Családsorozat: Scarabaeoidea – lemezescsápú bogarak

Csoport: Holometabola – Teljesátalakulású rovarok

Rendsorozat: Neuropterida 

Rend: COLEOPTERA - bogarak

Alrend: Polyphaga

Családsorozat: Scarabeoidea - lemezescsápú bogarak

Család: Lucanidae – szarvasbogarak

Térdesen ízelt csápjuk tőíze hosszú, az utolsó 3-4 íz lemezszerűen megnyúlt, mereven egymáshoz simul. Általában nagytermetű, sötét színű bogarak (bár vannak közöttük egészen kicsik is, pl. szőrős szarvasbogár – Aesalus scarabaeoides vagy éppen élénk színezetűek, pl. Lamprina spp. is), amelyeknél gyakori, hogy a hímek rágói erősen fejlettek, s szerepük a szexuális versengésben van. Pajor alakú lárváik korhadó fákban fejlődnek, a kifejlett bogarak (többnyire a hímek) pedig reves fák kifolyó nedveit nyalogatják, vagy nem táplálkoznak. A világon mintegy 1050 fajuk ismert, s közülük hazánkban 6 fordul elő.

25. Lucanus cervus (Linnaeus, 1758) – nagy szarvasbogár (52:1a-b)

Közép-Európa legnagyobb bogara, 25-100 mm hosszú. A gesztenyebarna színű hím rágói agancsszerűek, fején erős harántléc van (a rágók nagysága a lárvakorban kapott táplálék mennyiségétől és minőségétől függ). A nőstény rágói és feje egyszerűek. Magyarország erdős területein mindenfelé előfordul, de állományai erősen fogyatkoznak. Főleg tölgyesekben él, ahol a fák kicsorgó nedvével táplálkozik. A nőstény a tojásokat főként korhadó tölgytuskók (Quercus spp.) gyökerei közé rakja, bár néha más fafajokat is választhat. A lárvák a fa korhadékait fogyasztják, abban vastag járatokat vájnak. Fejlődésük 3-5 évig tart (ez alapvetően a klimatikus viszonyoktól és a rendelkezésre álló táplálék mennyiségétől függ). Bebábozódásuk során a fák törmelékeiből gubót készítenek, amelyből a 6. éven bújik ki a kifejlett bogár. A hímek megvívnak egymással a nőstényekkel való szaporodás lehetőségéért, s látványos csatáik során egészen komoly sérüléseket is okozhatnak egymásnak. Védett!

26. Dorcus parallelipipedus (Linnaeus, 1758) – kis szarvasbogár (52:2)

17-32 mm hosszú, matt fekete színű faj. A hím rágója normális méretű, alig nagyobb, mint a nőstényé, s rajta a középtájékon egy felfelé álló bütyök figyelhető meg (ez a nőstényeknél hiányzik). Dombos, hegyes területeken, főleg lomberdőkben él. Lárvája mindenféle korhadó fában fejlődhet. Életmódja hasonló az előző fajéhoz. Védett!

Család: Cetoniidae – virágbogarak

A virágbogarak általában élénk színezetű, gyakorta fémesen csillogó bogarak, amelyek között a színpompás fajok (pl Aphelorrhina spp.) mellet igazi óriások is előfordulhatnak (pl. Goliathus spp.). Karmaik – amelyek tövén nincs fog – egyforma hosszúak, csápjaik töve felülről is látható, rágóikat a fejpajzs takarja. Pajor alakú lárváik korhadt fában, talajban vagy hangyabolyban fejlődnek (egyes fajok egész életükben a hangyák vagy termeszek vendégei), s a legtöbbször szaproxilofágok (korhadó faanyaggal táplálkoznak). Az imágók melegkedvelők és általában nappal aktív állatok, virágokon, erjedő gyümölcsökön vagy fák kifolyó nedvén táplálkoznak. A pusztai fajok többsége lágyszárú növények (pl. bogáncsfélék – Carduus spp.) fiatal részeit hámozgatja, s a sérült részen kiszivárgó nedvet nyalogatja. A legtöbb faj esetében elmondható, hogy hártyás szárnyukat a szárnyfedők oldalánál megfigyelhető kis résen nyújtják ki, így a szárnyfedőik repülés közben is zárva maradnak. A világon 2300, Magyarországon 15 virágbogár faj ismert.

