Osztály: Actinopterygii – Sugarasúszójú halak II. forrásának megtekintése

<p class="western"><span style="color: #000000;"><span>'''Család: '''</span></span><span style="color: #000000;"><span>'''Cobitidae '''</span></span><span style="color: #000000;"><span>'''– csíkfélék'''</span></span></p>
<p class="western" style="margin-left: 25px;" align="justify"><span>• </span><span style="color: #000000;"><span>Állkapcsaikban fogak nincsenek, de a legtöbb fajnak van garatfoga.</span></span></p>
<p class="western" style="margin-left: 25px;" align="justify"><span>• </span><span style="color: #000000;"><span>Pikkelyeik igen kicsik, a testfelszínűket legtöbb esetben nyálkaréteg borítja.</span></span></p>
<p class="western" style="margin-left: 25px;" align="justify"><span>• </span><span style="color: #000000;"><span>Kinyújtható szájuk körül 3-6 pár bajuszt viselnek.</span></span></p>
<p class="western" style="margin-left: 25px;" align="justify"><span>• </span><span style="color: #000000;"><span>Bélcsatorna kisegítő légzőszervként képes a lenyelt levegőt hasznosítani (oxigénben szegény vizekben is előfordulnak).</span></span></p>
<p class="western"><span style="color: #000000;"><span>'''''30. Misgurnus fossilis'''''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' '''</span></span>'''(Linnaeus, 1758) '''<span style="color: #000000;"><span>'''–'''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' réti csík (88:7)'''</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span><u>Ismertetőjegyek:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Erősen megnyúlt testű kígyószerű hal. Általában 25-30 cm, de említenek 50-70 cm-es példányokat is. Feje és szeme kicsi, orra hosszú és kúpos. Húsos ajkain összesen 10 bajuszszál található, melyek közül 6 a fölső, 4 kisebb az alsó állkapcson helyezkedik el. Háta sötétbarna, oldalán hosszanti csíkok futnak végig, melyek közül a középső barna, a fölötte és alatta lévő pedig okkersárga. Csíkjaink közül a legnagyobb. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Előfordulás:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Tipikus élőhelyei a mocsarak, csatornák, lassú folyású erek. A folyószabályozások előtti lápvilág széles élőhelyet biztosított számára. A még meglévő mocsarakban továbbra is jelentős állományaival találkozhatunk. A lárvák kopoltyúbojtjai és az idősebbek béllégzése lehetővé teszi számukra az oxigénszegény viszonyok elviselését. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Táplálék:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Éjjel táplálkozik. Táplálékát iszaplakó lárvák és állatok, illetve növényi részek és szerves törmelék képezi. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Jelentősége:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> A nagy mocsarak felszámolásával megfogyatkozott a hazai állomány, erre való tekintettel védelmet élvez.</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><br></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span>'''Rend: '''</span></span><span><span style="color: #000000;">'''Siluriformes'''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' – harcsaalakúak'''</span></span></p>
<p class="western" style="margin-left: 25px;"><span>• </span><span style="color: #000000;"><span> A legtöbb faj testét pikkelyek nem borítják, többnyire van zsírúszójuk.</span></span></p>
<p class="western" style="margin-left: 25px;"><span>• </span><span style="color: #000000;"><span> A hát és mellúszó elején általában tüskeszerű úszósugarak állnak.</span></span></p>
<p class="western" style="margin-left: 25px;"><span>• </span><span style="color: #000000;"><span> A felső és alsó ajkakon bajuszszálak vannak.</span></span></p>
<p class="western"><span style="color: #000000;"><span>'''Család: '''</span></span><span style="color: #000000;"><span>'''Ictaluridae'''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' – törpeharcsafelék'''</span></span></p>
