Odontopodisma rubripes - Laptörténet

Stefan, 2020. január 11., 17:18-n

2020-01-11T17:18:49Z

Stefan, 2019. február 6., 15:36-n

2019-02-06T15:36:31Z

Stefan, 2019. február 6., 15:36-n

2019-02-06T15:36:03Z

Stefan, 2015. október 1., 10:49-n

2015-10-01T10:49:21Z

Stefan, 2015. március 13., 11:06-n

2015-03-13T11:06:08Z

Stefan, 2015. március 13., 11:03-n

2015-03-13T11:03:35Z

Stefan: Új oldal, tartalma: „¹Nagy Antal & ²Rácz István András (¹ Debreceni Egyetem AGTC Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar…”

2015-02-18T14:17:52Z

Új oldal, tartalma: „1Nagy Antal & 2Rácz István András (1 Debreceni Egyetem AGTC Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar…”

Új lap

1Nagy Antal & 2Rácz István András

(1 Debreceni Egyetem AGTC Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, Növényvédelmi Intézet, 2 Debreceni Egyetem TEK Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék)

'''Vöröslábú hegyisáska – ''Odontopodisma rubripes'' (Ramme, 1931)'''

Védelmi kategória. IUCN: sebezhető (Vulnerable B1 +2d). Magyarországon védett.

<gallery>
Fájl:Odontopodisma_rubripes_NagyA.JPG|Odontopodisma rubripes (Ramme) 1931
Fájl:Odontopodisma_r.jpg|és elterjedése Magyarországon
</gallery>

Leírás, bemutatás. Karcsú, hengerded állatok. Általában egyszínű fűzöldek, a pronotum oldalgerincén fekete szalaggal, mely a potroh oldalán is tovább folytatódhat. A szárnyak keskenyek, pikkelyszerűek, rendszerint élénk pirosak, feltőnőek, az állat oldalán futó fekete sávban helyezkednek el. Szárnyai hangadásra alkalmatlanok, emberi fül által hallható hangja nem ismert. A cercusok laposak, enyhén görbültek és pirosas színűek, körülöttük a potrohvég fekete. A nőstények jóval nagyobbak és zömökebbek, mint a hímek, megnyúlt tojókampóik szintén pirosasak lehetnek. A hátulsó lábszár mindkét nemnél feltünően piros. A csoport fajai nagyon nehezen határozhatók, csak a hím genitális tájék belső szerkezete alapján különíthetők el. Lárváik faji szinten nem határozhatók, azonban mivel elterjedése nem esik egybe a többi hazai ''Catantopinae'' fajéval, állományai a lárvák alapján is vizsgálhatók. A lárvák életmódja az imágóékkal megeggyező.

A faj ökológiája. Mezofil, thamnobiont faj. Leginkább, változatos növényzetű, dús, esetleg bozótos magaskórós réteken és lápréteken fordul elő. Ezen túl dús növényzetű bozótos (''Rubus'' ''sp''., ''Prunus'' ''spinosa''), bokros mezsgyéken, árokpartokon, erdők cserje-szegélyében és tisztásain, valamint irtásokon is megtalálható. Élőhelyein gyakran tömeges, nagy számban fordul elő. Elbírja, illetve igényli a nedves, legalább időszakosan vízzel borított területekre jellemző mikroklímát, így ártereken is jelentős állományai találhatók. A Natura 2000 jelölő élőhelyek közül az alábbiakon fordulhat elő: ''Cnidion dubii ''folyóvölgyeinek mocsárrétjei (6440), sík- és dombvidéki kaszálórétek (6510), dagadólápok (7110), tőzegmohás lápok és ingólápok (7140), mészkedvelő üde láp- és sásrétek (7230). Az Á-Nér-ben meghatározottak közül a következő élőhelyeken tenyészhet: nedves gyepek és magaskórósok (D), nádasok és mocsarak (B2-5, BA), láp- és ligeterdők (J).

Évi egy nemzedéke van. A talaj felső rétegében áttelelő petéiből tavasz végén, nyár elején bújnak ki a lárvák. Imágókkal legnagyobb számban június folyamán, július elején találkozhatunk, de kisebb számban nyár végéig kitarthatnak. A faj egyedei a gyepszint középső és felső részében, valamint a cserjeszintben tartózkodnak, gyakran ülnek ki a nagyobb felületű levelekre napozni. Fitofág faj, táplálék preferenciája nem ismert, valószínűleg élőhelyének legtöbb növényfaját fogyasztja.

