Alosztály: Araneae – Pókok

Alosztály: Araneae – Pókok

Rend: Araneida – Pókalakúak

• két testtáj: előtest és utótest
  
• ezek hasoldalán egységes lemezek
  
• alsórendű pókok potroha szelvényezett, a fejlettebbeké szelvényezetlen
  
• a kétízű csáprágó csípőkaromban végződik
  
• karom végén nyílik a méregmirigy
  
• ősibb alakoknál endocheliceral, míg a fiatalabbaknál endocephal méregmirigy
  
• ősi családoknál előre irányuló (ortognath típusú), míg a fiatalabb családok esetében egymással szemben működő (labidognath típusú) csáprágó
  
• ortognath csáprágójú fajok a trópusi és szubtrópusi területeken élnek, míg a labidognath csáprágójú fajok valamennyi éghajlati övben megtalálhatók
  
• a sarkok felé haladva a fajszám nő, míg a testméret csökken
  
• nőstények tapogatólábai lábszerűek, végükön karmokkal
  
• a hímek tapogatólába párzószerv
  
• ezek lábfejében tárolódnak a spermiumok
  
• a tapogatólábaik szelvényeinek hasi lemezei egységes alsó ajakká (labium) forrtak össze
  
• ez mozgathatóan kapcsolódik az előtest haslemezéhez (sternum)
  
• tapogatólábak alapízei rágókaréjokat (maxilla) képeznek
  
• egyes fajok járólábain két, más fajokén három karom található
  
• potrohuk 12 szelvényből áll
  
• az elő- és az utótestet egy nyél (petiolus) köti össze
  
• ez az első potrohszelvény
  
• eredetileg két pár tracheatűdő
  
• ezek nyílásai a 2. és 3. szelvények hasi oldalán vannak
  
• a második pár tracheatüdő sokszor hiányzik vagy légcsövekbe vezet
  
• páratlan ivarnyílásuk az első pár tracheatüdő között
  
• a női ivarnyílás sok fajnál kitinlemezzel (epygine) fedett
  
• a petelemez alatt páros ondótartály
  
• potroh 4. és 5. szelvényének végtagszármazékai a szövőszemölcsök
  
• az első pár egységes fonálszűrővé (cribellum) alakulhat
  
• az ilyen fajok negyedik járólábának másodvégízén (metatarsus) 1 vagy 2 sor tüskéből álló nyüst (calamistrum) látható
  
• ezzel fésülik ki a fonálszűrőből kijutó fodros fonalakat
  
• a legtöbb fajnál három pár kúpalakú szövőszemölcs található
  
• a szövőszemölcsök több száz apró csévéjén keresztül préselődik ki a szövőmirigyek váladéka
  
• nyolc eltérő összetételű pókselymet termelhetnek
  
• a pókselyem az acélnál nagyobb szakítószilárdságú
  
• a nőstények a peték köré sűrű szövésű kokont készítenek
  
• erőteljes szívógyomruk van
  
• kiválasztószervük egy pár csípőmirigy és Malpighi-edények
  
• idegrendszerük erősen központosult
  
• hasdúcláncuk az egységes garat alatti dúcba olvadt be
  
• 6 vagy 8 egyszerű szem
  
• az oldalszemek és a hátulsó középszemek fény-árnyék, az elülső középszemek szín- és alaklátók
  
• mechanikai érzékszervek az érzékszőrők (trichobotrium)
  
• hangadásra és hangfelfogásra képesek
  
• valamennyien ragadozók, elsősorban rovarokat zsákmányolnak
  
• frissen kikelt példányaik pollenszemeket és növényi spórákat fogyasztanak
  
• a derespókok (Uloboridae) kivételével valamennyiüknek van méregmirigye
  
• a búvárpók (Argyroneta aquatica) kivételével valamennyien szárazföldiek
  
• kb. 35000 fajuk él világszerte
  
  

Alrend: Ophistothelae – Felsőrendű pókok alrendje

Valamennyi szelvényezetlen potrohú pókot magába foglaló alrend, melyet két további, külön rokonsági körbe sorolnak.

