Alosztáy: Palpigradi – szálfarkúak

Alosztáy: Palpigradi – szálfarkúak

Pigmentálatlan, vak, néhány mm-es állatok. Elkeskenyedő potrohukhoz sok ízű, sertézett, farokszerű képlet csatlakozik. Pedipalpusuk járásra módosult, az 1. pár járóláb viszont megnyúlt és tapogató funkciót lát el. Csáprágójuk ollós. Párás helyeken, barlangokban élnek.

45. Eukoenenia spelaea vagvoelgyii (Szalay, 1956) – magyar szálfarkú

Az Aggteleki-karszt reliktum-endemizmusa.

Alosztáy: Acari – atkák

Általában apró, néhány mm nagyságú állatok. Testük szelvényezetlen. Elő- és utótestük csak igen kevés fajuknál különül el. A két testtáj a fejjel együtt egységes testté olvadt össze (symphytogastres: egységes testűek). A testből csak a fej eleje különül el, melyet capitulumnak nevezünk. A fejen a szájnyílás, a csáprágó és a tapogatóláb helyezkedik el. Csáprágójuk az életmódnak megfelelően lehet ollós, karmos, vagy szuronyszerű. Többségüknek négy pár járólába van (a gubacsatkáknak kettő, a lárváknak 3 pár). A lábak lábfején a karmok mellett sok esetben tapadókorongot is találunk. Ragadozók, növény-, hulladékevők, élősködők egyaránt előfordulnak a rendben. Sok betegségátvivő, emberen élősködő fajuk is ismert. Az atkák további részletesebb besorolásától eltekintünk (rendekre, alrendekre nem térünk ki) csak néhány, a hazai területeken is előforduló fontosabb családjuk-fajuk ismertetésére szorítkozunk.

Család: Ixodidae – Kullancsfélék

Az atkák többségéhez viszonyítva nagy méretűek. Különféle szárazföldi gerincesek vérszívó parazitái. Egyedfejlődésük során, több lárvaállapoton mennek keresztül, amit a gazdaállatok száma (és a szívott vér mennyisége) is befolyásol. A gazdaállatok száma lehet egy, kettő vagy három. Az ivarérett állapotot egy nagyfokú átalakulás előzi meg, az utolsó gazdaszervezeten magát vérrel teleszívott nőstény a párzást és a peterakást követően elpusztul. Szájszerveikből fejszerű képződmény alakul ki. Csáprágóik ollósak, ízeik fogazottak. Tapogatólábuk visszafelé hajló, horgokkal ellátott szívóormányt alkot.

Megjegyzés. A kullancsok fertőző betegségek terjesztői, amelyek közül több az állatokat és az embert is megtámadja. Egyes esetekben a kullancsok nyálának méreganyaga fertőzi meg a gazdaszervezetet, kiütéseket és bénulásokat eredményezve. Más esetekben a kullancsok vérszívásukkor egysejtűeket, baktériumokat, vírusokat juttatnak a gazdaszervezetbe, és ezek okozzák annak megbetegedését. A kullancsok által terjesztett fertőző betegségek közül a legismertebbek: a lyme-kór, rickettsiosis, a tularaemia, encephalitis, brucellosis.

46. Ixodes ricinus (Linnaeus, 1758) – közönséges kullancs (94:13a-b)

2–4 mm nagyságú teste kerekded, lapos, tora és potroha egybeolvadt. Szájszerve előre irányul, felülről jól megfigyelhető. Testének mintázata a ricinus magjára emlékeztet. Magas páratartalmú helyeket kedveli. Kifejlett állapotban számos vadonélő és háziállat vérét szívja, gyakran azonban madarakra és az emberre is rátelepszik. A hímek (hátukat egységes kitinpajzs fedi) nem táplálkoznak. A gazdát csak azért keresik fel, hogy annak testén párosodásra alkalmas nőstényt találjanak. A nőstények (csak az előtestüket fedi kitinpajzs) táplálkozásuk során testsúlyukat többszörösen meghaladó mennyiségű vért képesek felszívni. Fejlődésük során egy lárva és egy nimfa állapotuk van. A petékből kifejlődő lárva néhány napon keresztül kis testű gerincesek, többnyire gyík vérét szívja, majd a talajon szerves törmelék közt alakul át nimfává. A nimfa 4–8 napig szintén valamilyen kis testű emlős vérével táplálkozik, majd ugyancsak a talajon alakul át kullanccsá. A hímek ezután már nem szívnak vért, de a nőstényeknek legalább még egyszer, a peterakás előtt jól kell laknia vérrel. Táplálkozásuk során több, az emberre is súlyos betegséget terjeszthetnek. Ezért ha testünkre kerül, minél előbb távolítsuk el. Amennyiben nem fúrta be magát a bőrbe, a testére kent krémtől, olajtól rövid idő múlva magától is ledobódik. Ha mélyebbre fúrta magát, és csak csipesszel távolíthatjuk el, ügyeljünk arra, hogy szájszerve (nyálmirigye) ne maradjon a bőrünkben. Ugyanis ez, ha maga az állat nem is fertőz, akkor is gyulladást, gennyes tályogot okozhat testünkön.

Alrend: Trombidiformes – Bársonyatkafélék

Járólábaik csípőízei besüllyedtek a törzsbe, nem mozgathatók. Mindhárom típusú csáprágó megtalálható náluk.

47. Trombidium holosericeum (Linnaeus, 1758) – bíboratka (94:10)

Testhossza 2,5–4 mm. Testét vörös színű, bársonyos szőrzet borítja. Tavasztól őszig növényeken, fűben stb. található. A legtöbb atkafajjal szemben nem fénykerülő, többnyire szabadon mászkál. Ragadozó életmódot folytat, más kisebb méretű atkafajokkal, rovarokkal és ezek lárváival táplálkozik.

Család: Sarcoptidae – Rühatkafélék

Kültakarójuk puha, csáprágójuk ollós, lábfejükön tapadókészülék van. Készletkártevők és élősködő életmódot folytató atkafajok tartoznak ide. Élősködő fajaik gerincesek főként emlősök bőrélősködői.

48. Sarcoptes scabiei (Linnaeus, 1758) – rühatka (94:11)

0,2–0,4 mm. Előrenyúló rövid fején csökevényes rágószerv van. Négy pár rövid lába közül kettőn tapadókorong található. Emberben megtelepedve a bőr vékonyabb helyein (ujjak közt, testhajlatokban) a hámrétegben a felszínnel párhuzamosan fúr járatokat. A járatai a bőr alatt vékony sötét vonalaknak látszanak, a nőstény ezekbe petézik. Fehérneművel, tisztátalan ágyneművel terjed. Kellemetlen viszketést okoz, a lárvája a bőr felhólyagosodását eredményezi.

Család: Oribatidae – Páncélosatkafélék

Hátoldaluk erősen páncélozott, vastag kitinnel fedett. Testük domború, sötét színű. Jelentős szerepet játszanak a humuszképződésben, mivel főleg bomlásnak indult növényi anyagokkal táplálkoznak. Többnyire talajban, mohapárnákban, korhadó farönkökben találhatók.

49. Oribotritia decumana (Koch, 1836) – bicsakló páncélosatka

Elő- és utóteste között izület van, aminek segítségével össze tud gömbölyödni. Mohapárnákban közönséges.