|
absztrakt>
VIZET MODELLEZŐ FELÜLETEKKEL VÉGEZHETŐ
ÉLŐHELY-MANIPULÁCIÓ LEHETŐSÉGEINEK ÁTTEKINTÉSE NAGYMÉRETŰ FÓLIÁKON TÁPLÁLKOZÓ
BARÁZDABILLEGETŐK VIZSGÁLATA KAPCSÁN
Bernáth Balázs
Eötvös Lóránt Tudományegyetem, Biológiai Fizika Tanszék
1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1.
bbernat@arago.elte.hu
Minden élőhely, így a vizes élőhelyek is számos tulajdonsággal rendelkeznek, melyek
közül egyesek az ott élő állatok számára meghatározóak lehetnek, mások talán kevés
jelentőséggel bírnak. Az élőhely felkeresésekor fontos szerepet játszhatnak a nagy távolságból
észlelhető kémiai és vizuális sajátságok. Ugyanezen sajátságok az élőhelyen tartózkodó
állatnak is jelezhetik, hogy az adott környezet megfelelő-e, de fontos emellett a fellelhető
táplálék mennyisége, a búvóhelyül szolgáló növényzet összetettsége, és még sok egyéb vonás.
Az egyes sajátságok jelentőségét nem könnyű vizsgálni, mivel nehéz őket egymástól
függetlenül manipulálni.
Nagyméretű fóliákat használhatunk vizes élőhelyeket - vízfelületeket, vízpartokat - vizuális
sajátságok tekintetében utánzó modellekként. Ilyen sajátságok a víz vagy nedves part felszíne
által tükrözött fény erőssége, a víztest vagy part színe, a felületről visszaverődő fény
polarizációja. További járulékos jegyek az alak, a méret. Megfelelő fóliák alkalmazásával a
valódi élőhelytől ezen jellemzők valamelyikében eltérő modellek hozhatók létre a terepen.
Mód van az optikai sajátságok, az alak és a méret gyors változtatására is. Az állatoknak a
modellre adott reakcióiból következtetni lehet az élőhelyre jellemzőtől eltérő vonás
jelentőségére. Hosszú távon a módszer alkalmas lehet a vizes élőhelyek állatok által érzékelt
méretének, foltosságának, időbeli állandóságának manipulálására is.
Azonban az egyes sajátságok egymástól független változtatása fizikai korlátok miatt nem
minden esetben lehetséges. További nehézséget jelent, hogy a terepen nem csupán a vizsgálni
kívánt állatok reagálhatnak a modellekre. Például a vizet kereső vízirovarok számára a
vízfelszínekre jellemző legfontosabb optikai jel a felületről visszaverődő vízszintesen
polarizált fény, ezért a vízirovarok vonzódnak minden vízszintesen poláros fényt kibocsátó
fényforráshoz. A csillogó fóliák gyakran ilyen fényforrások, ezért rovarcsapdaként is
működnek, és a rovarevő madarak számára bő táplálékforrást biztosítanak. Ezt a madarak
fóliákra adott reakcióinak értelmezésekor figyelembe kell venni.
Témavezetőmmel és munkatársaimmal 1995 óta folytatunk kísérleteket nagyméretű
műanyagfóliákkal az Alföldön található Kunfehértón, valamint a Hortobágyon. A fóliáinkon
napi rendszerességgel megjelentek és táplálkoztak barázdabillegetők (Motacilla alba), miként
azt az iszapos vízpartokon is teszik. Egyedsűrűségüket, táplálkozási rátájukat, az egyedek
közötti agresszió gyakoriságát követtük. Az összehasonlítást két egymáshoz közel elhelyezett,
mély vizet imitáló, sok vízirovart vonzó fekete, ill. sekély vizet modellező, kevés vízirovart
vonzó fehér fólián gyűjtött adatok közt végeztük. Vizsgáltuk továbbá a madarak viselkedését
különálló, folytonosan csökkenő méretű fekete fólián és természetes vízparton is.
Az előadás keretében az élőhelymodellek felépítésekor figyelembe veendő fizikai
jelenségeket és a barázdabillegetők fóliákon megfigyelt reakcióit tekintem át.
AZ ULTRAHANG DETEKTOR MINT A DENEVÉRKUTATÁS EGYIK ÚJ SEGÉDESZKÖZE
Bihari Zoltán
Debreceni Egyetem, Állattani Természetvédelmi és Vadbiológiai Tanszék
4032 Debrecen, Böszörményi út 138.
bihari@fs2.date.hu
A denevérek kutatása rejtett éjszakai életmódjuk miatt rendkívül körülményes. Nem véletlen,
hogy kezdetben csak élettani és taxonómiai kutatásokat végeztek ezekkel az állatokkal. Az
ötvenes évektől vett nagyobb lendületet a denevérek gyűrűzése, majd a jól megközelíthető
búvóhelyeken ökológiai vizsgálatok is elindultak. A vizsgálható kérdések megválaszolására
egy óriási lehetőséget biztosít a mindössze egy évtizedes múltra visszatekintő ultrahang
detektor kifejlesztése és hozzáférhetővé válása.
