Csoport: "Szárazföldi madarak" – énekesmadár-alakúak

Innen: Állatrendszertan-wiki
A lap korábbi változatát látod, amilyen Adminisztrátor (vitalap | szerkesztései) 2023. február 16., 15:08-kor történt szerkesztése után volt. (1 változat importálva)
(eltér) ← Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)

Rend: PASSERIFORMES – énekesmadár-alakúak

Szárazföldi madarak fajgazdag csoportja. Jellemzőjük az alsó gégefő (syrinx) használata a hangadáshoz.

Alrend: Passerina – verébalkatúak (fajok: 51 – 88.)

Világszerte elterjedt csoport. A tyranninaktól (újvilági és trópusi elterjedésű csoport) eltérően a syrinxet 5-7 pár izom mozgatja.

Családsorozat: Corvida (fajok: 51 – 56.)

Eredetileg Ausztráliából elterjedt, fajgazdag taxon. Igen változatos életmódúak és megjelenésűek.

Család: Laniidae – gébicsfélék (fajok: 51.)

Csak az Óvilágban elterjedt család. Rendszerint bokrokkal, fákkal tagolt nyílt területeken vadásznak és költenek. Ragadozó-rovarevők. Megjelenésbeni közös jellemzőjük, a hosszú, lépcsőzetesen keskenyedő farok. Kb. rigó méretűek, csőrük a vágómadarakéhoz hasonló kampóban végződik, a felső csőrkáván kétoldalt megfigyelhető a 'csőrfog'-nak nevezett kiemelkedés. A tövisszúró gébics (Lanius collurio 108:3) bokros-nyílt területeken fészkel, a táplálkozó terület és a költési revír nem feltétlenül fedi egymást. A fészkek vadrózsa, galagonya, kökény és más szúrós bokrokba épülnek. A karvalyposzáta élőhelyéül szintén ezek a területek szolgálnak. A két faj sokszor egymás közelében költ. A tövisszúró gébics korábban gyakori gazdafaja volt a kakukknak. Főként bogarakat és más rovarokat zsákmányol. Nyár végi egyenes szárnyú rajzásokkor, azok teszik ki tápláléka nagy részét. Étlapján hüllők, kisemlősök, kis testű énekes madarak is előfordulnak. A családra jellemző zsákmányszerző viselkedés szerint kiemelkedő pontról (pl. kerítésoszlop, kóró) csap le a földre. Sokszor tövisekre szúrva raktároz táplálékot. Április-májustól októberig tartózkodik Mo-n.

Család: Corvidae – varjúfélék (fajok: 52 – 56.)

Világszerte elterjedt, fajgazdag család (több mint 600 faj). Az ivari dimorfizmus nem jellemző rájuk. Sok képviselőjük mindenevő. A hazai corvidák nem vonulnak el télire. A vetési varjú (Corvus frugilegus 114:8a-b) nyílt vidékek, síkságok madara, nem található meg magas hegyvidéken, összefüggő erdőségekben. Költő telepei rendszerint kisebb erdőfoltokban alakulnak ki. A költő kolóniák mérete tág határok között lehet. Táplálékát tekintve nem válogatós, a talajon járva minden ehetőt megeszik. A Mo-i állomány nem vonul el télire, ide pedig a Középorosz-Hátság költőállományának egy része érkezik telelni.

A holló (Corvus corax 104:7a-b) nagy testű, ölyv nagyságú varjúféle. Észak-Amerikától Európán át Ázsia nagyobb részén és Észak-Afrika egyes részein költ. Fészkét gyakran magas fák tetejére, sziklapárkányokra építi. A párok nem alakulnak újra évenként, a fészkeket évekig használják. Mindenevő ugyan, de táplálékának jelentős részét állati tetemek adják.

A dolmányos varjú (Corvus cornix 114:9) a vetési varjúhoz hasonlóan mindenevő, de több állati eredetű táplálékot fogyaszt. Gyakran fosztogat madárfészkeket. Magányosan fészkel, gyakran megtelepszik városok nagyobb parkjaiban is. Nem védett.

