„Csoport: „Vízimadarak”” változatai közötti eltérés

Innen: Állatrendszertan-wiki
hu>Wikiuser
Nincs szerkesztési összefoglaló
 
a (1 változat importálva)
 
(Nincs különbség)

A lap jelenlegi, 2023. február 16., 15:08-kori változata

Rend: CICONIIFORMES – gólyaalakúak

Igen változatos életmódú és megjelenésű fajokat magába foglaló csoport. Legtöbb fajuk vízben, víz közelben szerzi táplálékát. Többségük fiókái fészeklakó.

Család: Phalacrocoracidae – kárókatonafélék (fajok: 18.)

Fekete színű, közepes, vagy nagy testű, úszóhártyás lábú halász madarak. Édesvizeken, tengereken egyaránt élnek fajai. Tollazatuk átázása miatt merülések után a parton szárítkoznak. A családra jellemző módon telepesen fészkel a hazánkban nagyobb tavakon közönséges kárókatona (Phalacrocorax carbo 95:6a-b). Fészkeit part menti fák ágain építi. Kolóniáihoz sokszor különböző gémfajok egyedei is csatlakoznak. Meszes ürülékétől általában néhány év alatt kipusztulnak a fák. Szinte kizárólag halakat eszik. Jellegzetes viselkedésük a csoportos halászat. Telelő területeiről már a tél végén visszaérkezik, ősszel pedig addig itt marad míg be nem fagynak a vizek.

Család: Ardeidae – gémfélék (fajok: 19 – 21.)

Többnyire nagy termetű vízi, vagy mocsári gázlómadarak. Lábuk megnyúlt, nyakuk hosszú, amit repülés közben S alakban visszahajlítanak. Különböző vízben fellelhető állatokra vadásznak (halak, kétéltűek, vízi rovarok). A nagykócsag (Casmerodius albus 96:1, korábban Egretta alba) a Magyar természetvédelem címermadara csaknem az egész világon elterjedt faj. A hazai populáció az európai elterjedésének nyugati határa. Telepesen fészkel sokszor szürke - vagy vörös gémmel közös telepeken. Fészkét nád közé, nádból építi. Kedveli az avas „babásodó” nádast. Leginkább nagy halastavak, mocsarak belső védett részein telepszik meg. Táplálkozni sekély, növényekkel kevéssé borított területekre jár, főleg halakat, vízi bogarakat, lárvákat eszik. Vonuló, de kora tavasztól késő őszig találkozhatunk vele, vagy áttelelő egyedekkel télen is.

Az óvilági elterjedésű bölömbika (Botaurus stellaris 96:6) a gémek többségétől eltérően magányosan fészkel, nagy nádasok belsejében. Rejtett életmódú de erős hangja elárulja, ha valahol megjelenik. Változatos étlapján, halak, madárfiókák, hüllők, kétéltűek, kis emlősök egyaránt szerepelnek. Vonuló, de áttelelő példányok gyakran megfigyelhetők.

Halastavak, folyók mentén közönséges a szürke gém (Ardea cinerea 96:3a-b). Költőhely választásában nem túl válogatós, leggyakrabban fákon fészkel, nem feltétlenül víz közelben, bár táplálkozni a vízre jár. Főleg halakat eszik, amit egy helyben állva „lesből” fog meg. Nyár végén gyakran lehet tarlókon látni pockászni. Vonuló és áttelelő egyedei egyaránt vannak.

Család: Threskiornithidae – íbiszfélék (fajok: 22.)

Trópusi, szubtrópusi elterjedésű csoport két hazai képviselővel. Testalkatuk, életmódjuk a gémekéhez hasonló, de van néhány könnyen azonosítható különbség. Nyújtott nyakkal repülnek, csőrük vége kanálszerű, vagy ívesen lefelé görbülő. Vízi gerinctelenekkel, halakkal táplálkoznak. A kanalasgém (Platalea leucorodia 96:9a-b) főleg ázsiai elterjedésű. A kárpát-medencei állomány európai viszonylatban jelentős. Síkvidéki mocsarak, halastavak nádasaiban, vagy ártéri erdőkben fészkel. Telepesen fészkel, kolóniái több száz párból is állhatnak. Telepein különböző gémfajok is költhetnek. A Dinnyési-fertőn pl. szürke gém, kanalasgém, bakcsó, kócsag óriási közös telepeket alkot. Főleg vízi rovarokat, férgeket, csigákat zsákmányol, de étrendjén halak, kétéltűek is szerepelnek. mindig sekély vízben vadászik. Vonuló. Európában veszélyeztetett faj, fokozottan védett.

Család: Ciconiidae – gólyafélék (fajok: 23., 24.)

A gólyaformák (Ciconiinae) nagy testű, hosszú nyakú és lábú madarak. Repülés közben nyakuk kinyújtva tartják. A sarkvidékek kivételével mindenütt előfordulnak fajaik. Többnyire fekete-fehér színezetűek. A család másik alcsaládja az újvilági keselyűk alcsaládja. A gólyaformák ismert hazai képviselője a fehér gólya (Ciconia ciconia 96:7), mely Európában, Észak-Afrikában és Kis-Ázsiában költ. Síkvidéki elterjedésű, állományának jelentős része lakott településeken, kéményekre, villanyoszlopokra építi fészkét. Ott telepszik meg ahol néhány kilométeres körzeten belül táplálékszerzésre alkalmas rétek, mocsarak találhatók. Különlegessége, hogy a hím választ párt. A fészkeket sok éveken keresztül használják, minden évben felújítva, aminek eredményeképpen egy több éves fészek sok száz kilogramm tömegű is lehet. Évenként a párok 3-5 fiókát nevelnek. A szülők felváltva őrzik és etetik a fiókákat. Férgeket, ízeltlábúakat, hüllőket, kétéltűeket, emlősöket fogyasztanak. Március végétől szeptember elejéig tartózkodik nálunk. Fokozottan védett.

