„RTA kládusz”

„RTA kládusz”

Az Entelegynae pókok alább következő 3 családsorozatát magába foglaló csoport. Közös vonásuk, hogy a hímek tapogatólábának külső oldalán egy jellegzetes lábszári nyúlvány van (retrolateralis tibialis apophysis), melyről az „RTA csoport”nevet kapták.

Családsorozat: Lycosoidea

• fonálszűrő és nyüst nincs
  
• nagyméretűek és gyors mozgásúak
  
• fogóhálót nem készítenek
  

Család: Lycosidae – Farkaspókfélék

• talajfelszínen élnek
  
• a petecsomókat a nőstény a fonószemölcseihez rögzíti
  
• 8 szemük három sorban áll (4-2-2)
  
• az első sor szemei a legnagyobbak, a hátulsó soré pedig a legkisebbek
  
• szemeik sötét ún. nappali szemek
  
• szövőszemölcseik rövidek, vastagok
  
• talajon élnek
  
• egyes fajaik a földbe vájt tárnákban élnek
  
• kicsinyeit az anyaállat magával cipeli
  

24. Lycosa singoriensis (Laxmann, 1770) – szongáriai cselőpók (95:14)

Nősténye 35-45, hímje 20-25 mm. Hosszú lábaival együtt vitathatatlanul a legimpozánsabb méretű Kárpát-medencei pókfaj. Fejtorának és potrohának alapszíne szürkésbarna. A fejtoron elsősorban a tori rész sugárvonalai tűnnek ki sötét színükkel. A potroh háti oldalán egy sor harántvonalakból álló mintázatot visel. A potroh hasi oldala bársonyos fekete színű. A lábak térdeinek alsó felszíne fekete. Élőhelyei elsődlegesen szikes puszták. Különösen a szikpadkákat kedveli, ahol a néha teljesen vegetációmentes vakszik, illetve a zárt szikes gyepek találkozási zónájában telepszik meg. Függőleges tárnái akár fél méternél is mélyebbek lehetnek. Ismereteink szerint legalább három évig fejlődő faj. Másodlagos élőhelyeiként szolgálhatnak mechanikai bolygatás hatására kialakult gyérnövényzetű gyepek, így például árvízvédelmi töltések, vagy egészen különleges helyként egyes meddőhányók. Védelme érdekében a hazai szikespuszták hagyományos gazdálkodási formáinak és azok mozaikosságának fenntartása szükséges. A tartós elárasztások is élőhelyének visszaszorulásához vezetnek. Elterjedésének nyugati határa a Fertő-menti szikesek területére esik. A nászidőszakban a kóborló hímek nagy területet járnak be. Alkalmanként a természetes élőhelyének közelében lévő lakott területekre is bejuthatnak, ezzel olykor nem kis riadalmat keltve a lakosság körében. A fajtól való félelem indokolatlan. Védett!

25. Pardosa agrestis (Westring, 1861) – pusztai farkaspók

4,5-6 mm hosszúságú faj. Az egész állat enyhén zöldes- vagy sárgásbarna, egészében világos tónusú faj. Fejtorának világos középsávja elől, a szemek mögötti területen a legszélesebb. Oldalsávjai is határozottan felismerhetőek. A potroh középvonalában egy először páratlan, később páros világos foltokból álló mintázat ismerhető fel. Lábai sárgásbarnák, feltűnő gyűrűzöttséget nem mutatnak. Természetes élőhelyei a nyílt szikes puszták, amelyeken karakterfajnak tekinthető. A szántóföldek jelentik második otthonát, amelyet Közép-Európában a pókok között példátlanul nagy gyakorisággal népesít be. A Kárpát-medence egyéves szántóföldi növénykultúráiban átlagosan a talajon élő teljes pókegyüttes 40%-át egyedül ez a faj teszi ki. Egyéves fejlődésű faj. Nőstényei a nyár folyamán többször is raknak petéket.