Elterjedése Európában. A Kárpát-medence keleti felének szubendemikus faja. Elterjedt Ukrajna (Kárpátalja), Délkelet-Szlovákia, Románia (Erdély), és Északkelet-Magyarország egyes területein. Az említetteken kívül máshol nem fordul elő.

Elterjedése Magyarországon. Magyarországon csak az ország északkeleti részén a Beregben és a Szatmári-sík egyes területein fordul elő. A Tisza ártéren távolabbra is eljut, de ottani előfordulásai kevéssé ismertek. Ezen kívül egy erősen elszigetelt állomány él a Bátorligeti-láp területén.

Állománynagyság. Az egyes populációik rendszerint jelentősen elszigeteltek, bár előfordulási helyein, különösen a Beregi-síkon meglehetősen gyakori. Itt helyenként az egyenesszárnyú együttesek domináns, szubdomináns fajaként lép fel és kifejezetten zavart élőhelyeken – például irtásokon, erdőszegélyek cserjéseiben, árok- és csatornapartokon – is megtalálható. A hazai állomány az elterjedési terület peremén található, mérete ennek megfelelően az Erdélyben élő állományok töredékének felel meg.

Veszélyeztető tényezők. A hazai fauna ritka, értékes színezőeleme. Izoláltsága, valamint gyenge terjedő képessége miatt egyaránt veszélyeztetett védett faj. Természetközeli bolygatatlan és zavart élőhelyeken egyaránt előfordul, helyenként mindkét típusban tömeges. Leginkább az élőhely mikroklímájára érzékeny. Főbb veszélyeztető tényezők az élőhelyinek teljes beerdősülése, a cserjések záródása, illetve az élőhelyek kiszáradása. További veszélyeztető tényezők a helytelen területhasználat, például a túllegeltetés, vagy a szegélycserjéseket „megsemmisítő” cserjeirtás, vagy kaszálás. Ahol rendszeres cserjeirtást folytatnak ott áll
Vöröslábú hegyisáska – ''Odontopodisma rubripes'' (Ramme, 1931)ománya csökken, illetve eltűnik (pl. Lónyai-erdő). Az erdőtelepítéseken kezdetben növekszik az állományok mérete, majd az erdő záródásával a faj eltűnik a területről.

Kezelés. Élőhelyein a vízlecsapolás, vagy más a terület kiszáradását eredményező beavatkozás, valamint a rendszeres és túlzott cserjeirtás kerülendők. A cserjés-magaskórós erdőszegélyek megőrzendők. Az erdőtelepítésekkor legalább az utak, csatornák és árkok mentén futó cserjések és bozótosok fenntartására törekedni kell, ahol a faj állományai akár tartósan is fennmaradhatnak. Utóbbi élőhelyek a nagyobb állományok közti folyosóként is működhetnek segítve a lokális populációk fennmaradását. A tisztások kaszálásakor búvósávok, illetve legalább néhány méteres cserjés, gyepes szegély meghagyása indokolt. A cserjeirtást egy-egy területen ajánlott évekre elosztva szakaszosan végrehajtani.

Ajánlott Szakirodalom.

Harz, K. (1969): Die Orthopteren Europas I. Hague

Kis B. (1976): Cheie pentru determinarea Ortopterelor din Romania. Partea II. Subordinul Caelifera. – ''Muz. Brukhental. Studii Comunicari.- St.nat.'' 22:233-276.

Nagy A. & Kisfali M. (2007): Distribution of Odontopodisma rubripes Ramme, 1931 (Orthoptera: Acrididae) in northeast Hungary. In: Batáry, P. & Kőrösi, Á. (ed.): ''Fauna Pannonica 2007. Symposium on Conservation and Genesis of the fauna of the Carpathian Basin – Abstracts''. Natural History Museum, Budapest. 47 p.

Nagy B. (1990): Orthoptera Insect (Orthoptera, Mantodea, Blattodea, Dermaptera) of the Bátorliget Nature Reserves (NE Hungary) (AN Ecofaunistic Account) – In. Mahunka S. (ed.): The Bátorliget Nature Reserves - after forty years. Hungarian Natural History Museum. Budapest. pp. 295-318.

