Osztály: Actinopterygii – Sugarasúszójú halak I. forrásának megtekintése

<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span style="font-size: large;"><span>'''Osztály: '''</span></span></span><span style="color: #000000;"><span style="font-size: large;"><span><u>'''Actinopterygii'''</u></span></span></span><span style="color: #000000;"><span style="font-size: large;"><span>''' – Sugarasúszójú halak'''</span></span></span></p>
<p class="western" align="justify">'''Alosztály: Chondrostei – Porcos ganoidok'''</p>
<p class="western" align="justify"><br></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span>'''Rend: '''</span></span><span><span style="color: #000000;">'''Acipenseriformes'''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' – Tokalakúak'''</span></span></p>
:<span>•</span><span style="color: #000000;"><span> Vázuk többé-kevésbé csontosodott, porcos elemek még vannak.</span></span>
:<span>•</span><span style="color: #000000;"><span> Testükön ganoid pikkelyek vannak.</span></span>
:<span>•</span><span style="color: #000000;"><span> Kötőszöveteik nem csontosodnak (nincs szálkájuk).<br></span></span><span style="color: #000000;"><span>'''<br>Család: '''</span></span><span style="color: #000000;"><span>'''Acipenseridae'''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' – Tokfélék'''</span></span>
:<span>• </span><span> </span><span style="color: #000000;"><span>Anadrom </span></span><span style="color: #000000;"><span>vándorló halfajok</span></span>
:<span>• </span><span style="color: #000000;"><span> Életük nagyobb részét a tengerben töltik, csak ívásra vándorolnak a folyókba. Egyes fajaik másodlagosan teljesen édesvízi életmódra tértek át.</span></span>
:<span>• </span><span style="color: #000000;"><span> Belső vázuk többé-kevésbé elcsontosodott, egyenletes vastagságú.</span></span>
:<span>• </span><span style="color: #000000;"><span> Testüket </span></span><span style="color: #000000;"><span>ganoid </span></span><span style="color: #000000;"><span>pikkelyek borítják (5 sor). Egy a hát közepén, egy-egy a test két oldalán, 2 sor a hasoldalon. A testük többi része bőrcsontokkal fedett.</span></span>
:<span>• </span><span style="color: #000000;"><span> Farokúszójuk </span></span><span style="color: #000000;"><span>heterorocerk.<br><br></span></span>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span>'''''8. Huso huso'''''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' '''</span></span>'''(Linnaeus, 1758)'''<span style="color: #000000;"><span>''' – viza (88:2)'''</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span><u>Ismertetőjegyek</u></span></span><span style="color: #000000;"><span>: Igen nagyméretű (max. 10 m), robusztus, lassú mozgású tokféle. Szájuk a fej </span></span><span style="color: #000000;"><span>ventrális</span></span><span style="color: #000000;"><span>'' ''</span></span><span style="color: #000000;"><span>oldalán található, táplálékukat többnyire a mederfenékről szerzik. A kifejlett állatok fogatlanok. Úszóhólyagjuk van. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Előfordulás:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Fekete-, Kaszpi- és Adriai-tengerben él, anadrom vándoroló, ívás után visszaindul a tengerbe. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Hazánkban:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> A Vaskapu építése előtt rendszeres volt, azóta csak alkalomszerű (Duna-Paks, 1987). </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Biológia</u></span></span><span style="color: #000000;"><span>: Ívni folyókba jár, március-májusban (akár 7 millió ikrát is lerak). Fiatal korban gerinctelen szervezetek a tápláléka, később hal. Hosszú életű, akár 100 évig is elélhet. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Hasznosítás:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Oroszországban halászata rendkívül jelentős, ikráit kaviárnak dolgozzák föl (fekete kaviár). Védett.</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span>'''''9. Acipenser ruthenus'''''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' '''</span></span>'''Linnaeus, 1758'''<span style="color: #000000;"><span>''' – kecsege (88:1)'''</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span><u>Ismertetőjegyek:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Jellegzetes testalakú (orsó alakú, megnyúlt testű hal), max. l m-es testhosszt és 6-7 kg-os testtömeget ér el. A többi tokfélénél kisebb, vértjei viszont nagyobbak, így kevés van belőlük a hal testén. Négy rojtozott bajuszszála van. Orra karcsú, enyhén fölfelé hajló, tokféléink közül övé a leghosszabb. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Előfordulás:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Közép- és Kelet-Európában, valamint a délkelet-európai tengerekben fordul elő. Elsődlegesen anadrom, de tisztán édesvízi populációi is vannak</span></span><span style="color: #000000;"><span>. </span></span><span style="color: #000000;"><span>Itthon a nagyobb folyóinkban él (állandóan édesvízben). Az erősebb sodrású részeket kedveli, a lassú folyású laza üledékű részeket kerüli.—Öreg-Duna, Mosoni-Duna, Tisza, Szamos, Körösök. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Biológia</u></span></span><span style="color: #000000;"><span>: Táplálékát a mederfenéken keresi, amely férgekből, csigákból, rovarlárvákból áll. Kedvenc csemegéje a tiszavirág lárvája, amelynek állománya a folyószabályozás és vízszennyezés miatt erősen megcsappant.</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><br></p>
