„Rendszertani áttekintés” változatai közötti eltérés
(122 közbenső módosítás ugyanattól a szerkesztőtől nincs mutatva) | |||
1. sor: | 1. sor: | ||
+ | == '''Történeti áttekintés''' == |
||
⚫ | Az öregrendbe két rend ('''Ordo: Ensifera''' — Tojócsövesek rendje, '''Ordo: Caelifera''' — |
||
+ | Az állatokra, így az orthopteroid rovarokra és rendszerezésükre vonatkozó információink sokkal régebbiek, mint azt gondolnánk. |
||
+ | Az első írásos feljegyzések minden bizonnyal mintegy 4000 évvel ezelőttiek lehetnek, bár nem maradtak fenn eredeti formában. Fennmaradt viszont az a régi asszír "zoológiai lexikon" (Kr.e. 900), a Hara = Hubullu, amely e régebbi szövegekre hivatkozva adja meg sok állat nevét asszír, és a sokkal ősibb sumér nyelven egyaránt (Landsberger 1934). E régi műből kitűnik, hogy míg az asszíroknak nem volt felismerhető osztályozási sémájuk, addig elődeik rendelkeztek egy olyan világos rendszerrel, amely tulajdonképpen egy bi- és trinominális nomenklaturán alapult, több mint 3400 évvel Linné előtt! Volt egy, az adott "fajra" vonatkozó "nemzetség" nevük (genus proximum), s egy vagy két szóból álló jelzőjük, species nevük (differentia specifica). Bár a természeti népeknél nem ritkák a hasonló nevezéktanok, a sumérekét mégis az teszi különössé, hogy van benne egy, az általánosíthatóságot, a mai értelemben vett magasabb taxonokat sejtető szemlélet. A gerinctelenek és gerincesek sok csoportját úgy ismerték el, mint amelyek a saját speciális taxonjukba tartoznak. Például a hüllők valamennyien a MUŠ "taxonba" voltak (a kígyók is!); a "férgek" a MAR; a puhatestűek a MUL; a skorpiók a GIR; a rovarlárvák a ZA, illetve UŠU (hernyók); a "repülő legyek" (Diptera és Hymenoptera a hangyák nélkül) a NUM; a hangyák KIŠI; a lepkék GIRIŠ; az orthopteroidok (összességükben) a BURU genusban. |
||
⚫ | |||
+ | A mi rendszerezési felfogásunk szerint a magasabb taxon neve valamely tipikus képvislő nevéből származtatott. A BURU ilyen értelmezésben feltehetően "Locusta", tehát ahogyan nekünk van Locusta migratoria-nk, nekik volt a BURU HA-MUM, azaz a "lármás buru", vagy az asszíroknál a "síró asszony", ami szinte bizonyosan egy Tettigonoidea volt. |
||
⚫ | |||
+ | A BURU genus 20-nál jóval több fajának a neve jutott el hozzánk. Úgy tűnik a legtöbbjük sáska volt, de ismertek tücsköket, említettünk egy szöcskét, és legalább 3 faj fogólábú volt. Ugyanakkor, mint az a legutóbbi időkben is megesik, voltak "kizárások" és téves besorolások egyaránt. Például, amiről azt gondolták, hogy vakond-tücsök (ami persze nem lehetett), azt kizárták, és elnevezték US PA-nak. Fordítva, a BURU magában foglalt néhány "folyami buru"-t (valószínűleg a sáskákhoz hasonlóan rajzó kérészt) és egy "tengeri buru"-t (rákot), ahogy s ez mindmáig fennmaradt több mediterrán és közép-keleti nyelven (pl. görögül, arabul, latinul), ilyen elnevezésekben, mint LANGOSTA vagy LANGOUSTE. |
||
