Állatrendszertan-wiki - Felhasználó közreműködései [hu]

Tartalom

2025-09-03T12:05:05Z

Adminisztrátor:

''' Tartalomjegyzék  '''
[[Az állatok rendszerének vázlatos áttekintése]] 
[[Alacsonyabb rendűek]] (Szivacsok, Csalánozók, Laposférgek, Zsinórférgek, Fonalférgek, Kerekesférgek, Húrférgek, Gyűrűsférgek)
[[Puhatestűek – Mollusca]] 
[[Ízeltlábúak – Arthropoda: Csáprágósok – Chelicerata]] 
[[Soklábúak – Myriapoda]]
[[Rákok -- Crustacea]]
[[Általános rovarmorfológia]] [[Rovarok – Insecta: Entognatha (Parainsecta), Ectognatha, Pterigota, Polyneoptera]] 
[[Rovarok - Insecta: Neoptera, Polyneoptera|Rovarok - Insecta: Neoptera, Polyneoptera]] 
[[Rovarok - Insecta: Paraneoptera|Rovarok - Insecta: Paraneoptera]]
[[Rovarok - Insecta: Holometabola: Neuropterida|Rovarok - Insecta: Holometabola: Neuropterida ]] 
[[Rovarok – Insecta: Holometabola: Neuropterida: Coleoptera|Rovarok – Insecta: Holometabola: Neuropterida: Coleoptera]]
[[Rovarok – Insecta: Holometabola: Neuropterida: Hymenoptera]] 
[[Rovarok – Insecta: Holometabola: Amphiesmenoptera: Trichoptera, Lepidoptera]] 
[[Rovarok – Insecta: Holometabola: Anthliophora: Mecoptera, Diptera, Syphonaptera]]
[[Gerinchúrosok - Chordata]] 
[[Zootaxonómiai és szisztematikai fogalomgyűjtemény]] 

:::::::::::::

Előszó

2025-09-03T12:03:06Z

Adminisztrátor:

''' Előszó a web-es változathoz ''' 
Az első kiadás megjelenése óta eltelt 15 év alatt a taxonómiában is olyan új eredmények születtek, amelyek bizonyos taxonómiai egységek átrendeződésével jártak. Ezeket jól tükrözi a 2021-ben megjelent Zootaxonómia: Az állatvilág sokfélesége című kézikönyv (Szerk: Varga Zoltán, Rózsa Lajos, Papp László, Peregovits László). Ennek fényében szükségessé vált a jegyzetünk átdolgozása is, hogy a megváltozott taxonómiai rendnek megfelelően tárgyaljuk az egyes fajokat.
A szerzők nevében is jó munkát kíván:
Debrecen, 2022.
 
'''Az első kiadás Előszava'''
 
Ember és természet – megbonthatatlan egységet képeznek. Szűkebb és tágabb környezetünkben élőlények sokasága éli a maga életét, megítélésünk szerint hasznosan, károsan vagy közömbösen, ahogyan Herman Ottó írta 1901-ben A madarak hasznáról és káráról című könyvében. Holott minden élőlény sajátos, egyedi és megismételhetetlen szerepet játszik az élet színpadán, amely nagy színjátékot az emberi dramaturgia egyre erőszakosabban írja át, évről-évre egyre több szereplőt „kiírva” a darabból.
Ezért is fontos, hogy – függetlenül az emberközpontú megítéléstől – megismerjük környezetünk élővilágát, az egyes fajok jellemző tulajdonságait.
A most útjára bocsátott jegyzetünk az állatvilág, elsősorban hazánkban illetve a Kárpát-medencében előforduló, fajainak megismerését kívánja elősegíteni, hozzájárulva a változó egyetemi oktatás keretein belül az alapképzés állatrendszertani ismereteinek minél alaposabb elsajátításához.
A fajok bemutatása taxonómiai sorrendben történik, figyelembe véve a legkorszerűbb eredményeket is.
Jegyzetünkben ennek megfelelően mindig egy, az adott csoportra vagy csoportokra vonatkozó taxonómiai összefoglaló után kerül sor a magasabb rendszertani egységek bemutatására, majd az egyes fajok jellemzése következik.
Technikai és terjedelmi okok miatt a jegyzet a szöveges tartalom mellett csak a megértéshez legszükségesebb ábrákat tartalmazza, a fajok képei az Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék honlapján (https://zoology.unideb.hu/), illetve az egyes egységek után a felhasznált irodalmak listájában fellelhető honlapokon érhetők el. A fajnevek után látható zárójeles, kövér számok Dr. Varga Zoltán Állatismeret című könyvében található illusztrációkra utalnak.
A tanszéki honlapon az egyes gyakorlatok szöveges anyaga is elérhető.
Jegyzetünk egy alkotói közösség munkája. S bár a szerkesztő törekedett a tartalmi egységesség mellett a megjelenés egységességére is, de csak a szükséges mértékig, hogy az egyes szerzők önálló arculata, illetve az egyes taxonómiai egységek által megkövetelt sajátos vonások is megmaradjanak.
Végül mindannyiónk nevében hálás köszönet illeti Prof. Dr. Varga Zoltánt, aki a legújabb taxonómiai eredmények rendelkezésünkre bocsátásával, szakmai és baráti észrevételeivel és tanácsaival, valamint a kész anyag „lektori” átnézésével és javításával felülmúlhatatlan segítségünkre volt. Hasonlóképpen köszönjük Orci Kiril Márk fáradozását, aki a kész kézirat lektorálásával, és előremutató tanácsaival jobbította munkánkat.
 
A szerzők nevében is jó munkát kíván:
Debrecen, 2007. novemberében
 
 
Dr. Rácz István András CSc
szerkesztő
            [[Tartalom]]

Madarak – Aves

2023-08-16T12:38:16Z

Adminisztrátor:

'''Osztály: ''''''Aves'''''' – Madarak'''
Alosztály: Paleognathae – Futómadár-szabásúak 
A futómadár-szabásúak - jelenleg - déli elterjedésű csoport. Két rendjükbe (tinamualakúak, struccalakúak) 5 család tartozik. Képviselőikre jellemző, hogy szegycsontjuk taraja gyengén fejlett, vagy teljesen hiányzik ami miatt többségük - levezetetten - röpképtelen. Fiókáik fészekhagyók. 
Alosztály: Neognathae – Újmadár-szabásúak 
Az újmadár-szabásúak alosztályába mellső végtagjukat mozgásszervként használó fajok tartoznak. A világ minden táján találkozhatunk képviselőikkel. A továbbiakban csak a Magyarországon előforduló rendek jellemzési és jellegzetes fajai kerülnek tárgyalásra.
 [[Rendsorozat: Galloanserae – Ludak és tyúkok]]
Rend: GALLIFORMES'' ''– tyúkalakúak
Család: Phasianidae – fácánfélék 
'''1. ''Perdix perdix'' (Linnaeus, 1758) – fogoly'''
'''2. ''Coturnix coturnix ''(Linnaeus 1758) – fürj'''
'''3. ''Phasianus colchicus'' Linnaeus 1758 - fácán'''
 
Rend: ANSERIFORMES – lúdalakúak
Család: Anatidae – récefélék
'''4. ''Anas platyrhynchos ''(Linnaeus 1758) – tőkés réce'''
'''5. ''Aythya ferina'' (Linnaeus 1758) – barátréce'''
'''6. ''Anser anser'' (Linnaeus 1758) – nyári lúd'''
'''7. ''Anser fabalis'' (Latham 1787) – vetési lúd'''
'''8. ''Cygnus olor'' (Gmelin 1803) – bütykös hattyú '''
 [[Rendsorozat: Neoaves]] 
Rend: PODICIPEDIFORMES – Vöcsökalakúak, 
Család:'' ''Podicipedidae – vöcsökfélék
'''9. Podiceps cristatus (Linnaeus 1758) – búbos vöcsök'''
 
Rend: COLUMBIFORMES – galambalakúak
Család: Columbidae – galambfélék
'''10. ''Streptopelia decaocto'' (Frivaldszky 1838) – balkáni gerle'''
'''11. ''Streptopelia turtur'' (Linnaeus 1758) – vadgerle'''
'''12. ''Columba palumbus'' (Linnaeus 1758) – örvös galamb'''
 
Rend: OTIFORMES – Túzok alakúak, 
Család: Otididae – túzokfélék
'''13. ''Otis tarda'' (Linnaeus 1758) – túzok'''
 
Rend: GRUIFORMES – darualakúak
Család: Gruidae – darufélék
'''14. ''Grus grus'' (Linnaeus 1758) – daru'''
Család: Rallidae – guvatfélék
'''15. ''Rallus aquaticus'' (Linnaeus 1758) – guvat '''
'''16. ''Fulica atra'' (Linnaeus 1758) – szárcsa '''
 
Rend: CUCULIFORMES – kakukkalakúak
Család: Cuculidae – óvilági kakukkfélék
'''17. ''Cuculus canorus'' (Linnaeus 1758) – kakukk'''
''''''
''' [[Csoport: „Vízimadarak”]] '''
 
Rend: CICONIIFORMES – Gólyaalakúak
Család:'' ''Phalacrocoracidae – kárókatonafélék
'''18. ''Phalacrocorax carbo'' (Linnaeus 1758) – kárókatona'''
Család:'' ''Ardeidae – gémfélék
'''19. ''Casmerodius albus'' (Linnaeus 1758) – nagy kócsag'''
'''20. ''Botaurus stellaris'' (Linnaeus 1758) – bölömbika'''
'''21. ''Ardea cinerea'' (Linnaeus 1758) – szürkegém'''
Család:'' ''Threskiornithidae – íbiszfélék
'''22. ''Platalea leucorodia'' (Linnaeus 1758) – kanalasgém'''
Család: Ciconiidae – gólyafélék
'''23. ''Ciconia ciconia'' (Linnaeus 1758) – fehér gólya'''
'''24. ''Ciconia nigra'' (Linnaeus 1758) – fekete gólya'''
 
Rend: APODIFORMES – Sarlósfecske-alakúak
Család: Apodidae – sarlósfecskefélék
'''25. ''Apus apus'' (Linnaeus 1758) – sarlósfecske'''
 
Rend: CAPRIMULGIFORMES – Lappantyúalakúak
Család: Caprimulgidae – lappantyúfélék
'''26. ''Caprimulgus europaeus'' (Linnaeus 1758) – lappantyú'''
 
Rend: CHARADRIIFORMES – Lilealakúak
Család: Scolopacidae – szalonkafélék
Subfamilia: Scolopacinae – szalonkaformák
'''27. ''Gallinago gallinago'' (Linnaeus 1758) – sárszalonka'''
Subfamilia: Tringinae – cankóformák
'''28. ''Tringa totanus'' (Linnaeus 1758) – piroslábú cankó'''
Család: Charadriidae – lilefélék
Subfamilia: Recurvirostrinae – gulipánformák
'''29. ''Recurvirostra avosetta'' (Linnaeus 1758) – gulipán'''
Subfamilia: Charadriinae – lileformák
'''30. ''Vanellus vanellus'' (Linnaeus 1758) – bíbic'''
Család: Laridae – sirályfélék
Subfamilia: Larinae – sirályformák
'''31. ''Larus ridibundus'' (Linnaeus 1766) – dankasirály'''
Subfamilia: Sterninae – csérformák
'''32. ''Sterna hirundo'' (Linnaeus 1758) – küszvágó csér'''
 
''' [[Csoport: „Szárazföldi madarak”]] '''
 
Rend: PICIFORMES – harkályalakúak
Család'': ''Picidae'' ''– Harkályfélék
'''33. ''Dryocopus martius'' (Linnaeus 1758) – fekete harkály'''
'''34. ''Picus viridis'' (Linnaeus 1758) – zöld küllő'''
'''35. ''Dendrocopos major'' (Linnaeus 1758) – nagy fakopáncs'''
'''36. ''Dendrocopos syriacus'' (Hemprich & Ehrenberg 1833) – balkáni fakopáncs'''
 
Rend: UPUPIFORMES – bankaalakúak
Család: Upupidae – bankafélék
'''37. ''Upupa epops'' (Linnaeus 1758) – búbos banka'''
 
Rend: CORACIIFORMES – szalakótaalakúak
Család: Coraciidae – szalakótafélék
'''38. ''Coracias garrulus'' (Linnaeus 1758) – szalakóta'''
Család: Alcedinidae – jégmadárfélék
'''39. ''Alcedo atthis'' (Linnaeus 1758) – jégmadár'''
Család: Meropidae – gyurgyalagfélék
'''40. ''Merops apiaster'' (Linnaeus 1758) – gyurgyalag'''
 
Rend: STRIGIFORMES – bagolyalakúak
Család: Tytonidae – gyöngybagolyfélék
'''41. ''Tyto alba'' (Scopoli 1769) – gyöngybagoly'''
Család: Strygidae – bagolyfélék
'''42. ''Asio otus'' (Linnaeus 1758) – erdei fülesbagoly'''
'''43. ''Strix aluco'' (Linnaeus 1758) – macskabagoly'''
 
Rend: ACCIPTRIFORMES – sólyomalakúak
Család:'' ''Acciptridae – vágómadár-félék
'''44. ''Buteo buteo'' (Linnaeus 1758) – egerészölyv'''
'''45. ''Circus aeruginosus'' (Linnaeus 1758) – barna rétihéja'''
'''46. ''Accipiter gentilis'' (Linnaeus 1758) – héja'''
'''47. ''Accipiter nisus'' (Linnaeus 1758) – karvaly'''
 
Rend: FALCONIFORMES – sólyomalakúak
Család:'' ''Falconidae – sólyomfélék
'''48. ''Falco cherrug'' (Gray 1834) – kerecsensólyom'''
'''49. ''Falco tinnunculus'' (Linnaeus 1758) – vörös vércse'''
'''50. ''Falco vespertinus'' (Linnaeus 1766) – kékvércse'''
''''''
'''[[Csoport: "Szárazföldi madarak" – énekesmadár-alakúak]]'''
 
Rend: PASSERIFORMES  – énekesmadár-alakúak
Alrend: Passerina – verébalkatúak
Családsorozat: Corvida
Család:'' ''Laniidae – gébicsfélék
'''51. ''Lanius collurio'' (Linnaeus 1758) – tövisszúró gébics'''
Család: Corvidae – varjúfélék
'''52. ''Corvus corax'' (Linnaeus 1758) – holló'''
'''53. ''Corvus cornix'' (Linnaeus 1758) – dolmányos varjú'''
'''54. ''Corvus frugilegus'' (Linnaeus 1758) – vetési varjú'''
'''55. ''Corvus monedula'' (Linnaeus 1758) – csóka'''
'''56. ''Oriolus oriolus'' (Linnaeus 1758) – sárgarigó'''
 
Családsorozat:'' ''Passerida
Család:'' ''Bombycillidae – csonttollúfélék
'''57. ''Bombycilla garrulus'' (Linnaeus 1758) – csonttollú'''
Család:'' ''Cinclidae – vízirigófélék
'''58. ''Cinclus cinclus'' (Linnaeus 1758) – vízirigó'''
Család:'' ''Muscicapidae – légykapófélék
Subfamilia: Turdinae – rigóformák
'''59. ''Turdus merula'' (Linnaeus 1758) – feketerigó'''
'''60. ''Luscinia megarhynchos'' (C. L. Brehm 1831) – fülemüle'''
Subfamilia:'' ''Muscicapinae – légykapóformák
'''61. ''Saxicola rubicola'' (Linnaeus 1758) – cigánycsuk'''
'''62. ''Erithacus rubecula'' (Linnaeus 1758) – vörösbegy'''
'''63. ''Phoenicurus ochruros'' (S. G. Gmelin 1774) – házi rozsdafarkú'''
'''64. ''Ficedula albicollis'' (Temminck 1815) – örvös légykapó'''
Család:'' ''Sturnidae – seregélyfélék
'''65. ''Sturnus vulgaris'' (Linnaeus 1758) – seregély'''
Család: Sittidae – csúszkafélék
'''66. ''Sitta europaea'' (Linnaeus 1758) – csuszka'''
Család: Certhiidae – fakuszfélék
Subfamilia:'' ''Certhiinae – fakuszformák
Subfamilia: Troglodytinae – ökörszemformák
'''67. ''Troglodytes troglodytes'' (Linnaeus 1758) – ökörszem'''
Család:'' ''Paridae – cinegefélék)
Subfamilia: Remizinae – függőcinegeformák
'''68. ''Remiz pendulinus'' (Linnaeus 1758) – függőcinege'''
Subfamilia:'' ''Parinae – cinegeformákAlosztály: Paleognathae – Futómadár-szabásúak 
'''69. ''Parus caeruleus'' (Linnaeus 1758) – kékcinege'''
'''70. ''Parus major'' (Linnaeus 1758) – széncinege'''
Család:'' ''Aegithalidae – őszapófélék
'''71. ''Aegithalos caudatus'' (Linnaeus 1758) – őszapó'''
Család: Hirundinidae – fecskefélék
'''71. ''Hirundo rustica'' (Linnaeus 1758) – füstifecske'''
'''72. ''Delichon urbica'' (Linnaeus 1758) – molnárfecske'''
Család:'' ''Regulidae – királykafélék
'''73. ''Regulus regulus'' (Linnaeus 1758) – sárgafejű királyka'''
'''74. ''Regulus ignicapillus'' (Temminck et Brehm 1820) – tüzesfejű királyka'''
Család: Sylviidae – óvilágiposzáta-félék
Subfamilia:'' ''Acrocephalinae – nádiposzátaformák
'''75. ''Acrocephalus arundinaceus'' (Linnaeus 1758) – nádirigó'''
'''76. ''Phylloscopus collybita'' (Vieillot 1887) – csilp-csalp füzike'''
Subfamilia: Timaliinae – timáliaformák
'''77. ''Panurus biarmicus'' (Linnaeus 1758) – barkóscinege'''
Subfamilia:'' ''Sylviinae – poszátaformák
'''78. ''Sylvia atricapilla''(Linnaeus 1758) – barátposzáta'''
Család: Alaudidae – pacsirtafélék
'''79. ''Alauda arvensis'' (Linnaeus 1758) – mezei pacsirta'''
'''80. ''Galerida cristata'' (Linnaeus 1758) – búbos pacsirta'''
Család:'' ''Passeridae – verébfélék
Subfamilia: Passerinae – verébformák
'''81. ''Passer domesticus'' (Linnaeus 1758) – házi veréb'''
'''82. ''Passer montanus'' (Linnaeus 1758) – mezei veréb'''
Subfamilia:'' ''Motacillinae – billegetőformák
'''83. ''Motacilla alba'' (Linnaeus 1758) – barázdabillegető'''
Subfamilia: Prunellinae – szürkebegyformák
'''84. ''Prunella modularis'' (Linnaeus 1758) – szürkebegy'''
Család: Fringillidae – pintyfélék
Subfamilia: Fringillinae – pintyformák
'''85. ''Carduelis carduelis'' (Linnaeus 1758) – tengelic'''
'''86. ''Chloris chloris'' (Linnaeus 1758) – zöldike'''
'''87. ''Fringilla coelebs'' (Linnaeus 1758) – erdei pinty'''
Subfamilia: Emberizinae – sármányformák
'''88. ''Emberiza citrinella'' (Linnaeus 1758) – citromsármány'''
 
'''Felhasznált irodalom'''
Cramp, S., (Ed.) (1980):. Handbook of the Birds of Europe, the Middle East and North Africa: The Birds of the Western Palearctic, Oxford University Press, London
Freider Sauer (1995):. Szárazföldi madarak, Magyar Könyvklub
Fauna Europaea Web Service (2004) Fauna Europaea version 1.1, Available online at http://www.faunaeur.org
Haraszthy László, (szerk) (1998):. Magyarország madarai, Mezőgazda, Budapest
Papp László (szerk.) (1996): Zootaxonómia, Budapest

Madarak – Aves

2023-08-16T12:36:39Z

Adminisztrátor:

'''Osztály: ''''''Aves'''''' – Madarak'''
Alosztály: Paleognathae – Futómadár-szabásúak 
A futómadár-szabásúak - jelenleg - déli elterjedésű csoport. Két rendjükbe (tinamualakúak, struccalakúak) 5 család tartozik. Képviselőikre jellemző, hogy szegycsontjuk taraja gyengén fejlett, vagy teljesen hiányzik ami miatt többségük röpképtelen. Fiókáik fészekhagyók. 
Alosztály: Neognathae – Újmadár-szabásúak 
Az újmadár-szabásúak alosztályába mellső végtagjukat mozgásszervként használó fajok tartoznak. A világ minden táján találkozhatunk képviselőikkel. A továbbiakban csak a Magyarországon előforduló rendek jellemzési és jellegzetes fajai kerülnek tárgyalásra.
 [[Rendsorozat: Galloanserae – Ludak és tyúkok]]
Rend: GALLIFORMES'' ''– tyúkalakúak
Család: Phasianidae – fácánfélék 
'''1. ''Perdix perdix'' (Linnaeus, 1758) – fogoly'''
'''2. ''Coturnix coturnix ''(Linnaeus 1758) – fürj'''
'''3. ''Phasianus colchicus'' Linnaeus 1758 - fácán'''
 
Rend: ANSERIFORMES – lúdalakúak
Család: Anatidae – récefélék
'''4. ''Anas platyrhynchos ''(Linnaeus 1758) – tőkés réce'''
'''5. ''Aythya ferina'' (Linnaeus 1758) – barátréce'''
'''6. ''Anser anser'' (Linnaeus 1758) – nyári lúd'''
'''7. ''Anser fabalis'' (Latham 1787) – vetési lúd'''
'''8. ''Cygnus olor'' (Gmelin 1803) – bütykös hattyú '''
 [[Rendsorozat: Neoaves]] 
Rend: PODICIPEDIFORMES – Vöcsökalakúak, 
Család:'' ''Podicipedidae – vöcsökfélék
'''9. Podiceps cristatus (Linnaeus 1758) – búbos vöcsök'''
 
Rend: COLUMBIFORMES – galambalakúak
Család: Columbidae – galambfélék
'''10. ''Streptopelia decaocto'' (Frivaldszky 1838) – balkáni gerle'''
'''11. ''Streptopelia turtur'' (Linnaeus 1758) – vadgerle'''
'''12. ''Columba palumbus'' (Linnaeus 1758) – örvös galamb'''
 
Rend: OTIFORMES – Túzok alakúak, 
Család: Otididae – túzokfélék
'''13. ''Otis tarda'' (Linnaeus 1758) – túzok'''
 
Rend: GRUIFORMES – darualakúak
Család: Gruidae – darufélék
'''14. ''Grus grus'' (Linnaeus 1758) – daru'''
Család: Rallidae – guvatfélék
'''15. ''Rallus aquaticus'' (Linnaeus 1758) – guvat '''
'''16. ''Fulica atra'' (Linnaeus 1758) – szárcsa '''
 
Rend: CUCULIFORMES – kakukkalakúak
Család: Cuculidae – óvilági kakukkfélék
'''17. ''Cuculus canorus'' (Linnaeus 1758) – kakukk'''
''''''
''' [[Csoport: „Vízimadarak”]] '''
 
Rend: CICONIIFORMES – Gólyaalakúak
Család:'' ''Phalacrocoracidae – kárókatonafélék
'''18. ''Phalacrocorax carbo'' (Linnaeus 1758) – kárókatona'''
Család:'' ''Ardeidae – gémfélék
'''19. ''Casmerodius albus'' (Linnaeus 1758) – nagy kócsag'''
'''20. ''Botaurus stellaris'' (Linnaeus 1758) – bölömbika'''
'''21. ''Ardea cinerea'' (Linnaeus 1758) – szürkegém'''
Család:'' ''Threskiornithidae – íbiszfélék
'''22. ''Platalea leucorodia'' (Linnaeus 1758) – kanalasgém'''
Család: Ciconiidae – gólyafélék
'''23. ''Ciconia ciconia'' (Linnaeus 1758) – fehér gólya'''
'''24. ''Ciconia nigra'' (Linnaeus 1758) – fekete gólya'''
 
Rend: APODIFORMES – Sarlósfecske-alakúak
Család: Apodidae – sarlósfecskefélék
'''25. ''Apus apus'' (Linnaeus 1758) – sarlósfecske'''
 
Rend: CAPRIMULGIFORMES – Lappantyúalakúak
Család: Caprimulgidae – lappantyúfélék
'''26. ''Caprimulgus europaeus'' (Linnaeus 1758) – lappantyú'''
 
Rend: CHARADRIIFORMES – Lilealakúak
Család: Scolopacidae – szalonkafélék
Subfamilia: Scolopacinae – szalonkaformák
'''27. ''Gallinago gallinago'' (Linnaeus 1758) – sárszalonka'''
Subfamilia: Tringinae – cankóformák
'''28. ''Tringa totanus'' (Linnaeus 1758) – piroslábú cankó'''
Család: Charadriidae – lilefélék
Subfamilia: Recurvirostrinae – gulipánformák
'''29. ''Recurvirostra avosetta'' (Linnaeus 1758) – gulipán'''
Subfamilia: Charadriinae – lileformák
'''30. ''Vanellus vanellus'' (Linnaeus 1758) – bíbic'''
Család: Laridae – sirályfélék
Subfamilia: Larinae – sirályformák
'''31. ''Larus ridibundus'' (Linnaeus 1766) – dankasirály'''
Subfamilia: Sterninae – csérformák
'''32. ''Sterna hirundo'' (Linnaeus 1758) – küszvágó csér'''
 
''' [[Csoport: „Szárazföldi madarak”]] '''
 
Rend: PICIFORMES – harkályalakúak
Család'': ''Picidae'' ''– Harkályfélék
'''33. ''Dryocopus martius'' (Linnaeus 1758) – fekete harkály'''
'''34. ''Picus viridis'' (Linnaeus 1758) – zöld küllő'''
'''35. ''Dendrocopos major'' (Linnaeus 1758) – nagy fakopáncs'''
'''36. ''Dendrocopos syriacus'' (Hemprich & Ehrenberg 1833) – balkáni fakopáncs'''
 
Rend: UPUPIFORMES – bankaalakúak
Család: Upupidae – bankafélék
'''37. ''Upupa epops'' (Linnaeus 1758) – búbos banka'''
 
Rend: CORACIIFORMES – szalakótaalakúak
Család: Coraciidae – szalakótafélék
'''38. ''Coracias garrulus'' (Linnaeus 1758) – szalakóta'''
Család: Alcedinidae – jégmadárfélék
'''39. ''Alcedo atthis'' (Linnaeus 1758) – jégmadár'''
Család: Meropidae – gyurgyalagfélék
'''40. ''Merops apiaster'' (Linnaeus 1758) – gyurgyalag'''
 
Rend: STRIGIFORMES – bagolyalakúak
Család: Tytonidae – gyöngybagolyfélék
'''41. ''Tyto alba'' (Scopoli 1769) – gyöngybagoly'''
Család: Strygidae – bagolyfélék
'''42. ''Asio otus'' (Linnaeus 1758) – erdei fülesbagoly'''
'''43. ''Strix aluco'' (Linnaeus 1758) – macskabagoly'''
 
Rend: ACCIPTRIFORMES – sólyomalakúak
Család:'' ''Acciptridae – vágómadár-félék
'''44. ''Buteo buteo'' (Linnaeus 1758) – egerészölyv'''
'''45. ''Circus aeruginosus'' (Linnaeus 1758) – barna rétihéja'''
'''46. ''Accipiter gentilis'' (Linnaeus 1758) – héja'''
'''47. ''Accipiter nisus'' (Linnaeus 1758) – karvaly'''
 
Rend: FALCONIFORMES – sólyomalakúak
Család:'' ''Falconidae – sólyomfélék
'''48. ''Falco cherrug'' (Gray 1834) – kerecsensólyom'''
'''49. ''Falco tinnunculus'' (Linnaeus 1758) – vörös vércse'''
'''50. ''Falco vespertinus'' (Linnaeus 1766) – kékvércse'''
''''''
'''[[Csoport: "Szárazföldi madarak" – énekesmadár-alakúak]]'''
 
Rend: PASSERIFORMES  – énekesmadár-alakúak
Alrend: Passerina – verébalkatúak
Családsorozat: Corvida
Család:'' ''Laniidae – gébicsfélék
'''51. ''Lanius collurio'' (Linnaeus 1758) – tövisszúró gébics'''
Család: Corvidae – varjúfélék
'''52. ''Corvus corax'' (Linnaeus 1758) – holló'''
'''53. ''Corvus cornix'' (Linnaeus 1758) – dolmányos varjú'''
'''54. ''Corvus frugilegus'' (Linnaeus 1758) – vetési varjú'''
'''55. ''Corvus monedula'' (Linnaeus 1758) – csóka'''
'''56. ''Oriolus oriolus'' (Linnaeus 1758) – sárgarigó'''
 
Családsorozat:'' ''Passerida
Család:'' ''Bombycillidae – csonttollúfélék
'''57. ''Bombycilla garrulus'' (Linnaeus 1758) – csonttollú'''
Család:'' ''Cinclidae – vízirigófélék
'''58. ''Cinclus cinclus'' (Linnaeus 1758) – vízirigó'''
Család:'' ''Muscicapidae – légykapófélék
Subfamilia: Turdinae – rigóformák
'''59. ''Turdus merula'' (Linnaeus 1758) – feketerigó'''
'''60. ''Luscinia megarhynchos'' (C. L. Brehm 1831) – fülemüle'''
Subfamilia:'' ''Muscicapinae – légykapóformák
'''61. ''Saxicola rubicola'' (Linnaeus 1758) – cigánycsuk'''
'''62. ''Erithacus rubecula'' (Linnaeus 1758) – vörösbegy'''
'''63. ''Phoenicurus ochruros'' (S. G. Gmelin 1774) – házi rozsdafarkú'''
'''64. ''Ficedula albicollis'' (Temminck 1815) – örvös légykapó'''
Család:'' ''Sturnidae – seregélyfélék
'''65. ''Sturnus vulgaris'' (Linnaeus 1758) – seregély'''
Család: Sittidae – csúszkafélék
'''66. ''Sitta europaea'' (Linnaeus 1758) – csuszka'''
Család: Certhiidae – fakuszfélék
Subfamilia:'' ''Certhiinae – fakuszformák
Subfamilia: Troglodytinae – ökörszemformák
'''67. ''Troglodytes troglodytes'' (Linnaeus 1758) – ökörszem'''
Család:'' ''Paridae – cinegefélék)
Subfamilia: Remizinae – függőcinegeformák
'''68. ''Remiz pendulinus'' (Linnaeus 1758) – függőcinege'''
Subfamilia:'' ''Parinae – cinegeformákAlosztály: Paleognathae – Futómadár-szabásúak 
'''69. ''Parus caeruleus'' (Linnaeus 1758) – kékcinege'''
'''70. ''Parus major'' (Linnaeus 1758) – széncinege'''
Család:'' ''Aegithalidae – őszapófélék
'''71. ''Aegithalos caudatus'' (Linnaeus 1758) – őszapó'''
Család: Hirundinidae – fecskefélék
'''71. ''Hirundo rustica'' (Linnaeus 1758) – füstifecske'''
'''72. ''Delichon urbica'' (Linnaeus 1758) – molnárfecske'''
Család:'' ''Regulidae – királykafélék
'''73. ''Regulus regulus'' (Linnaeus 1758) – sárgafejű királyka'''
'''74. ''Regulus ignicapillus'' (Temminck et Brehm 1820) – tüzesfejű királyka'''
Család: Sylviidae – óvilágiposzáta-félék
Subfamilia:'' ''Acrocephalinae – nádiposzátaformák
'''75. ''Acrocephalus arundinaceus'' (Linnaeus 1758) – nádirigó'''
'''76. ''Phylloscopus collybita'' (Vieillot 1887) – csilp-csalp füzike'''
Subfamilia: Timaliinae – timáliaformák
'''77. ''Panurus biarmicus'' (Linnaeus 1758) – barkóscinege'''
Subfamilia:'' ''Sylviinae – poszátaformák
'''78. ''Sylvia atricapilla''(Linnaeus 1758) – barátposzáta'''
Család: Alaudidae – pacsirtafélék
'''79. ''Alauda arvensis'' (Linnaeus 1758) – mezei pacsirta'''
'''80. ''Galerida cristata'' (Linnaeus 1758) – búbos pacsirta'''
Család:'' ''Passeridae – verébfélék
Subfamilia: Passerinae – verébformák
'''81. ''Passer domesticus'' (Linnaeus 1758) – házi veréb'''
'''82. ''Passer montanus'' (Linnaeus 1758) – mezei veréb'''
Subfamilia:'' ''Motacillinae – billegetőformák
'''83. ''Motacilla alba'' (Linnaeus 1758) – barázdabillegető'''
Subfamilia: Prunellinae – szürkebegyformák
'''84. ''Prunella modularis'' (Linnaeus 1758) – szürkebegy'''
Család: Fringillidae – pintyfélék
Subfamilia: Fringillinae – pintyformák
'''85. ''Carduelis carduelis'' (Linnaeus 1758) – tengelic'''
'''86. ''Chloris chloris'' (Linnaeus 1758) – zöldike'''
'''87. ''Fringilla coelebs'' (Linnaeus 1758) – erdei pinty'''
Subfamilia: Emberizinae – sármányformák
'''88. ''Emberiza citrinella'' (Linnaeus 1758) – citromsármány'''
 
'''Felhasznált irodalom'''
Cramp, S., (Ed.) (1980):. Handbook of the Birds of Europe, the Middle East and North Africa: The Birds of the Western Palearctic, Oxford University Press, London
Freider Sauer (1995):. Szárazföldi madarak, Magyar Könyvklub
Fauna Europaea Web Service (2004) Fauna Europaea version 1.1, Available online at http://www.faunaeur.org
Haraszthy László, (szerk) (1998):. Magyarország madarai, Mezőgazda, Budapest
Papp László (szerk.) (1996): Zootaxonómia, Budapest

Fájl:Scutigera.jpeg

2023-02-17T07:48:04Z

Adminisztrátor:

Előszó

2023-02-17T07:31:54Z

Adminisztrátor:

Előszó

2023-02-17T07:31:11Z

Adminisztrátor:

''' Előszó a web-es változathoz '''''''''
''''''
Az első kiadás megjelenése óta eltelt 15 év alatt a taxonómiában is olyan új eredmények születtek, amelyek bizonyos taxonómiai egységek átrendeződésével jártak. Ezeket jól tükrözi a 2021-ben megjelent Zootaxonómia: Az állatvilág sokfélesége című kézikönyv (Szerk: Varga Zoltán, Rózsa Lajos, Papp László, Peregovits László). Ennek fényében szükségessé vált a jegyzetünk átdolgozása is, hogy a megváltozott taxonómiai rendnek megfelelően tárgyaljuk az egyes fajokat.
A szerzők nevében is jó munkát kíván:
Debrecen, 2022.
 
'''Az első kiadás Előszava'''
 
Ember és természet – megbonthatatlan egységet képeznek. Szűkebb és tágabb környezetünkben élőlények sokasága éli a maga életét, megítélésünk szerint hasznosan, károsan vagy közömbösen, ahogyan Herman Ottó írta 1901-ben A madarak hasznáról és káráról című könyvében. Holott minden élőlény sajátos, egyedi és megismételhetetlen szerepet játszik az élet színpadán, amely nagy színjátékot az emberi dramaturgia egyre erőszakosabban írja át, évről-évre egyre több szereplőt „kiírva” a darabból.
Ezért is fontos, hogy – függetlenül az emberközpontú megítéléstől – megismerjük környezetünk élővilágát, az egyes fajok jellemző tulajdonságait.
A most útjára bocsátott jegyzetünk az állatvilág, elsősorban hazánkban illetve a Kárpát-medencében előforduló, fajainak megismerését kívánja elősegíteni, hozzájárulva a változó egyetemi oktatás keretein belül az alapképzés állatrendszertani ismereteinek minél alaposabb elsajátításához.
A fajok bemutatása taxonómiai sorrendben történik, figyelembe véve a legkorszerűbb eredményeket is.
Jegyzetünkben ennek megfelelően mindig egy, az adott csoportra vagy csoportokra vonatkozó taxonómiai összefoglaló után kerül sor a magasabb rendszertani egységek bemutatására, majd az egyes fajok jellemzése következik.
Technikai és terjedelmi okok miatt a jegyzet a szöveges tartalom mellett csak a megértéshez legszükségesebb ábrákat tartalmazza, a fajok képei az Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék honlapján (https://zoology.unideb.hu/), illetve az egyes egységek után a felhasznált irodalmak listájában fellelhető honlapokon érhetők el. A fajnevek után látható zárójeles, kövér számok Dr. Varga Zoltán Állatismeret című könyvében található illusztrációkra utalnak.
A tanszéki honlapon az egyes gyakorlatok szöveges anyaga is elérhető.
Jegyzetünk egy alkotói közösség munkája. S bár a szerkesztő törekedett a tartalmi egységesség mellett a megjelenés egységességére is, de csak a szükséges mértékig, hogy az egyes szerzők önálló arculata, illetve az egyes taxonómiai egységek által megkövetelt sajátos vonások is megmaradjanak.
Végül mindannyiónk nevében hálás köszönet illeti Prof. Dr. Varga Zoltánt, aki a legújabb taxonómiai eredmények rendelkezésünkre bocsátásával, szakmai és baráti észrevételeivel és tanácsaival, valamint a kész anyag „lektori” átnézésével és javításával felülmúlhatatlan segítségünkre volt. Hasonlóképpen köszönjük Orci Kiril Márk fáradozását, aki a kész kézirat lektorálásával, és előremutató tanácsaival jobbította munkánkat.
 
A szerzők nevében is jó munkát kíván:
Debrecen, 2007. novemberében
 
 
Dr. Rácz István András CSc
szerkesztő

Fájl:Img1643289295354.png

2023-02-16T14:35:23Z

Adminisztrátor:

Kezdőlap

2023-02-16T14:09:12Z

Adminisztrátor:

'''''"Omnis cognitio a cognitione veritatis speciem. "'''''
'''''Linnè'''''
 
'''''Állatrendszertani gyakorlatok'''''
Jelen munka az Állatrendszertani gyakorlatok, Debrecen, 2008. kiadásának a szerkesztő által javított, átdolgozott&lowast; változata. 
 
Szerkesztette
'''Rácz István András '''
Az eredeti kiadás szerzői:
Árnyas Ervin, Bán Miklós, Bereczky Judit, Déri Eszter, Enyedi Róbert, Horváth Roland, Kisfali Máté, 
Korompai Tamás, Nagy Antal, Rácz István András, Tartally András, Tóth Andrea, Tóth János, Üveges Bálint,
Varga Zoltán

 Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar
Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék
Debrecen 2022. 
[[file:img1643289295354.png|150px|center|thumb]]

Lektorálta Dr. Orci Kiril Márk PhD, Prof. Dr. Varga Zoltán Dsc

&lowast;Varga Zoltán, Rózsa Lajos, ''Papp László'', Peregovits László (szerk.)  -  Zootaxonónia, Az állatvilág sokfélesége. Pars Kft., Nagykovácsi, 2021 alapján.

'''Tovább'''
[[Előszó]]
            [[Tartalom]]

Zootaxonómiai és szisztematikai fogalomgyűjtemény

2023-02-16T14:08:30Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

'''Zootaxonómiai és szisztematikai fogalomgyűjtemény''' '''Abdomen '''Ízeltlábúaknál (rákok – ''Crustacea, ''hatlábúak ''– Hexapoda'') potroh, a törzsi szelvények hátsó csoportja, amelyen lehetnek szelvényes elhelyezkedésű végtagok ''(Crustacea, Parainsecta)'' vagy végtag eredetű függelékek (''Insecta'': genitális és terminális függelékek). A potrohon találhatók a genitális nyílások és a végbélnyílás (anus). Az abdominális szelvények belsejében helyezkedik el az emésztőrendszer nagy része és a genitális rendszer, illetve különböző funkciójú mirigyek.Emlősöknél ''(Mammalia)'' has, felülről a diaphragma által határolt, ahhoz képest aboralisan elhelyezkedő, a zsigeri szerveket tartalmazó testtáj.'''Aboralis '''Az orális (száj felőli) ellentéte, a test hátsó pólusa felőli. Ahol teljes bélcsatorna van, ott az análissal (végbélnyílás felőli) rokon értelmű. (Ld. még: ''Bilateria'', bilaterális szimmetria, dorsalis, ventralis, stb.)'''Abyssalis '''Az óceán mélységi (2000 méternél mélyebb) régiója, amely az óceánfenéknek mintegy 75%-át teszi ki. Abyssalisnak nevezzük az ebben a régióban élő állatokat is (pl. abyssalis halak), amelyek gyakran speciális adaptív jellegeket mutatnak (óriási száj, hosszú tapogatófüggelékek, lapított test, könnyű váz).'''Acrosoma '''A spermium „fejsapkája”, a spermium fejének csúcsi részén elhelyezkedő struktúra. Lipoglükoproteid tartalmú, hidrolitikus enzimeket képez, amelyek a spermiumnak a petesejtbe való behatolását biztosítják. A csalánozók (''Cnidaria)'' törzsében még diffúz, a kétoldalian részarányos élőlényeknél ''(Bilateria)'' egységes, utóbbi monofiletikus eredetét bizonyító jelleg.'''Actinula '''A csalánozók ''(Cnidaria)'' egyik lárvaalakja, amely a hydraállatok ''(Hydrozoa)'' és a virágállatok és korallok ''(Anthozoa)'' egyes csoportjaiban (pl. tengeri györgyike – ''Tubularia larynx'') fordul elő. A planktonikus, csillós planula lárvából létrejövő actinula lárva aboralis tentaculumaival az aljzaton mozog.'''Adaptáció'''Alkalmazkodás (mint folyamat) illetve alkalmazkodottság (mint állapot, a folyamat eredménye). Lényege az adott szervezet vagy populáció olyan genetikailag rögzített sajátossága (ellentétben a modifikációval, ld. ott), amely biztosítja az adott környezetben az életfunkciók zavartalan ellátását, illetve populáció esetében annak túlélését és továbbszaporodását.'''Agglomeratív módszer'''A hierarchikus rendszerezésnek (pl. klaszter elemzés) az a módszere, amikor mindig a leghasonlóbb egységeket vonjuk össze, és így jutunk el a magasabbrangú csoportokig. Minden összevonási lépés növeli az adott csoport heterogenitását. (Ld. még: divizív módszer.)'''Akceleráció '''Az egyedfejlődés felgyorsulása, például korai ivarérés révén. A Haeckel-Müller-féle biogenetikai alaptörvény (ld. ott) nagy evolúciós jelentőséget tulajdonít neki.'''Akcesszórikus '''Járulékos, az alapműködést kiegészítő vagy pótló, az alapfunkciót eredetileg ellátó szervtől elkülönülten megjelenő, attól eltérő eredetű szerv, például járulékos párzószerv (epiphallus) a szitakötőknél ''(Odonata)'', az úszóhólyag mint járulékos légzőszerv a halaknál stb.'''Alfaj (subspecies)'''''' '''Az alfaj az adott faj örökletes jellegeiben eltérő, önálló elterjedéssel és/vagy ökológiai sajátosságokkal (eltérő tápnövény, gazdafaj stb.) bíró populációja illetve populációcsoportja, amely az azonos fajú (konspecifikus) más populációcsoportoktól azonban szaporodásilag még nem izolált, a géncsere velük - legalábbis potenciálisan - végbemehet. Mivel a reproduktív izoláció megléte vagy hiánya a gyakorlatban sokszor nehezen dönthető el, az alfajokat a taxonómiai gyakorlatban általában diagnosztikus alternatív, ritkábban statisztikailag szignifikáns kvantitatív jellegek alapján különítik el. Megnevezése harmadik név adásával történik, amely minden megkülönböztető jelzés (interpunctio) nélkül a fajnév után következik (tehát nem ssp. jelzéssel!). Amennyiben az adott alfaj képviseli a faj nevezéktani törzsalakját, akkor az alfaj neve a fajnévvel azonos, minden más esetben attól eltérő. A prioritás, a szinonímia és a homonímia szabályai'' ''(ld. ott) az alfajra ugyanúgy vonatkoznak, mint a fajra.'''Allen-szabály '''Azt az általános tendenciát fejezi ki, hogy a melegvérű állatoknál észak felé haladva a testtömeghez képest csökken, dél felé haladva pedig növekszik a szabadon álló hőleadó-párologtató testfüggelékek (orr, fül, farok stb.) mérete. Jelentősége erősen vitatott, mert a hőszabályozásnak számos fontosabb lehetősége van (pl. bőr alatti zsírréteg, tollazat vagy szőrzet hőszigetelő képessége, viselkedési formák). További „földrajzi szabályok”: Bergmann-szabály, Gloger-szabály.'''Állkapcsi láb (Maxillopedes''')A rákok ''(Crustacea)'' elülső tori szelvényein (pl. ''Astacus'': 1-3. torszelvényen) elhelyezkedő módosult lábak, amelyek a táplálék felaprításában vagy kiszűrésében ''(Maxillopoda)'' működnek közre. Állkapcsi láb a százlábúak ''(Chilopoda)'' 1. pár tori lába is, amelynek tő ízében a ragadozó fajoknál (pl. örvös szkolopendra – ''Scolopendra cingulata'') méregmirigy található.'''Allometria, allometrikus növekedés'''A test különböző részeinek arányváltozása illetve arányváltozással járó növekedés. Jól ismert például, hogy emlősöknél a juvenilis kortól a felnőtt korig a fej mérete a testtömeghez képest csökken. Emellett allometriás változások játszódnak le a másodlagos ivarjellegek megjelenése során is (pl. hím állatok erőteljesebb csontozata, koponyán csonttarajok kialakulása, emberszabású majmoknál erősebb homlokeresz, nagyobb szemfogak stb.). A filogenezis során is jelentős allometrikus változások zajlottak le, például cerebralizáció ment végbe számos állatcsoportban (főemlősök – ''Primates'', cetek – ''Cetacea'' stb.), robusztus fej- és végtagcsontozat a lófélék evolúciója során, ugróegerek sivatagi életmóddal járó arányváltozásai stb.'''Ambulakrális '''A tüskésbőrűek ''(Echinodermata)'' testfelületének az a része, ahol az ún. ambulakrális lábak helyezkednek el. Ezeket a felszíneket, amelyek száma 5 vagy ennek többszöröse, sorokba rendezett, pórusokkal ellátott meszes külső vázlemezek borítják, amelyek alatt a belső vízedényrendszer radiális csatornái helyezkednek el, és amelyek pórusain át nyúlnak ki a hidrosztatikus elven működő ambulakrális lábak.'''Amnion '''A magzatburkos gerincesek ''(Amniota)'' magzatvízzel töltött embriózsákját körülvevő belső magzatburok. Az amnion és a külső magzatburok (chorion) teszi lehetővé, hogy a belső folyékony közegben fejlődő embrió függetlenné váljék a külső közegtől, miáltal a korábbi vízi lárvális fázisokat az amnion-folyadék belső közegében történő fejlődés váltja fel.'''Amphiblastula '''A szivacsok ''(Porifera)'' lárvastádiuma, amelynél az ostoros és nem-ostoros sejtmezők azonos kiterjedésűek. Az átalakulás során az ostoros sejtek a test belsejébe kerülnek, és ezek alkotják a choanodermát.'''Analógia '''Formai, strukturális illetve funkcionális hasonlóság két olyan faj vagy élőlénycsoport között, amelyek közös ősének még nem volt meg ez a közös tulajdonsága, hanem az adott hasonlóság a két fajban illetve élőlénycsoportban egymástól függetlenül, konvergens'' ''fejlődés során alakult ki. Az ilyen csoportok általában nem közvetlen közeli rokonai egymásnak, közös őseik csak a filogenezis valamely távoli időszakában lehettek.'''Anamorphosis '''Szelvényképző fejlődés, amely során az egyéb jellegeiben a kifejlett állathoz hasonló anamer'' ''lárva az utolsó potrohszelvények létrehozásával eléri az adultra jellemző szelvényszámot, például előrovarok ''(Protura)'' illetve a százlábúak ''(Chilopoda)'' egyes csoportjai.'''Anthopolip '''A virágállatokra és korallokra ''(Anthozoa)'' jellemző polipalak. Az ősbélüreg tömör septumokkal tagolt. A septumokban a kontraktilis elemek entodermális eredetűek és az ősszáj alatt egy ektodermális garatcső fogja össze őket. A septumok száma 4-től néhány 100-ig terjedhet. Jellemző a 8- illetve 6-(ál-)sugaras szimmetria, amely valójában kétoldali (bilaterális) szimmetriából ered (ezt jelzi a garatcső elliptikus keresztmetszete). Tapogatóik üregesek.'''Apomorf jelleg '''A korábbi állapothoz képest leszármaztatott, abból levezetett jelleg, az (adott összehasonlításban) ősibb (pleziomorf, ld. ott) jelleg ellentéte. Gyakran specializációs illetve adaptív jellegű változást jelent, például rovaroknál a rágó szájszerv típus módosulása szívó, illetve szúró-szívó szájszervvé. Analóg jellegű (adaptív) apomorf jellegek különböző eredetű állatcsoportokban is kialakulhatnak, konvergencia révén [pl. poloskák (Heteroptera) és kétszárnyúak (Diptera) szúró-szívó szájszerve]. Ezeket szigorúan el kell különíteni a közös eredetű (monofiletikus) leszármazást bizonyító apomorf (ún. szünapomorf, ld. ott) jellegektől.'''Archaeocyta '''A szivacsok ''(Porifera)'' törzsére jellemző ostor nélküli, amoeboid, tartalék tápanyagot tartalmazó, totipotens sejtek, amelyek a pinacoderma és a choanoderma közötti kocsonyás mesohyl'' ''rétegben helyezkednek el, és az elsődleges sejttípusnak tekintett choanocytákból vezethetők le. A gyöngysarj képzés (gemmulatio) során a szivacs a test tápanyagait archaeocyta-csoportban halmozza fel, amelyet sponginburokkal vesz körül. Ez a gyöngysarj (gemmula). Kedvező körülmények között a gyöngysarjból új szivacstelep fejlődik. A külső körülményekkel szemben ellenálló gyöngysarjak teszik lehetővé a szivacsok passzív szétterjedését.'''Autapomorf jelleg, autapomorfia'''Adott élőlénycsoportra nézve kizárólagos leszármaztatott, az ősi – pleziomorf – jellegtől eltérő, abból levezethető jelleg. Ilyen például a jelenlegi „egyujjú” lovak patája, amely az ötujjú pleziomorf végtagtípusból, annak specializációs jellegű, adaptív megváltozásával jött létre, és kizárólagosan az ''Equus ''genus fajait jellemzi.'''Báb, bábtípusok '''A teljes átalakulással fejlődő rovarok fejlődésében az ivarérett (imago) alakot megelőző fejlődési stádium. Főbb típusai:'''- szabad báb''' (pupa libera): szabadon álló végtagok (pl. bogarak – ''Coleoptera'', hártyásszárnyúak – ''Hymenoptera'');'''- fedett vagy múmiabáb''' (pupa obtecta): testfüggelékeik végig a testhez vannak forrva (pl. lepkék – ''Lepidoptera'');'''- tonnabáb''' (pupa coarctata): az utolsó lárvastádium exuviuma megkeményedve, hordócskaszerű tokot (puparium) képezve rajtamarad. A pupárium kétféle módon nyílhat fel: egyenes réssel (ld. kétszárnyúak – ''Diptera'': egyenes pupáriumrésűek – ''Orthorrhapha'') vagy körkörös réssel (ld. kétszárnyúak – ''Diptera'': kerek pupáriumrésűek – ''Cyclorrhapha'').'''Bilateria '''A három csíralemezes szerveződésű, kétoldali részarányos (bilaterális szimmetriájú) alapfelépítésű állatok összefoglaló neve. A másodlagos testüreg (coeloma) és a teljes bélcsatorna megléte száj- és végbélnyílással az alapfelépítésükhöz tartozik, ezek hiánya (ld. laposférgek – ''Platyhelminthes'') másodlagos, redukciós fejlődés eredménye. Esetükben a sugarasság (pl. tüskésbőrűek – ''Echinodermata'') csak látszólagos, másodlagos álsugaras felépítést jelent.'''Binominális nomenklatúra'''Linné''' '''(Carolus Linnaeus) által bevezetett nevezéktani rendszer, amely az arisztoteleszi esszenciális meghatározáson (ld. ott) alapul. Minden faj megjelölésére a genus név és a fajnév együttesen szolgál, amely logikai struktúráját tekintve a „legközelebbi nem” (genus proximum) és a „faji különbség” (differentia specifica) kategóriáinak felel meg. Részletesebben: ld. zoológiai nevezéktan, prioritás elve, szinonímia, homonímia.'''Biológiai fajfogalom '''A fajt mint a rendszerezés alapkategóriáját evolúciós elvek alapján, populációs szinten meghatározó biológiai fogalom. Eszerint a faj (species)''' '''olyan biológiai egység (egyúttal rendszer: egymással genetikai kapcsolatban álló populációk rendszere), amelyet más rokon egységektől (faji minősítésű populációktól) reproduktív izoláció választ el. A fajon belül az egyedek egymással való sikeres szaporodóképességét faj specifikus felismerési mechanizmusok (Specific Mating Recognition System=SMRS) biztosítják, és amelyen belül genetikai, ökológiai és viselkedésbiológiai összetartozás (kohézió) érvényesül, illetve amelyet képviselő populációk adott életközösségben meghatározott funkciót (ökológiai niche) töltenek be.'''Campodeoid lárva'''Ún. futóka lárva, a teljes átalakulással fejlődő rovarok egyik lárvatípusa, 3 pár fejlett torlábbal és a potroh végén cercusokkal. Fejük többnyire prognath, ragadozók vagy dögevők, ritkábban növényevők. Pl. zöldfátyolkák – ''Chrysopidae'', hangyalesők – ''Myrmeleontidae'', dögbogarak – ''Silphidae''. Módosult alakjuk az ún. ászkaszerű (oniscoid) lárva. Pl. egyes dögbogarak – ''Silphidae''.'''Carapax '''''' '''Hátpajzs, a fej hátsó részéről kiinduló dorzális bőrkettőzet, amely pajzsként borítja be a fejet, illetve a fejtort (cephalothorax). Utóbbi esetben a fejtor szelvényeivel összenőhet, de szabadon is állhat.'''Cephalothorax '''Fejtor, a feji és a tori szelvények összeolvadásával jön létre a rákok''' '''''(Crustacea)'' altörzsének bizonyos csoportjaiban (ld. ''Malacostraca''). Változatos kialakulású. Nem homológ a csáprágós ízeltlábúak'' (Chelicerata)'' előtestével (prosoma).'''Cerkária lárva'''Farkos lárva. A közvetett fejlődésű mételyek ''(Trematoda)'' osztályában a redia'' ''lárvák további redia-generációkat hoznak létre vagy farkos lárvává (cercaria) alakulnak át. Ezek kirajzanak az 1. köztigazdából (csiga), aktív vagy passzív úton a 2. köztigazdába jutnak vagy betokozódnak, és így alakulnak a végleges gazdát fertőző metacercariává.'''Chelicera '''Csáprágó, az előtest 1. pár végtagja a csáprágós ízeltlábúaknál ''(Chelicerata)'', amely egyedfejlődésileg a 3. fejszelvényhez tartozik. Elsődlegesen 3 ízű, és a 2-3. íz ollót képez. Az atkáknál ''(Acari)'' az olló szúrókészülékké redukálódik (pl. kullancsok). A hengerpókok ''(Solifugae)'' cVarga Zoltán) sáprágója kettős ollóként működő támadó-védő fegyver, és a zsákmány feldarabolására alkalmas. A pókok csáprágójának vég ízén méregmirigy nyílása található.'''Chelicerata '''Csáprágós ízeltlábúak, az ízeltlábúak egyik altörzse. Testük elsődlegesen két fő részre tagolódik: előtest (prosoma) és utótest (opisthosoma). Utóbbi a filogenetikailag ősibb csoportokban (pl. skorpiók – ''Scorpiones'') tovább tagolódik mesosoma és metasoma részekre. A prosoma a fejből (acron + 6 fejszelvény) és az első 2 törzsszelvényből jön létre. A 3. fejszelvényhez tartozik a páros csáprágó (chelicera), a 4. fejszelvényhez a szintén páros tapogatóláb (pedipalpus), a két utolsó fejszelvény és a hozzájuk csatlakozó első két torszelvény pedig 1-1 pár járólábat visel. Az atkáknál ''(Acari)'' a szelvényhatárok elmosódásával a test egységessé válik.'''Choanoderma '''A szivacsok ''(Porifera)'' belső, galléros-ostoros sejtekből (choanocyta) álló, nem-szövet jellegű sejtrétege, amelynek fő funkciója a sejten belüli emésztés. A galléros-ostoros sejtek ultrastruktúrája a galléros-ostoros protistákéval ''(Craspedomonadina)'' egyező, ennek alapvető filogenetikai jelentősége van. A choanoderma a legegyszerűbb, ascon típusú mészszivacsoknál ''(Calcarospongia)'' még egységes, a sycon típusúaknál oldaltasakokra tagolt, a fejlettebb mész-szivacsoknál illetve a kova-és szaruszivacsoknál ''(Demospongia)'' pedig pórusokkal közlekedő ostorkamrákra tagolódik (leucon típus).'''Definíció '''Meghatározás, adott fogalom meghatározott kritériumok alapján történő, az adott fogalom egyértelmű használatát biztosító rövid jellemzése. A rendszerezésben két alapvető típusát használták-használják: - a lényegi (esszenciális) tulajdonságok alapján (ld. esszenciális'' ''meghatározás); - az eredet (leszármazás) alapján (ld. genealogikus meghatározás) történőt.'''Descriptio '''Leírás, adott taxon részletes jellemzése, a taxonómiai szempontból (ld. identifikáció) lényegesnek vélt jellegek rendszerezett formában történő leírása (pl. testméret, külső morfológia, főbb anatómiai jellegek – rovaroknál a genitáliák, főbb egyedfejlődési – lárvális sajátságok). Részletességét erősen befolyásolják az adott csoport taxonómiai sajátságai. A leíráshoz hozzátartozik a típuspéldány (holotypus illetve paratypoidok) kijelölése és a típuslelőhely (locus typicus) megadása, illetve az, hogy a típuspéldány(ok) mely gyűjtemény(ek)ben van(nak) elhelyezve.'''Deuterostomia '''Újszájúak (illetve újszájúság). A kétoldali részarányosak ''(Bilateria)'' az a fő filogenetikai iránya, amelyeknél az egyedfejlődés során az ős-szájnyílásból (blastoporus) végbélnyílás (anus) lesz, és a szájnyílás másodlagosan jön létre (ellentétben a ''Protostomia'' fejlődési iránnyal).'''Diagnosis, diagnózis'''Adott taxon tömör, az azonosítást (identificatio) lehetővé tevő, a leginkább hasonló illetve legközelebbi rokon(nak vélt) taxonoktól elkülönítő bélyegeket (differenciális diagnózis) tartalmazó jellemzése. Enélkül a taxon leírása, elnevezése érvénytelen, ún. „csupasz név” (nomen nudum).'''Diapauza '''A rovarok egyedfejlődésében hormonális szabályozással (pl. fotoperiodikus hatás) bekövetkező nyugalmi állapot, amely általában a kedvezőtlen időszakok (hideg, csapadékmentes) átvészelését teszi lehetővé. Diapauza felléphet pete, lárva és báb, sőt imágó állapotban is.'''Dichotomia '''Kettős irányú elágazás, kétféle irányban történő továbbhaladás illetve annak lehetősége. Logikailag a tézis – antitézis (tétel – ellentétel) kettősségnek felel meg. Ezek az esetek a „kizárt harmadik” elvét is magukba foglalják. („Tertia non datur” – nincs harmadik lehetőség. Pl. adott jelleg fehér és nem fehér mint egymást kizáró jellegek, minőségek).'''Dichotómikus határozókulcs '''A dichotómia'' ''elvére, egymást kizáró jellegek kettősségére felépített, tételekből és ellentételekből álló határozókulcs. Pl. a csáp nem éri el a test fél-hosszát illetve a csáp eléri vagy meghaladja a test fél-hosszát. A dichotómikus kulcsok erősebbek, hatékonyabbak, ha az elágazást két vagy több, azonos irányokba mutató jelleg pár erősíti (vö. a tojócsövesek ''(Ensifera) – ''tojókampósok ''(Caelifera)'' dichotómia tézis – antitézis párjai az ismert határozókulcsokban).'''Dichotomikus rendszer '''A rendszerezésnek az az esete, amelyben a kategóriák dichotómikus tézis – antitézis párokra vannak építve, például változó testhőmérsékletűek – állandó testhőmérsékletűek. Először Arisztotelész használt az állatvilág rendszerezésére ilyen rendszert (pl. „enaima”= vérrel rendelkezők – „anaima”=vértelenek). Ez a fajta rendszerezés korábban főleg a mesterséges (egy-egy kiválasztott jellegre épülő) rendszerekben nyilvánult meg, de ma a kladisztika (ld. ott) is ilyen elvű.'''Elsődleges jellegállapot '''Adott jelleg legkorábban kialakult, legősibb ismert állapota, amelyhez a későbbi változások viszonyíthatók. Ilyen például az ízeltlábúaknál a „hasadt láb” (disztálisan exopoditra és endopoditra) tagolódó jellege, amely megmaradhat például a végtag eredetű szájszerveken (pl. maxilla külső és belső karéjai) ott is, ahol már a végtag eredeti jellege a járó végtagoknál megszűnik, például a szárazföldi életmódhoz való alkalmazkodás következtében (vö. soklábúak – ''Myriapoda, ''hatlábúak – ''Hexapoda'').'''Enterocoel mezoderma-képződés '''A harmadik csíralemez létrejöttének az a módja, amikor a radiális barázdálódást és a gasztrulációt követően a mezoderma az ősbélüreg páros, tasakszerű kitüremkedéseinek béléseként jön létre, majd a mezodermális bélésű tasakok lefűződnek az entodermáról és ezáltal egy hármas tagoltságú (pro-, meso-, metasoma) másodlagos testüreg jön létre. A szelvényesség itt a metasoma további tagolódásával alakul ki (ld. újszájúak –''Deuterostomia'').'''Epidózis, epidotikus csoport '''A hagyományos evolúciós rendszerezésben használatos kategória, a viszonylag gyors fejlődés, az evolúció során fellépő „előremutató”, általában adaptív változás illetve az ilyen változásokat hordozó csoportok megjelölésére. Mivel az ilyen jellegek gyakran konvergens módon, hasonló „evolúciós kihívásra” adott analóg válaszként jelennek meg, ezért a modern filogenetikus rendszerezés ezt a kategóriát már nem használja.'''Episztázis, episztatikus csoport '''Az előző kategória ellentétpárja, konzervatív, „ősi” jellegek illetve az ezeket hordozó csoportok megjelölésére szolgál. Mivel az ilyen jellegek eltérő filogenetikai vonalakon egymástól függetlenül is fennmaradhatnak, ezért ennek a fogalomnak a modern filogenetikus rendszerezésben már nincs jelentősége.Azonos elnevezéssel a genetika más fogalmat (különböző genetikai lokusokhoz tartozó allélok közötti kölcsönhatást) jelöl.'''Epimorphosis'''Közvetlen fejlődés. A teljes szelvényszámú (holomer) lárva a kifejlett állathoz hasonló, az ivarérettséget vedlések sorozatával éri el. Az utolsó vedléssel érik el fejlettségüket a genitáliák, illetve röpképes állatok esetében a szárnyak. Jellemző a ''Parainsecta'' csoportok többségére (kivétel: ''Protura'', ld. anamorphosis), a pikkelykékre ''(Lepismatida)'', a ''Polyneopterák'' és ''Paraneopterák'' többségére, emellett a fejlettebb százlábúakra ''(Chilopoda)'' is.'''Esszencializmus '''Arisztotelész''' '''Logika c. művére épülő logikai irányzat és rendszerezési elv, amely a rendszerezés kategóriáit „lényegi” (esszenciális) jellegek alapján definiálja. Eszerint az egyes kategóriáknak van egy állandó „lényege” (esszenciája), és a kutató feladata, hogy ezt a lényeget feltárja, a hasonló jelenségek közös lényegét megtalálja, és ennek alapján az azonos lényegű jelenségeket közös kategóriába egyesítse. Ld. linnéi rendszer.'''Esszencialista klasszifikáció '''A fenti elvre épülő osztályozás, amely a létező objektumokat közös, állandónak vélt esszenciális tulajdonságaik alapján foglalja össze általánosabb kategóriákba. A faj tehát a linnéi rendszerben ilyen esszenciális jellegekre alapozott egység: nem „változatlan” (hiszen vannak varietasok), hanem a lényeginek tekintett tulajdonságaiban „állandó”. Ugyanez vonatkozik a szintén objektív kategóriának tekintett fajfeletti egységekre is.'''Esszenciális meghatározás'''Arisztotelésztől eredő meghatározási forma. A definitio'' ''(ld. ott) két lépésben történik: először a hasonló objektumoknak meghatározzuk a közös lényegi sajátságait, miáltal azokat egy fölérendelt kategóriába (genus proximum) egyesítjük, majd az idetartozó objektumokat differenciáljuk az eltérő, jellemző sajátságaik (differentia specifica) alapján. Ennek a logikai struktúrának a kifejezője a kettős névadás, a genus- és fajnév (binominalis nomenclatura).'''Evolúciós állapotok '''A jellegek elsődleges vagy leszármaztatott (ld. ott) volta alapján jellemezhető stádiumok. Mivel a különböző jellegek elsődleges illetve leszármaztatott állapotai egyazon csoporton belül is gyakran eltérőek, az adott csoportok bizonyos jellegei lehetnek viszonylag „ősiek”, más jellegeik pedig „leszármaztatottak” (ún. „mozaik evolúció”, ld. ott), ezért az evolúciós állapotok gyakran vitatottak. Ezért pontosabbak a jellegek filogenetikus elemzésére alapozott megállapítások, mint a címszóban jelzett általánosítások.'''Evolúciós fokozatok'''Az egyes szervek „fokozati sorain” alapuló elavult megnevezés, amely az evolúció egyirányúságát (orthogenezis) és fokozatosságát sugallja. Mivel mindkét elvet erős kritika érte a modern evolúcióelmélet részéről, ezért használata nem javasolható.'''Evolúciós sorozatok'''Azon a korábbi felfogáson alapuló fogalom, hogy az egyes szervek adaptív változásai fokozatosak, illetve direkt módon függenek a környezet változásaitól (lamarckizmus). Mivel az előbbi elv nem általánosítható, az utóbbit pedig a modern evolúcióelmélet cáfolja, ezért e fogalom használata sem javasolható.'''Evolúciós szakaszok'''Az evolúció korábbi felfogásán alapuló fogalom, amely szerint minden élőlénycsoport fejlődése a kialakulás (epakme), a felvirágzás (akme) és a hanyatlás (parakme) szakaszaira tagolható. Ma úgy látjuk, hogy ez a valós viszonyok durva leegyszerűsítése, ugyanis számos csoport el sem jut a nagyobb mértékű differenciálódás szakaszába, hanem hamar kihal. Ezenkívül vannak sokáig túlélő csoportok is, anélkül, hogy jelentősebb faj- és alakgazdagságot érnének el (pl. őslégcsövesek – ''Protracheata''). Ugyanakkor vannak olyanok is, amelyek hosszú földtörténeti időszakon keresztül igen sikeresek, a hanyatlás leghalványabb jele nélkül (rovarok – ''Insecta''), valamint olyanok is, amelyek sikerességét éppen leegyszerűsödött jellegeik biztosítják (fonálférgek – ''Nematoda'', számos parazita csoport). Bizonyított tény, hogy a sikeres túlélés illetve kipusztulás esélye független az illető csoport filogenetikai életkorától.'''Evolúciós taxonómia'''Fejlődéstörténeti alapú rendszerezés, amely a származási'' ''(genealogikus) kapcsolatokat és az evolúció során elért fejlettségi szintet egyaránt igyekszik figyelembe venni. Szemléleti alapjai Darwin''' '''munkásságára vezethetők vissza, aki úgy vélte, hogy a természetes rendszerezésnek egyaránt tükröznie kell a rokonsági viszonyokat és a fejlődés során létrejött változásokat, különbözőségeket. („Úgy gondolom, hogy a csoportok elrendezése minden osztályon belül szigorúan genealogikus kell, hogy legyen, azért, hogy természetes legyen. A különbség mértéke azonban nagyon eltérő lehet még akkor is, ha a csoportok azonos rokonsági fokúak a közös őshöz viszonyítva, aszerint, hogy milyen változásokon mentek keresztül, és ez abban fejeződik ki, hogy különböző genusokba, családokba, szekciókba és rendekbe soroljuk őket.” Darwin''' '''[1872]: A fajok eredete, 6. kiadás, p. 346). Mai formája jelentős neodarwinista evolúciókutatók (Huxley, Mayr, Simpson, Remane) munkásságának köszönhető. Mivel kétféle, gyakran nem kongruens szempont (genealogikus kapcsolat – fejlettség) egyeztetésére törekszik, nincs olyan egyértelműen rögzített algoritmusa, mint akár a fenetikus, akár a filogenetikus rendszerezésnek, amely a különböző taxonómiai iskolák közötti vitákra ad okot.'''Faj (Species) '''A biológiai rendszerezés alapegysége. Magát az elnevezést John Ray (1686) vezette be, azonban használatát Linné (Carolus Linnaeus, 1707-1778) tette általánossá és nevezéktani szabályok által meghatározottá (Systema Naturae, X. ed., 1758). Taxonómiai''' '''szempontból az élővilág viszonylag állandó jellegekkel bíró, megkülönböztethető „féleségeit” jelenti, amelyek egyedei magukhoz hasonló geno- és fenotípusú, termékeny utódokat hoznak létre (vö. Plate''' '''fajmeghatározása). Ennél pontosabb a populációs szemléletű biológiai fajfogalom''''' '''''(ld. ott), amely a fajt mint evolúciós és egyben ökológiai egységet határozza meg.'''Fajfogalom típusai '''A fajfogalmat a legkülönfélébb biológiai tudományágak használják. Mivel például a genetikai jellegeket sokáig csak recens fajokon tudták vizsgálni, ezért az őslénytan fajfogalmát a legutóbbi időkig csak morfológiai, ezen belül is gyakran csak a szilárd vázképződményekre (csontok, csiga- és kagylóhéjak stb.) alapozták (palaeospecies). Szintén nehézségeket okozott a reproduktív izoláció kritériumának alkalmazása is például aszexuális'' ''szaporodású szervezetekre vagy azokra az élőlénycsoportokra, amelyek esetében viszonylag gyakoriak a fajhibridek (pl. páfrányok). Ma egyre nagyobb szerepet kapnak a faj meghatározásában a genetikai meghatározottságú biokémiai (pl. feromonok), ultrastrukturális, fiziológiai, viselkedésbiológiai, ökológiai stb. jellegek.'''Fajalatti kategóriák '''A fajon belüli variabilitás taxonómiai kezelésére létrehozott kategóriák. A populációs szemléletből következik, hogy a korszerű, evolúciós szemléletű rendszerezésben csak az alfaj (subspecies) kategóriája taxonómiai értékű és nomenklatúrai szabályokkal rögzített. Az alfaj''' '''örökletes jellegekben eltérő, önálló elterjedéssel és/vagy ökológiai sajátosságokkal (eltérő tápnövény, gazdafaj stb.) bíró populáció illetve populációcsoport. Megnevezése harmadik név adásával történik, amely minden megkülönböztető jelzés (interpunctio) nélkül a fajnév után következik (tehát nem ssp. jelzéssel!). Amennyiben az adott alfaj képviseli a faj nevezéktani törzsalakját, akkor az alfaj neve a fajnévvel azonos, minden más esetben attól eltérő. A prioritás, a szinonímia és a homonímia szabályai'' ''(ld. ott) az alfajra ugyanúgy vonatkoznak, mint a fajra. Korábban fajalatti kategóriaként használatos volt a varietas és az aberratio. Az előbbi még Linnétől eredt, és korábban (1930-ig) gyakran az alfajjal azonos értelemben is használták. Ma egyik sem taxonómiai értékű, mert csupán egyedi eltérésekre vonatkozik, amelyek nem taxonómiai értékűek. Megnevezésükre a zoológiai nomenklatúra nem vonatkozik.'''Fajfeletti kategóriák '''A rendszerezés magasabb hierarchikus rangot képviselő egységei. Vannak elsődleges, másodlagos és harmadlagos kategóriák. Előbbiek: genus (nem), Család'' ''(család), Rend (rend), classis'' ''(osztály), phylum (törzs), regnum'' ''(ország). A másodlagos kategóriák lehetnek fölé- illetve alárendeltek. A fölérendelt kategóriákat „super”, az alárendelteket „sub” előtagggal képezzük, pl. Családsorozat illetve subfamilia (főcsalád illetve alcsalád). A nevezéktani szabályok megkövetelik az elsődleges és másodlagos kategóriák szabályos képzését. A harmadlagos kategóriáknak nincs nevezéktanilag rögzített egységes rendje, hanem a különböző állatcsoportok taxonómiai tradíciói szerint eltérések lehetségesek. Ezek többnyire a genus és a Család (pl. tribus, subtribus) vagy a Család'' ''és Rend'' ''kategóriák közé iktatódnak be (cohors, subcohors). A másodlagos és harmadlagos kategóriák a rendszerezésben a monofiletikus eredetű, homogén csoportokra való törekvést fejezik ki, azonban egyúttal sokfokozatúvá, nehezebben áttekinthetővé teszik a rendszert. Ezért újabban helyettük egyszerűen decimális számozást alkalmaznak.'''Fenetikus klasszifikáció '''A fenotípusos'' ''jellegek (morfológiai, anatómiai stb.) alapján történő osztályozás. Általában nagyszámú, súlyozatlan jelleg figyelembevételével történik, mivel nem veszi tekintetbe sem a jellegek genetikai hátterét, sem azok filogenetikus értékét. Amennyiben a jellegek „van –nincs” dichotomikus felosztását alkalmazza, ezeket bináris adatmátrixokba foglalja össze, és ezek alapján szerkeszt dichotómikus felépítésű dendrogramokat. Gyakran alkalmazza a jellegek kvantitatív kifejezését. Ezekben az esetekben lényegében már a numerikus taxonómiáról (ld. ott) van szó.'''Filogeográfia'''Avise (1987) amerikai evolúciógenetikus által bevezetett megjelölés. Modern kutatási irány, amely molekuláris genetikai jellegek alapján összekapcsolt módon rekonstruálja a filogenezist és az elterjedési terület történeti kialakulását („az area evolúcióját”). Gyakran alapoz a haplotípusokként öröklődő, anyai transzmissziójú, extranukleáris (mitokondrium, plasztisz) genomokra, részben a rövidebb DNS-szekvenciáik, részben pedig a nagyobb mutációrátáik és gyorsabb evolúciós változásaik miatt. Alapvető módszere az area-kladogramok és a filogenetikus kladogramok kongruenciáinak'' ''(ld. ott) megállapítása.'''Filogenetikus klasszifikáció, filogenetikus rendszerezés'''Következetesen származástani (genealogikus) alapú rendszerezés, amely az azonos taxonómiai kategóriába besorolás egyetlen kritériumának a monofiletikus eredetet, a bizonyítottan közvetlen közös őstől való leszármazást tekinti, szemben az evolúciós és a fenetikus rendszerezéssel. A közös őstől való leszármazás bizonyítékainak a (nem-homopláziás, ld. ott) közös leszármaztatott (szünapomorf, ld. ott) jellegeket tekinti, amelyek esetében kizárható, hogy a vizsgált csoportokban egymástól függetlenül alakulhattak ki (pl. parallel'' ''vagy konvergens'' ''fejlődés révén). A filogenetikus rendszerezés alapelveit és alapvető módszereit Willi Hennig német taxonómus és evolúcióbiológus dolgozta ki még az ’50-es években, majd könyvének amerikai megjelenése után vált világszerte ismertté és lett számos követője.'''Gametikus meiozis'''Az egyedfejlődési ciklusnak az az esete, amelyben a teljes önálló életszakasz diploid. A meiózis csupán az ivarsejtek érése során következik be. Ez az összes állat esetében igaz (regnum ''Animalia''). Önálló haploid életszakasz tehát nincs, mint számos ''Protista ''vagy a növények (gametophyton) esetében, mivel a zigóta'' ''létrejöttével már visszaáll a diploid állapot.'''Gastrulatio '''Bélcsíraképződés: az a folyamat, amelynek során a blastogenesist követően létrejön a külső (ektoderma) és belső csíralemezből (entoderma) álló embrió: a bélcsíra (gastrula). A gasztruláció az alapja az állatvilágban a valódi szövetes szerveződés megjelenésének. A gasztrulációnak számos típusa van:- '''betűrődés '''(invaginatio): a gyorsabban osztódó, ezért nagyobb felületet igénylő leendő ektoderma mintegy „magába kebelezi” a lassabban osztódó sejtekből álló, leendő entodermát. Igen sok állattörzsre jellemző, több esetben kizárólagos (pl. virágállatok és korallok – ''Anthozoa'', ősibb újszájúak – ''Deuterostomia'');- '''bevándorlás''' (immigratio): lehet egyirányú (unipolaris) vagy több irányból történő (pl. hydraállatok többsége – ''Hydrozoa'', egyes puhatestűek ''– Patella'');- '''leválás''' (delaminatio): a blastula (esetleg morula) sejtjei tangenciális irányban befelé leánysejteket képeznek és ezek alkotják az entodermát (pl. hydraállatok – ''Hydrozoa'' egy része a planula lárva kialakulása során);- '''körülnövés''' (epibolia): a gyorsabban osztódó mikroméra sejtek mintegy körülnövik a lassabban osztódó makroméra sejteket (pl. sok spirálisan barázdálódó csoportban: örvényférgek – ''Turbellaria, ''csigák – ''Gastropoda, ''lábasfejűek – ''Cephalopoda'', de ehhez válik hasonlóvá a sokszikű petéjű gerincesek, a hüllők – ''Reptilia'' és madarak – ''Aves'') módosult invaginatioja is.'''Gemmulatio '''Gyöngysarj-képződés (ld. ott).'''Genealogikus '''(helytelenül: genetikus) '''meghatározás'''Adott objektum eredet, leszármazási (genealogikus)'' ''kapcsolat szerinti meghatározása. Közös kategóriába a közvetlenül közös eredetű („testvér”) objektumokat foglalja össze.'''Genus (a zoológiai nevezéktanban: nem, a botanikaiban: nemzetség)'''Faj fölötti kategória, amelyet monofiletikus eredetű, taxonómiai szempontból fontos közös apomorf jellegekkel rendelkező fajok alkotnak. A genus jellemzésében (diagnosis és descriptio) az anatómiai (rovaroknál ivarszerv-morfológiai, gerinceseknél csonttani, pl. koponya-) jellegeknek rendszerint kitüntetett szerepe van. Amennyiben faj gazdag genusokon belül több, jól elkülönülő fajcsoport van, ezek megjelölésére a subgenus (alnem) kategóriát használjuk. A genus leírásakor meg kell jelölni a típusfajt (genus-típus illetve generotípus), amely az adott genust reprezentálja és a genus megosztásakor az eredeti genus-nevet továbbviszi.'''Genus típusfaj '''Ld. fent (generotípus).'''Glochidium lárva'''Kajmacsos lárva. A kagylók ''(Bivalvia)'' lárvája, amely a halakon (pl. kopoltyúk) a héj ventrális szegélyéből kiálló fogakkal kapaszkodik meg. Tovább fejlődve leválik és önálló életet kezd.'''Grad(us) '''Törzsfejlődéstani fejlettséget kifejező csoportmegjelölés, pl. „''Homoiothermia''” az állandó testhőmérsékletű gerinces állatok megjelölésére. Nem, illetve nem okvetlenül monofiletikus eredetű csoportokat foglal magába (mint a fenti példából is látható), ezért a filogenetikus rendszerezés ezt a kategóriát nem használja, illetve lehetőleg kerüli. Vannak azonban esetek, amikor az azonos fejlettségi szintre valamelyik közös levezetett (szünapomorf) jelleg utal (pl. szárnyas rovarok, magzatburkos gerincesek), ilyenkor a gradus'' ''egybeeshet valamely magasabb filogenetikus rendszertani kategóriával (tehát feleslegessé is válik).'''Gyöngysarj-képződés (gemmulatio) '''A litorális tengeri és az édesvizi szivacsokra jellemző ivartalan szaporodási forma. A test néhány helyén archaeocyták csoportosulnak, amelyek ún. nutritív'' ''sejtek révén a test tartalék-tápanyagait magukba gyűjtik. Egy másik sejtcsoport kitint szintetizál, és kitinhártyát hoz létre, a scleroblast-sejtek pedig tűket, spiculumokat képeznek az archaeocyták köré, majd az egész képződményt spongin-burokkal veszik körül. Ha a körülmények kedvezőtlenné válnak, a szivacs szétesik és a gemmulák vészelik át a kedvezőtlen időszakot, illetve biztosítják a szivacsok passzív szétterjedését.'''Gregaria-fázis '''Sáskák ''(Acridoidea)'', ritkábban szöcskék ''(Tettigonoidea)'' tömeges elszaporodásakor a zsúfoltság okozta stressz hatására hormonális, morfológiai és viselkedésbeli változások következnek be, fokozódik az anyagcsere, erősödik a pigmentáció, a röpképes fajoknál megnagyobbodnak a légzsákok és tömeges vándorlási hajlam jelenik meg, ami az ún. „sáskajárások” kialakulásához vezet (ld. marokkói sáska – ''Dociostaurus maroccanus, ''keleti vándorsáska – ''Locusta migratoria ''stb. tömeges elszaporodásai).'''Hemimetabolia '''Tökéletlen (részleges) átalakulás. A lárvális stádium alapfelépítése a kifejlett rovaréval jórészt egyező, azonban az eltérő (pl. vízi) életmód következtében lárvális szervekkel rendelkezik (pl. kérészek, szitakötők lárváinak tracheakopoltyúi). A kérészeknél ''(Ephemeroptera)'' az utolsó lárvális stádiumot követően az ivarérettség kettős vedlés után következik be, előbb egy, a kifejlett állathoz hasonló ún. szubimágó jön létre.'''Heterepisztazis '''A korábbi evolúciós rendszerezés által gyakran használt megjelölés, amely azt fejezi ki, hogy az adott állatcsoportban együttesen vannak jelen viszonylag ősi (pleziomorf) és a fejlődésben „előremutató”, apomorf jellegek. Pl. a zsinórférgek ''(Nemertinea)'' testüregét parenchyma tölti ki, kiválasztószervük protonephridium, de keringési rendszerük zárt, coeloma-eredetű, lárvális alakjuk (pilidium) a trochophora lárvára utal.'''Holofiletikus'''Holofiletikusnak azt a taxonómiai kategóriát tekintjük, amely az adott monofiletikus egység ős-faját és valamennyi leszármazott rész-csoportját tartalmazza, ilyen például a magzatburkos gerincesek (Amniota) kategória, szemben például a hüllők (Reptilia) megjelöléssel, amely az adott filogenetikai egységből csupán a pleziomorf jellegek (pikkelyes kültakaró, poikilothermia stb.) alapján összefoglalt csoportokat tartalmazza.'''Holometamorfózis (holometabolia)'''Teljes (v. tökéletes) átalakulás. A kifejlett rovartól (imágó) jelentősen eltérő lárva (ún. „harmadlagos” lárva) több vedlést követően, bábállapot közbeiktatásával éri el az adult (ivarérett) állapotot. A bábállapot, melynek kutikulája már a kifejlett rovar sajátságait jelzi, a legvalószínűbb hipotézis szerint a szubimágó stádiummal homológ. Pl. recésszárnyúak – ''Neuroptera'', lepkék – ''Lepidoptera'', hártyásszárnyúak – ''Hymenoptera'', tegzesek – ''Trichoptera'', bogarak – ''Coleoptera'', kétszárnyúak – ''Diptera'', bolhák – ''Siphonaptera'' stb.'''Holotípus ''' A fajleírás tartozéka a fajt reprezentáló, a leírás egyértelműségét biztosító típuspéldány (holotípus)'' ''kijelölése. A példánynak viselnie kell a diagnózisban illetve a leírásban foglalt jellegeket, lehetőleg ahhoz az ivarhoz kell, hogy tartozzon, amely a rokon fajoktól elválasztó bélyegeket inkább mutatja. Ha a leírás nagyobb sorozat alapján történik, a példány lehetőleg a variációszélesség átlagát képviselje, és olyan helyről származzék, ahonnan több példány áll rendelkezésre. A holotípus példányt (illetve a belőle készült preparátumot) egyértelmű jelzéssel kell ellátni (típuscédula), és olyan gyűjteményben kell elhelyezni, ahol megőrzése és a további vizsgálatok számára a hozzáférhetősége biztosítva van. A fajleírásban közölni kell a típuspéldány gyűjtési adatait (lelőhelye a fajleírásban szereplő ún. típuslelőhely) és hozzáférhetőségének helyét.'''Homológia'''Olyan formabeli, strukturális (illetve esetenként funkcionális) hasonlóság adott taxonok (fajok és fajfölötti egységek) között, amely már a közös ősüknél is megvolt, tehát leszármazásuk során lényegileg nem változott, legfeljebb az alapvető strukturális sajátságok megőrzése mellett adaptív jelleggel módosult (pl. gerinces elülső járó végtag → szárny). A homológ jelleg lehet közös leszármaztatott (szünapomorf) jelleg, de lehet a közös őssel megegyező viszonylag elsődleges (pleziomorf) jelleg is, ilyenkor azonban a közös leszármazást bizonyító jelleg ereje csekély (pl. a különböző rovarrendek rágó típusú szájszervei). Végezetül lehetséges, hogy a közös ős kevésbé specializált strukturális jellege az alapvető sajátosságok megtartása mellett a belőle levezetett recens alakoknál az eltérő életmódnak megfelelő irányokban módosult, azaz közös alapstruktúrára visszavezethető autapomorf'' ''jellegek jöttek létre (pl. a rovarok ízelt lábának életmód szerinti módosulásai, az emlősök fogazatának táplálkozási mód szerinti módosulásai).'''Homológia kritériumok, homológia bizonyítása'''Funkcionális bizonyítékok: két taxonban adott eltérő (módosult) tulajdonságok nem lehetnek homológok, ha az adott jellegek köztes állapotai működésképtelenek, mivel a jellegállapotokat az evolúciós változás során elvben működőképes köztes állapotoknak kell összekötnie. Ez a bizonyítási mód abból az előfeltételből (premisszából) indul ki, hogy a homológ jellegek változása a természetes szelekció hatására, adaptív változások sorozatával megy végbe (neodarwinista felfogás). Embriológiai bizonyítékok: a vizsgált taxonokban bizonyos struktúrák csak akkor tekinthetők homológnak, ha egyedfejlődési kialakulásuk is alapvetően hasonló, és kifejlett állapotukban is megvannak a közös strukturális elemek (legalábbis valamilyen módosult vagy redukált formában). Ebből következik, hogy a különböző taxonok korai fejlődési stádiumaiban talált azonos vagy hasonló struktúrák nagyobb biztonsággal utalnak e struktúrák homológ jellegére, mint a kifejlett alakok hasonlóságai.'''Homonímia'''Névazonosság. A zoológiai nevezéktanban a név érvénytelenségénak az az esete, amikor:adott genusnév több állatcsoportban létezik (pl. Hoplitis: hártyásszárnyúak –Hymenoptera, lepkék – Lepidoptera, az utóbbi érvénytelen)adott genus és fajnév kombináció egynél több fajra vonatkozik – utóbbi eset kétféleképpen jöhet létre, úgymint:primer homonímia: a névadáskor az eredeti kombináció szerint azonos a genus és a fajnév, pl. Hadena doerriesi Staudinger 1898, homoním a Hadena doerriesi Staudinger, 1892-vel, tehát érvénytelen;szekunder homonímia: más genusba átsoroláskor keletkezik olyan genus és fajnév kombináció, amely az adott genusban korábban létezett, pl. Lasiestra altaica Hampson, 1905 miután át lett sorolva a Lasionycta genusba, a Lasionycta altaica Staudinger, 1892 szekunder junior homonimja lett, új fajneve: Lasionycta hampsoni Varga, 1974.'''Homoplázia '''A morfológiai hasonlóságra utaló megnevezés a különböző típusú, nem-szünapomorf hasonlóságok megjelölésére. Ez lehet:-reverzió: a másodlagos hasonlóság korábbi jellegállapothoz visszatéréssel jön létre;-parallelizmus: a hasonlóság egymástól független párhuzamos fejlődés eredménye;-konvergencia: a hasonlóság eltérő korábbi állapotból kiinduló, hasonlóvá váló fejlődés eredménye, rendszerint a hasonló életmódra való áttérés következtében.A fenetikus módszerek nem tesznek különbséget a közös eredetet bizonyító szünapomorf egyezőségek, illetve a homopláziás hasonlóságok között, míg a filogenetikus rendszerezés csak a szünapomorf jellegeket veszi tekintetbe.'''Hullámzóhártya''' '''(membrana undulans)'''a 2. ostor módosulása állati ősostorosoknál (''Protomonadina'', pl. ''Trypanosoma''), alkalmazkodás az erősen viszkózus testfolyadékban való mozgáshoz.'''Hydromedusa''' A hydraállatok ''(Hydrozoa) ''osztályába tartozó taxonok medúza alakja (ha van). Felépítése a hydropolipéval homológ: az ernyő (umbrella) a polip törzsének és talpkorongjának felel meg, az ernyőalji konkáv rész a polip szájtájékával homológ, a kiemelkedő szájcső a medúza manubriuma. Az ernyő peremén érzéksejt mezők vannak, és egy körkörös kontraktilis elemekben gazdag redő (velum) húzódik. Ezek kontrakciója préseli ki a vizet az ernyő alól (ellenerő-elv). Az alapszimmetria 4-es, a tentaculumok száma 4 kisszámú többszöröse (gyakran 8). A manubrium egyszerű, cső alakú.'''Hydropolip''' A hydraállatok ''(Hydrozoa)'' osztályába tartozó taxonok polip alakja, gyakran telepes. A száj (gastroporus) körüli rész gyakran kiemelkedő, ún. szájcső (hypostomum), körülötte egy vagy több sorban helyezkednek el a tömör tentaculumok. Az ősbélüreg (gastrocoel) nem tagolt.'''Identifikáció''' Azonosítás (magyartalanul: beazonosítás), a vizsgált egyedek meghatározott taxonként, általában fajként történő azonosítása. Általában a determináció (vö.: konkrét esetek egyértelmű megnevezése és besorolása, például adott egyedek bizonyos fajként meghatározása) szűkebb értelemben vett fogalmával azonos értelemben használják.'''Intermedier meiózis '''A meiózis az életciklust két, közelítőleg egyenrangú részre tagolja, pl. a növények haploid gametofiton és diploid sporofiton életszakasza.'''Jelleg''' A taxonómiai műveletek, például a leírás, a diagnózis és a faji azonosítás stb. során figyelembe vett (megvizsgált, meghatározott, lemért stb.) tulajdonság, ún. karakter.'''Jellegsúlyozás''' A taxonómiai műveletek során figyelembe vett tulajdonságok (ld. előbb) fontosságának, taxonómiai „súlyának”, értékének mérlegelése. Általában a fenetikus rendszerezés pontosabbá tétele, a filogenetikus rendszerezéshez „közelítése” (ami elvben fából-vaskarika) érdekében használják oly módon, hogy a mátrixban szereplő jellegeket számszerű súlyfaktorral látják el. Fontos tény, hogy mivel a súlyozás mindig valamilyen mértékben szubjektív, az így kapott hasonlósági dendrogram nem lesz „objektívebb”, legfeljebb jobban kifejezi ismereteink adott szintjét.'''Klád(us) '''Törzsfejlődési „ág”, amely közös leszármaztatott (szünapomorf) jellegekkel definiálható, monofiletikus eredetű taxonómiai egység, a filogenetikus rendszerezés valamilyen rangú egysége. Ellentéte az azonos fejlettségi szintű egységeket összefoglaló gradus''.'''''Kladizmus'''Rendszerezési irányzat (iskola), amely a rendszerezés egységeit kladusként definiálja, közös leszármaztatott (szünapomorf) jellegeik alapján. Célja monofiletikus egységekre és genealogikus kapcsolataikra alapozott filogenetikus rendszer létrehozása, amelyben az egységek rangját tisztán a testvércsoport (sister-group) relációk határozzák meg, függetlenül a közös őstől való morfológiai eltávolodás (deviáció) mértékétől. A kladizmus módszertani fegyvertárát a „kladisztika” címszó alatt foglaljuk össze (ld. alább).'''Kladisztika'''A kladisztikus rendszerezés módszertana:eredetileg a filogenetikusan értékelt jellegek (ld. szünapomorfia) mátrixa alapján kladisztikus dendrogramok létrehozása, amelyek a tényleges leszármazási kapcsolatokat tükrözik. A dendrogramok létrehozása szabványosított eljárásokkal (ma számítógépes programokkal) történik (vö.: „PAUP”, „Hennig” stb. programcsomagok), amelyek biztosítják a rendszerzési eljárások megismételhetőségét.Mivel a fenti eljárások „működnek” filogenetikus „előfeltételezések” (premisszák) nélkül is, ezért az ún. „transzformált” kladisták a fenti eljárásokat mindenféle elméleti interpretáció nélkül alkalmazzák. Ez azonban a jellegek filogenetikus értékelésének elvetését, illetőleg a fenetikus rendszerezéshez való visszatérést jelenti, ami ellentétes az eredeti „hennigi” filogenetikus rendszerezés (ld. ott) szellemével.'''Kladogenezis'''A törzsfejlődési elágazások kialakulásának folyamata. Alapja a fajkeletkezés során bekövetkező reproduktív izoláció (ld. ott), amelynek révén a szétváló populációcsoportok között megszűnik a génáramlás, és lehetőség nyílik a további divergens vagy egymástól független párhuzamos fejlődésre. Fontos összefüggés, hogy a reproduktív izoláció bekövetkezése utáni további genetikai differenciálódás változatlannak tekintett mutáció ráták mellett időarányos (vö. „molekuláris órák”), a reproduktív izoláció viszont a különböző állatcsoportokban nagyon is eltérő mértékű előzetes genetikai differenciálódás esetén következhet be.'''Kladogram'''A kladisztikus rendszerezés eredményeként kapott dendrogram. Formailag hasonló a fenetikus („numerikus”) rendszerezés során kapott dendrogramokhoz, azoktól az különbözteti meg, hogy a nem pusztán a jellegek hasonlóságán, hanem azok „apriori” filogenetikus értékelésén (pleziomorf illetve apomorf jellegállapotok, ld. ott) alapul.'''Kongruencia'''Különböző jellegek ellentmondásmentes taxonómiai elrendeződése. Taxonómiai szempontból kongruensnek tekintjük azokat a jellegeket, amelyekre alapozva a taxonok azonos elrendeződését kapjuk meg. Mivel a különböző jellegek változásának evolúciós sebessége eltérő („mozaik-evolúció”), ezért rendszerint eltérő eredményekre jutunk, ha például a lassan vagy alig változó ősi (pleziomorf), illetve ha a leszármaztatott (apomorf) jellegeket vesszük tekintetbe (gyakori például, hogy egyes rovarcsoportokban a lárvális illetve az imaginális jellegek alapján rendszerezünk). A filogenetikus rendszerezés erőssége, hogy a közös leszármaztatott (szünapomorf, ld. ott) jellegek alapján szükségképpen kongruens taxonómiai elrendezést kell kapnunk (ld. még: parszimónia értelmezése).'''Konvergencia '''Hasonló, analóg struktúrák független létrejötte eltérő előzetes evolúciós állapotokból (pl. hólyagszem kialakulása a lábasfejűeknél és a gerinceseknél, „ugróegér-habitus” kialakulása az óvilági ugróegereknél és az amerikai kengurupatkányoknál stb.).'''Korrelatív jellegek'''Általában az adott állatcsoport életmódjával szorosan összefüggő, annak különböző vonatkozásaira reflektáló, egymástól függően kialakuló jellegek. Pl. a lófélék ötujjú végtagjának egyujjú-patás végtaggá történő redukciója, illetve fogazatuk megerősödése, vastag zománcréteg kialakulása a sokmozgású fűevő-legelő életmóddal. Mindkettő a nyílt füves pusztai életmódra való áttérés következményeként alakult ki.'''Lektotípus'''A leírás alapjául szolgáló példányok („szüntípusok”) közül kiválasztott holotípus (ld. ott) példány. Valójában holotípus, amelyet azonban nem a faj leírója, hanem a csoportot revideáló taxonómus választott ki.'''Leszármaztatott jellegállapot'''Az apomorf jellegállapot helyes magyar megnevezése, a gyakran használt „levezetett” megnevezés helyett (ami a német „abgeleitet” félreérthető tükörfordítása), mivel nem elméleti „levezetésről”, hanem a korábbihoz képest ténylegesen megváltozott jellegről van szó. A pleziomorf (ld. ott) jellegállapot ellentéte.'''Linnéi hierarchia'''A taxonómiai kategóriák Linnétől származó hierarchikus rendszere. Lényege, hogy a fajokat egyre magasabb szintű bennfoglaló (enkaptikus) kategóriákba csoportosítjuk. Az eredeti linnéi hierarchia az alábbi kategóriákat használta: species (faj), genus (nem), Rend'' ''(rend),'' ''classis'' ''(osztály). Ezeket ma is használjuk, bár a linnéitől némileg eltérő értelemben. Ez különösen nyilvánvaló a genus'' ''esetében, amely Linnénél nagyjából a mai Család'' ''(család) értelmezésének felelt meg. Linné a fajon belüli egyedi eltérésekre a varietas (változat) kategóriáját vezette be, azonban ezt jelenleg már nem tekintjük taxonómiai kategóriának, mert taxonómiai értéke csak populációs vagy annál magasabb szintű egységeknek van. A kategóriák rendszere először a család (Család), majd a törzs (phylum) kategóriájával bővült (Latreille 1833, Haeckel 1866). Ezt követően a rendszerezés homogenitásra törekvésével együtt létrejöttek a másodrendű (sub-) illetve harmadrendű (super-) kategóriák. Mivel a filogenetikus rendszerezés hierarchiája csoportfüggően változó módon sokszintű, ezért a filogenetikus rendszerezés olyan dilemma előtt áll, hogy vagy tovább növeli a kategóriák „rendfokozatait” (harmad-, negyed-, stb.-rendű kategóriák), vagy (megtartva a nevezéktani okok miatt kötelező speciest és genust) elveti a magasabb kategóriákat, és helyettük például decimális számozást alkalmaz.'''Maximum parszimonia elve'''A filogenezis rekonstrukciójának „takarékossági” elve, ami azt fejezi ki, hogy a lehetséges dendrogramok közül a lehetséges legkevesebb evolúciós „lépésből” álló a legvalószínűbb. Ezen az elven alapul a lehető legrövidebb (azaz legkevesebb elágazást tartalmazó) dendrogram előállítása, amelyre szoftvereket fejlesztettek ki (vö. PAUP). A maximum parszimonia a filogenezis rekonstrukciójának általánosan elfogadott alapelve, amely azon alapul, hogy elemi szinten a mutáció rátájánál legalább egy nagyságrenddel ritkább a mutáció reverziója, a magasabb szintű filogenetikus változások pedig vissza-fordíthatatlanok, irreverzibilisek (Dollo-törvény). Tehát e feltételezés szerint az evolúció gyakorlatilag „lépésismétlések” nélkül „játszik”.'''Mesogloea'''Nem szövet-jellegű, általában kocsonyás, de általában sejteket is tartalmazó réteg a csalánozók (Cnidaria) ekto- és entodermája között. Az egyes osztályokban jelentős eltéréseket mutat:- mesolamella: vékony, sejtnélküli vagy kevés sejtű réteg (hydraállatok – Hydrozoa); - collenchyma: vastag, gélszerű, nagyobb számú sejttel és rostokkal (kehelyállatok – Scyphozoa);- mesenchyma: vastag, gélszerű, rostos alapállománnyal és vándorsejtekkel (virágállatok és korallok – Anthozoa).'''Mesohyl'''A szivacsok két, nem-szövet jellegű sejtrétege, a pinacoderma és a choanoderma között elhelyezkedő kocsonyás réteg, amely főleg amoeboid sejteket, archaeocytákat és vázképző sejteket tartalmaz.'''Mesterséges rendszer'''Eredeti értelmezés szerint: egyes, kiemelten fontosnak tekintett (esszenciális) jellegekre alapozott rendszer. Alapja a taxonok esszenciális meghatározása (ld. esszencializmus: Arisztotelész, formális logika), illetve az esszenciális jellegek (viszonylagos) állandósága. Ilyen például Linné rendszerezése, illetve minden további olyan, fenetikus elvű rendszer, amely nem nagyszámú jelleg együttes figyelembevételére épít. Az ilyen rendszer „jósága” esetleges, teljesen attól függ, hogy a rendszerező által kiválasztott jellegek mennyire alapulnak az adott csoport mély ismeretén, illetve mennyire tükrözik a csoport filogenetikai viszonyait, kapcsolatait. Az ellentéteként emlegetett „természetes” rendszer sem attól jó, hogy milyen sok tulajdonságot vesz figyelembe, mivel a filogenetikus viszonyoknak a sok jellegre alapozott fenetikus jellegek sem okvetlenül felelnek meg, így valójában azok sem „természetesek” a mai értelmezés szerint.'''Mikrovillusok (Mikrovilli)'''Epidermális sejtek felületnövelő citoplazma-nyúlványai, amelyek funkciója az ozmotikus táplálékfelvétel. Ilyenek vannak az ozmotróf táplálkozású galandférgek (Cestoda) syncytialis süllyesztett epithel-sejtjeinek felszínén, amelyeknek a sejtmagvai a perikaryon-tasakokban a bőrizomtömlő alatti parenchymába vannak süllyesztve.'''Miracidium lárva'''A közvetett fejlődésű mételyek (Trematoda) elsődleges, szabadon úszó monociliaris epithellel borított, ún. „csillós” lárvája, amely vagy behatol a köztigazda (csiga) testébe, vagy pedig az a táplálkozás közben veszi fel, majd a köztigazdában csíratömlővé (sporocysta) alakul. Itt vagy további sporocysta-generációk jönnek létre, vagy pedig létrejönnek belőle a további fejlődési alakok (redia, cercaria).'''Molekuláris óra'''A molekuláris evolúció viszonylag egyenletes sebességén alapuló megközelítése taxonok kialakulási korának meghatározására. A neutrális mutációkon alapuló változás állandó sebességének (állandó mutáció ráta) feltételezéséből következik, hogy a taxonok közötti genetikai távolság arányos azzal az idővel, amióta a közös őstől eredő két taxon szétválása megtörtént. Korábban a molekuláris órákat fehérjék (pl. hemoglobin, citokróm) aminosav-sorrendje alapján szerkesztették, ma a szétválás sebességét gének, illetve DNS-szakaszok bázisszekvenciáira alapozva mérjük.'''Monofiletikus csoport (monophylum)'''Taxonok olyan csoportja, amelyet a közös ős(faj) és a belőle leszármazott valamennyi taxon együttesen alkot. Ebben az értelemben megegyezik a holofiletikus csoport fogalmával. Mivel a közös ős („törzsfaj”, ancestor), amely időben szükségképpen megelőzi az összes jelenleg élő leszármazott taxont, nem azonosítható egyetlen jelenleg élő taxonnal sem, ezért a gyakorlatban a monofiletikus csoport (monophylum) általában a közös ősből levezethető valamennyi recens taxon összességét jelenti. A fogalom ellentéte a polifiletikus csoport (polyphylum).'''Naupliusz-lárva '''Ún. „fejlárva”, az átalakulással fejlődő alsóbbrendű rákok jellemző lárvatípusa. Teste szelvényezetlen. Mediális elhelyezkedésű ún. naupliusz-szeme és 3 pár végtagja van, melyek közül az első kettőből az 1. és 2. pár csáp, a harmadikból pedig a mandibula jön létre.'''Neala '''A ''Neoptera'' szárnyas rovarrendek szárnytípusa, a szárny axilláris lemezekkel kapcsolódik a torszelvényekhez, összehajtogatható és a test fölé helyezhető. A ''Polyneoptera'' rendek hátsó szárnyán az anális erezet legyezőszerű, redőzött és összehajtogatható.'''Nemzedékváltakozás (Generatio alternans)'''Az életciklus során különböző szaporodási módú nemzedékek váltják egymást. Az alábbi típusait különböztetjük meg:
**primer nemzedékváltakozás: a Protisták életciklusában az agamétás és gamétás szakaszok váltják egymást, amelyek lehetnek azonos ploidiafokúak (haploid-homofázikus, pl. Sporozoa, diploid-homofázikus, pl. Heliozoa) vagy eltérőek (haplo-diplofázikus, pl. Foraminifera) 

**szekunder nemzedékváltakozás: csupán az ivarsejtek haploidok (Animalia); 

**metagenezis: ivartalan és ivaros szaporodás váltakozása, pl. hidra-medúza; 

**heterogonia: biszexuális és parthenogenetikus szaporodás váltakozása; 

***szezonális (pl. levéltetvek – Aphidina); 

***regionális (pl. gubacsdarazsak – Cynipidae). 
A heterogonia speciális esete a parthenogenetikus paedogenesis, amikor az utódlárvák az anyalárva testében, azt felélve, fejlődnek ki. Gerinceseknél (farkos kétéltűek – ''Caudata'') ismert a heteroszexuális paedogenesis, a lárva ivarszerveinek korai maturálódása (pl. barlangi vakgőte – ''Proteus anguinus'').'''Neoténia '''Lárvális állapotban szaporodóképessé válás, voltaképp a heteroszexuális paedogenesis'' ''általánosított esete, amely forrásszegény környezetben szelekciós előnnyel jár, ezáltal evolúciós jelentőségű. A gerincesek kialakulását (szabadon úszó életmód, gerinchúr, farok megmaradása) a szesszilis adult forma kiesésével illetve a szabadon úszó lárvaalak maturálódásával magyarázzák.'''Neotípus'''Utólagosan kijelölt típuspéldány a megsemmisült vagy elveszett holotípus pótlása érdekében. Kijelölésének az eredeti leírással mindenben összhangban kell állnia, azzal egyező tulajdonságokkal rendelkező és eredetű (lelőhelyű) példánynak kell lennie. Megjelölésére és megőrzésére a holotípusra vonatkozó szabályok mérvadók.'''Nervatura '''A szárnyas rovarok szárnyerezete, a nagyobb erek üregesek, bennük haemolympha kering. Az imágó kifejlődésekor a tracheális légzés segítségével „pumpálja fel” és feszíti ki. A főbb erek (elölről-hátrafelé): costa (szegélyér), subcosta (szegélyalatti ér), radius illetve radii (R1-5, sugárerek), media (anterior és posterior, középerek), cubitus (anterior és posterior, könyökerek), analis (alaperek). Az erek által közrezárt mező: cellula (szárnysejt, pl. oblongum sejt – ''Adephaga'' erezet).'''Nominalizmus '''Filozófiai irányzat, amely azt vallja, hogy az általános fogalmak nem objektív létezők, hanem csupán az emberi elme által megalkotott logikai kategóriák, puszta „nevek” (nomen-inis). Ennek a fajfogalom kapcsán van jelentősége, mivel van olyan taxonómiai „filozófia”, amely szerint a fajfogalomnak nincs objektív biológiai, evolúciós tartalma, hanem az csak a praktikus rendszerezés érdekében létrehozott mesterséges gyűjtőkategória a meghatározott szempontok szerint hasonlónak ítélt (ld. még esszencializmus) egyedek összefoglalására.'''Numerikus klasszifikáció''' mennyiségileg mért (vagy mérhetővé, számszerűen kifejezhetővé alakított) jellegek alapján végzett klasszifikáció. A taxonokat a jellegek mátrixa alapján számítógépes eljárással dendrogramba rendezzük, amely az eljárás módszerét tekintve hasonló lehet a filogenetikus rendszerezésben használt kladogramokhoz. Ez azonban mindig fenetikus, a manifesztálódott jellegek hasonlósága alapján történő rendszerezés, amely nem vagy nem okvetlenül mutat filogenetikus összefüggéseket. A „numerikus” iskola hívei (pl. Sneath és Sokal) el is utasítják az ilyen klasszifikáció filogenetikus értelmezését, eljárásukat „numerikus fenetikának” nevezik, taxonómiai egységeik pedig ún. „operatív taxonómiai egységek” (OTU: operative taxonomic unit).'''Numerikus taxonómia'''A numerikus klasszifikáció eredménye. Taxonjai az operatív taxonómiai egységek, összefüggéseiket fenetikus hasonlóság alapján szerkesztett dendrogram ábrázolja.'''Nyaló szájszerv '''A rágó szájszerv módosulásával létrejövő szájszerv típus a nektárt (is) fogyasztó fullánkos hártyásszárnyúaknál ''(Aculeata, Apoidea)''. A labrum és mandibula megmarad, a maxilla tő íze megrövidült, karéjai megnyúltak, összeolvadtak, a palpus maxillaris csökevényes. A labiumon a glossa megnyúlt, csőszerű, végén kis nyalókoronggal (flabellum), a paraglossa csökevényes, a palpus labialis fejlett.'''Objektív jellegkiválasztás'''Meghatározott elméleti (általában filogenetikus) alapelv szerint történő jellegkiválasztás (pl. filogenetikai értékű anatómiai és citológiai jellegek, biokémiai rokonság, genetikai markerek stb.).'''Objektív kategóriák '''a rendszerező kutató szubjektív ítéletétől független, megismételhető módszerrel, adott körülmények között nyert kategóriák (pl. a filogenetikus elemzés kategóriái). Ezek a kategóriák sokfokozatú objektív, hierarchikus („nested”) rendszert képeznek. Csak gyakorlati egyszerűsítésekkel feleltethetők meg a praktikus rendszerezés megszokott kategóriáival (vö. faj fölötti kategóriák).'''Oncosphaera lárva '''A valódi galandférgek (''Eucestoda)'' egyik lárvatípusa. Ún. hathorgas lárva, amelyre 3 pár embrionális horog megléte jellemző.'''Operculum'''Elölkopoltyús csigáknál (pl. ''Viviparus'', ''Pomatias'', utóbbi ezért „ajtóscsiga”) a ház szájadékát elzáró, izommal nyitható-zárható, a házzal együtt növő meszes zárólemez. Nem tévesztendő össze a tüdőscsigáknál a hosszabb-rövidebb nyugalmi állapotban kialakuló, alkalmi jellegű epiphragmával.Ivarnyílás fedőlemeze ''(Merostomata)''.Kopoltyúfedő (csontoshalak – ''Osteognathostomata'').'''Opisthaptor'''A testvégen (hasoldalon) elhelyezkedő horgok nélküli tapadókorong ''(Aspidogastrea)'' illetve a testvégen elhelyezkedő tapadóhorgos rögzítőkészülék (közvetlen fejlődésű mételyek –''Monogenea)''.'''Osphradium'''Vízi puhatestűek ''(Mollusca)'' kémiai érzékszerve. A köpenyüregben, a kopoltyúk közelében, a bevezető sipho alapjánál helyezkedik el, ahol a kopoltyúkhoz áramló víz közvetíti a kémiai ingereket. Idegrostjai a kopoltyúideg egyik oldalágából erednek. Érzékeli a víz pH-ját, ozmolalitását, O2-koncentrációját, ezáltal fontos szerepe van a légzés szabályozásában. Ezenkívül mechanoreceptor funkciója is van.'''Outgroup '''Külcsoport: adott monofiletikus egységgel közeli rokon faj vagy fajcsoport, amely a vizsgált egységgel együtt egy nagyobb, tágabb monofiletikus egységbe tartozik, és amelynek jellegelemzése segítségével tisztázható az adott rokonsági kör jellegeinek filogenetikai értéke (ld. külcsoport-elemzés).'''Outgroup elemzés'''Külcsoport elemzés: olyan filogenetikai elemzési módszer illetve vizsgálati technika, amely egy távolabbi rokon csoport bevonásával, annak jellegelemzése segítségével határozza meg egy adott csoportban (monofiletikusnak tekintett fajok között) a vizsgált jellegek pleziomorf illetve apomorf jellegállapotait. Ha az adott fajcsoportban az adott jellegnek kétféle állapotát találjuk, azt tekintjük bizonyítottan az ősibb jellegállapotnak (pleziomorfnak), amely a külcsoportban (outgroup) is megvan, míg az a jelleg, amely kizárólag az adott fajcsoporton belül van meg, apomorfnak tekintendő.'''Ősfaj (ancestor, „törzsfaj”, stem species) '''A leszármazott (monofiletikus) fajok közös őse. A földtörténeti múltban élt taxon. Elvben nem azonos egyetlen recens taxonnal sem, legfeljebb azokhoz hasonló.'''Ősi (pleziomorf) jellegállapot'''Ld. pleziomorf jellegállapot, pleziomorfia.'''Parafiletikus csoport (paraphylum)'''Közös pleziomorf'' ''jellegekre alapozott csoport, amely közvetlen közös ősre nem vezethető vissza. Ez azt jelenti, hogy olyan taxonok alkotják, amelyek egy korábbi közös ős valamely jellegállapotát megőrizték és ebben hasonlóak maradtak. A pleziomorf jelleg megmaradása egymástól függetlenül, különböző fejlődési ágakon is megtörténhet (pl. a szárnyas rovaroknál a rágó szájszerv típus mint pleziomorf jelleg fennmaradása, különböző, nem okvetlenül közeli rokon rovarrendekben). Ezért az ilyen jellegek bizonyíthatják az adott csoportok távolabbi rokonságát, azt, hogy bizonyos további csoportok bevonásával a parafiletikus csoport holofiletikussá bővíthető. Tehát lehetséges az, hogy a parafiletikus csoport egy „csonka” holofiletikus csoport. Pleziomorf jellegre alapozott például az „''Apterygota''”, az elsődlegesen szárnyatlan rovarok (hatlábúak – ''Hexapoda'') csoportja. A monofiletikus eredetű ''Pterygota ''hozzáadásával mint ''Hexapoda'' holofiletikussá bővíthető (ld. ''Arthropoda'' illetve ''Hexapoda'', ezen belül ''Insecta'' filogenetikus rendszere). Mivel a filogenetikus rendszer monofiletikus taxonokra épül, ezért benne parafiletikus csoportoknak nincs helye.'''Parapodium'''Soksertéjű gyűrűsférgek ''(Polychaeta)'' szelvényesen elhelyezkedő, páros csonklábai. Dorzális (notopodium) és ventrális (neuropodium) ágra tagolódnak. Mindkét ág belsejében izmokkal mozgatható támasztósörte (aciculum) található. A dorzális ág többnyire kopoltyúfüggelékeket visel.(Néha – helytelenül – a csigáknál a láb széleiből kialakult evezőlebenyt is nevezik így.)'''Paratípus '''Helyesebben: paratypoid, mivel szigorú értelemben csak a holotípus A TÍPUS, amely taxonómiai szempontból a fajt reprezentálja. Paratípus az a példány illetve azok a példányok, amelyek a fajleírás alapjául szolgáló sorozatba tartoznak, a faj diagnózisa szempontjából a holotípussal egyezőek illetve ahhoz hasonlóak, lehetőleg azzal azonos lelőhelyről (a típuslelőhelyről) származnak.'''Parszimónia '''Ld. maximum parszimonia elve.'''Pattern, pattern and process'''Pattern = „mintázat”, jelen értelemben térbeli és/vagy időbeli eloszlás szabályszerűsége. Process = folyamat, jelen értelemben az adott tér/időbeli eloszlást létrehozó folyamat. Taxonómiai mintázat: a jellegek eloszlásának szabályossága, rendezettsége a taxonok között. Ennek létrejötte az az evolúciós folyamat (process), amelynek során kialakult az általunk tapasztalt taxonómiai „mintázat”, jellegeloszlás. A transzformált kladisták (ld. ott) szerint a rendszerezésben minden elméleti, filogenetikai megfontolást félretéve, csak a „mintázat”, a jellegek eloszlása alapján kell rendszereznünk („prekoncepció” nélkül). Ez a felfogás filozófiájában a neopozitivizmushoz kapcsolódik. Ezzel szemben áll a „reciprok illumináció” (kölcsönös magyarázat) elve (Hennig), aki szerint a mintázat elemzése és a folyamat magyarázata között kölcsönös viszonosság áll fenn. Ez a felfogás az evolúció elvét mint általános természettudományos paradigmát vallja, filozófiailag az ún. evolúciós ismeretelmélethez kapcsolódik.'''Pedipalpus'''Tapogatóláb, a csáprágós ízeltlábúak ''(Chelicerata)'' 2. pár végtagja. Többnyire 6 ízű. Egyedfejlődésileg a 4. fejszelvényhez tartozik. Alakja funkciójától függően változó. A skorpióknál ''(Scorpiones)'' nagyméretű és ollós, a hengerpókoknál ''(Solifugae)'' lábszerűen megnyúlt, a pókoknál ''(Araneae)'' a hím járulékos párzószerve, a spermatophorokat továbbítja.'''Perikaryon-tasakok'''Ld. süllyesztett epithel.'''Planula lárva '''A medúzák petéiből kialakuló, két csíralemezre tagolódó „csillós”, ún. bolygólárva.'' ''Külső sejtrétege monociliáris epithel, belső rétege tömör entoderma. Aborális testvégével az aljzathoz rögzül, majd az orális testvégén létrejön a gastroporus és a tentaculumok, és polipegyeddé alakul.'''Pleziomorf jelleg'''„Ősi”, pontosabban adott összehasonlításban viszonylag elsődleges jelleg, szemben a leszármaztatott, apomorf jelleggel. Ilyen pleziomorf'' ''jelleg például a szabadon élő laposférgek monociliaris (csillós) epithelje, amely megegyezik valamennyi laposféreg közös ősének csillós epitheljével. Ehhez képest levezetett (apomorf) jelleg a belső élősködő galandférgek ''(Cestoda)'' ún. „süllyesztett” epithelje. Pleziomorf jelleg a rovarok ''(Insecta)'' rágó szájszerv típusa is, a 4.-5.-6. fejszelvényen található (eredetileg) páros végtageredetű szájszervekkel, amelynek meg kellett lennie annál az ős-taxonnál, amelyből valamennyi ''Insecta'' származik. Ám mivel a rákok ''(Crustacea)'' 3 pár szájszerve is ezekkel homológ, belátható, hogy az ízeltlábúakon ''(Arthropoda)'' belüli ''m''''andibulata'' fejlődési ág ősének, vagyis a ''Crustacea''+''Insecta'' közös ősének is alapvetően ezzel a pleziomorf alapstruktúrával kellett rendelkeznie.'''Pluteus lárva '''A tengeri sünökre („echinopluteus”) és kígyókarú csillagokra („ophiopluteus”) jellemző „pálcás” lárva. Virágra emlékeztető alakú csillóöves lárva, 6 pár karszerű függelékkel. Fejlődése igen gyors, az aljzatra süllyedve, de ott nem rögzülve alakul át.'''Polifiletikus csoport (polyphylum)'''Nem közös eredetű hasonló jellegekre (homopláziákra), konvergens vagy parallel fejlődés révén kialakult hasonlóságokra alapozott csoport. Pl. „''Protozoa''”, amely a heterotróf életmódú „állati” eukarióta egysejtűeket foglalja magába, tekintet nélkül arra, hogy az „állati” heterotrófia az eukarióta egysejtűek több különböző filogenetikai ágán, egymástól függetlenül alakult ki. polifiletikus csoportok felállítása vagy a rendszerben megtartása a filogenetikus rendszerezés elveivel és gyakorlatával nem egyeztethető össze.'''Politipikus faj '''Több (legalább két), genetikailag eltérő populációcsoportra tagolódó faj, amelyet taxonómiailag több (legalább két) alfajra bontanak fel. Nagyon sok széles elterjedésű, tág tűrésű faj politipikus, különösen a nagyobb mozgékonyságú állatcsoportokban. Közismert példák: héja, vándorsólyom, mátyásszajkó, barázdabillegető, széncinege, illetve fecskefarkú lepke, vándorsáska, lódarázs stb. Az ilyen állatcsoportokban a zootaxonómia a háromneves nevezéktant (trinominális nomenklatúra) használja, ahol az alfajnévre a fajnévre vonatkozó szabályok érvényesek, és a név három tagú: genus, species, subspecies, pl. ''Accipiter gentilis gallinarum''.'''Politomikus határozókulcs '''A dichotomikus'' ''(ld. ott) határozókulcs ellentéte: az adott tételhez (állításhoz) több ellentétel (alternatív állítás) tartozik. Pl. a „fekete” ellentétele dichotomikusan csakis „nem fekete” (más színű) lehet, politomikus kulcs esetében lehet pl. fehér, sárga, piros stb., bármilyen, az adott jellegre vonatkozóan ténylegesen létező szín. A határozókulcs „lépésszámát” egyébként dichotomikus kulcsok esetében is jól lehet csökkenteni akkor, ha kevés számú alternatív lehetőség esetén mindegyik lehetőségre utalunk egy-egy ellentétellel, s ezáltal a kulcsot átmenetileg politomikussá tesszük. Politomikus kulcsok táblázatos vagy grafikus formában is szerkeszthetők, a hagyományos számozott „tézis-antitézis” felépítés helyett (ld. „Állatismeret” könyv grafikus csoport határozókulcsai).'''Politomikus rendszerezés '''A dichotomikus rendszerezés (ld. ott, illetve még: szukcesszív felosztás) ellentéte. Adott magasabb kategória nem két, hanem több alárendelt kategóriára tagolódik. Bár a szigorúan következetes filogenetikus rendszerezés elvben a dichotomiára épül, a rendszerezés a gyakorlatban a politomiát nem kerülheti el, hiszen a „vas-következetes” dichotómia a hierarchikus szintek számának rendkívüli megnövekedésével járna (pl. 2 faj → 1 subgenus; 2 subgenus → 1 genus; 2 genus → 1 subfamilia; 2 subfamilia → 1 Család; 2 Család → 1 Családsorozat; 2 Családsorozat → 1 Alrend stb.). Ezért különösen a faj'' ''és a közvetlenül fajfeletti kategóriák (fajcsoport, subgenus, genus) szintjén általános és elfogadott gyakorlat a politomia, például minden olyan esetben, ahol 1 genusba vagy subgenusba 2-nél több faj tartozik (már pedig ilyen a legtöbb genus).'''Pödörnyelv (Haustellum)'''A lepkék ''(Lepidoptera)'' szívó szájszerv típusának legfontosabb része, amellyel az állat csak folyékony táplálékot (víz, oldatok, nektár, egyes esetekben vér, könny, izzadság, gyümölcsök nedve) képes felvenni. A gyakran helytelenül „glossának” nevezett szerv az állkapcsok megnyúlt és összeforrt külső karéjaiból (galea) alakult ki. A felpödört szívócsövet oldalról az ajaktapogatók (palpus labialis) veszik körül, a többi szájszervrész csökevényes.''' ''''''Prioritás elve '''Elsőbbség elve: valamely taxon érvényes neve a rá vonatkozó legkorábbi alkalmazható név.'''Proglottis(ok) ''' A kifejlett galandféreg testének ízei, amelyek a testet rögzítő scolexszel együttesen a féregláncot, a strobilát alkotják. Minden proglottis teljes értékű, kétivarú ivarkészüléket tartalmaz. Ld. még proterandria.'''Proterandria''' Hímnős állatoknál a hím ivarkészülék érése (maturációja) rendszerint megelőzi a női ivarkészülékét, ami kizárja az önmegtermékenyítést. Ez a helyzet a galandférgeknél is, ahol a strobilán belül mindig egy fiatalabb kialakulású proglottis hím gonádjának spermiumai termékenyítik meg egy idősebb kialakulású proglottis női gonádjának petesejtjeit.'''Protonephridium ''' A parenchymás „férgekre” ''(Platyhelminthes, Nemertinea)'' jellemző kiválasztó és ozmoregulációs szerv. Általában páros, a parenchymában dúsan elágazó csőrendszer, amelynek végegységei (cyrtocyta) egy-egy terminális és csatornasejtből állnak. Az intercelluláris térből a gyakran jellegzetes alakú csillópamaccsal rendelkező terminális sejtek („lángzósejtek”) gyűjtik össze az eltávolítandó folyadékot. A coelomába nyíló, csillós tölcsérű, el nem ágazó csatornarendszerű metanephridiumok (ld. gyűrűsférgek – ''Annelida'') valószínűleg a protonephridiumok módosult formáinak tekintendők.'''Rágó szájszerv típus '''A rovarok ''(Insecta)'' elsődleges (pleziomorf) szájszervtípusa. Elölről a fejtok varrattal elválasztott része, a labrum (felső ajak) fedi, emögött 3 pár végtageredetű szájszerv sorakozik, amelyek beidegzése (garatalatti dúcból) bizonyítja, hogy a 4-5-6. fejszelvényhez tartoznak. A mandibula (rágó) páros, a rovaroknál tagolatlan, hasadt láb-jellege redukált. A maxilla'' ''(állkapocs) páros, tő ízekre (cardo, stipes), külső és belső karéjokra (galea, lacinia) tagolt, hozzá palpus maxillaris (állkapcsi tapogató) csatlakozik. A labium (alsó ajak) eredetileg páros (a 2. pár maxillával homológ), kétoldali tő ízei (mentum, submentum) összeforrtak, és páros karéjokban (glossa, paraglossa) folytatódnak, hozzá palpus labialis (ajaktapogató) csatlakozik.'''Realizmus''' Az a filozófiai irány, amely abból indul ki, hogy létezik az emberi tudattól függetlenül létrejött objektív valóság. A „természettudományos” realizmus abból indul ki, hogy ez a valóság, legalábbis ennek materiális része természettudományos módszerekkel meg-ismerhető. A taxonok vonatkozásában a „realizmus” azt jelenti, hogy a filogenetikus rendszerezés egységei „valóságosak”, a filogenezis során létrejött tényleges entitások. Ezzel szemben áll a nominalizmus (ld. ott) irányzata, mely szerint a rendszerezés egységei (taxonok) csupán a rendszerező emberi elme alkotásai, amelyeknek objektív realitásuk nincs. A két irány ütközése a leginkább szembetűnő a biológiai fajfogalom (ld. ott) értelmezésében, nem ennyire nyilvánvaló a magasabb hierarchikus szinteken, ahol a gyakorlati rendszerezés számos kompromisszumra kényszerül a túlzottan sokszintű kategóriarendszer elkerülése érdekében.'''Redia '''A közvetett fejlődésű mételyek ''(Trematoda)'' második lárvatípusa, az ún. dajka, amely szájnyílással, nyálmiriggyel, bélcsatornával és páros központi idegdúccal rendelkezik. A köztigazdában a miracidiumból jön létre és/vagy további redia-generációkat, vagy pedig cercaria lárvákat hoz létre. Nevét Francesco Redi (1626-1697) olasz természetkutatóról kapta.'''Rekapituláció'''Ismétlődés, a Haeckel-Müller-féle elv, amely szerint az egyedfejlődés a törzsfejlődés rövid, lényegi megismétlődése. Az egyes szervezetek egyedfejlődésük során „végigmennek” törzsfájuk egyes főbb állomásain. Ezáltal az egyedfejlődés egyes stádiumai hasonlóak az evolúciós múltbeli adult „ősállapotokhoz”. Mivel e szabály alól számos kivétel van, ezért általánosíthatósága kétséges. Nem veszi tekintetbe például a lárvális fejlődés eltérő életközegéből következő adaptív, specializációs jelenségeket (pl. leszármaztatott jellegű lárvális szervek). Lényegesen különbözik a pontos embriológiai adatokon alapuló és pontosabban megfogalmazott Von Baer-elvtől (ld. ott).'''Rovarok lárvatípusai'''Anamer lárva, amely szelvényképző fejlődés (anamorphosis) révén jön létre. Ld. előrovarok ''(Protura)''. A valódi rovarok ''(Insecta)'' lárvái mindig teljes szelvényszámúak (holomer lárvák). - primer lárvák: a kifejlett rovarhoz hasonlóak, csupán genitáliáik és szárnyaik fejletlenek, közvetlen fejlődésűek (epimorphosis);- szekunder lárvák: a kifejlett rovarhoz hasonlóak, de eltérő életmódjuk miatt sajátos lárvális szervekkel rendelkeznek, a kérészeknél az imágóvá vedlés elé szubimágó stádium iktatódik. Fejlődésük hemimetamorphosis (hemimetabolia);- tercier lárvák: a kifejlett rovartól eltérő felépítésűek, bábállapot közbeiktatódásával alakulnak át imágóvá. Fejlődésük holometamorphosis (holometbolia).A tercier lárvák lehetnek ún. oligopod'' ''típusúak, 3 pár tori lábbal (campodeoid +pajorszerű), polypod'' ''(hernyószerű) típusúak, a potrohszelvényeken tagolatlan ún. „haslábakkal”, illetve apod (nyűszerű) típusúak.'''Schizocoel '''Nem valódi testüreg, szövetközti hasadék a parenchymában ''(Platyhelminthes)''.'''Schizogonia '''A spórás egysejtűekre ''(Polannulifera, Telosporidia)'' jellemző szaporodási mód. A spórás egysejtűek fejlődésében a gamogonia, a sporogonia és a schizogonia váltja egymást. Jellemző példája a malária-kórokozó ''Plasmodium''-fajok fejlődésmenete. A gamogonia és a sporogonia a köztigazdában (vérszívó rovar), a schizogonia a végleges gazdában zajlik le. Vérszívással a köztigazdába (szúnyog) kerülnek a makro- és mikrogamontok, amelyek kopulálnak és ún. vándor-zigótává (ookineta) egyesülnek Az ookineta a bél-epithel sejtekbe hatolva oocystává alakul, majd sokszoros osztódással nagyszámú sporozoitot hoz létre. A sporozoitok vérszíváskor bekerülnek a végleges gazdába, ahol először a máj-parenchymába hatolnak: az itt létrejövő schizontok feltagolódásából jönnek létre a merozoitok, ezek fertőzik a vörösvérsejteket, ahol a schizogonia többszöri ismétlődésével (lázrohamok) a merozoitok újabb generációi egyre több vérsejtet fertőznek meg és pusztítanak el. A (többszöri) schizogonia'' ''után jönnek létre a gamontok, amelyeknek vérszívás révén a köztigazdába való kerülésével az egész ciklus újra indul.'''Scolex '''A galandférgek ''(Cestoda)'' féregláncának „feji” része, amely a férget a gazda bélfalához rögzíti. Ennek „nyaki” része az ún. germinatív zóna, amely létrehozza a proglottisokat.'''Scyphomedusa '''A kehelyállatok ''(Scyphozoa)'' osztályára jellemző medúzaforma. A velum lebenyekre tagolt. A lebenyek közepén levő mélyedésben statikai érzékszerv (rhopalium) található. A manubrium jól fejlett, gyakran gyökérszerűen többszörösen elágazó, 4-sugaras ún. szájbél-karokkal. Nagyszámú tentaculummal rendelkeznek. Rendszerint váltivarúak.'''Scyphopolip '''A kehelyállatok ''(Scyphozoa)'' osztályára jellemző polipalak, amely rendszerint kicsiny méretű, csak kivételesen telepes. Gasztrális ürege 4 septummal tagolt, ezek 4-sugaras elrendezésűek. A medúzaalakok sorozatos terminális bimbózással jönnek létre (strobilatio), a leváló sarjak ún. csillaglárvává (ephyra) alakulnak, amely medúzává fejlődik tovább.'''Solenocyta '''A protonephridium végsejtjének (cyrtocyta) az a típusa, amelynél a hosszú plazmagallérban ostor nyúlik a sejtek közti üregbe, és onnan folyadékot vesz fel a csatornarendszerbe.'''Spirális barázdálódás'''Az egymást követő osztódássorozatok tengelyei meghatározott szögben elcsavarodnak a sugáriránytól, ezáltal a felsőbb sorok blastomerjei az alattuk levő sorok „hézagain” ülnek. Jellemző rá a csíralemezek igen korai determinációja. Az ún. ősszájúak egyik fő evolúciós irányának jellemző barázdálódási formája (laposférgek – ''Platyhelminthes, ''zsinórférgek –''Nemertinea, ''puhatestűek – ''Mollusca'', gyűrűsférgek – ''Annellida'', számos fejlettebb csoportban módosul: lábasfejűek – ''Cephalopoda, ''nyeregképzők – ''Clitellata, ''ízeltlábúak –''Arthropoda)''.'''Sporozoit '''A spórás egysejtűek ''(Polannulifera, Telosporidia)'' ivartalanul szaporodó sejttestje. A ''Gregarinida'' rendben harántosan tagolt, a ''Coccidia'' rendben ovális alakú, a test elején penetrációs pólusszervvel (apicalis komplex, innen a csoport másik neve – „''Apicomplexa''”).'''Strobila '''Tobozpolip, a kehelyállatok ''(Scyphozoa)'' terminális bimbózással létrejövő polipalakja, amelyből a csillaglárvák ''(ephyra)'', majd a medúzaalakok jönnek létre. Scolexből és proglottisok sorozatából álló féreglánc ''(Eucestoda)''.'''Süllyesztett epithel '''A belső élősködő férgek (közvetett fejlődésű mételyek – ''Trematoda, ''galandférgek – ''Cestoda)'' syncytialis epithelje, amelyben a sejtmagvak a környező citoplazmával együtt, ún. perikaryon tasakokban a bazális membrán és a bőrizomtömlő alatt, a parenchyma-szövetbe süllyesztve helyezkednek el. A felső rétegben vannak a mitochondriumok, illetve a galandférgeknél még egy microvilli-szegély is.'''Stylet '''”Szurony”, a különböző állatcsoportokban eltérő eredetű szájszervek (medveállatkák –''Tardigrada'', amelyeknél az első törzsszelvény karmaiból módosultak; egyes rovarcsoportokban, pl. tripszek – ''Thysanoptera,'' szívótetvek – ''Anoplura'' esetében a szájszervekből alakultak ki), illetve ragadozó zsinórférgek támadó-védő fegyverei (szuronyos zsinórférgek – ''Enopla'' ormány-szervén elhelyezkedő szuronyok).'''Systema Naturae'''Linné (Carolus Linnaeus) alapműve. A zoológiai nevezéktan lényegében ennek a műnek a X., átdolgozott és bővített kiadására épül (hivatalos évszáma 1758, valójában azonban már 1757 végén megjelent). Ld. még prioritás elve.'''Szinonímia (synonymia)'''Az az eset, amikor adott taxonnak több használható neve van. Ilyenkor a prioritás elvét kell érvényesíteni, a későbbi az ún. junior szinonim név. Alapvetően kétféle esete van:
**objektív szinonímia: ha a korábbi és a későbbi leírás is ugyanarra a névhordozó taxonra vonatkozik. Ez rendszerint akkor jön létre, ha a későbbi leíró nem ismeri vagy tévesen értelmezi a korábban leírt taxont. Pl. a Sylvia communis Latham, 1787 fajt Bechstein 1803-ban újra leírta Sylvia communis Bechstein, 1803 néven. Ezért utóbbi a S. communis junior objektív szinonímja. 