Nagy B. (2002): Védett és fokozottan védett egyenesszárnyú rovarfajok (Orthoptera) szerepe, jelentőssége Magyarországon, fő tekintettel Nemzeti Parkjainkra és védett területeinkre, MTA-NKI Állattani Osztály, Budapest

@@ 31. sor: / 31. sor: @@
-Leírás, bemutatás. Karcsú, hengerded állatok. A hímek 14-18 mm, a nőstények 17-23 mm. Általában egyszínű fűzöldek, a pronotum oldalgerincén fekete szalaggal, mely a potroh oldalán is tovább folytatódhat. A szárnyak keskenyek, pikkelyszerűek, rendszerint élénk pirosak, feltőnőek, az állat oldalán futó fekete sávban helyezkednek el. Szárnyai hangadásra alkalmatlanok, emberi fül által hallható hangja nem ismert. A cercusok laposak, enyhén görbültek és pirosas színűek, körülöttük a potrohvég fekete. A nőstények jóval nagyobbak és zömökebbek, mint a hímek, megnyúlt tojókampóik szintén pirosasak lehetnek. A hátulsó lábszár mindkét nemnél feltünően piros. A csoport fajai nagyon nehezen határozhatók, csak a hím genitális tájék belső szerkezete alapján különíthetők el. Lárváik faji szinten nem határozhatók, azonban mivel elterjedése nem esik egybe a többi hazai ''Catantopinae'' fajéval, állományai a lárvák alapján is vizsgálhatók. A lárvák életmódja az imágóékkal megeggyező.
+'''Leírás, bemutatás.''' Karcsú, hengerded állatok. A hímek 14-18 mm, a nőstények 17-23 mm. Általában egyszínű fűzöldek, a pronotum oldalgerincén fekete szalaggal, mely a potroh oldalán is tovább folytatódhat. A szárnyak keskenyek, pikkelyszerűek, rendszerint élénk pirosak, feltőnőek, az állat oldalán futó fekete sávban helyezkednek el. Szárnyai hangadásra alkalmatlanok, emberi fül által hallható hangja nem ismert. A cercusok laposak, enyhén görbültek és pirosas színűek, körülöttük a potrohvég fekete. A nőstények jóval nagyobbak és zömökebbek, mint a hímek, megnyúlt tojókampóik szintén pirosasak lehetnek. A hátulsó lábszár mindkét nemnél feltünően piros. A csoport fajai nagyon nehezen határozhatók, csak a hím genitális tájék belső szerkezete alapján különíthetők el. Lárváik faji szinten nem határozhatók, azonban mivel elterjedése nem esik egybe a többi hazai ''Catantopinae'' fajéval, állományai a lárvák alapján is vizsgálhatók. A lárvák életmódja az imágóékkal megeggyező.
 <gallery>
@@ 41. sor: / 41. sor: @@
-A faj ökológiája. Mezofil, thamnobiont faj. Leginkább, változatos növényzetű, dús, esetleg bozótos magaskórós réteken és lápréteken fordul elő. Ezen túl dús növényzetű bozótos (''Rubus'' ''sp''., ''Prunus'' ''spinosa''), bokros mezsgyéken, árokpartokon, erdők cserje-szegélyében és tisztásain, valamint irtásokon is megtalálható. Élőhelyein gyakran tömeges, nagy számban fordul elő. Elbírja, illetve igényli a nedves, legalább időszakosan vízzel borított területekre jellemző mikroklímát, így ártereken is jelentős állományai találhatók. A Natura 2000 jelölő élőhelyek közül az alábbiakon fordulhat elő: ''Cnidion dubii ''folyóvölgyeinek mocsárrétjei (6440), sík- és dombvidéki kaszálórétek (6510), dagadólápok (7110), tőzegmohás lápok és ingólápok (7140), mészkedvelő üde láp- és sásrétek (7230). Az Á-Nér-ben meghatározottak közül a következő élőhelyeken tenyészhet: nedves gyepek és magaskórósok (D), nádasok és mocsarak (B2-5, BA), láp- és ligeterdők (J).
+'''A faj ökológiája.''' Mezofil, thamnobiont faj. Leginkább, változatos növényzetű, dús, esetleg bozótos magaskórós réteken és lápréteken fordul elő. Ezen túl dús növényzetű bozótos (''Rubus'' ''sp''., ''Prunus'' ''spinosa''), bokros mezsgyéken, árokpartokon, erdők cserje-szegélyében és tisztásain, valamint irtásokon is megtalálható. Élőhelyein gyakran tömeges, nagy számban fordul elő. Elbírja, illetve igényli a nedves, legalább időszakosan vízzel borított területekre jellemző mikroklímát, így ártereken is jelentős állományai találhatók. A Natura 2000 jelölő élőhelyek közül az alábbiakon fordulhat elő: ''Cnidion dubii ''folyóvölgyeinek mocsárrétjei (6440), sík- és dombvidéki kaszálórétek (6510), dagadólápok (7110), tőzegmohás lápok és ingólápok (7140), mészkedvelő üde láp- és sásrétek (7230). Az Á-Nér-ben meghatározottak közül a következő élőhelyeken tenyészhet: nedves gyepek és magaskórósok (D), nádasok és mocsarak (B2-5, BA), láp- és ligeterdők (J).
@@ 47. sor: / 47. sor: @@
-Elterjedése Európában. A Kárpát-medence keleti felének szubendemikus faja. Elterjedt Ukrajna (Kárpátalja), Délkelet-Szlovákia, Románia (Erdély), és Északkelet-Magyarország egyes területein. Az említetteken kívül máshol nem fordul elő.
+'''Elterjedése Európában.''' A Kárpát-medence keleti felének szubendemikus faja. Elterjedt Ukrajna (Kárpátalja), Délkelet-Szlovákia, Románia (Erdély), és Északkelet-Magyarország egyes területein. Az említetteken kívül máshol nem fordul elő.