A ma használatos detektorokkal a következő lényeges dolgokat lehet megmondani: Milyen
denevérfaj hol és milyen egyedszámban repül, és éppen mit csinál? Az utóbbi persze csak a
fontosabb tevékenységi típusokat jelenti, mint a pihenés, vadászat, vonulás, szociális
interakciók. Ez a néhány válasz azonban éppen elég, hogy fontos és sokszor nem
helyettesíthető módszerként használjuk a vizsgálatainkban. A detektor leggyakoribb
alkalmazási területei:
- Faunisztikai vizsgálatok
- Diverzitásvizsgálat
- Monitoring
- Búvóhelyek feltérképezése
- Táplálkozási terület behatárolása
- Táplálkozásökológiai vizsgálatok
- Éjszakai aktivitás vizsgálata
- Territoriális viselkedés vizsgálata
- Taxonómiai kutatások
A detektorok számos típusa ismert, melyek eltérő elven működnek. A számítógépes
adatrögzítésnek és analízisnek köszönhetően a jövőben még inkább szélesedhet a
felhasználási területük.
FOLTOS SZALAMANDRA (SALAMANDRA SALAMANDRA) LÁRVÁK
METAMORFÓZISÁNAK DENZITÁSFÜGGÉSE
Csilléry Katalin
Debreceni Egyetem, Evolúciós Állattani Tanszék, Viselkedésökológiai Kutatócsoport
4032 Debrecen, Egyetem tér 1.
csillery@tigris.klte.hu
Az átalakulással fejlődő kétéltűek életmenetének megértéséhez központi jelentőségű a
lárvastádium hosszának és az átalakuláskori testméret alsó és felső határának ismerete. E
paraméterek a kétéltűeknél nagymértékben plasztikusak és több tényező is befolyásolhatja
őket, mint például az adott víztér állandósága, a denzitás, a táplálékellátottság, vagy a víz
fizikai és kémiai paraméterei.
Ezen tényezők közül a denzitásnak a lárvastádium hosszára és az átalakuláskori testméretre
gyakorolt hatását vizsgáltam kísérletesen a foltos szalamandránál. A terepkísérletet 1999-ben
az Aggteleki Nemzeti Park területén végeztem. Hipotézisem szerint magas denzitás esetében
a lárvák gyorsabban fejlődnek és kisebb testméretet érnek el az átalakulásig, mint az alacsony
denzitáson tartott lárvák. A kísérletben random blokkelrendezést alkalmaztam, melyben egy
egész doboz képezett egy blokkot, és a kísérleti egység egy dobozfél volt. Nyolc darab
műanyag-háló falú, 200x70x20 cm nagyságú dobozt alkalmaztam a kísérletben, melyeket a
patakba helyeztem. A dobozok falán a lárvák nem juthattak át, de a víz és a táplálékállatok
nagy része szabadon mozgott. A kezelés két szintje az alacsony denzitás (10 lárva) és a magas
denzitás (30 lárva) volt. A dobozok egyik felében magas, másik felében alacsony denzitást
hoztam létre random módon. A dobozok kirakását követően 14 naponként mértem a lárvák
teljes hosszát, tömegét, differenciáltságát, valamint a dobozokban a víz mélységét,
hőmérsékletét, valamint a táplálékállatok (makroszkópikus gerinctelenek) nedves tömegét.
A eltérő vízmélységek az eredeti 1:3 arányú denzitást némiképp módosították, de a
vízmélység ugyanakkora volt a doboz két felében. A denzitás-hipotézis predikciója, hogy az
átlagos testméretek egyre nagyobb mértékben térnek el az idő előrehaladtával. Ha az időben
utolsó két mintavétel (amikor már csak a fejlődésben lemaradt állatok voltak jelen) adatait
kihagytam az analízisből, a két dobozfélben mért teljes hossz-átlagok különbsége
szignifikánsan nőtt az idővel és a vízmélység-különbségekkel. A lárvák tömege nem
különbözött a két dobozfél esetén.
Mivel a magas denzitáson tartott lárvák egyre rövidebbek voltak az alacsony denzitáson
tartott lárvákhoz képest, a teljes hossz adatokra kapott eredmények alátámasztották a vizsgált
hipotézist, míg a tömegadatok esetében nem volt különbség. Ennek valószínű oka, hogy a
kísérleti helyszínek más tényezőkben (pl. táplálékellátottság) is különböztek????.
SZÉNCINEGE SZÜLŐK UTÓDGONDOZÁSI STRATÉGIÁI A MELENGETÉS ÉS AZ ETETÉSI
CSÚCS IDEJÉN
Farkas Roland, Tóth Zoltán, Pásztor Erzsébet
Eötvös Lóránt Tudományegyetem, Genetikai Tanszék, Populációbiológia Csoport
1088 Budapest, Múzeum krt. 4/a.
kingfisher@ludens.elte hu
Az ELTE Gödi Biológiai Állomásán 11 széncinege párnál vizsgáltuk a teljes etetési
periódust egy automatizált, elektronikus mérleg-számítógép rendszer segítségével. A rendszer
megkülönböztette a hím és a tojó látogatásait, rögzítette érkezési és távozási időiket és az
eseményekhez tartozó súlyváltozásokat. Fészkenként egy-egy nap kiválasztásával elemeztük a
melengetési periódus ( 3. nap) és az etetési csúcs (11. nap) eseményeit.