**szubjektív szinonímia: ha revízió során különböző névhordozó taxonokat ugyanazon rangon egyesítünk egyetlen névhordozó taxonba, egyszerűbben: ha egy eltérő fajként leírt taxon azonosnak bizonyul egy korábban már leírt, vele azonos rangú taxonnal. Így pl. a külön fajként leírt Turdus aterrimus Madarász, 1903 (típuslelőhely Vladykavkaz) faji szinten azonos a Turdus merula Linnaeus, 1758-val (típuslelőhely: Svédország). Itt a szinonímia azért „szubjektív”, mert az újabb név a revíziót végző taxonómus döntése következtében vált szinonimmá. Ilyen esetben azonban az újabb név alacsonyabb rangon érvényben maradhat, pl. T. merula aterrima Madarász, 1903 mint a feketerigó kaukázusi alfaja. 
'''Szisztematika (rendszertan)'''Tágabb értelemben a rendszerezésről: a rendszerről és értelmezéséről'' ''szóló tudomány (systema=rendszer). Ha biológiai objektumokra vonatkozik, akkor a pontos elnevezése bioszisztematika. Szűkebb értelemben használva a rendszerezéstudománynak az a része, amely a rendszer magyarázatával, értelmezésével foglalkozik. Ez ma az evolúciós paradigma, a biológiai evolúció elve alapján történik, amely a rendszer egységeit, a taxonokat genealogikus kapcsolataik alapján definiálja. „Ikertudománya” a taxonómia (pontosabban biotaxonómia illetve zootaxonómia), amely a rendszer kategóriáival, a rendszerezés műveleteivel és szabályaival, valamint a rendszerezett entitásokkal (taxonokkal) foglalkozik.'''Szubjektív jellegválasztás'''Elméleti alap híján, pusztán személyes vagy praktikus indítékokra alapozott jellegkiválasztás. Az ilyen jellegválasztásra alapozott rendszer általában nem tükrözi a genealogikus kapcsolatokat, ún. „mesterséges” rendszernek (ld. ott) tekinthető.'''Szukcesszív approximáció'''Általános tudományos módszer, amelynek során a munkahipotézisünket adott esetre vonatkozóan teszteljük, majd miután megerősítettük, érvényességét további, más esetekben is megpróbáljuk tesztelni. Amennyiben az adott munkahipotézist a további esetekben is sikerült megerősíteni, és emellett ellentétes esettel nem találkozunk, akkor azt elfogadottnak tekintjük. Az ellentétes esetet viszont cáfolatnak, ún. falszifikációnak kell tekinteni, akkor is, ha egyelőre nem ismerjük az okát. Ilyenkor az eredeti munkahipotézist legalábbis módosítani, illetve az érvényességi körét korlátozni kell. Ez az eset áll fenn például a rekapituláció elvével kapcsolatban (ld. ott).'''Szukcesszív felosztás'''Több egymást követő, azonos elvű (pl. dichotomikus) lépéssel végrehajtott felosztás. Ilyen felosztást alkalmazva egy nagyobb csoport (pl. állatvilág – regnum animale) több lépéses felosztásával jutunk el az elemi entitásokhoz (általában a fajokhoz). A rendszerezésbe ezt az eljárást Arisztotelész vezette be, de gyakorlati okokból időnként ma is alkalmazzák (pl. gerinctelenek–gerincesek, majd: változó testhőmérsékletűek–állandó testhőmérsékletűek, majd: tollasak–szőrösek stb.). A dichotomikus határozókulcsok is ilyen módon „működnek”.'''Szúró-szívó szájszerv'''Folyékony táplálék felvételére módosult szájszerv típus. Két, egymással nem homológ főbb esete: - ''Diptera''-típus – 6 szúrósörte van (labrum, 2 mandibula, 2 maxilla, hypopharynx), melyek a labiumból kialakult hüvelyben helyezkednek el;- ''Heteroptera''-típus („szipóka”), a labiumból kialakult, 3-4 ízű csőben (rostrum) 4 szúrósörte van: 2 mandibula, 2 maxilla. A maxillák kétszeresen homorú keresztmetszetű belső felszíne kettős csövet képez, a táplálék felszívására illetve a nyálnak a sebbe bocsátására.'''Szünapomorfia '''Két vagy több taxonnál előforduló közös leszármaztatott (apomorf) jelleg, amely csak az adott taxonoknál és közös ősüknél fordul elő. A közös ősnél ez a jelleg először, mint csak az adott taxonra jellemző, kizárólagos (ún. autapomorf) jelleg jött létre, amelyet a továbbiakban csak ennek a taxonnak a leszármazottjai, mint adott monofilum tagjai, hordozhatnak. Amennyiben adott szünapomorfia csak két taxonnál, akkor ez a két taxon testvércsoport (ld. ott), és közvetlen közös ősükkel holofiletikus egységet (ld. ott) képez.'''Szüntípus (syntypus) '''A fajleírás alapjául szolgáló példányok sorozata, amennyiben nem történik közülük holotípus kiválasztása. Korábban sok faj leírása történt meg úgy, hogy a szerzők holotípus kijelölése helyett több egyenrangú példányt jelöltek meg típusként mint szüntípusokat. Mivel a fajleírás egyértelműségét a holotípus kiválasztása biztosítja, ezért szüntípusok kijelölése a zoológiai nevezéktan szabályai szerint jelenleg már nem megengedett.'''Szűznemzés (parthenogenezis) '''A megtermékenyítetlen petesejt kezd barázdálódni és képez új utódot.Típusai: - haploid-diploid: a megtermékenyítetlen petéből haploid hím, a megtermékenyítettből pedig diploid nőstény lesz (pl. euszociális hártyásszárnyúak – ''Hymenoptera)'';- ameiotikus (apomiktikus): a meiózis elmaradása miatt az utódok a szülővel azonos ploidiafokúak (legtöbbször poliploid) lesznek (pl. a tetraploid fűrészlábú szöcske – ''Saga pedo''); - meiotikus (automiktikus): két haploid petesejt fuzionál és zigótát képez; - fakultatív: a nőstény az elraktározott spermiumokból egyes petéket megtermékenyít, míg másokat nem. Ilyen esetekben:
**arrhenotokia: a megtermékenyítetlen petékből mindig hím lesz; 

**thelytokia: a megtermékenyítetlen petékből mindig nőstény lesz; 

**amphitokia: a megtermékenyítetlen petéből hím is és nőstény is létrejöhet. 
'''Takarékossági elv''' Ld. maximum parszimonia'' ''elve.'''Tautonímia '''A genus- és fajnév (esetleg még az alfaj név is) egyezősége. A zoológiai nomenklatúrában megengedett, pl. nyerges szöcske – ''Ephippiger ephippiger, ''bíbic – ''Vanellus vanellus, ''uhu – ''Bubo bubo'' stb.'''Taxonómia '''Pontosabban: biotaxonómia illetve zootaxonómia. A biológiai rendszerezésnek az a résztudománya, amely magával a rendszerrel, a rendszer kategóriáival, a rendszerezés (felosztás, osztályozás, meghatározás, elnevezés) műveleteivel és szabályaival, illetve a rendszerezett entitásokkal (taxonokkal) foglalkozik. Nem foglalkozik viszont a rendszer általános, elméleti magyarázatával (ld. szisztematika).'''Teleológia '''''' '''Általános értelemben a célszerűség'' ''elve. Abból indul ki, hogy az élőlények jellegeinek alakulása, környezetükhöz való alkalmazkodása meghatározott „célt”, adott irányt követ (ez utóbbit régebben ortogenezisnek, irányított, „egyenesvonalú” fejlődésnek is nevezték). E feltételezés szerint a szervezeteknek a külső, környezeti hatásokra adott válasza eleve adaptív, és ezek a direkt egyedi változatok öröklődnek is. Ez a felfogás szemben áll az evolúcióról alkotott darwini felfogással, amely szerint a „célszerűség” csupán látszat, a viszonylag (az adott szituációban!) legalkalmasabbak túlélésén és nagyobb esélyű továbbszaporodásán alapul. Az adaptáció tehát nem direkt módon, hanem sok-sok „próbálgatás” és „tévedés” árán alakul ki (vö. a „vak órásmester” hasonlata). Amennyiben teleologikus alapon próbálnánk rendszerezni, akkor egy adott kategóriába kerülhetnének a hasonló környezeti „kihívásokra” adott analóg, konvergens válaszok, ami a filogenetikus rendszerezés elvével szemben áll.'''Teloblasztikus mezodermaképződés '''A spirális barázdálódás 64-sejtes állapotában a 4d''' '''mikromera-kvartett egyik tagja az ún. ősmezoderma sejt, amely a trochofora lárva anális végén helyezkedik el. Ebből az aborális vég két oldalán többszöri osztódással jön létre a mezodermasáv, amely szelvényesen feltagolódik és coeloma-tasakokat képez. Ezeknek a béléséből jön létre a mezoderma. Ez a mezodermaképződési mód jellemző a spirális barázdálódásúakra (puhatestűek – ''Mollusca, ''gyűrűsférgek – ''Annellida)''.'''Természetes rendszer'''Régebbi értelemben: sok jelleg egyidejű figyelembevételére alapozott rendszer. Első képviselője Adanson volt (francia királyi botanikus kert igazgatója). Meglepő módon, teljesen más alapokon nyugvó rendszere sok hasonlóságot mutatott a „mesterséges” linnéi rendszerrel. Hasonló elvek alapján rendszereztek a „numerikus” iskola (ld. numerikus klasszifikáció) képviselői is (ún. „neo-adansoniánus” rendszerezés), akik nagyszámú mennyiségi illetve mennyiségileg kifejezett jelleg mátrixára alapozták az adott taxonok rendszerezését. Ez azonban a mai megítélés szerint fenetikus rendszer (ld. ott), és ezért nem tekintjük „természetes” rendszernek. Természetesnek ma az evolúciós szemléletű, a genealogikus kapcsolatok által definiált egységek hierarchiáján nyugvó rendszerezést tekintjük.'''Testvércsoport („sister group”)'''Közös ősből leszármazott, egymással közvetlen és legközelebbi rokon,

Zootaxonómiai és szisztematikai fogalomgyűjtemény

 

Abdomen Ízeltlábúaknál (rákok – Crustacea, hatlábúak – Hexapoda) potroh, a törzsi szelvények hátsó csoportja, amelyen lehetnek szelvényes elhelyezkedésű végtagok (Crustacea, Parainsecta) vagy végtag eredetű függelékek (Insecta: genitális és terminális függelékek). A potrohon találhatók a genitális nyílások és a végbélnyílás (anus). Az abdominális szelvények belsejében helyezkedik el az emésztőrendszer nagy része és a genitális rendszer, illetve különböző funkciójú mirigyek.

Emlősöknél (Mammalia) has, felülről a diaphragma által határolt, ahhoz képest aboralisan elhelyezkedő, a zsigeri szerveket tartalmazó testtáj.

Aboralis Az orális (száj felőli) ellentéte, a test hátsó pólusa felőli. Ahol teljes bélcsatorna van, ott az análissal (végbélnyílás felőli) rokon értelmű. (Ld. még: Bilateria, bilaterális szimmetria, dorsalis, ventralis, stb.)

Abyssalis Az óceán mélységi (2000 méternél mélyebb) régiója, amely az óceánfenéknek mintegy 75%-át teszi ki. Abyssalisnak nevezzük az ebben a régióban élő állatokat is (pl. abyssalis halak), amelyek gyakran speciális adaptív jellegeket mutatnak (óriási száj, hosszú tapogatófüggelékek, lapított test, könnyű váz).

Acrosoma A spermium „fejsapkája”, a spermium fejének csúcsi részén elhelyezkedő struktúra. Lipoglükoproteid tartalmú, hidrolitikus enzimeket képez, amelyek a spermiumnak a petesejtbe való behatolását biztosítják. A csalánozók (Cnidaria) törzsében még diffúz, a kétoldalian részarányos élőlényeknél (Bilateria) egységes, utóbbi monofiletikus eredetét bizonyító jelleg.

Actinula A csalánozók (Cnidaria) egyik lárvaalakja, amely a hydraállatok (Hydrozoa) és a virágállatok és korallok (Anthozoa) egyes csoportjaiban (pl. tengeri györgyike – Tubularia larynx) fordul elő. A planktonikus, csillós planula lárvából létrejövő actinula lárva aboralis tentaculumaival az aljzaton mozog.

Adaptáció

Alkalmazkodás (mint folyamat) illetve alkalmazkodottság (mint állapot, a folyamat eredménye). Lényege az adott szervezet vagy populáció olyan genetikailag rögzített sajátossága (ellentétben a modifikációval, ld. ott), amely biztosítja az adott környezetben az életfunkciók zavartalan ellátását, illetve populáció esetében annak túlélését és továbbszaporodását.

Agglomeratív módszer

A hierarchikus rendszerezésnek (pl. klaszter elemzés) az a módszere, amikor mindig a leghasonlóbb egységeket vonjuk össze, és így jutunk el a magasabbrangú csoportokig. Minden összevonási lépés növeli az adott csoport heterogenitását. (Ld. még: divizív módszer.)

Akceleráció Az egyedfejlődés felgyorsulása, például korai ivarérés révén. A Haeckel-Müller-féle biogenetikai alaptörvény (ld. ott) nagy evolúciós jelentőséget tulajdonít neki.

Akcesszórikus Járulékos, az alapműködést kiegészítő vagy pótló, az alapfunkciót eredetileg ellátó szervtől elkülönülten megjelenő, attól eltérő eredetű szerv, például járulékos párzószerv (epiphallus) a szitakötőknél (Odonata), az úszóhólyag mint járulékos légzőszerv a halaknál stb.

Alfaj (subspecies)

Az alfaj az adott faj örökletes jellegeiben eltérő, önálló elterjedéssel és/vagy ökológiai sajátosságokkal (eltérő tápnövény, gazdafaj stb.) bíró populációja illetve populációcsoportja, amely az azonos fajú (konspecifikus) más populációcsoportoktól azonban szaporodásilag még nem izolált, a géncsere velük - legalábbis potenciálisan - végbemehet. Mivel a reproduktív izoláció megléte vagy hiánya a gyakorlatban sokszor nehezen dönthető el, az alfajokat a taxonómiai gyakorlatban általában diagnosztikus alternatív, ritkábban statisztikailag szignifikáns kvantitatív jellegek alapján különítik el. Megnevezése harmadik név adásával történik, amely minden megkülönböztető jelzés (interpunctio) nélkül a fajnév után következik (tehát nem ssp. jelzéssel!). Amennyiben az adott alfaj képviseli a faj nevezéktani törzsalakját, akkor az alfaj neve a fajnévvel azonos, minden más esetben attól eltérő. A prioritás, a szinonímia és a homonímia szabályai (ld. ott) az alfajra ugyanúgy vonatkoznak, mint a fajra.

Allen-szabály Azt az általános tendenciát fejezi ki, hogy a melegvérű állatoknál észak felé haladva a testtömeghez képest csökken, dél felé haladva pedig növekszik a szabadon álló hőleadó-párologtató testfüggelékek (orr, fül, farok stb.) mérete. Jelentősége erősen vitatott, mert a hőszabályozásnak számos fontosabb lehetősége van (pl. bőr alatti zsírréteg, tollazat vagy szőrzet hőszigetelő képessége, viselkedési formák). További „földrajzi szabályok”: Bergmann-szabály, Gloger-szabály.

Állkapcsi láb (Maxillopedes)

A rákok (Crustacea) elülső tori szelvényein (pl. Astacus: 1-3. torszelvényen) elhelyezkedő módosult lábak, amelyek a táplálék felaprításában vagy kiszűrésében (Maxillopoda) működnek közre. Állkapcsi láb a százlábúak (Chilopoda) 1. pár tori lába is, amelynek tő ízében a ragadozó fajoknál (pl. örvös szkolopendra – Scolopendra cingulata) méregmirigy található.

Allometria, allometrikus növekedés

A test különböző részeinek arányváltozása illetve arányváltozással járó növekedés. Jól ismert például, hogy emlősöknél a juvenilis kortól a felnőtt korig a fej mérete a testtömeghez képest csökken. Emellett allometriás változások játszódnak le a másodlagos ivarjellegek megjelenése során is (pl. hím állatok erőteljesebb csontozata, koponyán csonttarajok kialakulása, emberszabású majmoknál erősebb homlokeresz, nagyobb szemfogak stb.). A filogenezis során is jelentős allometrikus változások zajlottak le, például cerebralizáció ment végbe számos állatcsoportban (főemlősök – Primates, cetek – Cetacea stb.), robusztus fej- és végtagcsontozat a lófélék evolúciója során, ugróegerek sivatagi életmóddal járó arányváltozásai stb.

Ambulakrális A tüskésbőrűek (Echinodermata) testfelületének az a része, ahol az ún. ambulakrális lábak helyezkednek el. Ezeket a felszíneket, amelyek száma 5 vagy ennek többszöröse, sorokba rendezett, pórusokkal ellátott meszes külső vázlemezek borítják, amelyek alatt a belső vízedényrendszer radiális csatornái helyezkednek el, és amelyek pórusain át nyúlnak ki a hidrosztatikus elven működő ambulakrális lábak.

Amnion A magzatburkos gerincesek (Amniota) magzatvízzel töltött embriózsákját körülvevő belső magzatburok. Az amnion és a külső magzatburok (chorion) teszi lehetővé, hogy a belső folyékony közegben fejlődő embrió függetlenné váljék a külső közegtől, miáltal a korábbi vízi lárvális fázisokat az amnion-folyadék belső közegében történő fejlődés váltja fel.

Amphiblastula A szivacsok (Porifera) lárvastádiuma, amelynél az ostoros és nem-ostoros sejtmezők azonos kiterjedésűek. Az átalakulás során az ostoros sejtek a test belsejébe kerülnek, és ezek alkotják a choanodermát.

Analógia Formai, strukturális illetve funkcionális hasonlóság két olyan faj vagy élőlénycsoport között, amelyek közös ősének még nem volt meg ez a közös tulajdonsága, hanem az adott hasonlóság a két fajban illetve élőlénycsoportban egymástól függetlenül, konvergens fejlődés során alakult ki. Az ilyen csoportok általában nem közvetlen közeli rokonai egymásnak, közös őseik csak a filogenezis valamely távoli időszakában lehettek.

Anamorphosis Szelvényképző fejlődés, amely során az egyéb jellegeiben a kifejlett állathoz hasonló anamer lárva az utolsó potrohszelvények létrehozásával eléri az adultra jellemző szelvényszámot, például előrovarok (Protura) illetve a százlábúak (Chilopoda) egyes csoportjai.

Anthopolip

A virágállatokra és korallokra (Anthozoa) jellemző polipalak. Az ősbélüreg tömör septumokkal tagolt. A septumokban a kontraktilis elemek entodermális eredetűek és az ősszáj alatt egy ektodermális garatcső fogja össze őket. A septumok száma 4-től néhány 100-ig terjedhet. Jellemző a 8- illetve 6-(ál-)sugaras szimmetria, amely valójában kétoldali (bilaterális) szimmetriából ered (ezt jelzi a garatcső elliptikus keresztmetszete). Tapogatóik üregesek.

Apomorf jelleg A korábbi állapothoz képest leszármaztatott, abból levezetett jelleg, az (adott összehasonlításban) ősibb (pleziomorf, ld. ott) jelleg ellentéte. Gyakran specializációs illetve adaptív jellegű változást jelent, például rovaroknál a rágó szájszerv típus módosulása szívó, illetve szúró-szívó szájszervvé. Analóg jellegű (adaptív) apomorf jellegek különböző eredetű állatcsoportokban is kialakulhatnak, konvergencia révén [pl. poloskák (Heteroptera) és kétszárnyúak (Diptera) szúró-szívó szájszerve]. Ezeket szigorúan el kell különíteni a közös eredetű (monofiletikus) leszármazást bizonyító apomorf (ún. szünapomorf, ld. ott) jellegektől.

Archaeocyta A szivacsok (Porifera) törzsére jellemző ostor nélküli, amoeboid, tartalék tápanyagot tartalmazó, totipotens sejtek, amelyek a pinacoderma és a choanoderma közötti kocsonyás mesohyl rétegben helyezkednek el, és az elsődleges sejttípusnak tekintett choanocytákból vezethetők le. A gyöngysarj képzés (gemmulatio) során a szivacs a test tápanyagait archaeocyta-csoportban halmozza fel, amelyet sponginburokkal vesz körül. Ez a gyöngysarj (gemmula). Kedvező körülmények között a gyöngysarjból új szivacstelep fejlődik. A külső körülményekkel szemben ellenálló gyöngysarjak teszik lehetővé a szivacsok passzív szétterjedését.

Autapomorf jelleg, autapomorfia

Adott élőlénycsoportra nézve kizárólagos leszármaztatott, az ősi – pleziomorf – jellegtől eltérő, abból levezethető jelleg. Ilyen például a jelenlegi „egyujjú” lovak patája, amely az ötujjú pleziomorf végtagtípusból, annak specializációs jellegű, adaptív megváltozásával jött létre, és kizárólagosan az Equus genus fajait jellemzi.

Báb, bábtípusok A teljes átalakulással fejlődő rovarok fejlődésében az ivarérett (imago) alakot megelőző fejlődési stádium. Főbb típusai:

- szabad báb (pupa libera): szabadon álló végtagok (pl. bogarak – Coleoptera, hártyásszárnyúak – Hymenoptera);

- fedett vagy múmiabáb (pupa obtecta): testfüggelékeik végig a testhez vannak forrva (pl. lepkék – Lepidoptera);

- tonnabáb (pupa coarctata): az utolsó lárvastádium exuviuma megkeményedve, hordócskaszerű tokot (puparium) képezve rajtamarad. A pupárium kétféle módon nyílhat fel: egyenes réssel (ld. kétszárnyúak – Diptera: egyenes pupáriumrésűek – Orthorrhapha) vagy körkörös réssel (ld. kétszárnyúak – Diptera: kerek pupáriumrésűek – Cyclorrhapha).

Bilateria A három csíralemezes szerveződésű, kétoldali részarányos (bilaterális szimmetriájú) alapfelépítésű állatok összefoglaló neve. A másodlagos testüreg (coeloma) és a teljes bélcsatorna megléte száj- és végbélnyílással az alapfelépítésükhöz tartozik, ezek hiánya (ld. laposférgek – Platyhelminthes) másodlagos, redukciós fejlődés eredménye. Esetükben a sugarasság (pl. tüskésbőrűek – Echinodermata) csak látszólagos, másodlagos álsugaras felépítést jelent.

Binominális nomenklatúra

Linné (Carolus Linnaeus) által bevezetett nevezéktani rendszer, amely az arisztoteleszi esszenciális meghatározáson (ld. ott) alapul. Minden faj megjelölésére a genus név és a fajnév együttesen szolgál, amely logikai struktúráját tekintve a „legközelebbi nem” (genus proximum) és a „faji különbség” (differentia specifica) kategóriáinak felel meg. Részletesebben: ld. zoológiai nevezéktan, prioritás elve, szinonímia, homonímia.

Biológiai fajfogalom A fajt mint a rendszerezés alapkategóriáját evolúciós elvek alapján, populációs szinten meghatározó biológiai fogalom. Eszerint a faj (species) olyan biológiai egység (egyúttal rendszer: egymással genetikai kapcsolatban álló populációk rendszere), amelyet más rokon egységektől (faji minősítésű populációktól) reproduktív izoláció választ el. A fajon belül az egyedek egymással való sikeres szaporodóképességét faj specifikus felismerési mechanizmusok (Specific Mating Recognition System=SMRS) biztosítják, és amelyen belül genetikai, ökológiai és viselkedésbiológiai összetartozás (kohézió) érvényesül, illetve amelyet képviselő populációk adott életközösségben meghatározott funkciót (ökológiai niche) töltenek be.

Campodeoid lárva

Ún. futóka lárva, a teljes átalakulással fejlődő rovarok egyik lárvatípusa, 3 pár fejlett torlábbal és a potroh végén cercusokkal. Fejük többnyire prognath, ragadozók vagy dögevők, ritkábban növényevők. Pl. zöldfátyolkák – Chrysopidae, hangyalesők – Myrmeleontidae, dögbogarak – Silphidae. Módosult alakjuk az ún. ászkaszerű (oniscoid) lárva. Pl. egyes dögbogarak – Silphidae.

Carapax

Hátpajzs, a fej hátsó részéről kiinduló dorzális bőrkettőzet, amely pajzsként borítja be a fejet, illetve a fejtort (cephalothorax). Utóbbi esetben a fejtor szelvényeivel összenőhet, de szabadon is állhat.

Cephalothorax Fejtor, a feji és a tori szelvények összeolvadásával jön létre a rákok (Crustacea) altörzsének bizonyos csoportjaiban (ld. Malacostraca). Változatos kialakulású. Nem homológ a csáprágós ízeltlábúak (Chelicerata) előtestével (prosoma).

Cerkária lárva

Farkos lárva. A közvetett fejlődésű mételyek (Trematoda) osztályában a redia lárvák további redia-generációkat hoznak létre vagy farkos lárvává (cercaria) alakulnak át. Ezek kirajzanak az 1. köztigazdából (csiga), aktív vagy passzív úton a 2. köztigazdába jutnak vagy betokozódnak, és így alakulnak a végleges gazdát fertőző metacercariává.

Chelicera Csáprágó, az előtest 1. pár végtagja a csáprágós ízeltlábúaknál (Chelicerata), amely egyedfejlődésileg a 3. fejszelvényhez tartozik. Elsődlegesen 3 ízű, és a 2-3. íz ollót képez. Az atkáknál (Acari) az olló szúrókészülékké redukálódik (pl. kullancsok). A hengerpókok (Solifugae) cVarga Zoltán) sáprágója kettős ollóként működő támadó-védő fegyver, és a zsákmány feldarabolására alkalmas. A pókok csáprágójának vég ízén méregmirigy nyílása található.

Chelicerata Csáprágós ízeltlábúak, az ízeltlábúak egyik altörzse. Testük elsődlegesen két fő részre tagolódik: előtest (prosoma) és utótest (opisthosoma). Utóbbi a filogenetikailag ősibb csoportokban (pl. skorpiók – Scorpiones) tovább tagolódik mesosoma és metasoma részekre. A prosoma a fejből (acron + 6 fejszelvény) és az első 2 törzsszelvényből jön létre. A 3. fejszelvényhez tartozik a páros csáprágó (chelicera), a 4. fejszelvényhez a szintén páros tapogatóláb (pedipalpus), a két utolsó fejszelvény és a hozzájuk csatlakozó első két torszelvény pedig 1-1 pár járólábat visel. Az atkáknál (Acari) a szelvényhatárok elmosódásával a test egységessé válik.

Choanoderma A szivacsok (Porifera) belső, galléros-ostoros sejtekből (choanocyta) álló, nem-szövet jellegű sejtrétege, amelynek fő funkciója a sejten belüli emésztés. A galléros-ostoros sejtek ultrastruktúrája a galléros-ostoros protistákéval (Craspedomonadina) egyező, ennek alapvető filogenetikai jelentősége van. A choanoderma a legegyszerűbb, ascon típusú mészszivacsoknál (Calcarospongia) még egységes, a sycon típusúaknál oldaltasakokra tagolt, a fejlettebb mész-szivacsoknál illetve a kova-és szaruszivacsoknál (Demospongia) pedig pórusokkal közlekedő ostorkamrákra tagolódik (leucon típus).

Definíció Meghatározás, adott fogalom meghatározott kritériumok alapján történő, az adott fogalom egyértelmű használatát biztosító rövid jellemzése. A rendszerezésben két alapvető típusát használták-használják: - a lényegi (esszenciális) tulajdonságok alapján (ld. esszenciális meghatározás); - az eredet (leszármazás) alapján (ld. genealogikus meghatározás) történőt.

Descriptio Leírás, adott taxon részletes jellemzése, a taxonómiai szempontból (ld. identifikáció) lényegesnek vélt jellegek rendszerezett formában történő leírása (pl. testméret, külső morfológia, főbb anatómiai jellegek – rovaroknál a genitáliák, főbb egyedfejlődési – lárvális sajátságok). Részletességét erősen befolyásolják az adott csoport taxonómiai sajátságai. A leíráshoz hozzátartozik a típuspéldány (holotypus illetve paratypoidok) kijelölése és a típuslelőhely (locus typicus) megadása, illetve az, hogy a típuspéldány(ok) mely gyűjtemény(ek)ben van(nak) elhelyezve.

Deuterostomia Újszájúak (illetve újszájúság). A kétoldali részarányosak (Bilateria) az a fő filogenetikai iránya, amelyeknél az egyedfejlődés során az ős-szájnyílásból (blastoporus) végbélnyílás (anus) lesz, és a szájnyílás másodlagosan jön létre (ellentétben a Protostomia fejlődési iránnyal).

Diagnosis, diagnózis

Adott taxon tömör, az azonosítást (identificatio) lehetővé tevő, a leginkább hasonló illetve legközelebbi rokon(nak vélt) taxonoktól elkülönítő bélyegeket (differenciális diagnózis) tartalmazó jellemzése. Enélkül a taxon leírása, elnevezése érvénytelen, ún. „csupasz név” (nomen nudum).

Diapauza A rovarok egyedfejlődésében hormonális szabályozással (pl. fotoperiodikus hatás) bekövetkező nyugalmi állapot, amely általában a kedvezőtlen időszakok (hideg, csapadékmentes) átvészelését teszi lehetővé. Diapauza felléphet pete, lárva és báb, sőt imágó állapotban is.

Dichotomia

Kettős irányú elágazás, kétféle irányban történő továbbhaladás illetve annak lehetősége. Logikailag a tézis – antitézis (tétel – ellentétel) kettősségnek felel meg. Ezek az esetek a „kizárt harmadik” elvét is magukba foglalják. („Tertia non datur” – nincs harmadik lehetőség. Pl. adott jelleg fehér és nem fehér mint egymást kizáró jellegek, minőségek).

Dichotómikus határozókulcs A dichotómia elvére, egymást kizáró jellegek kettősségére felépített, tételekből és ellentételekből álló határozókulcs. Pl. a csáp nem éri el a test fél-hosszát illetve a csáp eléri vagy meghaladja a test fél-hosszát. A dichotómikus kulcsok erősebbek, hatékonyabbak, ha az elágazást két vagy több, azonos irányokba mutató jelleg pár erősíti (vö. a tojócsövesek (Ensifera) – tojókampósok (Caelifera) dichotómia tézis – antitézis párjai az ismert határozókulcsokban).

Dichotomikus rendszer A rendszerezésnek az az esete, amelyben a kategóriák dichotómikus tézis – antitézis párokra vannak építve, például változó testhőmérsékletűek – állandó testhőmérsékletűek. Először Arisztotelész használt az állatvilág rendszerezésére ilyen rendszert (pl. „enaima”= vérrel rendelkezők – „anaima”=vértelenek). Ez a fajta rendszerezés korábban főleg a mesterséges (egy-egy kiválasztott jellegre épülő) rendszerekben nyilvánult meg, de ma a kladisztika (ld. ott) is ilyen elvű.

Elsődleges jellegállapot

Adott jelleg legkorábban kialakult, legősibb ismert állapota, amelyhez a későbbi változások viszonyíthatók. Ilyen például az ízeltlábúaknál a „hasadt láb” (disztálisan exopoditra és endopoditra) tagolódó jellege, amely megmaradhat például a végtag eredetű szájszerveken (pl. maxilla külső és belső karéjai) ott is, ahol már a végtag eredeti jellege a járó végtagoknál megszűnik, például a szárazföldi életmódhoz való alkalmazkodás következtében (vö. soklábúak – Myriapoda, hatlábúak – Hexapoda).

Enterocoel mezoderma-képződés A harmadik csíralemez létrejöttének az a módja, amikor a radiális barázdálódást és a gasztrulációt követően a mezoderma az ősbélüreg páros, tasakszerű kitüremkedéseinek béléseként jön létre, majd a mezodermális bélésű tasakok lefűződnek az entodermáról és ezáltal egy hármas tagoltságú (pro-, meso-, metasoma) másodlagos testüreg jön létre. A szelvényesség itt a metasoma további tagolódásával alakul ki (ld. újszájúak –Deuterostomia).

Epidózis, epidotikus csoport A hagyományos evolúciós rendszerezésben használatos kategória, a viszonylag gyors fejlődés, az evolúció során fellépő „előremutató”, általában adaptív változás illetve az ilyen változásokat hordozó csoportok megjelölésére. Mivel az ilyen jellegek gyakran konvergens módon, hasonló „evolúciós kihívásra” adott analóg válaszként jelennek meg, ezért a modern filogenetikus rendszerezés ezt a kategóriát már nem használja.

Episztázis, episztatikus csoport Az előző kategória ellentétpárja, konzervatív, „ősi” jellegek illetve az ezeket hordozó csoportok megjelölésére szolgál. Mivel az ilyen jellegek eltérő filogenetikai vonalakon egymástól függetlenül is fennmaradhatnak, ezért ennek a fogalomnak a modern filogenetikus rendszerezésben már nincs jelentősége.

Azonos elnevezéssel a genetika más fogalmat (különböző genetikai lokusokhoz tartozó allélok közötti kölcsönhatást) jelöl.

Epimorphosis

Közvetlen fejlődés. A teljes szelvényszámú (holomer) lárva a kifejlett állathoz hasonló, az ivarérettséget vedlések sorozatával éri el. Az utolsó vedléssel érik el fejlettségüket a genitáliák, illetve röpképes állatok esetében a szárnyak. Jellemző a Parainsecta csoportok többségére (kivétel: Protura, ld. anamorphosis), a pikkelykékre (Lepismatida), a Polyneopterák és Paraneopterák többségére, emellett a fejlettebb százlábúakra (Chilopoda) is.

Esszencializmus Arisztotelész Logika c. művére épülő logikai irányzat és rendszerezési elv, amely a rendszerezés kategóriáit „lényegi” (esszenciális) jellegek alapján definiálja. Eszerint az egyes kategóriáknak van egy állandó „lényege” (esszenciája), és a kutató feladata, hogy ezt a lényeget feltárja, a hasonló jelenségek közös lényegét megtalálja, és ennek alapján az azonos lényegű jelenségeket közös kategóriába egyesítse. Ld. linnéi rendszer.

Esszencialista klasszifikáció A fenti elvre épülő osztályozás, amely a létező objektumokat közös, állandónak vélt esszenciális tulajdonságaik alapján foglalja össze általánosabb kategóriákba. A faj tehát a linnéi rendszerben ilyen esszenciális jellegekre alapozott egység: nem „változatlan” (hiszen vannak varietasok), hanem a lényeginek tekintett tulajdonságaiban „állandó”. Ugyanez vonatkozik a szintén objektív kategóriának tekintett fajfeletti egységekre is.

Esszenciális meghatározás

Arisztotelésztől eredő meghatározási forma. A definitio (ld. ott) két lépésben történik: először a hasonló objektumoknak meghatározzuk a közös lényegi sajátságait, miáltal azokat egy fölérendelt kategóriába (genus proximum) egyesítjük, majd az idetartozó objektumokat differenciáljuk az eltérő, jellemző sajátságaik (differentia specifica) alapján. Ennek a logikai struktúrának a kifejezője a kettős névadás, a genus- és fajnév (binominalis nomenclatura).

Evolúciós állapotok A jellegek elsődleges vagy leszármaztatott (ld. ott) volta alapján jellemezhető stádiumok. Mivel a különböző jellegek elsődleges illetve leszármaztatott állapotai egyazon csoporton belül is gyakran eltérőek, az adott csoportok bizonyos jellegei lehetnek viszonylag „ősiek”, más jellegeik pedig „leszármaztatottak” (ún. „mozaik evolúció”, ld. ott), ezért az evolúciós állapotok gyakran vitatottak. Ezért pontosabbak a jellegek filogenetikus elemzésére alapozott megállapítások, mint a címszóban jelzett általánosítások.

Evolúciós fokozatok

Az egyes szervek „fokozati sorain” alapuló elavult megnevezés, amely az evolúció egyirányúságát (orthogenezis) és fokozatosságát sugallja. Mivel mindkét elvet erős kritika érte a modern evolúcióelmélet részéről, ezért használata nem javasolható.

Evolúciós sorozatok

Azon a korábbi felfogáson alapuló fogalom, hogy az egyes szervek adaptív változásai fokozatosak, illetve direkt módon függenek a környezet változásaitól (lamarckizmus). Mivel az előbbi elv nem általánosítható, az utóbbit pedig a modern evolúcióelmélet cáfolja, ezért e fogalom használata sem javasolható.

Evolúciós szakaszok

Az evolúció korábbi felfogásán alapuló fogalom, amely szerint minden élőlénycsoport fejlődése a kialakulás (epakme), a felvirágzás (akme) és a hanyatlás (parakme) szakaszaira tagolható. Ma úgy látjuk, hogy ez a valós viszonyok durva leegyszerűsítése, ugyanis számos csoport el sem jut a nagyobb mértékű differenciálódás szakaszába, hanem hamar kihal. Ezenkívül vannak sokáig túlélő csoportok is, anélkül, hogy jelentősebb faj- és alakgazdagságot érnének el (pl. őslégcsövesek – Protracheata). Ugyanakkor vannak olyanok is, amelyek hosszú földtörténeti időszakon keresztül igen sikeresek, a hanyatlás leghalványabb jele nélkül (rovarok – Insecta), valamint olyanok is, amelyek sikerességét éppen leegyszerűsödött jellegeik biztosítják (fonálférgek – Nematoda, számos parazita csoport). Bizonyított tény, hogy a sikeres túlélés illetve kipusztulás esélye független az illető csoport filogenetikai életkorától.

Evolúciós taxonómia

Fejlődéstörténeti alapú rendszerezés, amely a származási (genealogikus) kapcsolatokat és az evolúció során elért fejlettségi szintet egyaránt igyekszik figyelembe venni. Szemléleti alapjai Darwin munkásságára vezethetők vissza, aki úgy vélte, hogy a természetes rendszerezésnek egyaránt tükröznie kell a rokonsági viszonyokat és a fejlődés során létrejött változásokat, különbözőségeket. („Úgy gondolom, hogy a csoportok elrendezése minden osztályon belül szigorúan genealogikus kell, hogy legyen, azért, hogy természetes legyen. A különbség mértéke azonban nagyon eltérő lehet még akkor is, ha a csoportok azonos rokonsági fokúak a közös őshöz viszonyítva, aszerint, hogy milyen változásokon mentek keresztül, és ez abban fejeződik ki, hogy különböző genusokba, családokba, szekciókba és rendekbe soroljuk őket.” Darwin [1872]: A fajok eredete, 6. kiadás, p. 346). Mai formája jelentős neodarwinista evolúciókutatók (Huxley, Mayr, Simpson, Remane) munkásságának köszönhető. Mivel kétféle, gyakran nem kongruens szempont (genealogikus kapcsolat – fejlettség) egyeztetésére törekszik, nincs olyan egyértelműen rögzített algoritmusa, mint akár a fenetikus, akár a filogenetikus rendszerezésnek, amely a különböző taxonómiai iskolák közötti vitákra ad okot.

Faj (Species) A biológiai rendszerezés alapegysége. Magát az elnevezést John Ray (1686) vezette be, azonban használatát Linné (Carolus Linnaeus, 1707-1778) tette általánossá és nevezéktani szabályok által meghatározottá (Systema Naturae, X. ed., 1758). Taxonómiai szempontból az élővilág viszonylag állandó jellegekkel bíró, megkülönböztethető „féleségeit” jelenti, amelyek egyedei magukhoz hasonló geno- és fenotípusú, termékeny utódokat hoznak létre (vö. Plate fajmeghatározása). Ennél pontosabb a populációs szemléletű biológiai fajfogalom (ld. ott), amely a fajt mint evolúciós és egyben ökológiai egységet határozza meg.

Fajfogalom típusai A fajfogalmat a legkülönfélébb biológiai tudományágak használják. Mivel például a genetikai jellegeket sokáig csak recens fajokon tudták vizsgálni, ezért az őslénytan fajfogalmát a legutóbbi időkig csak morfológiai, ezen belül is gyakran csak a szilárd vázképződményekre (csontok, csiga- és kagylóhéjak stb.) alapozták (palaeospecies). Szintén nehézségeket okozott a reproduktív izoláció kritériumának alkalmazása is például aszexuális szaporodású szervezetekre vagy azokra az élőlénycsoportokra, amelyek esetében viszonylag gyakoriak a fajhibridek (pl. páfrányok). Ma egyre nagyobb szerepet kapnak a faj meghatározásában a genetikai meghatározottságú biokémiai (pl. feromonok), ultrastrukturális, fiziológiai, viselkedésbiológiai, ökológiai stb. jellegek.

Fajalatti kategóriák A fajon belüli variabilitás taxonómiai kezelésére létrehozott kategóriák. A populációs szemléletből következik, hogy a korszerű, evolúciós szemléletű rendszerezésben csak az alfaj (subspecies) kategóriája taxonómiai értékű és nomenklatúrai szabályokkal rögzített. Az alfaj örökletes jellegekben eltérő, önálló elterjedéssel és/vagy ökológiai sajátosságokkal (eltérő tápnövény, gazdafaj stb.) bíró populáció illetve populációcsoport. Megnevezése harmadik név adásával történik, amely minden megkülönböztető jelzés (interpunctio) nélkül a fajnév után következik (tehát nem ssp. jelzéssel!). Amennyiben az adott alfaj képviseli a faj nevezéktani törzsalakját, akkor az alfaj neve a fajnévvel azonos, minden más esetben attól eltérő. A prioritás, a szinonímia és a homonímia szabályai (ld. ott) az alfajra ugyanúgy vonatkoznak, mint a fajra. Korábban fajalatti kategóriaként használatos volt a varietas és az aberratio. Az előbbi még Linnétől eredt, és korábban (1930-ig) gyakran az alfajjal azonos értelemben is használták. Ma egyik sem taxonómiai értékű, mert csupán egyedi eltérésekre vonatkozik, amelyek nem taxonómiai értékűek. Megnevezésükre a zoológiai nomenklatúra nem vonatkozik.

Fajfeletti kategóriák A rendszerezés magasabb hierarchikus rangot képviselő egységei. Vannak elsődleges, másodlagos és harmadlagos kategóriák. Előbbiek: genus (nem), Család (család), Rend (rend), classis (osztály), phylum (törzs), regnum (ország). A másodlagos kategóriák lehetnek fölé- illetve alárendeltek. A fölérendelt kategóriákat „super”, az alárendelteket „sub” előtagggal képezzük, pl. Családsorozat illetve subfamilia (főcsalád illetve alcsalád). A nevezéktani szabályok megkövetelik az elsődleges és másodlagos kategóriák szabályos képzését. A harmadlagos kategóriáknak nincs nevezéktanilag rögzített egységes rendje, hanem a különböző állatcsoportok taxonómiai tradíciói szerint eltérések lehetségesek. Ezek többnyire a genus és a Család (pl. tribus, subtribus) vagy a Család és Rend kategóriák közé iktatódnak be (cohors, subcohors). A másodlagos és harmadlagos kategóriák a rendszerezésben a monofiletikus eredetű, homogén csoportokra való törekvést fejezik ki, azonban egyúttal sokfokozatúvá, nehezebben áttekinthetővé teszik a rendszert. Ezért újabban helyettük egyszerűen decimális számozást alkalmaznak.

Fenetikus klasszifikáció A fenotípusos jellegek (morfológiai, anatómiai stb.) alapján történő osztályozás. Általában nagyszámú, súlyozatlan jelleg figyelembevételével történik, mivel nem veszi tekintetbe sem a jellegek genetikai hátterét, sem azok filogenetikus értékét. Amennyiben a jellegek „van –nincs” dichotomikus felosztását alkalmazza, ezeket bináris adatmátrixokba foglalja össze, és ezek alapján szerkeszt dichotómikus felépítésű dendrogramokat. Gyakran alkalmazza a jellegek kvantitatív kifejezését. Ezekben az esetekben lényegében már a numerikus taxonómiáról (ld. ott) van szó.

Filogeográfia

Avise (1987) amerikai evolúciógenetikus által bevezetett megjelölés. Modern kutatási irány, amely molekuláris genetikai jellegek alapján összekapcsolt módon rekonstruálja a filogenezist és az elterjedési terület történeti kialakulását („az area evolúcióját”). Gyakran alapoz a haplotípusokként öröklődő, anyai transzmissziójú, extranukleáris (mitokondrium, plasztisz) genomokra, részben a rövidebb DNS-szekvenciáik, részben pedig a nagyobb mutációrátáik és gyorsabb evolúciós változásaik miatt. Alapvető módszere az area-kladogramok és a filogenetikus kladogramok kongruenciáinak (ld. ott) megállapítása.

Filogenetikus klasszifikáció, filogenetikus rendszerezés

Következetesen származástani (genealogikus) alapú rendszerezés, amely az azonos taxonómiai kategóriába besorolás egyetlen kritériumának a monofiletikus eredetet, a bizonyítottan közvetlen közös őstől való leszármazást tekinti, szemben az evolúciós és a fenetikus rendszerezéssel. A közös őstől való leszármazás bizonyítékainak a (nem-homopláziás, ld. ott) közös leszármaztatott (szünapomorf, ld. ott) jellegeket tekinti, amelyek esetében kizárható, hogy a vizsgált csoportokban egymástól függetlenül alakulhattak ki (pl. parallel vagy konvergens fejlődés révén). A filogenetikus rendszerezés alapelveit és alapvető módszereit Willi Hennig német taxonómus és evolúcióbiológus dolgozta ki még az ’50-es években, majd könyvének amerikai megjelenése után vált világszerte ismertté és lett számos követője.

Gametikus meiozis

Az egyedfejlődési ciklusnak az az esete, amelyben a teljes önálló életszakasz diploid. A meiózis csupán az ivarsejtek érése során következik be. Ez az összes állat esetében igaz (regnum Animalia). Önálló haploid életszakasz tehát nincs, mint számos Protista vagy a növények (gametophyton) esetében, mivel a zigóta létrejöttével már visszaáll a diploid állapot.

Gastrulatio Bélcsíraképződés: az a folyamat, amelynek során a blastogenesist követően létrejön a külső (ektoderma) és belső csíralemezből (entoderma) álló embrió: a bélcsíra (gastrula). A gasztruláció az alapja az állatvilágban a valódi szövetes szerveződés megjelenésének. A gasztrulációnak számos típusa van:

- betűrődés (invaginatio): a gyorsabban osztódó, ezért nagyobb felületet igénylő leendő ektoderma mintegy „magába kebelezi” a lassabban osztódó sejtekből álló, leendő entodermát. Igen sok állattörzsre jellemző, több esetben kizárólagos (pl. virágállatok és korallok – Anthozoa, ősibb újszájúak – Deuterostomia);

- bevándorlás (immigratio): lehet egyirányú (unipolaris) vagy több irányból történő (pl. hydraállatok többsége – Hydrozoa, egyes puhatestűek – Patella);

- leválás (delaminatio): a blastula (esetleg morula) sejtjei tangenciális irányban befelé leánysejteket képeznek és ezek alkotják az entodermát (pl. hydraállatok – Hydrozoa egy része a planula lárva kialakulása során);

- körülnövés (epibolia): a gyorsabban osztódó mikroméra sejtek mintegy körülnövik a lassabban osztódó makroméra sejteket (pl. sok spirálisan barázdálódó csoportban: örvényférgek – Turbellaria, csigák – Gastropoda, lábasfejűek – Cephalopoda, de ehhez válik hasonlóvá a sokszikű petéjű gerincesek, a hüllők – Reptilia és madarak – Aves) módosult invaginatioja is.

Gemmulatio Gyöngysarj-képződés (ld. ott).

Genealogikus (helytelenül: genetikus) meghatározás

Adott objektum eredet, leszármazási (genealogikus) kapcsolat szerinti meghatározása. Közös kategóriába a közvetlenül közös eredetű („testvér”) objektumokat foglalja össze.

Genus (a zoológiai nevezéktanban: nem, a botanikaiban: nemzetség)

Faj fölötti kategória, amelyet monofiletikus eredetű, taxonómiai szempontból fontos közös apomorf jellegekkel rendelkező fajok alkotnak. A genus jellemzésében (diagnosis és descriptio) az anatómiai (rovaroknál ivarszerv-morfológiai, gerinceseknél csonttani, pl. koponya-) jellegeknek rendszerint kitüntetett szerepe van. Amennyiben faj gazdag genusokon belül több, jól elkülönülő fajcsoport van, ezek megjelölésére a subgenus (alnem) kategóriát használjuk. A genus leírásakor meg kell jelölni a típusfajt (genus-típus illetve generotípus), amely az adott genust reprezentálja és a genus megosztásakor az eredeti genus-nevet továbbviszi.

Genus típusfaj

Ld. fent (generotípus).

Glochidium lárva

Kajmacsos lárva. A kagylók (Bivalvia) lárvája, amely a halakon (pl. kopoltyúk) a héj ventrális szegélyéből kiálló fogakkal kapaszkodik meg. Tovább fejlődve leválik és önálló életet kezd.

Grad(us) Törzsfejlődéstani fejlettséget kifejező csoportmegjelölés, pl. „Homoiothermia” az állandó testhőmérsékletű gerinces állatok megjelölésére. Nem, illetve nem okvetlenül monofiletikus eredetű csoportokat foglal magába (mint a fenti példából is látható), ezért a filogenetikus rendszerezés ezt a kategóriát nem használja, illetve lehetőleg kerüli. Vannak azonban esetek, amikor az azonos fejlettségi szintre valamelyik közös levezetett (szünapomorf) jelleg utal (pl. szárnyas rovarok, magzatburkos gerincesek), ilyenkor a gradus egybeeshet valamely magasabb filogenetikus rendszertani kategóriával (tehát feleslegessé is válik).

Gyöngysarj-képződés (gemmulatio) A litorális tengeri és az édesvizi szivacsokra jellemző ivartalan szaporodási forma. A test néhány helyén archaeocyták csoportosulnak, amelyek ún. nutritív sejtek révén a test tartalék-tápanyagait magukba gyűjtik. Egy másik sejtcsoport kitint szintetizál, és kitinhártyát hoz létre, a scleroblast-sejtek pedig tűket, spiculumokat képeznek az archaeocyták köré, majd az egész képződményt spongin-burokkal veszik körül. Ha a körülmények kedvezőtlenné válnak, a szivacs szétesik és a gemmulák vészelik át a kedvezőtlen időszakot, illetve biztosítják a szivacsok passzív szétterjedését.

Gregaria-fázis Sáskák (Acridoidea), ritkábban szöcskék (Tettigonoidea) tömeges elszaporodásakor a zsúfoltság okozta stressz hatására hormonális, morfológiai és viselkedésbeli változások következnek be, fokozódik az anyagcsere, erősödik a pigmentáció, a röpképes fajoknál megnagyobbodnak a légzsákok és tömeges vándorlási hajlam jelenik meg, ami az ún. „sáskajárások” kialakulásához vezet (ld. marokkói sáska – Dociostaurus maroccanus, keleti vándorsáska – Locusta migratoria stb. tömeges elszaporodásai).

Hemimetabolia Tökéletlen (részleges) átalakulás. A lárvális stádium alapfelépítése a kifejlett rovaréval jórészt egyező, azonban az eltérő (pl. vízi) életmód következtében lárvális szervekkel rendelkezik (pl. kérészek, szitakötők lárváinak tracheakopoltyúi). A kérészeknél (Ephemeroptera) az utolsó lárvális stádiumot követően az ivarérettség kettős vedlés után következik be, előbb egy, a kifejlett állathoz hasonló ún. szubimágó jön létre.

Heterepisztazis A korábbi evolúciós rendszerezés által gyakran használt megjelölés, amely azt fejezi ki, hogy az adott állatcsoportban együttesen vannak jelen viszonylag ősi (pleziomorf) és a fejlődésben „előremutató”, apomorf jellegek. Pl. a zsinórférgek (Nemertinea) testüregét parenchyma tölti ki, kiválasztószervük protonephridium, de keringési rendszerük zárt, coeloma-eredetű, lárvális alakjuk (pilidium) a trochophora lárvára utal.

Holofiletikus

Holofiletikusnak azt a taxonómiai kategóriát tekintjük, amely az adott monofiletikus egység ős-faját és valamennyi leszármazott rész-csoportját tartalmazza, ilyen például a magzatburkos gerincesek (Amniota) kategória, szemben például a hüllők (Reptilia) megjelöléssel, amely az adott filogenetikai egységből csupán a pleziomorf jellegek (pikkelyes kültakaró, poikilothermia stb.) alapján összefoglalt csoportokat tartalmazza.

Holometamorfózis (holometabolia)

Teljes (v. tökéletes) átalakulás. A kifejlett rovartól (imágó) jelentősen eltérő lárva (ún. „harmadlagos” lárva) több vedlést követően, bábállapot közbeiktatásával éri el az adult (ivarérett) állapotot. A bábállapot, melynek kutikulája már a kifejlett rovar sajátságait jelzi, a legvalószínűbb hipotézis szerint a szubimágó stádiummal homológ. Pl. recésszárnyúak – Neuroptera, lepkék – Lepidoptera, hártyásszárnyúak – Hymenoptera, tegzesek – Trichoptera, bogarak – Coleoptera, kétszárnyúak – Diptera, bolhák – Siphonaptera stb.

Holotípus A fajleírás tartozéka a fajt reprezentáló, a leírás egyértelműségét biztosító típuspéldány (holotípus) kijelölése. A példánynak viselnie kell a diagnózisban illetve a leírásban foglalt jellegeket, lehetőleg ahhoz az ivarhoz kell, hogy tartozzon, amely a rokon fajoktól elválasztó bélyegeket inkább mutatja. Ha a leírás nagyobb sorozat alapján történik, a példány lehetőleg a variációszélesség átlagát képviselje, és olyan helyről származzék, ahonnan több példány áll rendelkezésre. A holotípus példányt (illetve a belőle készült preparátumot) egyértelmű jelzéssel kell ellátni (típuscédula), és olyan gyűjteményben kell elhelyezni, ahol megőrzése és a további vizsgálatok számára a hozzáférhetősége biztosítva van. A fajleírásban közölni kell a típuspéldány gyűjtési adatait (lelőhelye a fajleírásban szereplő ún. típuslelőhely) és hozzáférhetőségének helyét.

Homológia

Olyan formabeli, strukturális (illetve esetenként funkcionális) hasonlóság adott taxonok (fajok és fajfölötti egységek) között, amely már a közös ősüknél is megvolt, tehát leszármazásuk során lényegileg nem változott, legfeljebb az alapvető strukturális sajátságok megőrzése mellett adaptív jelleggel módosult (pl. gerinces elülső járó végtag → szárny). A homológ jelleg lehet közös leszármaztatott (szünapomorf) jelleg, de lehet a közös őssel megegyező viszonylag elsődleges (pleziomorf) jelleg is, ilyenkor azonban a közös leszármazást bizonyító jelleg ereje csekély (pl. a különböző rovarrendek rágó típusú szájszervei). Végezetül lehetséges, hogy a közös ős kevésbé specializált strukturális jellege az alapvető sajátosságok megtartása mellett a belőle levezetett recens alakoknál az eltérő életmódnak megfelelő irányokban módosult, azaz közös alapstruktúrára visszavezethető autapomorf jellegek jöttek létre (pl. a rovarok ízelt lábának életmód szerinti módosulásai, az emlősök fogazatának táplálkozási mód szerinti módosulásai).

Homológia kritériumok, homológia bizonyítása

Funkcionális bizonyítékok: két taxonban adott eltérő (módosult) tulajdonságok nem lehetnek homológok, ha az adott jellegek köztes állapotai működésképtelenek, mivel a jellegállapotokat az evolúciós változás során elvben működőképes köztes állapotoknak kell összekötnie. Ez a bizonyítási mód abból az előfeltételből (premisszából) indul ki, hogy a homológ jellegek változása a természetes szelekció hatására, adaptív változások sorozatával megy végbe (neodarwinista felfogás). Embriológiai bizonyítékok: a vizsgált taxonokban bizonyos struktúrák csak akkor tekinthetők homológnak, ha egyedfejlődési kialakulásuk is alapvetően hasonló, és kifejlett állapotukban is megvannak a közös strukturális elemek (legalábbis valamilyen módosult vagy redukált formában). Ebből következik, hogy a különböző taxonok korai fejlődési stádiumaiban talált azonos vagy hasonló struktúrák nagyobb biztonsággal utalnak e struktúrák homológ jellegére, mint a kifejlett alakok hasonlóságai.

Homonímia

Névazonosság. A zoológiai nevezéktanban a név érvénytelenségénak az az esete, amikor:

adott genusnév több állatcsoportban létezik (pl. Hoplitis: hártyásszárnyúak –Hymenoptera, lepkék – Lepidoptera, az utóbbi érvénytelen)

adott genus és fajnév kombináció egynél több fajra vonatkozik – utóbbi eset kétféleképpen jöhet létre, úgymint:

primer homonímia: a névadáskor az eredeti kombináció szerint azonos a genus és a fajnév, pl. Hadena doerriesi Staudinger 1898, homoním a Hadena doerriesi Staudinger, 1892-vel, tehát érvénytelen;

szekunder homonímia: más genusba átsoroláskor keletkezik olyan genus és fajnév kombináció, amely az adott genusban korábban létezett, pl. Lasiestra altaica Hampson, 1905 miután át lett sorolva a Lasionycta genusba, a Lasionycta altaica Staudinger, 1892 szekunder junior homonimja lett, új fajneve: Lasionycta hampsoni Varga, 1974.

Homoplázia A morfológiai hasonlóságra utaló megnevezés a különböző típusú, nem-szünapomorf hasonlóságok megjelölésére. Ez lehet:

-reverzió: a másodlagos hasonlóság korábbi jellegállapothoz visszatéréssel jön létre;

-parallelizmus: a hasonlóság egymástól független párhuzamos fejlődés eredménye;

-konvergencia: a hasonlóság eltérő korábbi állapotból kiinduló, hasonlóvá váló fejlődés eredménye, rendszerint a hasonló életmódra való áttérés következtében.

A fenetikus módszerek nem tesznek különbséget a közös eredetet bizonyító szünapomorf egyezőségek, illetve a homopláziás hasonlóságok között, míg a filogenetikus rendszerezés csak a szünapomorf jellegeket veszi tekintetbe.

Hullámzóhártya (membrana undulans)

a 2. ostor módosulása állati ősostorosoknál (Protomonadina, pl. Trypanosoma), alkalmazkodás az erősen viszkózus testfolyadékban való mozgáshoz.

Hydromedusa A hydraállatok (Hydrozoa) osztályába tartozó taxonok medúza alakja (ha van). Felépítése a hydropolipéval homológ: az ernyő (umbrella) a polip törzsének és talpkorongjának felel meg, az ernyőalji konkáv rész a polip szájtájékával homológ, a kiemelkedő szájcső a medúza manubriuma. Az ernyő peremén érzéksejt mezők vannak, és egy körkörös kontraktilis elemekben gazdag redő (velum) húzódik. Ezek kontrakciója préseli ki a vizet az ernyő alól (ellenerő-elv). Az alapszimmetria 4-es, a tentaculumok száma 4 kisszámú többszöröse (gyakran 8). A manubrium egyszerű, cső alakú.

Hydropolip A hydraállatok (Hydrozoa) osztályába tartozó taxonok polip alakja, gyakran telepes. A száj (gastroporus) körüli rész gyakran kiemelkedő, ún. szájcső (hypostomum), körülötte egy vagy több sorban helyezkednek el a tömör tentaculumok. Az ősbélüreg (gastrocoel) nem tagolt.

Identifikáció Azonosítás (magyartalanul: beazonosítás), a vizsgált egyedek meghatározott taxonként, általában fajként történő azonosítása. Általában a determináció (vö.: konkrét esetek egyértelmű megnevezése és besorolása, például adott egyedek bizonyos fajként meghatározása) szűkebb értelemben vett fogalmával azonos értelemben használják.

Intermedier meiózis A meiózis az életciklust két, közelítőleg egyenrangú részre tagolja, pl. a növények haploid gametofiton és diploid sporofiton életszakasza.

Jelleg A taxonómiai műveletek, például a leírás, a diagnózis és a faji azonosítás stb. során figyelembe vett (megvizsgált, meghatározott, lemért stb.) tulajdonság, ún. karakter.

Jellegsúlyozás A taxonómiai műveletek során figyelembe vett tulajdonságok (ld. előbb) fontosságának, taxonómiai „súlyának”, értékének mérlegelése. Általában a fenetikus rendszerezés pontosabbá tétele, a filogenetikus rendszerezéshez „közelítése” (ami elvben fából-vaskarika) érdekében használják oly módon, hogy a mátrixban szereplő jellegeket számszerű súlyfaktorral látják el. Fontos tény, hogy mivel a súlyozás mindig valamilyen mértékben szubjektív, az így kapott hasonlósági dendrogram nem lesz „objektívebb”, legfeljebb jobban kifejezi ismereteink adott szintjét.

Klád(us) Törzsfejlődési „ág”, amely közös leszármaztatott (szünapomorf) jellegekkel definiálható, monofiletikus eredetű taxonómiai egység, a filogenetikus rendszerezés valamilyen rangú egysége. Ellentéte az azonos fejlettségi szintű egységeket összefoglaló gradus.

Kladizmus

Rendszerezési irányzat (iskola), amely a rendszerezés egységeit kladusként definiálja, közös leszármaztatott (szünapomorf) jellegeik alapján. Célja monofiletikus egységekre és genealogikus kapcsolataikra alapozott filogenetikus rendszer létrehozása, amelyben az egységek rangját tisztán a testvércsoport (sister-group) relációk határozzák meg, függetlenül a közös őstől való morfológiai eltávolodás (deviáció) mértékétől. A kladizmus módszertani fegyvertárát a „kladisztika” címszó alatt foglaljuk össze (ld. alább).

Kladisztika

A kladisztikus rendszerezés módszertana:

eredetileg a filogenetikusan értékelt jellegek (ld. szünapomorfia) mátrixa alapján kladisztikus dendrogramok létrehozása, amelyek a tényleges leszármazási kapcsolatokat tükrözik. A dendrogramok létrehozása szabványosított eljárásokkal (ma számítógépes programokkal) történik (vö.: „PAUP”, „Hennig” stb. programcsomagok), amelyek biztosítják a rendszerzési eljárások megismételhetőségét.

Mivel a fenti eljárások „működnek” filogenetikus „előfeltételezések” (premisszák) nélkül is, ezért az ún. „transzformált” kladisták a fenti eljárásokat mindenféle elméleti interpretáció nélkül alkalmazzák. Ez azonban a jellegek filogenetikus értékelésének elvetését, illetőleg a fenetikus rendszerezéshez való visszatérést jelenti, ami ellentétes az eredeti „hennigi” filogenetikus rendszerezés (ld. ott) szellemével.

Kladogenezis

A törzsfejlődési elágazások kialakulásának folyamata. Alapja a fajkeletkezés során bekövetkező reproduktív izoláció (ld. ott), amelynek révén a szétváló populációcsoportok között megszűnik a génáramlás, és lehetőség nyílik a további divergens vagy egymástól független párhuzamos fejlődésre. Fontos összefüggés, hogy a reproduktív izoláció bekövetkezése utáni további genetikai differenciálódás változatlannak tekintett mutáció ráták mellett időarányos (vö. „molekuláris órák”), a reproduktív izoláció viszont a különböző állatcsoportokban nagyon is eltérő mértékű előzetes genetikai differenciálódás esetén következhet be.

Kladogram

A kladisztikus rendszerezés eredményeként kapott dendrogram. Formailag hasonló a fenetikus („numerikus”) rendszerezés során kapott dendrogramokhoz, azoktól az különbözteti meg, hogy a nem pusztán a jellegek hasonlóságán, hanem azok „apriori” filogenetikus értékelésén (pleziomorf illetve apomorf jellegállapotok, ld. ott) alapul.

Kongruencia

Különböző jellegek ellentmondásmentes taxonómiai elrendeződése. Taxonómiai szempontból kongruensnek tekintjük azokat a jellegeket, amelyekre alapozva a taxonok azonos elrendeződését kapjuk meg. Mivel a különböző jellegek változásának evolúciós sebessége eltérő („mozaik-evolúció”), ezért rendszerint eltérő eredményekre jutunk, ha például a lassan vagy alig változó ősi (pleziomorf), illetve ha a leszármaztatott (apomorf) jellegeket vesszük tekintetbe (gyakori például, hogy egyes rovarcsoportokban a lárvális illetve az imaginális jellegek alapján rendszerezünk). A filogenetikus rendszerezés erőssége, hogy a közös leszármaztatott (szünapomorf, ld. ott) jellegek alapján szükségképpen kongruens taxonómiai elrendezést kell kapnunk (ld. még: parszimónia értelmezése).

Konvergencia

Hasonló, analóg struktúrák független létrejötte eltérő előzetes evolúciós állapotokból (pl. hólyagszem kialakulása a lábasfejűeknél és a gerinceseknél, „ugróegér-habitus” kialakulása az óvilági ugróegereknél és az amerikai kengurupatkányoknál stb.).

Korrelatív jellegek

Általában az adott állatcsoport életmódjával szorosan összefüggő, annak különböző vonatkozásaira reflektáló, egymástól függően kialakuló jellegek. Pl. a lófélék ötujjú végtagjának egyujjú-patás végtaggá történő redukciója, illetve fogazatuk megerősödése, vastag zománcréteg kialakulása a sokmozgású fűevő-legelő életmóddal. Mindkettő a nyílt füves pusztai életmódra való áttérés következményeként alakult ki.

Lektotípus

A leírás alapjául szolgáló példányok („szüntípusok”) közül kiválasztott holotípus (ld. ott) példány. Valójában holotípus, amelyet azonban nem a faj leírója, hanem a csoportot revideáló taxonómus választott ki.

Leszármaztatott jellegállapot

Az apomorf jellegállapot helyes magyar megnevezése, a gyakran használt „levezetett” megnevezés helyett (ami a német „abgeleitet” félreérthető tükörfordítása), mivel nem elméleti „levezetésről”, hanem a korábbihoz képest ténylegesen megváltozott jellegről van szó. A pleziomorf (ld. ott) jellegállapot ellentéte.

Linnéi hierarchia

A taxonómiai kategóriák Linnétől származó hierarchikus rendszere. Lényege, hogy a fajokat egyre magasabb szintű bennfoglaló (enkaptikus) kategóriákba csoportosítjuk. Az eredeti linnéi hierarchia az alábbi kategóriákat használta: species (faj), genus (nem), Rend (rend), classis (osztály). Ezeket ma is használjuk, bár a linnéitől némileg eltérő értelemben. Ez különösen nyilvánvaló a genus esetében, amely Linnénél nagyjából a mai Család (család) értelmezésének felelt meg. Linné a fajon belüli egyedi eltérésekre a varietas (változat) kategóriáját vezette be, azonban ezt jelenleg már nem tekintjük taxonómiai kategóriának, mert taxonómiai értéke csak populációs vagy annál magasabb szintű egységeknek van. A kategóriák rendszere először a család (Család), majd a törzs (phylum) kategóriájával bővült (Latreille 1833, Haeckel 1866). Ezt követően a rendszerezés homogenitásra törekvésével együtt létrejöttek a másodrendű (sub-) illetve harmadrendű (super-) kategóriák. Mivel a filogenetikus rendszerezés hierarchiája csoportfüggően változó módon sokszintű, ezért a filogenetikus rendszerezés olyan dilemma előtt áll, hogy vagy tovább növeli a kategóriák „rendfokozatait” (harmad-, negyed-, stb.-rendű kategóriák), vagy (megtartva a nevezéktani okok miatt kötelező speciest és genust) elveti a magasabb kategóriákat, és helyettük például decimális számozást alkalmaz.

Maximum parszimonia elve

A filogenezis rekonstrukciójának „takarékossági” elve, ami azt fejezi ki, hogy a lehetséges dendrogramok közül a lehetséges legkevesebb evolúciós „lépésből” álló a legvalószínűbb. Ezen az elven alapul a lehető legrövidebb (azaz legkevesebb elágazást tartalmazó) dendrogram előállítása, amelyre szoftvereket fejlesztettek ki (vö. PAUP). A maximum parszimonia a filogenezis rekonstrukciójának általánosan elfogadott alapelve, amely azon alapul, hogy elemi szinten a mutáció rátájánál legalább egy nagyságrenddel ritkább a mutáció reverziója, a magasabb szintű filogenetikus változások pedig vissza-fordíthatatlanok, irreverzibilisek (Dollo-törvény). Tehát e feltételezés szerint az evolúció gyakorlatilag „lépésismétlések” nélkül „játszik”.

Mesogloea

Nem szövet-jellegű, általában kocsonyás, de általában sejteket is tartalmazó réteg a csalánozók (Cnidaria) ekto- és entodermája között. Az egyes osztályokban jelentős eltéréseket mutat:

- mesolamella: vékony, sejtnélküli vagy kevés sejtű réteg (hydraállatok – Hydrozoa); - collenchyma: vastag, gélszerű, nagyobb számú sejttel és rostokkal (kehelyállatok – Scyphozoa);

- mesenchyma: vastag, gélszerű, rostos alapállománnyal és vándorsejtekkel (virágállatok és korallok – Anthozoa).

Mesohyl

A szivacsok két, nem-szövet jellegű sejtrétege, a pinacoderma és a choanoderma között elhelyezkedő kocsonyás réteg, amely főleg amoeboid sejteket, archaeocytákat és vázképző sejteket tartalmaz.

Mesterséges rendszer

Eredeti értelmezés szerint: egyes, kiemelten fontosnak tekintett (esszenciális) jellegekre alapozott rendszer. Alapja a taxonok esszenciális meghatározása (ld. esszencializmus: Arisztotelész, formális logika), illetve az esszenciális jellegek (viszonylagos) állandósága. Ilyen például Linné rendszerezése, illetve minden további olyan, fenetikus elvű rendszer, amely nem nagyszámú jelleg együttes figyelembevételére épít. Az ilyen rendszer „jósága” esetleges, teljesen attól függ, hogy a rendszerező által kiválasztott jellegek mennyire alapulnak az adott csoport mély ismeretén, illetve mennyire tükrözik a csoport filogenetikai viszonyait, kapcsolatait. Az ellentéteként emlegetett „természetes” rendszer sem attól jó, hogy milyen sok tulajdonságot vesz figyelembe, mivel a filogenetikus viszonyoknak a sok jellegre alapozott fenetikus jellegek sem okvetlenül felelnek meg, így valójában azok sem „természetesek” a mai értelmezés szerint.

Mikrovillusok (Mikrovilli)

Epidermális sejtek felületnövelő citoplazma-nyúlványai, amelyek funkciója az ozmotikus táplálékfelvétel. Ilyenek vannak az ozmotróf táplálkozású galandférgek (Cestoda) syncytialis süllyesztett epithel-sejtjeinek felszínén, amelyeknek a sejtmagvai a perikaryon-tasakokban a bőrizomtömlő alatti parenchymába vannak süllyesztve.

Miracidium lárva

A közvetett fejlődésű mételyek (Trematoda) elsődleges, szabadon úszó monociliaris epithellel borított, ún. „csillós” lárvája, amely vagy behatol a köztigazda (csiga) testébe, vagy pedig az a táplálkozás közben veszi fel, majd a köztigazdában csíratömlővé (sporocysta) alakul. Itt vagy további sporocysta-generációk jönnek létre, vagy pedig létrejönnek belőle a további fejlődési alakok (redia, cercaria).

Molekuláris óra

A molekuláris evolúció viszonylag egyenletes sebességén alapuló megközelítése taxonok kialakulási korának meghatározására. A neutrális mutációkon alapuló változás állandó sebességének (állandó mutáció ráta) feltételezéséből következik, hogy a taxonok közötti genetikai távolság arányos azzal az idővel, amióta a közös őstől eredő két taxon szétválása megtörtént. Korábban a molekuláris órákat fehérjék (pl. hemoglobin, citokróm) aminosav-sorrendje alapján szerkesztették, ma a szétválás sebességét gének, illetve DNS-szakaszok bázisszekvenciáira alapozva mérjük.

Monofiletikus csoport (monophylum)

Taxonok olyan csoportja, amelyet a közös ős(faj) és a belőle leszármazott valamennyi taxon együttesen alkot. Ebben az értelemben megegyezik a holofiletikus csoport fogalmával. Mivel a közös ős („törzsfaj”, ancestor), amely időben szükségképpen megelőzi az összes jelenleg élő leszármazott taxont, nem azonosítható egyetlen jelenleg élő taxonnal sem, ezért a gyakorlatban a monofiletikus csoport (monophylum) általában a közös ősből levezethető valamennyi recens taxon összességét jelenti. A fogalom ellentéte a polifiletikus csoport (polyphylum).

Naupliusz-lárva Ún. „fejlárva”, az átalakulással fejlődő alsóbbrendű rákok jellemző lárvatípusa. Teste szelvényezetlen. Mediális elhelyezkedésű ún. naupliusz-szeme és 3 pár végtagja van, melyek közül az első kettőből az 1. és 2. pár csáp, a harmadikból pedig a mandibula jön létre.

Neala A Neoptera szárnyas rovarrendek szárnytípusa, a szárny axilláris lemezekkel kapcsolódik a torszelvényekhez, összehajtogatható és a test fölé helyezhető. A Polyneoptera rendek hátsó szárnyán az anális erezet legyezőszerű, redőzött és összehajtogatható.

Nemzedékváltakozás (Generatio alternans)

Az életciklus során különböző szaporodási módú nemzedékek váltják egymást. Az alábbi típusait különböztetjük meg:

primer nemzedékváltakozás: a Protisták életciklusában az agamétás és gamétás szakaszok váltják egymást, amelyek lehetnek azonos ploidiafokúak (haploid-homofázikus, pl. Sporozoa, diploid-homofázikus, pl. Heliozoa) vagy eltérőek (haplo-diplofázikus, pl. Foraminifera) szekunder nemzedékváltakozás: csupán az ivarsejtek haploidok (Animalia); metagenezis: ivartalan és ivaros szaporodás váltakozása, pl. hidra-medúza; heterogonia: biszexuális és parthenogenetikus szaporodás váltakozása; szezonális (pl. levéltetvek – Aphidina); regionális (pl. gubacsdarazsak – Cynipidae). A heterogonia speciális esete a parthenogenetikus paedogenesis, amikor az utódlárvák az anyalárva testében, azt felélve, fejlődnek ki. Gerinceseknél (farkos kétéltűek – Caudata) ismert a heteroszexuális paedogenesis, a lárva ivarszerveinek korai maturálódása (pl. barlangi vakgőte – Proteus anguinus).

Neoténia Lárvális állapotban szaporodóképessé válás, voltaképp a heteroszexuális paedogenesis általánosított esete, amely forrásszegény környezetben szelekciós előnnyel jár, ezáltal evolúciós jelentőségű. A gerincesek kialakulását (szabadon úszó életmód, gerinchúr, farok megmaradása) a szesszilis adult forma kiesésével illetve a szabadon úszó lárvaalak maturálódásával magyarázzák.

Neotípus

Utólagosan kijelölt típuspéldány a megsemmisült vagy elveszett holotípus pótlása érdekében. Kijelölésének az eredeti leírással mindenben összhangban kell állnia, azzal egyező tulajdonságokkal rendelkező és eredetű (lelőhelyű) példánynak kell lennie. Megjelölésére és megőrzésére a holotípusra vonatkozó szabályok mérvadók.

Nervatura A szárnyas rovarok szárnyerezete, a nagyobb erek üregesek, bennük haemolympha kering. Az imágó kifejlődésekor a tracheális légzés segítségével „pumpálja fel” és feszíti ki. A főbb erek (elölről-hátrafelé): costa (szegélyér), subcosta (szegélyalatti ér), radius illetve radii (R1-5, sugárerek), media (anterior és posterior, középerek), cubitus (anterior és posterior, könyökerek), analis (alaperek). Az erek által közrezárt mező: cellula (szárnysejt, pl. oblongum sejt – Adephaga erezet).

Nominalizmus Filozófiai irányzat, amely azt vallja, hogy az általános fogalmak nem objektív létezők, hanem csupán az emberi elme által megalkotott logikai kategóriák, puszta „nevek” (nomen-inis). Ennek a fajfogalom kapcsán van jelentősége, mivel van olyan taxonómiai „filozófia”, amely szerint a fajfogalomnak nincs objektív biológiai, evolúciós tartalma, hanem az csak a praktikus rendszerezés érdekében létrehozott mesterséges gyűjtőkategória a meghatározott szempontok szerint hasonlónak ítélt (ld. még esszencializmus) egyedek összefoglalására.

Numerikus klasszifikáció

mennyiségileg mért (vagy mérhetővé, számszerűen kifejezhetővé alakított) jellegek alapján végzett klasszifikáció. A taxonokat a jellegek mátrixa alapján számítógépes eljárással dendrogramba rendezzük, amely az eljárás módszerét tekintve hasonló lehet a filogenetikus rendszerezésben használt kladogramokhoz. Ez azonban mindig fenetikus, a manifesztálódott jellegek hasonlósága alapján történő rendszerezés, amely nem vagy nem okvetlenül mutat filogenetikus összefüggéseket. A „numerikus” iskola hívei (pl. Sneath és Sokal) el is utasítják az ilyen klasszifikáció filogenetikus értelmezését, eljárásukat „numerikus fenetikának” nevezik, taxonómiai egységeik pedig ún. „operatív taxonómiai egységek” (OTU: operative taxonomic unit).

Numerikus taxonómia

A numerikus klasszifikáció eredménye. Taxonjai az operatív taxonómiai egységek, összefüggéseiket fenetikus hasonlóság alapján szerkesztett dendrogram ábrázolja.

Nyaló szájszerv A rágó szájszerv módosulásával létrejövő szájszerv típus a nektárt (is) fogyasztó fullánkos hártyásszárnyúaknál (Aculeata, Apoidea). A labrum és mandibula megmarad, a maxilla tő íze megrövidült, karéjai megnyúltak, összeolvadtak, a palpus maxillaris csökevényes. A labiumon a glossa megnyúlt, csőszerű, végén kis nyalókoronggal (flabellum), a paraglossa csökevényes, a palpus labialis fejlett.

Objektív jellegkiválasztás

Meghatározott elméleti (általában filogenetikus) alapelv szerint történő jellegkiválasztás (pl. filogenetikai értékű anatómiai és citológiai jellegek, biokémiai rokonság, genetikai markerek stb.).

Objektív kategóriák a rendszerező kutató szubjektív ítéletétől független, megismételhető módszerrel, adott körülmények között nyert kategóriák (pl. a filogenetikus elemzés kategóriái). Ezek a kategóriák sokfokozatú objektív, hierarchikus („nested”) rendszert képeznek. Csak gyakorlati egyszerűsítésekkel feleltethetők meg a praktikus rendszerezés megszokott kategóriáival (vö. faj fölötti kategóriák).

Oncosphaera lárva A valódi galandférgek (Eucestoda) egyik lárvatípusa. Ún. hathorgas lárva, amelyre 3 pár embrionális horog megléte jellemző.

Operculum

Elölkopoltyús csigáknál (pl. Viviparus, Pomatias, utóbbi ezért „ajtóscsiga”) a ház szájadékát elzáró, izommal nyitható-zárható, a házzal együtt növő meszes zárólemez. Nem tévesztendő össze a tüdőscsigáknál a hosszabb-rövidebb nyugalmi állapotban kialakuló, alkalmi jellegű epiphragmával.

Ivarnyílás fedőlemeze (Merostomata).

Kopoltyúfedő (csontoshalak – Osteognathostomata).

Opisthaptor

A testvégen (hasoldalon) elhelyezkedő horgok nélküli tapadókorong (Aspidogastrea) illetve a testvégen elhelyezkedő tapadóhorgos rögzítőkészülék (közvetlen fejlődésű mételyek –Monogenea).

Osphradium

Vízi puhatestűek (Mollusca) kémiai érzékszerve. A köpenyüregben, a kopoltyúk közelében, a bevezető sipho alapjánál helyezkedik el, ahol a kopoltyúkhoz áramló víz közvetíti a kémiai ingereket. Idegrostjai a kopoltyúideg egyik oldalágából erednek. Érzékeli a víz pH-ját, ozmolalitását, O2-koncentrációját, ezáltal fontos szerepe van a légzés szabályozásában. Ezenkívül mechanoreceptor funkciója is van.

Outgroup Külcsoport: adott monofiletikus egységgel közeli rokon faj vagy fajcsoport, amely a vizsgált egységgel együtt egy nagyobb, tágabb monofiletikus egységbe tartozik, és amelynek jellegelemzése segítségével tisztázható az adott rokonsági kör jellegeinek filogenetikai értéke (ld. külcsoport-elemzés).

Outgroup elemzés

Külcsoport elemzés: olyan filogenetikai elemzési módszer illetve vizsgálati technika, amely egy távolabbi rokon csoport bevonásával, annak jellegelemzése segítségével határozza meg egy adott csoportban (monofiletikusnak tekintett fajok között) a vizsgált jellegek pleziomorf illetve apomorf jellegállapotait. Ha az adott fajcsoportban az adott jellegnek kétféle állapotát találjuk, azt tekintjük bizonyítottan az ősibb jellegállapotnak (pleziomorfnak), amely a külcsoportban (outgroup) is megvan, míg az a jelleg, amely kizárólag az adott fajcsoporton belül van meg, apomorfnak tekintendő.

Ősfaj (ancestor, „törzsfaj”, stem species) A leszármazott (monofiletikus) fajok közös őse. A földtörténeti múltban élt taxon. Elvben nem azonos egyetlen recens taxonnal sem, legfeljebb azokhoz hasonló.

Ősi (pleziomorf) jellegállapot

Ld. pleziomorf jellegállapot, pleziomorfia.

Parafiletikus csoport (paraphylum)

Közös pleziomorf jellegekre alapozott csoport, amely közvetlen közös ősre nem vezethető vissza. Ez azt jelenti, hogy olyan taxonok alkotják, amelyek egy korábbi közös ős valamely jellegállapotát megőrizték és ebben hasonlóak maradtak. A pleziomorf jelleg megmaradása egymástól függetlenül, különböző fejlődési ágakon is megtörténhet (pl. a szárnyas rovaroknál a rágó szájszerv típus mint pleziomorf jelleg fennmaradása, különböző, nem okvetlenül közeli rokon rovarrendekben). Ezért az ilyen jellegek bizonyíthatják az adott csoportok távolabbi rokonságát, azt, hogy bizonyos további csoportok bevonásával a parafiletikus csoport holofiletikussá bővíthető. Tehát lehetséges az, hogy a parafiletikus csoport egy „csonka” holofiletikus csoport. Pleziomorf jellegre alapozott például az „Apterygota”, az elsődlegesen szárnyatlan rovarok (hatlábúak – Hexapoda) csoportja. A monofiletikus eredetű Pterygota hozzáadásával mint Hexapoda holofiletikussá bővíthető (ld. Arthropoda illetve Hexapoda, ezen belül Insecta filogenetikus rendszere). Mivel a filogenetikus rendszer monofiletikus taxonokra épül, ezért benne parafiletikus csoportoknak nincs helye.

Parapodium

Soksertéjű gyűrűsférgek (Polychaeta) szelvényesen elhelyezkedő, páros csonklábai. Dorzális (notopodium) és ventrális (neuropodium) ágra tagolódnak. Mindkét ág belsejében izmokkal mozgatható támasztósörte (aciculum) található. A dorzális ág többnyire kopoltyúfüggelékeket visel.

(Néha – helytelenül – a csigáknál a láb széleiből kialakult evezőlebenyt is nevezik így.)

Paratípus Helyesebben: paratypoid, mivel szigorú értelemben csak a holotípus A TÍPUS, amely taxonómiai szempontból a fajt reprezentálja. Paratípus az a példány illetve azok a példányok, amelyek a fajleírás alapjául szolgáló sorozatba tartoznak, a faj diagnózisa szempontjából a holotípussal egyezőek illetve ahhoz hasonlóak, lehetőleg azzal azonos lelőhelyről (a típuslelőhelyről) származnak.

Parszimónia Ld. maximum parszimonia elve.

Pattern, pattern and process

Pattern = „mintázat”, jelen értelemben térbeli és/vagy időbeli eloszlás szabályszerűsége. Process = folyamat, jelen értelemben az adott tér/időbeli eloszlást létrehozó folyamat. Taxonómiai mintázat: a jellegek eloszlásának szabályossága, rendezettsége a taxonok között. Ennek létrejötte az az evolúciós folyamat (process), amelynek során kialakult az általunk tapasztalt taxonómiai „mintázat”, jellegeloszlás. A transzformált kladisták (ld. ott) szerint a rendszerezésben minden elméleti, filogenetikai megfontolást félretéve, csak a „mintázat”, a jellegek eloszlása alapján kell rendszereznünk („prekoncepció” nélkül). Ez a felfogás filozófiájában a neopozitivizmushoz kapcsolódik. Ezzel szemben áll a „reciprok illumináció” (kölcsönös magyarázat) elve (Hennig), aki szerint a mintázat elemzése és a folyamat magyarázata között kölcsönös viszonosság áll fenn. Ez a felfogás az evolúció elvét mint általános természettudományos paradigmát vallja, filozófiailag az ún. evolúciós ismeretelmélethez kapcsolódik.

Pedipalpus

Tapogatóláb, a csáprágós ízeltlábúak (Chelicerata) 2. pár végtagja. Többnyire 6 ízű. Egyedfejlődésileg a 4. fejszelvényhez tartozik. Alakja funkciójától függően változó. A skorpióknál (Scorpiones) nagyméretű és ollós, a hengerpókoknál (Solifugae) lábszerűen megnyúlt, a pókoknál (Araneae) a hím járulékos párzószerve, a spermatophorokat továbbítja.

Perikaryon-tasakok

Ld. süllyesztett epithel.

Planula lárva A medúzák petéiből kialakuló, két csíralemezre tagolódó „csillós”, ún. bolygólárva. Külső sejtrétege monociliáris epithel, belső rétege tömör entoderma. Aborális testvégével az aljzathoz rögzül, majd az orális testvégén létrejön a gastroporus és a tentaculumok, és polipegyeddé alakul.

Pleziomorf jelleg

„Ősi”, pontosabban adott összehasonlításban viszonylag elsődleges jelleg, szemben a leszármaztatott, apomorf jelleggel. Ilyen pleziomorf jelleg például a szabadon élő laposférgek monociliaris (csillós) epithelje, amely megegyezik valamennyi laposféreg közös ősének csillós epitheljével. Ehhez képest levezetett (apomorf) jelleg a belső élősködő galandférgek (Cestoda) ún. „süllyesztett” epithelje. Pleziomorf jelleg a rovarok (Insecta) rágó szájszerv típusa is, a 4.-5.-6. fejszelvényen található (eredetileg) páros végtageredetű szájszervekkel, amelynek meg kellett lennie annál az ős-taxonnál, amelyből valamennyi Insecta származik. Ám mivel a rákok (Crustacea) 3 pár szájszerve is ezekkel homológ, belátható, hogy az ízeltlábúakon (Arthropoda) belüli mandibulata fejlődési ág ősének, vagyis a Crustacea+Insecta közös ősének is alapvetően ezzel a pleziomorf alapstruktúrával kellett rendelkeznie.

Pluteus lárva A tengeri sünökre („echinopluteus”) és kígyókarú csillagokra („ophiopluteus”) jellemző „pálcás” lárva. Virágra emlékeztető alakú csillóöves lárva, 6 pár karszerű függelékkel. Fejlődése igen gyors, az aljzatra süllyedve, de ott nem rögzülve alakul át.

Polifiletikus csoport (polyphylum)

Nem közös eredetű hasonló jellegekre (homopláziákra), konvergens vagy parallel fejlődés révén kialakult hasonlóságokra alapozott csoport. Pl. „Protozoa”, amely a heterotróf életmódú „állati” eukarióta egysejtűeket foglalja magába, tekintet nélkül arra, hogy az „állati” heterotrófia az eukarióta egysejtűek több különböző filogenetikai ágán, egymástól függetlenül alakult ki. polifiletikus csoportok felállítása vagy a rendszerben megtartása a filogenetikus rendszerezés elveivel és gyakorlatával nem egyeztethető össze.

Politipikus faj

Több (legalább két), genetikailag eltérő populációcsoportra tagolódó faj, amelyet taxonómiailag több (legalább két) alfajra bontanak fel. Nagyon sok széles elterjedésű, tág tűrésű faj politipikus, különösen a nagyobb mozgékonyságú állatcsoportokban. Közismert példák: héja, vándorsólyom, mátyásszajkó, barázdabillegető, széncinege, illetve fecskefarkú lepke, vándorsáska, lódarázs stb. Az ilyen állatcsoportokban a zootaxonómia a háromneves nevezéktant (trinominális nomenklatúra) használja, ahol az alfajnévre a fajnévre vonatkozó szabályok érvényesek, és a név három tagú: genus, species, subspecies, pl. Accipiter gentilis gallinarum.

Politomikus határozókulcs A dichotomikus (ld. ott) határozókulcs ellentéte: az adott tételhez (állításhoz) több ellentétel (alternatív állítás) tartozik. Pl. a „fekete” ellentétele dichotomikusan csakis „nem fekete” (más színű) lehet, politomikus kulcs esetében lehet pl. fehér, sárga, piros stb., bármilyen, az adott jellegre vonatkozóan ténylegesen létező szín. A határozókulcs „lépésszámát” egyébként dichotomikus kulcsok esetében is jól lehet csökkenteni akkor, ha kevés számú alternatív lehetőség esetén mindegyik lehetőségre utalunk egy-egy ellentétellel, s ezáltal a kulcsot átmenetileg politomikussá tesszük. Politomikus kulcsok táblázatos vagy grafikus formában is szerkeszthetők, a hagyományos számozott „tézis-antitézis” felépítés helyett (ld. „Állatismeret” könyv grafikus csoport határozókulcsai).

Politomikus rendszerezés A dichotomikus rendszerezés (ld. ott, illetve még: szukcesszív felosztás) ellentéte. Adott magasabb kategória nem két, hanem több alárendelt kategóriára tagolódik. Bár a szigorúan következetes filogenetikus rendszerezés elvben a dichotomiára épül, a rendszerezés a gyakorlatban a politomiát nem kerülheti el, hiszen a „vas-következetes” dichotómia a hierarchikus szintek számának rendkívüli megnövekedésével járna (pl. 2 faj → 1 subgenus; 2 subgenus → 1 genus; 2 genus → 1 subfamilia; 2 subfamilia → 1 Család; 2 Család → 1 Családsorozat; 2 Családsorozat → 1 Alrend stb.). Ezért különösen a faj és a közvetlenül fajfeletti kategóriák (fajcsoport, subgenus, genus) szintjén általános és elfogadott gyakorlat a politomia, például minden olyan esetben, ahol 1 genusba vagy subgenusba 2-nél több faj tartozik (már pedig ilyen a legtöbb genus).

Pödörnyelv (Haustellum)

A lepkék (Lepidoptera) szívó szájszerv típusának legfontosabb része, amellyel az állat csak folyékony táplálékot (víz, oldatok, nektár, egyes esetekben vér, könny, izzadság, gyümölcsök nedve) képes felvenni. A gyakran helytelenül „glossának” nevezett szerv az állkapcsok megnyúlt és összeforrt külső karéjaiból (galea) alakult ki. A felpödört szívócsövet oldalról az ajaktapogatók (palpus labialis) veszik körül, a többi szájszervrész csökevényes.

Prioritás elve

Elsőbbség elve: valamely taxon érvényes neve a rá vonatkozó legkorábbi alkalmazható név.

Proglottis(ok) A kifejlett galandféreg testének ízei, amelyek a testet rögzítő scolexszel együttesen a féregláncot, a strobilát alkotják. Minden proglottis teljes értékű, kétivarú ivarkészüléket tartalmaz. Ld. még proterandria.

Proterandria Hímnős állatoknál a hím ivarkészülék érése (maturációja) rendszerint megelőzi a női ivarkészülékét, ami kizárja az önmegtermékenyítést. Ez a helyzet a galandférgeknél is, ahol a strobilán belül mindig egy fiatalabb kialakulású proglottis hím gonádjának spermiumai termékenyítik meg egy idősebb kialakulású proglottis női gonádjának petesejtjeit.

Protonephridium A parenchymás „férgekre” (Platyhelminthes, Nemertinea) jellemző kiválasztó és ozmoregulációs szerv. Általában páros, a parenchymában dúsan elágazó csőrendszer, amelynek végegységei (cyrtocyta) egy-egy terminális és csatornasejtből állnak. Az intercelluláris térből a gyakran jellegzetes alakú csillópamaccsal rendelkező terminális sejtek („lángzósejtek”) gyűjtik össze az eltávolítandó folyadékot. A coelomába nyíló, csillós tölcsérű, el nem ágazó csatornarendszerű metanephridiumok (ld. gyűrűsférgek – Annelida) valószínűleg a protonephridiumok módosult formáinak tekintendők.

Rágó szájszerv típus A rovarok (Insecta) elsődleges (pleziomorf) szájszervtípusa. Elölről a fejtok varrattal elválasztott része, a labrum (felső ajak) fedi, emögött 3 pár végtageredetű szájszerv sorakozik, amelyek beidegzése (garatalatti dúcból) bizonyítja, hogy a 4-5-6. fejszelvényhez tartoznak. A mandibula (rágó) páros, a rovaroknál tagolatlan, hasadt láb-jellege redukált. A maxilla (állkapocs) páros, tő ízekre (cardo, stipes), külső és belső karéjokra (galea, lacinia) tagolt, hozzá palpus maxillaris (állkapcsi tapogató) csatlakozik. A labium (alsó ajak) eredetileg páros (a 2. pár maxillával homológ), kétoldali tő ízei (mentum, submentum) összeforrtak, és páros karéjokban (glossa, paraglossa) folytatódnak, hozzá palpus labialis (ajaktapogató) csatlakozik.

Realizmus Az a filozófiai irány, amely abból indul ki, hogy létezik az emberi tudattól függetlenül létrejött objektív valóság. A „természettudományos” realizmus abból indul ki, hogy ez a valóság, legalábbis ennek materiális része természettudományos módszerekkel meg-ismerhető. A taxonok vonatkozásában a „realizmus” azt jelenti, hogy a filogenetikus rendszerezés egységei „valóságosak”, a filogenezis során létrejött tényleges entitások. Ezzel szemben áll a nominalizmus (ld. ott) irányzata, mely szerint a rendszerezés egységei (taxonok) csupán a rendszerező emberi elme alkotásai, amelyeknek objektív realitásuk nincs. A két irány ütközése a leginkább szembetűnő a biológiai fajfogalom (ld. ott) értelmezésében, nem ennyire nyilvánvaló a magasabb hierarchikus szinteken, ahol a gyakorlati rendszerezés számos kompromisszumra kényszerül a túlzottan sokszintű kategóriarendszer elkerülése érdekében.

Redia A közvetett fejlődésű mételyek (Trematoda) második lárvatípusa, az ún. dajka, amely szájnyílással, nyálmiriggyel, bélcsatornával és páros központi idegdúccal rendelkezik. A köztigazdában a miracidiumból jön létre és/vagy további redia-generációkat, vagy pedig cercaria lárvákat hoz létre. Nevét Francesco Redi (1626-1697) olasz természetkutatóról kapta.

Rekapituláció

Ismétlődés, a Haeckel-Müller-féle elv, amely szerint az egyedfejlődés a törzsfejlődés rövid, lényegi megismétlődése. Az egyes szervezetek egyedfejlődésük során „végigmennek” törzsfájuk egyes főbb állomásain. Ezáltal az egyedfejlődés egyes stádiumai hasonlóak az evolúciós múltbeli adult „ősállapotokhoz”. Mivel e szabály alól számos kivétel van, ezért általánosíthatósága kétséges. Nem veszi tekintetbe például a lárvális fejlődés eltérő életközegéből következő adaptív, specializációs jelenségeket (pl. leszármaztatott jellegű lárvális szervek). Lényegesen különbözik a pontos embriológiai adatokon alapuló és pontosabban megfogalmazott Von Baer-elvtől (ld. ott).

Rovarok lárvatípusai

Anamer lárva, amely szelvényképző fejlődés (anamorphosis) révén jön létre. Ld. előrovarok (Protura). A valódi rovarok (Insecta) lárvái mindig teljes szelvényszámúak (holomer lárvák). - primer lárvák: a kifejlett rovarhoz hasonlóak, csupán genitáliáik és szárnyaik fejletlenek, közvetlen fejlődésűek (epimorphosis);

- szekunder lárvák: a kifejlett rovarhoz hasonlóak, de eltérő életmódjuk miatt sajátos lárvális szervekkel rendelkeznek, a kérészeknél az imágóvá vedlés elé szubimágó stádium iktatódik. Fejlődésük hemimetamorphosis (hemimetabolia);

- tercier lárvák: a kifejlett rovartól eltérő felépítésűek, bábállapot közbeiktatódásával alakulnak át imágóvá. Fejlődésük holometamorphosis (holometbolia).

A tercier lárvák lehetnek ún. oligopod típusúak, 3 pár tori lábbal (campodeoid +pajorszerű), polypod (hernyószerű) típusúak, a potrohszelvényeken tagolatlan ún. „haslábakkal”, illetve apod (nyűszerű) típusúak.

Schizocoel

Nem valódi testüreg, szövetközti hasadék a parenchymában (Platyhelminthes).

Schizogonia A spórás egysejtűekre (Polannulifera, Telosporidia) jellemző szaporodási mód. A spórás egysejtűek fejlődésében a gamogonia, a sporogonia és a schizogonia váltja egymást. Jellemző példája a malária-kórokozó Plasmodium-fajok fejlődésmenete. A gamogonia és a sporogonia a köztigazdában (vérszívó rovar), a schizogonia a végleges gazdában zajlik le. Vérszívással a köztigazdába (szúnyog) kerülnek a makro- és mikrogamontok, amelyek kopulálnak és ún. vándor-zigótává (ookineta) egyesülnek Az ookineta a bél-epithel sejtekbe hatolva oocystává alakul, majd sokszoros osztódással nagyszámú sporozoitot hoz létre. A sporozoitok vérszíváskor bekerülnek a végleges gazdába, ahol először a máj-parenchymába hatolnak: az itt létrejövő schizontok feltagolódásából jönnek létre a merozoitok, ezek fertőzik a vörösvérsejteket, ahol a schizogonia többszöri ismétlődésével (lázrohamok) a merozoitok újabb generációi egyre több vérsejtet fertőznek meg és pusztítanak el. A (többszöri) schizogonia után jönnek létre a gamontok, amelyeknek vérszívás révén a köztigazdába való kerülésével az egész ciklus újra indul.

Scolex A galandférgek (Cestoda) féregláncának „feji” része, amely a férget a gazda bélfalához rögzíti. Ennek „nyaki” része az ún. germinatív zóna, amely létrehozza a proglottisokat.

Scyphomedusa A kehelyállatok (Scyphozoa) osztályára jellemző medúzaforma. A velum lebenyekre tagolt. A lebenyek közepén levő mélyedésben statikai érzékszerv (rhopalium) található. A manubrium jól fejlett, gyakran gyökérszerűen többszörösen elágazó, 4-sugaras ún. szájbél-karokkal. Nagyszámú tentaculummal rendelkeznek. Rendszerint váltivarúak.

Scyphopolip A kehelyállatok (Scyphozoa) osztályára jellemző polipalak, amely rendszerint kicsiny méretű, csak kivételesen telepes. Gasztrális ürege 4 septummal tagolt, ezek 4-sugaras elrendezésűek. A medúzaalakok sorozatos terminális bimbózással jönnek létre (strobilatio), a leváló sarjak ún. csillaglárvává (ephyra) alakulnak, amely medúzává fejlődik tovább.

Solenocyta A protonephridium végsejtjének (cyrtocyta) az a típusa, amelynél a hosszú plazmagallérban ostor nyúlik a sejtek közti üregbe, és onnan folyadékot vesz fel a csatornarendszerbe.