<p class="western" align="justify"><br></p>
<p class="western" align="justify">'''Alosztály: Neopterygii – Újúszójú halak'''</p>
<p class="western" style="margin-left: 25px;" align="justify"><span>• </span><span style="color: #000000;"><span> Az úszósugarak és a támasztó csontegységek száma megegyezik.</span></span></p>
<p class="western" style="margin-left: 25px;" align="justify"><span>• </span><span style="color: #000000;"><span> Módosult felépítésű ganoid vagy elasmoid pikkelyek.</span></span></p>
<p class="western" style="margin-left: 25px;" align="justify"><span>• </span><span style="color: #000000;"><span> Spiraculumuk nincs.</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><br></p>
<p class="western" align="justify">'''Had: Teleostei – Valódi csontoshalak'''</p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span>'''Rend: '''</span></span><span><span style="color: #000000;">'''Anguilliformes'''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' – angolna–alakúak'''</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span>'''Család: '''</span></span><span style="color: #000000;"><span>'''Anguillidae'''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' – angolnafélék'''</span></span></p>
<p class="western" style="margin-left: 25px;" align="justify"><span>• </span><span style="color: #000000;"><span>Életük nagy részét édesvízben töltik, itt táplálkoznak és itt érik el ivarérettségüket. Ezután megkezdik hosszú vándorlásukat a tenger felé. Eközben táplálékot már nem vesznek magukhoz (ezüstangotna). A tengerben ívnak és ezután többnyire elpusztulnak. A megtermékenyített ikrából kikelő lárvák teste átlátszó, fűzfa levél alakú. Ezek jórészt a tengeráramlások segítségével jutnak el a kontinensek partjaihoz, ahol kialakul a kifejlett egyedekre jellemző testalak (üvegangolna). Ezután az üvegangolnák megkezdik a folyókban a vándorlást a kontinensek belseje felé, miközben fokozatosan pigmentálódnak és megkezdik az önálló táplálkozást</span></span><span style="color: #000000;"><span>. </span></span><span style="color: #000000;"><span>Katadrom vándorlók.</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span>'''''10. Anguilla anguilla'''''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' ('''</span></span>'''Linnaeus, 1758)'''<span style="color: #000000;"><span>''' – angolna (88:5)'''</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span><u>Ismertetőjegyek:</u></span></span><span> </span><span style="color: #000000;"><span>Teste hosszan megnyúlt kígyószerű. Állkapcsain több sorban apró hegyes fogak ülnek. Hasúszójuk nincs. Páratlan úszóik összenőttek. Pikkelyeik aprók, bőre nyálkás, igen síkos. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Előfordulás:</u></span></span><span> </span><span style="color: #000000;"><span>Az angolna a Sargasso-tengerben ívik, innen a lárvák a Golf-áramlat segítségével jutnak el Európa partjaihoz, ahol nagy mennyiségben halásszák őket. Hazánkba manapság elsősorban telepítés útján kerül, mivel vándorlási útvonalát a Vaskapu zárja le. Szinte minden nagyobb álló- és folyóvizünkben megtalálható (Duna, Tisza, Balaton, Fertő, Velencei-tó, Tisza-tó). Európa atlanti-óceáni és földközi-tengeri partvidékén gyakori, a Fekete-tengerben és az oda torkolló folyókban ritka. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Tápláléka:</u></span></span><span> </span><span style="color: #000000;"><span>Táplálékát fenéklakó állatok (árvaszúnyog lárva, kagylók, csigák), valamint kisebb halak alkotják. Az apróbb gerincteleneket fogyasztó angolnák feje kihegyesedő, míg a döntően halakkal tápálkozóké széles, lekerekített. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Egyéb:</u></span></span><span> </span><span style="color: #000000;"><span>Igen szívós állat, vízből kiemelve igen hosszú ideig életben marad. Vándorlása közben, ha akadályba ütközik, önszántából elhagyja a vizet és a szárazföldön a nedves fű között „kígyózva” folytatja útját.</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><br></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span>'''Rend: '''</span></span><span><span style="color: #000000;">'''Cypriniformes'''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' – Pontyalakúak'''</span></span></p>
<p class="western"><span style="color: #000000;"><span>'''Család: '''</span></span><span style="color: #000000;"><span>'''Cyprinidae'''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' – Pontyfélék'''</span></span></p>
