Alrend: Adephaga
Család: Carabidae – futóbogarak
Többnyire sötét színezetű, futólábakkal és fonalas csáppal rendelkező, nedvességkedvelő, éjjel aktív állatok, amelyek jelentős része ragadozó, de szép számmal vannak közöttük dögevők és növényevők is. Általában a talajfelszínen, ritkábban a növényeken mozognak. Csápjuk fonalas, a lábfejízek száma 5-5-5. A családnak világszerte 30000 faja ismert, ebből hazánkban kb. 650 faj fordul elő. Az ide tartozó homokfutrinkák (Cicindelinae) karcsú testű, élénk mozgású, többnyire fémfényű, rezes vagy zöldes árnyalatú, napfénykedvelő, ragadozó bogarak. Fejük mozgékony, félgömb alakú szemeik feltűnően kiemelkednek, a csápok a szemek alatt, a sarló alakú rágók tövében erednek, előtoruk keskeny. A Carabinae alcsalád fajai általában nagyobb termetű, viszonylag karcsú testű és főként éjjel aktív bogarak, amelyek leginkább ragadozók és jellemző rájuk a testen kívüli emésztés. Ezzel szemben a Harpalinae alcsalád képviselői között már szép számmal találkozhatunk vegyes táplálkozású vagy kizárólagosan növényevő fajokkal, amelyek akár mezőgazdasági károkat is okozhatnak (pl. a gabonafutrinka). Az ide tartozó fajok testfelépítése is általában zömökebb, széles előtor és fej, valamint kisebb rágók jellemzik őket.
1. Cicindela hybrida Linnaeus, 1758 – öves homokfutrinka (45:2)
Teste 12-15mm. Többnyire fémeszöld vagy bronzos színű, szárnyfedőin 3-3 jellegzetes fehér folt van. Elterjedési területén a homokos talajú, nyílt térségeket részesíti előnyben. Melegkedvelő, nappal aktív, ragadozó faj, kisebb rovarokkal táplálkozik. Szintén ragadozó lárváik a talajban függőleges járatokat készítenek. Az 5. potrohszelvényük hátoldalán található kampók segítségével megkapaszkodnak a járat falán és nagy fejükkel, valamint hajlott előtorukkal elzárják annak bejáratát, a felszínre csak erős, fogószerű állkapcsaik emelkednek ki. Az arra tévedő rovarokat hirtelen előrontva elkapják és a lakócsövük mélyén elfogyasztják.
2. Cicindela campestris Linnaeus, 1758 – mezei homokfutrinka (45:1)
10-16mm hosszú és testfelépítésében az előző fajhoz nagyon hasonló faj, ám alapszíne többnyire fémfényű fűzöld és a szárnyfedőkön 6-6, néha összefolyó sárgásfehér folt látható. Magyarországon főként domb-, és hegyvidéken fordul elő, ahol a kötött talajú réteken, tisztásokon esetenként elég gyakori. A nyílt, homokos területeket általában kerüli. Nappal jár vadászni és táplálékát a nála kisebb rovarok, hernyók képezik.
3. Calosoma sycophanta (Linnaeus, 1758) – aranyos bábrabló
Nagytermetű, 24-30mm. Szárnyfedői rezes-zöldes színűek. Domb-, és hegyvidéken, lombos erdőkben, elsősorban tölgyesekben él. Nappal aktív. A fákon, bokrokon lepkehernyókra vadászik. Fő tápláléka a gyapjaslepke (Lymantria dispar), az apácalepke (Lymantria monacha), a tölgy búcsújárólepke (Thaumetopoea processionea) és a bagolylepkék (Noctuidae) hernyói és bábjai, s minthogy az imágó akár két évig is elélhet, kb. 1000 hernyót pusztít el. Lárvája szintén ragadozó, bábozódásig – ami a talajban fog bekövetkezni - akár negyven hernyót is felfalhat. Hasznos állat, mely az Amerikai Egyesült Államokba betelepítve sikeresen tudta kontrolálni az oda Európából véletlenül behurcolt kártevő lepkék (pl. gyapjaslepke) egyedszámát is. Védett!
