Osztály: Gastropoda – Csigák

Osztály: Gastropoda – csigák

Alosztáy: Orthogastropoda

• teljes torzió, köpenyüreg, szervek a test elején (a zsigerzacskó spirális csavarodásának eredménye a pleuroviscerális idegtörzs keresztezettsége ill. a kopoltyúk előretolódása)
  
• 1 vagy 2 bipectinata kopoltyú
  
• héj és héjfedő általában van
  
• általában tengeri fajok, kevés közöttük a szárazföldi
  
• egy pár tapogatójuk van
  
• ivarszerveik egyszerűek
  

Rendsorozat: NERITIMORPHA

• általában 2 bipectinata kopoltyú
  
• 2 nephridiun, 2 szívpitvar
  
• min. 12 fog/harántsor a radulában
  
• házuk sokszor csésze alakú vagy kúpos
  
• gyöngyház rétege általában jól fejlett
  

Család: Neritidae – Bödöncsigák

1. Theodoxus danubialis (C.Pfeiffer, 1828) – rajzos csiga (18:3)

Apró, kb. 1 cm nagyságú. Világossárgás vagy zöldesszürke alapszínét általában keskeny sötét vörösbarna vagy szürkésbarna, zegzugos harántsávok díszítik. Duna és vízrendszeréhez tartozó folyók kavicsos-köves aljzatú részein terjedt el. Kovamoszatokkal, szivacsokkal illetve az aljzat moszatbevonatával táplálkozik. Petetokja 70-90 petét tartalmaznak, melyet különféle tárgyakra, sokszor egymás házára ragasztják (általában csak egy egyed fejlődik ki, a többi pete ennek táplálékául szolgál). Oxigénigényes, vízszennyezésre érzékeny faj. Egykori Pannon-tó maradványfaja – harmadkori reliktum. Védett, 2000 Ft eszmei értékű.

2. Theodoxus praevostianus (C.Pfeiffer, 1828) – fekete csiga (18:1)

Az előző fajtól kisebb, zömökebb termetű, majdnem félgömb alakú. Állandó hőfokú forrásokban, hévizekben és azok kifolyásaiban köveken, a fenéken vagy vízinövényeken tömegesen is megtalálható. Leggyakrabban fényes fekete, de előfordul világosabb alapon zegzugos rajzolatú változata is.

A Kárpát-medencében néhány hévforrásban él. Leghíresebb hazai lelőhelye Kácsfürdő. A romániai Nagyvárad melletti Püspökfürdőn élő populációi nem tiszta feketék, hanem az előző faj mintázatához hasonló. Ez megkérdőjelezi önálló faji státuszát, lehet, hogy a rajzos csiga melegvizekhez alkalmazkodott ökotípusáról van szó és csak a fekete bevonat (ami más fajok melegvizekben élő populációinál is megvan) takarja el ezt a mintázatot. Oxigénigényes, vízszennyezésre érzékeny faj. Egykori Pannon-tó maradványfaja – harmadkori reliktum. Védett, 2000 Ft eszmei értékű.

3. Theodoxus fluviatilis (Linnaeus, 1758) – folyami bödöncsiga (18:2)

Héjának felső része sötét hálózatos rajzolatú, de gyakran egyszínű sötétbarna vagy fekete. Szívesen telepednek kövekre, kagylóhéjakra. Nagyobb folyóink kavicsos-köves aljzatú részein található meg néhány helyen. Az aljzat moszatbevonatával táplálkozik. Oxigénigényes, vízszennyezésre érzékeny faj. Egykori Pannon-tó maradványfaja – harmadkori reliktum. Védett, 2000 Ft eszmei értékű.

Rendsorozat: CAENOGASTROPODA

• 1 monopectinata kopoltyú, szívpitvar, nephridium
  
• jellegzetes radulájuk miatt szalagnyelvűeknek (Taenioglossa) is szokták nevezni őket (radula harántsoronként 7 foggal)
  
• ivarszervük összetett
  
• planktonikus veligera lárvájuk van
  
• házuk rendszerint csavarodott, néha sapka alakú
  
• többségük tengeri, de édesvízi és szárazföldi képviselőik is vannak
  
• héjukat nem béleli gyöngyházréteg
  

Család: Viviparidae – fiallócsigák

4. Viviparus acerosus (Bourguignat, 1862) – folyami fiallócsiga

Héja vastag, kanyarulatai lapítottak, kb. 40-55 mm nagyságú. Hínár növényzettel gazdagon átszőtt álló vagy lassan folyó vizekben tenyésznek. Hazánkban az Alföldön szinte mindenhol megtalálható, ahol állandó vízborítás van. Elevenszülő (ovovivipar), ami ez esetben annyit jelent, hogy a nyár folyamán fokozatosan érő szikben gazdag peték addig maradnak az oviductus kitágult szakaszába, amíg az utódok juvenilis formában el nem hagyják az anyaállat testét. Moszattal, szerves törmelékkel táplálkozik. Jellegzetes szájadékának megfelelően határozásra alkalmas operculuma van.

