Rovarok – Insecta:Osztály: Ectognatha (Insecta) – Valódi rovarok, Ectognatha, Pterigota, Polyneoptera
Osztáy: Ectognatha (Insecta) – Valódi rovarok
Legfontosabb közös tulajdonságaik: a gyűrűzött csáp (ostorcsáp), a tracheális légzőrendszer, a test szelvényösszenövése (tagmatisatio), és az egyágú végtag. Részletes jellemzésüket lásd az Általános rovarmorfológia című fejezetben. A valódi rovarok a Földön ismert 1,8 millió élőlény fajnak több mint a felét (57%) adják. Mindezek ellenére megalapozottnak látszanak azok a becslések, melyek 3 millióra teszik a jelenleg élő rovarok fajszámát. Más becslések a 30 milliós fajszámot sem tartják lehetetlennek!
Alosztály: Archaeognatha – Ősrovarok
(Csoport: Archeognatha (Monocondylea) – egybütykű rágójúak)
Közös jellemzőjük, hogy a mandibula a fejhez, illetve a lábszár a combhoz egy bütyökkel ízesül.
Rend: Machilida (Microcoryphia) – Ugróősrovar-alakúak
Mintegy 200 fajuk ismert, 10 körüli a hazaiak száma. 10-20 mm-es szárnyatlan rovarok. Testüket pikkelyek borítják, ezért gyakran fémfényűek. Csápjuk hosszú, összetett szemük fejlett. Toruk erősen domború. Három pár járólábuk van. Potrohuk végén egy pár cerkuszt és egy feltűnően megnyúlt végfonalat (filum terminale) találunk, amely segítségével ugrani is tudnak. Sziklákon, kövek között, erdők talaján, fatörzseken tartózkodnak. Algákat, zuzmókat, egyéb növényi anyagokat fogyasztanak.
8. Lepismachilis notata Stach, 1919 – ugró ősrovar (27:11)
15-20 mm hosszú, sötétbarna testét világos és sötétebb pikkelyek tarkítják. Hosszú csápjait nyugalmi állapotban hátracsapja. Gyors mozgású, veszély esetén az erőteljes végfonál segítségével akár 10 cm-t is képes ugrani. Melegkedvelő faj, erdők avarjában, mohás köveken, fatörzseken gyakori. Éjszakai életmódú.
Alosztály: Dicondylia – Kétbütykű-rágójúak
A mandibula a fejhez, illetve a lábszár a combhoz két bütyökkel ízesül.
Rend: Lepismatida (Zygentoma) – Pikkelyk-alakúak
Többségük trópusi, szubtrópusi, mintegy 270 fajuk ismert. Hazánkban csak néhány fordul elő. 10 mm körüli, szárnyatlan rovarok. Testük apró pikkelyekkel borított, általában fémesen csillog. Összetett szemük kicsi, csápjuk hosszú, egy pár tapogatójuk van. Az előtor a legszélesebb torszelvényük. Potrohuk végén hosszú végfonalat és egy pár cerkuszt találunk.
A végfonállal nem tudnak ugrani. Gyors mozgásúak, többnyire szerves törmelékkel táplálkoznak. Néhány fajuk alkalmazkodott az ember közeli életmódhoz (synantropia).
9. Lepisma saccharina Linnaeus, 1758 – ezüstös ősrovar (=ezüstös pikkelyke) (27:12)
7-10 mm-es, ezüstösen csillogó, erősen lapított testű rovar. Nagyon közismert faj, mert egyike az ember közelében, lakásokban is gyakori fajoknak. Leginkább a párásabb mellékhelyiségekben találkozhatunk vele. Gyors mozgású, éjszakai életmódú állat. Mindenféle szerves hulladékot, szénhidráttartalmú anyagot elfogyaszt. Az egyes egyedek 2-5 évig élnek. A lárvák 40 nap alatt kelnek ki a petéből, sorozatos vedlés után 4 hónap alatt válnak ivaréretté.
