Rendsorozat: Psocodea

Alosztályágazat: Neoptera

Csoport: Paraneoptera

Rendsorozat: Psocodea

Rend: PSOCOPTERA – Fürgetetű-alakúak

• Általában 1-3 milliméteres (maximum 1 centiméteres) testnagyság.
  
• Fonálszerű csápjaik vannak.
  
• Rágó szájszervvel rendelkeznek, amelynek feladata a táplálék megragadása és aprítása, illetve a felső nyálmirigyek, a fonómirigyek váladékának fonállá fonása. A fonalak védőszövedékként szolgálnak (pl. leesés, túlzott átnedvesedés vagy éppen a kiszáradás ellen). A peték számára szintén védelmet biztosítanak, de bizonyos fajok lárvái is az ezekből készült szövedéktető alatt élnek. A szövedékben a táplálékul szolgáló alacsonyabb rendű növények kiválóan tenyésznek.
  
• Főleg zuzmókkal, algákkal és gombafonalakkal táplálkoznak, de fogyasztanak növényi és állati eredetű szerves törmeléket is. Táplálkozás közben úgy viselkednek, mint a legelő tehenek, eközben fejüket csavargatják vagy jobbra-balra bólogatnak.
  
• Oldalsó helyzetű, nagy, kidülledő összetett szemeik vannak (amelyek el is csökevényesedhetnek). A szárnyas fajok 3 pontszemmel rendelkeznek, míg a szárnyatlan fajok pontszemei általában hiányzanak.
  
• Általában 2 pár normálisan fejlett hártyás szárnyuk van, melyeket nyugalmi helyzetben háztetőszerűen összezárva tartanak potrohuk felett. Meglehetősen redukált és jellegzetes szárnyerezettel rendelkeznek. Az erek és a szárnyak szegélye a fajok nagy részénél többé-kevésbé szőrözött. Repüléskor az összeakasztott két pár szárny egységes szárny párként működik.
  
• Járólábaik vannak, amelyekhez 2 vagy 3 lábfej íz kapcsolódik (nimfáknál 2). A fajok egy részénél a csípők egy halló- és feltételezetten hangadó szervet viselnek.
  
• 9 potrohszelvényük van.
  
• Szárazföldiek, de csak magas relatív páratartalmú helyeken tudnak megélni: fák levelein, kéregrepedésekben, kövek alatt, avarban, barlangokban, madárfészkekben és emberi építményekben fordulnak elő.
  
• Paurometabolia, időleges parthenogenezis vagy állandóan egyivaros szaporodás jellemző rájuk. A nőstény petéit tojókészülékével az aljzatra nyomja. Ezzel egyidejűleg végbeléből váladékot enged ki, amellyel a petéket még biztosabban odarögzíti a kiválasztott felülethez. A kikelő lárva a homlokán levő fogazott hosszanti léc segítségével vágja fel a pete burkát illetve a külső ragasztó burkot. Kibújásuk után levetik embrionális burkukat, majd többször megvedlenek.
  
• Magtárakban higiéniai problémát jelenthetnek, esetenként herbáriumokat, rovargyűjteményeket károsíthatnak, egyesek allergiás tüneteket okozhatnak. Csak a helyiségek szárazon tartásával lehet védekezni ellenük.
  
• Jellegzetesen fürge mozgású rovarok, emiatt fürgetetveknek is nevezik őket. Repülni nem szeretnek, de nagyon gyorsan rohangálnak előre- és hátrafelé, de akár oldalirányban is. Még veszély esetén is inkább futva menekülnek. Futásuk lökésszerű, kis szünetekkel szakítják meg. A szárnyatlanok sokkal fürgébbek a szárnyas alakoknál. Ritkán előfordul az, hogy csapatosan a levegőbe emelkednek, és más élőhelyet keresnek fel.
  
• Sok faj – főleg nimfa állapotban – hajlamos társas életre. Több hazai faj is kolóniákban él, amelyeknek egyedei közös szövedék alatt húzzák meg magukat.
  
• Kb. 3500 fajuk közül Magyarországon 67 faj él.
  
