Rendsorozat: Laurasiothera – Laurázsiaiemlősök

Rendsorozat: Laurasiothera – Laurázsiaiemlősök

A következő két rend (Sünalakúak, Cickányalakúak) közös jellemzői:

• az emlősök legősibb csoportja
  
• Dél-Amerika és Ausztrália kivételével mindenütt megtalálhatók (e két területen erszényesek helyettesítik őket)
  
• kis termet, megnyúlt koponya, apró szemek
  
• testüket gyakran tüskék borítják
  
• életmódjuk változatos: élhetnek a föld felszínén, részlegesen vagy teljesen a talajban, illetve vízben
  
• éjszakai és nappali fajok egyaránt találhatók közöttük
  
• egyes fajok téli, mások nyári álmot alszanak
  
• fogazatuk majdnem teljesen homogén, apró, hegyes fogakból áll. Az őrlőfogak koronáin éles csúcsok találhatók, a rágófelület V vagy W alakú. A fogak száma 30 és 44 között váltakozik.
  
• rovarokkal, egyéb ízeltlábúakkal, férgekkel, csigákkal, kisebb gerincesekkel, illetve dögökkel és különféle növényekkel (gyökér, mag, gyümölcs) táplálkoznak
  
• általában igen agresszív, falánk állatok
  

a legkisebbek rövid, néhány órás éhezéstől is elpusztulnak

Rend: Erinaceomorpha – Sünalakúak

• Magyarországon csak az ún. tüskés, vagy valódi sünök (Erinaceinae) élnek
• a rovarevők legfejlettebb alakjainak tekinthetők
• testméretük a legnagyobb a renden belül, fogazatuk pedig a legösszetettebb
• a tüskék megkeményedett szőrszálak, amelyek belsejébe a külső szaruréteg ék alakú képződményei nyúlnak be, közepüket azonban szabadon hagyják
• téli álmot alszanak
• rovarokkal, kisebb gerincesekkel, tojásokkal, dögökkel, növényi törmelékekkel, gyümölccsel táplálkoznak
  
  

24. Erinaceus concolor Martin, 1838 – keleti sün (115:1)

A fajnak számos alfaja és földrajzi rassza (pl. E. europeus – európai sün, ami nyugatra váltja fel a keleti sünt) létezik. Testhossz: 25-30 cm, testtömeg: 0,4-1,1 kg. Néha kétszer is fial évente. A tüskéken világosabb és sötétebb részek váltakoznak. Lábán és hasi oldalán a szőrzet világosabb, piszkosfehér. Fészkét levelekből, füvekből készíti. Téli álmot alszik. A párzási idő a tavaszi ébredést követően kezdődik. A párosodás után a hím a hüvelybe juttat egy speciális fehérjecsomót, ami megakadályozza, hogy más hím eredményes kapcsolatot létesítsen a nősténnyel. 2-10 darab utódot hoz világra, a kicsiken a tüske születéskor még puha, később keményedik csak meg. Élettartama 8 év is lehet. A mérges kígyók mérge nem hat rá. Szürkülettől világosodásig aktív. Mocsarak és tűlevelű erdők kivételével szinte minden élőhelyen megtalálható. A lakott területektől sem idegenkedik. A baglyok és az ember (elsősorban a közlekedés) a legfőbb pusztítói. Ha veszélyt érez erős bőrizomzata segítségével szinte gömb alakúra képes magát összehúzni. Különösen érzékeny a háborgatásra a téli álom alatt. Bár ma még gyakori, védelmet igényel.

Koponya: Erőteljesen fejlett metszőfogak, melyek közt hézag van. Erős járomív.

Rend: Soricomorpha – Cickányalakúak

• a rovarevők fajokban leggazdagabb családja
• hazánkban 7 cickányfaj él
• alakjuk az egerekére emlékeztet, de koponyájuk hosszabb, keskeny és járomív nélküli
• a legnagyobbak sem nagyobbak a patkányoknál, és közöttük találjuk a legkisebb emlősöket is
• szemük apró, bundájuk puha, sűrű, gyakran kétszínű
• bajuszszőreik igen hosszúak
• farkuk bár különböző hosszú, igen jól fejlett
• bőr-, nemi és feromontermelő illatmirigyeik vannak
• száraz és nedves erdőkben, füves pusztákon, néha lakott területeken találkozhatunk velük
• egész évben éjjel és nappal is aktívak, emésztésük nagyon gyors, rövid idejű éhezés is végzetes lehet számukra

Farkukon a szőrök kb. egyforma hosszúságúak, fülük kicsi, nem lóg ki a bundából.

Koponya: Felső pár metszőfoguk lefelé görbülő, erősen fejlett. Alsó metszőfogaik egyenesen állnak előre. Járomív nincsen. Fogaik hegye a vasoxidok (keményebb fogzománc) miatt vörös, a felső egyhegyű fogak száma 5.

25. Sorex araneus Linnaeus, 1758 – erdei cickány (115:4)

Gyakori, közepes méretű faj. Testhossz: 55-82 mm, testtömeg: 5-12 g. Fogainak csúcsa vörös. Háti része csokoládébarna esetleg fekete vagy vörösesbarna. Hasa szürke, farka felül barna, alul szürke. Füle nem látszik ki a bundából, farka a testnél rövidebb. Szeme kicsi. 3-10 utódot hoz világra. Két évig is élhetnek. Erdőkben, mocsarakban, sűrű füves területeken élnek, de települések környékén is megjelenhetnek. Élőhelyükön gyakoriak. Különböző gerincteleneket, kisebb gerinces állatokat esznek. Baglyok, hüllők és ragadozó emlősök fogyasztják őket. A Nyírség láposain a Sorex araneus csikii endemikus alfaj él.

26. Sorex minutus Linnaeus, 1766 – törpecickány

Elterjedt, kis méretű faj. Testhossz: 42-62 mm, testtömeg: 2,5-6 g. Hasonlít az erdei cickányra, de sokkal kisebb. Bundája felül világos barna, farka alsó része fehéres. Életmódja, elterjedése az erdei cickányéhoz hasonló.

27. Sorex alpinus Schinz, 1837 – havasi cickány

Hegyvidékeinken előforduló nagyobb termetű, 75 mm testhosszat is elérő, egységesen fekete bundájú állat. Magyarországon ritka, elsősorban Sopron, Kőszeg környékén, jegenyefenyővel együtt fordul elő. A magasabb helyeken váltja az erdei cickányt. Farka hosszabb a testénél.