Rend: APODIFORMES – sarlósfecske-alakúak

Család: Apodidae – sarlósfecskefélék (fajok: 25.)

Repülő életmódhoz kiválóan alkalmazkodott, rovarokkal táplálkozó kis testű, hosszú szárnyú madarak. A család fajai Föld nagy részét meghódították. Jellemző rájuk, hogy fiókáik, hosszú éhínséget is képesek lecsökkent testhőmérsékletű állapotban átvészelni. A Mo-n is élő sarlósfecske (Apus apus 106:1a-b) szinte teljesen urbanizálódott. Fali üregekben, zugokban fészkel, rendszerint nagy magasságban. A fészeképítéshez való anyagot is reptében gyűjti össze. Alkalmas helyen laza telepeket képez. A párok nemcsak a költési időszakban maradnak együtt. Vonuló.


Rend: CAPRIMULGIFORMES – lappantyúalakúak

Család: Caprimulgidae – lappantyúfélék (fajok: 26.)

Széles elterjedésű család. Éjszaka repülő rovarokra vadásznak, nappal földön avar között, faágon lapulva, üregekbe bújva rejtőzködnek. Hazai faja a lappantyú (Caprimulgus europaeus 105:9a-b). Kedveli az erdőszegélyeket, bokros legelőket, borókásokat. Éjszaka hallatott jellegzetes hangja alapján könnyű azonosítani hol fordul elő. Nem épít fészket. Tojásait földre rakja avar közé, vagy kiszáradt mohapárnára. Mindig két tojást rak. Sok bagolylepkét fogyasztanak. A telet Afrikában tölti.

Rend: CHARADRIIFORMES – lilealakúak

Többségük vizes élőhelyeken, vízpartokon él. Fiókáik fészekhagyók.

Család: Scolopacidae – szalonkafélék (fajok: 27., 28.)

Subfamilia: Scolopacinae – szalonkaformák

A szalonkafélék vízparti, mocsaras élőhelyeken élnek. Tömzsi testalkatúak, csőrük hosszú, lágy, érzéksejtekben gazdag, amit az iszapban kotorászás közben táplálékkeresésre használnak. Főleg Észak-Amerikában, Eurázsia mérsékelt területein elterjedt faj a sárszalonka (Gallinago gallinago). Hazánkban tőzeglápokon, magassásos mocsárvidékeken, zsombékos szikeseken fészkel. Nászrepülését április elején figyelhetjük meg. Fészkét száraz részeken fű közé rejti. Fészekalja a rend sok fajára jellemző módon 4 tojásból áll. Az iszapból férgeket, lárvákat, apró csigákat szedeget. Vonuló.

Subfamilia: Tringinae – cankóformák

A cankóformák változatosabb megjelenésű madarak mint az előző alcsalád. Minden fajuk vízparti élőhelyekhez alkalmazkodott. Nedves rétek jellegzetes madara a hangjáról könnyen felismerhető piroslábú cankó (Tringa totanus 102:2). Laza fészektelepeken költ gyakran goda (Limosa limosa 101:3) és bíbic (Vanellus vanellus 101:7) társaságában. Táplálékát iszapos tocsogós partokon keresi. Apró rovarokat, férgeket, kis rákokat szedeget. Védett, vonuló.

Család: Charadriidae – lilefélék (fajok: 29., 30.)

Subfamilia: Recurvirostrinae – gulipánformák

A gulipánformák hazai képviselője a jellegzetes fekete-fehér színezetű felfelé ívelt csőrű gulipán (Recurvirostra avosetta 105:5). Szikes tavak lapos szigetein fészkel. Fészekalja 4 tojásból áll. Telepesen fészkel. Táplálkozása során a víz felszínen „kaszál” hosszú csőrével, vagy az iszapban kotorászik. Főként alsóbb rendű rákokat fogyaszt. A fiókák fészekhagyók. A kikelés után a szülők a költőszigetekről alkalmasabb táplálkozóhelyre vezetik őket. Vonuló. Fokozottan védett.

Subfamilia: Charadriinae – lileformák

A lileformák legismertebb faja Mo-n a bíbic (Vanellus vanellus 101:7), mely nedves-szikes mocsárrétek tipikus fészkelő madara. Jellegzetes pillangószerű röptéről már messziről fel lehet ismerni. Lilékre jellemzően állati eredetű tápláléka főként puhatestűekből, ízeltlábúakból, férgekből áll.

Család: Laridae – sirályfélék (fajok: 31., 32.)

Subfamilia: Larinae – sirályformák

Sirályok rendszerint telepesen fészkelnek, sok fajuk halakat eszik. Leginkább az Északi féltekén elterjedtek. Tipikus hazai képviselője a dankasirály (Larus ridibundus 102:3a-b) mely szigeteken, zsombékosokon fészkel. A fészket a pár közösen építi száraz növényi anyagokból. A fészekalj többnyire 4 tojásból áll. A fiókákat rovarokkal etetik, ezen kívül pedig bármit megesznek. Vonuló.

Subfamilia: Sterninae – csérformák

A csérek a sirályokhoz hasonlatosak, bár röpképük néha a fecskékéhez hasonló. Farkuk villás, szárnyuk, hegyes. A küszvágó csér (Sterna hirundo 102:4) telepesen fészkel. Egyszerű fészkét szigeteken vagy vízi uszadékon építi, gyakran dankasirály telepekhez csapódva. Táplálékát víz felett repülve figyeli, s ha meglát valamit (kis halat, vízi rovarokat) hirtelen mozdulattal vág a vízre. A telet Afrikában tölti.