Család: Pisauridae – Csodáspókfélék

• közepes és nagytermetű pókok
  
• szemeik két sorban állnak
  
• lábaikon három karom van
  
• fogóhálót nem szőnek
  
• zsákmányukat lerohanják
  
• részben talajon, részben növényzeten tartózkodnak
  
  

26. Dolomedes fimbriatus (Clerck, 1757) – szegélyes vidrapók

Nősténye 15-22, hímje 10-13 mm. Impozáns megjelenésű, könnyen felismerhető pókunk. Testének alapszíne a világos sárgászöldtől a barnásfeketéig változhat. A fejtorát és a potrohát egyaránt széles oldalsáv szegélyezi. Ennek színe a fehértől a krémsárgáig terjed. Lábainak színe a test alapszínével megegyező. A potroh hátoldalának elüső részén általában egy világosabb, lándzsa alakú folt látható, amelynek két oldalán, illetve a potroh hátulsó harmadában apró világos foltok lehetnek. Ezek színe az oldal szegélyével egyezik meg. Hasonló foltozottságot a farkaspókokhoz tartozó kalózpókfajoknál láthatunk. Nappal aktív vadászpókunk. Lápréteken, láperdőkben, nádasokban, kisebb-nagyobb álló és folyóvizek közelében találkozhatunk vele. A nőstények hosszú hetekig hordják csáprágóikkal megragadva az agyagsárga, mogyorószem nagyságú petecsomóikat. A nyár második felében a főleg vízszegélyben álló növényekre vonulnak vele, ahol rögzítik a víz felett 50-60 cm magasságban készített, alulról nyitott, laza keltetősátorban. Ezt az ivadékgondozó territóriumot a kicsik önállósulásáig őrzik. Augusztus folyamán gyakran találkozhatunk a vízszegélyben álló sűrű növényzet között a kikelt kispókok közös szövedékével, amelyben a sápadt szürkészöld színű apróságok nyüzsögnek. A fiatalok fejlődése két évig tart. Míg a kifejlettek szorosan kötődnek a vizes élőhelyekhez, a fiatalok eltávolodnak a víztől, és cserjéken, sőt fák lombkoronájában is jellemző lehet előfordulásuk. E pókfaj remekül szalad a vízfelszínen, sőt lemerülésre is képes. A kifejlettek akár kétéltűlárvákat és halivadékokat is képesek zsákmányolni. Védett!

27. Pisaura mirabilis (Clerck, 1757) – csodáspók

Nősténye 10-15, hímje 10-12 mm. Alakja és színezete alapján egyaránt könnyen felismerhető gyakori pókfajunk. Alapszíne a világos drapptól egészen a csokoládébarnáig terjedhet. Háti oldalának mintázata attól függően érvényesül, hogy milyen sötét a pók alapszíne. A csáprágó, valamint a szem-mező általában sötétebb, mint a fejtor. Elölről nézve egy sötét háromszög alakú foltban láthatjuk a két szemsort. E barna folt egy világos fehéres sávval elhatárolódik a többi résztől. A szintén világos keskeny középsávot a fejtor középső részén elmosódott szegélyű sötét folt veszi körül. A potroh háti oldalán egy szögletes vonalakból álló mintázat alakult ki. Ez általában a nőstényekre jellemző. A hímeknél egy hosszú, enyhén karéjozott, elnyújtott levél alakú folt díszítheti a háti oldalt. A hímek mintázata általában kontúrosabb, és alapszínük is mélyebb illetve élénkebb, mint a nőstényeké. A potroh alakját is feltétlenül érdemes megfigyelni. Az elől viszonylag keskeny és egyenes elülső peremmel rendelkező potroh az elülső harmadánál a legszélesebb, ettől kezdődően folyamatosan karcsúsodik, a vége pedig kicsúcsosodó. A csodáspók a füves, cserjés és erdős élőhelyeken egyaránt gyakori. A túlzottan nedves, illetve az extrém száraz élőhelyek kivételével szinte mindenhol találkozhatunk vele, ahol van megfelelő növényzet. Májusi ivarérését követően kerül sor a különleges nászra; ekkor a hím egy gondosan becsomagolt zsákmányállattal indul a nőstények felkeresésére. A nászajándéknak is tekinthető csomag a párzás idejére jelent „elfoglaltságot” a nősténynek. A „falatozó” nőstény páros ivarnyílását egymást követően jobbról és balról is felkeresi a hím a párzólábaival. A nőstény potroha a peterakás előtti időszakban feltűnően vaskos. A csaknem borsószem nagyságú, fehér petecsomóikat a nőstények csáprágóikkal tartva magukkal hordják június első felében. Csak a kis pókok kelését megelőzően (általában június közepén) rögzítik a magas gyepszintben szőtt, harang alakú keltetőfülkéjükben. Általában magas növésű lágyszárúak előző évi száraz kóróin találhatunk rá. A kicsik kelésekor még ott találjuk a nőstényt is. A jellegzetes petecsomó-szállítás és a fenti ivadékgondozás a csodáspókok családjának többi fajára is jellemző. A csodáspók példányait a városok parkjaiban és a kertekben is megtalálhatjuk. Fűtött üvegházakban még a téli hónapokban is találkozhatunk vele.