+ | A legkorábban ismert orthopteroida csoportnevek természetesen nem a sumérektől, hanem a régi egyiptomiaktól maradtak ránk. Ma is meglévő írásos szövegeik, az u.n. "piramis" szövegekben a Kr.e. 3. évezredből, említik a SANEHEMU-t (egyes számban SANEHEM), aminek az értelme "locusták", de — legalább is később — majdnem mindenféle ugró egyenesszárnyú (Kevan, 1974). Ez a szó, feltehetően változatlan alakban, maradt fenn évezredeken át. A fogólábúakra (Mantodea) az ABAIT vagy BABBEIT szót használták. Ezt mi a Kr.e. 2. évezred közepétől ismerjük, bár valószínű, hogy volt egy még korábbi mitológiai hagyomány, mert ezt a nevet adták egy kisebb istenségnek is. Ezeket az elnevezéseket azonban nem használták a tudományos osztályozási rendszerben, ahogy — úgy tűnik — a sumérok tették. Ugyanez áll a régi kínai CHUNG csoportnévre, amiről tudjuk, hogy használták írott szövegekben kb. 1100 évvel Kr.e. Valószínűleg már akkor is elég "öreg" kifejezés volt, de még ma is használatos. |
||
⚫ | |||
+ | == '''Taxonómiai kapcsolatok''' == |
||
⚫ | |||
+ | [[Fájl:cladogram.jpg|bélyegkép|alt=|középre]] |
||
+ | A törzsfán a rovarok osztályán belül látható az egyenesszárnyúak helyzete, azaz, hogy az egyenesszárnyúak (Orthoptera) csoportja az Orthopteroida rendcsoportba tartozik. |
||
+ | == '''Rendszertani áttekintés''' == |
||
⚫ | |||
⚫ | |||
⚫ | Az öregrendbe/rendbe [[két rend]]/alrend ('''Ordo/Subordo: Ensifera''' — Tojócsövesek rendje/alrendje, '''Ordo/Subordo: Caelifera''' — Tojókampósok rendje/alrendje) sorolható, amelyek egy közös őstől (ancestor) származtathatók. Ezért egymásnak úgynevezett testvércsoportjai (sister group), illetve egységes származású, úgynevezett monofiletikus egységet alkotnak. A közös származásra utaló közös levezetett (synapomorph) jellegeik a következők: |
||
⚫ | |||
+ | * az első torszelvény oldallemezeit (pleurit) a megnagyobbodott előtorpajzs (pronotum) eltakarja; |
||
+ | * sajátos belső anatómiájú hátulsó ugróláb; |
||
+ | * a szárnykezdemények hossztengely körüli elfordulása az idősebb lárvákon (aminek következtében a fedőszárnyak kezdeménye a második szárnyak alatt helyezkedik el). |
||
+ | E közös jellegek ellenére meglehetősen markáns különbségek is vannak a két csoport között - pl. a hangadás módjában, a hallószervek kialakulásában -, amelyek indokolhatják - a hagyományos felfogással szemben - a [[két rend]]ként való tárgyalásukat - https://www.zobodat.at/pdf/Articulata_16_2001_0001-0010.pdf |
||
⚫ | |||
⚫ | |||
⚫ | |||
⚫ | |||
⚫ | |||
⚫ | |||
⚫ | |||
⚫ | |||
+ | [[Fájl:Tax.kül..jpg|bélyegkép]] |
||
⚫ | |||
⚫ | |||
⚫ | |||
⚫ | |||
⚫ | |||
⚫ | |||
⚫ | A Tojócsövesek rendje a |
||
⚫ | |||
⚫ | |||
⚫ | |||
⚫ | Általában nagy (legnagyobb hazai rovarunk, a |
||
⚫ | |||
⚫ | |||
+ | '''4'''. A karmoknál tapadólebenyek vannak. Az előhát hátul nem hosszabbodik meg az egész testet eltakaró nyúlvánnyá. |
||
⚫ | |||
⚫ | Zömök, hengerded testű, gömbölyded fejű, fekete, ritkábban barna-sárga színű rovarok, jelentős ivari kétalakúsággal. A |
||
+ | :— A karmoknál nincsenek tapadó-lebenyek. Az előhát hátrafelé hosszú nyúlványban folytatódik, ami az egész testet betakarja. |
||
⚫ | |||
+ | ::::::Családsorozat — Superfamilia: [[Tetrigoidea]] – '''Tövishátú sáskákfélék'''<br /> |