A csóka (Coeleus monedula 114:6, vagy Corvus monedula) hazai állományának jelentős része városokban, magasabb épületek padlásain fészkel. Alapvetően odúban, üregekben költ, előszeretettel töm tele fészekanyaggal kéményeket is. Telepes fészkelő. A párok életre szóló kapcsolatban vannak. Táplálékát a talajon járva keresi. Rovarokat, kisemlősöket, növényi részeket eszik, esetleg madárfészket fosztogat.

A szarka (Pica pica 114:5) holarktikus elterjedésű faj. Nem költ összefüggő erdőségekben, sivatagokban, magashegységekben. Fészkét bokrokra, fákra építi. A fészek fölött jellegzetes tetőt épít gallyakból. A fészekcsésze sárral bélelt. A vetési varjakhoz hasonlatosan csak a tojó kotlik és a hím hordja az eleséget neki. A fiókákat már mindkét szülő eteti. Mindenevő ugyan, de táplálékának nagyobb része állati eredetű. Rovarokat, hüllőket, kisemlősöket, dögöket, madártojásokat, fiókákat, gyümölcsöket, magvakat eszik. Nem védett.

A sárgarigó (Oriolus oriolus 114:3) ligeterdőkben, erdőfoltokban fészkel Európa melegebb tájain mindenütt, Afrikában és Indiában. Mo-n sík és dombvidéken mezővédő erdősávoknak, fasoroknak költ évenként egyszer. Jellegzetes ágvilla közé szőtt fészkét a hím és a tojó közösen építi. Táplálékát a fák lombkoronájában szerzi, ami főként hernyókból, bogarakból és gyümölcsökből (szőlő, faeper, cseresznye) áll. Május, szeptember között tartózkodik hazánkban.


Családsorozat: Passerida (fajok: 57 – 87.)

Néhány faj kivételével Ausztrálián kívül elterjedtek.

Család: Bombycillidae – csonttollúfélék (fajok: 57.)

A rovarokkal bogyókkal táplálkozó fajok másodrendű evezőin és egyes farktollain színes szarulemezkéket viselnek, nevüket erről kapták. Európában egyetlen fajuk a csonttollú (Bombycilla garrulus 108:4a-b) fordul elő. Bizalmas természetű madár, csapatosan jár. Nálunk egyes években tömeges téli vendég, egyébként tőlünk északabbra költ fenyőerdőkben, nyíresekben.

Család: Cinclidae – vízirigófélék (fajok: 58.)

A vízirigó (Cinclus cinclus 109:9) a család egyetlen faja Európában. A víz alatti táplálékszerzéshez specializálódott (légzsákrendszere visszafejlődött, orr és fülnyílása bőrredővel zárható). Zárt erdőségekben, gyors folyású patakok mentén él, ízeltlábúakat eszik (tegzeslárvák, kérészek, álkérészek, stb). Télire nem vonul el, csak a patakok mentén lejjebb húzódik.

Család: Muscicapidae – légykapófélék (fajok: 59 – 65.)

Subfamilia: Turdinae – rigóformák

A népes család több mint húsz fajával találkozhatunk hazánkban. A rigóformák talajon ugrálva, futkosva keresik gerinctelenekből álló táplálékukat, lábuk erőteljes. Fiókáik első vedlésig pettyezett-foltos színezetűek. A fekete rigó (Turdus merula 110:10) Eurázsia nagy részén, Északnyugat-Afrikában fészkel. Ausztráliába és Új-Zélandra emberi közvetítéssel került. Eredetileg erdei, erdőszéli faj, de változatos élőhelyeken (városok, nádasok, fenyvesek) is megtelepszik. A hím és a tojó színezete eltérő. Évi két-három költése is lehet. A hímek kis területű revíreket tartanak fenn. Gilisztákkal, rovarokkal táplálkozik. Ősszel, télen gyümölcsöket, bogyókat fogyaszt. A hazai állomány részben vonuló.