Család: Oxyopidae – Hiúzpókfélék

• szemeik négy sorba rendeződtek
  
• fejtoruk hosszúkás
  
• potrohuk hátrafelé keskenyedik, hátul hegyes
  
• lábaikon három karom van
  
• lábakon erős tüskézettség
  
• fogóhálót nem készítenek
  
• zsákmányukat lerohanják
  
• rendkívül gyors mozgásúak
  
• petecsomóikat a növényzetre rakják
  

28. Oxyopes heterophthalmus (Latreille, 1804) – homoki hiúzpók

Nősténye 6-7, hímje 5-6 mm. A faj alapszíne világosbarna, néha kissé vöröses. A fejtorán és potrohán ívesen hajlott sávokból álló sötétbarna és világosdrapp mintázatot visel. A hímek színezete sötétebb és kontúrosabb. Feltűnően gyors mozgású, futni és ugrani egyaránt remekül képes vadászpók. A homoki hiúzpók a Duna-Tisza közi és a nyírségi homokpusztákon rendkívül gyakori. A gyepszint növényein, általában a magaslatokra telepedve várja zsákmányállatait, amelyekre villámgyorsan lecsap. A nőstények lencse alakú petecsomóikat a növényzetre rakják, és szorosan átkarolva őrzik a kicsik kikeléséig.

Családsorozat: Amauroboidea

• családok egy részénél fonálszűrő
  
• közepes és kisméretű fajok
  
• fogóhálót kézítenek
  

Család: Agelenidae – Zugpókfélék

• változatos alakúak és méretűek
  
• tölcsérhálót készítenek
  
• ezeket növényzetre, avarba, sziklákon, egyes fajok lakásokban készítik el
  
• a leghosszabb életű hazai pókok (6-7 év)
  

29. Agelena labyrinthica (Clerck, 1757) – illó tölcsérpók

Nősténye 10-14, hímje 8-12 mm. Mind a pók mind pedig a hálója feltűnő méretű, és könnyen azonosítható. Szürkésbarna fejtorán két előre szűkülő, sötét hosszsávot visel. A potroh háti oldalán két barna hosszsáv fut végig, amelyeket a potroh alapszínével megegyező keskeny, ferdén hátra irányuló, párhuzamos csíkok tagolnak. Ez a mintázat néha elmosódott lehet, különösen a világosabb alapszínű példányokon. A tölcsérpókok jellemző vonása a feltűnően hosszú hátulsó fonószemölcspár. A harmadik pár fonószemölcsük második íze annyira megnyúlt, hogy azok a potrohon túl nyúlva felülnézetben is jól láthatók. Nagyméretű, esetenként több négyzetdeciméteres tölcsérhálóikat a talajfelszín közelében készítik. Száraz gyepekben, cserjésekben és lomboserdők vastag avartakarójában is rátalálhatunk a hálóira. A sűrű szövésű, kitáguló, aszimmetrikus tölcsér felett kiterjedt, kusza fonalak hálózatát láthatjuk, amelyek mint botlófonalak landolásra késztetik az óvatlan rovarokat. A talajfelszínre kiterülő tölcsér porondjára a talaj felől is érkezhetnek zsákmányok, amelyekre villámgyors rohanással ront ki a háló gazdája. Veszély esetén hasonló gyorsasággal iszkol vissza a tölcsér ujjnyi átmérőjű folyosójába, amelyből veszély esetén tovább is menekülhet (minthogy a cső mindkét végén nyitott).