A harmadik napon a hímek látogattak gyakrabban, látogatásszámuk és a fiókáknak
hordott táplálék átlagos súlya korrelált a párjukéval. A két szülő etetési gyakorisága az etetési
csúcs idején nem különbözött. Az etetett fiókák számának növekedésével mindkét szülő
etetési gyakorisága lineárisan nőtt. A fiókáknak hordott táplálék átlagos súlya nem csökkent a
fiókák számának, ill. az etetések számának a növekedésével.
Vizsgáltuk, az etetések száma és a fiókáknak hordott táplálék összsúlya közti
összefüggést mind a fészkek, mind a párok összehasonlításával. Azt találtuk, hogy az
etetésszám megbízhatatlan prediktora a fiókák táplálékellátottságának, mivel a táplálék
átlagos súlya mind a fészkek, mind a párok tagjai közt nagy mértékben szór.
HOMLOKFOLT-DINAMIKA AZ ÖRVÖS LÉGYKAPÓNÁL
Hegyi Gergely
Eötvös Lóránt Tudományegyetem, Állatrendszertani és
Ökológiai Tanszék,Viselkedésökológiai Csoport
1088 Budapest, Puskin u. 3.
gehegyi@yahoo.com
Az örvös légykapó hosszú távú vonuló, szociálisan monogám, odúköltő kisénekes.
Erős ivari kétalakúságot mutat. Előadásomban a hímek feltűnő nászruhájának egyik
részletéről, a fehér homlokfoltról beszélek.
A színezeti bélyegek párválasztási szerepe fajon belül is populációnként változhat.
Egy svédországi állományban több jel utal arra, hogy a homlokfolt mérete jelentős mind a
hímek tavaszi érkezés utáni fészkelőhely-foglalása, mind a tojó letelepítés utáni páron kívüli
megtermékenyítési sikere szempontjából. A Visegrádi-hegységben költő kísérleti
populációnkban az alkalmankénti monoterritoriális poligínia, illetve a tojók páron kívüli
kopulációs aktivitása homlokfoltméret-szelektívnek bizonyult. Párválasztási tesztek
manipulált homlok-foltméret-paraméterekkel (amelyek bizonyságot adhatnának a nőstények
ez irányú potenciális preferenciáiról) még mindkét állományban hiányoznak.
Adott paraméter (pl. a homlokfolt-szélesség ill. magasság) szignálfunkciója
hihetőséget, a hihetőség pedig a paraméterrel arányos létrehozási, illetve fenntartási
költségeket feltételez. A fenntartási költség legegyértelműbben a paraméter mesterséges
megváltoztatásával mutatható ki. Létrehozási költségre pedig úgy derülhet fény, ha a bélyeg
kifejlesztése előtti időszakban az egyedeket megnövelt, illetve lecsökkentett energiakiadásra
késztetjük.
A svédországi populációban festéses homlokfolt-manipulációs kísérlet fenntartási
költségre utaló eredményre vezetett. A mesterségesen manipulált fészekaljméretű hímek
következő évi homlokfoltmérete, illetve egyéves korban visszafogott hím utódaik foltmérete
pedig a létrehozási költség megléte esetén várt irányban változott. Egyelőre egyik
költségkomponens konkrét mibenléte sem tisztázott.
Előadásomban először a homlokfoltméret (legnagyobb szélesség és magasság) egyedi
élet során mutatott stabilitására ill. változásaira vonatkozó eddigi eredményeimet mutatom
be. A stabilitásvizsgálat során három vagy több szezonban is megmért hímekre repetabilitást
(ANOVA intraclass correlation coefficient) számoltam, a csak kétszer megmértekre pedig
lineáris regressziót futtattam. Teszteltem a homlokfoltméret változásának esetleges
összefüggését az eredeti mérettel. A homlokfolt korfüggését korcsoportok
összehasonlításával, különböző kor után mutatott relatív változások összehasonlításával,
valamint longitudinálisan (adott korcsoport-tartományban végig követett hímek
figyelembevételével) vizsgáltam.
Másodsorban arra voltam kíváncsi, hogy a kétnapos fióka korban mesterségesen
megnövelt ill. lecsökkentett méretű fészekaljakat gondozó hímek homlokfoltjának a
következő szezonra történő megváltozása, valamint visszatérő hím utódaik első homlokfolt-
méretei mutatnak-e a létrehozási költség hipotézissel összecsengő tendenciát.