4. Calosoma inquisitor (Linnaeus, 1758) – kis bábrabló (45:5)
Az előző fajnál kisebb, 13-21mm. Gyakoribb, mint az aranyos bábrabló, s a tölgyeseken kívül elegyes lomberdőkben, parkokban, gyümölcsösökben is megjelenhet, ahol a talajon is előszeretettel vadászik. Nappal aktív. Fő tápláléka a nagy téliaraszoló (Erannis defoliaria) hernyói és bábjai.
5. Carabus coriaceus Linnaeus, 1758 – bőrfutrinka (45:6)
34-43mm-es állat; s ezzel nemcsak hazánk, de Közép-Európa legnagyobb termetű futóbogara. Feketeszínű, szárnyfedőinek mintázata bőrszerű. Főleg hegyvidéki, és erdei faj, amellyel többnyire az erdőszegélyekben találkozhatunk, de kertekben és parkokban is megjelenhet. Röpképtelen, szárnyfedői összenőttek, így leginkább a talajfelszínen, az avarban mozog. Ragadozó faj, tápláléka csigák, bogarak, hernyók, és giliszták. Védett!
6. Carabus violaceus Linnaeus, 1758 – keleti kékfutrinka (45:7)
Teste 25-35mm hosszú, sötétkék színű, szárnyfedőjének és előhátának oldalszegélye ibolyás fényű. Főleg domb- és hegyvidéken fordul elő, elsősorban erdei faj, amely az erdőtársulásokban nem válogat, a karsztbokorerdőkben és a telepített fenyvesekben egyaránt elénk kerülhet, de nyíltabb helyeken is gyakori. Kerüli a száraz élőhelyeket. Ragadozó, főként csigákkal táplálkozik. Védett!
7. Carabus intricatus Linnaeus, 1761 – lapos kékfutrinka (45:8)
26-35mm hosszú, lapított testű állat, melynek szárnyfedő kék színűek, és néha lilás vagy zöldes fénnyel irizálnak. Elsősorban hegyvidéki faj, amely hazánkban árnyas, üde erdőkben (tölgyesekben, bükkösökben, patakvölgyekben, szurdokerdőkben) fordul elő, bár általában sehol sem gyakori. Ragadozó. Az imágók ősszel kelnek ki és korhadt fákban, öreg fatönkökben többesével telelnek át. Védett!
8. Carabus ullrichii Germar, 1824 – rezes futrinka (45:9)
24-28mm hosszú, hátoldalán általában sötétebb vagy világosabb rézvörös színű állat, ám teste alulról nézve fekete. Csápjai és lábai szintén feketék. Szárnyfedőin 3-3 ép és ugyanennyi szakadozott borda fut végig, melyek közül a varrathoz eső legközelebbi ép borda egészen a szárnyfedők csúcsáig kifut. Sík és dombvidéki területeken egyaránt előfordul. Ragadozó életmódot folytat, de lédús gyümölcsöket is fogyaszt. Védett!
9. Carabus cancellatus Illiger, 1798 – ragyás futrinka
Teste 20-32mm hosszú. Hasonló az előző fajhoz, de csápjának tőíze vörösesbarna, nem fekete és sokszor a lábak combjai is ilyen színűek. Ezen felül a szárnyfedőkön található ép bordák közül a varrathoz legközelebb eső nem éri el a szárnyfedő csúcsát, hanem az előtt nem sokkal elenyészik. Az előző fajtól még az is megkülönbözteti, hogy a szárnyfedők oldalszegélye a csúcs előtt kimetszett. Az Alföldön és a dombvidéken egyaránt megtalálható és a nyílt területeken is előfordul. Ragadozó, de elvétve növényi eredetű táplálékot is fogyaszthat. Védett!