Család: Cybaeidae – Tárnapókfélék

• közepes méretűek
  
• kettős hasi barázda
  
• 1. láb szőrzete egynemű
  
• másodvégízen 3 pár rövid erős tüske
  

30. Argyroneta aquatica (Clerck, 1757) – búvárpók (95:11)

Nősténye 8-9, hímje 10-15 mm. A testhosszúsági adatokból látható, hogy a pókok között rendhagyó módon a hím mérete meghaladja a nőstényét. Alkatában is különbözik a két ivar: a hím potroha hosszabb és kihegyesedő végű, a nőstényé zömökebb és tompán lekerekített. Az egyedek tényleges színét szárazon lehet csak megfigyelni, mivel vízbe merüléskor az egész testüket egy ezüstösen csillogó „légruha” borítja. Tényleges színük világosbarna, néha kissé szürkés árnyalattal. Potrohuk szőrzete rendkívül dús. A szőrök többsége hosszú és erősen pillás, míg a szőrök hozzávetőlegesen egyharmada rövidebb és kevéssé pillás. Ez a speciális szőrzet teszi lehetővé a levegőréteggel való „felöltözködést”. A búvárpók az egyetlen ma ismert pók az egész Földön, amely a tartósan víz alá merülő életmódhoz alkalmazkodott. A kalózpókok és a vidrapókok is képesek ugyan időszakosan lemerülni, de a búvárpók valójában csaknem a teljes életét a víz alatt tölti. Táplálkozása, párzása, ivadékgondozása egyaránt a víz alatt történik. A légzés tekintetében természetesen a légköri oxigénre utalt ez a faj is, de aktív munkája révén a vízben alakít ki egy olyan életteret, amelyben a légköri légzése biztosított. A vízi növények között készít egy szőnyegszerű szövedéket. Ezt követően felszínre emelkedve, kiemeli a potrohvégét, valamint a negyedik pár lábainak lábfeji részeit, amelyeket egymáshoz illeszt. Hirtelen lemerülve a víz alá húzza a potroh és a fölötte összezárt lábfejek közé zárt légbuborékot. A fonalszőnyeg alá úszva potrohát ahhoz hozzáérinti, és ennek a folyamatnak az ismétlésével végül egy harang alakú 1,5-2 cm átmérőjű, levegővel feltöltött sátor jön létre. A faj Eurázsia-szerte elterjedt. Roppant eltérő víztípusokban fordulhat elő. Általában a dús hínárnövényzettel rendelkező vizeket lakja. Nagyobb tavainkban, holtágainkban, a néhai lecsapolások (Hanság, Kis-Balaton) csatornáiban, és a szikes tavak sekély víztereiben is jelen lehet. A Kárpátokban a tőzegmohás dagadólápok kis tavacskáiban is megtalálhatjuk. Táplálékállatai a vízben élő rovarok és rákok közül kerülnek ki. Párzása is a víz alatt, a légharangban történik. A nőstény külön légharangot készít a petecsomóinak, amelyeket nemcsak őriz, de a légkamra levegőkészletét időről időre fel is frissíti. A petecsomóból kikelő utódok csak a második vedlésük során öltik fel a speciális szőrzetet, addig nem is képesek elhagyni a nőstény légharangját. A téli időszak markáns változást hozhat e pók életében. A vizek befagyása megakadályozhatja aktív életét. Bár megfigyelték már jég alatt is aktívan mozgó példányait, mégis elsősorban az jellemző rá, hogy a szárazra jön telelni. Vízparton heverő üres csigaházakat „bérel” ki, amelyek szájadékát beszövi, és ebben a telelőkamrában vészeli át a fagyos hónapokat. Két év alatt éri el ivarérettségét. Európa számos országában (így nálunk is) védett!

Család: Amaurobiidae – Eretnekpókfélék

• kis és közepes méretű fajok
  
• szövőlapjuk kettéosztott
  
• nyüstjük 1 vagy 2 soros
  
• mind a 8 szem világos
  
• kusza fogóhálóikat köve alatt, földrepedésekben, fakéreg alatt, pincékben és sziklaüregekben készítik el
  
  

31. Amaurobius fenestralis (Ström, 1768) – ablakos eretnekpók

Nősténye és hímje egyaránt 6-8 mm hosszú. Fejtora egyszínű fénylő barna. Potrohának felső felszínén egy nagyon jellegzetes mintázat látható. A testrész első felében egy hátrafelé szélesedő, mélybarna, enyhén karéjozott szélű foltot („ablakot”) visel. Ezt egy világos okkersárga ovális folt veszi körül. A potroh az oldalain és az utolsó harmadában az „ablakfolthoz”, illetve a fejtorhoz hasonlóan sötétbarna. Középhegységi erdeink jellemző faja. Elsődlegesen a felnyíló fakéreg alatt, néha az avarban találhatunk rá.