Subfamilia: Muscicapinae – légykapóformák

A légykapóformák rendszerint kiemelkedő leshelyről, egyenes testtartásban üldögélve lesik zsákmányukat. Többnyire odúban, üregekben fészkelnek. A fiatalok pettyezett színezetűek. Rovarokkal táplálkoznak. A fülemüle (Luscinia megarhynchos 110:5) egyszerű barnás színezetű madár élénk rozsdavörös farokkal. Sűrű aljnövényzetű erdőket parkokat kedveli. Jellegzetes szép hühögő énekhangja a feketerigó és a barátka hangja mellett a legcsengőbb madárének. Gyakran éjszaka is hallatja hangját. A fészket a tojó építi a talajon, vagy közvetlenül a föld felett. Pókokat, rovarokat esznek. Augusztus végén elvonulnak.

A cigánycsuk (Saxicola rubicola 109:4 vagy S. torquata) az óvilágban elterjedt faj. Bokrokkal, kisebb fákkal tagolt száraz legelők tipikus költőfaja, de egészen kis füves foltokon is megtelepszik, ha akad alkalmas várta (pl. ökörfarkkóró, kerítés...). Fészkét földbe vájt mélyedésbe építi. Egyenesszárnyúakat, levélbogarakat, hangyákat, lepkéket, pókokat eszik, melyekre rendszerint kiemelkedő pontról lesve 'veti rá magát'. Március, október között tartózkodik nálunk. Egyes példányai áttelelhetnek.

A vörösbegy (Erithacus rubecula 109:5) Európában a legészakibb területek kivételével mindenütt előfordul, elterjedési területének keleti határa Nyugat-Szibéria, déli határa Észak-Afrika. Sűrű aljnövényzetű lomberdőkben költ. Vizek közelségét kifejezetten kedveli, így árterekben is gyakori. Városi parkokban is megtelepszik, ha van valami állandó vízforrás a közelben. Általában a talajon építi meg néha zárt fészkét. Gyakori gazdamadara kakukknak. Főként rovarokkal, pókokkal táplálkozik. Ősszel és télen a növényi eredetű a táplálékának meghatározó része. A Mo-i állomány délebbre vonul télire, de helyette északabbról érkeznek vörösbegyek.

A házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochrorus 109:7) Európában, Ázsia nagy részén és Északnyugat-Afrikában fészkel. Eredetileg sziklás területeken költött, manapság gyakran behúzódik emberi településekre is. Évi két, esetleg három költése van. A fészket a tojó sziklarepedésbe, épületek zugaiba, sokszor füstifecske előző évi fészkébe építi. Rovarokkal, pókokkal táplálkozik. Sokszor kiemelkedő pontról les zsákmányára, máskor a földön ugrálva, vagy a levegőben repülve üldözi. Március, október között tartózkodik nálunk, egyes példányai áttelelhetnek. A Debreceni Egyetem főépülete melletti templomnál minden évben költ egy-egy pár.

Az örvös légykapó (Ficedula albicollis 108:6) Közép- és Dél-Európában domb és hegyvidéki lomberdőkben költ. Elterjedési területük a kormos légykapóval Mo-n átfedik egymást. Odúlakó. Gyakori náluk a poligámia. Táplálékszerzése jellegzetes: kiemelkedő pontról les, röpülő rovarokra vadászik. Vonuló.

Család: Sturnidae – seregélyfélék (fajok: 65.)

Rigó nagyságú, rovarevő, odúban költő madarak. Legtöbb fajuk a trópusi Ázsiában költ. A seregély (Sturnus vulgaris 114:1) hegyes szárnyú, rövid farkú, hegyes csőrű madár. Az öregek fényes feketék, pettyezettek, a fiatalok szürkésbarnák. Élénk, mozgékony, hangos, gyors röptű madár. Ősszel, télen nagy csapatokba verődik, sokszor nádasokban éjszakázik. Ősszel a nagy csapatok legelőkön gyalogolva szedegetik a sáskákat és más ízeltlábúakat, vagy szőlőt csipegetnek. Más madarak hangját jól utánozza. Mesterséges, vagy természetes odúban költ. Februártól novemberig tartózkodik nálunk.