27. Cetonia aurata (Linnaeus, 1758) – aranyos rózsabogár (53:12)

Teste 13-24 mm hosszú. Általában zöld színű állatok (aranyos színű, fémes csillogással), de néha lilás, kékes ill. bíborvörös színűek is lehetnek. A szárnyfedőin néhány hosszúkás, haránt irányú fehér folt figyelhető meg (amelyek néha hiányozhatnak is). A mellfedő nyúlványának vége lekerekített, nem ellaposodó (ennek a bélyegnek a segítségével a hozzá hasonló megjelenésű hazai Protaetia fajoktól jól el lehet különíteni). Áprilistól október végéig repül. Kifejezetten napfénykedvelő faj. Lárvái korhadt fában, komposztban, hangyabolyban (pl. Formica fajok fészkeiben) fordulnak elő. A kifejlett imágók elsősorban rózsafélék (Rosa spp.), bodzafélék (Sambucus spp.) vagy éppen somok (Cornus spp.) virágain fordulnak elő, de megtaláljuk őket gyümölcsökön, terméseken, vagy egyéb növények virágzatán is. A virágok lerágásával kárt okozhat.

28. Protaetia aeruginosa (Drury, 1770) – pompás virágbogár

25-30 mm hosszú, s ezzel a hazai virágbogarak között meglehetősen nagytermetűnek számít. Szárnyfedőin nincsenek fehér foltok és a középtájék mögött, a varrat mellett nincs hosszanti mélyített felület, ill. ez a terület nem is pontozott erősebben (a mélyített és erősen pontozott terület hiánya minden más hazai Protaetia és Cetonia fajtól elkülöníti). Lombos erdőkben, különösen tölgyerdőkben fordul elő nagyobb gyakorisággal. A lárva leggyakrabban faodvakban fejlődik. A kifejlett bogár általában a lombkorona magasságában tartózkodik és fák kicsorgó nedvével táplálkozik Védett!

29. Tropinota hirta (Poda, 1761) – bundásbogár (53:14)

8-13 mm hosszú, viszonylag kisméretű virágbogár. Fekete színű, sűrű világosszürke szőrökkel borított bogár. Szárnyfedői lapítottak, előhátán nincsenek fehér foltok (ez alapján jól elkülöníthetjük a hazánkban is élő és előhátán is pontozott sokpettyes virágbogártól – Oxythyrea funesta). Magyarországon mindenfelé elterjedt és esetenként igen gyakori. Tömeges megjelenése tavasszal a pongyolapitypang (Taraxacum officinale) virágzásával esik egybe. Ekkor főleg a rétek virágait fogyasztja, majd a gyümölcsfák virágzásakor a kertekbe húzódik, ahol a fák virágait károsítja. Elsősorban virágport fogyaszt, de a virágok nemesebb részeit is elrághatja, ezért ha elszaporodik komoly károkat is okozhat. A nőstény tojásait a talajba rakja. A kikelő lárvák korhadó növényi anyagokkal táplálkoznak és 2-3 hónapos fejlődés után bebábozódnak. Egy nemzedéke van. A kifejlett bogár a talajban telel át. Hűvös időben és éjszaka a gyepszintben, vagy a talajban rejtőzködik.

30. Trichius sexualis Bedel, 1906 – keleti prémesbogár

11-17 mm hosszú, fekete alapszínű bogár, amelynek testét nagy felületen sárga színű, gyapjas szőrbunda takarja. Szárnyfedői sárgák, 3-3 fekete sávval (bár mintázata igen változatos lehet). Hazánkban mindenfelé előfordul, de elsősorban hegy- és dombvidékeken találkozhatunk vele. Június-júliusban virágokon találjuk, különösen a koloncos legyezőfüvön (Filipendula vulgaris) ill. ernyős- és fészkesvirágzatú növényeken. A lárvák korhadt lombos fák anyagát fogyasztják. Repülés közben szárnyfedőit – a legtöbb virágbogárral ellentétben – nyitva tartja.