AZ EMBERI ZAVARÓ TÉNYEZŐK HATÁSA A PARLAGI SAS (AQUILA HELIACA)
FÉSZKELŐHELY KIVÁLASZTÁSÁBAN
Horváth Márton
Állatorvos-tudományi Egyetem, Zoológiai Központ
1077 Budapest, Rottenbiller u. 50.
mhorvath@univet.hu
Nagy termetű ragadozó madarak költési sűrűségét és költési sikerességét gyakran az
alkalmas fészekhelyek hiánya limitálja. Ebben a vizsgálatban megpróbáltam meghatározni,
hogy melyek azok az emberi zavaró tényezők, amelyek egy helyet alkalmatlanná tesznek a
parlagi sasok számára a fészkeléshez.
Az Északkelet-Magyarországon található vizsgálati terület nagysága 3200 km2, ahol
27 parlagi sas territóriumot határolt be az elmúlt évtizedekben a Magyar Madártani és
Természetvédelmi Egyesület Bükki Helyi Csoportja. 1990 és 1999 között 145 parlagi sas
költési kísérletet követtünk figyelemmel, amely idő alatt 106 különböző fészket használtak a
madarak. A faj két teljesen különböző élőhelyen költ a területen: (1) középhegységi erdőkben
tengerszint feletti 400-800 méteres magasságban, (2) síkvidéken fasorokban, magányos fákon
nagyrészt mezőgazdasági területekkel körülvéve.
Véletlenszám táblázat alapján kiválasztottam 107 ún. random (véletlen) pontot a
területen (miután elvetettük a biztosan nem megfelelő helyeket). Térképeken felvettem 20
változót amelyek valamilyen emberi zavarást jeleznek a fészkek és a random pontok
környékén, valamint megnéztem a pontok tengerszint feletti magasságát. A fészkeket és a
random pontokat is kettéosztottam a kétféle élőhely alapján. Az így kapott négy csoportnál
(hegyvidéki fészkek, hegyvidéki random pontok, síkvidéki fészkek és síkvidéki random
pontok) felvett 20 változót diszkriminancia analízissel hasonlítottam össze. Az analízis
kiválasztotta a 11 legjobban diszkrimináló változót (amelyek legjobban elkülönítették a négy
csoportot).
A végeredményben éles különbség mutatkozott a fészkek és a random pontok,
valamint a sík- és a hegyvidéki élőhelyek között is. Meg tudtam állapítani, hogy a műutak és
az elektromos távvezetékek a legfontosabb emberi zavaró tényezők, amelyek befolyásolják
fészkelőhely kiválasztását, valamint, hogy a különböző zavaró tényezőknek a negatív hatásai
különböző sugarú környezetben érvényesültek.
NÖVÉNYEVŐ EMLŐSÖK TÁPLÁLKOZÁSI INTERAKCIÓINAK VIZSGÁLATA
Katona Krisztián
Eötvös Lóránt Tudományegyetem, Etológia Tanszék
2131 Göd, Jávorka S. u. 14.
brest@ludens.elte.hu
Azonos élőhelyen megtalálható populációk egymástól nem függetlenek, hanem
közöttük különböző populációs interakciók jönnek létre. A növényevő emlősök között a
hasonló táplálkozási igények interspecifikus kompetíciót hozhatnak létre. Ez a táplálékért
folyó versengés meghatározott tápnövényfajok elfogyasztásán keresztül zajlik, mely a
versengő partner táplálékhiányát okozhatja. Ezek a populációs kölcsönhatások különböző
módszerekkel vizsgálhatóak. A populációk lokális sűrűségének megváltozása térben és
időben jelezheti ezt a fajta kölcsönhatást. Nagyobb részletességgel vizsgálhatjuk az
interakciót a fajok táplálék-összetételének meghatározásával. Igen elterjedt módszer az állati
hulladékból történő táplálék-összetétel meghatározás. Széleskörű használata mellett a
módszer alkalmazhatósága gyakorta volt módszertani vizsgálatok tárgya. Az előadásban
bemutatom a módszer mintavétellel, mintanagyságokkal kapcsolatos problémáit.
A GAZDA EGY VISELKEDÉSI MINTÁZATÁNAK MEGTANULÁSA MEGFIGYELÉS ÚTJÁN
CSALÁDI KUTYÁKNÁL
Kubinyi Enikő
Eötvös Lóránt Tudományegyetem, Etológia Tanszék
2131 Göd, Jávorka S. u. 14.
okeni@ludens.elte.hu
A megfigyeléses tanulás során az az állat, amely látta egy tapasztalt "demonstrátor"
viselkedését, gyorsabban megtanulja az adott szituációban megfelelő választ, mint az az
egyed, amelynek nem volt lehetősége tapasztalt állat megfigyelésére. A megfigyeléses tanulás
elősegíti a szociális kohéziót egyfajta "csoportidentitás" fenntartásával valamint a fajtársak
közötti hasznos információk áramoltatásával.
Annak ellenére, hogy a megfigyeléses tanulás előfordulását számos állatfajnál
igazolták már, a házikutyán folytatott hasonló vizsgálat ritka. Feltételezésünk szerint az
emberi családban felnövekedett kutyák képesek a gazda bizonyos viselkedési elemeinek
átvételére. A kutyák több, mint 100,000 éve élnek emberi közösségekben A kutya és az ember
hosszú közös történelme alkalmat teremthetett a megfigyeléses tanulás és a szociális tanulás
más fajtáinak megjelenésére a kutyában is.