Alrendág: Mygalomorphae – Madárpókok

• számos ősi vonást mutatnak
  
• közepes és nagyméretű pókok
  
• csáprágóik ortognath típúsúak
  
• két pár tracheatüdejük van
  
• méregmirigyük endocheliceral
  
• trópusi és szubtópusi elterjedésűek
  
• 15 család 2200 faja ismert
  

Család: Nemesiidae – Aknászpókfélék

• több mint 500 faj
  
• maximum 3 cm-esek
  
• zömök testalkatúak
  
• földalatti járatokban élnek
  
• elsősorban trópusi és szubtrópusi területeken élnek
  
• valamennyi földrészen megtalálhatók
  

4. Nemesia pannonica Herman, 1879 – magyar aknászpók

A nőstény és a hím mérete közel azonos, 11-12 mm. Színe barnásvörös. Két sorban álló apró szemei egy kis foltban helyezkednek el. A kiemelkedő feji rész két oldalán egy-egy egyenes, a tori részen három-három sötétbarna sugár alakú sávot lehet megfigyelni. A potroh középvonala szintén sötétebb, de a mintázata elmosódó. A hímek teste karcsú, csáprágóik alapíze is jóval keskenyebb, minta a nőstényeké, az említett hátoldali mintázatuk ugyanakkor kontúrosabb. Az aknászpókok alaktani jellegzetessége, hogy a csáprágóik alapízén elől, a karom alapja fölött erős kitinfogakból álló gereblyeszerű, ásásra szolgáló képződmény van. A faj ugyanis tárnázó életmódú. Függőleges, gyakran kétágú tárnáikat szövedékkel bélelik. A tárna tetejét csapóajtó zárja. A tárna, illetve a csapóajtó átmérője legfeljebb fél centiméter. A csapóajtó felszínét apró talajszemcsék, növényi maradványok borítják, így a kis méret mellett ez is szinte lehetetlenné teszi, hogy észrevegyük. A pók egész életét a tárnájában és annak közvetlen közelében tölti. Zsákmányszerzésekor a csapóajtó közelében elhaladó rovarokra támad, de hátulsó lábaival ekkor is kapcsolatban marad tárnájával. Éjszaka aktív, a nappalt a tárna mélyén tölti. Csupán az ivarérett hímek, valamint az önálló tárnahelyet kereső fiatalok kóborolnak. A hímek természetesen a partnerkeresés érdekében hagyják el biztonságos lakhelyüket. Tavasszal és ősszel jellemző egy-egy ilyen aktivitási időszak a fajra. A magyar aknászpók nyári nyugalomra vonul, a szárazság idejére le is szövi a tárna ajtaját. A faj a középhegységek délre néző oldalainak sziklagyepjeiben, lejtőssztyeppjeiben és bokorerdeiben fordul elő; úgynevezett szubmediterrán faunaelem. Legnagyobb mennyiségben a Villányi-hegységben él, de Budapest környékén sem ritka. A tárnaépítéshez viszonylag mély, jól szellőző és könnyen „megművelhető” talajt igényel, ezért különösképpen a hegylábi löszös talajú területeket kedveli. Élőhelyei a szőlő- és gyümölcskultúrák térhódítása révén erősen visszaszorultak. Rejtett életmódja folytán kevesen ismerik. Élőhelyeinek többsége ma már védelem alatt áll, annak köszönhetően, hogy e kedvező klimatikus adottságú úgynevezett szubmediterrán „szigeteken” számos olyan további értékes növény- és állatfaj fordul elő, amelyek védelmére a pókokénál korábban is figyelmet fordított a hazai természetvédelem. Védett!

Család: Atypidae – Torzpókfélék

• aknákban élnek
  
• lakócsöveik zárt folyosóként folytatódnak a talaj felett
  
• ezek a zsákmányszerzést szolgálják
  
• ha ere rálép egy zsákmány ennek falán keresztül marják meg
  
  

5. Atypus affinis Eichwald, 1830 – tölgyestorzpók

Rendkívül érdekes életmódú állatok. A fiatalok és a nőstények földbe vájt, 10-20 cm mély lyukakat készítenek, majd ezt belülről vastag, nemezszerű szövedékkel bélelik ki. A lyuk a végén kitágulva egy végkamrát alkot: ennek átlagos vastagsága különben a pók nagyságától függ, legfeljebb 14-15 mm átmérőjű. Ehhez a lyukhoz mintegy folytatásképpen csatlakozik az úgynevezett fogócső. Ez a lyuk béleléséhez hasonló nemezszerű szövedékből készült cső, amely az avarban vagy a talajon fekszik. Hossza 10-15 cm, vége néhány szállal össze van szőve. Ha valamely rovar vagy más ízeltlábú megérinti a fogócsövet, a pók igen gyorsan odafut és a cső falán keresztül megmarja az áldozatát, majd átfogja lábaival és a cső falát kibontva a támadt résen át behúzza. A zsákmányt a lyuk végső tágulatában fogyasztja el, majd a fogócsövön esett hibát kijavítja. . Kizárólag a hímek hagyják el rövid időre a lakócsöveiket. Európában és a Kárpát-medencében egyaránt ez a legelterjedtebb torzpók. Meleg tölgyesek, bokorerdők és lejtőssztyeppek pókja. A középhegység déli oldalainak felmelegedő élőhelyein szinte bárhol előfordulhat A majdnem egész életüket sötétben élő pókok párkeresése többnyire éjszaka zajlik. Említést érdemel még a tozpókfajokra jellemző kolóniaképzés is. Kedvező élőhelyen négyzetméterenként akár a tízet is elérheti a példányszámuk. További érdekesség, hogy több esetben két, ritkán mindhárom faj is előfordulhat azonos élőhelyen, akár sziklagyepben is. Védett!