Spirális barázdálódás

Az egymást követő osztódássorozatok tengelyei meghatározott szögben elcsavarodnak a sugáriránytól, ezáltal a felsőbb sorok blastomerjei az alattuk levő sorok „hézagain” ülnek. Jellemző rá a csíralemezek igen korai determinációja. Az ún. ősszájúak egyik fő evolúciós irányának jellemző barázdálódási formája (laposférgek – Platyhelminthes, zsinórférgek –Nemertinea, puhatestűek – Mollusca, gyűrűsférgek – Annellida, számos fejlettebb csoportban módosul: lábasfejűek – Cephalopoda, nyeregképzők – Clitellata, ízeltlábúak –Arthropoda).

Sporozoit A spórás egysejtűek (Polannulifera, Telosporidia) ivartalanul szaporodó sejttestje. A Gregarinida rendben harántosan tagolt, a Coccidia rendben ovális alakú, a test elején penetrációs pólusszervvel (apicalis komplex, innen a csoport másik neve – „Apicomplexa”).

Strobila

Tobozpolip, a kehelyállatok (Scyphozoa) terminális bimbózással létrejövő polipalakja, amelyből a csillaglárvák (ephyra), majd a medúzaalakok jönnek létre. Scolexből és proglottisok sorozatából álló féreglánc (Eucestoda).

Süllyesztett epithel A belső élősködő férgek (közvetett fejlődésű mételyek – Trematoda, galandférgek – Cestoda) syncytialis epithelje, amelyben a sejtmagvak a környező citoplazmával együtt, ún. perikaryon tasakokban a bazális membrán és a bőrizomtömlő alatt, a parenchyma-szövetbe süllyesztve helyezkednek el. A felső rétegben vannak a mitochondriumok, illetve a galandférgeknél még egy microvilli-szegély is.

Stylet ”Szurony”, a különböző állatcsoportokban eltérő eredetű szájszervek (medveállatkák –Tardigrada, amelyeknél az első törzsszelvény karmaiból módosultak; egyes rovarcsoportokban, pl. tripszek – Thysanoptera, szívótetvek – Anoplura esetében a szájszervekből alakultak ki), illetve ragadozó zsinórférgek támadó-védő fegyverei (szuronyos zsinórférgek – Enopla ormány-szervén elhelyezkedő szuronyok).

Systema Naturae

Linné (Carolus Linnaeus) alapműve. A zoológiai nevezéktan lényegében ennek a műnek a X., átdolgozott és bővített kiadására épül (hivatalos évszáma 1758, valójában azonban már 1757 végén megjelent). Ld. még prioritás elve.

Szinonímia (synonymia)

Az az eset, amikor adott taxonnak több használható neve van. Ilyenkor a prioritás elvét kell érvényesíteni, a későbbi az ún. junior szinonim név. Alapvetően kétféle esete van:

objektív szinonímia: ha a korábbi és a későbbi leírás is ugyanarra a névhordozó taxonra vonatkozik. Ez rendszerint akkor jön létre, ha a későbbi leíró nem ismeri vagy tévesen értelmezi a korábban leírt taxont. Pl. a Sylvia communis Latham, 1787 fajt Bechstein 1803-ban újra leírta Sylvia communis Bechstein, 1803 néven. Ezért utóbbi a S. communis junior objektív szinonímja. szubjektív szinonímia: ha revízió során különböző névhordozó taxonokat ugyanazon rangon egyesítünk egyetlen névhordozó taxonba, egyszerűbben: ha egy eltérő fajként leírt taxon azonosnak bizonyul egy korábban már leírt, vele azonos rangú taxonnal. Így pl. a külön fajként leírt Turdus aterrimus Madarász, 1903 (típuslelőhely Vladykavkaz) faji szinten azonos a Turdus merula Linnaeus, 1758-val (típuslelőhely: Svédország). Itt a szinonímia azért „szubjektív”, mert az újabb név a revíziót végző taxonómus döntése következtében vált szinonimmá. Ilyen esetben azonban az újabb név alacsonyabb rangon érvényben maradhat, pl. T. merula aterrima Madarász, 1903 mint a feketerigó kaukázusi alfaja. Szisztematika (rendszertan)

Tágabb értelemben a rendszerezésről: a rendszerről és értelmezéséről szóló tudomány (systema=rendszer). Ha biológiai objektumokra vonatkozik, akkor a pontos elnevezése bioszisztematika. Szűkebb értelemben használva a rendszerezéstudománynak az a része, amely a rendszer magyarázatával, értelmezésével foglalkozik. Ez ma az evolúciós paradigma, a biológiai evolúció elve alapján történik, amely a rendszer egységeit, a taxonokat genealogikus kapcsolataik alapján definiálja. „Ikertudománya” a taxonómia (pontosabban biotaxonómia illetve zootaxonómia), amely a rendszer kategóriáival, a rendszerezés műveleteivel és szabályaival, valamint a rendszerezett entitásokkal (taxonokkal) foglalkozik.

Szubjektív jellegválasztás

Elméleti alap híján, pusztán személyes vagy praktikus indítékokra alapozott jellegkiválasztás. Az ilyen jellegválasztásra alapozott rendszer általában nem tükrözi a genealogikus kapcsolatokat, ún. „mesterséges” rendszernek (ld. ott) tekinthető.

Szukcesszív approximáció

Általános tudományos módszer, amelynek során a munkahipotézisünket adott esetre vonatkozóan teszteljük, majd miután megerősítettük, érvényességét további, más esetekben is megpróbáljuk tesztelni. Amennyiben az adott munkahipotézist a további esetekben is sikerült megerősíteni, és emellett ellentétes esettel nem találkozunk, akkor azt elfogadottnak tekintjük. Az ellentétes esetet viszont cáfolatnak, ún. falszifikációnak kell tekinteni, akkor is, ha egyelőre nem ismerjük az okát. Ilyenkor az eredeti munkahipotézist legalábbis módosítani, illetve az érvényességi körét korlátozni kell. Ez az eset áll fenn például a rekapituláció elvével kapcsolatban (ld. ott).

Szukcesszív felosztás

Több egymást követő, azonos elvű (pl. dichotomikus) lépéssel végrehajtott felosztás. Ilyen felosztást alkalmazva egy nagyobb csoport (pl. állatvilág – regnum animale) több lépéses felosztásával jutunk el az elemi entitásokhoz (általában a fajokhoz). A rendszerezésbe ezt az eljárást Arisztotelész vezette be, de gyakorlati okokból időnként ma is alkalmazzák (pl. gerinctelenek–gerincesek, majd: változó testhőmérsékletűek–állandó testhőmérsékletűek, majd: tollasak–szőrösek stb.). A dichotomikus határozókulcsok is ilyen módon „működnek”.

Szúró-szívó szájszerv

Folyékony táplálék felvételére módosult szájszerv típus. Két, egymással nem homológ főbb esete: - Diptera-típus – 6 szúrósörte van (labrum, 2 mandibula, 2 maxilla, hypopharynx), melyek a labiumból kialakult hüvelyben helyezkednek el;

- Heteroptera-típus („szipóka”), a labiumból kialakult, 3-4 ízű csőben (rostrum) 4 szúrósörte van: 2 mandibula, 2 maxilla. A maxillák kétszeresen homorú keresztmetszetű belső felszíne kettős csövet képez, a táplálék felszívására illetve a nyálnak a sebbe bocsátására.

Szünapomorfia Két vagy több taxonnál előforduló közös leszármaztatott (apomorf) jelleg, amely csak az adott taxonoknál és közös ősüknél fordul elő. A közös ősnél ez a jelleg először, mint csak az adott taxonra jellemző, kizárólagos (ún. autapomorf) jelleg jött létre, amelyet a továbbiakban csak ennek a taxonnak a leszármazottjai, mint adott monofilum tagjai, hordozhatnak. Amennyiben adott szünapomorfia csak két taxonnál, akkor ez a két taxon testvércsoport (ld. ott), és közvetlen közös ősükkel holofiletikus egységet (ld. ott) képez.

Szüntípus (syntypus) A fajleírás alapjául szolgáló példányok sorozata, amennyiben nem történik közülük holotípus kiválasztása. Korábban sok faj leírása történt meg úgy, hogy a szerzők holotípus kijelölése helyett több egyenrangú példányt jelöltek meg típusként mint szüntípusokat. Mivel a fajleírás egyértelműségét a holotípus kiválasztása biztosítja, ezért szüntípusok kijelölése a zoológiai nevezéktan szabályai szerint jelenleg már nem megengedett.

Szűznemzés (parthenogenezis) A megtermékenyítetlen petesejt kezd barázdálódni és képez új utódot.

Típusai: - haploid-diploid: a megtermékenyítetlen petéből haploid hím, a megtermékenyítettből pedig diploid nőstény lesz (pl. euszociális hártyásszárnyúak – Hymenoptera);

- ameiotikus (apomiktikus): a meiózis elmaradása miatt az utódok a szülővel azonos ploidiafokúak (legtöbbször poliploid) lesznek (pl. a tetraploid fűrészlábú szöcske – Saga pedo); - meiotikus (automiktikus): két haploid petesejt fuzionál és zigótát képez; - fakultatív: a nőstény az elraktározott spermiumokból egyes petéket megtermékenyít, míg másokat nem. Ilyen esetekben:

arrhenotokia: a megtermékenyítetlen petékből mindig hím lesz; thelytokia: a megtermékenyítetlen petékből mindig nőstény lesz; amphitokia: a megtermékenyítetlen petéből hím is és nőstény is létrejöhet. Takarékossági elv Ld. maximum parszimonia elve.

Tautonímia A genus- és fajnév (esetleg még az alfaj név is) egyezősége. A zoológiai nomenklatúrában megengedett, pl. nyerges szöcske – Ephippiger ephippiger, bíbic – Vanellus vanellus, uhu – Bubo bubo stb.

Taxonómia Pontosabban: biotaxonómia illetve zootaxonómia. A biológiai rendszerezésnek az a résztudománya, amely magával a rendszerrel, a rendszer kategóriáival, a rendszerezés (felosztás, osztályozás, meghatározás, elnevezés) műveleteivel és szabályaival, illetve a rendszerezett entitásokkal (taxonokkal) foglalkozik. Nem foglalkozik viszont a rendszer általános, elméleti magyarázatával (ld. szisztematika).

Teleológia

Általános értelemben a célszerűség elve. Abból indul ki, hogy az élőlények jellegeinek alakulása, környezetükhöz való alkalmazkodása meghatározott „célt”, adott irányt követ (ez utóbbit régebben ortogenezisnek, irányított, „egyenesvonalú” fejlődésnek is nevezték). E feltételezés szerint a szervezeteknek a külső, környezeti hatásokra adott válasza eleve adaptív, és ezek a direkt egyedi változatok öröklődnek is. Ez a felfogás szemben áll az evolúcióról alkotott darwini felfogással, amely szerint a „célszerűség” csupán látszat, a viszonylag (az adott szituációban!) legalkalmasabbak túlélésén és nagyobb esélyű továbbszaporodásán alapul. Az adaptáció tehát nem direkt módon, hanem sok-sok „próbálgatás” és „tévedés” árán alakul ki (vö. a „vak órásmester” hasonlata). Amennyiben teleologikus alapon próbálnánk rendszerezni, akkor egy adott kategóriába kerülhetnének a hasonló környezeti „kihívásokra” adott analóg, konvergens válaszok, ami a filogenetikus rendszerezés elvével szemben áll.

Teloblasztikus mezodermaképződés A spirális barázdálódás 64-sejtes állapotában a 4d mikromera-kvartett egyik tagja az ún. ősmezoderma sejt, amely a trochofora lárva anális végén helyezkedik el. Ebből az aborális vég két oldalán többszöri osztódással jön létre a mezodermasáv, amely szelvényesen feltagolódik és coeloma-tasakokat képez. Ezeknek a béléséből jön létre a mezoderma. Ez a mezodermaképződési mód jellemző a spirális barázdálódásúakra (puhatestűek – Mollusca, gyűrűsférgek – Annellida).

Természetes rendszer

Régebbi értelemben: sok jelleg egyidejű figyelembevételére alapozott rendszer. Első képviselője Adanson volt (francia királyi botanikus kert igazgatója). Meglepő módon, teljesen más alapokon nyugvó rendszere sok hasonlóságot mutatott a „mesterséges” linnéi rendszerrel. Hasonló elvek alapján rendszereztek a „numerikus” iskola (ld. numerikus klasszifikáció) képviselői is (ún. „neo-adansoniánus” rendszerezés), akik nagyszámú mennyiségi illetve mennyiségileg kifejezett jelleg mátrixára alapozták az adott taxonok rendszerezését. Ez azonban a mai megítélés szerint fenetikus rendszer (ld. ott), és ezért nem tekintjük „természetes” rendszernek. Természetesnek ma az evolúciós szemléletű, a genealogikus kapcsolatok által definiált egységek hierarchiáján nyugvó rendszerezést tekintjük.

Testvércsoport („sister group”)

Közös ősből leszármazott, egymással közvetlen és legközelebbi rokon, taxonómiailag egyenrangú taxonpár (újabb elnevezéssel adelfotaxonok). A közös őssel együtt monofiletikus egységet (monofilumot) alkotnak, amely közös leszármaztatott jelleggel/jellegekkel, szünapomorfiákkal definiálható (ld. ott).

Testvérfajok („sister species”)

Közös ősből leszármazott, legközelebbi rokon fajpár. Amennyiben szétválásuk földrajzi izoláció révén ment végbe és viszonylag új keletű, elterjedésük általában allopatrikus (területi átfedés nélküli). Régebben szétvált rokonfajokra ez nem jellemző, azok elterjedése gyakran átfedő (szünpatrikus). Ezért a testvérfajok vizsgálata az elterjedés történeti rekonstrukciója (ld. filogeográfia) szempontjából is fontos.

Típuslelőhely (locus typicus, terra typica) A holotípus gyűjtési helye, amelyet mind politikai, mind topográfiai koordináták szerint (földrajzi koordináták, tengerszint feletti magasság) általában a lehető legpontosabban kell megadni. Jelentősége abban van, hogy ha az adott faj több alfajra tagolódik, a nevezéktani törzsalakot az a populáció képviseli, amely a típuslelőhelyen él, illetőleg ha a holotípus elvész vagy megsemmisül, akkor a típuslelőhelyről származó neotípus jelölhető ki.

Törzsfa Taxonok genealogikus kapcsolatainak ábrázolása. Lehet dichotomikus (ld. ott), amennyiben elágazásai testvércsoport-párokat definiálnak, illetve politomikus, ha egy ősből (ősfajból) több testvércsoport is eredhet. A filogenetikus rendszerezés általában az előbbi elven alapul, mivel mindig adott taxon legközelebbi rokon taxonját („testvércsoportját”) igyekszik definiálni. Amennyiben a törzsfa az adott csoport ősfaját is megadja, a törzsfa „gyökeres”, amennyiben viszont csak a jelenlegi csoportok rokonsági kapcsolatait ábrázolja, „gyökértelen” (ún. Wagner-fa). Mindkettő közös sajátossága, hogy összeolvadó (anasztomizáló) ágai nincsenek, tehát nem számol az állatvilágban igen ritka hibridogén fajkeletkezéssel.

Transzformált kladizmus A filogenetikus rendszerezésre kidolgozott módszerek alkalmazása olyan klasszifikáció létrehozására, amely nem (vagy nem okvetlenül) filogenetikus alapelvekre épül. Az általa definiált csoportok is szünapomorfiákra épülnek, de fejlődéstörténeti értelmezés nélkül. Az ilyen rendszerezés gyakran épül olyan bináris jellegmátrixokra, ahol csak az adott jellegek megléte/nemléte, egyezése/nem-egyezése van feltüntetve, a jelleg apomorf vagy pleziomorf állapotának vizsgálata nélkül.

Trochofora lárva

Csillókoszorús lárva, a kétoldali részarányosak (Bilateria) legelterjedtebb, legfontosabb lárva-alaptípusa, amelynek igen sokféle módosulata van. Általában gömbölyded, esetleg lencse- vagy körte alakú, szája laterálisan, végbélnyílása aborálisan helyezkedik el, bélcsatornája nagyjából derékszögben hajlott. A száj előtti testtáj a prostomium, a száj utáni a metastomium. A szájnyílás feletti csillókoszorú a protrochus, a száj alatti a metatrochus. A test elején fejtetőlemez található érzőcsillózattal, a test végén a paratrochus-csillózat. Az aborális részen, a bélcsatorna két oldalán helyezkedik el a mezodermasáv, melynek feltagolódásával coeloma-zacskók képződnek. Általában szabadon úszó lárvatípus. Pl. soksertéjű gyűrűsférgek (Polychaeta), tengeri puhatestűek (Mollusca), mohaállatok (Bryozoa), pörgekarúak (Brachiopoda), de a tüskésbőrűek (Echinodermata) módosult lárvaalakjai is ebből a típusból vezethetők le.

Uniformitarianizmus Az a tézis, amely szerint bizonyos folyamatok, hatások az általunk meg nem figyelhető múltban is ugyanolyan törvényszerűségek szerint mentek végbe, mint ahogyan azok a jelenben is végbemennek. Általános alapelvként való alkalmazása Lyell angol geológus nevéhez fűződik, tőle került át a darwini evolúcióelméletbe is. Azóta is az evolúcióra vonatkozó munkahipotézisek, az evolúcióra vonatkozó általánosítások fontos alapelve. A magyar szakmai szóhasználatban gyakran „aktualizmus elve” néven emlegetik.

Veligera lárva

Vitorlás lárva, a tengeri puhatestűek 2. lárvája. Szabadon úszó lárvatípus, amelynek a szájnyílás előtt két nagy csillós lebenye („vitorla”) van (módosult protrochus). Megtalálható rajta a későbbi láb és héj telepe.

Von Baer-törvény Azt fejezi ki, hogy az állatvilágban a magasabb taxonokra jellemző általános tulajdonságok az embrionális fejlődés során korábban jelennek meg, mint az adott szűkebb csoportra jellemző speciális jellegek. Ez azt jelenti, hogy a magasabb taxonokra jellemző általános tulajdonságokat az embrionális fejlődés fázisait vizsgálva állapíthatjuk meg. Ezek az általános tulajdonságok valószínűleg ősibbek (pleziomorf jellegállapotúak), mint a csak szűkebb csoportokra jellemző sajátosságok.

Zoea lárva

Tövises lárva, a legtöbb tengeri tízlábú rák (Decapoda) tipikus pelágikus lárvaalakja. 2-3 pár állkapcsi lába van, tora szelvényezetlen, potroha szelvényezett, végtag nélküli.

taxonómiailag egyenrangú taxonpár (újabb elnevezéssel adelfotaxonok). A közös őssel együtt monofiletikus egységet (monofilumot) alkotnak, amely közös leszármaztatott jelleggel/jellegekkel, szünapomorfiákkal definiálható (ld. ott).'''Testvérfajok („sister species”)'''Közös ősből leszármazott, legközelebbi rokon fajpár. Amennyiben szétválásuk földrajzi izoláció révén ment végbe és viszonylag új keletű, elterjedésük általában allopatrikus (területi átfedés nélküli). Régebben szétvált rokonfajokra ez nem jellemző, azok elterjedése gyakran átfedő (szünpatrikus). Ezért a testvérfajok vizsgálata az elterjedés történeti rekonstrukciója (ld. filogeográfia) szempontjából is fontos.'''Típuslelőhely (locus typicus, terra typica) '''A holotípus gyűjtési helye, amelyet mind politikai, mind topográfiai koordináták szerint (földrajzi koordináták, tengerszint feletti magasság) általában a lehető legpontosabban kell megadni. Jelentősége abban van, hogy ha az adott faj több alfajra tagolódik, a nevezéktani törzsalakot az a populáció képviseli, amely a típuslelőhelyen él, illetőleg ha a holotípus elvész vagy megsemmisül, akkor a típuslelőhelyről származó neotípus'' ''jelölhető ki.'''Törzsfa '''Taxonok genealogikus kapcsolatainak ábrázolása. Lehet dichotomikus (ld. ott), amennyiben elágazásai testvércsoport-párokat definiálnak, illetve politomikus, ha egy ősből (ősfajból) több testvércsoport is eredhet. A filogenetikus rendszerezés általában az előbbi elven alapul, mivel mindig adott taxon legközelebbi rokon taxonját („testvércsoportját”) igyekszik definiálni. Amennyiben a törzsfa az adott csoport ősfaját is megadja, a törzsfa „gyökeres”, amennyiben viszont csak a jelenlegi csoportok rokonsági kapcsolatait ábrázolja, „gyökértelen” (ún. Wagner-fa). Mindkettő közös sajátossága, hogy összeolvadó (anasztomizáló) ágai nincsenek, tehát nem számol az állatvilágban igen ritka hibridogén fajkeletkezéssel.'''Transzformált kladizmus '''A filogenetikus rendszerezésre kidolgozott módszerek alkalmazása olyan klasszifikáció létrehozására, amely nem (vagy nem okvetlenül) filogenetikus alapelvekre épül. Az általa definiált csoportok is szünapomorfiákra épülnek, de fejlődéstörténeti értelmezés nélkül. Az ilyen rendszerezés gyakran épül olyan bináris jellegmátrixokra, ahol csak az adott jellegek megléte/nemléte, egyezése/nem-egyezése van feltüntetve, a jelleg apomorf vagy pleziomorf állapotának vizsgálata nélkül.'''Trochofora lárva'''Csillókoszorús lárva, a kétoldali részarányosak ''(Bilateria)'' legelterjedtebb, legfontosabb lárva-alaptípusa, amelynek igen sokféle módosulata van. Általában gömbölyded, esetleg lencse- vagy körte alakú, szája laterálisan, végbélnyílása aborálisan helyezkedik el, bélcsatornája nagyjából derékszögben hajlott. A száj előtti testtáj a prostomium, a száj utáni a metastomium. A szájnyílás feletti csillókoszorú a protrochus, a száj alatti a metatrochus. A test elején fejtetőlemez található érzőcsillózattal, a test végén a paratrochus-csillózat. Az aborális részen, a bélcsatorna két oldalán helyezkedik el a mezodermasáv, melynek feltagolódásával coeloma-zacskók képződnek. Általában szabadon úszó lárvatípus. Pl. soksertéjű gyűrűsférgek ''(Polychaeta)'', tengeri puhatestűek ''(Mollusca)'', mohaállatok (''Bryozoa)'', pörgekarúak (''Brachiopoda)'', de a tüskésbőrűek ''(Echinodermata)'' módosult lárvaalakjai is ebből a típusból vezethetők le.'''Uniformitarianizmus '''Az a tézis, amely szerint bizonyos folyamatok, hatások az általunk meg nem figyelhető múltban is ugyanolyan törvényszerűségek szerint mentek végbe, mint ahogyan azok a jelenben is végbemennek. Általános alapelvként való alkalmazása Lyell angol geológus nevéhez fűződik, tőle került át a darwini evolúcióelméletbe is. Azóta is az evolúcióra vonatkozó munkahipotézisek, az evolúcióra vonatkozó általánosítások fontos alapelve. A magyar szakmai szóhasználatban gyakran „aktualizmus elve” néven emlegetik.'''Veligera lárva'''Vitorlás lárva, a tengeri puhatestűek 2. lárvája. Szabadon úszó lárvatípus, amelynek a szájnyílás előtt két nagy csillós lebenye („vitorla”) van (módosult protrochus). Megtalálható rajta a későbbi láb és héj telepe.'''Von Baer-törvény '''Azt fejezi ki, hogy az állatvilágban a magasabb taxonokra jellemző általános tulajdonságok az embrionális fejlődés során korábban jelennek meg, mint az adott szűkebb csoportra jellemző speciális jellegek. Ez azt jelenti, hogy a magasabb taxonokra jellemző általános tulajdonságokat az embrionális fejlődés fázisait vizsgálva állapíthatjuk meg. Ezek az általános tulajdonságok valószínűleg ősibbek (pleziomorf jellegállapotúak), mint a csak szűkebb csoportokra jellemző sajátosságok.'''Zoea lárva'''Tövises lárva, a legtöbb tengeri tízlábú rák ''(Decapoda)'' tipikus pelágikus lárvaalakja. 2-3 pár állkapcsi lába van, tora szelvényezetlen, potroha szelvényezett, végtag nélküli.

Rendsorozat: Laurasiothera – Laurázsiaiemlősök

2023-02-16T14:08:30Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

Rendsorozat: Laurasiothera – Laurázsiaiemlősök
 
'''A következő két rend (''''''Sünalakúak, Cickányalakúak) közös jellemzői:'''
*az emlősök legősibb csoportja 
*Dél-Amerika és Ausztrália kivételével mindenütt megtalálhatók (e két területen erszényesek helyettesítik őket) 
*kis termet, megnyúlt koponya, apró szemek 
*testüket gyakran tüskék borítják 
*életmódjuk változatos: élhetnek a föld felszínén, részlegesen vagy teljesen a talajban, illetve vízben 
*éjszakai és nappali fajok egyaránt találhatók közöttük 
*egyes fajok téli, mások nyári álmot alszanak 
*fogazatuk majdnem teljesen homogén, apró, hegyes fogakból áll. Az őrlőfogak koronáin éles csúcsok találhatók, a rágófelület V vagy W alakú. A fogak száma 30 és 44 között váltakozik. 
*rovarokkal, egyéb ízeltlábúakkal, férgekkel, csigákkal, kisebb gerincesekkel, illetve dögökkel és különféle növényekkel (gyökér, mag, gyümölcs) táplálkoznak 
*általában igen agresszív, falánk állatok 

a legkisebbek rövid, néhány órás éhezéstől is elpusztulnak 
'''Rend: ''''''Erinaceomorpha'''''' – Sünalakúak'''
*Magyarországon csak az ún. tüskés, vagy valódi sünök (''Erinaceinae'') élnek
*a rovarevők legfejlettebb alakjainak tekinthetők 
*testméretük a legnagyobb a renden belül, fogazatuk pedig a legösszetettebb 
*a tüskék megkeményedett szőrszálak, amelyek belsejébe a külső szaruréteg ék alakú képződményei nyúlnak be, közepüket azonban szabadon hagyják 
*téli álmot alszanak 
*rovarokkal, kisebb gerincesekkel, tojásokkal, dögökkel, növényi törmelékekkel, gyümölccsel táplálkoznak 
24. '''''Erinaceus concolor'''''''' ''''''Martin, 1838'''''''' ''''''''– ''''''keleti sün (115:1)'''
A'' ''fajnak számos alfaja és földrajzi rassza (pl. ''E. europeus'' – európai sün, ami nyugatra váltja fel a keleti sünt) létezik. Testhossz: 25-30 cm, testtömeg: 0,4-1,1 kg. Néha kétszer is fial évente. A tüskéken világosabb és sötétebb részek váltakoznak. Lábán és hasi oldalán a szőrzet világosabb, piszkosfehér. Fészkét levelekből, füvekből készíti. Téli álmot alszik. A párzási idő a tavaszi ébredést követően kezdődik. A párosodás után a hím a hüvelybe juttat egy speciális fehérjecsomót, ami megakadályozza, hogy más hím eredményes kapcsolatot létesítsen a nősténnyel. 2-10 darab utódot hoz világra, a kicsiken a tüske születéskor még puha, később keményedik csak meg. Élettartama 8 év is lehet. A mérges kígyók mérge nem hat rá. Szürkülettől világosodásig aktív. Mocsarak és tűlevelű erdők kivételével szinte minden élőhelyen megtalálható. A lakott területektől sem idegenkedik. A baglyok és az ember (elsősorban a közlekedés) a legfőbb pusztítói. Ha veszélyt érez erős bőrizomzata segítségével szinte gömb alakúra képes magát összehúzni. Különösen érzékeny a háborgatásra a téli álom alatt. Bár ma még gyakori, védelmet igényel. 
'''Koponya: '''Erőteljesen fejlett metszőfogak, melyek közt hézag van. Erős járomív.
 
[[Fájl:Koponya 3.jpg|300px|center|thumb]] 
 
'''Rend: ''''''Soricomorpha'''''' – Cickányalakúak'''
*a rovarevők fajokban leggazdagabb családja
*hazánkban 7 cickányfaj él
*alakjuk az egerekére emlékeztet, de koponyájuk hosszabb, keskeny és járomív nélküli
*a legnagyobbak sem nagyobbak a patkányoknál, és közöttük találjuk a legkisebb emlősöket is
*szemük apró, bundájuk puha, sűrű, gyakran kétszínű
*bajuszszőreik igen hosszúak
*farkuk bár különböző hosszú, igen jól fejlett
*bőr-, nemi és feromontermelő illatmirigyeik vannak
*száraz és nedves erdőkben, füves pusztákon, néha lakott területeken találkozhatunk velük
*egész évben éjjel és nappal is aktívak, emésztésük nagyon gyors, rövid idejű éhezés is végzetes lehet számukra
Farkukon a szőrök kb. egyforma hosszúságúak, fülük kicsi, nem lóg ki a bundából.
'''Koponya: '''Felső pár metszőfoguk lefelé görbülő, erősen fejlett. Alsó metszőfogaik egyenesen állnak előre. Járomív nincsen. Fogaik hegye a vasoxidok (keményebb fogzománc) miatt vörös, a felső egyhegyű fogak száma 5.
 
[[Fájl:Koponya 4.jpg|300px|center|thumb]]25. '''''Sorex araneus'''''''' Linnaeus, 1758 ''''''–'''''' erdei cickány (115:4)'''
Gyakori, közepes méretű faj. Testhossz: 55-82 mm, testtömeg: 5-12 g. Fogainak csúcsa vörös. Háti része csokoládébarna esetleg fekete vagy vörösesbarna. Hasa szürke, farka felül barna, alul szürke. Füle nem látszik ki a bundából, farka a testnél rövidebb. Szeme kicsi. 3-10 utódot hoz világra. Két évig is élhetnek. Erdőkben, mocsarakban, sűrű füves területeken élnek, de települések környékén is megjelenhetnek. Élőhelyükön gyakoriak. Különböző gerincteleneket, kisebb gerinces állatokat esznek. Baglyok, hüllők és ragadozó emlősök fogyasztják őket. A Nyírség láposain a ''Sorex araneus csikii'' endemikus alfaj él.
26. '''''Sorex minutus'''''''' Linnaeus, 1766 ''''''– ''''''törpecickány '''
Elterjedt, kis méretű faj. Testhossz: 42-62 mm, testtömeg: 2,5-6 g. Hasonlít az erdei cickányra, de sokkal kisebb. Bundája felül világos barna, farka alsó része fehéres. Életmódja, elterjedése az erdei cickányéhoz hasonló.
27. '''''Sorex alpinus'''''''' ''''''Schinz, 1837'''''' ''''''– ''''''havasi cickány '''
Hegyvidékeinken előforduló nagyobb termetű, 75 mm testhosszat is elérő, egységesen fekete bundájú állat. Magyarországon ritka, elsősorban Sopron, Kőszeg környékén, jegenyefenyővel együtt fordul elő. A magasabb helyeken váltja az erdei cickányt. Farka hosszabb a testénél.
28. '''''Neomys fodiens'''''''' ''''''Pennant, 1711 ''''''–'''''' ''''''közönséges vízicickány '''
Általában vízhez közel él, leginkább a lassú folyású patakokat kedveli. Vízparton járatokat ás. Testhossz: 62-95 mm, testtömeg: 10-22 g. Bundájának feketés felső része jól elválik a világosabb, fehéres hasi oldaltól. Fontos ismertető bélyeg a farok alsó szélén végig húzódó sörteszegély. Mancsain is vannak úszósörték. Füle a vastag bundában eltűnik. Farka ezüstszürke. Fogainak hegye vöröses. A nyála mérgező. Az utódok száma 3-12 lehet. Várható élettartamuk 2,5-3 év. Elsősorban vízi gerincteleneket, gerinceseket, halivadékokat fogyaszt. Jól úszik és bukik. Baglyok, halak ragadozzák. Gyakori.
'''Koponya: '''Felső egyhegyű fogak száma 4. Fogak csúcsa vörös.
 
Füleik jól láthatók, kilógnak a bundából. Farkukon ritkásan, hosszabb, elálló szőrszálak vannak. A fehérfogú cickányok közé tartozik a legkisebb európai emlősállat, a 2 g-os kisded cickány (''Suncus etruscus)''.
'''Koponya: '''Felső pár metszőfoguk lefelé görbülő, erősen fejlett. Alsó metszőfogaik egyenesen állnak előre. Járomív nincsen. Fogaik hegye fehér, a felső egycsúcsú fogak száma 3.
 
[[Fájl:Koponya 5.jpg|300px|center|thumb]] 
29. '''''Crocidura suaveolens'''''''' ''''''Pallas, 1811'''''' ''''''–'''''' ''''''keleti cickány '''
A legkülönbözőbb, kissé száraz, de dús vegetációjú élőhelyeken, ritkás erdőkben, bokros területeken, kultúrtájakon sokfelé megtaláljuk. Bundája felül szürke, vörösbarna, alul szürkés, de a has és a hát színe közt az átmenet folyamatos. Farkán néhány merev szál kivételével a szőrszálak lesimulnak. Testhossz: 50-80 mm, testtömeg: 3-5,5 g. A vemhességi idő végén 3-5 utód születik. Élettartamuk 26-32 hónap. Baglyok, hüllők táplálékát adják, míg ők rovarokat, csigákat, kisebb gerinceseket fogyasztanak.
30. '''''Crocidura leucodon'''''''' ''''''Hermann, 1780'''''' ''''''–'''''' ''''''mezei cickány (115:3)'''
Bundája a háton gesztenyebarna, a hason szürkésfehér és a két szín közt éles az átmenet. Farkán különálló hosszú szőrszálak láthatók. Évente 2-4 alkalommal 3-10 utódot hoz a világra. Ennek az igen gyakori fajnak az életmódja azonos a keleti cickányéval, de még inkább a száraz területeket kedveli. Az anyaállat a fiatalokat jellegzetes módszerrel vezeti, a kölykök fogukkal megkapaszkodnak az előttük haladó testvér fartájékán, az első pedig az anya farkában, karavánt alkotva.
 
'''Család: ''''''Talpidae ''''''– vakondokfélék'''
*földalatti életmódhoz alkalmazkodott család. Mellső lábuk ásáshoz módosult: kulcscsontjuk egy izületen keresztül összeköttetésben áll a felkarral, mellső végtagjuk felületét a sarló alakú csont (''os falciforme'') jelentősen megnöveli, erős tarajú, széles mellcsonton nagyon erős ásóizmok tapadnak.
*testük hengeres, bundájuk sima, bársonyos és a szőrszálak nem állnak egy meghatározott irányba. Farkuk rövid, fülkagylójuk kicsi, apró szemük eltűnik a bundában.
*hegyes ormányukban jellegzetes csont, az ''os prenasale'' található
*külső nemi szervek alapján nehéz a nemeket megkülönböztetni
*földalatti járatokban élnek, ízeltlábúakkal, férgekkel táplálkoznak 
'''Subfamilia: Talpinae'''
31. '''''Talpa europaea'''''''' Linnaeus, 1758 ''''''–'''''' ''''''közönséges vakond (115:2)'''
Testhossz: 11-17 cm, testtömeg: 60-120 g. Sűrű bársonyos bundája fekete. A hasi oldal csak kissé világosabb a hátnál. Egészen kicsi a szeme és a fülkagylója. 2-9 utódot hoz a világra. Elsősorban gilisztákkal táplálkozik, de más talajban élő gerinctelent is elfogyaszt. Nappal és éjszaka egyaránt aktív. Réteken, legelőkön, kertekben, lombos erdők tisztásain a talaj különböző mélységeiben járatokat készít, amelyek elhelyezkedése, szerkezete jellegzetes. Ún. lakást, táplálékszerző “vadászterületet” és összekötő folyosókat készít. Téli álmot nem alszik, a fagy elől mélyebb rétegekbe húzódik. Télen a korábban összegyűjtött, és egy harapással megbénított, de még élő giliszta-készletével táplálkozik. Naponta akár testsúlyának másfélszeresét is képes elfogyasztani. A nagy szárazságok idején gyakrabban lehet látni a talaj felszínén. Ragadozó madarak és kisebb ragadozó emlősök (róka, kutya, menyét) fontos táplálékállata. Kiskertekből vegyszeres úton elűzhető.
'''Koponya:''' Erőteljesen fejlett szemfog, nagyon vékony járomív. Felülnézetben megnyúlt háromszög alakú.
 
[[Fájl:Koponya 6.jpg|300px|center|thumb]] 
'''Rend: CHIROPTERA ''''''– denevérek'''
*hazánkban csak a kis denevérek ''(Microchiroptera)'' alrend képviselői élnek
*Magyarországon minden denevérfaj (25) védett!
*a rovarevőkkel rokon társaság, fogazatuk teljes, apró hegyes fogakból áll
*többnyire éjszakai életmódot folytató állatok, a nappalt nyugalomban töltik
*szőrzetük nemezszerű
*mellső végtagjuk szárnnyá alakult, a kézközépcsontok és az ujjpercek különösen megnyúltak
*jól fejlett karmokat viselő hátsó végtagjukkal szoktak fejjel lefelé kapaszkodni. A függeszkedést segíti, hogy térdüket mindkét irányba képesek hajlítani, illetve, hogy lábujjaik hátrafelé állnak.
*szemük aránylag kicsiny, tájékozódásukban a legfontosabb az ultrahang. Valamennyi denevér képez ultrahangot.
*egyes családoknak fülfedőjük (tragus) van
*téli álmot is alszanak, mely alatt különösen érzékenyek a háborgatásra, így a hibernációból felébresztett állatok közül sok elpusztul
*az európai fajok szinte kizárólag rovarokkal táplálkoznak
*az őszi párzást követően a sperma áttelel, és csak tavasszal történik meg a megtermékenyítés. Általában csak egyetlen utód születik, amelyet felnövekedéséig az anya hordoz.'''Koponya:''' Jól fejlett szemfog, metszőfogak közt a kemény szájpadláson kimetszés van. Állkapcsi összenövés erősen fejlett.
 
'''Család: ''''''Rhinolophidae'''''' ''''''– patkósdenevér-félék'''
*a családba tartozó állatok közös ismertetőjegye, hogy orrnyílásukat patkó alakú bőrlebeny veszi körül. Rajta különböző bőrfüggelékek lehetnek.
*fülük nagy, fülfedőjük nincs
*mindig szabadon lógva pihen, mert repedésekben nem fér el zárt mellkasa miatt
*pihenő testhelyzetben teljesen körülveszi magát a szárnyával, amellyel védi magát az időjárás viszontagságaitól'''Koponya:''' A rostrumon egy dudor található, amely az orrfüggeléket támasztja meg. Az ultrahangot itt bocsátja ki, ezért repülés közben is tud enni, mert nem a száját használja az UH kibocsátásra.
 
[[Fájl:Koponya 7.jpg|300px|center|thumb]]32. '''''Rhinolophus ferrumequinum'''''''' ''''''Schreber, 1775'''''' ''''''–'''''' ''''''nagy patkósorrú denevér '''
Európa nagy részén előforduló nagytermetű állat. Testhossza 6-7 cm, szárnyterpesztése 38 cm. Szőrzete vöröses színű, világosbarna. Bőrfüggelékének középső része felülről konvex, oldalról kicsi, lekerekített lándzsa alakú. Fülei nagyok. Egy, esetleg kettő kicsinye születik. Leginkább az erdős területeket kedveli. Télen barlangokban, pincékben, nyáron barlangokban, padlásokon, faodvakban magányosan vagy csoportosan pihen. A többi patkósorrú denevérhez hasonlóan a mennyezetről lefelé függeszkedik, szárnyát maga köré tekerve. Röpte jellegzetes, csapongó, alacsony. Gyakran vitorlázás szakítja meg lassú csapkodását. Közepes és apró rovarokkal táplálkozik.
 
'''Család: ''''''Vespertilionidae ''''''– simaorrú denevérek'''
*nincs orrfüggelék
*az ultrahangot szájukon bocsátják ki
*fülükben fülredő van, amely legtöbb esetben határozóbélyegként szolgál'''Koponya''': Rostrumon nincsen dudor, metszőfogak közti kimetszés itt is megtalálható.
[[Fájl:Koponya 8.jpg|300px|center|thumb]]

 33. '''''Myotis myotis'''''''' Borkhausen, 1797 ''''''–'''''' ''''''közönséges vagy egérfülű denevér'''''''' '''''
Közép- és dél-Európában elterjedt, nagytermetű, közönséges faj. Testhossza 68-82 mm, szárnyterpesztése a 45 cm-t is elérheti. Fülei nem érnek össze a fejtetőn. Farkának vége a farokvitorlától szabadon áll. Színezete felül barna, alul deresszürke. Egy, ritkán kettő utód születik. Elsősorban éjszakai lepkékre, bogarakra vadászik. A földön pihenő rovarokra is lecsap. Csak napnyugta után aktív. A nyári és téli pihenőhelyek között vándorol, gyakran akár 200 km-es távolságot is megtéve. A ritkán erdősült területeket kedveli. Télen barlangokban, bányajáratokban, pincékben tanyázik; nyáron padlásokon, meleg barlangokban pihen. Létszáma sok helyen erősen lecsökkent, elsősorban az ember hatására (élőhely megváltozása, táplálékhiány, mérgezések).
34. '''''Pipistrellus pipistrellus'''''''' ''''''Schreber, 1775'''''' – közönséges ''''''törpedenevér '''
Legkisebb termetű (testhossz: 3-5 cm) európai denevér, amely szinte egész Európában a legkülönbözőbb élőhelyeken előfordul, és többnyire igen gyakori. Fülei rövidek, lekerekítettek. Háta szürkésbarna vagy rozsdabarna, hasa kissé világosabb. Nagyon apró rovarok alkotják táplálékát. Barlangokba csak legritkább esetekben repül, akkor is csak a bejárathoz közel pihen. Parkokat, ritkásabb erdőket, nedves területeket kedveli. Télen épületekben, odvas fákban, sziklarepedésekben tanyázik, nyáron lakott épületekben, ablakok spalettáin, faodvakban pihen. Néha nappal is látható, de a legaktívabb sötétedés után. Sok helyen az ember tönkretette az élőhelyét.
35. '''''Nyctalus noctula'''''''' ''''''Schreber, 1775'''''' – rőt ''''''korai denevér (115:5)'''
Az egyik legnagyobb testű faj. Testhossza 7-8 cm, szárnyterpesztése 35-40 cm. Orra feltűnően széles, lekerekített, füle rövid, lekerekített, fülfedője a csúcsnál szélesebb, mint az alapnál. Bundája vörösesbarna, a szárnyvitorla karfölötti részét igen dús bunda borítja. Szárnya hosszú, keskeny. Már sötétedés előtt elkezdenek nagy rovarokra vadászni. Röpte jellegzetes, gyakran végez “dugóhúzó” repülést. Kifejezetten társas faj. A nőstények a szaporodási időszakban összegyűlnek. Eredetileg erdőlakók, de ma már lakott területeken is megtalálhatók, beköltöztek a panelházak elemei között lévő repedésekbe. Télen-nyáron faodvakban, épületekben, és csak ritkán barlangokban tanyáznak. A legtöbb helyen létszámuk erősen lecsökkent, mert élőhelyük tönkrement, az odvas fákat kivágták.
 
'''Rend: ''''''CARNIVORA –'''''' Ragadozó-alakúak'''
*változatos nagyságú, ujjon- vagy talponjáró állatok
*ragadozók, esetleg mindenevők
*a vadászat miatt agyuk és érzékszerveik rendkívül jól fejlettek
*méhük kétszarvú, placentájuk korongos vagy öv alakú. Kölykeik csupaszon és vakon jönnek a világra.
*téli álmot rendszerint nem alszanak'''Koponya:''' Fogazatuk teljes, szemfogaik nagyok, íveltek, hegyesek (kutyafog - dentes canini). 
 
'''Alrend: Caniformia - Kutyaalkatúak'''
'''Család: ''''''Canidae'''''' – Kutyafélék'''
*közepes termetű ragadozók
*kitartó futók, gyakran hosszas üldözés után ejtik el zsákmányukat
*fára mászni nem tudnak
*koponyájuk megnyúlt
*karmaik nem visszahúzhatóak'''Koponya: '''Erőteljes csonttaraj a koponya tetején a rágóizmok tapadására (''musculus temporalis'').
[[Fájl:Koponya 9.jpg|300px|center|thumb]]36. '''''Canis lupus'''''''' Linnaeus, 1758 – szürke farkas '''
Kutyához hasonló, hosszúlábú, szikár ragadozó. Felálló füle hegyes, farka lompos, mellkasa széles. Bundájának alapszíne sárgás- vagy barnásszürke. Néha fekete vagy fehér példányok is előfordulnak. Testhossza elérheti a 140 cm-t, testtömege pedig az 50 kg-ot. A szuka valamivel kisebb. Európa nagy részéről kiirtották, bár hazánkban a kóbor példányokon kívül 1982-ben egy kis létszámú állandó populációját is felfedezték a Zempléni-hegységben. Szaporodási időszaka januártól márciusig tart. 5-6 vak kölyköt hoz a világra. A kölykök gondozásában, tanításában családi közösségként mindkét szülő részt vesz. Európában a falka rendszerint a szukából és a kölykökből, esetleg még a korábbi alom tagjaiból áll. Tápláléka a kisemlősöktől a nagyobb patás állatokig terjed. Nagyvadra falkában vadásznak, és vadászat közben a falka tagjai hanggal kommunikálnak. A különböző kutyafajták mind a farkas leszármazottai.
37. '''''Canis aureus'''''''' Linnaeus, 1758 – aranysakál '''
A farkasnál kisebb, Magyarországon csak ritkán megjelenő ragadozó. Elsősorban a néhol bokrokkal, sűrű sövényekkel borított nyílt területeket, füves pusztákat kedveli. Gyakran a települések határáig bemerészkedik. Piszkos sárga alapszínű bundájába fekete és barna szőrszálak keverednek. Farkának vége fekete. Testhossza 56-74 cm, testtömege 6,8-11 kg között váltakozik. Szaporodási időszaka január-február, 4-5 kölyköt hoz világra. Kotorékát vagy maga ássa vagy borzvárba, rókalyukba költözik be. Az el nem fogyasztott táplálékot a kutyához hasonlóan elássa. Főként kisemlősöket, madarakat, tojást, gyümölcsöt, rovarokat, háztartási hulladékot eszik. Párokban vagy kisebb családi kötelékben él. Jellegzetes kommunikációja a magas hangon való üvöltés. Lábnyoma és ürüléke alapján nem lehet a kutyától elkülöníteni. Alfaja a “nádi farkas” (''C. aureus hungaricus'') az Alföld mocsaras területein gyakori állat volt. 
38. '''''Vulpes vulpes'''''''' Linnaeus, 1758 – vörös róka '''
Európa-szerte elterjedt, néhol igen gyakori ragadozó. Eredetileg az erdős területek lakója volt, de sok más helyen is előfordul (mezőgazdasági területek, cserjés-fás-ligetes-bokros helyek, lakott területek). Elkeskenyedő arckoponyájú, lompos farkú, hegyes fülű, elliptikus szemű állat. Bundája vörhenyes, pofája, farka és hasa fehér. Színe évente a vedlések idején változik. Mellső végtagján 5, a hátsón 4 lábujj található. Teste 60 cm hosszú, testtömege 6-7 kg. Párzási időszaka decembertől februárig tart. Évente egy alkalommal 3-8, csokoládébarna, gyapjas szőrrel fedett kölyköt hoz a világra. Lakóhelyét, az ún. rókavárat vagy maga készíti vagy a borz kotorékát foglalja el. A rókalyuk körül sajátos, intenzív, fülledt szag érezhető, és táplálékának a maradványa is megtalálható. Jellegzetes a nyoma is, amely a kutyáétól eltérően nem annyira kanyargó és meg-megálló. Hosszú, csavart ürüléke csontokat, rovarokat, szőrt tartalmaz. Éjszaka zsákmányolja főként kisemlősökből, rovarokból, szárnyasokból (esetenként megdézsmálja a baromfiudvart) álló táplálékát, de gyümölcsöket is eszik. Különböző kaffogó és ugató hangokat ad. A veszettség fő terjesztője volt, amíg ellenanyagot tartalmazó csalétekkel vissza nem szorították a betegséget.
 
'''Család: ''''''Ursidae ''''''– M''''''edvefélék'''
*nagytermetű, talpon járó ragadozók
*arckoponyájuk megnyúlt, 5-6 elő- és utózápfoggal
*tompa karmaikat nem képesek visszahúzni
*mindenevők.39. '''''Ursus arctos'''''''' Linnaeus, 1758 – barnamedve '''
Az egész északi féltekén előforduló faj. Napjainkra csak néhány helyen maradt fenn Európában. Magyarországra ritkán, néhány kóbor példány elvetődik. Rendkívül változékony. Vállmagassága 1 m körüli, testhossza 2,5 m. A hím tömege elérheti a 265 kg-ot. Az erdős hegyvidékeket kedveli. Télen sziklaüregekben, barlangokban vagy odvakban pihen, valódi téli álmot nem alszik, enyhe téli időben kijár. A nőstény januárban, februárban, barlangjában hozza világra a körülbelül 500 g-os bocsokat, amelyek csak 4 hónapos korukban hagyják el a vackot. A fiatalok második életévükben válnak függetlenné.
 
'''Alrend: Feliformia - Macskaalkatúak'''
'''Család: ''''''Felidae ''''''–'''''' Macskafélék'''
*karcsú, izmos testű ragadozók
*karmaik behúzhatók, ujjonjárók, mozgásuk ruganyos és nesztelen
*érzékszerveik, különösen látásuk és hallásuk rendkívül fejlett
*zsákmányukat rendszerint lesből, ráugrással ejtik el.'''Koponya:''' Arckoponyájuk lekerekített, elő- és utózápfogaik száma 3-4.
 
[[Fájl:Koponya 10.jpg|300px|center|thumb]]40. '''''Felis silvestris'''''''' Schreber, 1777 – vadmacska (117:7)'''
Busa fejű, a házi macskánál valamivel nagyobb és hosszabb végtagú, jellegzetes cirmos mintázatú ragadozó. Elsősorban olyan erdőkben él, ahol nagy tisztások is vannak. Farka vastag, tompa végű, rajta 7-9 fekete gyűrű látható. További különbség, hogy mancsa világosabb, orra barnás, tépőfoga nagyobb, bélcsatornája hosszabb. Csak kevés helyen maradtak meg tiszta populációi, legtöbbször elvadult házi macskával kereszteződik. A hímek átlagos testhossza körülbelül 60 cm. Testtömege 5-6,8 kg között mozog, de a Kárpátokban találtak már 15 kg-os példányokat is. A nőstények átlagos testtömege 3,8 kg. Március elején párzik. Május közepén, faodúban vagy sziklarepedésekben elli meg 2-4 (ritkán 1-8) csupasz és vak kölykét. Házi macskával kevert populációinál augusztus végén újabb alom születhet. Ivaréretté csak életük második évében válnak. Főként éjszaka és szürkületkor aktív. Zsákmánya üregi nyúl, kisemlős, sőt fiatal őzgida is lehet. Megeszi azonban a madarat, halat és a rovarokat is. Néha a dögre is ráfanyalodik. Territóriumát vizeletével és mirigyváladékával jelöli ki. Lakóterülete elérheti a 60-70 hektárt is. Bár jól mászik többnyire a földön tartózkodik. Hangja a házi macskáéhoz hasonló.
41. '''''Lynx lynx'''''''' Linnaeus, 1758 – közönséges hiúz '''
Közepes méretű, egykoron Európa-szerte elterjedt macskaféle. Észak-Amerikában és Ázsiában is megtalálható. Ma már a legtöbb helyről kipusztult, bár az utóbbi években Magyarországon az Északi-középhegység több pontján is megtelepedett (elsősorban a Zempléni-hegységben). Alapszíne általában homokszín, hosszanti, sötétebb foltokkal. Lábai hosszúak, fülpamacsai feltűnőek. Farka rövid és az utolsó harmada fekete. Testhossza 80 és 130 cm, vállmagassága 60 és 75 cm között váltakozik. Testtömege 18-38 kg lehet. Rendszerint tavasszal párzik, majd évente egy alkalommal 1-4, leggyakrabban 2-3 kölyköt fial. A kölykök az első télen anyjukkal maradnak, a szexuális érettséget két évesen érik el. Elsősorban éjszaka és magányosan vadászik. Leggyakrabban üregi nyulat, madarakat, rágcsálókat zsákmányol. Időnként fiatal őzeket, muflont és házi állatokat is elejt. Magányosak, egy átlagos hím körülbelül 30 négyzetkilométeres területet birtokol, a nőstény territóriuma ennek csak egy részére korlátozódik. Jellegzetes, magas hangon hívja a hím a nőstényt a szaporodási időszakban.
 
'''Család: ''''''Mustelidae'''''' ''''''–'''''' Menyétfélék'''
*megnyúlt testű, rövid lábú, félig vagy egészen talpon járó ragadozók
*rövid karmaikat nem tudják visszahúzni
*végbélnyílásuk körül kellemetlen szagú váladékot termelő mirigyük lehet '''Subfamilia: Lutrinae'''''''' ''''''''–'''''' vidraformák'''
Fejük lekerekített, kicsi. Fülük kicsiny, kerekded. Ujjaik között úszóhártya feszül. Mindig vizek környékén él. Bundájuk a vízi életmódhoz alkalmazkodott, tömör és testhezálló.
42. '''''Lutra lutra'''''''' Linnaeus, 1758 – közönséges vidra (117:6)'''
Régebben egész Európában, Észak-Afrikában és Ázsia nagy részén gyakori állat volt, napjainkra Európában a legtöbb helyről kipusztult vagy ritkává vált. Bundája mélybarna, torka és hasa fehéres vagy szürke. Bundájában rövid, finom és hosszabb, durvább szőrszálak keverednek. Prémjéért vadásztak rá. Testhossza körülbelül 120 cm. Testtömege 9 és 12 kg között mozog, bár már feljegyeztek 27 kg-os példányokat is. Végtagjain 5-5 ujj található, melyek közül a mellsőkön rövid, hegyes, a hátsókon pedig hosszabb, körömszerűen ellaposodó karmot visel. Apró füle nem emelkedik ki bundájából, és bőrredővel lezárható. Életmódjáról, szaporodásáról viszonylag keveset tudunk. 2-3, születésükkor vak és sötét szőrrel fedett kölyköt hoz a világra, amik valószínűleg anyjukkal maradnak annak következő szaporodási időszakáig. Remekül úszik, a vízben gyakran csak a lebukáskor magával vitt légbuborékcsíkot látni. Nappal a part közelében elhelyezkedő üregekben, faodvakban pihen, és csak éjszaka vadászik halakból, kisemlősökből, patkányokból, madarakból, rovarokból álló zsákmányára. Jelenlétére félig elfogyasztott halakból, jellegzetes, édeskés szagú ürülékéből, a vízparton kikoptatott csúszdáiról következtethetünk. Halgazdaságokban jelentős kárt okozhat (ld. Fekete István: Lutra).
 
'''Subfamilia: Melinae'''''''' ''''''''–'''''' borzformák'''
Zömök testű, hosszú szőrű, megnyúlt arckoponyájú, nagyobb termetű menyétféle ragadozók. Lomha és esetlen mozgásúak. Rendszerint mindenevők.
43. '''''Meles meles'''''''' Linnaeus, 1758 – eurázsiai borz Linnaeus, 1758 (117:8)'''
Hosszú szőrű, durva bundájú világosszürke állat, fején két hosszanti fekete sávval. Szőrszálai tövüknél feketék, majd fehérek és a csúcsuknál ismét feketék. Az egyedi színvariáció jelentős, még albínó egyedek is előfordulnak. Hasa és lába fekete. Füle kicsi, csúcsán fehér. Szeme apró. Lábain 5-5 lábujj található. Testhossza 75-93 cm, vállmagassága 30 cm, testtömege 11-18 kg (egyes esetekben 28 kg) közé esik. Nappal általában a maga készítette kotorékban, az úgynevezett borzvárban pihen, melynek bejáratai jellegzetesen barázdáltak, és csak éjszaka táplálkozik. Mindenevő. Kiássa és megeszi a talajban élő rovarokat, lárvákat, gyökereket, gyümölcsöket, sőt a madárfiókákat is. Kotoréka akár 3 m mély is lehet. Többféle élőhelyen megtalálható, főként lomboserdőkben, ritkábban bozótosokban, nyíltabb területeken is előfordul. A párzás rendszerint júliusban történik. Évente egy alkalommal 1-5 kölyköt ellik. Élettartama akár 12 év is lehet. Rendszerint nem alszik igazi téli álmot. Akár 14 hétig is kibírja az éhezést. 
'''Subfamilia: Mustelinae ''''''–'''''' menyétformák'''
Karcsú testű, megnyúlt koponyájú ragadozók. Az alcsalád tagjait Eurázsiában, Amerikában, Afrikában egyaránt megtalálni. Bundájuk finom és hosszú szőrű, a háti oldalon rendszerint barna, alul többé-kevésbé fehér vagy sárga.
Az ide tartozó fajoknál fajpárokat lehet felállítani: menyét-hermelin, közönséges görény-molnár görény és nyest-nyuszt.
44. '''''Martes martes'''''''' Linnaeus, 1758 – nyuszt (117:1)'''
A görénynél lényegesen nagyobb, erdőlakó faj. Teste a sárgás torokfolt kivételével mindenhol meleg, sötétbarna, majdnem fekete. Orra sötét színű. Évente kétszer váltja bundáját. Mérete igen változatos. Teste körülbelül 63-76 cm hosszú. Vállmagassága 15 cm. Testtömege 0,9 és 1,5 kg között mozog. Július-augusztus körül párzik, és március-április körül 2-7, fehér vagy sárgás szőrrel fedett kölyköt ellik. Egy éves korukban válnak ivaréretté, de az első almot csak 2 éves korukban vetik. Fogságban akár 17 évig is élhet. Magányosan, párokban vagy kis csoportokban vadászik. Bár tipikusan húsevő, de a gyümölcsöket vagy a mézet sem veti meg. Nappal odvas fákban tanyázik, és éjjel vadászik kisemlősöket, madarakat is magában foglaló táplálékára. Néha a baromfiudvarokban is kárt okoz. Bundájáért vadásztak rá.
45. '''''Martes foina'''''''' Erxleben, 1777 – közönséges nyest (117:2)'''
A nyusztnál valamivel kisebb, fehér torokfoltú ragadozónk. Torokfoltja villásan elágazik, és a lábakra is lehúzódik. Orra világos színű. Elsősorban Európa déli és középső területein honos. Teste körülbelül 42-48 cm hosszú, testtömege: 0,8-2 kg. A nyusztnál gyakoribb, gyakran az elhagyatott épületek padlásain is megtelepszik. Elsősorban élőhelybeli különbség van a nyuszt és nyest között. A nyuszt inkább a természetes élőhelyek lakója, míg a nyest napjainkban főleg emberi környezetben (városok) található meg. Éjszaka zsákmányol. A baromfi- és vadgazdaság kártevője (baromfiudvarban vérszemet kaphat, és minden állatot megölhet). Gyakran parkoló autókban is kárt okoz, a vezetékek elrágásával.
46. '''''Mustela putorius'''''''' Linnaeus, 1758 – közönséges görény (117:3)'''
Európa nagy részén, elsősorban erdős területeken fordul elő. Gyakran az emberi települések közelében is megjelenik. Bundája dús, hosszú szőrű, sötétbarna alapszínű, hasán sárgás foltokkal. Színvariációk, világosabb vagy vörösebb példányok is előfordulnak. Kicsiny füle és szeme között, valamint az orra körül fehér vagy sárga folt húzódik. Megnyúlt teste hengeres, lába rövid, nyaka hosszú. Anális mirigyének váladéka kellemetlen szagú. A hímek kissé nagyobbak a nőstényeknél. A hím testhossza körülbelül 41 cm, testtömege elérheti a 2,5 kg-ot. Márciusban vagy áprilisban párzik. Évente egy alkalommal 3-8, vak, fehér szőrű kölyköt ellik. Rágcsálókkal, üregi nyúllal, békákkal, hüllőkkel, madarakkal, tojással táplálkozik. Néha a baromfikat is megöli. Több állatot is megöl, mint amennyit megeszik. Éjszaka vadászik. Zsákmánya megtalálásában főként szaglása segíti. Jól mászik és úszik. Télen elhagyatott épületekbe is behúzódik. Albínó alfaja a vadászgörény, amit már a rómaiak is háziasítottak.
47. '''''Mustela eversmanni'''''''' Lesson, 1827 – molnárgörény '''
A közönséges görényhez hasonló kinézetű, de annál világosabb színű állat. Csak lába és farka sötétbarna, máshol világosbarna. Elterjedési területe Kelet- és Közép-Európára korlátozódik, tipikus sztyepplakó. Életmódja, tulajdonságai megegyeznek az előző fajéval.
48. '''''Mustela nivalis'''''''' Linnaeus, 1758 – közönséges menyét (117:5)'''
Legkisebb ragadozó emlősünk. Írország kivételével Európa-szerte előfordul. Háta vörösesbarna, hasa fehér, és a két szín közt a határ hullámos. Hasi részén sötétebb pöttyök, foltok is lehetnek. Évente kétszer vedlik. Lába rövid, nyaka hosszú, feje kicsi. Farka a hermelinénél rövidebb és egyszínű. A hímek testhossza farok nélkül 20 cm, a nőstényeké 25 cm. A hímek testtömege körülbelül 115 g, a nőstényeké csak 59 g. Sokféle élőhelyen megtalálható, főként a szárazabb, nyílt területeket kedveli, ahol sok a pocok. Gyakran a városokba is beköltözik. Szaporodási időszaka márciustól augusztusig tart. Évente két alkalommal 3-8 kölyköt ellik. A kicsinyeket az anya tanítja. Az első alom tagjai gyakran az első évben már szaporodnak. Éjszaka vadászik zsákmányára, amely elsősorban pocok, de lehet üregi nyúl, patkány, rágcsáló, madár vagy akár nálánál nagyobb egyéb állat is. Áldozatát mindig a tarkójánál harapja meg. Néha halat, cickányt, ritkábban dögöket is eszik. Szaporodáskor vackát száraz fűvel, mohával béleli. Nem alszik téli álmot. Jól úszik és mászik, a pockokat járatukba is követi. Territóriumát anális mirigyének váladékával jelöli meg. Sziszegő, kaffogó, néha sikító hangot ad. Ellenségei a nagyobb baglyok, róka, vad- és házi macska, illetve az ember. Populációinak nagysága a préda mennyiségétől függően változik.
49. '''''Mustela erminea'''''''' Linnaeus, 1758 – hermelin (117:4)'''
A menyéthez hasonló, de annál kissé nagyobb ragadozó. Farka hosszabb a menyéténél, és vége mindig fekete. Nyáron bundája felül barna, hasa pedig fehér, és köztük a határ egyenesen fut. Kemény télen a farokvég kivételével mindenütt fehér a bundája. Tavasszal és ősszel vedlik. Testhossza 22-32,6 cm. A hímek testtömege 200 és 440 g, a nőstényeké 140 és 280 g között mozog. Tipikusan erdei faj, bár mezőkön, sövények között vagy mocsaras helyeken is megtalálható. Márciustól júliusig párzik, de az embrió beágyazódása csak a következő tavasszal következik be. Évente egy alkalommal, április-május tájékán 4-5, ritkán 6-9 kölyköt fial. A kicsinyeket születéskor finom, fehér szőr fedi. A fiatal nőstények hamar ivaréretté válnak, és az idősebb hímekkel párzanak. Főként éjszaka, egyedül, vagy amikor kölykei vannak, családi kötelékben vadászik. Áldozatát a tarkóján harapja meg. Fő táplálékát a rágcsálók adják, de megtámadja az üregi- és a mezei nyulat, madarakat, hüllőket, patkányokat is. A nyulak gyakran már a látványától lebénulnak. Néha a baromfiudvarokban is kárt okoz. Területét illatmirigyének váladékával jelöli meg. Az emberen kívül a nagyobb ragadozó madarak az ellenségei. Prémjéért nagy mennyiségben vadászták.
 
'''Rend: ''''''ARTIODACTYLA – ''''''Párosujjúpatás-alakúak'''
*nagytestű, növényevő állatok
*lábukon csak a patában végződő 3. és 4. ujj fejlődik ki teljesen, másik két ujjuk csökevényes, a talajt nem érinti, hüvelykujjuk teljesen eltűnik
*szemfoguk hatalmas agyarrá fejlődhet
*egyes fajok feltűnő fejdíszt viselnek (agancs, szarv, agyar)
*hallásuk és szaglásuk különösen fejlett
*gyomruk legtöbbször növényevő életmódhoz alkalmazkodott (pl. összetett gyomor) 
'''Alrend: ''''''Suina ''''''–'''''' Disznóalkatúak'''
'''Család: ''''''Suidae ''''''–'''''' Disznófélék'''
*zömök testű, rövid lábú emlősök
*csupasz, megnyúlt orruk ormányt képez
*testüket durva szőr borítja
*szemfogaik különösen fejlett agyarrá módosulnak
*mindenevő, gumós zápfogaik vannak50. '''''Sus scrofa'''''''' Linnaeus, 1758 – vaddisznó (118:5)'''
Bundája vastag és sötét színű, fedőszőrzete erős sertékből áll. Orra megnyúlt, vége mozgékony. Mindkét nemnek van agyara, a hímeké elérheti a 30 cm-t is. Testhossza akár 180 cm is lehet. A kanok testtömege 60 és 227 kg, a kocáké 36 és 150 kg között váltakozik. A Kelet- és Közép-Európai egyedek nagyobbak, mint a nyugatiak és déliek. Eredetileg a nyíltabb erdőségek lakója volt, de napjainkra Magyarországon a mezőgazdaságilag művelt területekre is behúzódik, és itt jelentős kárt is okozhat. Jól úszik, és a nádasban is csapákat járhat ki. Télen, novembertől februárig párzik. Március, május tájékán születnek meg a kismalacok, melyek száma almonként elérheti a 12-t is. A fiatalok jellegzetes mogyoróbarna és sárgásbarna csíkozásúak. A malacok nagyon hamar, néhány nap elteltével képesek követni anyjukat. Évente rendszerint két almot vet. Az ivarérettséget két éves korában éri el. Táplálékának zöme növényi eredetű, kedveli a makkot, de a rágcsálókat, kis nyulat, hüllőket, madártojásokat vagy a férgeket sem veti meg. Nappal kidőlt fatörzsek alatt pihen, majd a szürkület beköszöntekor, valamint éjszaka táplálkozik. Vadászatilag értékes nagyvad.
'''Koponya:''' Felső metszőfog van, szemfog agyarrá módosult. Zápfogaik gumósak.
 
[[Fájl:Koponya 11.jpg|300px|center|thumb]] 
'''Alrend: ''''''Ruminantia ''''''–'''''' Kérődzőalkatúak'''
'''Család: ''''''Cervidae ''''''–'''''' Igaziszarvasok-félék'''
*a hímek tömör csontanyagból álló agancsot viselnek. Ennek tövi része, a rózsatő állandó, a felette levő csapnak nevezett rész évente váltódik. Ez utóbbi méretéből, az elágazások számából az állat életkorára lehet következtetni, bár az agancs másodlagos ivari bélyeg. Az őzbakok és a szarvasbikák a barkás agancsukról a bőrt az úgynevezett hántolófánál dörzsölik le.
*bőgéskor (szarvas párzási ideje) a bikák a nőstényekért kemény csatákat vívnak
*főként éjszaka aktív, óvatos állatok, így jelenlétüket gyakran csak a patanyomok (csapa) és az ürülékek (hullaték) jelzik
*ruganyos mozgású, erdei állatok, amelyekből gyakran csak a világos farfoltot, az úgynevezett tükröt pillanthatjuk meg'''Koponya''': Kettős könnynyílás, felül nincs metszőfog, szemgyűrű nem emelkedik ki, metsző és zápfogak közt diasztéma van, zápfogak redősek.
51. '''''Capreolus capreolus'''''''' Linnaeus, 1758 – nyugati őz (118:4)'''
Európa nagy részén megtalálható, bár a legtöbb szigetről hiányzik. A sűrű aljnövényzetű erdőket kedveli, de mezőgazdasági területeken, kultúrtájakon és majdnem minden olyan területen megtalálható, ahol elég búvóhely áll rendelkezésére. Testhossza 95-145cm, testtömege: 15-35 kg. Bundája nyáron ragyogó vörösesbarna és rövid szőrű, télen szürkésbarna és hosszú szőrű. Faltükre feltűnő, fehér farka szinte láthatatlan. Hosszú szőrökkel fedett füle viszonylag nagy, belső felén fehéres. Szája fekete. Rózsatőve széles, agancsa 3, ritkábban 4-5 ágú. A párzás előtt a bak a fején levő illatmirigy váladékával megjelöli a kiválasztott területet. Nyár végén, főként augusztusban párzik. Az üzekedés alatt a bak körbe-körbe kergeti a sutát, és közben úgynevezett boszorkánygyűrűt taposnak ki. A suta sűrű bokros területen, május-június során hozza világra a fehér pettyekkel díszített bundájú őzgidákat. A gidák 2 hetes korukban anyjukkal együtt csatlakoznak a bakhoz, és családi kötelékben élnek a tél végéig, amikorra a kölykök függetlenné válnak. Bokrok, fák levelével, fűvel, gombával, erdei gyümölcsökkel táplálkozik. Kis fák hajtásainak megrágásával néha komoly károkat okoz. Testsúlyának 3-4%-ával megegyező táplálékot fogyaszt el naponta. Hullatéka ovális alakú, fekete színű.
52. '''''Cervus elaphus'''''''' Linnaeus, 1758 – gímszarvas (118:2)'''
Európában sokfelé igen elterjedt faj. Elsősorban a kiterjedt erdőségeket, ezen belül is az erdőszegélyeket kedveli, de gyakran előfordul kopár hegyvidékeken vagy mocsaras területeken is. Nyári bundája vörösesbarna, télen szürkébb. Párzás idején a bikának hosszú, erős szőrszálakból sörénye nő. Fehér, felső részén gyakran fekete színű farka rövid. Csak a hím visel agancsot, amelyet tavasszal elhullajt és nyár végére újat fejleszt. Az ágak száma bizonyos határok között évente eggyel nő. Mérete jelentősen eltér a különböző helyeken. A nyugat-európai egyedek és a nyíltabb területek lakói kisebbek (80 kg), a kelet- és közép-európaiak nagyobbak (300 kg). A gemenci állományból került ki a világrekorder trófea is. A bika marmagassága nálunk elérheti a 150 cm-t, testhossza pedig a 250 cm-t. A bőgés idején a bikák igen hangosan bőgnek. Az év nagy részében a nemek külön csapatokban élnek. Május-június tájékán, 8 hónapos vemhesség után a tehén egy, ritkábban kettő, sűrűn pettyes borjat ellik. A bikaborjak a második őszig, a nőstény kicsinyek pedig mindig az anyák csapatával maradnak. Általában a bikák a negyedik, a tehenek pedig a harmadik évükben párzanak először. 20 évig is élhet. Leveleket, fiatal hajtásokat, füvet, magvakat, gyümölcsöket eszik. Nappal rejtett, árnyas helyen pihen. Korán reggel és szürkületkor a legaktívabb. A magyarság mondavilágához tartozó Csodaszarvas is gímszarvas volt.
53. '''''Cervus dama'''''''' Linnaeus, 1758 – dámszarvas (118:3)'''
A Földközi-tenger vidékén őshonos szarvas, amely napjainkban Kis-Ázsiában, valamint Európában a 60. szélességi körig többfelé, elsősorban dús aljnövényzetű lomboserdőkben él. Csak a bikák viselnek agancsot, amely különleges, mivel a felső ága lapátos, az alsó pedig hengeres (villás). Nyári bundája a hátán fehér pöttyökkel díszített, mély vörösbarna színű, a hasán pedig világosabb, az oldalán jól látható fehér sávval. Október táján bundája szürkésbarnára változik és pöttyei eltűnnek. Fehér farka viszonylag hosszú, felső részén fekete. Tükrét a farkánál találkozó két fekete sáv határolja. Az egyedek alapszíne változatos, a majdnem feketétől a fehérig váltakozik. A bikák átlagos marmagassága 90 cm, testhossza 170 cm, testtömege akár 90 kg is lehet. A tehenek valamivel kisebbek. A bikák a párzás idején (barcogás) elhagyják a bika csapatokat (rudli), és háremet gyűjtenek maguk köré. Ilyenkor a hímek jellegzetes, mély, hangos böfögő hangot hallatnak, barcognak. A párzási időszak körülbelül egy hónapig tart. A kettő éves vagy idősebb tehenek 8 hónap vemhesség után nyáron a sűrű növényzettel fedett helyeken egy, ritkábban 2-3 borjút ellenek. Szükség esetén a fiatalok néhány órával születésük után már futni is tudnak. A barcogás után a bikák, a tehenek és a még nem ivarérett állatok vegyes csapatokban élnek tavaszig. Fűvel, különböző termésekkel, levelekkel, gyümölcsökkel táplálkozik. Télen a fiatal fák hajtásainak a lelegelésével komoly károkat is okozhat. Főként hajnalban és szürkületkor aktív, bár elsősorban télen, nappal is látni a tehenek által vezetett csapatokat. Nincs sok ellensége. A fiatal borjakra leginkább a róka vadászik.
54. '''''Alces alces'''''''' Linnaeus, 1758 – jávorszarvas '''
Magyarországon időnként megjelenő kóborló, elsősorban Észak-Európában honos. A jávorszarvas a tajga vizenyős, mocsaras területein él. Ez a szarvas a legnagyobb a ma élők közül. Testének hossza eléri a 3 métert, testtömege meghaladja a 400 kg-ot. Széles patái eloszlatják a súlyát a puha földön vagy a sárban, jól úszik. Melegebb hónapokban vízi növényeket eszik. Hosszú lábai révén eléri a bokrok magasabb hajtásait, melyeket főleg télen eszeget. Táplálékát hosszú mozgékony ajkával szedi le. Nyakán hosszú lecsüngő bőrlebenyt visel. A bikák hatalmas, lapátos agancsa augusztusra fejlődik ki teljesen és lesz harcrakész. Agancsát a párzási időszakban használja, utána elhullajtja. A jávorszarvas rendszerint magányosan él. Általában nyugodt és óvatos állat. A vemhes jávorszarvastehén nyáron ellik. Borjai nem pettyesek, és legalább egy, néha két évig is neveli őket anyjuk.
 
'''Család: ''''''Bovidae'''''' ''''''–'''''' Tülkösszarvú-félék'''
*a homlokcsont két csapszerű nyúlványát hüvelyszerűen ráboruló szarutülök borítja, a szarv nem cserélődik, folytonosan nő
*mindkét ivar viselhet szarvat
*sok háziállat tartozik a családba'''Koponya:''' Könnynyílásuk egyszeres, a csontos szemgyűrű kiemelkedik a koponyából. Felső szem- és metszőfogaik hiányoznak, zápfogaik redősek.
 
'''Sbfamilia: Caprinae'''
55. '''''Rupicapra rupicapra'''''''' Linnaeus, 1758 – zerge '''
Európában a magasabb hegyekben többfelé előforduló, kecskeszerű állat. Hazánkban kóborló egyedeivel az Alpokalján lehet találkozni. Testhossza elérheti a 130 cm-t, marmagassága 70-80 cm, testtömege 30-50 kg. A nőstények sokkal vékonyabbak a hímeknél. Téli bundája sötétbarna, fején és torkán jellegzetes fehér csíkokkal. Nyáron színe világosabb. Csapatban élnek. Októbertől decemberig tartó párzási időszakban, a bakok mély morgó, bégető hangot adnak és egymást kergetik. A gidák tavasszal vagy kora nyáron születnek. Félénk állatok, megriadva füttyentő hangot adnak. Füvet, levelet, fiatal hajtásokat eszik. A legmeredekebb sziklás területeken is biztonságosan közlekedik speciális pata-felépítésének köszönhetően, akár 6 m széles szakadékokat is képes átugrani.
56. '''''Ovis musimon'''''''' Pallas, 1811 – muflon (118:1)'''
A házi juh őse, amelyet napjainkra sok helyre, így hazánkba is betelepítettek. A szárazabb hegyvidéki erdőket kedveli. Alapszíne vörösesbarna, a lábak vége fehér. Jellegzetes fehér folt, az úgynevezett nyereg látható a kosok két oldalán. A hímek fejét spirál alakú szarv díszíti. A jerkéknek nincsen, vagy csak kis, kiegyenesedett szarvuk van. Testhossza 110-130 cm, marmagassága 65-75 cm, testtömege 25-50 kg. Télen párzik. Ekkor a hímek egymásnak rontanak. 1-3 bárányt ellik. Éjjel és nappal is aktív, vándorol. Kisebb csapatban él, amelyet egy öreg jerke vezet. Füvekkel, lágyszárú növényekkel táplálkozik. Néha komoly kárt okoz, mivel a sziklás területen gyakran gyökerestül tépi ki a füvet, emiatt a meredek oldalakról a víz lemossa a talajt. Dúvadnak minősül hazánkban, ezért vadásszák.

Rendsorozat – Euarchontoglires

2023-02-16T14:08:30Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

Rendsorozat – Euarchontoglires
 
'''Rend: ''''''LAGOMRPHA – ''''''nyúlalakúak'''
*hosszú, folyamatosan növekvő metszőfogaik vannak és a főmetszőfogak mögött a felső állkapocsban még egy második pár csökevényes metszőfog is található. A metszőfogak hátulsó felszínét is zománc borítja.
*növényevők, emésztőrendszerük ehhez adaptálódott. A cellulóz lebontását végző mikroorganizmusok a vakbélben találhatók. A nélkülözhetetlen B12 vitamint is ezek állítják elő, melyhez a nyulak az éjszakai lágybélsár elfogyasztásával jutnak hozzá.
*kozmopoliták
*az igen magas reprodukciós kapacitásra (évente többszöri fialás, 5-10 egyed/fialás, superfoetatio) a nagy fiatalkori mortalitás (90%) miatt van szükségük
mindkét, hazánkban előforduló faj 360°-ban lát '''Koponya:''' 2 pár felső metszőfog (két kicsi a nagyok mögött), szögletnyúlvány belesimul az állkapocsba. Rostrumon a csont áttört jellegű.



[[Fájl:Koponya 1.jpg|300px|center|thumb]]




'''Család: ''''''Leporidae'''''' ''''''–'''''' Nyúlfélék'''
'''''1. Oryctolagus cuniculus'''''''' Linnaeus, 1758 - ''''''üregi nyúl (115:9)'''
Testhossza 38-50 cm között mozog, testtömege pedig legalább 1,5 kg, de elérheti a 3 kg-ot is. Alapszíne barna, de a fekete és egyéb színváltozatok is ismertek. A farok pamacsszerű és fehér. Bár a faj eredetileg csak Észak-Afrikában és az Ibériai-félszigeten volt őshonos, már 2000 éve betelepítették Nyugat-Európa többi részére is, ahonnan azután másfele is elterjedt. Európai elterjedésének keleti határa Magyarországon húzódik keresztül. Ma már Ausztráliában, Új-Zélandon és számos szigeten megtalálható, ahova betelepítették, és annyira elszaporodott, hogy az őshonos erszényeseket veszélyezteti. Minden olyan élőhelyen előfordul, ahol elegendő fű és egyéb lágyszárú növény van a táplálkozáshoz, a talaj pedig elég puha a kotorékkészítéshez. Ha nincs más élelem a fák kérgét is megrágja. Nagy kiterjedésű városokat is létrehozhat. Főkent naplementekor és alkonyatkor mozog. Évente 3-5 alkalommal almonként 5-6, néha akár 12 utódot fial. Természetben körülbelül 10 évig él. Az ókori rómaiak tenyésztették ki az üregi nyúlból a házi nyulat. Édeskés húsa miatt vadászatilag kevésbé kedvelt, mint a mezei nyúl. Ahol túlságosan elszaporodik, jelentős károkat okozhat a mezőgazdaságnak.
'''''2. Lepus europaeus'''''''' Pallas, 1778 - ''''''mezei nyúl (115:8)'''
Jóval nagyobb, mint az üregi nyúl, testhossza 40-75 cm, testtömege 1,3-6 kg között mozog. Európában a hűvösebb északi és a magasabban fekvő részek kivételével minden élőhelyen megtalálható, de a nyíltabb lomboserdőket, a mezőgazdasági és füves területeket részesíti előnyben. Hosszú lábaival hatalmasakat ugrik. Farka vagy “bokrétája” (35-120 mm) felül fekete. Füle relatíve nagyobb, mint az üregi nyúlé. Alapszíne a jellegzetes vadszín, a barnának és sárgának a keveréke. Nem készítenek vackot, csak kis mélyedést kaparnak maguknak. Gyakran gyűlik össze több állat egy helyen, főkent tavasszal, amikor a bakok egymással csatáznak vagy a nőstényeket kergetik. Évente 3-4 alkalommal 1-9 kölyköt szül. A nyúlfiak már szőrösen és nyitott szemmel jönnek a világra. Főként éjszaka, füvekkel, lágyszárúakkal, termésekkel, fák kérgével, hajtásával táplálkozik. Fák és vetemények károsításával jelentős kárt tud okozni, de vadászati értéke ezt kompenzálja.
 
'''Rend: ''''''RODENTIA'''''''' ''''''''–'''''' rágcsálók'''
*az emlősállatok közel 40%-a tartozik ebbe az egyetlen rendbe 
*a legkülönbözőbb élőhelyeken lehet megtalálni őket (természetes és emberi környezet egyaránt) 
*jelentős gazdasági károkat vagy súlyos járványokat okozhatnak, de sok helyen fontos élelemforrásként szerepelnek 
*évente több alkalommal nagyszámú utódot ellenek 
*táplálkozási spektrumuk igen széles 
*a legtöbb rágcsáló kicsi, kb. 100 g körüli, farkuk hosszú, végtagjaik rövidek 
*kiváló érzékszervekkel (szaglás, látás, érzékszőrök) rendelkeznek 
*többségük növényevő, de kisebb gerinctelenekkel és gerincesekkel is táplálkozhatnak 
*különösen hatásos az emésztésük, ugyanis a bevitt energia mennyiség kb. 80%-át hasznosítják 
*a rágcsálók sikeressége többek között arra vezethető vissza, hogy nagyon fiatal csoportnak tekinthetők evolúciós szempontból (26-38 millió év), így megőrizték nagyfokú genetikai varianciájukat 
*időnként, ciklusosan gradáció figyelhető meg a legtöbb csoportnál, amikor hirtelen nagyon elszaporodik egy-egy faj, majd kis idő múlva összeomlik a nagy populáció. 
'''Koponya:''' Megnyúlt koponya, tipikus rágcsáló fogazattal: jól fejlett, folyamatosan növő alsó és felső metszőfogak, melyeknek csak a külső felszínét borítja zománc (általában narancssárga színű), a metszőfogak és zápfogak közt nagy diasztéma van. Mindig 3 db moláris foguk van.
[[Fájl:Koponya 2.png|300px|center|thumb]]
'''Alrend: ''''''Sciurognathi ''''''- Mókusalkatúak'''
'''Család: ''''''Sciuridae'''''' ''''''- Mókusfélék'''
a család tagjai változatos élőhelyeken, elsősorban erdőkben, mezőkön, parkokban, lakott területen fordulnak elő
kevéssé specializálódtak, életmódjuk változatos
általában megnyúlt testűek, fejük zömök, farkuk hosszú
szemük nagy, mellső végtagjaik rövidek, és négy ujjat viselnek, a hátsó lábakon 5 ujj található
gyorsmozgású, ügyes állatok
általában téli álmot alszanak, odújukba télire tetemes mennyiségű ennivalót szoktak felhalmozni
táplálékuk elsősorban magvakból, gyümölcsökből áll. Ezt egészítik ki időnként rovarokkal, gombákkal, madártojásokkal és fiókákkal.
'''Koponya:''' Nincs foramen infraorbitale, ezért a rágóizmok nem tudnak előrenyúlni. Infraorbitalis régió széles.
'''''3. Sciurus vulgaris'''''''' Linnaeus, 1758 ''''''– közönséges erdeimókus, vörös mókus (116:2)'''
Európában a földközi-tengeri szigetek kivételével sokfelé elterjedt, de elsősorban a fenyveseket kedveli. Egyes helyekről (Anglia, Wales) az amerikai szürkemókus már kiszorította, de más helyeken is háttérbe szorult. Feje gömbölyű, télen dús fülpamacsa és hosszú szőrzetű farka van. Bundájának színe változó, vörösbarnától a hamvas feketéig. Télen a hasi oldal mindig fehér. Szeme fekete, ragyogó. Négyujjú mellső lába mászásra adaptálódott. Hátsó végtagja mindig sokkal hosszabb. A nemek színe hasonló. A kölykök is hasonlítanak az idősekre. Testhossz: 21,9 cm, testtömeg: 260-345 g. Évente 3-7 csupasz, vak kölyköt fial, amelyek szőrzete egy hét alatt kialakul. Magvakkal, zöld növényi részekkel, gombákkal, rovarokkal, madártojásokkal és -fiókákkal táplálkozik. Fészkét ágakból, gallyakból készíti, de néha faodvakat foglal el. Korareggel és sötétedés előtt a legaktívabb. Igazi téli álmot nem alszik. Fő ragadozói a nyuszt, nyest, menyét, vadmacska. Prémjéért is vadászták. Populációinak nagysága 7 éves ciklikusságot mutat.
'''''4. Sciurus carolinensis'''''''' Gmelin, 1788 – szürke mókus '''
Az előző fajhoz nagyon hasonló, mind életmódjában, mind élőhely preferenciában. Eredetileg észak-amerikai elterjedésű faj, amelyet betelepítettek Európába, és mivel agresszívebb, mint a vörös mókus, sok helyről kiszorította azt. Bundája többnyire szürkés, de sötétebb egyedek is előfordulnak. Füle nem pamacsos télen sem.
'''''5. Spermophilus citellus'''''''' Linnaeus, 1766 - ''''''közönséges ürge (116:3)'''
Viszonylag rövid lábú és farkú, kerek fülű, mandulavágású szemű állat. Bundája szürkés-barna. Hasi oldala fehér vagy sárgás-fehér. Testhossz: 19-22 cm, testtömeg: 240-340 g. Életmódja nagyon hasonlít a prérikutyáéhoz, nappal, főként hajnalban és alkonyatkor aktív. Gyakran hallatja két lábra állva figyelmeztető, magas hangú füttyét. Évi egy alkalommal 2-13 csupasz, vak és fogatlan kölyköt fial. 10 évig is élhetnek. Téli álmot alszanak. Nyílt vidékek lakói, gyakran utak mentén találhatók. Telepekben élnek, a föld alatt kiterjedt járatokat ásnak. A járatokból vízzel szokták kiönteni (ld. Petőfi). A járatokba nagy mennyiségű magvat hordanak pofazacskójukban, így komoly gazdasági kárt okozhatnak, ha valahol elszaporodnak. Magyarországon azonban számuk jelentősen lecsökkent, szinte már csak repülőterek gyepeiben találhatók meg. Ez azért nagy probléma, mert legtöbb ragadozó madarunknak fő táplálékállata, és így az ürgék száma közvetve kihat ragadozó madarainkra is.
'''Koponya:''' Infraorbitalis régió keskeny. 
 
'''Család: ''''''Myoxidae = Gliridae'''''' ''''''– ''''''pelefélék'''
*forma és életmód tekintetében az egér- és mókusfélék között álló család
*többnyire a lombkorona-, kevésbé a cserjeszintben vagy a talajon mozgó, igen aktív állatok
*ujjaik vége kiszélesedik, ami a jobb tapadást segíti elő
*nappal fészkükben pihennek és csak éjszaka aktívak
*rendszerint hosszú téli álmot alszanak, a hibernáció akár októbertől áprilisig is tarthat. A téli álom kialakulását a táplálékhiány, a csökkent fehérje bevitel segíti elő. A hibernáció második szakaszában az állat időnként fel-felébred. A teljes felébredést követően azonnal megkezdődik a párzás, de ebben nem minden ivarérett egyed vesz részt.
*a legtöbb faj bundája dús, bozontos farkukat kétsoros szőrzet borítja
*mindenevők, bár a táplálék milyensége függ az évszaktól, az állat korától és a fajtól
*a pele populációk egyedsűrűsége rendszerint nem éri el az egyéb rágcsálókét (nagy pele; 0,1-10 egyed/ha).
<li align="justify">'''Koponya:''' alul-felül egy-egy premolarisuk van, zápfogaik felszínén haránt irányban a redők.</li>
'''''6. Glis glis'''''''' Linnaeus, 1766 ''''''–'''''' ''''''nagy pele (116:1)'''
Európa-szerte elterjedt, szürke bundájú, lompos farkú, patkány nagyságú rágcsáló. Szemei körül sötétebb szemgyűrű van. Testhossz: 120-200 mm, testtömeg: 113-150 g. Elsősorban tölgy- és bükkerdőkben él, de gyakran megtalálhatjuk parkokban, kertekben, sőt házak padlásán is. Éjszakai állat, makkal, gyümölccsel, hajtásokkal, rügyekkel, néha rovarokkal, tojással vagy madárfiókákkal is táplálkozik. A nyár folyamán 3-10 kölyköt ellik. Fészkét fák odvába, madárodúkba készíti, és gyakran mohával béleli. Megzavarva jellegzetes berregő hangot ad. Hazánkban már augusztus végén téli álomra vonul. Fogságban, meleg helyen tartva nem alszik téli álmot. Az ókori rómaiak felhizlalva megsütötték, és ínyencségként fogyasztották.
'''''7. Muscardinus avellanarius'''''''' Linnaeus, 1758 ''''''–'''''' ''''''mogyorós pele '''
Európában a legkisebb pelefaj. Testhossz: 55-89 mm, testtömeg: 18-23 g. Körülbelül háziegér nagyságú vörhenyes alapszínű állat. Mellén fehér folt látható. Hazánkban lombos erdőkben, dús cserjésekben, parkokban gyakori. Faodvakban vagy a bokrok, fák ágaira készített, körülbelül 12 cm átmérőjű, gömbölyded fészkében lakik. Éjszaka aktív. Gyümölcsökkel, magvakkal, rügyekkel és rovarokkal táplálkozik. Évente egy alkalommal 3-5 kölyköt fial. Téli álmát faodvakban vagy az avarban alussza.
 
'''Alrend: ''''''Castorimorpha ''''''- Hódalkatúak'''
'''Család: ''''''Castoridae'''''' ''''''– Hódfélék'''
'''''8. Castor fiber'''''''' ''''''Linnaeus, 1758'''''' – eurázsiai hód '''
A hód a legnagyobb őshonos, európai rágcsáló. Értékes prémjéért és a hódpézsmáért sok helyről kipusztították, majd az utóbbi években több helyre visszatelepítették (WWF). Magyarországon 1986-ban ismét megjelent a Szigetközben. Az erdős területek álló- és folyóvizeiben fordul elő. Testhossz: 90 cm, testtömeg: 14-34 kg. Jellegzetességeik a zömök test, kicsi fül (melyek zárhatóak), nagy busa fej, pikkelyekkel borított lapos farok. Csak a hátsó láb ujjai között található úszóhártya, a mellsőkön erőteljes karmok vannak. Párzási ideje januártól februárig tart. Évente egy alkalommal 2-4 szőrös és nyitott szemű kölyköt hoz a világra. Az ivar meghatározását ránézésre nem lehet megállapítani, mert a külső nemi szervek nehezen megfigyelhetők (ld. kasztrált). Nyáron különböző zöld, főként vízi növényekkel, a ligeterdők fáinak lerágott kérgével, bogánccsal, télen pedig a korábban felhalmozott ágakkal táplálkozik. Télen csak a fiatalok esznek, az idősebbek zsírraktáraikat élik fel. Elsősorban éjszaka aktív, félénk állatok, amelyek idejük legnagyobb részét a vízben töltik. Rendszerint párosával, vagy a szülőkkel maradt kölykökkel együtt, akár 12 egyedből is álló családokban élnek. Nagy várat készítenek, amelynek bejárata többnyire a víz alatt található. Élőhelyük vízszintjét járatok ásásával és gátak készítésével szabályozzák, habár az eurázsiai hódra nem igazán jellemző a gátépítés. Territóriumukat bűzmirigyük váladékával (hódpézsma) jelölik meg. A hódpézsmát a XVI. és XVII. században a gyógyászatban használták, azóta kiderült, hogy egyik összetevője a szalicilsav, amely az aszpirin egyik alkotórésze. Rendszerint csendes állat, de veszélykor hangos farokcsapással bukik a víz alá.
'''Koponya:''' hatalmas, masszív koponya nagy metszőfogakkal, foramen infraorbitale nincs.
'''''9. Castor canadensis'''''''' Kuhl, 1820 – kanadai hód '''
Az eurázsiai hódtól csak koponyabélyegek alapján, és genetikai vizsgálatokkal különíthető el. Sok területre sajnálatos módon kanadai hódot telepítettek be, ami veszélyezteti az eurázsiai hód elterjedését a kialakuló versenyhelyzet miatt (hazánkban szerencsére erről nincs szó). Elsősorban a kanadai hódra jellemző a fák kidöntése, és a gátépítés.
 
'''Alrend: ''''''Myomorpha ''''''- Egéralkatúak'''
'''Család: ''''''Dipodidae ''''''–'''''' Ugróegérfélék'''
*Eurázsiában és Észak-Afrikában elterjedt család
*tagjaira a hosszú hátsóláb jellemző
*főként száraz területeken élnek.
'''''10. Sicista subtilis'''''''' Pallas, 1773 ''''''–'''''' ''''''csíkos szöcskeegér '''
Az Alföld szikes és homokos területein elszigetelt populációi fordulnak elő, legritkább rágcsálónk. Hosszú idő után újra 2006-ban a Borsodi Mezőség TK területén került elő. Körülbelül 10 cm-es farkával együtt 16 cm hosszú, testtömege: 10-15 g. Háta sárgásbarna, közepén egészen a farok tövéig egy fekete csík fut. Ennek két oldalán egy-egy világosabb sárga csík látható. Életmódjáról nem sokat tudunk. Rovarokkal, magvakkal, bogyókkal táplálkozik.
'''Család: S p a l a c i d a e ''''''–'''''' Földikutyafélék '''
Földalatti életmódhoz alkalmazkodott rágcsálók. Szemük teljesen elcsökevényesedett, legtöbbször a fej bőrébe rejtett. Lábaik ásásra módosultak. Metszőfogaik rendkívül szélesek és laposak.
'''''11. Spalax leucodon'''''''' ''''''Nordmann, 1840'''''' – ''''''nyugati földikutya (116:8)'''
Hengeres testű, vakondszerű állat. A Balkánon és Magyarország alacsonyabban fekvő területein él (pl. hajdúbagosi földikutya rezervátum). Testét puha, bársonyos, barnás vagy vöröses árnyalatú, szürke bunda fedi. Lába rövid, lábujjai rózsaszínűek. Feje kétoldalán az erősebb szőrökből álló érzékelőserték sorokba rendeződnek, elhelyezkedésüket egy fehér vonal jelzi. Szeme a bőr alatt fedve található. Külsőfüle hiányzik. Farka csökevényes. Testhossza 18,5 és 27 cm, testtömege 140 és 220 g közé esik. Szaporodási időszaka novembertől januárig tart. Évente egy alkalommal, 2-4 csupasz, körülbelül 5 cm-es és 5 g-os kölyköt hoz a világra, száraz fűvel bélelt földalatti fészkében. A kölykök 4-6 hetes korukig maradnak a fészekben, majd a felszínre mennek, és territóriumot keresnek maguknak. Földalatti növényi részekkel, magvakkal, kisebb részben rovarokkal táplálkozik. A szaporodási időszak kivételével magányos. Éjszaka aktív. Kiterjedt járatrendszert készít, melyben külön rész szolgál pihenésre, ellésre, táplálék raktározására vagy az ürülék lerakására. A járatok készítéséhez metszőfogait is használja. Rendszerint nem ás mélyre. Elsősorban baglyok ragadozzák. A vakondnál nagyobb túrásokat készít. Fejüket a járatok falához kopogtatják, így kommunikálnak egymással.
'''Koponya:''' Előreálló, nagyon fejlett alsó metszőfog. Lapos, háromszögletű koponya, nagy foramen infraorbitale.
 
'''Család: ''''''Muridae'''''' ''''''–'''''' egérfélék'''
*az emlős fajoknak több mint negyede (1137) tartozik ebbe a családba
*az Antarktisz kivételével minden földrészen megtalálhatók
*rendkívül sokrétű csoport
*többségük kicsi, szárazföldi, magvakkal táplálkozó, éjszakai életmódot folytató állat
<li align="justify">Az ó-világi egér- és patkányfajokat magában foglaló alcsalád. Zápfogaik gyökeresek, fülük bundájukból jól láthatóan kiáll. A testtel körülbelül megegyező hosszúságú farkuk szőrrel csak gyéren fedett, és romboidális pikkelyek fedik. Fejük hosszúkás.</li>
'''''12. Apodemus sylvaticus'''''''' Linnaeus, 1758 – ''''''közönséges erdeiegér '''
Európa legészakibb területeinek kivételével kontinensünkön, Észak-Afrikában és Közép-Ázsiában sokféle élőhelyen előfordul. Erdőkben, mezőkön, kertekben, néha (elsősorban télen) épületek, házak belsejében találhatjuk meg. Ha a sárganyakú erdeiegérrel együtt fordul elő, akkor a nyíltabb részeken találhatjuk meg. Hátának sötét sárgásbarna és hasának fehér színe nem éles vonallal határolódik el. Mellén narancssárga folt lehet. Orra megnyúlt, nagy, fekete szeme kiemelkedik a bundából. Szürke és albínó példányok is előfordulnak. A nőstények kissé nagyobbak a hímeknél. Testhossza 81-94 mm, testtömege 14 és 29 g. A terület hőmérsékletétől függően az év nagy részében szaporodó képes. Évente több alkalommal, 4-6 csupasz, vak kölyköt fial. Élettartamuk 2 év, bár átlagosan csak 6 hónapig élnek. Mindenevők. A különböző magvakon kívül rovarokat, rovarlárvákat és pókokat is fogyaszt. Télire nagy mennyiségű makkot, magvakat raktároz földalatti járataiban. A szaporodási időszakban fészkét száraz fűszálakkal, avarral béleli. Elsősorban éjszaka aktív. Ügyesen mászik, gyorsan fut akár az avarban is; veszély esetén cikk-cakkban futva próbál elmenekülni. Lakóterületét igen harcosan védi. Leggyakrabban baglyoknak, rókáknak, menyétféle ragadozóknak, kígyóknak esik áldozatul.
'''''13. Apodemus flavicollis'''''''' ''''''Melchior, 1834'''''' – ''''''sárganyakú erdeiegér (115:11)'''
Az erdei egérhez hasonló, de annál valamivel nagyobb, erőteljesebb állat, a hát és has színe éles vonalban találkozik az állat oldalán. Mellén a barna folt kétoldalra, egy sárga vagy narancssárga, sávban folytatódik (nyakörv, nyakfolt). Testével megegyező hosszúságú farkával együtt, hosszúsága elérheti a 22-24 cm-t is. Leggyakrabban a háborítatlan, klimax erdőkben fordul elő. Néha házakba is behúzódik. Főként éjszakai aktív. Számos emlős és madár ragadozza. Enyhe telek után, illetve 3-4 évente a bőségesebb táplálék következtében létszáma megnő.
'''''14. Apodemus agrarius'''''''' Pallas, 1771 – ''''''pirók erdeiegér '''
Kelet- és Közép-Európában elterjedt egér. Erdőkben, sövények környékén, mezőgazdasági területeken gyakran találkozhatunk vele. Háta vörösesbarna, hasa fehér. A háta közepén végighúzódó fekete csíkról könnyen felismerhető. Testhossza 9,7-12,2 cm, testtömege 16 és 25 g között mozog. Évente több alkalommal 5-7 kölyköt fial. Életmódjában, táplálkozásában az erdei egérhez hasonlít, de nem annyira agilis és kevéssé ügyesen mászik.
'''''15. Mus musculus'''''''' Linnaeus, 1758 – ''''''házi egér '''
Eredetileg Ázsiában élő faj, amely napjainkban néhány szigetet leszámítva egész Európában megtalálható, elsősorban az ember környezetében. Színe a különböző területeken eltérő lehet. Puha bundája rendszerint barnásszürke (egérszürke), a hasi részen csak kissé világosabb. Előfordulnak teljesen fekete vagy fehér, esetleg szinte teljesen csupasz egyedek is. Orra hegyes, nagy szeme ragyogó fekete, füle körülbelül fele olyan hosszú, mint a feje. Gyengén szőrös farkán 150-205 pikkelygyűrű található. Jellegzetes “egérszaga” van. A szabadban élő példányok kisebbek, farkuk arányosan rövidebb. Testhossza 7 és 9 cm között váltakozik, testtömege 10-41 g között mozog. Egész évben szaporodóképes, de a szabadban élő példányoknál télen csökken az ivari aktivitás. 5-6 csupasz és vak kölyköt hoz világra. Gabonaraktárakban évente akár 10 alkalommal is kölykezhet, bár a szabadban és a házakban az alomszám ennek körülbelül csak fele. A házi egér élettartama a szabadban 3, fogságban akár 6 év is lehet. Elsősorban magvakat eszik, de más táplálék elfogyasztásához is gyorsan adaptálódik. A megfigyelések szerint a csak háztartási hulladékon élők, később már képtelenek az eredeti táplálékhoz visszatérni. Elsősorban éjszaka aktív. Ügyesen mászik, ha megijesztik meglepően nagyokat ugrik. Gyorsan és csendesen mozog. Territóriumát vizelettel jelöli meg, és igen aktívan védelmezi. A kölykök ultrahangot használnak az anya hívásakor, a kifejlett egyedek pedig az egymás közti kommunikációban vagy a sötétben való tájékozódásban. Lakott helyeken az ember és a macska a fő ellensége, a szabadban pedig számos madár és ragadozó emlős, illetve kígyó táplálkozik vele. Denzitása nagymértékben függ a rendelkezésre álló táplálék mennyiségétől.
'''''16. Mus spicilegus'''''''' ''''''Petényi, 1882'''''' – ''''''güzüegér (115:13)'''
A házi egérhez nagyon hasonló faj, egyesek szerint annak egy alfaja. Ez az egyetlen olyan emlősfaj, amelyet magyar ember írt le. A güzüegér hasának világosabb színe élesen elválik a hát sötétebb színétől, farka is valamivel rövidebb és a szeme is kisebb. Testhossza: 68-78 mm, testtömege: 10-26 g. Elsősorban vadon fordul elő, akár mezőgazdasági területeken. Hortobágyon és a Nyírségben rendszeresen találkozhatunk vele. Jellegzetes hordásokat készít, amelyekben növényi részeket, gabonakalászokat halmoz fel. Ezeket a hordásokat nem élelemraktárnak építi, hanem az alatta elhelyezkedő lakóüreget védi a hordás az esőtől, illetve a rothadó növényi részek megfelelő hőmérsékletet biztosítanak a lakóüregben.
'''''17. Micromys minutus'''''''' Pallas, 1771 – törpeegér '''
A legkisebb európai rágcsáló, amely a mediterráneum és a Skandináv-félsziget kivételével Nyugat-Európától Kínáig nádasokban, gabonaföldeken, sövényekben és parlagokban mindenütt megtalálható. 50-69 mm hosszú, 4-10 g testtömegű állat. Vastag, sűrű bundája a hátán vörösesbarna, a hasán fehér. A két szín viszonylag élesen válik el. Az egyetlen fogófarokkal rendelkező óvilági rágcsáló. Farka szőrtelen, pikkelyes, és hosszabb, mint a test. Rövid, tompa orra és kicsi, lekerekített füle van. A hátsó lábait és farkát a mászáshoz, a mellsőt a táplálék megfogásához használja. Szaporodási időszaka áprilistól szeptemberig tart. Évente több alkalommal, 5-9 csupasz és vak kölyköt fial. A fiatalok kezdetben szürkék, majd a hátsó testnegyedtől kiindulva fokozatosan vöröses színűvé válnak. Bár élettartama fogságban 4 év is lehet, a természetben csak körülbelül 18 hónapig él. Különböző magvakkal, gyümölcsökkel, nyáron rovarokkal táplálkozik. Földalatti járatokban télire táplálékot halmoz fel. Három órás periodicitással éjjel-nappal aktív. A nem aktív időszakokban a járatokban vagy szénában pihen. Fészke fűből, nádból, kukoricalevélből készül, átmérője körülbelül 7 cm. A fialó fészekben, amelyet a talajtól 60-300 mm magasságban erősebb fűszálakra vagy nádra, sásra készít, csak a nőstény és a kölykök élnek, a hímeket a nőstények elüldözik onnan. Rendszerint barátságos, nem agresszív állatok, bár éhínség esetén a kannibalizmus is előfordul körükben. Ragadozóik között a baglyok, menyétféle ragadozók és kígyók szerepelnek. A populációk nagysága évenként váltakozik, valószínűleg az utóbbi 100 évben folyamatosan csökkent.
'''''18. Rattus rattus'''''''' Linnaeus, 1758 – házi patkány '''
A vándorpatkánynál karcsúbb, kisebb és bundája általában sötétebb, feketés színű. Néha albínó példányok is előfordulnak. Farka hosszú, majdnem csupasz. 260-280 pikkelygyűrű látható rajta. Bajuszszálai hosszúak és feketék. Füle csupasz. Lábujjai rózsaszínűek, alsó felükön pikkelyszerű gyűrűkkel. Testhossza 16,5 és 22,8 cm között váltakozik. Testtömege akár a 200 g-ot is elérheti. Elsősorban az ember környezetében fordul elő. Kedveli a padlásokat, pincéket, pajtákat. Néha erdőben is előfordul. Hajókon a leggyakoribb patkány, valószínűleg a hajózással terjedt el az egész világon. Európában nem őshonos. Egész évben szaporodó képes, bár a szaporodási csúcs nyáron (sokszor ősszel is) figyelhető meg. Évente akár 5 alkalommal is 5-10 csupasz, vak kölyköt hoz a világra. Elsősorban növényi eredetű táplálékot fogyasztanak, de szükség esetén mindent megesznek. Kedvezőtlen körülmények között a kannibalizmus is előfordul. Főként éjszaka aktívak. Ritkán tesznek meg nagyobb távolságot 90 m-nél. Ügyesen másznak, csak ritkán úsznak. Lakott területen fő ellensége a házimacska, a természetben pedig a ragadozó madarak és emlősök. Sok helyütt, elsősorban Európa északi területein a táplálékért és az élőhelyért folytatott harcban a vándorpatkány kiszorította.
'''''19. Rattus norvegicus'''''''' Berkenhout, 1769 – vándorpatkány (116:5)'''
Az előző fajnál valamivel nagyobb testű, körülbelül 20,3-26,7 cm testhosszú állat. Háta szürkésbarna, hasa piszkosfehér. Farkán a pikkelygyűrűk száma 200-220 között mozog. Tömege az 500 g-ot is elérheti. Eredetileg Indiában élt, de Európában is már legalább 250 éve megjelent. Észak-Európában teljesen, Közép-Európában pedig nagyrészt kiszorította a házi patkányt, mivel nagyobb családokban él és agresszívebb annál. Gyakran kiterjedt földalatti járatokat készít. Épületek földalatti részein, csatornákban fordul elő. Sok városban több patkány él, mint ember. Jól úszik. Nemcsak növényi magvakat eszik, hanem megrág állatokat, dögöket is, ezzel különböző járványokat terjeszthet (pl. pestis). Több élelmet is megfertőz, mint amennyit képes megenni. Egész évben szaporodóképes. Évente 3-5 alkalommal 4-10 csupasz és vak kölyköt hoz a világra. A kölyköket az anya kitartóan védelmezi. Éjszaka, főként szürkület és pirkadás idején aktív. Jól ugrik, de nem mászik olyan ügyesen, mint a házi patkány. Lakott területeken kutya, macska és az ember a fő ellensége, a természetben pedig a baglyok és a ragadozó emlősök.
 
'''Család: C r i c e t i d a e'''''''' ''''''''–'''''' Hörcsögfélék'''
Rövid lábú és farkú, viszonylag nagy állatok. Pofazacskójuk és két rekeszes gyomruk van. Üregeket ásnak. Gumós zápfogaik vannak, a gumók a felső zápfogakban két sorban állnak. Járomívük széles, rostrumuk rövid.
'''''20. Cricetus cricetus'''''''' Linnaeus, 1758 – közönséges hörcsög (116:4)'''
Az alcsalád legismertebb tagja. Háromszínű, alul sötétebb, felül sárgásbarna, oldalán fehér foltokkal. Majdnem teljesen fekete színváltozatok is előfordulnak. Lába széles, rajta fejlett karmok láthatók. Hatalmas pofazacskója segítségével élelem-tartalékot gyűjt (akár 15 kg-ot is). Testhossza 21,5-32 cm, testtömege 150-385 g közé esik. Territóriumát szaganyaggal jelzi. A nem túl nedves, nem homokos és nem köves területeket kedveli. Gyakran mezőgazdasági művelés alatt álló földeken lehet megtalálni. Maga ásta 1-2 m mély, két kijárattal (rejtekút és függőleges lyuk) is rendelkező üregben él. A hímekébe egy, a nőstényekébe több függőleges lyuk vezet. Napkelte előtt a legaktívabb. Évente kétszer 6-12 csupasz és vak kölyköt fial. Az ivarérettséget a következő tavasszal érik el. Októbertől márciusig téli álmot alszik. A föld felengedése után felébred, de nem nyitja ki üregének bejáratát, hanem az elraktározott élelmet fogyasztja. Később nyári lakást készít. A párzás idejére a hímek a nőstények üregébe költöznek. Igen agresszív, ingerlékeny állat. Több alfaja is van.
 
'''Subfamilia: Arvicolinae'''''''' ''''''''–'''''' pocokformák'''
Zömök testű, lekerekített fejű, változatos nagyságú rágcsálók. Az összes mezei pocokformának viszonylag rövid, csak a test 2/3-át elérő, gyérszőrű, gyűrűs farka van. Kicsiny fülük alig látszik ki bundájukból. A pockok feje az egerekhez viszonyítva kerek, kövér, orruk tompa. A fogak száma 16, zápfogaik gyökértelenek, és felszínük háromszögű prizmákból áll össze. Egyes fajok idősebb példányainak zápfoga gyökeres lehet, a metszőfogak azonban soha nem azok. Több fajuk mezőgazdasági kártevő.
'''Csoport:''' Gyökeres fogú pockok
Foguk pulpaürege idősebb korban bezárul, és ezért megáll a fog növekedése.
'''''21. Ondatra zibethicus'''''''' Linnaeus, 1766 – pézsmapocok (116:6)'''
Észak-Amerikából a XX. század húszas éveiben, prémje miatt betelepített faj. A legnagyobb méretű pocokfaj. A körülbelül 19-27,5 cm hosszú farka nélkül, 26-40 cm hosszú állat. Tömege 0,6 és 1,7 kg között mozog. Prémje sárgásbarna, puhaszálú és tömött. A lassú folyású vizeket és tavakat kedveli. A növényzettel dúsan benőtt partokon építi bonyolult, 1 m-re is lehatoló, több kijárattal is rendelkező alagútrendszerét, ezáltal gyakran gátszakadásokat is előidéz. Télire nádból, sásból 1 m magas, 2 m átmérőjű, kúpalakú várat készít magának. Éjjel és nappal is aktív. Elsősorban a vízi- és vízparti növényeket eszi, de csigákat, kagylókat, esetleg halakat is elfogyaszt. Territóriumát illatmirigyének váladékával, pézsmával jelöli. Évente többször, 4-8 kölyköt ellik. Nem alszik téli álmot. Úszáshoz a hátsó lábait és farkát használja. Ügyesen bukik víz alá.

'''Csoport:''' Gyökértelen fogú pockok
Fogak pulpaürege alulról nyitott, ezért egész életükben nő a foguk.
'''''22. Microtus arvalis Pallas'''''''', 1779 – mezei pocok (115:12)'''
A Brit-szigetek kivételével Európa szerte elterjedt faj, gyakori. Bundája felül sárgásbarna vagy vörhenyes árnyalatú, alul világosabb. Farka majdnem egyszínű. Körülbelül 83-120 mm hosszúságú állat, tömege 14 és 46 g között mozog. Elsősorban a mezőgazdasági területeken, legelőkön, gyümölcsösökben fordul elő. Március és október között évente 2-3 vagy még több alkalommal szaporodik. Egy-egy alkalommal 4-7 kölyköt fial, amelyek körülbelül 1-3 g-osak, csupaszok és vakok. A nőstények azonban már 13-21 napos korukban ivarérettek, és a felnőtt hímek már ekkor befedezik őket. Élettartamuk a szabadban fél év körülire tehető, fogságban azonban akár három évig is élnek. Időnként rendkívüli módon elszaporodnak (pocokinvázió). A földalatti fészkeket járatok kapcsolják össze, sőt még a hó alatt is készítenek járatokat. Télire táplálékot halmoznak fel.
'''''23. Arvicola terrestris'''''''' Linnaeus, 1758 – vízipocok/kószapocok '''
Európában a vízi pocok a legnagyobb termetű őshonos pocokfaj. Az Amerikából betelepített nagy testű pézsmapocoktól eltérően testfelépítésében nem tükröződik a víz közeli életmód: farka nem lapított, ujjai között nem fejlődött úszóhártya. Hasa és háta is sötétbarnás. Elsősorban a folyó- és állóvizek parti zónájában, maga fúrta járatokban él. Nedves környezetben, a magas talajvízszint miatt 18–35 centiméteres átmérőjű fészkét a felszínen, az aljnövényzet borításában készíti. A vízpartokon elsősorban nád, gyékény és sásfélék zsenge leveleivel és raktározó szöveteivel táplálkozik. Mezőgazdasági területeken és konyhakertekben különböző gabonaféléket, burgonyát, répát, káposztát, salátát, hagymát is fogyaszt. Időnként elfog egy-egy békát, halat, rákot, megeszi a különféle vízi rovarok lárváit és kifejlett példányait is. A szaporodási időszak márciustól októberig tart. Az egyedek egymásra találását egy speciális bőrmirigy átható szagú váladéka segíti. A nőstény évente 2–4 alkalommal, ellésenként 4–9 utódnak ad életet. A fiatalok már 2-3 hónapos korban ivarérettek, a 65 grammos nőstények már eredményesen felnevelhetik utódaikat. A vízi pocok maximális életkora 2,5-3 év.

Emlősök – Mammalia

2023-02-16T14:08:30Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

'''Osztály: ''''''Mammalia'''''' – Emlősök'''
 

*a Föld minden élőhelyén előfordulnak 
*testüket szőr borítja, mely sok esetben módosulhat (tüske, serte, stb.) 
*utódaikat tejjel táplálják (tejtermelő emlőmirigyek) 
*bőrükben különféle bőrmirigyek találhatók (verejték-, illat-, faggyúmirigy) 
*az állkapcsot egyetlen pár csont alkotja (mandibularia) 
*középfülben 3 csontocska van (''stapes'', ''malleus'', ''incus'') 
*vörösvérsejtjeik sejtmag nélküliek 
*a mell- és hasüreg határán rekeszizom található 
*baloldali aortaív 
*diphyodontok (kétfogzásúak), fogképletük változatos 
*a neocerebrum a hozzájuk legközelebb álló madarakhoz és hüllőkhöz képest jól fejlett 
*Magyarországon az emlősök osztályából csak a valódi méhlepényesek (''Eutheria ''alosztály) képviselői találhatók meg, 82-88 fajjal. A pontos fajszámot nehéz meghatározni, mert vannak fajok, amelyek csak időnként jelennek meg Magyarországon (pl. jávorszarvas, farkas stb.). 

