Csoport: „Szárazföldi madarak”

Rend: PICIFORMES – harkályalakúak

Család: Picidae – Harkályfélék (fajok: 33 – 35.)

Kakukkokhoz, baglyokhoz, papagájokhoz, külső lábujjuk hátrafelé irányul (vetélőujj). Faroktollaik erőteljesek, amit a fák törzsén való kapaszkodáskor támaszkodásra használnak. Odú, vagy üreglakók. Az odvakat a fajok egy része maga vési a fákba. Fiókáik fészeklakók és rovarokkal, állati eredetű táplálékkal fogyasztanak. Jellemzőjük még a hosszon kiölthető nyelv és az erős vésőszerű csőr. A nagy testű fekete harkály (Dryocopus martius 105:1) Európa nagy részén és Ázsia északi területein fészkel. Magyarországon bükkösök tölgyesek jellegzetes madara. Nagyméretű fészekodúját maga vési és egymás követő években újra használja. Főként törzseken táplálkozik, lárvák, bogarak után kutat. Erőteljes éles hangját könnyű megjegyezni. Költőterületétől télen sem távolodik el. A zöld küllő (Picus viridis 105:2) szintén nagy testű harkályféle, ami Európában, Ázsiában többfelé megtalálható mint a fekete harkály. Kedveli a ligeterdőket is. Nagy odúját szintén maga készíti. Táplálékának jelentős részét talajon keresi – hangya fészkeket fosztogat, de megfigyelhetjük fatörzsön lárvák után kutatni vagy gyümölcsöt enni is. Télen kóborol, ilyenkor szokatlan élőhelyeken is felbukkanhat.

A tarkaharkály fajok (Dendrocopos) közül a két talán leggyakoribb hazánkban a nagy (D. major 105:4a-b) és balkáni fakopáncs (D. syriacus 105:5). Ez utóbbi a Balkán-félsziget, Kis-Ázsia felől terjeszkedő faj. Magyarországon az 1950-as évektől számít elterjedt fészkelőnek. Költési, táplálkozási szokásai hasonlóak a nagy fakopáncséhoz. Bármilyen erdőtípusban előkerülhetnek ahol odukészítésre alkalmas fák vannak sík és hegyvidéken egyaránt. A balkáni fakopáncs inkább kultúrkövető. Állati és növényi táplálékot egyaránt fogyasztanak. Az utóbbi inkább télen jellemző. A balkáni fakopáncs előszeretettel fogyaszt különféle gyümölcsöket is.

Rend: UPUPIFORMES – bankaalakúak

Család: Upupidae – bankafélékn (fajok: 37.)

A családot Európában egy faj képviseli. A hangutánzó tudományos nevet adó faj a búbos banka (Upupa epops 103:6a-b), mely óvilági trópusi és mérsékeltövi elterjedésű, faodvakban, üregekben költ. Kertvárosokban, öreg gyümölcsösökben, fasorok mentén találkozhatunk vele, olyan helyen ahol talaj alkalmas táplálkozási módjához. Állati táplálékát (rovarok, gyíkok), földön rohangálva, vagy talajrepedésekben kotorászva szedi össze. Fiókái egyéb odúban költő madarak többségéhez hasonlóan fészeklakók. Afrikában telel.

Rend: CORACIIFORMES – szalakótaalakúak

Kicsi, vagy közepes méretű, feltűnő színezetű madarak, állati táplálékot fogyasztanak, földi üregeket vájnak, vagy fa odvakban költenek, fiókáik fészeklakók.

Család: Coraciidae – szalakótafélék (fajok: 38.)

Óvilági elterjedésűek, csóka méretű és formájúak. Lesből vadásznak, kis testű gerincesekre vagy ízeltlábúkra, amit a talajon fognak el. Egyetlen hazai faja a szalakóta (Coracias garrulus 103:5a-b), mely fás, nyílt mozaikos síkvidéki élőhelyeket kedveli. Gyakran küllő, vagy fekete harkály vájta odúban fészkel. Mo-i állományának jelentős része a kiskunsági fehérnyáras ligeterdőkben költ. Április végétől szeptember közepéig van nálunk, az év többi részét Középkelet-Afrika fás szavannáin tölti. Európai állománya csökken, fokozottan védett.