Alrendág: Araneomorphae – Főpókok

• csáprágóik labidognath típusúak
  
• kis és közepes méretűek
  
• 90 család 23000 faja tartozik ide
  
• Közép-Európában 38 család kb. 1100 faja él
  

Csoport: Haplogyne

• mindkét ivar párzószerve egyszerű felépítésű
  
• a nőstények petelemeze hiányzik vagy nagyon egyszerű
  
• a hímek tapogatólábának lábfeje lábíz jellegű
  
• ehhez izom segítségével kapcsolódik a gyűjtő
  
• a legtöbb fajnak csak 6 szeme van
  

Család: Segestriidae – Darócpókfélék

• testük nyúlánk
  
• potrohukon jellegzetes háti rajzolattal
  
• első 3 pár lábuk előre, az utolsó hátra irányul
  
• mindkét végén nyitott csőszerű hálókban élnek elsősorban fakéreg alatt
  
  

6. Segestria bavarica C. L. Koch, 1843 – bajor darócpók

Nősténye 10-14, hímje 7-10 mm. Fejtora sötétbarna, potrohának alapszíne szürkésdrapp. A potroh középvonalában futó mélybarna mintázat páros foltokból áll, mivel a sötét karéjozott háti folt a középvonalában egy keskeny világos sávval osztott. E mintázatot a fiatal példányokon is biztonsággal fel lehet ismerni. Sziklarepedésekben és fakéreg alatt egyaránt gyakori. A városi parkok fáinak kérge alatt kifejezetten gyakori lehet. Nyugat-Európában a házfalak réseiben, a téglák közötti hézagokban is közönséges lehet.

Család: Scytotidae – Csupaszpókfélék

• fejtoruk és potrohuk gömbölyded
  
• fejtor hátul felboltozódik a nagyméretű módosult méregmirigyektől
  
• 6 szemük 3 párban áll
  
• lábaik hosszúak és vékonyak
  
• lábaikon 3 karom található
  
• hazánkban egy faja él
  

7. Scytodes thoracica (Latreille, 1802) – csupaszpók

A nőstény 5-6, a hím 4-4,5 mm hosszú. A faj megjelenése roppant egyedi. Szőrzete a magyar nevének megfelelően gyér, így testének mintázatát jól láthatjuk. Viaszsárga alapszínén látványos fekete rajzolatot visel. Hat apró szeme a fejtor elején és két oldalán 3 párban áll. Fejtorának mérete és alakja egyaránt feltűnő. Szokatlan módon e fajnál a fejtor tori része magasodik fel, míg a pókok többségénél a feji rész a magasabb. A különleges alaknak, továbbá a potrohoz képest nagy méretnek az a magyarázata, hogy az amúgy kicsinyke csáprágókhoz módosult méregmirigyek kapcsolódnak. Ezek tartályai foglalják el a megnövekedett fejtor belső felét. A méregmirigy mellé egy – a levegőn gyorsan száradó, ragasztó hatású fehérjét termelő – mirigy is kapcsolódik. Ennek váladékát lövelli két cikk-cakkos sugárban a pók éjszakai portyázása során a „lőtávolra” megközelített rovarra, amely így gúzsbakötve esik áldozatául az egyébként szokatlanul lomha mozgású póknak. A faj eredetileg trópusi elterjedésű, de mára igazi világpolgárként, kozmopolitaként éli életét. Szinte minden emberi lakásban jelen van. Különösen a sötét és párás helyiségeket kedveli, így éléskamrákban, fürdőszobákban találkozhatunk vele leggyakrabban. Mivel a nappalt visszahúzódva, rejtekhelyén tölti, így többnyire csak éjszakai villanykapcsoláskor lephetjük meg, mikor a „parkoló” apró legyekre, szúnyogokra vadászgat az említett helyiségek falán. A hím és a nőstény az éjszakai járkálásaik során találkozik. A hím addig simogatja, tapogatja a nőstény fejtorának hátoldalát, amíg az felegyenesedik. Ebben a pillanatban a hím egyidejűleg mindkét tapogatóját a nőstény ivarnyílásának kitingödreibe helyezi. E pókok hímjei igen sajátságos módon, keresztben használják tapogatóikat. A hím és a nőstény hasoldalukkal fordulnak egymás felé, és a hím jobb oldali tapogatója a nőstény jobb oldali ondótartályába kerül. A nőstények petéiket a párzás után néhány héttel rakják le. A petecsomó világos, halványan barnás, és azt csak felületesen szövi át a nőstény. Petecsomóját a csáprágóival a fejtorának sternumához szorítja, és állandóan magával cipeli. A kikelt fiatalokat a nőstény rövid ideig még hordozza, de azok hamarosan szétszélednek.