28. Neomys fodiens Pennant, 1711 – közönséges vízicickány

Általában vízhez közel él, leginkább a lassú folyású patakokat kedveli. Vízparton járatokat ás. Testhossz: 62-95 mm, testtömeg: 10-22 g. Bundájának feketés felső része jól elválik a világosabb, fehéres hasi oldaltól. Fontos ismertető bélyeg a farok alsó szélén végig húzódó sörteszegély. Mancsain is vannak úszósörték. Füle a vastag bundában eltűnik. Farka ezüstszürke. Fogainak hegye vöröses. A nyála mérgező. Az utódok száma 3-12 lehet. Várható élettartamuk 2,5-3 év. Elsősorban vízi gerincteleneket, gerinceseket, halivadékokat fogyaszt. Jól úszik és bukik. Baglyok, halak ragadozzák. Gyakori.

Koponya: Felső egyhegyű fogak száma 4. Fogak csúcsa vörös.

Füleik jól láthatók, kilógnak a bundából. Farkukon ritkásan, hosszabb, elálló szőrszálak vannak. A fehérfogú cickányok közé tartozik a legkisebb európai emlősállat, a 2 g-os kisded cickány (Suncus etruscus).

Koponya: Felső pár metszőfoguk lefelé görbülő, erősen fejlett. Alsó metszőfogaik egyenesen állnak előre. Járomív nincsen. Fogaik hegye fehér, a felső egycsúcsú fogak száma 3.

29. Crocidura suaveolens Pallas, 1811 – keleti cickány

A legkülönbözőbb, kissé száraz, de dús vegetációjú élőhelyeken, ritkás erdőkben, bokros területeken, kultúrtájakon sokfelé megtaláljuk. Bundája felül szürke, vörösbarna, alul szürkés, de a has és a hát színe közt az átmenet folyamatos. Farkán néhány merev szál kivételével a szőrszálak lesimulnak. Testhossz: 50-80 mm, testtömeg: 3-5,5 g. A vemhességi idő végén 3-5 utód születik. Élettartamuk 26-32 hónap. Baglyok, hüllők táplálékát adják, míg ők rovarokat, csigákat, kisebb gerinceseket fogyasztanak.

30. Crocidura leucodon Hermann, 1780 – mezei cickány (115:3)

Bundája a háton gesztenyebarna, a hason szürkésfehér és a két szín közt éles az átmenet. Farkán különálló hosszú szőrszálak láthatók. Évente 2-4 alkalommal 3-10 utódot hoz a világra. Ennek az igen gyakori fajnak az életmódja azonos a keleti cickányéval, de még inkább a száraz területeket kedveli. Az anyaállat a fiatalokat jellegzetes módszerrel vezeti, a kölykök fogukkal megkapaszkodnak az előttük haladó testvér fartájékán, az első pedig az anya farkában, karavánt alkotva.

Család: Talpidae – vakondokfélék

• földalatti életmódhoz alkalmazkodott család. Mellső lábuk ásáshoz módosult: kulcscsontjuk egy izületen keresztül összeköttetésben áll a felkarral, mellső végtagjuk felületét a sarló alakú csont (os falciforme) jelentősen megnöveli, erős tarajú, széles mellcsonton nagyon erős ásóizmok tapadnak.
• testük hengeres, bundájuk sima, bársonyos és a szőrszálak nem állnak egy meghatározott irányba. Farkuk rövid, fülkagylójuk kicsi, apró szemük eltűnik a bundában.
• hegyes ormányukban jellegzetes csont, az os prenasale található
• külső nemi szervek alapján nehéz a nemeket megkülönböztetni
• földalatti járatokban élnek, ízeltlábúakkal, férgekkel táplálkoznak

  
  

Subfamilia: Talpinae

31. Talpa europaea Linnaeus, 1758 – közönséges vakond (115:2)

Testhossz: 11-17 cm, testtömeg: 60-120 g. Sűrű bársonyos bundája fekete. A hasi oldal csak kissé világosabb a hátnál. Egészen kicsi a szeme és a fülkagylója. 2-9 utódot hoz a világra. Elsősorban gilisztákkal táplálkozik, de más talajban élő gerinctelent is elfogyaszt. Nappal és éjszaka egyaránt aktív. Réteken, legelőkön, kertekben, lombos erdők tisztásain a talaj különböző mélységeiben járatokat készít, amelyek elhelyezkedése, szerkezete jellegzetes. Ún. lakást, táplálékszerző “vadászterületet” és összekötő folyosókat készít. Téli álmot nem alszik, a fagy elől mélyebb rétegekbe húzódik. Télen a korábban összegyűjtött, és egy harapással megbénított, de még élő giliszta-készletével táplálkozik. Naponta akár testsúlyának másfélszeresét is képes elfogyasztani. A nagy szárazságok idején gyakrabban lehet látni a talaj felszínén. Ragadozó madarak és kisebb ragadozó emlősök (róka, kutya, menyét) fontos táplálékállata. Kiskertekből vegyszeres úton elűzhető.

Koponya: Erőteljesen fejlett szemfog, nagyon vékony járomív. Felülnézetben megnyúlt háromszög alakú.

Rend: CHIROPTERA – denevérek

• hazánkban csak a kis denevérek (Microchiroptera) alrend képviselői élnek
• Magyarországon minden denevérfaj (25) védett!
• a rovarevőkkel rokon társaság, fogazatuk teljes, apró hegyes fogakból áll
• többnyire éjszakai életmódot folytató állatok, a nappalt nyugalomban töltik
• szőrzetük nemezszerű
• mellső végtagjuk szárnnyá alakult, a kézközépcsontok és az ujjpercek különösen megnyúltak
• jól fejlett karmokat viselő hátsó végtagjukkal szoktak fejjel lefelé kapaszkodni. A függeszkedést segíti, hogy térdüket mindkét irányba képesek hajlítani, illetve, hogy lábujjaik hátrafelé állnak.
• szemük aránylag kicsiny, tájékozódásukban a legfontosabb az ultrahang. Valamennyi denevér képez ultrahangot.
• egyes családoknak fülfedőjük (tragus) van
• téli álmot is alszanak, mely alatt különösen érzékenyek a háborgatásra, így a hibernációból felébresztett állatok közül sok elpusztul
• az európai fajok szinte kizárólag rovarokkal táplálkoznak
• az őszi párzást követően a sperma áttelel, és csak tavasszal történik meg a megtermékenyítés. Általában csak egyetlen utód születik, amelyet felnövekedéséig az anya hordoz.

