„Stethophyma grossum” változatai közötti eltérés
| 25. sor: | 25. sor: | ||
Cirpelés: A Stethophyma grossum spontán éneke egyedülálló. Ez a parti tájak és a sziklák egyik tipikus hangja. Amikor énekelnek hátsó combot az első szárny mentén hátrafelé dobják. Ez egy tikk-hangot hoz létre, amely körülbelül 15 méterre hallható. Általában 5-10 ilyen hangot adnak ki, ugyanazon az oldalon. Az egyes hangok közötti szünetek változóak, általában körülbelül 1-3 hangot követnek. A szokványos énekben a hímek akár 20 hangot is kiadhatnak egy sorozatban. Csak ritkán fordul elő, hogy egyszerre használják mindkét lábukat. Ez általában akkor következik be, ha húzás előtt hoznak szótagokat. Rivalizáló énekelés esetén a hímek gyorsabban tudják hallatni az egyéni hangokat. |
Cirpelés: A Stethophyma grossum spontán éneke egyedülálló. Ez a parti tájak és a sziklák egyik tipikus hangja. Amikor énekelnek hátsó combot az első szárny mentén hátrafelé dobják. Ez egy tikk-hangot hoz létre, amely körülbelül 15 méterre hallható. Általában 5-10 ilyen hangot adnak ki, ugyanazon az oldalon. Az egyes hangok közötti szünetek változóak, általában körülbelül 1-3 hangot követnek. A szokványos énekben a hímek akár 20 hangot is kiadhatnak egy sorozatban. Csak ritkán fordul elő, hogy egyszerre használják mindkét lábukat. Ez általában akkor következik be, ha húzás előtt hoznak szótagokat. Rivalizáló énekelés esetén a hímek gyorsabban tudják hallatni az egyéni hangokat. |
||
| + | |||
| + | Elterjedés: Észak-Spanyolországtól egész Közép-Európán át egészen Ázsia csendes-óceáni partvidékéig. Északon az elterjedési területe Nagy-Britanniát, beleértve az Ír szigetet is, és Skandináviát fogalja magába. Délen Észak-Olaszországtól a tartomány az észak-balkáni országoktól a Fekete-tengerig terjed. Svájc. A síkságtól 3000 m-ig terjedő magasságig előfordul. |
||
A lap 2019. február 6., 17:22-kori változata
Magyar név: Tundrasáska
Tudományos név: Stetophyma grossum Linne, 1758 (Syn.: Mecosthetus grossus (Linne 1758))
Elterjedés: euro-szibériai
Faunatípus: mandzsuriai
Életforma: chortobiont
Természetvédelmi értékszám: III
Stethophyma grossum nőstény
Stethophyma grossum hím
http://www.orthoptera.ch/arten/item/stethophyma-grossum
Leírás: Alapszíne sárga és olíva zöld, ritkábban okker és barnás. Különösen a nőstényeknél gyakran vöröses vagy lila foltok vannak, különösen a fejen, a pronotumon és a a tor hasi részén. Mindkét nemnél a barna szárny a hátsó térd fölé emelkedik, túlnyúlik rajta. Az alsó szélen gyakran egy világos csík vezetnek hátra. A combok alsó részei élénkvörös színűek, a hátsó térd és a szem fekete. A nőstények tojókampói erősek és hosszúak.
Testhossz: ♂ 16-25 mm | ♀ 28-35 mm
Cirpelés: A Stethophyma grossum spontán éneke egyedülálló. Ez a parti tájak és a sziklák egyik tipikus hangja. Amikor énekelnek hátsó combot az első szárny mentén hátrafelé dobják. Ez egy tikk-hangot hoz létre, amely körülbelül 15 méterre hallható. Általában 5-10 ilyen hangot adnak ki, ugyanazon az oldalon. Az egyes hangok közötti szünetek változóak, általában körülbelül 1-3 hangot követnek. A szokványos énekben a hímek akár 20 hangot is kiadhatnak egy sorozatban. Csak ritkán fordul elő, hogy egyszerre használják mindkét lábukat. Ez általában akkor következik be, ha húzás előtt hoznak szótagokat. Rivalizáló énekelés esetén a hímek gyorsabban tudják hallatni az egyéni hangokat.
Elterjedés: Észak-Spanyolországtól egész Közép-Európán át egészen Ázsia csendes-óceáni partvidékéig. Északon az elterjedési területe Nagy-Britanniát, beleértve az Ír szigetet is, és Skandináviát fogalja magába. Délen Észak-Olaszországtól a tartomány az észak-balkáni országoktól a Fekete-tengerig terjed. Svájc. A síkságtól 3000 m-ig terjedő magasságig előfordul.