Család: Pholcidae – Álkaszáspókfélék

• fejtoruk kerek, potrohuk hengerded
  
• 8 szemük van (2 elől, 3-3 pedig oldalt áll csoportot alkotva)
  
• csáprágók kicsik és az alapjukon hártyával össze vannak kötve
  
• lábaik rendkívül hosszúak
  
• három karmuk van
  

8. Pholcus phalangioides (Fuesslin, 1775) – nagy álkaszáspók (95:15)

A két ivar testmérete hasonló, testhosszuk (a feltűnően hosszú lábak nélkül!) 8-10 mm. A Kárpát-medencében előforduló többi álkaszáspók fajtól elsősorban a nagy mérete és feltűnő mintázat nélküli teste különbözteti meg. Az egész test alapszíne szürkésbarna. A fejtor középvonala sötétebb, valamint a potroh hátoldalán lehet felismerni elmosódó páros foltokat. Ez a pókfaj kusza térhálókat készít. Ezek a rovarcsapdák főleg a hálóban összegyűlő porszemcséktől válnak láthatóvá. Szinte minden lakásban megtaláljuk őket. Háborítatlan körülmények között nagyméretű, akár több tíz méteres szövedékek is kialakulhatnak több példány közösen épített és folyamatosan bővülő hálóiból. A pók többnyire a hálón vagy a vízszintes falfelszíneken kapaszkodik, hasi oldalával felfelé. Ha megzavarjuk, intenzív rázkódó, köröző mozgásba kezd, amely egyfajta védekező viselkedés nála. Az elmosódó körvonalak, valamint a mozgás következtében nagyobbnak tűnő test meglepheti a ragadozókat (vibrotropizmus). Zsákmányállatai között a repülő rovarok mellett gyakoriak a pókok is, amelyeket azok hálóinak rezegtetésével csal tőrbe. Közép-Európában kizárólag épületekben fordul elő. Még a száraz levegőjű panellakásokat is benépesíti.

Csoport: Entelegynae

• mindkét nem párzószerve fejlett
  
• nőstények petelemeze változatos, gyakran erősen kitinizált
  
• hímek tapogatójának lábfeje bonyolult párzószervvé módosult
  

Családsorozat: Eresoidea

• fonálszűrővel rendelkeznek
  
• kb. 100 fajuk ismert
  
• elsősorban trópusokon élnek
  
• tárnát készítenek
  
• főleg talajon mozgó bogarakat fogyasztanak
  
• csak a hím kóborol
  

Család: Eresidae – bikapókok

A családjellemzés megegyezik a fajjellemzéssel.

