Aiolopus strepens

Magyar név: Déli áttelelősáska

Tudományos név: Aiolopus strepens (Latreille, 1804)

Elterjedés: afro-európai, kisázsiai

Faunatípus: afrikai

Életforma: geo-chortobiont

Természetvédelmi értékszám: I

Védettség: IUCN: - ; hazánkban védett, eszmei értéke 5000 Ft.

• 

  Aiolopus strepens nőstény

• 

  Aiolopus strepens hím

https://www.inaturalist.org/taxa/357406-Aiolopus-strepens/browse_photos

http://www.orthoptera.ch/arten/item/aiolopus-strepens-strepens

Leírás, bemutatás:

A tori oldallécek hiányoznak. Az alapszíne meglehetősen változó,. barna, ritkán zöldes, a hátsó lábszár részben piros.

Aiolopus strepens robusztusabb, mint a hasonló Aiolopus thalassinus. Az erős hátulsó végtagok combszélessége nagyjából megegyezik a szárnyak szélességével. A térd alatt, a hátsó lábszárak fényesen élénkvörösek. A szárnyak túlnyúlnak a hátsó térd mintegy fele a hossza. A szárnyak kiterjesztése két fényes keresztirányú sávok, amelyek kevésbé hangsúlyos. A hátsó szárnyak üveges, hátsó szárnyvége füstös, és a tövénél gyakran finoman kékes zöld színű.

Testhossz: ♂ 17-24 mm, ♀ 23-32 mm

A faj ökológiája:

Déli lejtők ritkás tölgyeseinek xero-mezofil gyepű, köves, kopasz, foltokkal tarkított tisztásain él. Geo-chortobiont.

Imágó alakban az avarba bújva telel, tavasszal petézik. A talajszinten tartózkodik. Felzavarva 5-15 m-re repül. (Az Aiolopus strepens nagyon jól repül, nemcsak a hosszabb távolságokra, hanem jól navigálva is.)

A legtöbb imágó késő nyáron, júliusban és augusztusban található. Különösen Dél-Európában, de hazai élőhelyein is, a felnőtt állatok telelnek át, így még fellelhetők a nyár elején.

Általános elterjedése:

Afrikai. Az európai és az ázsiai mediterrán terület, Franciaországtól Belső-Ázsiáig, Afrika. Areájának legészakibb részét a Kárpát-medence déli felében éri el.

Elterjedése Magyarországon:

Csak a Mecsekből és a Villányi-­hegységből ismeretes.

Állománynagyság

A hazai fauna lokálisan előforduló, ritka, áliatföldrajzilag igen .értékes (mediterrán) tagja. Hazai előfordulása areájának legészakibb részét jelenti.

Veszélyeztető tényezők:

A városi (Pécs) agglomerációtól távolabb eső élőhelyein lényegében nem fenyegetett, azonban a település-közeli, ritkás tölgyerdő- tisztásokon jelentékeny zavarásnak lehet kitéve.

Természetvédelmi kezelés:

A szóban forgó déli lejtők ritkás tölgyeseinek tisztásai a lehetőség szerint a zavarásoktól tehermentesítendők.