10. Zabrus tenebrioides (Goeze, 1777) – gabonafutrinka (45:11)
Vaskos testű, 18-23mm-es nagyságú, feketésbarna bogár. Sík-, és dombvidéken egyaránt előfordul, ahol főként a nyíltabb területek lakója. Éjjel aktív. Mind az imágó, mind a lárva a pázsitfűfélék (így pl. a termesztett gabona, árpa stb.) levelével táplálkozik, illetve az imágó a tejes gabonaszemeket is elfogyaszthatja. A bogár felmászik a száron, szorosan megkapaszkodik a kalászban, rágóival kihúzza a még lágy magokat, majd kiszívja azokat. A lárva (a „csócsárló féreg”) a talajban lévő járataiban él, s a föld felszínéről húzza le magának az őszi és a tavaszi gabonavetések zsenge leveleit. Régebben, ha tömegesen lépett fel akár 100 %-os termésveszteséget is okozhatott a búzatáblákon.
11. Pseudoophonus rufipes (De Geer, 1774) – nagy selymesfutrinka
11-16 mm hosszú faj. Szárnyfedőin rövid, finom szőrök figyelhetők meg. Éjjel aktív. Gyepes területeken gyakori, homokos területeken nagyon közönséges. Gyakran repül fényforrásokhoz. Növényevő.
12. Acinophus ammofilus Dejean, 1829 – aknásfutrinka
20-30mm hosszú, zömök, domború testű, fekete állat, amelynek hártyás szárnyai visszafejlődtek, így repülni nem tud. Magyarországon a Duna-Tisza közének homokpusztáin él, de eléggé ritka. A talajban egy 50-70 cm hosszú, ferde lefutású és egy kamrában végződő járatot készít, innen éjjel jár ki táplálkozni. Növényevő, az apró lucerna (Medicago minima) terméseit fogyasztja. Csak a teljesen zavartalan, bolygatásmentes gyepekben képes megmaradni. Védett!
Család: Dytiscidae – csíkbogarak
Áramvonalas testű, általában jól és gyorsan úszó vízibogarak. A hátsó lábaik úszólábakká alakultak, ezekkel egyszerre eveznek. A 3. csípők között a mellvég háromszögletú nyúlványa látható. Levegőtartalékukat a szárnyfedők alatt, a subelythrális üregben tárolják. Levegővételkor a bogár a potrohvégét dugja a ki víz felszíne fölé, begörbíti a potrohát és az így keletkezett résen keresztül áramlik be a levegő a szárnyfedők alá. A vízben élő lárvák szintén a légkörből vagy a bőrükön keresztül lélegeznek. Néhány fajnál a hím első lábának 3 tarsus íze tapadókorongszerűen kiszélesedik (bizonyos fajoknál ez a 2. lábpáron is megjelenik), párzáskor ezek segítségével rögzíti magát a nőstény felületén. Fonalas csápjaik 11 ízből állnak. Esténként repülve keresnek új vizeket. A nőstény a petéket vízinövények szárába tojja fűrészes tojócsöve segítségével. A lárvák a vízben élnek, de a szárazföldön bábozódnak. Az imágók és a lárvák is többnyire ragadozók, bár vannak közöttük részlegesen (pl. lárválisan) növényevő fajok is. A lárvák a szárazföldön fognak bebábozódni. A 3000 ismert csíkbogár fajból Magyarországon 80 él.