||
+ | |||
⚫ | Változatos testnagyságú, többnyire oldalról összenyomott |
||
+ | |||
⚫ | |||
+ | |||
+ | |||
⚫ | A Tojócsövesek rendje a szöcske- és tücsökféléket egyesíti. A testnél rendszerint hosszabb, sokízű, fonalas csáp, hátulsó ugróláb a jellemző. A hímek a két elülső szárny összedörzsölésével (elytro-elytrális hangadás) cirpelnek. A nőstényeken feltűnő a hosszú tojócső. Az emésztőcsatornán előgyomor (proventriculus) van. |
||
+ | |||
⚫ | |||
+ | [[Fájl:Orthoptera-hojun-large-wp.jpg|bélyegkép]] |
||
+ | |||
⚫ | Zömök, hengerded testű, gömbölyded fejű, fekete, ritkábban barna-sárga színű rovarok, jelentős ivari kétalakúsággal. A hangadó és hallószervük a szöcskékéhez hasonló, de sokszor hiányozhat is. A hímek közismerten hangos cirpelők (néhány fajukat előszeretettel tartják kicsiny kalitkákban), mindkét elülső szárnyukon, amelyek közül a jobboldali helyezkedik el felül, jelentős kiterjedésű cirpelő rész van, emiatt a hímek mellső szárnyának alkata, erezete jelentősen eltér a nőstényekétől. A cercusok hosszúak, hajlékonyak, szőrösek. A tojócső hengeres, négy részből áll (két pár gonapophysisi), a csúcsán vastagodott. A lábfej három ízű. A harmadik lábpár combja vaskos. Többnyire lárva alakban telelnek. Általában a talajban (önmaguk vájta lyukakban, repedésekben, kövek alatt) keresnek védelmet. Vegyes táplálkozásúak; közöttük több kártevő is ismert. A mintegy 2300 fajuk közül Magyarországról 12 fajt ismerünk. |
||
+ | |||
⚫ | |||
+ | |||
+ | |||
⚫ | Általában nagy (legnagyobb hazai rovarunk, a fűrészlábú szöcske (''[[Saga pedo]]'') is ide tartozik) vagy közepes, oldalról gyengén összenyomott testű rovarok. Vékony csápjuk a test félhosszánál mindig, de gyakran ennél is hosszabb. Hallószervüket az első lábszárban, cirpelőszervüket a hímek baloldali fedőszárnyának, amely felül helyezkedik el, tövén találjuk. A harmadik láb különösen megnyúlt, combja megvastagodott. A lábfej négy ízű, háthasi irányban lapított, a harmadik íz szív alakú. A hímek cercusai erősen kitinizáltak, fogakat viselhetnek, sokszor bonyolult lefutásúak. A nőstények potrohvégén hosszabb-rövidebb, kardszerűen hajlott, sokszor a végén jellemzően fogazott, három pár részből (gonapophysis) fejlődött tojócső van, amelyet ténylegesen csak két pár gonapophysis alkot, a harmadik pár csökevényes. Petéiket e tojócső segítségével, mindig egyesével, élő vagy elhalt növényi részekbe (pl. lomha szöcskék), ritkábban a talajba (pl. avarszöcskék) rakják. Pete alakban telelnek. Tökéletlen átalakulásuk során öt-hétszer vedlenek; levedlett bőrüket általában megeszik. Növényi, illetve állati eredetű táplálékot fogyasztanak, így - emberi szemszögből - néhány kártevő, számos közömbös és hasznos (ragadozó) faj van köztük. A több mint 8500 fajuk közül 46 faj ismert Magyarországról. |
||
+ | |||
⚫ | |||
+ | |||
+ | |||