Család: Bithyniidae – vízicsigák

5. Bithynia tentaculata (Linnaeus, 1758) – közönséges vízicsiga (18:8)

Háza megnyúlt kúpos-tojásdad alakú, 8-15 mm nagyságú. Általában sárgás szaruszínű, néha vöröses árnyalatú. Kisebb-nagyobb állóvizekben, tavakban, tócsákban, mocsarakban, növényzettel gazdagon benőtt árkokban, folyóvizek csendes szakaszain közönséges. Egész Európában elterjedt, nálunk elsősorban az Alföldi területekre jellemző. Hévforrásokban is megtalálható, az itt élők feketék és gracilisabbak.

6. Sadleriana pannonica (Frauenfeld, 1865) – kárpáti- vagy karszt-forráscsiga (18:7)

Háza gömded-kúpos, 2-4 mm nagyságú. Héja áttetsző, fehéres vagy barnás, de a rátelepedö moszatréteg miatt leggyakrabban zöld színű. A Bükk-hg. és a Gömör-Tornai Karszt (hazánkban az Aggteleki-karszt) endemizmusa. Legközelebbi rokonaik az Illyr területeken élnek. Karsztforrás kifolyókban általában tömeges. A patakok áramlási sebessége limitálja, hogy milyen szakaszokon fordul elő. Télen-nyáron állandó hőmérsékletű vizet igényel (12-15 °C). A víz szennyezésére rendkívül érzékeny faj. Védett, 2000 Ft eszmei értékű.

Család: Pomatiasidae – ajtóscsigák

7. Pomatias elegans (O. F. Müller, 1774) – nyugati ajtóscsiga

12-16 mm nagyságú, kúpos házú faj. Alapszíne szürkésfehér, sárgásfehér, világossárga vagy vörösesbe hajló. Általában egyszínű. Szárazföldi faj, a mediterráneumban karszbokorerdőkben van az igazi hazája. A Dunától keletre nem ismerünk élő populációját. Hazánkban éri el elterjedésének keleti és bizonyos tekintetben északi határát is. Magyarországon csak néhány lelőhelyről ismert, amelyek szubmediterrán jellegűek: Tihanyi-félsziget, Dráva-völgye (Gyékényes-Őrtilos). Ezeken a területeken leginkább ligeterdőkből ismert. A következő faj vikariáns párja. Védett, 2000 Ft eszmei értékű.

8. Pomatias rivulare (Eichwald, 1829) – keleti ajtóscsiga

Háza gömbded-kúpos, alapszíne szürkésibolya és vörösessárgás szürke között változik, csúcsa általában vörösesbarna. A Kaukázus déli részétől terjed a Fekete-tenger déli és nyugati medencéje mentén észak felé. Elterjedésének legnyugatibb és legészakibb populációja Bátorligeten található. Szekszárd melletti élőhelyén kérdéses őshonossága, bár nem kizárt. Erdőkben, bokros helyeken, avar alatt vagy sziklarésekben elrejtőzve él. Fontos posztglaciális reliktum. Védett, 10.000 Ft eszmei értékű.

Család: Melanopsidae

9. Fagotia acicularis (A. Férussac, 1823) - fekete folyamcsiga

Háza megnyúlt, tojásdad-tornyos, nagyon megnyúlt tekerccsel és hegyes csúccsal. Egyszínű világos szarubarna, esetleg zöldes vagy vörösbarna árnyalatú. Duna és vízrendszeréhez tartozó folyók kavicsos-köves aljzatú részein és bizonyos hévforrásokban (az itt élők feketék) pl.: Kácsfürdő terjedt el. Az aljzat moszatbevonatával táplálkozik. Oxigénigényes, vízszennyezésre érzékeny faj. Egykori Pannon-tó maradványfaja – harmadkori reliktum. Védett, 2000 Ft eszmei értékű.