<p class="western" style="margin-left: 25px;"><span>• </span><span style="color: #000000;"><span> Csaknem kivétel nélkül édesvíziek. Dél-Amerika, Madagaszkár és Ausztrália kivételével mindenütt őshonosak. </span></span></p>
<p class="western" style="margin-left: 25px;"><span>• </span><span style="color: #000000;"><span> Úszóikat lágy úszósugarak merevítik, ezek tüskeszerű módosulatai lehetnek a hát-, a mell, és a farokalatti úszó elején.</span></span></p>
<p class="western" style="margin-left: 25px;"><span>• </span><span style="color: #000000;"><span> Cikloid pikkelyűek, </span></span><span style="color: #000000;"><span>állkapcsaikban fogak nincsenek, de az 5. kopoltyú ív módosulásából kialakult garatcsonton garatfogak ülnek.</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span>'''''11. Cyprinus carpio'''''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' '''</span></span>'''Linnaeus, 1758'''<span style="color: #000000;"><span>''' – ponty (89:3)'''</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span><u>Ismertetőjegyek:</u></span></span><span> </span><span style="color: #000000;"><span>Megnyúlt testű, oldalról lapított, változóan magas hátú hal. Fölső álkapcsán és a szájszögletében </span></span><span style="color: #000000;"><span>1-1pár</span></span><span style="color: #000000;"><span> bajuszt visel. Ivaréretten 50-70 cm (5-8 kg) nagyságú. Gazdaságilag legfontosabb halunk. Kultúrformái a tükör- és a bőrponty. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Előfordulás:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> A folyók dévérzónájának jellemző hala, amelyet más néven ponty zónának is neveznek. A lassú folyású vizeket kedveli. Az állóvizek közül szereti a náddal vízinövényekkel sűrűn benőtt sekély tavakat (gazdag fenékfaunával). </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Tápláléka:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Mindenevő, de főleg állati eredetű táplálékot fogyaszt (gerinctelen állatokat, kisebb részt növényi hajtásokat és magvakat). Élőhelytől függően sok alaki változata ismert mind vadvizekben, mind tógazdaságokban.</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span>'''''12. Rutilus rutilus'''''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' '''</span></span>'''(Linnaeus, 1758)'''<span style="color: #000000;"><span>''' – bodorka (89:13)'''</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span><u>Ismertetőjegyek</u></span></span><span style="color: #000000;"><span>: </span></span><span style="color: #000000;"><span>Mérsékelten magas hátú, oldalról lapított hal, legnagyobb magassága a hasúszók kezdeténél mérhető. Szája kicsi és csúcsba nyíló, szemgyűrűjének a színe a halvány narancssárgától az élénk narancsvörösig változik. Hossza: 10-20 cm. A fiatalok hasúszója és anális úszója fakó, de az idősebb példányoké narancsvörös színezetű. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Előfordulás:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Szinte minden típusú víztérben elterjedt. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Táplálék:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Mindenevő. Plankton rákjait, csigákat, rovarlárvákat és hínárt fogyaszt. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Egyéb:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Rendkívül szapora, 10-20 ezer ikrát is lerak. Ragadozó halaink táplálékaként jelentős.</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span>'''''13. Scardinius erythrophthalmus'''''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''''' '''''</span></span>'''(Linnaeus, 1758)'''<span style="color: #000000;"><span>''' '''</span></span><span style="color: #000000;"><span>'''– vöröszányú keszeg '''</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span><u>Ismertetőjegyek</u></span></span><span style="color: #000000;"><span>: </span></span><span style="color: #000000;"><span>Közepesen magas, oldalról lapított testű hal, hát- és hasvonala hasonlóan ívelt. Szája kicsi és fölső állású. Szemgyűrűje sárgásfehér vagy narancsos, benne olykor piciny, vérpiros pettyek láthatók. A nagyobb példányok úszói (főként a farok és anális úszó) élénkpirosak. Hossza:20-25 cm. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Előfordulás:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Lassú folyású vizek hínáros részeit kedveli. Hazánkban tömeghal, de csak ritkán fogyasztják. Külföldön konzervet készítenek belőle. Európában általánosan elterjedt. Elsősorban álló vízi hal, legnépesebb állományai a sekély tavakban, víztározókban és elöregedett holtágakban alakulnak ki. Kisebb számban nagyobb folyók márna és dévérzónájában ill. kis folyók sügérzónájában is megtalálhatók (nyugodtabb vízrészek). </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Táplálék: </u></span></span><span style="color: #000000;"><span>Az ivadékok a zooplankton állatait fogyasztják. Felnőtt korra áttérnek a vízi növények fogyasztására (rügyek, hajtások), de ősszel és télen alkalmilag fogyaszthatnak zooplanktont és vízbe hulló rovarokat is.