Család: Sittidae – csúszkafélék (fajok: 66.)

A csuszka (Sitta europea 111:9) eurázsiai elterjedésű faj, sík, domb és hegyvidéki lomberdőkben elegyes tűlevelű erdőkben odúban költ. Az odúnyílást, ha túl bő sárral körültapasztva szűkíti. Sokszor a megfelelő mérető odúnyílások köré is tapaszt egy kis sarat, így könnyű felismerni hol fészkel. Táplálékát a családra jellemző módon harkályokhoz, fakuszokhoz hasonlóan a fák törzsén gyűjti. Költési időszakban ízeltlábúakat, ősszel és télen bogyókat, magvakat is eszik. Revírjeiket a párok télen is fenntartják, ahol több élelem-raktározó helyük is van. Nem vonuló. Nagyobb parkokban így a Debreceni Egyetem főépülete mögötti öreg tölgyesben is találkozhatunk vele.

Család: Certhiidae – fakuszfélék (fajok: 67.)

Subfamilia: Certhiinae – fakuszformák

A csaknem száz fajt számláló családból mindössze három faj fordul elő nálunk. A fakuszformák kis testű barnás színezetű ívelt csőrű madarak. Fák törzsén kapaszkodva keresik táplálékukat.

Subfamilia: Troglodytinae – ökörszemformák

Az ökörszemformák jellegzetes hazai képviselője az ökörszem (Troglodytes troglodytes 109:10) mely sűrű aljnövényzetű erdőkben él, kedveli a víz közelségét. Hegyvidéken és síkvidéken egyaránt előfordul. Zárt fészkét rendszerint talaj közelben építi. Rovarevő. A hazai állomány nem vonul el, de a költőterületektől távolra kóborolhat.

Család: Paridae – cinegefélék (fajok: 68 – 70.)

Kis testű, zömök madarak. Csőrük rövid, erős. Fa odvakban, üregekben fészkelnek.

Subfamilia: Remizinae – függőcinegeformák

A függőcinege (Remiz pendulinus 111:1) Európában a déli és északi területek kivételével elterjedt faj. Mo-n folyók árterében, tavak mellett él, ahol fűz vagy nyárfák vannak. Poligámia és poligínia egyaránt előfordul náluk. Évente 2-3 alkalommal költ. Zárt zacskószerű fészkét leginkább fűz vagy nyárfák víz felé lógó ágvillájára szövi rá. A fészek fűz, nyár, gyékény és nád buga pelyheiből áll. Hangyákat, pókokat, darazsakat, levéltetveket fogyaszt. Március elejétől novemberig figyelhető meg hazánkban ill. őszi-tavaszi átvonuló.

Subfamilia: Parinae – cinegeformák

A cinegék odúban fészkelnek, rovarokkal és magvakkal táplálkoznak. A széncinke (Parus major 111:4) lomberdőkben, parkokban mindenfelé gyakori. Odúban, vagy odúszerű üregekben költ. Évente egy-két alkalommal repít fiókákat. A fészekanyag a többi cinegére is jellemző módon sok mohát tartalmaz. Fiókáit főként lombkoronában élő hernyókkal eteti. Nem vonuló, télen olajos magvakat is eszik. A kékcinege (Parus caeruleus 111:6) elterjedési területe megegyezik a széncinkéjével, de Ázsia nagyobb részéről hiányzik. Élőhelye szintén hasonló az előző fajéhoz, de mikrohabitatban eltér. Kisebb testméreténél fogva szűkebb odúnyílású odvakat is el tud foglalni, ami csökkenti a két faj közti fészkelőhely konkurenciát. Nem vonuló, télen vegyes cinegecsapatokban kóborol.

Család: Aeithalidae – őszapófélék (fajok: 71.)

