Bevezetés, általános jellemzés

Az egyenesszárnyú rovarok igen ősi állatok. A nagyjából 300 millió éve kezdődött evolúciójuk eredményeként már 250 millió évvel ezelőtt is számos, a jelenlegi fajokhoz megtévesztésig hasonló alakok népesítették be a földtörténeti ókor végi tájat. Lásd: Az egyenesszárnyúak származása

Testméreteik rendkívül változatosak, az 5 mm-nél is kisebb fajoktól akár a 11,5 cm testnagyságú és több mint 22 cm szárnyhosszú fajokig terjed. http://www.alamy.com/search.html?ps=100&pn=2&cbstore=0&qt=giant-grasshopper#BHM=foo%3Dbar%26st%3D0%26sortby%3D2%26qt%3Dgiant%2520grasshopper%26qt_raw%3Dgiant%2520grasshopper%26qn%3D%26lic%3D3%26mr%3D0%26pr%3D0%26aoa%3D1%26creative%3D%26videos%3D%26nu%3D%26ccc%3D%26bespoke%3D%26apalib%3D%26ag%3D0%26hc%3D0%26et%3D0x000000000000000000000%26vp%3D0%26loc%3D0%26ot%3D0%26imgt%3D0%26dtfr%3D%26dtto%3D%26size%3D0xFF%26blackwhite%3D%26cutout%3D%26archive%3D1%26name%3D%26groupid%3D%26pseudoid%3D%26userid%3D%26id%3D%26a%3D%26xstx%3D0%26cbstore%3D1%26resultview%3DsortbyPopular%26lightbox%3D%26gname%3D%26gtype%3D%26apalic%3D%26tbar%3D1%26pc%3D%26simid%3D%26cap%3D1%26customgeoip%3D%26vd%3D0%26cid%3D%26pe%3D%26so%3D%26saveQry%3D%26editorial%3D1%26t%3D0%26edoptin%3D%26ps%3D100%26pn%3D2%26cbstore%3D0

Egyenesszárnyú habitusok

Megnyúlt testük — mint általában a rovaroké — három testtájra (fej - a, tor - b, potroh - c) tagolódik.

Egy sáska testrészei vázlatosan (a. fej, b. tor, c. potroh, d. csáp, e. összetett szem, f. lábfej, g. csípő, h. tompor, i. hallószerv, j. légzőnyílások, k. comb, l. lábszár, m. tojókampók,

n. cerkusz)

Fejük (caput) egyenes állású (orthognath), rajta változatos alakú egy pár csáp (antenna), meglehetősen nagy összetett szemek és pontszemek (ocellus), valamint erős, a fejet alkotó szelvények végtagjaiból módosult, rágószájszervek találhatók.

A tor (thorax) három szelvényből (segmentum) áll. A torszelvények közül az első (prothorax) hátlemeze az úgynevezett előtorpajzsot (pronotum) hozza létre, amely oldalt részben vagy egészen eltakarja mindhárom torszelvény oldallemezit (kryptopleurit). A második (metathorax) és harmadik (mesothorax) torszelvények az elsővel összeforrva szilárd támasztékot adnak a szárnyaknak. A mellső szárnyak bőrneműen megvastagodott fedőszárnyként (tegmina) a potrohot többnyire háztetőszerűen fedik. A hátulsó, a tulajdonképpeni repülést végző szárny hártyás, nagy felületű, redőzött, nyugalmi állapotban a mellső szárny alá hajtogatva helyezkedik el. Mindkettő lehet másodlagosan többé-kevésbé redukált (mesopter, brachypter illetve squamipter formák), illetve hiányozhat is (szárnyatlan, apter formák). A fedőszárnyak jellemző erezettsége sokszor fontos határozási bélyeg.

A sáska test részei
Egyenesszárnyú szárnytípusok

A fedőszárnyak közreműködnek a hangadásban. Lásd: Az egyenesszárnyúak hangadása

A torszelvényekhez kapcsolódik a három lábpár, melyek közül az első ásólábbá is módosulhat (pl. Gryllotalpa fajok), a megvastagodott combú harmadik lábuk pedig ugróláb.