Család: Alcedinidae – jégmadárfélék (fajok: 39.)

A családot egyetlen hazai faj a jégmadár (Alcedo atthis 103:4a-b) képviseli. Ez a rigó nagyságú csodás színezetű madár apró halakra, vizirovarokra víz felé nyúló ágról ülve veti rá magát. Fészkét meredek löszös, homokos partfalakba vési. Fiókáit rovarokkal, vagy apró halivadékokkal eteti. Télire nem vonul el.

Család: Meropidae – gyurgyalagfélék (fajok: 40.)

Egyetlen európai faja a gyurgyalag (Merops apiaster 103:7a-b), mely röpülő rovarokra vadászik, főként hártyásszárnyúakat, szitakötőket és lepkéket zsákmányol. Villanydrótokon, faágakon ülve lesnek zsákmány után, amit hirtelen fordulékony röpüléssel érnek utol. Telepesen költ, szakadó partfalakba vájják költőüregeiket gyakran homokbányákban. Európai állománya csökken, fokozottan védett.

Rend: STRIGIFORMES – bagolyalakúak

Barnás foltos színezetű, terepszínű, többnyire éjszakai aktivitású ragadozó madarak. A kisebb fajok inkább éjszakai rovarokra vadásznak.

Család: Tytonidae – gyöngybagolyfélék (fajok: 41.)

A bagolyfélékhez képest hosszú lábúak, jellemző rájuk a szív alakú arcminta. Új-Zéland és az Antarktisz kivétel mindenhol találkozhatunk képviselőivel. Mo-n a gyöngybagoly (Tyto alba 104:1) költ mezőgazdasági területek közelében. Kedveli a mozaikos élőhelyeket. A hegyvidéket kerüli. Gyakran templomok, mezőgazdasági épületek padlásain fészkel. Költési időszakát a táplálék ellátottság jelentősen befolyásolja ami hazánkban főként mezei pocokból, cickányokból, egerekből áll. A tojásokat a tojó inkubálja és hím a fészekhez hord táplálékot közben. A fiókákat mindkét szülő eteti.

Család: Strygidae – bagolyfélék (fajok: 42 – 43.)

Változatos méretű, többnyire éjszakai ragadozó madarak. Jellemző rájuk a köpetelés ami a zsákmányállat szőrének és csontjainak visszaöklendezése. Gyakori költőfajunk az erdei fülesbagoly (Asio otus 104:5). Gyakran szarka vagy dolmányos varjú előző évi fészkét foglalja el. A költést kora tavasszal márciusban kezdi. A tojások száma függ a zsákmányállatok állománysűrűségétől. A tojó az első tojás lerakása után megkezdi az inkubálást, ezért a kikelő fiókák között több napos korkülönbség van. A még nem röpülős, de nagy fiókák szétmászkálnak a fészekből a közeli ágakon, vagy ha leesnek bokrok alatt bújnak meg. Április végi éjszakákon nagyobb parkokban lehet hallani a fiókák éles hívóhangját. A hazai állomány nem vonul. Télen még északabbi tájakról is telelnek nálunk fülesbaglyok.
A macskabagoly (Srix aluco 104:4) kevésbé urbanizálódott mint a fülesbagoly, kedveli a öreg fák alkotta ligeterdőket, ahol költésre alkalmas odvas fák is vannak. Így alkalmanként öreg városi parkokban is megtelepedhet, mint például a Debreceni Egyetem főépülete mögötti öreg tölgyes park. Az eddig tárgyalt baglyokhoz hasonlóan a tojó költi ki a fiókákat és a hím eteti közben. Mint erdei fajnak – étlapján minden erdei kisemlős előfordul. Télire nem vonul el.