Család: Dynastidae – orrszarvú bogarak

Nagyméretű zömök testű bogarak, a csáp töve felülről nem látható, mert a fejpajzs eltakarja, a rágók viszont felülről is láthatók. Az ivari dimorfizmus a legtöbbször jól megfigyelhető: a hímek fején és torán szarvszerű nyúlványok láthatók. A lárvák, amelyek pajor alakúak, korhadó fákban vagy a talajban fejlődnek, s ennek megfelelően faanyaggal vagy lágyszárúak elhalt gyökérrészeivel táplálkoznak. Az imágóik általában nem táplálkoznak. Az imágók (többnyire a hímek) fák és cserjék kifolyó nedvét nyalogatják, ill. egyes fajok zsenge virágrészeket, virágport fogyasztanak. Sok faj (elsősorban a fátlan területek lakói) rövid élete során alig, illetve egyáltalán nem táplálkozik. A családba tartozó 1366 faj közül Magyarországon 2 él

31. Oryctes nasicornis (Linnaeus, 1758) – orrszarvú bogár (52:4)

24-45 mm hosszú, domború hátú, zömök testfelépítésű, fényes vörösbarna bogár. A hím fején hátrahajló nyúlvány (“szarv”), előtorán pedig háromfogú haránttaraj van. A nőstény fején csak kis bütyök, előtorán pedig tojásdad alakú bemélyedés figyelhető meg. Eredetileg öreg tölgyesekhez kötődő faj volt, ám életterének beszűkülése következtében kultúrakövetővé vált és mára már fűrésztelepek, kertészetek komposztjában, száraz facölöpökben, stb. is ráakadhatunk termetes (akár 110 mm hosszú) lárváira, amelyek 4-5 évig fejlődnek, majd a bábozódáshoz faforgácsból és agyagból kokont készítenek maguk köré. Az imágó még 1-2 hónapig a rejtekhelyként szolgáló kokonban marad.

32. Pentodon idiota (Herbst, 1789) – butabogár

Az orrszarvú bogár rokona, ahhoz hasonló megjelenésű, de annál valamivel kisebb, 17-24 mm hosszú faj, amelynek homloka és előtora egyszerű. A két ivart alig lehet egymástól megkülönböztetni, a hím utolsó potrohszelvénye jóval rövidebb, mint a nőstényé, és ívesen kimetszett. Magyarországon főként sík- és dombvidéken fordul elő, legtöbbször kötött talajú fátlan társulásokban akadhatunk rá. A lárvák a talajban fejlődnek és növényi részeket, pl. fűfélék gyökereit fogyasztják. A kifejlett bogarak jól tudnak repülni, de legtöbbször inkább csak a talajon mászkálnak, rövid életük során nem táplálkoznak.

Család: Rutelidae – szipolyok

Általában közepes méretű, változatos színű fajok, egyes képviselőik (pl. Chrysina spp.) akár ezüstös, ill. aranyos színűek is lehetnek. Közös sajátságuk a hosszú karmok, amelyek a két utolsó lábpáron egyenlőtlen hosszúságúak és külön mozgathatók. A kifejlett bogarak lehetnek erdőlakók vagy pusztai állatok is, a (pajor) lárvák azonban majdnem mindig gyepekben fejlődnek. Az általában nappal aktív aktív imágók többnyire fák és cserjék, esetleg fűfélék leveleivel, ritkábban virágrészekkel, virágporral vagy éredő magvakkal táplálkoznak. Lárváik élő és elhalt gyökereket fogyasztanak. Az eddig leírt 4100 faj közül hazánkban 12 fordul elő.