  

Alrend: Troctomorpha – Kéregtetű-alkatúak

Család: Liposcelididae

1. Liposcelis decolor (Pearman, 1925) – könyvtetű

Szárnyatlan, kb. 1 milliméteres. Fehéres vagy halványsárga. Elsősorban a keveset mozgatott könyvek és iratok között tartózkodik (főleg a nyirkos, enyhén penészedő részeken), de szívesen üti fel tanyáját az újonnan felrakott, még teljesen ki nem száradt tapéta mögött is. Fő tápláléka alsóbbrendű gombákból áll, de megjelenhet megpenészedett ételeken is. Előfordulhat növény- és rovargyűjteményekben, illetve madarak és rovarok fészkében is (az utóbbi helyeken ugyanis mindig bőséges táplálék áll a rendelkezésére). Leghatásosabb védekezés ellenük a rendszeres portörlés és porszívózás, a könyvek és iratok időnkénti átmozgatása, szellőztetése. A nyirkosságot mindenképpen meg kell szüntetni, mert az itt létrejövő penészgomba telepek valóságos „legelői” a fatetveknek.

Alrend: Trogiomorpha – Zugtetű-alkatúak

Család: Trogiidae

2. Trogium pulsatorium (Linnaeus, 1758) – portetű vagy gyakori zugtetű (34:1)

Kb. 2 milliméteresek. Leggyakrabban lakások vizes helyiségeinek falán találhatók meg. Új, még eléggé ki nem száradt lakások tapétái mögött is meghúzódnak, és az ott keletkezett penészgombákkal táplálkoznak. Túlzott rágásukkal kárt tehetnek akár szőnyegekben is. Évente egy generációjuk van. Nimfa alakban telelnek át. A nőstény portetű valamilyen gyengén rázkódó tárgyra ülve ketyegő-kopogó hangot hallat azáltal, hogy potrohának csúcsával másodpercenként 5-6-szor az aljzatra üt. Ez valószínűleg a hím odacsalogatására szolgál.

Rend: PHTHIRAPTERA – Tetűalakúak

• Általában 1-4 milliméteres (maximum 10 milliméteres) testnagyság.
  
• Lapított testűek.
  
• Szárnyatlanok.
  
• Kizárólag állati paraziták. Sok fajuk erősen gazda specifikus. Fejlődési ciklusuk egyetlen stádiumában sem hagyják el a gazdaegyedet, ezért általában közvetlen testi érintkezéssel fertőznek.
  
• Általában ivaros szaporodás (esetleg parthenogenesis).
  
• Fejlődésük epimorfózis. Tojásaik a serkék.
  

Alrend: Amblycera – Bunkóscsápútetű-alkatúak

(Régen az Ischnocera alrenddel együtt egységes csoportot alkottak – Mallophaga: szőr- és tolltetvek/rágótetvek.)

• 4 ízű, bunkós végű csápjaik a fej egy-egy mélyedésébe visszahúzhatók.
  
• Állkapcsi tapogatóval rendelkeznek, ami a szájszervek módosult függeléke (a csápokéhoz hasonló funkcióval).
  
• Rágó szájszervük van.
  
• Általában madarak bőrfelszínén fordulnak elő. A bőr felületén futva menekülnek a tollászkodó madár csőre elől.
  
• Részben hámtörmelékkel táplálkoznak, de rágó szájszerveikkel a tollkezdeményeket megrágva sok faj közvetlenül vért is fogyaszt.
  
• Tevékenységük révén csupasz foltok keletkezhetnek a tollruhában.
  

Család: Menoponidae

3. Menopon gallinae (Linnaeus, 1758) – közönséges tyúktetű (34:10)

1.5-2.3 milliméteresek, világossárgák. A nyaki részen és a tollak tövénél helyezkednek el. Tömeges jelenlétük esetén a tyúkok visszamaradnak a fejlődésükben és visszaesik a tojástermelésük. Bámulatos gyorsasággal szaladgálnak a tollak közt, és szívesen átmásznak más állatokra vagy akár az emberre is. Kellemetlen viszketést okoznak. Petéiket megszilárduló váladékukkal ragasztják a tollakra.

Alrend: Ischnocera – Fonalascsápútetű-alkatúak

• 3- vagy 5 ízű fonalas csápjaik nem húzhatók vissza.
  
• Állkapcsi tapogatójuk nincs.
  
• Rágó szájszervvel rendelkeznek.
  
• Madarak tollazatán vagy emlősök szőrzetén élnek. Erős rágóikkal rögzítik magukat a tollak felületén illetve a szőrszálakon.
  
• A tollon valamint a szőrön való mászásra specializált lábakkal rendelkeznek.
  
• Hámtörmelékkel illetve bőrmirigyek váladékával táplálkoznak.
  
• Rágóikkal kullancslégyfélék (Hippoboscidae) potrohsörtéin rögzítik magukat és így szállítódnak.
  

Család: Philopteridae

4. Columbicola columbae (Linnaeus, 1758) – karcsú galambtetű

1.5-2.0 milliméter, szürkésfehér, sárgás foltokkal. Hosszú, lapos testű faj. Lábai a tollazatban való mozgáshoz alkalmazkodtak. A tyúktetű mellett ez a gazdaságilag legkárosabb rágótetű.