Rendsorozat: heterobranchia

• a kopoltyú eltűnt (a köpenyüreg jobb oldala véredényekben gazdag légzőszervekké vagy tüdővé alakult)
  
• hermafroditák
  
• általában nincs lárvastádium
  
• általában szárazföldiek vagy édesvíziek
  
• ivarszerveik összetettek
  

„Rend”: Pulmonata – Tüdőscsiga-alkatúak

„Alrend”: Hygrophila

• héj rendszerint, operculum csak kivételesen van
  
• egy pár tapogatójuk van
  
• szemeik a tapogatók tövén ülnek
  
• főként édesvíziek, kevés a tengeri faj
  

Család: Lymnaeidae – mocsárcsigák

10. Lymnaea stagnalis (Linnaeus, 1758) – nagy mocsárcsiga (18:13a-b-c)

Háza megnyúlt, tojásdad alakú, tekercse tornyos, hegyesre kihúzott. 40-67 mm nagyságú, színe sárgásszürke, szarusárga vagy szarubarna. Állandó vagy időszakos vízborítású alföldi területeken közönséges. Leggyakrabban csatornákban, erekben és árvizek levonulását követő visszamaradó pocsolyákban figyelhetők meg. Egyik legnagyobb termetű vízicsigánk. Sík és dombvidéken egyaránt megtalálható. Mivel légköri oxigént lélegzik, az eutrofizációt jól tűri. Jól alkalmazkodik különböző környezeti hatásokhoz pl.: hullámverés. A hullámzás mechanikai hatásainak kitett partmenti régiókban megrövidült tekercsű, szélesebb szájadékú egyedeket lehet találni, melyek formájuknak köszönhetően kisebb ellenállást tanúsítanak a hullámverés mechanikai hatásaival szemben, szélesebbé vált talpuk pedig az aljzaton való hatékonyabb tapadást teszi lehetővé. Tokba zárt petéit vízinövényekre ragasztja. A májmétely köztigazdája.

Család: Planorbidae – tányércsigák

11. Planorbis planorbis (Linnaeus, 1758) – éles csiga (18:17a-b)

Sárgás szarubarna házát felül domború alul lapos kanyarulatok alkotják. Az utolsó kanyarulat alsó széle közelében élesen kiálló taraj fut végig. Állandó vízborítású alföldi területeken közönséges. Iszapos fenekű állóvizekben, lápokban, tavakban, folyók holt ágaiban, elmocsarasodott patakokban él. Egyik legközönségesebb vízicsigánk. Az eutrofizációt jól tűri. Korhadó növényi részekkel, algákkal táplálkozik.

12. Planorbarius corneus (Linnaeus, 1758) – nagy tányércsiga(18:16)

Közép Európa legnagyobb méretű tányércsigája, átmérője elérheti a 3,5 cm-t. Tompa fényű olajbarna vagy sötét vörösbarna színű. Állandó vízborítású alföldi területeken közönséges. Leggyakrabban csatornákban, erekben, tavakban, lassan folyó vizekben figyelhetők meg. Egyik legközönségesebb vízicsigánk. Mivel légköri oxigént lélegzik, az eutrofizációt jól tűri. Vére hemoglobint tartalmaz, ezért főleg a kicsiny egyedek piros színűek. Kellemetlen külső hatásokra egy csepp testfolyadék kibocsátásával válaszol. Édesvízi bíborcsigának is nevezik.

„Alrend”: Geophila

• • a héj jól fejlett, redukált vagy hiányzik
    
  • szárazföldiek, általában nedves környezetet igényelnek
    
  • száraz időszakban aestiválnak (visszahúzódnak a házba, a szájadékot elzárják, lelassítják a metabolizmusukat)
    
  • két pár tapogatójuk van
    
  • szemeik a hátulsó hosszabb tapogató csúcsán ülnek
    

Család: Succineidae – borostyánkőcsigák

13. Succinea elegans (Risso, 1826) – karcsú borostyánkőcsiga (20:23)

A borostyánkőcsigák nevüket jellegzetes színükről kapták. A családra jellemző vékony héj, nagy szájadék és záróképletek hiánya azt mutatja, hogy vízhez erősebben kötődő fajok tartoznak ide. (Énekesmadarkban parazitáló férgek köztes gazdái lehetnek.) A vízparti nádas, gyékényes régióból és nedvesebb puhafaligetekből ismert elsősorban, de vízközeli erdei vagy nyílt társulásokban is megtalálható. Szinte az egész országban elterjedt.