⚫ | Változatos testnagyságú, többnyire oldalról összenyomott testű rovarok. Testalkatuk tükrözi életmódjukat. A dúsabb növényzetet kedvelő (chortobiont) fajok oldalról erősebben lapítottak, a fejtető és a homlok síkja által bezárt szög hegyesszög. A nyíltabb gyepeket, félsivatagos társulásokat kedvelő fajok (geobiont) teste szélesebb, a fejtető és a homlok síkja által bezárt szög derékszög. A fél testhossznál mindig rövidebb csápjuk legfeljebb 26 ízű. A hátsószárny, amennyiben nem csökevényes, az első szárny alá redőzött. A lábfej három vagy kevesebb ízű, a harmadik comb kiszélesedett, külső felén rovátkák, házcserép módjára sorakozó terecskék vannak. A hátulsó comb belső felszínén fűrészes, vagy cirpelő csapocskákkal ellátott cirpelő párkányt találunk, amelyet a fedőszárnyak erősebben kiemelkedő eréhez dörzsölve cirpelnek (elytro-femorális hangadás). Ritkábban elytro-aláris cirpelőberendezés fordul elő. A fajok többségénél a hímek, de néhány fajnál a nőstények is képesek hangadásra, de számos olyan faj is ismert, amelyek nem képesek hangot adni. A hallószerv a potroh oldalának tövén (első potrohszelvény) nyílik. A nőstények tojókészüléke négy rövid (két pár gonapophysis) (néha szabad szemmel alig látható) tojókampóból áll, ezek segítségével formálják, süllyesztik a talajba tojástokjukat. Pete, kivételesen imágó alakban telelnek át. Tökéletlen átalakulással fejlődnek; a mérsékelt égövön évente egy nemzedékük van. Kizárólag növényevők; levedlett bőrüket nem eszik meg. Az emésztőcsatorna proventriculus nélküli. Közöttük számos, jelentékeny kártevő faj van. A több mint 11000 fajuk közül Magyarországon 66 fajuk fordul elő. |
A lap jelenlegi, 2024. január 26., 15:00-kori változata
Történeti áttekintés
Az állatokra, így az orthopteroid rovarokra és rendszerezésükre vonatkozó információink sokkal régebbiek, mint azt gondolnánk.
Az első írásos feljegyzések minden bizonnyal mintegy 4000 évvel ezelőttiek lehetnek, bár nem maradtak fenn eredeti formában. Fennmaradt viszont az a régi asszír "zoológiai lexikon" (Kr.e. 900), a Hara = Hubullu, amely e régebbi szövegekre hivatkozva adja meg sok állat nevét asszír, és a sokkal ősibb sumér nyelven egyaránt (Landsberger 1934). E régi műből kitűnik, hogy míg az asszíroknak nem volt felismerhető osztályozási sémájuk, addig elődeik rendelkeztek egy olyan világos rendszerrel, amely tulajdonképpen egy bi- és trinominális nomenklaturán alapult, több mint 3400 évvel Linné előtt! Volt egy, az adott "fajra" vonatkozó "nemzetség" nevük (genus proximum), s egy vagy két szóból álló jelzőjük, species nevük (differentia specifica). Bár a természeti népeknél nem ritkák a hasonló nevezéktanok, a sumérekét mégis az teszi különössé, hogy van benne egy, az általánosíthatóságot, a mai értelemben vett magasabb taxonokat sejtető szemlélet. A gerinctelenek és gerincesek sok csoportját úgy ismerték el, mint amelyek a saját speciális taxonjukba tartoznak. Például a hüllők valamennyien a MUŠ "taxonba" voltak (a kígyók is!); a "férgek" a MAR; a puhatestűek a MUL; a skorpiók a GIR; a rovarlárvák a ZA, illetve UŠU (hernyók); a "repülő legyek" (Diptera és Hymenoptera a hangyák nélkül) a NUM; a hangyák KIŠI; a lepkék GIRIŠ; az orthopteroidok (összességükben) a BURU genusban.