A bemutatásra kerülő kísérlet módszerének alapját Palameta és Lefebvre 15 évvel
ezelőtt, galambokkal végzett kísérlete szolgáltatta, de az eltérő faj alkalmazása miatt több
módosítást is véghezvittünk. Hasonló kísérleti körülményekkel még nem találkozott, felnőtt
családi kutyákat labdaszerzési feladat elé állítottunk, amely előtt csoportonként eltérő
mennyiségű szociálisan közvetített információt kaptak - vagyis gazdájuk csoportonként eltérő
számban és eltérő következménnyel mutatta meg számukra, hogyan kell egy dobozból labdát
szerezni.. A labdát egy zárt doboz rejtette (30x15x50 cm), amely egy, a dobozból kiálló kar
elmozdításával kigurult, de megszerzéséhez egyéb módok is rendelkezésre álltak.
Azok a kutyák, amelyek 10 alkalommal megfigyelhették a kar elmozdítását és a labda
kigurulását, sokkal gyorsabban és hatékonyabban oldották meg a feladatot önállóan, mint
azok, akik csak a doboz körül labdával játszó gazdát láthatták, de a megszerzés folyamatát
nem. Azok a kutyák, amelyeknél a 10 demonstrálás során egyszer sem gurult ki a labda
(vagyis a kar elmozdítását nem követte a jutalom megszerzése) önállóan lassabban szerezték
meg a labdát, de ennek során követték a gazdájuk által bemutatott módszert.
Eredményeink két fontos következtetésre vezetnek. Először is, sikerült bemutatni,
hogy a kutyák egy labdaszerzési feladat pontos technikáját képesek megfigyeléses tanulás
alapján elsajátítani, a próba-szerencse tanulás más technikák megjelenéséhez vezet.
Másodszor: korábbi kísérleti állatokkal ellentétben a megfigyelő kutyák másolása nem csak a
modell (a gazda) megfelelő viselkedését követő jutalom (a labda) megjelenésén múlott,
hiszen a kutyák, amelyek csak jutalom nélküli demonstrálást láttak, szintén megszerezték a
labdát, és cselekvésük a gazda viselkedésének pontos másolata volt.
Kísérletünk eredményei alapján látható, hogy a kutyák képesek a gazda bizonyos
viselkedési elemeinek másolására akkor is, ha az akció "értelmét" nem ismerik (mivel sem
negatív, sem pozitív következménye nincsen). Ehhez hasonló eredmény eddig csak főemlősök
vizsgálatából született, így vizsgálatunk azt sugallja, hogy a kutyák ilyen irányú kognitív
képességei összemérhetők az emberszabású majmokéval.
A TOJÁSMÉRET EVOLÚCIÓJA POLIANDRIÁBAN SZAPORODÓ PARTIMADARAKNÁL
Liker András, Székely Tamás1 és John D. Reynolds2
Szent István Egyetem, Állatorvos-tudományi Kar, Ökológia Tanszék
1077 Budapest, Rottenbiller u. 50.
aliker@ns.univet.hu
1Centre for Behavioural Biology, University of Bristol, Bristol, UK
2School of Biological Sciences, University of East Anglia, Norwich, UK
A poliandriás szaporodási rendszerű partimadaraknál a tojók gyors egymásutánban több
fészekaljnyi tojást tojnak, ami jelentős energia- és tápanyagráfordítást igényel. A vizsgálatban
98 ismert szaporodási rendszerű (monogám, poliandriás és poligín) partimadárfaj adatait
többféle komparatív módszerrel elemzve a tojásrakási költség csökkentésének három
lehetséges mechanizmusát teszteljük: (1) a tojásméret csökkenését, (2) a fészekalj méretének
csökkenését, és (3) a tojók testméretének növekedését. Filogenetikailag közelálló monogám
és poliandrás taxonok páronkénti összehasonlítása azt mutatja, hogy a poliandriás tojók
kisebb tojásokat raknak, mint a monogám tojók. A fészekaljak méretében és a tojók
méretében nem különböznek a monogám és poliandriás taxonok. A vizsgált tulajdonságok
(szaporodási rendszer, tojásméret, fészekaljméret és tojó testméret) filogenetikus
rekonstrukciója révén nyert eredmények megerősítik a páros tesztek eredményeit, azonban az
eredmények néhány esetben függenek a rekonstrukció részleteitől. Hét egymástól függetlenül
evolválódott poliandriás ágból hatban csökken a tojások mérete a poliandria megjelenését
követően. A többi tulajdonságban nem figyelhető meg szignifikáns változás. Végezetül, a
független kontrasztok módszerével teszteljük azt az alternatív hipotézist, miszerint a
tojásméret csökkenés nem a tojásrakás költségét csökkenti, hanem a tojóknál gyakran
jelentősen kisebb méretű hímek hatékony kotlását segíti. Eredményeink nem igazolják ezt az
elképzelést, mivel sem monogám sem pedig poliandriás fajok esetében nem mutatható ki
korreláció az ivari dimorfizmus és a tojásméret között. A vizsgálat eredményei alátámasztják
azt a hipotézist, hogy a poliandriás partimadarak a tojásméret csökkentésével válaszolhatnak
a tojásrakás megnövekedett energia- és tápanyagköltségeire.