  Koponya: Jól fejlett szemfog, metszőfogak közt a kemény szájpadláson kimetszés van. Állkapcsi összenövés erősen fejlett.

Család: Rhinolophidae – patkósdenevér-félék

• a családba tartozó állatok közös ismertetőjegye, hogy orrnyílásukat patkó alakú bőrlebeny veszi körül. Rajta különböző bőrfüggelékek lehetnek.
• fülük nagy, fülfedőjük nincs
• mindig szabadon lógva pihen, mert repedésekben nem fér el zárt mellkasa miatt
• pihenő testhelyzetben teljesen körülveszi magát a szárnyával, amellyel védi magát az időjárás viszontagságaitól

  Koponya: A rostrumon egy dudor található, amely az orrfüggeléket támasztja meg. Az ultrahangot itt bocsátja ki, ezért repülés közben is tud enni, mert nem a száját használja az UH kibocsátásra.

32. Rhinolophus ferrumequinum Schreber, 1775 – nagy patkósorrú denevér

Európa nagy részén előforduló nagytermetű állat. Testhossza 6-7 cm, szárnyterpesztése 38 cm. Szőrzete vöröses színű, világosbarna. Bőrfüggelékének középső része felülről konvex, oldalról kicsi, lekerekített lándzsa alakú. Fülei nagyok. Egy, esetleg kettő kicsinye születik. Leginkább az erdős területeket kedveli. Télen barlangokban, pincékben, nyáron barlangokban, padlásokon, faodvakban magányosan vagy csoportosan pihen. A többi patkósorrú denevérhez hasonlóan a mennyezetről lefelé függeszkedik, szárnyát maga köré tekerve. Röpte jellegzetes, csapongó, alacsony. Gyakran vitorlázás szakítja meg lassú csapkodását. Közepes és apró rovarokkal táplálkozik.

Család: Vespertilionidae – simaorrú denevérek

• nincs orrfüggelék
• az ultrahangot szájukon bocsátják ki
• fülükben fülredő van, amely legtöbb esetben határozóbélyegként szolgál

  Koponya: Rostrumon nincsen dudor, metszőfogak közti kimetszés itt is megtalálható.

33. Myotis myotis Borkhausen, 1797 – közönséges vagy egérfülű denevér

Közép- és dél-Európában elterjedt, nagytermetű, közönséges faj. Testhossza 68-82 mm, szárnyterpesztése a 45 cm-t is elérheti. Fülei nem érnek össze a fejtetőn. Farkának vége a farokvitorlától szabadon áll. Színezete felül barna, alul deresszürke. Egy, ritkán kettő utód születik. Elsősorban éjszakai lepkékre, bogarakra vadászik. A földön pihenő rovarokra is lecsap. Csak napnyugta után aktív. A nyári és téli pihenőhelyek között vándorol, gyakran akár 200 km-es távolságot is megtéve. A ritkán erdősült területeket kedveli. Télen barlangokban, bányajáratokban, pincékben tanyázik; nyáron padlásokon, meleg barlangokban pihen. Létszáma sok helyen erősen lecsökkent, elsősorban az ember hatására (élőhely megváltozása, táplálékhiány, mérgezések).

34. Pipistrellus pipistrellus Schreber, 1775 – közönséges törpedenevér

Legkisebb termetű (testhossz: 3-5 cm) európai denevér, amely szinte egész Európában a legkülönbözőbb élőhelyeken előfordul, és többnyire igen gyakori. Fülei rövidek, lekerekítettek. Háta szürkésbarna vagy rozsdabarna, hasa kissé világosabb. Nagyon apró rovarok alkotják táplálékát. Barlangokba csak legritkább esetekben repül, akkor is csak a bejárathoz közel pihen. Parkokat, ritkásabb erdőket, nedves területeket kedveli. Télen épületekben, odvas fákban, sziklarepedésekben tanyázik, nyáron lakott épületekben, ablakok spalettáin, faodvakban pihen. Néha nappal is látható, de a legaktívabb sötétedés után. Sok helyen az ember tönkretette az élőhelyét.

35. Nyctalus noctula Schreber, 1775 – rőt korai denevér (115:5)

Az egyik legnagyobb testű faj. Testhossza 7-8 cm, szárnyterpesztése 35-40 cm. Orra feltűnően széles, lekerekített, füle rövid, lekerekített, fülfedője a csúcsnál szélesebb, mint az alapnál. Bundája vörösesbarna, a szárnyvitorla karfölötti részét igen dús bunda borítja. Szárnya hosszú, keskeny. Már sötétedés előtt elkezdenek nagy rovarokra vadászni. Röpte jellegzetes, gyakran végez “dugóhúzó” repülést. Kifejezetten társas faj. A nőstények a szaporodási időszakban összegyűlnek. Eredetileg erdőlakók, de ma már lakott területeken is megtalálhatók, beköltöztek a panelházak elemei között lévő repedésekbe. Télen-nyáron faodvakban, épületekben, és csak ritkán barlangokban tanyáznak. A legtöbb helyen létszámuk erősen lecsökkent, mert élőhelyük tönkrement, az odvas fákat kivágták.

Rend: CARNIVORA – Ragadozó-alakúak

• változatos nagyságú, ujjon- vagy talponjáró állatok
• ragadozók, esetleg mindenevők
• a vadászat miatt agyuk és érzékszerveik rendkívül jól fejlettek
• méhük kétszarvú, placentájuk korongos vagy öv alakú. Kölykeik csupaszon és vakon jönnek a világra.
• téli álmot rendszerint nem alszanak

  Koponya: Fogazatuk teljes, szemfogaik nagyok, íveltek, hegyesek (kutyafog - dentes canini).

Alrend: Caniformia - Kutyaalkatúak

Család: Canidae – Kutyafélék

• közepes termetű ragadozók
• kitartó futók, gyakran hosszas üldözés után ejtik el zsákmányukat
• fára mászni nem tudnak
• koponyájuk megnyúlt
• karmaik nem visszahúzhatóak

  Koponya: Erőteljes csonttaraj a koponya tetején a rágóizmok tapadására (musculus temporalis).