<p class="western"><span style="color: #000000;"><span>'''''31. Ictalurus nebulosus'''''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' '''</span></span><span style="color: #000000;">'''(Lesueur, 1819) '''</span><span style="color: #000000;"><span>'''–'''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' törpeharcsa (90:10)'''</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span><u>Ismertetőjegyek</u></span></span><span style="color: #000000;"><span>: Nagyobb példányai 25-30 cm hosszúak, a hazai horgászrekord 1,98 kg. A halak színe az okkersárgától a barnás feketéig változó, oldalait szabálytalan foltok felhőzik. Bőre pikkelytelen, oldalvonala (helyenként kisebb kihagyásokkal) végigfut a testén. Széles szájában sűrű kefefogazat található. Szája körül 8 bajuszszálat visel, melyek közül 4 a felső, 4 az alsó állkapcson foglal helyet. Hátúszójának elején egy erős, szúrós csonttüske van, a mellúszók első sugara hegyes, kimereszthető csonttüskévé alakult. A hátoldalon egy apró zsírúszó helyezkedik el. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Előfordulás:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Igazi élőhelyei a növényzetben gazdag sekély állóvizek, holtágak, amelyekben időnként mértéktelenül képes elszaporodni. Nem hiányzik a folyóvizekből sem. </span></span><span style="color: #000000;"><span>1902-ben került Magyarországra az eredetileg a Mississippi vízrendszerében honos hal.</span></span><span style="color: #000000;"><span> Telepítéséhez fűzött remények nem váltak be, mivel táplálékállatainak hiányában nálunk satnyán fejlődött. Hazánkban természetes ellensége nincs. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Táplálék:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Főként apróbb gerinctelen állatokkal táplálkozik, de mellettük növényi anyagokat is fogyaszt. Nagyobb példányai az apró halivadékot is elkapják. Ikra és ivadékrabló!</span></span></p>
<p class="western"><br></p>
<p class="western"><span style="color: #000000;"><span>'''Család: '''</span></span><span style="color: #000000;"><span>'''Siluridae'''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' – harcsafélék'''</span></span></p>
<p class="western"><span style="color: #000000;"><span>'''''32. Silurus glanis'''''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' '''</span></span>'''Linnaeus, 1758'''<span style="color: #000000;"><span>''' – harcsa (90:9)'''</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span><u>Ismertetőjegyek</u></span></span><span style="color: #000000;"><span>: Hosszúra nyúlt, a fején fölülről, a farokrészén oldalról erősen lapított testű hal. Feje széles, a szeme kicsi. Szája rendkívül nagy, benne több sorban és sűrűn parányi fogacskák ülnek. Felső állkapcsán 2 hosszú, az alsón 4 rövidebb bajuszszál található. Szokatlanul elől lévő és nagyon rövid hátúszója, és igen hosszú farkalatti úszója van, mely a végbélnyílástól egészen a farokúszó tövéig nyúlik. Mellúszójának első sugara vaskos, kemény, csonttüskévé alakul. Teste teljesen pikkelytelen, oldalvonala végig jól látható. Színe a világosabb zöldesbarnától a feketéig terjedhet, rendszerint márványozott. A viza után legnagyobbra növő hala vizeinknek. A kifejlett példányok 1-1,5 m hosszúak és 10-15 kg tömegűek. A hazai horgászrekord 98 kg. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Előfordulás:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Tipikus élőhelyét a nem köves aljzatú folyó és állóvizek képezik, oxigénigénye alacsony. Hazánkban a kisebb patakok kivételével szinte mindenütt megtalálható. A magyarországi vizekben őshonos, elterjedt faj. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Táplálék:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Falánk ragadozó, tápláléka elsősorban halakból áll, de bőségesen fogyaszt méretének megfelelő gerinctelen állatokat is. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Jelentősége:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Húsa szálkamentes, és bár zsírtartalma nagy, rendkívül ízletes.</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><br></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span>'''Rend: '''</span></span><span><span style="color: #000000;">'''Salmoniformes'''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' – lazacalakúak'''</span></span></p>
<p class="western"><span style="color: #000000;"><span>'''Család: '''</span></span><span style="color: #000000;"><span>'''Umbridae'''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' – pócfélék'''</span></span></p>
<p class="western" style="margin-left: 25px;" align="justify"><span>• </span><span style="color: #000000;"><span> Kistestű halak, melyek Európában és Észak-Amerikában szigetszerűen elterjedtek.</span></span></p>
<p class="western" style="margin-left: 25px;" align="justify"><span>•</span><span style="color: #000000;"><span> Az alacsony oxigénviszonyokhoz hajszálerekkel átszőtt úszóhólyagjuk révén alkalmazkodtak, így a légköri levegő oxigénjét is képesek felvenni.</span></span></p>