A BÉLPARAZITÁK HATÁSÁNAK VIZSGÁLATA A FÜSTI FECSKE (HIRUNDO RUSTICA)
KÖLTÉSI SIKERÉRE
Pap Péter László
Debreceni Egyetem, Evolúciós Állattani Tanszék, Viselkedésökológiai Kutatócsoport
4032 Debrecen, Egyetem tér 1.
peterpl@hasdeu.ubbcluj.ro
A közvetett fejlődésű mételyek Plagiorchis neméhez tartozó bélférgek hatását
vizsgáltuk egy kezeléses kísérlet során a Hortobágyi Nemzeti Park területén költő füsti
fecskék költési sikerére és a fiókák kondíciójára 1999-ben. Két kísérlet kontroll ill. kezelt
csoportjainak (18-18 és 12-12 fészek) változóit hasonlítottuk össze az első költésben. A két
kísérletben használt fészkek a költéskezdés időpontjában és a kezelt csoportoknál használt
féreghajtószer mennyiségében különböztek.
Szemben az irodalomban és általunk más populációknál megfigyelt 40-60%-os fertőzöttségi
intenzitással, a kontroll fészkek mindössze 20%-ban (n=30) találtunk fertőzött fiókát. Minden
fertőzött fészek esetében csupán egy fióka ürülékében volt mételypete, átlagosan 3167 (min
50 max. 24350). Egyik kísérlet csoportjai között sem találtunk szignifikáns különbséget a
fertőzött fiókák arányát tekintve, amely a paraziták alacsony prevalenciájával magyarázható.
A két kísérletben a kontroll és a kezelt csoportok fiókáinak változói között (tömeg, szárny,
tarsus- és belső faroktoll hossz, hematokrit) egyik esetben sem találtunk szignifikáns
különbséget. A fertőzött kontroll fészkeken belül a parazitált fiókák kondíciója gyengébb volt
egészséges testvéreiknél (kisebb tömeg és rövidebb szárnyhossz). Az első kísérletben használt
féreghajtószer mennyisége (1.25*10-3 g albendozol) úgy tűnik alkalmas a fecske fiókák
bélférgeinek kezelésére a madarakra gyakorolt mellékhatások nélkül.
A POZÍCIÓ, MÉRET, KONDÍCIÓ ÉS IVAR SZEREPE AZ ÖRVÖS LÉGYKAPÓ SZÜLŐK
TÁPLÁLÉK ALLOKÁCIÓJÁBAN EKTOTHERM FIÓKA FÁZISBAN
Rosivall Balázs
Eötvös Lóránt Tudományegyetem, Állatrendszertani és
Ökológiai Tanszék,Viselkedésökológiai Csoport
1088 Budapest, Puskin u. 3.
rosi@ludens.elte.hu
Egy odúlakó énekesmadár fajnál, az örvös légykapónál vizsgáltam a fiókák közti
táplálék elosztásban szerepet játszó tényezőket és az etetési mintázatot. Megfigyeléseimet
speciális odúkba szerelt videokamerákkal végeztem. Minden fészeknél természetes és
manipulált felvételt készítettem 4-5 napos korban. A természetes felvételek során fiókák
fészekben elfoglalt pozícióját folyamatosan követtem. A nemüket a kirepülés előtt vett
vérmintákból határoztattuk meg. A manipuláció során a fiókák pozícióját és méretét
kontrolláltam, így azok egymást elfedő hatása kizárható.
Eredményeink azt mutatják, hogy azokban a fészkekben, ahol mindkét szülő eteti az
utódokat, a pozíció szerinti etetési mintázat inhomogén, és a két szülőnél eltérő. A két szülő
etetéseinek megosztása nem függött a fiókák kondíciójától, illetve méretétől. Nem
tapasztaltunk a fiókák neme szerinti preferenciát sem. Fontos megjegyezni, hogy a döntési
szabályok a fiókák korával változhatnak. Előadásomban csak a korai, ektotherm fióka fázissal
foglalkozom.
VISSZATÉRNI ÉRDEMES? A DISZPERZIÓ VIZSGÁLATA PARTIFECSKÉNÉL
Szabó D. Zoltán
Debreceni Egyetem, Evolúciós Állattani Tanszék, Viselkedésökológiai Kutatócsoport
4032 Debrecen, Egyetem tér 1.
sorcj@codec.ro
Az énekesmadarak diszperzióját vizsgáló tanulmányok általában arra a kérdésre próbálnak
válaszolni, hogy (1) miért diszpergálnak az egyedek és (2) miért kerülnek ki ezek főleg egy
kor- és nem-kategóriából. A diszperziót előidéző illetve befolyásoló tényezők lehetnek:
párválasztás, predáció, reprodukciós siker, populáció sűrűség, beltenyésztés elkerülülése,
parazitáltság, fiókák kikelési időszaka, örökölhetőség, fiatal madarak felfedező viselkedése.