A potroh (abdomen) eredetileg 11 szelvényből áll, amelyek közül általában csak 9-10 látható, az utolsók vagy redukáltak, vagy besüllyedtek. A potrohvégen a nőstények jellemző tojókészüléket, a hímek párzókészüléket viselnek. A potroh függelékei a sokszor jellemző alakú cerkuszok.

Nőstény tücsök potrovége és függelékei
Nőstény sáska potrohvége és függelékei
Hím tücsök potrohvége és függelékei
Hím sáska potrohvége és függelékei

Színezetük

Színezetük, amely a különböző fajoknál rendkívül változatos lehet, általában rejtőszín, többnyire vagy a növényzethez, vagy a háttérhez alkalmazkodik. Például: Az intra-specifikus szín-polimorfizmus álcázást biztosít a ragadozók elől heterogén élőhelyekben. Az orthoptera fajok, mint pl. az Acrida ungarica (Herbst, 1786) két jól megkülönböztethető szín-formával rendelkezik: barna és zöld, és minden alapformán belül változatos szín-mintázatot mutatnak a rejtőzködés javítása érdekében. Egy tanulmány arra összpontosított, hogy a háttér-környezet tulajdonságai hogyan kapcsolódnak a két alapszín arányához és az A. ungarica kevert szín-mintáinak intenzitásához. Mivel a két nem nagyon különbözik egymástól a test-tömeg és a -hossz szempontjából, megkülönböztetett módon tesztelték a nemek közötti kapcsolatot is . A háttérmegfelelés hipotézis alapján megállapították, hogy mindkét nem esetében a barna forma nagyobb arányban volt a barna-domináns környezetben, a zöld formák pedig nagyobb arányban fordultak elő a zöld-domináns környezetben. Globális értelemben a szárazabb helyeken és a száraz évben az egyének intenzívebben mutatták a zavaró szín-mintázatokat, és a barna formák és a nőstények csíkosabbak is voltak. A színminták nagyban különböztek a populációk között és szignifikánsan korreláltak a releváns környezeti jellemzőkkel. Még ha az A. ungarica polimorf 'specialista' is, a zavaró színezés továbbra is jelentős előnyökkel jár, különösen egyes élőhelyekben. Sőt, mivel a nőstények nagyobbak, kevésbé képesek menekülni, ami magyarázhatja a nemek közötti színezet beli különbséget. (Pellissier, Loïc, Wassef, Jérôme, Bilat, Julia, Brazzola, Gregory, Buri, Pierrick, Colliard, Caroline, Fournier, Bertrand, Hausser, Jacques, Yannic, Glenn, Perrin, Nicolas: Adaptive colour polymorphism of Acrida ungarica H. (Orthoptera: Acrididae) in a spatially heterogeneous environment - Acta oecologica 2011 v.37 no.2 pp. 93-98; https://doi.org/10.1016/j.actao.2010.12.003)

Az továbbra is kérdéses, hogyan alkalmazkodnak a környezeti feltételekhez - elképzelhető a lárvák érzékenysége, és az egyes vedlési stádiumokban lenne lehetséges a színezet megváltoztatása. Ehhez azonban még további vizsgálatok szükségesek.

Néhány trópusi fajra mérgező voltukra figyelmeztető, úgynevezett aposzematikus színezet is jellemző, mint ahogy a Scisthocerca gregaria gregária fázisú lárvái esetében is.

Zöld...
barna...
lila Stenobothrus lineatus
Taeniopoda eques
Tropidacris cristata

Van olyan valódi vándor faj (Nomadacris septemfasciata), amely gregária fázisban más színű is a soliter fázishoz képest. https://www.hindawi.com/journals/psyche/2011/105352/

Color patterns and morphological variables selected to characterize the pigmentation of Red Locust hoppers. Note that the subocular stripe is a constant characteristic of the Red Locust (0 and 2) but, in case of gregarisation, it tends to disappear under the general black pigmentation of the posterior part of the head (2). Photos: M. Lecoq, A. Chamouine and M.H. Luong-Skovmand.

