Családsorozat: Curculionoidea

Csoport: Holometabola – Teljesátalakulású rovarok

Rendsorozat: Neuropterida 

Rend: COLEOPTERA - bogarak

Alrend: Polyphaga

Családsorozat: Curculionoidea

Család: Attelabidae – eszelények

A legtöbbször fémfényű vagy vörös színű bogarak, ormányuk olyan hosszú vagy hosszabb, mint a fejük. A szájszerveik az ormányuk végén helyezkednek el, a rágók sarló alakúak. A csápok soha sem térdesek és az ormányok közepén ízesülnek. A szárnyfedők általában szélesek, a látható haslemezeik egyforma hosszúak. A lárvák és az imágók is növényi részekkel táplálkoznak. A fajok közös sajátsága, hogy tojások lerakásakor megváltoztatják a kiválasztott növényi részek fiziológiai sajátságát. Így egyes eszelények nőstényei leveleket sodornak össze, és a kikelő lárvák itt fognak fejlődni, míg mások hajtásokba, éretlen gyümölcsökbe vagy éppen virágokba rakják tojásaikat, s azokat – szöveteik átharapásával – megfonnyasztják. Így ezek az elhalt növényi részek általában lehullnak a földre, s a lárvák majd a talajban bábozódnak be. A mintegy 2100 ismert eszelényfajból Magyarországon 30 fordul elő.

95. Apoderus coryli (Linnaeus, 1758) – mogyoró-levélsodró

5,5-8 mm hosszú, fekete alapszínű bogár, de szárnyfedői élénk pirosak, rajtuk bordaszerű pontozás figyelhető meg. Szemei kidüllednek, ormánya rövid és lapos. Halántéka a szemek mögött elkeskenyedik, ill. nyakszerűen befűződik. Hazánkban mindenfelé elterjedt, általában erdőlakó faj, amely főleg ott fordul elő, ahol fő tápnövénye a mogyoró (Coryllus avellana) is nagyobb mennyiségben megtalálható. Ezen kívül fejlődhet égeren (Alnus spp.), gyertyánon (Carpinus spp.), bükkön (Fagus spp.), hárson (Tilai spp.), nyíren (Betula spp.), tölgyön (Quercus spp,) és rezgőnyáron (Populus tremula) is. A nőstény a fent említett fafajok leveleit egyik oldalról egészen a főérig berágja, azt is átvágva, majd egy kis idő után a két fél levéllemezt összehajtja és felgöngyöli. Ebbe helyezi bele 1-4 tojását.

Család: Curculionidae – ormányosbogarak

Nevüket ormányszerűen megnyúlt fejükről kapták. Az ormány változatos megjelenésű lehet. A rövid ormányú fajokat általában „barkóknak” nevezzük. Szájszerveik az ormány végén helyezkedik el. Csápjuk mindig térdes, a tőízek meglehetősen hosszúak (sokszor hosszabbak a többi íznél) és az utolsó ízek bunkóvá tömörödnek. Lábaikon a lábfejízek száma 4. Az első két haslemezük összenőtt és sokkal hosszabb, mint a többi. Sokuk szárnyatlan. Valamennyien növényevők és igen sok fajuk mezőgazdasági vagy erdészeti kártevő (érdekesség, hogy egy részük vízben él). Ormányuk evolúciósan rendkívül sikeresnek bizonyult, ugyanis ezek segítségével fúrnak lyukat a növényi részekbe, s az oda elhelyezett tojásokból kikelve a lábatlan, apod típusú lárvák többnyire az élő növényi szövetekben fejlődnek, ezáltal a ragadozók ellen rejtve maradnak, továbbá az ilyen környezet ideális a tápanyag-, a víz-, az oxigénellátás szempontjából is. Néhány ormányosbogárfaj lárvái a növények felszínén fejlődnek. A legnagyobb fajszámú bogárcsalád, amelynek eddig leírt 50000 fajából mintegy 1400-at hazánkban is megtaláltak.

96. Curculio nucum Linnaeus, 1758 – mogyoróormányos

8-12 mm hosszú bogár, amelynek ormány igen hosszú. Hazánkban mindenfelé elterjedt, amelynek fő tápnövénye a mogyoró (Coryllus avellana), de a lárvák tölgy (Quercus spp.), a bükk (Fagus spp.), a dió (Juglans spp.) és a szelídgesztenye (Castanea sativa) terméseiben is fejlődhetnek. A nőstény járatot rág a még lágy, zöld termés héjába, hogy elhelyezzen benne egy tojást. Ha a lárva kirágta pl. a mogyorót, akkor az idő előtt lehullik. A kifejlett lárva elhagyja a termést, beássa magát a talajba, és ott telel át. A bebábozódásig sokszor 2-3 év telik el, s ez idő alatt a lárvák nyugalmi állapotban vannak. A frissen kikelt imágók májusban jelennek meg és különféle lombos fák és növények leveleit eszik.