<p class="western" style="margin-left: 25px;" align="justify"><span>• </span><span style="color: #000000;"><span> Kisszámú ikrát raknak, melyet a kikelésig őriznek.</span></span></p>
<p class="western"><span style="color: #000000;"><span>'''''33. Umbra krameri'''''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' '''</span></span>'''Walbaum, 1792'''<span style="color: #000000;"><span>''' – lápi póc (88:8)'''</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span><u>Ismertetőjegyek</u></span></span><span style="color: #000000;"><span>: Kistermetű faj. Hátúszója a csukafélékhez hasonlóan hátratolódott, úszóik lekerekítettek (lásd. pl. a farokúszót). Pikkelyei aránylag nagyok (cikloid), és nemcsak a testet, hanem a fej hátsó részét is befedik. Szájában apró, kúpszerű fogak ülnek (kefefogazat). Testhossza ritkán haladja meg a 10 cm-t. Alapszíne barna, de a fején és a testén szabálytalanul elszórt fekete foltok láthatók. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Előfordulás:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Őshonos és egyben bennszülött halunk. Igazi otthonát a nagy lápvidékeken találta meg, ahol nagy tömegekben élt. Manapság hűvös, tiszta vizű mocsarakban, tőzeg- és kubikgödrökben fordul elő. Kisebb-nagyobb állományai a folyók holtágaiban, alföldi sekély tavakban, kisebb vízfolyásokban és csatornákban is megtalálhatók. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Táplálék:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> A fiatalabbak zooplanktonnal táplálkoznak, az idősebbek férgeket, bolharákokat, rovarlárvákat, alkalomszerűen apró halivadékot fogyasztanak. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Jelentősége:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Kiemelt értékű, a hazai Vörös könyvben is szereplő halunk. Fokozottan védett.</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><br></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span>'''Család: '''</span></span><span style="color: #000000;"><span>'''Esocidae '''</span></span><span style="color: #000000;"><span>'''– csukafélék'''</span></span></p>
<p class="western" style="margin-left: 25px;" align="justify"><span>• </span><span style="color: #000000;"><span> Hátúszójuk egészen hátra tolódott a farok alatti úszó fölé, így rendkívül nagy kezdősebességre képesek szert tenni. Testalkatuk a lesből való táplálékszerzéshez alkalmazkodott.</span></span></p>
<p class="western" style="margin-left: 25px;" align="justify"><span>• </span><span style="color: #000000;"><span> Fejük kacsacsőrszerű. Szájukban tűhegyes fogak ülnek. Fogai visszafelé hajlanak, ami szinte lehetetlenné teszi az áldozat menekülését.</span></span></p>
<p class="western"><span style="color: #000000;"><span>'''''34. Esox lucius'''''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' '''</span></span>'''Linnaeus, 1758'''<span style="color: #000000;"><span>''' – csuka (88:4)'''</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span><u>Ismertetőjegyek</u></span></span><span style="color: #000000;"><span>: Színezete változó, többnyire zöldes, világosabb harántcsíkozattal. Ez teszi lehetővé elrejtőzését egy-egy hínármezőben, nádfalban vagy vízbe lógó faágak között. Hosszú életű, nagytermetű faj. Hossza meghaladhatja az l métert, tömege a 20 kg-ot. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Előfordulás:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Az északi félgömb mérsékelt és hideg égövi részén egyaránt általánosan elterjedt, kivéve a gyors folyású vizeket. Folyókban a csendesebb részeken él. Szinte minden ki nem száradó állóvízben megtalálható. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Táplálék:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Tápláléka szinte kizárólag halakból áll, de mivel rendkívül falánk ragadozó, szinte minden száján beférő mozgó élőlényt megtámad a békától kezdve a madárfiókáig. Lesből támad, áldozatát nem üldözi. Nappali ragadozó.</span></span></p>
<p class="western"><br></p>
<p class="western"><span style="color: #000000;"><span>'''Család: '''</span></span><span style="color: #000000;"><span>'''Salmonidae'''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' – lazacfélék'''</span></span></p>