A mi rendszerezési felfogásunk szerint a magasabb taxon neve valamely tipikus képvislő nevéből származtatott. A BURU ilyen értelmezésben feltehetően "Locusta", tehát ahogyan nekünk van Locusta migratoria-nk, nekik volt a BURU HA-MUM, azaz a "lármás buru", vagy az asszíroknál a "síró asszony", ami szinte bizonyosan egy Tettigonoidea volt.
A BURU genus 20-nál jóval több fajának a neve jutott el hozzánk. Úgy tűnik a legtöbbjük sáska volt, de ismertek tücsköket, említettünk egy szöcskét, és legalább 3 faj fogólábú volt. Ugyanakkor, mint az a legutóbbi időkben is megesik, voltak "kizárások" és téves besorolások egyaránt. Például, amiről azt gondolták, hogy vakond-tücsök (ami persze nem lehetett), azt kizárták, és elnevezték US PA-nak. Fordítva, a BURU magában foglalt néhány "folyami buru"-t (valószínűleg a sáskákhoz hasonlóan rajzó kérészt) és egy "tengeri buru"-t (rákot), ahogy s ez mindmáig fennmaradt több mediterrán és közép-keleti nyelven (pl. görögül, arabul, latinul), ilyen elnevezésekben, mint LANGOSTA vagy LANGOUSTE.
A legkorábban ismert orthopteroida csoportnevek természetesen nem a sumérektől, hanem a régi egyiptomiaktól maradtak ránk. Ma is meglévő írásos szövegeik, az u.n. "piramis" szövegekben a Kr.e. 3. évezredből, említik a SANEHEMU-t (egyes számban SANEHEM), aminek az értelme "locusták", de — legalább is később — majdnem mindenféle ugró egyenesszárnyú (Kevan, 1974). Ez a szó, feltehetően változatlan alakban, maradt fenn évezredeken át. A fogólábúakra (Mantodea) az ABAIT vagy BABBEIT szót használták. Ezt mi a Kr.e. 2. évezred közepétől ismerjük, bár valószínű, hogy volt egy még korábbi mitológiai hagyomány, mert ezt a nevet adták egy kisebb istenségnek is. Ezeket az elnevezéseket azonban nem használták a tudományos osztályozási rendszerben, ahogy — úgy tűnik — a sumérok tették. Ugyanez áll a régi kínai CHUNG csoportnévre, amiről tudjuk, hogy használták írott szövegekben kb. 1100 évvel Kr.e. Valószínűleg már akkor is elég "öreg" kifejezés volt, de még ma is használatos.
Taxonómiai kapcsolatok
A törzsfán a rovarok osztályán belül látható az egyenesszárnyúak helyzete, azaz, hogy az egyenesszárnyúak (Orthoptera) csoportja az Orthopteroida rendcsoportba tartozik.
Rendszertani áttekintés
Az öregrendbe/rendbe két rend/alrend (Ordo/Subordo: Ensifera — Tojócsövesek rendje/alrendje, Ordo/Subordo: Caelifera — Tojókampósok rendje/alrendje) sorolható, amelyek egy közös őstől (ancestor) származtathatók. Ezért egymásnak úgynevezett testvércsoportjai (sister group), illetve egységes származású, úgynevezett monofiletikus egységet alkotnak. A közös származásra utaló közös levezetett (synapomorph) jellegeik a következők:
- az első torszelvény oldallemezeit (pleurit) a megnagyobbodott előtorpajzs (pronotum) eltakarja;
- sajátos belső anatómiájú hátulsó ugróláb;
- a szárnykezdemények hossztengely körüli elfordulása az idősebb lárvákon (aminek következtében a fedőszárnyak kezdeménye a második szárnyak alatt helyezkedik el).