33. Anomala vitis (Fabricius, 1775) – nagy fináncbogár

14-18 mm hosszú, fémeszöld, ill. néha aranyvörös színű állat. Hazánkban előhátának oldala általában sárgán szegélyezett. Főként sík- és dombvidéki faj, amely a homokos talajú területeket részesíti előnyben, s helyenként meglehetősen gyakori. A kifejlett bogarak elsősorban fás szárú növények leveleit fogyasztják, az egy évig fejlődő lárvák gyökerekkel táplálkoznak. Esetenként mezőgazdasági károkat is okozhat.

34. Phyllopertha horticola (Linnaeus, 1758) – kerti cserebogár (53:8)

8,5-12 mm hosszú bogár. Feje és előháta zöldeskék, fémes csillogású, szárnyfedői vörösbarnák. Könnyen felismerhető a testet borító sűrű szőrzetről. Főként domb- és hegyvidéki előfordulású, ahol erdőszegélyekben, mezőkön, kertekben, stb. akadhatunk rá. Az imágók lombos fák leveleit, virágok lágy részeit, stb. esznek, a lárvák a talajban apró, vékony gyökerekkel táplálkoznak. Fejlődésük 2-3 évig tart.

35. Anisoplia lata Erichso, 1847 – széles szipoly (53:7)

Fekete teste 12-15 mm hosszú, feje és előháta fémeszöld fényű, szárnyfedői vörösbarnák (egyes példányai akár teljesen feketék is lehetnek). Magyarországon leginkább sík- és dombvidéken fordul elő, és többnyire gyepekben, mezőgazdasági területeken jelenik meg. A meleg, nappali órákban rajzó imágók elsősorban pázsitfűfélék éredő magjaival táplálkoznak, s így termesztett gabonaféléket is elfogyaszthatnak. Ha nagy tömegben lepik el a pl. búzatáblákat, akkor akár igen komoly károkat is okozhatnak. A lárvák a talajban élnek és különféle lágyszárú növények gyökereivel táplálkoznak. Fejlődésük egy évig tart.

Család: Melolonthidae – cserebogarak

A csáplemezeik fénylők, széttárható ízeik száma 3-7, gyéren szőrözöttek. A légzőnyílások a potroh haslemezeinek oldalszegélyén oldalról jól látszanak, a szárnyfedők nem takarják el azokat. A lárvák pajor alakúak. Az imágók levelekkel vagy virágporral, a lárvák gyökerekkel vagy korhadó növényi anyagokkal táplálkoznak.

36. Melolontha melolontha (Linnaeus, 1758) – májusi cserebogár (52:6)

23-30 mm hosszú, fekete színű faj, melynek szárnyfedő kávébarnák, előháta általában feketés. Elsősorban erdőszéleken és gyümölcsösökben, kötött talajú területeken fordul elő, nálunk mindenütt gyakori. A kifejlett bogár elsősorban a tölgy leveleit rágja, de károkat okoz gyümölcsösökben is. Az imágók tavasszal jönnek elő a földből, majd az első táplálkozás után párosodnak. A nőstények a petéket laza szerkezetű talajba helyezik. A peterakás után az állatok háromnegyed része elpusztul, az életben maradt nőstények még visszatérnek 1-2 alkalommal táplálkozásuk színhelyére. 4-6 héttel a peterakás után kelnek ki a cserebogár pajorok. A hőmérséklet és a talajátfagyás függvényében vándorolnak a pajorok a talajban lejjebb vagy feljebb. 4-5 évig táplálkoznak, majd egy üregben kb. 1,5 m mélyen bebábozódnak. A bábból 4-8 hónap múlva ősszel kelnek ki a fiatal imágók, amelyek a talajban telelnek át és csak a következő év tavaszán bújnak elő.

37. Polyphylla fullo (Linnaeus, 1758) – csapó cserebogár (52:5)

A legnagyobb méretű cserebogarunk, amelynek hossza 30-35 mm. A szárnyfedői pikkelyszőrök alkotta foltoktól márványos rajzolatúak. A hím csáplegyezője 7 hosszú, meghajlott, a nőstényé pedig 5 rövid, egyenes lemezből áll. Főként sík- és dombvidéki elterjedésű, homokos, laza talajokhoz kötődő faj. Fő tápnövénye a fekete- és az erdei fenyő, de lombos fákon, pl. gyümölcsösökben is gyakori, ezáltal károkat is okozhat. A lárvák a fák, cserjék, szőlő gyökereinek megrágásával okoznak kárt. 4 évig fejlődnek.