<p class="western" style="margin-left: 25px;" align="justify"><span>• </span><span style="color: #000000;"><span> Közepes és nagytermetű halak, melyek általánosan elterjedtek az északi félteke mérsékelt és hideg égövi vizeiben is.</span></span></p>
<p class="western" style="margin-left: 25px;" align="justify"><span>• </span><span style="color: #000000;"><span> Testüket </span></span><span style="color: #000000;"><span>cikloid </span></span><span style="color: #000000;"><span>pikkelyek borítják.</span></span></p>
<p class="western" style="margin-left: 25px;" align="justify"><span>• </span><span style="color: #000000;"><span> Jellegzetes képződményeik a hát és farokúszó között elhelyezkedő zsírúszó (tartalék tápanyag raktározás).</span></span></p>
<p class="western"><span style="color: #000000;"><span>'''''35. Salmo trutta m. fario'''''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' '''</span></span>'''Linnaeus, 1758'''<span style="color: #000000;"><span>''' – sebes pisztráng (88:3)'''</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span><u>Ismertetőjegyek</u></span></span><span style="color: #000000;"><span>: Teste hengeres, szája nagy, fogai erősek. Hátát és oldalát világos udvarral körülvett fekete és piros pettyek tarkítják. Maximális hossza 60 cm, de hazánkban ritkán nő meg ekkorára. Hát- és farokúszója között kicsiny zsírúszót visel. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Előfordulás:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Európában őshonos halfaj, mely telepítéssel a világ szinte minden tájára eljutott. Kizárólag a gyors folyású hegyi patakok lakója, amelyeknek vízhőmérséklete nyáron sem éri el a 20°C-ot. Általában alámosott partoldalak és mélyebb medencék a kedvelt tartózkodási helyei. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Táplálék:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Táplálékát alsóbbrendű rákok, rovarlárvák, vízre hulló rovarok és kisebb halak alkotják. Többnyire lesből támadnak. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Jelentősége:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Legízletesebb halaink egyike, szaporításával és nevelésével már igen régen foglalkoznak.</span></span></p>
<p class="western"><br></p>
<p class="western"><span style="color: #000000;"><span>'''''36. Oncorhynchus mykiss'''''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' '''</span></span>'''(Walbaum, 1792)'''<span style="color: #000000;"><span>''' '''</span></span><span style="color: #000000;"><span>'''– szivárványos pisztráng'''</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span><u>Ismertetőjegyek</u></span></span><span style="color: #000000;"><span>: Testfelépítése a szivárványos pisztrángéhoz hasonló, bár oldalról jobban lapított, feje valamivel kisebb, a szeme nagy. Szája nagy, benne kisebb fogak sorakoznak. Oldala ezüstös, középen egy halványlila sávval, mely íváskor szivárvány színűvé változik. Testét és úszóit sok apró fekete petty díszíti. Farokúszója jól fejlett, a hátsó vége enyhén homorú, és előtte a hátoldalon egy kis zsírúszó található. Hazánkban ritkán nő meg 40 cm-nél nagyobbra. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Előfordulás:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> A sebes pisztránghoz hasonlóan a hegyi és hegylábi vizeket kedveli, de oxigénigénye kisebb, ezért jobban tűri a víz felmelegedését. Magyarországra 1885-ben hozták be, és azóta számos vizünkbe betelepítették. Úgy tűnik azonban, hogy fennmaradása csak az ismétlődő telepítéseknek köszönhető, stabil, önfenntartó állományáról nem tudunk. (Tisza, Bózsva, Kemence-patak, Sajó, Bódva, Jósva). </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Táplálék:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Tápláléka gerinctelen állatokból és kisebb halakból kerül ki. Zsákmányát egyaránt szedi a mederfenékről, a víz felszínéről és a közbülső vízrétegekből.<br><br></span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span>'''Rend: '''</span></span><span><span style="color: #000000;">'''Gadiformes'''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' – tőkehalalakúak'''</span></span></p>
<p class="western"><span style="color: #000000;"><span>'''Család: '''</span></span><span style="color: #000000;"><span>'''Gadidae'''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' – tőkehalfélék'''</span></span></p>
<p class="western" style="margin-left: 25px;"><span>• </span><span style="color: #000000;"><span> A hasúszók gyakran egészen torokállásúak.</span></span></p>