E közös jellegek ellenére meglehetősen markáns különbségek is vannak a két csoport között - pl. a hangadás módjában, a hallószervek kialakulásában -, amelyek indokolhatják - a hagyományos felfogással szemben - a két rendként való tárgyalásukat - https://www.zobodat.at/pdf/Articulata_16_2001_0001-0010.pdf
1. A csáp hosszabb a fél testhossznál, ízeinek száma 30 fölött van; hallószerv az elülső lábszáron; a hímek cirpelőszerve - ha van - az első szárny tövén van; a tojócső hosszú, jól látható —
- Rend/Alrend: Tojócsövesek — Ensifera 2
- Rend/Alrend: Tojócsövesek — Ensifera
- — A csáp rövidebb a fél testhossznál, 30-nál nem több ízű. A cirpelőszerv (ha nem hiányzik) a 3. comb belső oldalán (cirpelőpárkány, cirpelő csapok), ill. az első szárny kiemelkedő erén, a hallószerv a potroh oldalán van. Csak rövid (szabad szemmel néha alig látható) tojókampók vannak —
- Rend/Alrend: Tojókampósok — Caelifera3
- Rend/Alrend: Tojókampósok — Caelifera
2.. A lábfej 4 ízű; a tojócső lapított, kard- vagy késszerű.
- Családsorozat: Tettigonioidea — Szöcskefélék /nincs kész/
- — A lábfej 3 ízű (a 3. kivételesen 4); a tojócső hengeres, végén némileg megvastagodó.
- Családsorozat: Grylloidea — Tücsökfélék
3. Az első lábszár ásószerűen kiszélesedett, a lábfej 2 ízű; tojókampók nincsenek.
- Családsorozat – Superfamilia: Tridactyloidea — Ásósáskafélék
- — Az első lábszár rendes, nem kiszélesedett, a lábfej 3 ízű; tojókampók vannak. 4
4. A karmoknál tapadólebenyek vannak. Az előhát hátul nem hosszabbodik meg az egész testet eltakaró nyúlvánnyá.
- Családsorozat — Superfamilia: Acridoidea — Sáskafélék /nincs kész/
- — A karmoknál nincsenek tapadó-lebenyek. Az előhát hátrafelé hosszú nyúlványban folytatódik, ami az egész testet betakarja.
- Családsorozat — Superfamilia: Tetrigoidea – Tövishátú sáskákfélék
- Családsorozat — Superfamilia: Tetrigoidea – Tövishátú sáskákfélék
Tojócsövesek rendje (Ordo: Ensifera)
A Tojócsövesek rendje a szöcske- és tücsökféléket egyesíti. A testnél rendszerint hosszabb, sokízű, fonalas csáp, hátulsó ugróláb a jellemző. A hímek a két elülső szárny összedörzsölésével (elytro-elytrális hangadás) cirpelnek. A nőstényeken feltűnő a hosszú tojócső. Az emésztőcsatornán előgyomor (proventriculus) van.
Tücsökfélék családsorozata (Superfamilia: Grylloidea)
Zömök, hengerded testű, gömbölyded fejű, fekete, ritkábban barna-sárga színű rovarok, jelentős ivari kétalakúsággal. A hangadó és hallószervük a szöcskékéhez hasonló, de sokszor hiányozhat is. A hímek közismerten hangos cirpelők (néhány fajukat előszeretettel tartják kicsiny kalitkákban), mindkét elülső szárnyukon, amelyek közül a jobboldali helyezkedik el felül, jelentős kiterjedésű cirpelő rész van, emiatt a hímek mellső szárnyának alkata, erezete jelentősen eltér a nőstényekétől. A cercusok hosszúak, hajlékonyak, szőrösek. A tojócső hengeres, négy részből áll (két pár gonapophysisi), a csúcsán vastagodott. A lábfej három ízű. A harmadik lábpár combja vaskos. Többnyire lárva alakban telelnek. Általában a talajban (önmaguk vájta lyukakban, repedésekben, kövek alatt) keresnek védelmet. Vegyes táplálkozásúak; közöttük több kártevő is ismert. A mintegy 2300 fajuk közül Magyarországról 12 fajt ismerünk.