Család: Dictynidae – Hamvaspókfélék

• kisméretűek, dús szőrzettel borítottak
  
• nyüstjük nem húzódik végig az íz teljes hosszán
  
• első szemsor szemei sötétek, az oldalszemek világosak
  
• kusza szövedékű hálót készítenek
  
• növényzet- és talajlakók egyaránt lehetnek
  

32. Dictyna arundinacea (Linnaeus, 1758) – nádi hamvaspók

Kifejlett példányai 2,5-3,5 mm nagyságúak. Fejtora sötétbarna alapszínű, amelyet hosszanti fehér szőrcsíkok díszítenek. Potroha szürkésbarna, rajta változékony sötétbarna mintát visel. A kezdetben egységes központi sötét folt harántirányban tagolódik, és 2-4 hátrahajló sávot képez. Roppant gyakori faj. Réteken, szántóföldeken, gyomtársulásokban, vízparti növényzeten egyaránt megtalálható. A zárt erdőket kerüli. Napos élőhelyeken a lágyszárú növények „előző évekből megmaradó” száraz kóróinak csúcsi részénél alakítja ki könnyen felismerhető hálóját. A kusza szövedéken belül egy sűrű szövésű rejtekhelyet készít. Közelebbről megnézve a hálót, felismerhetőek a fonálszűrős hálókra jellemző kékesfehér fodros fonalak. A laza szövésű részeken jellemző, hogy a háló szálai szabálytalan négyzetrácsos mintát mutatnak.

Csoport: Dionycha – Kétkarmú pókok

Család: Gnaphosidae – Kövipókfélék

• főként talajlakók
  
• hengeres testűek és sötét színezetűek
  
• fogóhálót nem készítenek
  
• éjszakai aktivitásúak
  
• szövőszemölcseik henger alakúak
  

33. Drassodes lapidosus (Walckenaer, 1802) – barna kövipók

Nősténye 9-14, hímje 7-12 mm. Fejtora vörösesbarna és mintázatmentes. Lábainak színe hasonló, de kissé világosabb. Potroha selymesen fénylő barna. Középvonalában elmosódott lándzsafolt lehet. Kifejezetten nyúlánk, hosszúlábú faj. Elsősorban olyan köves-sziklás élőhelyeken él, ahol a talajfelszínen fekvő, vagy a talajba ékelődő kövek alá be tud húzódni. A nappali órákat itt tölti jellegzetes, zsákszerű fehér szövedékében. Csak éjszaka jár vadászni. A köveknek a szűkebb lakókörnyezet mikroklímájának szabályozásában is döntő szerep jut. Ez ad magyarázatot arra, hogy miért képes e faj „megvetni a lábát” a dolomit-sziklagyepektől az alhavasi kőgörgetegekig. A kövek egyfajta hőtartályokként hatnak az alattuk lévő üregekre. Kiegyenlítik a talajfelszínre jellemző szélsőséges hőmérséklet- és páratartalom-ingadozásokat. Lombos erdeinkben, így például az Alpokalján a vastag avartakaróban is jellemző lehet a barna kövipók előfordulása. Itt az avarréteg biztosítja a szűkebb lakókörzet kiegyenlített mikroklimatikus viszonyait.

