Családsorozat: Tenebrionoidea

Csoport: Holometabola – Teljesátalakulású rovarok

Rendsorozat: Neuropterida 

Rend: COLEOPTERA - bogarak

Alrend: Polyphaga

Családsorozat: Tenebrionoidea

Család: Meloidae – hólyaghúzó bogarak

Közepes vagy nagytermetű bogarak. Fejük hátulsó része nyakszerűen elkeskenyedik, csápjuk zsinór vagy fonál alakú, szemük gyakran vese formájú. Testük puha, potrohuk duzzadt, szárnyfedőik csak részben fedik azt, néhány fajnál a hártyás szárnyak redukálódtak. A lábakon a karmok hasítottak vagy hártyás mellékkarmuk van. Hemolimfájuk hólyaghúzó hatású anyagot, cantharidint (egy ketonsav β-laktonja) tartalmaz, amelyet ingerlésre végtagjaik izületeinél bocsátanak ki. Ez kis mennyiségben hólyaghúzó és vizelethajtó hatású, ám nagyobb mennyiségben erős méregként lép fel (0,03 g-nyi már halálos lehet). Ezért bár régebben gyógyszerként, sőt afrodiziákumként is alkalmazták, veszélyessége miatt mára már nem használják. Fejlődésük bonyolult túlátalakulás (hipermetamorfózis), amelynek során különböző lárvaalakok váltják egymást. Sok faj lárvája méhfélék fészkeiben fejlődik, míg másoknál egyenesszárnyúak tojásain és azok lárváiban él a bogárlárva. Az imágó lárvaalakok, majd álbáb és valódi bábállapot közbeiktatódásával fejlődik ki. Az imágók leginkább növényevők. A világon 3000, Magyarországon pedig mintegy 40 fajuk él.

57. Lytta vesicatoria (Linnaeus, 1758) – kőrisbogár (51:8)

Teste 9-21 mm hosszú, fémfényű zöld, néha aranyos vagy kékeszöld csillogással. Csápja a 3. íz végétől fekete. Jellegzetesen kellemetlen, átható szagú. Magyarországon mindenfelé előfordulhat, de néha évekig nem nagyon bukkan elő. A kőrisen kívül kedvelt tápnövényei közé tartozik az orgona (Syringa vulgaris) és a fagyal (Ligustrum spp.), amelyek lombját néha teljesen lerágja. A nőstény a petéit a talajba rakja (30-as 50-es csomókban), a kikelő, kb. 2 mm-es háromkarmú, triangulus lárvák (minden lábán 3 karom van, amelyek közül valójában csak egy karom és kettő merev serte) felmásznak valamilyen virágra és ott megkapaszkodnak egy arra járó méhben, mellyel bevitetik magukat annak fészkébe. A sikeres lárva előbb méhpetékkel táplálkozik, majd vedlik és kialakul a másodlagos lárvatípus. Ez pajorszerű, vak és a gazda által felhalmozott pollent és nektárt fogyasztja. Ebből fejlődik ki a harmadik lárvatípus, amelyre csökevényes lábak és gyengén fejlett szájszerv a jellemző. Ez az inaktív mozdulatlan lárva a levedlett lárvabőrét nem veti le teljesen, abban marad és rendszerint így telel át (ezt a stádiumot nevezzük álbábnak). Tavasszal az álbábból újabb lárva kel ki (azaz egy újabb vedlés következik be). Az így kialakult 4. lárva sem táplálkozik és hamarosan bebábozódik. Végül a kikelt imágó elhagyja a méhek fészkét és felkeresi a tápnövényét. A fent említett fejlődésmenet tekintetében annyiból speciálisak a kőrisbogarak a Meloidae családon belül, hogy nekik a már említett 4. lárvaállapotuk is van, míg pl. a nünükéknek (Meloe spp.) általában ez hiányzik és a 3. lárvaalak fog bebábozódni. Ezenfelül a kőrisbogarak lárvái akár aktívan is fel tudják keresni a méhek fészkeit.

58. Meloe proscarabaeus Linnaeus, 1758 – közönséges nünüke (51:13)

11-35 mm hosszú, kékesfekete színű bogár, amelynek nőstényei jóval nagyobbak, mint a hímek. A hímek 6. és 7. csápíze deformált, ettől a csáp középtájon megtörtnek tűnik. Rövid szárnyfedői alól legalább 5 potrohszelvény kilóg. Réteken, erdőkben, erdőszéleken ill. nedves szántók mezsgyéin tavasszal helyenként gyakori. A nőstények potroha igen tágulékony, ami lehetővé teszi, hogy több részletben 4000-10000 petét is rakjanak. A nőstény a peterakást követően elpusztul. A kikelt háromkarmú lárvák házi vagy vadonélő méhekre kapaszkodnak, és bevitetik magukat azok ivadékbölcsőibe. Amennyiben más rovarra kapaszkodik, elpusztul. Fejlődése a kőrisbogáréhoz hasonlóan megy végbe.

59. Meloe violaceus (Marsham, 1802) – kék nünüke (51:14)

Teste 10-32 mm hosszú, sötétkék. Az előző fajtól fejének és előtorának finoman szórt pontozása és szárnyfedőinek hosszirányba rendezett ráncoltsága alapján különíthető el. Röpképtelen. Hegy- és dombvidéken mindenfelé előfordul, növényevő, a lárvák méhek fészkeiben fejlődnek. Megjelenésében és életmódjában igen hasonló az előző fajhoz.