<p class="western" style="margin-left: 25px;"><span>• </span><span style="color: #000000;"><span> Állukról egyetlen bajuszszál ered.</span></span></p>
<p class="western" style="margin-left: 25px;"><span>• </span><span style="color: #000000;"><span> A legtöbb fajnak kettő, néhánynak három vagy csak egy hátúszója van.</span></span></p>
<p class="western" style="margin-left: 25px;"><span>• </span><span style="color: #000000;"><span> Földünk északi féltekének hidegebb vizeiben fordulnak elő.</span></span></p>
<p class="western"><span style="color: #000000;"><span>'''''37. Lota lota '''''</span></span>'''(Linnaeus, 1758)'''<span style="color: #000000;"><span>''''' '''''</span></span><span style="color: #000000;"><span>'''– menyhal (90:8)'''</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span><u>Ismertetőjegyek</u></span></span><span style="color: #000000;"><span>: Harcsaszerű, a feji részén fölülről, farki részén oldalról lapított hal. Szája nagy, benne apró, hegyes fogak vannak. Alsó állkapcsáról egyetlen bajuszszál csüng. Két hátúszója közül az első rövidebb, a második igen hosszú. Farkalatti úszója is nagyon hosszú. Hasúszói szokatlanul elöl, a toroktájon helyezkednek el. Pikkelyei nagyon aprók, alig észrevehetők. Testének színe zöldesbarna, sötétebb márványozással. A nagyobb példányok hossza 40-50 cm, ritkán 60 centi körüli. A hazai horgászrekord 2,73 kg. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Előfordulás:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Rejtőzködő életmódú. Fenéklakó hal, többnyire a kövek között vagy a part üregeiben búvik meg. Hidegvíz kedvelő, télen a hideg vízben ívik. A felmelegedő tavakban nyári álmot alszik. Hazánk minden nagyobb folyójában megtalálható. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Táplálék:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Fiatalabb korban a táplálékát elsősorban fenéklakó gerinctelen állatok alkotják, a 20 cm fölöttiek viszont áttérnek a ragadozó életmódra, s főként halakat fogyasztanak. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Jelentősége:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Hidegkedvelő faj lévén aktivitásának maximuma a téli hónapokra esik, amikor nem folyik intenzív halászat, pedig szálkamentes húsa kitűnő ízű, nagyméretű mája az ínyencek csemegéje.<br><br></span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span>'''Rend: '''</span></span><span><span style="color: #000000;">'''Gasterosteiformes'''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' – pikóhal–alakúak'''</span></span></p>
<p class="western"><span style="color: #000000;"><span>'''Család: '''</span></span><span style="color: #000000;"><span>'''Gasterosteidae'''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' – pikóhalfélék'''</span></span></p>
<p class="western"><span>• </span><span style="color: #000000;"><span> A hasúszók tüskévé módosultak.</span></span></p>
<p class="western"><span>• </span><span style="color: #000000;"><span> Szaporodáskor a hím növényi anyagból fészket épít, majd a lerakott ikrákat őrzi.</span></span></p>
<p class="western"><span>• </span><span style="color: #000000;"><span> Főleg édesvíziek, de tengerekben is előfordulnak.</span></span></p>
<p class="western"><span style="color: #000000;"><span>'''''38. Gasterosteus aculeatus'''''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' '''</span></span>'''Linnaeus, 1758'''<span style="color: #000000;"><span>''' '''</span></span><span style="color: #000000;"><span>'''– tüskés pikó'''</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span><u>Ismertetőjegyek</u></span></span><span style="color: #000000;"><span>: Hátán, a hátúszó előtt általában 3, hasúszói helyén l-l hegyes, felmereszthető csonttüske van. Pikkelyei nincsenek, azok védő szerepét a bőrben található csontlemezek veszik át, melyek a fejtől a végbélnyílásig húzódnak. Színe zöldesbarna, sötét foltokkal mintázva, ívás idején a hímek torka és hasa vöröslő. Apró termetű hal, a hossza csupán 6-8 cm. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Előfordulás:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> A tüskés pikó nagyszerűen alkalmazkodik a különböző hőmérsékletű és sótartalmú vizekhez, ezért tengeri és édesvízi állományai egyaránt léteznek. Hazánkba valószínűleg az Al-Duna felől érkeztek az első példányok. Lelőhelyei egyelőre a Duna mentére korlátozódnak: Öreg-Duna (mellékágak), Mosoni-Duna, Duna. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Táplálék:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> A fiatalok kezdetben planktonevők, később emellett algákat, vízre hulló apró magvakat, rovarokat és egyéb vízi gerinctelen állatokat fogyasztanak. ***Áprilistól júliusig ívik, a hímek növényi anyagokból fészket építenek. A nőstényt a hím az ikra lerakása után azonnal elűzi és egyedül őrzi az ikrákat, gondozza a fészket és a kikelő halivadékokat.</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><br></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span>'''Rend: '''</span></span><span><span style="color: #000000;">'''Perciformes'''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' – sügéralakúak'''</span></span></p>
<p class="western"><span style="color: #000000;"><span>'''Család: '''</span></span><span style="color: #000000;"><span>'''Percidae'''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' – sügérfélék'''</span></span></p>
<p class="western" style="margin-left: 25px;"><span>• </span><span style="color: #000000;"><span> Testük megnyúlt, karcsú, hátúszójuk két része egymástól elkülönül.</span></span></p>
<p class="western" style="margin-left: 25px;"><span>• </span><span style="color: #000000;"><span> Ctenoid pikkelyek borítják.</span></span></p>
<p class="western" style="margin-left: 25px;"><span>• </span><span style="color: #000000;"><span> A kopoltyúfedő hátrafelé tüskeszerű nyúlványban végződik.</span></span></p>
<p class="western" style="margin-left: 25px;"><span>• </span><span style="color: #000000;"><span> Édesvízi halak.</span></span></p>
<p class="western"><span style="color: #000000;"><span>'''''39. Perca fluviatilis'''''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' '''</span></span>'''Linnaeus, 1758'''<span style="color: #000000;"><span>''' – sügér (90:5)'''</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span><u>Ismertetőjegyek</u></span></span><span style="color: #000000;"><span>: Oldalról lapított testű, kis-közepes termetű hal. Háta sötétzöld, oldala fénylő, sárgászöld, a has sárgásfehér. Mell-, farokalatti és farokúszói pirosas színezetűek. A nagyobb példányok 20-30 cm hosszúak, a hazai horgászrekord 2,43 kg. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Előfordulás:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Őshonos halunk. Lassúbb folyó- és állóvizeinkben szinte mindenütt előfordul. A víz tisztaságára azonban érzékeny. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Táplálék:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> A kisebbek fenéklakó szervezetekkel táplálkoznak, amelyeket szinte válogatás nélkül fogyasztanak, az idősebbek emellett egyre több apró halat zsákmányolnak. Mivel falánk ragadozó és ivadékpusztító a tógazdaságokban irtják. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Jelentősége:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Kevéssé szálkás, ízletes húsa a süllőével vetekszik, de a nagyobb példányok ritkasága miatt csekély a jelentősége.</span></span></p>
<p class="western"><span style="color: #000000;"><span>'''''40. Stizostedion lucioperca'''''</span></span><span style="color: #000000;">''' (Linnaeus, 1758)'''</span><span style="color: #000000;"><span>''' – (fogas) süllő (90:6)'''</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span><u>Ismertetőjegyek</u></span></span><span style="color: #000000;"><span>: Erősen megnyúlt, oldalról összenyomott hal. Feje, szája nagy, benne erős fogak ülnek. Zöldesszürke alapszínét szabálytalan alakú és elrendeződésű sötétebb harántsávok mintázzák. A nagyobb példányok 50-60 cm hosszúak, de egy méternél nagyobb is lehet. A hazai horgászrekord 14,5 kg. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Előfordulás:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Vizeinkben őshonos. A nem túlságosan gyors folyószakaszokon és a jó oxigén-ellátottságú állóvizekben egyaránt jól érzi magát. A Balaton híres hala. A l,5 kg-nál nagyobb példányokat nevezik fogasnak. (Öreg-Duna, Mosoni-Duna, Duna, Rábca, Rába, Tisza, Szamos, Bodrog, Sajó, Bódva Balaton, Kis-Balaton, Fertő, Velencei-tó, Tisza-tó. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Táplálék:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Az adott vízterületen gyakori halak közül válogatja táplálékát, nem annyira faj, mint inkább méret alapján szelektálva közöttük, a kisebb méretűeket részesítve előnyben. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Jelentősége:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Egyike legfontosabb halainknak, mind halászati, mind horgászati szempontból. Húsa rendkívül ízletes.</span></span></p>