Család: Miturgidae – dajkapókfélék

• növényzeten élnek
  
• nappalt a szövedékeikben töltik
  
• színük világosbarna néha zöldes
  
• egyes fajok csípése kellemetlen gyulladást okozhat
  
• szövőszemölcseik kúp alakúak
  

34. Cheiracanthium punctorium (Villers, 1789) – mérges dajkapók (95:12)

Nősténye 10-15, hímje 10-12 mm. A dajkapókokra jellemző, hogy testükhöz képest hosszúak a lábaik, különösen az első pár. A rokon családnak számító kalitpókokra jellemző torrés náluk hiányzik a fejtor háti oldalán. A mérges dajkapókok kifejlett példányainak fejtora narancsvörös. A szemek és a csáprágók csípőkarmai csillogóan feketék. A potroh sárgásbarna, enyhén zöldes árnyalattal (első felében elmosódó szélű sötétebb sáv látható). A faj roppant jellegzetes lakószövedékeit a magas lágyszárúakra szövi. A párzás, valamint a petecsomó készítése illetve őrzése egyaránt ezekhez a jellegzetes fülkékhez kötődik. Az ivarérett példányok júliustól jelennek meg. A nőstények augusztus folyamán rakják le petéiket amelyeket igazi elszántsággal őriznek. A lakófülke bolygatására, esetleges megnyitására agresszív támadással válaszolnak. Csáprágóik hosszú csípőkarmai könnyen átütik az ember bőrét is. A faj marása kifejezetten fájdalmas, és lassan gyógyuló sebet eredményez.

Család: Philodromidae – Futópókfélék

• a karolópókokhoz hasonló megjelenésűek
  
• nyúlánk testűek
  
• lábaik azonos hosszúságúak
  
• elsősorban növényzeten élnek
  
• nappali aktivitásúak
  

35. Tibellus oblongus (Walckenaer, 1802) – Sovány karolópók

Nősténye 8-10, hímje 7-8 mm; különösen hosszú és nyugalomban a testtel párhuzamosan kinyújtott lábaik miatt ennél jóval nagyobbnak látjuk őket. A sovány karolópókok fejtora, de különösen a potroha szokatlanul megnyúlt és karcsú. A potroh alapja leginkább egy zabszemhez hasonlítható. Színe sárgásbarna, néha szalmasárga. Az egész állat testének középvonalán, a szemektől a fonószemölcsökig végighúzódik egy barna, az alapszínnél egyértelműen mélyebb árnyalatú csík. Lábaikon szintén felismerhető egy halvány hosszanti csíkozottság. Az alkat, a mintázat és a viselkedés együttesen eredményezi a kiváló rejtőzködési képességet. A soványkarolópókok főleg pázsitfűfajok szárán és levelein nyújtózkodva várnak zsákmányaikra. Petecsomóikat a családra jellemző módon növényekre rögzítik és őrzik.

Család: Thomisidae – Karolópókfélék

• talajon és növényzeten egyaránt előfordulnak
  
• lesből támadnak
  
• első két pár lábuk lényegesen hosszabb a hátulsóknál
  
• növényzeten élnek
  
• sok fajuk látványosan színes
  

36. Heriaeus graminicola (Doleschall, 1852) – réti borzaskarolópók

Nősténye 6-7, hímje 4-5 mm. A borzaskarolópókokra jellemző, hogy egész testüket, a lábaikat is beleértve, hosszú, elálló és erős, világos szőrök borítják. Testük alapszíne élénkzöld. Hasonlóan különleges szőrzettel nem találkozunk más hazai pókfajnál, így magát a rokonsági kört biztonsággal felismerhetjük. A különleges borzas testfelszínt közelebbről megtekintve megállapíthatjuk, hogy az nagyon hasonlít olyan lágyszárú növények levelére vagy szárára, amelyek elálló szőrökkel borítottak. Hazánkban három fajuk is él A réti borzaskarolópók esetében a fejtor és a potroh mintázata, továbbá a potroh alakja is fajra jellemző. A fejtor középvonalában egy fehér sáv fut végig, amelynek folytatása a potrohon is látható. A lakkfekete szemeket fehér gyűrűk veszik körül. A potroh felszínén egyenlőszárú háromszöget rajzolnak ki a fehér sávok, a végén pedig 2-3 rövidebb fehér keresztsáv is látható. A potroh elején gyakorta látható egy elmosódott szélű piros folt is, de ez más borzaskarolópókoknál is jellemző lehet. A gyepszint lágyszárú növényein, napos élőhelyeken országszerte találkozhatunk velük. A faj kedveli az üde, nedves élőhelyeket.