</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span>'''''14. Ctenopharyngodon idella'''''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' '''</span></span>'''(Valenciennes, 1844)'''<span style="color: #000000;"><span>''' – amur (89:8)'''</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span><u>Ismertetőjegyek</u></span></span><span style="color: #000000;"><span>: </span></span><span style="color: #000000;"><span>Teste erősen megnyúlt, oldalról csak enyhén összenyomott, majdnem hengeres. Szája középállású, bajuszszálai nincsenek, ajka vaskos. Pikkelyei nagyok erősen ülnek. Nagynövésű hal, akár a méteres hosszúságot is elérheti. (30 kg). </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Előfordulás: </u></span></span><span style="color: #000000;"><span>Kínából telepítették hazánkba. Eredeti hazájában folyóvízi halként vált ismertté. Szaporodása a nagy folyók áramló vizében történik. Nálunk főleg állóvizekben, csatornákban, valamint folyóink márna- és dévérzónájában fordul elő (Duna, Zala, Sió, Tisza, Bodrog, Szamos, Balaton, Fertő, Velencei-tó, Tisza-tó, egyéb tavak, víztározók, csatornák, holtágak). </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Táplálék:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Száras növényeket, pl. hínárt fogyaszt. A magasabb rendű növények leveleit és puhább hajtásait erős, vaskos ajkaikkal tépdesik le.</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span>'''''15. Leuciscus cephalus'''''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' '''</span></span>'''(Linnaeus, 1758) '''<span style="color: #000000;"><span>'''– fejesdomolykó '''</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span><u>Ismertetőjegyek:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Teste áramvonalas, orsószerű, oldalról csak kevéssé lapított. Feje viszonylag nagy és széles, orra tompán lekerekített. Szája nagy. A nagyobbak hossza 30-40 cm. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Előfordulás:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Európában és Kis-Ázsiában elterjedt halfaj. Hegyi patakok pisztráng szinttájának jelentős hala, fontos szerepet játszik a hegyvidéki tározók halközösségeiben, de megtalálható nagyobb folyóinkban is. Áramláskedvelő hal, a forrásvidéktől a torkolatig mindenütt előfordul. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Táplálék:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Ragaszkodnak leshelyeikhez, amit csak ívás idején hagynak el. Falánk, mindenevő hal. Kismértékben télen is táplálkoznak (növényi anyag, gerinctelen állatok, alkalmi halevők). Ivadékok csapatokban járva plankton szervezetekre vadásznak.</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span>'''''16. Phoxinus phoxinus'''''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' '''</span></span>'''(Linnaeus, 1758) '''<span style="color: #000000;"><span>'''– fürge cselle (89:1)'''</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span><u>Ismertetőjegyek</u></span></span><span style="color: #000000;"><span>: </span></span><span style="color: #000000;"><span>Teste áramvonalas, orsószerű, oldalról enyhén lapított. Lekerekített tompa orra rövid. Szája félig alsó állású és kicsi. Pikkelyei nagyon aprók, gyengén ülnek a bőrben. Oldalvonala nem teljes, rendszerint csak a test elején látható. A halak oldalát szabálytalan sötét foltok sora mintázza, ívás idején a </span></span><span style="color: #000000;"><span>hímek hastájéka élénkpirosra</span></span><span style="color: #000000;"><span> színeződik. Hosszuk: 6-8 cm. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Előfordulás</u></span></span><span> </span><span style="color: #000000;"><span>Hegyi patakok csapatokban élő hala. A Tapolcai-patakban nagy mennyiségben előfordul, és a föld alatti vizeken át lejut a Tavas barlangba is (Körös-patak, Bódva, Jósva). A sérült példányokból felszabaduló kémiai anyag menekülésre készteti a csapat többi tagját. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Táplálék:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Vízi gerinctelenek, algák, magasabb rendű növények hajtásai, magvai. Védett.</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span>'''''17. Aspius aspius'''''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' '''</span></span>'''(Linnaeus, 1758) '''<span style="color: #000000;"><span>'''– balin'''</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span><u>Ismertetőjegyek</u></span></span><span style="color: #000000;"><span>: </span></span><span style="color: #000000;"><span>Teste megnyúlt, mérsékelten magas, oldalról lapított. Félig fölső állású szája nagy. Nagy növésű hal, 50-70 cm (2-6 kg). </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Előfordulás:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Közép- és Kelet-Európa vizeiben általánosan elterjedt. Nálunk nagyobb folyó és állóvizekben egyaránt megtalálható.</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span><u>Táplálék:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Általában kisebb csapatokban él. A nagyobb példányok a víz felszínéhez közel úsznak és, „iramodáskor” barázdát húznak. Ilyenkor tizedelik a küszcsapatokat. Kezdetben planktont majd egyre nagyobb zsákmányt fogyaszt (halak, békák). Nyíltvízi ragadozó. Kiváló sporthal.