9. Eresus kollari Rossi, 1846 – bikapók (95:7)

A bikapók jó példáját szolgáltatja a méretben is megmutatkozó erőteljes ivari kétalakúságnak. A sokak által ismert hímek 8-11, a nőstények akár a 15-20 mm-t is elérhetik. A két ivar színezete is látványosan eltér. A hímek fejtora koromfekete, potrohuk cinóberpiros, négy ovális fekete folttal. A nőstények egyszínű feketék. Mindkét ivarra jellemző, hogy a tömött szőrzetből egy ritkábban álló, kissé hosszabb és erősebb szálakból álló fehér szőrzet is kiegészíti a „ruházatot”. A fiatalok színe mindkét ivar esetében a nőstényekéhez hasonló, de kissé barnás árnyalatú. Fontos tudni, hogy Európában több bikapókfaj is él. A legfrissebb vizsgálatok alapján a Kárpát-medencében is legalább két fajuk honos, Dél-Európában pedig további fajok is élnek. A bikapókfajokra jellemző a tárnázó életmód. Viszonylag sekély tárnákat ásnak a laza sziklás vagy homokos talajba, és ezt bélelik ki egy olyan erőteljes szövedékkel, amely a föld felszíne felett is folytatódik a kövek és az alacsony növényzet között. Ezek a sátorszerű, néha a talaj felszínére csaknem teljesen ráterülő szövedékek szolgálnak fogóhálóként, amelybe az ott mozgó ízeltlábúak beleakadnak. A háló fogófelszínét a fonálszűrőből származó fodros fonalak borítják. Ezekbe a laza fonalgombolyagokba akadnak bele a rovarok kitinszőrei, és mindaddig fogva tartják őket, míg a háló tulajdonosa bénító marásával el nem pusztítja az áldozatát. Még az olyan nagy testű bogarak is belegabalyodnak ezekbe a hálókba, mint például a ganéjtúrók, vagy nagyobb gyászbogarak. A bikapókok melegkedvelők, a középhegységek déli oldalainak napsütötte élőhelyein, az alföldi homokpuszták zártabb gyepjeiben is megfelelő élőhelyet találnak. Meleg, száraz élőhelyszigetekként szolgáló felhagyott kőbányákban, gyér füvű száraz réteken szintén megjelenhetnek. Jelenlétükről elsősorban a tavaszi és az őszi időszakban szerzünk tudomást, mivel a feltűnő színű hímek ilyenkor nappal is kóborolnak a nőstények tárnáit keresve. Tipikus szigetszerű előfordulás jellemzi e pókokat a Kárpát-medencében. Az alkalmas meleg „szigeteken”, így például a Balaton-felvidéki tanúhegyeken (a nyugati láncszemként ismert Ságon is) jelen van, de az Északi-középhegység melegkedvelő élőhelyegyütteseinek is jellemző tagja, például az Aggteleki-karsztvidéken is

Hazánkban két fajuk él. A közelmúltban önalló fajként leírt sárgafejű bikapók (Eresus moravicus Řezáč, 2008), amit korábban az E. kollari színváltozatának tekinettek.

Családsorozat: Deinopoidea

Család: Uloboridae – Derespókfélék

• szemeik két sorba rendeződtek
  
• csáprágójuk erős, domború
  
• méregmirigyük nincs!
  
• első pár lábuk feltűnően hosszú
  
• szövőlapjuk egységes
  
• kerekhálót vagy annak egy cikkelyét szövik
  

10. Uloborus walckenaerius Latreille, 1806 – derespók

Nősténye 6-8, hímje 3-4 mm. Karcsú, megnyúlt teste, különösen a hálójának alsó felszínéhez simuló nyújtott testtartásával csaknem észrevehetetlen. Szürkésfehér alapszínű szőrzetéből kiemelkednek a hófehér, apró jégkristálycsomókra emlékeztető szőrfoltjai. A derespókok családjának legismertebb európai képviselője. A háló fogófelszínét a fonálszűrőből származó fodros fonalak képezik, amelyekbe a rovarok kitinszőrei könnyen beleakadnak. Tipikus melegkedvelő dél-európai faj, amely Közép-Európában csak a száraz, napos élőhelyeken fordul elő. A Kárpát-medencében a száraz homokpuszták a fő élőhelyei, de a középhegységek déli kitettségű sziklagyepjeiben is megtalálhatjuk. A szennyesfehér színű, akár 2 cm hosszú és 2-3 mm széles, szivar alakú petecsomóikat a hálóikban rögzítik, amelyekből a nyár közepén már kikel a következő év májusára ivaréretté váló nemzedék. Legnagyobb egyedszámban a Duna-Tisza közi és a nyírségi homokpusztákon fordul elő.

Családsorozat: Aranoidea

• a ma ismert fajok mintegy harmada tartozik ide
  
• változatos fogóhálókat készítenek
  
• háromdimenziós térhálókat és kerekhálót szőnek
  

Család: Araneidae – Keresztespókfélék

• változatos alakúak és nagyságúak
  
• 8 szemük két sorban
  
• lábaik tüskézete erős és feltűnő
  
• a nőstény mérete többszöröse a hímének
  
• kerekhálót készítenek
  
• a hímek kifejletten csavargó életmódúak
  

11. Aculepeira ceropegia (Walckenaer, 1802) – hegyi fehérsávos-keresztespók

Nősténye 9-14, hímje 7-8 mm. Feltűnően dekoratív pókfaj. A potroh elől és a végén egyaránt kicsúcsosodó, madártojásra emlékeztető alakú. A háti oldalát egy mélyen karéjozott, középen osztott címerrajzolat díszíti. A tölgylevélre emlékeztető forma karéjai gömbölydeden lekerekítettek. Elsősorban a hegyvidéki területeken él. Nyugat-Magyarország láprétjein és kaszálóin, valamint az Északi-középhegységben helyenként nem ritka. Általában napsütötte és üde füves élőhelyek, kaszálórétek, erdei tisztások jelentik fő élőhelyét. Nagyméretű kerekhálóját a gyepszint magasabb lágyszárúira rögzíti. A pók a háló köldökén várja zsákmányait.