36. Canis lupus Linnaeus, 1758 – szürke farkas

Kutyához hasonló, hosszúlábú, szikár ragadozó. Felálló füle hegyes, farka lompos, mellkasa széles. Bundájának alapszíne sárgás- vagy barnásszürke. Néha fekete vagy fehér példányok is előfordulnak. Testhossza elérheti a 140 cm-t, testtömege pedig az 50 kg-ot. A szuka valamivel kisebb. Európa nagy részéről kiirtották, bár hazánkban a kóbor példányokon kívül 1982-ben egy kis létszámú állandó populációját is felfedezték a Zempléni-hegységben. Szaporodási időszaka januártól márciusig tart. 5-6 vak kölyköt hoz a világra. A kölykök gondozásában, tanításában családi közösségként mindkét szülő részt vesz. Európában a falka rendszerint a szukából és a kölykökből, esetleg még a korábbi alom tagjaiból áll. Tápláléka a kisemlősöktől a nagyobb patás állatokig terjed. Nagyvadra falkában vadásznak, és vadászat közben a falka tagjai hanggal kommunikálnak. A különböző kutyafajták mind a farkas leszármazottai.

37. Canis aureus Linnaeus, 1758 – aranysakál

A farkasnál kisebb, Magyarországon csak ritkán megjelenő ragadozó. Elsősorban a néhol bokrokkal, sűrű sövényekkel borított nyílt területeket, füves pusztákat kedveli. Gyakran a települések határáig bemerészkedik. Piszkos sárga alapszínű bundájába fekete és barna szőrszálak keverednek. Farkának vége fekete. Testhossza 56-74 cm, testtömege 6,8-11 kg között váltakozik. Szaporodási időszaka január-február, 4-5 kölyköt hoz világra. Kotorékát vagy maga ássa vagy borzvárba, rókalyukba költözik be. Az el nem fogyasztott táplálékot a kutyához hasonlóan elássa. Főként kisemlősöket, madarakat, tojást, gyümölcsöt, rovarokat, háztartási hulladékot eszik. Párokban vagy kisebb családi kötelékben él. Jellegzetes kommunikációja a magas hangon való üvöltés. Lábnyoma és ürüléke alapján nem lehet a kutyától elkülöníteni. Alfaja a “nádi farkas” (C. aureus hungaricus) az Alföld mocsaras területein gyakori állat volt.

38. Vulpes vulpes Linnaeus, 1758 – vörös róka

Európa-szerte elterjedt, néhol igen gyakori ragadozó. Eredetileg az erdős területek lakója volt, de sok más helyen is előfordul (mezőgazdasági területek, cserjés-fás-ligetes-bokros helyek, lakott területek). Elkeskenyedő arckoponyájú, lompos farkú, hegyes fülű, elliptikus szemű állat. Bundája vörhenyes, pofája, farka és hasa fehér. Színe évente a vedlések idején változik. Mellső végtagján 5, a hátsón 4 lábujj található. Teste 60 cm hosszú, testtömege 6-7 kg. Párzási időszaka decembertől februárig tart. Évente egy alkalommal 3-8, csokoládébarna, gyapjas szőrrel fedett kölyköt hoz a világra. Lakóhelyét, az ún. rókavárat vagy maga készíti vagy a borz kotorékát foglalja el. A rókalyuk körül sajátos, intenzív, fülledt szag érezhető, és táplálékának a maradványa is megtalálható. Jellegzetes a nyoma is, amely a kutyáétól eltérően nem annyira kanyargó és meg-megálló. Hosszú, csavart ürüléke csontokat, rovarokat, szőrt tartalmaz. Éjszaka zsákmányolja főként kisemlősökből, rovarokból, szárnyasokból (esetenként megdézsmálja a baromfiudvart) álló táplálékát, de gyümölcsöket is eszik. Különböző kaffogó és ugató hangokat ad. A veszettség fő terjesztője volt, amíg ellenanyagot tartalmazó csalétekkel vissza nem szorították a betegséget.

Család: Ursidae – Medvefélék

• nagytermetű, talpon járó ragadozók
• arckoponyájuk megnyúlt, 5-6 elő- és utózápfoggal
• tompa karmaikat nem képesek visszahúzni
• mindenevők.

  39. Ursus arctos Linnaeus, 1758 – barnamedve

Az egész északi féltekén előforduló faj. Napjainkra csak néhány helyen maradt fenn Európában. Magyarországra ritkán, néhány kóbor példány elvetődik. Rendkívül változékony. Vállmagassága 1 m körüli, testhossza 2,5 m. A hím tömege elérheti a 265 kg-ot. Az erdős hegyvidékeket kedveli. Télen sziklaüregekben, barlangokban vagy odvakban pihen, valódi téli álmot nem alszik, enyhe téli időben kijár. A nőstény januárban, februárban, barlangjában hozza világra a körülbelül 500 g-os bocsokat, amelyek csak 4 hónapos korukban hagyják el a vackot. A fiatalok második életévükben válnak függetlenné.

Alrend: Feliformia - Macskaalkatúak

Család: Felidae – Macskafélék

• karcsú, izmos testű ragadozók
• karmaik behúzhatók, ujjonjárók, mozgásuk ruganyos és nesztelen
• érzékszerveik, különösen látásuk és hallásuk rendkívül fejlett
• zsákmányukat rendszerint lesből, ráugrással ejtik el.

  Koponya: Arckoponyájuk lekerekített, elő- és utózápfogaik száma 3-4.

40. Felis silvestris Schreber, 1777 – vadmacska (117:7)

Busa fejű, a házi macskánál valamivel nagyobb és hosszabb végtagú, jellegzetes cirmos mintázatú ragadozó. Elsősorban olyan erdőkben él, ahol nagy tisztások is vannak. Farka vastag, tompa végű, rajta 7-9 fekete gyűrű látható. További különbség, hogy mancsa világosabb, orra barnás, tépőfoga nagyobb, bélcsatornája hosszabb. Csak kevés helyen maradtak meg tiszta populációi, legtöbbször elvadult házi macskával kereszteződik. A hímek átlagos testhossza körülbelül 60 cm. Testtömege 5-6,8 kg között mozog, de a Kárpátokban találtak már 15 kg-os példányokat is. A nőstények átlagos testtömege 3,8 kg. Március elején párzik. Május közepén, faodúban vagy sziklarepedésekben elli meg 2-4 (ritkán 1-8) csupasz és vak kölykét. Házi macskával kevert populációinál augusztus végén újabb alom születhet. Ivaréretté csak életük második évében válnak. Főként éjszaka és szürkületkor aktív. Zsákmánya üregi nyúl, kisemlős, sőt fiatal őzgida is lehet. Megeszi azonban a madarat, halat és a rovarokat is. Néha a dögre is ráfanyalodik. Territóriumát vizeletével és mirigyváladékával jelöli ki. Lakóterülete elérheti a 60-70 hektárt is. Bár jól mászik többnyire a földön tartózkodik. Hangja a házi macskáéhoz hasonló.

