„Dociostaurus maroccanus” változatai közötti eltérés

Innen: orthoptera-wiki
18. sor: 18. sor:
 
</gallery>
 
</gallery>
   
Leírás: Szalma- illetve okkersárga, erős barna foltozottsággal. A 3. combon kívül 3 barna folt van, a lábszár sárga vagy vöröses-sárga.
+
'''Leírás:''' Szalma- illetve okkersárga, erős barna foltozottsággal. A pronótum oldalélei középen erősen betörnek, fehérek, közöttük sötét mezővel (mintha kerszt alakot formáznának). A 3. combon kívül 3 barna folt van, a lábszár sárga vagy vöröses-sárga.
   
Testhossz: ♂ 20 - 28 mm | ♀ 28 - 38 mm.
+
Testhossz: ♂ 20 - 28 mm | ♀ 28 - 38 mm.
   
  +
Ciripelés: A hívó dal körülbelül 4–9 szótagból álló echémája, egymást követi 0,7–1 s periódusban. Mindegyik szótag 4–5 nagyon rövid különálló töredékből áll, amelyeket kis szünetek választanak el és 8–10 ms időtartammal követik egymást.
Elterjedés: Nyugat-Európa déli régiói (széles körben elterjedt Európa déli részén: Ibériai-félsziget, Appenin-félsziget, a Balkán és környéke, Krím), Észak-Afrika, az európai Oroszország déli része, a Kaukázus, Kazahsztán, Közép-Ázsia
 
   
 
'''Elterjedés:''' Nyugat-Európa déli régiói (széles körben elterjedt Európa déli részén: Ibériai-félsziget, Appenin-félsziget, a Balkán és környéke, Krím), Észak-Afrika, az európai Oroszország déli része, a Kaukázus, Kazahsztán, Közép-Ázsia
Magyarországról (Budapest környéke) 1888-ban jelezték először. Az alföldi mocsarak lecsapolása után megnőtt a szikes puszták területe, s ez kedvezett a sáska terjedésének. Mivel nőstényei egy négyzetméterre több száz petetokot is rakhatnak (mindegyikben 20-30 petével), a századforduló után több alkalommal is hatalmas tömegekben lepte el a szántóföldi kultúrákat. A seregesen, meghatározott irányban mozgó lárvatömeg elpusztítására több szellemes megoldást dolgoztak ki a védekezés irányítói (sáskairtó gépek, ciprusi sövény, stb.). Egykori legnagyobb kártételeinek színhelyén, a jelenlegi Hortobágyi NP területén a 70-es évek óta egyetlen példánya sem került elő, még az 1992-es tatárszentgyörgyi "sáskajárás" idején sem.
 
  +
 
'''Élőhely és életmód:''' Magyarországról (Budapest környéke) 1888-ban jelezték először. Az alföldi mocsarak lecsapolása után megnőtt a szikes puszták területe, s ez kedvezett a sáska terjedésének. Mivel nőstényei egy négyzetméterre több száz petetokot is rakhatnak (mindegyikben 20-30 petével), a századforduló után több alkalommal is hatalmas tömegekben lepte el a szántóföldi kultúrákat. A seregesen, meghatározott irányban mozgó lárvatömeg elpusztítására több szellemes megoldást dolgoztak ki a védekezés irányítói (sáskairtó gépek, ciprusi sövény, stb.). Egykori legnagyobb kártételeinek színhelyén, a jelenlegi Hortobágyi NP területén a 70-es évek óta egyetlen példánya sem került elő, még az 1992-es tatárszentgyörgyi "sáskajárás" idején sem.

A lap 2020. január 28., 18:55-kori változata

#0600

Magyar név: marokkói sáska

Tudományos név: Dociostaurus maroccanus (Thunberg, 1815)

Elterjedés: európai-kisázsiai

Faunatípus: irano-turkesztáni

Életforma: chortobiont

Természetvédelmi értékszám: I

Leírás: Szalma- illetve okkersárga, erős barna foltozottsággal. A pronótum oldalélei középen erősen betörnek, fehérek, közöttük sötét mezővel (mintha kerszt alakot formáznának). A 3. combon kívül 3 barna folt van, a lábszár sárga vagy vöröses-sárga.

Testhossz: ♂ 20 - 28 mm | ♀ 28 - 38 mm.

Ciripelés: A hívó dal körülbelül 4–9 szótagból álló echémája, egymást követi 0,7–1 s periódusban. Mindegyik szótag 4–5 nagyon rövid különálló töredékből áll, amelyeket kis szünetek választanak el és 8–10 ms időtartammal követik egymást.

Elterjedés: Nyugat-Európa déli régiói (széles körben elterjedt Európa déli részén: Ibériai-félsziget, Appenin-félsziget, a Balkán és környéke, Krím), Észak-Afrika, az európai Oroszország déli része, a Kaukázus, Kazahsztán, Közép-Ázsia

Élőhely és életmód: Magyarországról (Budapest környéke) 1888-ban jelezték először. Az alföldi mocsarak lecsapolása után megnőtt a szikes puszták területe, s ez kedvezett a sáska terjedésének. Mivel nőstényei egy négyzetméterre több száz petetokot is rakhatnak (mindegyikben 20-30 petével), a századforduló után több alkalommal is hatalmas tömegekben lepte el a szántóföldi kultúrákat. A seregesen, meghatározott irányban mozgó lárvatömeg elpusztítására több szellemes megoldást dolgoztak ki a védekezés irányítói (sáskairtó gépek, ciprusi sövény, stb.). Egykori legnagyobb kártételeinek színhelyén, a jelenlegi Hortobágyi NP területén a 70-es évek óta egyetlen példánya sem került elő, még az 1992-es tatárszentgyörgyi "sáskajárás" idején sem.