12. Araneus diadematus Clerck, 1757 – koronás keresztespók (95:1a-b)

Nősténye 15 (kivételesen 20 mm), a hím 6-9 mm testhosszúságú. Alapszíne általában középbarna, de néha világos krémsárga, sőt csaknem fekete is lehet. Nevét a potroh hátoldalának fehér foltokból álló keresztrajzolatáról kapta, amelyet a középbéli mirigyben lerakódott anyagcseretermék, a guanin hoz létre. A keresztespókok családjában előfordulhatnak hasonló mintázatú fajok, de maga a kereszt ilyen formában csak erre a fajra jellemző. A potroh háti oldalán látható hullámos szegélyű, úgynevezett címerfoltja stabil bélyege az egész családnak. Szintén jellemző a családra a kör- vagy kerekháló, amelyet ez a faj tár legtöbbször a szemünk elé, ugyanis kertekben, parkokban éppúgy gyakori, mint a természetes élőhelyeken.

13. Araneus grossus (C. L. Koch, 1844) – óriás-keresztespók

A Kárpát-medence legnagyobb méretű keresztespókja. Nősténye 25 mm-es testhosszúságot, hímje ennek legfeljebb kétharmadát érheti el. A potroh elülső része két erőteljes kiemelkedést visel. Két csúcs között egy csaknem mértani szabályosságú, fehér szegélyű, gyűrű alakú folt látható, amelynek belső tere, valamint környezete is bársonyosan barna. Az egész állat testének szőrzetére jellemző ez a rövid, tömött, bársonyos jelleg. A potroh magassága is tekintélyes, így egészében a test valóban óriási. Tipikusan dél-európai faj, amely kevés kivételtől eltekintve valójában csak a Kárpát-medencében tudott sikeresen északi irányba hatolni. Szubmediterrán élőhelyein ritka, védelmet érdemlő faja. Elsősorban a sziklagyepek és bokorerdők mozaikos élőhelyegyütteseiben él. Nagyméretű és kifejezetten erős fonalakból hálóit alacsony bokrokra (pl. cserszömörcére) és magas lágyszárúakra szövi. Nagyobb testű lepkék és szitakötők is fennakadnak hálójában. Védett!

14. Araneus quadratus Clerck, 1757 – négyes keresztespók

Nősténye 15-18, hímje mindössze 8-9 mm hosszú. Kifejezetten gömbölyded potroh alakjáról, továbbá annak felszínén jól felismerhető négy ovális fehér foltjáról könnyű azonosítani. A faj alapszíne széles skálán mozog. Néha egészen világos ezüstösfehér, máskor mély csokoládébarna vagy bordó is lehet. Az őszi időszak egyik leggyakoribb keresztespókja. Különösen kedveli a magaskórósokat. Nem válogat a lakónövényekben. A Nyugat-Dunántúl őszi vérfüves kaszálóin előszeretettel szövi hálóját a vérfüvön, míg a bolygatottabb helyeken az agresszívan terjedő aranyvesszőfajokra is gyakorta rátelepszik. Nappal hálója közelében, alulról nyitott búvósátrában tartózkodik.

15. Argiope bruennichi (Scopoli, 1772) –darázspók (95:5)

Nősténye 14-17, hímje mindössze 4-5 mm. Nőstényének és hímjének egyaránt gyapotfehér, a felszínre simuló szőrzet fedi a fejtorát. A nőstény potrohának fehér, fekete és élénksárga harántcsíkozottsága a társasdarazsak mintázatát és színhatását idézi. A nőstényhez képest törpe méretű hím világos potrohán alig ismerhető fel mintázat. Napsütötte, füves élőhelyeken általánosan elterjedt a Kárpát-medencében. Különösen kedveli az üde, nedves gyepeket, magassásosokat, lápréteket, nádasokat. Emellett néha kifejezetten száraz gyepekben is jelen lehet. Hálóját feltűnő, sűrű szövésű hímzés jellemzi. Az augusztusi párzást követően szeptemberben készíti el a nőstény a mogyorónyi méretű petecsomóját, amelyből csak tavasszal indul útjára az új nemzedék.

16. Argiope lobata (Pallas, 1772) – karéjos keresztespók (95:6)

Nősténye 18-20, hímje 4-5 mm. Alkatában sok hasonlóságot mutat a darázspókkal, ugyanakkor a nőstény potrohának különleges karéjozottsága alapján összetéveszthetetlen bármely más európai pókfajjal. A nőstényhez képest parányi hímek potroha nyúlánk alakú, karéjozottságnak pedig nyoma sincs rajta. A test színe az állat háti oldalán általában sárgásfehér, néha az egész test ezüstösen csillogó, szinte vakítóan fehér. A hasi oldal sárgásbarna, körkörösen apró világos foltozottságot visel. A potroh háti oldalán a középmezőben látható behúzott mélyedések (izomtapadási pontok), valamint a karéjok öblözetei általában sötétebb tónust mutatnak. E tipikusan dél-európai pókfaj a Kárpát-medence homokpusztáin éri el elterjedésének északi határát. Védett!

