Acrida ungarica
#0460 #0461
Magyar név: Sisakossáska
Tudományos név: Acrida ungarica ungarica (Herbst, 1786) (Syn. Truxalis bicolor Thunberg, 1815)
Elterjedés: közép-, délkelet-európai, afrikai
Faunatípus: afrikai
Életforma: geo-chortobiont
Természetvédelmi értékszám: III
Védettség: Védettség: IUCN: - ; hazánkban védett, eszmei értéke 50000 Ft.
Acrida ungarica
Acrida ungarica
http://www.orthoptera.ch/arten/item/acrida-ungarica?category_id=166
Bemutatás, leírás:
Az erősen megnyúlt, hengerded test jellegzetes, kúpszerűen kicsúcsosodó fejjel. A csápok kardformájúak. Az előháton három jelentős hosszanti gerinc van, a szélsők hátrafelé enyhén széttartóak, és több barázda; a hátsó része hegyes háromszögű. Az első szárny hosszú, keskeny, kihegyesedő, sűrű köztes erekkel. A hátsó láb hosszú, karcsú, csak enyhén vastagodó combbal. Zöld, barna és ezek átmeneteit képező színezetű példányai egyaránt előfordulnak, sokszor hosszanti barna csíkozottsággal a fejen, előháton, első szárnyakon egyaránt.
Testméret: ♂ 31-39 mm, ♀ 41- 61 mm
Cirpelés: a faj nem cirpel.
A faj ökológiája:
Az állat hőgazdálkodása igényli az átmelegedő talajfelszín hőenergiájának átvételét, tehát ún. geofil jellegű sáska. Egyedfejlődéséhez is viszonylag magas hőösszeget igényel, így nálunk többnyire csak nyár végére fejlődik imágóvá. Meleg homokterületeink jellemző állata (pl. gyakori a Kiskunságban, a Nyírség melegebb részein), de megvan helyenként a homokos felső talajszintű szikeseken (Hortobágy egyes részei) vagy a finomszemcséjű, meszes kőzettörmeléken is (pl. Villányi-hegység déli oldala).
Talajszinten tartózkodik; zavarva 5-20 m-es repülésekkel menekül.
Az áttelelő petecsomókból a lárvák júniusban kelnek ki, az imágók július-augusztus és október között élnek.
Általános elterjedése:
A sisakos sáska (A. ungarica ungarica) pontomediterrán-turkesztáni elterjedésű, erősen hőigényes faj, amelynek észak-nyugati elterjedési határa a Bécsi-medencében, a Morvamezőn és Dél-Szlovákiában húzódik, vagyis lényegében megegyezik a Pannonicum állatföldrajzi határaival. Közép- és Dél-Európa (A. ungarica mediterranea).
Elterjedése Magyarországon:
Alföldi - főleg homokos - területeken és a környező dombokon.
ELŐFORDULÁSA NEMZETI PARKJAINKBAN (és illetékességi területükön).
BNP: Igrici/41, Eger/N BFNP: Tihany/N, Balatonalmádi/38, Révfiilöp/38, Veszprém/38, Fenyőfo/38 DDNP: Darány/1, 35, Villány/13, Látrány/1, Mike/l, Németkér/l, Nagybajom/I DINP: Szentendre/l 9 (Szentendrei-sziget/N), Csévharaszt/N, Budapest/22, Fót/S HNP: Hortobágy/17, 44 (Egyek, Kunmadaras, Halastó), Debrecen/44, Nyíregyháza/44, Bátorliget/21, Haláp/N, V, Nagycsere/N KNP:/40 (Ócsa, Lakitelek, Dömsöd, Apajpuszta, Kunszentmiklós, Fülöpháza/N, S, Ágasegyháza/N, Bócsa/N, Bugac/N, Kerekegyháza/S) KMNP:/29, 30, 47 (Pitvaros, Csanádpalota, Királyhegyes, Szabadkígyós)
Állománynagyság:
A hazai fauna értékes tagja, helyenként gyakori. Európában a legészakibb előfordulása a Kárpát-medencében van. Az egyetlen Orthoptera-faj, amely tudományos nevében az „ungarica” fajnevet viseli.
Veszélyeztető tényezők:
Különösen gyakorivá vált a 40-es, 50-es évek, illetve 90-es évek közepének olyan időszakaiban, amikor sorozatban követték egymást az átlagosnál melegebb évek. Állománya a 60-as években jelentősen visszaesett, részben az akkori csapadékosabb nyarak miatt, részben pedig azért, mert homoki élőhelyeinek jelentős részét megszüntették. Ezért néhány olyan élőhelyéről, ahol korábban szinte közönséges volt, napjainkra szinte eltűnt. Zavart (parlag) területeken is otthonos, ezért aligha veszélyeztetett. A tájhasználat esetleges megváltoztatása (művelés, akác, erdei fenyő) következtében jelentkező veszélyeztetettséget minimalizálja közepes repülési képessége és jelentős ökológiai plaszticitása.
Természetvédelmi kezelés:
Bár kipusztulásától egyelőre nem kell tartanunk, (legfeljebb potenciálisan veszélyeztetett), állatföldrajzi színezőelem mivolta és állományának, elterjedésének csökkenő tendenciája, jelentékeny ökológiai plaszticitása miatt beavatkozást nem, illetve aligha igényel.