-Elterjedése Magyarországon. Magyarországon csak az ország északkeleti részén a Beregben és a Szatmári-sík egyes területein fordul elő. A Tisza ártéren távolabbra is eljut, de ottani előfordulásai kevéssé ismertek. Ezen kívül egy erősen elszigetelt állomány él a Bátorligeti-láp területén.
+'''Elterjedése Magyarországon.''' Magyarországon csak az ország északkeleti részén a Beregben és a Szatmári-sík egyes területein fordul elő. A Tisza ártéren távolabbra is eljut, de ottani előfordulásai kevéssé ismertek. Ezen kívül egy erősen elszigetelt állomány él a Bátorligeti-láp területén.
-Állománynagyság. Az egyes populációik rendszerint jelentősen elszigeteltek, bár előfordulási helyein, különösen a Beregi-síkon meglehetősen gyakori. Itt helyenként az egyenesszárnyú együttesek domináns, szubdomináns fajaként lép fel és kifejezetten zavart élőhelyeken – például irtásokon, erdőszegélyek cserjéseiben, árok- és csatornapartokon – is megtalálható. A hazai állomány az elterjedési terület peremén található, mérete ennek megfelelően az Erdélyben élő állományok töredékének felel meg.
+'''Állománynagyság.''' Az egyes populációik rendszerint jelentősen elszigeteltek, bár előfordulási helyein, különösen a Beregi-síkon meglehetősen gyakori. Itt helyenként az egyenesszárnyú együttesek domináns, szubdomináns fajaként lép fel és kifejezetten zavart élőhelyeken – például irtásokon, erdőszegélyek cserjéseiben, árok- és csatornapartokon – is megtalálható. A hazai állomány az elterjedési terület peremén található, mérete ennek megfelelően az Erdélyben élő állományok töredékének felel meg.
-Veszélyeztető tényezők. A hazai fauna ritka, értékes színezőeleme. Izoláltsága, valamint gyenge terjedő képessége miatt egyaránt veszélyeztetett védett faj. Természetközeli bolygatatlan és zavart élőhelyeken egyaránt előfordul, helyenként mindkét típusban tömeges. Leginkább az élőhely mikroklímájára érzékeny. Főbb veszélyeztető tényezők az élőhelyinek teljes beerdősülése, a cserjések záródása, illetve az élőhelyek kiszáradása. További veszélyeztető tényezők a helytelen területhasználat, például a túllegeltetés, vagy a szegélycserjéseket „megsemmisítő” cserjeirtás, vagy kaszálás. Ahol rendszeres cserjeirtást folytatnak ott állománya csökken, illetve eltűnik (pl. Lónyai-erdő). Az erdőtelepítéseken kezdetben növekszik az állományok mérete, majd az erdő záródásával a faj eltűnik a területről.
+'''Veszélyeztető tényezők.''' A hazai fauna ritka, értékes színezőeleme. Izoláltsága, valamint gyenge terjedő képessége miatt egyaránt veszélyeztetett védett faj. Természetközeli bolygatatlan és zavart élőhelyeken egyaránt előfordul, helyenként mindkét típusban tömeges. Leginkább az élőhely mikroklímájára érzékeny. Főbb veszélyeztető tényezők az élőhelyinek teljes beerdősülése, a cserjések záródása, illetve az élőhelyek kiszáradása. További veszélyeztető tényezők a helytelen területhasználat, például a túllegeltetés, vagy a szegélycserjéseket „megsemmisítő” cserjeirtás, vagy kaszálás. Ahol rendszeres cserjeirtást folytatnak ott állománya csökken, illetve eltűnik (pl. Lónyai-erdő). Az erdőtelepítéseken kezdetben növekszik az állományok mérete, majd az erdő záródásával a faj eltűnik a területről.
-Kezelés. Élőhelyein a vízlecsapolás, vagy más a terület kiszáradását eredményező beavatkozás, valamint a rendszeres és túlzott cserjeirtás kerülendők. A cserjés-magaskórós erdőszegélyek megőrzendők. Az erdőtelepítésekkor legalább az utak, csatornák és árkok mentén futó cserjések és bozótosok fenntartására törekedni kell, ahol a faj állományai akár tartósan is fennmaradhatnak. Utóbbi élőhelyek a nagyobb állományok közti folyosóként is működhetnek segítve a lokális populációk fennmaradását. A tisztások kaszálásakor búvósávok, illetve legalább néhány méteres cserjés, gyepes szegély meghagyása indokolt. A cserjeirtást egy-egy területen ajánlott évekre elosztva szakaszosan végrehajtani.
+'''Kezelés.''' Élőhelyein a vízlecsapolás, vagy más a terület kiszáradását eredményező beavatkozás, valamint a rendszeres és túlzott cserjeirtás kerülendők. A cserjés-magaskórós erdőszegélyek megőrzendők. Az erdőtelepítésekkor legalább az utak, csatornák és árkok mentén futó cserjések és bozótosok fenntartására törekedni kell, ahol a faj állományai akár tartósan is fennmaradhatnak. Utóbbi élőhelyek a nagyobb állományok közti folyosóként is működhetnek segítve a lokális populációk fennmaradását. A tisztások kaszálásakor búvósávok, illetve legalább néhány méteres cserjés, gyepes szegély meghagyása indokolt. A cserjeirtást egy-egy területen ajánlott évekre elosztva szakaszosan végrehajtani.
-Ajánlott Szakirodalom.
+'''Ajánlott szakirodalom.'''
 Harz, K. (1969): Die Orthopteren Europas I. Hague