</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span>'''''18. Alburnus alburnus'''''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' '''</span></span>'''(Linnaeus, 1758) '''<span style="color: #000000;"><span>'''– küsz '''</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span><u>Ismertetőjegyek</u></span></span><span style="color: #000000;"><span>: </span></span><span style="color: #000000;"><span>Megnyúlt oldalról erősen lapított testű hal. Hátvonala kevésbé, has vonala kisé jobban ívelt. Orra hegyesedő, szeme nagy. Háta igen sötét (kékeszöldtől a feketészöldig). Oldala ezüstös, hasa fehér színű. Testhossza: 10-15, max. 20 cm. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Előfordulás:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Minden olyan álló és folyóvizünkben megtalálható, amelyiknek mérete nem túlságosan kicsi, folyóvíz esetén a sodrás nem túl erős. Legnagyobb állományai a nagy szabad vízfelülettel rendelkező állóvizekben, illetve a folyók dévérzónájában élnek. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Táplálék:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Csapatokba járva keresi táplálékát, mely főleg planktonikus élőlények, vízre hulló rovarok, növényi részek és szerves törmelék. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Jelentősége:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Mivel egyik leggyakoribb aprótermetű halunk, fontos szerepet játszik a ragadozó halak táplálkozásában.</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span>'''''19. Blicca bjoerkna'''''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' '''</span></span>'''(Linnaeus, 1758) '''<span style="color: #000000;"><span>'''– karikakeszeg (89:12)'''</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span><u>Ismertetőjegyek</u></span></span><span style="color: #000000;"><span>:</span></span><span style="color: #000000;"><span> Magas hátú, oldalról lapított testű hal. Feje kicsi, orra rövid és tompán lekerekített, szeme nagy. A páros úszók töve gyakran vörhenyes. Nem nő nagyra, maximális hossza 25-30 cm. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Előfordulás:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Növényzettel sűrűn benőtt, lassú folyású vizeket és tavakat kedveli (többnyire a mélyebb vízrétegeket). Az ívási időszakot kivéve magányos életmódú. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Táplálék:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Vízközt és mederfenéken keresi a táplálékát. Főleg férgeket, rovarlárvákat és puhatestűeket, kisebb részben növényi anyagot fogyaszt. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Jelentősége:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Egyike a leggyakoribb halainknak, húsa szálkás, de jóízű.</span></span></p>
<p class="western"><span style="color: #000000;"><span>'''''20. Abramis brama'''''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' '''</span></span>'''(Linnaeus, 1758) '''<span style="color: #000000;"><span>'''– dévérkeszeg (89:7)'''</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span><u>Ismertetőjegyek</u></span></span><span style="color: #000000;"><span>: </span></span><span style="color: #000000;"><span>Oldalról erősen lapított, magas testű hal. Feje kicsi, orra rövid és tompán lekerekített. A pikkelysorokon fölfelé haladva, méretük lecsökken, a fölső sorokban már csak feleakkorák, mint az oldalvonal közelében. Legnagyobb keszegfajunk, akár a fél méteres hosszt is elérheti. Hazai rekord: 5,46 kg. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Előfordulás:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> A nagyobb folyók lassú szakaszának jellemző hala, melyet róla neveztek el dévérzónának. De tavakban is jelentős (Balaton, Velencei-tó, Tisza-tó). </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Táplálék:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Általában magányosan vagy kisebb csapatokban jár táplálék után. Nagyobb rajokba csak teleléskor tömörül. Főleg fenéklakó, gerinctelen állatokat, de kisebb mértékben plankton szervezeteket és növényi anyagot is fogyaszt. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Jelentősége</u></span></span><span style="color: #000000;"><span>: Halászat és horgászat egyik legjelentősebb zsákmánya.</span></span></p>