13. Dytiscus marginalis Linnaeus, 1758 – szegélyes csíkbogár (42:7a-c)
30-35mm-es, sötét olajzöld alapszínű állat, amely szárnyfedőjének oldalsó része, illetve az előtora körben világossárgán szegélyezett. A hím szárnyfedője sima, a nőstényé barázdált, a barázdák a szárnyfedők felén is túlterjednek. Kisebb és közepes nagyságú vizekben, főként a partközeli, növényzettel benőtt régiókban tartózkodik. Végbele kitüremkedő hólyagjainak segítségével (azok vízzel vagy gázokkal való megtöltésével) szabályozni tudja a fajsúlyát. Tápláléka nagyobb vízirovarok, vízicsigák, ebihalak, gőtelárvák, halivadékok, de akár szúnyoglárvákat is elfogyaszthatja. A lárvák is vízben élnek, és szintén vérmes ragadozók. Ám amíg a kifejlett bogarak rágóikkal felaprítják a zsákmányt és úgy nyelik le azt, addig a lárvákra a testen kívüli emésztés a jellemző. Hegyes rágóikat ugyanis finom csatorna töri át, amely a rágó csúcsa közelében nyílik a szabadba. Ezen csatornákon keresztül a lárvák egy tripszin tartalmú váladékot bocsátanak zsákmányukba, ami nemcsak bénító hatású, de az emésztést is megkezdi. A szárazföldön bábozódó lárvák beássák magukat a földbe és ott egy bábbölcsőt építenek. A bábkamrájuk gömbölyded, belül lesimított falú. A faj bábjai a csak az elülső és hátulsó végüknél fogva vannak feltámasztva a kamrákban, így védekeznek a talajnedvesség ellen.
14. Cybister lateralimarginalis (De Geer, 1774) – nagy búvárbogár
29-37mm hosszú, felül barnásfekete, alul sárgásbarna színű állat, amely hasonló az előző fajhoz, de az előtorának csak az oldalszegélye sárgásfehér. Állóvizekben közönséges, de leginkább a kisebb tavak vízinövényekben gazdag parti sávját kedveli, ahol az imágók és a lárvák is főként szitakötőlárvákra vadásznak.
Család: Gyrinidae – keringőbogarak
Vizek felszínén, csapatosan élő ragadozók. Fejük az előtorba behúzott. A szemük egy kitinléccel kettéosztott és a szemek két fele más szerkezetű is. A felső „fél szemekkel” a levegőből, az alsókkal a víz alól érkező ellenségeiket (vagy éppen a zsákmányt) veszik észre. Maga a vízfelszín kiesik a látóterükből, ezért itt az elején fülszerűen kiszélesedő csápjuk segítségével tájékozódnak, amely a felszíni rezgések érzékelésére módosult; így kerülik el az összeütközést egymással, illetve így veszik észre a vízbe esett áldozatukat. Középső és hátsó lábuk úszólábbá alakult. A lábízek egészen ellaposodtak, szegélyükön lapos úszóserték vannak. A serték legyezőszerűen nyílnak és csukódnak. Ha megriadnak könnyűszerrel lebuknak a víz alá is, illetve utolsó menedékként számos faj váladékot bocsát ki a potrohából, amely a vizet tejszerűen zavarossá teszi. Szárnyfedőik alatt levegőt visznek a víz alá. Azonban a szárnyfedők egy kicsit megrövidültek és szabadon hagyják a potroh végét, így a levegőtartalék egy része ezüstös gömböcske formájában függ a potroh csúcsán. Az imágók repülni is tudnak így keresnek újabb vizeket. A lárvák szintén ragadozók. Az ő rágóikat is csatornák törik át, azonban ezeknek nem nagyon van szerepe a táplálék elfogyasztása során. A vízi életmódú lárvák potrohszelvényeinek két oldalán tracheakopoltyúk vannak, s a vízben azokkal lélegeznek. A keringőbogarak bábozódása is a szárazföldön következik be. Világszerte mintegy 700 fajuk ismert, amelyből hazánkban 8 fajuk él.
15. Gyrinus substriatus Stephens, 1829 – közönséges keringőbogár (46:2)
5-7mm hosszú, ovális alakú, csillogó fekete bogár. Kedveli a nyílt, de árnyékos vízfelületeket, patakok csendesebb folyású részeit stb., ahol csapatosan keresi táplálékát, főleg a vízfelszínre hullott rovarokat.