Az északi féltekén elterjedt csoport egyetlen európai faja az őszapó (Aegithalos caaudatus 111:3). Fenyvesekben, bozótosokban, ártéri erdőkben, borókásokban mindenütt előfordul. Évenként egy költése van. Zárt zacskószerű fészket épít mohából, zúzmóból, birkagyapjúból stb. A fészekanyag összeragasztásához pókhálókat is felhasznál. A fiókákat főként hernyókkal, pókokkal és más puhább testű ízeltlábúakkal táplálják. Nem vonuló, ősszel-télen sokszor vegyes cinege csapatokban kóborol. A Debreceni Egyetem botanikus kertjében rendszeres fészkelő.

Család: Hirundinidae – fecskefélék (fajok: 72 – 73.)

Életmódjukban, testalkatukban repülő rovarok vadászatához alkalmazkodott csoport. Csőrük kicsiny, de szájukat szélesre tudják nyitni akár a korábban tárgyalt lappantyúk. Öt kontinensen elterjedt fajgazdag család. Hazánkban három telepesen költő faj él. A füstifecske (Hirundo rustica 106:2a-b) holarktikus elterjedésű. Európában és magyarországon is a leggyakoribb fecskefaj, szinte minden településen talál alakalmas fészkelőhelyet. Felül nyitott fecskékre jellemző módon sárból és növényi anyagokból épített fészkét manapság már szinte csak épületek oldalára tapasztja (eredetileg sziklafalakon fészkelt). Igen alklmazkodóképes madár. 2-3 fészekaljat nevelnek a párok évente. Vonuló.

A molnárfecske (Delichon urbica 106:3a-b) eurázsiai, északnyugat-afrikai elterjedésű. Gyakorlatilag teljesen urbanizálódott. Telepes fészkelő. Fészkét sárból, növényi szálakból építi, a füsti fecskéhez hasonlóan, viszont ez felül nem nyitott csészeszerű, hanem csak egy kis bejárónyílása van. Évenként 2-3 költése lehet. Sokszor nagy magasságokban vadászik apró repülő rovarokra (legyek, levéltetvek). Közép-afrikai trópusi esőerdei övezetben telel. Szeptember elején hagyják el az országot.

Család: Regulidae – királykafélék (fajok: 74 – 75.)

Az északi félteke hideg mérsékelt övében elterjedt igen kicsi énekesmadarak. Általában különböző fenyvesekben fészkelnek. Magyarországon lucfenyvesekben kis számban költ a sárgafejű királyka (Regulus regulus 109:11) és a tüzesfejű királyka (Regulus ignicapillus 109:12).

Család: Sylviidae – óvilágiposzáta-félék (fajok: 76 – 79.)

Subfamilia: Acrocephalinae – nádiposzátaformák

Eurázsiai elterjedésű rovarevő madarak. A nádiposzáták, egyszerű barnás színezetű madarak. A nádirigó (Acrocephalus arundinaceus 110:1) fészkét mindig a nádba építi a víz menti két-háromméteres sávon belül (szegélylakó). A fészket a többi nádiposzátához hasonlóan (nád)levelekbõl, nádbugából építi és 4-7 nádszál közé szövi. A kakukk gyakori gazdamadara. Tápláléka jelentõs részét vízbõl, vízfelszínrõl szerzi, kisebb halakat is zsákmányol. Vonuló. Jellegzetes recsegős kara-kara kitt-kitt énekhangjáról messziről fel lehet ismerni. A füzikék apró zöldes-barnás színezetű lobkoronában élő fajok. Leggyakoribb hazai faja a hangutánzó elnevezésű csilp-csalp füzike (Phylloscopus collybita 109:1). Eurázsiai elterjedésű. Sűrű aljnövényzetű erdőkben költ. Ártéri erdőkben különösen gyakori, de nagy számban költ hegyvidéki törpefenyvesekben is. Gömbölyû fészkét aljnövényzet közé talajon, sűrűségbe építi. Apró rovarokból álló táplálékát főként a lombkoronában keresi.