<p class="western"><span style="color: #000000;"><span>'''''41. Zingel zingel '''''</span></span>'''(Linnaeus, 1766)'''<span style="color: #000000;"><span>''' – magyar bucó'''</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span><u>Ismertetőjegyek</u></span></span><span style="color: #000000;"><span>: Megnyúlt, hengeres testű hal. Sárgásbarna oldalát többnyire nagy, szabálytalan alakú sötét foltok, olykor ferde harántsávok (4-5) mintázzák. Jól fejlett példányai 20-30 cm hosszúak, az ennél nagyobbak igen ritkák. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Előfordulás:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Bennszülött halfajunk. Kifejezetten folyóvízi hal, amely állóvizekben nem marad meg. Áramláskedvelő volta ellenére sem ragaszkodik azonban a sebes sodrású vízhez, megél a lassabb szakaszokon is (Duna, Rába, Tisza, Szamos, Körösök). </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Táplálék:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Apróbb fenéklakó szervezetekkel és szerves törmelékkel táplálkozik. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Jelentősége:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Fokozottan védett (100 000 Ft.)! A folyókon megépülő vízlépcsők veszélyeztetik az állományát, mivel a duzzasztók felső szakaszán kialakuló lassú áramlási viszonyok mellett nem találja meg az életfeltételeit, továbbá a szaporodásához fontos iszapmentes aljzatot is elveszti.</span></span></p>
<p class="western"><span style="color: #000000;"><span>'''''42. Zingel streber'''''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' '''</span></span>'''(Siebold, 1863)'''<span style="color: #000000;"><span>''' '''</span></span><span style="color: #000000;"><span>'''– német bucó'''</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span><u>Ismertetőjegyek</u></span></span><span style="color: #000000;"><span>: Egyedül legközelebbi rokona, a </span></span><span style="color: #000000;"><span>magyar bucó</span></span><span style="color: #000000;"><span>'' ''</span></span><span style="color: #000000;"><span>hasonlít hozzá annyira, hogy ránézésre összetéveszthető. Attól kisebb max. 20 cm-re nő meg, annak a teste és faroknyele vaskosabb, mintázata elmosódottabb és az első hátúszója hosszabb. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Előfordulás:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Bennszülött halfajunk. Kizárólag folyóvizekben élő, kifejezetten áramláskedvelő faj, amely állóvizekben nem él meg. A Dunában és mellékfolyóiban fordul elő. Csapatokban él, ikráit a magyar bucóhoz hasonlóan köves-kavicsos aljzatra rakja. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Táplálék:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Fenéklakó szervezetek alkotják (férgek, kis rákok, rovarlárvák és puhatestűek, de a víz által görgetett hordalékból is kiszedegeti a szerves törmeléket). </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Jelentősége:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Fokozottan védett.</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><br></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span>'''Család: '''</span></span><span style="color: #000000;"><span>'''Gobidae '''</span></span><span style="color: #000000;"><span>'''– gébfélék'''</span></span></p>
<p class="western" style="margin-left: 25px;" align="justify"><span>• </span><span style="color: #000000;"><span> Hasúszóik összenőve tapadókorongokat alkotnak.</span></span></p>
<p class="western" style="margin-left: 25px;" align="justify"><span>• </span><span style="color: #000000;"><span> Általában nincs oldalvonaluk.</span></span></p>
<p class="western" style="margin-left: 25px;" align="justify"><span>• </span><span style="color: #000000;"><span> A hím kövek alatti üregekben készíti el az ikrák lerakására alkalmas helyet. Kikelésükig őrzi azokat.</span></span></p>
<p class="western" style="margin-left: 25px;" align="justify"><span>• </span><span style="color: #000000;"><span> Legtöbb faj tengeri, de számos él félsós- és édesvízben.</span></span></p>
