Bevezetés, általános jellemzés
Az egyenesszárnyú rovarok igen ősi állatok. Már 250 millió évvel ezelőtt is számos, a jelenlegi fajokhoz megtévesztésig hasonló alakok népesítették be a földtörténeti ókor végi tájat. Lásd: Az egyenesszárnyúak származása
Testméreteik rendkívül változatosak, az 5 mm-nél is kisebb fajoktól akár a 11,5 cm testnagyságú és több mint 22 cm szárnyhosszú fajokig terjed.
Egyenesszárnyú habitusok
Megnyúlt testük — mint általában a rovaroké — három testtájra (fej, tor, potroh) tagolódik.
Fejük (caput) egyenes állású (orthognath), rajta változatos alakú egy pár csáp (antenna), meglehetősen nagy összetett szemek és pontszemek (ocellus), valamint erős, a fejet alkotó szelvények végtagjaiból módosult, rágószájszervek találhatók.
A tor (thorax) három szelvényből (segmentum) áll. A torszelvények közül az első (prothorax) az úgynevezett előtorpajzsot (pronotum) hozza létre. A második (metathorax) és harmadik (mesothorax) torszelvények az elsővel összeforrva szilárd támasztékot adnak a szárnyaknak. A mellső szárnyak bőrneműen megvastagodott fedőszárnyként (tegmina) a potrohot többnyire háztetőszerűen fedik. A hátulsó, a tulajdonképpeni repülést végző szárny hártyás, nagy felületű, redőzött, nyugalmi állapotban a mellső szárny alá hajtogatva helyezkedik el. Mindkettő lehet többé-kevésbé redukált (mesopter, brachypter illetve squamipter formák), illetve hiányozhat is (szárnyatlan, apter formák). A fedőszárnyak jellemző erezettsége sokszor fontos határozási bélyeg.
Egyenesszárnyú szárnytípusok
A fedőszárnyak mindig közreműködnek a hangadásban. Lásd: Az egyenesszárnyúak hangadása
A torszelvényekhez kapcsolódik a három lábpár, melyek közül az első ásólábbá is módosulhat, a megvastagodott combú harmadik lábuk pedig ugróláb
A potroh (abdomen) eredetileg 11 szelvényből áll, amelyek közül általában csak 9-10 látható, az utolsók vagy redukáltak, vagy besüllyedtek. A potrohvégen a nőstények jellemző tojókészüléket, a hímek párzókészüléket viselnek. A potroh függelékei a sokszor jellemző alakú cerkuszok.
Színezetük
Színezetük, amely a különböző fajoknál rendkívül változatos lehet, általában rejtőszín, többnyire vagy a növényzethez, vagy a háttérhez alkalmazkodik. Néhány trópusi fajra mérgező voltukra figyelmeztető, úgynevezett aposzematikus színezet is jellemző.
Zöld...
barna...
Taeniopoda eques
Tropidacris cristata
A nőstények petéiket egyesével (szöcskék, tücskök) vagy többesével petetokba zárva (sáskák) az alzatba, vagy növényi részekbe, ritkán azokra szabadon rakják. A petékből kikelő féregszerű lárvák vedlés után szinte csak méreteikben különböznek a kifejlett egyedektől (imágó), szárnyaik és ivarszerveik azonban fejletlenek. Többszöri vedléssel érik el az ivarérett állapotot. Egyedfejlődésük tökéletlen átalakulás vagy kifejlés (epimorfózis). Azok a fajok, amelyeknek imágói a mérsékelt klímában általában július-október között fordulnak elő, többnyire pete alakban telelnek át. Ismert ugyanakkor néhány faj, amelyek lárva, esetleg imágó alakban telelnek, ezek már koratavasszal megjelennek.
Talajba petéző szöcske (Poecilimon sp.)
- Hiba a bélyegkép létrehozásakor: A fájl nincs meg
Decticus verrucivorus lárva
Imágóvá vedlő olaszsáska 1
Imágóvá vedlő olaszsáska 2
Imágóvá vedlő olaszsáska 3
Életmódjuk
Fajaik általános és fontos komponensei a szárazföldi rovarfaunának. (Lásd még: Élőhelyeik, jelentőségük az életközösségekben, természetvédelmi vonatkozásaik, Életforma típusok) Általában növényevők (sáskák), de vannak vegyes táplálkozásúak és ragadozók is közöttük (szöcskék, tücskök). Néhány szubtrópusi fajuk speciális táplálékot fogyaszt, például virágport. Ezek részt vehetnek az adott növények beporzásában is. Ismerünk hangyavendég fajokat is, mint pl. a hangyásztücsök (Myrmecophyla acervorum). Több faj esetében ismerünk tömeges állapotot (gregária-fázis); ennek egyedei alakban, életmódban is különböznek a magányos állapotban (szolitária-fázis) levőktől, s ezért nagy károkat képesek okozni. A hajdan hazánkban is gyakori sáskajárásokról a középkori uradalmi gazdatisztek jelentéseiben is olvashatunk. Ma már ezek reális veszélye hazánkban nem számottevő, de Afrikában és a világ más meleg-száraz területein igen jelentős, sokszor éhínséggel járó károkat okoznak.
Populációméreteik szabályozásában fontos szerepet játszanak a velük táplálkozó természetes ellenségeik (ragadozó ízeltlábúak — pl. rablópoloskák, rovarevő kisemlősök, hüllők, madarak), valamint parazitáik. A hollóbogár (Epicauta rufidorsum) lárvái a petéket fogyasztják, a fürkészlegyek több faja petéit a petékre, vagy lárvákra rakja. A bársonyatkák (Trombiidae család) lárvái a testnedveket szívogatják, belső élősködőik a fonalférgek (Nematoda) néhány faja (Mermis és Gordius fajok). Járványszerű elhullást is okozhat a légcső-rendszerükben élősködő Entomophaga (Empusa) grylli FR. gomba.
Rablópoloska egy szöcske testnedveit szívogatja
Hollóbogár
Anonconotus sp.-ből távozó Gordius faj 1.
2.
Entomophaga grylli gombával fertőzött sáska-hulla
Az öregrend több mint 25 000 faja az egész világon elterjedt, különösen a trópusokon mutat igen nagy változatosságot (diverzitást). Magyarországról mintegy 120 fajukat ismerjük. Lásd: Az Egyenesszárnyúak (Orthopteroida) öregrendjének rendszere