38. Amphimallon solstitiale (Linnaeus, 1758) – sárga cserebogár (53:10)

16-20 mm hosszú, közepes méretű cserebogár. Teste szalma ill. narancssárga. Tora és a szárnyak töve szőrös. A szárnyfedőkön 3 ér húzódik végig. Sík-, domb- és hegyvidékeken egyaránt előfordul, bár leginkább az Alföldön akadhatunk rá nagy számban. Az imágók fás szárú (és néha lágyszárú) növények leveleivel táplálkoznak, a lárvák gyökereket ezsnek és 2 (északabbra akár 4) évig fejlődnek

Család: Geotrupidae – álganéjtúrók

Az imágók teste az ásáshoz alkalmazkodott; elülső lábaik erőteljesek, előtoruk a tömeges izomzatnak megfelelően megnagyobbodott. 3 ízű csápbunkójukat porszerű szőrzet borítja, rágójukat a fejpajzs nem takarja, így azok felülről is láthatók. Az álganéjtúrók erdőkben és gyepekben egyaránt előfordulnak. Lárváik és imágóik trágyán, bomló növényi anyagokon, állati maradványokon, földalatti gombákon élnek. Számos faj esetében az imágók földalatti járatrendszert hoznak létre, s az oldalkamrákba felhalmozott táplálékba rakják tojásaikat. Lárváik pajor alakúak. A kifejlett bogarak általában alkonyatkor, illetve kora este rajzanak. A világon mostanáig mintegy 620 álganéjtúrófajt írtak le, amelyek közül 6 hazánkban is előfordul.

39. Anoplotrupes stercorosus (Scriba, 1791) – erdei álganéjtúró (52:11)

12-20 mm hosszú bogár, teste általában fekete vagy sötétkék, néha zöldes csillogással. A hasi oldal kékes vagy ibolyás csillogású. Szárnyfedői finoman barázdáltak. Hazánkban főleg hegy- és dombvidéken fordul elő, bár helyenként az Alföldön is megjelenhet. Elsősorban erdőkben, erdőszegélyeken és nappal találkozhatunk vele. Az imágók jól repülnek, mégis leginkább a talajon, az avar között mászkálva keresik táplálékukat. Párzás után a nőstény a tojásokat a földbe vájt függőleges járatból kiinduló vízszintes oldalkamrákban helyezi el. Itt előzőleg a hím által lehordott trágyakupacokból apró hengereket készít az utódai számára. A lárvák a trágyán kívül valószínűleg a trágyahengereken fejlődő gombák micéliumait is fogyasztják.

40. Trypocopris vernalis (Linnaeus, 1758) – tavaszi álganéjtúró (52:10)

14-20 mm-es faj. Teste általában kékes csillogású, ritkábban fekete, de nem ritkák a zöldes színű példányok sem. Hasoldala kékesen, lilásan irizál. Szárnyfedői simának látszanak. Lombos erdőkben, erdőszegélyeken vagy erdei tisztásokon akadhatunk rá (az előző fajhoz képest jobban preferálja a nyíltabb helyeket). Az imágók trágyán kívül korhadó növényi részeket, gombákat, túlérett gyümölcsöket is fogyasztanak.