<p class="western"><span style="color: #000000;"><span>'''''21. Pelecus cultratus'''''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' '''</span></span>'''(Linnaeus, 1758) '''<span style="color: #000000;"><span>'''– garda (89:11)'''</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span><u>Ismertetőjegyek</u></span></span><span style="color: #000000;"><span>: Teste hosszan megnyúlt, oldalról erősen lapított. Hasvonala domborúan ívelt, a háta viszont majdnem egyenes vonalú. Feje aránylag kicsi, orra rövid és hegyes, a szeme nagy. Szája felső állású, oldalról nézve szinte függőlegesen felfelé irányul. Rövid és kicsi hátúszója a farokrészen helyezkedik el, jóval túl a testhossz felén. Mellúszói feltűnően nagyok, túlérnek a hasúszók tövén. Farokúszója nagy, mélyen bemetszett. Pikkelyei aprók, könnyen leválnak. A nagyobb példányok hossza 30-40, olykor 50 cm is lehet. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Előfordulás:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Eredetileg vándorhal, amelynek élete megoszlik a tenger sós, és a betorkolló folyók édesvize között. A tengertől messzire eltávolodott populációk azonban felhagytak a vándorlással, teljesen édesvíziekké váltak. A hazai állomány nagyobbrészt bővizű folyóinkban illetve nagyobb tavainkban található (Duna, Rába, Rábca, Dráva, Ipoly, Tisza, Szamos, Balaton, Tisza-tó, Fertő-tó). </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Táplálék:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> A nyílt vízben keresi táplálékát, amely a fiatalok esetében zooplankton. A nagyobbak ezt vízre hulló rovarokkal és apró halakkal egészítik ki. Leggyakoribb halzsákmánya a szintén nyílt vízben élő küsz. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Jelentősége:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Régen a garda rendkívül nagy jelentőséggel bírt a Balaton halászatában („látott hal”), az utóbbi két évtizedben azonban a korábbinak tizedét se éri el a zsákmány. Húsa egyébként szálkás, de nagyon kellemes ízű. </span></span></p>
<p class="western"><span style="color: #000000;"><span>'''''22. Tinca tinca'''''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' '''</span></span>'''(Linnaeus, 1758) '''<span style="color: #000000;"><span>'''– compó (89:5)'''</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span><u>Ismertetőjegyek</u></span></span><span style="color: #000000;"><span>: Teste zömök, mérsékelten magas, oldalról enyhén lapított. Feje aránylag nagy, orra hosszú, a szeme kicsi. Csúcsba nyíló száját húsos ajkak keretezik, melyeknek szögletében egy-egy apró, a fiataloknál alig észrevehető bajusz található. Úszói lekerekítettek. Pikkelyei nagyon aprók, erősen tapadnak. A hal testét vastag nyálkaréteg fedi, színe az aranysárgától a majdnem feketéig változó. Fejlett példányainak hossza 20-30, ritkán 40 cm. A hazai horgászrekord 3,74 kg. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Előfordulás:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> A növényzettel gazdagon benőtt sekély tavaknak és a mocsaraknak a jellemző hala, de nem hiányzik a folyókból sem. A főmederben ugyan ritka, de a holtágakban, az áradások után kinn maradó mellékvizekben sokfelé megtalálható. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Táplálék: </u></span></span><span style="color: #000000;"><span>Mindenevő hal, táplálékában egyaránt szerepelnek planktonikus és fenéklakó állatok, növényi magvak és hajtások, valamint bomló szerves anyagok. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Jelentősége</u></span></span><span style="color: #000000;"><span>: Komoly gazdasági jelentősége nincs. Húsa szálkás, de kitűnő ízű.</span></span></p>
<p class="western"><span style="color: #000000;"><span>'''''23. Barbus barbus'''''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' '''</span></span>'''(Linnaeus, 1758) '''<span style="color: #000000;"><span>'''– márna (89:6)'''</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span><u>Ismertetőjegyek</u></span></span><span style="color: #000000;"><span>: Megnyúlt, nagyjából hengeres testű hal, de a feje fölülről, a farokrésze oldalról enyhén lapított. Feje és szeme aránylag kicsi, az orra ellenben hosszú, túlér a száján. A fölső állkapcsán elől 2 kisebb, hátul, a szájszögletében l-l hosszabb bajuszt visel. Pikkelyei kicsik. Fejlett példányai 40-50 cm hosszúak, de 70 centinél hosszabbra is megnőhet. A hazai horgászrekord 8,10 kg. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Előfordulás:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Vizeinkben őshonos európai elterjedésű faj. Sebes folyású mélyebb vizekben az aljzat közelében él. A folyók márnazónájának jellemző és egyben névadó hala. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Táplálék:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Mederfenéken keresi táplálékát, amely férgek, rovarlárvák, csigák és egyéb gerinctelen állatok mellett jelentős arányban tartalmaz növényi anyagokat és szerves törmeléket is. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Jelentősége:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Húsa szálkás, de nagyon ízletes, ikráját ellenben nem ajánlatos fogyasztani, mert mérgező.</span></span></p>