Subfamilia: Timaliinae – timáliaformák

A timáliák főként Ázsiában elterjedt csoport. Európában nagy nádasok gyakori fészkelője a barkóscinege (Panurus biarmicus 111:2). Évente két-három alkalommal költ, a párok ragaszkodnak egymáshoz, a családok a fiókák kirepülése után is együtt maradnak. Fészkét avas nádtövek közé építi, nádbugával béleli. Télen nagy csapatokba verődve kóborol. Ilyenkor nád és gyékénymagvakat is fogyaszt, egyébként rovarevő.

Subfamilia: Sylviinae – poszátaformák

A poszáták többnyire bokros, bozótos élőhelyeken élő egyszerű színezetű madarak. A barátposzáta (Sylvia atricapilla 110:4) a legalkalmazkodóképesebb hazai poszátafajunk. Bokros, fás területeken mindenütt megtalálható, szereti a gazdag aljnövényzetű lomberdőket, a Debreceni Egyetem botanikus kertjében is rendszeres fészkelő. Évi két költése lehet. A hím és a tojó eltérő színezetű. A fiatalok a tojókra hasonlítanak. Laza fészkét bokrok alacsony ágaira építi. Tavasszal és nyáron rovarokat, ősszel bogyókat (pl. feketebodza) eszik. Télire melegebb vidékekre vonul.


Család: Alaudidae – pacsirtafélék (fajok: 78., 81.)

Füves, félsivatagos, nyílt területekhez kötődő afrikai eredetű csoport. A megnyúlt hátsó karom jellemző rájuk. Ízeltlábúakból, növényi részekből álló táplálékukat a földön keresik. A mezei pacsirta (Alauda arvensis 107:1) Európában, Ázsia jelentős részén és Észak-Afrikában legelőkön, szárazabb réteken, kultúrterületeken fészkel. Már februárban megérkezik Mo-ra. A hortobágyon igen gyakori fészkelő. A hímek magasan keringve énekelnek. Egyszerre kb. húsz percet töltenek a levegőben, majd néhány perc pihenő után ismét felszállnak. Évente kétszer, esetleg háromszor is költhet. A talajon mélyített gödörbe építi a fészkét. Tavasszal, nyáron rovarokat, ősszel magvakat is eszik. Október-novemberben délre vonul.

A búbos pacsirta (Galerida cristata 107:3) igen alkalmazkodóképes. Nemcsak legelõkön, homokos területeken, hanem nádasokban, lapos tetőkön, villamossínek talpfái közt és egyéb meglepő helyeken is költhet. Énekébe gyakran beleszövi környezete különféle hangjait. Növényi és állati táplálékot egyaránt fogyaszt. Télen is nálunk marad.


Család: Passeridae – verébfélék (fajok: 82 – 85.)

Subfamilia: Passerinae – verébformák

A verebek zömök, erős felépítésű, erős kúpos csőrű madarak. Többnyire hegyvidéki kopár és félsivatagos élőhelyen élnek. Két gyakori hazai fajuk gyakran emberi településeken mindenfelé megtalálható. A házi veréb (Passer domesticus 113:7a-b) eredetileg európai, észak-afrikai, ázsiai elterjedésű. Ausztráliába, az amerikai kontinensre, Dél-Afrikába betelepítették. Költhet telepesen, vagy magányosan. Elfoglalhat épületzugokat, vagy építhet szövőpintyekhez hasonló zárt fészkeket. Állati és növényi táplálékot vegyesen fogyaszt, fiókáit is vegyes táplálékon neveli. Egy évben három költése is lehet. Tanulékony óvatos madarak, de a zavart élőhelyeken is jól érzik magukat. Csapatosan táplálkoznak. Télire nem vonul el. A mezei veréb (Passer montanus 113:8) terjeszkedő faj, bár Nyugat-Európából az utóbbi évtizedekben sokfelé kipusztult. Kevésbé urbanizálódott mint a házi veréb. Gyakran mezőgazdasági területek szegélyein, fasorokban odúkban fészkel. Majorokban, állattartó telepeken, falvakban, tanyákon mindenféle mesterséges üregben is költhet. Vegyes táplálkozású, de több rovart fogyaszt mint a házi veréb. Fiókáit kizárólag állati eredetű táplálékkal eteti. Állandó madarunk.

