„Törzs: Porifera – Szivacsok” változatai közötti eltérés
hu>Wikiuser Nincs szerkesztési összefoglaló |
a (1 változat importálva) |
A lap jelenlegi, 2023. február 16., 15:08-kori változata
Törzs: PORIFERA – Szivacsok
- Méretük néhány mm-től 1-2 m-ig terjed.
- Álszövetesek, a sejtek még elvileg totipotensek (nincsenek véglegesen differenciálódott sejttípusok).
- A test 2 sejtrétegű: külső pinacoderma, belső choanoderma. A két sejtréteg között mezohyl-réteg található.
- Sejttípusok:
- Choanocyta: elsődleges ostorral rendelkező sejttípus, ez alkotja a choanodermát.
- Archeocyta: totipotens, tartaléktápanyagot tartalmazó sejt.
- Skleroblast: vázelemeket kiválasztó amőboid sejtek két típusúak: pinacocyták, és porocyták.
- Choanocyta: elsődleges ostorral rendelkező sejttípus, ez alkotja a choanodermát.
- A váz felépítése:
- Mészváz: nagyrészt CaCO3, de kisebb arányban MgCO3, és MgSO4 is jelen van. Az ősibb szivacsokra jellemző.
- Kova és spongin: fejlettebb szivacsokra jellemző. Kova, és szaruszerű spongin vázelemeik vannak.
- Mészváz: nagyrészt CaCO3, de kisebb arányban MgCO3, és MgSO4 is jelen van. Az ősibb szivacsokra jellemző.
- A choanoderma tagolódása alapján három alapvető típust különítünk el:
- Ascon: az egységes choanodermát csak a pórusok szakítják meg
- Sycon: a choanoderma a spongiocöl oldalsó tasakjaiba húzódik be
- Leucon: a vízedényrendszer hálózatszerűen elágazó, benne csomópontszerűen, choanodermával bélelt ostorkamrák vannak
- Ascon: az egységes choanodermát csak a pórusok szakítják meg
- Táplálkozás: A szivacsok a vízben lebegő szerves törmelékkel detritusszal parányi lebegő planktonikus lényekkel táplálkoznak, amelyeket a vízből szűrnek ki. Általában a megfelelő méretűeket válogatás nélkül kiszűrik. Az emészthetetlen anyagokat gyorsan kiválasztják, de a hasznosítható anyagok részecskéi két-három napig is megtalálhatóak a szivacs testében. A vízáramlást a galléros ostoros sejtek keltik.
- Szaporodás:
- Szexuális: Elsődlegesen hermafroditák, másodlagosan váltivarúak. Jellemző a proterandria jelensége, ami azt jelenti, hogy a hímivarsejtek előbb érnek a petesejteknél – ugyanazon egyeden belül - így elkerülhetővé válhat az önmegtermékenyítést. A megtermékenyült petékből csillós lárvák fejlődnek, amelyek az anyaállat csatornarendszerén keresztül a szabadba jutnak. Rövidesen megtelepednek az aljzaton, és új egyeddé alakulnak.
- Aszexuális: Az ivartalan szaporodásuk jellegzetes formája a bimbózás. Az újonnan létrejött egyed gyakran nem válik le az anyaegyedről. Ez különösen jellemző a telepképző szivacsokra.
- Szexuális: Elsődlegesen hermafroditák, másodlagosan váltivarúak. Jellemző a proterandria jelensége, ami azt jelenti, hogy a hímivarsejtek előbb érnek a petesejteknél – ugyanazon egyeden belül - így elkerülhetővé válhat az önmegtermékenyítést. A megtermékenyült petékből csillós lárvák fejlődnek, amelyek az anyaállat csatornarendszerén keresztül a szabadba jutnak. Rövidesen megtelepednek az aljzaton, és új egyeddé alakulnak.
- Gemmulatio (gyöngysarjképzés): A kedvezőtlen időszak átvészelésére szolgál. Litorális és édesvízi szivacsoknál figyelhető meg. A szivacs testének meghatározott részei betokozódnak, és az amoebocyták a sejtelemeket fagocitózissal bekebelezik. A gemmulákban végül csak a tartalék tápanyagot tartalmazó archeocyták maradnak. Megfelelő környezeti kondíciók között a totipotensé vált archeocyták képesek lesznek létrehozni a teljes szivacstestet.
- Elsődlegesen tengeriek, másodlagosan édesvíziek.
- Kb. 5000 szivacsfaj ismert, ebből csak alig több mint 100 édesvízi. Hazánkban 7 fajuk fordul elő.