<p class="western"><span style="font-family: Sans sherif, sans-serif;">'''''24. Barbus meridionalis petenyi'''''</span><span style="font-family: Sans sherif, sans-serif;">''' Berg, 1949'''</span><span style="font-family: Sans sherif, sans-serif;"><span>''' - petényi márna'''</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span><u>Ismertetőjegyek</u></span></span><span style="color: #000000;"><span>: Megnyúlt, hengeres testű hal, a feje kúpos, a farokrésze oldalról enyhén összenyomott. Orra hosszú, túlér a száján, szeme közepes nagyságú. Alsó állású, ívelt vonalú száját vastag, húsos ajak övezi. Fölső állkapcsának elején 2 rövidebb, szájszögletében l-l hosszabb bajuszszál található. Pikkelyei aprók. Színezete sárgásbarna, szabálytalanul elszórt sötétebb foltokkal, alsó úszói piszkossárgák. Fejlettebb példányainak testhossza 15-20 cm. Igazán nagy hasonlóságot a </span></span><span style="color: #000000;"><span>márna</span></span><span style="color: #000000;"><span>'' ''</span></span><span style="color: #000000;"><span>mutat hozzá, de annak hátúszója egy kemény, fogazott csonttüskével kezdődik, anális úszója hátrasimítva meg sem közelíti a farokúszó tövét. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Előfordulás:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Tipikus folyóvízi hal, ezen belül is a sebesebb sodrású vizek lakója. Duna, Ipoly, Kemence-patak, Tisza, Bózsva, Keleméri-patak, Bódva, Rakaca, Hernád. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Táplálék:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Vegyes táplálékon él, a mederfenéken található rákocskák, rovarlárvák és csigák mellett lecsipegeti a kövek élőbevonatát, fölszedegeti a vízbe hulló magvakat és rovarokat, sőt az elpusztult élőlények maradványait is. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Jelentősége: </u></span></span><span style="color: #000000;"><span>Tudománytörténeti vonatkozása, hogy az alfaj latin neve Petényi Salamonnak, a neves magyar zoológusnak az emlékét őrzi. Fokozottan védett.</span></span></p>
<p class="western"><span style="color: #000000;"><span>'''''25. Rhodeus sericeus amarus'''''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' '''</span></span><span style="color: #000000;">'''Bloch, 1782'''</span><span style="color: #000000;"><span>''' – szivárványos ökle (89:2)'''</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span><u>Ismertetőjegyek</u></span></span><span style="color: #000000;"><span>: Magas testű, oldalról erősen lapított hal, amelynek mind a háta, mind a hasa erősen ívelt. Orra rövid és tompa, szája kicsi és csúcsba nyíló. A szeme meglehetősen nagy, átmérője körülbelül megegyezik az orr hosszával. Ivás idején a nőstényeknek több centiméter hosszú tojócsöve nő, amellyel nagyobb kagylók kopoltyúüregébe juttatják ikráikat, így biztosítva azok biztonságos kikelését. Az ivadék és a felnőtt példányok faroknyelén egyaránt egy fémes csillogása kékeszöld sáv látható, ami igen jó megkülönböztető bélyeg. Kistermetű faj, mindössze 6-8 centis testhosszt érhet el. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Előfordulás:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Az átlátszó és mély bányatavaktól a sekély mocsarakig, a hegylábi patakoktól a folyamokig gyakorlatilag minden olyan vizünkben megtalálható, ahol a szaporodásához szükséges kagylófajok élnek. Legnagyobb tömegben a sekély, nyugodt, vízi növényekben bővelkedő élőhelyeken fordul elő. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Táplálék:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Nagyobbrészt lebegő algákkal táplálkozik, de jelentős mennyiségben fogyaszt zooplanktont, és lecsipegeti a víz alatti tárgyak élőbevonatát is. Védett.</span></span></p>
<p class="western"><span style="color: #000000;"><span>'''''16. Carassius carassius'''''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' '''</span></span>'''(Linnaeus, 1758) '''<span style="color: #000000;"><span>'''– (arany) kárász (89:4)'''</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span><u>Ismertetőjegyek</u></span></span><span style="color: #000000;"><span>: Igen magas hátú, oldalról erősen lapított hal. Homloka meredeken emelkedik, orra tompa, szája kicsi és csúcsba nyíló. Szeme nagy. Hátúszója körülbelül a hasúszóval egy vonalban kezdődik. Pikkelyei nagyok. Alapszíne aranysárga. A pontyhoz hasonló, de bajuszszálai nincsenek. Közepes méretű faj, hossza 15-25 cm, ritkán 30 centi fölött. A hazai horgászrekord 2,66 kg. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Előfordulás:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> A növényekben gazdag sekély állóvizek jellemző hala. Nagyobb állományai az öreg holtágakban, a mocsarakban alakulnak ki. Elviseli az oxigénszegény viszonyokat, télen pedig (iszapba fúródva) a víz teljes átfagyását is. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Táplálék:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Mindenevő, táplálékát kisebb gerinctelen állatok, növényi hajtások és magvak, valamint szerves hulladékok alkotják. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Jelentősége:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> A folyószabályozások előtt, amikor az Alföld jelentős része még mocsárvilág volt, leggyakoribb halaink egyike a kárász volt. Az ármentesítés után erősen megfogyatkozott, védelme indokolt lenne.</span></span></p>
