Isophya stysi

Magyar név: Hegyi/Stysi/erdélyi tarsza

Tudományos név: Isophya stysi Čejchan, 1957

Elterjedés: északkelet-kárpáti

Faunatípus: balkáni-dácikus

Életforma: chortobiont

Természetvédelmi értékszám: I

• 

  Erdélyi tarsza nőstény

• 

  Erdélyi tarsza hím

0030.wav

¹Nagy Antal & ²Rácz István András

(¹ Debreceni Egyetem AGTC Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, Növényvédelmi Intézet, ² Debreceni Egyetem TEK Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék)

Erdélyi tarsza – Isophya stysi Čejchan, 1957

Védelmi kategória. IUCN: nem értékelt. Magyarországon fokozottan védett.

• 

  Isophya stysi Čejchan, 1957

• 

  Elterjedése Magyarországon

Leírás, bemutatás. Közepes termetű szöcskefajunk, a hímek testhossza mintegy 20-27 mm a nőstényeké 24-29 mm. Alapszíne zöld, vörösesbarna foltokkal. A nőstények tojócsöve ívesen felfelé hajlott, a végén fogazott hossza 9-12 mm. A fejen és a pronotum oldalán a szemektől egészen a szárnyakig fehér sáv húzódik, ami a szárny szegélyén is folytatódik. A hímek pronotuma hátrafelé gyengén szélesedik, besűllyed. A fedőszárnyak axillarisa dudorszerüen kinyomódott. Csökevényes szárnyai miatt röpképtelen, hangja az emberi fül számára közelről is alig hallható. Cercusaik disztális része enyhén befelé, felfelé hajlik, a végén foggal. A szubgenitális lemez rövid, keskeny, „V” alakban bevágott. A lárvák faji szinten nem azonosíthatók életmódjuk az imágóékkal megegyező.

A faj ökológiája. Mezofil, gyeplakó (chortobiont) szöcskefaj. Leginkább árnyas irtásréteken fordul elő, de a legkülönbözőbb változatos növényzetű, mezofil gyepekben is megtalálható. A Natura 2000 jelölő élőhelyek közül az alábbiakon fordulhat elő: kékperjés láprétek (6410), hegyi kaszálórétek (6520). Az Á-Nér-ben meghatározottak közül a következő élőhelyeken tenyészhet: nedves gyepek és magaskórósok (D2-34-5), domb- és hegyvidéki gyepek (E1-2).

Egynemzedékes faj. A talajba süllyesztett, áttelelt petéiből a lárvák már kora tavasszal előbújnak és május-június folyamán imágóvá is vedlenek. A kifejlett egyedekkel a nyár első felében találkozhatunk. A gyepszint lakója többnyire széles levelű kétszikűeken tanyázik és leginkább ezek nedvdús lágy szöveti szerkezetű húsos leveleit fogyasztja. Szűkebb tápnövény preferenciája nem ismert. Leginkább az alkonyati kora esti órákban aktív, a melegebb napszakokat a növényzetben rejtőzködve tölti. Kedveli a zárt jól strukturált, nagyobb termetű kétszikűekben gazdag növényállományokat. Kitűnő rejtőszínük, életmódjuk és közelről is nehezen hallható cirpelésük miatt populációi viszonylag nehezen vizsgálhatók. Röpképtelen, kis vagilitású faj, kicsiket ugrik, menekülésre szinte teljesen képtelen. Zavarás hatására igyekszik kis ugrásokkal a sűrű növényzet közé vetni magát.

Elterjedése Európában. Az Északkeleti-, Keleti-Kárpátokban és az Erdélyi-szigethegységben elterjedt faj. Megtalálható Szlovákiában, Lengyelországban, Északkelet- és Kelet-Magyarországon, Ukrajnában (Kárpátalján) és Romániában.

Elterjedése Magyarországon. A faj Magyarországon csak kisméretű izolált populációkban van jelen, a kárpáti faunahatás egyik jelzőfajának tekinthető. Ismert elterjedési terülte az Zemplén északi része, a Beregi-sík néhány területe (Kaszonyi-hegy, Fülesd, Kömörő), valamint a Fekete-Körös-melléke (Gyula, Doboz).

Állománynagyság. Magyarországon peremhelyzetű kisméretű, izolált populációi ismertek. Az egyes lokális állományok mérete leginkább az élőhely kiterjedésétől függ. A populációk denzitása általában alacsony, a faj a helyi egyenesszárnyú-együttesek ritka színezőelemének tekinthető. Az állományméret nehezen becsülhető, egyes korábban leírt adatai tévesnek bizonyultak és a teljes elterjedésre vonatkozó adataink is hiányosnak.

Veszélyeztető tényezők. A faj populációi aktuálisan veszélyeztetettek, mivel ismert élőhelyein a kaszálás elmaradása, rendszertelenné válása szabadon engedi a szekunder szukcessziós folyamatokat, ami az élőhelyek feldarabolódását és végső soron megszűnését eredményezi. Az állat az élőhelyeken fellépő kedvezőtlen hatások (taposás, avartűz, kaszálás stb.) elől, kis mozgékonysága folytán nem, vagy alig képes kitérni.

Kezelés. Élőhelyein a szelektív, illetve késői július közepe után végzett kaszálás kívánatos. A kezelés elmaradása a szekunder szukcessziós folyamatok révén kedvezőtlenül hat az állományokra. Az ismert lelőhelyeken az avartüzek mindenképpen megakadályozandók, a taposási kár csökkentése érdekében a turistaforgalom és más zavaró tevékenység távoltartása indokolt. Szigetszerű megjelenése és viszonylag nehéz gyűjthetősége miatt pontos elterjedése mind a mai napig nem ismert. Különösen adathiányosnak tekinthető a Beregi-sík, ahol állománytérképezése újabb lelőhelyek kimutatásával kecsegtet. Az elterjedés további vizsgálata mellett a már ismer állományok folyamatos monitorozása is fontos feladat.

Ajánlott szakirodalom.

Čejchan, A. (1957): Beitrag zur Kenntnis der Orthopteren der Slevakei. – Cas. Csl. Spol. Ent. 54: 142-147.

Harz, K. (1969): Die Orthopteren Europas I. Hague

Heller, K. G., Orci, K. M., Grein, G. & Ingrisch, S. (2004): The Isophya species of Central and Western Europe (Orthoptera: Tettigonioidea: Phaneropteridae). – Tijdschrift voor Entomologie 147: 237-258.

Kis B. (1960): Revision der in Rumänien vorkommenden Isophya-Arten (Orthoptera, Phaneropterinae) – Acta Zool. Hung. VI(3-4):349-369.

Orci K. M., Nagy B., Szövényi G., Rácz I. A. & Varga Z. (2005): A comparative study on the song and morphology of Isophya stysi Cejchan, 1958 and Isophya modestior Brunner von Wattenwyl, 1882 (Orthoptera, Tettigoniidae) – Zoologischer Anzeiger 244: 31–42.

Varga Z. (1989): Orthoptera, in: Rakonczay Z. (ed.): Red Data Book of Hungary (Vörös Könyv), Budapest, pp. 181-186.