41. Lethrus apterus (Laxmann, 1770) – nagyfejű csajkó

12-25 mm hosszú bogár, könnyen felismerhető nagy fejéről és előtoráról, amelyhez képest a potroh aránytalanul kicsi. Mind a két nemnek feltűnően nagyok a rágói, azonban a hímeknél a rágók alsó oldalához 1-1 hosszú, a rágók tengelyére többé-kevésbé merőleges, lefelé álló kitinléc („fog”) is csatlakozik. Röpképtelen, a szárnyfedői összenőttek. Hegyvidékek peremterületén, löszös talajon él. Az imágók kora tavasszal jelennek meg a hímek megküzdenek a nősténykért, majd párba állnak és a hím és a nőstény együttesen egy földalatti járatrendszert alakít ki. Az 50-60 cm mély járat eleinte ferdén, majd függőlegesen halad a talajban. A függőleges rész két oldalán 6-8 galambtojás méretű, sima falú üreget (lárvakamrákat) készítenek Ezután a hím különböző növények leveleiből darabokat vág le, és ezeket a lyuk szájához hordja. Az itt várakozó nőstény a növényi részeket lehordja a mélybe és azokból a lárvakamrákban kis galacsinokat készít A tojásokat ezekbe a galacsinokba rakja. A kikelő lárvák az erjedő növényi részeket fogyasztják. Az imágók friss növényi részekkel táplálkoznak, s minthogy pl. a szőlő leveleit is elfogyasztják, régebben károkat is okozhattak, mára azonban számuk erősen lecsökkent. Védett faj!

Család: Aphodiidae – trágyabogarak

Méretük általában kicsi, testük megnyúlt és gyakran (többé-kevésbé) lapított. Pajorszerű lárváik és imágóik trágyán, korhadó, rothadó növényi anyagokon élnek, elvétve azonban állati maradványokat is fogyasztanak (bizonyos fajok hangyabolyokban, termeszvárakban fejlődnek és ott bomló szerves anyagokkal táplálkoznak). A lemezescsápú bogarak esetében a koprofág (trágyaevő) fajokat 3 nagy csoportba szokás sorolni az alapján, hogy a nőstények a trágyakupacokhoz viszonyítva hová helyezik el tojásaikat, ill. milyen módon gondoskodnak utódaikról. (i) Az endokoprid fajokra (pl. Aphodius spp.) jellemző, hogy a viszonylag nagy számú tojásokat kis csoportokban a trágyakupacba (legritkábban annak felszínére vagy a közvetlen közelébe) rakják le. A kikelő lárvák a trágyakupacból táplálkoznak és általában gyors fejlődésűek. (ii) A parakoprid fajok (pl. Onthophagus spp.) egy járatrendszert képeznek ki legtöbbször közvetlenül a trágyakupacok alatt (ritkábban attól egy kicsit távolabb). Járataik oldalkamráiban trágyát halmoznak fel és ezekbe a kis „trágyaadagokba” helyezik tojásaikat. A járatrendszer alakja, az oldaljáratok száma, a „fészek” mélysége stb. sok mindentől függhet, de alapvetően fajspecifikus. Ezen fajoknál az utódszám valamivel kisebb, a lárvák tovább fejlődhetnek, de csak a szülők által számukra felhalmozott trágyamennyiséget fogyaszthatják el. (iii) A harmadik csoportot a telocoprid fajok (pl. Scarabaeus spp.) alkotják. Közös jellemzőjük, hogy az élelemforrást jelentő trágyakupacokból nagy darabokat sajátítanak ki, azokat galacsinná formázzák, elgörgetik és egy alkalmas helyen elássák. A nőstények ezekből a galacsinokból több, kisebb és a legtöbbször körte formájú darabot formáznak és mindegyikbe 1-1 tojást helyeznek (a lerakott tojások száma a telocopridoknál a legkisebb). A parakoprid fajokhoz hasonlóan a lárvák szintén valamivel tovább fejlődhetnek, ill. itt is csak a szülők által felhalmozott táplálékmennyiség áll a rendelkezésükre. Az Aphodiidae család képviselő endocoprid fajok. Az eddig leírt 3100 trágyabogárfaj közül Magyarországon 75 él.

42. Aphodius fimetarius (Linnaeus, 1758) – feketehasú trágyabogár (53:2)

5-9 mm hosszú, fekete alapszínű állat, amelynek a szárnyfedői mindig vörösek, de esetenként a csáp lemezei is lehetnek sárgásvörösek. Hazánkban mindenfelé elterjedt, sík-, domb- és hegyvidéken egyaránt találkozhatunk vele. Elsősorban trágyaevő faj, amely előnyben részesíti a nagyobb testű állatok (pl. marha, ló, juh) ürülékét, de nem válogat, sőt akár bomló növényi részeket is elfogyaszt (kivételesen dögön is megjelenhet). A nőstény tojásait trágyakupacokba rakja, s a kikelő lárvák abból táplálkoznak. A faj az emberi közvetítésű széthurcolásoknak köszönhetően mára kozmopolita és minden kontinensen megtalálható.