Alosztáy:'' ''Theria Alosztályág: Eutheria 
[[Rendsorozat – Euarchontoglires]]
Rend: Lagomorpha – Nyúlalakúak
Család'': ''Leporidae – Nyúlfélék
'''1. ''Oryctolagus cuniculus'' – üregi nyúl'''
'''2. ''Lepus europaeus'' – mezei nyúl'''
 
Rend: Rodentia – Rágcsáló-alakúak
Alrend: Sciurognathi – Mókusalkatúak
Család: Sciuridae –Mókusfélék
'''3. ''Sciurus vulgaris'' – közönséges erdeimókus vagy vörösmókus V'''
'''4. ''Sciurus carolinensis'' – szürkemókus'''
'''5.'' Spermophilus citellus'' – közönséges ürge V'''
Család: Myoxidae = Gliridae – Pelefélék
'''6. ''Glis glis'' – nagy pele V'''
'''7. ''Muscardinus avellanarius'' – mogyorós pele V'''
Alrend: Castorimorpha - Hódalkatúak
Család: Castoridae – Hódfélék
'''8. ''Castor fiber ''– európai hód V'''
'''9. ''Castor canadensis ''– kanadai hód'''
Alrend: Myomprpha - Egéralkatúak
Család: Dipodidae – Ugróegérfélék 
Subfamilia: Sicistinae – Szöcskeegér-formák
'''10. ''Sicista subtilis'' – csíkos szöcskeegér FV'''
Család: Muridae – Egérfélék 
Subfamilia: Spalacinae – Földikutyaformák
'''11. ''Spalax leucodon'' – nyugati földikutya FV'''
Subfamilia: Murinae – Egérformák
'''12. ''Apodemus sylvaticus ''– közönséges erdeiegér'''
'''13. ''Apodemus flavicollis'' – sárganyakú erdeiegér'''
'''14. ''Apodemus agrarius'' – pirók erdeiegér'''
'''15. ''Mus musculus'' – házi egér'''
'''16. ''Mus spicilegus'' – güzüegér'''
'''17. ''Micromys minutus'' – törpeegér'''
'''18. ''Rattus rattus'' – házi patkány '''
'''19. ''Rattus norvegicus'' – vándorpatkány''' 
Subfamilia: Cricetinae – Hörcsögformák
'''20. ''Cricetus cricetus'' – közönséges hörcsög '''
Subfamilia: Arvicolinae'' ''– pocokformák 
Csop.: Gyökeresfogú pockok
'''21. ''Ondatra zibethicus'' – pézsmapocok '''
Csop.: Gyökértelen fogú pockok
'''22. ''Microtus arvalis'' – mezei pocok'''
'''23. ''Arvicola terrestris'' – kósza pocok = vizipocok'''
 
[[Rendsorozat: Laurasiothera – Laurázsiaiemlősök]]
Rend: Erinaceomorpha – Sünalakúak
Család: Erinaceidae – Sünfélék
'''24. ''Erinaceus concolor'' – keleti sün V'''
 
Rend: Soricomorpha – Cickányalakúak
Csalásd: Soeicidae - Cickányfélék
'''25. ''Sorex araneus'' – erdei cickány V'''
'''26. ''Sorex minutus'' – törpecickány V'''
'''27. ''Sorex alpinus ''– havasi cickány V'''
'''28. ''Neomys fodiens'' – közönséges vízicickány V'''
'''29. ''Crocidura suaveolens'' – keleti cickány V'''
'''30. ''Crocidura leucodon'' – mezei cickány V'''
Család: Talpidae – Vakondokfélék
'''31. ''Talpa europaea'' – közönséges vakond V'''
 
Rend: Chiroptera – Denevér-alakúakelis silvestris 
Család: Rhinolophidae – Patkós denevérek
'''32. ''Rhinolophus ferrumequinum'' – nagy patkósdenevér FV'''
Család: Vespertilionidae ''–'' Simaorrú denevérek
'''33. ''Myotis myotis'' – közönséges vagy egérfülű denevér V'''
'''34. ''Pipistrellus pipistrellus'' – törpedenevér V'''
'''35. ''Nyctalus noctula'' – rőt korai denevér V '''
 
Rend: Carnivora – Szárazföldiragadozó-alakúak
Család: Canidae – Kutyafélék
'''36. ''Canis lupus'' – farkas FV'''
'''37. ''Canis aureus'' – aranysakál '''
'''38. ''Vulpes vulpes ''– róka '''
Család: Ursidae – Medvefélék
'''39. ''Ursus arctos'' – barnamedve V'''
Család: Felidae – macskafélék
'''40. ''Felis silvestris'' – vadmacska V'''
'''41. ''Lynx lynx'' – hiúz FV'''
Család: Mustelidae – Menyétfélék 
Subfamilia: Lutrinae'' ''– Vidraformák
'''42. ''Lutra lutra'' – vidra FV'''
Subfamilia: Melinae – Borzformák
'''43. ''Meles meles'' - borz'''
Subfamilia: Mustelinae – Menyétformák
'''44. ''Martes martes'' – nyuszt V'''
'''45. ''Martes foina'' – nyest '''
'''46. ''Mustela putorius'' – görény '''
'''47. ''Mustela eversmanni ''- mezei görény V'''
'''48. ''Mustela nivalis'' – menyét '''
'''49. ''Mustela erminea'' – hermelin V'''
 
Rend: Artiodactyla'' ''– Párosujjúpatás-alakúak
Alrend: Suina – Disznóalkatúak
Család: Suidae – Disznófélék
'''50. ''Sus scrofa'' – vaddisznó '''
Alrend: Ruminantia – Kérődző-alkatúak 
Család: Cervidae – Igaziszarvas-félék
'''51. ''Capreolus capreolus'' – nyugati őz'''
'''52. ''Cervus dama'' – dámszarvas '''
'''53. ''Cervus elaphus'' – gímszarvas'''
'''54. ''Alces alces'' – jávorszarvas'''
Család: Bovidae – Tülkösszarvú-félék 
Subfamilia: Caprinae
'''55. ''Rupicapra rupicapra'' – zerge V'''
'''56. ''Ovis musimon'' – muflon '''
'''Felhasznált irodalom:'''
ELTE rendszertan gyakorlati jegyzet (http://systzool.elte.hu/gyakorlat/emlosok%20b-csoport.doc)
Haarberg, O. (2007): ''Amit a hódról tudni érdemes'' WWF füzetek 26.
Papp, L. (szerk) (1997): ''Zootaxonómia - egységes jegyzet'' Magyar Természettudományi Múzeum, Dabas-Jegyzet Kft., Dabas, pp. 364-382.
Reichholf, J. (1996): ''Emlősök'' Magyar Könyvklub, Budapest (ford. Schmidt András)
Újhelyi, P. (1998): ''Emlősök'' CD ROM, Kossuth Kiadó, Budapest
Varga Zoltán, Rózsa Lajos, Papp László, Peregovits László (szerk.)  -  Zootaxonónia, Az állatvilág sokfélesége. Pars Kft., Nagykovácsi, 2021
[http://karpatkert.kismester.hu/ http://karpatkert.kismester.hu]
[http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_eml%C5%91sfajainak_list%C3%A1ja http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_eml%C5%91sfajainak_list%C3%A1ja]
''' '''

Csoport: "Szárazföldi madarak" – énekesmadár-alakúak

2023-02-16T14:08:30Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

'''Rend: PASSERIFORMES'''''' – énekesmadár-alakúak'''Szárazföldi madarak fajgazdag csoportja. Jellemzőjük az alsó gégefő (syrinx) használata a hangadáshoz. '''Alrend: ''''''Passerina'''''' – verébalkatúak '''(fajok: 51 – 88.)Világszerte elterjedt csoport. A tyranninaktól (újvilági és trópusi elterjedésű csoport) eltérően a syrinxet 5-7 pár izom mozgatja. '''Családsorozat: ''''''''Corvida'''''''' '''(fajok: 51 – 56.)Eredetileg Ausztráliából elterjedt, fajgazdag taxon. Igen változatos életmódúak és megjelenésűek.'''Család:'''''' ''''''Laniidae'''''' – gébicsfélék '''(fajok: 51.)Csak az Óvilágban elterjedt család. Rendszerint bokrokkal, fákkal tagolt nyílt területeken vadásznak és költenek. Ragadozó-rovarevők. Megjelenésbeni közös jellemzőjük, a hosszú, lépcsőzetesen keskenyedő farok. Kb. rigó méretűek, csőrük a vágómadarakéhoz hasonló kampóban végződik, a felső csőrkáván kétoldalt megfigyelhető a 'csőrfog'-nak nevezett kiemelkedés. A tövisszúró gébics (''Lanius collurio '''''108:3''') bokros-nyílt területeken fészkel, a táplálkozó terület és a költési revír nem feltétlenül fedi egymást. A fészkek vadrózsa, galagonya, kökény és más szúrós bokrokba épülnek. A karvalyposzáta élőhelyéül szintén ezek a területek szolgálnak. A két faj sokszor egymás közelében költ. A tövisszúró gébics korábban gyakori gazdafaja volt a kakukknak. Főként bogarakat és más rovarokat zsákmányol. Nyár végi egyenes szárnyú rajzásokkor, azok teszik ki tápláléka nagy részét. Étlapján hüllők, kisemlősök, kis testű énekes madarak is előfordulnak. A családra jellemző zsákmányszerző viselkedés szerint kiemelkedő pontról (pl. kerítésoszlop, kóró) csap le a földre. Sokszor tövisekre szúrva raktároz táplálékot. Április-májustól októberig tartózkodik Mo-n. '''Család:'''''' ''''''Corvidae'''''' – varjúfélék '''(fajok: 52 – 56.)Világszerte elterjedt, fajgazdag család (több mint 600 faj). Az ivari dimorfizmus nem jellemző rájuk. Sok képviselőjük mindenevő. A hazai corvidák nem vonulnak el télire. A vetési varjú ''(''''Corvus frugilegus '''''114:8a-b''') nyílt vidékek, síkságok madara, nem található meg magas hegyvidéken, összefüggő erdőségekben. Költő telepei rendszerint kisebb erdőfoltokban alakulnak ki. A költő kolóniák mérete tág határok között lehet. Táplálékát tekintve nem válogatós, a talajon járva minden ehetőt megeszik. A Mo-i állomány nem vonul el télire, ide pedig a Középorosz-Hátság költőállományának egy része érkezik telelni. A holló (''Corvus corax '''''104:7a-b''') nagy testű, ölyv nagyságú varjúféle. Észak-Amerikától Európán át Ázsia nagyobb részén és Észak-Afrika egyes részein költ. Fészkét gyakran magas fák tetejére, sziklapárkányokra építi. A párok nem alakulnak újra évenként, a fészkeket évekig használják. Mindenevő ugyan, de táplálékának jelentős részét állati tetemek adják.A dolmányos varjú (''Corvus cornix '''''114:9''') a vetési varjúhoz hasonlóan mindenevő, de több állati eredetű táplálékot fogyaszt. Gyakran fosztogat'' ''madárfészkeket. Magányosan fészkel, gyakran megtelepszik városok nagyobb parkjaiban is. Nem védett.A csóka (''Coeleus monedula '''''114:6''''','' vagy ''Corvus monedula'') hazai állományának jelentős része városokban, magasabb épületek padlásain fészkel. Alapvetően odúban, üregekben költ, előszeretettel töm tele fészekanyaggal kéményeket is. Telepes fészkelő. A párok életre szóló kapcsolatban vannak. Táplálékát a talajon járva keresi. Rovarokat, kisemlősöket, növényi részeket eszik, esetleg madárfészket fosztogat.A szarka (''Pica pica '''''114:5''') holarktikus elterjedésű faj. Nem költ összefüggő erdőségekben, sivatagokban, magashegységekben. Fészkét bokrokra, fákra építi. A fészek fölött jellegzetes tetőt épít gallyakból. A fészekcsésze sárral bélelt. A vetési varjakhoz hasonlatosan csak a tojó kotlik és a hím hordja az eleséget neki. A fiókákat már mindkét szülő eteti. Mindenevő ugyan, de táplálékának nagyobb része állati eredetű. Rovarokat, hüllőket, kisemlősöket, dögöket, madártojásokat, fiókákat, gyümölcsöket, magvakat eszik. Nem védett.A sárgarigó (''Oriolus oriolus '''''114:3''') ligeterdőkben, erdőfoltokban fészkel Európa melegebb tájain mindenütt, Afrikában és Indiában. Mo-n sík és dombvidéken mezővédő erdősávoknak, fasoroknak költ évenként egyszer. Jellegzetes ágvilla közé szőtt fészkét a hím és a tojó közösen építi. Táplálékát a fák lombkoronájában szerzi, ami főként hernyókból, bogarakból és gyümölcsökből (szőlő, faeper, cseresznye) áll. Május, szeptember között tartózkodik hazánkban. '''Családsorozat:'''''' ''''''''Passerida '''''(fajok: 57 – 87.)Néhány faj kivételével Ausztrálián kívül elterjedtek.'''Család:'''''' ''''''Bombycillidae'''''' – csonttollúfélék '''(fajok: 57.)A rovarokkal bogyókkal táplálkozó fajok másodrendű evezőin és egyes farktollain színes szarulemezkéket viselnek, nevüket erről kapták. Európában egyetlen fajuk a csonttollú (''Bombycilla garrulus '''''108:4a-b''') fordul elő. Bizalmas természetű madár, csapatosan jár. Nálunk egyes években tömeges téli vendég, egyébként tőlünk északabbra költ fenyőerdőkben, nyíresekben. '''Család:'''''' ''''''Cinclidae'''''' ''''''– vízirigófélék '''(fajok: 58.)A vízirigó (''Cinclus cinclus '''''109:9''') a család egyetlen faja Európában. A víz alatti táplálékszerzéshez specializálódott (légzsákrendszere visszafejlődött, orr és fülnyílása bőrredővel zárható). Zárt erdőségekben, gyors folyású patakok mentén él, ízeltlábúakat eszik (tegzeslárvák, kérészek, álkérészek, stb). Télire nem vonul el, csak a patakok mentén lejjebb húzódik. '''Család:'''''' ''''''Muscicapidae'''''' ''''''– légykapófélék '''(fajok: 59 – 65.)'''Subfamilia:'''''' Turdinae'''''' – rigóformák'''A népes család több mint húsz fajával találkozhatunk hazánkban. A rigóformák talajon ugrálva, futkosva keresik gerinctelenekből álló táplálékukat, lábuk erőteljes. Fiókáik első vedlésig pettyezett-foltos színezetűek. A fekete rigó (''Turdus merula '''''110:10''') Eurázsia nagy részén, Északnyugat-Afrikában fészkel. Ausztráliába és Új-Zélandra emberi közvetítéssel került. Eredetileg erdei, erdőszéli faj, de változatos élőhelyeken (városok, nádasok, fenyvesek) is megtelepszik. A hím és a tojó színezete eltérő. Évi két-három költése is lehet. A hímek kis területű revíreket tartanak fenn. Gilisztákkal, rovarokkal táplálkozik. Ősszel, télen gyümölcsöket, bogyókat fogyaszt. A hazai állomány részben vonuló.'''Subfamilia:'''''' Muscicapinae'''''' – légykapóformák'''A légykapóformák rendszerint kiemelkedő leshelyről, egyenes testtartásban üldögélve lesik zsákmányukat. Többnyire odúban, üregekben fészkelnek. A fiatalok pettyezett színezetűek. Rovarokkal táplálkoznak. A fülemüle'' ''(''Luscinia megarhynchos '''''110:5''') egyszerű barnás színezetű madár élénk rozsdavörös farokkal. Sűrű aljnövényzetű erdőket parkokat kedveli. Jellegzetes szép hühögő énekhangja a feketerigó és a barátka hangja mellett a legcsengőbb madárének. Gyakran éjszaka is hallatja hangját. A fészket a tojó építi a talajon, vagy közvetlenül a föld felett. Pókokat, rovarokat esznek. Augusztus végén elvonulnak.A cigánycsuk (''Saxicola rubicola''''' 109:4''''' ''vagy'' S. torquata'') az óvilágban elterjedt faj. Bokrokkal, kisebb fákkal tagolt száraz legelők tipikus költőfaja, de egészen kis füves foltokon is megtelepszik, ha akad alkalmas várta (pl. ökörfarkkóró, kerítés...). Fészkét földbe vájt mélyedésbe építi. Egyenesszárnyúakat, levélbogarakat, hangyákat, lepkéket, pókokat eszik, melyekre rendszerint kiemelkedő pontról lesve 'veti rá magát'. Március, október között tartózkodik nálunk. Egyes példányai áttelelhetnek.A vörösbegy (''Erithacus rubecula '''''109:5''') Európában a legészakibb területek kivételével mindenütt előfordul, elterjedési területének keleti határa Nyugat-Szibéria, déli határa Észak-Afrika. Sűrű aljnövényzetű lomberdőkben költ. Vizek közelségét kifejezetten kedveli, így árterekben is gyakori. Városi parkokban is megtelepszik, ha van valami állandó vízforrás a közelben. Általában a talajon építi meg néha zárt fészkét. Gyakori gazdamadara kakukknak. Főként rovarokkal, pókokkal táplálkozik. Ősszel és télen a növényi eredetű a táplálékának meghatározó része. A Mo-i állomány délebbre vonul télire, de helyette északabbról érkeznek vörösbegyek. A házi rozsdafarkú (''Phoenicurus ochrorus '''''109:7''') Európában, Ázsia nagy részén és Északnyugat-Afrikában fészkel. Eredetileg sziklás területeken költött, manapság gyakran behúzódik emberi településekre is. Évi két, esetleg három költése van. A fészket a tojó sziklarepedésbe, épületek zugaiba, sokszor füstifecske előző évi fészkébe építi. Rovarokkal, pókokkal táplálkozik. Sokszor kiemelkedő pontról les zsákmányára, máskor a földön ugrálva, vagy a levegőben repülve üldözi. Március, október között tartózkodik nálunk, egyes példányai áttelelhetnek. A Debreceni Egyetem főépülete melletti templomnál minden évben költ egy-egy pár.Az örvös légykapó (''Ficedula albicollis '''''108:6''') Közép- és Dél-Európában domb és hegyvidéki lomberdőkben költ. Elterjedési területük a kormos légykapóval Mo-n átfedik egymást. Odúlakó. Gyakori náluk a poligámia. Táplálékszerzése jellegzetes: kiemelkedő pontról les, röpülő rovarokra vadászik. Vonuló. '''Család:'''''' ''''''Sturnidae'''''' ''''''– seregélyfélék '''(fajok: 65.)Rigó nagyságú, rovarevő, odúban költő madarak. Legtöbb fajuk a trópusi Ázsiában költ. A seregély (''Sturnus vulgaris '''''114:1''') hegyes szárnyú, rövid farkú, hegyes csőrű madár. Az öregek fényes feketék, pettyezettek, a fiatalok szürkésbarnák. Élénk, mozgékony, hangos, gyors röptű madár. Ősszel, télen nagy csapatokba verődik, sokszor nádasokban éjszakázik. Ősszel a nagy csapatok legelőkön gyalogolva szedegetik a sáskákat és más ízeltlábúakat, vagy szőlőt csipegetnek. Más madarak hangját jól utánozza. Mesterséges, vagy természetes odúban költ. Februártól novemberig tartózkodik nálunk. '''Család:'''''' ''''''Sittidae'''''' – csúszkafélék '''(fajok: 66.)A csuszka (''Sitta europea '''''111:9''') eurázsiai elterjedésű faj, sík, domb és hegyvidéki lomberdőkben elegyes tűlevelű erdőkben odúban költ. Az odúnyílást, ha túl bő sárral körültapasztva szűkíti. Sokszor a megfelelő mérető odúnyílások köré is tapaszt egy kis sarat, így könnyű felismerni hol fészkel. Táplálékát a családra jellemző módon harkályokhoz, fakuszokhoz hasonlóan a fák törzsén gyűjti. Költési időszakban ízeltlábúakat, ősszel és télen bogyókat, magvakat is eszik. Revírjeiket a párok télen is fenntartják, ahol több élelem-raktározó helyük is van. Nem vonuló. Nagyobb parkokban így a Debreceni Egyetem főépülete mögötti öreg tölgyesben is találkozhatunk vele. '''Család:'''''' ''''''Certhiidae'''''' ''''''– fakuszfélék '''(fajok: 67.)'''Subfamilia:'''''' Certhiinae'''''' – fakuszformák'''A csaknem száz fajt számláló családból mindössze három faj fordul elő nálunk. A fakuszformák kis testű barnás színezetű ívelt csőrű madarak. Fák törzsén kapaszkodva keresik táplálékukat.'''Subfamilia:'''''' Troglodytinae'''''' – ökörszemformák'''Az ökörszemformák jellegzetes hazai képviselője az ökörszem (''Troglodytes troglodytes '''''109:10''') mely sűrű aljnövényzetű erdőkben él, kedveli a víz közelségét. Hegyvidéken és síkvidéken egyaránt előfordul. Zárt fészkét rendszerint talaj közelben építi. Rovarevő. A hazai állomány nem vonul el, de a költőterületektől távolra kóborolhat. '''Család:'''''' Paridae'''''' – cinegefélék '''(fajok: 68 – 70.)Kis testű, zömök madarak. Csőrük rövid, erős. Fa odvakban, üregekben fészkelnek.'''Subfamilia:'''''' Remizinae'''''' – függőcinegeformák'''A függőcinege (''Remiz pendulinus '''''111:1''') Európában a déli és északi területek kivételével elterjedt faj. Mo-n folyók árterében, tavak mellett él, ahol fűz vagy nyárfák vannak. Poligámia és poligínia egyaránt előfordul náluk. Évente 2-3 alkalommal költ. Zárt zacskószerű fészkét leginkább fűz vagy nyárfák víz felé lógó ágvillájára szövi rá. A fészek fűz, nyár, gyékény és nád buga pelyheiből áll. Hangyákat, pókokat, darazsakat, levéltetveket fogyaszt. Március elejétől novemberig figyelhető meg hazánkban ill. őszi-tavaszi átvonuló.'''Subfamilia:'''''' Parinae'''''' – cinegeformák'''A cinegék odúban fészkelnek, rovarokkal és magvakkal táplálkoznak. A széncinke (''Parus major '''''111:4''') lomberdőkben, parkokban mindenfelé gyakori. Odúban, vagy odúszerű üregekben költ. Évente egy-két alkalommal repít fiókákat. A fészekanyag a többi cinegére is jellemző módon sok mohát tartalmaz. Fiókáit főként lombkoronában élő hernyókkal eteti. Nem vonuló, télen olajos magvakat is eszik. A kékcinege (''Parus caeruleus '''''111:6''')'' ''elterjedési területe megegyezik a széncinkéjével, de Ázsia nagyobb részéről hiányzik. Élőhelye szintén hasonló az előző fajéhoz, de mikrohabitatban eltér. Kisebb testméreténél fogva szűkebb odúnyílású odvakat is el tud foglalni, ami csökkenti a két faj közti fészkelőhely konkurenciát. Nem vonuló, télen vegyes cinegecsapatokban kóborol. '''Család:'''''' ''''''Aeithalidae'''''' ''''''– őszapófélék '''(fajok: 71.)Az északi féltekén elterjedt csoport egyetlen európai faja az őszapó (''Aegithalos caaudatus '''''111:3'''). Fenyvesekben, bozótosokban, ártéri erdőkben, borókásokban mindenütt előfordul. Évenként egy költése van. Zárt zacskószerű fészket épít mohából, zúzmóból, birkagyapjúból stb. A fészekanyag összeragasztásához pókhálókat is felhasznál. A fiókákat főként hernyókkal, pókokkal és más puhább testű ízeltlábúakkal táplálják. Nem vonuló, ősszel-télen sokszor vegyes cinege csapatokban kóborol. A Debreceni Egyetem botanikus kertjében rendszeres fészkelő. '''Család:'''''' ''''''Hirundinidae'''''' ''''''– fecskefélék '''(fajok: 72 – 73.)Életmódjukban, testalkatukban repülő rovarok vadászatához alkalmazkodott csoport. Csőrük kicsiny, de szájukat szélesre tudják nyitni akár a korábban tárgyalt lappantyúk. Öt kontinensen elterjedt fajgazdag család. Hazánkban három telepesen költő faj él. A füstifecske (''Hirundo rustica '''''106:2a-b''') holarktikus elterjedésű. Európában és magyarországon is a leggyakoribb fecskefaj, szinte minden településen talál alakalmas fészkelőhelyet. Felül nyitott fecskékre jellemző módon sárból és növényi anyagokból épített fészkét manapság már szinte csak épületek oldalára tapasztja (eredetileg sziklafalakon fészkelt). Igen alklmazkodóképes madár. 2-3 fészekaljat nevelnek a párok évente. Vonuló.A molnárfecske (''Delichon urbica '''''106:3a-b''') eurázsiai, északnyugat-afrikai elterjedésű. Gyakorlatilag teljesen urbanizálódott. Telepes fészkelő. Fészkét sárból, növényi szálakból építi, a füsti fecskéhez hasonlóan, viszont ez felül nem nyitott csészeszerű, hanem csak egy kis bejárónyílása van. Évenként 2-3 költése lehet. Sokszor nagy magasságokban vadászik apró repülő rovarokra (legyek, levéltetvek). Közép-afrikai trópusi esőerdei övezetben telel. Szeptember elején hagyják el az országot. '''Család:'''''' ''''''Regulidae'''''' – királykafélék '''(fajok: 74 – 75.)Az északi félteke hideg mérsékelt övében elterjedt igen kicsi énekesmadarak. Általában különböző fenyvesekben fészkelnek. Magyarországon lucfenyvesekben kis számban költ a sárgafejű királyka (''Regulus regulus '''''109:11''') és a tüzesfejű királyka (''Regulus ignicapillus '''''109:12'''). '''Család:'''''' Sylviidae'''''' – óvilágiposzáta-félék '''(fajok: 76 – 79.)'''Subfamilia:'''''' Acrocephalinae'''''' – nádiposzátaformák'''Eurázsiai elterjedésű rovarevő madarak. A nádiposzáták, egyszerű barnás színezetű madarak. A nádirigó (''Acrocephalus arundinaceus '''''110:1''') fészkét mindig a nádba építi a víz menti két-háromméteres sávon belül (szegélylakó). A fészket a többi nádiposzátához hasonlóan (nád)levelekbõl, nádbugából építi és 4-7 nádszál közé szövi. A kakukk gyakori gazdamadara. Tápláléka jelentõs részét vízbõl, vízfelszínrõl szerzi, kisebb halakat is zsákmányol. Vonuló. Jellegzetes recsegős kara-kara kitt-kitt énekhangjáról messziről fel lehet ismerni. A füzikék apró zöldes-barnás színezetű lobkoronában élő fajok. Leggyakoribb hazai faja a hangutánzó elnevezésű csilp-csalp füzike (''Phylloscopus collybita '''''109:1'''). Eurázsiai elterjedésű. Sűrű aljnövényzetű erdőkben költ. Ártéri erdőkben különösen gyakori, de nagy számban költ hegyvidéki törpefenyvesekben is. Gömbölyû fészkét aljnövényzet közé talajon, sűrűségbe építi. Apró rovarokból álló táplálékát főként a lombkoronában keresi.'''Subfamilia:'''''' Timaliinae'''''' – timáliaformák'''A timáliák főként Ázsiában elterjedt csoport. Európában nagy nádasok gyakori fészkelője a barkóscinege (''Panurus biarmicus '''''111:2'''). Évente két-három alkalommal költ, a párok ragaszkodnak egymáshoz, a családok a fiókák kirepülése után is együtt maradnak. Fészkét avas nádtövek közé építi, nádbugával béleli. Télen nagy csapatokba verődve kóborol. Ilyenkor nád és gyékénymagvakat is fogyaszt, egyébként rovarevő.'''Subfamilia:'''''' Sylviinae'''''' – poszátaformák'''A poszáták többnyire bokros, bozótos élőhelyeken élő egyszerű színezetű madarak. A barátposzáta (''Sylvia atricapilla '''''110:4''') a legalkalmazkodóképesebb hazai poszátafajunk. Bokros, fás területeken mindenütt megtalálható, szereti a gazdag aljnövényzetű lomberdőket, a Debreceni Egyetem botanikus kertjében is rendszeres fészkelő. Évi két költése lehet. A hím és a tojó eltérő színezetű. A fiatalok a tojókra hasonlítanak. Laza fészkét bokrok alacsony ágaira építi. Tavasszal és nyáron rovarokat, ősszel bogyókat (pl. feketebodza) eszik. Télire melegebb vidékekre vonul. '''Család:'''''' ''''''Alaudidae'''''' ''''''– pacsirtafélék '''(fajok: 78., 81.)Füves, félsivatagos, nyílt területekhez kötődő afrikai eredetű csoport. A megnyúlt hátsó karom jellemző rájuk. Ízeltlábúakból, növényi részekből álló táplálékukat a földön keresik. A mezei pacsirta (''Alauda arvensis '''''107:1''') Európában, Ázsia jelentős részén és Észak-Afrikában legelőkön, szárazabb réteken, kultúrterületeken fészkel. Már februárban megérkezik Mo-ra. A hortobágyon igen gyakori fészkelő. A hímek magasan keringve énekelnek. Egyszerre kb. húsz percet töltenek a levegőben, majd néhány perc pihenő után ismét felszállnak. Évente kétszer, esetleg háromszor is költhet. A talajon mélyített gödörbe építi a fészkét. Tavasszal, nyáron rovarokat, ősszel magvakat is eszik. Október-novemberben délre vonul.A búbos pacsirta (''Galerida cristata '''''107:3''') igen alkalmazkodóképes. Nemcsak legelõkön, homokos területeken, hanem nádasokban, lapos tetőkön, villamossínek talpfái közt és egyéb meglepő helyeken is költhet. Énekébe gyakran beleszövi környezete különféle hangjait. Növényi és állati táplálékot egyaránt fogyaszt. Télen is nálunk marad. '''Család:'''''' ''''''Passeridae'''''' ''''''– verébfélék '''(fajok: 82 – 85.)'''Subfamilia:'''''' Passerinae'''''' – verébformák'''A verebek zömök, erős felépítésű, erős kúpos csőrű madarak. Többnyire hegyvidéki kopár és félsivatagos élőhelyen élnek. Két gyakori hazai fajuk gyakran emberi településeken mindenfelé megtalálható. A házi veréb (''Passer domesticus '''''113:7a-b''') eredetileg európai, észak-afrikai, ázsiai elterjedésű. Ausztráliába, az amerikai kontinensre, Dél-Afrikába betelepítették. Költhet telepesen, vagy magányosan. Elfoglalhat épületzugokat, vagy építhet szövőpintyekhez hasonló zárt fészkeket. Állati és növényi táplálékot vegyesen fogyaszt, fiókáit is vegyes táplálékon neveli. Egy évben három költése is lehet. Tanulékony óvatos madarak, de a zavart élőhelyeken is jól érzik magukat. Csapatosan táplálkoznak. Télire nem vonul el. A mezei veréb (''Passer montanus '''''113:8''') terjeszkedő faj, bár Nyugat-Európából az utóbbi évtizedekben sokfelé kipusztult. Kevésbé urbanizálódott mint a házi veréb. Gyakran mezőgazdasági területek szegélyein, fasorokban odúkban fészkel. Majorokban, állattartó telepeken, falvakban, tanyákon mindenféle mesterséges üregben is költhet. Vegyes táplálkozású, de több rovart fogyaszt mint a házi veréb. Fiókáit kizárólag állati eredetű táplálékkal eteti. Állandó madarunk.'''Subfamilia:'''''' Motacillinae'''''' – billegetőformák'''A barázdabillegető (''Motacilla alba '''''107:5''') palearktikus elterjedésű. Nálunk vízpartokon, gyakran hidak, gátak különböző zugaiban, üregeiben fészkel. Vízi rovarokat, apró csigákat, legyeket, szúnyogokat fogyaszt. Vonuló, vagy át is telelhet.'''Subfamilia:'''''' Prunellinae'''''' – szürkebegyformák'''A szürkebegyformák fajai közép és magashegységekben élnek, fenyvesekben, vagy lomberdőkben. Talajon keresik rovarokból, magvakból álló táplálékukat. A szürkebegy (''Prunella modularis '''''108:9''') Mo-n sokféle erdőben előfordul. Fészkét mohából, fűszálakból, vékony ágakból építi, szőrszálakkal béleli, alacsonyabb bokrokra, vagy talaj közelbe, pl. szederindák közé építi. Két költése van egy évben. Tojásai feltűnő kékek. A fiatalok pettyezettek. Költési időszakban rovarokkal, pókokkal táplálkozik, télen növényi részekkel. A Kárpát-medencei állomány feltehetőleg nem, vagy csak részlegesen vonuló. '''Család:'''''' ''''''Fringillidae'''''' ''''''– pintyfélék '''(fajok: 86 – 88.)'''Subfamilia:'''''' Fringillinae'''''' – pintyformák'''A pintyek főként magevő madarak, ami erős, kúpos csőrükön is jól látszik, fiókáikat rovarokkal etetik. Eurázsiában, Afrikában elterjedt csoport. Feltűnő színezetű, erdőszéli vegetációkban, kultúrterületeken gyakori hazánkban közönséges faj a tengelic (''Carduelis carduelis '''''112:5'''). Az öreg madarak fején feltűnő piros-fehér-fekete sávos minta látható. Februártól énekel, a költést áprilisban kezdi. 'Bolyhos' fészkét (sokszor diófán) ágvillába rakja kinyúló oldalágon, általában elég magasan. Évente kétszer költ, rovarokkal, később begyből magvakkal eteti a fiókáit. Költési időn túl gyommagvakkal (aszat, bogáncs, üröm, stb.) táplálkoznak.Az erdei pinty (''Fringilla coelebs '''''113:2a-b''') erdőkben, parkokban telepszik meg. A Debreceni Egyetem botanikus kertjében is rendszeres fészkelő. Fészkét rendszerint vízszintes, vastag ágakra rakja és mohából, zuzmóból építi, tollakkal, szőrszálakkal béleli. Elsősorban magevő, fiókáit rovarokkal eteti. Télire délebbre vonul, helyét északabbról jött erdei pintyek foglalják el. A zöldike (''Chloris chloris '''''112:3''') kertekben, parkokban, tűlevelű erdőkben évente kétszer költ. A második költésnél rendszerint felhasználja az előző fészkét. Többi pintynél egyszerűbb fészkét a sűrű lombkoronában építi. Gyommagvakkal, olajos magvakkal táplálkozik. Az öreg madarak a begyükben felpuhított magvakkal, vagy rovarokkal etetik a fiókákat. Télen vegyes pintycsapatokban kóborol.'''Subfamilia:'''''' Emberizinae'''''' – sármányformák'''Az amerikai eredetű sármányformákhoz tartozó ''Emberiza'' fajok eurázsiai elterjedésűek. Nyílt területeken fészkelnek, talajon táplálkoznak. Két csőrkávájuk ~ mintában záródik. Farkuk hosszú, tollazatuk színes. Magvakkal táplálkoznak. A citromsármány (''Emberiza citrinella '''''113:5''') hazánkban nyílt erdőkben, erdei tisztások mentén, ligeterdőkben fészkel. Évente kétszer költ. Fészkét talajmélyedésbe építi. Főleg magevő, de fiókáit rovarokkal, pókokkal eteti. A hazai állomány nem vonuló, télen északabbról érkezett sármányokkal, pintyekkel vegyes nagy csapatokban kóborol.

Csoport: „Szárazföldi madarak”

2023-02-16T14:08:30Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

'''Rend: PICIFORMES'''''' ''''''– harkályalakúak'''
'''Család'''''''': ''''''''Picidae ''''''– Harkályfélék '''(fajok: 33 – 35.)
Kakukkokhoz, baglyokhoz, papagájokhoz, külső lábujjuk hátrafelé irányul (vetélőujj). Faroktollaik erőteljesek, amit a fák törzsén való kapaszkodáskor támaszkodásra használnak. Odú, vagy üreglakók. Az odvakat a fajok egy része maga vési a fákba. Fiókáik fészeklakók és rovarokkal, állati eredetű táplálékkal fogyasztanak. Jellemzőjük még a hosszon kiölthető nyelv és az erős vésőszerű csőr. A nagy testű fekete harkály (''Dryocopus martius '''''105:1''') Európa nagy részén és Ázsia északi területein fészkel. Magyarországon bükkösök tölgyesek jellegzetes madara. Nagyméretű fészekodúját maga vési és egymás követő években újra használja. Főként törzseken táplálkozik, lárvák, bogarak után kutat. Erőteljes éles hangját könnyű megjegyezni. Költőterületétől télen sem távolodik el. A zöld küllő (''Picus viridis '''''105:2''') szintén nagy testű harkályféle, ami Európában, Ázsiában többfelé megtalálható mint a fekete harkály. Kedveli a ligeterdőket is. Nagy odúját szintén maga készíti. Táplálékának jelentős részét talajon keresi – hangya fészkeket fosztogat, de megfigyelhetjük fatörzsön lárvák után kutatni vagy gyümölcsöt enni is. Télen kóborol, ilyenkor szokatlan élőhelyeken is felbukkanhat.
A tarkaharkály fajok (''Dendrocopos'') közül a két talán leggyakoribb hazánkban a nagy (''D. major '''''105:4a-b''') és balkáni fakopáncs (''D. syriacus '''''105:5'''). Ez utóbbi a Balkán-félsziget, Kis-Ázsia felől terjeszkedő faj. Magyarországon az 1950-as évektől számít elterjedt fészkelőnek. Költési, táplálkozási szokásai hasonlóak a nagy fakopáncséhoz. Bármilyen erdőtípusban előkerülhetnek ahol odukészítésre alkalmas fák vannak sík és hegyvidéken egyaránt. A balkáni fakopáncs inkább kultúrkövető. Állati és növényi táplálékot egyaránt fogyasztanak. Az utóbbi inkább télen jellemző. A balkáni fakopáncs előszeretettel fogyaszt különféle gyümölcsöket is.
 
'''Rend: UPUPIFORMES'''''' ''''''– bankaalakúak'''
'''Család: ''''''Upupidae ''''''– bankafélékn '''(fajok: 37.)
A családot Európában egy faj képviseli. A hangutánzó tudományos nevet adó faj a búbos banka (''Upupa epops '''''103:6a-b'''), mely óvilági trópusi és mérsékeltövi elterjedésű, faodvakban, üregekben költ. Kertvárosokban, öreg gyümölcsösökben, fasorok mentén találkozhatunk vele, olyan helyen ahol talaj alkalmas táplálkozási módjához. Állati táplálékát (rovarok, gyíkok), földön rohangálva, vagy talajrepedésekben kotorászva szedi össze. Fiókái egyéb odúban költő madarak többségéhez hasonlóan fészeklakók. Afrikában telel.
 
'''Rend: ''''''CORACIIFORMES – szalakótaalakúak'''
Kicsi, vagy közepes méretű, feltűnő színezetű madarak, állati táplálékot fogyasztanak, földi üregeket vájnak, vagy fa odvakban költenek, fiókáik fészeklakók.
'''Család: ''''''Coraciidae'''''' ''''''– szalakótafélék '''(fajok: 38.)
Óvilági elterjedésűek, csóka méretű és formájúak. Lesből vadásznak, kis testű gerincesekre vagy ízeltlábúkra, amit a talajon fognak el. Egyetlen hazai faja a szalakóta (''Coracias garrulus '''''103:5a-b'''), mely fás, nyílt mozaikos síkvidéki élőhelyeket kedveli. Gyakran küllő, vagy fekete harkály vájta odúban fészkel. Mo-i állományának jelentős része a kiskunsági fehérnyáras ligeterdőkben költ. Április végétől szeptember közepéig van nálunk, az év többi részét Középkelet-Afrika fás szavannáin tölti. Európai állománya csökken, fokozottan védett.
'''Család: ''''''Alcedinidae'''''' ''''''– jégmadárfélék '''(fajok: 39.)
A családot egyetlen hazai faj a jégmadár (''Alcedo atthis '''''103:4a-b''') képviseli. Ez a rigó nagyságú csodás színezetű madár apró halakra, vizirovarokra víz felé nyúló ágról ülve veti rá magát. Fészkét meredek löszös, homokos partfalakba vési. Fiókáit rovarokkal, vagy apró halivadékokkal eteti. Télire nem vonul el.
'''Család:'''''' ''''''Meropidae'''''' – gyurgyalagfélék '''(fajok: 40.)
Egyetlen európai faja a gyurgyalag (''Merops apiaster '''''103:7a-b'''), mely röpülő rovarokra vadászik, főként hártyásszárnyúakat, szitakötőket és lepkéket zsákmányol. Villanydrótokon, faágakon ülve lesnek zsákmány után, amit hirtelen fordulékony röpüléssel érnek utol. Telepesen költ, szakadó partfalakba vájják költőüregeiket gyakran homokbányákban. Európai állománya csökken, fokozottan védett. 
'''Rend: ''''''STRIGIFORMES'''''' – bagolyalakúak'''
Barnás foltos színezetű, terepszínű, többnyire éjszakai aktivitású ragadozó madarak. A kisebb fajok inkább éjszakai rovarokra vadásznak.
'''Család: ''''''Tytonidae'''''' – gyöngybagolyfélék '''(fajok: 41.)
A bagolyfélékhez képest hosszú lábúak, jellemző rájuk a szív alakú arcminta. Új-Zéland és az Antarktisz kivétel mindenhol találkozhatunk képviselőivel. Mo-n a gyöngybagoly (''Tyto alba '''''104:1''') költ mezőgazdasági területek közelében. Kedveli a mozaikos élőhelyeket. A hegyvidéket kerüli. Gyakran templomok, mezőgazdasági épületek padlásain fészkel. Költési időszakát a táplálék ellátottság jelentősen befolyásolja ami hazánkban főként mezei pocokból, cickányokból, egerekből áll. A tojásokat a tojó inkubálja és hím a fészekhez hord táplálékot közben. A fiókákat mindkét szülő eteti.
'''Család: ''''''Strygidae'''''' – bagolyfélék '''(fajok: 42 – 43.)
Változatos méretű, többnyire éjszakai ragadozó madarak. Jellemző rájuk a köpetelés ami a zsákmányállat szőrének és csontjainak visszaöklendezése. Gyakori költőfajunk az erdei fülesbagoly (''Asio otus '''''104:5'''). Gyakran szarka vagy dolmányos varjú előző évi fészkét foglalja el. A költést kora tavasszal márciusban kezdi. A tojások száma függ a zsákmányállatok állománysűrűségétől. A tojó az első tojás lerakása után megkezdi az inkubálást, ezért a kikelő fiókák között több napos korkülönbség van. A még nem röpülős, de nagy fiókák szétmászkálnak a fészekből a közeli ágakon, vagy ha leesnek bokrok alatt bújnak meg. Április végi éjszakákon nagyobb parkokban lehet hallani a fiókák éles hívóhangját. A hazai állomány nem vonul. Télen még északabbi tájakról is telelnek nálunk fülesbaglyok. A macskabagoly (''Srix aluco '''''104:4''') kevésbé urbanizálódott mint a fülesbagoly, kedveli a öreg fák alkotta ligeterdőket, ahol költésre alkalmas odvas fák is vannak. Így alkalmanként öreg városi parkokban is megtelepedhet, mint például a Debreceni Egyetem főépülete mögötti öreg tölgyes park. Az eddig tárgyalt baglyokhoz hasonlóan a tojó költi ki a fiókákat és a hím eteti közben. Mint erdei fajnak – étlapján minden erdei kisemlős előfordul. Télire nem vonul el. 
'''Rend: ACCIPITERIFORMES'''''' – vágómadáralakúak'''
Nappali ragadozók vagy dögevők, erős karmuk és csőrük van. A tojók rendszerint nagyobb testűek a hímeknél. A fiókák fészeklakók, pihésen kelnek ki a tojásból.
'''Család:'''''' ''''''Acciptridae'''''' ''''''– vágómadár-félék '''(fajok: 44 – 47.)
A vágómadár-félékre általában jellemző, hogy fészket építenek. Közéjük tartoznak az óvilági keselyűk is. Gyakori hazai képviselője az egerészölyv (''Buteo buteo '''''98:7'''), mely erdős területeken mindenfelé előfordul. Nem válogatós, gerincesek (kisebb emlősök, madárfiókák, kétéltűek, hüllők) és különböző nagyobb testű rovarfajok egyaránt előfordulnak táplálékában. A Mo-i állomány állandó, télen meggyarapszik északról és a Baltikumból érkezett madarakkal. Szintén gyakori faj a vonuló barna rétihéja (''Circus aeruginosus '''''99:6a-b'''), mely Magyarországon nádasokban fészkel és minden nádasban, vízen, réteken fellelhető kisebb gerincesre vadászik. Sirály, lile és csértelepek gyakori predátora. A héja (''Accipiter gentilis '''''98:8a-b''') igen széles elterjedésű faj (Észak-Amerika – Eurázsia – Japán – Észak-Afrika). Mo-n Főleg bükkösökben, tölgyesekben, fenyvesekben fészkel. Fészkét maga építi, vagy más ragadozó madár fészkét foglalja el. Lendületes, kíméletlen ragadozó. Egy nagy testű héjatojó akár egerészölyvet, vagy kisebb sólymokat is zsákmányolhat. Elsősorban azonban, galambokra, rigókra vadászik, de megjelenhetnek a repertoárjában különböző menyétfélék, baglyok is. Nem veti meg más ragadozó madarak fiókáit sem. Állandó madár. A héjához igen hasonló de jóval kisebb karvaly (''Accipiter nisus '''''98:9''') főleg kis testű énekes madarakat zsákmányol. Fás bokros élőhelyeken sokfelé, pl. városokban is találkozhatunk vele. Kedveli a fenyveseket. A hazai állomány nem vonuló. 



'''Rend: FALCONIFORMES'''''' – sólyomalakúak''''''Család:'''''' ''''''Falconidae'''''' ''''''– sólyomfélék '''(fajok: 48 – 50.)
Csőrük jellegzetesen ívelt, felső csőrkávájukon két oldalt ún. csőrfogat lehet megfigyelni. Szárnyuk hegyes, elkeskenyedő, röpképük alapján jól megkülönböztethetők a vágómadaraktól. Többnyire nyílt területeken vadásznak. A Mo-i fajok mind vonulóak. Ismert hazai fajok vörös vércse (''Falco tinunnculus '''''98:1'''), kék vércse (''Falco vespertinus '''''98:2a-b'''), kerecsensólyom (''Falco cherrug '''''98:5'''). A vércsék kis testű sólymok, sokszor ízeltlábúak is zsákmányolnak. A kékvércse különösen sok rovart, főként sáskákat fogyaszt. Kisebb facsoportokban, fasorokban fészkel sík vidéken. Varjúfélék fészkét foglalja el. A vörös vércse gyíkokat, pockokat, apró madarakat zsákmányol. Leginkább szarka és dolmányos varjú fészkét foglalja el, de megtelepedhet padlásokon, magas épületek párkányain is. Állományának egy része enyhe teleken áttelel. A kerecsensólyom főleg hegyvidéki erdőségekben költ. Fészket nem épít, gyakran nagy testű vágómadarak, vagy holló fészkét foglalja el. Legfontosabb tápláléka az ürge. Ha az nincs, leginkább galambokat, gerléket zsákmányol. Az 1970-es évekre Mo-i állománya kritikus méretűre csökkent. Azóta az intenzív védelemnek köszönhetően állománya növekszik. Fokozottan védett.

Csoport: „Vízimadarak”

2023-02-16T14:08:30Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

'''Rend: CICONIIFORMES'''''' – gólyaalakúak'''
Igen változatos életmódú és megjelenésű fajokat magába foglaló csoport. Legtöbb fajuk vízben, víz közelben szerzi táplálékát. Többségük fiókái fészeklakó.
'''Család:'''''' ''''''Phalacrocoracidae'''''' ''''''– kárókatonafélék '''(fajok: 18.)
Fekete színű, közepes, vagy nagy testű, úszóhártyás lábú halász madarak. Édesvizeken, tengereken egyaránt élnek fajai. Tollazatuk átázása miatt merülések után a parton szárítkoznak. A családra jellemző módon telepesen fészkel a hazánkban nagyobb tavakon közönséges kárókatona (''Phalacrocorax carbo '''''95:6a-b'''). Fészkeit part menti fák ágain építi. Kolóniáihoz sokszor különböző gémfajok egyedei is csatlakoznak. Meszes ürülékétől általában néhány év alatt kipusztulnak a fák. Szinte kizárólag halakat eszik. Jellegzetes viselkedésük a csoportos halászat. Telelő területeiről már a tél végén visszaérkezik, ősszel pedig addig itt marad míg be nem fagynak a vizek.
'''Család:'''''' ''''''Ardeidae'''''' – gémfélék '''(fajok: 19 – 21.)
Többnyire nagy termetű vízi, vagy mocsári gázlómadarak. Lábuk megnyúlt, nyakuk hosszú, amit repülés közben S alakban visszahajlítanak. Különböző vízben fellelhető állatokra vadásznak (halak, kétéltűek, vízi rovarok). A nagykócsag (''Casmerodius albus '''''96:1''''', ''korábban ''Egretta alba'') a Magyar természetvédelem címermadara csaknem az egész világon elterjedt faj. A hazai populáció az európai elterjedésének nyugati határa. Telepesen fészkel sokszor szürke - vagy vörös gémmel közös telepeken. Fészkét nád közé, nádból építi. Kedveli az avas „babásodó” nádast. Leginkább nagy halastavak, mocsarak belső védett részein telepszik meg. Táplálkozni sekély, növényekkel kevéssé borított területekre jár, főleg halakat, vízi bogarakat, lárvákat eszik. Vonuló, de kora tavasztól késő őszig találkozhatunk vele, vagy áttelelő egyedekkel télen is.
Az óvilági elterjedésű bölömbika (''Botaurus stellaris '''''96:6''') a gémek többségétől eltérően magányosan fészkel, nagy nádasok belsejében. Rejtett életmódú de erős hangja elárulja, ha valahol megjelenik. Változatos étlapján, halak, madárfiókák, hüllők, kétéltűek, kis emlősök egyaránt szerepelnek. Vonuló, de áttelelő példányok gyakran megfigyelhetők.
Halastavak, folyók mentén közönséges a szürke gém (''Ardea cinerea '''''96:3a-b'''). Költőhely választásában nem túl válogatós, leggyakrabban fákon fészkel, nem feltétlenül víz közelben, bár táplálkozni a vízre jár. Főleg halakat eszik, amit egy helyben állva „lesből” fog meg. Nyár végén gyakran lehet tarlókon látni pockászni. Vonuló és áttelelő egyedei egyaránt vannak.
'''Család:'''''' ''''''Threskiornithidae'''''' ''''''– íbiszfélék '''(fajok: 22.)
Trópusi, szubtrópusi elterjedésű csoport két hazai képviselővel. Testalkatuk, életmódjuk a gémekéhez hasonló, de van néhány könnyen azonosítható különbség. Nyújtott nyakkal repülnek, csőrük vége kanálszerű, vagy ívesen lefelé görbülő. Vízi gerinctelenekkel, halakkal táplálkoznak. A kanalasgém (''Platalea leucorodia '''''96:9a-b''') főleg ázsiai elterjedésű. A kárpát-medencei állomány európai viszonylatban jelentős. Síkvidéki mocsarak, halastavak nádasaiban, vagy ártéri erdőkben fészkel. Telepesen fészkel, kolóniái több száz párból is állhatnak. Telepein különböző gémfajok is költhetnek. A Dinnyési-fertőn pl. szürke gém, kanalasgém, bakcsó, kócsag óriási közös telepeket alkot. Főleg vízi rovarokat, férgeket, csigákat zsákmányol, de étrendjén halak, kétéltűek is szerepelnek. mindig sekély vízben vadászik. Vonuló. Európában veszélyeztetett faj, fokozottan védett.
'''Család:'''''' ''''''Ciconiidae'''''' – gólyafélék '''(fajok: 23., 24.)
A gólyaformák (C''iconiinae'') nagy testű, hosszú nyakú és lábú madarak. Repülés közben nyakuk kinyújtva tartják. A sarkvidékek kivételével mindenütt előfordulnak fajaik. Többnyire fekete-fehér színezetűek. A család másik alcsaládja az újvilági keselyűk alcsaládja. A gólyaformák ismert hazai képviselője a fehér gólya (''Ciconia ciconia '''''96:7'''), mely Európában, Észak-Afrikában és Kis-Ázsiában költ. Síkvidéki elterjedésű, állományának jelentős része lakott településeken, kéményekre, villanyoszlopokra építi fészkét. Ott telepszik meg ahol néhány kilométeres körzeten belül táplálékszerzésre alkalmas rétek, mocsarak találhatók. Különlegessége, hogy a hím választ párt. A fészkeket sok éveken keresztül használják, minden évben felújítva, aminek eredményeképpen egy több éves fészek sok száz kilogramm tömegű is lehet. Évenként a párok 3-5 fiókát nevelnek. A szülők felváltva őrzik és etetik a fiókákat. Férgeket, ízeltlábúakat, hüllőket, kétéltűeket, emlősöket fogyasztanak. Március végétől szeptember elejéig tartózkodik nálunk. Fokozottan védett. 

'''Rend: APODIFORMES'''''' – sarlósfecske-alakúak'''
'''Család: ''''''Apodidae'''''' ''''''– sarlósfecskefélék '''(fajok: 25.)
Repülő életmódhoz kiválóan alkalmazkodott, rovarokkal táplálkozó kis testű, hosszú szárnyú madarak. A család fajai Föld nagy részét meghódították. Jellemző rájuk, hogy fiókáik, hosszú éhínséget is képesek lecsökkent testhőmérsékletű állapotban átvészelni. A Mo-n is élő sarlósfecske (''Apus apus '''''106:1a-b''') szinte teljesen urbanizálódott. Fali üregekben, zugokban fészkel, rendszerint nagy magasságban. A fészeképítéshez való anyagot is reptében gyűjti össze. Alkalmas helyen laza telepeket képez. A párok nemcsak a költési időszakban maradnak együtt. Vonuló.
 

'''Rend: CAPRIMULGIFORMES – lappantyúalakúak''''''Család: ''''''Caprimulgidae'''''' ''''''– lappantyúfélék '''(fajok: 26.)
Széles elterjedésű család. Éjszaka repülő rovarokra vadásznak, nappal földön avar között, faágon lapulva, üregekbe bújva rejtőzködnek. Hazai faja a lappantyú (''Caprimulgus europaeus '''''105:9a-b'''). Kedveli az erdőszegélyeket, bokros legelőket, borókásokat. Éjszaka hallatott jellegzetes hangja alapján könnyű azonosítani hol fordul elő. Nem épít fészket. Tojásait földre rakja avar közé, vagy kiszáradt mohapárnára. Mindig két tojást rak. Sok bagolylepkét fogyasztanak. A telet Afrikában tölti. 
'''Rend: CHARADRIIFORMES'''''' – lilealakúak'''
Többségük vizes élőhelyeken, vízpartokon él. Fiókáik fészekhagyók.
'''Család: ''''''Scolopacidae'''''' – szalonkafélék '''(fajok: 27., 28.)
'''Subfamilia: ''''''Scolopacinae'''''' – szalonkaformák'''
A szalonkafélék vízparti, mocsaras élőhelyeken élnek. Tömzsi testalkatúak, csőrük hosszú, lágy, érzéksejtekben gazdag, amit az iszapban kotorászás közben táplálékkeresésre használnak. Főleg Észak-Amerikában, Eurázsia mérsékelt területein elterjedt faj a sárszalonka (''Gallinago gallinago''). Hazánkban tőzeglápokon, magassásos mocsárvidékeken, zsombékos szikeseken fészkel. Nászrepülését április elején figyelhetjük meg. Fészkét száraz részeken fű közé rejti. Fészekalja a rend sok fajára jellemző módon 4 tojásból áll. Az iszapból férgeket, lárvákat, apró csigákat szedeget. Vonuló.
'''Subfamilia: ''''''Tringinae'''''' – cankóformák'''
A cankóformák változatosabb megjelenésű madarak mint az előző alcsalád. Minden fajuk vízparti élőhelyekhez alkalmazkodott. Nedves rétek jellegzetes madara a hangjáról könnyen felismerhető piroslábú cankó (''Tringa totanus '''''102:2'''). Laza fészektelepeken költ gyakran goda (''Limosa limosa '''''101:3''') és bíbic (''Vanellus vanellus '''''101:7''') társaságában. Táplálékát iszapos tocsogós partokon keresi. Apró rovarokat, férgeket, kis rákokat szedeget. Védett, vonuló.
'''Család: ''''''Charadriidae'''''' ''''''– lilefélék '''(fajok: 29., 30.)
'''Subfamilia: ''''''Recurvirostrinae'''''' – gulipánformák'''
A gulipánformák hazai képviselője a jellegzetes fekete-fehér színezetű felfelé ívelt csőrű gulipán (''Recurvirostra avosetta '''''105:5'''). Szikes tavak lapos szigetein fészkel. Fészekalja 4 tojásból áll. Telepesen fészkel. Táplálkozása során a víz felszínen „kaszál” hosszú csőrével, vagy az iszapban kotorászik. Főként alsóbb rendű rákokat fogyaszt. A fiókák fészekhagyók. A kikelés után a szülők a költőszigetekről alkalmasabb táplálkozóhelyre vezetik őket. Vonuló. Fokozottan védett.
'''Subfamilia: ''''''Charadriinae'''''' – lileformák'''
A lileformák legismertebb faja Mo-n a bíbic (''Vanellus vanellus '''''101:7'''), mely nedves-szikes mocsárrétek tipikus fészkelő madara. Jellegzetes pillangószerű röptéről már messziről fel lehet ismerni. Lilékre jellemzően állati eredetű tápláléka főként puhatestűekből, ízeltlábúakból, férgekből áll.
'''Család:'''''' ''''''Laridae'''''' – sirályfélék '''(fajok: 31., 32.)
'''Subfamilia: ''''''Larinae'''''' – sirályformák'''
Sirályok rendszerint telepesen fészkelnek, sok fajuk halakat eszik. Leginkább az Északi féltekén elterjedtek. Tipikus hazai képviselője a dankasirály (''Larus ridibundus '''''102:3a-b''') mely szigeteken, zsombékosokon fészkel. A fészket a pár közösen építi száraz növényi anyagokból. A fészekalj többnyire 4 tojásból áll. A fiókákat rovarokkal etetik, ezen kívül pedig bármit megesznek. Vonuló.
'''Subfamilia: ''''''Sterninae'''''' – csérformák'''
A csérek a sirályokhoz hasonlatosak, bár röpképük néha a fecskékéhez hasonló. Farkuk villás, szárnyuk, hegyes. A küszvágó csér (''Sterna hirundo '''''102:4''') telepesen fészkel. Egyszerű fészkét szigeteken vagy vízi uszadékon építi, gyakran dankasirály telepekhez csapódva. Táplálékát víz felett repülve figyeli, s ha meglát valamit (kis halat, vízi rovarokat) hirtelen mozdulattal vág a vízre. A telet Afrikában tölti.

Rendsorozat: Neoaves

2023-02-16T14:08:30Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

'''Rend: PODICIPEDIFORMES – vöcsökalakúak''''''Család:'''''' ''''''Podicipedidae'''''' ''''''– vöcsökfélék '''(fajok: 9.)
Édesvízi, víz alatti táplálékszerzéshez alkalmazkodott madarak. Az Antarktisz kivételével a világon mindenfelé találkozhatunk képviselőivel. Ujjaik között nincs úszóhártya, de széles és laposak. Vízen úszó fészket építenek. Halakra, vízi gerinctelenekre vadásznak. Mo-n minden nagyobb állóvízben előfordul a búbos vöcsök (''Podiceps cristatus '''''95:2a-b'''). A nyílt víz felől a gyékényes nádas szegélyvegetációban költ. Vonuló.
''' Rend: COLUMBIFORMES'''''' – galambalakúak'''
'''Család: ''''''Columbidae'''''' ''''''– galambfélék '''(fajok: 10-12.)
Testükhöz képest kis fejű gömbölyded madarak. Jellemző rájuk az orrnyílást körülvevő viaszhártya. Magokat és gyümölcsöket esznek. Fészekaljuk két tojásból áll. Fiókáik fészeklakók. Mo-n gyakori ismert képviselője a balkáni gerle (''Streptopelia decaocto '''''103:2a-b'''), mely az 1930-as években hódította az alkalmas élőhelyeket. Korábban Dél-Ázsiai elterjedésű volt. Főleg kultúrterületeken fészkel, ahol kiszorította a hozzá hasonló életmódú vadgerlét (''Streptopelia turtur '''''103:3a-b'''). Egyszerű fészkét bármely alkalmasnak tűnő helyen felépítheti. Mindkét szülő kotlik és később mindkettő eteti a fiókákat. Gyom és kultúrmagvakat fogyaszt. Nem vonuló, nem védett. Szintén gyakori erdei, erdőszegélyi galambfajunk az örvös galamb (''Columba palumbus '''''103:1a-b'''), mely mindenféle növényi táplálékot elfogyaszt. A párokra jellemző, hogy visszajárnak évről évre ugyanarra a helyre költeni. Az örvös galamb vonuló, a hazai állomány a földközi tenger vidékén telel. Nem védett.
 
'''Rend: OTIFORMES'''''' – túzokalakúak'''
Közös jellemzőjük, hogy nincsen begyük. Fajai többsége vízi-mocsári életmódot él, mások nyílt, kopár élőhelyeken. Fiókái fészekhagyók.
'''Család: ''''''Otididae'''''' ''''''– túzokfélék '''(fajok: 13.)
Füves pusztákon, félsivatagos élőhelyeken élnek. Lábuk és nyakuk hosszú – futómadár-szabásúakra emlékeztetnek. Egyetlen hazai faja a túzok (''Otis tarda'''''100:7''') mely gyakran gabonatáblákban, vagy lucernásban fészkel. A fészkelő helyet az határozza meg, hogy a földön kotló tojó kilásson a környező növényzet közül. Növényi és állati eredetű táplálékot egyaránt fogyaszt. 1-3 tojást rak. Állományának nagy része a Kiskunságban és Hortobágyon fészkel. Világszerte veszélyeztetett faj, Mo-n fokozottan védett. 
'''Rend: GRUIFORMES – darualakúak'''
'''Család: ''''''Gruidae'''''' – darufélék '''(fajok: 14.)
A család fajai mindenevők, csoportosan élnek. A daru (''Grus grus '''''96:10''') hosszú nyakú, nagy termetű madár. Jellegzetes krúgató hangját megnyúlt, feltekeredett légcsövének köszönhetően tudja kiadni. Nyílt területeken fészkel, mocsaras, lápos réteken, erdei tisztásokon. Európa déli és nyugati részein a XIX-századi nagy folyószabályozási időkig fészkelt. Mo-n ősszel október közepétől jelenik meg tömegesen főleg a Hortobágyon. Fontos számára a jó táplálkozó hely (pl. kukoricatáblák) és biztonságos éjszakázóhely (nagy halastavak) – ahol több tízezer példány is éjszakázhat egyszerre. Tavaszi vonulása gyorsabban zajlik.
'''Család: ''''''Rallidae'''''' – guvatfélék '''(fajok: 15., 16.)
Nedves rétek, mocsarak rejtőzködő kis vagy közepes termetű madarai. Jellemző rájuk, hogy hosszúak a lábujjaik, vagy karéjosan lapítottak – élőhelytípustól függően. Mindenevők. Gyakori hazai faj a guvat (''Rallus aquaticus'') mely kisebb-nagyobb tavak, mocsarak, halastavak nádasaiban telepszik meg. Fészkét sűrű vízi növényzet közé építi. Főleg állati eredetű táplálékot fogyaszt mely ízeltlábúakból, puhatestűekből, férgekből, kis testű gerincesekből áll. Nem veti a madárfiókákat, tojásokat sem. Télire az állomány egy része a Földközi-tenger vidékére vonul. A szárcsa (''Fulica atra '''''102:11''') a guvathoz hasonlóan szintén eurázsiai és észak-afrikai elterjedésű faj. Hazánkban mindenféle vizes élőhelyen közönséges, ahol nem túl sekély a víz és van költésre alkalmas gyékényes vagy nádas szegélyvegetáció. Fészkét a talajra rakja nád közé, vagy víz felett 20-30 cm magasságban. Fészekalja viszonylag nagy, 8-10 tojásból áll. A fiókák ugyan pihésen kelnek ki, fészekhagyók de néhány napig a fészekben maradnak és a tojó melengeti őket, míg a hím táplálékot hord a fészekhez. Vízinövények hajtásait, vízi rovarokat, magvat eszik. Vonuló. 


'''Rend: CUCULIFORMES'''''' – kakukkalakúak'''
'''Család: ''''''Cuculidae'''''' – óvilági kakukkfélék '''(fajok: 17.)
A családba változatos életmódú és testalkatú fajok tartoznak, közös jellegzetességük pl. hogy minden fajuk költésparazita. Egyetlen magyarországi faj a kakukk (''Cuculus canorus '''''103:8'''). Minden olyan élőhelyen előfordul, ahol gazdamadarai élnek. A kakukk tehát nem épít fészket, hanem fiókái felnevelését más madarakra (pl. nádirigó, vörösbegy) bízza. Tojásait a felfedezett gazdamadár fészkébe helyezi, ahol a kikelt kakukkfióka kilökdösi a fészekből a többi tojást vagy fiókát és egyedül nő fel. A fiókák tápláléka így a gazdamadártól függ, de mindenképpen rovartápláléknak kell lennie. Az öreg madarak leginkább hernyókkal táplálkoznak. A gazdamadár költési sikere ha kakukk parazitálja adott költésben zéró. Ezért erős evolúciós versenyfutás figyelhető meg kakukk és gazdafaj között aminek az eredménye pl. a kakukktojások nagyon kifinomult mimikrije. Vonuló madár, a telet Afrikában tölti.

Rendsorozat: Galloanserae – Ludak és tyúkok

2023-02-16T14:08:30Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

'''Rendsorozat: Galloanserae – Ludak és tyúkok''' '''Rend: ''''''GALLIFORMES'''''''' ''''''''– tyúkalakúak''''''Család: ''''''Phasianidae'''''' ''''''– fácánfélék '''(fajok: 1 – 3.)Talajon táplálkozó, erős lábú, erős kúpos csőrű madarak. Fiókáik fészekhagyók. Hazánkban gyakori betelepített faj az ázsiai eredetű fácán (''Phasianus colchicus '''''100:6'''). A fogoly (''Perdix perdix '''''100:4a-b''') eredetileg erdőszélek, rétek madara. Manapság inkább kulturkövető. A fácánfélékre jellemző módon, talajon fészkel. A fogoly családok a tél derekáig együtt maradnak. Elsősorban növényi részeket fogyaszt. Állandó madár. A fürj (''Coturnix coturnix '''''100:5''') Eurázsia nagy részén fészkel. Tipikusan mezőgazdasági területeken telepszik meg. A monogám fogollyal szemben poligám és télire elvonul Európa déli részeire vagy Észak-Afrikába. Évenként rendszerint két költése van. Magevő madár ugyan, de fiókái rovarokkal táplálkoznak. A fogoly és a fürj is Európa-szerte csökkenő állományú. '''Rend: ANSERIFORMES ''''''– lúdalakúak''''''Család: ''''''Anatidae ''''''–'''''' récefélék '''(fajok: 4 – 8.)Az előző családhoz hasonlóan fiókái szintén fészekhagyók. Az idetartozó fajok többsége vízhez kötött életmódot él (költés, táplálkozás). Jellemző rájuk, hogy evezőtollaikat egyszerre vedlik ki ami miatt egy ideig röpképtelenek. A réceformák kisebb testűek a ludaknál és hattyúknál, nyakuk is rövidebb. A fajok egy része nem tud a víz alá bukni (úszórécék) – ezek többsége növényi táplálékot fogyaszt. '''Subfamilia: Anatinae – récefélék'''A tőkésréce (''Anas platyrhynchos '''''97:19a-b''') Eurázsiában és Észak-Amerikában sokfelé előfordul. Fészkét vízparti növényzet közé, parti fák lombjába, vagy tágas oduba is rakhatja. Tápláléka változatos, főleg növényi eredetű, rovarokat, férgeket, csigákat is eszik. A hazai állomány nagyobb része vonuló.A bukórécék víz alá bukva kutatnak állati és növényi eredetű táplálékuk után. Jellegzetes gyakori faj hazánkban az Európában és Ázsia nyugati felében elterjedt barátréce (''Aythya ferina '''''97:13'''). Magas parti vegetációjú tavakon mindenfelé költ. Fészkét általában a sűrű nád vagy gyékény közé rejti. Étrendjében csigák, rákok, kagylók, rovarok, növényi részek szerepelnek. '''Subfamilia: Anserinae – lúdformák'''A lúdformák többnyire a szárazföldön keresik növényi táplálékukat csapatosan. A nyári lúd (''Anser anser '''''97:7a-b''') Magyarországon zavartalan nádas tavakon, mocsárréteken fészkel. Kedveli a zsenge nádhajtásokat. A vetési lúd (''Anser fabalis '''''97:5''') ősszel és tavasszal tömegesen vonul át Magyarországon más lúdfajokkal vegyes csapatokban. Ilyenkor mezőgazdasági területeken, réteken legelésznek napközben, éjszakára nagy tavak partoktól távoli védett részein gyülekeznek. '''Subfamilia: Cygninae – hattyúformák'''A hattyúformák nagy testű megnyúlt nyakú madarak, többnyire hínárnövényzetet legelik. A ma sokfelé megfigyelhető bütykös hattyú (''Cygnus olor '''''97:2''') az elmúlt 30 évben hódította meg a hazai vizeket. Nem domesztikálódott vad változata az 1800-as évek végén pusztult ki Magyarországról. Nem túl igényes, zavarástűrő faj. Ha nyári lúddal azonos élőhelyen költ, agresszíven lép fel ellene, ami nemkívánatossá teszi természetvédelmi szempontból fontos vizes élőhelyeken.

Madarak – Aves

2023-02-16T14:08:29Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

'''Osztály: ''''''Aves'''''' – Madarak'''
Alosztály: Paleognathae – Futómadár-szabásúak 
A futómadár-szabásúak déli elterjedésű csoport. Két rendjükbe (tinamualakúak, struccalakúak) 5 család tartozik. Képviselőikre jellemző, hogy szegycsontjuk taraja gyengén fejlett, vagy teljesen hiányzik ami miatt többségük röpképtelen. Fiókáik fészekhagyók. 
Alosztály: Neognathae – Újmadár-szabásúak 
Az újmadár-szabásúak alosztályába mellső végtagjukat mozgásszervként használó fajok tartoznak. A világ minden táján találkozhatunk képviselőikkel. A továbbiakban csak a Magyarországon előforduló rendek jellemzési és jellegzetes fajai kerülnek tárgyalásra.
 [[Rendsorozat: Galloanserae – Ludak és tyúkok]]
Rend: GALLIFORMES'' ''– tyúkalakúak
Család: Phasianidae – fácánfélék 
'''1. ''Perdix perdix'' (Linnaeus, 1758) – fogoly'''
'''2. ''Coturnix coturnix ''(Linnaeus 1758) – fürj'''
'''3. ''Phasianus colchicus'' Linnaeus 1758 - fácán'''
 
Rend: ANSERIFORMES – lúdalakúak
Család: Anatidae – récefélék
'''4. ''Anas platyrhynchos ''(Linnaeus 1758) – tőkés réce'''
'''5. ''Aythya ferina'' (Linnaeus 1758) – barátréce'''
'''6. ''Anser anser'' (Linnaeus 1758) – nyári lúd'''
'''7. ''Anser fabalis'' (Latham 1787) – vetési lúd'''
'''8. ''Cygnus olor'' (Gmelin 1803) – bütykös hattyú '''
 [[Rendsorozat: Neoaves]] 
Rend: PODICIPEDIFORMES – Vöcsökalakúak, 
Család:'' ''Podicipedidae – vöcsökfélék
'''9. Podiceps cristatus (Linnaeus 1758) – búbos vöcsök'''
 
Rend: COLUMBIFORMES – galambalakúak
Család: Columbidae – galambfélék
'''10. ''Streptopelia decaocto'' (Frivaldszky 1838) – balkáni gerle'''
'''11. ''Streptopelia turtur'' (Linnaeus 1758) – vadgerle'''
'''12. ''Columba palumbus'' (Linnaeus 1758) – örvös galamb'''
 
Rend: OTIFORMES – Túzok alakúak, 
Család: Otididae – túzokfélék
'''13. ''Otis tarda'' (Linnaeus 1758) – túzok'''
 
Rend: GRUIFORMES – darualakúak
Család: Gruidae – darufélék
'''14. ''Grus grus'' (Linnaeus 1758) – daru'''
Család: Rallidae – guvatfélék
'''15. ''Rallus aquaticus'' (Linnaeus 1758) – guvat '''
'''16. ''Fulica atra'' (Linnaeus 1758) – szárcsa '''
 
Rend: CUCULIFORMES – kakukkalakúak
Család: Cuculidae – óvilági kakukkfélék
'''17. ''Cuculus canorus'' (Linnaeus 1758) – kakukk'''
''''''
''' [[Csoport: „Vízimadarak”]] '''
 
Rend: CICONIIFORMES – Gólyaalakúak
Család:'' ''Phalacrocoracidae – kárókatonafélék
'''18. ''Phalacrocorax carbo'' (Linnaeus 1758) – kárókatona'''
Család:'' ''Ardeidae – gémfélék
'''19. ''Casmerodius albus'' (Linnaeus 1758) – nagy kócsag'''
'''20. ''Botaurus stellaris'' (Linnaeus 1758) – bölömbika'''
'''21. ''Ardea cinerea'' (Linnaeus 1758) – szürkegém'''
Család:'' ''Threskiornithidae – íbiszfélék
'''22. ''Platalea leucorodia'' (Linnaeus 1758) – kanalasgém'''
Család: Ciconiidae – gólyafélék
'''23. ''Ciconia ciconia'' (Linnaeus 1758) – fehér gólya'''
'''24. ''Ciconia nigra'' (Linnaeus 1758) – fekete gólya'''
 
Rend: APODIFORMES – Sarlósfecske-alakúak
Család: Apodidae – sarlósfecskefélék
'''25. ''Apus apus'' (Linnaeus 1758) – sarlósfecske'''
 
Rend: CAPRIMULGIFORMES – Lappantyúalakúak
Család: Caprimulgidae – lappantyúfélék
'''26. ''Caprimulgus europaeus'' (Linnaeus 1758) – lappantyú'''
 
Rend: CHARADRIIFORMES – Lilealakúak
Család: Scolopacidae – szalonkafélék
Subfamilia: Scolopacinae – szalonkaformák
'''27. ''Gallinago gallinago'' (Linnaeus 1758) – sárszalonka'''
Subfamilia: Tringinae – cankóformák
'''28. ''Tringa totanus'' (Linnaeus 1758) – piroslábú cankó'''
Család: Charadriidae – lilefélék
Subfamilia: Recurvirostrinae – gulipánformák
'''29. ''Recurvirostra avosetta'' (Linnaeus 1758) – gulipán'''
Subfamilia: Charadriinae – lileformák
'''30. ''Vanellus vanellus'' (Linnaeus 1758) – bíbic'''
Család: Laridae – sirályfélék
Subfamilia: Larinae – sirályformák
'''31. ''Larus ridibundus'' (Linnaeus 1766) – dankasirály'''
Subfamilia: Sterninae – csérformák
'''32. ''Sterna hirundo'' (Linnaeus 1758) – küszvágó csér'''
 
''' [[Csoport: „Szárazföldi madarak”]] '''
 
Rend: PICIFORMES – harkályalakúak
Család'': ''Picidae'' ''– Harkályfélék
'''33. ''Dryocopus martius'' (Linnaeus 1758) – fekete harkály'''
'''34. ''Picus viridis'' (Linnaeus 1758) – zöld küllő'''
'''35. ''Dendrocopos major'' (Linnaeus 1758) – nagy fakopáncs'''
'''36. ''Dendrocopos syriacus'' (Hemprich & Ehrenberg 1833) – balkáni fakopáncs'''
 
Rend: UPUPIFORMES – bankaalakúak
Család: Upupidae – bankafélék
'''37. ''Upupa epops'' (Linnaeus 1758) – búbos banka'''
 
Rend: CORACIIFORMES – szalakótaalakúak
Család: Coraciidae – szalakótafélék
'''38. ''Coracias garrulus'' (Linnaeus 1758) – szalakóta'''
Család: Alcedinidae – jégmadárfélék
'''39. ''Alcedo atthis'' (Linnaeus 1758) – jégmadár'''
Család: Meropidae – gyurgyalagfélék
'''40. ''Merops apiaster'' (Linnaeus 1758) – gyurgyalag'''
 
Rend: STRIGIFORMES – bagolyalakúak
Család: Tytonidae – gyöngybagolyfélék
'''41. ''Tyto alba'' (Scopoli 1769) – gyöngybagoly'''
Család: Strygidae – bagolyfélék
'''42. ''Asio otus'' (Linnaeus 1758) – erdei fülesbagoly'''
'''43. ''Strix aluco'' (Linnaeus 1758) – macskabagoly'''
 
Rend: ACCIPTRIFORMES – sólyomalakúak
Család:'' ''Acciptridae – vágómadár-félék
'''44. ''Buteo buteo'' (Linnaeus 1758) – egerészölyv'''
'''45. ''Circus aeruginosus'' (Linnaeus 1758) – barna rétihéja'''
'''46. ''Accipiter gentilis'' (Linnaeus 1758) – héja'''
'''47. ''Accipiter nisus'' (Linnaeus 1758) – karvaly'''
 
Rend: FALCONIFORMES – sólyomalakúak
Család:'' ''Falconidae – sólyomfélék
'''48. ''Falco cherrug'' (Gray 1834) – kerecsensólyom'''
'''49. ''Falco tinnunculus'' (Linnaeus 1758) – vörös vércse'''
'''50. ''Falco vespertinus'' (Linnaeus 1766) – kékvércse'''
''''''
'''[[Csoport: "Szárazföldi madarak" – énekesmadár-alakúak]]'''
 
Rend: PASSERIFORMES  – énekesmadár-alakúak
Alrend: Passerina – verébalkatúak
Családsorozat: Corvida
Család:'' ''Laniidae – gébicsfélék
'''51. ''Lanius collurio'' (Linnaeus 1758) – tövisszúró gébics'''
Család: Corvidae – varjúfélék
'''52. ''Corvus corax'' (Linnaeus 1758) – holló'''
'''53. ''Corvus cornix'' (Linnaeus 1758) – dolmányos varjú'''
'''54. ''Corvus frugilegus'' (Linnaeus 1758) – vetési varjú'''
'''55. ''Corvus monedula'' (Linnaeus 1758) – csóka'''
'''56. ''Oriolus oriolus'' (Linnaeus 1758) – sárgarigó'''
 
Családsorozat:'' ''Passerida
Család:'' ''Bombycillidae – csonttollúfélék
'''57. ''Bombycilla garrulus'' (Linnaeus 1758) – csonttollú'''
Család:'' ''Cinclidae – vízirigófélék
'''58. ''Cinclus cinclus'' (Linnaeus 1758) – vízirigó'''
Család:'' ''Muscicapidae – légykapófélék
Subfamilia: Turdinae – rigóformák
'''59. ''Turdus merula'' (Linnaeus 1758) – feketerigó'''
'''60. ''Luscinia megarhynchos'' (C. L. Brehm 1831) – fülemüle'''
Subfamilia:'' ''Muscicapinae – légykapóformák
'''61. ''Saxicola rubicola'' (Linnaeus 1758) – cigánycsuk'''
'''62. ''Erithacus rubecula'' (Linnaeus 1758) – vörösbegy'''
'''63. ''Phoenicurus ochruros'' (S. G. Gmelin 1774) – házi rozsdafarkú'''
'''64. ''Ficedula albicollis'' (Temminck 1815) – örvös légykapó'''
Család:'' ''Sturnidae – seregélyfélék
'''65. ''Sturnus vulgaris'' (Linnaeus 1758) – seregély'''
Család: Sittidae – csúszkafélék
'''66. ''Sitta europaea'' (Linnaeus 1758) – csuszka'''
Család: Certhiidae – fakuszfélék
Subfamilia:'' ''Certhiinae – fakuszformák
Subfamilia: Troglodytinae – ökörszemformák
'''67. ''Troglodytes troglodytes'' (Linnaeus 1758) – ökörszem'''
Család:'' ''Paridae – cinegefélék)
Subfamilia: Remizinae – függőcinegeformák
'''68. ''Remiz pendulinus'' (Linnaeus 1758) – függőcinege'''
Subfamilia:'' ''Parinae – cinegeformákAlosztály: Paleognathae – Futómadár-szabásúak 
'''69. ''Parus caeruleus'' (Linnaeus 1758) – kékcinege'''
'''70. ''Parus major'' (Linnaeus 1758) – széncinege'''
Család:'' ''Aegithalidae – őszapófélék
'''71. ''Aegithalos caudatus'' (Linnaeus 1758) – őszapó'''
Család: Hirundinidae – fecskefélék
'''71. ''Hirundo rustica'' (Linnaeus 1758) – füstifecske'''
'''72. ''Delichon urbica'' (Linnaeus 1758) – molnárfecske'''
Család:'' ''Regulidae – királykafélék
'''73. ''Regulus regulus'' (Linnaeus 1758) – sárgafejű királyka'''
'''74. ''Regulus ignicapillus'' (Temminck et Brehm 1820) – tüzesfejű királyka'''
Család: Sylviidae – óvilágiposzáta-félék
Subfamilia:'' ''Acrocephalinae – nádiposzátaformák
'''75. ''Acrocephalus arundinaceus'' (Linnaeus 1758) – nádirigó'''
'''76. ''Phylloscopus collybita'' (Vieillot 1887) – csilp-csalp füzike'''
Subfamilia: Timaliinae – timáliaformák
'''77. ''Panurus biarmicus'' (Linnaeus 1758) – barkóscinege'''
Subfamilia:'' ''Sylviinae – poszátaformák
'''78. ''Sylvia atricapilla''(Linnaeus 1758) – barátposzáta'''
Család: Alaudidae – pacsirtafélék
'''79. ''Alauda arvensis'' (Linnaeus 1758) – mezei pacsirta'''
'''80. ''Galerida cristata'' (Linnaeus 1758) – búbos pacsirta'''
Család:'' ''Passeridae – verébfélék
Subfamilia: Passerinae – verébformák
'''81. ''Passer domesticus'' (Linnaeus 1758) – házi veréb'''
'''82. ''Passer montanus'' (Linnaeus 1758) – mezei veréb'''
Subfamilia:'' ''Motacillinae – billegetőformák
'''83. ''Motacilla alba'' (Linnaeus 1758) – barázdabillegető'''
Subfamilia: Prunellinae – szürkebegyformák
'''84. ''Prunella modularis'' (Linnaeus 1758) – szürkebegy'''
Család: Fringillidae – pintyfélék
Subfamilia: Fringillinae – pintyformák
'''85. ''Carduelis carduelis'' (Linnaeus 1758) – tengelic'''
'''86. ''Chloris chloris'' (Linnaeus 1758) – zöldike'''
'''87. ''Fringilla coelebs'' (Linnaeus 1758) – erdei pinty'''
Subfamilia: Emberizinae – sármányformák
'''88. ''Emberiza citrinella'' (Linnaeus 1758) – citromsármány'''
 
'''Felhasznált irodalom'''
Cramp, S., (Ed.) (1980):. Handbook of the Birds of Europe, the Middle East and North Africa: The Birds of the Western Palearctic, Oxford University Press, London
Freider Sauer (1995):. Szárazföldi madarak, Magyar Könyvklub
Fauna Europaea Web Service (2004) Fauna Europaea version 1.1, Available online at http://www.faunaeur.org
Haraszthy László, (szerk) (1998):. Magyarország madarai, Mezőgazda, Budapest
Papp László (szerk.) (1996): Zootaxonómia, Budapest

"Reptilia - Hüllők"

2023-02-16T14:08:29Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

'''Alosztály: Anapsida – Halántékablak-nélküliek '''
'''Rend: ''''''Testudines ''''''- teknősök'''
'''Család: ''''''Emydidae ''''''- mocsáriteknős-félék '''
'''''1. Emys orbicularis''''' (Linnaeus, 1758) - '''mocsári teknős (93:1)'''
'''Hasonló fajok: '''Magyarországon az egyetlen, őshonos teknősfaj, utóbbi időkben azonban a házi kedvencként tartott, Észak-Amerikából származó ''vörösfülű ékszerteknős'' ''/Trachemys scripta elegans ''(Wied, 1838)''/'' kitelepített egyedei is megjelentek természetes vizeinkben, bár szaporodásuk még nem bizonyított. ''A vörösfülű ékszerteknős hazánkban nem élvez védelmet!'' A mocsári teknőst fekete alapszíne; sárga foltjai, csíkjai; páncéljának lekerekítettsége könnyen elkülöníti a zöld alapszínű, halántékán vörös csíkot viselő, szögletesebb páncélú ékszerteknőstől. A mocsári teknős hátpáncélja /''carapax''/, a fiatalabb egyedeket kivéve, nem visel tarajt, míg a vörösfülű ékszerteknősé igen. 20, ritkán 30 cm-es hosszt érhet el. '''Elterjedése, élőhelye:''' A teknősök közül a legészakabbra előforduló, széles elterjedésű faj. Magyarországon elsősorban a síkvidékek lakója, iszapos aljzatú álló- vagy lassú folyású vizekhez köthető. Kedveli a napsütötte, sűrű növényzetű erdei tavakat és a ligeterdőkkel szegélyezett holtágakat. '''Életmódja: '''Márciustól októberig-novemberig, főleg a reggeli és az esti órákban aktív. Teleléskor az iszapba, vagy a parti fövenybe ássák be magukat. A párzás májusra esik, a tojásokat a nőstény pedig júniusban-július elején rakja le a homokos parton maga ásta gödörbe. A fiatalok szeptemberben; vagy, ha a nyár nem volt elég meleg, akkor következő tavasszal kelnek ki. A vizek közelsége elengedhetetlen e fajnak, szeret a vízből kiálló tuskókon, köveken pihenni, nagyon jó úszó. '''Védelme: '''A hazai állomány, egyelőre nem veszélyeztetett, számos program folyik a populáció életkörülményeinek, élőhelyeinek megvédése érdekében, de egyes kutatók szerint a populáció méretének folyamatos csökkenése figyelhető meg. Magyarországon a legnagyobb veszélyforrást élőhelyeinek megszűnése és a vörösfülű ékszerteknős térhódítása jelenti. 
'''Alosztály: Diapsida – Kettős-halántékablakúak'''
'''Alosztályág: Lepidosaurida'''
'''Rend: ''''''Squamata'''''' – Pikkelyeshüllő-alakúak'''
'''Alrend: ''''''Anguimorpha'''''' – Lábatlangyík-alkatúak'''
'''Család: ''''''Anguidae'''''' – lábatlangyíkfélék '''
'''''2. Anguis fragilis''''' Linnaeus, 1758 – '''lábatlan gyík (93:2)'''
'''Hasonló fajok: '''Magyarországon az egyetlen lábatlangyíkféle. Lábai visszafejlődtek, ezért első ránézésre a hazai kígyófajokkal téveszthető össze, de azoktól elkülöníti, hogy teste zömökebb, illetve nyelvének öltögetésekor szájnyílása enyhén nyitott, míg a kígyóknak mindig teljesen zárt. Magyarországon is előfordul az ''Anguis fragilis ''var.'' colchicus'','' ''amelyre az jellemző, hogy a hátán elszórtan kék színű foltok vannak, elsősorban a hímeknél. Az adult egyedek hossza 400-450 mm, ritkán 500 mm is lehet. Egyes kutatók szerint a fogságban tartott egyedek a 30 éves kort is megélték, mások 15 évről beszélnek. Szemei nem túl fejlettek, színvakok; viszont szaglásuk nagyon jó. Hasonló, de sokkal nagyobb termetű faj a Balkán félszigeten élő ''páncélos seltopuzik ''(''Ophisaurus apodus ''(Pallas, 1775))''. '''''Elterjedése, élőhelye:''' Szinte egész Európában előforduló faj, hazánkban hegy és dombvidékeinken, a Dunántúlon, az Északi Középhegységben találkozhatunk vele, az Alföldön csak a nagyobb erdőkben él. Jól alkalmazkodó faj; száraz vagy nedves erdőkben, bozótosokban, erdei kaszálóréteken, sziklagyepek közelében is fellelhető, sőt, gyakran kertekben vagy parkokban is találkozhatunk vele. Kedveli a dús aljnövényzetet és a földön heverő tárgyakat, földi üregeket, ahová bebújhat. '''Életmódja: '''Áprilistól októberig, általában a késői órákban aktív. Más gyíkoktól eltérően, nem kövek felszínén, hanem a könnyen felmelegedő tereptárgyak alatt veszi fel a testének szükséges hőt. Nem tartanak territóriumot, teleléskor is számos egyed összegyűlhet egy arra alkalmas helyen. A párzásra májusban kerül sor, ilyenkor a hímek heves párviadalokat vívnak. A lábatlangyík kicsinyei gyakran már az anya testében, vagy rögtön a tojások lerakása után kikelnek (''ovo-viviparia''). Az utódok augusztusban-szeptemberben jönnek világra.
 
'''Alrend: ''''''Scincomorpha'''''' – Vakondokgyík-alkatúak'''
'''Család: ''''''Scincidae ''''''– vakondokgyíkfélék '''
'''''3. Ablepharus kitaibelii fitzingeri''''' Mertens, 1952 – '''pannon gyík (93:3)'''
'''Hasonló fajok: '''A ''Scincidae ''család egyetlen hazai képviselője. Apró, maximum 12 cm-es, karcsú, gyenge lábbakkal rendelkező gyík. Feje kicsi, a törzstől alig különül el; szemét pedig az összenőtt, átlátszó szemhéjakból álló szemhéjablak fedi. Fogságban tartott egyedei 3,5 évet éltek meg. '''Elterjedése, élőhelye: '''Hazánkban foltszerű, izolált állományai találhatóak az Északi Középhegységben, a Dunazug Hegységben, a Dunántúli Középhegységben, a Heves-Borsodi Dombságban, a Gödöllői Dombságban, a Pesti síkságon és a Kiskunság egyes részein. A hazai populáció izolált a faj többi, dél-európai állományától is, így a kárpát-medencei populációt külön alfajként tartják számon. Általában a száraz élőhelyeket kedveli, így délies kitettségű ritkás bokorerdőkben, sziklás hegyoldalakon, sztyeppréteken találkozhatunk vele. '''Életmódja: '''Márciustól októberig aktív, a telet a földbe ásva vészeli át. Leginkább reggel és késő délután jár táplálék után. Párzására áprilisban-májusban kerül sor, ekkor a hím a nőstény lágyéktájékába harapva fonódik azzal össze. A nőstény júniusban-júliusban rakja le tojásait nyirkos helyre, amelyekből augusztus végén kelnek ki az utódok. Mozgáskörzete kicsiny, élőhelyéhez szorosan ragaszkodik. '''Védelme:''' Magyarországon az egyes állományok pontos elterjedése és aktuális természetvédelmi helyzete egyelőre nem kellőképpen tisztázott. Hazánkban a faj fokozottan védett.
 
'''Család: ''''''Lacertidae'''''' – nyakörvösgyíkfélék'''
*A Nyakörvösgyíkok nevüket a nyakuk alsó részén, nagyobb pajzsokból álló nyakörvről vagy galléról kapták. Általában erős testalkatú, fejlett lábakkal rendelkező fajok. A hazai fajok juvenilis egyedei barna színezetűek, így ebben a korban elkülönítésük nehéz. A gyíkok legfajgazdagabb családja. 
'''''4. Podarcis muralis''''' (Laurenti, 1768) – '''fali gyík (93:5a-b)'''
'''Hasonló fajok: '''Rendkívül változatos rajzolatú faj. A sziklás terephez való alkalmazkodás következtében feje és, enyhén törzse is, dorso-ventrális irányban lapított. Hazai fajaink közül talán leginkább az ''elevenszülő gyíkkal'' téveszthető össze, de attól elkülöníti egyrészt testmérete (a fali gyík teljes hossza elérheti a 25 cm-t is, míg az elevenszülő gyík maximálisan 16 cm-es lehet), másrészt élőhelye (a fali gyík a szárazabb, sziklás-köves területeket, míg az elevenszülő gyík a nedves, lápos, erdős területeket kedveli). (Megjegyzendő, hogy ez a két élőhelytípus pl. a Kárpátok magas hegyeiben egymással mozaikosan megtalálható, így ott a két gyík egymás közelében is előfordulhat.) Ezen kívül testfelépítésükben is különböznek: a fali gyík teste és feje hosszúkásabb, farka egyenletesen elvékonyodó, hosszú; az elevenszülő gyík feje és farka viszonylag tömzsi, utóbbi hirtelen keskenyedő. '''Elterjedése, élőhelye: '''Európában széles körben elterjedt faj. Hazánkban szórványos elterjedésű; domb- és hegyvidékeken, így mind az Északi Középhegységben, mind a dunántúli dombvidékeken és hegyeken megtalálhatjuk. Jellemző élőhelyei a száraz, napsütötte, délies kitettségű, köves, sziklás területek, de ritkás, világos erdőkben is előfordulhat. Településeken belül vasúti töltéseken, kőkerítéseken, épületromokon, temetőkben, gyárudvarokban és akár panelházak falán is megtalálhatjuk. '''Életmódja: '''Márciustól októberig-novemberig aktív, de akár már a tél vége felé kimerészkedhet melegebb napokon. Naponta többször is sütkérezik; olykor akár függőleges felületen is. Szaglása és látása kitűnő. Nászidőszakuk április-májusra esik, ekkor a hímek rendkívül ingerlékenyek, a szaporodást is párviadalok előzik meg. Territóriumuk 3-50 négyzetméter is lehet. A nőstény a tojásokat júniusban rakja le, amikből július végére, augusztusra kelnek ki az utódok.
'''''5. Podarcis taurica''''' (Pallas, 1841) – '''homoki gyík '''
'''Hasonló fajok: '''Zömök fejű, maximum 24 cm-es testhosszt elérő állat. Hozzá hasonló faj a ''fürge gyík'', de ennek a fajnak az oldala zöld, és nem a háta. ''' Elterjedése, élőhelye: '''Európa délkeleti részén honos, hazánkban éri el elterjedésének északnyugati határát. Elsősorban síkvidéki faj, hazánkban is az Alföldön, elsősorban a Duna-Tisza közén honos, de a Hortobágyon és a Nyírségben is megtalálhatjuk. Hazai élőhelyei főleg laza talajú homoki területek. '''Életmódja: '''Aktív időszaka áprilistól október végéig tart. Nappal a talajba ásott járatában rejtőzködik, illetve erősen felmelegedő kopár homokfelszíneken napozik. Szaporodása röviddel a telelőhely elhagyása után bekövetkezik. A nőstény a tojásokat júniusban rakja le, az utódok augusztusban, szeptemberben kelnek ki. '''Védelme: '''Az egyes hazai állományok pontos elterjedése és aktuális természetvédelmi helyzete egyelőre nem kellőképpen tisztázott.
'''''6. Zootoca vivipara''''' (Jacquin, 1787) – '''elevenszülő gyík (93:7)'''
'''Hasonló fajok: '''Külsejében talán a fali gyíkkal'' ''téveszthető össze. Elkülönítésüket lásd a fali gyík leírásánál. Viszonylag kicsi, legfeljebb 16 cm-t elérő gyíkfajunk. Akár 12 évig is élhet. '''Elterjedése, élőhelye: '''A legnagyobb elterjedési területű eurázsiai gyíkfaj, amely, szaporodásmódja miatt, még a sarkkörön túl is előfordul. A magas páratartalmú, általában dús növényzettel borított, hűvös élőhelyeket preferálja. Déli élőhelyein tehát jellemzően hegyvidéki faj, de északra haladva egyre inkább a síkságokon találja meg kedvező életkörülményeit. Hazánkban is síkvidéki faj, magyarországi élőhelyei jégkorszaki reliktum területeken (hűvös mikroklímájú tőzegmohalápokon, nádas, zsombékos mocsarakban, nedves erdőszéleken) vannak, mint a Hanság, a Turjánvidék, a nyírségi, szatmár-beregi lápok, pl.: a Bátorligeti láp. Magyarországon négy alfaja található meg, ami valószínűleg a hazai elszigetelt állományainak meglehetősen kis egyedszámából következő genetikai sodródással is magyarázható. '''Életmódja: '''Hazai körülmények között aktív időszaka februártól, márciustól októberig tart. A nászidőszak áprilisra esik. A faj hímjei, a többi nyakörvösgyíktól eltérően, kevéssé territoriálisak, ennek megfelelően a revírharcok is igen ritkák. A nászidőszak során a nőstény több hímmel is párzik, majd júliusban, augusztusban hozza világra utódait (megjegyzendő, hogy az ősinek tekinthető ''carniolica'' alfaj még tojásokat rak, tehát ''ovipar'' módon szaporodik, de a hazai alfajok mindegyike elevenszülő). További érdekesség, hogy az elevenszülő alfajok rendelkeznek egy, a fagyás kivédésére szolgáló mechanizmussal, amelynek segítségével akár a -4 C°-os túlfagyást is túlélik, a ''carniolica'' alfaj viszont nem rendelkezik ezzel a tulajdonsággal. Az elevenszülő életmód kialakulásának hátterében is tulajdonképpen a hideg élőhelyekhez való alkalmazkodás áll, hiszen a nőstény a sütkérezéssel aktívan keresi a meleget, így a tojások a testében gyorsabban kifejlődnek, mint a hideg talajban. '''Védelme:''' Az egyes hazai állományok pontos elterjedése és aktuális természetvédelmi helyzete egyelőre nem kellőképpen tisztázott.
'''''7. Lacerta viridis''''' (Laurenti, 1768) – '''zöld gyík (93:4)'''
'''Hasonló fajok: '''A zöld gyík hazánk legnagyobb nyakörvösgyíkféléje, mely akár a 40 cm-es testhosszt is elérheti. Robosztus testfelépítésű, erős lábakkal rendelkező, hosszúfarkú faj. A többi hazai gyíktól könnyen elkülöníthető faj. A hímeknek nászidőszakban jellegzetesen bekékül a torkuk, a nőstények hátán két, hosszanti fehér csík fut végig, ismert a faj melanisztikus változata is. '''Elterjedése, élőhelye:''' Magyarország hegy és dombvidékein széles körben elterjedt faj, síkvidéki előfordulása ligetekhez, erdőkhöz kötött. A Tiszántúlon ritka. Kedveli a dús növényzetű területeket, az erdei tisztásokat, erdőszéleket de olykor meredekebb lejtőkön és városokban is találkozhatunk vele. Menedéket bokrok alatt, vagy azok lombjában, vagy fákon, hasadékokban, sziklaüregekben keres. '''Életmódja: '''A kifejlett egyedek aktív időszaka március végétől szeptemberig tart, míg a fiatalok kissé később jelennek meg, és októberben vonulnak a telelőhelyekre. A hím és a nőstény már a párzás előtt találkozik és közös búvó-, és napozóhelyet használnak. A nászidőszak májusra esik, amikor is a hímek heves párviadalokat vívnak egymással. A nőstények júniusban rakják le tojásaikat talajba ásott üregbe, amikből a fiatalok július végén, augusztusban kelnek ki. Táplálékukat részben a bokrokon, fákon keresik. Gyümölcsöket is elfogyaszthatnak.
'''''8. Lacerta agilis''''' Linnaeus, 1758 – '''fürge gyík (93:6a-b)'''
'''Hasonló fajok: '''Robosztus testfelépítésű, 20-24 cm-esre megnövő, mérsékelten hosszú farkú gyíkunk. A hímek oldala zöld, a nőstényeké a háthoz hasonló alapszínű. A hazai fajok közül, talán a homoki gyíkkal'' ''téveszthető össze, elkülönítésüket lásd a fent nevezett faj leírásánál. Akár 12 évig is elélnek. Magyarországon is megtalálható a fürge gyík egyik változata, a ''Lacerta agilis ''var.'' rubra'', amelyre a vörös hát jellemző. '''Elterjedése, élőhelye: '''Eurázsiában széles körben elterjedt faj, amely azonban nem hatol fel annyira északra, mint az elevenszülő gyík. Elterjedési területének északi részén inkább a síkságok, míg délebbre inkább a domb- és hegyvidékek biztosítják számára a megfelelő életkörülményeket. Hazánkban hegy-, domb- és síkvidékeken egyaránt találkozhatunk vele. Itthon általános előfordulású, gyakori faj. Mivel széles ökológiai tűrőképességű fajról van szó, igen sokféle területen jelen lehet. Megtaláljuk kaszálókon; legelőkön; száraz, köves lejtőkön; szántóföldeken; parkokban; kőomlásokon; lápokon; mocsarak, nádasok szegélyében; stb. A növényborítottság növekedésével a fürge gyík előfordulási valószínűsége is nő. '''Életmódja:''' Aktív időszaka március végétől, áprilistól október közepéig tart. A zöld gyíkkal ellentétben, a fürge gyíkok közül elsőként a fiatalok hagyják el a téli menedéket, csak eztán a hímek és végül a nőstények. A párzási időszak májusra esik, amikor is a nőstények több hímmel is párzanak, a tojásokat június folyamán rakják le. Az utódok júliusban, augusztusban jönnek a világra. A hímek a nászidőszakban erősen territoriálisak, sokszor folytatnak látszatharcot. Területigényük viszonylag kicsiny, csupán a nászidőszakban vándorolhatnak nagyobb távolságokra.
 
'''Alrend: ''''''Serpentes'''''' – Kígyó-alkatúak'''
'''Családsorozat: Colubroidea'''
'''Család: ''''''Colubridae ''''''– siklófélék'''
*A kígyókra általánosan jellemzőek a következő bélyegek: a baloldali tüdő, testfelépítésükből adódóan, a legtöbb esetben elcsökevényesedik; a lábaik teljesen visszafejlődtek, csak az óriáskígyók (Boidae) családjában látható a hátsó végtagok maradványa egy pár karomszerű függelék formájában. Hallásuk fejletlen, viszont a talajfelszín rezgéseire érzékenyek. 
'''''9. Natrix natrix''''' (Linnaeus, 1758) – '''vízi sikló (94:5a-b)'''
'''Hasonló fajok: '''Ovális, a nyaktól élesen elhatárolt fejjel; nagy, kerek pupillájú szemmel rendelkező, ormós pikkelyű kígyó. Olykor 120 cm-re is megnőhet. Akár a 28 éves életkort is elérheti. A többi hazai kígyótól könnyen elkülöníthető, esetleg a fiatal erdei siklókat lehet összetéveszteni velük, a rájuk is jellemző sárga „fülek” miatt. A vízisikló sárga „fülei” azonban hátul mindig határozottan le vannak zárva egy fekete sávval, míg az erdei siklónál a sárga szín fokozatosan megy át a test alapszínébe. '''Elterjedése, élőhelye: '''Eurázsiában''' '''széles körben elterjedt kígyó, amely a tojásrakó fajok közül a legészakabbra hatol. Hazánkban hegy-, domb- és síkvidékeinken is általánosan elterjedt. Keresi a vizek közelségét, de a nyílt vízterületeket elkerüli. Jól úszik, de nevével ellentétben ideje nagy részét inkább a szárazföldön tölti, táplálékkereséskor igencsak eltávolodhat a víztértől. Kaszálókon, erdőkben, városokban is előfordulhat. '''Életmódja:''' Nappali életmódú állat. Aktív időszaka márciustól októberig tart. A párzásra május végén, júniusban kerül sor, amikor is egy nőstényt akár 20-22 hím is megpróbálhat megtermékenyíteni, de az csak egyikükkel párzik. Júliusban, augusztusban rakják le egymáshoz füzérszerűen kapcsolt tojásaikat, bomló avarba, szerves trágyahalomba, nedves moha, vagy korhadék közé. Sokszor adott tojásrakó helyet több nőstény is felhasznál. Az utódok augusztusban, vagy szeptemberben kelnek ki. Meglehetősen mozgékony kígyóról van szó, amely a tojásrakó- és telelőhelyek felkeresésekor akár 4 km-es távolságot is bejárhat. Fő tápláléka békákból áll. A vízisiklóra nagyon jellemzőek védekező stratégiái: kezdetben gyűrűsen összetekeredik, lelapítja a testét, hangosan sziszeg és csukott szájjal a támadó felé kap. Ha megfogjuk, testével ide-oda csapkod, és végbélmirigyéből kiengedi annak igen bűzös váladékát. Amennyiben egyik taktikája sem válna be, akkor végveszélyben halottnak tetteti magát.
'''''10. Natrix tessellata''''' (Laurenti, 1768) – '''kockás sikló (94:4)'''
'''Hasonló fajok: '''Legfeljebb 100 cm-esre megnövő karcsú sikló, jellegzetesen nagy szemekkel, hosszúkás fejjel és erősen ormós pikkelyekkel. A többi hazai kígyótól könnyen elkülöníthető. '''Elterjedése, élőhelye:''' Elsősorban Európában élő kígyófaj, amely azonban korántsem hatol fel annyira északra mint a vízi sikló, legészakabbra Belgiumban észlelték. Magyarországon a Balatonból, a Dunából, több más folyóvízből és a nagyobb dél-magyarországi tavakból ismert. Főleg a melegebb és nagyobb területű tavakat kedveli, sokkal inkább a vízhez kötött, mint a vízi sikló, a vizektől távolabb, csak a tojásrakás és a téli inaktív periódus idején merészkedik. '''Életmódja:''' Nappali életmódú kígyó. Aktív periódusa március végétől, áprilistól október elejéig tart. Nagyon sok időt tölt a vízben. Szaporodása április végén, májusban zajlik le a szárazföldön, a vízi siklóéhoz hasonló módon, de kevesebb egyeddel. A tojásokat a nőstények júliusban, vagy augusztus elején rakják le. Tojásrakó helyük hasonló, mint a vízi siklónál említettek, ezért olykor a két faj közös üreget is használhat. A fiatalok augusztus végén bújnak ki a tojásokból.
'''''11. Zamenis longissimus''''' (Elaphe longissima) (Laurenti, 1768) – '''erdei sikló (94:1)'''
'''Hasonló fajok:''' Nagy, karcsú, hosszúkásfejű, kerek pupillájú sikló, pikkelyei simák. Hazánkban az egyik legnagyobbra megnövő kígyófaj, akár a 2 m-es testhosszt is elérheti. Akár 25-30 évig is élhet. A többi hazai kígyótól könnyen elkülöníthető, fiatal egyedeit esetleg a vízisiklóval lehet összetéveszteni (elkülönítésüket lásd fent nevezett fajnál). '''Elterjedése, élőhelye:''' Elsősorban Európa délebbi részein él, északi elterjedési határa Csehországra esik, illetve néhány elszigetelt állomány Németországban is megtalálható, ahová állítólag a rómaiak telepítették be. Magyarországon elsősorban a domb- és hegyvidékeket, azokon belül is a zavarásmentes, déli kitettségű, természetközeli, ritkás tölgyerdőket kedveli; de száraz, napos köves lejtőkön, erdőszéleken; sőt akár városok szélén, épületek padlásán is találkozhatunk vele. '''Életmódja: '''Meglehetősen rejtett életmódú kígyó. Nappal és a szürkületi órákban vadászik, aktív időszaka az április és október közti időszakra esik. Nagyon jól kúszik fára, bokrokra, táplálékát is gyakran itt ejti el. Párzási időszaka júniusra esik, ilyenkor, ha a hímek vándorlásuk közben összetalálkoznak, látszatharcokat folytatnak. A párzásban általában csak egy hím és egy nőstény vesz részt. A nőstények július folyamán rakják le tojásaikat. Ennél a fajnál is gyakori, hogy egy adott tojásrakó helyet több nőstény is hasznosít. A fiatalok szeptemberben kelnek ki.
'''''12. Coluber caspius''''' Gmelin, 1789 – '''haragos sikló (94:2)'''
'''Hasonló fajok: '''Magyarországon a legnagyobbra megnövő kígyó, akár a 220-250 cm-es testhosszt is elérheti. A hazai siklófajokra általában jellemző jegyek, mint a nagy, kerek pupillájú szem a haragos siklónál is megtalálható. Pikkelyei simák. Akár 8-10 évig is elél. Hazai fajaink közül talán az erdei siklóval téveszthető össze, de az erdei sikló testének első része általában világosabb, mint a hátsó és pikkelyein nem találhatóak világosabb keresztcsíkok. '''Elterjedése, élőhelye:''' Hazánktól délkeletre, a Balkán-félszigeten át, a Fekete-tenger keleti oldaláig, Délnyugat Ázsiáig honos. Általában domb- és hegyvidékeken él, de megtalálható síkságokon is. Magyarországon állományai egymástól izoláltak, legbizonyítottabb élőhelyeit a Szársomlyón és a Budai-hegységben találjuk, de valószínűsítik egy, a Duna mentén lévő populációjának meglétét is, illetve korábban érkeztek kevéssé bizonyított megfigyelések a Zselicből, a Bükkből és a Mecsekből. Hazánkban a legkisebb elterjedési területű hüllőfaj. Az erős napfénynek kitett, sziklás, száraz, cserjékkel szórványosan borított területeket kedveli. '''Életmódja: '''Május elejétől októberig, nappal aktív faj. Igen gyors mozgású, és gyakran a fákra, bokrokra is felmászik. Párzása május végére, június elejére esik, a nőstények június végén, július elején rakják le tojásaikat, a fiatalok szeptemberben kelnek ki azokból. '''Védelme:''' Hazai állományai peremhelyzetűek, egymástól elszigeteltek, ezért ezek fokozottan veszélyeztetettek. A haragos sikló megmentését fajvédelmi program és élőhelyeinek védettsége is segíti, de a faj kis egyedszáma és az egyes populációk elszigeteltsége miatt egyes kutatók nem bíznak hosszú távú fennmaradásában. Hazánkban a faj fokozottan védett.
'''''13. Coronella austriaca''''' Laurenti, 1768 – '''rézsikló (94:3)'''
'''Hasonló fajok:''' Viszonylag kistermetű, erős testalkatú sikló, pikkelyei simák, szembogara kerek, szeme kicsi. Legfeljebb 70-80 cm-es testhossz érhet el. Akár 18 évig is élhet. A rézsiklót sokszor összetévesztik a ''keresztes viperával (Vipera berus)'', elsősorban a hát és a fejtető mintázata, illetve a szem mögötti sáv miatt. A két faj könnyen elkülöníthetjük a következő jellemzők ismeretének segítségével: a keresztes vipera hátmintázata összefüggő, zegzugos sávot alkot, míg a rézsikló hátmintázata egymástól elkülönült foltokból áll; és a keresztes vipera pupillája függőlegesen elliptikus, míg a rézsiklóé kerek. Ezen kívül a keresztes vipera fejének tetején „V”, vagy „Y” alakú foltot találunk, míg a rézsiklóén a folt határai sokkal elmosódottabbak; illetve a keresztes vipera pikkelyei ormósak, míg a rézsiklóé simák. További, más vipera és sikló fajok elkülönítésére is általánosan használható bélyeg az, hogy a siklók farka egyenletesen keskenyedik és egész testfelépítésük, így fejük is karcsú, míg a viperák általában tömzsi, robosztus fajok, széles, háromszög, vagy szív alakú fejjel és hirtelen keskenyedő farokkal. '''Elterjedése, élőhelye:''' Európában széles körben elterjedt faj, Magyarországon sík-, domb- és hegyvidéken egyaránt megtalálható. Alföldi előfordulása sokszor erdőkhöz kötött. Száraz erdőkben; napos, köves, sziklás lejtőkön; erdőszéleken; tisztásokon; réteken, településeken; de akár hidegebb, nedvesebb területeken, ártereken és mocsarakban is előfordulhat, de kerüli a nagyon száraz élőhelyeket és a fenyveseket. '''Életmódja: '''Március második felétől, vagy áprilistól októberig aktív, nappali életmódú állat. Legtöbbször a talajszinten mozog. Násza április végre, május elejére esik. A nőstények nem raknak tojásokat, vagy azok a lerakás után nyomban ki is kelnek, tehát ''vivipar'', vagy ''ovo-vivipar'' fajról van szó. A fiatalok születése augusztus végére, vagy szeptemberre tehető. Lassú mozgású állat, kedvenc napozóhelyeit nem szívesen hagyja el, meglehetősen területhű. Étrendjének akár 77%-át is különböző gyíkok alkothatják.
 
'''Család: ''''''Viperidae'''''' – viperafélék'''
'''''14. Vipera berus''''' (Linnaeus, 1758) – '''keresztes vipera (94:6a-b)'''
'''Hasonló fajok: '''Vaskos, izmos testű, ormós pikkelyű faj. Farka, a viperák többségéhez hasonlóan, izmos, rövid. Maximális testhossza 70-(ritkán) 80 cm. Akár 10 évig is élhet. Jellemzőek különböző színváltozatai, hazánkban is találkozhatunk teljesen fekete, melanisztikus színváltozatával (a Somogyban), de teljesen vörös egyedei is léteznek. Hozzá igen hasonló fajok: a rézsikló és a rákosi vipera. A rézsiklótól való elkülönítését lásd feljebb. A rákosi viperától egyértelműen elkülöníti élőhelyük, hiszen a két faj magyarországi eloszlása sehol sem fedi egymást. Ezen kívül a rákosi viperánál a hátpikkelyek 19 hosszanti sorban, míg a keresztes viperánál 21 hosszanti sorban helyezkednek el, illetve a keresztes vipera orrnyílása nagy és az orrpajzs közepén helyezkedik el, míg a rákosi viperának kicsi, és az orrpajzs alsó széléhez fekszik közel. Hasonló faj még, a már Magyarország déli részén is észlelt ''boszniai keresztes vipera ''(''Vipera berus bosniensis ''Boettger, 1889), amelynek mérge sokkal hatékonyabb a keresztes viperáénál! '''Elterjedése, élőhelye: '''Széles körben elterjedt faj kontinensünkön, emellett az egyetlen európai kígyófaj, amely a sarkkörön túl is megtalálja életfeltételeit. Hazánkban szigetszerűen elhelyezkedő állományai élnek a Zempléni-hegységben, a Tokaji-hegyen, a Szatmár-Beregi síkságon, illetve Somogy megyében. Nógrád-, és Veszprém megyei elterjedése jelenleg még nem kellőképpen bizonyított. Kedveli azokat a helyeket, ahol nagy a napi hőingadozás és magas a talaj- és a levegő nedvességtartalma. Általában bozótos erdőszéleken, ártereken, tőzegmohalápokon, hegyi kaszálókon és sziklás hegyoldalakon él, szereti az olyan helyeket, ahol megfelelő búvóhelyet is talál, tehát pl.: kidőlt fákat, meghagyott fatuskókat. '''Életmódja: '''Március végétől, április elejétől októberig, nappal, esetleg szürkületkor aktív. Násza április végén, május elején zajlik, egy nőstény több hímmel, vagy egy hímmel többször párzik. A hímek ilyenkor látszatharcokat vívnak. Az utódok az anya testében fejlődnek, és augusztus végén, szeptember elején születnek meg, tehát elevenszülő fajról van szó, innen a tudományos név is (''Vipera – vivipara''). Téli pihenőhelyén sokszor több egyed is összegyűlik, illetve más hüllő, sőt kétéltűfajokkal osztják meg azt (pl.: elevenszülő, törékeny gyík stb.). Meglehetősen helyhű fajról van szó. Napozáskor jellegzetesen, gyűrűszerűen összegömbölyödik és ellapítja magát. Táplálékát mérgének segítségével ejti el, amelyet csöves méregfogának segítségével juttat áldozatába (minden ''Vipera'' fajnak csöves méregfoga van!). A harapás után megvárja, míg a méreg hatni kezd, és csak ezután keresi meg áldozatát, amely olykor még jó pár méterre el tud futni. A keresztes vipera mérge az emberre is veszélyes lehet, ha a megmart személy nem kap megfelelő kezelést, de csak ritkán halálos. Az ember közeledésére igen gyorsan elmenekül, marására gyakorlatilag csak akkor kerülhet sor, ha sarokba van szorítva. A viperáknál az is elő szokott fordulni, hogy védekező marásukkor csak az egyik méregfogukat használják, vagy egyiket sem. Amennyiben mégis megmarna minket egy mérgeskígyó, érdemes a következő tanácsokat megfogadni. Az áldozat őrizze meg nyugalmát, óvatosan kössük el a megharapott végtagot a szív felőli részen, úgy, hogy a pulzus még tapintható legyen, nehogy a végtag elhaljon. A kötést 10-15 percenként lazítsuk meg egy kis időre. Fontos, hogy a megmart egyén ne, vagy csak nagyon lassan, óvatosan mozogjon! Ha a harapás közvetlenül a testen van, akkor a sebet felvágva és minél több vért kifolyatva is meggátolhatjuk a komolyabb károsodást. Természetesen a legfontosabb, hogy az áldozatot minél előbb szállítsuk kórházba, és pótoljuk az elvesztett vízmennyiséget itatással! Semmiképpen ne szívjuk ki a sebet, mert a méreg a nyálkahártya apró sebesülésein keresztül a segítő szervezetébe is bejuthat, ehelyett használjunk inkább vákuumharangot. '''Védelme:''' Számos országban folyik vipera védelmi program, elsősorban új élőhelyek létesítésével, a vaddisznóállomány (mint a keresztes vipera egyik predátorának) megritkításával és a megfelelő táplálékellátás miatt, kisebb tavak létesítésével próbálnak segíteni a populációkon. A hazai állomány valószínűleg nem veszélyeztetett, kivéve talán a somogyit, ahol az állatok kis élőhelyfoltokban kénytelenek élni.
'''''15. Vipera ursinii rakosiensis''''' Méhely, 1894 – '''rákosi vipera (94:7)'''
'''Hasonló fajok:''' Kinézetében igen hasonló a keresztes viperához, de annál sokkal kisebb alfaj: legnagyobb egyedei az 50-60 cm-es hosszt érik el. Hátszalagja, főleg a törzs első felében felszakadozhat, ilyenkor hatszögletű foltokat láthatunk, amelyek széle sötéten kihúzott (a keresztes vipera hátszalagja, ha felbomlik, akkor a test hátsó részében teszi ezt). A farok alsó oldala szennyesfehér, vagy világos palaszürke, rajta acélszürke foltokkal, hegye füstös, míg a keresztes vipera farkának hasi oldala narancsos, vagy sárgásfehér. További elkülönítésüket lásd a keresztes vipera leírásánál. '''Elterjedése, élőhelye: '''A rákosi vipera, az erőteljesen fragmentálódott elterjedési területű ''parlagi vipera ''(''Vipera ursinii''), hazánkban endemikus alfaja. Nevét első felfedezési területéről, a Rákos-patak budapesti része mellett elterülő rétekről kapta. Maga a faj eurázsiai elterjedésű, és számos alfajra, illetve taxonómiailag eddig még nem teljesen tisztázott formára bomlik. A rákosi vipera, mint alfaj, viszont csak Magyarországon, a Hanságban, a Turjánvidéken és a Kiskunságban él, Magyarországon kívül pedig nemrégen Erdélyben, a Mezőségben találták meg egy eddig kipusztultnak vélt populációját. A rákosi vipera a sztyeppi, síkvidéki életmódhoz alkalmazkodott alfajok legnyugatibb tagja. Kedvelt élőhelyei tipikusan sztyepprétek és láprétek, azaz nagy mikroklimatikus változatosságú területek, vagy ezek átmeneti zónái. A túlzottan nyílt, a lágyszárúak által kevéssé borított területeket kerüli. '''Életmódja:''' Márciustól, az időjárástól függően akár, novemberig, nappal aktív faj. A párzás általában áprilisban zajlik, a nőstény az utódait augusztusban hozza a világra, természetesen itt is ''vivipar'' állatról van szó. Sajnos a nőstények, természetes körülmények között, csak két- háromévente szaporodnak. Táplálékukat (elsősorban nagyobb rovarokat: főleg szöcskéket és tücsköket, de kisebb gyíkokat, pockokat is) szintén mérgük segítségével fogják meg. Mérge az emberre kevéssé veszélyes, rákosi vipera okozta halálesetről még soha nem érkezett hír. '''Védelme:''' Nemcsak Magyarországon, de egész Európában fokozottan védett, veszélyeztetett faj, az 1950-es évektől kezdve tapasztalták egyedszámának drasztikus lecsökkenését. Magyarországon a jelenlegi populációk helyzete instabil, mert meglehetősen kis egyedszámú állományokról van szó. Mindezeken felül sajnos igen nagy eszmei értéke és ezáltal igen magas feketepiaci ára miatt, sokszor illegálisan gyűjtik és értékesítik is őket. A rákosi viperára fajvédelmi akcióterv van érvényben, amelynek értelmében ez a faj, bármely más természeti értékkel szemben elsőbbséget kap, azaz élőhelyeit kifejezetten ennek a fajnak az igényei szerint kell fenntartani, kialakítani, kezelni. A rákosi vipera védelmére indított program az eddigi legnagyobb hazai hüllővédelmi program! Hazánkban a faj fokozottan védett.