Más fajok mimikrizálnak, mint például a Macroxiphus sumatranus hangyautánzó faj vagy a Eurycorypha sp. szöcske lárvája

Macroxiphus sumatranus
Ez a "klassz hangya" valójában az Eurycorypha sp. szöcskefaj lárvája

Szaporodásuk

A nőstények petéiket egyesével (szöcskék, tücskök) vagy többesével petetokba zárva (sáskák) az alzatba, vagy növényi részekbe, ritkán azokra szabadon rakják. A peték nem indulnak feltétlenül fejlődésnek a következő tenyészidőszak elején, gyakori az 1-2, esetenként 4-5 éves diapauza is. A petékből kikelő féregszerű lárvák vedlés után szinte csak méreteikben különböznek a kifejlett egyedektől (imágó), szárnyaik és ivarszerveik azonban fejletlenek. Többszöri vedléssel (tücskök: 5-7-(14), szöcskék: 6-11, sáskák: 5-6) érik el az ivarérett állapotot. A lárvastádiumok száma fajonként, ivaronként különböző lehet, és a klimatikus viszonyok is erősen befolyásolják. Egyedfejlődésük tökéletlen átalakulás vagy kifejlés (epimorfózis). Azok a fajok, amelyeknek imágói a mérsékelt klímában általában július-október között fordulnak elő, többnyire pete alakban telelnek át. Ismert ugyanakkor néhány faj, amelyek lárva (tücskök többsége), esetleg imágó (önbeásó sáska - Acrotylus insubricus, áttelelő sáska - Aiolopus strepens, Tetrix fajok) alakban telelnek, ezek már koratavasszal megjelennek.

Talajba petéző szöcske (Poecilimon sp.)
Decticus verrucivorus lárva

Imágóvá vedlő olaszsáska 1
Imágóvá vedlő olaszsáska 2
Imágóvá vedlő olaszsáska 3

Életmódjuk

Fajaik általános és fontos komponensei a szárazföldi rovarfaunának. (Lásd még: Élőhelyeik, jelentőségük az életközösségekben, természetvédelmi vonatkozásaik, Életforma típusok) Általában növényevők (sáskák), de vannak vegyes táplálkozásúak és ragadozók is közöttük (szöcskék, tücskök). Néhány hazai, de főként szubtrópusi fajuk speciális táplálékot fogyaszt, például virágport, nektárt. Ezek részt vehetnek az adott növények beporzásában is.

https://www.researchgate.net/publication/224054808

https://jor.pensoft.net/article/15021/

https://www.sciencealert.com/grasshoppers-and-crickets-may-also-play-a-role-in-pollination?fbclid=IwAR3eZ9bwhzWqTUezjNg14AO8ja-qkUf0N-WoaUdo5PFiH-ssRuyFvVV_Rqw

Ismerünk hangyavendég fajokat is, mint pl. a hangyásztücsök (Myrmecophylus acervorum). Több faj esetében ismerünk tömeges állapotot (gregária-fázis); ennek egyedei alakban, életmódban is különböznek a magányos állapotban (szolitária-fázis) levőktől, s ezért nagy károkat képesek okozni. A hajdan hazánkban is gyakori sáskajárásokról a középkori uradalmi gazdatisztek jelentéseiben is olvashatunk. Ma már ezek reális veszélye hazánkban nem számottevő, de Afrikában és a világ más meleg-száraz területein igen jelentős, sokszor éhínséggel járó károkat okoznak.

Populációméreteik szabályozásában fontos szerepet játszanak a velük táplálkozó természetes ellenségeik (ragadozó ízeltlábúak — pl. rablópoloskák, rovarevő kisemlősök, hüllők, madarak), valamint parazitáik. A hollóbogár (Epicauta rufidorsum) lárvái a petéket fogyasztják, a fürkészlegyek több faja petéit a petékre, vagy lárvákra rakja. A bársonyatkák (Trombiidae család) lárvái a testnedveket szívogatják, belső élősködőik a fonalférgek (Nematoda) néhány faja (Mermis és Gordius fajok). Járványszerű elhullást is okozhat a légcső-rendszerükben élősködő Entomophaga (Empusa) grylli FR. gomba.