Család: Scarabaeidae – ganéjtúrók

Változatos megjelenésű és méretű fajok tartoznak a ganéjtúrók közé. 3-7 ízű csápbunkójuk csupasz, rágóikat a fejpajzs takarja, így azok felülről nem látszanak. Pajor alakú lárváik hosszú ideig fejlődnek, az imágók rövid életűek. Lárváik és imágóik trágyát, bomló növényi anyagokat, állati maradványokat fogyasztanak. Az ide tartozó álatok egy része paracoprid (pl. Onthophagus spp.) más része pedig telocoprid (pl. Scarabaeus spp.). Néhány faj hangyák, termeszek társaságában él. A kifejlett bogarak általában alkonyatkor, illetve kora este rajzanak, egyes fajok azonban a nappali órákban mozognak. A családból eddig leírt 5000 faj közül hazánkban 34 fordul elő.

43. Copris lunaris (Linnaeus, 1758) – holdszarvú ganéjtúró (52:13)

17-25 mm hosszú, lakkfényű fekete, erősen domború állat, amelynek szárnyfedői jól láthatóan barázdáltak. A hím fejszarva hegyes, a nőstényé kisebb és a csúcsán félholdszerűen kimetszett; a nőstény előtora is egyszerűbb. Hazánkban elterjedt és gyakori ott, ahol nagyobb trágyakupacok találhatók, bár elsősorna sík- és dombvidéki faj. Trágyafeldolgozása alapján paracoprid állat. Az üregben hosszabb ideig őrzi ivadékát; néhány galacsinba nem helyez petét, hanem azok a saját táplálékát képezik. Védett!

44. Onthophagus fracticornis (Preyssler, 1790) – feketenyakú trágyatúró (53:3)

Teste 5,5-9 mm hosszú, feketésbarna. Szalmasárga szárnyfedőin változatos megjelenésű, de mindig márványos mintázat figyelhető meg. Feje és előháta sötétbarna. A hímek fejének tetején egy felfelé álló egyenes kitinléc („szarv”) figyelhető meg, amelynek segítségéval aktívan küzdenek a nőstényekért. Hazánkban mindenfelé elterjedt, bár inkább dombvidéki faj. Erdőkben és nyíltabb területeken egyaránt ráakadhatunk, bár ott fordul elő nagyobb számban, ahol nagy mennyiségű táplálékot is talál. A nagyobb termetű patások ürülékét előnyben részesíti, de nem igazán válogat és akár (igaz kivételesen) dögön is megjelenhet. Paracoprid faj, s a lárvák jellegzetessége, hogy púpos a hátuk.

45. Sisyphus schaefferi (Linnaeus, 1758) – lőcslábú galacsinhajtó

8-14 mm-es, matt fekete faj, amely harmadik pár, hosszú, görbült lábairól kapta a nevét. Hazánkban főleg dombvidéken fordul elő, ahol helyenként gyakori. Erdőkben és gyepekben egyaránt ráakadhatunk, ahol patások trágyájával táplálkozik. Telocoprid faj.

46. Scarabaeus typhon (Fischer, 1824) – óriás galacsinhajtó (52:8)

20-30 mm hosszú, fekete színű, széles testű bogár. Az első lábfeje hiányzik, az első lábszáron 4 nagy kitinfog helyezkedik el. Fejpajzsán 6 hegyes ékszerű fog nyúlik előre. Főként síkvidéki állat, az Alföld laza, homokos talajú legelőin honos. A nappali forróság idején a földben rejtőzik, szürkület után repülve keresi föl a trágyát. Főként marha- és lótrágyát fogyaszt. Telocoprid. Védett!