41. Lynx lynx Linnaeus, 1758 – közönséges hiúz

Közepes méretű, egykoron Európa-szerte elterjedt macskaféle. Észak-Amerikában és Ázsiában is megtalálható. Ma már a legtöbb helyről kipusztult, bár az utóbbi években Magyarországon az Északi-középhegység több pontján is megtelepedett (elsősorban a Zempléni-hegységben). Alapszíne általában homokszín, hosszanti, sötétebb foltokkal. Lábai hosszúak, fülpamacsai feltűnőek. Farka rövid és az utolsó harmada fekete. Testhossza 80 és 130 cm, vállmagassága 60 és 75 cm között váltakozik. Testtömege 18-38 kg lehet. Rendszerint tavasszal párzik, majd évente egy alkalommal 1-4, leggyakrabban 2-3 kölyköt fial. A kölykök az első télen anyjukkal maradnak, a szexuális érettséget két évesen érik el. Elsősorban éjszaka és magányosan vadászik. Leggyakrabban üregi nyulat, madarakat, rágcsálókat zsákmányol. Időnként fiatal őzeket, muflont és házi állatokat is elejt. Magányosak, egy átlagos hím körülbelül 30 négyzetkilométeres területet birtokol, a nőstény territóriuma ennek csak egy részére korlátozódik. Jellegzetes, magas hangon hívja a hím a nőstényt a szaporodási időszakban.

Család: Mustelidae – Menyétfélék

• megnyúlt testű, rövid lábú, félig vagy egészen talpon járó ragadozók
• rövid karmaikat nem tudják visszahúzni
• végbélnyílásuk körül kellemetlen szagú váladékot termelő mirigyük lehet
  
  

  Subfamilia: Lutrinae – vidraformák

Fejük lekerekített, kicsi. Fülük kicsiny, kerekded. Ujjaik között úszóhártya feszül. Mindig vizek környékén él. Bundájuk a vízi életmódhoz alkalmazkodott, tömör és testhezálló.

42. Lutra lutra Linnaeus, 1758 – közönséges vidra (117:6)

Régebben egész Európában, Észak-Afrikában és Ázsia nagy részén gyakori állat volt, napjainkra Európában a legtöbb helyről kipusztult vagy ritkává vált. Bundája mélybarna, torka és hasa fehéres vagy szürke. Bundájában rövid, finom és hosszabb, durvább szőrszálak keverednek. Prémjéért vadásztak rá. Testhossza körülbelül 120 cm. Testtömege 9 és 12 kg között mozog, bár már feljegyeztek 27 kg-os példányokat is. Végtagjain 5-5 ujj található, melyek közül a mellsőkön rövid, hegyes, a hátsókon pedig hosszabb, körömszerűen ellaposodó karmot visel. Apró füle nem emelkedik ki bundájából, és bőrredővel lezárható. Életmódjáról, szaporodásáról viszonylag keveset tudunk. 2-3, születésükkor vak és sötét szőrrel fedett kölyköt hoz a világra, amik valószínűleg anyjukkal maradnak annak következő szaporodási időszakáig. Remekül úszik, a vízben gyakran csak a lebukáskor magával vitt légbuborékcsíkot látni. Nappal a part közelében elhelyezkedő üregekben, faodvakban pihen, és csak éjszaka vadászik halakból, kisemlősökből, patkányokból, madarakból, rovarokból álló zsákmányára. Jelenlétére félig elfogyasztott halakból, jellegzetes, édeskés szagú ürülékéből, a vízparton kikoptatott csúszdáiról következtethetünk. Halgazdaságokban jelentős kárt okozhat (ld. Fekete István: Lutra).

Subfamilia: Melinae – borzformák

Zömök testű, hosszú szőrű, megnyúlt arckoponyájú, nagyobb termetű menyétféle ragadozók. Lomha és esetlen mozgásúak. Rendszerint mindenevők.

43. Meles meles Linnaeus, 1758 – eurázsiai borz Linnaeus, 1758 (117:8)

Hosszú szőrű, durva bundájú világosszürke állat, fején két hosszanti fekete sávval. Szőrszálai tövüknél feketék, majd fehérek és a csúcsuknál ismét feketék. Az egyedi színvariáció jelentős, még albínó egyedek is előfordulnak. Hasa és lába fekete. Füle kicsi, csúcsán fehér. Szeme apró. Lábain 5-5 lábujj található. Testhossza 75-93 cm, vállmagassága 30 cm, testtömege 11-18 kg (egyes esetekben 28 kg) közé esik. Nappal általában a maga készítette kotorékban, az úgynevezett borzvárban pihen, melynek bejáratai jellegzetesen barázdáltak, és csak éjszaka táplálkozik. Mindenevő. Kiássa és megeszi a talajban élő rovarokat, lárvákat, gyökereket, gyümölcsöket, sőt a madárfiókákat is. Kotoréka akár 3 m mély is lehet. Többféle élőhelyen megtalálható, főként lomboserdőkben, ritkábban bozótosokban, nyíltabb területeken is előfordul. A párzás rendszerint júliusban történik. Évente egy alkalommal 1-5 kölyköt ellik. Élettartama akár 12 év is lehet. Rendszerint nem alszik igazi téli álmot. Akár 14 hétig is kibírja az éhezést.

Subfamilia: Mustelinae – menyétformák

Karcsú testű, megnyúlt koponyájú ragadozók. Az alcsalád tagjait Eurázsiában, Amerikában, Afrikában egyaránt megtalálni. Bundájuk finom és hosszú szőrű, a háti oldalon rendszerint barna, alul többé-kevésbé fehér vagy sárga.

Az ide tartozó fajoknál fajpárokat lehet felállítani: menyét-hermelin, közönséges görény-molnár görény és nyest-nyuszt.

44. Martes martes Linnaeus, 1758 – nyuszt (117:1)

A görénynél lényegesen nagyobb, erdőlakó faj. Teste a sárgás torokfolt kivételével mindenhol meleg, sötétbarna, majdnem fekete. Orra sötét színű. Évente kétszer váltja bundáját. Mérete igen változatos. Teste körülbelül 63-76 cm hosszú. Vállmagassága 15 cm. Testtömege 0,9 és 1,5 kg között mozog. Július-augusztus körül párzik, és március-április körül 2-7, fehér vagy sárgás szőrrel fedett kölyköt ellik. Egy éves korukban válnak ivaréretté, de az első almot csak 2 éves korukban vetik. Fogságban akár 17 évig is élhet. Magányosan, párokban vagy kis csoportokban vadászik. Bár tipikusan húsevő, de a gyümölcsöket vagy a mézet sem veti meg. Nappal odvas fákban tanyázik, és éjjel vadászik kisemlősöket, madarakat is magában foglaló táplálékára. Néha a baromfiudvarokban is kárt okoz. Bundájáért vadásztak rá.

