Acrida ungarica

#0460 #0461

Magyar név: Sisakossáska

Tudományos név: Acrida ungarica ungarica (Herbst, 1786) (Syn. Truxalis bicolor Thunberg, 1815)

Elterjedés: közép-, délkelet-európai, afrikai

Faunatípus: afrikai

Életforma: geo-chortobiont

Természetvédelmi értékszám: III

Védettség: Védettség: IUCN: - ; hazánkban védett, eszmei értéke 50000 Ft.

• 

  Acrida ungarica

• 

  Acrida ungarica

http://www.orthoptera.ch/arten/item/acrida-ungarica?category_id=166

Bemutatás, leírás:

Az erősen megnyúlt, hengerded test jellegzetes, kúpszerűen kicsúcsosodó fejjel. A csápok kardformájúak. Az előháton három jelentős hosszanti gerinc van, a szélsők hátrafelé enyhén széttartóak, és több barázda; a hátsó része hegyes háromszögű. Az első szárny hosszú, keskeny, kihegyesedő, sűrű köztes erekkel. A hátsó láb hosszú, karcsú, csak enyhén vastagodó combbal. Zöld, barna és ezek átmeneteit képező színezetű példányai egyaránt előfordulnak, sokszor hosszanti barna csíkozottsággal a fejen, előháton, első szárnyakon egyaránt.

Testméret: ♂ 31-39 mm, ♀ 41- 61 mm

Cirpelés: a faj nem cirpel.

A faj ökológiája:

Az állat hőgazdálkodása igényli az átmelegedő talajfelszín hőenergiájának átvételét, tehát ún. geofil jellegű sáska. Egyedfejlődéséhez is viszonylag magas hőösszeget igényel, így nálunk többnyire csak nyár végére fejlődik imágóvá. Meleg homokterületeink jellemző állata (pl. gyakori a Kiskunságban, a Nyírség melegebb részein), de megvan helyenként a homokos felső talajszintű szikeseken (Hortobágy egyes részei) vagy a finomszemcséjű, meszes kőzettörmeléken is (pl. Villányi-hegység déli oldala).

Talajszinten tartózkodik; zavarva 5-20 m-es repülésekkel menekül.

Az áttelelő petecsomókból a lárvák júniusban kelnek ki, az imágók július-augusztus és október között élnek.

Általános elterjedése:

A sisakos sáska (A. ungarica ungarica) pontomediterrán-turkesztáni elterjedésű, erősen hőigényes faj, amelynek észak-nyugati elterjedési határa a Bécsi-medencében, a Morvamezőn és Dél-Szlovákiában húzódik, vagyis lényegében megegyezik a Pannonicum állatföldrajzi határaival. Közép- és Dél-Európa (A. ungarica mediterranea).

Elterjedése Magyarországon:

Alföldi - főleg homokos - területeken és a környező dombokon.

Állománynagyság:

A hazai fauna értékes tagja, helyenként gyakori. Európában a legészakibb előfordulása a Kárpát-medencében van. Az egyetlen Orthoptera-faj, amely tudományos nevében az „ungarica” fajnevet viseli.

Veszélyeztető tényezők:

Különösen gyakorivá vált a 40-es, 50-es évek, illetve 90-es évek közepének olyan időszakaiban, amikor sorozatban követték egymást az átlagosnál melegebb évek. Állománya a 60-as években jelentősen visszaesett, részben az akkori csapadékosabb nyarak miatt, részben pedig azért, mert homoki élőhelyeinek jelentős részét megszüntették. Ezért néhány olyan élőhelyéről, ahol korábban szinte közönséges volt, napjainkra szinte eltűnt. Zavart (parlag) területeken is otthonos, ezért aligha veszélyeztetett. A tájhasználat esetleges megváltoztatása (művelés, akác, erdei fenyő) következtében jelentkező veszélyeztetettséget minimalizálja közepes repülési képessége és jelentős ökológiai plaszticitása.

Természetvédelmi kezelés:

Bár kipusztulásától egyelőre nem kell tartanunk, (legfeljebb potenciálisan veszélyeztetett), állatföldrajzi színezőelem mivolta és állományának, elterjedésének csökkenő tendenciája, jelentékeny ökológiai plaszticitása miatt beavatkozást nem, illetve aligha igényel.

A GLOBÁLIS FELMELEGEDÉS EGYIK NYERTESE LEHET: A SISAKOS SÁSKA ELŐKERÜLÉSE A FERTŐ PARTI GYEPEKBEN

A sisakos sáska (Acrida ungarica) a szubtrópusi elterjedésű Acrida fajok egyik Európában is előforduló képviselője, a Kárpát-medencében éri el elterjedésének északi határát. Az akár 10 centimétert is elérő testhosszúságú egyedek a talajfelszínhez lapulva nyerik a mozgásukhoz szükséges energiát. Kifejlődésük nagy átlagos éves hőösszeget igényel.

A sisakos sáska semmi mással össze nem téveszthető rovar. A megnyúlt, hengerded test jellegzetes, kúpszerűen kicsúcsosodó fejet visel, kardformájú csápokkal. Hosszú, karcsú hátsó lábuk nagyban segíti repüléssel megnyújtott 10–20 méteres elmozdulásaikat. IUCN vörös könyves, hazánkban védett faj (természetvédelmi értéke: 50.000 Ft).

Magyarországon főképp az Alföldön, illetve az azzal érintkező dombsági, hegylábi területeken fordul elő. Állományai leginkább homokpusztákon, illetve homokfoltokat is tartalmazó szikes pusztákon jellemzők – ezek területén akár tömeges is lehet. A faj az utóbbi időben egyre több olyan helyen kerül elő, ahonnan korábban nem volt ismert – ebben a szárazodó és melegedő Kárpát-medencei klímának is szerepe lehet. Terjedését az is segíti, hogy zavarásra kevésbé érzékeny, sőt a tapasztalatok szerint zavartabb élőhelyeken (pl. kőbányák, útrézsűk, száraz legelők) olykor nagyobb egyedszámmal fordul elő, mint a háborítatlan gyepeken.

A sisakos sáskát a Fertő környék magyar oldalán az elmúlt héten fogtuk először. A tó Ausztriához tartozó partvidékén volt régi adata, de a fajt 2017-ben még eltűntnek tekintették (azóta gyakorivá válásáról számolnak be ott is).

A rovar egyértelműen a globális felmelegedés egyik nyertesének tűnik. A hazai Vörös Könyv szerint a faj állományai a 60-as években jelentősen visszaestek, részben az akkori csapadékosabb nyári időjárás, részben az élőhelyek felszámolása miatt. Ezzel ellentétben 40-es, 50-es évek, illetve 90-es évek közepének olyan időszakaiban, amikor, a mostanihoz hasonlóan, gyakoriak voltak az átlagosnál melegebb évek, jellemzően inkább a gradációit jegyezték fel.

A faj Fertő-menti felbukkanásában az is szerepet játszhat, hogy Nemzeti Parkunk néhány éve, a természeti értékek megőrzése érdekében, kíméletesebb területkezelésre tért át (mérsékeltebb legeltetés, kaszálás és legeltetés váltogatása), ami a növényevő rovar számára (is) egy sokkal bőségesebb táplálékkínálatot, minden tekintetben kedvezőbb élőhely-szerkezetet biztosít.

Kép és szöveg: Kenyeres Zoltán, Váczi Miklós, Takács Gábor