Csoport: Pterygota – Szárnyas rovarok
Rend: Ephemeroptera – Kérészaéakúak
Világszerte csaknem 2000 fajt írtak le, hazánkban mintegy 50 fordul elő. A kérészek a legősibb szárnyas rovarok közé tartoznak. Fejükön két rövid csápot, két fejlett összetett szemet és három pontszemet találunk. Egyes családok hímjein az összetett szem két részre osztott, ilyenkor a szem felső része kiemelkedik, gomba alakú és a szem többi részétől eltérő színű. Az imágók szájszervei fejletlenek, táplálkozásra alkalmatlanok. Az imágó emésztőcsatornája levegővel telt. A hímek elülső lábpárja többnyire erősen megnyúlt, ezek párzáskor a nőstény átkarolására szolgálnak. A legtöbb fajnak mindkét szárnypárja fejlett, ám egyes nemekben a hátulsó szárny hiányozhat (pl. Cloeon spp.). Az utolsó potrohszelvényen két vagy három hosszú fartoldalékot (filum terminale, cerkusz) viselnek. A kérészek lárvái vízben fejlődnek, s mivel gyenge repülők, legtöbbször a víz közelében tartózkodnak az imágók is. Lárváik oxigénben dús vizeket igényelnek, a fajok túlnyomó része folyóvízben fejlődik. A lárváknak erős rágó szájszerveik vannak, nagyobb részük ragadozó, néhány faj lárvája pedig az iszap szerves anyagait fogyasztja. Trachea-kopoltyúkkal lélegeznek, amelyek lemez alakban vagy rojtos csomókban a potroh két oldalán helyezkednek el. A lárvák vagy az iszapba fúródva, vagy kövek alatt, vagy pedig a vízi növények között, szabadon úszva élnek. Fejlődésük 1-3 évig tart. A legtöbb fajnál a lárvából kikelő állatnak már szárnyai vannak, és repülni tud, de még nem ivarérett. Ezt a fejlődési formát szubimágónak nevezzük. Az imágótól csak színezetével, rendszerint szürkés vagy zavaros színű szárnyaival, rövidebb lábaival, a fartoldalékok alakjával és fejletlenebb ivarszerveivel tér el. Egyes fajok nőstényének fejlődésében a szubimágó alak kimarad, azaz a lárvából kikelő nőstény már ivarérett imágó (pl. Palingenia longicauda – tiszavirág). A szubimágó kirepül a vízpartra és fajra jellemző idő elteltével (pár perc – néhány nap) vedlik imágóvá. Sem a szubimágó, sem az imágó nem táplálkozik. Az imágó rendszerint nászrepülést végez: a víz vagy rét fölött felfelé és lefelé táncolva a levegőben, gyakran rajokba verődve lesik a hímek a nőstényeket. A levegőben párosodnak. Párzás után a nőstény a víz fölé száll és potrohát repülés közben a vízbe dugva rakja le a sok petéből álló petecsomóját. A petékből kibúvó lárvák telelnek át.
10. Palingenia longicauda (Olivier, 1791) – tiszavirág (28:3a-b)
25-38 mm, ezzel hazánk és egyben Európa legnagyobb termetű kérésze. Teste sárgás színű, potroha hátoldalán sötét foltok vannak. Szárnyai átlátszóak, enyhén fürtös behintéssel. A végfonál hiányzik. A hímek cerkuszai feltűnően hosszúak, 6-8 cm-esek. A hím szubimágók szárnyai sötét színűek. A nőstényeknél nincs szubimágó. Agyagos medrű, lassú folyású, tiszta vizű folyókban Európa szerte megtalálható. Hazánkban a Tiszában él legnagyobb tömegben, de előfordul a Bodrogban, a Körösben, a Dunában, a Rábában és a Sióban is. Június folyamán rajzik. A lárvák az anyagos medrű folyókanyarulatok külső, meredek mederfalában maguk ásta járatokban élnek. Az iszap szervesanyagaival táplálkoznak, 3 évig tart a fejlődésük.
Régen a Tisza mentén nagy tömegben rajzott az állat. Az imágók kikelését 1-2 órás víz fölötti nászrepülés követi. A levegőben való párzás után a hímek, majd peterakás után nem sokkal a nőstények is élettelenül hullnak a folyóba. Ezt nevezik „Tiszavirágzásnak”. A folyószabályozások, illetve manapság a vízszennyezések miatt, egyre ritkábban lehet nagytömegű tiszavirágzást megfigyelni.
Védett faj.
11. Ephemera vulgata Linnaeus, 1758 – tarka kérész (28:1)
14-22 mm hosszú, a nőstény kissé nagyobb a hímnél. A teste világos színű, a fej, a lábak és a potrohfüggelékek sötétbarnák. A potroh minden szelvényének hátoldalán háromszög alakú sötét foltok vannak. Van filum terminale. Szárnyain elszórva kisebb sötét mezők láthatók.
A Balkán-fálsziget és Olaszország kivételével egész Európában él. Hazánkban inkább a síkság lassú folyású patakjait kedveli. Májustól augusztusig rajzik.
12. Ephemera danica Müller, 1764 – dán kérész
16-24 mm, a nőstény kissé nagyobb a hímnél. Hasonlít az előző fajhoz, de a potroh elülső (torhoz közelebbi) szelvényeinek hátlemezein nincsenek háromszög alakú sötétbarna foltok, illetve a potroh utolsó szelvényei barnás színűek. A szárnyakon itt is sötét mezők vannak. Egész Európában előfordul, nálunk a hegyvidéki és a gyorsabb folyású dombvidéki patakokban gyakori. Májustól júliusig rajzik.
13. Cleon dipterum (Linnaeus, 1761) – elevenszülő kérész (28:5)
8-10 mm-es, apró termetű faj. Teste világos sárgásbarna, szárnyai enyhén szürkés árnyalatúak. Nincs filum terminale. A hátulsó pár szárnya visszafejlődött, csak két szárnya van (dipterum). További érdekessége, hogy a nőstény nem petéket rak, hanem eleven lárvákat ereszt a vízbe. Egész Európában gyakori, hazánk legelterjedtebb kérészfaja. Kisebb árkokban, állóvizekben is kifejlődik, így mindenütt előfordul. Több nemzedéke van, májustól októberig repül.
