Barbitistes serricauda
Magyar név: Málnaszöcske
Tudományos név: Barbitistes serricauda (Fabricius, 1798)
Elterjedés: dél-, délkelet-európai
Faunatípus: ponto-pannon
Életforma: thamnobiont
Természetvédelmi értékszám: I
Képaláírás1
Képaláírás2
http://www.orthoptera.ch/arten/item/barbitistes-serricauda
Leírás: A színe világos-, sötétzöld, különböző erős sötét foltokkal. A test alja sárga. Nem ritka, hogy színes állatok jelennek meg, amelyek sötétzöldek, majdnem feketék. Különösen a sötéten színezett hímeknél a lábak erősen piros színűek. A nőstényeknél a sötét egyedek ritkábbak. A világos szem mögött lévő csík áthalad a pronotumon, a szárnyakon és gyakran folytatódik a potrohon. A fej és a pronotum területén a világos sáv sötétedik. Ez már a lárvákon is jól látható. A pikkely alakú szárnyak a hímekre jellemzőek, zöldek színű, vörösesbarna és sárgás szegéllyel. A nőstények szárnyai rövidebbek, a hátsó szélen gyakorlatilag egyenesek, zöldes, sárgás-barnás színűek. A legfontosabb jellemzője a hímek cerkuszai. Ezek egyértelműen S alakúak, és a végükön nyugalomban átfednek egymáson. A cercus vége folyamatosan a végfogba fut. A tojócső csak az utolsó harmadban hajlik felfelé, és a végén erősen fűrészes.
Testhossz: ♂ 15-20 mm | ♀ 17-24 mm | Tojócső 8-11 mm
Cirpelés: Az éneke halk, még éppen hallható ultrhang detektor nélkül. Jó körülmények között 10-15 m hallható. A 3-5 s-os verseket percenként generálják. Egy vers 2-5 szótagcsoportból áll, amelyek éles "t-t-t" hangokat tartalmaznak. A szótagok száma 1-7 között változik. Alacsony hőmérsékleten a szótagok száma a szótagcsoportonként csökken. Nagy egyed-sűrűség esetén a hímek vadul énekelnek, úgy tűnik, nem rendelkeznek tipikus rivalizáló énekkel.
Elterjedés: Közép- és Kelet-Európai elterjedésű. Délnyugaton a Pireneusok az elterjedés akadálya. Északon Belgiumra, Észak-Németországra és Lengyelországra terjed ki. Az Alpok déli részén a faj Északkelet-Olaszországból az északi Balkánon át a Fekete-tenger régiójáig terjed.
Habitat és életmód: Barbitistes serricauda különböző élőhelyeket lakik. Gyakran megtalálható a napsütötte erdők szélén, sövényeken és erdőtisztításokon. A közelmúltbeli bizonyítékok arra utalnak, hogy az elegyes lombhullató erdőkben fordul elő. Ritkán marad a gyepen vagy a cserjék lábánál. Nagyobb magasságokban nyílt élőhelyeken is laknak. Valaisban a száraz sziklás sztyeppeken él, és boróka vagy fenyőfákon található.
Fenológia: Az imágók július elejétől október közepéig fordulnak elő. Petéiket fák kérge alá rakják (tölgy, a fenyő és a nyír), és 2-3 évig is elfekhet. Májustól kezdődően az első lárvák a jól strukturált erdőszegélyekben és sövényekben találhatók, a lágyszárú és cserje közötti átmeneti zónában. Mivel a lágy ének gyakran hallható, és az állatok gyakran maradnak a fák tetején, vagy mozdulatlanul ülnek a lombozatban, a fajokat nehéz megtalálni. Egy ultrahang detektor használata nagyon hasznos lehet a keresésben. Jó eséllyel találhatjuk meg egy erősebb vihar után, amikor néhány állat leesik a lombkoronából, és előbb az alacsony bokrokba menekül.