45. Martes foina Erxleben, 1777 – közönséges nyest (117:2)

A nyusztnál valamivel kisebb, fehér torokfoltú ragadozónk. Torokfoltja villásan elágazik, és a lábakra is lehúzódik. Orra világos színű. Elsősorban Európa déli és középső területein honos. Teste körülbelül 42-48 cm hosszú, testtömege: 0,8-2 kg. A nyusztnál gyakoribb, gyakran az elhagyatott épületek padlásain is megtelepszik. Elsősorban élőhelybeli különbség van a nyuszt és nyest között. A nyuszt inkább a természetes élőhelyek lakója, míg a nyest napjainkban főleg emberi környezetben (városok) található meg. Éjszaka zsákmányol. A baromfi- és vadgazdaság kártevője (baromfiudvarban vérszemet kaphat, és minden állatot megölhet). Gyakran parkoló autókban is kárt okoz, a vezetékek elrágásával.

46. Mustela putorius Linnaeus, 1758 – közönséges görény (117:3)

Európa nagy részén, elsősorban erdős területeken fordul elő. Gyakran az emberi települések közelében is megjelenik. Bundája dús, hosszú szőrű, sötétbarna alapszínű, hasán sárgás foltokkal. Színvariációk, világosabb vagy vörösebb példányok is előfordulnak. Kicsiny füle és szeme között, valamint az orra körül fehér vagy sárga folt húzódik. Megnyúlt teste hengeres, lába rövid, nyaka hosszú. Anális mirigyének váladéka kellemetlen szagú. A hímek kissé nagyobbak a nőstényeknél. A hím testhossza körülbelül 41 cm, testtömege elérheti a 2,5 kg-ot. Márciusban vagy áprilisban párzik. Évente egy alkalommal 3-8, vak, fehér szőrű kölyköt ellik. Rágcsálókkal, üregi nyúllal, békákkal, hüllőkkel, madarakkal, tojással táplálkozik. Néha a baromfikat is megöli. Több állatot is megöl, mint amennyit megeszik. Éjszaka vadászik. Zsákmánya megtalálásában főként szaglása segíti. Jól mászik és úszik. Télen elhagyatott épületekbe is behúzódik. Albínó alfaja a vadászgörény, amit már a rómaiak is háziasítottak.

47. Mustela eversmanni Lesson, 1827 – molnárgörény

A közönséges görényhez hasonló kinézetű, de annál világosabb színű állat. Csak lába és farka sötétbarna, máshol világosbarna. Elterjedési területe Kelet- és Közép-Európára korlátozódik, tipikus sztyepplakó. Életmódja, tulajdonságai megegyeznek az előző fajéval.

48. Mustela nivalis Linnaeus, 1758 – közönséges menyét (117:5)

Legkisebb ragadozó emlősünk. Írország kivételével Európa-szerte előfordul. Háta vörösesbarna, hasa fehér, és a két szín közt a határ hullámos. Hasi részén sötétebb pöttyök, foltok is lehetnek. Évente kétszer vedlik. Lába rövid, nyaka hosszú, feje kicsi. Farka a hermelinénél rövidebb és egyszínű. A hímek testhossza farok nélkül 20 cm, a nőstényeké 25 cm. A hímek testtömege körülbelül 115 g, a nőstényeké csak 59 g. Sokféle élőhelyen megtalálható, főként a szárazabb, nyílt területeket kedveli, ahol sok a pocok. Gyakran a városokba is beköltözik. Szaporodási időszaka márciustól augusztusig tart. Évente két alkalommal 3-8 kölyköt ellik. A kicsinyeket az anya tanítja. Az első alom tagjai gyakran az első évben már szaporodnak. Éjszaka vadászik zsákmányára, amely elsősorban pocok, de lehet üregi nyúl, patkány, rágcsáló, madár vagy akár nálánál nagyobb egyéb állat is. Áldozatát mindig a tarkójánál harapja meg. Néha halat, cickányt, ritkábban dögöket is eszik. Szaporodáskor vackát száraz fűvel, mohával béleli. Nem alszik téli álmot. Jól úszik és mászik, a pockokat járatukba is követi. Territóriumát anális mirigyének váladékával jelöli meg. Sziszegő, kaffogó, néha sikító hangot ad. Ellenségei a nagyobb baglyok, róka, vad- és házi macska, illetve az ember. Populációinak nagysága a préda mennyiségétől függően változik.

49. Mustela erminea Linnaeus, 1758 – hermelin (117:4)

A menyéthez hasonló, de annál kissé nagyobb ragadozó. Farka hosszabb a menyéténél, és vége mindig fekete. Nyáron bundája felül barna, hasa pedig fehér, és köztük a határ egyenesen fut. Kemény télen a farokvég kivételével mindenütt fehér a bundája. Tavasszal és ősszel vedlik. Testhossza 22-32,6 cm. A hímek testtömege 200 és 440 g, a nőstényeké 140 és 280 g között mozog. Tipikusan erdei faj, bár mezőkön, sövények között vagy mocsaras helyeken is megtalálható. Márciustól júliusig párzik, de az embrió beágyazódása csak a következő tavasszal következik be. Évente egy alkalommal, április-május tájékán 4-5, ritkán 6-9 kölyköt fial. A kicsinyeket születéskor finom, fehér szőr fedi. A fiatal nőstények hamar ivaréretté válnak, és az idősebb hímekkel párzanak. Főként éjszaka, egyedül, vagy amikor kölykei vannak, családi kötelékben vadászik. Áldozatát a tarkóján harapja meg. Fő táplálékát a rágcsálók adják, de megtámadja az üregi- és a mezei nyulat, madarakat, hüllőket, patkányokat is. A nyulak gyakran már a látványától lebénulnak. Néha a baromfiudvarokban is kárt okoz. Területét illatmirigyének váladékával jelöli meg. Az emberen kívül a nagyobb ragadozó madarak az ellenségei. Prémjéért nagy mennyiségben vadászták.