Rend: ACCIPITERIFORMES – vágómadáralakúak

Nappali ragadozók vagy dögevők, erős karmuk és csőrük van. A tojók rendszerint nagyobb testűek a hímeknél. A fiókák fészeklakók, pihésen kelnek ki a tojásból.

Család: Acciptridae – vágómadár-félék (fajok: 44 – 47.)

A vágómadár-félékre általában jellemző, hogy fészket építenek. Közéjük tartoznak az óvilági keselyűk is. Gyakori hazai képviselője az egerészölyv (Buteo buteo 98:7), mely erdős területeken mindenfelé előfordul. Nem válogatós, gerincesek (kisebb emlősök, madárfiókák, kétéltűek, hüllők) és különböző nagyobb testű rovarfajok egyaránt előfordulnak táplálékában. A Mo-i állomány állandó, télen meggyarapszik északról és a Baltikumból érkezett madarakkal. Szintén gyakori faj a vonuló barna rétihéja (Circus aeruginosus 99:6a-b), mely Magyarországon nádasokban fészkel és minden nádasban, vízen, réteken fellelhető kisebb gerincesre vadászik. Sirály, lile és csértelepek gyakori predátora. A héja (Accipiter gentilis 98:8a-b) igen széles elterjedésű faj (Észak-Amerika – Eurázsia – Japán – Észak-Afrika). Mo-n Főleg bükkösökben, tölgyesekben, fenyvesekben fészkel. Fészkét maga építi, vagy más ragadozó madár fészkét foglalja el. Lendületes, kíméletlen ragadozó. Egy nagy testű héjatojó akár egerészölyvet, vagy kisebb sólymokat is zsákmányolhat. Elsősorban azonban, galambokra, rigókra vadászik, de megjelenhetnek a repertoárjában különböző menyétfélék, baglyok is. Nem veti meg más ragadozó madarak fiókáit sem. Állandó madár. A héjához igen hasonló de jóval kisebb karvaly (Accipiter nisus 98:9) főleg kis testű énekes madarakat zsákmányol. Fás bokros élőhelyeken sokfelé, pl. városokban is találkozhatunk vele. Kedveli a fenyveseket. A hazai állomány nem vonuló.

Rend: FALCONIFORMES – sólyomalakúak

Család: Falconidae – sólyomfélék (fajok: 48 – 50.)

Csőrük jellegzetesen ívelt, felső csőrkávájukon két oldalt ún. csőrfogat lehet megfigyelni. Szárnyuk hegyes, elkeskenyedő, röpképük alapján jól megkülönböztethetők a vágómadaraktól. Többnyire nyílt területeken vadásznak. A Mo-i fajok mind vonulóak. Ismert hazai fajok vörös vércse (Falco tinunnculus 98:1), kék vércse (Falco vespertinus 98:2a-b), kerecsensólyom (Falco cherrug 98:5). A vércsék kis testű sólymok, sokszor ízeltlábúak is zsákmányolnak. A kékvércse különösen sok rovart, főként sáskákat fogyaszt. Kisebb facsoportokban, fasorokban fészkel sík vidéken. Varjúfélék fészkét foglalja el. A vörös vércse gyíkokat, pockokat, apró madarakat zsákmányol. Leginkább szarka és dolmányos varjú fészkét foglalja el, de megtelepedhet padlásokon, magas épületek párkányain is. Állományának egy része enyhe teleken áttelel. A kerecsensólyom főleg hegyvidéki erdőségekben költ. Fészket nem épít, gyakran nagy testű vágómadarak, vagy holló fészkét foglalja el. Legfontosabb tápláléka az ürge. Ha az nincs, leginkább galambokat, gerléket zsákmányol. Az 1970-es évekre Mo-i állománya kritikus méretűre csökkent. Azóta az intenzív védelemnek köszönhetően állománya növekszik. Fokozottan védett.