Család: Cochlicopidae

14. Cochlicopa lubrica (O. F. Müller, 1774) – ragyogó csiga (20:22)

Házának felülete nagyon fényes, átlátszó, színe sötét szarusárga és vörösbarna között változik, 6-6,5 mm nagyságú. Az egész országban elterjedt, sokszor tömegesen jelentkező csigafaj. Higrofil, többnyire nedves környezetben, réteken moha és fű között, erdőben, nedves fadarabok, lehullott lomb és kövek alatt él. Holarktikus elterjedésű, nálunk hegy és dombvidéken egyaránt közönséges, a síkságon ritkább.

Család: Chondrinidae

15. Granaria frumentum (Draparnaud, 1801) – sokfogú csiga (20:10)

Háza hengeres, orsó alakú, 6-12 mm nagyságú. Héja finoman és szabályosan bordázott, tompa fényű, sárgás vagy barnás szaruszínű. Nyílt vegetációkra jellemző, melegkedvelő, déli elterjedésű és rokonságú faj. Nálunk összefüggő areával csak a Kiskunságban és a dél-Tiszántúlon rendelkezik. Észak felé, elsősorban refugiális (maradvány) területekről ismert. A középhegységi régióban sziklagyepekben, lejtőssztyeppréteken tömegesen is jelentkezhet. A jégkorszakokban, mindig a legmelegebb klímaszakaszok idején jelent meg a Kárpát-medencében.

Család: Enidae

16. Chondrula tridens (O. F. Müller, 1774) – tonnacsiga (20:12)

Erős héja finoman vonalkázott, alig fénylő, sárgás vagy barnás szaruszínű, 6-12 mm nagyságú. Tipikus sztyepplakó faj. Közép-, dél- és kelet európai elterjedésű. Nálunk az Alföldön szinte mindenhol megtalálható, ha máshol nem, akkor az utakat szegélyező gazosokban. A középhegységekben csak a nyílt területekre jellemző. Az előző fajhoz hasonlóan melegkedvelő és szárazságtűrő. Nevét (tridens) a héj szájadékában elhelyezkedő három kiemelkedő lemezről (’fogról’) kapta.

17. Zebrina detrita (O. F. Müller, 1774) – zebracsiga (20:9)

Háza megnyúlt, tojásdad-tornyos, 19-28 mm nagyságú. Héja vastag, egyszínű fehér, vagy barna harántsávokkal díszített (itt a héj áttetsző). Mediterrán-közép-európai faj. Az előző két fajhoz hasonlóan szárazságtűrő és melegkedvelő, de ez a faj erősen kötődik a mészkő alapkőzethez. Csak a középhegységek mészkőszikla gyepeiből ismert. Élőhelyein tömegesen gyűjthető. Az erős napsugárzás miatt akár az élő egyedek héjáról is eltűnhet a zebracsík rajzolat. A lándzsásmétely köztigazdája.

Család: Pupillidae

18. Pupilla muscorum (Linnaeus, 1758) – bábcsiga (20:18)

Nagysága 3-4 mm, háza alig fénylő sárgás vagy barnás szaruszínű. Holarktikus elterjedésű faj. Hazánkban nagyon sokféle élőhelyről ismert, de elterjedése igen szórványos. Lehet vele találkozni nedves erdőkben, sztyeppréteken, lápréteken, sziklagyepekben, stb., de egy adott területen való felbukkanása véletlenszerű. A legnagyobb elterjedése a pleisztocén löszképződés idején volt, akkor több faja is élt a nemzetségnek a Kárpát-medencében, innen ered a löszcsiga elnevezés.

Család: Zonitidae

19. Oxychilus glaber (Rossmässler, 1838) – átlátszó csiga (20:16a-b)

Háza lapos tekercsű, héja vékony és átlátszó. Sárgás vagy barnásvörös szaruszínű. Nagysága 6-8 mm. Közép- és délkelet-európai elterjedésű. Hazánk erdővel borított nedvesebb részein szurdokerdőkben, sziklaerdőben és patakkísérő égeresekben a leggyakoribb. Az Alföldön csak Bátorligeten és környékén, fordul elő. Nedves, árnyékos helyeken, avar, korhadó növényi részek, kövek alatt él. Ragadozó csigafaj.