Subfamilia: Motacillinae – billegetőformák

A barázdabillegető (Motacilla alba 107:5) palearktikus elterjedésű. Nálunk vízpartokon, gyakran hidak, gátak különböző zugaiban, üregeiben fészkel. Vízi rovarokat, apró csigákat, legyeket, szúnyogokat fogyaszt. Vonuló, vagy át is telelhet.

Subfamilia: Prunellinae – szürkebegyformák

A szürkebegyformák fajai közép és magashegységekben élnek, fenyvesekben, vagy lomberdőkben. Talajon keresik rovarokból, magvakból álló táplálékukat. A szürkebegy (Prunella modularis 108:9) Mo-n sokféle erdőben előfordul. Fészkét mohából, fűszálakból, vékony ágakból építi, szőrszálakkal béleli, alacsonyabb bokrokra, vagy talaj közelbe, pl. szederindák közé építi. Két költése van egy évben. Tojásai feltűnő kékek. A fiatalok pettyezettek. Költési időszakban rovarokkal, pókokkal táplálkozik, télen növényi részekkel. A Kárpát-medencei állomány feltehetőleg nem, vagy csak részlegesen vonuló.


Család: Fringillidae – pintyfélék (fajok: 86 – 88.)

Subfamilia: Fringillinae – pintyformák

A pintyek főként magevő madarak, ami erős, kúpos csőrükön is jól látszik, fiókáikat rovarokkal etetik. Eurázsiában, Afrikában elterjedt csoport. Feltűnő színezetű, erdőszéli vegetációkban, kultúrterületeken gyakori hazánkban közönséges faj a tengelic (Carduelis carduelis 112:5). Az öreg madarak fején feltűnő piros-fehér-fekete sávos minta látható. Februártól énekel, a költést áprilisban kezdi. 'Bolyhos' fészkét (sokszor diófán) ágvillába rakja kinyúló oldalágon, általában elég magasan. Évente kétszer költ, rovarokkal, később begyből magvakkal eteti a fiókáit. Költési időn túl gyommagvakkal (aszat, bogáncs, üröm, stb.) táplálkoznak.

Az erdei pinty (Fringilla coelebs 113:2a-b) erdőkben, parkokban telepszik meg. A Debreceni Egyetem botanikus kertjében is rendszeres fészkelő. Fészkét rendszerint vízszintes, vastag ágakra rakja és mohából, zuzmóból építi, tollakkal, szőrszálakkal béleli. Elsősorban magevő, fiókáit rovarokkal eteti. Télire délebbre vonul, helyét északabbról jött erdei pintyek foglalják el. A zöldike (Chloris chloris 112:3) kertekben, parkokban, tűlevelű erdőkben évente kétszer költ. A második költésnél rendszerint felhasználja az előző fészkét. Többi pintynél egyszerűbb fészkét a sűrű lombkoronában építi. Gyommagvakkal, olajos magvakkal táplálkozik. Az öreg madarak a begyükben felpuhított magvakkal, vagy rovarokkal etetik a fiókákat. Télen vegyes pintycsapatokban kóborol.

Subfamilia: Emberizinae – sármányformák

Az amerikai eredetű sármányformákhoz tartozó Emberiza fajok eurázsiai elterjedésűek. Nyílt területeken fészkelnek, talajon táplálkoznak. Két csőrkávájuk ~ mintában záródik. Farkuk hosszú, tollazatuk színes. Magvakkal táplálkoznak. A citromsármány (Emberiza citrinella 113:5) hazánkban nyílt erdőkben, erdei tisztások mentén, ligeterdőkben fészkel. Évente kétszer költ. Fészkét talajmélyedésbe építi. Főleg magevő, de fiókáit rovarokkal, pókokkal eteti. A hazai állomány nem vonuló, télen északabbról érkezett sármányokkal, pintyekkel vegyes nagy csapatokban kóborol.