<p class="western" style="margin-left: 25px;" align="justify"><span>• </span><span style="color: #000000;"><span> Néhány faj képes a partra kijönni és ott huzamos ideig tartózkodni.</span></span></p>
<p class="western"><span style="color: #000000;"><span>'''''43. Proterorhinus marmoratus'''''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' '''</span></span>'''(Pallas, 1814)'''<span style="color: #000000;"><span>''' '''</span></span><span style="color: #000000;"><span>'''–'''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' tarka géb (90:3)'''</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span><u>Ismertetőjegyek</u></span></span><span style="color: #000000;"><span>: Sárgás alapszínét sötét, szabálytalan alakú foltok márványozzák. Apró termetű hal, a nagyobbak hossza 6-8, maximum 10 cm. Megnyúlt, oldalról erősen összenyomott testű. Orra csúcsán az elülső orrnyílások meghosszabbításaként egy-egy rövid kis csövecske látható. Szája kicsi, állkapcsain parányi fogacskák ülnek. Hasúszói a mellúszók alatt helyezkednek el, egymással összenőttek, tapadókorongként is használhatók (rögzíti magát kövekhez és más tárgyakhoz). </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Előfordulás:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Eredetileg a félsós tengeröblök lakója, de az édesvízhez is jól alkalmazkodik. Főként a lassú mozgású folyóvizekben és az állóvizekben szaporodik el. A folyók parti zónáinak hala, a kövek, növényzet alatt és között rejtőzik. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Táplálék:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Plankton szervezetekkel, apró fenéklakó gerinctelen állatokkal és a hínárnövényzet élőbevonatával táplálkozik.</span></span><span style="color: #000000;"><span><u> Jelentősége:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Védett.</span></span></p>
<p class="western" align="justify"><br></p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span>'''Rend: '''</span></span><span><span style="color: #000000;">'''Scorpaeniformes'''</span></span><span style="color: #000000;"><span>''' – sárkányfejűhal-alakúak'''</span></span></p>
<p class="western" style="margin-left: 25px;"><span>• </span><span> </span><span style="color: #000000;"><span>Fejükön, kopoltyúfedőjűkön és esetleg a testükön tüskeszerű nyúlványok lehetnek.</span></span></p>
<p class="western" style="margin-left: 25px;"><span>• </span><span> </span><span style="color: #000000;"><span>Testük gyakran pikkelynélküli vagy csontlapokkal borított.</span></span></p>
<p class="western"><span style="color: #000000;"><span>'''Család: '''</span></span><span style="color: #000000;"><span>'''Cottidae '''</span></span><span style="color: #000000;"><span>'''– kölöntefélék'''</span></span></p>
<p class="western" style="margin-left: 25px;"><span>• </span><span> </span><span style="color: #000000;"><span>Mellúszóik szárnyszerűen nagyok. </span></span></p>
<p class="western" style="margin-left: 25px;"><span>• </span><span> </span><span style="color: #000000;"><span>Szemeik alatt csonttüskék merednek.</span></span></p>
<p class="western" style="margin-left: 25px;"><span>• </span><span style="color: #000000;"><span> ltalában kis testűek, fenék lakók.</span></span></p>
<p class="western">'''''44. Cottus gobio''<span style="color: #000000;" ><span></span></span> Linnaeus, 1758<span style="color: #000000;" ><span></span></span> <span style="color: #000000;" ><span></span></span>– botos kölönte (90:1)'''</p>
<p class="western" align="justify"><span style="color: #000000;"><span><u>Ismertetőjegyek</u></span></span><span style="color: #000000;"><span>: Feje nagyon széles, felülről lapított. Szája nagy, álkapcsain apró fogacskák ülnek. Mellúszói szárnyszerűen nagyok, két hátúszója szorosan egymás mellett helyezkedik el. Teste csupasz, pikkelyei egyáltalán nincsenek. Sárgásszürke alapszínét sötétbarna foltok márványozzák. Apró termetű hal, jól fejlett példányai 10-12 cm hosszúak. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Előfordulás:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Tiszta, sebes sodrású, köves és kavicsos medrű folyóvizek áramláskedvelő hala. Itthonról két folyóból ismert: az Öreg-Duna és az Ipoly. </span></span><span style="color: #000000;"><span><u>Táplálék:</u></span></span><span style="color: #000000;"><span> Főleg rovarlárvák, puhatestűek és egyéb fenéklakó gerinctelenekből áll. Alkalomadtán halivadékokat is zsákmányol.</span></span></p>