Alrend: Anoplura – Szívótetű-alkatúak

• Kizárólag emlősökön élnek.
  
• Szúró-szívó szájszervük van. Vérszívók. A vérrel teleszívott tetvek akár 1 kilogramm terhelést is képesek elviselni minden károsodás nélkül. Csak ha a terhelést növeljük, akkor pattan szét a kitinpáncéljuk, csattanó hang kíséretében.
  
• Elülső és középső lábaik segítségével kapaszkodnak fel gazdáik szőrszálaira, majd a hátulsó és olykor a középső lábaik révén rögzítik magukat. Karmaik teszik erre képessé őket, amelyek a lábszár nyúlványához hozzácsaphatók és szilárd fogást biztosítanak.
  
• A hímek és a nőstények szembetűnően különböznek egymástól. A nőstények rendszerint nagyobbak, és potrohuk vége V-alakban becsípett. A hímek testvége ezzel szemben kúposan hegyes.
  

Család: Phtiridae

5. Phthirus pubis (Linnaeus, 1758) – lapostetű (34:5)

Kifejletten 2.5 milliméteres. Teste négyszögletes, az 5-8. potrohszelvényeinek oldalán kúp alakú nyúlványok vannak. Emberen élősködik. A testszőrzetben, főleg a hónalj- és szeméremszőrzetben telepszik meg (esetenként a szakállban, a szemöldökön és a szempillákon). Szúrása kellemetlen viszketést, szőrtüszőgyulladást, valamint a bőrön szürkéskék elszíneződést eredményezhet (valószínűleg a nyálával a sebbe került mérgek hatására). A vért szakaszokban szívja ki. Terjedhet szexuális együttlét során, fehérnemű vagy vécéülőke közvetítésével. Az egészségügyi előírások betartásával a lapostetvekkel való fertőzés elkerülhető. Lárvakori fejlődése 15-17 napig tart. Az imágó élete mintegy 17 napra szorítkozik, miközben egy állat maximum 25 petét rak le (vagyis egy nemzedék élete 3.5 hét alatt lezajlik).

Család: Pediculidae

6. Pediculus humanus Linnaeus, 1758 – hajtetű (34:3)

Világszerte elterjedtek, emberen és majmokon (gibbonfélék – Hylobatidae, csuklyásmajomfélék – Cebidae) élnek.

A hajtetű 2-3 milliméteres, lassú mozgású állat. Általában a fejen, a tarkón és a halántéktájon tartózkodik. Tömeges jelenlétüknek köszönhetően a haj elveszti fényét, és a tetvek ürülékétől, levedlett bőrétől és a leváló hámpikkelyektől összecsomósodik. Petéiket haj- illetve szőrszálak tövére ragasztják. Megtelepedésüknek az ápolatlan, zsíros haj kedvez. Sapka illetve fésű révén terjed.

A ruhatetű a hajtetűnek az emberré válás során kialakult új ökológiai változata, amely a ruházat belső felületén való rejtőzködésre specializálódott. A ruhanemű szövetei közé petézik. 3-4.5 milliméteres, a hajtetűnél mozgékonyabb. Leginkább ott terjed, ahol ruhatetűvel fertőzött emberek egymáshoz közel öltözködnek, így a tetvek egyik ruháról átmásznak a másikra. A ruhákat minimum 60 Cº-os vízzel kell kimosni ahhoz, hogy tetűmentessé váljanak. A tömegszállások fertőtlenítésével a fertőzésveszély kikerülhető. A tífusz kórokozóit (Rickettsia spp.) terjesztik, amelyeket vérszíváskor vesznek fel a beteg emberből, majd azok gyomorsejtjeikben elszaporodnak, aminek következtében a gyomorsejtek szétpukkadnak. Így kiszabadulva az ürülékkel a szabadba kerülnek. Vakarózáskor a fertőzött ürülék a sebbe bekerülve fertőzést okoz. Az ürülékben levő kórokozók még kb. 2 hónapig fertőzőképesek maradnak, így az a ruha is fertőző lehet, amit a tetvek már rég elhagytak. Elülső lábával megkapaszkodva egy teljes percig képes testénél 2000-szer nagyobb súlyt megtartani. 8-15 perc alatt lakik jól. Az ivarérett nőstények létfontosságú anyagokat termelő szimbiontái a gyomorkorongot (a bélcsatorna egyik szakasza) elhagyva a petesejtbe nyomulnak, ezzel biztosítva az utódok számára a megfelelő baktériumflórát. A pete és a lárva fejlődésével egyidejűleg a baktériumok is szaporodásnak indulnak, és először az embrió belébe, majd később a számukra kialakult szervbe, a gyomorkorongba vándorolnak. A nőstény 25-40 napos élettartama alatt 150-300 petét rak, amelyekből már hat nap múlva kikelnek a kis lárvák. A lárvák kétszer vedlenek, fejlődésük 10-14 napig tart. Mind a lárvák, mind az imágók naponta többször is szívnak vért. Szúrásuk alkalmával nyálat bocsátanak a sebbe, ami kellemetlen viszketést okoz. Vérszívás után árnyékos vagy sötét helyet keresnek, az éhes állatok a fényen tartózkodnak. 0 C˚ alatt megdermednek, de csak hosszabb ideig tartó hideg hatására pusztulnak el. Az éhezést 25-30 C˚-on két napig bírják.

