Élőhelyeik, jelentőségük az életközösségekben, természetvédelmi vonatkozásaik
Élőhelyeik
Lösz-, szikes- és homokpusztai gyepek
Alföldünk tájainak — mint például a Hortobágy, a Kiskunság, a Dél-alföld — arculatára a puszta különböző növénytársulásai jellemzőek. A víz soha nem járta, magasabb térszínein — mint a kiemelkedő löszhátakon, kunhalmokon — még nyomokban fellelhetők a hajdan nagyobb kiterjedésű löszgyepek maradványai. Ezekben a jól strukturált, zárt gyepekben a szálfüvek és aljfüvek mellett fontos szerepet kapnak a kétszikű lágyszárúak is, ideális élőhelyet biztosítva — sok más állatcsoport mellett — az egyenesszárnyúaknak.
A magasfüvű löszgyepekre a növényzetlakó (fitokol, chortobiont) szöcske- és sáskafajok nagy tömegei jellemzőek. A zavartalanabb, viszonylag nagyobb kiterjedésű gyepfoltokban, főleg kétszikű lágyszárúakon él a magyar tarsza (Isophya costata). A kiemelkedő kórókra, bogáncsokra kapaszkodva élesen, messzehangzóan cirpel a tőrős szöcske (Gampsocleis glabra) hímje. Szintén ragadozó a sokkal kevésbé feltűnő gyakori rétiszöcske (Platycleis affinis) és a csíkos szöcske (Tessellana vittata).
A szöcskék mellett jelentős egyedszámban fordulnak elő a kizárólag növényevő sáskák, amelyek közül a tarlósáskák (Glyptobothrus) és a réti lovacska (Chorthippus) fajok a legtömegesebbek.
A löszgyepek az alacsonyabb térszíneken sokszor szinte észrevétlenül mennek át a jobb minőségű, füves, szikes pusztába, amely sok tekintetben hasonló a löszgyepekhez (fajösszetétel, borítottság), bár megjelennek a szikesedést jelző fajok. A strukturáltságát tekintve szegényebb gyep, fokozatosan vagy szikpadkával csatlakozik az alacsony, ürmös szikes pusztába, amelynek borítottsága is egyre kisebb az erózió formálta padkák szikfoki és vakszik vegatációja felé.
A sziki gyepek legjellemzőbb rovarai a szöcske- és sáskafélék. A zártabb gyepekben — a löszgyepekhez hasonlóan — a növényzetlakó (fitofil, chortobiont) életformájú fajok jellemzőek, a kopárosodás mértékének növekedtével azonban egyre inkább az úgynevezett talajkedvelő (geofil, geobiont) életformák válnak dominálóvá. Ilyenek például a kékszárnyú sáska (Oedipoda coerulescens), a rózsaszín hátsószárnyú olasz sáska (Calliptamus italicus) és az élénkvörös vagy kék hátsószárnyú változó sáska (Celes variabilis*). A hátsószárny citromsárga alapszínében feketéskék szalagot visel a szalagos sáska (Oedaleus decorus). Vannak olyan fajok is, amelyek hőigényüknek megfelelően napszakosan változtatják tartózkodási helyüket, mint például a tengerzöld sáska (Aiolopus thalassinus).
Különösen nagyobb tömegű sáska él a jobb állapotú mézpázsitgyepekben, főként akkor, ha a mikrodomborzat alakulása miatt nagyfokú mozaikosság is jelen van. Tömeges lehet a sziki sáska (Epacromius coerulipes*) és a rövid nyakú sáska (Dociostaurus brevicollis). A korábban gradációival nagy károkat okozó marokkói sáska (Dociostaurus maroccanus) ma már csak szórványosan fordul elő.
A jelenlegi alföldi területeinken szinte a negyedidőszak elejétől keresztülfolyó Duna, illetve északkelet felől a fokozatosan kiemelkedő Kárpátok ívének hordalékát lemosó kisebb folyók egyre finomodó folyami üledékkel, végül homokkal terítették be a medence jelentős részét. A szél munkája formálta tovább homokborított területeink felszínét, jellemző buckasorokat kialakítva a Duna-Tisza közén és a Nyírségben. A könnyen megmozduló homokon olyan pusztagyepek alakultak ki, amelyeknek egyik közös jellemzője, hogy a növényzeti foltok között kisebb nagyobb szabad homokfelszínek is találhatók. Utóbbiakhoz kötődnek a homokkedvelő (geo-psammofil, geo-psammobiont) egyenesszárnyú fajok, mint az igen jól repülő közönséges és hosszúszárnyú önbeásó sáska (Acrotylus insubricus, Acrotylus longipes). Inkább a talajon tartózkodik a barbár sáska (Calliptamus barbarus). A feltűnő nagyságú és jellegzetes fejformájú psammofil, psammobiont sisakos sáska (Acrida hungarica) a zártabb gyepekben is előfordul, amelyekben szintén a tarlósáskák (Glyptobothrus) és a réti lovacska (Chorthippus) fajok a legjellemzőbbek.
A legalacsonyabb térszíneken kialakuló szikesedő és sziki rétekre, mocsárrétekre nem az egyenesszárnyúak ugyan a legjellemzőbb rovarok, mégis találkozhatunk néhány képviselőjükkel itt is. Itt élnek a tundra sáska (Mecosthetus grossus*) és a hagymazöld sáska (Parapleurus alliaceus*), valamint a kúpfejűszöcske (Conocephalus) fajok. (A*-gal jelzett fajok nem szerepelnek a Fajismertetés fejezetben.)