@@ 1. sor: / 1. sor: @@
 ''<nowiki>#0290 #0291 #0292 #0293</nowiki>''
-'''Magyar név:''' Vöröslábú vagz erdélyi hegyisáska
+'''Magyar név:''' Vöröslábú vagy erdélyi hegyisáska
 '''Tudományos név:''' ''Odontopodisma rubripes'' (Ramme, 1931)

@@ 1. sor: / 1. sor: @@
 ''<nowiki>#0290 #0291 #0292 #0293</nowiki>''
-Magyar név: vöröslábú hegyisáska
+'''Magyar név:''' Vöröslábú vagz erdélyi hegyisáska
-Tudományos név: ''Odontopodisma rubripes'' (Ramme, 1931)
+'''Tudományos név:''' ''Odontopodisma rubripes'' (Ramme, 1931)
-Elterjedés: északkeleti-keleti-kárpáti
+'''Elterjedés:''' északkeleti-keleti-kárpáti
-Faunatípus: balkáni-dácikus
+'''Faunatípus:''' balkáni-dácikus
-Életforma: thamnobiont
+'''Életforma:''' thamnobiont
-Természetvédelmi értékszám: I
+'''Természetvédelmi értékszám:''' I

← Régebbi változat		A lap 2015. október 1., 10:49-kori változata
32. sor:		32. sor:

	Leírás, bemutatás. Karcsú, hengerded állatok. A hímek 14-18 mm, a nőstények 17-23 mm. Általában egyszínű fűzöldek, a pronotum oldalgerincén fekete szalaggal, mely a potroh oldalán is tovább folytatódhat. A szárnyak keskenyek, pikkelyszerűek, rendszerint élénk pirosak, feltőnőek, az állat oldalán futó fekete sávban helyezkednek el. Szárnyai hangadásra alkalmatlanok, emberi fül által hallható hangja nem ismert. A cercusok laposak, enyhén görbültek és pirosas színűek, körülöttük a potrohvég fekete. A nőstények jóval nagyobbak és zömökebbek, mint a hímek, megnyúlt tojókampóik szintén pirosasak lehetnek. A hátulsó lábszár mindkét nemnél feltünően piros. A csoport fajai nagyon nehezen határozhatók, csak a hím genitális tájék belső szerkezete alapján különíthetők el. Lárváik faji szinten nem határozhatók, azonban mivel elterjedése nem esik egybe a többi hazai ''Catantopinae'' fajéval, állományai a lárvák alapján is vizsgálhatók. A lárvák életmódja az imágóékkal megeggyező.		Leírás, bemutatás. Karcsú, hengerded állatok. A hímek 14-18 mm, a nőstények 17-23 mm. Általában egyszínű fűzöldek, a pronotum oldalgerincén fekete szalaggal, mely a potroh oldalán is tovább folytatódhat. A szárnyak keskenyek, pikkelyszerűek, rendszerint élénk pirosak, feltőnőek, az állat oldalán futó fekete sávban helyezkednek el. Szárnyai hangadásra alkalmatlanok, emberi fül által hallható hangja nem ismert. A cercusok laposak, enyhén görbültek és pirosas színűek, körülöttük a potrohvég fekete. A nőstények jóval nagyobbak és zömökebbek, mint a hímek, megnyúlt tojókampóik szintén pirosasak lehetnek. A hátulsó lábszár mindkét nemnél feltünően piros. A csoport fajai nagyon nehezen határozhatók, csak a hím genitális tájék belső szerkezete alapján különíthetők el. Lárváik faji szinten nem határozhatók, azonban mivel elterjedése nem esik egybe a többi hazai ''Catantopinae'' fajéval, állományai a lárvák alapján is vizsgálhatók. A lárvák életmódja az imágóékkal megeggyező.
		+
		+	<gallery>
		+	0290_Odontopodisma-rubripes.jpg\|Odontopodisma rubripes
		+	0291_Odontopodisma_rubripes.jpg\|Odontopodisma rubripes
		+	0292_Odontopodisma_rubripes.jpg\|Odontopodisma rubripes
		+	0293_Odontopodisma_rubripes.jpg\|Odontopodisma rubripes
		+	</gallery>

@@ 3. sor: / 3. sor: @@
 Magyar név: vöröslábú hegyisáska
-Tudományos név: "Odontopodisma rubripes" (Ramme, 1931)
+Tudományos név: ''Odontopodisma rubripes'' (Ramme, 1931)
 Elterjedés: északkeleti-keleti-kárpáti
@@ 49. sor: / 49. sor: @@
-Veszélyeztető tényezők. A hazai fauna ritka, értékes színezőeleme. Izoláltsága, valamint gyenge terjedő képessége miatt egyaránt veszélyeztetett védett faj. Természetközeli bolygatatlan és zavart élőhelyeken egyaránt előfordul, helyenként mindkét típusban tömeges. Leginkább az élőhely mikroklímájára érzékeny. Főbb veszélyeztető tényezők az élőhelyinek teljes beerdősülése, a cserjések záródása, illetve az élőhelyek kiszáradása. További veszélyeztető tényezők a helytelen területhasználat, például a túllegeltetés, vagy a szegélycserjéseket „megsemmisítő” cserjeirtás, vagy kaszálás. Ahol rendszeres cserjeirtást folytatnak ott áll
+Veszélyeztető tényezők. A hazai fauna ritka, értékes színezőeleme. Izoláltsága, valamint gyenge terjedő képessége miatt egyaránt veszélyeztetett védett faj. Természetközeli bolygatatlan és zavart élőhelyeken egyaránt előfordul, helyenként mindkét típusban tömeges. Leginkább az élőhely mikroklímájára érzékeny. Főbb veszélyeztető tényezők az élőhelyinek teljes beerdősülése, a cserjések záródása, illetve az élőhelyek kiszáradása. További veszélyeztető tényezők a helytelen területhasználat, például a túllegeltetés, vagy a szegélycserjéseket „megsemmisítő” cserjeirtás, vagy kaszálás. Ahol rendszeres cserjeirtást folytatnak ott állománya csökken, illetve eltűnik (pl. Lónyai-erdő). Az erdőtelepítéseken kezdetben növekszik az állományok mérete, majd az erdő záródásával a faj eltűnik a területről.