37. Misumena vatia (Clerck, 1757) – viráglakó karolópók (95:13)

Nősténye 8-10, hímje mindössze 3-4 mm. Fejtora és potroha egyaránt széles és kerekded, hát-hasi irányban enyhén lapított. A faj mintázata és színe nagyon változatos. Alapszíne leggyakrabban fehér. A fejtor két szélén egy-egy sötétebb sávot lehet felismerni, amely hasonló sötétebb tónussal a fejtor oldalaira is lehúzódik. A potroh háti oldala általában egyszínű. A hát és az oldal peremén leggyakrabban piros színű, enyhén szakadozott sáv követi a potroh jellegzetes hátrafelé szélesedő alakját. Ritkábban a potroh felszínén is megfigyelhető egy halványabb piros sáv, amelyek a középvonal és a potrohszél között párhuzamosan, és nem az oldalszegélyt követve futnak végig. A nőstények alapszíne nemritkán sárga is lehet. A mintázat ebben az esetben is a fentiek szerint alakul. A nőstényekhez képest törpének tűnő hímek alkata és színe is markánsan különbözik párjukétól. A lábak arányaikat tekintve lényegesen hosszabbak, mint a nősténynél. Fejtoruk és első két pár lábuk általában egészen sötét, néha fekete. Potrohuk alapszíne itt is a fehér és a sárga közötti skálán mozog. Alakja elnyújtott, utolsó harmadában nem szélesedik ki úgy, mint a nőstényeknél. Mintázatában a páros középsáv általában fejlett. Napsütötte rétek, erdőszegélyek, virágoskertek gyakori, nyár eleji pókja. Elsősorban a virágokban tartózkodik, és ott várakozik a nektár- és virágporgyűjtő rovarokra.

38. Synema globosum (Fabricius, 1775) – fekete-sárga karolópók

Nősténye 6-8, hímje 3-4 mm. Egész teste csillogóan fényes; kifejezetten dekoratív megjelenésű karolópók. Fejtora, valamint a potrohán látható – oldalról tagolt – folt fekete színű. A potroh alapszíne a világossárgától a mély narancsvörösig, esetleg kárminpirosig terjedhet. A test hasi oldala fekete, de a potroh hasi részén két nagyobb és két kisebb világos, kör alakú foltot visel. Általánosan elterjedt, gyakori faj. Száraz és nedves napsütötte gyepekben a virágokon találhatunk rá. A virágokat látogató rovarokat fogyasztja.

39. Thomisus onustus Walckenaer, 1805 – fehér karolópók (95:13)

Nősténye 7-10 mm, hímje csupán töredéke ennek, mindössze 2-3 mm. A fejtor elülső része, az úgynevezett homlok egy éles párkánnyal kapcsolódik a fejtor felső felszínéhez. A perem a két szemsor között húzódik úgy, hogy az ívesen futó párkány két szélső pontjánál látható kiszögelés az első és második szemsor oldalszemei közé esik. A fejtor mintázatában állandónak tekinthető a széles világos középsáv. A potroh alakja egy csaknem egyenes oldalvonalakkal határolt háromszög. Felülnézetben jól látható, hogy a potroh vége két oldalirányba, illetve enyhén felfelé irányuló csúcsban végződik. Színváltozatai között a fehértől a sárgán át a bordóig szinte végtelen a variációk száma. Életmódja és élőhelye azonos a fenti fajéval.

Család: Salticidae – Ugrópókfélék

• a föld fajokban leggazdagabb családja
  
• testhosszuk max. 2 cm
  
• lábaik zömökek és viszonylag rövidek
  
• szemeik három sorban (4-2-2)
  
• elülső szemsor középszemei kiugróan nagyok
  
• a hímek csáprágói sokkal hosszabbak, mint a nőstényekéi
  

40. Evarcha arcuata – íves ugrópók

Nősténye 6-8, hímje 5-6 mm. A hím egész teste csillogó koromfekete, csupán a fejtor homlokrészén és a szemek körüli területen visel fehér szőrzetet, amely az első szemsor és a csáprágók alapízei között két vízszintes csíkot képez. Nőstényének alapszíne barna. Egyedei a fejtoron és a potrohon is jellegzetes mintázatot viselnek. A szemek által határolt terület sötétbarna, és éles kontúrral elhatárolódik a fejtor világosabb hátulsó területétől. A faj potrohán íves foltokból álló mintázat van, amely a potroh első felében középen kettéosztott. A mintázatot fekete, szürke és barna, ív alakú szőrsávok alakítják ki. A nőstények lábai világosbarnák, az ízek végénél keskeny sötét gyűrűt viselnek. Az íves ugrópók elsősorban a nedves rétek gyakori faja.