17. Mangora acalypha (Walckenaer, 1802) – réti keresztespók

Nősténye 5-6, hímje 3-3,5 mm hosszú. Kistermetű keresztespókfaj. Elterjedtsége és helyi gyakorisága alapján szinte biztos, hogy családjának leggyakoribb Kárpát-medencei faja. Nappal is hálójának köldökén láthatjuk. Fehér alapon citromsárga foltokat és sávokat viselő potrohának hátsó felében három szakadozott fekete foltsort visel. A középső foltsor éri el a potroh középpontját, a két oldalsó foltsor egy taggal rövidebb és hátrébbról indul. Szinte bármilyen füves élőhelyen, vagy akár gabonatáblákban is könnyen rábukkanhatunk.

18. Singa hamata (Clerck, 1757) – horgas keresztespók

Nősténye 6-7, hímje 4 mm. Fejtora és lábai csokoládébarnák, a lábak a végük felé kissé világosodnak. Potroha elől és hátul hasonló ívben lekerekített, ovális alakot mutat, és hát-hasi irányban enyhén lapított. Az egész test szőrzete gyér. A potroh háti oldala csillogóan csontfehér alapszínű, felszínén egy nagy felületű sötétbarna folt látható, amelyet a középvonalban egy hosszanti fehér sáv kettéoszt. E központi sávból két oldalra keskeny sávok ágaznak ki, amelyek a potroh középmezőjében egészen a fehér oldalsávokig kifutnak. Vízparti növényzeten általánosan elterjedt gyakori faj. Függőleges helyzetű kerekhálóját a talajfelszín közelében feszíti ki. Csak éjszaka tartózkodik a hálón, a nappalt egy jellegzetes, nyitott végű csőszerű szövedékben tölti, amelyet főleg egyszikűek leveléből alakít ki.

Család: Tetragnathidae – Állaspókfélék

• feltűnően nyúlánk testű, hosszúlábú fajok
  
• kerekhálót készítenek
  
• csáprágóik (főleg a hímeké) különlegesen fejlett
  

19. Tetragnatha extensa (Linnaeus, 1758) – közönséges állaspók

Nősténye 10-12, hímje 6-9 mm hosszú. Fejtora és lábai egyszínű világosbarnák. Potrohának alapszíne zöldessárga. Apró gyöngyházfényű foltok elsősorban a középső sávban láthatóak. A középvonalában egy vékony és oldalágakat képező feketés csík húzódik. A potroh vége egyenletesen karcsúsodó, tompán lekerekített. A fejtor sötétbarna mellpajzsának közepén egy világos, ék alakú folt látható, amely már egy kézi nagyítóval is jól felismerhető. A folyó- és állóvizek szegélyében és közelében általánosan elterjedt, gyakori faj. Általában a napsütötte helyeket kedveli, az árnyékot kerüli. Hálóinak síkja változatosan alakulhat. Gyakorta közvetlenül a vízfelszín felett feszülnek a hálók, azzal hegyesszöget bezáróan, máskor függőleges orientációjuk is megfigyelhető. Egész nap aktív faj.

Család: Theridiidae – Törpepókfélék vagy Gömbhasúpókfélék

• hurokhálót készítenek
  
• potrohuk gömbölyded
  
• lábaik hosszúak és gyengék
  
• potrohuk gyakran színes, feltűnő mintázattal
  
• sok fajuk kötődik az emberi építményekhez
  

20. Latrodectus tredecimguttatus (Rossi, 1790)

Ez a Dél-Európában előforduló faj tipikusan a szabad természetben él. A dalmát tengerparton és az Alpok déli lábánál éri el elterjedésének északi határát. A faj fekete alapszínén élénk kármin-, néha narancsvörös foltok láthatóak. A potroh hátoldalának színe és mintázata változatos képet mutat a világ különböző tájain élő feketeözvegy-fajoknál, ugyanakkor a potroh sötét alapszínű hasi oldalán elhelyezkedő vörös vagy narancssárga „homokóra-folt” egységesen jellemzi őket. A hálóban tartózkodó pókot eleve a hasi oldalával felfelé láthatjuk, így ennek a bélyegnek a megfigyelése viszonylag egyszerű. Marása különösen gyerekekre és szívbetegekre jelent életveszélyt. A marás után 4-5 órával már bekövetkezhet a halál. Az ebbe a nemzetségbe tartozó fajok nevüket onnan kapták, hogy a nőstény párzás után felfalja a hímet, s így azonnal "özveggyé" válik.

