Rend: STREPSIPTERA – legyezőszárnyúak

Rend: STREPSIPTERA – legyezőszárnyúak

(Kirby 1813-ban sodortszárnyúak néven írta le őket. Az elnevezés a csökevényes elülső szárnyakkal kapcsolatos: ezek a kis csonkok csavarodottaknak tűnnek a rovargyűjteményekben feltűzve, de ez csak a kiszáradás eredménye.)

• • Valamennyien rovarparaziták. Ismert legyezőszárnyú-gazdák: 1. pikkelykék –Zygentoma; 2. csótányok – Blattoptera; 3. fogólábúak – Mantoptera; 4. tojócsövesek –Ensifera; 5. tojókampósok – Caelifera; 6. levélbolhák – Psyllina; 7. kabócák –Fulgoromorpha (pajzsoskabócák – Issidae, bordásfejű kabócák – Dyctiopharidae, sarkantyúskabócák – Delphacidae), Cicadomorpha (mezeikabócák – Cicadellidae); 8. poloskák – Heteroptera; 9. kétszárnyúak – Diptera (pl. fúrólegyek – Tephritidae); 10. hártyásszárnyúak – Hymenoptera (hangyák – Formicidae, társas redősszárnyú-darazsak – Vespidae, kaparódarazsak – Sphecidae, ősiméhek – Colletidae, karcsúméhek – Halictidae, bányászméhek – Andrenidae);
    
  • Erőteljes ivari dimorfizmus.
    
    • Hímek:
      
      • 0.5-6 mm.
        
      • Rágó szájszerv, de a kifejlett állat nem táplálkozik.
        
      • Többágú, nagy felületű csápok, rajtuk sűrűn szaglósejtek.
        
      • Az elülső szárny csökevényes, disztális vége felfújt. Sajátos érzékszervek, repülés közben élénken mozognak és megadják a szárnyak csapásának sajátos ütemét. Ennek megfelelően a középtor mérsékelten fejlett.
        
      • A megnagyobbodott utótor fogadja be a hátulsó szárnypár mozgatásához szükséges erőteljes izomzatot.
        
      • A hátulsó szárnyaknak csak hosszanti ereik vannak. Nyugalmi helyzetben legyezőszerűen összehajtogatva a test hossztengelyében hátrafelé irányulva lesimulnak.
        
      • A hímek a nőstényeket feromonok (a nőstények Nasszonov-féle mirigyei termelik) és látásuk segítségével találják meg. (Kb. 50 ommatidiumból álló szemeik vannak. A vizuális információ feldolgozásában agylebenyeik kb. 75%-a vesz részt.)
        
      • Rövid ideig élnek, párzás után rövidesen elpusztulnak.
        
    • Nőstények:
      
      • 0.5-26 mm.
        
      • Ivaréretten sem valódi imágók, hanem neoténiás alakok. Szárnyakkal nem rendelkeznek. Belső szerveik is erősen visszafejlődtek, csupán gyengén fejlett trachearendszerük van meg, valamint a leegyszerűsödött idegrendszer és a lüktető szív. A tápcsatorna csökevényes. A petefészek és a petevezeték hiányos, a peték a potroh belsejében szórtan helyezkednek el. Külső ivarszerveik nincsenek. Egyéb lárvakori bélyegeiket is jórészt megőrzik.
        
  • Egyedfejlődésük holometabolia. A gazdaállat által látogatott virágokról a virágporral együtt a fiatal lárvák (amelyek a potrohvégen levő serték segítségével ugrani is tudnak – akár a testhossz 50-szeresét is) elszállítódnak a gazdaállat fészkébe. Itt befurakszanak a fiatal lárvákba és azonnal megvedvedlenek (csápok, lábak, szemek elvesztése). A gazda testüregében fejlődnek tovább: a potrohban mozognak a laza szövetek között, elöl nyitott belükbe szivogatják a gazda szövet- és testnedveit. A gazdaállat kutikulájának közelébe kerülve a lárvák:
    
    • kifurakszanak, bebábozódnak és imágóvá alakulnak – Mengenillidae (Párosodás során a hím párzótagját egyszerűen beszúrja a testfalon keresztül a nőstény potrohába.) vagy
      
    • a gazdaállatban maradó nőstények csak a feji véget tolják a külvilágba, a hímek szárnyas imágóként kerülnek ki a gazdaállatból. A nőstények ventrális oldalának egy része elválik a pupáriumtól (amiben egyébként egész életüket töltik). Ezen a helyen formálódik a költőtasak, amely a fejtor (fej+1. torszelvény) hátsó széle közelében egy hasítékkal nyílik. Ebbe a költőtasakba torkollanak az ivarjáratok, amelyeket kezdetben vékony hártya zár le a testüreg felé. Ha az elsődleges lárvák megértek, akkor átfúrják az ivarjáratok hártyáját, majd az ivarjáratok önálló ritmikus lüktetésnek indulnak, és a lárvákat a testüregből a költőtasakba pumpálják. Az így kikerült lárvák feszesre töltik a csatornát, míg végül az anyaállat potroha kiürül. Ekkor a költőtáska-járatot elöl lezáró finom hártya szétpattan, és a lárvák egymás után hagyják el a költőtasakot. Rákerülnek annak a gazdaállatnak a potrohára, amelyben az anya teste rejtőzik, majd rászóródnak a gazdaállat által látogatott virágokra. (Párosodás során a hím párzószerve a nőstény potrohát a költőtasak-járaton keresztül éri el.)
      

• • Stylopizáció: legyezőszárnyúak általi parazitáltság, ami áltában nem jár a gazdaállat pusztulásával, de külsőleg is észlelhető változások jelentkezhetnek a gazda testén (pl. szőrzethez, színezethez, szárnyerezethez, ivarmirigyekhez kapcsoltan), de okozhatja a gazdaállat terméketlenné válását, csökkent mozgásképességét, esetleg röpképtelenségét, gombás fertőzéseit, és viselkedésbeli változásokat is létrehozhat.
    
  • Kb. 560 fajuk közül Magyarországon 40 él.
    
    

Család: Elenchidae

1. Elenchus tenuicornis (Kirby, 1815)

A hím nyúlvánnyal ellátott 3. csápíze összeolvad a rövid 4. és a megnyúlt 5. ízzel, a 6. íz erősen meghosszabbodott. A hím összetett szemében 20-22 ommatidium van. Európai elterjedésű. Észak-Európában 1, Közép-és Nyugat-Európában 2, Dél-Európában pedig 3 nemzedéke van. Kabócákat parazitál (sarkantyúskabócák – Delphacidae, mezeikabócák – Cicadellidae). Magyarországon általánosan elterjedt, a leggyakoribb legyezőszárnyú rovar.

Család: Xenidae

2. Xenos vesparum Rossius, 1793 – darázskedvelő legyezőszárnyú

A hím csápjának 3. ízén nyúlvány van, a 4. íz rövid vagy az 5. ízzel egybeolvadt. A hím összetett szemében mintegy 65 ommatidium van. Csaknem az egész Palearktikumban elterjedt, különösen Közép-Európában gyakori. Magyarországon is számos lelőhelye ismert. Imágói júliustól szeptemberig találhatók meg. Nőstényei redősszárnyú darazsakat (Polistes spp.) parazitálnak. Univoltin.