<p class="western"><span style="color: #000000;"><span>'''''27. Carassius auratus'''''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' '''</span></span>'''(Linnaeus, 1758) '''<span style="color: #000000;"><span>'''– ezüstkárász'''</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span><u>Ismertetőjegyek</u></span></span><span style="color: #000000;"><span>: A kínai aranyhal törzsalakja, nálunk nem őshonos. Két alakja: egy Ny. és egy K. Ázsiai ismert. A betelepítése nem volt sikeres. Természetes úton is igen jelentős gradációja volt megfigyelhető a XX. században. Ikrái barázdálódását más pontyfélék teje indítja be, de a kikelő ivadékok tiszta ezüstkárászok, mivel az idegen örökítő anyaggal való összeolvadás nem következik be. Ez a jelenség csak az európai populációkra jellemző az ázsiaiakra nem. A teste zömök, oldalról lapított, a feje viszonylag kicsi, pikkelyek színe általában ezüstös, de a tőzeges vizekben élőké aranysárga is lehet. Testhossza 20-25 cm, de 40 centinél nagyobb is lehet. A hazai horgászrekord 3,55 kg. Legjobban a </span></span><span style="color: #000000;"><span>kárász</span></span><span style="color: #000000;"><span>'' ''</span></span><span style="color: #000000;"><span>hasonlít hozzá, de annak a hátúszója lekerekített, ennek a fajnak pedig egyenes vagy homorú. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Előfordulás:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> A különböző környezeti feltételekhez kitűnően alkalmazkodik, a hegyi patakok kivételével szinte minden víztípusban megtalálható. Igazi élőhelyét a dús növényzetű sekély állóvizek jelentik, ahol igen nagy állományai alakulhatnak ki. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Táplálék:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Vegyes táplálkozású hal, ezért is képes a különböző vizekben megélni. Főként apróbb gerinctelen állatokat fogyaszt, de élőbevonatot, növényi anyagokat és szerves törmeléket is eszik.</span></span></p>
<p class="western"><span style="color: #000000;"><span>'''''28. Hypophthalmichthys molitrix'''''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' '''</span></span>'''(Valenciennes, 1844)'''<span style="color: #000000;"><span>''' – fehér busa (89:10)'''</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span><u>Ismertetőjegyek</u></span></span><span style="color: #000000;"><span>: Teste megnyúlt, közepesen magas, oldalról lapított. Feje viszonylag nagy, orra rövid, szája kicsi és felső állású. Fejéhez képest kicsi szeme szokatlanul alul helyezkedik el. Pikkelyei aprók. A halak színe ezüstös, nem márványozott. Nagyobb példányainak hossza 50-70 cm, de l méternél nagyobbak is előfordulnak. Az amurral együtt Kínából telepítették hazánkba. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Előfordulás:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> A közepes és nagyobb folyókon kívül jól fejlődik a kisebb és nagyobb tavakban, a víztározókban és a holtágakban is. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Táplálék:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Elsősorban fitoplanktont, azaz parányi lebegő algákat fogyaszt, de sok szerves törmeléket és zooplanktont is eszik. Táplálékát a kopoltyúívek belső oldalán kialakult készülék segítségével szűri ki a vízből. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Jelentősége:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Húsa telítetlen zsírsavakban gazdag, fogyasztása segít az érrendszeri betegségek megelőzésében.</span></span></p>
<p class="western"><span style="color: #000000;"><span>'''''29. Aristichthys nobilis'''''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' '''</span></span>'''(Richardson, 1845)'''<span style="color: #000000;"><span>''' – pettyes busa (89:9)'''</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span><u>Ismertetőjegyek</u></span></span><span style="color: #000000;"><span>: Nyújtott testű, de meglehetősen magas, oldalról lapított hal. Feje nagy, homloka széles, aránylag kicsi szeme a fej alsó részén helyezkedik el. Szemei még a fehér busáénál is alacsonyabban találhatók. Szája fölső állású. Mellúszói nagyok, hátrasimítva túlnyúlnak a hasúszók tövén. Pikkelyei aprók. Testének alapszíne ezüstös, amelyet szabálytalan barnás foltok márványoznak. Nagyobb példányai 50-70 cm hosszúak, de l méternél nagyobb is lehet. A hazai horgászrekord 58,91 kg. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Előfordulás:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Egyaránt megél a folyókban, a tavakban és holtágakban, a víztározókban és a nagyobb csatornákban. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Táplálék:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Táplálékát főként plankton és szerves törmelék alkotja, amit a kopoltyúíveinek belső oldalán kialakult készülék segítségével szűr ki a vízből. A planktonból inkább az állati szervezeteket fogyasztja, az algákat kevésbé. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Jelentősége:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Húsa a fehér busáénál ízletesebb, telítetlen zsírsavakban pedig még gazdagabb, fogyasztása az érelmeszesedés és a szívinfarktus megelőzését is szolgálja.</span></span></p>