Rend: ARTIODACTYLA – Párosujjúpatás-alakúak

• nagytestű, növényevő állatok
• lábukon csak a patában végződő 3. és 4. ujj fejlődik ki teljesen, másik két ujjuk csökevényes, a talajt nem érinti, hüvelykujjuk teljesen eltűnik
• szemfoguk hatalmas agyarrá fejlődhet
• egyes fajok feltűnő fejdíszt viselnek (agancs, szarv, agyar)
• hallásuk és szaglásuk különösen fejlett
• gyomruk legtöbbször növényevő életmódhoz alkalmazkodott (pl. összetett gyomor)

  
  

Alrend: Suina – Disznóalkatúak

Család: Suidae – Disznófélék

• zömök testű, rövid lábú emlősök
• csupasz, megnyúlt orruk ormányt képez
• testüket durva szőr borítja
• szemfogaik különösen fejlett agyarrá módosulnak
• mindenevő, gumós zápfogaik vannak

  50. Sus scrofa Linnaeus, 1758 – vaddisznó (118:5)

Bundája vastag és sötét színű, fedőszőrzete erős sertékből áll. Orra megnyúlt, vége mozgékony. Mindkét nemnek van agyara, a hímeké elérheti a 30 cm-t is. Testhossza akár 180 cm is lehet. A kanok testtömege 60 és 227 kg, a kocáké 36 és 150 kg között váltakozik. A Kelet- és Közép-Európai egyedek nagyobbak, mint a nyugatiak és déliek. Eredetileg a nyíltabb erdőségek lakója volt, de napjainkra Magyarországon a mezőgazdaságilag művelt területekre is behúzódik, és itt jelentős kárt is okozhat. Jól úszik, és a nádasban is csapákat járhat ki. Télen, novembertől februárig párzik. Március, május tájékán születnek meg a kismalacok, melyek száma almonként elérheti a 12-t is. A fiatalok jellegzetes mogyoróbarna és sárgásbarna csíkozásúak. A malacok nagyon hamar, néhány nap elteltével képesek követni anyjukat. Évente rendszerint két almot vet. Az ivarérettséget két éves korában éri el. Táplálékának zöme növényi eredetű, kedveli a makkot, de a rágcsálókat, kis nyulat, hüllőket, madártojásokat vagy a férgeket sem veti meg. Nappal kidőlt fatörzsek alatt pihen, majd a szürkület beköszöntekor, valamint éjszaka táplálkozik. Vadászatilag értékes nagyvad.

Koponya: Felső metszőfog van, szemfog agyarrá módosult. Zápfogaik gumósak.

Alrend: Ruminantia – Kérődzőalkatúak

Család: Cervidae – Igaziszarvasok-félék

• a hímek tömör csontanyagból álló agancsot viselnek. Ennek tövi része, a rózsatő állandó, a felette levő csapnak nevezett rész évente váltódik. Ez utóbbi méretéből, az elágazások számából az állat életkorára lehet következtetni, bár az agancs másodlagos ivari bélyeg. Az őzbakok és a szarvasbikák a barkás agancsukról a bőrt az úgynevezett hántolófánál dörzsölik le.
• bőgéskor (szarvas párzási ideje) a bikák a nőstényekért kemény csatákat vívnak
• főként éjszaka aktív, óvatos állatok, így jelenlétüket gyakran csak a patanyomok (csapa) és az ürülékek (hullaték) jelzik
• ruganyos mozgású, erdei állatok, amelyekből gyakran csak a világos farfoltot, az úgynevezett tükröt pillanthatjuk meg

  Koponya: Kettős könnynyílás, felül nincs metszőfog, szemgyűrű nem emelkedik ki, metsző és zápfogak közt diasztéma van, zápfogak redősek.

51. Capreolus capreolus Linnaeus, 1758 – nyugati őz (118:4)

Európa nagy részén megtalálható, bár a legtöbb szigetről hiányzik. A sűrű aljnövényzetű erdőket kedveli, de mezőgazdasági területeken, kultúrtájakon és majdnem minden olyan területen megtalálható, ahol elég búvóhely áll rendelkezésére. Testhossza 95-145cm, testtömege: 15-35 kg. Bundája nyáron ragyogó vörösesbarna és rövid szőrű, télen szürkésbarna és hosszú szőrű. Faltükre feltűnő, fehér farka szinte láthatatlan. Hosszú szőrökkel fedett füle viszonylag nagy, belső felén fehéres. Szája fekete. Rózsatőve széles, agancsa 3, ritkábban 4-5 ágú. A párzás előtt a bak a fején levő illatmirigy váladékával megjelöli a kiválasztott területet. Nyár végén, főként augusztusban párzik. Az üzekedés alatt a bak körbe-körbe kergeti a sutát, és közben úgynevezett boszorkánygyűrűt taposnak ki. A suta sűrű bokros területen, május-június során hozza világra a fehér pettyekkel díszített bundájú őzgidákat. A gidák 2 hetes korukban anyjukkal együtt csatlakoznak a bakhoz, és családi kötelékben élnek a tél végéig, amikorra a kölykök függetlenné válnak. Bokrok, fák levelével, fűvel, gombával, erdei gyümölcsökkel táplálkozik. Kis fák hajtásainak megrágásával néha komoly károkat okoz. Testsúlyának 3-4%-ával megegyező táplálékot fogyaszt el naponta. Hullatéka ovális alakú, fekete színű.

52. Cervus elaphus Linnaeus, 1758 – gímszarvas (118:2)

Európában sokfelé igen elterjedt faj. Elsősorban a kiterjedt erdőségeket, ezen belül is az erdőszegélyeket kedveli, de gyakran előfordul kopár hegyvidékeken vagy mocsaras területeken is. Nyári bundája vörösesbarna, télen szürkébb. Párzás idején a bikának hosszú, erős szőrszálakból sörénye nő. Fehér, felső részén gyakran fekete színű farka rövid. Csak a hím visel agancsot, amelyet tavasszal elhullajt és nyár végére újat fejleszt. Az ágak száma bizonyos határok között évente eggyel nő. Mérete jelentősen eltér a különböző helyeken. A nyugat-európai egyedek és a nyíltabb területek lakói kisebbek (80 kg), a kelet- és közép-európaiak nagyobbak (300 kg). A gemenci állományból került ki a világrekorder trófea is. A bika marmagassága nálunk elérheti a 150 cm-t, testhossza pedig a 250 cm-t. A bőgés idején a bikák igen hangosan bőgnek. Az év nagy részében a nemek külön csapatokban élnek. Május-június tájékán, 8 hónapos vemhesség után a tehén egy, ritkábban kettő, sűrűn pettyes borjat ellik. A bikaborjak a második őszig, a nőstény kicsinyek pedig mindig az anyák csapatával maradnak. Általában a bikák a negyedik, a tehenek pedig a harmadik évükben párzanak először. 20 évig is élhet. Leveleket, fiatal hajtásokat, füvet, magvakat, gyümölcsöket eszik. Nappal rejtett, árnyas helyen pihen. Korán reggel és szürkületkor a legaktívabb. A magyarság mondavilágához tartozó Csodaszarvas is gímszarvas volt.