← Régebbi változat		A lap 2015. március 13., 11:03-kori változata
1. sor:		1. sor:
		+	''<nowiki>#0290 #0291 #0292 #0293</nowiki>''
		+
		+	Magyar név: vöröslábú hegyisáska
		+
		+	Tudományos név: "Odontopodisma rubripes" (Ramme, 1931)
		+
		+	Elterjedés: északkeleti-keleti-kárpáti
		+
		+	Faunatípus: balkáni-dácikus
		+
		+	Életforma: thamnobiont
		+
		+	Természetvédelmi értékszám: I
		+
		+
	<sup>1</sup>Nagy Antal & <sup>2</sup>Rácz István András		<sup>1</sup>Nagy Antal & <sup>2</sup>Rácz István András

16. sor:		31. sor:


−	Leírás, bemutatás. Karcsú, hengerded állatok. Általában egyszínű fűzöldek, a pronotum oldalgerincén fekete szalaggal, mely a potroh oldalán is tovább folytatódhat. A szárnyak keskenyek, pikkelyszerűek, rendszerint élénk pirosak, feltőnőek, az állat oldalán futó fekete sávban helyezkednek el. Szárnyai hangadásra alkalmatlanok, emberi fül által hallható hangja nem ismert. A cercusok laposak, enyhén görbültek és pirosas színűek, körülöttük a potrohvég fekete. A nőstények jóval nagyobbak és zömökebbek, mint a hímek, megnyúlt tojókampóik szintén pirosasak lehetnek. A hátulsó lábszár mindkét nemnél feltünően piros. A csoport fajai nagyon nehezen határozhatók, csak a hím genitális tájék belső szerkezete alapján különíthetők el. Lárváik faji szinten nem határozhatók, azonban mivel elterjedése nem esik egybe a többi hazai ''Catantopinae'' fajéval, állományai a lárvák alapján is vizsgálhatók. A lárvák életmódja az imágóékkal megeggyező.	+	Leírás, bemutatás. Karcsú, hengerded állatok. A hímek 14-18 mm, a nőstények 17-23 mm. Általában egyszínű fűzöldek, a pronotum oldalgerincén fekete szalaggal, mely a potroh oldalán is tovább folytatódhat. A szárnyak keskenyek, pikkelyszerűek, rendszerint élénk pirosak, feltőnőek, az állat oldalán futó fekete sávban helyezkednek el. Szárnyai hangadásra alkalmatlanok, emberi fül által hallható hangja nem ismert. A cercusok laposak, enyhén görbültek és pirosas színűek, körülöttük a potrohvég fekete. A nőstények jóval nagyobbak és zömökebbek, mint a hímek, megnyúlt tojókampóik szintén pirosasak lehetnek. A hátulsó lábszár mindkét nemnél feltünően piros. A csoport fajai nagyon nehezen határozhatók, csak a hím genitális tájék belső szerkezete alapján különíthetők el. Lárváik faji szinten nem határozhatók, azonban mivel elterjedése nem esik egybe a többi hazai ''Catantopinae'' fajéval, állományai a lárvák alapján is vizsgálhatók. A lárvák életmódja az imágóékkal megeggyező.

Odontopodisma rubripes - Laptörténet

Stefan, 2020. január 11., 17:18-n

Stefan, 2019. február 6., 15:36-n

Stefan, 2019. február 6., 15:36-n

Stefan, 2015. október 1., 10:49-n

Stefan, 2015. március 13., 11:06-n

Stefan, 2015. március 13., 11:03-n

Stefan: Új oldal, tartalma: „1Nagy Antal & 2Rácz István András (1 Debreceni Egyetem AGTC Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar…”

Stefan: Új oldal, tartalma: „¹Nagy Antal & ²Rácz István András (¹ Debreceni Egyetem AGTC Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar…”