- A litorális övezet lakói. 50m-nél mélyebben csak kivételes esetekben fordulnak elő.
- Fajaik általában nagy elterjedésűek, az édesvízi fajok nagy része szinte kozmopolita.
- A hazai fajokat legbiztosabban a gyöngysarj szerkezete alapján lehet meghatározni.
- Méretük néhány mm-től 1-2 m-ig terjed.
Altörzs: Silicospongia
Osztály: Demospongia
1. Spongia officinalis Linnaeus, 1759 – mosdószivacs
A mosdószivacsnak viszonylag állandó vízhőmérsékletre van szüksége, ami 13 C° felett van de, nem haladja meg a 25 C°-ot ugyanis az efölötti hőmérséklet már károsítja a lárvákat. A mediterrán klímájú tengerekben általánosan elterjedt a Földözi- és a Karib-tengerben találhatóak nagy mennyiségben. 4 -200 m mélységben fordulnak elő, de a 100 m-nél lejjebb lévő szivacstelepek már nagyon ritkák. A telepek általában a sziklás aljzaton fordulnak elő, de megtalálhatóak fadarabokra, vasroncsokra vagy élő növényekre telepedve is. Mivel a sótartalom változására igen érzékenyek ezért folyótorkolatoknál nem fordulnak elő. A tengeráramlatok kedvezően befolyásolják a telep tápanyag és o2 ellátottságát, így ezeken a helyeken gyorsabban növekednek.
A mosdószivacs komoly kultúrtörténeti jelentőséggel bír, spongin vázát az ember már nagyon régóta használja. Homérosz műveiben pl. Hephaistos szivaccsal tisztálkodik, Odüsszeusz házát szivacsokkal takarítják. Már a Homérosz előtti időkben is használtak szivacsot textíliák és vázák festésére. Később a gyógyászatban használták vérzés elállítására, ill. sebek tisztítására. A szivacs halászat a szintetikus műanyag, gumi szivacsok megjelenéséig komoly iparág volt. Az ötven méternél sekélyebb vízben található szivacsokat a nagyobb tengeri viharok által keltett hullámzások könnyen letéphetik. A szivacshalászat legegyszerűbb formája a leszakadt darabok összeszedése volt. A Karib- tenger szivacshalászatára a szigonyos halászat jellemző. Később búvárok hozták fel a szivacsokat. Tenyésztésével is foglalkoznak. Régen fára telepítették a szivacsokat, de a Teredo nembe tartozó fúró kagylók szétroncsolták a fadarabokat, ezért a későbbiekben betontömbökre telepítették őket.
2. Hippospongia communis (Lamarck, 1814) – lószivacs
Más néven tábla szivacs. Csak abban különbözik az előző fajtól, hogy spongin vázába idegen anyagok (pl.: homok rakódnak be) amitől érdes tapintású. A mediterrán klímájú tengerekben általánosan elterjedt. Nagy kiterjedésű telepei az Adriai-tengerben fordulnak elő, sárga, vöröses vagy sárgásbarna színű. Felszínén nagyméretű, kerek, érdes szélű nyílások találhatóak.
3. Spongilla lacustris (Linnaeus, 1758) – tavi szivacs (11:1)
Nagyobb kiterjedésű mesterséges és természetes állóvizeinkben közönséges. Bokorszerűen elágazó telepekkel rendelkezik, színe a környezeti viszonyoktól függően változó, zöldes vagy barna színű. Fokhagymára emlékeztető szagú telepeiben szimbionta algák vannak. A szivacs tápanyagellátását a szűrögetés mellett az algák fotoszintetikus termékei biztosíthatják. Szimbionta algákat nem tartalmazó egyedek sötétben élnek és csupán a vízből kiszűrt táplálékból fedezik az igényeiket, míg a zöld egyedek, amelyek zoochlorella-t tartalmaznak a fénnyel jól ellátott részeken élnek. Azok az egyedek, amelyek az algaszimbionta hiányában fejlődnek csupán 20-40%-át érik el a teljes méretnek. Ebből látszik, hogy a zoochlorella-nak jelentős szerepe van az egyedek növekedésében.
4. Eunapius carteri (Bowerbank, 1863) – balatoni szivacs (11:4)
A Balatonra jellemző endemikus forma. Sekélyebb partszakaszokon víz alatti tárgyak felszínén fordul elő. Telepeinek felszínéről kb. 1 cm átmérőjű, ujj alakú nyúlványok indulnak ki, ezek tetején található az osculum.