41. Philaeus chrysops – piros ugrópók

Mérete 7-12 mm. A hím és a nőstény szinte teljesen eltérő. A hím fejtora lakkfekete, potroha cinóberpiros, középen karcsú, fekete lándzsafolttal.. Lábai hamuszürkék; az első két pár lábszárai narancsvöröses árnyalatúak. A nőstények alapszíne sötétbarna. Potrohukon a barnásfekete középsáv két oldalán egy-egy csontfehér színű, hosszú csíkot láthatunk. Ezek sem elöl, sem hátul nem érik el a potroh szegélyét. Meleg, napos és száraz gyepek tipikus faja. Hazánkban az alföldi homokpuszták, a középhegységi sziklagyepek a legtipikusabb élőhelyei. Érdekesség, hogy e tipikusan dél-európai fajjal az Alpokalja vöröscsenkeszes kaszálórétjein is találkozhatunk.

42. Pseudeuophrys lanigera (Simon, 1871) – szobai ugrópók

Az ugrópókok között az átlagosnál kisebb méretű, 3-4 mm-es faj. Barna alapszínén jellegzetes mintázatot visel. A fejtor és a potroh középvonalában egyaránt világosabb. A potroh területén előre irányuló világosbarna, háromszög alakú foltok sorakoznak, amelyek egymásba olvadhatnak, de harántövekkel tagolt is lehet e mintázat. Európában ez a faj tipikus épületlakó (synantrop) pók. Nyári időszakban a házak külső felszínén is láthatjuk; kedveli a palával fedett tetőket. Magyarországon először csupán az 1980-as évek végén került elő.

43. Salticus scenicus (Clerck, 1757) – színészpók

Mindkét nem 5-7 mm hosszú. Mattfekete alapszínén jellegzetes fehér sávozott mintát visel. A fejtoron a szemek között, valamint a potroh közelében két háromszögletű foltban található fehér szőrzet. A potroh hátoldalán általában elől egy egységes, azt követően pedig három középen osztott fehér csíkot visel. A Salticus-fajok esetében a hímeknek különösen nagyméretűek a csáprágóik. A színészpók a szabad természetben napos sziklafelszíneken, az ember környezetében pedig leggyakrabban a házfalakon él.

Család: Sparassidae – Vadászpókfélék

• nagytestű, nappal aktív pókok
  
• lábaik többnyire oldalra állnak
  
• általában meleg éghajlatú tájakon honosak
  
  

44. Micrommata virescens (Clerck, 1757) – hunyópók

Nősténye 12-15, hímje 8-10 mm. Feltűnő zöld színéről és alkatáról egyaránt könnyen azonosítható pókfaj. Fiataljai és nőstényei egyaránt élénk, világoszöld színűek, semmilyen mintázatot nem viselnek. A kifejlett hímek fejtora és lábai szintén zöldek, de potrohuk alapszíne élénksárga, középvonalában egy markáns kárminpiros sávval. Két sorban álló, viszonylag apró szemeik csillogóan feketék, keskeny fehér gyűrű szegélyezi őket. Lábaik erőteljesek és feltűnően hosszúak. A lábak szőrzete is jellegzetes. A másodvégíz, valamint a végíz alsó felszínét sűrű talpkefe borítja, a végíz két karma alatt erőteljes sertékből álló, úgynevezett talpecsetet viselnek. Tipikusan nappal aktív, gyepszintben vadászó pókfaj. Ivarérett példányi májustól láthatóak. Szaporodási időszaka májusra és júniusra esik. Nőstényei a talaj közelében lévő levelek fonákjára rögzítik petecsomóikat. A levél peremét összeszövik, avagy több levélből alakítják ki a költőkamrát, amelyben maguk is a petecsomóval maradnak. A peték éppolyan élénkzöld színűek, mint maguk a pókok, így a vékony szövedékfonaton átlátszó peték miatt maga a petecsomó is látványosan zöld. E pókfaj kedveli az üde, napsütötte gyepeket. Bokorerdők szegélyében, gazdag aljnövényzetű tölgyesekben is gyakran találkozhatunk vele. Leggyakrabban a színéhez hasonló növényeken lapul, így nehéz észrevenni. Páfrányokon, például erdei pajzsikán, továbbá az erdei földutak és kisméretű vízállások szegélyében álló békaszittyón is szívesen tartózkodik. Családjának egyetlen Közép-Európában élő faja. Rokonai szubptrópusi és trópusi területeken élnek.