"Hüllők – Reptilia"

2023-02-16T14:08:29Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

'''Csoport''': '''Amniota – Magzatburkosok'''
'''[["Reptilia - Hüllők"]]'''
Alosztály: Anapsida – Halántékablak-nélküliek
Rend: Testudines - Teknősalakúak
Család: Emydidae - mocsáriteknős-félék
'''''1. Emys orbicularis''''' - mocsári teknős'''
Alosztály: Diapsida – Kettős-halántékablakúak
Alosztályág: Lepidosaurida
Rend: Squamata – Pikkelyeshüllő-alakúak
Alrend: Anguimorpha – Lábatlangyík-alkatúak
Család: Anguidae – lábatlangyíkfélék
'''''2. Anguis fragilis''''' – lábatlan gyík
Alrend: Scincomorpha – Vakondokgyík-alkatúak
Család: Scincidae – vakondokgyíkfélék
'''''3. Ablepharus kitaibelii fitzingeri''''' – pannon gyík
Család: Lacertidae – nyakörvösgyíkfélék
'''''4. Podarcis muralis ''''' – fali gyík
'''''5. Podarcis taurica ''''' – homoki gyík
'''''6. Zootoca vivipara ''''' – elevenszülő gyík
'''''7. Lacerta viridis''''' – zöld gyík
'''''8. Lacerta agilis''''' – fürge gyík
Alrend: Serpentes – Kígyó-alkatúak
Családsorozat: Colubroidea
Család: Colubridae – siklófélék
'''''9. Natrix natrix''''' – vízi sikló
'''''10. Natrix tessellata '''''– kockás sikló
'''''11. Zamenis longissimus (Elaphe longissima) '''''– erdei sikló
'''''12. Coluber caspius''''' – haragos sikló
'''''13. Coronella austriaca''''' – rézsikló
Család: Viperidae – viperafélék
'''''14. Vipera berus''''' – keresztes vipera
'''''15. Vipera ursinii rakosiensis''''' – rákosi vipera 
**A hüllők az első, valódi, szárazföldi állatok; amelyek már szaporodásukat is teljes mértékben függetleníteni tudták a víztől. 
**'''Poikilotherm''', azaz változó testhőmérsékletű állatok. 
**A legtöbb hazai hüllőfaj márciustól október közepéig-végéig aktív. A számukra kedvezőtlen telet kövek alatt, korhadó fákban, fakéreg alatt, kisemlősök járataiban, az iszapba betemetve, tehát fagymentes helyen vészelik át. 
**Legnagyobb faji diverzitásukat a trópusokon érik el. 
**Manapság ide sorolják a madarak (Aves) rendszertani kategóriáját is. (Diapsida / Sauria / Ornithosuchia / Aves) 
**Szünapomorf bélyegeik: a koponya csontjainak bélyegei, csigolyajellemzők, a szem íriszmozgató harántcsíkolt izmai, kiszélesedő szabad idegvégződések és '''β-keratin''' az epidermiszben. A '''β-keratin''' csak a hüllőkre jellemző vegyület, ez alkotja a kemény szarupikkelyeket és pajzsokat. 
**A hüllők bőre száraz, mirigyekben szegény. 
**A Reptilia-n belül, a madarakon kívül, még két irányvonalat különböztethetünk meg: 
1. az '''''Anapsida''''' és
2. a '''''Diapsida''''' irányvonalat.
Az ''Anapsidák'' koponyáján egy, a ''Diapsidákén'' két halántékablakot találunk. Előbbi csak a teknősöknél (''Testudines''), utóbbi, a krokodiloknál (''Crocodylia'') és a pikkelyes hüllőknél (''Squamata''), illetve még kifejezettebben a hidasgyíkoknál (''Sphenodontidae'') fordul elő.
A ''Diapsida'' típus evolúciós jelentősége, a koponya elemeinek nagyobb mozgékonyságában; illetve az állkapcsi izomzat átrendeződésének következtében, annak erőteljesebbé válásában van.
[[file:img1641647150605.png|240x110px|top|thumb|Diapsid koponya]][[file:img1641569900800.png|250x114px|left|thumb|Anapsid koponya]]
<div class="thumb tleft"></div>
 

*Fogaik lehetnek: pleurodont (a csont egyik oldalán lévő barázdában ülő), acrodont (a csont élén ülő), és thecodont (valódi fogmederben ülő) fogak.
*Minden hazai hüllőfaj ragadozó, méretüktől, gyorsaságuktól és élőhelyüktől függő zsákmányt fogyasztanak (a kisebb gerinctelenektől a kisemlősökig); külföldi fajaik között azonban számos növényevő is akad. 
*Keringési rendszerük a kétéltűeknél jóval fejlettebb. Szívük két pitvarból és egy, három részre osztott; de még nem tökéletesen elválasztott kamrából áll (kivéve Crocodylia). 
*Idegrendszerük szintén fejlettebb a kétéltűeknél, jellegzetes idegrendszeri eredetű szervük a '''parietális szerv''', vagy „harmadik szem”, az epitalamus egyik nyúlványa, amely a hidasgyíkoknál és néhány másik gyíkfajnál áttöri a koponya parietális részét, és valódi fényérzékelést szolgál. 
 
[[file:img1641581640151.png|216x219px|left|thumb|Hidasgyík, vagy tuatara (''Sphenodon punctatus'') koponyája ]][[file:img1641650723754.jpeg|180x217px|thumb|''Anolis sp.'']]''                       ''
 





 





 
**A '''Jacobson-féle szerv''' az orrüreg melléküregében található kémiai érzékszerv. 
**A '''gödörszerv''' csak néhány kígyófajra jellemző; infravörös tartományban érzékelő; az epidermiszben, az orrnyílás és a szemek között elhelyezkedő szerv. 
[[file:img1641645351832.png|thumb|left|262x200px]][[file:img1641614658321.jpeg|thumb|bottom|324x193px]] 
''''

''''''Jacobson-szerv''
 
 
 
[[file:img1641637446660.jpeg|600x203px|center|thumb|Gödörszerv felépítése és helyzete]][[file:img1641629563927.jpeg|348x254px|center|thumb|Gödörszerv a Crotalus durissus dryniusnál]]

**Szaporodásuk: Kloákájuk van. A megtermékenyítés belső, a krokodilok és a teknősök hímjeinek a kloáka alapjából kiemelkedő, középső állású párzószervük ('''penis''') van, míg a Lepidosauria tagjai egy pár '''hemipenis'''t viselnek. Szaporodhatnak tojásokkal ('''oviparia'''), amelyeknek héjába mész nem épül be, ezért ún. lágy héjú tojások; lehetnek elevenszülő ('''vivipar'''), vagy '''ovo-vivipar '''állatok. A tojásokat rakhatják a talajba ásott, vagy más állatoktól kisajátított üregbe, korhadó szerves anyagba (pl. komposzthalomba), partmenti iszapba stb. A hazai fajok többségénél a nászidőszak májusra, júniusra esik, az utódok pedig július augusztus folyamán jönnek a világra. Ivadékgondozás csak a krokodiloknál (Crocodylia) és az óriáskígyóféléknél (Boidae) figyelhető meg. Elsősorban a gyíkoknál gyakori az ivari kétalakúság, ez különösen nászidőszakban lehet jelentős. A párzást sokszor különböző figyelemfelkeltő viselkedések illetve a hímek territoriális párviadalai előzik meg. 
**Magyarországon minden hüllőfaj védett! A legfőbb veszélyeztető tényező Európában élőhelyeik elpusztítása és a gázolás. A legtöbb hazai faj előfordulási területe szerencsére védettséget élvez. A rovarokat és más gerincteleneket fogyasztó fajoknál az ezek ellen használt vegyszerek okoznak gondot, a kígyókat pedig a szándékos pusztítás, agyonverés is fenyegetheti. A legtöbb hazai hüllőpopuláció helyzete stabil; számos, a Berni Egyezményben fokozottan védett faj állományai nálunk igen jó állapotban vannak. Van azonban néhány veszélyeztetett faj is, veszélyeztetettségük főként speciális élőhely igényükkel (homoki gyík), elszigeteltségükkel (rákosi vipera, haragos sikló), városközeli élőhelyeik beépülésével /pannon gyík/ van kapcsolatban. A hüllők védelme elsősorban élőhelyeik megóvásával, rehabilitációjával; újabb élőhelyek létesítésével (pl.: gyíkvárak); a lakosság informálásával; ritkábban fogságban történő szaporítással folyik. A kétéltűek számára létesített „békaalagutak” számos hüllő számára is biztonságosabbá teszik a forgalmas úttesteken történő áthaladást.
**A Teknősök rendjére egységesen jellemző, hogy testüket egy hasi és egy háti csontos héj (plastron és carapax) védi a külső hatásoktól. Fogaik nincsenek, helyette éles szarukávával rendelkeznek. 
'''Felhasznált irodalom'''
Dely, O., Gy. (1978): Hüllők – Reptilia. Magyarország állatvilága (Fauna Hungariae). XX. 4. pp. 120.
Diesner, G., és Reiccholf, J. (1997) Kétéltűek és hüllők (Természetkalauz sorozat).- Magyar könyvklub, Budapest. 288 pp.
Korsós, Z. (1996) Amniota - Magzatburkosok: Hüllők. [Amniota: Reptiles.] - in: Papp, L. (Szerk.): Zootaxonómia. Egységes jegyzet. Állatorvostudományi egyetem, Budapest. pp. 322-343
Puky, M., Schád, P. & Szövényi G. (2005): Magyarország herpetológiai atlasza/Herpetological atlas of Hungary. Varangy Akciócsoport Egyesület, Budapest. pp. 207.
Felhasznált képek (2007-11-03):
[http://commons.wikimedia.org/wiki/Image:Skull_anapsida.svg http://commons.wikimedia.org/wiki/Image:Skull_anapsida.svg][http://hu.wikipedia.org/wiki/Diapsida http://hu.wikipedia.org/wiki/Diapsida][http://www.acornnaturalists.com/store/TUATARA-SKULL-REPLICA-P3166C327.aspx http://www.acornnaturalists.com/store/TUATARA-SKULL-REPLICA-P3166C327.aspx][http://home.att.net/~larvalbugbio/anole.html http://home.att.net/~larvalbugbio/anole.html][http://www.science-art.com/image.asp?id=1407&search=1 http://www.science-art.com/image.asp?id=1407&search=1][http://www.worldbook.com/wb/Students?content_spotlight/reptiles/body_sense http://www.worldbook.com/wb/Students?content_spotlight/reptiles/body_sense][http://www.physorg.com/news76249412.html http://www.physorg.com/news76249412.html][http://www.herpbreeder.com/worldspecies/Snakes/vipers/crotalus.htm http://www.herpbreeder.com/worldspecies/Snakes/vipers/crotalus.htm]

Békaalakúak

2023-02-16T14:08:29Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

'''Rend: ''''''Anura'''''' – farkatlan kétéltűek, vagy békák'''
**kifejlett korban nincs farkuk 
**hátsó pár lábuk az elsőnél fejlettebb, megnyúlt ugróláb, az ujjak között általában úszóhártyával 
**fejük szélesen, alig mozgathatóan ízesül a testhez 
**az ebihalak (lárváik) izomzata még szelvényezett, a kifejlett állatoké már tagolt 
**az első kivételével az összes (5-9) keresztcsont előtti csigolya jól fejlett harántnyúlványokat visel, a bordák szabadon állnak, vagy a harántnyúlványokhoz nőttek 
**az összenőtt farokcsigolyák egy hosszúra nyúlt csontot alkotnak (urostyl) 
**egységes lábszár és alkarcsont 
**a bőr alatti nyirokzsákok fontos szerepet játszanak a vízháztartásukban és a hőszabályozásukban (lásd pl. barna békáknál) 
**elöl lenőtt, kicsapható nyelv 
**a nyelést a szemek segítik azzal, hogy, amikor becsukják őket, benyomulnak a szájüregbe 
**legtöbb fajnál, főleg a szaporodási időszakban, fontos a hangadás (a hangot a torokban vagy a szájzugban elhelyezkedő felfújható hanghólyagok erősítik fel; hangfelfogás a koponya felszínébe simuló dobhártyákkal) 
**párzás közben a hím békák jellegzetes módon rákarolnak a nőstények hátára (ez az amplexus nevű reflex), amiben az ujjaik belső oldalán ilyenkor kifejlődő szarugumók is segítik őket (sokszor az ivarokat ezek alapján lehet elkülöníteni); a mozdulatnak élettani jelentősége is van azáltal, hogy segíti a peték kipréselését a nőstényből 
**a nőstényt karoló hím általában a kipréselt petékre engedi rá a hímivarsejteket (külső megtermékenyítés; bár pár nálunk nem élő faj belső megtermékenyítésű) 
**a peték körüli a kocsonyás burok a vízben a többszörösére dagad; a peték felső oldala sötétebb az alsó oldalánál, ez segíti a napsugarak elnyelését, ami a hideg tavaszi vizekben lehetővé teszi az így átmelegedő peték gyors fejlődését, ugyanakkor viszont védi a petéket a káros UV sugárzások ellen 
**az egyes csoportokra igen jellemző az egy nőstény által lerakott peték csoportba rendeződésének formája (pl. zsinór, csomó), valamint a peték fekete részének aránya; így azokat akár faji szinten is be lehet azonosítani, ezáltal egy élőhely szaporodóképes nőstényeinek számát becsülni 
**több csoportnál megjelent az ivadékgondozás különböző formája (nálunk nem élő fajoknál ismertek extrém példák is, pl. a gyomor, vagy a bőr „bölcsőként” való használata; az ebihalak háton cipelése a megfelelő méretű broméliatölcsérhez, majd oda rendszeresen terméketlen peték helyezése az ebihalak táplálása céljából) 
**az ebihalaknak a hátsó lábaik jelennek meg először 
**az ebihalak többnyire moszatokkal és egyéb növényi anyagokkal táplálkoznak (tehát a kifejlett állatoktól eltérően táplálkoznak!); ajkaik erős "csőrré" módosultak, körülöttük bőreredetű "szarufogsorok" ülhetnek 
**az ebihalak külső kopoltyúi a kikelés után pár nappal besüllyednek, ami után csak egy csőszerű nyíláson (spiraculum) keresztül jut be hozzájuk a víz 
**a szájmezők alakulása (pl. a szarufogak megléte/hiánya, helyzete), valamint a spiraculum(ok) helyzete alapján rendszertani szempontból négy ebihaltípust különböztetnek meg 
 
'''''5. Bombina bombina''''' '''(Linnaeus, 1758) – vöröshasú unka, (91:6)'''
'''''6. Bombina variegata''''' '''(Linnaeus, 1758) – sárgahasú unka (91:5)'''
Bár itt az unkákat hagyományosan a korongnyelvűbéka-félék (Discoglossidae) családjába soroljuk, meg kell jegyezni, hogy egyes rendszerek őket az unkafélék (Bombinatoridae) családjába sorolják, a korongnyelvű békafélék családsorozatán (Discoglossoidea) belül. Az unkák viszonylag apró, maximum 5 centiméteres békák. Korong alakú nyelvüket nem tudják kicsapni táplálékszerzés közben, mert az le van nőve a szájfenékhez. Viszonylag erős mérget (bombin) termelnek, amire a ragadozók figyelmét a hasukon látható aposzematikus színezet (lásd még a foltos szalamandrát) felvillantásával hívják fel (unkareflex: pl. érintés hatására „homorítanak” és még lábaikat is fölfelé hajlítják, hogy a jellegzetes hasi mintázat egy része látható legyen). A hasukkal ellentétben a hátuk viszont iszap, esetleg zöld rejtőszínezetű. A két hazai unka életmódja igen hasonló azt leszámítva, hogy ahol elterjedési területük átfed, ott a sárgahasú unka inkább hegy-és dombvidéki elterjedésű (maximum 2000 méterig), szemben az alföldeket preferáló vöröshasú unkával. A hasonló életmód miatt a két unka tartósan nem él meg egy élőhelyen. Jól példázza mindezt a Kárpát-medence esete is, ahonnan a jégkorszak után keletről benyomuló vöröshasú unka sok helyről kiszorította a sárgahasú unkát, amely leginkább csak a hegyvidékeken maradt fenn (lásd a lenti ábrát; az ott még feltüntetett appennin unkát (''Bombina pachypus ''(Bonaparte, 1838)) sokáig a sárgahasú unka egyik alfajának tartották). Mint nevük is mutatja, a két unka közül a sárgahasú unka hasi mintázatának meleg színű komponense inkább citromsárgába, míg a vöröshasú unkáé inkább vörösesbe hajlik, azonban mindkét faj esetén ez a szín elmehet a narancssárga különböző árnyalataiba. Különösen problémásak ilyen szempontból a nálunk is gyakori hibridállományok. Éppen ezért a terepi határozáshoz biztosabb bélyegeket kell keresnünk, amelyek közül minél többet figyelembe kell venni. A sárgahasú unka háta érdesebb tapintású, mert a háti szemölcsein egy-egy szarutüske van; továbbá ujjhegyei abban a színben pompáznak, mint a hasuk élénk meleg színárnyalata, de a vöröshasú unka ujjhegyei nem. A vöröshasú unka hasának fekete foltjaiban igen sok kis fehér pont látható, míg a sárgahasú unkánál ezek sokkal kisebb arányban fordulnak elő. A vöröshasú unka hasán a sötét mintázat aránya általában látványosan nagyobb, mint a sárgahasú unkáén. A vöröshasú unka hímeknek van, míg a sárgahasú unka hímeknek nincs belső hanghólyagja. Mindezeken kívül a gyakorlott fül az énekük alapján is meg tudja különböztetni őket egymástól, mert a sárgahasú unka hímek „unkogása” gyorsabb, mint a vöröshasú unka hímeké. A sárgahasú unka alfajokra tagolódik, míg a vöröshasú unka nem, de az utóbbinak ismert egy nálunk is előforduló zöld hátú színváltozata (''Bombina bombina ''var. ''viridis'').
Az unkák állóvizekhez kötődnek, gyakran szétterpesztett lábakkal lebegnek azok felszínén, a víztől ritkán távolodnak el. Ugyanakkor viszont a legkisebb pocsolyákban (pl. keréknyomok) is otthon érzik magukat, de a nyílt vizű tavakban nem. Mivel az ilyen pocsolyák könnyen kiszáradhatnak, ezért (a többi hazai kétéltűvel szemben) egy évben többször is szaporodhatnak, nem csak tavasszal. Ezáltal biztosítva van a populáció túlélése arra az esetre is, ha a pocsolyák netán még azelőtt száradnának ki, mielőtt az ebihalak átalakulnának. Ezen kívül egyszerre csak kis számú petét raknak le apró csomócskákban, így a kis pocsolyákban nem zsúfolódik össze túl sok ebihal. Az unkák jó példái annak, hogy nem csak a látványos, nagy kiterjedésű élőhelyek, hanem akár a kisebb pocsolyák megőrzése is fontos az élővilágunk változatosságának fenntartása érdekében. Így például a budapesti kis tavacskákban is előforduló vöröshasú unka állományokra is tekintettel kellene lenni, mielőtt e tavacskák lecsapolásáról döntenénk.
 
[[file:img1641490850800.png|thumb|bottom|413x313px]]'''''7. Pelobates fuscus''''' '''(Laurenti, 1768) – barna ásóbéka (91:4)'''
A barna ásóbéka szárazföldi életmódú, a vizet csak a szaporodási időszakban keresi fel. Magyar neve arra utal, hogy nappalra beássa magát a talajba, és csak este jön elő vadászni onnan. Éppen ezért elterjedési területe leginkább a laza talajhoz köthető, de ha ez adott, akkor akár erdőkben, szántóföldeken, vagy nem ritkán kertvárosokban; illetve alföldön és hegyvidéken is megtalálja az életfeltételeit. Az ásást a hátsó lábának alsó felén, a kisujj tövénél található hosszúkás ásósarkantyú, valamint a szemek között lévő megerősödött és összecsontosodott koponyacsontok (frontoparietale) segítik. Petéiket kettőnél több soros, körülbelül ujjnyi vastagra duzzadó petezsinórokban helyezik el általában dús növényzetű kisvizekben. A peterakó helyükhöz igen hűségesek, ezért azok megszűnése esetén az ott petéző állományok gyakorlatilag nemigen képesek más petézőhelyet keresni. Érdekes módon a 8 centimétert ritkán meghaladó barna ásóbékáé a legnagyobb ebihal (farokkal együtt elérheti akár a 17 centimétert is) a hazai békafajok közül. Nem ritka, hogy e rejtett életmódú béka előfordulására sokszor csak az óriási ebihalai jelenléte alapján következtetünk. A faj további jellegzetessége az, hogy ha megzavarják, fokhagymaszagot áraszt magából, és az hogy a hátán gyakori a pirosas mintázat, amely ritkán dominánssá is válhat.
Valószínű a kisvárosokban is előforduló varangyokra utalhatott Arany János a Családi körben, hogy „mintha lába kelne valamennyi rögnek, lomha földi békák szanaszét görögnek”.
A varangyok jellegzetes szemölcsös bőrükről és nagy méretükről, valamint a hatalmas méregtermelő fültőmirigyeikről könnyen felismerhetők, ahogy például a lámpák alatt kapkodnak a lehullott rovarok után. Mozgásuk is jellegzetes, mert többnyire inkább másznak, mint ugrálnak. Nagy méretüknél fogva igen falánkak és így hatékonyan pusztítják a nagyobb méretű kártevőket (pl. meztelencsigákat, lótücsköket), amiért érdemes őket megtűrni a kertekben, sőt kis tavacskákat is létesíthetünk számukra. Igaz, a kifejlett varangyok a szaporodási időszakon kívül nem tartózkodnak vízben, sőt attól igen messzire is elvándorolhatnak, de a szaporodásuk azért vízhez kötött. Jellegzetességük, hogy a hímek már a szaporodóhelyre vándorlás közben rákarolhatnak a náluk jóval nagyobb nőstényekre és ilyenkor azok hátán utazva teszik meg a maradék távolságot. A vízben aztán további hímek is megpróbálhatnak rákarolni a már „foglalt” nőstényekre, ami sokszor a nőstények fulladásához is vezethet. Kétsoros petezsinórjukat vízinövényekre, ágakra tekerik, hogy ne süllyedjenek le és menjenek tönkre az iszapban. Az ebihalak viszonylag rövid ideig, de többnyire rendkívül nagy számban, nagy csapatokba összeverődve fejlődnek. Ez a rövid ideig tartó túlkínálat tulajdonképpen egy stratégia a ragadozókkal szemben. Bár a varangyok a legnagyobbra növő békáink, a frissen átalakult (juvenilis) példányok még meglepően aprók (kb. fél centiméteresek). A varangyok legnagyobb ellenségei szinte abszurd módon a varangypusztító legyek (pl. ''Lucilia bufonivora'' Moniez, 1876; más békákat is megfertőzhetnek), amelyek nőstényei a kifejlett varangyok bőrére petéznek, majd a kikelő nyüvek az orrlyukakon át behatolnak a varangy agyába, és elevenen felfalják az állatot. A ragadozók ellen úgy védekeznek, hogy testüket felfújva és négy lábára emelkedve próbálnak nagyobbnak látszani. A kifejlett varangyok nappal kövek, farönkök, stb... alá bújnak, esetleg beássák magukat a talajba. A varangyhímek különös jellemzője az úgy nevezett Bidder-féle szerv, amely tulajdonképpen csökevényes petefészek a here anterior végén.
'''''8. Bufo bufo''''' '''(Linnaeus, 1758) – barna varangy (91:2)'''
A barna varangy a legnagyobb békánk (petés nőstényei nálunk meghaladhatják akár a 11 centimétert és a 22 dekát is, délebbre még nagyobbra is nőhetnek). Egyik leggyakoribb kétéltűnk, élőhelyét tekintve nem válogatós. Sajátossága, hogy igen messziről is visszatalál a nászidőszakban ahhoz a vízhez, amelyikben felnőtt, de viszonylag hamar kolonizálja az újabb vizeket is. Mivel már az ebihalak is termelnek méreganyagokat, azok akár olyan vizekben is ki tudnak fejlődni, amelyekben más kétéltűfajok lárvái az ott lévő ragadozók (pl. halak) miatt nem. A hímeknek nincs hanghólyagjuk (ellentétben a zöld varanggyal), ezért „unkogásuk” nem hallatszik messzire. Bár kevésbé kulturkövető, mint a zöld varangy, de azért kertvárosokban is felbukkanhat.
'''''9. Bufo viridis'''''''' Laurenti'''''', 1768 – zöld varangy (91:3)'''
Jellegzetes „katonai terepszínezetű”, maximum 10 centiméteresre növő állat. Életmódja sokban hasonlít a barna varangyéhoz, de annál kulturkövetőbb, akár városi parkokban is találkozhatunk vele. Sztyeppi eredetű faj révén az alföldek nyíltabb élőhelyeit kedveli igazán, és a mezőgazdaságilag művelt területek „kultursztyeppéjéhez” is jól alkalmazkodik. A barna varangynál mozgékonyabb és többet is ugrál nála. Nem is ragaszkodik annyira a petézőhelyhez, mint a barna varangy, sőt kifejezetten kedveli a friss, még gyér növényzetű tavacskákat (pionír faj). Mivel a barna varangy hímekkel ellentétben a zöld varangy hímjeinek van belső hanghólyagja, ezért hangjuk messze elhallatszik. A jellegzetes pirregő hangját össze lehet téveszteni a lótücsök ciripelésével, de míg a zöld varangy hangja halkan indul, majd erősödik, addig a lótücsök hangjának intenzitása nem változik.
'''''10. Hyla arborea''''' '''(Linnaeus, 1758) – zöld levelibéka (91:1)'''
A viszonylag apró, 5 centimétert ritkán meghaladó, más hazai békával összetéveszthetetlen zöld levelibékának két igen feltűnő sajátossága is van. Az egyik az ujjai végén lévő tapadókorongok, amelyekkel nem csak a leveleken, de akár a függőleges üvegen is könnyen megtapad; a másik pedig a (hát) színváltoztató képessége. Igaz, a többi hazai kétéltű faj is képes valamelyest változtatni a színének intenzitását és esetleg árnyalatát is, de a zöld levelibéka ebben nagyságrendekkel ügyesebb. A háttértől függően a zöld és a barna legkülönbözőbb árnyalatait is fel tudja venni (bár vannak egyedek, amelyek inkább barna, mások meg inkább zöld színűek). Ismertek azonban teljesen fekete (melanisztikus) és kék (bőrükből hiányzik a sárga festékanyag) egyedei is. A hímek brekegése messzire elhallatszik, amiben segíti őket a torkukon található, igen fejlett torokzacskó (ez nyugalmi helyzetben a torkot ráncossá teszi, így a hímek a nőstényektől könnyen elkülöníthetők). Hangját nem csak nászidőszakban hallatja a vízből (ahol általában kórusban szól), hanem akár a nyár folyamán is a fák lombkoronájából, különösen eső előtt. Ugyanis, mint neve is mutatja, a kifejlett zöld levelibéka a nászidőszakon kívül elsősorban bokrokon és a fák lombkoronájában tartózkodik, ahol ügyesen ugrik ágról ágra és kapja el a repülő rovarokat. Ezek után nem meglepő, hogy a faj elterjedési területe nagyjából egybeesik a lomberdőzónával. Szinte mindenütt (akár városi zöldövezetben is) megtalálja az életfeltételeit, ahol a fás-bokros területek, nádasok közelében talál olyan napsütötte, növényzetben dús kisebb állóvizeket, ahova szaporodni járhat. A víz kémiai összetételével szemben (így szennyezettségével szemben is) azonban igen érzékeny. Petecsomócskái aprók, kb. mogyoró-dió nagyságúak. A népi babona még ma is sokfelé „időjósnak” tartja, régen befőttesüvegben tartották. Ha felmászott az üvegben lévő létrán, az szép, míg ha lejjebb tartózkodott, az rossz időt jósolt. A jelenség hátterében valószínűleg az a megfigyelés állhat, hogy jó időben inkább a bokrok felsőbb, míg borult időben az alsóbb ágain tartózkodik, így követve a rovarok mozgását.
A hazai valódi békák egyik közös jellemzője, hogy hosszú lábukkal jól ugranak és úsznak, nőstényeik akár öklömnyi méretet is meghaladó petecsomókat raknak.
A gyepi békát, a mocsári békát és az erdei békát együttesen barna-, vagy bajszosbékáknak is szoktuk nevezni a hasonló színezetük alapján. Elkülönítésükben több bélyeg is segíthet (lásd lenti ábra), amelyek közül kiemelnénk az orr csúcsosságának mértékét (gyepi béka < mocsári béka < erdei béka), a hátsó lábak sarokgumóinak fejlettségét (gyepi béka < erdei béka < mocsári béka; az ábrán nyilakkal mutatva), valamint a hátsó láb és testhossz arányát. Az utóbbit a gyakorlatban úgy lehet megvizsgálni, hogy a béka hátsó lábát kinyújtva oldalról az orra vonalába fordítjuk, miközben a testét egyenesen tartjuk (ez a művelet, bár drasztikusnak tűnik, nem szokott a békára nézve negatív következményekkel járni). Ha a boka túlér az orrcsúcs vonalán, akkor erdei békát, ha azzal körülbelül egy vonalban van, akkor mocsári békát, ha nem ér el az orr vonaláig, akkor pedig gyepi békát tartunk a kezünkben (meg kell azonban jegyezni, hogy a hazai mocsári békák a hosszabb lábú ''Rana arvalis wolterstorffi'' alfajba tartoznak, amelyek bokája általában éppen túlér az orr vonalán, nem úgy, mint az ábrán látható törzsalaké). Ezen kívül némi támpontot adhat színezetük is (pl. a gyepi béka erősen márványozott hasi mintázata), továbbá e békák hímjeit határozottan jól meg lehet különböztetni az énekük alapján is. Támpontot adhat a tengerszint feletti magasság is, mert míg nálunk mocsári békával inkább alföldeken, addig gyepi békával inkább magasabb hegyeinkben találkozhatuk; az erdei béka viszont az ország legtöbb területén előfordul. Mindhárom barna békára jellemző, hogy a tél végi nászidőszakban gyakran lágy tapintásúak és úgy tűnnek, mintha „hájasak” lennének. Ennek oka, hogy ilyenkor a nyirokrendszerükben olyan összetételű nyirkot halmoznak fel, amely megakadályozza az esetleges megfagyásukat. Mindhárom faj kifejlett egyedei a szaporodási időszakon kívül szárazföldi életmódot folytatnak.
[[file:img1641485986457.png|thumb|bottom|467x241px]]'''''11. Rana temporaria''''' '''Linnaeus'''''', 1758 – gyepi béka (92:2)'''
Az akár 10 centimétert is meghaladó gyepi béka a legnagyobb elterjedési területű európai békafaj, amely a többi európai kétéltűnél is messzebb hatol fel északra. Tőlünk északabbra akár városi parkokban is találkozhatunk vele. Magyarországon állományai viszont csak szórványosan találhatók a nyugati és az északi országrészek leginkább 600 méternél magasabban lévő, csapadékos, erdős területein. Ezek után nem meglepő, hogy sokszor még több helyen jég borítja a tavacskát, amikor párosodik. Ekkortájt a hímek bőre enyhén kékkel színeződhet (ez nem olyan látványos, mint a mocsári békánál) és a nőstények bőre szemölcsös lesz („nászkiütés”). A hímek leginkább vízben hallatják a két belső hangzacskójuk segítségével képzett morgó hangjukat, amely jól terjed a vízben. Petecsomóikat a nőstények előszeretettel rakják egymás mellé, így nem ritka, hogy az egymás melletti petecsomók akár több négyzetméteren lebegnek a víz felsőbb rétegeiben, amely időszakos túlkínálat tulajdonképpen egy védekezés a ragadozókkal szemben (lásd még a varangyok ebihalaival kapcsolatban írottakat). A kifejlett állatok ugyan nem vízhez kötött életmódot folytatnak, de bőrük könnyen kiszárad. Minden bizonnyal ezért is kötődik a faj annyira a hűvösebb, párásabb élőhelyekhez.
'''''12. Rana arvalis''''' '''Nilsson,'''''' 1842 – mocsári béka (92:3)'''
A mintegy 8 centiméteresre növő mocsári béka sajátossága, hogy hímjeik nászidőszakban bekékülnek. A kék szín intenzitása és utódaik túlélése között pozitív összefüggés van, tehát minden bizonnyal előnyös a nőstényeknek, ha a hímek színezetét figyelembe veszik a párválasztáskor. Gyakoriak az olyan egyedek, amelyek gerince fölött egy világos csík húzódik. A nászidőszakban a hímek a két belső hanghólyagjuk segítségével bugyborékoló hangon szólnak, gyakran kórusban. A mocsári béka petecsomói nem emelkednek fel a víz felsőbb rétegeibe, mint a gyepi béka petecsomói, hanem az aljzaton maradnak. A faj nászidőszaka is később (jégolvadás után) indul, mint a gyepi békáé. A mocsári béka nálunk főleg síkvidéken gyakori (ritkán megy 600 méter fölé), és mint neve is mutatja, különösen kedveli a vizes foltokkal tarkított, mocsaras, lápos nedves réteket. Így bár a kifejlett mocsári békák a nászidőszakon kívül alapvetően szárazföldi életmódúak, gyakran találkozhatunk velük a vizes foltok közvetlen szomszédságában a nászidőszak után is. Előfordul az is, hogy vízbe ugorva keresnek menedéket, ha a víz közelében zavarjuk meg őket.
'''''13. Rana dalmatina''''' '''Fitzinger,'''''' 1838 – erdei béka (92:4)'''
A néha 8 centimétert is meghaladó, lomb és kevert erdőkhöz kötődő erdei béka nálunk majdnem minden erdősebb területen megtalálható az alföldektől a hegyekig. Tőlünk északabbra és nyugatabbra viszont ritka, és ott a nálunk elszórtan előforduló gyepi béka válik helyette gyakorivá. Az erdei béka opportunista módon könnyen rátalál az újonnan létrejött kis vizekre (pl. akár keréknyomokra) az erdőkben és azok közvetlen környékén, és petézik is beléjük. Mivel helyhűsége kicsi és jól ugrik, így a szaporodási időszakon kívül e vizektől igen messzire is elportyázhat az erdőben, illetve azok tisztásaira, és a környező rétekre is kilátogathat. A hímek a nászidőszakban kotyogó hangot hallatnak.
'''''14. Rana esculenta''''' complex – kecskebéka fajcsoport, vagy zöldbékák (92:5a-b)'''
[[file:img1641490613799.jpeg|thumb|left|210x346px]]Az ebbe a csoportba tartozó, zöldes-barnás alapszínű, erősen vízhez kötött életmódú békákat bizonyára mindenki látta és hallotta már, mert a legtöbb vizünkben (akár a városi vizeinkben is) kifejezetten gyakorinak mondhatók. A köznyelv őket ismeri úgy, mint „békákat”, őket boncoljuk az állatkísérletek során és az ő combjaikat kínálják az éttermekben csemege gyanánt. Mindezek miatt, bár védettek, bizonyos helyeken és bizonyos időszakokban gyűjthetők, de csak engedéllyel. A kecskebéka fajcsoportot két békafaj, a tavi béka'' ''(''Rana ridibunda'' Pallas, 1771), a kis tavibéka (''Rana lessonae'' Camerano, 1882), valamint az ő hibridjeikből létrejövő kecskebéka alkotja (''Rana ''kl. ''esculenta'' Linnaeus, 1758). A kecskebéka tehát nem önálló faj, ezért azt a nevében a „kl.” rövidítéssel jelölt, úgynevezett klepton rang illeti meg. Ez már csak azért is igaz, mert tartósan egy kecskebéka-populáció önmagában általában életképtelen, szükséges néha legalább az egyik szülőfajjal visszakereszteződnie. E jelenség hátterében bonyolult genetikai tényezők rejlenek, amelyeknek köszönhetően a hibridek gyakran tri-, vagy akár tetraploid kromoszómaszerelvényűek. Az ilyen példányok különböző szerveiben a kromoszómák szétoszlása gyakran nem egyforma és ezért a hibrid utódok között sok az életképtelen (pl. torz) egyed. Az életképtelenséget fokozza az, ha a populáció nem kap vérfrissítést legalább az egyik szülőfaj irányából. Hogy a kecskebéka mindezek ellenére mégis gyakori, az annak köszönhető, hogy igen nagyszámú petét rak, így az utódai között rendszeresen akadnak életképes példányok is. Ugyanakkor viszont a kecskebéka nem csak a külsejében, de ökológiai igényeiben is átmenetet képez a két szülőfaj között, így vannak olyan élőhelyek, amelyek kimondottan a kecskebéka típusú egyedek előfordulásának kedveznek. Ismertek azonban olyan élőhelyek is (pl. földközi-tengeri szigeteken), ahová a kis tavibéka, illetve a tavi béka nem jutott el, ezért azokat tiszta vérű tavi béka, illetve kis tavibéka populációk népesítik be. Mindez, és a kecskebéka populációk vérfrissítés nélküli életképtelensége, valamint a genetikai vizsgálatok eredményei indokolttá teszik azt, hogy a tavi békát és a kis tavibékát különálló fajoknak, illetve a kecskebékát kleptonnak tekintsük. A hibridizáció ilyen nagy mértéke miatt azonban nem meglepő, hogy e három béka elkülönítése igen nehéz a gyakorlatban és biztosat csak genetikai vizsgálatok alapján mondhatunk. Ezek híján viszont a leghelyesebb csak „kis tavibéka szerű”, „kecskebéka szerű” és „tavi béka szerű” állatokról beszélni. Van néhány bélyeg, ami alapján ilyen szinten megpróbálkozhatunk a terepi határozásukkal. Meg kell jegyezni azonban, hogy a gyakorlatban az átmeneti formák legkülönbözőbb változataival találkozunk, ezért az itt leírtak csak a „tipikus szerű” példányok terepi beazonosítását segíthetik. A barnabékákhoz hasonlóan itt is támpontot adhat az orr csúcsosságának mértéke (tavi béka < kecskebéka < kis tavibéka), a sarokgumó mérete (tavi béka < kecskebéka < kis tavibéka; az ábrán nyilakkal jelölve), valamint a lábak hossza (kis tavibéka < kecskebéka < tavi béka; lásd az ábrán). Az utóbbit azonban itt úgy kell tesztelni, hogy a békát a két mellső lábánál megfogjuk, és azt orrcsúccsal az ég felé fordítva a két hátulsó lábára „ültetjük”. Ha ekkor a sarkak nem érnek össze, akkor kis tavibéka szerű állatot, ha éppen összeérnek (tehát azok a kloákáig, illetve az ábrán vonallal jelzett gerinc vonaláig érnek), akkor tipikus kecskebéka szerű állatot, ha pedig egymáson átfednek, akkor tavi béka szerű állatot tartunk a kezünkben. Mindezeken felül támpontot adhat a színezetük, (Pl. az általában barnás alapszínű tavi béka hátán a pettyeket gyakran gyűrűs mintázat veszi körül, hanghólyagja szürkés; a sokszor zöldesebb kis tavibéka combjának hátsó oldalán általában van sárgás, vagy narancsos színezet, hanghólyagja fehéres), a testméretük (míg a finomabb testfelépítésű kis tavibéka csak kivételes esetben nő 9 centiméteresre, addig a robosztus alkatú tavi béka elérheti néha a 17 centimétert is; az ilyen nagy példányok akár récefiókákat is elkaphatnak), valamint a jól ismert hangjuk is (gyakran kórusban szólnak; a kis tavibéka „cserreg”, a kecskebéka „mekeg”, a tavi béka „gurgulázik”; az utóbbit ezért szokták kacagó békának is hívni). A kis tavibéka és a tavi béka valószínűleg máshonnan népesíthette be Európát a jégkorszak után, de a refúgiumok a hibridizáció magas foka miatt szinte kinyomozhatatlanok. A két faj ilyen mértékű hibridizációja valószínűleg csak egy újkori jelenség, ami a csatornázással magyarázható. Míg a tavi béka ugyanis a nyílt, növényzettel kevésbé borított nagyobb vizeket preferálja, addig a kis tavibéka a kis vizeket, tocsogós élőhelyeket kedveli. A csatornázással azonban számos korridor jött létre eme különböző víztípusok között, valamint a csatornák amúgy is a kecskebéka típusú egyedeknek kedveznek. Ugyanakkor viszont az igen valószínű, hogy a hibridizáció valamilyen szinten régebben is fennállhatott, ugyanis e békák igen jól vándorolnak a különböző vizek között.

Farkoskétéltű-alakúak

2023-02-16T14:08:29Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

'''Rend: ''''''Caudata'''''' – farkos kétéltűek'''
**testük megnyúlt, kifejlett állapotban is rendelkeznek farokkal (innen a Caudata név) → a lárvák a kifejlett állatokra sokkal inkább emlékeztetnek, mint az ebihalak a békákra 
**fejük és törzsük között jól látható, mozgékony nyak található 
**általában megvan mindkét pár végtag, amelyek méretben hasonlóak 
**amphicoel vagy opisthocoel csigolyáikhoz rövid, felső állású bordák kapcsolódnak 
**törzsizmaik még szelvényezettek 
**nyelvük hátul lenőtt, elől mozgatható 
**a vízben fejlődő lárváknak feltűnő külső kopoltyúi vannak 
**sok fajra jellemző fakultatívan, vagy obligát módon a neoténia: lárvakori bélyegeket megtartva szaporodóképesek (ezt pl. a tiroxintermelés tökéletlensége okozza), amit a gyakorlatban a kifejlett egyedekre jellemző színezet és a külső kopoltyúk megléte árul el leginkább; természetesen a neoténiás állapotú egyedek nem hagyják el a vizet 
**a hazai fajok közül a foltos szalamandra kifejlett korában nem tartózkodik vízben (rossz úszó lévén bele is fulladhat), de a kifejlett gőték nászidőszakra, vagy akár tovább is visszamennek a vízbe; ilyenkor időről időre a felszínre kell úszniuk levegőért 
**mivel a szárazföldön meglehetősen lomhák, ezért ott inkább csak lassabb állatokat tudnak elkapni, de a vízben (lárvák, neoténiás példányok, illetve az ott tartózkodó kifejlett egyedek) valamivel ügyesebbek 
**a hazai fajok szárazföldi formái éjjel, illetve esős időben akár nappal is aktívak, a nappalt üregekben töltik; vízben viszont nappal is sokat mozognak 
**a fajok többsége belső megtermékenyítéssel szaporodik: a hímek spermatophor formájában rakják le az ivarsejteket és a nőstények a kloákájukkal veszik fel azt, majd a spermatheca-ban tárolják a hímivarsejteket 
**a nászruhás gőtehímek jellegzetes tarajt és farokvitorlát fejlesztenek a vízben, és nászszínezetet öltenek; a nőstényeknek úgy udvarolnak, hogy feléjük fordulnak, begörbítik farkukat és a jellegzetesen duzzadt kloákájuktól feromonokat legyeznek azzal feléjük. A nőstény miután átvette az ondócsomagot, egyesével kis levelekbe csomagolja a petéket 
**a lárvák ragadozók; először az első végtagjaik jelennek meg, szemben a békák ebihalaival; jól látható külső kopoltyúik vannak 
**a legtöbb faj vedlik, a levedlett bőrt a vízben meg is eszik 

a vízben több időt töltő fajokat általában gőtéknek, a szárazföldön több időt töltő fajokat inkább szalamandráknak hívjuk, de e nevek használata nem konzekvens 
'''1. ''''''''Salamandra salamandra''''' '''(Linnaeus, 1758) – foltos szalamandra (92:1)'''
Igen változatos színezetű állat egyedi mintázatokkal. Színezetére jellemző a fekete, valamint egy meleg szín (citromsárga, vagy narancssárga, vagy ritkán vörös) kombinációja (aposzematikus = riasztó színezet, amely általában egy meleg és egy sötét színpárból áll). A nagyobb kiterjedésű szín a színpárból lehet a fekete, de a meleg szín is. Mérete elérheti akár a 28 centimétert is. Jellegzetes fültőmirigydudorai vannak, az ezekben és más apróbb bőrmirigyeiben termelt keserű méreggel (szalamandrin) védekezik a ragadozók ellen. Leginkább 400 m feletti domb- és hegyvidékek lomberdeiben él, nálunk az északi és a nyugati országrészekben találkozhatunk vele. A kifejlett állatok a nyirkos, dús növényzetű helyeket igénylik, ahol kövek, kidőlt öreg fák alatt, gyökerek között, stb... nappal meghúzódhatnak. A lárvák viszont vízben élnek és ezért a faj igényli a tiszta vizű patakok, csermelyek, vagy állandó pocsolyák jelenlétét. A lárvákat már messziről felismerhetjük a négy lábon felül látható sárga foltról. A legtöbb területen (így nálunk is) a nőstény elevenen hozza világra a lárvákat (ovoviviparia) úgy, hogy csak a hátsó fele lóg bele a vízbe, mert a kifejlett szalamandrák rossz úszók. Vannak azonban peterakó populációk is, de a Pireneusi-félsziget hegyeiben ismertek populációk, ahol a nőstény teljesen kifejlett kis szalamandrákat hoz a világra; ott a faj már nem kötődik a vízhez, csak a nyirkos élőhelyhez. A foltos szalamandra lárvák a középhegységi kis vizek csúcsragadozói, így fontos szerepük van e kis vízi életközösségek szabályozásában.
Az Alpokban él a teljesen fekete, folttalan, víztől független szaporodású, szárazföldi életmódra alkalmas fiatalokat szülő alpesi szalamandra (''Salamandra atra'' Laurenti, 1768). Magyarország nyugati határvidékén elvileg felbukkanhatna, de onnan eddig sajnos nem regisztrálták.
''' '''
'''''2. Triturus cristatus'' complex – tarajos gőte fajcsoport (92:6)'''
A ''T. cristatus ''fajcsoport fajait (''T. cristatus ''(Laurenti, 1768): tarajos gőte, ''T. carnifex ''(Laurenti, 1768): olasz vagy alpesi tarajos gőte, ''T. dobrogicus ''(Kiritzescu, 1903): dunai gőte és ''T. karelinii ''(Strauch, 1870): balkáni tarajos gőte) régebben a ''T. cristatus ''alfajainak tekintették. Mára a modern genetikai vizsgálatok bebizonyították, hogy ezek mind jó fajok, amelyek csak részben hibridizálódnak egymással. Sőt, a ''T. carnifex''-nek és a ''T. dobrogicus''-nak két alfaja is elkülöníthető (lásd a lenti térképet; azon a ''T. marmoratus ''(Latreille, 1800) két alfajjal a márványos gőte, ami hibridizálódik a tarajos gőtével). A Kárpát-medencében és környékén mind a hat tarajos gőte faj, illetve alfaj előfordul, ami szép példája e régió természeti sokszínűségének. Az újabb hazai vizsgálatok szerint a korábbi magyarországi „tarajos gőte” élőhelyek túlnyomó részén a ''T. dobrogicus ''él. Előkerült továbbá Kőszeg környékéről és az Őrségből a ''T. carnifex ''is. Ezen kívül az ország északkeleti részéből talán előkerülhet még a ''T. cristatus ''is (elsősorban az Északi-középhegységből; de pl. az Ipolyban még ''T. dobrogicus ''él, ami nem meglepő, hisz az a Duna mellékfolyója). Ezek szerint a tarajos gőte előfordulása nem bizonyított Magyarországon! A dunai gőte ''macrosoma'' alfajának megőrzése elsősorban Magyarország felelőssége, valamint az alpesi tarajos gőte kis peremhelyzetű hazai populációi fokozott védelmet igényelnek!
A tarajos gőte fajcsoport fajainak (továbbiakban „tarajos gőték”) életmódja hasonló. Érdekességük, hogy a kifejlett állatokkal gyakran találkozhatunk a vízben a nászidőszakon kívül is. Ritkán neoténia is előfordulhat náluk. Míg a másik két hazai gőte szárazföldi alakjainak bőre száraz, addig a tarajos gőték bőre a szárazföldön nedves marad. A szárazföldi alakok első ránézésre talán összetéveszthetők az alpesi szalamandrával, de a tarajos gőték hasának igen jellegzetes a narancsszínű foltozottsága. Sokféle vízközeli élőhelyen (pl. akár nagyvárosi ligetekben), alföldeken és hegyvidékeken (maximum 2000 méterig) is találkozhatunk velük, de az egyes fajok részletes elterjedési viszonyai és ökológiai igényei még tisztázás alatt állnak. Viszonylag nagy gőték, hosszuk meghaladhatja akár a 15 centimétert is. Terepen legbiztosabban a mellső végtag hosszának és a törzs hosszának aránya alapján lehet elkülöníteni őket egymástól.
 
[[file:img1641505931110.png|thumb|bottom|435x328px]] 
'''3.'''''''' Triturus alpestris''''' '''(Laurenti, 1768) – alpesi gőte'''
A maximum kb. 10 centiméteres gőte hímjei igen szép nászruhát öltenek, amelyet talán a kéken színezett hát tesz a legjellegzetesebbé. A nőstényeket és a szárazföldi alakokat viszont a gyakorlatlan szem könnyen összetévesztheti például a pettyes gőtével. Az alpesi gőte narancsvörös, vagy sárga hasán azonban sosincsenek sötét foltok, ellentétben a többi hazai gőtefajjal. Mint neve is mutatja, az alpesi gőte leginkább domb- és hegyvidékek lakója (akár 3000 méterig). Főleg a déli (balkáni és olasz) populációkra jellemző az, hogy azok az egymástól elszigetelt hegyvidéki területeken külön alfajokká fejlődtek. Ezek közül nem ritkák az olyan populációk, amelyekben a neoténiás egyedek száma gyakori, vagy akár kizárólagos. Az ilyen populációk sokszor (legalábbis a halmentes vizekben) a csúcsragadozó szerepét töltik be. Nálunk az Északi-középhegységben, a Bakonyban, valamint az Őrségben fordul elő.
''' '''
'''''4. Triturus vulgaris'' (''''''Linnaeus'''''', 1758) – pettyes gőte (92:7)'''
A 10 centimétert kicsit meghaladó pettyes gőte az egyik legelterjedtebb kétéltű fajunk. Gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy bárhol megtalálja az életfeltételeit, ahol a lárvák ki tudnak fejlődni egy csendesebb vízben, és ahol a kifejlett példányok nappal meg tudnak bújni, pl. egy nyirkosabb helyen lévő kő alatt. Ezek után nem meglepő, hogy kerti tavacskákban, de akár a budapesti ligetek mesterséges tavaiban is nagy számban találkozhatunk vele, különösen a tavaszi nászidőszakban. Ismertek neoténiás egyedei is. A vízben tartózkodó példányokat, ha megfogjuk, akkor gyakran egy „nyekkenő” hanggal védekeznek.
Magyarországról még nem mutatták még ki a pettyes gőtéhez igen hasonló kárpáti gőtét (''Triturus montandoni'' (Boulenger, 1880)), amely a Kárpátok határainkhoz közel eső láncain gyakori, így elvileg, pl. az Aggteleki-karszton, előkerülhetne. A kárpáti gőte hasoldalán sosincsenek fekete foltok, ellentétben a pettyes gőtével.

Kétéltűek

2023-02-16T14:08:29Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

'''Osztály: ''''''AMPHIBIA'''''' – Kétéltűek'''
**az első szárazföldi életmódhoz is alkalmazkodott gerincesek (a devonban jelentek meg) 
**poikolotherm állatok → az optimális testhőmérséklet eléréséhez napoznak, illetve ha túlmelegednek, akkor árnyékos, nyirkos helyre húzódnak; száraz, meleg időszakban nyári álomba merülnek, míg fagyos időben hibernálódnak (pl. földi üregekben, iszapban) 
**tüdejük belső felülete nem túl nagy, ezért igen fontos a bőrlégzés, sőt, szájüreg nyálkahártyája is részt vesz a gázcserében 
**bőrük többrétegű, gyengén elszarusodó laphám → nem nyújt védelmet a kiszáradás ellen (viszont a vízfelvétel jelentős része a bőrön keresztül történik) → vizes, nyirkos, párás környezetben aktívak 
**a gyenge elszarusodás kompromisszum: a szárazföldi élethez való alkalmazkodás eredménye a bőr felső rétegének elszarusodása, mely a mechanikai hatások elleni, és valamennyire a kiszáradás elleni védelmet is biztosítja ↔ a vastag szaruréteg megakadályozná a bőrlégzést 
**az irharétegben nyálkatermelő és méregmirigyek (fertőzésekkel és ragadozókkal szembeni védelem, zsákmányszerzésre nem használják) → kézbevétel után ajánlott az alapos kézmosás, addig kerülni kell a nyálkahártyák érintését; a hazai fajok közül különösen igaz ez a foltos szalamandrára, az unkákra és a varangyokra 
**széles alapú koponyájuk két nyakszirti bütyökkel kapcsolódik az első nyakcsigolyához 
**szívük két pitvarból és egy kamrából áll 
**kloákájuk van
**a mellső végtagfüggesztő öv nem kapcsolódik csontosan a gerincoszlophoz, de a hátsó igen 
**a legtöbb faj vízbe rakja a poliszaharidokban és mukoproteinekben gazdag, többrétegű kocsonyás burokkal körülvett petéit 
**az összes hazai faj szaporodási időszaka tavaszra esik, bár az unkák később is szaporodhatnak még (lásd ott) 
**legtöbb fajnál metamorfózis: lárva (vízben él, kopoltyúja és oldalvonalszerve van) → szaporodóképes, kifejlett egyed (általában valamennyi időt a szárazföldön tölt, és tüdővel lélegzik) 
**mint nevük is mutatja, lárváik általában vízben fejlődnek, míg kifejlett korban több-kevesebb időt a szárazföldön töltenek; ez a hazai fajokra mind igaz, de ismertek kivételek mindkét irányban (tehát vannak a vizet kifejletten el nem hagyó, illetve lárvakorban az anyjuk testében fejlődő fajok is) 
**a vízben tartózkodó egyedek általában jobban ki vannak téve a ragadozóknak, mint a szárazföldön könnyen elrejtőző példányok 
**jellemzően ragadozók, ami általában a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden általuk elfogható (az élőhelyen előforduló, elkapható sebességgel mozgó, megfelelő méretű, nem veszélyes) mozgó állatot megpróbálnak elkapni 
**Magyarországon az összes kétéltű faj védett! A kétéltűek a legveszélyeztetettebb taxonok közé tartoznak nem csak hazai, de világviszonylatban is. Ennek oka az, hogy többnyire vízi és szárazföldi élőhelyhez is kötődnek, és ha ezek bármelyike (vagy az ezeket összekötő területek) alkalmatlanná válik az adott kétéltűfaj számára, akkor ez a faj helyi eltűnéséhez vezethet. A legfontosabb veszélyeztető tényezők közé a vizek feltöltése, szennyezése (akár úgy, hogy pl. a környező mezőgazdasági területekről bemosódik a műtrágya, vagy más vegyszer), halakkal való betelepítése (a legtöbb kétéltű faj lárváit előszeretettel fogyasztják), a szárazföldi élőhelyek megszűnése (pl. erdők kivágása, rétek felszántása), valamint a vándorlási útvonalak emberi létesítményekkel (pl. utakkal) való blokkolása tartozik. Ismert jelenség például, hogy bizonyos útszakaszokon (általában olyanokon, amelyiknek az egyik oldalán olyan erdős rész van, ahol a szárazföldi életüket élik, a másik oldalon meg ott a petézőhelyül szolgáló víz), főleg a tavaszi esős estéken, nagy számban haladnak keresztül a kétéltűek. Sőt, ilyenkor általában meg is ülnek kicsit melegedni a nappal átmelegedett aszfalton a téli álmukból éppen csak felébredt állatok. A gyorsan haladó gépjárművek ilyenkor rengeteg kétéltűt tudnak elütni. Nagy tévedés azt hinni, hogy ez csak a kerekek nyomvonalán történik meg, ugyanis a gépjármű által keltett huzat akár a 20 dekás varangynőstényeket is képes felemelni és az alvázhoz csapni; vagy például az erdei béka ijedtében gyakran nagyot ugorva „menekül”, akár a szomszéd sávból is a fény, azaz a közeledő gépjármű reflektora felé. Az ilyen (általában nem túl hosszú) szakaszokon a vonulási időszakban célszerű tehát lassan és figyelmesen vezetni, ami azért is indokolt, mert a sok elgázolt kétéltű miatt az utak a nedves időben igencsak csúszóssá válhatnak. Némi megoldást jelenthet az állatok kézi begyűjtése és az út túloldalára való áthordása („békamentő akciók”), valamint az utak alá „békaalagutak” építése is, de sajnos ezek a módszerek sem száz százalékosak (pl. az állatokat az alagutak felé terelő fóliákon a leveli békák át tudnak mászni). A legnagyobb probléma sajnos mégsem ilyen lokális mértékű, ugyanis az emberi tevékenység miatt egyre inkább megszűnnek az egyes élőhelyek közötti összeköttetések, és ezért a populációk feldarabolódnak, genetikailag beszűkülnek; továbbá az újabban létrejövő, elvileg megfelelő, de elszigetelt élőhelyekre is nehezen találnak így rá az állatok. Ugyanakkor viszont az élőhelyek összeköttetéseit javíthatjuk úgy, hogy a parkokba, kertjeinkbe kis tavacskákat létesítünk, mert az új vizeket a legtöbb kétéltű faj meglepően jól kolonizálja (de leginkább csak akkor, ha a közelben van állományuk). Itt ügyelni kell arra, hogy egy víztípus általában csak néhány kétéltűfajnak kedvez, ezért ilyenkor célszerű utánaolvasni a helyi kétéltűfajok igényeink és ennek függvényében a kis tavacskákat különbözőképpen kialakítani a különböző fajok igényeinek megfelelően (illetve a helyileg leginkább „felkarolandónak vélt” faj számára kialakítani egyet, ha nincs lehetőség több kialakítására). A kétéltűek túlélését segíti, ha a tavacska közelében van egy bokrosabb folt, ahol a vizet elhagyó állatok megerősödhetnek. Természetesen figyelni kell, hogy e vizekben ne legyen sok hal, valamint ha a talaj feltehetően szennyezet (ami a kertvárosokban gyakori), akkor érdemes a tavacska medrét fóliával kibélelni, hogy a szennyező anyagok ne mosódhassanak bele. Rend: Caudata – [https://zoology.unideb.hu/allatrendszertan-wiki/index.php?title=Farkosk%C3%A9t%C3%A9lt%C5%B1-alak%C3%BAak&action=tinymceedit&redlink=1 Farkoskétéltű-alakúak] Rend: Anura – [https://zoology.unideb.hu/allatrendszertan-wiki/index.php?title=B%C3%A9kaalak%C3%BAak&action=tinymceedit&redlink=1 Békaalakúak]

Kétéltűek – Amphibia

2023-02-16T14:08:29Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

'''Osztály: ''''''Amphibia'''''' – [[Kétéltűek]]'''
Rend: Caudata – [[Farkoskétéltű-alakúak]]
Család: Salamandridae – Szalamandrafélék
'''1. Salamandra salamandra – foltos szalamandra'''
'''2. Triturus cristatus complex – tarajos gőte fajcsoport'''
'''3. Triturus alpestris – alpesi gőte '''
'''4. Triturus vulgaris – pettyes gőte'''
 
Rend: Anura – [[Békaalakúak]]
Család: Discoglossidae – korongnyelvűbéka-félék
'''5. Bombina bombina – vöröshasú unka'''
'''6. Bombina variegata – sárgahasú unka'''
Család: Pelobatidae – ásóbéka-félék
'''7. Pelobates fuscus – barna ásóbéka'''
Család: Bufonidae – varangy-félék
'''8. Bufo bufo – barna varangy'''
'''9. Bufo viridis – zöld varangy'''
Család: Hylidae – levelibéka-félék
'''10. Hyla arborea – zöld levelibéka'''
Család:'' ''Ranidae – valódibéka-félék
'''11. Rana temporaria – gyepi béka'''
'''12. Rana arvalis – mocsári béka'''
'''13. Rana dalmatina – erdei béka'''
'''14. Rana esculenta complex – kecskebéka fajcsoport '''
[[Fájl:Amphibia.png|300px|left|thumb]]

'''Felhasznált irodalom'''
Arntzen, J.W. és Wallis, G.P. (1999) Geographic variation and taxonomy of crested newts (''Triturus cristatus'' superspecies): morphological and mitochondrial DNA data. – Contributions to Zoology, 68: 181-203
Diesner, G. és Reiccholf, J. (1997) Kétéltűek és hüllők (Természetkalauz sorozat). – Magyar könyvklub, Budapest. 288 pp.
Kiss, I. (1996) Kétéltűek (Amphibia) osztálya – In: Papp, L. (Szerk.): Zootaxonómia. Egységes jegyzet. Állatorvostudományi Egyetem, Budapest. pp. 310-322.
Puky M., Schád P. és Szövényi G. (2005) Magyarország herpetológiai atlasza. – Varangy Akciócsoport Egyesület, Budapest. 207 pp.
Tartally A., Szövényi G., Molnár P. és Puky M. (2001) Az alpesi tarajos gőte ''Triturus carnifex'' (Laurenti, 1768) előfordulása Magyarországon. – Folia Historico Naturalia Musei Matraensis, 25: 309-314.
Vörös J., Alcobendas, M., Ińigo Martínez-Solano, I. és García-París, M. (2006) Evolution of ''Bombina bombina ''and ''Bombina variegata ''(Anura: Discoglossidae) in the Carpathian Basin: A history of repeated mt-DNA introgression across species. – Molecular Phylogenetics and Evolution 38: 705-718.
<div class="center"><div class="thumb tnone"><div class="thumbinner" style="width:302px;"></div></div></div>

Osztály: Actinopterygii – Sugarasúszójú halak II.

2023-02-16T14:08:29Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

'''Család: ''''''Cobitidae ''''''– csíkfélék'''
• Állkapcsaikban fogak nincsenek, de a legtöbb fajnak van garatfoga.
• Pikkelyeik igen kicsik, a testfelszínűket legtöbb esetben nyálkaréteg borítja.
• Kinyújtható szájuk körül 3-6 pár bajuszt viselnek.
• Bélcsatorna kisegítő légzőszervként képes a lenyelt levegőt hasznosítani (oxigénben szegény vizekben is előfordulnak).
'''''30. Misgurnus fossilis'''''''' ''''''(Linnaeus, 1758) ''''''–'''''' réti csík (88:7)'''
Ismertetőjegyek: Erősen megnyúlt testű kígyószerű hal. Általában 25-30 cm, de említenek 50-70 cm-es példányokat is. Feje és szeme kicsi, orra hosszú és kúpos. Húsos ajkain összesen 10 bajuszszál található, melyek közül 6 a fölső, 4 kisebb az alsó állkapcson helyezkedik el. Háta sötétbarna, oldalán hosszanti csíkok futnak végig, melyek közül a középső barna, a fölötte és alatta lévő pedig okkersárga. Csíkjaink közül a legnagyobb. Előfordulás: Tipikus élőhelyei a mocsarak, csatornák, lassú folyású erek. A folyószabályozások előtti lápvilág széles élőhelyet biztosított számára. A még meglévő mocsarakban továbbra is jelentős állományaival találkozhatunk. A lárvák kopoltyúbojtjai és az idősebbek béllégzése lehetővé teszi számukra az oxigénszegény viszonyok elviselését. Táplálék: Éjjel táplálkozik. Táplálékát iszaplakó lárvák és állatok, illetve növényi részek és szerves törmelék képezi. Jelentősége: A nagy mocsarak felszámolásával megfogyatkozott a hazai állomány, erre való tekintettel védelmet élvez.
 
'''Rend: ''''''Siluriformes'''''' – harcsaalakúak'''
• A legtöbb faj testét pikkelyek nem borítják, többnyire van zsírúszójuk.
• A hát és mellúszó elején általában tüskeszerű úszósugarak állnak.
• A felső és alsó ajkakon bajuszszálak vannak.
'''Család: ''''''Ictaluridae'''''' – törpeharcsafelék'''
'''''31. Ictalurus nebulosus'''''''' ''''''(Lesueur, 1819) ''''''–'''''' törpeharcsa (90:10)'''
Ismertetőjegyek: Nagyobb példányai 25-30 cm hosszúak, a hazai horgászrekord 1,98 kg. A halak színe az okkersárgától a barnás feketéig változó, oldalait szabálytalan foltok felhőzik. Bőre pikkelytelen, oldalvonala (helyenként kisebb kihagyásokkal) végigfut a testén. Széles szájában sűrű kefefogazat található. Szája körül 8 bajuszszálat visel, melyek közül 4 a felső, 4 az alsó állkapcson foglal helyet. Hátúszójának elején egy erős, szúrós csonttüske van, a mellúszók első sugara hegyes, kimereszthető csonttüskévé alakult. A hátoldalon egy apró zsírúszó helyezkedik el. Előfordulás: Igazi élőhelyei a növényzetben gazdag sekély állóvizek, holtágak, amelyekben időnként mértéktelenül képes elszaporodni. Nem hiányzik a folyóvizekből sem. 1902-ben került Magyarországra az eredetileg a Mississippi vízrendszerében honos hal. Telepítéséhez fűzött remények nem váltak be, mivel táplálékállatainak hiányában nálunk satnyán fejlődött. Hazánkban természetes ellensége nincs. Táplálék: Főként apróbb gerinctelen állatokkal táplálkozik, de mellettük növényi anyagokat is fogyaszt. Nagyobb példányai az apró halivadékot is elkapják. Ikra és ivadékrabló!
 
'''Család: ''''''Siluridae'''''' – harcsafélék'''
'''''32. Silurus glanis'''''''' ''''''Linnaeus, 1758'''''' – harcsa (90:9)'''
Ismertetőjegyek: Hosszúra nyúlt, a fején fölülről, a farokrészén oldalról erősen lapított testű hal. Feje széles, a szeme kicsi. Szája rendkívül nagy, benne több sorban és sűrűn parányi fogacskák ülnek. Felső állkapcsán 2 hosszú, az alsón 4 rövidebb bajuszszál található. Szokatlanul elől lévő és nagyon rövid hátúszója, és igen hosszú farkalatti úszója van, mely a végbélnyílástól egészen a farokúszó tövéig nyúlik. Mellúszójának első sugara vaskos, kemény, csonttüskévé alakul. Teste teljesen pikkelytelen, oldalvonala végig jól látható. Színe a világosabb zöldesbarnától a feketéig terjedhet, rendszerint márványozott. A viza után legnagyobbra növő hala vizeinknek. A kifejlett példányok 1-1,5 m hosszúak és 10-15 kg tömegűek. A hazai horgászrekord 98 kg. Előfordulás: Tipikus élőhelyét a nem köves aljzatú folyó és állóvizek képezik, oxigénigénye alacsony. Hazánkban a kisebb patakok kivételével szinte mindenütt megtalálható. A magyarországi vizekben őshonos, elterjedt faj. Táplálék: Falánk ragadozó, tápláléka elsősorban halakból áll, de bőségesen fogyaszt méretének megfelelő gerinctelen állatokat is. Jelentősége: Húsa szálkamentes, és bár zsírtartalma nagy, rendkívül ízletes.
 
'''Rend: ''''''Salmoniformes'''''' – lazacalakúak'''
'''Család: ''''''Umbridae'''''' – pócfélék'''
• Kistestű halak, melyek Európában és Észak-Amerikában szigetszerűen elterjedtek.
• Az alacsony oxigénviszonyokhoz hajszálerekkel átszőtt úszóhólyagjuk révén alkalmazkodtak, így a légköri levegő oxigénjét is képesek felvenni.
• Kisszámú ikrát raknak, melyet a kikelésig őriznek.
'''''33. Umbra krameri'''''''' ''''''Walbaum, 1792'''''' – lápi póc (88:8)'''
Ismertetőjegyek: Kistermetű faj. Hátúszója a csukafélékhez hasonlóan hátratolódott, úszóik lekerekítettek (lásd. pl. a farokúszót). Pikkelyei aránylag nagyok (cikloid), és nemcsak a testet, hanem a fej hátsó részét is befedik. Szájában apró, kúpszerű fogak ülnek (kefefogazat). Testhossza ritkán haladja meg a 10 cm-t. Alapszíne barna, de a fején és a testén szabálytalanul elszórt fekete foltok láthatók. Előfordulás: Őshonos és egyben bennszülött halunk. Igazi otthonát a nagy lápvidékeken találta meg, ahol nagy tömegekben élt. Manapság hűvös, tiszta vizű mocsarakban, tőzeg- és kubikgödrökben fordul elő. Kisebb-nagyobb állományai a folyók holtágaiban, alföldi sekély tavakban, kisebb vízfolyásokban és csatornákban is megtalálhatók. Táplálék: A fiatalabbak zooplanktonnal táplálkoznak, az idősebbek férgeket, bolharákokat, rovarlárvákat, alkalomszerűen apró halivadékot fogyasztanak. Jelentősége: Kiemelt értékű, a hazai Vörös könyvben is szereplő halunk. Fokozottan védett.
 
'''Család: ''''''Esocidae ''''''– csukafélék'''
• Hátúszójuk egészen hátra tolódott a farok alatti úszó fölé, így rendkívül nagy kezdősebességre képesek szert tenni. Testalkatuk a lesből való táplálékszerzéshez alkalmazkodott.
• Fejük kacsacsőrszerű. Szájukban tűhegyes fogak ülnek. Fogai visszafelé hajlanak, ami szinte lehetetlenné teszi az áldozat menekülését.
'''''34. Esox lucius'''''''' ''''''Linnaeus, 1758'''''' – csuka (88:4)'''
Ismertetőjegyek: Színezete változó, többnyire zöldes, világosabb harántcsíkozattal. Ez teszi lehetővé elrejtőzését egy-egy hínármezőben, nádfalban vagy vízbe lógó faágak között. Hosszú életű, nagytermetű faj. Hossza meghaladhatja az l métert, tömege a 20 kg-ot. Előfordulás: Az északi félgömb mérsékelt és hideg égövi részén egyaránt általánosan elterjedt, kivéve a gyors folyású vizeket. Folyókban a csendesebb részeken él. Szinte minden ki nem száradó állóvízben megtalálható. Táplálék: Tápláléka szinte kizárólag halakból áll, de mivel rendkívül falánk ragadozó, szinte minden száján beférő mozgó élőlényt megtámad a békától kezdve a madárfiókáig. Lesből támad, áldozatát nem üldözi. Nappali ragadozó.
 
'''Család: ''''''Salmonidae'''''' – lazacfélék'''
• Közepes és nagytermetű halak, melyek általánosan elterjedtek az északi félteke mérsékelt és hideg égövi vizeiben is.
• Testüket cikloid pikkelyek borítják.
• Jellegzetes képződményeik a hát és farokúszó között elhelyezkedő zsírúszó (tartalék tápanyag raktározás).
'''''35. Salmo trutta m. fario'''''''' ''''''Linnaeus, 1758'''''' – sebes pisztráng (88:3)'''
Ismertetőjegyek: Teste hengeres, szája nagy, fogai erősek. Hátát és oldalát világos udvarral körülvett fekete és piros pettyek tarkítják. Maximális hossza 60 cm, de hazánkban ritkán nő meg ekkorára. Hát- és farokúszója között kicsiny zsírúszót visel. Előfordulás: Európában őshonos halfaj, mely telepítéssel a világ szinte minden tájára eljutott. Kizárólag a gyors folyású hegyi patakok lakója, amelyeknek vízhőmérséklete nyáron sem éri el a 20°C-ot. Általában alámosott partoldalak és mélyebb medencék a kedvelt tartózkodási helyei. Táplálék: Táplálékát alsóbbrendű rákok, rovarlárvák, vízre hulló rovarok és kisebb halak alkotják. Többnyire lesből támadnak. Jelentősége: Legízletesebb halaink egyike, szaporításával és nevelésével már igen régen foglalkoznak.
 
'''''36. Oncorhynchus mykiss'''''''' ''''''(Walbaum, 1792)'''''' ''''''– szivárványos pisztráng'''
Ismertetőjegyek: Testfelépítése a szivárványos pisztrángéhoz hasonló, bár oldalról jobban lapított, feje valamivel kisebb, a szeme nagy. Szája nagy, benne kisebb fogak sorakoznak. Oldala ezüstös, középen egy halványlila sávval, mely íváskor szivárvány színűvé változik. Testét és úszóit sok apró fekete petty díszíti. Farokúszója jól fejlett, a hátsó vége enyhén homorú, és előtte a hátoldalon egy kis zsírúszó található. Hazánkban ritkán nő meg 40 cm-nél nagyobbra. Előfordulás: A sebes pisztránghoz hasonlóan a hegyi és hegylábi vizeket kedveli, de oxigénigénye kisebb, ezért jobban tűri a víz felmelegedését. Magyarországra 1885-ben hozták be, és azóta számos vizünkbe betelepítették. Úgy tűnik azonban, hogy fennmaradása csak az ismétlődő telepítéseknek köszönhető, stabil, önfenntartó állományáról nem tudunk. (Tisza, Bózsva, Kemence-patak, Sajó, Bódva, Jósva). Táplálék: Tápláléka gerinctelen állatokból és kisebb halakból kerül ki. Zsákmányát egyaránt szedi a mederfenékről, a víz felszínéről és a közbülső vízrétegekből. 
'''Rend: ''''''Gadiformes'''''' – tőkehalalakúak'''
'''Család: ''''''Gadidae'''''' – tőkehalfélék'''
• A hasúszók gyakran egészen torokállásúak.
• Állukról egyetlen bajuszszál ered.
• A legtöbb fajnak kettő, néhánynak három vagy csak egy hátúszója van.
• Földünk északi féltekének hidegebb vizeiben fordulnak elő.
'''''37. Lota lota ''''''''(Linnaeus, 1758)'''''''' ''''''''– menyhal (90:8)'''
Ismertetőjegyek: Harcsaszerű, a feji részén fölülről, farki részén oldalról lapított hal. Szája nagy, benne apró, hegyes fogak vannak. Alsó állkapcsáról egyetlen bajuszszál csüng. Két hátúszója közül az első rövidebb, a második igen hosszú. Farkalatti úszója is nagyon hosszú. Hasúszói szokatlanul elöl, a toroktájon helyezkednek el. Pikkelyei nagyon aprók, alig észrevehetők. Testének színe zöldesbarna, sötétebb márványozással. A nagyobb példányok hossza 40-50 cm, ritkán 60 centi körüli. A hazai horgászrekord 2,73 kg. Előfordulás: Rejtőzködő életmódú. Fenéklakó hal, többnyire a kövek között vagy a part üregeiben búvik meg. Hidegvíz kedvelő, télen a hideg vízben ívik. A felmelegedő tavakban nyári álmot alszik. Hazánk minden nagyobb folyójában megtalálható. Táplálék: Fiatalabb korban a táplálékát elsősorban fenéklakó gerinctelen állatok alkotják, a 20 cm fölöttiek viszont áttérnek a ragadozó életmódra, s főként halakat fogyasztanak. Jelentősége: Hidegkedvelő faj lévén aktivitásának maximuma a téli hónapokra esik, amikor nem folyik intenzív halászat, pedig szálkamentes húsa kitűnő ízű, nagyméretű mája az ínyencek csemegéje. 
'''Rend: ''''''Gasterosteiformes'''''' – pikóhal–alakúak'''
'''Család: ''''''Gasterosteidae'''''' – pikóhalfélék'''
• A hasúszók tüskévé módosultak.
• Szaporodáskor a hím növényi anyagból fészket épít, majd a lerakott ikrákat őrzi.
• Főleg édesvíziek, de tengerekben is előfordulnak.
'''''38. Gasterosteus aculeatus'''''''' ''''''Linnaeus, 1758'''''' ''''''– tüskés pikó'''
Ismertetőjegyek: Hátán, a hátúszó előtt általában 3, hasúszói helyén l-l hegyes, felmereszthető csonttüske van. Pikkelyei nincsenek, azok védő szerepét a bőrben található csontlemezek veszik át, melyek a fejtől a végbélnyílásig húzódnak. Színe zöldesbarna, sötét foltokkal mintázva, ívás idején a hímek torka és hasa vöröslő. Apró termetű hal, a hossza csupán 6-8 cm. Előfordulás: A tüskés pikó nagyszerűen alkalmazkodik a különböző hőmérsékletű és sótartalmú vizekhez, ezért tengeri és édesvízi állományai egyaránt léteznek. Hazánkba valószínűleg az Al-Duna felől érkeztek az első példányok. Lelőhelyei egyelőre a Duna mentére korlátozódnak: Öreg-Duna (mellékágak), Mosoni-Duna, Duna. Táplálék: A fiatalok kezdetben planktonevők, később emellett algákat, vízre hulló apró magvakat, rovarokat és egyéb vízi gerinctelen állatokat fogyasztanak. ***Áprilistól júliusig ívik, a hímek növényi anyagokból fészket építenek. A nőstényt a hím az ikra lerakása után azonnal elűzi és egyedül őrzi az ikrákat, gondozza a fészket és a kikelő halivadékokat.
 
'''Rend: ''''''Perciformes'''''' – sügéralakúak'''
'''Család: ''''''Percidae'''''' – sügérfélék'''
• Testük megnyúlt, karcsú, hátúszójuk két része egymástól elkülönül.
• Ctenoid pikkelyek borítják.
• A kopoltyúfedő hátrafelé tüskeszerű nyúlványban végződik.
• Édesvízi halak.
'''''39. Perca fluviatilis'''''''' ''''''Linnaeus, 1758'''''' – sügér (90:5)'''
Ismertetőjegyek: Oldalról lapított testű, kis-közepes termetű hal. Háta sötétzöld, oldala fénylő, sárgászöld, a has sárgásfehér. Mell-, farokalatti és farokúszói pirosas színezetűek. A nagyobb példányok 20-30 cm hosszúak, a hazai horgászrekord 2,43 kg. Előfordulás: Őshonos halunk. Lassúbb folyó- és állóvizeinkben szinte mindenütt előfordul. A víz tisztaságára azonban érzékeny. Táplálék: A kisebbek fenéklakó szervezetekkel táplálkoznak, amelyeket szinte válogatás nélkül fogyasztanak, az idősebbek emellett egyre több apró halat zsákmányolnak. Mivel falánk ragadozó és ivadékpusztító a tógazdaságokban irtják. Jelentősége: Kevéssé szálkás, ízletes húsa a süllőével vetekszik, de a nagyobb példányok ritkasága miatt csekély a jelentősége.
'''''40. Stizostedion lucioperca'''''''' (Linnaeus, 1758)'''''' – (fogas) süllő (90:6)'''
Ismertetőjegyek: Erősen megnyúlt, oldalról összenyomott hal. Feje, szája nagy, benne erős fogak ülnek. Zöldesszürke alapszínét szabálytalan alakú és elrendeződésű sötétebb harántsávok mintázzák. A nagyobb példányok 50-60 cm hosszúak, de egy méternél nagyobb is lehet. A hazai horgászrekord 14,5 kg. Előfordulás: Vizeinkben őshonos. A nem túlságosan gyors folyószakaszokon és a jó oxigén-ellátottságú állóvizekben egyaránt jól érzi magát. A Balaton híres hala. A l,5 kg-nál nagyobb példányokat nevezik fogasnak. (Öreg-Duna, Mosoni-Duna, Duna, Rábca, Rába, Tisza, Szamos, Bodrog, Sajó, Bódva Balaton, Kis-Balaton, Fertő, Velencei-tó, Tisza-tó. Táplálék: Az adott vízterületen gyakori halak közül válogatja táplálékát, nem annyira faj, mint inkább méret alapján szelektálva közöttük, a kisebb méretűeket részesítve előnyben. Jelentősége: Egyike legfontosabb halainknak, mind halászati, mind horgászati szempontból. Húsa rendkívül ízletes.
'''''41. Zingel zingel ''''''''(Linnaeus, 1766)'''''' – magyar bucó'''
Ismertetőjegyek: Megnyúlt, hengeres testű hal. Sárgásbarna oldalát többnyire nagy, szabálytalan alakú sötét foltok, olykor ferde harántsávok (4-5) mintázzák. Jól fejlett példányai 20-30 cm hosszúak, az ennél nagyobbak igen ritkák. Előfordulás: Bennszülött halfajunk. Kifejezetten folyóvízi hal, amely állóvizekben nem marad meg. Áramláskedvelő volta ellenére sem ragaszkodik azonban a sebes sodrású vízhez, megél a lassabb szakaszokon is (Duna, Rába, Tisza, Szamos, Körösök). Táplálék: Apróbb fenéklakó szervezetekkel és szerves törmelékkel táplálkozik. Jelentősége: Fokozottan védett (100 000 Ft.)! A folyókon megépülő vízlépcsők veszélyeztetik az állományát, mivel a duzzasztók felső szakaszán kialakuló lassú áramlási viszonyok mellett nem találja meg az életfeltételeit, továbbá a szaporodásához fontos iszapmentes aljzatot is elveszti.
'''''42. Zingel streber'''''''' ''''''(Siebold, 1863)'''''' ''''''– német bucó'''
Ismertetőjegyek: Egyedül legközelebbi rokona, a magyar bucó'' ''hasonlít hozzá annyira, hogy ránézésre összetéveszthető. Attól kisebb max. 20 cm-re nő meg, annak a teste és faroknyele vaskosabb, mintázata elmosódottabb és az első hátúszója hosszabb. Előfordulás: Bennszülött halfajunk. Kizárólag folyóvizekben élő, kifejezetten áramláskedvelő faj, amely állóvizekben nem él meg. A Dunában és mellékfolyóiban fordul elő. Csapatokban él, ikráit a magyar bucóhoz hasonlóan köves-kavicsos aljzatra rakja. Táplálék: Fenéklakó szervezetek alkotják (férgek, kis rákok, rovarlárvák és puhatestűek, de a víz által görgetett hordalékból is kiszedegeti a szerves törmeléket). Jelentősége: Fokozottan védett.
 
'''Család: ''''''Gobidae ''''''– gébfélék'''
• Hasúszóik összenőve tapadókorongokat alkotnak.
• Általában nincs oldalvonaluk.
• A hím kövek alatti üregekben készíti el az ikrák lerakására alkalmas helyet. Kikelésükig őrzi azokat.
• Legtöbb faj tengeri, de számos él félsós- és édesvízben.
• Néhány faj képes a partra kijönni és ott huzamos ideig tartózkodni.
'''''43. Proterorhinus marmoratus'''''''' ''''''(Pallas, 1814)'''''' ''''''–'''''' tarka géb (90:3)'''
Ismertetőjegyek: Sárgás alapszínét sötét, szabálytalan alakú foltok márványozzák. Apró termetű hal, a nagyobbak hossza 6-8, maximum 10 cm. Megnyúlt, oldalról erősen összenyomott testű. Orra csúcsán az elülső orrnyílások meghosszabbításaként egy-egy rövid kis csövecske látható. Szája kicsi, állkapcsain parányi fogacskák ülnek. Hasúszói a mellúszók alatt helyezkednek el, egymással összenőttek, tapadókorongként is használhatók (rögzíti magát kövekhez és más tárgyakhoz). Előfordulás: Eredetileg a félsós tengeröblök lakója, de az édesvízhez is jól alkalmazkodik. Főként a lassú mozgású folyóvizekben és az állóvizekben szaporodik el. A folyók parti zónáinak hala, a kövek, növényzet alatt és között rejtőzik. Táplálék: Plankton szervezetekkel, apró fenéklakó gerinctelen állatokkal és a hínárnövényzet élőbevonatával táplálkozik. Jelentősége: Védett.
 
'''Rend: ''''''Scorpaeniformes'''''' – sárkányfejűhal-alakúak'''
• Fejükön, kopoltyúfedőjűkön és esetleg a testükön tüskeszerű nyúlványok lehetnek.
• Testük gyakran pikkelynélküli vagy csontlapokkal borított.
'''Család: ''''''Cottidae ''''''– kölöntefélék'''
• Mellúszóik szárnyszerűen nagyok. 
• Szemeik alatt csonttüskék merednek.
• ltalában kis testűek, fenék lakók.
'''''44. Cottus gobio'' Linnaeus, 1758 – botos kölönte (90:1)'''
Ismertetőjegyek: Feje nagyon széles, felülről lapított. Szája nagy, álkapcsain apró fogacskák ülnek. Mellúszói szárnyszerűen nagyok, két hátúszója szorosan egymás mellett helyezkedik el. Teste csupasz, pikkelyei egyáltalán nincsenek. Sárgásszürke alapszínét sötétbarna foltok márványozzák. Apró termetű hal, jól fejlett példányai 10-12 cm hosszúak. Előfordulás: Tiszta, sebes sodrású, köves és kavicsos medrű folyóvizek áramláskedvelő hala. Itthonról két folyóból ismert: az Öreg-Duna és az Ipoly. Táplálék: Főleg rovarlárvák, puhatestűek és egyéb fenéklakó gerinctelenekből áll. Alkalomadtán halivadékokat is zsákmányol.

Osztály: Actinopterygii – Sugarasúszójú halak I.

2023-02-16T14:08:29Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

'''Osztály: ''''''Actinopterygii'''''' – Sugarasúszójú halak'''
'''Alosztály: Chondrostei – Porcos ganoidok'''
 
'''Rend: ''''''Acipenseriformes'''''' – Tokalakúak'''
:• Vázuk többé-kevésbé csontosodott, porcos elemek még vannak.
:• Testükön ganoid pikkelyek vannak.
:• Kötőszöveteik nem csontosodnak (nincs szálkájuk). ''' Család: ''''''Acipenseridae'''''' – Tokfélék'''
:• Anadrom vándorló halfajok
:• Életük nagyobb részét a tengerben töltik, csak ívásra vándorolnak a folyókba. Egyes fajaik másodlagosan teljesen édesvízi életmódra tértek át.
:• Belső vázuk többé-kevésbé elcsontosodott, egyenletes vastagságú.
:• Testüket ganoid pikkelyek borítják (5 sor). Egy a hát közepén, egy-egy a test két oldalán, 2 sor a hasoldalon. A testük többi része bőrcsontokkal fedett.
:• Farokúszójuk heterorocerk. 
'''''8. Huso huso'''''''' ''''''(Linnaeus, 1758)'''''' – viza (88:2)'''
Ismertetőjegyek: Igen nagyméretű (max. 10 m), robusztus, lassú mozgású tokféle. Szájuk a fej ventrális'' ''oldalán található, táplálékukat többnyire a mederfenékről szerzik. A kifejlett állatok fogatlanok. Úszóhólyagjuk van. Előfordulás: Fekete-, Kaszpi- és Adriai-tengerben él, anadrom vándoroló, ívás után visszaindul a tengerbe. Hazánkban: A Vaskapu építése előtt rendszeres volt, azóta csak alkalomszerű (Duna-Paks, 1987). Biológia: Ívni folyókba jár, március-májusban (akár 7 millió ikrát is lerak). Fiatal korban gerinctelen szervezetek a tápláléka, később hal. Hosszú életű, akár 100 évig is elélhet. Hasznosítás: Oroszországban halászata rendkívül jelentős, ikráit kaviárnak dolgozzák föl (fekete kaviár). Védett.
'''''9. Acipenser ruthenus'''''''' ''''''Linnaeus, 1758'''''' – kecsege (88:1)'''
Ismertetőjegyek: Jellegzetes testalakú (orsó alakú, megnyúlt testű hal), max. l m-es testhosszt és 6-7 kg-os testtömeget ér el. A többi tokfélénél kisebb, vértjei viszont nagyobbak, így kevés van belőlük a hal testén. Négy rojtozott bajuszszála van. Orra karcsú, enyhén fölfelé hajló, tokféléink közül övé a leghosszabb. Előfordulás: Közép- és Kelet-Európában, valamint a délkelet-európai tengerekben fordul elő. Elsődlegesen anadrom, de tisztán édesvízi populációi is vannak. Itthon a nagyobb folyóinkban él (állandóan édesvízben). Az erősebb sodrású részeket kedveli, a lassú folyású laza üledékű részeket kerüli.—Öreg-Duna, Mosoni-Duna, Tisza, Szamos, Körösök. Biológia: Táplálékát a mederfenéken keresi, amely férgekből, csigákból, rovarlárvákból áll. Kedvenc csemegéje a tiszavirág lárvája, amelynek állománya a folyószabályozás és vízszennyezés miatt erősen megcsappant.
 
 
'''Alosztály: Neopterygii – Újúszójú halak'''
• Az úszósugarak és a támasztó csontegységek száma megegyezik.
• Módosult felépítésű ganoid vagy elasmoid pikkelyek.
• Spiraculumuk nincs.
 
'''Had: Teleostei – Valódi csontoshalak'''
'''Rend: ''''''Anguilliformes'''''' – angolna–alakúak'''
'''Család: ''''''Anguillidae'''''' – angolnafélék'''
• Életük nagy részét édesvízben töltik, itt táplálkoznak és itt érik el ivarérettségüket. Ezután megkezdik hosszú vándorlásukat a tenger felé. Eközben táplálékot már nem vesznek magukhoz (ezüstangotna). A tengerben ívnak és ezután többnyire elpusztulnak. A megtermékenyített ikrából kikelő lárvák teste átlátszó, fűzfa levél alakú. Ezek jórészt a tengeráramlások segítségével jutnak el a kontinensek partjaihoz, ahol kialakul a kifejlett egyedekre jellemző testalak (üvegangolna). Ezután az üvegangolnák megkezdik a folyókban a vándorlást a kontinensek belseje felé, miközben fokozatosan pigmentálódnak és megkezdik az önálló táplálkozást. Katadrom vándorlók.
'''''10. Anguilla anguilla'''''''' (''''''Linnaeus, 1758)'''''' – angolna (88:5)'''
Ismertetőjegyek: Teste hosszan megnyúlt kígyószerű. Állkapcsain több sorban apró hegyes fogak ülnek. Hasúszójuk nincs. Páratlan úszóik összenőttek. Pikkelyeik aprók, bőre nyálkás, igen síkos. Előfordulás: Az angolna a Sargasso-tengerben ívik, innen a lárvák a Golf-áramlat segítségével jutnak el Európa partjaihoz, ahol nagy mennyiségben halásszák őket. Hazánkba manapság elsősorban telepítés útján kerül, mivel vándorlási útvonalát a Vaskapu zárja le. Szinte minden nagyobb álló- és folyóvizünkben megtalálható (Duna, Tisza, Balaton, Fertő, Velencei-tó, Tisza-tó). Európa atlanti-óceáni és földközi-tengeri partvidékén gyakori, a Fekete-tengerben és az oda torkolló folyókban ritka. Tápláléka: Táplálékát fenéklakó állatok (árvaszúnyog lárva, kagylók, csigák), valamint kisebb halak alkotják. Az apróbb gerincteleneket fogyasztó angolnák feje kihegyesedő, míg a döntően halakkal tápálkozóké széles, lekerekített. Egyéb: Igen szívós állat, vízből kiemelve igen hosszú ideig életben marad. Vándorlása közben, ha akadályba ütközik, önszántából elhagyja a vizet és a szárazföldön a nedves fű között „kígyózva” folytatja útját.
 
'''Rend: ''''''Cypriniformes'''''' – Pontyalakúak'''
'''Család: ''''''Cyprinidae'''''' – Pontyfélék'''
• Csaknem kivétel nélkül édesvíziek. Dél-Amerika, Madagaszkár és Ausztrália kivételével mindenütt őshonosak. 
• Úszóikat lágy úszósugarak merevítik, ezek tüskeszerű módosulatai lehetnek a hát-, a mell, és a farokalatti úszó elején.
• Cikloid pikkelyűek, állkapcsaikban fogak nincsenek, de az 5. kopoltyú ív módosulásából kialakult garatcsonton garatfogak ülnek.
'''''11. Cyprinus carpio'''''''' ''''''Linnaeus, 1758'''''' – ponty (89:3)'''
Ismertetőjegyek: Megnyúlt testű, oldalról lapított, változóan magas hátú hal. Fölső álkapcsán és a szájszögletében 1-1pár bajuszt visel. Ivaréretten 50-70 cm (5-8 kg) nagyságú. Gazdaságilag legfontosabb halunk. Kultúrformái a tükör- és a bőrponty. Előfordulás: A folyók dévérzónájának jellemző hala, amelyet más néven ponty zónának is neveznek. A lassú folyású vizeket kedveli. Az állóvizek közül szereti a náddal vízinövényekkel sűrűn benőtt sekély tavakat (gazdag fenékfaunával). Tápláléka: Mindenevő, de főleg állati eredetű táplálékot fogyaszt (gerinctelen állatokat, kisebb részt növényi hajtásokat és magvakat). Élőhelytől függően sok alaki változata ismert mind vadvizekben, mind tógazdaságokban.
'''''12. Rutilus rutilus'''''''' ''''''(Linnaeus, 1758)'''''' – bodorka (89:13)'''
Ismertetőjegyek: Mérsékelten magas hátú, oldalról lapított hal, legnagyobb magassága a hasúszók kezdeténél mérhető. Szája kicsi és csúcsba nyíló, szemgyűrűjének a színe a halvány narancssárgától az élénk narancsvörösig változik. Hossza: 10-20 cm. A fiatalok hasúszója és anális úszója fakó, de az idősebb példányoké narancsvörös színezetű. Előfordulás: Szinte minden típusú víztérben elterjedt. Táplálék: Mindenevő. Plankton rákjait, csigákat, rovarlárvákat és hínárt fogyaszt. Egyéb: Rendkívül szapora, 10-20 ezer ikrát is lerak. Ragadozó halaink táplálékaként jelentős.
'''''13. Scardinius erythrophthalmus'''''''''' ''''''''(Linnaeus, 1758)'''''' ''''''– vöröszányú keszeg '''
Ismertetőjegyek: Közepesen magas, oldalról lapított testű hal, hát- és hasvonala hasonlóan ívelt. Szája kicsi és fölső állású. Szemgyűrűje sárgásfehér vagy narancsos, benne olykor piciny, vérpiros pettyek láthatók. A nagyobb példányok úszói (főként a farok és anális úszó) élénkpirosak. Hossza:20-25 cm. Előfordulás: Lassú folyású vizek hínáros részeit kedveli. Hazánkban tömeghal, de csak ritkán fogyasztják. Külföldön konzervet készítenek belőle. Európában általánosan elterjedt. Elsősorban álló vízi hal, legnépesebb állományai a sekély tavakban, víztározókban és elöregedett holtágakban alakulnak ki. Kisebb számban nagyobb folyók márna és dévérzónájában ill. kis folyók sügérzónájában is megtalálhatók (nyugodtabb vízrészek). Táplálék: Az ivadékok a zooplankton állatait fogyasztják. Felnőtt korra áttérnek a vízi növények fogyasztására (rügyek, hajtások), de ősszel és télen alkalmilag fogyaszthatnak zooplanktont és vízbe hulló rovarokat is.
'''''14. Ctenopharyngodon idella'''''''' ''''''(Valenciennes, 1844)'''''' – amur (89:8)'''
Ismertetőjegyek: Teste erősen megnyúlt, oldalról csak enyhén összenyomott, majdnem hengeres. Szája középállású, bajuszszálai nincsenek, ajka vaskos. Pikkelyei nagyok erősen ülnek. Nagynövésű hal, akár a méteres hosszúságot is elérheti. (30 kg). Előfordulás: Kínából telepítették hazánkba. Eredeti hazájában folyóvízi halként vált ismertté. Szaporodása a nagy folyók áramló vizében történik. Nálunk főleg állóvizekben, csatornákban, valamint folyóink márna- és dévérzónájában fordul elő (Duna, Zala, Sió, Tisza, Bodrog, Szamos, Balaton, Fertő, Velencei-tó, Tisza-tó, egyéb tavak, víztározók, csatornák, holtágak). Táplálék: Száras növényeket, pl. hínárt fogyaszt. A magasabb rendű növények leveleit és puhább hajtásait erős, vaskos ajkaikkal tépdesik le.
'''''15. Leuciscus cephalus'''''''' ''''''(Linnaeus, 1758) ''''''– fejesdomolykó '''
Ismertetőjegyek: Teste áramvonalas, orsószerű, oldalról csak kevéssé lapított. Feje viszonylag nagy és széles, orra tompán lekerekített. Szája nagy. A nagyobbak hossza 30-40 cm. Előfordulás: Európában és Kis-Ázsiában elterjedt halfaj. Hegyi patakok pisztráng szinttájának jelentős hala, fontos szerepet játszik a hegyvidéki tározók halközösségeiben, de megtalálható nagyobb folyóinkban is. Áramláskedvelő hal, a forrásvidéktől a torkolatig mindenütt előfordul. Táplálék: Ragaszkodnak leshelyeikhez, amit csak ívás idején hagynak el. Falánk, mindenevő hal. Kismértékben télen is táplálkoznak (növényi anyag, gerinctelen állatok, alkalmi halevők). Ivadékok csapatokban járva plankton szervezetekre vadásznak.
'''''16. Phoxinus phoxinus'''''''' ''''''(Linnaeus, 1758) ''''''– fürge cselle (89:1)'''
Ismertetőjegyek: Teste áramvonalas, orsószerű, oldalról enyhén lapított. Lekerekített tompa orra rövid. Szája félig alsó állású és kicsi. Pikkelyei nagyon aprók, gyengén ülnek a bőrben. Oldalvonala nem teljes, rendszerint csak a test elején látható. A halak oldalát szabálytalan sötét foltok sora mintázza, ívás idején a hímek hastájéka élénkpirosra színeződik. Hosszuk: 6-8 cm. Előfordulás Hegyi patakok csapatokban élő hala. A Tapolcai-patakban nagy mennyiségben előfordul, és a föld alatti vizeken át lejut a Tavas barlangba is (Körös-patak, Bódva, Jósva). A sérült példányokból felszabaduló kémiai anyag menekülésre készteti a csapat többi tagját. Táplálék: Vízi gerinctelenek, algák, magasabb rendű növények hajtásai, magvai. Védett.
'''''17. Aspius aspius'''''''' ''''''(Linnaeus, 1758) ''''''– balin'''
Ismertetőjegyek: Teste megnyúlt, mérsékelten magas, oldalról lapított. Félig fölső állású szája nagy. Nagy növésű hal, 50-70 cm (2-6 kg). Előfordulás: Közép- és Kelet-Európa vizeiben általánosan elterjedt. Nálunk nagyobb folyó és állóvizekben egyaránt megtalálható.
Táplálék: Általában kisebb csapatokban él. A nagyobb példányok a víz felszínéhez közel úsznak és, „iramodáskor” barázdát húznak. Ilyenkor tizedelik a küszcsapatokat. Kezdetben planktont majd egyre nagyobb zsákmányt fogyaszt (halak, békák). Nyíltvízi ragadozó. Kiváló sporthal.
'''''18. Alburnus alburnus'''''''' ''''''(Linnaeus, 1758) ''''''– küsz '''
Ismertetőjegyek: Megnyúlt oldalról erősen lapított testű hal. Hátvonala kevésbé, has vonala kisé jobban ívelt. Orra hegyesedő, szeme nagy. Háta igen sötét (kékeszöldtől a feketészöldig). Oldala ezüstös, hasa fehér színű. Testhossza: 10-15, max. 20 cm. Előfordulás: Minden olyan álló és folyóvizünkben megtalálható, amelyiknek mérete nem túlságosan kicsi, folyóvíz esetén a sodrás nem túl erős. Legnagyobb állományai a nagy szabad vízfelülettel rendelkező állóvizekben, illetve a folyók dévérzónájában élnek. Táplálék: Csapatokba járva keresi táplálékát, mely főleg planktonikus élőlények, vízre hulló rovarok, növényi részek és szerves törmelék. Jelentősége: Mivel egyik leggyakoribb aprótermetű halunk, fontos szerepet játszik a ragadozó halak táplálkozásában.
'''''19. Blicca bjoerkna'''''''' ''''''(Linnaeus, 1758) ''''''– karikakeszeg (89:12)'''
Ismertetőjegyek: Magas hátú, oldalról lapított testű hal. Feje kicsi, orra rövid és tompán lekerekített, szeme nagy. A páros úszók töve gyakran vörhenyes. Nem nő nagyra, maximális hossza 25-30 cm. Előfordulás: Növényzettel sűrűn benőtt, lassú folyású vizeket és tavakat kedveli (többnyire a mélyebb vízrétegeket). Az ívási időszakot kivéve magányos életmódú. Táplálék: Vízközt és mederfenéken keresi a táplálékát. Főleg férgeket, rovarlárvákat és puhatestűeket, kisebb részben növényi anyagot fogyaszt. Jelentősége: Egyike a leggyakoribb halainknak, húsa szálkás, de jóízű.
'''''20. Abramis brama'''''''' ''''''(Linnaeus, 1758) ''''''– dévérkeszeg (89:7)'''
Ismertetőjegyek: Oldalról erősen lapított, magas testű hal. Feje kicsi, orra rövid és tompán lekerekített. A pikkelysorokon fölfelé haladva, méretük lecsökken, a fölső sorokban már csak feleakkorák, mint az oldalvonal közelében. Legnagyobb keszegfajunk, akár a fél méteres hosszt is elérheti. Hazai rekord: 5,46 kg. Előfordulás: A nagyobb folyók lassú szakaszának jellemző hala, melyet róla neveztek el dévérzónának. De tavakban is jelentős (Balaton, Velencei-tó, Tisza-tó). Táplálék: Általában magányosan vagy kisebb csapatokban jár táplálék után. Nagyobb rajokba csak teleléskor tömörül. Főleg fenéklakó, gerinctelen állatokat, de kisebb mértékben plankton szervezeteket és növényi anyagot is fogyaszt. Jelentősége: Halászat és horgászat egyik legjelentősebb zsákmánya.
'''''21. Pelecus cultratus'''''''' ''''''(Linnaeus, 1758) ''''''– garda (89:11)'''
Ismertetőjegyek: Teste hosszan megnyúlt, oldalról erősen lapított. Hasvonala domborúan ívelt, a háta viszont majdnem egyenes vonalú. Feje aránylag kicsi, orra rövid és hegyes, a szeme nagy. Szája felső állású, oldalról nézve szinte függőlegesen felfelé irányul. Rövid és kicsi hátúszója a farokrészen helyezkedik el, jóval túl a testhossz felén. Mellúszói feltűnően nagyok, túlérnek a hasúszók tövén. Farokúszója nagy, mélyen bemetszett. Pikkelyei aprók, könnyen leválnak. A nagyobb példányok hossza 30-40, olykor 50 cm is lehet. Előfordulás: Eredetileg vándorhal, amelynek élete megoszlik a tenger sós, és a betorkolló folyók édesvize között. A tengertől messzire eltávolodott populációk azonban felhagytak a vándorlással, teljesen édesvíziekké váltak. A hazai állomány nagyobbrészt bővizű folyóinkban illetve nagyobb tavainkban található (Duna, Rába, Rábca, Dráva, Ipoly, Tisza, Szamos, Balaton, Tisza-tó, Fertő-tó). Táplálék: A nyílt vízben keresi táplálékát, amely a fiatalok esetében zooplankton. A nagyobbak ezt vízre hulló rovarokkal és apró halakkal egészítik ki. Leggyakoribb halzsákmánya a szintén nyílt vízben élő küsz. Jelentősége: Régen a garda rendkívül nagy jelentőséggel bírt a Balaton halászatában („látott hal”), az utóbbi két évtizedben azonban a korábbinak tizedét se éri el a zsákmány. Húsa egyébként szálkás, de nagyon kellemes ízű. 
'''''22. Tinca tinca'''''''' ''''''(Linnaeus, 1758) ''''''– compó (89:5)'''
Ismertetőjegyek: Teste zömök, mérsékelten magas, oldalról enyhén lapított. Feje aránylag nagy, orra hosszú, a szeme kicsi. Csúcsba nyíló száját húsos ajkak keretezik, melyeknek szögletében egy-egy apró, a fiataloknál alig észrevehető bajusz található. Úszói lekerekítettek. Pikkelyei nagyon aprók, erősen tapadnak. A hal testét vastag nyálkaréteg fedi, színe az aranysárgától a majdnem feketéig változó. Fejlett példányainak hossza 20-30, ritkán 40 cm. A hazai horgászrekord 3,74 kg. Előfordulás: A növényzettel gazdagon benőtt sekély tavaknak és a mocsaraknak a jellemző hala, de nem hiányzik a folyókból sem. A főmederben ugyan ritka, de a holtágakban, az áradások után kinn maradó mellékvizekben sokfelé megtalálható. Táplálék: Mindenevő hal, táplálékában egyaránt szerepelnek planktonikus és fenéklakó állatok, növényi magvak és hajtások, valamint bomló szerves anyagok. Jelentősége: Komoly gazdasági jelentősége nincs. Húsa szálkás, de kitűnő ízű.
'''''23. Barbus barbus'''''''' ''''''(Linnaeus, 1758) ''''''– márna (89:6)'''
Ismertetőjegyek: Megnyúlt, nagyjából hengeres testű hal, de a feje fölülről, a farokrésze oldalról enyhén lapított. Feje és szeme aránylag kicsi, az orra ellenben hosszú, túlér a száján. A fölső állkapcsán elől 2 kisebb, hátul, a szájszögletében l-l hosszabb bajuszt visel. Pikkelyei kicsik. Fejlett példányai 40-50 cm hosszúak, de 70 centinél hosszabbra is megnőhet. A hazai horgászrekord 8,10 kg. Előfordulás: Vizeinkben őshonos európai elterjedésű faj. Sebes folyású mélyebb vizekben az aljzat közelében él. A folyók márnazónájának jellemző és egyben névadó hala. Táplálék: Mederfenéken keresi táplálékát, amely férgek, rovarlárvák, csigák és egyéb gerinctelen állatok mellett jelentős arányban tartalmaz növényi anyagokat és szerves törmeléket is. Jelentősége: Húsa szálkás, de nagyon ízletes, ikráját ellenben nem ajánlatos fogyasztani, mert mérgező.
'''''24. Barbus meridionalis petenyi'''''''' Berg, 1949'''''' - petényi márna'''
Ismertetőjegyek: Megnyúlt, hengeres testű hal, a feje kúpos, a farokrésze oldalról enyhén összenyomott. Orra hosszú, túlér a száján, szeme közepes nagyságú. Alsó állású, ívelt vonalú száját vastag, húsos ajak övezi. Fölső állkapcsának elején 2 rövidebb, szájszögletében l-l hosszabb bajuszszál található. Pikkelyei aprók. Színezete sárgásbarna, szabálytalanul elszórt sötétebb foltokkal, alsó úszói piszkossárgák. Fejlettebb példányainak testhossza 15-20 cm. Igazán nagy hasonlóságot a márna'' ''mutat hozzá, de annak hátúszója egy kemény, fogazott csonttüskével kezdődik, anális úszója hátrasimítva meg sem közelíti a farokúszó tövét. Előfordulás: Tipikus folyóvízi hal, ezen belül is a sebesebb sodrású vizek lakója. Duna, Ipoly, Kemence-patak, Tisza, Bózsva, Keleméri-patak, Bódva, Rakaca, Hernád. Táplálék: Vegyes táplálékon él, a mederfenéken található rákocskák, rovarlárvák és csigák mellett lecsipegeti a kövek élőbevonatát, fölszedegeti a vízbe hulló magvakat és rovarokat, sőt az elpusztult élőlények maradványait is. Jelentősége: Tudománytörténeti vonatkozása, hogy az alfaj latin neve Petényi Salamonnak, a neves magyar zoológusnak az emlékét őrzi. Fokozottan védett.
'''''25. Rhodeus sericeus amarus'''''''' ''''''Bloch, 1782'''''' – szivárványos ökle (89:2)'''
Ismertetőjegyek: Magas testű, oldalról erősen lapított hal, amelynek mind a háta, mind a hasa erősen ívelt. Orra rövid és tompa, szája kicsi és csúcsba nyíló. A szeme meglehetősen nagy, átmérője körülbelül megegyezik az orr hosszával. Ivás idején a nőstényeknek több centiméter hosszú tojócsöve nő, amellyel nagyobb kagylók kopoltyúüregébe juttatják ikráikat, így biztosítva azok biztonságos kikelését. Az ivadék és a felnőtt példányok faroknyelén egyaránt egy fémes csillogása kékeszöld sáv látható, ami igen jó megkülönböztető bélyeg. Kistermetű faj, mindössze 6-8 centis testhosszt érhet el. Előfordulás: Az átlátszó és mély bányatavaktól a sekély mocsarakig, a hegylábi patakoktól a folyamokig gyakorlatilag minden olyan vizünkben megtalálható, ahol a szaporodásához szükséges kagylófajok élnek. Legnagyobb tömegben a sekély, nyugodt, vízi növényekben bővelkedő élőhelyeken fordul elő. Táplálék: Nagyobbrészt lebegő algákkal táplálkozik, de jelentős mennyiségben fogyaszt zooplanktont, és lecsipegeti a víz alatti tárgyak élőbevonatát is. Védett.
'''''16. Carassius carassius'''''''' ''''''(Linnaeus, 1758) ''''''– (arany) kárász (89:4)'''
Ismertetőjegyek: Igen magas hátú, oldalról erősen lapított hal. Homloka meredeken emelkedik, orra tompa, szája kicsi és csúcsba nyíló. Szeme nagy. Hátúszója körülbelül a hasúszóval egy vonalban kezdődik. Pikkelyei nagyok. Alapszíne aranysárga. A pontyhoz hasonló, de bajuszszálai nincsenek. Közepes méretű faj, hossza 15-25 cm, ritkán 30 centi fölött. A hazai horgászrekord 2,66 kg. Előfordulás: A növényekben gazdag sekély állóvizek jellemző hala. Nagyobb állományai az öreg holtágakban, a mocsarakban alakulnak ki. Elviseli az oxigénszegény viszonyokat, télen pedig (iszapba fúródva) a víz teljes átfagyását is. Táplálék: Mindenevő, táplálékát kisebb gerinctelen állatok, növényi hajtások és magvak, valamint szerves hulladékok alkotják. Jelentősége: A folyószabályozások előtt, amikor az Alföld jelentős része még mocsárvilág volt, leggyakoribb halaink egyike a kárász volt. Az ármentesítés után erősen megfogyatkozott, védelme indokolt lenne.
'''''27. Carassius auratus'''''''' ''''''(Linnaeus, 1758) ''''''– ezüstkárász'''
Ismertetőjegyek: A kínai aranyhal törzsalakja, nálunk nem őshonos. Két alakja: egy Ny. és egy K. Ázsiai ismert. A betelepítése nem volt sikeres. Természetes úton is igen jelentős gradációja volt megfigyelhető a XX. században. Ikrái barázdálódását más pontyfélék teje indítja be, de a kikelő ivadékok tiszta ezüstkárászok, mivel az idegen örökítő anyaggal való összeolvadás nem következik be. Ez a jelenség csak az európai populációkra jellemző az ázsiaiakra nem. A teste zömök, oldalról lapított, a feje viszonylag kicsi, pikkelyek színe általában ezüstös, de a tőzeges vizekben élőké aranysárga is lehet. Testhossza 20-25 cm, de 40 centinél nagyobb is lehet. A hazai horgászrekord 3,55 kg. Legjobban a kárász'' ''hasonlít hozzá, de annak a hátúszója lekerekített, ennek a fajnak pedig egyenes vagy homorú. Előfordulás: A különböző környezeti feltételekhez kitűnően alkalmazkodik, a hegyi patakok kivételével szinte minden víztípusban megtalálható. Igazi élőhelyét a dús növényzetű sekély állóvizek jelentik, ahol igen nagy állományai alakulhatnak ki. Táplálék: Vegyes táplálkozású hal, ezért is képes a különböző vizekben megélni. Főként apróbb gerinctelen állatokat fogyaszt, de élőbevonatot, növényi anyagokat és szerves törmeléket is eszik.
'''''28. Hypophthalmichthys molitrix'''''''' ''''''(Valenciennes, 1844)'''''' – fehér busa (89:10)'''
Ismertetőjegyek: Teste megnyúlt, közepesen magas, oldalról lapított. Feje viszonylag nagy, orra rövid, szája kicsi és felső állású. Fejéhez képest kicsi szeme szokatlanul alul helyezkedik el. Pikkelyei aprók. A halak színe ezüstös, nem márványozott. Nagyobb példányainak hossza 50-70 cm, de l méternél nagyobbak is előfordulnak. Az amurral együtt Kínából telepítették hazánkba. Előfordulás: A közepes és nagyobb folyókon kívül jól fejlődik a kisebb és nagyobb tavakban, a víztározókban és a holtágakban is. Táplálék: Elsősorban fitoplanktont, azaz parányi lebegő algákat fogyaszt, de sok szerves törmeléket és zooplanktont is eszik. Táplálékát a kopoltyúívek belső oldalán kialakult készülék segítségével szűri ki a vízből. Jelentősége: Húsa telítetlen zsírsavakban gazdag, fogyasztása segít az érrendszeri betegségek megelőzésében.
'''''29. Aristichthys nobilis'''''''' ''''''(Richardson, 1845)'''''' – pettyes busa (89:9)'''
Ismertetőjegyek: Nyújtott testű, de meglehetősen magas, oldalról lapított hal. Feje nagy, homloka széles, aránylag kicsi szeme a fej alsó részén helyezkedik el. Szemei még a fehér busáénál is alacsonyabban találhatók. Szája fölső állású. Mellúszói nagyok, hátrasimítva túlnyúlnak a hasúszók tövén. Pikkelyei aprók. Testének alapszíne ezüstös, amelyet szabálytalan barnás foltok márványoznak. Nagyobb példányai 50-70 cm hosszúak, de l méternél nagyobb is lehet. A hazai horgászrekord 58,91 kg. Előfordulás: Egyaránt megél a folyókban, a tavakban és holtágakban, a víztározókban és a nagyobb csatornákban. Táplálék: Táplálékát főként plankton és szerves törmelék alkotja, amit a kopoltyúíveinek belső oldalán kialakult készülék segítségével szűr ki a vízből. A planktonból inkább az állati szervezeteket fogyasztja, az algákat kevésbé. Jelentősége: Húsa a fehér busáénál ízletesebb, telítetlen zsírsavakban pedig még gazdagabb, fogyasztása az érelmeszesedés és a szívinfarktus megelőzését is szolgálja.

Altörzság: Gnathostomata – Állkapcsos gerincesek

2023-02-16T14:08:29Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

'''Altörzság: Gnathostomata – Állkapcsos gerincesek '''
• Az állkapcsok a kopoltyúívek módosulásából alakultak ki.
• Páros végtagjaik rendszerint megtalálhatók.
• Orrnyílásuk páros.
• A koponya nyakszirti régiója kifejlődött.
• 12 pár agyidegük van.
• Belső fülükben mind a 3 belső félkörös ívjárat megtalálható. 
'''Osztály: ''''''Chondrichthyes'''''' – Porcos halak'''
*Porcos váz, amelybe mészsók rakódnak be, 
*Testük vagy orsó alakú (cápák), vagy hát-hasi irányban lapított (ráják); fejük ormányban (rostrum) végződik, 
*Orr- és szájnyílásuk a fej hasi oldalára néz; 
*A kopoltyúfedő többségüknél hiányzik, 
*Úszóhólyagjuk nincs, 
*fecskendőnyílás (spiraculum) rendszerint megtalálható náluk. 
*Nagyobbrészt tengerekben élnek, de a cápák és a ráják közt akad néhány édesvízi faj is. 
*Főként halakkal, rákokkal, kagylókkal táplálkoznak, de ismertek közöttük planktonevő fajok is, pl. a cápák közül az óriás cápa (Cetorrhinus maximus) és az érdes cetcápa (Rhyncodon typus). A nagyobb termetű cápák közül néhány fókákkal, pingvinekkel (az emberre is veszélyes nagy fehércápa (Carcharodon carcharias), a tigriscápa (Galeoserdo cuvier) és a kékcápa (Prionacea glauca)). 
*A cápáknak és a rájáknak több mint 700 faja ismert. 
 