53. Cervus dama Linnaeus, 1758 – dámszarvas (118:3)

A Földközi-tenger vidékén őshonos szarvas, amely napjainkban Kis-Ázsiában, valamint Európában a 60. szélességi körig többfelé, elsősorban dús aljnövényzetű lomboserdőkben él. Csak a bikák viselnek agancsot, amely különleges, mivel a felső ága lapátos, az alsó pedig hengeres (villás). Nyári bundája a hátán fehér pöttyökkel díszített, mély vörösbarna színű, a hasán pedig világosabb, az oldalán jól látható fehér sávval. Október táján bundája szürkésbarnára változik és pöttyei eltűnnek. Fehér farka viszonylag hosszú, felső részén fekete. Tükrét a farkánál találkozó két fekete sáv határolja. Az egyedek alapszíne változatos, a majdnem feketétől a fehérig váltakozik. A bikák átlagos marmagassága 90 cm, testhossza 170 cm, testtömege akár 90 kg is lehet. A tehenek valamivel kisebbek. A bikák a párzás idején (barcogás) elhagyják a bika csapatokat (rudli), és háremet gyűjtenek maguk köré. Ilyenkor a hímek jellegzetes, mély, hangos böfögő hangot hallatnak, barcognak. A párzási időszak körülbelül egy hónapig tart. A kettő éves vagy idősebb tehenek 8 hónap vemhesség után nyáron a sűrű növényzettel fedett helyeken egy, ritkábban 2-3 borjút ellenek. Szükség esetén a fiatalok néhány órával születésük után már futni is tudnak. A barcogás után a bikák, a tehenek és a még nem ivarérett állatok vegyes csapatokban élnek tavaszig. Fűvel, különböző termésekkel, levelekkel, gyümölcsökkel táplálkozik. Télen a fiatal fák hajtásainak a lelegelésével komoly károkat is okozhat. Főként hajnalban és szürkületkor aktív, bár elsősorban télen, nappal is látni a tehenek által vezetett csapatokat. Nincs sok ellensége. A fiatal borjakra leginkább a róka vadászik.

54. Alces alces Linnaeus, 1758 – jávorszarvas

Magyarországon időnként megjelenő kóborló, elsősorban Észak-Európában honos. A jávorszarvas a tajga vizenyős, mocsaras területein él. Ez a szarvas a legnagyobb a ma élők közül. Testének hossza eléri a 3 métert, testtömege meghaladja a 400 kg-ot. Széles patái eloszlatják a súlyát a puha földön vagy a sárban, jól úszik. Melegebb hónapokban vízi növényeket eszik. Hosszú lábai révén eléri a bokrok magasabb hajtásait, melyeket főleg télen eszeget. Táplálékát hosszú mozgékony ajkával szedi le. Nyakán hosszú lecsüngő bőrlebenyt visel. A bikák hatalmas, lapátos agancsa augusztusra fejlődik ki teljesen és lesz harcrakész. Agancsát a párzási időszakban használja, utána elhullajtja. A jávorszarvas rendszerint magányosan él. Általában nyugodt és óvatos állat. A vemhes jávorszarvastehén nyáron ellik. Borjai nem pettyesek, és legalább egy, néha két évig is neveli őket anyjuk.

Család: Bovidae – Tülkösszarvú-félék

• a homlokcsont két csapszerű nyúlványát hüvelyszerűen ráboruló szarutülök borítja, a szarv nem cserélődik, folytonosan nő
• mindkét ivar viselhet szarvat
• sok háziállat tartozik a családba

  Koponya: Könnynyílásuk egyszeres, a csontos szemgyűrű kiemelkedik a koponyából. Felső szem- és metszőfogaik hiányoznak, zápfogaik redősek.

Sbfamilia: Caprinae

55. Rupicapra rupicapra Linnaeus, 1758 – zerge

Európában a magasabb hegyekben többfelé előforduló, kecskeszerű állat. Hazánkban kóborló egyedeivel az Alpokalján lehet találkozni. Testhossza elérheti a 130 cm-t, marmagassága 70-80 cm, testtömege 30-50 kg. A nőstények sokkal vékonyabbak a hímeknél. Téli bundája sötétbarna, fején és torkán jellegzetes fehér csíkokkal. Nyáron színe világosabb. Csapatban élnek. Októbertől decemberig tartó párzási időszakban, a bakok mély morgó, bégető hangot adnak és egymást kergetik. A gidák tavasszal vagy kora nyáron születnek. Félénk állatok, megriadva füttyentő hangot adnak. Füvet, levelet, fiatal hajtásokat eszik. A legmeredekebb sziklás területeken is biztonságosan közlekedik speciális pata-felépítésének köszönhetően, akár 6 m széles szakadékokat is képes átugrani.

56. Ovis musimon Pallas, 1811 – muflon (118:1)

A házi juh őse, amelyet napjainkra sok helyre, így hazánkba is betelepítettek. A szárazabb hegyvidéki erdőket kedveli. Alapszíne vörösesbarna, a lábak vége fehér. Jellegzetes fehér folt, az úgynevezett nyereg látható a kosok két oldalán. A hímek fejét spirál alakú szarv díszíti. A jerkéknek nincsen, vagy csak kis, kiegyenesedett szarvuk van. Testhossza 110-130 cm, marmagassága 65-75 cm, testtömege 25-50 kg. Télen párzik. Ekkor a hímek egymásnak rontanak. 1-3 bárányt ellik. Éjjel és nappal is aktív, vándorol. Kisebb csapatban él, amelyet egy öreg jerke vezet. Füvekkel, lágyszárú növényekkel táplálkozik. Néha komoly kárt okoz, mivel a sziklás területen gyakran gyökerestül tépi ki a füvet, emiatt a meredek oldalakról a víz lemossa a talajt. Dúvadnak minősül hazánkban, ezért vadásszák.