21. Theridion impressum L. Koch, 1881 – kóró-törpepók

A nőstény 3,5-5, a hím 2,5-4 mm hosszú. Egyike a szabad természetben előforduló leggyakoribb pókjainknak. Fejtora és lábai sárgásbarnák. A fejtor közepén egy széles, fekete hosszsáv húzódik. Potrohának mintázata karakterisztikus, egyes elemei már az egészen fiatal példányain is jól felismerhetők. A sárgásfehér alapszínen egy páros sötét, gyakorta fekete, szakadozott foltsor húzódik végig. A színek mélysége és a foltok száma változó, de a kompozíció összképe állandó. Nyílt füves élőhelyek gyakori pókja. Kisméretű hurokhálóit leggyakrabban a környezetből kiemelkedő kétszikűeken (pl. ernyősvirágzatúakon) készíti. A háló legmagasabb pontján, egy gondosan elkészített kis kupola alakú sátorban tartózkodik a pók. A megtermékenyített nőstények itt őrzik kékeszöld színű petecsomóikat is, amelyeket már június folyamán láthatunk. Az egyik legfejlettebb ivadékgondozás példájaként a frissen kikelt pókokat anyjuk szájból-szájba juttatott (előemésztett) táplálékkal látja el. Későbbiekben az anya által zsákmányolt és előemésztett zsákmányokat önállóan fogyasztják a kicsik, s végül önállósulva saját lakónövényre vitorlázva tényleges önállóságra térnek át.

Család: Linyphiidae – Vitorláspókfélék

• a mérsékelt és hideg égöv legfajgazdagabb családja
  
• kisméretűek és karcsú testűek
  
• lábaik erősen tüskézettek
  
• vitorlahálót készítenek
  
• ebben hasoldalukkal felfelé függeszkednek
  

22. Linyphia triangularis (Clerck, 1757) – háromszöges vitorláspók

6-8 mm-es testhosszával hazai viszonylatban „feltűnően” nagytestű vitorláspóknak számít. Jellegzetes mintázata alapján szabad szemmel is biztonsággal felismerhető. Fejtora világosbarna, sötétbarna szegéllyel és markáns középsávval, amely a torréstől a hátulsó szemsor középszemeinek irányába villásan szétágazik. A hímeknek feltűnően nagyok a csáprágói. Szennyesfehér alapszínű potrohának háti oldalán fogazott szélű, nagy barna foltot visel. A folt egymásra helyezett háromszögek sorozatának is felfogható (a pók nevét is erről kapta). Nagyméretű vitorlahálóit gyep-, cserje-, és alacsony lombkoronaszintben egyaránt készítheti. Előnyben részesíti a viszonylag stabil rögzítési pontokat biztosító növényi részeket. A háló sűrű szövésű mennyezethálójának alsó felszínén, annak többnyire centrumában várja a háló felett kihúzott botlófonalakba ütköző rovarokat. Erdeink egyik leggyakoribb pókja. Nyár végétől októberig országszerte rendkívül gyakori.

23. Neriene radiata (Walckenaer, 1842) – szegélyes vitorláspók

4,5-5,5 mm nagyságú, karcsú alkatú vitorláspókunk. E faj a mintázata és színe, sőt még hálója alapján is könnyen azonosítható. Barna színű fejtorának élénk világossárga szegélye van 8nevét is innen kapta). Potrohának alapszíne sárgásfehér. A hátoldali hosszsáv szegélye csak enyhén hullámos. A sötétbarna sávban a hossztengellyel párhuzamosan futó apró kerekded világos foltok lehetnek. A potroh hasi oldalának középsávja fekete. Közelében jellemzően citromsárga árnyalatot mutat a világos alapszín. A fonószemölcsök irányából 3-3 – kissé kanyargós – sötét oldalsáv húzódik a háti oldal felé, de nem érik el a hát sötét középfoltját. Lábai egyszínű sápadt sárgák. Erdőlakó faj. Főleg cserjéken, illetve fák alacsony ágain készíti különlegesen szép hálóját, amelynek mennyezethálója kupolaszerűen kiképzett. Májustól augusztusig találkozhatunk vele, helyenként egészen gyakori, de egyedszáma sohasem olyan magas, mint például a háromszöges vitorláspóknak. Párzása általában júniusban történik. Ebben az időszakban gyakran együtt láthatjuk a két ivart.