Az eddig partifecskén végzett vizsgálatok tanúsága szerint ennél a fajnál is kimutatható az
énekesmadarak körében általános mintázat, miszerint a hímek helyhűbbek a tojóknál, úgy az
adult mint a fiatal madarak esetében. Az eddigi legrészletesebb vizsgálatot Szép T. végezte a
felső-tiszai partifecske populáción, a fogás-visszafogás adatok elemzésével. Az eddigi
partifecskés vizsgálatok gyenge pontja, hogy (főleg vizsgálati nehézségek miatt) csupán a
gyűrűzések adataira támaszkodhattak.
Tervezett vizsgálatunkban, melyet a Felső-Tisza és a környező homokbányák telepein
végeznénk, négy hipotézist tesztelnék. Vizsgálnánk a reprodukciós siker, a parazitáltság és a
ragadozók hatását a fiatal és adult madarak diszperziójára, valamint a kapcsolatot a fészekalj
ivararányának alakulása és a diszperzió között.
AZ IMMUNKOMPETENCIA-HIPOTÉZIS VIZSGÁLATA HÁZIVERÉB-POPULÁCIÓKBAN
Szabó Krisztián
Debreceni Egyetem, Evolúciós Állattani Tanszék, Viselkedésökológiai Kutatócsoport
4032 Debrecen, Egyetem tér 1.
szabok@dragon.klte.hu
Számos madárfaj esetében kimutatható, hogy bizonyos tollazati jellegek korrelálnak
az egyed kompetíciós képességével és szociális státuszával. A verebek esetében a begyfoltnak
van ilyen szerepe, hiszen jelents variabilitást mutat, és mérete is összefügg a dominancia-
ranggal. Más részről bizonyos verébpopulációkban párválasztáskor a nőstények a nagyobb
foltú hímeket jobban preferálják, a verebek begyfoltjának így valószínűsíthetően több
funkciója van, egyrészt szociális státusz-szignálként szolgálhat a rang jelzésére, másrészt
másodlagos szexuális jellegként szerepe lehet a szexuális szelekcióban a female choice során.
Az immunkompetencia-hendikep hipotézis feltételezi, hogy a hormonális hatás alatt
álló másodlagos szexuális jegyek (így a verébbegyfolt is) őszintén mutatják az egyedek
minőségét, mivel az ezek kialakulásához szükséges hormonok immunszupresszív hatásúak. A
hipotézis szerint csak azok az állatok engedhetik meg maguknak fejlett szexuális jellegek
kifejlesztését, amelyek kis árat fizetnek a megnövekedett szteroidhormon-szint okozta
immunszupresszióért, vagyis ellenállóbbak a paraziták és betegségek támadása ellen.
Ha a begyfolt kifejlesztése a fiókáknál immunszupresszió miatt költséges, akkor ennek
a költségnek a mértéke jelenik meg (fordított arányban) a begyfolt méretében, és az egyedek
eltérő rezisztenciája és immunképessége okoz varianciát ennél a jellegnél. Arra szeretnénk
választ kapni, hogy az egyedek fiókakorban mért immunitása, parazitáltsága és kondíciója
mennyire áll összefüggésben szüleik begyfoltnagyságával.
A tervezett kísérletben verébfiókák idegen szülők általi felnevelésével és a fészkek
egy részének mesterséges parazitamentesítésével vizsgálnánk a begyfoltméret kialakulásában
szereplő hatásokat és a begyfoltméret örökíthetőségét.
MI A PUSZTAI FARKASPÓK (PARDOSA AGRESTIS, LYCOSIDAE) HOSSZAN TARTÓ
PÁROSODÁSÁNAK SZEREPE?
Szirányi András, Kiss Balázs, Wolfgang Harand1 & Samu Ferenc
Magyar Tudományos Akadémia, Növényvédelmi Kutatóintézet
1023 Budapest, Frankel Leó u. 84.
szi6504@mail.iif.hu
1Bundesamt und Forschungszentrum für Landwirtschaft, Bécs, Ausztria
Vizsgált fajunk, a pusztai farkaspók (Pardosa agrestis) átlagosan 2,5 órán keresztül
párzik. A családon belül (farkaspókok, Lycosidae), nagy a változatosság e téren (18 sec-tól
8h-ig). De még a genuson belül (10min-5h), sőt a vizsgált populáción belül is nagyban variál
a párosodással töltött idő. Ha a populáción belül mind az egy órás mind az öt órás párosodás
sikeres és egy egyed többször is párosodhat, akkor a több órán át tartó párosodásnak lehetnek
bizonyos előnyei vagy a hím vagy a nőstény, vagy mindkét fél számára.
Első hipotézisünk, hogy a spermaátadás folyamatos a párosodás során és az összes
spermára szükség van a megfelelő mennyiségű pete megtermékenyítéséhez. Mint kiderült, ha
10 perc után megszakítjuk a párzást, ugyanannyi utód születik, mintha végig engedjük őket
párzani, így e hipotézis megcáfolható.