'''Megjegyzés''': A nem ismertetett tömörfejűek (Holocephali) alosztály fajai a cápáktól és a rájáktól eltérően kopoltyúfedővel rendelkeznek, farkúszójuk a külső megjelenés és a belső váz tekintetében részarányos, ''dificerk típusú''. A tömörfejűek úszóik élére támaszkodva a tengerfenéken táplálkoznak. Fogaik egyetlen, madárcsőrre emlékeztető formába olvadtak össze. Fejük ebihalszerű, hátúszóik végén mérges tüskék meredeznek, farokrészük hosszú, ostorszerű. Legismertebb képviselőjük a tengerimacska vagy tengeripatkány (''Chimera monstrata'').
 
'''Alosztáy: Elasmobranchii – cápák és ráják'''
*'''Cápák''' – Állkapcsuk laza szalagokkal kapcsolódik az agykoponyához, kopoltyúfedőjük nincs, kopoltyúrései a test oldalán helyezkednek. 
*Farkúszójuk heterocerk. 
*Bélcsatornájuk rövid, a spirális billentyű közelében propellerszerűen felcsavarodik. 
*A cápák teste áramvonalas, orsó, torpedó alakú. 
*Testük lehet csupasz, vagy a un. fogaspikkelyek (placoid pikkely) fedik. 
*A szájban elhelyezkedő fogaik általában háromszög alakúak, fűrészes szélűek, több sorban állnak. 
*speciális érzékszerv az ún. elektromos érzékelő (Lorenz-féle ampullákkal) is rendelkeznek. 
*A hímeken párzószervek fejlődnek, megtermékenyítésük belső. A hímek párzószerve a hasi úszóik bazális elemeinek csőszerű megnyúlásával alakult ki (pterygoideum vagy mixopterygoideum). 
*Nyílt tengeri fajaik elevenszülők, a nagyobb mélységekben élők, „tojásrakók”, petéiket rendszerint kemény tokba rakják le (,,cápatojás”). 
'''Rend: ''''''Lamniformes'''
*Úszótövis nélküli cápák (a háti úszóban úszótövis nincs). Két hátúszójuk van, a fark alatti (anális) úszójuk fejlett. 
'''Család: ''''''Scylliorchinidae'''''' - macskacápafélék'''
*Általában kistermetű, fecskendőlyukkal rendelkező fajok. Testük gyakran tarka mintázatú. A partok közelében, a tenger fenékrégiójában élnek. 
 
'''''3. Scylliorhinus stellaris''''' (Linnaeus, 1766) – '''nagy(foltos) macskacápa'''
Feje a testéhez viszonyítva nagy. Háta őzbarna, testét kisebb-nagyobb kiterjedésű világos és sötétbarna foltok tarkítják. Nagysága 70-80 cm is lehet. Az európai tengerekben mindenütt gyakori faj. Rendszerint a fenék közelében, a sziklák között keresgél rákokból, kagylókból, halakból álló tápláléka után. Szaporodáskor a kapaszkodókacsokkal ellátott négyszögletes tokba zárt petéit, a sziklákat borító algamezők közé rakja le. A cápatojás mindegyik sarkából szőlőkacsra emlékeztető nyúlvány ered, amely a vízinövényekre tekeredve rögzíti a petét. A fiatal macskacápa több hónapon keresztül fejlődik a tokban, s amikor elhagyja azt, nagysága már 10 cm is lehet. Emberre veszélytelen faj. Húsa kissé rágós, de ehető.
 
'''''4. Scylliorhinus canicula''''' (Linnaeus, 1766) – '''kis(pettyes) macskacápa'''
Kisebb termetű faj, bőre érdes tapintású. Barnás színű testét apró sötétbarna foltok mintázzák. Nagysága 50 cm. Elterjedési területe az előző fajéval megegyező, de annál gyakoribb. A nagy macskacápával ellentétben az iszapos moszatokkal sűrűn benőtt sekély tengerparti szakaszokat részesíti előnyben. Ragadozó, éjszaka jár táplálék után. A nőstény petéinek tokja kisebb, mint az előző fajé, szaporodása hasonló.
 
*'''Ráják''' – Testük hát-hasi irányban (dorzoventrálisan) lapított. 
*Mellúszóik a test oldalára tolódtak, belső oldaluk a nyakszirti tájékkal és a törzs oldalával összenőtt. A mellúszók és a törzs összeolvadásából kialakult test változatos formákat ölt, lehet rombusz, kör vagy ovális sokszög alakú. 
*A bőrük a cápákéhoz hasonló. 
*A szem mögött a háti oldalon valamennyi rájának vannak fecskendőnyílásai. 
*A ráják gyakorta kifejezett szexuális dimorfizmust mutatnak. 
*Ovoviviparok (kivéve a Rajidae család fajait). 
*A ráják főleg tengerekben élnek, de néhány mérgező rájafaj (Dasyatidae-Tüskésrájafélék), valamint a fűrészesrája-félék (Pristidae) behatolnak a folyók torkolatába és a folyókba is. 
*Elektromos szervvel is rendelkezhetnek, ami a zsibbasztórája-félék (Torpedonidae) egyik legjellemzőbb tulajdonsága. 
'''Rend: ''''''Rajiformes'''''' - rájaalakúak'''
'''Család: ''''''Pristidae'''''' - fűrészesrája-félék'''
**Rostrumuk hosszú, oldalt fogazott. 
**Elevenszülők. 
**Trópusi, szubtrópusi tengerekben élnek. 
 
'''''5. Pristis pristis''''' (Latham, 1794) – '''fűrészes rája'''
Teste megnyúlt, alakja sok tekintetben emlékeztet a cápákéra. Állkapcsában őrlőfogak helyezkednek el. Nagysága elérheti az 5 m-t is. Az Atlanti-óceán keleti területein fordul elő. Apró rákokkal, férgekkel, kagylókkal táplálkozik. Elevenszülő, ivadékainak – melyeknek száma 20-nál több is lehet – fűrészes rostruma csak a szikzsák felszívódása után szilárdul meg.
 
'''Család: ''''''Rajidae'''''' - valódirája-félék'''
*A mellúszóik fejlettek, a hát- és farok alatti úszók mérete redukálódott. 
*A valódi ráják a Csendes-óceán középső részét, a Vörös-tengert és a Perzsa-öblöt kivéve valamennyi óceánban honosak. 
*Igen gyakoriak a családba tartozó fajoknál a fajon belüli morfológiai variációk. (A tág elterjedési területtel rendelkező fajaiknál polimorfizmusuk a tengeri klímák hatására alakul ki, ami mintegy „termikus barrierként” a populációk elszigetelődését, és lassú genetikai elkülönülésüket is eredményezi) 
'''''6. Raja clavata''''' (Linnaeus, 1766) – '''tövises rája '''
Teste széles, mellúszóját is figyelembe véve rombusz alakú. Hátbőrén a gerinc felett tövisek, ún. bőrfogak figyelhetők meg. A hím 70 cm, a nőstény 125 cm hosszú. Az európai tengerparti területek egyik leggyakoribb rájája. Előszeretettel tartózkodik sekély, iszapos aljzatú tengerszakaszok területén. Tápláléka tarisznyarákokból, apróbb lepényhalakból és más fenéklakó élőlényekből kerül ki. Nőstényei belső megtermékenyítésűek, petéiket nagyméretű, kemény burkú (héjú) petetokokban rakják le. Négyélű tojásai végén indaszerű nyúlványok vannak. A petéket tartalmazó tokjaikat hableány erszényének is nevezik
 
'''''7. Raja batis '''''(Linnaeus, 1766)''''' – sima rája'''''
Hátoldala piszkosszürke vagy barnás árnyalatú, melyet világos és sötétebb foltok tesznek márványozottá. Hasoldala halványszürke, szabálytalan alakú foltokkal díszített. Testnagysága átlagosan 150 cm. Az Atlanti-óceán északi részétől Izland partjain át Portugáliáig szinte mindenütt honos a tengerek fenékrégiójának közelében. Rákokból és kisebb halakból álló táplálékát sajátos módon szerzi meg. Rombusz alakú testével a táplálékul szolgáló állatokat az aljzatra nyomja, és oldallebenyeivel a szájnyíláshoz tereli azokat. Szaporodása a tövises rájához hasonlóan megy végbe.

Altörzság: Petromyzontimorphi

2023-02-16T14:08:29Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

'''Altörzs:'''''' ''''''Vertebrata – gerincesek'''
'''Altörzság: Petromyzontimorphi'''
• A halakéra emlékeztető, ősi testfelépítésű, vízi életmódú, állkapocs nélküli koponyás gerincesek. 
• Testük megnyúlt, hengeres. 
• Páros úszóik hiányoznak, páratlan úszóikat porcsugarak támasztják.
• Bőrük csupasz, pikkelyek nem borítják. 
• A ma élő fajoknak csak egy orrnyílása van.
• Belső vázuk főleg porcos, a gerinchúr a kifejlett állatokban is megtalálható. A koponya nyakszirti tájéka nem alakult ki. 
• Belső fülükben csak egy vagy két félkörös ívjárat alakult ki. Emésztőszervrendszerükben a gyomor nem különíthető el.
• Szívük l pitvarból és l kamrából áll.
• Úszóhólyagjuk nincs. 
• Megtermékenyítésük külső. Fejlődésük közvetlen vagy közvetett. 
'''Osztály: Petromyzontida – Ingolák '''
'''Rend: ''''''Petromyzontiformes'''''' – Ingola–alakúak'''
'''Család: ''''''Petromyzontidae ''''''– ingolafélék'''
• Alsó helyzetű tölcsér vagy korong alakú, szájuk szarufogakkal és szélén rojtszerű nyúlványokkal övezett.
• A szemek a fej két oldalán ülnek.
• Páratlan szaglógödrük vakon végződik (zsákorrúak).
• Porcos vázuk gyengén fejlett.
• zerves törmelékevők vagy paraziták. 
'''''1. Eudontomyzon danfordi'''''''' ''''''Regan, 1911'''''' – tiszai ingola'''
Ismertetőjegyek: Maximális testhosszuk 20-25 cm. Színük fehéres-szürke, angolnához hasonló. Úszói nincsenek. Teste pikkelytelen. Szája alsó állású, tölcsérszerű. A kifejlett példányok szájának alsó ajaklemezén 8-12 hegyes szarufog található. A tölcsérszáj alsó részén az apró sertefogak csupán egy, a felső részén több sort alkotnak. Előfordulás: A Tisza vízgyűjtőterülete. Elsősorban hegy és dombvidéki folyóvizek felsőbb szakaszain él, az oxigénben dús tiszta vizet kedveli. Mai ismereteink szerint a Kárpát-medence bennszülött faja, mely a Tiszában és vízrendszerében endemikus (Bódva, Jósva). Biológia: Hegy- és dombvidéki folyók, patakok lakója, a gyors folyású, tiszta vizeket kedveli. Április-májusban ívik, a lárvák 4-5 évig fejlődnek, iszapban, aljzatban élnek (törmelékkel táplálkoznak). A kifejlett ingolák élősködők, max 2-3 évig élnek (gazdaállat vérével és szövetnedveivel táplálkoznak pl. pisztrángtelepeken komoly károk). Hasznosítás: Fokozottan védett.
'''''2. Eudontomyzon mariae'''''''' ''''''(Berg, 1931)'''''' – dunai ingola'''
Ismertetőjegyek: Testalkata az előző fajéhoz hasonló, csupán a száj felépítése alapján lehet a két fajt elkülöníteni. A Dunai ingola alsó ajaklemezén csupán 5-9 tompa sebzésre alkalmatlan fog található. Apró sertefogaik a száj alatt 2-3, fölötte ennél több sort alkotnak. Maximális testhossza 15-20 cm. Előfordulás: A Tiszai ingolával ellentétben a folyók alsóbb szakaszain is megtalálhatóak, oxigénigényük kisebb. A Duna vízgyűjtőterülete. Hazánkban: Duna Budapest feletti szakasza (Öreg-Duna, Mosoni-Duna) kisebb mellékfolyói. Biológia: L. a másik ingolát. (A lárvák azonban csak 3-4 évig fejlődnek (szerves törmelékevők), a felnőtt ingola az ívás után hamar elpusztul, ritkán él tovább l évnél. Nem táplálkozik, tartalékait éli fel.) Hasznosítás: Fokozottan védett.

"Halak – Pisces"

2023-02-16T14:08:29Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

'''Törzs: Chordata – Gerinchúrosok '''
Altörzs: Vertebrata – gerincesek
[[Altörzság: Petromyzontimorphi]]
Osztály: Petromyzontida – Ingolák
Rend: Petromyzontiformes – Ingola–alakúak
Család: Petromyzontidae – ingolafélék
'''''1. Eudontomyzon danfordi'''''''' – tiszai ingola'''
'''''2. Eudontomyzon mariae'''''''' – dunai ingola'''
 
[[Altörzság: Gnathostomata – Állkapcsos gerincesek]]
Osztály: Chondrichthyes – porcos halak
Alosztály: Elasmobranchii – Cápák és ráják
Rendsorozat: Selachii – Cápák
Család: Scylliorchinidae - macskacápafélék
'''''3. Scylliorhinus stellaris – ''''''''nagy(foltos) macskacápa'''
'''''4. Scylliorhinus canicula – ''''''''kis(pettyes) macskacápa'''
Rendsorozat: Ráják – Batoidea
Család: Pristidae - fűrészesrája-félék
'''''5. Pristis pristis – ''''''''fűrészes rája'''
Család: Rajidae - valódirája-félék
'''''6. Raja clavata – ''''''''tövises rája'''
'''''7. Raja batis – ''''''''sima rája'''
 
[[Osztály: Actinopterygii – Sugarasúszójú halak I.]]
Alosztáy: Chondrostei – Porcos ganoidok
Rend: Acipenseriformes – Tokalakúak
Család: Acipenseridae – Tokfélék
'''''8. Huso huso'''''''' ''''''– viza'''
'''''9. Acipenser ruthenus'''''''' – kecsege'''
Alosztály: Neopterygii – Újúszójú halak
Alosztályág: Halecostomi – Elasmoidpikkelyű újúszójúhalak
'''Had: Teleostei '''– Valódi csontoshalak
Rend: Anguilliformes – Angolna–alakúak
Család: Anguillidae – Angolnafélék
'''''10. Anguilla anguilla'''''''' – angolna'''
Rend: Cypriniformes – Pontyalakúak
Család: Cyprinidae – Pontyfélék
'''''11. Cyprinus carpio'''''''' – ponty'''
'''''12. Rutilus rutilus'''''''' – bodorka'''
'''''13. Scardinius erythrophthalmus'''''''' – vöröszányú keszeg'''
'''''14. Ctenopharyngodon idella'''''''' – amur'''
'''''15. Leuciscus cephalus'''''''' ''''''– fejesdomolykó'''
'''''16. Phoxinus phoxinus'''''''' ''''''– fürge cselle'''
'''''17. Aspius aspius'''''''' ''''''– balin'''
'''''18. Alburnus alburnus'''''''' ''''''– küsz'''
'''''19. Blicca bjoerkna'''''''' ''''''– karíkakeszeg'''
'''''20. Abramis brama'''''''' – dévérkeszeg'''
'''''21. Pelecus cultratus'''''''' ''''''– garda'''
'''''22. Tinca tinca'''''''' ''''''– compó'''
'''''23. Barbus barbus'''''''' ''''''– márna'''
'''''24. Barbus meridionalis petenyi'''''''' ''''''–'''''' petényi márna'''
'''''25. Rhodeus sericeus amarus'''''''' – szivárványos ökle'''
'''''26. Carassius carassius'''''''' ''''''– (arany) kárász'''
'''''27. Carassius auratus'''''''' – ezüstkárász'''
'''''28. Hypophthalmichthys molitrix'''''''' – fehér busa'''
'''''29. Aristichthys nobilis'''''''' – pettyes busa'''
[[Osztály: Actinopterygii – Sugarasúszójú halak II.]]
Család: Cobitidae – csíkfélék
'''''30. Misgurnus fossilis'''''''' ''''''–'''''' réti csík'''
Rend: Siluriformes – harcsaalakúak
Család: Ictaluridae – törpeharcsafelék
'''''32. Ictalurus nebulosus'''''''' ''''''–'''''' törpeharcsa'''
Család: Siluridae – harcsafélék
'''''33. Silurus glanis'''''''' – harcsa'''
Rend: Salmoniformes – lazacalakúak
Család: Umbridae – pócfélék
'''''34. Umbra krameri'''''''' – lápi póc'''
Család: Esocidae – csukafélék
'''''35. Esox lucius'''''''' – csuka'''
Család: Salmonidae – lazacfélék
'''''36. Salmo trutta m. fario'''''''' – Sebes pisztráng'''
'''''37. Oncorhynchus mykiss'''''''' ''''''– Szivárványos pisztráng'''
Rend: Gadiformes – tőkehalalakúak
Család: Gadidae – tőkehalfélék
'''''38. Lota lota'''''''' – menyhal'''
Rend: Gasterosteiformes – pikóhal–alakúak
Család: Gasterosteidae – pikóhalfélék
'''''39. Gasterosteus aculeatus'''''''' – tüskés pikó'''
Rend: Perciformes – sügéralakúak 
Család: Percidae – sügérfélék
'''''40. Perca fluviatilis'''''''' – sügér'''
'''''41. Stizostedion lucioperca'''''''' – (fogas) süllő'''
'''''42. Zingel ''''''''''zingel'''''''' – magyar bucó'''
'''''43. Zingel streber'''''''' – német bucó'''
Család: Gobidae – gébfélék
'''''44. Proterorhinus marmoratus'''''''' ''''''–'''''' tarka géb'''
Rend: Scorpaeniformes – sárkányfejűhal-alakúak
Család: Cottidae – kölöntefélék
'''''45. Cottus gobio'''''''' ''''''– botos kölönte '''
'''Felhasznált irodalom'''
 
Fauna Europaea 2004: 
[http://www.faunaeur.org/ www.][http://www.faunaeur.org/ fauna][http://www.faunaeur.org/ eur.org]Harka Á. 1997: Halaink. Természet- és Környezetvédő tanárok Egyesülete, Budapest.
Harka Á. & Sallai Z. 2004: Magyarország halfaunája. Nimfea T.E., Szarvas.
Papp L. 1997: Zootaxonómia. MTA & Dabas-Jegyzet Kft., Dabas.
''' '''

Gerinchúrosok - Chordata

2023-02-16T14:08:29Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

[["Halak – Pisces"]] [[Kétéltűek – Amphibia]] [["Hüllők – Reptilia"]] [[Madarak – Aves]] [[Emlősök – Mammalia]]

Rendsorozat: Antliophora - Légyszerűek

2023-02-16T14:08:29Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

'''Rendsorozat: ''Antilophora - Légyszerűek''''''''Rend:''' '''MECOPTERA – Csőrösrovar-alakúak'''
[[file:img1647372407161.jpeg|146x191px|center|thumb]]

**Kicsi vagy közepes méretű fajok (maximum 3.5 centiméterig). 
**Fejük csaknem mindig egy lefelé irányuló rostrumot visel, amit a megnyúlt fejpajzs, a pofák alapi része és az állkapocs szára képez. 
**Rágó-szívó típusú szájszervvel rendelkeznek. Ragadozók, szaprofágok és növényevők egyaránt lehetnek. 
**Oldalt ülő nagy, összetett szemeik vannak. Általában 3 pontszemmel rendelkeznek, amelyek csökevényesek is lehetnek. 
**Serte- vagy fonálszerű csápjaik vannak. 
**Általában 2 pár jól fejlett hártyás szárnyuk van, amelyeket nyugalmi állapotban egy síkban, kissé szétterpesztve tartanak. A hótücskök és a kapcsoslábú csőrösrovarok egy részének szárnyai visszafejlődtek. 
**Hosszú, általában járólábaik valamint 5 lábfej ízük van. 
**Potrohuk 9-10 szelvényből áll. A skorpiófátyolkák hímjeinél az első 6 szelvény normális, a 7. és 8. hosszú nyéllé forrt össze, a 9. és a 10. hím ivarkészülékké alakult. 
**Lárvatípusaik: 
***ősrovarszerű; 
***hernyószerű; 
***pajorszerű. 
****A lárvák talajban, avarban, illetve mohapárnákban élnek (vagy víziek). 
****Fejlődésük maximum 2 évig tart. 
****Szabad bábjuk van. A bábozódás a talajban történik. 
****Az imágók nyirkos, sűrű növényzetű helyeken élnek. 
****500 recens fajukból Magyarországon 9 faj él. 
 
'''Család: Panorpidae – skorpiólegyek'''

''1. Panorpa communis'' Linnaeus, 1758 – közönséges skorpiólégy (41:7) Európa-szerte elterjedtek. Árnyékos, nedves erdőkben, ligeterdőkben, kertekben, parkokban élnek. Kisebb, frissen elhullott rovarokkal, korhadt növényi részekkel, édes nedvekkel táplálkoznak. A táplálkozás megkezdésekor emésztőváladékot bocsát ki a táplálékra, hogy azt elfolyósítsa és felszívhatóvá tegye. A hímre jellemző a skorpiófarok-szerűen felhajló potroh, amely a párzószerveket hordozza, de nem tartalmaz méregmirigyet. A hím párzáskor a nőstény számára nyálmirigyeinek váladékából tojásfehérjéhez hasonló, a levegőn megszilárduló golyócskákat készít, melyeket a nőstény elfogyaszt. Talajba petéznek. Teljes átalakulással fejlődnek. Kis üregekben bábozódnak be.
 
'''Család: Boreidae – hótücskök'''

''2. Boreus westwoodi'' Hagen, 1866 – ormányos hótücsök Egész Európában elterjedtek. Erdőkben, főleg bükkösökben, patakok partján élnek, ahol mohában, avarban, olvadó hó tetején láthatók (+10 Cº körüli hőmérsékleten a legaktívabbak). Ha megpróbálunk elfogni egy ilyen állatkát, akkor nagyot pattanva nyomban elugrik, majd lábait és csápjait a testéhez zárva egy ideig halottnak tetteti magát. Az imágók részben elhullott rovarokkal, részben mohákkal és más növényi részekkel táplálkoznak. A rovarok testét nyálukkal feloldják, és az így keletkezett pépet szívják fel. A lárvák mohát és gyökereket esznek. Ősszel jelennek meg. A nőstény egyesével teríti petéit a legfelső talajrétegbe, ahol azok áttelelnek. Ezekből tavasszal kelnek ki a pajorszerű lárvák, amelyek bábozódásra éretten telelnek át a talajban. Ezek csak a következő évben (nyár végén vagy ősz elején) bábozódnak be egy kicsi, maguk készítette kamrában a földfelszín alatt. A kamra falait finom selyemfonalak szilárdítják, melyeket a lárvák termelnek az alsó ajkakon nyíló szövőmirigyekkel.
 
'''Rend: DIPTERA – Kétszárnyú-alakúak'''
 
****Imágóik legismertebb morfológiai bélyege az, hogy csak egy pár dermális eredetű hártyás szárnyuk van, mivel a második pár billérré=rezgővé (haltera) módosult. (Másodlagosan szárnyatlan, illetve csökevényes szárnyú – brachy-, micro-, stenopter – fajok is előfordulnak.) A billér az egyensúlyozás szerve. Alapjánál érzékszervek sokasága (húros hallószerv – chordotonális szerv, Hicks-féle szemölcs, nyomást és feszítést érzékelő – kampaniform – receptorok) helyezkedik el. 
****Szájszervük szúró-szívó típusú (ld. az Általános rovarmorfológia fejezetben). Az imágó állapotban nem táplálkozó fajok esetében elcsökevényesedett. 
****Csápjaik, melyek tapintó, szagló és időnként halló érzékszerveket (Johnston-féle szerv a 2. tőízen) hordoznak, alapvető fontosságúak az alrendek elkülönítésében. 
****A tor hátoldalának jellegzetes, romboid vagy háromszögletű szerve a pajzsocska, amely a légyimágók számára életfontosságú tor-potroh összeköttetést védi. 
****5 ízű lábfej, melyet a karom íz (acropodium) követ. Ezen van a páros karom, köztük serteszerű nyúlványt (empodium) találhatunk. A karmok alatt gyakran többé-kevésbé fejlett tapadókorong (pulvillus) segíti az állatot a sima felületen való megkapaszkodásban. Egyes légycsaládokban az empodium 3. tapadókoronggá alakult. 
****11 potrohszelvény, amelyeknek egy része az ivarszervek alkotásában vesz részt vagy elcsökevényesedik. Részei az ivarszervek által nem érintett craniális praeabdomen, és az ivarszervek kialakításában résztvevő hátulsó postabdomen. 
****A nőstényeknek vagy teleszkópszerűen kinyújtható és visszahúzható, vagy hosszú, szklerotizált áltojócsövük van. 
****A 10. vagy a 11. szelvényen elhelyezkedő fartoldalékok receptorokat hordoznak. 
****Fontos határozóbélyeg lehet: 
***a szárnyak erezete; 
***a külső hím ivarszerv morfológiája; 
***a test különböző pontjain elhelyezkedő serték helyzete, száma, hossza, alakja. 
****Általában ivaros szaporodás, de előfordul parthenogenesis és paedogenesis is. 
****A posztembrionális fejlődés típusa: holometabolia. 
****Általában tojásrakók (ovipara), de vannak lárvarakó (ovovivipara), lárvaszülő (vivipara) és „bábtojó” („pupipara”) fajok is. 
****A lárvák légzőnyílásainak elhelyezkedése változatos képet mutat, de a 2. torszelvényen soha nincsenek légzőnyílások. 
***holopneusticus: minden szelvényen van egy pár, kivéve a 2. torszelvényt; 
***peripneusticus: csak a 2. és 3. torszelvényen nincsenek; 
***hemipneusticus: a 2. és 3. tori, valamint az utolsó potrohszelvényen nincsenek; 
***amphipneusticus: csak az első tori és az utolsó potrohszelvényen található 1-1 pár; 
***propneusticus: csak az 1. torszelvényen található 1 pár; 
***metapneusticus: csak az utolsó potrohszelvényen van 1 pár; 
***apneusticus: nincsenek kiegyénült légzőnyílások. 
****A lárvák növényvédelmi károkat okozhatnak, de jelentős szerepük van a pusztuló szerves anyagok felaprózásában, ezáltal a termőtalaj képzésében. A paraziták a kártékony rovarok túlszaporodását akadályozzák meg. 
**Az imágók az állattartás és a közegészségügy szempontjából jelentenek veszélyt, ugyanakkor részt vesznek a virágok megporzásában. 
**Kb. 120 000 leírt fajuk közül Magyarországon 9500 faj él. 
 
 
'''Alrend: Nematocera – fonalascsápú kétszárnyúak (vagy szúnyogalkatúak)'''
 
[[file:img1647329866431.jpeg|244x215px|center|thumb]] 
**6-nál mindig több ízű csápjuk van, amely sok csoportjukban hosszú, fonalas. 
**A megkülönböztetés alapja az, hogy az arcpajzs felső részéhez ízesülő tőíz (scapus) és a 2. csápíz (pedicellus) után a többi íz egymáshoz hasonló (homonom). 
**Lárváik jelentős része közvetve hasznos, amennyiben a szerves anyag körforgalomban lebontó szerepük van. Egyesek haltáplálékként fontosak. 
 
'''Infraordo: Tipulomorpha'''
'''Család: ''' '''Tipulidae''' ''' – lószúnyogok'''

''3. Tipula maxima'' Poda, 1761 – óriás lószúnyog Hosszú lábú rovarok. Európa nagy részén elterjedtek. Hegyvidéki erdőkben, patakok partján élnek. Repülésük nehézkes. Bomló növényi anyagokkal táplálkoznak. A nőstény petéit egyesével rakja le a talajba. A lárvák erős szájszervekkel rendelkeznek, a talajban élnek, ahol 4 vedlés után bebábozódnak. 
'''Infraordo: Culicomorpha'''
'''Család: Culicidae – igazi vagy csípő szúnyogok'''

'''4. Culex pipiens''' Linnaeus, 1758 – dalos szúnyog (89:4a-d) Egész Európában elterjedtek a tundráig és azon túl a szomszédos kontinenseken is. Kisebb vagy nagyobb állóvizek lefűződött öbleiben élnek (néhány hetes esővizes hordók vagy vízzel teli vödrök a kertben már megfelelőek a lárvák fejlődéséhez, de például pöcegödrökben is képesek kifejlődni). A lárvák algákkal és apró állatokkal táplálkoznak a vízben, a kifejlett hímek növényi nedveket szívogatnak, a nőstényeknek peterakás előtt vért kell szívniuk (leginkább madarak vérét szívják, emlősökre, illetve emberre csak kivételesen támadnak). A megtermékenyített nőstények pincékben vagy üregekben telelnek át. Tavasszal kezdik meg a peterakást. Minden pete alsó pólusán tölcsérszerű üreg van. Egy-egy nőstény 200-300 petét bocsát a vízre úgy, hogy a függőlegesen álló peték szorosan összetapadjanak egymással, és kis petetutajt alkossanak, amely szabadon úszik a víz felszínén. Az egyes peték tölcséreiben levő levegő elégséges ahhoz, hogy az egész petecsomagot a vízfelszínen tartsa. A megnyúlt lárvák potrohvégükön levélszerű farfüggelékeket és hosszú sertékből álló evezőket viselnek. A vízfelszínen ferdén csüngenek, úgyhogy légző csövükkel elérik a levegőt, fejük pedig lefelé néz. A bunkó formájú báb is hasonlóan, a potrohát kissé behajlítva csüng a víz felszínén. Az imágók potroha párhuzamos pihenőhelyük felületével, míg fejüket és torukat kissé lefelé görbítik, amivel púpos benyomást keltenek.
 

'''5. Aedes vexans''' (Meigen, 1830) – gyötrő szúnyog (89:5a-b) Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában elterjedt. Erdőkben (leginkább ártéri ligeterdőkben), réteken, vízpartok mentén él. Potrohán fehér harántsávok vannak. A nőstény vérszívó. Áprilistól októberig repül. A szúnyogok által okozott kellemetlenségekért elsősorban ez a faj tehető felelőssé. Sötét színű, hálózatos felületű petéi nem tudnak lebegni a vízen. A nőstények egyesével rakják le a petéiket növényekre vagy a talajra, ahol esőzések, áradások, hóolvadás vagy a talajvíz emelkedése révén előbb-utóbb mindig víz alá kerülnek. A lárvák csak ekkor bújnak ki, illetve ha a peték környezetének oxigéntartalma jelentősen lecsökken. Lárvái a víz felszínéről ferdén, fejjel lefelé csüngenek le. Szájszerveik finom szőreivel örvénylő mozgást keltenek, és így sodorják magukhoz a táplálékszemcséket. Az imágók potroha párhuzamos pihenőhelyük felületével.
 

'''6. Anopheles maculipennis''' Meigen, 1818 – foltos maláriaszúnyog (89:7a-b) Szárnyán sötét pikkelyek tömörüléséből álló barnás foltok vannak. Mocsaras területeken, rétek időszakos pocsolyái, növényzettel dúsan benőtt vizes árkok környékén élnek. Emberi építményekben vagy azok közelében tartózkodnak, különösen a falusi istállókat kedvelik. Nőstényei elsősorban szarvasmarhák és sertések vérét szívják, emberre vagy szárnyasokra csak elvétve szállnak. A malária kórokozóját ''(Plasmodium spp)'' terjeszthetik. Petéiken úszókészülék van, ami megakadályozza lesüllyedésüket. Ez többnyire a külső peteburok légkamráiból áll, de sokszor az egész petét úszóövként veszi körül. A nőstény a petéket egyesével vagy szorosan egymáshoz tapasztva rakja le a vízfelszínre, és az egymás mellett úszó peték gyakran jellegzetes alakzatot vesznek fel. Lárvái vízi életmódúak. Hátoldalukon ún. pálmalevél szőrök találhatók, amelyek segítségével vízszintes testhelyzetben tapadnak a víz felületi hártyájához, miközben fejüket hátrahajtva és finom szájszőreikkel örvényt keltve a felszínen sodródó szerves anyagokkal táplálkoznak. Pihenés közben az imágók teste hegyesszöget zár be a felülettel úgy, hogy potrohukat ferdén felfelé tartják.
 
'''Család: Chironomidae – árvaszúnyogok'''

'''7. Chironomus plumosus''' (Linnaeus, 1758) – közönséges árvaszúnyog (89:9a-b) Erőteljesen domború toruk a fejet felülről részben eltakarja, szárnyaik rövidebbek a potrohnál. A hímeknek nagyméretű, tollas csápjaik vannak. Majdnem egész Európában elterjedtek, sokfelé Ázsiában és Észak-Amerikában is. Mindenféle vízterekben és nedves parti zónákban előfordul, a tápanyagban gazdag vizekben nagyon gyakori. Az imágók nem táplálkoznak (nem csípnek, nem szívnak vért – az árva elnevezés erre utal). A nőstény a víz felszínére petézik (csomókban). Féregszerű lárváik a vízfenéken fejlődnek, szerves anyagot fogyasztanak és fontos táplálékforrást jelentenek a halak és vízimadarak számára. Szövedékekből és nyálmirigyeik kocsonyás váladékából lakócsöveket építenek, amelyekbe gyakran idegen anyagokat (homokszemeket, növényi részecskéket, iszapot) is kevernek. A lakócsőhöz tölcsért készítenek. Testük hullámzó mozgásával a lakócsövön átfutó vízáramot keltenek, amely apró törmeléket sodor a tölcsérbe, és egyúttal oxigénben dúsabb vízzel látja el őket.''' '''Ha a tölcsér megtelt, akkor az összegyűlt anyagot tölcsérestől elfogyasztják, majd újabb tölcsért készítenek. Az aktív mozgásra képes báb a feji részen fehér szálakból álló légzőpamacsot visel. Egy ideig az iszapban fejlődik, majd átalakulás előtt rángatózó mozgással a vízfelszínre küzdi magát. Az árvaszúnyogok tömeges rajzásaikkor nagymennyiségű szerves anyagot visznek ki testükben a vízből, így nagy szerepet játszanak az eutrofizációs folyamatok lassításában.
 
'''Család: Simuliidae – púposszúnyogok vagy cseszlék'''

'''8. Simulium equinum''' (Linnaeus, 1758) – lócseszle Toruk erőteljesen kidomborodik, szárnyerezetük a szárnyak elülső szegélyén tömörül. Gyors''' '''folyású patakok környékén élnek,''' '''de az imágók azoktól jelentősen el is távolodhatnak. A lárvák ezekben a patakokban élnek. A testük elülső részén levő fonómirigyeik váladéka hosszú fonállá szilárdul, amelyből az állatok pókhálószerű szövedéket szőnek a víz alatti kövekre vagy növényekre. Ezen a hálón mászkálnak ide-oda. A lárvák szerves törmelékkel táplálkoznak, melyet a vízből szűrnek ki sertelegyezőik segítségével. Bebábozódás előtt a lárvák zseb formájú szövedéket rögzítenek az aljzathoz, amelynek belsejében a báb apró kitintüskékkel rögzíti magát, és abból csak elágazó légző függelékei nyúlnak ki. Röviddel az imágó kibújása előtt a báb levegőt gyűjt bőre alá, ami burokként veszi körül, így a bábbőr felrepesztése után az imágó teljesen szárazon juthat a víz felszínére. A hímek növényi nedvekkel, a nőstények vérrel táplálkoznak. Ez utóbbiak bemásznak a háziállatok orr- és garatüregébe, ahol vérszívás előtt befecskendezik gyulladásos reakciót kiváltó nyálukat. A szúrás helyén szövetduzzanat alakul ki, aminek következtében az állat megfulladhat.
 
'''Infraordo: Bibionomorpha'''
'''Család: Bibionidae – bársonylegyek'''

'''9. Bibio marci''' (Linnaeus, 1758) – tavaszi bársonylégy (Szent Márton legye) (90:6) 11-13 milliméteres. A hímek a nőstényekhez képest feltűnően nagyfejűek, összetett szemeik hatalmasak, csaknem az egész fejet ezek teszik ki. A homlokon érintkező szemeik feltűnően szőrösek. Ezzel szemben a nőstény kis szemei viszonylag távol állnak egymástól és csupaszok. Erdőszéleken, kertekben, parkokban, gyakran víz közelében élnek. Az imágók nektárral, növényi nedvekkel és mézharmattal táplálkoznak. Repülés közben lábaikat lógatják. A nőstények petéiket a laza, humuszos talajba rakják. A lárvák csoportokban élnek a talaj laza humuszrétegeiben, az erdei avarban vagy öreg, korhadt farönkökben. Korhadékevők (főleg a bomló avart fogyasztják), de korhadék híján kárt okoznak a gyökerek megrágásával. Lárvaalakban telelnek át.
 
'''Család: Cecidomyiidae – gubacsszúnyogok'''

'''10. Mikiola fagi''' (Hartig, 1839) – bükk-gubacsszúnyog 4-5 milliméteres. Gubacsai 4-12 milliméter nagyok, egyik oldalukon vöröses színűek és meglehetősen kemény tapintásúak. Európa nagy részén elterjedtek. Bükkerdőkben, kertekben, parkokban fordulnak elő. A nőstények 200-300 petéjüket egyesével rakják le a bükk levél- és hajtásrügyeire. A lárvák a fiatal leveleken táplálkoznak. Gubacsonként egy lárva fejlődik ki, amely ősszel a talajra hullik és ott bebábozódik. Tavasszal kelnek ki. A lárva által leadott váladék idézi elő a gubacsképződést. Az imágók rövid életűek, nem táplálkoznak.
 
 
'''Alrend: Brachycera – Rövidcsápúkétszárnyúak-alkatúak (vagy légyalkatúak)'''
[[file:img1647348095386.png|233x195px|center|thumb]] 
 
**Nevüket megrövidült, heteronom, azaz különböző formájú ízekből álló csápjukról kapták, amely a fejlettebb családoknál 3 ízűvé redukálódott. 
**Csoportjai:
 
<center>
{| width="614" cellspacing="0" cellpadding="7"
|-
| width="140" height="24" | '''Alrend'''
| width="140" | 
| width="140" | 
| width="140" | 
|-
| rowspan="4" width="140" height="24" | Brachycera
(rövidcsápú kétszárnyúak)
| width="140" | Orthorrhapha
(egyenes pupáriumrésűek)
| width="140" | 
| rowspan="2" width="140" | 
|-
| rowspan="3" width="140" | Cyclorrhapha
(kerek pupáriumrésűek)
| width="140" | Aschiza
(homlokrés nélküli legyek)
|-
| rowspan="2" width="140" | Schizophora
(homlokréses legyek)
| width="140" | Acalyptratae
(torpikkely nélküli legyek)
|-
| width="140" | Calyptratae
(torpikkelyes legyek)
|}
</center>
 
'''Orthorrhapha''' – Az imágó kibúvásakor a báb bőre egyenesen, T alakban reped fel a hátoldalon.
'''Cyclorrhapha''' – Az imágó kibúvásakor a bábhüvely feji része kör alakban pattan fel.
'''Aschiza''' – A pupárium felnyitásában nem játszik szerepet speciális szerv.
'''Schizophora''' – A pupáriumból való kelést a csápok fölött a homlokrésen (ptilinum) kitüremlő homlokzsákba (ptilinális zsákba) pumpált vérnyirok feszíti fel. Ez a homlokzsák a pupárium elhagyása után a fejbe húzódik vissza, míg a vérnyirok a szárny csöves ereibe pumpálódva kifeszíti a szárnyakat. A homlokrés bezáródása után a csápok felől az arcra ereszkedve „U” alakú rajzolat formájában marad vissza. A csápok felett a homlokrésig tartó félhold alakú teret lunulának nevezzük.
'''Acalyptratae '''– A szárny alsó-belső, a tor oldalához csatlakozó részén a szárnylemezen csak fiókszárny (alula) és szárnypikkely (distycalypter) található.
'''Calyptratae''' – A fentiekhez legbelső harmadikként társul a torpikkely (basicalypter).
[[file:img1647360564363.jpeg|549x235px|center|thumb]] 
'''Infraordo: Tabanomorpha'''
'''Család: Tabanidae – bögölyök'''

'''''11. Tabanus bovinus'''''''' '''Linnaeus, 1758 '''– marhabögöly (91:6)''' Kb. 2 centiméter. Majdnem egész Európában, Észak-Ázsiában és Északnyugat-Afrikában elterjedt. Legelők, rétek, erdőszélek, kertek és nagyobb parkok lakója, a hegyekben kb. 2000 méterig havasi réteken fordul elő. Barna színű, potrohszelvényei közepén sárga, háromszög alakú foltok vannak. A hímek nektárfogyasztók, nőstényei lovak, szarvasmarhák és sertések, de időnként a szarvas és az őz vérét is szívják. Szúráskor véralvadás gátló anyagot bocsátanak a sebbe, ezért az áldozat az állat elrepülése után is tovább vérezhet. A nőstény csak akkor képes petéket érlelni, ha előzőleg vért szívott. Szúrása fájdalmas, mivel szívókája bedöfésekor gyakran idegszálak is sérülnek. Járványtani jelentősége nagy, mivel jó repülő és nagy távolságokat tud megtenni leszállás nélkül, ami az általa terjesztett fertőző betegségek (baktériumok – pl. ''Bacillus anthracis'', ''Francisella tularensis''; vírusok – pl. ló fertőző kevésvérűsége, sertés himlő; egysejtűek – pl. ''Trypanosoma spp.''; fonalférgek – pl. ''Dirofilaria spp.'', ''Loa spp.'') gyors és nagy területre való elterjesztésében nagyon fontos tényező. A lárvák a nedves talajban élnek, ahol rovarlárvákkal, férgekkel és csigákkal táplálkoznak, de egymást is felfalják.
 

'''''12. Haematopota pluvialis''''' (Linnaeus, 1758) '''– esőthozó pőcsik (91:4)''' Különösen nagyon párás, nyomott napokon, eső előtt szívnak, megjelenésükkel tehát sokszor jelzik a közelgő esőt. Eurázsia palearktikus zónájában elterjedtek. Főleg vízpartokon, nedves, mocsaras területeken élnek, de messzebbre is elkóborolnak. Szárnyai márványosan foltosak. A hímek nektárt és növényi nedveket szívogatnak, a nőstények vérszívók. Gyakran embereket támadnak meg, és leginkább a karján, a kézfején vagy a combján szúrják meg. A nőstények ezután vért szívnak, majd víz közeli növényekre rakják le megérett petéiket. A lárvák vízi életmódúak, ragadozók, rovarlárvákkal, csigákkal táplálkoznak, és kültakarón keresztül lélegeznek. A bábozódás a talajban történik.
 
'''Család: Asilidae – rablólegyek'''

'''''13. Philonicus albiceps'''''''' '''(Meigen, 1820)''' – homoki farkaslégy''' Karcsú testű, többnyire erősen szőrös. Röptében kapja el áldozatait, nevezetesen más legyeket, hártyásszárnyúakat, bogarakat, poloskákat és kabócákat. Többnyire a terep valamelyik kiemelkedő tárgyán ül, és onnan les áldozatára. Nyomban felfigyel a közeledő rovarra, és gyorsan rárepülve zsákmányul ejti, mégpedig erősen sertés lábai segítségével. Szájszervével átdöfi az áldozat kemény kutikuláját, majd a sebbe bocsátott nyállal megöli zsákmányát, és elfolyósítja annak szöveteit. Réteken, legelőkön, bokros helyeken fordul elő. Leggyakoribb rablólegyünk. A nőstény petéit a földre rakja és a tojócsövén levő serték segítségével homokot vagy talajszemcséket kotor rájuk. A kártevő rovarok pusztításával hasznot hajt.
 
'''Család: Bombyliidae – pöszörlegyek'''

'''''14. Bombylius major'''''''' '''Linnaeus, 1758'''– szegélyes pöszörlégy (91:8)''' Dús, bundaszerű szőrzettel rendelkezik. Szárnya elülső felén barna, bundája világossárga vagy fehér. Hosszú, előrenyúló szívókája van. Repülésük igen jellemző: többnyire egy ponton lebegnek, majd hirtelen odébb cikázva folytatják útjukat. Repülés közben elülső és középső lábaikat egyenesen előre meresztik, hátulsó lábaikat viszont hátrafelé széttárják úgy, hogy lábfej ízeik felfelé állnak. Egész Európában és Ázsiában elterjedtek Japánig, délen Észak-Afrikáig, valamint Észak-Amerikában is. Erdőszélek, kertek és parkok lakói. Imágóik viráglátogatók, nektárfogyasztók. Általában nem szállnak le a virágra, hanem fölötte vagy előtte egy helyben lebegnek, és hosszú szívókájukat a virág belsejébe nyújtva táplálkoznak. A nőstények olyan virágokba rakják petéiket, melyeket bányászméh fajok (''Andrena'' spp.) látogatnak, vagy pedig a magányosan élő bányászméhek fészkeinek bejárata közelébe petéznek. A lárvák bemásznak a fészekbe, a méhlárvákon élősködnek és itt is bábozódnak be. 

'''''15. Hemipenthes morio'''''''' '''(Linnaeus, 1758) '''– közönséges gyászlégy''' Szárnyai feketék, csak a csúcsukon átlátszóak. Európában, Szibériában és Amerikában elterjedt. Főleg domb-és hegyvidékeken fordul elő, gyakran erdei utakon sütkérezik. A kifejlett állatok nektárral táplálkoznak, az első stádiumú lárvák a gazdalárva táplálékát, a nyűszerű második stádiumúak magát a gazdalárvát eszik. A lárvák fürkészdarazsak lárváiban fejlődnek, amelyek maguk is más állatok élősködői – hiperparazitizmus (esetenként faliméhek fészkében is fejlődhetnek).
 
'''Infraordo: Cyclorrhapha'''
'''Divisio: Aschiza'''
'''Család: Syrphidae – zengőlegyek'''

'''''16. Eristalis tenax'''''''' '''(Linnaeus, 1758)''' – közönséges herelégy (91:11a-b)''' Barna torát többé-kevésbé sűrű, sárga szőrzet borítja, potrohát két-két sárga folt díszíti. Világszerte elterjedtek, kertekben, szemétdombokon, istállókban, trágyahalmokon élnek. Az imágók nektárral és virágporral táplálkoznak. Hosszú, teleszkópos farok nyúlvánnyal rendelkező lárvái erősen szennyezett, oxigén-szegény vizekben, trágyalében élnek, és szerves törmelékkel táplálkoznak. A hátsó testfelületükön elhelyezkedő hosszú csővel lélegeznek.
 

'''''17. Syrphus ribesii'''''''' '''(Linnaeus, 1758) '''– közönséges zengőlégy (91:9)''' Dél-Afrika kivételével világszerte elterjedt. Élénk színűek, fekete és sárga foltokkal. Kitűnő repülők, helyben is tudnak lebegni. Az imágók nektárt fogyasztanak. Réteken, kertekben, út-és erdőszéleken fordulnak elő. A nőstények gyakran katicabogarak petéire petéznek. A lárvák levéltetvekkel táplálkoznak.
 

'''''18. Volucella pellucens'''''''' '''(Linnaeus, 1758)''' – üvegpotrohú légy''' Világszerte elterjedtek. Réteken, kertekben, erdőszéleken, tisztásokon élnek. Lárváik poszméhfészkekben élnek (a poszméhek nem kezelik őket ellenségként). Bebábozódás és áttelelés a poszméhfészekben.
 
'''Divisio: Shizophora'''
'''Sectio: Calyptratae'''
'''Család: Fanniidae – árnyékszéklegyek'''

'''19. Fannia canicularis''' (Linnaeus, 1761) – kis házilégy (92:8) 4-6 milliméteres. Világszerte elterjedtek, főleg emberi lakóhelyeken élnek, de a szabadban is előfordulnak. A lárvák bomló állati és növényi anyaggal táplálkoznak. A nőstények nedves helyekre (pöcegödrökbe, trágyadombokra, rothadó állati vagy növényi anyagra) csomókban petéznek. Különféle anyagokban képesek fejlődni, így háziállatok bélsarában, állati tetemekben, rothadó gyümölcsökben, tejtermékekben. Leginkább a baromfi és a sertés bélsarát kedveli. A szabadban gombákban, darázsfészkekben, méhkasban, elpusztult csigákban, hernyókban, sáskákban mint dög-és hulladékevők fejlődnek. A lárvák dorzoventrálisan lapított testűek, szelvényeiken tüskeszerű nyúlványok vannak, ezáltal lényegesen különböznek az egyéb légynyüvektől. A fejlődés hossza kedvező körülmények között 15-30 nap. Leginkább bábként telelnek át. Számos emberi és állati betegség kórokozóit képesek terjeszteni.
 
'''Család: Muscidae – igazi legyek'''

'''20. Musca domestica''' Linnaeus, 1758 – házilégy (92:1a-b) 6-9 milliméteres. Imágói szürkésfeketék, első potrohszelvényükon kétoldalt sárgásbarna foltok vannak. A hímek szemei csaknem érintkeznek egymással a fejtetőn, míg a nőstény szemei között széles homlokrész marad szabadon. Kozmopolita, szünantróp faj, ami azzal függ össze, hogy szinte minden táplálékon képes megélni, a legkülönfélébb anyagokban képes fejlődni, és nagy a reprodukciós potenciálja. Épületekben, kertekben és a szabad természetben fordul elő (itt azonban nem képesek áttelelni). Hulladékokat, különösen cukortartalmú anyagokat fogyaszt. Szívókájának végén két szívópárna van. Ezeket a táplálékra rányomva tartva egyidejűleg nyálat bocsát ki, amivel a táplálékot feloldja, majd felszívja azt. A felvett anyag a begybe kerül, ahonnan a szükségletnek megfelelően visszaöklendezi, mivel a begybe vezető járat még az előtorban kiágazik a nyelőcsőből, így annak a középbélbe juttatásához fel kell böfögnie. A felöklendezett táplálék gyakran kibuggyan a szívókán csepp formájában, amelyet a légy ismét felnyal. Ez a táplálkozásmód nagymértékben alkalmas a kórokozók terjesztésére. Szőrrel, sertékkel fedett teste ugyancsak sokféle fertőző csíra hordozója lehet. Számos emberi és állati betegség kórokozóját (gombák, vírusok, baktériumok, egysejtűek, galand- és fonalférgek) képes terjeszteni. Tömeges előfordulása nyugtalanítja az állatokat és az embereket, szennyezheti a tejet és a hústermékeket. A nőstény bomló anyagokra, szemétre, trágyadombra (főleg sertéstrágyára és baromfi ürülékre) petézik. A bebábozódáshoz beássák magukat a trágyába. Az imágók átlagos élettartama 10-14 nap. Az időjárástól függően hazánkban 10-12 nemzedéke is lehet.
 

'''21. Stomoxys calcitrans''' (Linnaeus, 1758) – szuronyos istállólégy (92:2) Nagyon hasonlít a házi légyre, de szájszerve hosszabb, csaknem vízszintes irányú, teste kicsit vaskosabb, szárnyait jobban széttárva nyugtatja. Világszerte elterjedt, elsősorban állattartó telepeken fordul elő. A lárvák bomló szerves anyagokkal, az imágók (mindkét ivar) emlősök vérével táplálkoznak. Petéiket csomókban rakják le. Elsősorban trágyatelepeken, nedves növényi törmelékben, kivételesen gombákban, vízparti hordalékban fejlődnek. (Friss trágyában nem.) A teljes fejlődési idő 14 nap. Fájdalmas szúrásával nyugtalanítja a szarvasmarhát. Amennyiben nincs megfelelő táplálékforrás számára, úgy embereken, különösen folyók, tavak mentén található turistaszállásokon tartózkodókon szív vért.
 
'''Család: Oestridae – bagócsok'''
'''Subfamilia: Gasterophilinae'''

'''22. Gasterophilus intestinalis''' (De Geer, 1776) – közönséges lóbagócs (93:4) A gyomorbagócsok közül országszerte már csak ez az egy faj elterjedt. Imágói nem táplálkoznak. A nőstények lovak nyakára, sörényére, illetve oldalára rakják le petéiket. A lárvák a fertőzött lovak önmaguk vagy társaik harapdálása, nyalogatása során keletkező ún. hőlökés hatására pillanatok alatt kikelnek, és bekerülnek az állatok szájüregébe. Szövetoldó enzimeket termelve a nyelv, a pofa és a szájpadlás nyálkahártyája alatt, a fogíny mentén a garat irányába vándorolnak. Eközben időnként a felszínre jönnek, mivel légköri oxigénre van szükségük. A fogak közötti résekben, ínyben megtelepedve vedlenek. Ekkor jelennek meg a 2. stádiumú lárvák, amelyek hemoglobinjuk miatt pirosak. Jelenlétük miatt a szájüregben a szövetek elhalnak, a fogak körül gennyes gócok alakulhatnak ki. A szájüregben kb. 3-4 hétig tartózkodó lárvák kb. 60 %-a elpusztul. Az életben maradottak a gyomorba illetve a duodenum kezdeti szakaszába jutnak, és szájhorgaik segítségével a nyálkahártyához rögzítik magukat. Itt kb. 9-10 hónapig fejlődnek, miközben újabb vedlés után kialakulnak a halványpiros-sötétbarna színű, 3. stádiumú lárvák. A lárvakori fejlődésüket befejező lárvák több napig ürülve a bélsárral hagyják el a gazdaállatot. A bábozódás a talajban történik. Az imágók kb. 20-40 nap múlva kelnek ki. Hazánkban évente egy nemzedéke van. Az embereket is megfertőzheti: a lovakat simogató, ápoló személy kéz melege hatására gyorsan kikelnek, és befúrják magukat az ember bőre alá.
 
'''Subfamilia: Oestrinae'''

'''23. Oestrus ovis''' Linnaeus, 1758 – juhbagócs (93:7) 10-12 milliméteres. Sárgásbarna vagy sötétebb alapszínét csillogó szürkésfehér vagy fekete foltok tarkítják. Imágóik nem táplálkoznak. Az általuk előidézett betegséget „álkergekórnak” is szokták nevezni, utalva arra, hogy a juhok agyszövetében fejlődő galandféreg lárva okozta idegrendszeri tünetekhez hasonló viselkedést mutathatnak a fertőzött állatok. Nőstényei elevenszülők, röptükben egy-egy csepp folyadékba foglalva rakják le 1. stádiumú lárváikat a gazdaállat orrnyílásába vagy annak közelébe, olykor a szemrésébe. Az orr- és melléküregeibe jutott és ott vándorló lárvák szájhorgaikkal és a kültakarójukon elhelyezkedő tüskéikkel mechanikailag ingerlik a nyálkahártyát. Hatásukra orrfolyás, nehézlégzés, esetleg kötőhártya-gyulladás jön létre. Az orrváladék lejuthat az alsóbb légutakba is, ahol enyhébb vagy súlyosabb tüdő-elváltozások alakulhatnak ki. A vándorló lárvák jelentős része az első vedlés előtt elpusztul. Az életben maradt lárvák az orr- és melléküregeiben vedlenek és tovább fejlődnek, majd a homloküregbe vándorolva történik meg a második vedlésük. Esetenként a lárvák eljuthatnak a szarvcsap üregbe vagy a rostacsont járataiba. Az utóbbi helyen kialakuló gennyes gyulladás átterjedhet az agyburokra, amit enyhébb vagy súlyosabb idegrendszeri tünetek (tompultság vagy izgatottság, körkörös mozgás stb.) kísérhetnek. A 3. stádiumú lárvák elhagyva tartózkodási helyüket az orrnyílások felé vándorolnak, és ezeken keresztül a talajra hullnak. A lerakott lárváknak átlagosan csak 3-4 %-a fejlődik bábbá. A bábozódás a talajban történik. Hazánkban egy nemzedéke van. A bárányok általában erősebben fertőzöttek, ezeknél lesoványodás, gyapjúhullás, ritkán elhullás is lehetséges. Elvétve kutyákat és embereket is megfertőzhetnek. Ilyenkor a kötőhártyazsákban, kivételesen a szemgolyóban vagy az orrüregben találják meg a lárvákat. A fertőzött személyeken heveny kötőhártya-gyulladás, a szemhéjak ödémája jelentkezhet. Ezekben az esetekben a lárvák azonban rövid időn belül elpusztulnak.
 
'''Subfamilia: Hypodermatinae'''

'''24. Hypoderma bovis''' (Linnaeus, 1758) – közönséges marhabagócs (vargalégy) (93:8) Az 1973-ban kezdett tervszerű védekezés következtében fokozatosan eltűnt, és ma már maximum elvétve fordul elő hazánkban. Imágóik nem táplálkoznak. A nőstények repülés közben a szarvasmarhák hátulsó lábain és a test alsó részén a szőrszálakhoz egyesével rögzítik petéiket. A lárvák fehérjebontó enzimeik segítségével a szőr tövénél fúrják be magukat a bőr alá. Ezeken a helyeken ödéma, gyulladásos tünetek mutatkozhatnak. A bőr alá jutott lárvák 4-6 hónapon át az izmok közötti kötőszövetben vagy az idegek mentén vándorolnak, miközben kb. 70 %-uk elpusztul. A lárvák a gerinccsatorna háti-ágyéki részén, a dura mater és a periosteum közötti epidurális zsírszövetbe érkeznek, ahol kb. 3 hónapig tartózkodnak. Az itt elhalt lárvák miatt kivételesen a gerincvelő és a gerincvelői idegek károsodhatnak. A szövetek elfolyósításához proteolitikus enzimeket termelnek, majd némi izommunka révén becsúsznak az így keletkezett üregbe. A nyüvek a bőr nyílásain keresztül kipréselik testvégüket, amelyen a légrések vannak, így légköri oxigénhez juthatnak. Kutikulájukon keresztül táplálkoznak. A gazda szervezete a bőr alatt elhelyezkedő lárvák ellen kötőszöveti tokkal védekezik. A nyüvek vándorlása ezzel meg is szűnik. Legvégül kifúrják magukat, és a talajban bábozódnak be. A bagócslárvákkal fertőzött szarvasmarha feltűnően leromlik, ellenálló képessége lecsökken, tej- és húshozama jelentősen romlik. Átfurkált bőre nagyon sokat veszít értékéből. Nőstényei emberek szőrzetére (fej, hát, mellkas stb.), ritkán szemébe is lerakhatják petéiket. Állatok simogatása révén is bekövetkezhet a fertőződés. A klinikai tünetek (a fejen vagy annak közelében fájdalmas duzzanat) legtöbbször jóindulatúak. Előfordult, hogy a lárvákat a szemben vagy az agyban találták meg.
 
'''Család: Calliphoridae – fémeslegyek'''

'''25. Calliphora vicina''' Robineau-Desvoidy, 1830 – kék dongólégy (92:3) Feketén sertézett vöröses pofájáról és sárgás szárnypikkelyeiről lehet felismerni. Repülés közben dongó, zúgó hangot ad ki. Csaknem világszerte elterjedt. Nagyvárosokban a leggyakoribb kellemetlen „társbérlő”, mely lakásokban is gyakran megjelenik (a szoba hűvös zugait kedveli). Bomló növényi és állati anyagokkal táplálkozik. A nőstény bomló állati anyag árnyékos oldalának repedéseibe, mélyedéseibe rakja le egyesével vagy csoportosan 2 mm nagyságú, fényes, fehér petéit. Egy nőstény élete során akár 800 petét is rakhat (alkalmanként kb. 100-at). Kikelésük után nyomban befúrják magukat a tápanyagba, amelynek szöveteit proteolitikus enzimekkel feloldják és megemésztik. A dögöt elhagyva a talajban bábozódnak be. 

'''26. Lucilia caesar''' (Linnaeus, 1758) – fémzöld döglégy (92:5) Európában és Szibéria nagy részén elterjedtek. Elsősorban erdőkben élnek, ahol előszeretettel repülnek ürülékre és dögre. Erős illatú virágokon (erdei szömörcsögön), trágyán, ürüléken vagy tetemeken táplálkoznak. Az előbbiekben táplálékforrásként említett helyekre petéznek.
 
'''Család: Sarcophagidae – húslegyek'''

'''27. Sarcophaga carnaria''' (Linnaeus, 1758) – közönséges húslégy 4-7 milliméteres, sötétszürke. A potroh csillogó foltjai sakktáblaszerű rajzolatot alkotnak. Szeme élénk vörös színű. Európa és Afrika nagy részén elterjedt, főleg domb-és hegyvidékek erdős tájain fordul elő, akár emberi településeken is. A természetben gyakran az erős illatú virágokon tartózkodik. Bomló szerves anyagokkal táplálkozik. Néhány nap alatt peték százait rakja le. Kedvező külső hőmérséklet mellett a lárvák órákon belül kikelnek és gilisztákban fejlődnek.
 
'''Család: Tachinidae – fürkészlegyek'''

'''28. Tachina fera''' (Linnaeus, 1761) – közönséges fürkészlégy (92:7) Európa mérsékelt övi részén elterjedt. Erdős vidékek lakója, gyakran látható tisztások virágain. Potroha vörösessárga, a potroh közepén fekete hosszanti sávval. Az imágók nektárral és mézharmattal táplálkoznak. Petéit számos rovarfaj lárvájára rakja, általában lepkehernyókéra. A kikelő nyű befúrja magát a hernyó testébe és ott élősködik anélkül, hogy a gazda elpusztulna. A kifejlett légy általában a hernyó bábból távozik. Fejlődéséből kifolyólag nagy szerepet játszik a kártevők elszaporodásának megfékezésében.
 
'''Család: Hippoboscidae – kullancslegyek'''

'''29. Hippobosca equina''' Linnaeus, 1758 – ló-kullancslégy (93:5) Nagysága a 9 millimétert is elérheti. Palearktikus elterjedésű. Nálunk a legközönségesebb kullancslégy, amelyet lócsimbének is hívnak. Melegvérű gerinces állatok (főleg lovak és szarvasmarhák) vérét szívja (a hím és nőstény imágó egyaránt). Átlagosan 15 percig szivattyúzza magába a vért. Elsősorban a gazdaállat végbélnyílása körül illetve a comb belső felületén tartózkodik. Az embert is megtámadja (főleg nyáron). Tápcsatornájában szimbionta mikroszervezetek gondoskodnak a megfelelő vitamin ellátásról. A gazdaállatra repülve szárnyait elhullajtja, vért szív és párosodik. A fejletlen lárva az anya testében kikel, és a bábozódásra kész lárva hagyja el az anya testét (bábtojó legyek).
 
'''Sectio: Acalyptratae'''
'''Család: Tephritidae – fúrólegyek'''

'''30. Rhagoletis cerasi''' (Linnaeus, 1758) – európai cseresznyelégy Fekete-sárga színezetű, szárnyán négy sötét harántsáv díszlik. Közép- és Észak-Európában él. Magyarországon mindenütt közönséges. A nőstényeknek erős kitines tojócsövük van. Május-június környékén rakják le a petéiket a cseresznye szártövére. A nyüvek befúrják magukat a gyümölcsbe, ezzel a cseresznye kukacosságát okozva. A fejlett lárva a talajra ereszkedik. A bábozódás a talajban történik (áttelelés báb alakban).
 
'''Család: Drosophilidae – harmatlegyek'''
'''''31. Drosophila melanogaster'' '''Meigen, 1830''' – közönséges muslica (93:1)'''
Kozmopolita, mindenütt közönséges faj. A háztartásokban is állandóan jelen van. Lárvái erjedő gyümölcsökben, savanyú tejben, konyhai hulladékban stb. fejlődnek. Fontos számukra a mikroszkopikus gombák jelenléte, mert a lárvák mikofágok. Az imágók rothadó növényi anyagokkal táplálkoznak. A partnerek az erjedő gyümölcsön találkoznak. A násztánc során ritmikusan mozgatják testüket és szárnyaikat. Ezt követi a párzás, majd a nőstények lerakják petéiket (akár 400-at is). Kedvező hőmérséklet esetén a teljes fejlődési idő csak 2 hét. Rövid fejlődési idejük, könnyű tenyészthetőségük, nagy nemzedék- és utódszámuk, jó keresztezhetőségük és jól vizsgálható óriás kromoszómájuk miatt a genetikusok egyik legfontosabb kísérleti állatai.
 
'''Család: Braulidae – méhtetvek'''

'''32. Braula coeca''' Nitzsch, 1818 – méhtetű-légy Szárnyaik és billéreik teljesen hiányzanak, viszont lábaik fejlettek. A nőstény a lépsejtek belső falának tetejére tojja petéit. A kikelt lárvák befurakodnak a lép viaszrétegébe, ahol alagútszerű járatokat vájnak és virágpor tartalmú viasszal táplálkoznak. Az imágók a méhek torán vagy a tor és a potroh összeköttetés környékén tartózkodnak, és a méhek szívókájáról nyalakodnak. Az egyes méheken tartózkodó méhtetvek száma változó (az egyik megfigyelés során 75-öt számoltak meg egy dolgozón). Erősebb elszaporodásukat az állam királynője megsínyli, mert a méhtetvek folyamatosan elvonják tőle a táplálék egy részét, ugyanakkor a méhek normális tevékenységét is akadályozzák.
 
'''Rend: SIPHONAPTERA – Bolhalakúak'''
[[file:img1647302861800.png|192x165px|center|thumb]]
**1-8 milliméteresek. A nőstények általában nagyobbak a hímeknél. 
**Testük oldalirányból összelapított. 
**Hátrafelé irányuló sertéik megkönnyítik a szőrzet illetve a tollazat közötti mozgást. A feji serték elhelyezkedése, fejlettsége határozóbélyeg. 
**A pofa alsó határán és/vagy a pronotum hátulsó részén horizontálisan illetve vertikálisan helyezkedik el a ctenidium (fésű), amelyet dúsan pigmentált, sötétbarna, hátrafelé álló tüskék alkotnak. 
**Szúró-szívó szájszervük van, amely a fej elején lefelé irányul. 
**Szemeik egyszerű, fényérzékeny pontok. Néha csökevényesek vagy hiányzanak. 
**Rövid, bunkószerű csápjaik a fej két oldalán levő mélyedésekben helyezkednek el. 
**Szárnyatlanok. 
**3. pár lábuk ugróláb, ami a többinél sokkal fejlettebb és hosszabb. 
**5 lábfej ízük van, amelyhez 1 pár karom csatlakozik. 
**10 potrohszelvényük van. Az utolsó kettő főleg hímeknél erőteljesen módosult, bonyolult felépítésű párzószervek helye. 
**Fejlődésük holometabolia. A nősténynek vért kell szívnia a petézéshez. 3 lárvastádiumuk van. Az 1. stádiumú lárvák féregszerűek, lábatlanok. Testükön erős sertéket viselnek. Szájszervük rágó típusú. Szerves anyagokkal, bolhaürülékkel táplálkoznak, esetleg ragadozók. 
**Kifejletten paraziták, melegvérű állatok vérét szívják. A fajok kb. 94%-a emlősökön, a többi madarakon élősködik. 
**Bár egyes gazdafajoknak ismertek a saját bolhafajai, a bolhák gazda fajlagossága néhány faj kivételével nem szoros. A fontosabb fajok adultjai állandóan a gazdán tartózkodnak (stationer élősködők). 
**Köz- és állategészségügyi szempontból egyaránt jelentősek: az emberek és állatok nyugtalanítása mellett jellegzetes klinikai tünetekben jelentkező allergiás bőrreakciót, ún. bolhaekcémát idézhet elő a gazdaszervezetben, illetve számos kórokozó terjesztői (pl. pestis, kutya galandféreg). 
**Kb. 3000 fajuk közül Magyarországon 80 faj él. 
 
'''Család: Pulicidae'''

''33. Pulex irritans'' Linnaeus, 1758 – emberbolha (93:9) Világszerte elterjedt. Fényes teste sötétvörös vagy gesztenyebarna. A hím fele akkora, mint a nőstény. Főleg embereken, de kutyán, macskán, sertésen is megtelepedhet. A szabadban főként rókán és borzon fordul elő (emberi települések, de nagyobb emlősök kotorékában is). Vérszívó (a sebbe véralvadás gátló anyagot bocsát, egy-egy táplálkozás alkalmával többször is szúr). Nyűszerű lárvái vannak, melyek erősen fénykerülők, sötét és nedves helyeken élnek (pl. padlórepedésekben, tapéta alatt).

''' ''34. Ctenocephalides canis'' '''(Curtis, 1826) '''– kutyabolha''' A pofa- és előtori fésű egyaránt megtalálható rajta. Leggyakoribb gazdája a kutya, de macskán, rókán, görényen és emberen is előfordul. Közegészségügyileg veszélyes, ugyanis a kutya galandférgének (''Dypilidium caninum'' – uborkamagképű galandféreg) köztesgazdája. A féreg petéi bekerülnek a bolhalárvába és a kifejlett bolhában borsóka lárvákká (cysticercus) alakulnak. A kutya szőrén levő szétrágott bolhából a féreg könnyen az emberre kerülhet. Az ember kezéről az étellel a bélcsatornába juthat. A fertőzés a kutya tisztán tartásával és kézmosással megelőzhető.

Rovarok – Insecta: Holometabola: Anthliophora: Mecoptera, Diptera, Syphonaptera

2023-02-16T14:08:29Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

'''[[Rendsorozat: Antliophora - Légyszerűek|Rendsorozat: Antliophora - Légyszerűek]]'''
Rend: Mecoptera – Csőrösrovar-alakúak
Család: Panorpidae – skorpiólegyek
'''''1. Panorpa communis ''– közönséges skorpiólégy'''
Család: Boreidae – hótücskök
'''''2. Boreus westwoodi'' – ormányos hótücsök'''
 
Rend: Diptera –Kétszárnyú-alakúak
Alrend: Nematocera – fonalascsápú kétszárnyúak (vagy szúnyogalkatúak)
Infraordo: Tipulomorpha
Család: Tipulidae – lószúnyogok
'''''3. Tipula maxima'' – óriás lószúnyog'''
 
Infraordo: Culicomorpha
Család: Culicidae – igazi vagy csípő szúnyogok33. Braula coeca
'''''4. Culex pipiens'' – dalos szúnyog'''
'''''5. Aedes vexans'' – gyötrő szúnyog'''
'''''6. Anopheles maculipennis'' – foltos maláriaszúnyog'''
Család: Chironomidae – árvaszúnyogok
'''''7. Chironomus plumosus'' – közönséges árvaszúnyog '''
Család: Simuliidae – púposszúnyogok vagy cseszlék
'''''8. Simulium equinum'' – lócseszle'''
Infraordo: Bibionomorpha
Család: Bibionidae – bársonylegyek
'''''9. Bibio marci'' – tavaszi bársonylégy (Szent Márton legye)'''
Család: Cecidomyiidae – gubacsszúnyogok
'''''10. Mikiola fagi'' – bükk-gubacsszúnyog'''
 
Alrend: Brachycera – Rövidcsápúkétszárnyú-alkatúak (vagy légyalkatúak)
Infraordo: Tabanomorpha
Család: Tabanidae – bögölyök
'''''12. ''''Tabanus bovinus'' – marhabögöly'''
'''''13. Haematopota pluvialis'' – esőthozó pőcsik'''
Család: Asilidae – rablólegyek
'''''14. Philonicus albiceps'' – homoki farkaslégy'''
Család: Bombyliidae – pöszörlegyek
'''''15. Bombylius major'' – szegélyes pöszörlégy'''
'''''16. Hemipenthes morio'' – közönséges gyászlégy'''
 
Infraordo: Cyclorrhapha
Divisio: Aschiza
Család: Syrphidae – zengőlegyek
'''''17. Eristalis tenax'' – közönséges herelégy'''
'''''18. Syrphus ribesii'' – közönséges zengőlégy'''
'''''19. Volucella pellucens'' – üvegpotrohú légy'''
 
Divisio: Shizophora
Sectio: Calyptratae
Család: Fanniidae – árnyékszéklegyek
'''''20. Fannia caniculari'' – kis házilégy'''
Család: Muscidae – igazi legyek
'''''21. Musca domestica'' – házilégy'''
'''''22. Stomoxys calcitrans'' – szuronyos istállólégy'''
Család: Oestridae
Subfamilia: Gasterophilinae
'''''23. Gasterophilus intestinalis'' – közönséges lóbagócs'''
Subfamilia: Oestrinae
'''''24. Oestrus ovis'' – juhbagócs'''
Subfamilia: Hypodermatinae
'''''25. Hypoderma bovis'' – közönséges marhabagócs (vargalégy)'''
Család: Calliphoridae – fémeslegyek
'''''26. Calliphora vicina'' – kék dongólégy'''
'''''27. Lucilia caesar'' – fémzöld döglégy'''
Család: Sarcophagidae – húslegyek
'''''28. Sarcophaga carnaria'' – közönséges húslégy'''
Család: Tachinidae – fürkészlegyek
'''''29. Tachina fera'' – közönséges fürkészlégy'''
Család: Hippoboscidae – kullancslegyek
'''''30. Hippobosca equina'' – ló-kullancslégy'''
 
Sectio: Acalyptratae
Család: Tephritidae – fúrólegyek
'''''31. Rhagoletis cerasi'' – európai cseresznyelégy'''
Család: Drosophilidae – harmatlegyek
'''''32. Drosophila melanogaster'' – közönséges muslica'''
Család: Braulidae – méhtetvek
'''''33. Braula coeca'' – méhtetű-légy'''
 
Rend: Siphonaptera - Bolhaalakúak
Család: Pulicidae
'''''34. Pulex irritans'' – emberbolha'''
'''''35. Ctenocephalides canis'' – kutyabolha '''
'''Felhasznált irodalom'''
Capinera, J. L.''' '''2004''' '''Encyclopedia of Entomology, Kluwer Academic Publishers, London
Günther, K., Hannemann, H. J., Heike, F., Königsmann, E., Schumann, H. (1975): Uránia állatvilág – Rovarok, Gondolat Kiadó, Budapest
Móczár, L. (1990): Rovarkalauz, Gondolat, Budapest
Papp, L. (szerk) (1997): Zootaxonómia, MTTM és Dabas Jegyzet Kft., Dabas
Reichholf-Riehm, H. (1997): Természetkalauz – Rovarok, Magyar Könyvklub, Budapest
Varga, J. (1995): Állatrendszertani gyakorlatok I., Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola, Eger
''' '''

Családsorozat: Noctuoidea

2023-02-16T14:08:29Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

'''Rendsorozat: ''Amphiesmenoptera'''''
'''Rend:''' '''LEPIDOPTERA – Lepkealkakúak vagy pikkelyesszárnyú-alakúak Alrend: Glossata – valódi lepkék ''Családsorozat: Noctuoidea'''''
'''Család: Notodontidae – púposszövők'''
Közepes és nagytermetű fajok tartoznak ide. Világszerte 2500 fajuk ismert, hazánkban 34 faj fordul elő. Elülső szárnyuk alsó szegélyén kis kiöblösödés van, ami – ha az állat teste fölött összecsukja szárnyait – kis púpként jelentkezik. A hernyók gyakran igen bizarr külsejűek.
 
'''''77. Phalera bucephala'' (Linnaeus, 1758) – sárgafoltos púposszövő (77:6)'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 50-70 mm. Elülső szárnya szürkés alapszínű, csúcsában nagy sárga folt van. Hátulsó szárnya világos. Elterjedés: Eurázsia mérsékeltövi lomberdőzónájában elterjedt faj, hazánkban is mindenütt előfordul. Élőhely: hegy- és dombvidéki elegyes lomberdők, ligeterdők, ültetett nyarasok. Repülési idő: egy- vagy kétnemzedékes, májustól augusztusig. Éjjel repül. Tápnövény: fűz (Salix), nyár (Populus), hárs (Tilia), tölgy (Quercus), szil (Ulmus) fajok.
 
'''''78. Cerura vinula'' (Linnaeus, 1758) – nagy púposszövő (77:1a-b)'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 60-80 mm. Elülső szárnya szürkésfehér alapszínű, fekete, zegzugos lefutású hullámvonalakkal. Hátulsó szárnya szürke. Elterjedés: a Palearktikumban széles körben elterjedt faj, Magyarországon sokfelé előfordul, de nem gyakori. Élőhely: nedves erdőkben, lápokban, folyók árterein fordul elő. Repülési idő: április elejétől július elejéig. Éjjel repül. Tápnövény: fűz (Salix), nyár (Populus) fajok.
 
'''''79. Stauropus fagi'' (Linnaeus, 1758) – bükkfa-púposszövő (77:2)'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 45-70 mm, a nőstény nagyobb, mint a hím. Szárnyai barnák, az elülsőn egy világos hullámvonal, illetve a szegélytérben egy elmosódott sötét foltsor van. Elterjedés: a Palearktikum lomberdő-zónájában elterjedt, Magyarországon sokfelé gyakori. Élőhely: elsősorban hűvösebb, üde erdőkben, ártéri ligeterdőkben fordul elő. Repülési idő: kétnemzedékes, április közepétől május végéig, majd június közepétől július végéig. Éjjel repül. Tápnövény: főleg tölgy (Quercus), bükk (Fagus), mogyoró (Corylus), nyír (Betula) fajok.
 
'''''80. Thaumetopoea processionea'' (Linnaeus, 1758) – tölgy-búcsújárólepke (77:11a-b)'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 25-40 mm, a nőstény nagyobb, mint a hím. Elülső szárnya szürke, két sötétebb harántvonallal. Hátulsó szárnya piszkosfehér.
Elterjedés: Nyugat-Európától Kisázsiáig elterjedt faj, hazánk erdős vidékein mindenütt előfordul. Élőhely: erdők, elsősorban melegebb tölgyesek. Repülési idő: július-augusztus. Éjjel repül. Tápnövény: elsősorban tölgy (Quercus) fajok. Megjegyzés: a búcsújárólepkék nevüket a hernyók jellegzetes viselkedéséről kapták. Napközben a fák törzsén közös hernyófészekben pihennek, éjszaka járnak fel táplálkozni a lombkoronába. Ezt úgy teszik, hogy egyik hernyó elindul és egy selyemfonalat húz maga után, amit a többiek kettes-hármas sorokba rendeződve egymás után követnek, így hosszú sorokban menetelnek fölfelé.
 
'''Család: Lymantriidae – gyapjaslepkék'''
Közepes vagy kistermetű lepkék tartoznak ide. Világszerte 2500 fajuk van, ebből hazánkban 16 fordul elő. Nevüket a nőstények potrohán lévő gyapjúszerű szőrzetről kapták, amit petecsomóik álcázására használnak. A hernyók általában dúsan szőrözöttek. A bábon találhatók szőrcsomók. Több faj gradációra hajlamos, több erdészeti kártevő van köztük.
 
'''''81. Lymantria dispar'' (Linnaeus, 1758) – gyapjaslepke (78:6a-c)'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 35-60 mm, a nőstény jóval nagyobb, mint a hím. A hím elülső szárnya barna, szakadozott sötétebb hullámvonalakkal. Hátulsó szárnya is barna, szinte rajzolatmentes. A nőstény szárnyainak alapszíne fehér vagy sárgásfehér, elülső szárnyán változó kiterjedésű fekete mintázattal. Elterjedés: palearktikus faj, de Észak-Amerikába is behurcolták. Hazánkban mindenfelé megtalálható, gyakori. Élőhely: erdők, elsősorban tölgyesek, de szinte mindenhol előfordul, ahol fák vannak. Repülési idő: július-augusztus. A hím nappal és éjjel is repül, a nőstény röpképtelen. Tápnövény: elsősorban tölgy (Quercus) fajok és gyümölcsfák, de szinte minden fás szárú növényt elfogyaszt a hernyó, nagyon poifág. Hazánk legjelentősebb erdészeti kártevője.
 
'''''82. Lymantria monacha'' (Linnaeus, 1758) – apácalepke'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 35-65 mm, a nőstény jóval nagyobb, mint a hím. Az elülső szárny alapszíne fehér, ezen fekete, zegzugos hullámvonalak vannak. A hátulsó szárny szürkés színű. Elterjedés: palearktikus faj, hazánkban szórványos előforulású, de helyenként nem ritka. Az Alföld nagy részéről hiányzik. Élőhely: középhegységi fenyvesek és bükkösök. Repülési idő: június végétől augusztus közepéig. A hím és a nőstény is éjjel repül. Tápnövény: elsősorban erdei fenyő (Pinus sylvestris), de bükk (Fagus sylvatica) is.
 
'''''83. Euproctis chrysorrhoea'' (Linnaeus, 1758) – aranyfarú szövő (78:9)'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 25-45 mm, a nőstény nagyobb, mint a hím. A szárnyak tiszta fehérek, csak az elülsőn van egy-két apró fekete folt. A potroh vége barnássárga szőrpamacsot visel. Elterjedés: palearktikus faj, hazánkban elterjedt és gyakori. Élőhely: erdők, kertek, gyümölcsösök. Repülési idő: június-augusztus. Éjjel repül. Tápnövény: elsősorban tölgy (Quercus) és különböző gyümölcsfák.
 
'''Család: Arctiidae – medvelepkék'''
Kis, közepes és nagytermetű, lepkék tartoznak ide. Viszonylag nagy fajszámú család, világszerte kb. 11000 fajuk él, hazánkban 51 faj fordul elő. Hernyóik dúsan szőrözöttek, innen ered a család neve. Három morfológiailag különböző alcsaládot sorolunk ide.
'''Subfamilia: Lithosiinae – zuzmószövők'''
Kis vagy közepes termetű lepkék. Elülső szárnyuk jellegzetesen megnyúlt, keskeny. Hernyóik általában zuzmókon élnek.
 
'''''84. Lithosia quadra'' (Linnaeus, 1758) – négypettyes zuzmószövő'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 35-50 mm, ezzel a legnagyobb termetű hazai zuzmószövő. A hím elülső szárnya szürke, csak a tőtere sárga. A nőstény szárnyai sárgák, az elülsőn két feltűnő kékesfekete pettyel. Elterjedés: palearktikus faj, hazánkban elterjedt, de az Alföld egyes részeiről hiányzik. Hegyvidéki öreg erdőkben gyakori. Élőhely: lombhullató erdők, az öreg, üdébb állományokat kedveli. Repülési idő: júniustól szeptemberig (a Dél-Dunántúlon kétnemzedékes). Éjjel repül. Tápnövény: főleg tölgy (Quercus) és nyíren (Betula) tenyésző zuzmókon él.
 
'''Subfamilia: Arctiinae – valódi medvelepkék'''
Közepes vagy nagytermetű fajok tartoznak ide, általában feltűnő színezetűek. Hernyóik dúsan szőrözöttek. Az imágók éjszaka aktívak, egyes fajaik csak a késő éjjeli, vagy kifejezetten a hajnali órákban repülnek.
 
'''''85. Spilosoma lubricipeda'' (Linnaeus, 1758) – tejszínű medvelepke (71:15)'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 34-42 mm. A szárnyak fehérek, az elülsőn több, a hátulsón kevés apró fekete ponttal. A potroh sárga, szelvényenként három fekete pontot visel. Elterjedés: a Palearktikumban széles körben elterjedt faj, hazánkban is mindenhol előfordul és gyakori. Élőhely: rétek, erdőszélek, kertek. Repülési idő: kétnemzedékes, május-júniusban, illetve július végétől szeptember végéig. Éjjel repül. Tápnövény: apró lágyszárúak.
 
'''''86. Arctia caja'' (Linnaeus, 1758) – közönséges medvelepke'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 56-78 mm. Elülső szárnya barna, ezen szabálytalan fehér vonalak vannak. Hátulsó szárnya narancssárga vagy piros, több kék pupillájú fekete folttal. Elterjedés: holarktikus faj, hazánkban is elterjedt, főleg nedvesebb helyeken gyakori. Élőhely: üdébb rétek és erdők. Repülési idő: július végétől szeptember elejéig. A késő éjjeli órákban repül. Tápnövény: apró lágyszárúak.
 
'''Subfamilia: Ctenuchinae – álcsüngőlepkék'''
Kis, esetleg közepes méretű lepkék tartoznak ide. Az imágók küllemben és viselkedésben hasonlítanak a csüngőlepkékre (Zygaenidae), de a két csoport nem áll rokoni kapcsolatban egymással. A trópusi fajok egy része méheket, darazsakat utánoz. Nappali aktivitásúak. Hernyóik dúsan szőrözöttek.
 
'''''87. Amata phegea'' (Linnaeus, 1758) – fehérpettyes álcsüngőlepke'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 34-40 mm. Szárnyai és teste fényes fekete. Az elülső szárnyon legtöbbször hat fehér folt van, a hátulsón általában kettő. A potrohon széles sárga gyűrű látható. Elterjedés: palearktikus faj, hazánk erdős vidékein elterjedt és gyakori. Élőhely: erdők, erdőszélek. Repülési idő: június elejétől július végéig. Nappal repül. Tápnövény: apró lágyszárúak.
 
'''Család: Noctuidae – bagolylepkék'''
A lepkék legfajgazdagabb családja, világszerte mintegy 35000 fajt ismerünk, hazánkban is kb. 500 honos. Nagyon változatos méretű és testalkatú lepkék tartoznak ide, éppen ezért nehéz általános jellemzést adni rájuk. Egy-két alcsaládot kivéve testük erőteljes, elülső szárnyuk nyújtott háromszög alakú, hátulsó kisebb, kerekded. Hernyóik általában csupaszok vagy gyengén szőrözöttek. Az imágók néhány kivételtől eltekintve éjszakai aktivitásúak.
'''Subfamilia: Hypeninae – karcsúbaglyok'''
Általában kistermetű, széles szárnyú, karcsú testű fajok. Küllemükben az araszolókra emlékeztetnek. Ajaktapogatójuk gyakran megnyúlt, csőrszerűen előre álló.
 
'''''88. Hypena rostralis'' (Linnaeus, 1758) – közönséges karcsúbagoly'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 22-25 mm. Elülső szárnya szürkésbarna alapszínű, szabálytalan, zegzugos okkerbarna rajzolattal. Hátulsó szárnya egyszínű szürkésbarna. Elterjedés: eurázsiai faj, hazánkban is mindenütt előfordul, főként nedves területeken. Élőhely: rétek, erdők, kertek. Repülési idő: kétnemzedékes, júniustól augusztusig, és szeptembertől májusig. Ez utóbbi nemzedék imágói telelnek át barlangokban, faodvakban, épületekben, pincékben. Éjjel repül. Tápnövény: csalán (Urtica) fajok és komló (Humulus lupulus).
 
'''Subfamilia: Catocalinae – övesbaglyok'''
Közepes és nagytermetű fajok, hátulsó szárnyuk élénk színezetű.
 
'''''89. Catocala fraxini'' (Linnaeus, 1758) – kék övesbagoly (80:12)'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 82-86 mm, ezzel a hazai legnagyobb bagolylepke. Elülső szárnya szürkés rejtőszínű, a hátulsón fekete alapon egy kék szalag húzódik végig. Elterjedés: palearktikus faj, hazánkban inkább sík- és dombvidéken található. Élőhely: puhafaligeterdők, nyarasok. Repülési idő: júliustól szeptemberig. Éjjel repül. Tápnövény: nyár (Populus) fajok, főleg fehér nyár (P. alba). Megjegyzés: védett faj.
 
'''''90. Catocala nupta'' (Linnaeus, 1767) – piros övesbagoly'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 70-75 mm. Elülső szárnya szürkés rejtőszínű, hátulsó szárnya piros alapszínű két fekete szalaggal. Elterjedés: palearktikus faj, hazánkban mindenütt előfordul. Élőhely: elsősorban puhafaligeterdők, de egyéb erdők, kertek is. Repülési idő: júniustól szeptemberig. Éjjel repül. Tápnövény: fűz (Salix) és nyár (Populus) fajok.
 
'''Subfamilia: Plusinae – aranybaglyok'''
Általában közepes termetű fajok, elülső szárnyukon csillogó aranyos vagy ezüstös színű foltokkal.
 
'''''91. Autographa gamma'' (Linnaeus, 1758) – gammabagoly (80:10)'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 34-42 mm. Elülső szárnya szürkés vagy barnás alapszínű, középen egy ezüstös színű „Y” alakú (gammafolt) folttal. Hátulsó szárnya szürkésbarna, a szegélytér sötétebb. Elterjedés: a holarktikus régióban elterjedt faj hazánkban is mindenütt előfordul és általában gyakori. Élőhely: nyílt élőhelyek, mezőgazdasági területek is. Repülési idő: az imágók délről való bevándorlása április-májusban indul meg és nyár derekáig tart. Az itthon fejlődött nemzedék június második felétől repül egészen októberig. Hazánkban csak kivételes esetekben tud áttelelni. Nappal és éjjel is repül. Tápnövény: polifág, leginkább lágyszárúak.
 
'''Subfamilia: Cuculliinae – csuklyásbaglyok'''
Általában közepes termetű, szürkés-barnás színezetű fajok, elülső szárnyuk keskeny, nyújtott. Torukon csuklyaszerűen felálló szőrpamacs található.
 
'''''92. Cucullia umbratica'' (Linnaeus, 1758) – közönséges csuklyásbagoly (79:15a-b)'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 45-60 mm. Elülső szárnya nyújtott szürkés színű, a hátulsó fehéres vagy barnás. A toron az alcsaládra jellemző felálló csuklyaszerű szőrzet található. Elterjedés: palearktikus faj, hazánkban mindenütt előfordul.
Élőhely: mindenféle gyepes, füves élőhely, kultúrterületek is. Repülési idő: májustól szeptemberig. Éjjel repül. Tápnövény: különböző fészkesvirágzatúak (Asteraceae).
 
'''Subfamilia: Hadeninae – szegfűbaglyok'''
Nagy fajszámú és nagyon változatos alcsalád.
 
'''''93. Staurophora celsia'' (Linnaeus, 1758) – buckabagoly (80:2)'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 38-42 mm. Elülső szárnya alapszíne barna, ezen két nagy csillogó zöld folt van. Hátulsó szárnya egyszínű barna. Elterjedés: a Palearktikum nyugati felében elterjedt faj, hazánkban szórványos elterjedésű. Élőhely: kötődik a homokterületekhez, zárt homokpusztagyapekben, homoki tölgyesek tisztásain fordul elő. Repülési idő: augusztus végétől október közepéig. Éjjel repül. Tápnövény: különböző pázsitfűfélék (Poaceae), elsősorban nádtippan (Calamagrostis), sédbúza (Deschampsia), szőrfű (Nardus) fajok. Megjegyzés: Vörös Könyves, védett faj. 
 
'''''94. Mythimna albipuncta'' ([Denis & Schiffermüller], 1775) – fehérpontos rétibagoly'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 30-38 mm. Elülső szárnya alapszíne barna, közepén egy apró fehér ponttal. Hátulsó szárnya szürkésbarna. Elterjedés: a Palearktikum nyugati felében elterjedt faj, hazánkban mindenütt előfordul. Élőhely: mindenféle gyepes élőhely, kultúrterületek is. Repülési idő: kétnemzedékes, májustól szeptemberig. Éjjel repül. Tápnövény: különböző pázsitfűfélék (Poaceae).
 
'''''95. Eupsilia transversa'' (Hufnagel, 1766) – holdacskás télibagoly'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 40-48 mm. Elülső szárnya barnás alapszínű (néha lilás árnyalattal), a középtérben egy kis félhold alakú fehér vagy sárga folttal. Hátulsó szárnya szürkésbarna. Elterjedés: palearktikus faj, hazánkban mindenütt előfordul. Élőhely: erdők, bokros területek, kertek. Repülési idő: szeptembertől májusig, imágóként telel fakéreg alatt, faodvakban, barlangokban. Enyhe téli estéken is repül. Éjjel aktív. Tápnövény: különböző fák és cserjék.
 
'''Subfamilia: Noctuinae – földibaglyok'''
Barnás-szürkés színezetű, nagyrészt közepes termetű fajok tartoznak ide. Hernyóik a talaj közelében élnek, lágyszárúakkal táplálkoznak. A hazai fauna több állatföldrajzi érdekessége ebbe az alcsaládba tartozik.
 
'''''96. Noctua pronuba'' Linnaeus, 1758 – nagy sárgafűbagoly'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 42-60 mm. Elülső szárnya alapszíne a világos szürkésbarnától a sötét vörösesbarnáig változhat, jól kivehető kör- és vesefolttal. Hátulsó szárnya élénksárga, a szegélytérben egy fekete szalaggal. Elterjedés: holarktokus faj, hazánkban mindenütt előfordul. Élőhely: nyílt, gyepes területek, kultúrterületek is. Repülési idő: májustól szeptemberig. Éjjel repül. Tápnövény: különböző lágyszárúak, polifág.
 
'''''97. Agrotis segetum'' ([Denis & Schiffermüller], 1775) – vetési bagolylepke (79:2)'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 38-43 mm. Elülső szárnya világos- vagy sötétszürke alapszínű, jól kivehető vese-, kör- és csapfolttal. Hátulsó szárnya fehér, sötét erekkel. Elterjedés: eurázsiai és afrikai elterjedésű faj, hazánkban is mindenütt megtalálható, az egyik legközönségesebb bagolylepke faj. Élőhely: nyílt, füves területek, kultúrtájak is. Vándorlásra hajlamos faj. Repülési idő: kétnemzedékes, májustól októberig. Éjjel repül. Tápnövény: különböző lágyszárúak. Gyakran szántóföldi kártevőként lép fel.

Családsorozat: Drepanoidea, Geometroidea

2023-02-16T14:08:29Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

'''Rendsorozat: Amphiesmenoptera'''
'''Rend:''' '''LEPIDOPTERA – Lepkealkakúak vagy pikkelyesszárnyú-alakúak''' '''Alrend: Glossata – valódi lepkék''' '''''Családsorozat: Drepanoidea'''''
'''Család: Drepanidae – sarlósszövők'''
Kis, esetleg közepes termetű lepkék tartoznak ebbe a kis fajszámú családba. Világszerte mintegy 450 fajuk van, hazánkban 7 fordul elő. Testük karcsú, szárnyaik ehhez képest nagyok. Elülső szárnyuk alakja jellegzetes, a szárnyak csúcsa sarlószerűen kihúzott. Innen ered a család neve. Hernyóik utolsó pár farlába csökevényes. 
'''''70. Watsonalla (=Drepana) binaria'' (Hufnagel, 1767) – tölgyfa-sarlósszövő (77:12)'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 22-38 mm, a nőstény nagyobb, mint a hím. A szárnyak sárgásbarnák, az elülső középterében két kis fekete folt van. Elterjedés: a Palearktikum középső és déli részén – kelet felé Kisázsiáig és Örményországig – elterjedt, hazánk erdős területein mindenfelé megtalálható. Élőhely: erdős területek, elsősorban tölgyesek. Repülési idő: kétnemzedékes, április végétől június elejéig, majd július elejétől augusztus végéig. Éjszaka aktív. Tápnövény: elsősorban tölgyek (Quercus), de más lombos fák is.
 
'''Család: Thyatiridae – pihésszövők'''
A meglehetősen kis fajszámú családba közepes termetű lepkék tartoznak. Világszerte csupán 150 fajt ismerünk, ebből hazánkban 10 fordul elő. Zömök testfelépítésűek, dúsan szőrözöttek. A hernyók általában csupaszok.
 
'''''71. Thyatira batis'' (Linnaeus, 1758) – rózsafoltos pihésszövő (77:16)'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 32-38 mm. Elülső szárnya szürke, ezen több nagy rózsaszín kerekded folt van. A hátulsó szárnyak barnásszürkék. Elterjedés: a Palearktikum mérsékelt övezetében egészen Japánig honos, hazánkban országszerte elterjedt és gyakori. Élőhely: erdős területek, kertek. Repülési idő: kétnemzedékes, május-június, majd augusztus-szeptember. Éjszaka aktív. Tápnövény: szeder (Rubus) fajok.
 '''''Családsorozat: Geometroidea'''''
'''Család: Geometridae – araszolók'''
A lepkék második legnépesebb családja (a bagolylepkék után), világszerte mintegy 26000 fajjal, hazánkban 300 fordul elő. Változatos méretűek, de a fajok nagy része inkább közepes és kistermetű. Testük karcsú, szárnyaik nagyok, szélesek, törékenyek. Általában szürkés, barnás színűek, de van köztük több zöld színű faj is. Nyugalomban szárnyaikat testük mellett szétterítve tartják. A nőstények egyes csoportokban (ún. téli araszolók) csökevényes szárnyúak. A hernyók haslábai általában hiányoznak, ezért kénytelenek araszoló mozgással haladni. Innen ered a család neve. A hernyók gyakran nagyon jól utánozzák a növények ágait.
 
'''''72. Geometra papilionaria'' (Linnaeus, 1758) – nagy zöldaraszoló (81:1a-b)'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 40-46 mm. Szárnyai zöldek, szakadozott fehér hullámvonalakkal. Elterjedés: a Palearktikum mérsékelt övezetében egészen elterjedt, hazánkban domb- és hegyvidéken fordul elő. Élőhely: hegyvidéki erdők, elsősorban nyíresek. Repülési idő: júniustól augusztusig. Éjjel repül. Tápnövény: nyír (Batula) és éger (Alnus) fajok.
 
'''''73. Timandra comae'' Schmidt, 1931 – piroscsíkos csipkésaraszoló '''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 26-30 mm. Szárnyainak alapszíne okkersárga, ezen egy éles, egyenes sötétpiros keresztvonal húzódik végig. Hátulsó szárnya csücskös. A szárnyak rojtja rózsaszínes piros. Elterjedés: eurázsiai faj, hazánkban mindenfelé előfordul, gyakori. Élőhely: a legkülönbözőbb gyepes területek, degradált élőhelyeken is előfordul. Repülési idő: kétnemzedékes, április végétől szeptemberig. Éjjel repül. Tápnövény: különböző lágyszárúak.
 
'''''74. Operophtera brumata'' (Linnaeus, 1758) – kis téliaraszoló (82:1a-c)'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 22-28 mm. Elülső szárnya szürkésbarna, több elmosódott hullámvonallal. Hátulsó szárnya világosszürke. A nőstény csökevényes szárnyú. Elterjedés: európai és nyugat-ázsiai faj, hazánkban mindenütt megtalálható és gyakori. Élőhely: lombos erdők, kertek, gyümölcsösök. Repülési idő: október közepétől december közepéig-végéig. Alkonyatkor és éjjel repül. Tápnövény: fák és cserjék, polifág. Gyakran erdészeti kártevőként lép fel.
 
'''''75. Abraxas grossulariata'' (Linnaeus, 1758) – köszméte-araszoló (81:10a-b)'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 35-42 mm. Szárnyai fehér alapszínűek, sok elszórt fekete ponttal és az elülső szárnyon kevés sárga mintázattal. Elterjedés: európai, nyugat-ázsiai faj, hazánkban országszerte gyakori. Élőhely: üde erdők, de kertek is. Repülési idő: júniustól augusztusig. Éjjel repül. Tápnövény: köszméte (Ribes) fajok, ritkábban kökény (Prunus spinosa) és kecskerágó (Euonymus) fajok.
 
'''''76. Biston betularia'' (Linnaeus, 1758) – szürke pettyesaraszoló (= nyírfaaraszoló) '''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 40-62 mm, a nőstény nagyobb, mint a hím. Szárnyai fehér alapszínűek, szabálytalan fekete rajzolattal. A fekete rajzolat kiterjedése nagyon változó lehet, vannak teljesen fekete, melanisztikus példányok is. Elterjedés: Európa nagy részén előfordul, kelet felé Kisázsia, a Traszkazkázus, az Altaj hegység és Kelet-Szibéria területén át egészen Japánig terjed az areája. Hazánk egész területén előfordul és gyakori. Élőhely: lombos erdők, kertek. Repülési idő: kétnemzedékes, májustól szeptember elejéig. Éjjel repül. Tápnövény: elsősorban tölgy (Quercus) fajok, de egyéb fák és cserjék is, polifág. Megjegyzés: ez a faj az ipari melanizmus iskolapéldája.

Családsorozat: Papilionioidea

2023-02-16T14:08:29Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

'''Rendsorozat: Amphiesmenoptera'''
'''Rend: LEPIDOPTERA – Lepkealkakúak vagy pikkelyesszárnyú-alakúak Alrend: Glossata – valódi lepkék '''

 '''''Családsorozat: Papilionioidea'''''
'''Család: Papilionidae – pillangófélék'''
[[file:img1647110857174.jpeg|thumb|bottom|186x114px]][[file:img1647193549325.jpeg|thumb|bottom|186x114px]] 
A családnak kb. 589 tagját ismerjük jelenleg, ebből kb. 260 faj él az indoausztrál régióban. A Kárpát-medencében mindössze öt fajjal képviselteti magát a több, mint nyolcszáz tagot számláló család. Képviselői minden földrészen megtalálhatóak, azonban a trópusokon érik el a legnagyobb változatosságot. Általában igen jól röpülő színpompás fajok tartoznak ide. Szépségük miatt igen sok trópusi fajjal kereskednek. A vadonból történő befogás mellett gyakran tenyésztik is őket. Petéjük egyszerű felépítésű gömbölyded. A hernyó sima zömök. Számos fajnál a fej mögött kitüremíthető húsos villa (osmeterium) található. Ennek színe gyakran feltűnő, kellemetlen szagot bocsát ki magából, amivel elriasztja az esetleges támadókat. A hernyóik egyébként nagyon gyakran mérgezőek. A báb szögletes fején két kihegyesedő csúcs van. A báb vége finom szövedékkel tapad az aljzathoz, egy vékony selyemszál rögzíti a báb közepe táján.
 
'''Subfamilia: Parnassiinae (Apóllólepke-formák''')
'''''27. Parnassius apollo'' (Linnaeus, 1758) – apolló-lepke''' Jegyei: A hátulsó szárnyán 2, feketével keretezett nagy vörös folt látható. Alapszíne krétafehér, elülső szárnyának külső szegélyén gyér tövén, és hátulsó szárnyának tövén, valamint belső szegélyén erős fekete behintéssel. Az elülső szárnyon csak fekete foltok vannak. A nőstények rajzolata sokkal erőteljesebb. Hasonló fajok: Faunaterületünkön csak a Parnassius mnemosyne hasonlít rá némileg, de ennek hátulsó szárnyán nincsen vörös folt. Elterjedés: Európa hegyvidékei, az Uráltól keletre Mongóliáig ahol főleg sík és dombvidéki faj. Kis-Ázsiában, és a Kaukázusban is előfordul. A kárpát medencében kizárólag a Carpatikumban fordul elő, így Magyarországon ez a faj nem fordul elő. Egyetlen példánya ismert Sopronból, de ez valószínűleg egy kóbor példány. Élőhely: Elsősorban mészkövön, Sziklalejtőkön, bokorerdők, köves alhavasi, havasi gyepek. Pionír jellegű sziklafüves lejtők. Repülési idő: Júniustól–augusztusig. Tápnövény: Különböző Sedum (varjúháj) fajok. Védettség: A szomszédos országokban védett. Megjegyzés: Európa szerte eléggé megritkult lepke, ennek részben a mértéktelen gyűjtés részben az élőhelyek eltűnése az oka. Kolóniái érzékenyek az élőhely beerdősülésére. A hernyók csak a legforróbb órákban táplálkoznak a tápnövény naptól elvörösödött levelein.
 
'''''28. Parnassius mnemosyne'' (Linnaeus, 1758) – kis apolló-lepke (85:3)''' Jegyei: Szárnyfesztávolsága 45-60 mm. A szárnyak felszíne krétafehér, az elülső szárny sejtjébe és a sejt végén egy-egy, hátulsó szárnyának közepén több fekete folt található. Az erezet fekete az elülső szárny külső szegélye áttetsző. A nőstény valamivel sötétebb. Hasonló fajok: Esetleg az Aporia crataegi-vel lehetne összekeverni, de ennek szárnyain nincsenek fekete foltok, és erezete sokkal határozottabb.
Elterjedés: A Pireneusoktól az Urálig, délen pedig a Balkán-félszigettől, Kis-Ázsián, és a Kaukázuson keresztül Belső-Ázsia hegyvidékéig. Hazánkban domb és hegyvidékeinken általában megtalálható. Síkságon, nagyobb folyók mentén lokális. Élőhely: Síkvidéki láperdők, domb- és hegyvidéki gyertyános-tölgyesek, hegyvidéki kaszálók, nedves rétek Repülési idő: Áprilistól–júliusig. Tápnövény: Különböző Corydalis (keltike) fajok. Védettség: A Berni Egyezmény hatálya alá tartozó, védett, Vörös Könyves, Natura 2000-es faj. Pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 10000 HUF. Megjegyzés: A hernyók éjszaka táplálkoznak. Kolóniái meglehetősen helyhez kötöttek.
 
'''Subfamilia: Zerrynthiinae (Farkasalmalepke-formák)'''
'''''29. Zerynthia polyxena'' (Denis & Schiffermüller, 1775) – farkasalma lepke (85:4)''' Jegyei: Szárnyfesztávolsága 45-60 mm. A szárny alapszíne sárga, keresztvonalak, és keresztsávok kiterjedt fekete rajzolatával. A hátulsó szárnyon, a hullámtetőkön kék, és piros foltok foglalnak helyet, ezek azonban kivételesen hiányozhatnak is. Hasonló fajok: A Kárpát-medencében nincsen hasonló faj. Elterjedés: Délkelet-Európától Kis-Ázsiáig, és a Fekete-tengerig mindenfelé elterjedt. Hazánkban sík- és dombvidékeken mindenütt előfordul. Élőhely: Eredeti élőhelyei farkasalmás üde bokor-, és ligeterdők, de mivel a tápnövény ártereken, dűlőutakon, és szőlőkben gyomnövényként előfordul, ezért a lepke is nagyon sokszor előfordul ezeken az élőhelyeken is. Repülési idő: Áprilistól–júniusig. Tápnövény: Aristolochia clematitis (Farkasalma). Védettség: A Berni Egyezmény hatálya alá tartozó, védett, Vörös Könyves, Natura 2000-es faj. Pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 10000 HUF. Megjegyzés: Az utóbbi években jelentősen megritkult különösen a Dunántúlon.
 
'''Subfamilia: Papilioninae (Fecskefarkúpillangó-formák)'''
'''''30. Papilio machaon'' Linnaeus, 1758 – fecskefarkú lepke (85:1)'''
Jegyei: Szárnyfesztávolsága 50-75 mm. A szárny alapszíne élénksárga, fekete rajzolattal. Hátulsó szárnyának belső szegélye fekete, a külső szegély mentén kék foltok szalagja fut, a belső szögletben piros folt díszlik, alatta rövid fekete faroknyúlvány található. Hasonló fajok: A Kárpát-medencében nincs. Elterjedés: Az egész palearktikumban előfordul. Hazánkban mindenütt megtalálható gyakori faj. Élőhely: Eredeti élőhelye patakparti, és lápi magaskórósok fellazuló üde lomberdők bozótos, ligetes helyek, sztyepprétek lehettek, de jelenleg felhagyott gyümölcsösökben, konyhakertekben is előfordul. Repülési idő: Áprilistól–júniusig, majd júliustól–augusztusig (2 nemzedék). Tápnövény: Umbelliferae (Ernyősök). Védettség: Védett faj, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 2000 HUF. Megjegyzés: A faj természetvédelmi szempontból nem veszélyeztetett. Védettségét esztétikai szépsége indokolja. Kiskertekben ill. veteményesekben tápnövénye leggyakrabban a Foeniculum vulgare (édeskömény) és az Anethum graveolens (kapor). 
'''''31. Iphiclides podalirius'' (Linnaeus, 1758) – kardos lepke (85:2)'''
Jegyei: Szárnyfesztávolsága 55-70 mm. Alapszíne fakó citromsárga, elülső szárnyán számos hosszanti sávval. A Hátulsó szárny külső szegélye csipkés, kék színű a középtérben fekete csíkkal. A hátulsó szárny szögletében hosszú fekete faroknyúlvánnyal. Hasonló fajok: A Kárpát-medencében nincs. Elterjedés: Az Ibériai-félszigettől a Balkán-félszigeten, és Kis-Ázsián keresztül Közép-Ázsiáig. Hazánkban mindenfelé előfordul. Élőhely: Meleg bokorerdők, ligetek, kertvárosok Repülési idő: Áprilistól–júniusig, majd júliustól–augusztusig (2 nemzedék). Tápnövény: Prunus (kökény), és Amygdalus (mandula) fajok. Védettség: Védett faj, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 10000 HUF.
 
'''Család: Pieridae – fehérlepkék'''
 
[[file:img1647141343453.jpeg|thumb|bottom|158x114px]][[file:img1647179670239.jpeg|thumb|bottom|151x109px]] 
Eddig kb. 1275 fajt írtak le. Hazánkban közel 20 fajuk található meg. Az összes állatföldrajzi régióban elterjedtek. Petéik orsó alakúak, a nőstények kis csomókban vagy egyesével rakják őket. A hernyók csupaszok, nyúlánkak, bőrüket apró serték borítják. Rendszerint zöldek, világos sávval az oldalukon vagy a hátukon. A bábok derekát finom szálacskák erősítik az aljzathoz. Jellegzetesen kicsúcsosodó fejük felfelé mered.
 
'''Subfamilia: Dismorphiinae (Felemásszárnyúlepke-formák)'''
'''''32. Leptidea sinapis'' (Linnaeus, 1758) – mustárlepke''' Jegyei: Szárnyfesztávolsága 30-41 mm. Az elülső szárnyai igen keskenyek, hosszúak és csúcsuk lekerekített. Potroha feltűnően hosszú, túlnyúlik a hátulsó szárnyon, aminek fonákja sárgászöld, szürkés behintéssel, középterében halovány enyhén hullámos sávval. Hasonló fajok: A Leptidea reali-tól csak az ivarszerv struktúra alapján különíthető el. A Leptidea morsei pedig nagyobb, szárnycsúcsa kihegyezett. Fonákján az erek szürkén rajzoltak a szárny szegélyterében. Elterjedés: Palearktikus elterjedésű faj, Magyarországon is mindenütt előfordul. Élőhely: Erdőszegélyek, eredei utak, tisztások, gyepek, bokorerdők kertvárosok. Nincsenek speciális élőhely igényei. Repülési idő: Áprilistól–májusig, majd júniustól–augusztusig, és szeptemberben (3 nemzedék). Tápnövény: Lathyrus (lednek) Lotus (kerep) fajok.
 
'''Subfamilia: Pierinae (Fehérlepkeformák)'''
'''''33. Aporia crataegi ''(Linnaeus, 1758) – galagonya lepke (85:5)''' Jegyei: Szárnyfesztávolsága 52-68 mm. A szárny alapszíne teljesen fehér színű, erei feketék. A nőstények elülső szárnyának jelentős része pikkelytelen ezért áttetsző. A hímeknél kiterjedtebb a pikkelyezettség, rendszerint csak a csúcstér áttetsző. Hasonló fajok: Lásd Parnassius mnemosyne. Elterjedés: Európától Észak-Afrikán át Észak-Ázsiáig terjedt el. Hazánkban sokfelé előfordul, de a hűvösebb hegyvidékekről hiányzik. Élőhely: Bozótos, ligetes élőhelyek, felhagyott gyümölcsösök. Repülési idő: Májustól–júniusig. Tápnövény: Prunus spinosa (kökény), Crataegus (galagonya) fajok, gyümölcsfákon. Megjegyzés: Régebben tömeges elszaporodása esetén kártevőként léphetett fel. A vegyszeres növényvédő szerek elterjedése óta azonban jelentősen megritkult. A hernyók társasan élnek.
 
'''''34. Pieris brassicae'' (Linnaeus, 1758) – káposztalepke''' Jegyei: Szárnyfesztávolsága 52-64 mm. A nőstény elülső szárnyának középterében két fekete pötty van. Ez a hímekről hiányzik. Hátulsó szárnyuk fonákja sárgás, szürkés pikkelyekkel behintve. Hasonló fajok: A többi Pieris-től mérete rögtön elkülöníti. Ő a legnagyobb hazai fehérlepke faj. Elülső szárnycsúcsán található behintés kiterjedtebb, mint a többi fajnál színe pedig fekete. Elterjedés: Észak-Afrikától egészen a Himalája lábáig fordul elő Hazánkban mindenfelé megtalálható. Élőhely: Kertek, virágos rétek, utak szegélye, síkvidéktől-hegyvidékig. Rpülési idő: Májustól–októberig (3 nemzedék). 
Tápnövény: Brassicaceae (keresztesvirágúak). Megjegyzés: Általában gyakori de egyes években megritkulhat. Vándorlásra hajlamos faj. Konyhakertekben kártevőként léphet fel, bár a növényvédő szerek elterjedése óta ez nem túl jellemző.
 
'''''35. Pieris rapae'' (Linnaeus, 1758) – répalepke (85:7a-b)''' Jegyei: Szárnyfesztávolsága 39-49 mm. A hím szárnyán kevés a rajzolat. Az elülső szárnyának csak a legcsúcsa szürke, és a középtéri fekete pötty is kicsi, halovány. A nőstény rajzolata valamivel erőteljesebb, és elülső szárnyán két nagyobb pötty található. Hátulsó szárnyuk fonákja haloványsárga, szürkés behintéssel. Hasonló fajok: A Pieris manni elég hasonló de ennek jóval speciálisabb az élőhelyigénye. Elülső szárnyainak csúcsa fekete behintése majdnem a szárnyszegély közepéig húzódik. Együtt csak a Bükkben a Tornai-karszton, és a Bánátban fordulnak elő. A Pieris pseudorapae megtévesztésig hasonlít rá, de ez a faj Magyarországon nem fordul elő. Elterjedés: Holarktikus elterjedésű. Magyarországon mindenfelé megtalálható gyakori faj. Élőhely: Kultúrtájakon mindenütt, de az ember által nem bolygatott területeken sokkal ritkább. Repülési idő: Áprilistól–novemberig (3 vagy 4 nemzedék). Tápnövény: Fabaceae (pillangósok) Megjegyzés: Hernyója kártevőként léphet fel. Vándorlásra hajlamos faj.
 
'''''36. Pieris napi'' (Linnaeus, 1758) – repcelepke''' Jegyei: Szárnyfesztávolsága 33-46 mm. A hím alapszíne krétafehér, a nőstényé kicsit sárgás árnyalatú, jellegzetes fehérlepke rajzolattal. Az erek szürkés behintéssel rendelkeznek. Fonákjuk zöldessárga, a hátulsó szárny ereit erőteljes szürke pikkelyzet fedi egészen a külső szegélyig. Hasonló fajok: Faunateületünkön a Pieris bryoniae és a Pieris pseudorapae igen hasonló fajok, de hazánkban jelenleg egyik sem fordul elő. Elterjedés: Holarktikus elterjedésű. Magyarországon mindenfelé megtalálható gyakori faj, bár soha nem olyan tömeges, mint a P. rapae vagy a P brassicae. Élőhely: Nyílt helyeken mindenütt előfordul. Repülési idő: Márciustól–novemberig (3 nemzedék). Tápnövény: Brassicaceae (keresztesvirágúak). Megjegyzés: A P. bryoniae a magyar középhegységekben sokfelé megtalálható volt. Szurdokerdőkben hegyvidéki törmeléklejtő erdőkben és sziklai bükkösökben. Mára sajnos kipusztult az országból. A Bükk hegység szurdokvölgyiben maradt fenn legtovább. Innen a ’80-es ’90-es években tűnt el. Eltűnésének fő oka az volt hogy az erdei feltáró utaknak köszönhetően megszűnt az élőhely izoláltsága, és az utak mentén terjedő Pieris napi bejutott a P. bryoniae élőhelyére. Mivel ezek speciációja nem jutott még el a reproduktív izolációig ezért szabadon kereszteződtek egymással. Mivel P. napi sokkal nagyobb egyedszámban jelent meg az élőhelyen így a P. bryoniae beleolvadt a P. napi génállományába.
 
'''''37. Anthocharis cardamines'' (Linnaeus, 1758) – hajnalpír lepke (85:9a-b)''' Jegyei: Szárnyfesztávolsága 32-53 mm. A hím elülső szárnyának külső szegélytere narancssárga, belső oldalán apró sejtvégi folttal. A csúcstér szürke. A hátulsó szárny felszíne fehér, a fonákról átütő rajzolattal. A hátulsó szárny fonákja fehér, olívzöld foltok bonyolult rajzolatával. A nőstény elülső szárnyán nincs narancssárga folt. Hasonló fajok: Faunaterületünkön két fajjal lehet összetéveszteni a Pontia edusa, és az Anthocharis gruneri, ez utóbbi nem él hazánkban. A P. edusa hím nem rendelkezik narancssárga folttal így a hímektől könnyen elkülöníthetők. Az A. cardamines nőstény hátulsó szárnyának szegélyén nincsenek fekete foltok, elülső szárnyának sejtvégi foltja pedig nem húzódik ki a felső szegélyig. Elterjedés: Palearktikumban elterjedt faj. Magyarországon mindenfelé megtalálható. Élőhely: Sík- és dombvidékeken, erdei utak mentén, tisztásokon, kertvárosokban. Repülési idő: Márciustól–júniusig. Tápnövény: Cardamine (kakukktorma) fajok. 
'''Subfamilia: Coliadinae (Kéneslepkeformák)'''
'''''38. Colias crocea'' (Geoffroy, 1785) – sáfránylepke '''
Jegyei: Szárnyfesztávolsága 36-50 mm. A hím szárnyának felszíne fakó narancssárga, széles fekete szegéllyel, a csúcstérben az erek sárgán kirajzolódnak. Sejtvégi foltja nagy, kerekded és fekete. Hátulsó szárnyának tövében illatfolt van. A nőstény szárnyának felszíne valamivel világosabb, elülső szárnyának fekete szegélyében nagy élénksárga foltokkal. A sárgás vagy zöldes árnyalatú hátulsó szárnyon erős szürke behintés, a szegélytér is piszkossárga. Hasonló fajok: A Colias chrysotheme hímjének hátulsó szárnytövén nincsen illatfolt, fekete szegélyében az erek jól kirajzolódnak. A nőstények hátulsó szárnyának felszínén a szegélytér világosabb C. myrmidone hímjeinek elülső szárnycsúcsának fekete szegélyében nem rajzolódnak ki sárgán az erek. Mindkét ivar fonákján az elülső szárny szegélyterében a foltok kicsik. C. erate hímjének nincsen illatfoltja, a nősténye pedig sokkal világosabb. Elterjedés: A Kanári szigetektől és Észak Afrika partvidékétől egészen a Közel-Keletig elterjedt faj. Az Alpoktól és a Kárpátoktól északra már csak, mint vándorlepke fordul elő. Hazánkban mindenfelé megtalálható. Élőhely: Mindenütt megjelenhet, de lucernaföldeken száraz legelőkön, nyílt területeken a leggyakoribb. Repülési idő: Májustól–októberig (2 vagy 3 nemzedék). Tápnövény: Trifolium (here), Cytisus (zanót), Lotus (kerep) és Medicago (lucerna) fajok. Megjegyzés: Kóborlásra hajlamos.
 