60. Epicauta rufidorsum (Goeze, 1777) – hollóbogár (51:12)

Teste 10-19 mm hosszú, fekete, fénytelen szőrzettel. A feje vörös és a fekete csápok töve belül sárga. Hazánkban az Alföldön, a Mezőföldön és a velük határos dombvidékeken időnként tömegesen fordul elő. Az imágók a legelőkkel határos kapásnövények és pillangósvirágú növények kártevői. A megtermékenyített nőstények visszatérnek a legelőkre, a petéket a talajba, csomókban rakják le. A lárvák a talajban vándorolva sáska és szöcskepetékkel táplálkoznak. A tél beköszönte előtt álbábbá alakulnak, és így telelnek át. Kora tavasszal szabad báb, majd imágó fejlődik belőlük.

Család: Tenebrionidae – gyászbogarak

Zömök testű, általában sötét színű, többnyire fénytelen fekete bogarak, s nevüket is „gyászos” színezetükről kapták, bár akadnak közöttük színpompás, sőt teljesen fehér fajok is. Többségüknek hiányzik a hátsó pár szárnya, s szárnyfedőik összenőttek. Csápjuk gyöngysorszerű, fonalas, a fej alján ered, tövét a lemezszerűen kiszélesedő pofák szegélye takarja. Az 1. és 2. lábfej 5-5, a 3. 4 ízű. Lábkarmaik belső oldala sima, nem fogas vagy fésűs. Erősebben szklerotizált lárváik a drótférgekhez hasonlóak, ám csak felülről hengeresek, alulról lapítottak és kitinizáltabbak. Kedvelik a sötét helyeket, s általában éjjel aktívak. Sok fajuk sikeresen hódította meg a száraz, arid élőhelyeket, pl. sivatagokat, félsivatagokat. Korhadó anyagokkal táplálkoznak, s egyes fajaik kártevők lehetnek. A 18000 ismert gyászbogár faj közül hazánkban mintegy 100 fordul elő.

61. Blaps mortisaga (Linnaeus, 1758) – halottbűzű bogár (50:2)

Ez a fekete állat a legnagyobb hazai gyászbogár fajunk, 20-31 mm. Röpképtelen, szárnyfedői összenőttek, s a végük egy farokszerű nyúlványt képez, ami a hímeken hosszabb. Teste végén bűzmirigy található, amelyből veszély esetén kinonokat tartalmazó kellemetlen szagú váladékot bocsát ki. Üregekben, barlangokban, kövek, fadarabok alatt található. Gyakori vendége a vályogházaknak, pincéknek. A lárvák száraz vagy rothadó növényi anyagokkal táplálkoznak, de különböző élelmiszerekben is élhetnek. Ott bábozódnak be, ahol élnek.

62. Tenebrio molitor Linnaeus, 1758 – nagy lisztbogár (50:7a-b)

12-18 mm-es, gesztenyebarna vagy fekete állatok. A meleg párás helyeket kedveli. Nyirkos raktárakban tárolt termények, gabonaőrlemények kártevője, de malmokban, kenyérgyárakban, élelmiszerraktárakban is károsít. A természetben sem ritka; fák odvaiban, vagy madárfészkekben gyakori. A kifejlett bogár és a lárvája is káros. Lárvája, a "lisztkukac" a gabonaőrleményeket összerágja, ürülékével és lárvabőrével szennyezi. Figyelemreméltó sajátsága, hogy teljesen száraz lisztben is jól fejlődik, minthogy a kémiailag kötött vizet is képes hasznosítani. A lárvája könnyen tenyészthető, díszmadár-kereskedésekben árusítják. Kalitkában tartott madarak, és terráriumi állatok etetésére használják.

63. Opatrum sabulosum (Linnaeus, 1761) – sároshátú bogár (50:10)

7-10 mm-es szürkésfekete bogár. Az Alföldön, valamint alacsonyabb hegy- és dombvidékeken, szántóföldeken és tarlókon talán az egyik legközönségesebb bogár. A meleg, homokos talajt kedveli, röpképtelen. A tojásokat a nőstények a talajba rakják. Az imágó és a lárva is növényevő, s esetenként károkat is okozhat, pl. a friss hajtású gabonafélék és kukorica leveleinek (imágó) vagy a cukorrépa, erdei fenyő (Pinus sylvestris) és a nyárfélék (Populus spp.) gyökerének (lárva) megrágásával.

64. Lagria hirta (Linnaeus, 1758) – közönséges gyapjasbogár

6-8 mm hosszú, zömök, domború testű, fényes fekete állat. Szárnyfedője sárgásbarna, puha és szőrös, valamint hátrafelé kissé kiszélesedik. Az egyik legközönségesebb bogarunk, ami hazánk erdős területein mindenfelé előfordulhat, de leginkább az ártéri puhafaligeteket kedveli. A nőstények a talajra, az avar alá tojják petéiket. A lárvák korhadó növényi anyaggal táplálkoznak; sűrűn szőrösek. A talajban bábozódnak be, a báb áttelel. Tavasszal kelnek ki az imágók, rövid életűek és főleg a növényeken tartózkodnak, azok leveleivel táplálkoznak. Polifág.