Rend: THYSANOPTERA – Tripszalakúak

• Általában 1-5 mm-es testnagyság.
  
• Testük dorzoventrálisan lapított, erőteljesen szklerotizált kültakaró.
  
• A homlok és a fejpajzs homlokpajzzsá (frontoclypeus) olvadt össze.
  
• A szárnyas alakok összetett szemekkel és 3 pontszemmel rendelkeznek.
  
• Szúró-szívó szájszervük van, amely aszimmetrikus, 3 szúrósertét tartalmaz. 2 szúróserte az állkapcsok belső karéjaiból, a harmadik pedig a bal oldali rágóból jött létre.
  
• Általában 2 pár szárnnyal rendelkeznek, de lehetnek csökevényes szárnyúak vagy szárnyatlanok is. A szárnyerezet erősen redukálódott. A szárnyszegélyről sűrűn egymás mellett álló hosszú szőrök indulnak ki, amelyek a repülőfelületet jelentősen megnövelik.
  
• Járólábaik végén 2 karom van. A karmok közül egy speciális izom segítségével egy nagy lapos hólyag (arolium) türemkedik ki, ami a tapadást segíti a növények felszínén. A lábszár végén levő mirigy ragacsos váladéka is ezt a célt szolgálja. (Allergiás tüneteket okozhatnak.)
  
• 11 potrohszelvényük van.
  
• Leggyakrabban növényeken (sokszor virágokon) találhatók, de előfordulnak korhadó fákon, gombákon és talajban is.
  
• Táplálkozásuk változatos:
  
• általában növényevők (megszúrják a lágyabb növényi részek sejtjeit és kiszívják azok tartalmát) – a növényevő hólyagoslábúakat tripszeknek is nevezik;
  
• ragadozók (atkák, levéltetvek);
  
• kannibálok;
  
• korhadékevők;
  
• mikroszkópikus gombákkal táplálkozók.
  
• Fejlődésük neometabolia. A megtermékenyített nőstény tojásait a növények felületére vagy szöveteibe egyesével rakja le. 2 lárvastádium után egy félig nyugvó előnimfa, majd egy vagy két teljesen nyugvó nimfa állapot következik. A nimfák nem táplálkoznak, több hónapig nyugalomban vannak (általában a talajban, többen így telelnek át). Az izomrendszer és a szájszerv mindeközben átalakul. Parthenogenesis vagy fakultatív parthenogenesis is előfordulhat náluk.
  
• A hímek jóval ritkábbak a nőstényeknél, és az utóbbiaktól kisebb méretük, külső ivarszerveik és nagyobb mozgékonyságuk révén különböztethetők meg.
  
• Vírusok és baktériumok vektorai lehetnek.
  
• Sok faj haszonnövényeink legkomolyabb kártevői közé tartozik.
  
• Jelentősek az apró virágú növények beporzásában.
  
• A trópusi fajok között vannak gubacsképzők.
  
• Zivatarlegyeknek is nevezik őket, mert főleg a kora nyári tikkasztó napokon igen felélénkülnek, nagy rajokban röpködnek, jelezve a közelgő zivatart.
  
• Kb. 5000 fajuk közül Magyarországon 180 faj él.
  

Alrend: Terebrantia - Tojócsövestripsz-alkatúak

Család: Thripidae

7. Thrips tabaci Lindeman, 1889 – dohánytripsz (34:14)

Kozmopolita, polifág faj. Főleg a dohányt (dohánylevelek fonákán telepszik meg), a hagymát, az uborkát és egyes dísznövényeket károsítja (de egyedei mintegy 100 családba tartozó növényfajon képesek élni).