Szöcskefélék családsorozata (Superfamilia: Tettigonioidea/nincs kész/)
Általában nagy (legnagyobb hazai rovarunk, a fűrészlábú szöcske (Saga pedo) is ide tartozik) vagy közepes, oldalról gyengén összenyomott testű rovarok. Vékony csápjuk a test félhosszánál mindig, de gyakran ennél is hosszabb. Hallószervüket az első lábszárban, cirpelőszervüket a hímek baloldali fedőszárnyának, amely felül helyezkedik el, tövén találjuk. A harmadik láb különösen megnyúlt, combja megvastagodott. A lábfej négy ízű, háthasi irányban lapított, a harmadik íz szív alakú. A hímek cercusai erősen kitinizáltak, fogakat viselhetnek, sokszor bonyolult lefutásúak. A nőstények potrohvégén hosszabb-rövidebb, kardszerűen hajlott, sokszor a végén jellemzően fogazott, három pár részből (gonapophysis) fejlődött tojócső van, amelyet ténylegesen csak két pár gonapophysis alkot, a harmadik pár csökevényes. Petéiket e tojócső segítségével, mindig egyesével, élő vagy elhalt növényi részekbe (pl. lomha szöcskék), ritkábban a talajba (pl. avarszöcskék) rakják. Pete alakban telelnek. Tökéletlen átalakulásuk során öt-hétszer vedlenek; levedlett bőrüket általában megeszik. Növényi, illetve állati eredetű táplálékot fogyasztanak, így - emberi szemszögből - néhány kártevő, számos közömbös és hasznos (ragadozó) faj van köztük. A több mint 8500 fajuk közül 46 faj ismert Magyarországról.
Tojókampósok rendje (Ordo: Caelifera)
Változatos testnagyságú, többnyire oldalról összenyomott testű rovarok. Testalkatuk tükrözi életmódjukat. A dúsabb növényzetet kedvelő (chortobiont) fajok oldalról erősebben lapítottak, a fejtető és a homlok síkja által bezárt szög hegyesszög. A nyíltabb gyepeket, félsivatagos társulásokat kedvelő fajok (geobiont) teste szélesebb, a fejtető és a homlok síkja által bezárt szög derékszög. A fél testhossznál mindig rövidebb csápjuk legfeljebb 26 ízű. A hátsószárny, amennyiben nem csökevényes, az első szárny alá redőzött. A lábfej három vagy kevesebb ízű, a harmadik comb kiszélesedett, külső felén rovátkák, házcserép módjára sorakozó terecskék vannak. A hátulsó comb belső felszínén fűrészes, vagy cirpelő csapocskákkal ellátott cirpelő párkányt találunk, amelyet a fedőszárnyak erősebben kiemelkedő eréhez dörzsölve cirpelnek (elytro-femorális hangadás). Ritkábban elytro-aláris cirpelőberendezés fordul elő. A fajok többségénél a hímek, de néhány fajnál a nőstények is képesek hangadásra, de számos olyan faj is ismert, amelyek nem képesek hangot adni. A hallószerv a potroh oldalának tövén (első potrohszelvény) nyílik. A nőstények tojókészüléke négy rövid (két pár gonapophysis) (néha szabad szemmel alig látható) tojókampóból áll, ezek segítségével formálják, süllyesztik a talajba tojástokjukat. Pete, kivételesen imágó alakban telelnek át. Tökéletlen átalakulással fejlődnek; a mérsékelt égövön évente egy nemzedékük van. Kizárólag növényevők; levedlett bőrüket nem eszik meg. Az emésztőcsatorna proventriculus nélküli. Közöttük számos, jelentékeny kártevő faj van. A több mint 11000 fajuk közül Magyarországon 66 fajuk fordul elő.