Második hipotézisünk, hogy a spermaátadás bár folyamatos, a megtermékenyítéshez
szükséges mennyiség már az első tíz percen belül átadódik, a további spermamennyiségnek a
többszörös párzás esetén a spermakompetícióban lehet szerepe. Erre utalnak a steril hímes
kísérletek, melyek szerint az egymást követő hímek spermája keveredik és annak a hímnek a
spermája kevésbé érvényesül, melynek párzását megszakítottuk.
A harmadik hipotézisünket, miszerint a hím ún. "pszeudokopulációval" kezd és a
valódi párzás csak akkor indul be, ha a nőstény elfogadja a hímet, az első hipotézis vizsgálata
alapján elvetettük.
Negyedik hipotézisünk szerint a hím az első tíz percen belül átadja a spermát, a
fennmaradó időben ún. "in-copula udvarlás" történik, amivel a nőstényt arra készteti, hogy a
bejuttatott spermát fogadja el. Másik lehetőség, hogy oogenezist serkentő vagy az utódok
életképességét növelő anyagot ad át. Ez utóbbi két lehetőséget eredményeink alapján
elvetettük. Az "in-copula udvarlást" viszont egyenlőre nem tudtuk elvetni, csakúgy mint a
második hipotézis tárgyalásán belül felvetődött spermakompetíciót. Annak eldöntésére, hogy
e kettő közül melyik hipotézist lehet kizárni, további vizsgálatokat igényel.
A BIOTELEMETRIA NÉHÁNY ALKALMAZÁSI LEHETŐSÉGE
Váczi Olivér
Eötvös Lóránt Tudományegyetem, Etológia Tanszék
2131 Göd, Jávorka S. u. 14.
voli@ludens.elte.hu
A technikai fejlődés az utóbbi évtizedekben lehetővé tette a kis méretű rádióadók
állatokra való felhelyezését. A legegyszerűbb, csak helymeghatározásra alkalmas készülékek
mellet, egyre gyakrabban használnak a kutatók biológiailag fontos változó, vagy változók
mérésére és továbbítására alkalmas rádióadókat. A rádióadóba épített szenzorok fajtái a
feladattól függően igen sokfélék lehetnek, gyakran használnak külső- belső-hőmérséklet,
szívfrekvencia, fényintenzitás, elmozdulás mérésére alkalmas érzékelőket, de akadnak
speciális pl. a vizelet ürítéséről tudósító berendezések is. A helymeghatározás
továbbfejlesztett módszere a műholdas lokalizálást felhasználó rendszerek kiépítése.
A telemetriás vizsgálatokban alkalmazott rádióadók az energiafelhasználás
csökkentésének érdekében rövid jeleket sugároznak, hosszabb szünetekkel elválasztva. A
klasszikus biotelemetriás berendezésben a mért változókat a jel, illetve a szünet hosszának
vezérlésével kódolják. Ez alapján egy adó legfeljebb két változó mérésére és továbbítására
lehet alkalmas. Előadásomban két, az ELTE Etológia Tanszéke által kidolgozott rendszerrel
végzett vizsgálat eredményeiről számolok be, bemutatva a használt technikai eszközöket is.
A Bugaci Ősborókás talajközeli régió mikroklímájának ismerete az ott élő emlősök
viselkedésének megértéséhez nélkülözhetetlen. Biró Zsolt PhD munkája során hőmérséklet és
fényintenzitás mérésére alkalmas rádióadók segítségével derítette fel a különböző
növényfoltok mikroklimatikus jellemzőit. Kimutatta, hogy nem csak az egyes foltok
mikroklímájában tapasztalhatók jelentős különbségek, hanem a folton belül, azok szélétől
való távolság is befolyásolja a mért értékeket. Egyetlen nap során ezek a különbségek nagy
változatosságot mutatnak, egy jellegzetes mintázat szerint. Az itt élő állatok tehát pillanatnyi
tartózkodási helyük megválasztásával csökkenthetik az egyébként extrém klimatikus hatások
mértékét.
Egy másik vizsgálatban automatizált biotelemetriás rendszer segítségével ürgék
aktivitását regisztráltuk. Az állatok nyakára fotoszenzoros rádiós-nyakörveket csatoltunk,
melyek jeleit egy távolabb elhelyezett rádióvevő rögzítette. Az aktuális idővel együtt tárolt
adatokból utólag eldönthető, hogy az állat mikor járt a felszínen és meddig tartózkodott ott. A
rendszer tesztelését párhuzamosan végzett vizuális becsléssel valósítottuk meg, melynek
során mind a kinn tartózkodási időkben, mind a kijövetelek számában igen jó egyezést
kaptunk a két módszer között.
A biotelemetriás módszerek számos előnye mellett meglévő hátrányai miatt, bár
elengedhetetlen kiegészítői a hagyományos vizsgálati eljárásoknak, sohasem fogják teljesen
kiszorítani azokat.
|