97. Liparus glabrirostris Küster, 1849 – közönséges acsalapu-ormányos (59:2)

15-22 mm hosszával a legnagyobb méretű hazai ormányosbogarunk. Fényes fekete testén változó kiterjedésű sárga szőrpamacsok láthatók. Röpképtelen. Főleg hegyvidéki területeken, patakvölgyek magaskórós növényzetében bukkanhatunk rá, ahol fő tápnövényén, a vörös acsalapun (Petasites hybridus) fejlődik, bár más fajokat, pl. a medvetalpat (Heracleum sphondylium) is megrághat. A lárvák a gyöktörzset, a kifejlett bogarak a leveleket fogyasztják.

98. Asproparthenis punctiventris (Germar, 1824) – lisztes répabarkó (59:4)

10-16 mm hosszú, szürkésfekete színű állat, szárnyfedőin egy sötét színű, V-alakú rajzolat látható. Növényevő faj, amelynek fő tápnövénye a (vörös-, takarmány- és cukor-) répa, de más növényeket, pl. libatopféléket (Chenopodiaceae) is elfogyaszt. Az áttelelő imágók tavasszal nagy tömegben lephetik el a répaföldeket, ahol a termesztett répafélék föld feletti hajtásrészeinek megrágásával esetenként igen komoly károkat is okozhatnak. A nőstény a fiatal növények tövéhez, a talajba készített sekély (néhány milliméter mély) gödröcskékbe rakja le sárga tojásait. A kikelő lárvák a répa gyökereivel táplálkoznak. A talajban bábozódnak be, de hideg időjárás esetén át is telelhetnek. A madarak (pl. varjak, fácánok, foglyok) mellet egyik igen jelentős természetes ellensége a vörösfoltos sutabogár (Margarinotus bipustulatus).

99. Otiorhynchus ligustici (Linnaeus, 1758) – hamvas vincellérbogár (59:3)

10-12 mm hosszú teste fekete, de a szürke pikkelyszőrök miatt hamvasnak látszik. Ormánya széles, lapos, gödörszerű csápárok van rajta, a csápjai az ormány felső oldalán ízesülnek. Röpképtelen. A lárvák többnyire pillangósok, ill. főként a lucerna gyökereit rágják, s így komoly károkat is okozhatnak. Kártételüket a föld feletti részek hervadása és sárgulása is jelezi. A hímek meglehetősen ritkák, egy irodalmi adatok szerint szűznemzéssel is szaporodhatnak. A nőstény tavasszal rakja le tojásait (bár ez akár 3 hónapig is elhúzódhat). A lárvák a következő nyáron bábozódnak be és az imágók még abban az évben ki is kelnek, a talajt azonban nem hagyják el, áttelelnek és csak a harmadik év tavaszán jönnek elő. Bár az imágók is főként lágyszárú növények leveleit fogyasztják, de akár a szőlő vagy éppen lombos és tűlevelű fák leveleit, rügyeit is megrághatják.

100. Ips typographus (Linnaeus, 1758) – betűzőszú (58:4a-c)

4-6 mm hosszú, hengeres testű, sötétbarna színű bogarak, lábaik vörösessárgák. A csáp közvetlenül a szemek előtt ered. Szárnyfedőik végén 4 erős fog látható (ezek közül a 3. a legnagyobb) ill. felületük enyhén szőrözött, ormányuk szinte felismerhetetlen. Csápjuk bunkós, rövid lábaikon a combok vaskosak, de lábszáraik vékonyak. Főleg a beteg, öreg lucfenyőben (Picea abies) él, de más fenyőfélékben is fejlődhet, ill. ha túlszaporodik – az álszúkkal ellentétben – az egészséges fákat is megtámadhatja és ilyenkor igen komoly károkat okozhat. A fa kérge alatt a nőstény kezdőfolyosót készít, amelyből számtalan oldalág, ún. "anyajárat" indul ki. Az ezek oldalára lerakott petékből kikelő fehér színű, sötétbarna fejű, görbült testű, apod lárvák ezeket tovább bővítik, és a kéreg alá, általában a szíjácsba "lárvajáratokat" készítenek. A megtámadott fák lombja fokozatosan megbarnul, kérgük leválik, s törzsükön a bogarak kis röplyukai is láthatók. A levált kérgen és a törzs oldalán a rágáskép is megfigyelhető, melynek alakja sok esetben faji szintű határozásra is alkalmas. A két évig fejlődő lárvák járataik végén fognak bebábozódni, s az imágók tavasszal a repülőlyukakon keresztül rajzanak ki (egyes fajok hímjeinek a hártyás szárnya csökevényes).Bár a legtöbb hazai fajnak évente csak egy nemzedéke van, a betűzőszúnak évente két nemzedéke is kifejlődhet.