'''''39. Colias hyale'' (Linnaeus, 1758) – közönséges kéneslepke''' Jegyei: Szárnyfesztávolsága 29-52 mm. A hím szárnyának felszíne fakó kénsárga, elülső szárnya keskeny kihegyesedő. Sejtvégi foltja kerekded, a fekete szegély szakadozott. A hátulsó szárny sárga „nyolcasa” fakósárga, a tőtér szürke behintése kiterjedt. A nőstény szárnyának felszíne szürkésfehér, rajzolata olyan, mint a hímé. Hasonló fajok: A Colias alfacariensis nagyon hasonló faj. Elkülönítésük a bélyegek együttes figyelembevételével lehetséges, sok gyakorlatot igénylő feladat. A C. alfacariensis szárnyainak felszíne élénkebb sárga, elülső szárnya szélesebb, csúcsa lekerekítettebb, a fekete szegély kevésbé kiterjedt, a hátulsó szárny sárga „nyolcasa” élénkebb, és a tőtér szürke színe rendszerint a belső szegély környékére korlátozódik. Elterjedés: Nyugat-Európától Szibéria keleti részéig. Hazánkban mindenfelé elterjedt de elsősorban sík és dombvidéken gyakori. Élőhely: Élőhelyhez nem ragaszkodik, lucerna földek legelőkön utak mentén figyelhetjük meg. Repülési idő: Májustól–novemberig (3 nemzedék). Tápnövény: Trifolium (here), Lotus (kerep) és Medicago (lucerna) fajok. Megjegyzés: Kóborlásra hajlamos faj.
 
'''''40. Gonepteryx rhamni'' (Linnaeus, 1758) – citromlepke (85:12a-b)''' Jegyei: Szárnyfesztávolsága 51-63 mm. Feje és csápja piros. Az elülső szárny feltűnően kihegyesedik. A hím szárnyának felszíne egyöntetű citromsárga a nőstényé krémfehér. Mindegyik szárnyon apró narancssárga sejtvégi folt díszlik. Hasonló fajok: Faunaterületünkön nincs. Elterjedés: Afrika északnyugati partvidékétől Európa és Ázsia mérsékelt övi területein keresztül a Csendes-óceán partvidékéig. Hazánkban mindenfelé előfordul. Élőhely: Erdőszegélyek, ligetes erdők, parkok, zöldövezetek. Repülési idő: Júliustól–szeptemberig egyetlen nemzedéke repül, majd áttelelés után tavasz végéig. Tápnövény: Frangula alnus (kutyabenge), Rhamnus catharticus (varjútövis). 
'''Család: Lycaenidae – boglárkalepkék'''
[[file:img1647175411996.jpeg|thumb|bottom|244x114px]] 
Óriási fajszámú csoport, amely elsősorban a trópusokon terjedt el, de a palearktikus területen is számos képviselője van. Az eddig ismert fajok száma kb. 5955. A jelenlegi fauna valószínűleg meghaladja a 7000-et. Európában több mint 200 a Kárpát-medencében több mint 60 faj fordul elő. A fajok meghatározása némi gyakorlatot igényel. A legjobb bélyegek a szárnyak fonákján vannak. Általában kistestűek szárnyfesztávolságuk nem haladja meg a 40 mm-t. A hernyók zömökek, hengeresek, ászkaszerűek, simák vagy apró bibircsek, illetve szőrök fedik őket. Jellemző rájuk a kisebb-nagyobb fokú mirmekofilia. Egyeseknél ez csak annyit jelent, hogy a hangyák őrzik a hernyókat, néhány esetben viszont hangyák a bolyba cipelik a fiatal hernyókat, és a továbbiakban azok ott fejlődnek (pl. Maculinea spp.). A fajok többsége azonban a szabadban él. Általában hernyó alakban telelnek át. A bábok az aljzathoz tapadva derekukon fonállal megerősítve függeszkednek. A hangyabolyban élők a fészekben bábozódnak be.
 
'''Subfamilia: Theclinae'''
'''''41. Satyrium spini'' (Denis & Schiffermüller, 1775) – kökénylepke (86:7)''' Jegyei: Szárnyfesztávolsága 27-33 mm. Minkét szárny egyszínű barna, a hátulsó szárny belső szögletében és a faroknyúlvány fölött elmosódott narancssárga folttal. A nőstény szárnyán kiterjedt világosabb narancssárga folt található. Mindkét ivar fonákja sötétszürke, a hátulsó szárny fehér csíkja szaggatott, a fehér foltok egyenesek, belülről feketével határoltak és rendezetlenül illeszkednek egymáshoz. A hátsó szárny fonákján a belső szöglet és a faroknyúlvány között a szegélyfoltsor vörösét hamvaskék behintés helyettesíti. Hasonló fajok: A többi Satyrium fajtól a hátsó szárny belső szögletében található kék folt egyértelműen elkülöníti. Elterjedés: A palearktikumban elterjedt faj, csak Angliából és Skandináviából hiányzik. Magyarországon mindenfelé előfordul, bár gyakorisága és egyedszáma eléggé ingadozó. Élőhely: Meleg erdőszegélyek, bokorerdők. Repülési idő: Júniustól–júliusig. Tápnövény: Prunus spinosa (kökény). Megjegyzés: Egyes nyugat-európai országokban jelentősen megfogyatkoztak. Nálunk még általánosan gyakori köszönhetően az útszéli kökényeseknek.
 
'''Subfamilia: Lycaeninae (Tűzlepkeformák)'''
'''''42. Lycaena dispar rutilus'' (Werneburg, 1864) – nagy tűzlepke '''
Jegyei: Szárnyfesztávolsága 26-42 mm. A második nemzedék kisebb. A hím felül csillogó tűzpiros, mindkét szárnyon keskeny, fekete szegéllyel. Az elülső szárnyon apró sejtvégi folt, a hátulsón apró szegélytéri foltok találhatóak. Elülső szárnyának fonákja halovány narancssárga, hátulsó szárnyának fonákja acélszürke, a tőtérben kék behintéssel. A nőstény valamivel nagyobb, elülső szárnyának alapszíne inkább narancssárga, fekete foltokkal és széles fekete szegéllyel. A hátsó szárny fekete, csak a szegélytér szalagja narancspiros. Hasonló fajok: Hazánkban a Lycaena virgaurea hasonlít rá, de a szárny fonákja nagyon eltérő. Ez barnás okkersárga a középtérben fehér foltok sorával.
Faunaterületünkön hasonló még a L. ottomana de Magyarországon ez a faj nem fordul elő. Elterjedés: Európa Atlanti partvidékétől egészen az Amurig elterjedt faj. Hazánkban még mindenfelé megtalálható. Élőhely: Vízfolyások mente, nedves árkok, tocsogós kaszálók, láprétek nálunk minden nedvesebb élőhelyen. Repülési idő: Májustól–júniusig, majd júliustól–augusztusig. (2 nemzedék). Tápnövény: Széles levelű Rumex fajok, elsősorban a Rumex hydrolapathum (tavi lórom). Védettség: A Berni Egyezmény hatálya alá tartozó, védett Natura 2000-es faj. Pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 50000 HUF. Megjegyzés: Bár hazánkban még nem túl ritka ez a faj Európaszerte jelentősen megritkult. Különösen Nyugat-Európában. Angliából a XIX. Század közepére kipusztult a nevezéktani törzsalak (Lycaena dispar dispar). Később az 1930-as években egy másik alfajt (L. dispar batava) telepítették be. A faj megritkulásának elsősorban azaz oka, hogy élőhelyinek jelentős részét lecsapolták ill. beszántották.
 
'''''43. Lycaena virgaurea'' (Linnaeus, 1758) – aranyos tűzlepke (86:2a-b)''' Jegyei: Szárnyfesztávolsága 30-34 mm. A hím alapszíne aranyos tűzvörös, mindkét szárnyon keskeny fekete szegéllyel. Az elülső szárnyon nincsen sejtvégi folt. A hátulsó szárnyon apró szegélytéri foltok találhatóak, a belső szegély enyhén csipkés. Elülső szárnyának fonákja meleg, a hátulsó barnás árnyalatú narancssárga, a középtérben fehér foltok sorával. A nőstény elülső szárnyának színe mélyebb aranyossárga, fekete szegélye széles, Mindkét szárnyán fekete foltokkal. A hátsó szárny töve fekete. Hasonló fajok: Lycaena dispar, L. ottomana. Elterjedés: Palearktikus elterjedésű faj. Magyarországon mindenfelé elterjedt, hegy és dombvidéken gyakori, síkvidéken ritka. Élőhely: Párás meleg domb- és hegyvidékek, erdei utak, tisztások, bozótosok. Repülési idő: Júniustól–augusztusig. Tápnövény: Rumex fajok elsősorban Rumex acetosa (mezei sóska).
 
'''Subfamilia: Polyommatinae (sokboglárú lepkeformák)'''
'''''44. Celastrina argiolus'' (Linnaeus, 1758) – bengeboglárka''' Jegyei: Szárnyfesztávolsága 28-32 mm. A szárnyak felszíne ragyogó világos liláskék, keskeny fekete szegéllyel, amely a csúcstérben kiszélesedik. Fonákja fehér a tőtérben kék behintéssel. A sokboglárú lepke rajzolat csak apró fekete pontokból áll. A szegélytér rajzolati elemei hiányoznak vagy teljesen elmosódottak. A nőstény fonákja olyan, mint hímé. Szárnyának felszíne világosabb kék, fekete szegélye szélesebb és áthúzódik a szárny felső szegélyére is. A hátulsó szárny belső szegélye mentén foltokra szakadozik. Hasonló fajok: Faunaterületünkön nincs. Elterjedés: Holarktikus elterjedésű faj hazánkban gyakori mindenfelé előfordul. Élőhely: Nagyon sokféle élőhelyen előfordul. Eredetileg ligetes bozótos erdőszegélyek lakója. Repülési idő: Márciustól–májusig, júniustól–júliusig, augusztustól–októberig. (3 nemzedék). Tápnövény: Természetes élőhelyein Frangula alnus (kutyabenge), Euonymus europeus (kecskerágó), Cornus sanguinea (veresgyűrűs som), lakott területeken elsősorban Hedera helix (borostyán), Ilex aquifolium (magyal).
 

'''''45. Maculinea arion arion'' (Linnaeus, 1758) – nagypettyes hangyboglárka''' Jegyei: Szárnyfesztávolsága 26-38 mm. A szárnyak felszíne ragyogó sötétkék, széles fekete szegéllyel. Az elülső szárny középtéri rajzolata nagy, elnyújtott foltok sorából áll. A hátulsó szárnyon a foltok aprók. Fonákja szürke jellegzetes boglárkalepke rajzolattal, a hátulsó szárny tövén zöldeskék behintéssel. A szárnyak szegélyén nincsen narancssárga szalag. A nőstény teljesen hasonló de nagyobb, fekete rajzolati elemei kiterjedtebbek. Hasonló fajok: A Maculinea teleius szárnyának felszínén a fekete pöttyök kisebbek, a hátulsó szárny fonákján hiányzik a tőtéri kék behintés. Elterjedés: Európától Belső-Ázsiáig elterjedt faj. Hazánkban, középhegységekben többfelé előfordul pl. Bükk Aggteleki karszt stb., de sehol nem gyakori.
Élőhely: Meleg, rövidfüvű száraz gyepek, erdőszegélyek. Repülési idő: Májustól–júliusig. Tápnövény: A nőstény Thymus (kakukkfű) fajokra petézik később a hernyókat a Myrmica sabuleti adoptálja. A bolyban a hernyó nagyrészt hangyalárvákkal táplálkozik. Védettség: A Berni Egyezmény hatálya alá tartozó, védett, Natura 2000-es faj. Pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 50000 HUF. Megjegyzés: Angliában már a XIX. században voltak olyan jelentések, amelyek a Maculinea arion populációk eltűnéséről, megfogyatkozásáról adtak hírt. Megpróbálták megmenteni a fajt. Az élőhelyeit körbekerítették és kitiltották onnan a juhokat. Ez viszont olyan gyepszerkezet kialakulást eredményezett, amely kedvezőtlen volt a hangyagazda számára. Végül a hangyagazda eltűnésével maga a lepke is eltűnt. Mára már sokkal többet tudunk a Maculinea fajok biológiájáról, így védelmüket jobban kidolgozhatjuk élőhelyüknek megfelelően. Magyarországon eddig még soha nem került olyan helyzetbe a lepke, mint azt angliai esetben láttuk, de nálunk is jelentősen megfogyatkoztak élőhelyei, az állattartás átalakulása miatt. Számos legelőt felhagytak beszántottak. Ennek ellenére még jó néhány olyan élőhely van, amely alkalmas a faj számára, a védelem szempontjából létfontosságú ezeknek a megőrzése.
 
'''''46. Aricia artaxerxes'' (Fabricius, 1793) – bükki szerecsenboglárka''' Jegyei: Szárnyfesztávolsága 30-36 mm. A nőstény elülső szárnya lekerekített a hímé keskeny hegyes. Mindkét ivar szárnyfelszíne feketésbarna. Az elülső szárnyon a sejtvégi folt jól látható. A hátulsó szegélytérben a narancssárga szalag redukálódott. A hím fonákja szürke a nőstényé barnás árnyalatú. Hasonló fajok: Az Aricia agestis narancssárga szalagja teljes, nem redukálódott. Elülső szárnyának csúcsa lekerekítettebb. Az Aricia eumedon hátulsó szárnyának fonákjának közepén tőr alakú fehér csík található. Elterjedés: A palearktikum hegyvidékein elterjedt faj. Hazánkban lokális a Bükkből és az Aggteleki karsztról ismert. Megfelelő élőhelyen nagy egyedszámban találkozhatunk vele. Élőhely: Mész alapkőzeten, üde hegyi rétek, sziklás lejtőkön. Repülési idő: Júniustól–augusztusig. Tápnövény: Helianthemum ovatum (közönséges napvirág), Geranium sanguineum (Piros gólyaorr). Védettség: Védett, Vörös Könyves faj pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 10000 HUF. Megjegyzés: A hernyókat ennél a lepkénél is hangyák nevelik, de ez kevéssé kutatott.
 
'''''47. Polyommatus coridon'' (Poda, 1761) – ezüstkék boglárka''' Jegyei: Szárnyfesztávolsága 28-34 mm. A hím szárnyának felszíne fémes ezüstszínű. A szegély sötét színe aránylag széles, a szemfolt sor pettyei áttűnnek a fonákról, főként a hátulsó szárnyon. A nőstény szárnyfelszíne barna, hátulsó szárnyának szegélyterében narancssárga foltokkal és fekete pöttyökkel. Fonákjukon jellegzetes sokboglárú lepke rajzolat látható. A hím alapszíne szürke, a nőstényé barna. Az elülső szárnyak világosabb árnyalatúak. A hátulsó szárny szegélytéri narancssárga szalagja különálló, apró foltokból áll. Hasonló fajok: A Polyommatus bellargus barna kék pikkelyek nélküli nősténye elég hasonló de ennek fonákja sokkal tarkább, a két szárny színe hasonló árnyalatú még a tőtéren is. Narancssárga foltjai élénkebbek és a szárnyak felszínén jóval élénkebbek. A P. slovacus is igen hasonló faj, de ez hazánkban nem fordul elő. Elterjedés: Közép- és Dél-Európában elterjedt faj. Magyarországon mindenfelé elterjedt, egyes helyeken kifejezetten gyakori. Élőhely: Száraz réteken mindenütt, meszes alapkőzeten sokszor tömeges. Repülési idő: Júliustól–szeptemberig. Tápnövény: Coronilla varia (tarka koronafürt). Megjegyzés: A hernyókat hangyák nevelik eddig Myrmica és Lasius fajok fészkeiben találták meg.
 
'''''48. Polyommatus icarus'' (Rottemburg, 1775) – közönséges boglárka (86:3a-b)''' Jegyei: Szárnyfesztávolsága 24-32 mm. A hím szárnyának felszíne lila árnyalatú kék, a szegély fekete csíkja keskeny, rojtja hófehér. Fonákja világosszürke, egy-egy fekete pötty látható az elülső szárny sejtjében, illetve a tő közelében, a belső szegély mellett. 
A nőstény szárnyfelszíne barna, a hátulsó szárnyon és olykor az elülsőn is narancssárga szalag látható. ojtozata barna. Gyakoriak a hátsó szárny fonákján több-kevesebb tőtéri kék behintéssel rendelkező példányok. Hasonló fajok: A P. thersites igen hasonló de ennek elülső szárnyán a sejtben és a belső szegély mentén nem található fekete pötty. Elterjedés: Palearktikus faj. Magyarországon mindenfelé előfordul. Élőhely: Az antropogén hatás alatt álló területeken igazán tömeges. Legoptimálisabb élőhelye középmagas fűvel borított de még nem teljesen záródott gyepek. Repülési idő: Áprilistól–októberig (3 nemzedék). Tápnövény: Különböző pillangósvirágúak, mint pl. Lotus (szarvaskerep), Medicago (lucerna), Trifolium (here) Genista (rekettye) fajok. Megjegyzés: A hernyókat hangyák nevelik. Fogságban még a Robinia pseudo-acacia virágzatán is felnevelhető. 
 
'''Család: Nymphalidae – tarkalepkék'''
[[file:img1647147004411.jpeg|thumb|bottom|244x114px]] 
Eddig kb. 7080 fajukat írták le, de a ténylegesen létező fajok száma több mint 8000. A család legtöbb faja a trópusokon fordul elő. Itt számtalan gyönyörű mintázatú faj él, de az Európában élők között is sok színpompás lepke van. Magyarországon 42 fajt tartunk számon. Az imágók főként domb és hegyvidékiek. Röptük gyors és erőteljes. Jellemző rájuk, hogy az elülső pár lábuk tisztogató lábbá alakult. Hernyóikra jellemzőek a húsos olykor elágazó kinövések (áltüskék) bibircsek, ezeken kívül még szőrzet boríthatja. Sok faj hernyója mutat társas viselkedést. Bábozódáskor vagy felfüggesztik magukat, vagy a talajon heverve alakulnak át.
 
'''Subfamilia: Heliconiinae'''
'''''49. Issoria lathonia'' (Linnaeus, 1758) – közönséges gyöngyházlepke''' Jegyei: Szárnyfesztávolsága 42-50 mm. Szárnyának alapszíne halványabb vagy sötétebb vörösbarna a fekete pettyekből álló mintázat igen szabályos. Hátulsó szárnyának fonákján a gyöngyházszínű foltok igen nagyok, szinte érintkeznek egymással. A belső gyöngysor sötét rozsdabarna szalagban elhelyezkedő pettyekből áll, amelyeknek apró, ezüstszínű pupillájuk van. A nőstény valamivel nagyobb, de egyébként a két nem mintázata nagyon hasonló. Hasonló fajok: Faunaterületünkön nincs. Elterjedés: A Kanári-szigetektől a Szaharán át Indiáig és Kínáig, és a magas Északig elterjedt faj. Magyarországon mindenfelé megtalálható gyakori lepke. Élőhely: Nyílt területeken mindenfelé. Repülési idő: Márciustól–októberig (3 nemzedék). Tápnövény: Különböző Viola fajok nálunk főként a Viola arvensis (mezei árvácska), és a Viola tricolor (háromszínű árvácska). Megjegyzés: Vándorlepke. A közép-európai populációk minden évben Délről kapnak „génfrissítést”.
 
'''''50. Brenthis hecate'' (Denis & Schiffermüller, 1775) – barna gyöngyházlepke''' Jegyei: Szárnyfesztávolsága 40-45 mm. A szárnyak felszíne gesztenyebarna. A nőstényeké rendszerint ibolyásan fénylők, a fekete rajzolat finom, körvonalai elmosódottak, a szárnyakon több-kevesebb fekete behintés látható. A hátulsó szárny fonákján a gyöngyfoltsor apró fekete pontokból áll, amelyeknek nincs pupillájuk. A tőtérben sárgászöld és barna foltok foglalnak helyet. A szegélyteret egy halvány fahéjbarna vonal osztja ketté.
Hasonló fajok: A Brenthis daphne és a B. ino hátulsó szárnyának fonákján gyöngyfoltsor pettyei hamvasszürke pupillákkal rendelkeznek. Elterjedés: Közép- Kelet és Dél-Európában, Kis-Ázsiában elterjedt faj. Magyarországon domb- és hegyvidékeken, fennsíkokon gyakori. Az Alföldön is előfordul de itt ritkább. Élőhely: Mezofil gyepek. Repülési idő: Májustól–júliusig. Tápnövény: Dorycnium germanicum (selymes dárdahere).
 
'''''51. Argynnis paphia'' (Linnaeus, 1758) – nagy gyöngyházlepke (86:15)''' 
Jegyei: Szárnyfesztávolsága 55-80 mm. Elülső szárnyának fonákján a csúcstér halványzöld, a szárny többi része halvány vörösbarna. A hím szárnyának felszíne élénk vörösbarna, a rajzolata fekete. Az illatfoltos erek szélesek és feltűnőek. A hátulsó szárny fonákján sárgászöld behintés van, ami fémesen csillog, a tőtérben három ezüstszínű harántsáv fut le. A nőstény szárnyainak alapszínét, szürkészöld bevonat borítja. Rajzolata mélyfekete. A hátulsó szárny fonákján a zöld borítás teljesen eltakarja a sárga alapszínt, egyébként egyezik a hímével. Hasonló fajok: Az Argynnis pandora elülső szárnyának fonákján a csúcstér élénkzöld, a szárny többi része téglavörös. Elterjedés: Csaknem a palearktikum teljes területén elterjedt faj. Dél-Spanyolországból és Krétáról hiányzik. Magyarországon mindenfelé megtalálható. Élőhely: Alapvetően erdei lepke utak mentén, tisztásokon, de réteken, kertekben is előfordulhat. Repülési idő: Júniustól–októberig. Tápnövény: Viola (ibolya), Rubus (szeder) fajok.
 
'''Subfamilia: Nymphalinae'''
'''''52. Euphydryas maturna'' (Linnaeus, 1758) – díszes tarkalepke''' 
Jegyei: Szárnyfesztávolsága 45-50 mm. A szárnyak alapszíne felül feketésbarna, sorokba rendeződött sárgásvörös és élénksárga, esetleg fehéressárga foltokkal. A hímeknél ez utóbbi rajzolati elem nagyobb mennyiségben található, mint a nőstényeknél. Az elülső és a hátulsó szárny fonákja alapszíne hasonló narancsvöröses, sárga rajzolattal. Hasonló fajok: Euphydryas aurinia hátulsó szárnyán, a gyöngyfoltsor szalagjában fekete pontok vannak. Elterjedés: Észak- és Közép-európától az Urálig elterjedt faj. Magyarországon lokális. Élőhely: Karsztbokor erdők, keményfa- ligeterdők, üdébb kocsányos tölgyesek. Repülési idő: Májustól–júniusig. Tápnövény: A Nőstény Fraxinus (kőris) vagy a Ligustrum vulgare-ra (fagyal) petézik, a kis hernyók ezen kezdenek el táplálkozni. A meleg nyári hónapokat a talajszintre húzódva nyugalmi állapotban vészelik át. Következő tavasszal lágyszárú pl. Veronica (veronika) vagy Plantago (útifű) fajokkal táplálkoznak. Védettség: A Berni Egyezmény hatálya alá tartozó, védett, Vörös Könyves, Natura 2000-es faj. Pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 50000 HUF. Megjegyzés: Európa szerte a kipusztulás által veszélyeztetett fajként tartják számon. Ennek oka elsősorban az erdők kiirtása, az erőgazdálkodás intezívebbé válása, élőhelyinek eltűnése. Magyarországon is sok helyen nagyon megritkult, különösen a karsztbokor erdőkben élő típusa. Szerencsére a síkvidéki keményfás ligeterdőkben élő típusnak még nagy stabil populációi vannak. (pl. a Szatmár- Beregi- síkon, Körös-vidékén, Nyírségben.
 
'''''53. Polygonia c-album'' (Linnaeus, 1758) – c-betűs lepke(87:10)''' 
Jegyei: Szárnyfesztávolsága 40-50 mm. A második nemzedék nagyobb. A szárnyak erősen csipkézettek. Alapszíne rókavörös a foltok barnás feketék vagy barnásvörösek. A hátulsó szárny fonákján a sejt végén ezüstösfehér, „c” betűhöz hasonló minta van. Hasonló fajok: Faunaterületünkön nincs. Elterjedés: Az egész palearktikumban elterjedt faj. Hazánkban is mindenfelé megtalálható gyakori lepke. Élőhely: Erdei utak, tisztások, ligetes erdők, bozótosok, de kertekben is előfordul. Repülési idő: Júniustól–júliusig, augusztustól áttelel majd februártól–májusig (2 nemzedék).
Tápnövény: Különböző fásszárúak Humulus (komló), Rubus (szeder), Urtica (csalán), Ulmus (szil), Corylus (mogyoró), Lonicera (fagyal), és Salix (fűz) fajok. Megjegyzés: A legkorábban megjelenő nappali lepke fajok közé tartozik.
 
'''''54. Nymphalis polychloros'' (Linnaeus, 1758) – nagy rókalepke (87:7)''' 
Jegyei: Szárnyfesztávolsága 50-62 mm. Szárnyinak alapszíne fakó okkerbarna. Az elülső szárny felső szegélyén elhelyezkedő nagy fekete foltok, és a csúcstér fekete foltjai között tiszta sárga szín mutatkozik. A külső szegély kerete viszonylag keskeny, a 2. és 3. lábpár szine nem üt el a tor színétől. A hátsó szárny szőrzete rezesen fénylő, a szegélyek mentén apró kék félholdak sorakoznak. A fonák belső fele sötét kakaószínű, a külső vöröses árnyalatú, a szegély ismét feketésbarnák. Hasonló fajok: A Nymphalis xanthomelas igen hasonló de ennek 2. és 3. lábpárja okkersárga színű, ami feltűnően elüt a tor barna színétől. Az Aglais urticae jóval kisebb és szárnyának alapszíne élénk rókavörös, a hátulsó szárny felszínén a tőtéri behintés jóval kiterjedtebb. Elterjedés: Palearktikus elterjedésű faj, Magyarországon mindenfelé megtalálható gyakori lepke. Élőhely: Üde lombos erdőkhöz kötődő faj. Repülési idő: Júniustól–júliusig áttelel, majd következő évben márciustól–májusig. Tápnövény: Salix (fűz) Populus (nyár) Ulmus (szil) Pyrus (körte). Védettség: Védett faj pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 10000 HUF. Megjegyzés: A XX. Század második felében a faj országszerte roppantmód megritkult csak középhegységeinkben, mint a Zemplénben vagy az Aggteleki karszton maradtak fenn stabil populációi. A ’90-es évektől kezdve azonban újra terjedni kezdett a faj és mára a leggyakoribb Nymphalidák közé tartozik. 
 
'''''55. Aglais urticae'' (Linnaeus, 1758) – kis rókalepke''' 
Jegyei: Szárnyfesztávolsága 40-52 mm. Szárnyának alapszíne élénk rókavörös felső szegélyén három nagy négyszögletes fekete folt van, közöttük két sárga folt foglal helyet, az utolsó fekete folt és a fekete csúcstér között pedig egy fehér folt található. A szegélytéren fekete sáv húzódik végig, benne kék, kúp alakú foltok sorakoznak. A fonákján a szárnyak belső fele sötét fahéjszínű, előtte halványsárga, a csúcstér barna, a szegélyfoltsor ibolyás vagy ólomszürke. A hátulsó szárny külső fele barnával márványozott, a szegélyfoltsor ólomszürke. Hasonló fajok: Nymphalis polychloros. Elterjedés: Az egész palearktikumban elterjedt faj, Magyarországon is mindenfelé előfordult, de jelenleg domb és hegyvidéken lehet vele gyakrabban találkozni. Élőhely: Faunaterületünkön elsősorban olyan másodlagos élőhelyeken fordul elő ahol megtalálható a tápnövénye. Eredetileg liget- és láperdők ill. üde lombos erdőkben élhetett. Repülési idő: Júniustól–júliusig, augusztustól–októberig, áttelel, majd márciustól–májusig (2 nemzedék). Tápnövény: Urtica (csalán) fajok. Védettség: Védett faj, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 10000 HUF. Megjegyzés: A ’80-as években még egy kifejezetten gyakori tömeges lepke volt országszerte. A ’90-es évek második felére jelentősen megritkult. Voltak olyan évek, amikor csak egy-egy példányát látták.
 
'''''56. Nymphalis antiopa'' (Linnaeus, 1758) – gyászlepke (87:4)''' 
Jegyei: Szárnyfesztávolsága 55-78 mm. Szárnyainak szárnyfelszíne bársonyosan feketék, vagy barnásfeketék. A szegélyen széles sárga csík látható, amely az áttelelt példányoknál fehér színű. Mögötte kék foltok sorakoznak. Fonákja sötét barnásfekete, dús, mélyfekete márványozottsággal, a széles külső szegély fehéressárga vagy piszkosfehér. Hasonló fajok: Faunateületünkön nincs. Elterjedés: Holarktius elterjedésű faj, amely Magyarországon sokfelé előfordul elsősorban domb-, és hegyvidékeken. Élőhely: Üde lomboserdők. Repülési idő: Júniustól–októberig, áttelel, majd márciustól–májusig (1 nemzedék). Tápnövény: Salix (fűz), Populus (nyár), Ulmus (szil) Betula (nyár) fajok. 
Védettség: Védett faj pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 50000 HUF. Megjegyzés: Gradációs években vándorol, ilyenkor sokféle élőhelyen megjelenhet.
 
'''''57. Inachis io ''(Linnaeus, 1758) – nappali pávaszem (87:8)''' 
Jegyei: Szárnyfesztávolsága 50-60 mm. Szárnyfelszíne élénkvörös, mindegyik szárnyán egy-egy nagy szemfolt van. A szárnyak fonákja bársonyos barnásfekete, benne mélyfekete, kissé hullámos harántcsíkokkal. Az alapszínt finom koromfekete vonalkák márványozzák. Hasonló fajok: Faunaterületünkön nincs. Elterjedés: Az egész palearktikumban elterjedt faj, Magyarországon is mindenfelé megtalálható kifejezetten gyakori faj. Élőhely: Hasonló az Aglais urticae-hez, de ennél sokkal közönségesebb. Faunaterületünkön elsősorban olyan másodlagos élőhelyeken fordul elő ahol megtalálható a tápnövénye. Eredetileg liget- és láperdők ill. üde lombos erdőkben élhetett. Repülési idő: Júniustól–júliusig, augusztustól–októberig, áttelel márciustól–májusig (2 nemzedék). Tápnövény: Urtica (csalán) fajok. Védettség: Védett faj, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 2000 HUF. Megjegyzés: Az egyik leggyakoribb lepkénk még nagyvárosokban is gyakran találkozhatunk vele. Védettségét inkább esztétikai szépsége indokolja mintsem természetvédelmi értéke.
 
'''''58. Vanessa atalanta'' (Linnaeus, 1758) – atalanta lepke (87:9)''' 
Jegyei: Szárnyfesztávolsága 52-60 mm. A szárnyak alapszíne bársonyos fekete. Az elülső szárnyon a szárny külső szögletéből indulva cinóbervörös csík ível át. A sejt végén egy nagy fehér folt van. A csúcstérben fehér pettyek sora helyezkedik el. A hátulsó szárny szegélyén széles cinóbervörös csík díszlik, amelyben fekete pontok sorakoznak. A hátulsó szárny fonákján barna és szürke alapon, sűrű fekete folyamatos vagy fekete hullámvonalak szelik át. A belső szegélytérben és a tőtérben ibolyásszürke foltok láthatóak, a külső szegélytérben a gyöngyfoltsorhoz hasonló elmosdott szemfoltok sora húzódik. Hasonló fajok: Faunaterületünkön nincs. Elterjedés: A palearktikum Nyugati felétől Közép-Ázsiáig elterjedt faj, Magyarországon mindenütt előfordul. Élőhely: Nincsenek speciális élőhelyigényei, ráadásul vándorlepke, így nagyon sokféle élőhelyen találkozhatunk vele. Repülési idő: Júniustól–augusztusig illetve szeptemberig (melegebb kihúzódó nyarakon 2 nemzedéke van, amelyek egymást átfedik). Tápnövény: Urtica (csalán) fajok. Védettség: Védett, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 2000 HUF. Megjegyzés: Vándorlepke, hazánkban minden évben Délről érkezik hozzánk, csak az enyhébb teleken képes áttelelni. A hernyók magányosan élnek a tápnövényen.
 
'''Subfamilia: Limenitinae'''
'''59. Limenitis camilla (Linnaeus, 1764) – kis lonclepke''' 
Jegyei: Szárnyfesztávolsága 45-55 mm. A szárnyfelszín alapszíne barnás árnyalatú fekete. Elülső szárnyán a fehér harántsáv teljes. A hátulsó szárny fehér szalagja középen meghajlik, és a belső szöglet elé húzódik. Az elülső szárny fonákjának színe részben barnásszürke, részben rozsda-, és csokoládébarna a fehér foltok élesek. Hasonló fajok: A Limenitis reducta szárnyának alapszíne kékesfekete. Elülső szárnyán a fehér harántsáv nem teljes, három kisebb részből tevődik össze, külső szegélye kissé homorú. A szegélyek mentén fekete pontsor halad végig, amelyet kívülről kék foltocskák emelnek ki. A Limenitis populi jóval nagyobb. Mind az elülső mind a hátulsó szárny felszínén vörös színű foltok sora látható. Az elülső szárnyon kevésbé jól látható. Elterjedés: Franciaországban, Közép-, és Kelet-Európában, Dél Skandináviában, és a Keleti-tenger partvidékén elterjedt faj. Hazánkban Hegy- és Dombvidékeken találkozhatunk vele. Élőhely: Üde lomboserdők. Repülési idő: Júniustól–júliusig. Tápnövény: Lonicera (lonc) fajok elsősorban a Lonicera xylosteum (ükörke lonc). Védettség: Védett, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 2000 HUF.
 
'''''60. Limenitis populi'' (Linnaeus, 1758) – nagy nyárfalepke''' 
Jegyei: Szárnyfesztávolsága 65-80 mm. A szárny alapszíne fekete, a hímé mélyebb helyenként átüt rajta a fonák barnája és szürkéje, fehér foltjait nagyrészt fekete behintés takarja el. A nőstényen a foltok nagyok, tiszta fehérek, a sejtet fehér sáv szeli át, a középtér fehér szalagja szaggatott. A szegélytér mentén kettő sor fekete folt van, ezek között pedig vörös foltok sora található. Szárnyinak fonákja élénk barnásvörös, a fekete rajzolat helyét jórészt fényes kék vagy rozsdazöld szín foglalja el, kivéve az elülső szárny középterének alsó részét. A hátulsó szárnyon a fekete pontok vörösesbarna szalagban helyezkednek el, a szegély fekete vonalai mindkét szárnyon jól láthatók Hasonló fajok: A Limenitis reducta, Limenitis camilla jóval kisebbek. Szárnyfelszínükről hiányzik a vörös színű foltok sora. Elterjedés: Közép-, és Kelet-Európában, Dél Skandináviában elterjedt faj. Magyarországon nagyon lokális előfordulású. Igazán stabil populációi csak az Aggteleki karszton vannak. Nyugaton a határnál (Sopron, Kőszeg, Őrség) élnek még kisebb populációk. A Bükkben is csak nagyon kicsi egyedszámú populációkról lehet beszélni. Élőhely: Üde lomboserdők. Repülési idő: Júniustól–júliusig. Tápnövény: Populus tremula (rezgő nyár), P. nigra (fekete nyár). Védettség: Védett, Vörös Könyves faj pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 50000 HUF. Megjegyzés: Európa szinte minden országában védett. Megritkulásának egyik oka az, hogy a tápnövényeként szolgáló Populus fajok fája értéktelen puhafa az erdőgazdálkodás számára. A másik ok a kedvezőtlen mikroklimatikus változások lehetnek. A faj megőrzése, mint sok más esetben a temészetvédelmi szempontú erdőkezeléssel, ezáltal az élőhelyek megőrzésével lehetséges.
 
'''Subfamilia: Apaturinae'''
'''''61. Apatura iris'' (Linnaeus, 1758) – nagy színjátszólepke (87:2)'''
Jegyei: Szárnyfesztávolsága 60-70 mm. Alapszíne feketésbarana. Az elülső szárnyon található fehér harántsáv nem folytonos. A hátulsó szárnyon lévő folytonos, a szemfoltot vörös gyűrű veszi körül. Csak a hím irizál ibolyáskéken, olykor tisztakéken. A nőstény alapszíne melegebb barna, nem irizál. Elülső szárnyának fonákja részben bíborszínű részben ibolyásbarna, a szemfolt kerete vörösesbarna, a fekete írisz pupillája kék. A hátulsó szárny fonákján fehér végigfutó fehér szalag belső oldala majdnem egyenes. Hasonló fajok: Az Apatura ilia és az A. metis jóval kisebb fajok, hátsó szárnyának fonákján látható fehér szalag belső oldala zegzugos lefutású. Az elülső szárnyfelszínén látható szemfolt narancssárga gyűrű övezi. Elterjedés: Anglia déli részétől Kis-Ázsiáig elterjedt faj, Magyarországon hegy-, és dombvidéken él. Élőhely: Üde erdők, patakvölgyek. Repülési idő: Júniustól–augusztusig. Tápnövény: Salix (fűz) fajok, elsősorban Salix caprea (kecskefűz). Védettség: Védett, Vörös Könyves faj, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 10000 HUF. Megjegyzés: Szívesen szívogat dögökön és ürüléken, a többi nagyméretű Nymphalidához hasonlóan. 
 
'''''62. Apatura ilia'' (Denis & Schiffermüller, 1775) – kis színjátszólepke (87:3)''' 
Jegyei: Szárnyfesztávolsága 50-65 mm. Magyarországon két alakja fordul elő. Gyakoribb a melegbarna alapszínű, sárgásbarna rajzolatú, gyengén irizáló forma (f. clytie). A másik ritkább feketésbarna alapszínű, fehér rajzolatú, erősen irizáló. A hátulsó szárnyon a fehér harántsáv a belső szegély felé elkeskenyedik, külső széle elmosódott. A szárny közepe táján (m3 ér mentén) nem vagy csak alig ugrik ki. A belső szöglet szemfoltjának nagy fekete írisze van. A hátulsó szárny fonákján látható fehér szalag belső oldala zegzugos lefutású. Ennél a fajnál is csak a hím irizál. Hasonló fajok: Az A. iris lásd fent. Az A. metis hátsó szárnyán a sárga harántsáv nem keskenyedik el a végén, élesen határolt, a sáv a középtájon (m3 ér mentén) erősen kiugrik a szegély felé, a belső szöglet fölött elhelyezkedő szemfolt írisze legfejebb igen apró pont vagy az is hiányzik.
Elterjedés: A palearktikumban elterjedt faj, amely Magyarországon főként hegy-, és dombvidékeken, gyakori de az Alföldön is előfordul elsősorban folyók menti fűz-nyár ligeterdőkben. Élőhely: Folyók árterein, ligetes erdőkben, patakpartokon, hegyvidékeken, napfényes völgyekben fordul elő. Repülési idő: Júniustól–júliusig. Tápnövény: Salix (fűz), Populus (nyár) fajok, elsősorban S. caprea (kecskefűz), P. tremula (rezgő nyár), P. nigra (fekete nyár). Védettség: Védett Vörös Könyves faj, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 2000 HUF. Megjegyzés: Magyarországon, európai szinten is jelentős populációi vannak a fajnak ezért, védelme indokolt. 
 
'''Subfamilia: Satyrinae'''
'''''63. Coenonympha pamphilus'' (Linnaeus, 1758) – kis szénalepke (86:12)''' 
Jegyei: Szárnyfesztávolsága 23-31 mm. Szárnyinak felszíne sötét okkersárga, több-kevesebb vörösesbarna árnyalattal. Elülső szárnyának csúcsterében egy apró elmosódott körvonalú barnásfekete petty látható. Hátulsó szárnyán több a szürkésbarna árnyalat. Elülső szárnyának fonákján a csúcstérben nagy éles szemfolt látható. Hátsó szárnyának fonákja szürke többé-kevésbé vörösesbarna árnyalattal. A szemfoltok elmosódott nyomai sötétebb, barna sávszerű árnyékban helyezkednek el. A nőstény nagyobb, mint a hím. A második nemzedék élénkebb színű, mint az első. Hasonló fajok: A többi Coenonympha fajtól könnyen elkülöníthető a hátsó szárny fonákja alapján, ezen ugyanis nincsenek szemfoltok csak annak elmosódott nyomai. Elterjedés: A palearktikumban elterjedt, Magyarországon mindenfelé előforduló gyakori faj. Élőhely: Szinte minden nyílt élőhelyen előfordul. Repülési idő: Májustól–októberig (3 nemzedék). Tápnövény: Poa (perje), Anthoxanthum (borjúpázsit) fajok, és egyéb fűfélék.
 
'''''64. Maniola jurtina'' (Linnaeus, 1758) – nagy ökörszemlepke''' 
Jegyei: Szárnyfesztávolsága 40-50 mm. A hím szárnyfelszíne sötét földbarna, a csúcstérben található fekete pötty vörhenyessárga gyűrű veszi körül, sokszor pontszerű fehér pupillája is van. Az androconium nagyon széles. A hátulsó szárny rajzolatlan. Elülső szárnyának fonákja vörös okkersárga, széles szegélyei szürkésbarna. Hátulsó szárnya sárgásbarna, több-kevesebb szürkés behintéssel és egy-egy sárgával gyűrűzött apró fekete ponttal. A nőstény elülső szárnyának külső terében vörhenyes okker, a belső szegély felé keskenyedő sáv van. Az elülső szárny fonákja sárgásvörös. A csúcstéren fekete petty látható, melynek szegélye márványozott szürkésbarna. A hátulsó szárnyának aranybarna tő és középterét éles, középen kiugró vonal zár le, előtte a szárny sárgásbarna, az elülső szegély felé ismét elmosódott. Hasonló fajok: A Maniola lycaon hímjének elülső szárnya jóval hegyesebb, hátulsó szárnyának fonákján nincsenek apró fekete pontok. A nőstény elülső szárnyán még egy fekete petty látható. Elterjedés: Észak-, Közép-, és Kelet-Európa. Magyarországon mindenfelé elterjedt közönséges faj. Élőhely: Főként réteken, erdei tisztásokon. Repülési idő: Júniustól–októberig. Tápnövény: Poa (perje) fajok, és egyéb fűfélék.
 
'''''65. Pararge aegeria'' (Linnaeus, 1758) – erdei szemeslepke''' 
Jegyei: Szárnyfesztávolsága 40-44 mm. A szárny alapszíne melegbarna, a pettyek tompasárgák. Az elülső szárny csúcsterében fehér pupillájú fekete petty van. A hátulsó szárnyon három szemfolt látható. Hasonló fajok: Faunaterületünkön nincs. Elterjedés: A Kanári-szigetektől, Európán, Észak-Afrikán át, a Kaukázusig és az Urálig elterjedt faj. Hazánkban is mindenfelé megtalálható. Élőhely: Nem teljesen zárt lombkoronájú erdőkben gyakori. Repülési idő: Júniustól–júliusig, majd augusztustól–októberig (2 nemzedék). Tápnövény: Erdei füvek (Poa, Triticum, Brachipodium, fajok)
 
'''''66. Brintesia circe'' (Fabricius, 1775) – fehéröves szemeslepke (86:10)''' 
Jegyei: Szárnyfesztávolsága 65-75 mm. Szárnyai feketék csak a hátulsó szárny belső szegélye szürke árnyalatú. Mindkét szárnyon végigfutó fehér sáv látható rajtuk. Az elülső szárny csúcsterében nagy fekete pötty látható. A rojt fehér fekete tarka. A szárny fonákján lévő rajzolat bonyolult márványos, éles, a hátulsó szárny tő-, és középterén sok fehér folt és vonal van. Hasonló fajok: A Hipparchia fagi szárnyain található harántsáv elmosódott, különösen az elülső szárnyon. A harántsáv belső határa egyenes vagy legfeljebb gyengén hullámos. A Chazara briseis fehér sávja befelé tart. Elülső szárnyán két szemfolt látható, felső szegélyén egy vékony sárgás árnyalatú krétafehér vonal van. Elterjedés: Dél-, és Közép-Európában, Kis-Ázsiában, és Mezopotámiában elterjedt faj, Magyarországon főként domb-, és hegyvidékeken. Élőhely: Erdőszegélyeken, száraz réteken, ligetes tölgyesekben, ritkábban parkokban. Repülési idő: Júniustól–augusztusig. Tápnövény: Különböző fűfélék, elsősorban Lollium, Triticum, Bromus, fajok.
 
'''''67. Hipparchia fagi'' (Scopoli, 1763) – szürkeöves szemeslepke (86:11)''' 
Jegyei: Szárnyfesztávolsága 64-74 mm. Alapszíne sötétbarna. Az elülső szárnyon található szalag széles fehér a hímen sűrű barna borítás fedi a nőstényen sárga árnyalatú, és a barna borítás csak helyenként foltszerűen jelentkezik. A csúcstér szemfoltja többnyire éles. A hátulsó szárny fonákján a sárgásfehér szalag belső határát erősen zegzugos fekete vonal alkotja. Elülső szárnyának fonákján a világos szalag mély sárgásfehér. Hasonló fajok: A Brintesia circe lásd fent. Elterjedés: Dél-, és Közép-Európában elterjedt faj, Magyarországon mindenfelé előfordul, de az Alföld középső és déli részeiről hiányzik. Élőhely: Erdőszegélyek, sztyepprétek. Repülési idő: Júliustól–augusztusig. Tápnövény: Különféle füvek, főként Holcus fajok.
 
'''''68. Melanargia galathea'' (Linnaeus, 1758) – sakktáblalepke (86:8)''' 
Jegyei: Szárnyfesztávolsága 44-52 mm. Mindkét szárny felül fekete fehér sakktáblára emlékeztető mintázatú. A nőstények sárgásabb színűek, mint a hímek. Hasonló fajok: Faunaterületünkön már nincs. A Melanaria russiae sajnos kipusztult. Elterjedés: Nyugat-Európától a Kaukázusig elterjedt faj, Magyarországon mindenfelé előforduló gyakori lepke. Élőhely: Szinte mindenféle gyeptípusban előfordul. Repülési idő: Júniustól–augusztusig. Tápnövény: Fűfélék elsősorban Holcus és Phleum fajok. Megjegyzés: Kifejezetten melegkedvelő állat. Még a legmelegebb déli órákban is aktív, amikor a legtöbb lepke inkább elhúzódik.
 
'''''69. Erebia medusa'' (Denis & Schiffermüller, 1775) – kerekfoltú szerecsenlepke''' 
Jegyei: Szárnyfesztávolsága 42-46 mm. A szárnyak alapszíne barna Mindkét szárnyon szemfoltsor található a színén és a fonákján is. Ezek többé-kevésbé elhatárolt vörösbarna gyűrűben foglalnak helyet. Hasonló fajok: Az Erebia ligea hátsó szárnyának fonákján a szemfoltsor mögött vékony ék alakú fehér sáv van. Az Erebia 'aethiops hátsó szárny szárnyának fonákján nincsen szemfoltsor. Elterjedés: Belgiumtól az Amurig elterjedt palearktikus faj, Magyarországon domb és hegyvidékeken elterjedt lepke. Élőhely: Mezofil gyepek. Repülési idő: Májustól–júniusig. Tápnövény: Különböző fűfélék.
 
'''Család: Drepanidae – sarlósszövők'''
Kis, esetleg közepes termetű lepkék tartoznak ebbe a kis fajszámú családba. Világszerte mintegy 450 fajuk van, hazánkban 7 fordul elő. Testük karcsú, szárnyaik ehhez képest nagyok. Elülső szárnyuk alakja jellegzetes, a szárnyak csúcsa sarlószerűen kihúzott. Innen ered a család neve. Hernyóik utolsó pár farlába csökevényes. 
'''''70. Watsonalla (=Drepana) binaria'' (Hufnagel, 1767) – tölgyfa-sarlósszövő (77:12)'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 22-38 mm, a nőstény nagyobb, mint a hím. A szárnyak sárgásbarnák, az elülső középterében két kis fekete folt van. Elterjedés: a Palearktikum középső és déli részén – kelet felé Kisázsiáig és Örményországig – elterjedt, hazánk erdős területein mindenfelé megtalálható. Élőhely: erdős területek, elsősorban tölgyesek. Repülési idő: kétnemzedékes, április végétől június elejéig, majd július elejétől augusztus végéig. Éjszaka aktív. Tápnövény: elsősorban tölgyek (Quercus), de más lombos fák is.

Alrend: Zeugloptera – állkapcsos molyok; Alrend: Glossata – valódi lepkék

2023-02-16T14:08:28Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

'''Rendsorozat: ''Amphiesmenoptera'''''
'''Rend:''' '''LEPIDOPTERA – Lepkealkakúak vagy pikkelyesszárnyú-alakúak'''
A lepkék átlagos szárnyfesztávolsága 30 mm-es. A legkisebb fajé mindössze 2,5 mm, míg a legnagyobbé 300 mm. A kifejlett lepkék eredetileg viráglátogatók voltak és pollent fogyasztottak, ahogy azt a mai ősmolyoknál látjuk (Micropterygidae). Az ilyen életmódot folytató fajoknál még rágószájszerv található. Ehhez képest levezetett jelleg a pödörnyelv (glossa) megléte, ami a maxillák külső karéjaiból alakult ki. Ez a szájszerv típus a folyékony táplálék felvételére alkalmas, és a lepkék legfontosabb közös levezetett jellege. Ehhez képest leegyszerűsödött levezetett jelleg a másodlagos aphagia, amely sok lepkecsaládnál egymástól függetlenül jelenik meg, és a szájszervek leegyszerűsödésével jár együtt. A fejen nagy összetett szemük van. A lepkéknél több csáptípus is előfordul. A nappali lepkéknek bunkós csápjuk van, fonalas csápjuk van sok éjjeli aktivitású csoportnak (pl. Arctiidae, Geometridae, Noctuidae stb.). Kétoldalasan fésűs csáp figyelhető meg sok éjjeli aktivitású faj hímjeinél (pl. Lymantria dispar, Saturnia pavonia). Végül meg kell még említeni a fésűs csápot (pl. Orhosia spp. hímjei). A csápok gyakran másodlagos ivari bélyegül szolgálnak.
A lepkéknek általában kettő pár szárnyuk van. Ezek a közép- és utótorhoz kapcsolódnak. A jól röpülő fajok esetében ez igen jól fejlett. A szárnyakon kitinpikkelyeket találunk ez a lepkékre igen jellemző sajátosság, a rovaroknál náluk a legfejlettebb ez a képlet. Eredetüket tekintve ezek módosult szőrök. A test színét nagyrészt a pikkelyek szabják meg. A szárnyak mintázata nagyon fontos a fajok elkülönítésében. A színeknek két csoportját különítjük el. A pigment-színek az anyagcsere termékei, főleg melaninok és pterinek. A struktúr-színek fényinterferencia révén jönnek létre, ezek szép fémes vagy irizáló színek. Elsősorban a Morphidae, Uraniidae, Nymphalidae családokra jellemző. Hazánkban is van néhány taxon, amelyek mutatják ezt a jelenséget (pl. Apaturinae). Az előbb említetteken kívül a számos lepkefajnál megfigyeltek olyan mintázatokat a szárnyon, amelyek csak UV fényben válnak láthatóvá az emberi szem számára. Természetesen a lepkék képesek ezt látni. Minden torszelvény visel egy pár járólábat. A Nympahalidae családnál az első pár láb tisztogatólábbá módosult. Az elülső és a hátsószárny együtt mozog különböző kapcsolóstruktúráknak köszönhetően. Ezek lehetnek karéjok vagy lebenyek, amelyek az elülső szárnyon találhatóak és ezek kapcsolódnak a hátulsó szárny elülső szegélyén található szőrökhöz, de lehetnek tüskék vagy erős szőrök is, amelyek a hátulsó szárnyon találhatóak és az elülső szárnyon található redőbe akadnak be.
A potroh sűrűn pikkelyezett. A nőstény utolsó szelvényei között hosszú szelvényközi hártya alakul ki, amelyek lehetővé teszik a potrohgyűrűk kitolását ill. behúzását, így ezek a gyűrűk tojócsőként tudnak funkcionálni. Ennek segítségével a nőstény védettebb helyekre tud petézni. Az ősibb csoportoknál a petéző nyílás egyben a párzónyílás is (Monotrysia). A fejlettebb alakoknál ez a két nyílás elkülönül (Ditrysia). A párzáskor a hím spermatokban (spermatophor) formájában juttatja a hímivarsejteket a nőstény párzótáskájába (bursa copulatrix). Az ivarszervek kitinizált struktúrái fontos faji bélyegeket hordoznak.
A lepkék egyedfejlődésére a teljes átalakulás (holometabolia) jellemző. A peték alakja igen változatos lehet a gömbölyűtől a körte alakúig. A kikelő kis hernyók számára gyakran első táplálékul szolgál, az üres peteburok. A hernyók általában növényevők de vannak ez alól kivételek. Íme néhány kiragadott példa a kivételekre. Ragadozó életmódot folytat pl. élete nagy részében a nagypettyes hangyaboglárka (Maculinea arion) hernyója vagy az atkákat pusztító egyes fényiloncák (Pyralidae). Viasszal és virágpor maradványokkal táplálkoznak a viaszmolyok (Galleria mellonella, Achroia grisella). Valószínűleg a legextrémebb a lajhármoly (Bradypodicola hahneli) aki egész életében a lajhár bundájában él. A hernyók valószínűleg, az ott található algákkal, hámpikkelyekkel és a verejtékmirigyek váladékával táplálkoznak. A hernyók rágószájszervel rendelkeznek. Az alsó ajakon nyílnak a szövőmirigyek kivezető nyílásai. A hernyóknak egyszerű pontszemeik, és igen rövid csápjuk van. A tor mindhárom gyűrűjén egy pár láb ered ezek háromízűek. A potroh 10 szelvényből épül fel. 3-6-ik szelvényig és a 10. szelvényen egy pár potrohláb található, amelyek csak két ízűek. Néhány esetben ezek redukálódtak pl. az endophag életmódú fajoknál, vagy a Geometridae család képviselőinél. A hernyók általában ötször-hatszor vedlenek, de ez alól sok kivételt találunk. A lepkéknek múmiabábjuk van (pupa obtecta), ez alól csak néhány igen ősi moly (Micropterigidae) a kivétel rájuk ugyanis a szabad báb (pupa libera) jellemző. A bábot gyakran szövedék veszi körül. A bábozódás sok helyen megtörténhet pl. növényeken, avarban, mohában, földben, a növény belsejében stb. A kikelő imágó szárnya még puha és a testhez van simulva. Haemolimphát pumpál a szárnyakon lévő erekbe, és ennek segítségével merevíti ki a szárnyát, amíg a kitin meg nem szilárdul.
 
'''Alrend: Zeugloptera – állkapcsos molyok'''
Az idetartozó apró termetű ősi lepkéknek még rágó szájszervük van, felismerhetők a rágók és az állkapcsok. Az imágók pollenfogyasztók.
'''''Családsorozat: Micropterygoidea'''''
'''Család: Micropterygidae – aranyszárnyú ősmolyok'''
Apró termetű fajokból álló család, melynek kb. 100 faja ismert, ebből hazánkban 8 fordul elő. A család magyar nevét az imágók csillogó, gyakran aranyos színű szárnyairól kapta. Szárnyfesztávolságuk néhány milliméter. A ma élő legősibb lepkék tartoznak ide, ezt bizonyítja, hogy szájszervük még rágó típusú. Az imágók virágok (leggyakrabban boglákrafélék - Ranunculaceae) pollenjével táplálkoznak. A hernyók minden potrohszelvényén találhatók haslábak. A talaj közelében fű között vagy mohapárnákban fejlődnek, szerves törmelékkel illetve zöld növényi részekkel táplálkoznak. Bábjuk szabad báb (pupa libera).
 
'''''1. Micropteryx calthella'' (Linnaeus, 1761) – gólyahír ősmoly'''
Jegyei: szárnyfesztávolság 8-9 mm körüli. Szárnya fémesen csillogó aranyoszöld. Elterjedés: európai faj, hazánk délnyugati részén fordul elő. Élőhely: nedves gyepek, mocsárrétek. Repülési idő: április-május. Tápnövény: mohapárnákban él a hernyó, szerves törmelékkel táplálkozik. Megjegyzés: az imágókat tavasszal, mocsárréteken elsősorban gólyahír (Caltha) fajok virágzatában lehet megfigyelni, amint pollennel táplálkoznak.
 
'''Alrend: Glossata – valódi lepkék'''
Rágó szájszerveik elcsökevényesedtek, a maxilla külső karélyaiból pödörnyelv (haustellum, glossa) alakul ki.
'''''Családsorozat: Hepialoidea'''''
'''Család: Hepialidae – gyökérrágólepkék'''
Közepes- vagy nagytermetű lepkék tartoznak ide, a trópusokon élnek 25 cm-es szárnyfesztávolságú fajok is. Világszerte mintegy 500 fajuk ismert, hazánkban 5 fordul elő. A fajok legnagyobb része Ausztráliában él. A hazai fajok közepes termetűek, általában barnás színezetűek. Az imágók elülső és hátulsó szárnyának erezete nagyon hasonló. Csápjuk igen rövid, pödörnyelvük csökevényes. A család a nevét a hernyók életmódjáról kapta: a hernyók lágyszárú növények vagy cserjék gyökereit rágják a talajban. Ezért általában világos színűek és gyéren szőrözöttek. A talajban hosszú, csőszerű szövedékben bábozódnak. Érdekes, hogy ennél a családnál a nőstények keresik a hímeket illatuk (feromon) alapján. A lepkék inkább a koraesti órákban rajzanak. 
'''''2. Hepialus humuli'' (Linnaeus, 1758) – nagy gyökérrágólepke'''
Jegyei: szárnyfesztávolság 36-64 mm. A nőstények nagyobbak a hímeknél. A hímek szárnya rajzolatmentes fényes ezüstfehér, a nőstény elülső szárnya okkersárga alapszínű, ezen egy-két barnáspiros keresztsáv húzódik végig. Hátulsó szárnya világos vörhenyesszürke. Elterjedés: észak- és közép-európai, valamint nyugat-ázsiai faj. Hazánkban főként a délnyugat-Dunántúlon (Dráva-sík) található. Élőhely: nedves gyepek, mocsárrétek. Repülési idő: június-július. Az esti szürkületben és az éjszaka első felében repül. Tápnövény: komló (Humulus lupulus), kálmos (Acorus calamus), illetve oroszlánfog (Leontodon) és sóska (Rumex) fajok gyökere.
 
'''''3. Triodia sylvina'' (Linnaeus, 1761) – kis gyökérrágólepke (62:2a-c)'''
Jegyei: szárnyfesztávolság 20-60 mm, a nőstények jóval nagyobbak a hímeknél. A szárnyak alapszíne barna, vörösesbarna, az elülső szárnyon két feltűnő fehér vonallal, melyek egy széles „V” alakot formálnak. Elterjedés: pontusi faj, hazánkban midenfelé előfordul. Repülési idő: augusztus-szeptember. Éjszaka repül. Gyakran látni közvilágítási lámpák alatt. Tápnövény: szeder (Rubus) fajok, de sok egyéb növény gyökerén megél a hernyó, polifág. 
'''''Családsorozat: Tineoidea'''''
'''Család: Psychidae – zsákhordólepkék'''
Kistermetű, maximum néhány cm-es szárnyfesztávolságú, gyéren pikkelyezett, szürkés-barnás színezetű fajok tartoznak ide. A 600 ismert faj közül kb. 50 él hazánkban. Nevüket a hernyók különleges életmódjáról kapták, ugyanis a hernyók a tegzesek (Trichoptera) tegezéhez hasonló zsákot készítenek, amit állandóan magukkal cipelnek. Ezen zsák anyaga és alakja fajra jellemző. Készülhet apró növényi részekből, kis ág- és levéldarabokból, de homokszemekből is. A családra általában jellemző, hogy a nőstények szárnyatlanok. Gyakran el sem hagyják a hernyó által készített zsákot, csupán potrohuk végét dugják ki és eregetik feromonjaikat, amit a hímek nagy, tollas csápjaikkal érzékelnek. Vannak olyan fajok, melyek nőstényei petéiket is a zsákon belül rakják le.
 
'''''4. Canephora hirsuta'' (Poda, 1761) – kormos zsákhordólepke'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 25-30 mm, ezzel a legnagyobb európai zsákhordólepke faj. A hím szárnyai halványbarnák, kormos behintéssel. A nőstény szárnyatlan. Elterjedés: eurázsiai faj, Európa mérsékelt övi zónájában széles körben elterjedt. Élőhely: sokféle élőhelyen előfordul, a gyepektől az erdőkig. Repülési idő: júniustól augusztusig. Alkonyatkor rajzik. Tápnövény: a hernyó nagyon polifág. 
'''Család: Tineidae – valódi molyok'''
Kistermetű lepkék tartoznak ide. Viszonylag fajgazdag család, világszerte mintegy 3000 fajjal, ebből 40 hazánkban is előfordul. Szárnyaik keskenyek, gyakran hegyesek, a szárnyak szegélyén hosszú, pillás szárnyrojttal. Pödörnyelvük általában gyengén fejlett. Vannak olyan fajok, melyek hernyói anyag- és készletkártevők: keratintartalmú anyagokat (szőr, toll), (raktározott) magokat, gombákat, sőt ürüléket fogyasztanak. A hernyók általában maguk készítette zsákszerű lakócsőben tartózkodnak.
 
'''''5. Tineola bisselliella'' (Hummel, 1823) – ruhamoly (69:7a-b)'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 10-15 mm. Szárnyai egyszínű szürkék, enyhén kihegyesedők. Elterjedés: kozmopolita elterjedésű faj, az ember minden földrészre behurcolta. Élőhely: eredetileg emlősök és madarak fészkében élt, de jól alkalmazkodott az emberi környezethez, így szünantróp életmódra tért át. Repülési idő: lakásokban az év bármely szakában lehet imágókat látni, de inkább a nyári hónapokban rajzik. Táp(növény): keratintartalmú anyagok (szőr, toll). '''''Családsorozat: Cossoidea''''' 
'''Család: Cossidae – farontólepkék'''
Közepes- és nagytermetű lepkék tartoznak ide. Fajgazdag család, ám hazánkban csak 7 fajuk fordul elő. A fajok egy jelentős része Ausztráliában él, itt vannak 25 cm-es szárnyfesztávolságúak is. Elülső szárnyuk jóval hosszabb, mint a hátulsó. Csápjuk rövid, pödörnyelvük csökevényes. Nevüket a hernyók endofág életmódjáról kapták, általában fák és cserjék törzsében, ágaiban fejlődnek, gyakran több évig. A hernyók általában világos színűek, gyéren szőrözöttek.
 
'''''6. Cossus cossus'' (Linnaeus, 1758) – fűz-farontólepke '''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 60-95 mm. A nőstény nagyobb, mint a hím. Szárnyainak alapszíne szürkésbarna, ezen sötétszürke és fekete apró vonalakból álló szabálytalan rajzolat van. Ezzel tökéletesen utánozza a fakéreg mintázatát, így a nappal fatörzsön pihenő lepkét szinte lehetetlen észrevenni. Elterjedés: európai, nyugat-ázsiai és észak-afrikai faj, Magyarországon mindenhol előfordul. Élőhely: leginkább puhafás ligeterdők, de más erdők is. Repülési idő: június-július. Éjjel repül. Tápnövény: főként tölgy (Quercus) és fűz (Salix) fajokon törzsében rág a hernyó. Fejlődési ideje 3 évig tart.
 
'''''7. Zeuzera pyrina'' (Linnaeus, 1761) – alma-farontólepke'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 30-90 mm. A nőstény nagyobb, mint a hím. Szárnyainak alapszíne áttetsző fehér, ezen sok apró, kékesen fénylő fekete folt látható. Elterjedés: eurázsiai faj, Magyarországon mindenütt gyakori. Élőhely: erdők, kertek, gyümölcsösök. Repülési idő: júniustól augusztusig. Éjjel repül. Tápnövény: lombos fák és cserjék, ezek törzsében, ágaiban 2 évig fejlődik a hernyó. Nagyon polifág, eddig kb. 150 tápnövényét találták.
 '''''Családsorozat: Sessioidea''''' 
'''Család: Sessidae – szitkárok (=üvegszárnyú lepkék)'''
Kis-, legfeljebb közepes méretű lepkék tartoznak ebbe a családba. Világszerte mintegy 1000 fajuk él, ebből hazánkban mindössze 35 fordul elő. Nagyon jellegzetes külsejű lepkék tartoznak ide: hártyásszárnyúakat (Hymenoptera) és kétszárnyúakat (Diptera) mimikrizálnak. Szárnyaik ennek megfelelően nagyrészt átlátszóak, pikkely nélküliek, testük - a darazsakéhoz hasonlóan - gyakran fekete-sárga színezetű. Szinte kivétel nélkül nappali aktivitásúak, a legmelegebb déli órákban aktívak, leggyakrabban fehér színű ernyősvirágzatú növények (Apiaceae) virágain lehet őket megfigyelni. Hernyóik – hasonlóan a farontólepkékhez – endofág életmódúak, fás- vagy lágyszárú növények belsejében fejlődnek, egyes fajok két évig.
 
'''''8. Sesia apiformis'' (Clerck, 1759) – darázslepke (69:5)'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 30-40 mm, ezzel Európa legnagyobb szitkár faja. A nőstény nagyobb, mint a hím. Szárnyai átlátszóak, csak az erek és a szárnyszegély borított sötétbarna pikkelyekkel. Teste fekete, vastag sárga potrohgyűrűkkel. Elterjedés: holarktikus faj, Eurázsiában az Altajig elterjedt, Észak-Amerikába behurcolták. Hazánkban mindenütt előfordul, ahol tápnövényei megtalálhatók. Élőhely: elsősorban puhafaligeterdők, de telepített nyarasokban is megél. Repülési idő: májustól augusztusig. Nappal repül. Tápnövény: nyár (Populus), ritkábban fűz (Salix), hárs (Tilia), kőris (Fraxinus) törzsében rág a hernyó. Fiatal telepített nyarasokban kisebb károkat okozhat.
 
'''''9. Synanthedon spp.'''''
Tipikus kistermetű, nehezen észrevehető, nagyon hasonló szitkárok tartoznak ebbe a genusba. Határozásuk gyakran nehézkes, specialistát igényel.
Néhány kártevő faj is tartozik ide: a lószúnyogszitkár (=szitaszárnyú ribiszkelepke) (S. tipuliformis) ribiszke fajokon, az almafaszitkár (S. myopaeformis) fiatal almacsemetéken okozhat kárt.
 '''''Családsorozat: Zygaenoidea''''' 
'''Család: Zygaenidae – csüngőlepkék'''
Kis- és közepes termetű, élénk színű fajok tartoznak ide. Kb. 1000 fajuk ismert, ebből hazánkban 25 fordul elő. Nappali aktivitású, lomha mozgású lepkék. Az európai fajok egyik része fémfényű zöld vagy kékes (Procridinae – fémlepkék), mások kékesfekete alapon vörösen foltozottak (Zygaeninae – csüngőlepkék). Ez az aposzemarikus (riasztó) színezet jelzi, hogy hemolimfájuk mérgező. A fajok egy részének hernyói olyan pillangósvirágú (Fabaceae) növényeken élnek, melyek cianogén glikozidokat tartalmaznak; ezek az anyagok teszik „fogyaszthatatlanná a hernyókat és a lepkéket is. Hernyóik zömökek, élénk (általában sárga) színűek. Növényekre szőtt pergamenszerű, orsó alakú szövedékben bábozódnak.
 
'''''10. Zygaena filipendulae'' (Linnaeus, 1758) – acélszínű csüngőlepke (71:4)'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 36-48 mm. Fémes csillogású kékesfekete elülső szárnyán hat piros petty van. Hátulsó szárnya piros, vékony fekete szegéllyel. Hazánkban több hasonló mintázatú faj él, de köztük ez az egyetlen, aminek hat piros petty van az elülső szárnyán, és nincs a potrohán piros gyűrű. Elterjedés: eurázsiai faj, hazánkban mindenütt előfordul. Élőhely: száraz és félszáraz gyepek, virággazdag rétek. Repülési idő: június elejétől augusztus közepéig. Nappal repül. Tápnövény: pillangósvirágúak (Fabaceae), különösen kerep (Lotus) és here (Trifolium) fajok.
 
'''''11. Adscita statices'' (Linnaeus, 1758) – sóska fémlepke'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 23-35 mm, a hím nagyobb, mint a nőstény. Elülső szárnya fémes csillogású sárgászöld vagy kékeszöld, a hátulsó szürke. Több nagyon hasonló faj él hazánkban, pontos meghatározásukhoz gyakran ivarszervvizsgálatok szükségesek. Elterjedés: európai és nyugat-ázsiai faj, hazánkban mindenütt előfordul. Élőhely: száraz és félszáraz gyepek, virággazdag rétek. Repülési idő: június végétől augusztus elejéig. Nappal repül. Tápnövény: sóska (Rumex) és gubóvirág (Globularia) fajok.
 '''''Családsorozat: Tortricoidea''''' 
'''Család: Tortricidae – sodrómolyok (=sodrólepkék)'''
Igen népes család, világszerte mintegy 6000 fajuk ismert, hazánkban is 300 fajuk él. Kis vagy közepes termetű, viszonylag széles elülső szárnyú fajok tartoznak ide. Hernyóik csupaszok vagy gyéren szőrözöttek, összesodort levelek között élnek (innen ered a család neve). Az imágók éjszaka aktívak. Több erdészeti szempontból fontos faj tartozik ide, néhányuk gyakran kártevőként lép fel.
 
'''''12. Tortrix viridana'' (Linnaeus, 1758) – tölgyilonca (70:5a-b)'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 18-22 mm. Elülső szárnya egyszínű világoszöld, a hátulsó szürke. Elterjedés: eurázsiai faj, hazánkban mindenütt előfordul. Élőhely: elsősorban tölgyesek. Repülési idő: júniustól augusztusig. Éjjel repül. Tápnövény: tölgy (Quercus) fajok fiatal hajtásai. Néha komoly erdészeti károkat okoz.
 '''''Családsorozat: Lasiocampoidea''''' 
'''Család: Lasiocampidae – pohókok'''
Közepes és nagytermetű, zömök testfelépítésű fajok tartoznak ide. Világszerte 1200 fajuk ismert, hazánkban 18 faj fordul elő. Az ivari dimorfizmus általában jelentős, a nőstények jóval nagyobb testűek, nehézkesen repülnek. A feromon-jelzés alapján tájékozódó hím sebes, cikázó repüléssel keresi a nőstényt. A hímeknek ezért viszonylag nagy felületű, kétoldalian fésűs csápjuk van. A hímek gyakran nappal aktívak, míg a nőstények éjszaka. Hernyóik általában dúsan szőrözöttek, gyakran irritáló hatású a szőrzetük. Bábozódáskor a hernyó selyemfonálból szabályos alakú gubót sző, és ennek védelmében bábozódik.
 
'''''13. Malacosoma neustria'' (Linnaeus, 1758) – gyűrűsszövő (78:1a-b)'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 15-40 mm, a nőstény nagyobb a hímnél. Elülső és hátulsó szárnya egyaránt világosbarna alapszínű, az elülső szárnyon két, egymással párhuzamos sötétbarna keresztvonal (harántsáv) fut végig. Elterjedés: a Palearktikum loberdő- és erdőssztep-övezetében mindenhol előfordul, hazánkban is gyakori. Élőhely: erdők, kertek, gyümölcsösök. Repülési idő: június-július. Éjjel repül. Tápnövény: lombos fák, különösen gyümölcsfák. Különösen hazánk északkeleti részén néha komoly károkat okoz gyümölcsösökben. A nőstény petéit szabályos gyűrű alakban helyezi a tápnövény vékonyabb ágaira, innen ered a faj magyar neve.
 
'''''14. Macrothylacia rubi'' (Linnaeus, 1758) – málnaszövő (78:3a-b)'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 35-70 mm, a nőstény nagyobb a hímnél. Szárnyai barna alapszínűek, az elülsőn két vékony, elmosódott okkerbarna harántsáv fut végig. Elterjedés: a palearktikumban általánosan elterjedt, hazánkban is mindenfelé előfordul. Élőhely: rétek, nyílt füves élőhelyek, cserjések, erdőszélek. Repülési idő: április végétől június végéig. A hím délután és alkonyatkor, a nőstény éjjel repül. Tápnövény: különböző lágyszárúak, elsősorban pázsitfűfélék (Poaceae), de cserjék is. A hernyó polifág.
 
'''''15. Gastropacha quercifolia'' (Linnaeus, 1758) – tölgylevélpohók (78:5)'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 46-100 mm, a nőstény jóval nagyobb a hímnél. A szárnyak alapszíne vörösesbarna vagy sárgásbarna, az elülső szárnyon három keskeny, sötét, hullámos harántsáv húzódik végig. A szárnyak szegélye erősen hullámos. A pihenő lepke mesterien utánozza a száraz tölgylevelet. Elterjedés: palearktikus faj, hazánkban elterjedt és gyakori. Élőhely: erdők, elsősorban tölgyesek. Repülési idő: június végétől augusztus elejéig. Éjjel repül. Tápnövény: lombos fák.
 '''''Családsorozat: Bombicoidea''''' 
'''Család: Sphingidae – szenderek'''
A lepkék egyik legismertebb családja. Mintegy 1200 fajuk él világszerte, ebből 20 fordul elő hazánkban. Közepes, de inkább nagytermetű lepkék tartoznak ide, melyek közös jellemzői: a keskeny, nyújtott elülső szárny, erős, robosztus tor, vaskos, orsó alakú potroh. Ide tartoznak a lepkék legjobb repülői, egyes fajok vándorlásuk során akár néhány ezer kilométert is repülhetnek (pl. Acherontia atropos). Hernyóik csupaszok, testük végén jellegzetes, feltűnő szarvszerű nyúlvány található. A hernyók általában a talajban bábozódnak. Némely faj bábja nagyon jellegzetes, a báb feji részéből egy ormányszerű tok nyúlik ki, ebben foglal helyet a hosszú pödörnyelv. A trópusokon vannak olyan fajok, melyek nyelve akár a 20 cm-es hosszt is meghaladhatja. Táplálkozásukra jellemző, hogy nem szállnak le a virágokra, hanem előtte kolibri módjára lebegnek. A fajok nagy része alkonyati vagy éjszakai életmódú, csak néhány faj repül nappal.
 
'''''16. Acherontia atropos'' (Linnaeus, 1758) – halálfejes szender (73:1a-b)'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 80-130 mm. Elülső szárnya sötét, barnás feketés mintázatú. A hátulsó viszont élénksárga alapon két fekete sávot visel. A potroh is hasonló színű, fekete-sárgán gyűrűzött. A toron található a halálfejre emlékeztető rajzolat, a faj erről kapta a nevét. Elterjedés: a trópusi Afrikában és Ázsia délnyugati részén honos faj Magyarországra (és tőlünk északabbra) csak vándorlásai során jut el. Hazánkban meglehetősen ritka. Élőhely: vándorlepke révén nem kötődik különösebben meghatározott élőhelyekhez, sokfelé felbukkanhat, de inkább a nyílt területeket kedveli.
Repülési idő: első délről bevándorló példányai nyár elején jelennek meg nálunk, majd ősszel (szeptembertől novemberig) már a nálunk kifejlődött nemzedék imágói is rajzanak. Hazánkban nem képes áttelelni, mert minden fejlődési alakja fagyérzékeny. Tápnövény: elsősorban burgonya (Solanum tuberosum) és ördögcérna (Lycium halimifolium). Megjegyzés: az egyetlen olyan hazai lepkefaj, mely az emberi fül számára is hallható hangot képes kiadni. A hernyó, a báb és az imágó is megzavarva ciripelésre emlékeztető hangot hallat. Védett faj.
 
'''''17. Agrius convolvuli'' (Linnaeus, 1758) – szulákszender (= folyófű-szender) '''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 90-125 mm. Elülső szárnya szürke, rajta zegzugos sötétebb rajzolat van. Hátulsó szárnya kissé világosabb szürke alapszínű, sötét harántvonalakkal. A potroh fekete-rózsaszín mintás. Elterjedés: a Palearktikum déli részén, a trópusi Ázsiában, Ausztráliában fordul elő, hazánkba rendszeres vándorlásai révén jut el. Élőhely: vándorlepke révén nem kötődik különösebben meghatározott élőhelyekhez, sokfelé felbukkanhat, de inkább a nyílt területeket kedveli. Repülési idő: első délről bevándorló példányai nyár elején jelennek meg nálunk, majd ősszel (szeptembertől novemberig) már a nálunk kifejlődött nemzedék imágói is rajzanak. Hazánkban nem képes áttelelni, mert minden fejlődési alakja fagyérzékeny. Tápnövény: szulák (Convolvulus) fajok.
 
'''''18. Sphinx ligustri'' Linnaeus, 1758 – fagyalszender (74:4)'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 80-110 mm. Elülső szárnya barnás alapszínű, vékony fekete vonalakkal és némi fehér behintéssel. Hátulsó szárnya barnás-rózsaszín, fekete sávokkal. A tor fekete. A potroh rózsaszín és fekete mintázatú. Elterjedés: a Palearktikum nagy részén (az északi területeket kivéve) elterjedt, hazánkban is gyakori. Élőhely: ritkás erdők, erdőszélek, kertek. Repülési idő: kétnemzedékes, májusban és július-augusztusban repül. Éjjel repül. Tápnövény: fagyal (Ligustrum vulgare), orgona (Syringa vulgaris), illetve lonc (Lonicera) és kőris (Fraxinus) fajok.
 
'''''19. Macroglossum stellatarum'' (Linnaeus, 1758) – kacsafarkú szender (73:5)'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 40-55 mm. Elülső szárnya szürke, néhány sötétebb harántsávval. Hátulsó szárnya barnás narancssárga, a tő- és szegélytér barna. A potroh végén található a névadó, fekete-fehér szőrökből álló farokszerű szőrpamacs. Elterjedés: nyugat-palearktikus faj, mely Magyarországon is mindenfelé gyakori. A hazai példányok zömét az évente délről felvándorló egyedek alkotják. Élőhely: melegkedvelő faj, virágos réteken, erdőszéleken, kertekben találkozhatunk vele. Repülési idő: első délről bevándorló példányai nyár elején jelennek meg nálunk, majd nyár végén már a nálunk kifejlődött nemzedék imágói is rajzanak. Nappali aktivitású. Hazánkban általában nem képes áttelelni, mert minden fejlődési alakja fagyérzékeny. Egy-egy példány mégis átvészelheti a telet, ha sikerül a lepkének fagymentes helyekre (pl. épületekbe) behúzódnia. Tápnövény: különböző lágyszárú növények, elsősorban galaj (Galium), müge (Asperula), csillaghúr (Stellaria) fajok.
 
'''''20. Hyles euphorbiae'' (Linnaeus, 1758) – kutyatejszender'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 50-85 mm. Elülső szárnyának alapszíne világos, sárgás-rózsaszínes árnyalatú. A szárny tövében, és az elülső szegély mentén a szárny közepénél van egy-egy olajzöld folt, illetve a szegélytérben a külső szegéllyel párhuzamosan egy lefelé szélesedő szintén olajzöld sáv fut végig. Hátulsó szárnya pirosas-rózsaszínű, tőtere fekete. A potroh fekete-fehér-zöld foltozású. Elterjedés: a Palearktikum déli részén honos, hazánkban is szélesen elterjedt. Élőhely: különösen meleg, száraz rétek, sziklagyepek, legelők. Repülési idő: kétnemzedékes, május-júniusban és július végétől szeptember elejéig repül. Éjjeli aktivitású. Tápnövény: kutyatej (Euphorbia) fajok, elsősorban a farkas-kutyatej (E. cyparissias).
 
'''Család: Saturnidae – (éjjeli) pávaszemek'''
Nagy vagy igen nagytermetű fajok tartoznak ide, többek között a világ legnagyobb lepkéje, a dél-Amerikában honos atlaszlepke (Attacus atlas). Világszerte 1500 fajuk él, hazánkban csak 5 fordul elő. Szárnyaikon nagyon gyakran feltűnő szemfoltszerű rajzolat van, innen ered a család neve. Hernyóik általában gyéren szőrözöttek, gyakran színes szemölcsöket viselnek. Bábozódáskor gubót szőnek. Az imágók éjszakai aktivitásúak, csak néhány faj hímje rajzik nappal. A hímeknek nagy felületű kétoldalasan fésűs csápjuk van, melyekkel a nőstények feromonjait érzékelik.
 
'''''21. Saturnia pyri'' ([Denis & Schiffermüller], 1775) – nagy (éjjeli) pávaszem (75:1a-c)'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 100-145 mm, ezzel hazánk, és egyben Európa legnagyobb termetű lepkéje. A nőstény nagyobb, mint a hím. A szárnyak sötét, barnás-feketés színűek, szegélyük világos, mindegyiken egy-egy feltűnő szemfolttal és zegzugos hullámvanallal. Elterjedés: a Földközi-tenger medencéjének európai és afrikai részén fordul elő, keleten Iránig terjed az areája. Hazánkban országszerte elterjedt, de általában nem gyakori. Élőhely: kertekben, gyümölcsösökben és olyan erdőkben fordul elő, melyekben elegyfafajként vad gyümölcsfák is vannak. Repülési idő: április közepétől június elejéig. A késő éjjeli órákban rajzik. Tápnövény: gyümölcsfák, szilva (Prunus), körte (Pyrus), alma (Malus) és dió (Juglans). Megjegyzés: védett faj.
 
'''''22. Saturnia pavonia'' (Linnaeus, 1758) – kis (éjjeli) pávaszem (75:2a-b)'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 50-80 mm, a nőstény nagyobb, mint a hím. A hím elülső szárnya barna alapszínű, közepén egy fehér mezőben van egy feltűnő szemfolt. A hátulsó szárny narancssárgás színű, közepén egy szemfolttal. A nőstény szárnyai szürkés alapszínűek, a hímekhez hasonlóan mindegyiken van egy-egy szemfolt. Elterjedés: a Palearktikum csaknem egész területén elterjedt faj, hazánkban is gyakori, de az Alföld nagy részéről hiányzik. Élőhely: cserjés erdőszélek, bokros, bozótos domboldalak. Repülési idő: március közepétől május közepéig. A hímek verőfényes tavaszi napsütésben cikázva röpködnek a bokrok között, keresik a növényzet közt ülő nőstényeket. A nőstények éjjel aktívak. Tápnövény: elsősorban kökény (Prunus spinosa) és galagonya (Crataegus monogyna), ritkábban rósza (Rosa), szeder (Rubus) és fűz (Salix) fajok. Megjegyzés: védett faj.
 
'''''23. Aglia tau'' (Linnaeus, 1758) – t-betűs pávaszem (76:3a-b)'''
Jegyei: szárnyfesztávolsága 55-85 mm, a nőstény nagyobb és halványabb színű, mint a hím. A szárnyak barnába hajló narancssárgák, mindegyiken van egy-egy sötétkék pupillájú szemfolt, melyben egy T betűre emlékeztető fehér rajzolat foglal helyet. Elterjedés: a Palearktikum lomberdő-zónájában elterjedt, Magyarországon hegyvidéken sokfelé előfordul.
Élőhely: hegyvidéki bükkösök. Repülési idő: április elejétől (esetleg március végétől) május végéig. A hímek enyhe, napsütéses tavaszi napokon cikázva röpködnek, keresik a fák tövében ülő nőstényeket. A nőstény éjszaka aktív. Tápnövény: bükk (Fagus sylvatica).
 '''''Családsorozat: Hesperoidea''''' 
'''Család: Hesperidae – busalepkék'''
[[file:img1647119004181.jpeg|192x118px|center|thumb]][[file:img1647153242696.jpeg|190x120px|center|thumb]]Jelenleg 4500 fajuk ismert ebből a palearktisz területén csak 200-at, Magyarországon mindössze 18-at találhatunk meg. A busalepkék zöme a trópusokon él (2338 faj a neotropiszban). Közös jellemzőjük hogy fejük nagy homlokuk igen széles. A csápok egymástól távol erednek. A szárnyfesztávolságuk általában 2-3 cm-es, de a D-Amerikai fajok között akadnak 7 cm-est is meghaladó fajok. Szárnytartásuk nagyon jellegzetes: az első szárnyakat csaknem párhuzamosan fölfelé tartják, míg a hátsó szárnyukat közel vízszintesen. A nőstények egyesével rakják petéiket a tápnövényre. A hernyók általában csupaszok legfeljebb enyhén szőrösek. Általában az összehúzott levelekből lakócsövet készítenek. Táplálkozás közben csak a fejüket dugják ki. Az imágók hőigényesek napsütötte réteken, tisztásokon találkozhatunk velük. Röptük igen gyors.
 
'''''24. Pyrgus malvae'''''''' (Linnaeus, 1758) – kis busalepke (86:17)''' 
Jegyei: Szárnyfesztávolsága 20-27 mm. A szárny töve olajszürke, a középtér barnába hajló fekete. Az elülső szárnyán a külső szegély mentén minden érközben havány szürkés olajzöld folt van. A hátulsó szárny barnába hajló fekete, a tőtérben és a belső szegély mentén olajszürke szőrök fedik. A hátulsó szárny sejtjében található fehér folt kétgyökerű zápfogra emlékeztet. A nőstény szárnyi kerekebbek, az olajszürke szín háttérbe kerül. Hasonló fajok: A többi Pyrgus fajnál az elülső szárnyán a külső szegély mentén lévő szürkés olajzöld foltsor hézagos vagy teljesen hiányzik. A hátulsó szárny sejtjében található fehér kétgyökerű zápfogra emlékeztető folt a többi fajnál vagy hiányzik, vagy nem ilyen alakú. Elterjedés: A palearktikumban elterjedt, hazánkban is mindenfelé előforduló gyakori faj. Élőhely: Sokféle élőhelyen előfordul, még megművelt területeken is. Repülési idő: Márciustól–augusztusig (2 nemzedék). Tápnövény: Malva (mályva) és Fragaria (szamóca) fajok.
 
'''''25. Carterocephalus palaemon'''''''' (Pallas, 1771) – kockás busalepke''' 
Jegyei: Szárnyfesztávolsága 20-27 mm. A szárnyainak alapszíne barnásfekete, rajzolati elemei sárgásvörösek. A hátsó szárny fonákja világos narancsbarna a fekete rajzolati elemek háttérbe szorulnak. A hátulsó szárny fonákja sárgásszürke, rajzolata halványsárga. Hasonló faj: Faunaterületünkön nincs. Elterjedés: A palearktikumban elterjedt, hazánkban is mindenfelé előfordul. Élőhely: Mezofil üde gyepek erdőszegélyek. Repülési idő: Májustól–júliusig. Tápnövény: Fűfélék.
 
'''''26. Hesperia comma'''''''' (Linnaeus, 1758) – vesszős busalapke''' 
Jegyei: Szárnyfesztávolsága 25-33 mm. Szárnyainak alapszíne rókavörös. A hím elülső szárnyán vese alakú fekete középen ólmoskéken csillógó illatcsík van. A csúcstérben foltok találhatóak (a nősténynél is). A hátulsó szárnyán a foltok elmosódottak. A fonákon a rajzolati elemek fehérek vagy sárgásfehérek erősen elütnek az alapszíntől. Hasonló faj: Az Ochlodes sylvanus szárnyának fonákján látható foltok halványak elmosódottak, az alapszíntől nem ütnek el élesen.
Elterjedés: A holarktiszban elterjedt faj, Magyarországon mindenfelé megtalálható. Élőhely: Mindenféle nyílt élőhelyen előfordul. Repülési idő: Júniustól–szeptemberig. Tápnövény: Fűfélék, elsősorban Festuca, Poa, Triticum, fajok.

Rend: Lepidoptera – Lepkealkakúak vagy pikkelyesszárnyú-alakúak

2023-02-16T14:08:28Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

'''Rendsorozat: ''Amphiesmenoptera'''''

'''Rend: Lepidoptera - Lepkealakúak vagy pikkelyesszárnyú-alakúak'''[[Alrend: Zeugloptera – állkapcsos molyok; Alrend: Glossata – valódi lepkék]]
Családsorozat: Micropterygoidea
Család: Micropterygidae – aranyszárnyú ősmolyok

'''1. Micropteryx calthella''' – gólyahír ősmoly 
Alrend: Glossata – valódi lepkék
Családsorozat: Hepialoidea
Család: Hepialidae – gyökérrágólepkék

'''2. Hepialus humuli''' – nagy gyökérrágólepke 
''''''
'''3. Triodia sylvina''' – kis gyökérrágólepke 
Családsorozat: Tineoidea
Család: Psychidae – zsákhordólepkék

'''4. Canephora hirsuta''' – kormos zsákhordólepke Család: Tineidae – valódi molyok
Subfamilia: Tineinae

'''5. Tineola bisselliella''' – ruhamoly 
Családsorozat: Cossoidea
Család: Cossidae – farontólepkék
Subfamilia: Cossinae

'''6. Cossus cossus''' – fűz-farontólepke Subfamilia: Zeuzerinae

'''7. Zeuzera pyrina''' '''–''' alma-farontólepke 
Családsorozat: Sessioidea
Család: Sessiidae – szitkárok (=üvegszárnyú lepkék)
Subfamilia: Sessiinae

'''8. Sesia apiformis''' '''–''' darázslepke 
''''''
'''9. Synanthedon spp.''' 
Családsorozat: Zygaenoidea
Család: Zygaenidae – csüngőlepkék
Subfamilia: Zygeninae – csüngőlepkék

'''10. Zygaena filipendulae''' '''–''' acélszínű csüngőlepke Subfamilia: Procridinae – fémlepkék

'''11. Adscita statices''' – sóska fémlepke 
 Családsorozat: Tortricoidea
Család: Tortricidae – sodrómolyok (=sodrólepkék)
Subfamilia: Tortricinae

'''12. Tortrix viridana''' '''–''' tölgyilonca 
Családsorozat: Lasiocampoidea
Család: Lasiocampidae – pohókok

'''13. Malacosoma neustria''' '''–''' gyűrűsszövő 
''''''
'''14. Macrothylacia rubi''' '''–''' málnaszövő 
''''''
'''15. Gastropacha quercifolia''' '''–''' tölgylevélpohók 
Családsorozat: Bombicoidea
Család: Sphingidae – szenderek
Subfamilia: Sphinginae

'''16. Acherontia atropos''' '''–''' halálfejes szender 
''''''
'''17. Agrius convolvuli''' '''–''' szulákszender (= folyófű-szender) 
''''''
'''18. Sphinx ligustri''' '''–''' fagyalszende Subfamilia: Macroglossinae

'''19. Macroglossum stellatarum''' – kacsafarkú szender 
''''''
'''20. Hyles euphorbiae''' – kutyatejszender Család: Saturniidae – (éjjeli) pávaszemek

'''21. Saturnia pyri''' – nagy (éjjeli) pávaszem 
''''''
'''22. Saturnia pavonia''' – kis (éjjeli) pávaszem 
''''''
'''23. Aglia tau''' – t-betűs pávaszem 
Családsorozat: Hesperoidea
Család: Hesperiidae – busalepkék
Subfamilia: Pyrginae

'''24. Pyrgus malvae''' – kis busalepke Subfamilia: Hesperiinae

'''25. Carterocephalus palaemon''' – kockás busalepke Subfamilia: Heteropteriinae

'''26. Hesperia comma''' – vesszős busalapke 
[[Családsorozat: Papilionioidea]]
Család: Papilionidae – pillangófélék
Subfamilia: Parnassiinae

'''27. Parnassius apollo''' – nagy Apolló–lepke 
''''''
'''28. Parnassius mnemosyne''' – kis Apolló–lepke 
''''''
'''29. Zerynthia polyxena''' – farkasalma lepke Subfamilia: Papilioninae

'''30. Papilio machaon''' – fecskefarkú lepke 
''''''
'''31. Iphiclides podalirius''' – kardos lepke Család: Pieridae – fehérlepkék
Subfamilia: Dismorphiinae

'''32. Leptidea sinapis''' – mustárlepke Subfamilia: Pierinae

'''33. Aporia crataegi''' – galagonyalepke 
''''''
'''34. Pieris brassicae''' – káposztalepke 
''''''
'''35. Pieris rapae''' – répalepke 
''''''
'''36. Pieris napi''' – repcelepke 
''''''
'''37. Anthocharis cardamines''' – hajnalpír lepke Subfamilia: Coliadinae

'''38. Colias crocea''' – sáfránylepke 
''''''
'''39. Colias hyale''' – közönséges kéneslepke 
''''''
'''40. Gonepteryx rhamni''' – citromlepke Család: Lycaenidae – boglárkalepkék
Subfamilia: Theclinae

'''41. Satyrium spini''' – kökénylepke Subfamilia: Lycaeninae

'''42. Lycaena dispar rutilus''' – nagy tűzlepke 
''''''
'''43. Lycaena virgaurea''' – aranyos tűzlepke Subfamilia: Polyommatinae

'''44. Celastrina argiolus''' – bengeboglárka 
''''''
'''45. Maculinea arion arion''' – nagypettyes hangyboglárk 
''''''
'''46. Aricia artaxerxes''' – bükki szerecsenboglárka 
''''''
'''47. Polyommatus coridon''' – ezüstkék boglárka 
''''''
'''48. Polyommatus icarus''' – közönséges boglárka Család: Nymphalidae – tarkalepkék
Subfamilia: Heliconiinae

'''50. Issoria lathonia''' – közönséges gyöngyházlepke 
''''''
'''51. Brenthis hecate''' – barna gyöngyházlepke 
''''''
'''52. Argynnis paphia''' – nagy gyöngyházlepke Subfamilia: Nymphalinae

'''53. Euphydryas maturna''' – díszes tarkalepke 
''''''
'''54. Polygonia c–album''' – c–betűs lepke 
''''''
'''55. Nymphalis polychloros''' – nagy rókalepke 
''''''
'''56. Inachis io''' – nappali pávaszem 
''''''
'''57. Nymphalis antiopa''' – gyászlepke 
''''''
'''58. Aglais urticae''' – kis rókalepke 
''''''
'''59. Vanessa atalanta''' – atalanta lepke Subfamilia: Limenitinae

'''60. Limenitis camilla''' – kis lonclepke 
''''''
'''61. Limenitis populi''' – nagy nyárfalepke Subfamilia:'' ''Apaturinae

'''62. Apatura iris''' – nagy színjátszólepke 
''''''
'''63. Apatura ilia''' – kis színjátszólepke Subfamilia:'' ''Satyrinae

'''64. Coenonympha pamphilus''' – kis szénalepke 
''''''
'''65. Maniola jurtina''' – nagy ökörszemlepke 
''''''
'''66. Pararge aegeria''' – erdei szemeslepke 
''''''
'''67. Brintesia circe''' – fehéröves szemeslepke 
''''''
'''68. Hipparchia fagi''' – szürkeöves szemeslepke 
''''''
'''69. Melanargia galathea''' – sakktáblalepke 
''''''
'''70. Erebia medusa''' – kerekfoltú szerecsenlepke 
[[Családsorozat: Drepanoidea, Geometroidea]]
Család: Drepanidae – sarlósszövők

'''71. Watsonalla (=Drepana) binaria''' '''– '''tölgyfa-sarlósszövő Család: Thyatiridae – pihésszövők

'''72. Thyatira batis''' '''–''' rózsafoltos pihésszövő 
Családsorozat: Geometroidea
Család: Geometridae – araszolók
Subfamilia: Geometrinae – zöldaraszolók

'''73. Geometra papilionaria''' '''– '''nagy zöldaraszoló Subfamilia: Sterrhinae – törpearaszolók

'''74. Timandra comae''' '''– '''piroscsíkos csipkésaraszoló Subfamilia: Larentiinae – tarkaaraszolók

'''75. Operophtera brumata''' '''–''' kis téliaraszoló Subfamilia: Ennominae – levélaraszolók

'''76. Abraxas grossulariata''' – köszméte-araszoló 
'''77. Biston betularia''' – szürke pettyesaraszoló (= nyírfaaraszoló) 
[[Családsorozat: Noctuoidea]]
Család: Notodontidae – púposszövők
Subfamilia: Notodontinae – púposszövők

'''78. Phalera bucephala''' – sárgafoltos púposszövő 
''''''
'''79. Cerura vinula''' – nagy púposszövő 
''''''
'''80. Stauropus fagi''' – bükkfa-púposszövő Subfamilia: Thaumetopoeinae – búcsújárólepkék

'''81. Thaumetopoea processionea''' '''– '''tölgy-búcsújárólepke Család: Lymantriidae – gyapjaslepkék

'''82. Lymantria dispar''' '''– '''gyapjaslepke 
''''''
'''83. Lymantria monacha''' – apácalepke 
''''''
'''84. Euproctis chrysorrhoea''' '''– '''aranyfarú szövő Család: Arctiidae – medvelepkék
Subfamilia: Lithosiinae – zuzmószövők

'''85. Lithosia quadra''' – négypettyes zuzmószövő Subfamilia: Arctiinae – medvelepkék

'''86. Spilosoma lubricipeda''' – tejszínű medvelepke 
''''''
'''87. Arctia caja''' – közönséges medvelepke Subfamilia: Ctenuchinae – álcsüngőlepkék

'''88. Amata phegea''' – fehérpettyes álcsüngőlepke Család: Noctuidae– bagolylepkék
Subfamilia: Hypeninae – karcsúbaglyok

'''89. Hypena rostralis''' – közönséges karcsúbagoly Subfamilia: Catocalinae – övesbaglyok

'''90. Catocala fraxini''' – kék övesbagoly 
''''''
'''91. Catocala nupta''' – piros övesbagoly Subfamilia: Plusiinae – aranybaglyok

'''92. Autographa gamma''' – gammabagoly Subfamilia: Cuculliinae – csuklyásbaglyok

'''93. Cucullia umbratica''' – közönséges csuklyásbagoly Subfamilia: Hadeniinae – szegfűbaglyok

'''94. Staurophora celsia''' – buckabagoly 
''''''
'''95. Mythimna albipuncta''' – fehérpontos rétibagoly 
''''''
'''96. Eupsilia transversa''' – holdacskás télibagoly Subfamilia: Noctuinae – földibaglyok

'''97. Noctua pronuba''' – nagy sárgafűbagoly 
''''''
'''98. Agrotis segetum''' – vetési bagolylepke '''Felhasznált irodalom'''
Bálint, Zs. (1996): A Kárpát-medence nappali lepkéi 1. rész.-MME, Budapest, 122-137.
Gozmány, L. (1968): Diurna - Nappali lepkék
Fajcik, J. (1998): Die Schmetterlinge Mitteleuropas II. - Noctuidae. 232 pp.
Fajcik, J. (2003): Die Schmetterlinge Mittel- und Nordeuropas. 270 pp.
Gozmány, L. (1970): Bagolylepkék I. - Noctuidae I., Fauna Hungariae 16. (11.) 151 p.
Gozmány, L. – Szőcs József (1965): Molylepkék I. - Micolepidoptera I. Fauna Hungariae 16. (2.) 151 p.
John L. Capinera (ed.)(2004):''' '''Encyclopedia of entomology, Kluwer Academic Publishers
Günther, K., & Hannemann, H. J., & Heike, F. & Königsmann, E. & Schumann, H. (1975): ''Uránia állatvilág – Rovarok''. Gondolat Kiadó, Budapest 178-258 
Jolsvay A. & Steinmann H. – Szily E. (1977): A magyar állatvilág szótára. Natura, Budapest
Kovács, L. (1965): Araszolólepkék I. - Geometridae I., Fauna Hungariae 16. (8.) 55 p.
Papp L. (szerk.)(1997): Zootaxonómia – Egységes egyetemi jegyzet, Scientia Kiadó, Budapest
Ronkay, L. – Ronkay, G. (2006): A magyarországi csuklyás-, szegfű- és földibaglyok atlasza. – A guide book to the Humgarian Cuvulliinae, Hadeninae and Noctuinae (Lepidoptera, Noctuidae) 416 pp
Papp László (szerk.) (1997): Zootaxonómia Magyar Természettudományi Múzeum & Dabas-Jgyzet Kft., Dabas 1997
Urania állatvilág (Rovarok) Gondolat kiadó-Budapest 1970
Varga, Z., Ronkay, L., Bálint, Zs., László, M. GY., Peregovits, L. (2004): A magyar állatvilág fajjegyzéke 3. kötet Nagylepkék, Magyar Természettudományi Múzeum
Vojnits, A. – Uherkovich, Á. – Ronkay, L. – Peregovits, L. (1991): Medvelepkék, szenderek és szövőlepkék - Arctiidae, Sphinges et Bombyces., Faunu Hungariae 16. (14.) 243p.
Vojnits, A. (1980): Araszolólepkék I. - Geometridae I., Fauna Hungariae no. 137. 157 pp.
www.faunaeur.org

Rend: Trichoptera – Tegzesalakúak

2023-02-16T14:08:28Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

'''Rendsorozat: ''Amphiesmenoptera'''''
'''Rend: Trichoptera – Tegzesalakúak '''
[[file:img1647048049810.jpeg|191x204px|center|thumb]]Az egyik legváltozatosabb és legnagyobb fajszámú csoport a vízi rovarok között. Hazánkban 211 fajuk és két alfajuk fordul elő. Csupán a vízi életmódú Dipterák múlják felül őket. A vízi életmódot fojtató lárvák fontos tagjai a táplálékhálózatoknak. Szinte kivétel nélkül édesvíziek. Néhány faj van csupán, amelyek ténylegesen sósvízhez kötődnek, ezek Ausztrália és Új-Zéland körüli vizekben fordulnak elő.
Az imágók szárazföldi életmódot folytatnak. Viszonylag kis méretűek 3mm-60mm-ig külsejük kissé hasonlít a molylepkékhez, de velük ellentétben szárnyuk szőrös (innen a tudományos nevük), és a szájszervük legtöbbször csökevényes. A fejük viszonylag kicsi ezen általában a test hosszát elérő fonalas csápok vannak. A fej két oldalán nagy összetett szemek ülnek. A szájszervek lefelé tekintenek mandibulájuk csökevényes. A labium szívójellegű haustellum-má alakult. A rásimuló hypophyrynx-al és a labrum-mal együtt a folyékony táplálék felszívására alkalmas.
A tor háromszelvényű, mindegyiken egy pár lábat, a közép és az utótoron egy-egy pár szárnyat találunk. A szárnyak okkersárga esetleg sötétbarna tónusok színezik. Hártyásak és többé-kevésbé sűrűn szőrösek. A hátulsó szárnyak többnyire rövidebbek és szélesebbek, mint az elülső szárnyak. Repülés közben az azonos oldali szárnyak egyszerre mozognak, ugyanis az elülső szárnyak kis tüskéi, sertéi és kampócskái a hátulsó szárnyak szklerotinizált ráncaiba, vagy szőrös szögletes előrenyúló bordáiba kapaszkodnak meg. Nyugalmi helyzetben a szárnyaikat a testük fölött háztetőszerűen összecsukva tartják.
A potroh 10 szelvényből áll. Az Odontoceridae család kivételével csaknem minden fiatal imágónak megtalálható a potrohán a tracheakopoltyú maradványa. A legtöbb nőstény potrohának végén található egy pár cercus.
A párzás során a hímek spermatofórok formájában adják át ondójukat a nőstényeknek. A nőstények gyakran a vízbe rakják petéiket, amelyek gömb vagy ellipszis alakúak sárgásbarna színűek. A pete corionja színtelen, áttetsző. A petecsomók két típusát különböztetjük meg: a ragacsos petét, és a kocsonyába ágyazott petét. A kocsonyás anyagot a lerakás közben a gonádok járulékos mirigyei állítják elő. A petecsomóban lévő peték száma fajonként változó: 10 és több száz is lehet. A nőstények gyakran több petecsomót is készítenek, így egyes fajok esetében a peték száma ezres nagyságrendű is lehet.
A ragacsos petéje van például Rhyacophilidae és a Hydropsychidae család tagjainak. A peterakás során a nőstények a víz alá merülnek. A testüket burkoló szőrzetben levegőt visznek le magukkal, így hosszabb ideig is kibírják a víz alatt. A petéket ragasztó anyaggal együtt rakják le az aljzatra. A ragasztó anyag nem duzzad meg. A petézés formája nagyon változatos lehet. A Rhyacophilidae-knál a nőstények a petéket egyesével kövek vagy fák repedéseibe rakják le. A Glossosomatidae-knál a peték egyesével vagy rövid láncok formájában finom apró kövekhez tapadnak, vagy olyan petecsomókban találhatók, amelyek akár 50 petét is tartalmazhatnak. A Hydroptilidae-k lapos, szabálytalan alakú petecsomókat készítenek, amelyekben a peték sűrűn egymás mellett sorakoznak.
A kocsonyás pete a Limnephilidae-ra jellemző. A kocsonyaszerű anyag a petékkel együtt választódik ki, ez az anyag vízzel érintkezve megduzzad. A szárazföldre petéző fajok esetében a levegő páratartalma ill. a hajnali harmatképződés szolgáltatja a duzzadáshoz szükséges vizet. A kocsonya védi a petéket a kiszáradástól, mikroorganizmusoktól, megfagyástól a mechanikai, és kémiai roncsolástól. A kocsonya alakja nagyon változatos lehet a golyótól, a gyűrű alakig. A peterakás céljából a nőstények a víz alá merülhetnek (pl. ''Phryganea grandis''), de sok fajnál a petecsomókat repülés közben a víz felett dobják le, vagy a víz felszínén ülve esetleg rövid ideig a víz alá merülve az úszó levelek alulsó oldalára rakják le a petéket. A Limnephilidae és a Goeridae nőstények a petéiket a vízen kívül többnyire olyan növényekre rakják le, amelyek a víz fölé oldalról nyúlnak be. A petecsomók ezután a vízbe csepegnek (pl. eső alkalmával), vagy pedig a lárvák a kibúvás után a vízbe vándorolnak. A fejlődés időtartama az európai fajok esetében kb. 1-3 hét. Ez nagymértékben függ a hőmérséklettől. Sok faj esetében, amelyek a petéiket ősszel rakják le, hogy a peték igen lassan, de azonnal fejlődésnek indulnak. A petéből való távozáshoz, a kibúvásra, kelésre érett lárvák ún. “tojásfogat” használnak, amely a fejen helyezkedik el, és ezzel szakítják át a peteburkot.
A tegzeseknél megfigyelhető partenogenezis (szűznemzés), néhány faj esetében a partenogenezis fakultatívan vagy akár kötelezően thelytok típus lehet. Jó példa erre az ''Amphipsyche senegalensis'' (Hydropsychidae), a ''Psychomyia flava'' (Psychomyidae), de az ''Apatania'' fajoknál (Limnephilidae), amelyeknek csak női ivarú egyedei fejlődnek, ilyen pl. az ''Apatania hispida''. Ezek a tegzesek endemikusak.
A viviparia (elevenszülés) ritkán fordul elő a tegzeseknél. A Délkelet-Ázsiában élő ''Triplectides vivipara'' és az Ausztráliában és Új-Zélandban közönséges ''Triplectides australis ''(Leptoceridae) nőstényei lárvákat szülnek. A nőstény potroha lárvákat ürítenek, ezek számát egy nősténynél több mint 300-ra becsülik.
A lárvák eucephalok nem teljesen elkitinesedett kültakaróval. A tori lábakon kívül egy pár, az utolsó potrohszelvényen elhelyezkedő anális nyúlvánnyal rendelkeznek. Sok faj tracheakopoltyúval rendelkezik, de vannak olyan fajok, amelyeknél ez hiányzik, ők a kutikulán keresztül lélegeznek.
A lárvák morphologiájuk alapján három csoportot különböztetünk meg.
[[file:img1647084950982.jpeg|thumb|bottom|171x198px]]Az eruciform lárvatípus a Limnephilidae, Goeridae, Sericostomatidae, Leptoceridae'','' családokra jellemző. A henger alakú potroh legtöbbször fehéres ritkán világoszöld színű. Erre jellemző, hogy különböző anyagokból készített tegez védi. A tegez formája anyaga genusra sőt egyes esetekben fajokra jellemző. Erre a lárvatípusra a hypognath fej jellemző Az első hasi potrohszelvényen három dudor van, az első középdorzális, a másik kettő laterális
A suberuciform lárvatípus a Phryganeidae családra jellemző. Az előző csoporthoz hasonlóan tegezt hordanak, viszont a fejük a hypognath és a prognath típus között van. A potroh színes mintázatú. Átmeneti lárvatípus az eruciform, és a campodeiform lárvatípus között.
A campodeoid lárvatípus jellemző a Rhyacophilidae, Hydropsychidae, Polycentropodidae, Psychomidae, Phylopotamidae családokra. Enek a lárvatípusnak proganth feje van. Tegezt rendszerint nem építenek szabadon élnek, vagy hálót szőnek. A hálókészítő fajok apró rovarokkal lárvákkal táplálkoznak amelyeket a vízáramlás sodor a hálóba.
A lárvák fején a csápok nagyon rövidek kevés ízűek. A fej két oldalán kicsi ocellusokból álló szem található. Ezek csak arra alkalmasak, hogy a sötétet és a világosat megkülönböztessék egymástól. A toron 3 pár láb található ezek életmódtól függően változatos felépítésűek lehetnek. A legtöbb campodeoid lárvatípusnál rövid egyforma ízű lábakat figyelhetünk meg, míg az eruciform lárváknál az előtor lábai rövidebbek rendszerint a fej alá húzva tartják, az utótori lábak hosszabbak.
Az első potrohszelvényen egy háti és az oldalán kettő oldalsó dudor található. Ez teret biztosít a tegez fala és a test között, így a víz szabadon tud cirkulálni a tegezben. Természetesen a tegezt nem építő fajoknál ez hiányzik.
A lárvák táplálkozásukat tekintve is többfélék lehetnek, csak kevés faj táplálkozik csupán egyféle módon. Vannak közöttük növényevők, detrituszevők, ragadozók.
A lárvák bábozódáskor bábtegezt építenek. A tegezépítő fajok esetében a tegez átépítését jelenti. Ilyenkor a tegez elülső és hátulsó végét átlyuggatott membránnal zárják le. A többi csoportnál pl. a Hydropsychidae családnál a bábtegez kis kövek laza szövedékéből áll. A Glossomatidae lárvái szilárd sűrű selyemből álló sötétbarna kokont készítenek, és ezt az előzőleg elkészített apró kövekből álló ellipszis alakú kupolához szövik. Az előbb említett módokon kívül még további bábtegez készítési módok is megfigyelhetőek de ezek tárgyalásától eltekintek. A tegzesekre a szabad báb (pupa libera) jellemző. Kikeléskor az állat hátsó két lábát használja (ezek gyakran szőrösek) arra, hogy a vízfelszínre juttassa magát, itt a víz felületi hártyájára tapad a báb, és ezután bújik elő az imágó. Sok báb növényeken felmászva jut a vízfelszínre, ahol aztán imágóvá vedlik.
 
'''Alrend: Annulipalpia'''
'''''Családsorozat: Hydropsychoidea'''''
'''Család: Hydropsyche – szövőtegzesek'''
Nincsenek pontszemeik. Az állkapcsi tapogató öt ízből áll. A csápok igen vékonyak. A nőstényeknek nincs tojócsöve. Campodeoid lárvatípus jellemzi. Ezek mindhárom torszelvénye elkitinesedett. A tracheakopoltyúk köteget alkotnak. A potrohszelvények hártyásak, ezek felületét mikroszőrök borítják. Az anális nyúlvány olyan hosszú, mint a láb, és két ízből áll. A lárvák helyhez kötött tegezekben élnek és bonyolult fogóhálót szőnek. Az egész világon elterjedtek kb. 800 fajuk ismert ebből 15 fajuk él hazánkban.
 
'''''Hydropsyche''''' fajok lárvái erősen áramló vizekben élnek. Kövekre vagy kövek közötti hézagokba építik lakócsövüket, amelynek bejárati része tölcsérszerűen kiszélesedik. Ennek a fogókészüléknek a bejárta vízáramlással szembe néz. A fogóhálón fennakadt apróbb rovarlárvákkal és rovarokkal táplálkoznak. A fogóhálót a lárva bizonyos időszakonként kitisztítja az anális nyúlványon található a szőrök segítségével. Ha a háló megrongálódik a lárva néhány órán belül újat készít.
 
'''''Családsorozat: Rhyacophiloidea'''''
'''Család: Rhyacophilidae – örvénytegzesek'''
Pontszemeik vagy megvannak, vagy hiányoznak. Csápjuk olyan hosszú, mint az elülső szárny hossza vagy rövidebb. Az első íze vastagabb, mint a többi. Szárnyik közepesen hosszúak és vastagok. A nőstények potrohvégén tojócső és cercus található. Campodeoid lárvatípus jellemzi. Ezek gyakran hideg stenothermikus folyóvizekben élnek. Afrikában nem fordulnak elő. Kb. 600 fajuk ismert ebből hazánkban 12 faj ismert.
 
'''''Rhyacophila''''' fajok lárvái kb. 2 cm-esek gyors folyású hegyi patakokban élnek. Lábaik és potrohvégi nyúlványuk segítségével képesek megkapaszkodni nagyobb kövek felületén. Ezen kívül még egy selyemfonalat is húz maga mögött, hogy megakadályozza az elsodródást. Ragadozó életmódot folytatnak, elsősorban kérészlárvákkal táplálkoznak.
 
'''Alrend: Integripalpia'''
'''''Családsorozat: Limnephiloidea'''''
'''Család: Limnephilidae – mocsári tegzesek'''
Általában vannak pontszemeik. A hímek állkapcsi tapogatója 3 a nőstényeké 5 ízből áll. Az utolsó íz vékonyabb. Eruciform lárvatípus jellemzi. Ezek elő és középtora teljesen elkitinesedett. A lárváknak prosternalis szarvuk van. Az elülső lábak a legrövidebbek és legvastagabbak. A középső lábak hosszabbak és vastagabbak, mint a hátulsók. Egy részük hideg, stenotherm folyóvizekben él, míg más részük az időszakos vizekhez alkalmazkodtak. A tegezek rendszerint csőszerűek néha három ritkán négyszögletűek. Holarktiszban a Neotropiszban és az Ausztraliszban elterjedt fajok, bár utóbbi területen egyetlen nemzetségük ismert. Kb. 800 fajuk ismert, ebből hazánkban 61 fajuk él.
 
'''''Családsorozat: Phayganeodia'''''
'''Család: Phryganeidae''' ''' – pozdorjánfélék'''
Pontszemeik vannak. A hímek álkapcsi tapogatója 4 ízből áll a nőstényeké 5 ízből áll. Az utolsó ízek kibővülnek. A csápok olyan hosszúak, mint az elülső szárny hossza vagy rövidebbek és erőteljesek. A bazális íz vastagabb, de nem sokkal hosszabb, mint a következő ízek. Eruciform lárvatípus jellemzi. Ezeknek csak az előtora kitinesedett el. Tracheakopoltyúik vannak. Az elülső lábak a legerősebbek a középsők vékonyabbak de majdnem olyan hosszúak, mint az elülső lábak. A hátulsó lábak a leghosszabbak és a leggyengébbek. A tegez csavarvonalban elrendezett növényi részekből épül fel. Az ''Agrypnia'' és ''Trichostegia'' fajok nem spirálisan készítik tegezüket. Álló vagy lassúfolyású vizekben élnek. Ebből a családból kerülnek ki a legnagyobb tegzesek. Holarktikus és Orientalis faunaterületen fordulnak elő. Száznál jóval több fajukat ismerjük, hazánkban 8 fajuk ismert.
 