Család: Limacidae

20. Limax maximus Linnaeus, 1758 – óriás meztelencsiga (18:21)

A Limacidae család fajaira a nagy termet jellemző. Farok részük csúcsba fut, hátukon kiemelkedő tarajt viselnek, pajzsuk hámrétege alatt pedig mindig találunk mészlemezkéket. Ezek fosszilizálódnak, de faji szintű határozásra nem alkalmasak. Nedves környezetet igényelnek. Források mellett, erdőkben, ligetekben, berkekben, nedves réteken, kiskertek nedvesebb részein található meg leggyakrabban. Az egyik legnagyobb méretű csupaszcsigánk, 10-15 cm hosszú, de kinyújtózva elérheti a 25 cm-t is. Általában szürke alapon fekete párducmintás, de lehet piszkos fehér, sőt fekete színű is. Éjjeli aktivitású, nappal búvóhelyekre vonul pl.: kövek, avar alá vagy faodvakba. Dél- és közép-európai elterjedésű faj, nálunk az ország nyugati felén a leggyakoribb.

21. Bielzia coerulans (M. Bielz, 1851) – kék kárpáti meztelencsiga (18:23)

Kárpátokban endemikus faj. Hazánkban a Bükk, Mátra, Aggteleki-karszt, Tokaj-Eperjesi hg. és a Beregi-sík az előfordulása. A hegységekben főleg szurdokerdőkből, montán bükkösökből, az Alföldön gyertyános-tölgyesekből ismert. A hazai populációk általában halványabb kék színűek, de a Kárpátokban lehet metálzöld, irizáló rózsaszín, sárga, pirosas, stb. színű is. Védett, 2000 Ft eszmei értékű.

Család: Clausilidae – orsócsigák

22. Cochlodina laminata (Montagu, 1803) – fényes orsócsiga (20:21a-b)

Háza orsó alakú, áttetsző, fénylő, sárgás vagy vörösesbarna. Nagysága 14-19 mm. Héja sima, a tekercseken bordák nincsenek. A hazai orsócsigák mindegyike erdőlakó faj. Ez a faj azon kevés orsócsigánk egyike, amely az Alföld erdősültebb részein is előfordul (Észak-kelet Alföld, Maros folyó völgye). Ahol nagyobb összefüggő erdős területek vannak ott szinte mindenhol felbukkan, de általában nem olyan tömegben, mint a következő faj. A következő fajjal együtt hazánk leggyakoribb orsócsigái közé tartozik.

23. Balea biplicata (Montagu, 1803) – erdei orsócsiga

Háza orsó alakú, hegyes csúcsú, sötétebb vagy világosabb szarubarna. 15-18 mm nagyságú. Héjának tekercsein sűrű bordázat figyelhető meg. Az Alföldről eddig nem került elő, a középhegységeinkben és a Dunántúl erdős területein azonban mindenhol megtalálható és sokszor tömeges.

Család: Bradybaenidae

24. Bradybaena fruticum (O. F. Müller, 1774) – berki csiga (20:13)

Háza gömbded, kúposan kiemelkedő tekerccsel. Héja erős, áttetsző, színe szürkésfehér, sárgás vagy vörösesbarna. Nagysága 15-25 mm. Tipikus ligeterdei faj. Minden kisebb-nagyobb álló vagy folyóvizet kísérő ligeterdőből ismert. Hegyvidékeinken és az Alföldön egyaránt közönséges. A madarak szívesen fogyasztják, főleg a feketerigó. Előszeretettel telepedik meg növényeken, ritkán száraz, de növényekkel beárnyékolt helyeken is előfordul. Európa túlnyomó részén előfordul.

Család: Helicidae

25. Helicella obvia (Menke, 1828) – kórócsiga (20:40)

Háza majdnem egészen lapos, tekercse csak kissé emelkedik ki. Alapszíne krétafehér, gyakran szürkés vagy barnás árnyalattal, általában barna vagy majdnem fekete övekkel díszített. (Színe, rajzolata, nagysága erősen változó jellegek.) Főként délkelet-európai csigafaj. Hazánkban elsősorban az Alföldön terjedt el. Nyílt területeken sok helyen közönséges. Melegkedvelő és szárazságtűrő faj, mediterrán rokonságú. Jól tűri az antropogén hatásokat, ruderális területeken is jól meg tud élni. A lándzsásmétely köztigazdája. Száraz füves helyeken a földön vagy csapatosan a fűszálakra és kórókra telepedve él.