'''''4. Phryganea grandis''''' (Linnaeus, 1758) – '''nagy pozdorján'''
Szárnyfesztávolsága 60-70 mm. A legnagyobb tegzesfaj hazánkban, mérete alapján könnyen felismerhető. Lassú folyású vagy állóvizekhez kötődik. Hazánkban sokfelé elterjedt. A kis lárvák júniusban hagyják el a víz alá helyezett petecsomót. Amikor 2 mm nagyságúra nőnek nekilátnak a tegez építésének. Ezt különböző növényi anyagokból állítják össze. A lárvák növényi anyagokkal táplálkoznak. Az imágókkal májustól augusztusig találkozhatunk
''' '''

Rovarok – Insecta: Holometabola: Amphiesmenoptera: Trichoptera, Lepidoptera

2023-02-16T14:08:28Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

'''Rendsorozat: ''Amphiesmenoptera ''''''''[[Rend: Trichoptera – Tegzesalakúak]]'''
Alrend: Annulipalpia
'''''Családsorozat: Hydropsychoidea'''''
Család: Hydropsyche

'''1. Hydropsyche sp.''' 
'''''Családsorozat: Rhyacophiloidea'''''
Család: Rhyacophilidae

'''2. Rhyacophila sp.''' 
Alrend: Integripalpia
'''''Családsorozat: Limnephiloidea'''''
Család: Limnephilidae

'''3. Limnephilus sp'''. 
'''''Családsorozat: Phayganeodia'''''
Család: Phryganeidae

'''4. Phryganea grandis ''''''[[Rend: Lepidoptera – Lepkealkakúak vagy pikkelyesszárnyú-alakúak]]'''

''' ''''''Felhasznált irodalom - Tegzesek'''
John L. Capinera''' '''(szerk.) (2004):''' '''Encyclopedia of entomology. Kluwer Academic Publishers, London
Kiss Ottó (2003): Tegzesek (Trichoptera). Akadémia Kiadó, Budapest
Kriska György (2004): Vízi gerinctelenek. Szivacsok, kagylók, rákok és más vízigerinctelenek. Kossuth Kiadó, Budapest.
Papp László (szerk.) (1997): Zootaxonómia Magyar Természettudományi Múzeum & Dabas-Jegyzet Kft., Dabas
Urania állatvilág (Rovarok) Gondolat kiadó-Budapest 1970

''''''

Rend: HYMENOPTERA – Hártyásszárnyú-alakúak

2023-02-16T14:08:28Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

'''Rend: HYMENOPTERA – Hártyásszárnyú-alakúak''' 
[[file:img1648839483371.jpeg|605x125px|center|thumb]] 
*magasan fejlett rovarrend 
*fontos csoport (pl. méhek: megporzás, fürkészek: a gazdaszervezetek népességszabályozása, hangyák: talajforgatás, hulladékok eltakarítása, stb...) 
*magas fajszám (pl. hazánkban több mint 10 000 ismert faj), változatos testfelépítés és testméret 
*sokszor jellemző az ivari dimorfizmus és (az euszociális fajoknál) a kasztok (fontos: a dolgozó jele: 
[[file:img1648873006943.png|thumb|bottom|6x14px]]<li class="western" style="" align="justify">)</li>
*két pár, hártyás szárny, ami másodlagosan hiányozhat (pl. hangyadolgozók), általában nyugalmi állapotban a potrohon fekszenek 
*a hátulsó szárny kisebb, elülső széléről horgok (hamuli) indulnak, amelyek az elülső szárnyak hátsó, felkunkorodó szegélyébe kapcsolódnak → a két szárny együtt mozgatható → általában jól repülnek 
*a szárnyak erezete általában redukálódott, de az erezettség fontos határozó bélyeg 
*az első szárny szegélye mentén elől sötét szárnyjegy 
*elülső szárnyak tövén egy jellegzetes alakú és nagyságú kitinlemez: szárnypikkely (tegula) 
*rágó vagy nyaló szájszerv 
*általában járólábak, de ezek részben módosulhatnak (pl. méhek gyűjtőlába, kaparódarazsak ásólába) 
*a csáp első íze a csápnyél, amihez a fennmaradó ízekből álló csápostor ízesül 
*az összetett szemek mellett gyakran (maximum három) pontszem 
*az első potrohszelvény többé-kevésbé fuzionál a torral és legtöbbször gyakorlatilag úgy néz ki, mintha a tor része lenne és így a tor három helyett négy ízből állna (áltorszelvény vagy propodeum) 
*a tor és a potroh ízesülése jellemző az egyes rendszertani csoportokra 
*tojócsövön petéznek, ami az Aculeata-knál méregmirigyekkel összekötött fullánkká módosul (a hímeknek ezért nincs fullánkjuk!), amit már nem használnak petézésre 
*fontos szerepet töltenek be az életükben a feromonok, különösen az euszociális életmódú fajoknál 
*előbél végső szakaszán begy, a begy után a szemi- és euszociális fajok esetében előgyomor, ami a középbél felé elzárható, így az előgyomorban és a begyben tárolt váladékot az állatok fel tudják öklendezni az ivadékaik és (az euszociális fajoknál) más fészektársaik részére (szociális gyomor elve: elvileg a rovarállam minden egyede felöklendezi minden más fészektársának a táplálékot, ami a táplálék áramlásán kívül a feromonok áramlását is biztosítja) 
*teljes átalakulás (holometabolia) 
*rágó szájszervű lárváik többnyire apod kukacok, de a levéldarazsak lárvái polipod álhernyók (a lepkehernyók potrohlábainak száma maximum 5 pár, míg az álhernyóknak ennél több potrohlábuk van!) 
*szabad báb, ami köré a lárvák sokszor – még bábbá vedlés előtt – kokont szőnek (lásd pl. „hangyatojás, ami nem pete, hanem kokonnal körülvett szabadbáb!) 
*gyakori a – sokszor extrém módon specializált – parazitoid életmód (A parazitoidoknál csak a lárva élősködik a gazdaszervezetben, az imágó nem, ezért a parazitoid lárva nyugodtan kiaknázhatja a gazdaszervezetet. Ennek következtében a gazdaszervezet végül elpusztul, de csak a parazitoid bábozódásának környékén, mert a létfontosságú szerveket a parazitoid lárva utoljára hagyja. A parazitoidokkal ellentétben a paraziták hosszú távon élősködnek a gazdaszervezetben, ezért nem céljuk annak elpusztítása!) 
*A magányos (szoliter) életmódtól a szemiszociális életmód (minden nőstény önállóan szaporodik, de bizonyos feladatokat – leginkább a fészkek, fészektelepek őrzését – együttműködésben, munkamegosztásban végzik; gyakori hogy a nőstény ottmarad az ivadékainak kifejlődéséig, de utána szétszéled a család) különböző formáin át egymástól függetlenül több evolúciós úton is kialakult az államalkotó (euszociális) életmód. Így például az Apidae családon belül megtaláljuk az ivadékait egyedül nevelő kék fadongót, az egynyaras kolóniákat képző poszméheket és a több éves kolóniákat képző háziméhet; ugyanakkor az ivadékait egyedül nevelő magányos redősszárnyú darazsak, majd a társas redősszárnyú darazsak egynyaras kolóniái is jól reprezentálják ezeket az evolúciós lépéseket. Az euszociális fajok mintegy „szuperorganizmust” képezve (sok rokon egyed összehangolt együttélése) küzdötték le a testfelépítésükből (pl. tracheális légzés) következő méretbeli korlátaikat. 
*az euszociális életmódra (1) az ivadékgondozáson kívül (2) a polimorfizmus (kasztok: szaporodóképes hímek és nőstények; nőivarú, de általában fejletlen petefészkű dolgozók, amelyektől bizonyos fajoknál a katonák is elkülöníthetők), (3) a különböző generációk együttélése és (4) az egyedek kooperatív viselkedése is jellemző 
*A rovarállamok fészkeiben sokszor megjelennek más fajok. Ezek lehetnek szimbiózisban a gazdafajjal (pl. a levélnyíró hangyák által tenyésztett gombák), de sok faj arra specializálódott (pl. a gazdafaj feromonjainak utánzásával, nehezen megragadható, vagy épp a gazdafaj dolgozóit vagy lárváit utánzó testfelépítéssel), hogy a gazdafészekben sértetlenül megmaradjon és, hogy ott kommenzalistaként a „lehulló morzsákból” (pl. hangyavendég ászka, hangyásztücsök), vagy szociálparazitaként a gazdafaj fiasításából, esetleg a gazdafaj dolgozói által etetve táplálkozzon (pl. a hangyaboglárka lepkéknél mindkét utóbbi stratégia előfordul). Sok szociálparazita faj ismert a hártyásszárnyúak között, amely többnyire rokon fajok kolóniáit parazitálja (lásd, pl. erdei vöröshangya, álposzméhek). 
*Sajátos a haploid-diploid (haplo-diplo) öröklésmenetük: a hímek megtermékenyítetlen petékből fejődnek (szűznemzés!) és ezért haploidok, míg a női ivarú kasztok (nőstények, dolgozók és esetleg katonák) diploidok. Hamilton (1964) óta ezzel a sajátos öröklésmenettel (az A ábrán látható egy gén három különböző alléljának öröklődése) járó rokonsági viszonyokkal is magyarázzák, hogy egymástól függetlenül több hártyásszárnyú csoportnál és több evolúciós úton is kialakulhatott az euszociális életmód. Míg például a „normál” öröklésmenet esetén az egyed mind a testvéreivel, mind a szüleivel, mind az utódaival 50%-os rokonsági viszonyban van (B ábra és táblázat), addig egy haplo-diplo öröklésmenetű faj nő ivarú egyede a lánytestvérével 75%-os, de a szüleivel és utódaival csak 50%-os rokonsági viszonyban van (C ábra és táblázat). Mindezek miatt egy nőstény hártyásszárnyúnak sokkal inkább megéri egy fiatal (lárva) lánytestvéréből szaporodóképes nőstényt nevelni, mintsem hogy ő maga a kolónia biztonságát otthagyva nekivágjon az államalapítás kockázatos folyamatának. Ugyanakkor viszont a hímek a lánytestvér dolgozókkal csak 50%-ban hordoznak közös géneket (C ábra és táblázat), tehát a hímeknél különösebben jelentős altruista magatartásformának nem kell kialakulni. Ezért kötődik az altruista magatartás a hártyásszárnyúaknál a női ivarhoz (= a dolgozóik nőneműek ellentétben a „normál” öröklődésmenetű termeszekkel, ahol a dolgozók és katonák között 50-50%-ban vannak hímek és nőstények). Megjegyzendő továbbá, hogy a hártyásszárnyúaknál a dolgozók és a reproduktív nőstény konfliktusban vannak a hímek szaporításában (sok fajnál a dolgozók is képesek kis számban terméketlen petéket rakni, így lehetnek hím utódaik), valamint, hogy a dolgozók és a hímek konfliktusban vannak a hímek gondozása ügyében (C ábra és táblázat). Ezek után nem meglepő, hogy a hímek többnyire rövid életűek és a párosodás után általában elpusztulnak, vagy ha ilyen szempontból a jelenlétük már nem aktuális, akkor sokszor megölik, vagy kitaszítják őket a dolgozók (bár a hímek a haploiditás miatt amúgy is sérülékenyebbek, hisz a hibás alléljeiknek nincsenek alternatívái). Megjegyzendő továbbá, hogy a kutatások során nagyon sok eltérésre derült fény a '''C''' ábrán és táblázaton láthatóaktól. Például a legtöbb faj nőstényei több hímmel is párosodnak, ami a dolgozók közötti rokonsági viszonyokat rontja, de növeli a kolónia alkalmazkodóképességét. Az is nyilvánvaló továbbá, hogy minden kaszt a saját génkészletének a minél nagyobb arányú továbbörökítésére törekszik: 
*A nőstényeknél például ismertek olyan esetek, hogy ameiotikus szűznemzéssel mintegy klónozzák magukat és így a velük 100%-os rokonságú utódokból fejlődnek csak szaporodóképes nőstények, de a dolgozók megtermékenyített petékből fejlődnek. A dolgozók így tudnak alkalmazkodni a külvilág változásaihoz, amire a királynő viszont nincs rászorulva, hiszen ő a dolgozók által optimalizált környezetben él. 
*A dolgozóknál ismertek olyan esetek, hogy csak az általuk rakott petékből engednek hímeket fejlődni, és hogy a többkirálynős fajoknál a dolgozók a velük kevés rokonságot mutató királynőket megölik. 
*A hímek esetében bizonyos fajoknál előfordulhatnak diploidok (ugyanis csak egy adott gén ploiditásfoka determinálja az ivart és, ha egy diploid egyednél ennek a génpárnak az egyik ilyen génje „hibás” allélt hordoz, akkor az egyed hímivarúvá fejlődik), ami lehetővé teszi, hogy legyenek velük 50%-ban rokon hím utódaik (mint a '''B''' ábrán és táblázatban). Ez ugyanakkor a kolóniának nem kedvez, hiszen ennyi hímre nincs szükség. A problémát itt az oldja meg, hogy a nőstény több hímmel is párosodik, amelyek közül általában több a haploid, mint a diploid. [[file:img1648910969564.png|800px|center|thumb]] <center></center>

 <center>
{| style="height: 84px;" width="640" cellspacing="0" cellpadding="7"
|- style="height: 28px;"
| style="height: 28px; width: 56.7188px;" bgcolor="#ffffff" | B
| style="height: 28px; width: 35.9375px;" | '''Lány'''
| style="height: 28px; width: 23.941px;" | '''Fiú'''
| style="height: 28px; width: 36.9618px;" | '''Anya'''
| style="height: 28px; width: 28.9583px;" | '''Apa'''
| style="height: 28px; width: 81.9618px;" | '''Lánytestvér'''
| style="height: 28px; width: 69.9653px;" | '''Fiútestvér'''
| style="height: 28px; width: 84.9653px;" | '''Unokanővér'''
| style="height: 28px; width: 94.6528px;" | '''Unokabáty'''
|- style="height: 28px;"
| style="height: 28px; width: 56.7188px;" bgcolor="#ffffff" | '''Nőstény'''
| style="height: 28px; width: 35.9375px;" | 1/2
| style="height: 28px; width: 23.941px;" | 1/2
| style="height: 28px; width: 36.9618px;" | 1/2
| style="height: 28px; width: 28.9583px;" | 1/2
| style="height: 28px; width: 81.9618px;" | 1/2
| style="height: 28px; width: 69.9653px;" | 1/2
| style="height: 28px; width: 84.9653px;" | 1/8
| style="height: 28px; width: 94.6528px;" | 1/8
|- style="height: 28px;"
| style="height: 28px; width: 56.7188px;" bgcolor="#ffffff" | '''Hím'''
| style="height: 28px; width: 35.9375px;" | 1/2
| style="height: 28px; width: 23.941px;" | 1/2
| style="height: 28px; width: 36.9618px;" | 1/2
| style="height: 28px; width: 28.9583px;" | 1/2
| style="height: 28px; width: 81.9618px;" | 1/2
| style="height: 28px; width: 69.9653px;" | 1/2
| style="height: 28px; width: 84.9653px;" | 1/8
| style="height: 28px; width: 94.6528px;" | 1/8
|}
</center>

 <center>
{| width="640" cellspacing="0" cellpadding="7"
|-
| bgcolor="#ffffff" width="55" | '''C'''
| width="36" | '''Lány'''
| width="24" | '''Fiú'''
| width="37" | '''Anya'''
| width="29" | '''Apa'''
| width="82" | '''Lánytestvér'''
| width="70" | '''Fiútestvér'''
| width="85" | '''Unokanővér'''
| width="95" | '''Unokabáty'''
|-
| bgcolor="#ffffff" width="55" | '''Nőstény'''
| width="36" | 1/2
| width="24" | 1/2
| width="37" | 1/2
| width="29" | 1/2
| width="82" | 3/4
| width="70" | 1/4
| width="85" | 3/8
| width="95" | 3/8
|-
| bgcolor="#ffffff" width="55" | '''Hím'''
| width="36" | 1
| width="24" | 0
| width="37" | 1
| width="29" | 0
| width="82" | 1/2
| width="70" | 1/2
| width="85" | 1/4
| width="95" | 1/4
|}
</center>

 [[Alrend: Neohymenoptera – Újhártyásszárnyú-alkatúak]]

Rovarok – Insecta: Holometabola: Neuropterida: Hymenoptera

2023-02-16T14:08:28Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

'''[[Rend: HYMENOPTERA – Hártyásszárnyú-alakúak]]'''
Alrend: Archihymenoptera – Őshártyásszárnyú-alkatúak
Család: Xyelidae – Felemáscsápúdarázs-félék 
Alrend: Neohymenoptera – Újhártyásszárnyú-alkatúak
Családsorozat: Tenthredinoidea – Levéldarázs-szerűek
Család: Tenthredinidae – Valódi levéldarázsfélék '''''1. 3. Rhogogaster viridis''''' '''– zöld levéldarázs''' '''''2. 4. Athalia rosae''''' '''– repcedarázs''' 

Családsorozat: Cephoidea – Szalmadarázs-szerűek
Család: Cephidae – Szalmadarázsfélék
'''''3. 1. Cephus pygmaeus''''' '''– közönséges szalmadarázs''' 

Családsorozat: Siricoidea - Fadarázsszerűek
Család: Siricidae – Fadarázsfélék
'''''4. 2. Urocerus gigas''''' '''– óriás fenyődarázs''' 
Csoport: Apocrita – Nyelespotrohúak
Családsorozat: Cynipoidea – Gubacsdarázs-szerűek
Család: Cynipidae – Valódi gubacsdarázsfélék
'''''5. 6. Andricus hungaricus''''' '''– nagy magyargubacsdarázs'''
'''''6. 7. Andricus quercuscalicis''''' '''– suskagubacsdarázs'''
'''''7. 8. Cynips quercusfolii''''' '''– golyógubacsdarázs'''
'''''8. 9. Diplolepis rosae''''' '''– rózsagubacsdarázs''' 

Családsorozat: Chalcidoidea – Fémfürkészszerűek
Család: Trichogrammatidae – Petefémfürkész-félék
'''''9. 5. Prestwichia aquatica''''' '''– vízi petefürkész''' 

Családsorozat: Ichneumonidea – Fürkészdarázs szerűek
Család: Ichneumonidae – Valódi fürkészfélék
'''''10. Ichneumon sp.''''' '''– nyergesfürkész'''
'''''11. Rhyssa persuasoria''''' '''– óriás fenyődarázsfürkész'''
'''''12. Ophion sp.''''' '''– sarlósfürkész'''
Család: Braconidae – Gyilkosfürkészfélék
'''''13. Apanteles glomeratus''''' '''– káposztalepke gyilkosfürkész''' 

Csoport: Aculeata – Fullánkos hártyásszárnyúakCsaládsorozat: Chrysidoidea – Fémdarázsszerűek
Család: Chrysididae – Fémdarázsfélék
'''''14. Chrysis sp.''''' '''– fémdarázs''' 

Családsorozat: Vespoidea – Darázsszerűek
Család: Mutillidae – Hangyadarázsfélék (korábbi nevén pókhangyafélék)
'''''15. Mutilla sp.''''' '''– pókhangya''' 
Család: Pompilidae – Útonállódarázsfélék
'''''16. Pompilus sp.''''' '''– útonálló darázs'''
Család: Scoliidae – Tőrősdarázsfélék
'''''17. 22. Megascolia maculata''''' '''– óriás tőrösdarázs'''
Család: Vespidae – Redősszárnyúdarázs-félék
Alcsalád: Eumeninae - magányos redősszárnyúdarazsak
'''''18. 23. Eumenes coarctatus''''' '''– gyakori gömböcdarázs'''
Alcsalád: Polistinae - papírdarazsak
'''''19. 24. Polistes gallicus''''' '''– franciadarázs'''
'''''20. 25. Vespula germanica''''' '''– németdarázs'''
'''''21. 26. Vespula vulgaris''''' ''' – kecskedarázs'''
''''''22. 27. Vespa crabro''''' '''– lódarázs'''
Család: Formicidae – Hangyafélék
'''''23. 17. Monomorium pharaonis''''' '''– fáraóhangya'''
'''''24. 18. Tetramorium caespitum''''' '''– gyepi hangya'''
'''''25. 19. Formica cunicularia''''' '''– gyakori rabszolgahangya'''
'''''26. 20. Formica rufa''''' '''– erdei vöröshangya'''
'''''27. 21. Lasius niger''''' '''– fekete kertihangya''' 
Családsorozat: Apoidea – Méhszerűek
Család: Crabronidae - Szitásdarázsfélék
'''''28. 37. Philanthus triangulum''''' '''– méhfarkas'''
Család: Sphecidae - Kaparódarázs-félék
'''''29. 38. Ammophila sabulosa''''' '''– homoki hernyóölő'''
'''''30. 39. Sceliphron destillatorium''''' '''– gyakori lopódarázs'''
Család: Andrenidae – bányászméhfélék
'''''31. 28. Andrena sp.''''' '''– bányászméh'''
Család: Halictidae – Karcsúméhfélék
'''''32. 29. Halictus sp.''''' '''– karcsúméh'''
Család: Megachillidae – Szabóméhfélék (vagy művészméhfélék)
'''''33. 30. Megachile sp.''''' '''– szabóméh'''
Család: Apidae – Valódi méhfélék
'''''34. 31. Xylocopa violacea''''' '''– kék fadongó'''
'''''35. 32. Bombus lapidarius''''' '''– kövi poszméh'''
'''''36. 33. Bombus terrestris''''' '''– földi poszméh'''
'''''37. 34. Bombus pascuorum''''' '''– mezei poszméh'''
'''''38. 35. Psithyrus sp.''''' '''– álposzméh'''
'''''39. 36. Apis mellifera''''' '''– háziméh'''

Családsorozat: Curculionoidea

2023-02-16T14:08:28Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

Családsorozat: Chrysomeloidea

2023-02-16T14:08:28Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

'''Csoport: Holometabola – Teljesátalakulású rovarok'''
'''Rendsorozat: Neuropterida '''
Rend: COLEOPTERA - bogarak
Alrend: Polyphaga '''''Családsorozat: Chrysomeloidea'''''
'''Család: Cerambycidae – cincérek'''
Általában karcsú testű, hosszú végtagú bogarak, melyeknek 11-12 ízű csápja sokszor igen hosszú, akár még a test hosszának többszöröse is lehet. Rágóik erősek. Magyar nevüket onnan kapták, hogy zavarás esetén az imágók cincogó, cirpelő hangot hallatnak. Ekkor az előtort a középtoruk reszelőlapjához dörzsölik vagy a hátsó lábaikat a szárnyfedők szélén húzzák végig („hegedülnek”). Sokszor nagyméretű és színpompás bogarak, pl. a világ legnagyobb bogara, az óriás cincér (Titanus giganteus) is ebbe a családba tartozik. Részben dekoratív mivoltuknak köszönhetően is, de számos hazai fajuk élvez törvényes oltalmat. Hát-hasi irányban lapított lárváik lábai hiányoznak vagy a 3 pár tori láb erősen csökevényes, testük gyengén szklerotizált, fejük azonban kemény és erős. A fajok többségének lárvái fában fejlődnek, s abba kanyargós járatokat vájnak. Mivel a cincérek elhalt, pusztulófélben lévő vagy élő fában is rághatnak, gyakran károkat is okozhatnak (bár a már beépített faanyagban csak kevés faj telepszik meg, ugyanis sok esetben csak az egy évnél nem régebben elpusztult faanyagban élnek). Az, hogy a xilofág lárvák a fa melyik részében fejlődnek, milyen a rágásképük és, hogy milyen az alakja a röplyukaknak, sok esetben faji szintű határozóbélyeg is lehet. Tápnövényeikhez sokszor nem ragaszkodnak, sok közöttük a polifág faj. Fejlődésüket gyakorta évekig elhúzzák. Bizonyos cincérfajok lágyszárú növények gyökerében, szárában, vagy levélnyelében fejlődnek. Az imágók főleg virágporral vagy sebesült fák kifolyó nedvével táplálkoznak, ill. sok esetben kifejletten már nem vesznek magukhoz táplálékot. A világon mintegy 30000 fajuk ismert, s közülük 220 nálunk is előfordul.
 
'''''78. Rutpela maculata'' (Poda, 1761) – tarkacsápú karcsúcincér (54:6)'''
14-20 mm hosszú, fekete színű állat, amelynek szárnyfedőjén sárga foltok vannak, rajzolata változékony. A csápok ízeinek tövei a 3. íztől kezdődően sárgák, ill. részben a lábak is sárgásak. A hímek hátulsó lábszárának belső oldalán (középen és a végén) hegyes fog található. A bogár alakja karcsú, mert a szárnyfedők hátrafelé elkeskenyednek. Magyarországon főként domb- és hegyvidéken fordul elő, ahol az egyik leggyakrabban szemünk elé kerülő cincér. A kifejlett egyedekkel elsősorban napsütötte erdei utak mentén, az erdőszegélyben ill. erdei tisztásokon találkozhatunk, ahol különböző lágyszárúak virágain táplálkoznak. A lárvák többnyire lombosfák, ritkábban fenyőfélék kidőlt törzsében, száraz tuskóiban fejlődnek. Védett!
 
'''''79. Rhagium sychophanta'' (Schrank, 1781) – tölgyes tövisescincér (54:10a-b)'''
Fekete teste 15-26 mm hosszú és sárga színű, helyenként foltokba tömörödő szőrökkel sűrűn fedett. A szárnyfedőkön 2-2 vöröses színű harántcsík figyelhető meg, válluk széles. Szemei mögött a halánték erősen fejlett, csápjai viszonylag rövidek és vastagok. Előhátának két oldalán hegyes tüskéket találunk (erről kapta magyar nevét is). Hegy- és dombvidéki állat, melegkedvelő és elsősorban tölgyesekben akadhatunk rá, ahol a lárvák különböző tölgyfajokban (Quercus spp.) élnek, bár kifejlődhetnek nyír (Betula spp.), éger (Alnus spp.) és gesztenyefajokban (Aesculus spp.) is. Fejlődése két évig tart, a lárva a fák kérge alatt fejlődik és bábozódik be.
 
'''''80. Cerambyx cerdo'' Linnaeus, 1758 – nagy hőscincér (54:11a-b)'''
24-55 mm hosszú, fekete alapszínű faj, de a ráncolva pontozott szárnyfedők sötétbarnák, végük világosabb, vörösbe hajló. Csápjai igen hosszúak, a nagyobb példányoknál akár a 10 cm-t is elérhetik, a hímnél hosszabbak és vastagabbak. Hazánk tölgyeseiben mindenfelé előfordulhat, de főleg öregebb állományokban akadhatunk rá, minthogy a nőstény még lábon álló, de már részben elpusztult tölgyfákba (Quercus spp.), ritkábban szelídgesztenyébe (Castanea sativa) rakja tojásait. Lárvája 3-4 évig fejlődik a fák törzsében, ahol gyakran ujjnyi vastag járatokat váj. Először csak a fa élő és elhalt részeinek határán rág, majd mélyen behúzódik a törzs belsejébe és végül ott is bábozódik be. A kifejlett bogár alkonyat táján aktív, a nappalt fák törzsén tölti, vagy a fában lévő járataiban pihen, ahonnan csak hosszú csápjai nyúlnak ki. Fák kicsorgó nedveivel táplálkozik. Az öreg tölgyfák ritkulásával a nagy hőscincér állományai is erősen fogyatkoznak. Védett!
 
'''''81. Cerambyx scopolii'' Fuessly, 1775 – kis hőscincér (54:12)'''
Az előző fajhoz hasonló, de annál kisebb, 18-28 mm hosszú, fekete színű cincér. Minthogy a kifejezetten nappal aktív imágók virágporral, nektárral és fák kicsorgó nedveivel táplálkoznak, a meleg nyári napokon gyakran galagonya (Crataegus monogyna), kökény (Prunus spinosa), kányabangita (Viburnum opulus), bodza-félék (Sambucus spp.) stb. virágai között lelhetők fel. Lárvája a beteg, elhalt fák pl. tölgy (Quercus spp.), gyertyán (Carpinus betulus), bükk (Fagus sylvatica), szelídgesztenye (Castanea sativa), gyümölcsfák stb. kérge alatt fejlődik, az élő fában nem tesz kárt. A lárvát elől pajzs fedi, testén párhuzamosan futó bordarajzolat látható. 2-4 év alatt fejlődik imágóvá. 
'''''82. Rosalia alpina'' (Linnaeus, 1758) – havasi cincér (54:4)'''
Teste 16-38 mm hosszú, kékesszürke. Előhátán 1, szárnyfedőin általában 3-3 fekete folt van, de mintázata igen variábilis lehet. A csápok igen hosszúak, rajtuk az ízek fekete szőrpamacsokban végződnek. A Kárpátok bükköseiben általánosan elterjedt, hazánk középhegységeinek magasabb pontjain szórványosan fordul elő, bár helyenként gyakori is lehet. Lárvája a bükkfa (Fagus sylvatica) öreg, sérült vagy kidőlt törzsében rág, de alkalomadtán gyertyánban (Carpinus betulus), hársban (Tilia spp.) és juharban (Acer spp.) is megélhet. 2-3 évig fejlődik. A röplyukai oválisak. A kifejlett imágó a nyár derekán, a forró déli órákban a fák fölött röpdös, vagy a fatörzseken mászkál. Védett!
 
'''''83. Plagionotus arcuatus'' (Linnaeus, 1758) – bársonyos darázscincér (55:3)'''
10-12 mm hosszú, hengeres testű, fekete alapszínű faj, amelynek csápjai és lábai nagyrészt sárgák, ill. fején, előhátán és a szárnyfedőkön is – változatos megjelenésű – sárga mintázat figyelhető meg. Így az állat összességében egy darázsra emlékeztet (magyar nevét is innen kapta). Csápjai a testénél valamivel rövidebbek. Magyarországon elterjedt és tölgyesekben, farakások körül verőfényes napokon helyenként gyakori. A nőstény a nyár elején fakéreg repedéseibe rakja a tojásait. Elsősorban tölgy fajokban fejlődik, de pl. bükkfában (Fagus sylvatica), fűz- (Salix spp.) és nyírfajokban (Betula spp.) is megél. A kikelő lárvák eleinte csak a kéreg alatt rágnak, később a fa mélyebb részeibe is behatolnak. A járat végén horog alakú kamrát készítenek, bábbá alakulnak, amelyekből a kikelő bogarak a tojásdad alakú röpnyílásokon keresztül a következő év nyarán jönnek elő.
 
'''''84. Carinatodorcadion aethiops'' (Scopoli, 1763) – fekete gyalogcincér (55:9)'''
Fekete teste 15-26 mm hosszú és ezzel hazánk legnagyobb gyalogcincére. Mint a gyalogcincérek általában, ez a faj is röpképtelen, hártyás szárnyai hiányoznak, szárnyfedői összenőttek. Száraz réteken, töltésoldalakon kora tavasszal és a nyár elején helyenként gyakori. Az imágó lágyszárúak leveleit rágcsálja, de nem nagyon táplálkozik. Lárvája füvek gyökerét rágja.
 
'''''85. Pedestredorcadion scopolii'' (Herbst, 1784) – nyolcsávos gyalogcincér (55:12)'''
10-13 mm hosszú, fekete alapszínű állat, amelynek szárnyfedőin 4-4 fehéres, hosszanti lefutású sáv figyelhető meg. Lábai és csápjai feketék. Alföldi és dombvidéki területeken, s főleg kötött talajokon egyaránt elterjedt, száraz gyepek, legelők közelében helyenként gyakori.
 
'''''86. Hylotrupes bajulus'' (Linnaeus, 1758) – házi cincér (55:5)'''
Hossza 8-20 mm. Lapos teste fekete vagy barna színű, szürkésfehér szőrzettel fedett, csápjuk rövid és vékony, lekerekített előtorát 2 fényes kiemelkedés díszíti. A nőstények hosszú tojócsöveikkel rakják le 50-200 db tojásukat. A lábatlan lárvák a száraz, sok esetben feldolgozott fenyőfélékben élnek, s így bekerülhetnek a házakba is, ahol különösen tetőgerendákban gyakoriak, furkálásukkal abban komoly károkat okozva. Fejlődési ideje 3-14 évig tart, annak hossza a faanyag nedvességtartalmának
 
'''''87. Morimus funereus'' Mulsant, 1862 – gyászcincér (55:6)'''
20-38 mm hosszú, szürke színű faj, szárnyfedőin 2-2 fekete folt látható. Hártyás szárnyai visszafejlődtek, szárnyfedői összenőttek, röpképtelen. Előtorának két oldala 1-1 tüskeszerű kinövést visel. Vállai szélesek, szárnyfedői hátrafelé elszűkülnek. Ez a mediterrán elterjedésű faj középhegységeink déli fekvésű bükköseiben fordul elő, az ország nyugati felében gyakoribb. Lárvája a bükk (Fagus sylvatica), gyertyán (Carpinus betulus) és a tölgy (Quercus spp.) tönkjeiben, gyökerei között él, de néha rezgőnyárban (Populus tremula) és hárs (Tilia spp.) fajokban is fejlődhet. Mivel csak az öreg beteg fákat károsítja, így erdőgazdasági szempontból közömbös. Az imágó alkonyatkor aktív, de néha, árnyasabb helyeken napközben is előbújik, és a tuskókon, farakásokon pihen. Védett! 
'''Család: Chrysomelidae – levélbogarak'''
Változatos megjelenésű, de többnyire zömök, erősen domború hátú bogarak. Legtöbb fajuk élénk színű, sokszor fémfényű, s ez gyakran aposzematikus színezet, utalván a tulajdonosuk mérgező sajátságára. A csápok viszonylag rövidek, az ízek száma általában 11 (a nőstényeknél többnyire valamivel kisebb hímek csápjai hosszabbak). Imágóik kizárólag növényevők, de a lárvák között lehetnek állati eredetű szervesanyagot fogyasztók is. Az eruciform lárvák a levélzetet, a növények szárát rágják (vannak közöttük aknázók is), az imágók a gazdanövény leveleit fogyasztják. Sok fajuk mezőgazdasági kártevő. Fajokban igen gazdag család, világviszonylatban 37000 fajukat ismerjük, s közülük 650 Magyarországon is előfordul
 
'''''88. Chrysomela populi'' Linnaeus, 1758 – nagy nyárlevelész (57:8a-b)'''
10-12 mm hosszú állat, szárnyfedője vörös (a varratszögletben 1-1 kisméretű, fekete folttal), feje és előháta zöldeskék. Magyarországon fűz- (Salix spp.) és nyárfaféléken (Populus spp.) szinte mindenütt megtalálható. A nőstény narancssárga tojásait 20-30-as csomókban a levelek fonákjára ragasztja. Egy nőstény akár ezernél is több tojást is lerakhat. Az egy hét múlva kikelő kis lárvák feje és lába fényes fekete, testük szürkésfehér, hosszú sorokba rendezett fekete pettyekkel és szemölcsökkel (ezekből érintésre riasztó hatású anyagot választ ki). A kifejlett bogár és a lárva egyaránt a gazdanövény leveleit fogyasztja, de amíg a fiatal lárvák csak a levelek felszínét hámozgatják, addig az idősebb lárvák és a kifejlett bogarak a teljes levéllemezt elfogyasztják, s csak a főbb ereket hagyják meg. Kedvező körülmények között évente akár 3-4 nemzedék is kifejlődhet. Kártétele fiatal füzesekben, nyárasokban, csemetekertekben tetemes lehet, ugyanis a talajban, az avar alatt, vagy éppen kövek között áttelelő imágók már kora tavsszal megjelenhetnek és ilyenkor lerágják a fiatal fák rügyeit. 
 
'''''89. Leptinotarsa decemlineata'' (Say, 1824) – burgonyabogár (57:2a-b)'''
Teste 5,5-11 mm, szárnyfedőin általában szalmasárga alapon 5-5 hosszanti, fekete sáv van, fején és előhátán pedig sötét foltok találhatók, de fekete vagy éppen sárga egyedek is előfordulhatnak. Ennek a melegigényes fajnak az őshazája Mexikó, innen került az USA-ba, Colorado sziklás területeire, ahol a vad Solanum rostratum fajon élt. Amikor itt 1850 körül termeszteni kezdték a burgonyát, arra is áttelepült. Az ember ezután mindenfelé széthurcolta, s bár Európában eleinte sikerült megfékezni terjedését az első világháború lehetetlenné tette a hathatós védekezést. Az így rohamosan terjeszkedő faj 1947-ben már hazánkban is megjelent. A burgonya mellett más vadon növő vagy termesztett növényeken, pl. a paradicsomon, de akár még a fiatal nyárasokban is jelentős károkat okozhat. A nőstény 90-100 petét rak a burgonya levelére. A belőlük kifejlődő lárvák eleinte halványsárgák, később a vedlések előtt vörösek, a vedlések után pedig narancssárgák lesznek. Az egyes vedlések után a levedlett lárvabőrt elfogyasztják. A lárvák szinte megállás nélkül esznek, s tömeges elszaporodásukkor csak a vastagabb levélerek és a csupasz szárak maradnak meg. A lárvák jelenlétét egyébként a burgonyaleveleken levő, tintafolt szerű, sötét ürülékük is elárulja. A lárvák a petéből való kikelésüktől számított 19-29 nap múlva már be is bábozódnak, de addig a kikelési tömegükhöz viszonyítva a testsúlyuknak 214-szeresére gyarapodnak, miközben 0,8 g levelet fogyasztanak el. A talajban bábozódnak, s a talaj hőmérsékletétől függően a bábállapot 5,5-12 napig tart. A faj kártételét csak fokozza, hogy kétnemzedékes (áttelelő és nyári nemzedéke is van), s így a burgonya levelein a bogár és a lárva egyidejűleg is előfordul. Továbbá a bogarak terjeszthetik a gazdanövény vírusait is.
 
'''90. Clytra laeviscula Ratzeburg, 1837 – fűzfa-zsákhordóbogár (57:3)'''
8-11 mm hosszú, hengeres testű, fekete alapszínű bogár, amelynek szárnyfedői narancssárgák 1-1 fekete vállfolttal és 1-1 nagy, széles középen keresztbe futó sávval. Hazánkban mindenfelé előfordul, fűz (Salix spp.) és nyárfélék (Populus spp.) leveleit fogyasztja, de néha galagonyán (Crataegus spp.), kökényen (Prunus spinosa), nyíren (Betula spp.), tölgyön (Quercus spp.), kőrisen (Fraxinus spp.) és mogyorón (Corylus spp.) is megjelenhet. A májusban, júniusban rajzó bogár a frissen lerakott tojásait saját ürülékével veszi körbe ( és hangyafészkekbe csempészi, vagy egy ágról a hangyabolyokra ejti. Az itt. kikelő lárvák „zsákjaikat” nem hagyják el, húsevők és a hangyák által a fészekbe cipelt rovarok tetemeiből, ill. az elhullott hangyák testéből táplálkoznak.
 
'''''91. Donacia simplex'' Fabricius, 1775 – gyakori sásbogár (56:1)'''
7-10 mm hosszú, fémeszöld vagy kékeszöld színű bogarak. Homlokukon egy mély középbarázda található, s előtoruk durván pontozott. Vizenyős területeken mindenfelé megtalálhatók, s általában vízben álló növények, főleg savanyúfüvek (sás, káka, gyékény, szittyó stb.) és vízben úszó növények leveleit, ritkán virágját rágják. A nőstények petézni a víz alá húzódnak (ott hosszabb ideig kibírják) és tojásaikat a tápnövény vízalatti szárára rakják. A kikelő lárvák is a vízfelszín alatt maradnak, még levegőt venni sem jönnek föl, hanem a potrohuk végén található kampók segtségével megszúrják a növények szárát, s így szerzik (azok levegőztető szövetéből) a szükséges levegőt.
 
'''''92. Cassida nebulosa'' Linnaeus, 1758 – pajzsos labodabogár (57:11)'''
Teste 6-7 mm hosszú, lapos és széles, sárgásbarna szárnyfedőin apró fekete pettyek vannak. A kifejlett bogarak a répa kártevői, de más fajokat, pl. a labodákat (Atriplex spp.) is megrághatják. A faj egyedei imágó alakban telelnek át. A nőstény kora tavasszal tojásait nyálkával borított kis csomókban a gazdanövény leveleire rakja. Sárgászöld lárváira jellemző a testük végén megfigyelhető hosszú farokvilla, amelyre rágyűrik előzőleg levetett lárvabőreiket, majd rákenik ürüléküket. A potroh végét felhajlítják, a farokvillát előre és magukfölé tartják. Ezen viselkedésüknek feltehetően a rejtőzködésben van szerepe. A növényevő lárvák a répa levelein jellegzetes lyukakat rágnak.
 
'''''93. Chaetocnema concinna'' (Marsham, 1802) – keserűfű földibolha '''
Apró termetű, 1,5-2,3 mm hosszú, bronzos vagy zöldes rézszínű, fényes bogarak. Lábaik vörösessárgák, combjaik feketék. A combok megvastagodtak, segítségükkel az állatok ugrani is tudnak (akár 50-06 cm-re is). Hazánkban elterjedt, gyakori faj. Növényevő, tápnövényei sóska (Rumex spp.), keserűfű (Polygonum spp.) és rebarbara (Rheum spp.) fajok. Az imágók a leveleket, a lárvák a gyökereket fogyasztják.
 
'''''94. Bruchus pisorum'' (Linnaeus, 1758) – borsózsizsik (58:2)'''
4,5-5,7 mm hosszú, kisméretű bogár (bár a hazai zsizsikek között kifejezetten nagynak számít). Fekete testét rozsdásszürke és fehér pikkelyek borítják. Farfedőjének csúcsa előtt két nagyméretű, sötét folt található. Egyébként zömök testfelépítésű állat, amelynek az előtornál jóval keskenyebb feje (ami a csápok tövénél meghosszabbodott) lehajlik. A szemek nagyok, szegélyük a csáp tövénél mélyen kikanyarított, s a fej körvonalából kiállnak. A szárnyfedők a potroh végét nem fedik be. Az eredetileg Észak-Amerikából származó borsózsizsik a borsó veszedelmes kártevője lehet, ugyanis a nőstény tojásait a még kicsi borsóhüvelyekre rakja (összesen 130-170-et). Innen a lárvák a borsószemek belsejébe hatolnak és ott fognak fejlődni, rágni. Egy borsószem mindig csak egy lárvát rejt. Érdekessége, hogy a lábatlan lárvák a bábozódás előtt belülről, kör alakban kirágják a magok héját, ugyanis az imágók szájszervei viszonylag gyengék és a frissen kikelt bogarak nem lennének képesek kirágni magukat a borsóból. A magot elhagyó bogár még abban az évben párzik, de a tojások lerakására majd csak a következő évben kerül sor. A kifejlett bogarak virágok porzóival, termőivel táplálkoznak. Fontos megjegyezni, hogy a zsizsik megnevezés a magyar nyelvben nemcsak az ide tartozó levélbogarak sajátja, ugyanis néhány kártevő ormányosbogárfajt (pl. gabonazsizsik – Calandra granaria) is így nevezhetnek, bár az ő esetükben a zsuszók név használata is elterjedt.

Családsorozat: Bostrychoidea és Cleroidea és Cucujoidea

2023-02-16T14:08:28Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

'''Csoport: Holometabola – Teljesátalakulású rovarok'''
'''Rendsorozat: Neuropterida '''
Rend: COLEOPTERA - bogarak
Alrend: Polyphaga '''''Családsorozat: Bostrychoidea''''' '''Család: Bostrychidae – csuklyás szúk'''
Testük csaknem egyenletesen hengeres, fejük elöl dugószerűen ül a nyakpajzson, azaz a felül reszelőszerűen kiképzett nyakpajzs felülről befedi a fejet. Valamennyi idetartozó faj elhalt faanyagban vagy gabonafélék magjában fejlődik. Ezért nem ritkán károkat is okozhatnak pl. az épületfák megrágásával. Világviszonylatban mintegy 600 fajuk ismert, s közülük 13 hazánkban is előfordul.
 
'''''65. Bostrychus capucinus'' (Linnaeus, 1758) – piros csuklyásszú (47:11)'''
8-13 mm-es hosszával családjának legnagyobb hazai faja. Feje, tora, lábai és potrohának első szelvénye fekete, potrohának többi szelvénye ill. a szárnyfedői vörösek. Lárvái, amelyek pajorszerűek, keményfák, főleg a tölgy elhalt tuskóiban vagy a lábonálló és akár még élő fák elhalt részeiben fejlődnek. A szabadban tárolt tűzifa körül is gyakran láthatjuk lassan röpködni. Élő fában nem tesz kárt.
 
'''Család: Anobiidae - álszúk'''
Általában apró termetű, hengeres testű bogarak, hosszú, fonalas vagy fésűs (de nem bunkós, mint az igazi szúknál) csáppal és fejük nem nyúlt meg (ellentétben az igazi szúkkal). Előhátuk rendszerint púpos, s ennek a szaporodásban van jelentősége. Egyes fajoknál ugyanis nászidőszakban ezekkel az előháti púpokkal mind a két nem képviselői (vagy éppen csak a hímek) hevesen ütögetik fába készített járataik falát, s az egyedek így találnak egymásra. Az ilyenkor keltett hang gyakran még az emberi fül számára is hallható, ezért sok fajukat kopogóbogaraknak nevezik, illetve innen a kifejezés „perceg a szú”. A család egyik legismertebb faja, a halál órája (=nagy kopogóbogár – Hadrobregmus pertinax) is a kopogó sajátságáról kapta nevét. Pajor alakú lárváik (ezeket gyakran faférgeknek is hívják) 3 pár tori lábbal rendelkeznek (az igazi szúk lárváinak nincsenek lábai), és általában a teljesen elhalt, kiszáradt faanyag belsejében rágnak járatokat. A nőstények tojásaikat a röplyukak közelében rakják le, így a kikelő kis lárvák könnyen be tudnak hatolni a faanyag belsejébe. Az elfogyasztott faliszt feltárását és lebontását a tápcsatornájukban lévő mikroflóra végzi, amelyet a nőstények a lerakott tojások falára tapasztva adnak át utódaiknak. A frissen kikelt kis lárvák az éppen elhagyott peteburok elfogyasztásával jutnak a szükséges baktériumokhoz és gombákhoz. Erdészeti károkat tehát nem igen okoznak, azonban a faáruk megrágása miatt mégis kártevőként tartják sok fajukat számon. Például a „szúette” bútorok az álszúk számlájára írandók. A család képviselői nemcsak a faanyagban tehetnek kárt, minthogy egyes fajaik pl. kenyérben, csokoládéban (kenyérbogár – Stegobium paniceum) vagy éppen dohányban (dohánybogár – Lasioderma serricorne) fejlődnek. A rövid életű imágók nem táplálkoznak, lárvakorukban felhalmozott zsírtesteiket élik fel. A világon 1600 fajuk fordul, s közülük 70 Magyarországon is él.
 
'''''66. Anobium punctatum'' (De Geer, 1774) – kis kopogóbogár (47:13)'''
Kisméretű, 3-4 mm hosszú faj. A természetben száraz fákban, ágakban található, de gyakoribb az épületekben, ahova legtöbbször fertőzött faanyaggal jutnak be. Előnyben részesíti a fenyőféléket, de tölgy- (Quercus spp.) és bükkfában (Fagus sylvatica) is fejlődhet. A fejlődési idő elég hosszú, általában több mint egy év. A lárvák a fában bábozódnak be. 
 
'''Család: Dermestidae – porvák'''
Testük rövid, tojásdad alakú, pikkelyes vagy szőrös. Csápjuk rövid, bunkós, ritkán fűrészes, fejük lefelé irányul, a nyakpajzs alá visszahúzható. Lárváik jellemző elrendeződésű, hosszú szőrpamacsokat viselnek. Bár számos fajuk imágói ártalmatlan növényevők (pl. virágport fogyasztanak), lárválisan (sokszor kifejlett állapotban is) állati eredetű szerves anyagokon (pl. bőr, gyapjú, elpusztult rovarok teste) élnek, ill. egyes fajaik emlősök, madarak vagy éppen hártyásszárnyúak fészkeire specializálódtak. Sok fajuk veszélyes élelmiszer- ill. készletkártevő (innen a család másik magyar neve: szalonnabogarak), amelyek közül pl. a szűcsbogár (Attagenus pellio) vagy a gyapjúbogár (Attagenus unicolor) szőrmét és gyapjúból készült textíliákat károsít. Mára a világban sok fajukat széthurcolta az ember, így pl. a perui szalonnabogár (Dermestes peruvianus) ma már nem csak Dél-Amerikában, de Európában is mindenfelé előfordul. A családnak eddig mintegy 850 faja ismert, amelyek közül hazánkban is előfordul 30, ám ez a szám a széthurcolások miatt is változhat.
 
'''''67. Dermestes lardarius'' Linnaeus, 1758 – közönséges szalonnabogár (47:16a-b)'''
7-9 mm hosszú teste fekete, a szárnyfedők első harmadában széles sárgásbarna sáv húzódik. Eredeti hazája Közép-Európa, de mára már minden kontinensen megjelent, kozmopolita faj, amely Magyarországon mindenfelé elterjedt. A természetben legtöbbször elhullott állatok tetemén található, de előfordul lakásokban, raktárakban, valamint madár- és emlősfészkekben is, ill. néha rovar és gerinces-gyűjteményekben károsít. Szabálytalan lyukakat rág, lárvabőrével, ürülékével szennyezi, emberi fogyasztásra alkalmatlanná teszi az élelmiszereket (pl. szalonnát, sonkát, húsárukat stb.).
 
'''''68. Anthrenus olgae'' Kalik, 1946 – kis múzeumbogár (47:17a-b)'''
Apró, 1,5-2 mm hosszú bogár. Tojás alakú teste barnásfekete, amelyet sárgás pikkelycsoportok borítanak. Hazánkban mindenfelé gyakori. A nőstény tojásait elhullott vagy éppen preparált rovarokra vagy azok közelébe rakja. A kisméretű, szőrös lárvák előbb a rovarok izmait, belső részeit fogyasztják, majd a teljes tetemet felfalják, ennélfogva a rovargyűjtemények veszedelmes kártevői. Jelenlétükről eleinte csak a porszerűen felhalmozódott ürülékkupacok, később már a levedlett lárvabőrök is árulkodnak. A kifejlett bogarak virágporral táplálkoznak.
 '''''Családsorozat: Cleroidea'''''
'''Család: Cleridae – szúfarkasok'''
Többségükben színes, tarka megjelenésű bogarak. Testük megnyúlt, fejük széles, előtoruk hátrafelé keskenyedő. Csápbunkójuk – ami néhány esetben fésűszerű – 3 ízű és olykor igen hosszú. Gyakran bozontos szőrzet figyelhető meg rajtuk. Imágóik és lárváik (amelyek gyakran vöröses színűek) általában ragadozók, sokuk szúfélékre vadászik, s emiatt hasznosnak tekintendő. A családba tartozó hullabogarak (Necrobia spp.) viszont alkalomadtán károkat is okozhatnak, mert bár általában elhullott állatok tetemein találkozhatunk velük, ahol száraz inakkal, bőrrel stb. táplálkoznak, néha a feldolgozott hús- és bőrárukat is megrághatják. A szintén ide tartozó méhészbogarak is okozhatnak kárt – amennyiben méhkaptárakban a méhek lárváit fogyasztják –, ám kártételük általában nem jelentős. Világszerte mintegy 3500 fajuk él, s közülük 22 nálunk is előfordul.
 
'''''69. Thanasimus formicarius'' (Linnaeus, 1758) – vörösnyakú szúfarkas (47:9)'''
7-11 mm hosszú, karcsú testű faj. Előtora vörös, fekete szárnyfedőinek válltájéka szintén vörös, rajtuk 2-2 fehér sáv fut keresztül. Magyarországon főként tűlevelű erdőkben fordul elő, de ilyen erdőkben mindenhol elterjedt és gyakori. A kifejlett bogár általában fatörzseken vadászik szúfélékre, amelyeket gyors lerohanás után kap el. A nőstény a tojásait fakéreg alá tojja, a lárvák a szúfélék járataiban élnek, ahol szúlárvákkal és bábokkal táplálkoznak. A fakéreg alatt bábozódnak be.
 
'''''70. Trichodes apiarius'' (Linnaeus, 1758) – szalagos méhészbogár (47:8)'''
9-15 mm hosszú, kékesfekete színű állat, amelynek teste barnásfekete, felálló szőrökkel fedett (erre utal a genusz latin neve is). Szárnyfedői narancsvörösek, rajtuk 3-3 változó kiterjedésű, fekete, kékesfekete harántszalag húzódik keresztül. Az imágókkal főként napos, nyílt helyeken, erdőszegélyeken, virágos réteken találkozhatunk, ahol leginkább ernyős- és fészkesvirágzatúakon kisebb rovarokra vadásznak. Hazánkban mindenütt közönséges. A nőstények magányosan élő vadméhek (pl. Osmia spp., Megachile spp., Anthophora spp.) fészkébe rakják a tojásaikat, egyes irodalmi adatok szerint azonban olykor házi méhek (Apis mellifera) kaptáraiban is megtalálhatók. A bogarak rózsaszínű lárvái – amelyeknek utolsó potrohgyűrűje elszarusodott és villás – a méhek levetett lárvabőreivel és nektárral táplálkoznak, de valószínűleg elfogyasztják a méhek lárváit és bábjait is. A bebábozódra is a méhfészkekben kerül sor.
 
'''Család: Malachiidae – bibircses bogarak'''
Kisebb méretű lapos bogarak. Kültakarójuk lágy, a fej két oldalán szemeik eléggé kidomborodnak, lábaik hosszúak és vékonyak, szárnyfedőik hátrafelé kiszélesednek, a potrohszelvények száma 9-10 (ez ősibb típusú jelleg). Sajátságuk, hogy az előtor oldalából és az 1. potrohszelvény tövéből kétoldalt 1-1 kitűrhető szabálytalan hólyag van, amelyet az állat veszély esetén megtölt testfolyadékkal, így azok vöröslően kitüremkednek. Ezen képességüknek a támadók elriasztásában van szerepe. Valamennyien ragadozók (pl. levéltetvekre vadásznak), illetve részben virágporral táplálkoznak. Eddig mintegy 3000 fajukat írták le, amelyből kb. 40 él nálunk.
 
'''''71. Malachius aeneus'' (Linnaeus, 1758) – bibircses bogár (47:5)'''
6-8 mm-es, fémeszöld színű állat, szárnyfedői vörösek, középen széles fémeszöld varratfolttal. Elsősorban réteken, erdei tisztásokon, kaszálókon vagy legelőkön találhatunk rá, ahol a virágokat látogatja.
 '''''Családsorozat: Cucujoidea'''''
'''Család: Nitidulida – fénybogarak'''
A család képviselő nevüket onnan kapták, hogy hátoldaluk gyakorta sima és fényes (vagy éppen selyemfényű a szárnyfedőkre simuló finom szőrzet miatt). Kisméretű bogarak, testük lapított, csápjuk bunkós. Külalakjuk és életmódjuk nagyon változatos. Többségükben növényevők (ilyenkor főként virágporral, nektárral vagy más növényi részekkel, esetleg erjedő gyümölcsökkel táplálkoznak), azonban vannak köztük gombaevők, sőt dögevők (pl. Nitidula spp., Omosita spp.) és ragadozók (pl. Glischrochilus spp.) is. Világviszonylatban 3000, Magyarországon 130 fajuk ismert. 
'''''72. Meligethes aeneus'' (Fabricius, 1775) – repce-fénybogár (49:1)'''
Apró, 1,5-2 mm-es, kékes vagy zöldes fényben csillogó bogarak. A tavasszal az erdőszegélyekben, sövényekben lévő téli rejtekhelyeikről előbújó imágók nagy mennyiségben keresik fel a repcetáblákat. Itt a repce még ki nem nyílt bimbóját kívülről megfúrják, s azon túl, hogy így hozzájutnak a zsenge pollenszemekhez, minden magházba egy-egy tojást is leraknak. Az ugyancsak virágport fogyasztó lárvák a virágzás végén a talajba húzódnak és ott bebábozódnak. Nyár végére már az újabb generáció kifejlett egyedei is megjelennek, azonban csak táplálkozni fognak, az ő szaporodásukra is majd csak az áttelelésük után kerül sor. Fontos megjegyezni, hogy a repcét más fénybogárfajok is károsíthatják (pl. Meligethes viridescens, Meligethes coracinus), illetve, hogy a repce-fénybogár más növényfajokon (pl. keresztes- és fészkesvirágúakon) is táplálkozik.
 
'''Család: Coccinellidae – katicabogarak'''
Általában kisméretű, 1 cm-nél csak ritkán nagyobb fajok. Testük félgömbszerűen domború, csápjuk bunkós, állkapcsi tapogatóik laposak. Többségük élénk színű, sárga vagy piros alapon fekete foltokkal (vagy éppen fordítva), rajzolatuk igen változatos. Ez a katicák esetében aposzematikus színezet, ugyanis hemolimfájuk rossz ízű anyagokat (adaliin, occcinellin, propylein) tartalmaz, s azt a megzavart bogarak a lábízületeiknél kis cseppek formájában ki is tudják bocsátani (ezt reflektorikus vérzésnek hívjuk és egyes katica fajok akár fél méterre is képesek hemolimfájukat kispriccelni, ill. ilyenkor testfolyadékuknak akár tíz százalékát is kibocsáthatják). Ennek szerepe a ragadozók elriasztásában van. A családba tartozó fajok egy része növényevő (és így akár kártevő) vagy éppen gombaevő, de többségükben azonban a lárvák és az imágók is ragadozók és gyakran igen hasznosak, minthogy sok fajuk levéltetveket, pajzstetveket vagy éppen atkákat pusztít. Bár specialista, monofág fajokat nem ismerünk köztük, sőt gyakran még az afidofág fajok is fogyaszthatnak atkákat, lepke hernyókat, bogár lárvákat, rovartojásokat vagy éppen nektárt és pollent is, mégis a fajok zöme viszonylag szűk táplálékspektrummal rendelkezik és oligofágnak tekinthető. A lárvák bábozódására növények felszíni részén kerül sor és jellegzetességük, hogy az utolsó lárvabőrt védekezésképpen nem vetik le. A Földön eddig körülbelül 4500 fajukat írták le, amelyből Magyarországon is előfordul 100.
 
'''''73. Coccinella septempunctata'' Linnaeus, 1758 – hétpettyes katica (49:6a-b)'''
Teste 6-8 mm hosszú, fekete. Narancssárga szárnyfedőin 3-3 teljes és 1-1 fél (de egy egész pöttyé összeolvadt) folt látható. Magyarországon mindenfelé előfordul. és nemigen válogat az egyes növénytársulások között. Az imágó és a campodeoid típusú lárva is levél- és pajzstetveket fogyaszt, de kisebb hernyókat is elpusztít. A nőstény a petéket 10-12 darabból álló csomókban levéltetű kolóniák közelébe rakja le, de általában csak lágyszárú növényekre. A lárvák kezdetben fekete, majd palakék színűek, sárga, narancssárga foltokkal tarkítottak. Hazánkban egy nemzedéke van. A telet már kifejlett állapotban vészelik át, s gyakran csoportosan húzódnak be valamilyen szélvédett, fagymentes helyre, sőt a nagyobb és jobb kondícióban lévő egyedek egészen nagy távolságokat is megtehetnek alkalmas telelőhelyeket keresve. A biológiai védelemben jelentős szerepet tölt be, Észak-Amerikába például be is telepítették.
 
'''''74. Adalia bipunctata'' (Linnaeus, 1758) – kétpettyes katica (49:7a-b)'''
Az imágó 3,5-5,5 mm hosszú, kevésbé domború, teste fekete és az előtorának két oldalán 1-1 fehér sáv figyelhető meg. A törzs szárnyfedői sárgásvörösek 1-1 fekete folttal, előfordulnak azonban 4-7 pettyes, ill. sávozott és tiszta piros változatai is, sőt lehet teljesen fekete vagy fekete alapon 4 (vörös) pettyel rendelkező is, amely foltok közül 2 (1-1) a vállaknál, 2 (1-1) pedig a varratnál helyezkedik el. Hasonlóan az előző fajhoz, hazánkban szinte mindenhol közönséges, de előnyben részesíti a lombos erdőket, ahol mind az imágó, mind pedig a lárva főként levéltetvekre vadászik (ezen tulajdonsága ill. hasznossága miatt Észak- és Dél-Amerikába is betelepítették). Nálunk általában egy évben egy vagy két nemzedéke van, de néha a harmadik, csonka nemzedék is megjelenhet. A kifejlett egyedek telelnek át (gyakran lakóházakba húzódva).
 
'''''75. Psyllobora vigintiduopunctata'' (Linnaeus, 1758) – huszonkétpettyes katica (49:11)'''
3-4,5 mm hosszú, sárga alapszínű állat, előtorán 5, a szárnyfedőin 11-11 fekete folt figyelhető meg. Az egyik leggyakoribb katicabogarunk, nedves réteken, nádasok szélén közönséges. A lárvák és a kifejlett bogarak is lisztharmatgombákkal táplálkoznak, ill. esetenként levéltetveket is fogyaszthatnak. A telet az imágók fák kérge alatt, száraz fűcsomók és a talaj közelében lévő növényi részek között vészelik át.
 
'''''76. Subcoccinella vigintiquatorpunctata'' (Linnaeus, 1758) – lucernaböde (49:5)'''
3-4 mm hosszú faj. Finoman szőrös, barnásvörös szárnyfedőin 12-12 fekete folt látható. Hártyás szárnyai néha csökevényesek. A lárva és az imágó is növényevő, pillangósvirágúakon és szegfűféléken tömeges lehet, ill. a lucerna, és a vörös here, valamint más takarmánynövények leveleit károsíthatja. Évente 2-3 nemzedéke jelenik meg. Az imágók az átteleléshez a talajba húzódnak.
 
'''Család: Mordellidae – marókák'''
Általában kistermetű, selyemfényű, sötét színű bogarak. A fej a szemek mögött egyenes vonalú, oldalszegélye éles és a halánték hiányzik. Szemeik nagyok és recézettek, csápjuk 11 ízből áll. Lábfejeik száma: 5-5-4. A szárnyfedők hátrafelé keskenyednek. A farfedő hosszú, hegyes, hátrafelé irányuló tövist képez. A kifejlett bogarak főleg virágokon találhatók, veszély esetén sajátos, bukfencező mozgással vetik le magukat a növényről, és esetleg még esés közben szárnyra kelnek. Lárváik korhadt fában, dudvaszárakban vagy éppen gombákban fejlődnek. Az eddig megismert 1200 maróka fajból Magyarországon 140 fordul elő.
 
'''''77. Variimorda villosa'' (Schrank, 1781) – szalagos maróka (51:4)'''
5,5-8,5 mm-es faj, amely hazánkban elterjedt, olykor tömeges. A kifejlett egyedekre napsütéses időben nagy számban találhatunk rá virágokon, főleg ernyősvirágzatú növényeken, ahol a gyenge növényi részekkel táplálkoznak. A kis lárvák virágokba, elgombásodott fákba, száraz fatörzsekbe fúrják be magukat.

Családsorozat: Tenebrionoidea

2023-02-16T14:08:28Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

Családsorozat: Elateroidea és Buprestoidea

2023-02-16T14:08:28Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

'''Csoport: Holometabola – Teljesátalakulású rovarok'''
'''Rendsorozat: Neuropterida '''
Rend: COLEOPTERA - bogarak
Alrend: Polyphaga '''''Családsorozat: Elateroidea'''''
'''Család: Cantharidae – lágybogarak'''
Testük megnyúlt, lapos, lazán tagolt és gyengén szklerotizált. Pergamenszerűen vékony szárnyuk szélei párhuzamosak. Csápjuk fonalas. Az imágók többnyire növényi részekkel táplálkoznak, de alkalomadtán apróbb rovarokat (pl. levéltetveket, kis hernyókat) is elfogyasztanak. Eruciform lárváik falánkak és nem válogatnak, a kisebb rovarokat, meztelen csigákat éppúgy elfogyasztják, mint friss a növényi hajtásokat vagy éppen a gyökereket. A sűrűn szőrözött lárvákat gyakran nevezik hóféregnek, mert – a bogarak között eléggé ritka módon – áttelelő lárvák kora tavasszal gyakran jelennek meg a még meglévő hó felszínén. Ilyenkor az olvadó hólé önti ki őket földbe ásott járataikból. Az ismert kb. 4500 lágybogár fajból hazánkban több mint 70 fordul elő.
 
'''''47. Rhagonycha fulva'' (Scopoli, 1763) – feketevégű lágybogár (47:4)'''
7-11mm hosszú, vörösesbarna színű állat, amelyen csupán a lábfejek, a csápok és a szárnyfedők végei feketék. Az imágókkal tavasszal vagy kora nyáron nyílt, napsütötte tisztásokon, virágos réteken találkozhatunk, ahol mindenféle virágon megtalálható. Mindenütt gyakori vagy közönséges. Az imágók gyakran fogyasztanak magas tápértékű eledelt (pl. nektárt vagy levéltetveket). A nőstények a petéket a talajba rakják.
 
'''''48. Cantharis rustica'' Fallén, 1807 – suszterbogár (47:2)'''
Az előző fajnál némileg nagyobb, 11-15mm-es állat. Hosszú, fekete szárnyfedői a finom szőrzet miatt szürkések, alóluk a rozsdavörös potrohvég egy kicsit kilóg. Előtorának közepén szív alakú fekete folt található, és elülső szegélye is gyakran keskeny sávban fekete. Lábain a combok töve többé-kevésbé sárgáspiros. Erdei tisztásokon, erdőszegélyeken, réteken lágyszárú növények és cserjék virágain tartózkodik. Gyakran tömeges. Hasonló életmódú, mint az előző faj. 
'''Család: Lampyridae – szentjánosbogarak'''
Lapos, gyengén kitinizált testű rovarok. Fejük az előhát alá mélyen behúzott. A sötétben derengő fény érzékelésére szemük megnagyobbodott, erősen kidülledt. Előtoruk lapos, félkör alakú, hátul lemetszett. A család fajainál a legtöbbször erősen kifejezett az ivari dimorfizmus, amennyiben a hímek nagy szárnyfedőkkel és jól fejlett hártyás szárnyakkal rendelkeznek, a nőstények viszont általában szárnynélküli, röpképtelen, lárvaszerű állatok. Sokszor csak a redukálódott szárnyfedők pikkelyszerű maradványai figyelhetők meg rajtuk. Mind a lárvák, mind az imágók (a hímek általában, a nőstények viszont mindig) világítanak, s ennek az imágók esetében az ivarok egymásra találásában van szerepe. Érdekes, hogy bizonyos esetekben még a frissen lerakott tojások és a bábok is világíthatnak, sőt az állatok ürüléke is világíthat. Bár a világítás intenzitása (egyes trópusi fajok egyedeit akár kis lámpásként is használhatják), a felvillanások frekvenciája, és a kibocsátott fény színe fajonként változhat, azért az általában igaz, hogy a röpképes hímek a szürkületi, esti órákban a levegőbe emelkednek, és kis fényjelzéseket leadva keresik a szintén fényjeleket adó nőstényeket. Számos fajnál megfigyelhető, hogy az egy területen található azonos fajú hímek összehangolják a felvillanásaikat, és ilyenkor csodálatos fényjátékban lehet része a szemlélőnek. A szentjánosbogarak fénykibocsátó szervei általában a potrohuk hasi oldalán található (jobbára a 6. és 7. szelvények között) és főként módosult zsírszövetből áll. A világító sejtek egy fényszóró rétegben helyezkednek el és luciferint tartalmaznak. Ez luciferináz és oxigén jelenlétében oxi-luciferinné alakul, ami szén-dioxid és fotonok felszabadulásával jár. Az így keletkezett energiának csupán 2 %-a hő, a többi fény. Ezt a biolumineszcensz folyamatot a bogarak nem tudják csak úgy ki-bekapcsolgatni, viszont kitines lemezekkel el tudják takarni fénykibocsátó szerveiket, így szabályozva a fényjelzések hosszát. A lárvák lassú mozgású gerinctelenek ragadozói, külső emésztésűek. Sokszor az imágók nem táplálkoznak, ha mégis, akkor általában ragadozók. Érdekesség, hogy néhány szentjánosbogár faj (Photuris spp.) nőstényei alkalomadtán más, rokon fajok (Photinus spp.) fényjeleit utánozzák, ezáltal odacsalogatva azok hímjeit, amelyeket azután elkapnak és elfogyasztanak. Világviszonylatban 2000, Magyarországon pedig 3 fajuk ismert.
 
'''''49. Lampyris noctiluca ''(Linnaeus, 1767) – nagy szentjánosbogár (47:1a-b)'''
9-13mm hosszú, barnásfekete alapszínű, hát-hasi irányban lapított bogarak. A hím szárnyas, a nőstény csökevényes szárnyú, lárvaszerű. A hímek langyos, párás, nyári estéken fényt kibocsátva, imbolyogva repdesnek, s ekkor keresik fel a szintén világító, fű között meghúzódó nőstényeket. Alföldi mocsaras területeken gyakori. Főként csigákat fogyasztanak, de inkább csak a lárvák táplálkoznak.
 
'''''50. Lamprohiza splendidula ''(Linnaeus, 1767) – kis szentjánosbogár '''
A 8-11mm hosszú faj hímjei hosszú szárnyfedőkkel rendelkeznek, jól fejlett hártyás szárnyaik vannak és az előhátuk két oldalán 1-1 átlátszó, ablakocska szerű folt van. A világossárga nőstények röpképtelenek, de a szárnyfedők csökevénye még megfigyelhető. Előtorának tövén világosabb szegély és 2 üvegszerűen átlátszó folt van. Hegy-, és dombvidékek erdei tisztásain, ligetes nyirkos helyein fordul elő. A nőstény az avar közé rakja petéit. A lárvák is világítanak. Ragadozók, apróbb rovarokra, kisebb csigákra támadnak, de széttaposott testű bogarakból is esznek.
 
'''Család: Elateridae – pattanóbogarak'''
Nyúlánk, hátrafelé kihegyesedő testű bogarak. Az előhát hátulsó sarka kihegyesedett. Melltövük nyúlványa hosszú, és a mellközépen kialakult üregbe illik, amelyből veszély esetén hirtelen kipattintja bogár, és kattanó hang kiséretében felugrik a levegőbe. Ez veszély esetén a támadó elriasztására vagy éppen menekülésre szolgál, de ugyanezt teszi a hátára esett és megfordulni igyekvő állat is. A reakciót sokszor az váltja ki, ha a rugalmas és a pattanásba egyébként is nagy szerepet játszó szárnyfedőket nyomás éri. A pattanóbogarak hosszú, hengeres testű és kemény lárváit drótféregnek nevezzük. Ragadozó, korhadékevő, vagy növényevő, de minden esetben külső emésztésű állatok. A 9000 ismert pattanóbogár faj közül hazánkban mintegy 130 fordul elő.
 
'''''51. Agriotes lineatus'' (Linnaeus, 1767) – vetési pattanóbogár (48:7)'''
A 7,5-10 mm hosszú állat teste barnásfekete, csápjai és lábai viszont rozsdavörösek. Az erősen átnedvesedett, szerves anyagban gazdag réti talajokat kedveli. Lárvája kemény, kitines testű, polifág, csaknem minden termesztett növény és gyomnövény gyökerét károsítja.
 
'''''52. Agriotes ustulatus'' (Schaller, 1783) – mezei pattanóbogár '''
7-11 mm hosszú, fekete, barna vagy sárgás színű faj. Síkvidéki állat, amely eléggé elterjedt és esetenként komoly mezőgazdasági kártevő. A lárva a termesztett növények, főleg a gabonafélék gyökerét, szárkezdeményét elrágva, azok pusztulását idézi elő. Fejlődésük 4-5 évig tart. A bogár gyakran ernyős virágokon található, ahol virágporral táplálkozik, de sokszor pázsitfűfélék leveleit is megrágcsálja
 
'''''53. Ampedus sanguineus'' (Linnaeus, 1758) – vérvörös pattanóbogár (48:4)'''
Teste 12-17 mm hosszú, fekete, ám szárnyfedői vörösek. Domb- és hegyvidéken előforduló lomberdei faj, amelynek kifejlett egyedeire gyakran kidőlt tuskók kérge alatt akadhatunk rá, ragadozó állatként ugyanis sokszor itt keresi kisebb rovarokból álló zsákmányát. Lárvája korhadó tuskókban fejlődik és az L1-es stádiumban korhadó faanyagot eszik, majd később áttér a ragadozó életmódra.
 
'''''54. Agrypnus murinus'' (Linnaeus, 1758) – egérszínű pattanóbogár (48:1)'''
A 12-17 mm hosszú állat fekete teste a finom, fehér színű szőröktől márványos rajzolatú. Az 1. csápíz duzzadt és rajta sűrű pontozottság látható. Az egyik leggyakoribb pattanóbogár fajunk többnyire erdőkben él, de kertekben is megtalálható, ahol növényevő lárvája esetenként károkat is okozhat, pl. a fiatal fák gyökereinek megrágásával (egyes megfigyelések szerint azonban ragadozó és saját fajtársait sem kíméli). Az imágó a talajon, tölgyfákon, alacsony növények között vagy éppen kövek alatt található meg.
 '''''Családsorozat: Buprestoidea'''''
'''Család: Buprestidae – díszbogarak'''
Testük nyúlánk, a hasoldalukon fényes, fémes csillogású. Színpompás bogarak, de legalább a hasoldal fémes csillogású. Fejüket az előtor részben eltakarja, csápjuk fűrészes, a csápízek száma 11. Előhátuk a szárnyfedőhöz, illetve a középtorhoz simul, hátulsó sarka nem hegyes. Fény- és melegkedvelő fajok. Lárváik élő fában vagy elhalt tuskóban, fakéreg alatt, lágyszárúakban élnek. Világviszonylatban 15000 fajuk ismert, amelyek közül hazánkban kb. 120 fordul elő.
 
'''''55. Calcophora mariana'' (Linnaeus, 1758) – nagy fenyvesdíszbogár (48:8)'''
Teste 23-32 mm hosszú, s ezzel hazánk legnagyobb díszbogárfaja. A szárnyfedők ércbarna színűek, tükörsima, fényes bordákkal. Az imágó utolsó csápízének két oldalán apró pórusok láthatók. Nyár derekán öreg fenyőerdők tarvágásaiban, homokos talajú erdei fenyvesekben találhatunk rá. Itt az imágók a fenyők rügyeit eszegetik, míg a lárvák főként az erdei fenyő (Pinus sylvestris), ritkábban a fekete fenyő (Pinus nigra) és a jegenyefenyő (Abies alba) elhalt törzseiben, tuskóiban, gyökereiben 3-6 évig fejlődnek. 
'''''56. Anthaxia nitidula'' (Linnaeus, 1758) – ragyogó virágdíszbogár (48:12)'''
4-7 mm hosszú állat. A hím fémeszöld. A nőstény bíborvörös, zöld, sötétkék vagy ibolyáskék színű. Az előtor tőszegélye egyenesen lemetszett, karmai egyszerűek, a belső oldalukon nincs duzzanat. A kifejlett bogarakra magasabb lágyszárúakon (30-80 cm), elsősorban vadrózsákon (Rosa spp.) vagy ernyősökön mindenfelé ráakadhatunk. A lárvák gyümölcsfák, sajmeggy (Prunus mahaleb) vagy éppen kökény (Prunus spinosa) közepesen vastag ágainak kérge alatt élnek és két évig fejlődnek.

Családsorozat: Scarabaeoidea – lemezescsápú bogarak

2023-02-16T14:08:28Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

'''Csoport: Holometabola – Teljesátalakulású rovarok'''
'''Rendsorozat: Neuropterida''' 
Rend: COLEOPTERA - bogarak
Alrend: Polyphaga 
'''''Családsorozat: Scarabeoidea - lemezescsápú bogarak'''''
'''Család: Lucanidae – szarvasbogarak'''
Térdesen ízelt csápjuk tőíze hosszú, az utolsó 3-4 íz lemezszerűen megnyúlt, mereven egymáshoz simul. Általában nagytermetű, sötét színű bogarak (bár vannak közöttük egészen kicsik is, pl. szőrős szarvasbogár – Aesalus scarabaeoides vagy éppen élénk színezetűek, pl. Lamprina spp. is), amelyeknél gyakori, hogy a hímek rágói erősen fejlettek, s szerepük a szexuális versengésben van. Pajor alakú lárváik korhadó fákban fejlődnek, a kifejlett bogarak (többnyire a hímek) pedig reves fák kifolyó nedveit nyalogatják, vagy nem táplálkoznak. A világon mintegy 1050 fajuk ismert, s közülük hazánkban 6 fordul elő.
 
'''''25. Lucanus cervus'' (Linnaeus, 1758) – nagy szarvasbogár (52:1a-b)'''
Közép-Európa legnagyobb bogara, 25-100 mm hosszú. A gesztenyebarna színű hím rágói agancsszerűek, fején erős harántléc van (a rágók nagysága a lárvakorban kapott táplálék mennyiségétől és minőségétől függ). A nőstény rágói és feje egyszerűek. Magyarország erdős területein mindenfelé előfordul, de állományai erősen fogyatkoznak. Főleg tölgyesekben él, ahol a fák kicsorgó nedvével táplálkozik. A nőstény a tojásokat főként korhadó tölgytuskók (Quercus spp.) gyökerei közé rakja, bár néha más fafajokat is választhat. A lárvák a fa korhadékait fogyasztják, abban vastag járatokat vájnak. Fejlődésük 3-5 évig tart (ez alapvetően a klimatikus viszonyoktól és a rendelkezésre álló táplálék mennyiségétől függ). Bebábozódásuk során a fák törmelékeiből gubót készítenek, amelyből a 6. éven bújik ki a kifejlett bogár. A hímek megvívnak egymással a nőstényekkel való szaporodás lehetőségéért, s látványos csatáik során egészen komoly sérüléseket is okozhatnak egymásnak. Védett!
 
'''''26. Dorcus parallelipipedus'' (Linnaeus, 1758) – kis szarvasbogár (52:2)'''
17-32 mm hosszú, matt fekete színű faj. A hím rágója normális méretű, alig nagyobb, mint a nőstényé, s rajta a középtájékon egy felfelé álló bütyök figyelhető meg (ez a nőstényeknél hiányzik). Dombos, hegyes területeken, főleg lomberdőkben él. Lárvája mindenféle korhadó fában fejlődhet. Életmódja hasonló az előző fajéhoz. Védett!
 
'''Család: Cetoniidae – virágbogarak'''
A virágbogarak általában élénk színezetű, gyakorta fémesen csillogó bogarak, amelyek között a színpompás fajok (pl Aphelorrhina spp.) mellet igazi óriások is előfordulhatnak (pl. Goliathus spp.). Karmaik – amelyek tövén nincs fog – egyforma hosszúak, csápjaik töve felülről is látható, rágóikat a fejpajzs takarja. Pajor alakú lárváik korhadt fában, talajban vagy hangyabolyban fejlődnek (egyes fajok egész életükben a hangyák vagy termeszek vendégei), s a legtöbbször szaproxilofágok (korhadó faanyaggal táplálkoznak). Az imágók melegkedvelők és általában nappal aktív állatok, virágokon, erjedő gyümölcsökön vagy fák kifolyó nedvén táplálkoznak. A pusztai fajok többsége lágyszárú növények (pl. bogáncsfélék – Carduus spp.) fiatal részeit hámozgatja, s a sérült részen kiszivárgó nedvet nyalogatja. A legtöbb faj esetében elmondható, hogy hártyás szárnyukat a szárnyfedők oldalánál megfigyelhető kis résen nyújtják ki, így a szárnyfedőik repülés közben is zárva maradnak. A világon 2300, Magyarországon 15 virágbogár faj ismert.
 
'''''27. Cetonia aurata'' (Linnaeus, 1758) – aranyos rózsabogár (53:12)'''
Teste 13-24 mm hosszú. Általában zöld színű állatok (aranyos színű, fémes csillogással), de néha lilás, kékes ill. bíborvörös színűek is lehetnek. A szárnyfedőin néhány hosszúkás, haránt irányú fehér folt figyelhető meg (amelyek néha hiányozhatnak is). A mellfedő nyúlványának vége lekerekített, nem ellaposodó (ennek a bélyegnek a segítségével a hozzá hasonló megjelenésű hazai Protaetia fajoktól jól el lehet különíteni). Áprilistól október végéig repül. Kifejezetten napfénykedvelő faj. Lárvái korhadt fában, komposztban, hangyabolyban (pl. Formica fajok fészkeiben) fordulnak elő. A kifejlett imágók elsősorban rózsafélék (Rosa spp.), bodzafélék (Sambucus spp.) vagy éppen somok (Cornus spp.) virágain fordulnak elő, de megtaláljuk őket gyümölcsökön, terméseken, vagy egyéb növények virágzatán is. A virágok lerágásával kárt okozhat.
 
'''''28. Protaetia aeruginosa'' (Drury, 1770) – pompás virágbogár '''
25-30 mm hosszú, s ezzel a hazai virágbogarak között meglehetősen nagytermetűnek számít. Szárnyfedőin nincsenek fehér foltok és a középtájék mögött, a varrat mellett nincs hosszanti mélyített felület, ill. ez a terület nem is pontozott erősebben (a mélyített és erősen pontozott terület hiánya minden más hazai Protaetia és Cetonia fajtól elkülöníti). Lombos erdőkben, különösen tölgyerdőkben fordul elő nagyobb gyakorisággal. A lárva leggyakrabban faodvakban fejlődik. A kifejlett bogár általában a lombkorona magasságában tartózkodik és fák kicsorgó nedvével táplálkozik Védett!
 
'''''29. Tropinota hirta'' (Poda, 1761) – bundásbogár (53:14)'''
8-13 mm hosszú, viszonylag kisméretű virágbogár. Fekete színű, sűrű világosszürke szőrökkel borított bogár. Szárnyfedői lapítottak, előhátán nincsenek fehér foltok (ez alapján jól elkülöníthetjük a hazánkban is élő és előhátán is pontozott sokpettyes virágbogártól – Oxythyrea funesta). Magyarországon mindenfelé elterjedt és esetenként igen gyakori. Tömeges megjelenése tavasszal a pongyolapitypang (Taraxacum officinale) virágzásával esik egybe. Ekkor főleg a rétek virágait fogyasztja, majd a gyümölcsfák virágzásakor a kertekbe húzódik, ahol a fák virágait károsítja. Elsősorban virágport fogyaszt, de a virágok nemesebb részeit is elrághatja, ezért ha elszaporodik komoly károkat is okozhat. A nőstény tojásait a talajba rakja. A kikelő lárvák korhadó növényi anyagokkal táplálkoznak és 2-3 hónapos fejlődés után bebábozódnak. Egy nemzedéke van. A kifejlett bogár a talajban telel át. Hűvös időben és éjszaka a gyepszintben, vagy a talajban rejtőzködik.
 
'''''30. Trichius sexualis'' Bedel, 1906 – keleti prémesbogár '''
11-17 mm hosszú, fekete alapszínű bogár, amelynek testét nagy felületen sárga színű, gyapjas szőrbunda takarja. Szárnyfedői sárgák, 3-3 fekete sávval (bár mintázata igen változatos lehet). Hazánkban mindenfelé előfordul, de elsősorban hegy- és dombvidékeken találkozhatunk vele. Június-júliusban virágokon találjuk, különösen a koloncos legyezőfüvön (Filipendula vulgaris) ill. ernyős- és fészkesvirágzatú növényeken. A lárvák korhadt lombos fák anyagát fogyasztják. Repülés közben szárnyfedőit – a legtöbb virágbogárral ellentétben – nyitva tartja.
 
'''Család: Dynastidae – orrszarvú bogarak'''
Nagyméretű zömök testű bogarak, a csáp töve felülről nem látható, mert a fejpajzs eltakarja, a rágók viszont felülről is láthatók. Az ivari dimorfizmus a legtöbbször jól megfigyelhető: a hímek fején és torán szarvszerű nyúlványok láthatók. A lárvák, amelyek pajor alakúak, korhadó fákban vagy a talajban fejlődnek, s ennek megfelelően faanyaggal vagy lágyszárúak elhalt gyökérrészeivel táplálkoznak. Az imágóik általában nem táplálkoznak. Az imágók (többnyire a hímek) fák és cserjék kifolyó nedvét nyalogatják, ill. egyes fajok zsenge virágrészeket, virágport fogyasztanak. Sok faj (elsősorban a fátlan területek lakói) rövid élete során alig, illetve egyáltalán nem táplálkozik. A családba tartozó 1366 faj közül Magyarországon 2 él
 
'''''31. Oryctes nasicornis'' (Linnaeus, 1758) – orrszarvú bogár (52:4)'''
24-45 mm hosszú, domború hátú, zömök testfelépítésű, fényes vörösbarna bogár. A hím fején hátrahajló nyúlvány (“szarv”), előtorán pedig háromfogú haránttaraj van. A nőstény fején csak kis bütyök, előtorán pedig tojásdad alakú bemélyedés figyelhető meg. Eredetileg öreg tölgyesekhez kötődő faj volt, ám életterének beszűkülése következtében kultúrakövetővé vált és mára már fűrésztelepek, kertészetek komposztjában, száraz facölöpökben, stb. is ráakadhatunk termetes (akár 110 mm hosszú) lárváira, amelyek 4-5 évig fejlődnek, majd a bábozódáshoz faforgácsból és agyagból kokont készítenek maguk köré. Az imágó még 1-2 hónapig a rejtekhelyként szolgáló kokonban marad.
 
'''''32. Pentodon idiota'' (Herbst, 1789) – butabogár '''
Az orrszarvú bogár rokona, ahhoz hasonló megjelenésű, de annál valamivel kisebb, 17-24 mm hosszú faj, amelynek homloka és előtora egyszerű. A két ivart alig lehet egymástól megkülönböztetni, a hím utolsó potrohszelvénye jóval rövidebb, mint a nőstényé, és ívesen kimetszett. Magyarországon főként sík- és dombvidéken fordul elő, legtöbbször kötött talajú fátlan társulásokban akadhatunk rá. A lárvák a talajban fejlődnek és növényi részeket, pl. fűfélék gyökereit fogyasztják. A kifejlett bogarak jól tudnak repülni, de legtöbbször inkább csak a talajon mászkálnak, rövid életük során nem táplálkoznak.
 
'''Család: Rutelidae – szipolyok'''
Általában közepes méretű, változatos színű fajok, egyes képviselőik (pl. Chrysina spp.) akár ezüstös, ill. aranyos színűek is lehetnek. Közös sajátságuk a hosszú karmok, amelyek a két utolsó lábpáron egyenlőtlen hosszúságúak és külön mozgathatók. A kifejlett bogarak lehetnek erdőlakók vagy pusztai állatok is, a (pajor) lárvák azonban majdnem mindig gyepekben fejlődnek. Az általában nappal aktív aktív imágók többnyire fák és cserjék, esetleg fűfélék leveleivel, ritkábban virágrészekkel, virágporral vagy éredő magvakkal táplálkoznak. Lárváik élő és elhalt gyökereket fogyasztanak. Az eddig leírt 4100 faj közül hazánkban 12 fordul elő.
 
'''''33. Anomala vitis'' (Fabricius, 1775) – nagy fináncbogár '''
14-18 mm hosszú, fémeszöld, ill. néha aranyvörös színű állat. Hazánkban előhátának oldala általában sárgán szegélyezett. Főként sík- és dombvidéki faj, amely a homokos talajú területeket részesíti előnyben, s helyenként meglehetősen gyakori. A kifejlett bogarak elsősorban fás szárú növények leveleit fogyasztják, az egy évig fejlődő lárvák gyökerekkel táplálkoznak. Esetenként mezőgazdasági károkat is okozhat.
 
'''''34. Phyllopertha horticola'' (Linnaeus, 1758) – kerti cserebogár (53:8)'''
8,5-12 mm hosszú bogár. Feje és előháta zöldeskék, fémes csillogású, szárnyfedői vörösbarnák. Könnyen felismerhető a testet borító sűrű szőrzetről. Főként domb- és hegyvidéki előfordulású, ahol erdőszegélyekben, mezőkön, kertekben, stb. akadhatunk rá. Az imágók lombos fák leveleit, virágok lágy részeit, stb. esznek, a lárvák a talajban apró, vékony gyökerekkel táplálkoznak. Fejlődésük 2-3 évig tart.
 
'''''35. Anisoplia lata'' Erichso, 1847 – széles szipoly (53:7)'''
Fekete teste 12-15 mm hosszú, feje és előháta fémeszöld fényű, szárnyfedői vörösbarnák (egyes példányai akár teljesen feketék is lehetnek). Magyarországon leginkább sík- és dombvidéken fordul elő, és többnyire gyepekben, mezőgazdasági területeken jelenik meg. A meleg, nappali órákban rajzó imágók elsősorban pázsitfűfélék éredő magjaival táplálkoznak, s így termesztett gabonaféléket is elfogyaszthatnak. Ha nagy tömegben lepik el a pl. búzatáblákat, akkor akár igen komoly károkat is okozhatnak. A lárvák a talajban élnek és különféle lágyszárú növények gyökereivel táplálkoznak. Fejlődésük egy évig tart.
 
'''Család: Melolonthidae – cserebogarak'''
A csáplemezeik fénylők, széttárható ízeik száma 3-7, gyéren szőrözöttek. A légzőnyílások a potroh haslemezeinek oldalszegélyén oldalról jól látszanak, a szárnyfedők nem takarják el azokat. A lárvák pajor alakúak. Az imágók levelekkel vagy virágporral, a lárvák gyökerekkel vagy korhadó növényi anyagokkal táplálkoznak.
 
'''''36. Melolontha melolontha'' (Linnaeus, 1758) – májusi cserebogár (52:6)'''
23-30 mm hosszú, fekete színű faj, melynek szárnyfedő kávébarnák, előháta általában feketés. Elsősorban erdőszéleken és gyümölcsösökben, kötött talajú területeken fordul elő, nálunk mindenütt gyakori. A kifejlett bogár elsősorban a tölgy leveleit rágja, de károkat okoz gyümölcsösökben is. Az imágók tavasszal jönnek elő a földből, majd az első táplálkozás után párosodnak. A nőstények a petéket laza szerkezetű talajba helyezik. A peterakás után az állatok háromnegyed része elpusztul, az életben maradt nőstények még visszatérnek 1-2 alkalommal táplálkozásuk színhelyére. 4-6 héttel a peterakás után kelnek ki a cserebogár pajorok. A hőmérséklet és a talajátfagyás függvényében vándorolnak a pajorok a talajban lejjebb vagy feljebb. 4-5 évig táplálkoznak, majd egy üregben kb. 1,5 m mélyen bebábozódnak. A bábból 4-8 hónap múlva ősszel kelnek ki a fiatal imágók, amelyek a talajban telelnek át és csak a következő év tavaszán bújnak elő.
 
'''''37. Polyphylla fullo'' (Linnaeus, 1758) – csapó cserebogár (52:5)'''
A legnagyobb méretű cserebogarunk, amelynek hossza 30-35 mm. A szárnyfedői pikkelyszőrök alkotta foltoktól márványos rajzolatúak. A hím csáplegyezője 7 hosszú, meghajlott, a nőstényé pedig 5 rövid, egyenes lemezből áll. Főként sík- és dombvidéki elterjedésű, homokos, laza talajokhoz kötődő faj. Fő tápnövénye a fekete- és az erdei fenyő, de lombos fákon, pl. gyümölcsösökben is gyakori, ezáltal károkat is okozhat. A lárvák a fák, cserjék, szőlő gyökereinek megrágásával okoznak kárt. 4 évig fejlődnek. 
'''''38. Amphimallon solstitiale'' (Linnaeus, 1758) – sárga cserebogár (53:10)'''
16-20 mm hosszú, közepes méretű cserebogár. Teste szalma ill. narancssárga. Tora és a szárnyak töve szőrös. A szárnyfedőkön 3 ér húzódik végig. Sík-, domb- és hegyvidékeken egyaránt előfordul, bár leginkább az Alföldön akadhatunk rá nagy számban. Az imágók fás szárú (és néha lágyszárú) növények leveleivel táplálkoznak, a lárvák gyökereket ezsnek és 2 (északabbra akár 4) évig fejlődnek
 
'''Család: Geotrupidae – álganéjtúrók'''
Az imágók teste az ásáshoz alkalmazkodott; elülső lábaik erőteljesek, előtoruk a tömeges izomzatnak megfelelően megnagyobbodott. 3 ízű csápbunkójukat porszerű szőrzet borítja, rágójukat a fejpajzs nem takarja, így azok felülről is láthatók. Az álganéjtúrók erdőkben és gyepekben egyaránt előfordulnak. Lárváik és imágóik trágyán, bomló növényi anyagokon, állati maradványokon, földalatti gombákon élnek. Számos faj esetében az imágók földalatti járatrendszert hoznak létre, s az oldalkamrákba felhalmozott táplálékba rakják tojásaikat. Lárváik pajor alakúak. A kifejlett bogarak általában alkonyatkor, illetve kora este rajzanak. A világon mostanáig mintegy 620 álganéjtúrófajt írtak le, amelyek közül 6 hazánkban is előfordul.
 
'''''39. Anoplotrupes stercorosus'' (Scriba, 1791) – erdei álganéjtúró (52:11)'''
12-20 mm hosszú bogár, teste általában fekete vagy sötétkék, néha zöldes csillogással. A hasi oldal kékes vagy ibolyás csillogású. Szárnyfedői finoman barázdáltak. Hazánkban főleg hegy- és dombvidéken fordul elő, bár helyenként az Alföldön is megjelenhet. Elsősorban erdőkben, erdőszegélyeken és nappal találkozhatunk vele. Az imágók jól repülnek, mégis leginkább a talajon, az avar között mászkálva keresik táplálékukat. Párzás után a nőstény a tojásokat a földbe vájt függőleges járatból kiinduló vízszintes oldalkamrákban helyezi el. Itt előzőleg a hím által lehordott trágyakupacokból apró hengereket készít az utódai számára. A lárvák a trágyán kívül valószínűleg a trágyahengereken fejlődő gombák micéliumait is fogyasztják.
 
'''''40. Trypocopris vernalis'' (Linnaeus, 1758) – tavaszi álganéjtúró (52:10)'''
14-20 mm-es faj. Teste általában kékes csillogású, ritkábban fekete, de nem ritkák a zöldes színű példányok sem. Hasoldala kékesen, lilásan irizál. Szárnyfedői simának látszanak. Lombos erdőkben, erdőszegélyeken vagy erdei tisztásokon akadhatunk rá (az előző fajhoz képest jobban preferálja a nyíltabb helyeket). Az imágók trágyán kívül korhadó növényi részeket, gombákat, túlérett gyümölcsöket is fogyasztanak.
 
'''''41. Lethrus apterus ''(Laxmann, 1770) – nagyfejű csajkó '''
12-25 mm hosszú bogár, könnyen felismerhető nagy fejéről és előtoráról, amelyhez képest a potroh aránytalanul kicsi. Mind a két nemnek feltűnően nagyok a rágói, azonban a hímeknél a rágók alsó oldalához 1-1 hosszú, a rágók tengelyére többé-kevésbé merőleges, lefelé álló kitinléc („fog”) is csatlakozik. Röpképtelen, a szárnyfedői összenőttek. Hegyvidékek peremterületén, löszös talajon él. Az imágók kora tavasszal jelennek meg a hímek megküzdenek a nősténykért, majd párba állnak és a hím és a nőstény együttesen egy földalatti járatrendszert alakít ki. Az 50-60 cm mély járat eleinte ferdén, majd függőlegesen halad a talajban. A függőleges rész két oldalán 6-8 galambtojás méretű, sima falú üreget (lárvakamrákat) készítenek Ezután a hím különböző növények leveleiből darabokat vág le, és ezeket a lyuk szájához hordja. Az itt várakozó nőstény a növényi részeket lehordja a mélybe és azokból a lárvakamrákban kis galacsinokat készít A tojásokat ezekbe a galacsinokba rakja. A kikelő lárvák az erjedő növényi részeket fogyasztják. Az imágók friss növényi részekkel táplálkoznak, s minthogy pl. a szőlő leveleit is elfogyasztják, régebben károkat is okozhattak, mára azonban számuk erősen lecsökkent. Védett faj! 
'''Család: Aphodiidae – trágyabogarak'''
Méretük általában kicsi, testük megnyúlt és gyakran (többé-kevésbé) lapított. Pajorszerű lárváik és imágóik trágyán, korhadó, rothadó növényi anyagokon élnek, elvétve azonban állati maradványokat is fogyasztanak (bizonyos fajok hangyabolyokban, termeszvárakban fejlődnek és ott bomló szerves anyagokkal táplálkoznak). A lemezescsápú bogarak esetében a koprofág (trágyaevő) fajokat 3 nagy csoportba szokás sorolni az alapján, hogy a nőstények a trágyakupacokhoz viszonyítva hová helyezik el tojásaikat, ill. milyen módon gondoskodnak utódaikról. (i) Az endokoprid fajokra (pl. Aphodius spp.) jellemző, hogy a viszonylag nagy számú tojásokat kis csoportokban a trágyakupacba (legritkábban annak felszínére vagy a közvetlen közelébe) rakják le. A kikelő lárvák a trágyakupacból táplálkoznak és általában gyors fejlődésűek. (ii) A parakoprid fajok (pl. Onthophagus spp.) egy járatrendszert képeznek ki legtöbbször közvetlenül a trágyakupacok alatt (ritkábban attól egy kicsit távolabb). Járataik oldalkamráiban trágyát halmoznak fel és ezekbe a kis „trágyaadagokba” helyezik tojásaikat. A járatrendszer alakja, az oldaljáratok száma, a „fészek” mélysége stb. sok mindentől függhet, de alapvetően fajspecifikus. Ezen fajoknál az utódszám valamivel kisebb, a lárvák tovább fejlődhetnek, de csak a szülők által számukra felhalmozott trágyamennyiséget fogyaszthatják el. (iii) A harmadik csoportot a telocoprid fajok (pl. Scarabaeus spp.) alkotják. Közös jellemzőjük, hogy az élelemforrást jelentő trágyakupacokból nagy darabokat sajátítanak ki, azokat galacsinná formázzák, elgörgetik és egy alkalmas helyen elássák. A nőstények ezekből a galacsinokból több, kisebb és a legtöbbször körte formájú darabot formáznak és mindegyikbe 1-1 tojást helyeznek (a lerakott tojások száma a telocopridoknál a legkisebb). A parakoprid fajokhoz hasonlóan a lárvák szintén valamivel tovább fejlődhetnek, ill. itt is csak a szülők által felhalmozott táplálékmennyiség áll a rendelkezésükre. Az Aphodiidae család képviselő endocoprid fajok. Az eddig leírt 3100 trágyabogárfaj közül Magyarországon 75 él.
 
'''''42. Aphodius fimetarius'' (Linnaeus, 1758) – feketehasú trágyabogár (53:2)'''
5-9 mm hosszú, fekete alapszínű állat, amelynek a szárnyfedői mindig vörösek, de esetenként a csáp lemezei is lehetnek sárgásvörösek. Hazánkban mindenfelé elterjedt, sík-, domb- és hegyvidéken egyaránt találkozhatunk vele. Elsősorban trágyaevő faj, amely előnyben részesíti a nagyobb testű állatok (pl. marha, ló, juh) ürülékét, de nem válogat, sőt akár bomló növényi részeket is elfogyaszt (kivételesen dögön is megjelenhet). A nőstény tojásait trágyakupacokba rakja, s a kikelő lárvák abból táplálkoznak. A faj az emberi közvetítésű széthurcolásoknak köszönhetően mára kozmopolita és minden kontinensen megtalálható.
 
'''Család: Scarabaeidae – ganéjtúrók'''
Változatos megjelenésű és méretű fajok tartoznak a ganéjtúrók közé. 3-7 ízű csápbunkójuk csupasz, rágóikat a fejpajzs takarja, így azok felülről nem látszanak. Pajor alakú lárváik hosszú ideig fejlődnek, az imágók rövid életűek. Lárváik és imágóik trágyát, bomló növényi anyagokat, állati maradványokat fogyasztanak. Az ide tartozó álatok egy része paracoprid (pl. Onthophagus spp.) más része pedig telocoprid (pl. Scarabaeus spp.). Néhány faj hangyák, termeszek társaságában él. A kifejlett bogarak általában alkonyatkor, illetve kora este rajzanak, egyes fajok azonban a nappali órákban mozognak. A családból eddig leírt 5000 faj közül hazánkban 34 fordul elő.
 
'''''43. Copris lunaris'' (Linnaeus, 1758) – holdszarvú ganéjtúró (52:13)'''
17-25 mm hosszú, lakkfényű fekete, erősen domború állat, amelynek szárnyfedői jól láthatóan barázdáltak. A hím fejszarva hegyes, a nőstényé kisebb és a csúcsán félholdszerűen kimetszett; a nőstény előtora is egyszerűbb. Hazánkban elterjedt és gyakori ott, ahol nagyobb trágyakupacok találhatók, bár elsősorna sík- és dombvidéki faj. Trágyafeldolgozása alapján paracoprid állat. Az üregben hosszabb ideig őrzi ivadékát; néhány galacsinba nem helyez petét, hanem azok a saját táplálékát képezik. Védett! 
'''''44. Onthophagus fracticornis'' (Preyssler, 1790) – feketenyakú trágyatúró (53:3)'''
Teste 5,5-9 mm hosszú, feketésbarna. Szalmasárga szárnyfedőin változatos megjelenésű, de mindig márványos mintázat figyelhető meg. Feje és előháta sötétbarna. A hímek fejének tetején egy felfelé álló egyenes kitinléc („szarv”) figyelhető meg, amelynek segítségéval aktívan küzdenek a nőstényekért. Hazánkban mindenfelé elterjedt, bár inkább dombvidéki faj. Erdőkben és nyíltabb területeken egyaránt ráakadhatunk, bár ott fordul elő nagyobb számban, ahol nagy mennyiségű táplálékot is talál. A nagyobb termetű patások ürülékét előnyben részesíti, de nem igazán válogat és akár (igaz kivételesen) dögön is megjelenhet. Paracoprid faj, s a lárvák jellegzetessége, hogy púpos a hátuk.
 
'''''45. Sisyphus schaefferi'' (Linnaeus, 1758) – lőcslábú galacsinhajtó '''
8-14 mm-es, matt fekete faj, amely harmadik pár, hosszú, görbült lábairól kapta a nevét. Hazánkban főleg dombvidéken fordul elő, ahol helyenként gyakori. Erdőkben és gyepekben egyaránt ráakadhatunk, ahol patások trágyájával táplálkozik. Telocoprid faj.
 
'''''46. Scarabaeus typhon''''' (Fischer, 1824) – óriás galacsinhajtó (52:8)
20-30 mm hosszú, fekete színű, széles testű bogár. Az első lábfeje hiányzik, az első lábszáron 4 nagy kitinfog helyezkedik el. Fejpajzsán 6 hegyes ékszerű fog nyúlik előre. Főként síkvidéki állat, az Alföld laza, homokos talajú legelőin honos. A nappali forróság idején a földben rejtőzik, szürkület után repülve keresi föl a trágyát. Főként marha- és lótrágyát fogyaszt. Telocoprid. Védett!

Családsorozat: Hydrophiloidea és Staphylinoidea

2023-02-16T14:08:28Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

Alrend: Adephaga

2023-02-16T14:08:28Z

Adminisztrátor: 1 változat importálva

'''Család: Carabidae – futóbogarak'''
Többnyire sötét színezetű, futólábakkal és fonalas csáppal rendelkező, nedvességkedvelő, éjjel aktív állatok, amelyek jelentős része ragadozó, de szép számmal vannak közöttük dögevők és növényevők is. Általában a talajfelszínen, ritkábban a növényeken mozognak. Csápjuk fonalas, a lábfejízek száma 5-5-5. A családnak világszerte 30000 faja ismert, ebből hazánkban kb. 650 faj fordul elő. Az ide tartozó homokfutrinkák (Cicindelinae) karcsú testű, élénk mozgású, többnyire fémfényű, rezes vagy zöldes árnyalatú, napfénykedvelő, ragadozó bogarak. Fejük mozgékony, félgömb alakú szemeik feltűnően kiemelkednek, a csápok a szemek alatt, a sarló alakú rágók tövében erednek, előtoruk keskeny. A Carabinae alcsalád fajai általában nagyobb termetű, viszonylag karcsú testű és főként éjjel aktív bogarak, amelyek leginkább ragadozók és jellemző rájuk a testen kívüli emésztés. Ezzel szemben a Harpalinae alcsalád képviselői között már szép számmal találkozhatunk vegyes táplálkozású vagy kizárólagosan növényevő fajokkal, amelyek akár mezőgazdasági károkat is okozhatnak (pl. a gabonafutrinka). Az ide tartozó fajok testfelépítése is általában zömökebb, széles előtor és fej, valamint kisebb rágók jellemzik őket.
 
'''''1. Cicindela hybrida'' Linnaeus, 1758 – öves homokfutrinka (45:2)'''
Teste 12-15mm. Többnyire fémeszöld vagy bronzos színű, szárnyfedőin 3-3 jellegzetes fehér folt van. Elterjedési területén a homokos talajú, nyílt térségeket részesíti előnyben. Melegkedvelő, nappal aktív, ragadozó faj, kisebb rovarokkal táplálkozik. Szintén ragadozó lárváik a talajban függőleges járatokat készítenek. Az 5. potrohszelvényük hátoldalán található kampók segítségével megkapaszkodnak a járat falán és nagy fejükkel, valamint hajlott előtorukkal elzárják annak bejáratát, a felszínre csak erős, fogószerű állkapcsaik emelkednek ki. Az arra tévedő rovarokat hirtelen előrontva elkapják és a lakócsövük mélyén elfogyasztják. 
'''''2. Cicindela campestris ''Linnaeus, 1758 – mezei homokfutrinka (45:1)'''
10-16mm hosszú és testfelépítésében az előző fajhoz nagyon hasonló faj, ám alapszíne többnyire fémfényű fűzöld és a szárnyfedőkön 6-6, néha összefolyó sárgásfehér folt látható. Magyarországon főként domb-, és hegyvidéken fordul elő, ahol a kötött talajú réteken, tisztásokon esetenként elég gyakori. A nyílt, homokos területeket általában kerüli. Nappal jár vadászni és táplálékát a nála kisebb rovarok, hernyók képezik.
 
'''''3. Calosoma sycophanta'' (Linnaeus, 1758) – aranyos bábrabló '''
Nagytermetű, 24-30mm. Szárnyfedői rezes-zöldes színűek. Domb-, és hegyvidéken, lombos erdőkben, elsősorban tölgyesekben él. Nappal aktív. A fákon, bokrokon lepkehernyókra vadászik. Fő tápláléka a gyapjaslepke (Lymantria dispar), az apácalepke (Lymantria monacha), a tölgy búcsújárólepke (Thaumetopoea processionea) és a bagolylepkék (Noctuidae) hernyói és bábjai, s minthogy az imágó akár két évig is elélhet, kb. 1000 hernyót pusztít el. Lárvája szintén ragadozó, bábozódásig – ami a talajban fog bekövetkezni - akár negyven hernyót is felfalhat. Hasznos állat, mely az Amerikai Egyesült Államokba betelepítve sikeresen tudta kontrolálni az oda Európából véletlenül behurcolt kártevő lepkék (pl. gyapjaslepke) egyedszámát is. Védett!
 
'''''4. Calosoma inquisitor'' (Linnaeus, 1758) – kis bábrabló (45:5)'''
Az előző fajnál kisebb, 13-21mm. Gyakoribb, mint az aranyos bábrabló, s a tölgyeseken kívül elegyes lomberdőkben, parkokban, gyümölcsösökben is megjelenhet, ahol a talajon is előszeretettel vadászik. Nappal aktív. Fő tápláléka a nagy téliaraszoló (Erannis defoliaria) hernyói és bábjai.
 
'''''5. Carabus coriaceus ''Linnaeus, 1758 – bőrfutrinka (45:6)'''
34-43mm-es állat; s ezzel nemcsak hazánk, de Közép-Európa legnagyobb termetű futóbogara. Feketeszínű, szárnyfedőinek mintázata bőrszerű. Főleg hegyvidéki, és erdei faj, amellyel többnyire az erdőszegélyekben találkozhatunk, de kertekben és parkokban is megjelenhet. Röpképtelen, szárnyfedői összenőttek, így leginkább a talajfelszínen, az avarban mozog. Ragadozó faj, tápláléka csigák, bogarak, hernyók, és giliszták. Védett!
 
'''''6. Carabus violaceus'' Linnaeus, 1758 – keleti kékfutrinka (45:7)'''
Teste 25-35mm hosszú, sötétkék színű, szárnyfedőjének és előhátának oldalszegélye ibolyás fényű. Főleg domb- és hegyvidéken fordul elő, elsősorban erdei faj, amely az erdőtársulásokban nem válogat, a karsztbokorerdőkben és a telepített fenyvesekben egyaránt elénk kerülhet, de nyíltabb helyeken is gyakori. Kerüli a száraz élőhelyeket. Ragadozó, főként csigákkal táplálkozik. Védett!
 
'''''7. Carabus intricatus'' Linnaeus, 1761 – lapos kékfutrinka (45:8)'''
26-35mm hosszú, lapított testű állat, melynek szárnyfedő kék színűek, és néha lilás vagy zöldes fénnyel irizálnak. Elsősorban hegyvidéki faj, amely hazánkban árnyas, üde erdőkben (tölgyesekben, bükkösökben, patakvölgyekben, szurdokerdőkben) fordul elő, bár általában sehol sem gyakori. Ragadozó. Az imágók ősszel kelnek ki és korhadt fákban, öreg fatönkökben többesével telelnek át. Védett!
 
'''''8. Carabus ullrichii'' Germar, 1824 – rezes futrinka (45:9)'''
24-28mm hosszú, hátoldalán általában sötétebb vagy világosabb rézvörös színű állat, ám teste alulról nézve fekete. Csápjai és lábai szintén feketék. Szárnyfedőin 3-3 ép és ugyanennyi szakadozott borda fut végig, melyek közül a varrathoz eső legközelebbi ép borda egészen a szárnyfedők csúcsáig kifut. Sík és dombvidéki területeken egyaránt előfordul. Ragadozó életmódot folytat, de lédús gyümölcsöket is fogyaszt. Védett!
 
'''''9. Carabus cancellatus'' Illiger, 1798 – ragyás futrinka '''
Teste 20-32mm hosszú. Hasonló az előző fajhoz, de csápjának tőíze vörösesbarna, nem fekete és sokszor a lábak combjai is ilyen színűek. Ezen felül a szárnyfedőkön található ép bordák közül a varrathoz legközelebb eső nem éri el a szárnyfedő csúcsát, hanem az előtt nem sokkal elenyészik. Az előző fajtól még az is megkülönbözteti, hogy a szárnyfedők oldalszegélye a csúcs előtt kimetszett. Az Alföldön és a dombvidéken egyaránt megtalálható és a nyílt területeken is előfordul. Ragadozó, de elvétve növényi eredetű táplálékot is fogyaszthat. Védett!
 
'''''10. Zabrus tenebrioides'' (Goeze, 1777) – gabonafutrinka (45:11)'''
Vaskos testű, 18-23mm-es nagyságú, feketésbarna bogár. Sík-, és dombvidéken egyaránt előfordul, ahol főként a nyíltabb területek lakója. Éjjel aktív. Mind az imágó, mind a lárva a pázsitfűfélék (így pl. a termesztett gabona, árpa stb.) levelével táplálkozik, illetve az imágó a tejes gabonaszemeket is elfogyaszthatja. A bogár felmászik a száron, szorosan megkapaszkodik a kalászban, rágóival kihúzza a még lágy magokat, majd kiszívja azokat. A lárva (a „csócsárló féreg”) a talajban lévő járataiban él, s a föld felszínéről húzza le magának az őszi és a tavaszi gabonavetések zsenge leveleit. Régebben, ha tömegesen lépett fel akár 100 %-os termésveszteséget is okozhatott a búzatáblákon.
 
'''''11. Pseudoophonus rufipes'' (De Geer, 1774) – nagy selymesfutrinka'''
11-16 mm hosszú faj. Szárnyfedőin rövid, finom szőrök figyelhetők meg. Éjjel aktív. Gyepes területeken gyakori, homokos területeken nagyon közönséges. Gyakran repül fényforrásokhoz. Növényevő.
 
'''''12. Acinophus ammofilus'' Dejean, 1829 – aknásfutrinka'''
20-30mm hosszú, zömök, domború testű, fekete állat, amelynek hártyás szárnyai visszafejlődtek, így repülni nem tud. Magyarországon a Duna-Tisza közének homokpusztáin él, de eléggé ritka. A talajban egy 50-70 cm hosszú, ferde lefutású és egy kamrában végződő járatot készít, innen éjjel jár ki táplálkozni. Növényevő, az apró lucerna (Medicago minima) terméseit fogyasztja. Csak a teljesen zavartalan, bolygatásmentes gyepekben képes megmaradni. Védett!
 
'''Család: Dytiscidae – csíkbogarak'''
Áramvonalas testű, általában jól és gyorsan úszó vízibogarak. A hátsó lábaik úszólábakká alakultak, ezekkel egyszerre eveznek. A 3. csípők között a mellvég háromszögletú nyúlványa látható. Levegőtartalékukat a szárnyfedők alatt, a subelythrális üregben tárolják. Levegővételkor a bogár a potrohvégét dugja a ki víz felszíne fölé, begörbíti a potrohát és az így keletkezett résen keresztül áramlik be a levegő a szárnyfedők alá. A vízben élő lárvák szintén a légkörből vagy a bőrükön keresztül lélegeznek. Néhány fajnál a hím első lábának 3 tarsus íze tapadókorongszerűen kiszélesedik (bizonyos fajoknál ez a 2. lábpáron is megjelenik), párzáskor ezek segítségével rögzíti magát a nőstény felületén. Fonalas csápjaik 11 ízből állnak. Esténként repülve keresnek új vizeket. A nőstény a petéket vízinövények szárába tojja fűrészes tojócsöve segítségével. A lárvák a vízben élnek, de a szárazföldön bábozódnak. Az imágók és a lárvák is többnyire ragadozók, bár vannak közöttük részlegesen (pl. lárválisan) növényevő fajok is. A lárvák a szárazföldön fognak bebábozódni. A 3000 ismert csíkbogár fajból Magyarországon 80 él.
 
'''''13. Dytiscus marginalis'' Linnaeus, 1758 – szegélyes csíkbogár (42:7a-c)'''
30-35mm-es, sötét olajzöld alapszínű állat, amely szárnyfedőjének oldalsó része, illetve az előtora körben világossárgán szegélyezett. A hím szárnyfedője sima, a nőstényé barázdált, a barázdák a szárnyfedők felén is túlterjednek. Kisebb és közepes nagyságú vizekben, főként a partközeli, növényzettel benőtt régiókban tartózkodik. Végbele kitüremkedő hólyagjainak segítségével (azok vízzel vagy gázokkal való megtöltésével) szabályozni tudja a fajsúlyát. Tápláléka nagyobb vízirovarok, vízicsigák, ebihalak, gőtelárvák, halivadékok, de akár szúnyoglárvákat is elfogyaszthatja. A lárvák is vízben élnek, és szintén vérmes ragadozók. Ám amíg a kifejlett bogarak rágóikkal felaprítják a zsákmányt és úgy nyelik le azt, addig a lárvákra a testen kívüli emésztés a jellemző. Hegyes rágóikat ugyanis finom csatorna töri át, amely a rágó csúcsa közelében nyílik a szabadba. Ezen csatornákon keresztül a lárvák egy tripszin tartalmú váladékot bocsátanak zsákmányukba, ami nemcsak bénító hatású, de az emésztést is megkezdi. A szárazföldön bábozódó lárvák beássák magukat a földbe és ott egy bábbölcsőt építenek. A bábkamrájuk gömbölyded, belül lesimított falú. A faj bábjai a csak az elülső és hátulsó végüknél fogva vannak feltámasztva a kamrákban, így védekeznek a talajnedvesség ellen.
 
'''''14. Cybister lateralimarginalis'' (De Geer, 1774) – nagy búvárbogár '''
29-37mm hosszú, felül barnásfekete, alul sárgásbarna színű állat, amely hasonló az előző fajhoz, de az előtorának csak az oldalszegélye sárgásfehér. Állóvizekben közönséges, de leginkább a kisebb tavak vízinövényekben gazdag parti sávját kedveli, ahol az imágók és a lárvák is főként szitakötőlárvákra vadásznak.
 
'''Család: Gyrinidae – keringőbogarak'''
Vizek felszínén, csapatosan élő ragadozók. Fejük az előtorba behúzott. A szemük egy kitinléccel kettéosztott és a szemek két fele más szerkezetű is. A felső „fél szemekkel” a levegőből, az alsókkal a víz alól érkező ellenségeiket (vagy éppen a zsákmányt) veszik észre. Maga a vízfelszín kiesik a látóterükből, ezért itt az elején fülszerűen kiszélesedő csápjuk segítségével tájékozódnak, amely a felszíni rezgések érzékelésére módosult; így kerülik el az összeütközést egymással, illetve így veszik észre a vízbe esett áldozatukat. Középső és hátsó lábuk úszólábbá alakult. A lábízek egészen ellaposodtak, szegélyükön lapos úszóserték vannak. A serték legyezőszerűen nyílnak és csukódnak. Ha megriadnak könnyűszerrel lebuknak a víz alá is, illetve utolsó menedékként számos faj váladékot bocsát ki a potrohából, amely a vizet tejszerűen zavarossá teszi. Szárnyfedőik alatt levegőt visznek a víz alá. Azonban a szárnyfedők egy kicsit megrövidültek és szabadon hagyják a potroh végét, így a levegőtartalék egy része ezüstös gömböcske formájában függ a potroh csúcsán. Az imágók repülni is tudnak így keresnek újabb vizeket. A lárvák szintén ragadozók. Az ő rágóikat is csatornák törik át, azonban ezeknek nem nagyon van szerepe a táplálék elfogyasztása során. A vízi életmódú lárvák potrohszelvényeinek két oldalán tracheakopoltyúk vannak, s a vízben azokkal lélegeznek. A keringőbogarak bábozódása is a szárazföldön következik be. Világszerte mintegy 700 fajuk ismert, amelyből hazánkban 8 fajuk él. 
'''''15. Gyrinus substriatus'' Stephens, 1829 – közönséges keringőbogár (46:2)'''
5-7mm hosszú, ovális alakú, csillogó fekete bogár. Kedveli a nyílt, de árnyékos vízfelületeket, patakok csendesebb folyású részeit stb., ahol csapatosan keresi táplálékát, főleg a vízfelszínre hullott rovarokat.