26, Helicodonta obvoluta (O. F. Müller, 1774) – korongcsiga

Háza korong alakú, kanyarulatai egy síkban csavarodottak. Héja vékony, vörösesbarna, áttetsző. Dél- és közép európai elterjedésű. Középhegységi erdőlakó faj. A gyertyános-tölgyes és bükkös zóna az igazi élőhelye. Nálunk az Északi-középhegységben és Dunántúl erdős területein terjedt el, az Alföldről nem ismert. Nyáron is láthatók diaphragmával ellátott nyugalomba vonult egyedek.

27. Hygromia kovacsi (Varga et L. Pinter, 1972) – dobozi pikkelyes-csiga

Békés-megyében élő, endemikus csigafajunk. Fokozottan védett, eszmei értéke 10000 Ft. Ártéri erdőkben és telepített növényállományokban is megtalálható, az árnyas helyeket kedveli. Lehullott avar alatt helyenként tömeges az előfordulása, bár az élő példányok nem túl gyakoriak.

28. Chilostoma faustinum (Rossmässler, 1835) – sávos csiga

Kárpáti endemizmus, nálunk az Északi-középhegység legmontánabb tagjaiban fordul elő (Bükk, Mátra, Aggteleki-karszt, Tokaj-Eperjesi hg.-ek). Bükkösökben, sziklaerdőkben, szurdokokban élő erdőlakó faj. Védett, 2000 Ft eszmei értékű.

29. Chilostoma banaticum (Rossmässler, 1838) – bánáti csiga

Kárpáti (dácikus) endemizmus. A Nyugat-Erdélyi Szigethegységben és Bánátban hegyvidéki patakokat kísérő égeresekben, füzesekben él. Az Alföldre is eljutott a patakok, folyók mentén. Ennek köszönhetően ma megtalálható a Felső-Tisza, Fekete-Körös és a Maros folyók bizonyos hazai részein. Az alföldi populációk puhafa ligetekben, füzesekben tenyésznek. Harmadkori reliktum faj. Védett, 10.000 Ft eszmei értékű.

30. Isognomostoma isognomostoma (Schröter, 1784) – háromfogú csiga

Háza lapított gömbded, alig kiemelkedő tekerccsel. Fénytelen, vörösbarna színű. Keleti-alpi, kárpáti endemizmus, nálunk az Északi-középhegység legmontánabb tagjaiban fordul elő (Bükk, Mátra, Aggteleki-karszt, Tokaj-Eperjesi hg-ek). Bükkösökban, sziklaerdőkben, szurdokokban élő erdőlakó faj. Síkvidéken nem fordul elő. Védett, 2000 Ft eszmei értékű.

31. Cepaea vindobonensis (C. Pfeiffer, 1828) – pannoncsiga (20:7)

Háza gömbded, erős héjú 17-27 mm nagyságú. Tipikus erdőssztyepp faj. Hazánk egyik leggyakoribb csigája. A zárt erdők kivételével sokféle biotópból ismert, de leginkább ligeterdőkben, bokrosokban és erdőssztyepp jellegű területeken (kultúr erdőssztyepp is, pl.: egy gyümölcsös) vált gyakorivá. A sárga színű alakja inkább a teljesen nyílt területekre jellemző (sztyepp típus), a melanisztikus formák pedig inkább nedvesebb liget és láperdőkben élnek. A tipikus szürke-fehér alapon barna csíkos alak pedig mindenhol elterjedt. A Kárpát-medencétől nyugatra potenciálisan nem fordul elő, de a kultúr erdősztyeppek, sztyeppek létrehozásával ma már messze nyugatra is elterjedt.

32. Helix pomatia Linnaeus, 1758 – éticsiga (20:1-2)

Háza gömbded kúpos, mérsékelten kiemelkedő tekerccsel, alapszíne világos fehéresszürke vagy sárgásbarna. Mezofil igényű faj, Magyarország egyik leggyakoribb és Európa legnagyobb termetű csigája, kb. 35-60 mm. Nálunk főleg kiskertekben, különféle erdőtípusokban, bokrosokban mindenfelé gyakori. A nedvesebb mezoklímájú folyóvölgyekben élnek a legnagyobb termetű példányai. Korábban korlátlan mennyiségben, étkezési célból exportálták Franciaországba és Olaszországba. Ma azonban védett, és maximalizálva van az országból kivihető mennyisége. Nyár elején petézik a maga által készített gödörbe. A fiatal csigák 3 hónap múlva kelnek ki, a teljes kifejlődésükhöz 3 év szükséges.