Bevezetés, általános jellemzés
Az állatokra, így az orthopteroid rovarokra és rendszerezésükre vonatkozó információink sokkal régebbiek, mint azt gondolnánk. Az első írásos feljegyzések minden bizonnyal mintegy 4000 évvel ezelőttiek lehetnek, bár nem maradtak fenn eredeti formában. Fennmaradt viszont az a régi asszír "zoológiai lexikon" (Kr.e. 900), a Hara = Hubullu, amely e régebbi szövegekre hivatkozva adja meg sok állat nevét asszír, és a sokkal ősibb sumér nyelven egyaránt (Landsberger 1934). E régi műből kitűnik, hogy míg az asszíroknak nem volt felismerhető osztályozási sémájuk, addig elődeik rendelkeztek egy olyan világos rendszerrel, amely tulajdonképpen egy bi- és trinominális nomenklaturán alapult, több mint 3400 évvel Linné előtt! Volt egy, az adott "fajra" vonatkozó "nemzetség" nevük (genus proximum), s egy vagy két szóból álló jelzőjük, species nevük (differentia specifica). Bár a természeti népeknél nem ritkák a hasonló nevezéktanok, a sumérekét mégis az teszi különössé, hogy van benne egy, az általánosíthatóságot, a mai értelemben vett magasabb taxonokat sejtető szemlélet. A gerinctelenek és gerincesek sok csoportját úgy ismerték el, mint amelyek a saját speciális taxonjukba tartoznak. Például a hüllők valamennyien a MUŠ "taxonba" voltak (a kígyók is!); a "férgek" a MAR; a puhatestűek a MUL; a skorpiók a GIR; a rovarlárvák a ZA, illetve UŠU (hernyók); a "repülő legyek" (Diptera és Hymenoptera a hangyák nélkül) a NUM; a hangyák KIŠI; a lepkék GIRIŠ; az orthopteroidok (összességükben) a BURU genusban.
A mi rendszerezési felfogásunk szerint a magasabb taxon neve valamely tipikus képvislő nevéből származtatott. A BURU ilyen értelmezésben feltehetően "Locusta", tehát ahogyan nekünk van Locusta migratoria-nk, nekik volt a BURU HA-MUM, azaz a "lármás buru", vagy az asszíroknál a "síró asszony", ami szinte bizonyosan egy Tettigonoidea volt.
A BURU genus 20-nál jóval több fajának a neve jutott el hozzánk. Úgy tűnik a legtöbbjük sáska volt, de ismertek tücsköket, említettünk egy szöcskét, és legalább 3 faj fogólábú volt. Ugyanakkor, mint az a legutóbbi időkben is megesik, voltak "kizárások" és téves besorolások egyaránt. Például, amiről azt gondolták, hogy vakond-tücsök (ami persze nem lehetett), azt kizárták, és elnevezték US PA-nak. Fordítva, a BURU magában foglalt néhány "folyami buru"-t (valószínűleg a sáskákhoz hasonlóan rajzó kérészt) és egy "tengeri buru"-t (rákot), ahogy s ez mindmáig fennmaradt több mediterrán és közép-keleti nyelven (pl. görögül, arabul, latinul), ilyen elnevezésekben, mint LANGOSTA vagy LANGOUSTE.
A legkorábban ismert orthopteroida csoportnevek természetesen nem a sumérektől, hanem a régi egyiptomiaktól maradtak ránk. Ma is meglévő írásos szövegeik, az u.n. "piramis" szövegekben a Kr.e. 3. évezredből, említik a SANEHEMU-t (egyes számban SANEHEM), aminek az értelme "locusták", de — legalább is később — majdnem mindenféle ugró egyenesszárnyú (Kevan, 1974). Ez a szó, feltehetően változatlan alakban, maradt fenn évezredeken át. A fogólábúakra (Mantodea) az ABAIT vagy BABBEIT szót használták. Ezt mi a Kr.e. 2. évezred közepétől ismerjük, bár valószínű, hogy volt egy még korábbi mitológiai hagyomány, mert ezt a nevet adták egy kisebb istenségnek is. Ezeket az elnevezéseket azonban nem használták a tudományos osztályozási rendszerben, ahogy — úgy tűnik — a sumérok tették. Ugyanez áll a régi kínai CHUNG csoportnévre, amiről tudjuk, hogy használták írott szövegekben kb. 1100 évvel Kr.e. Valószínűleg már akkor is elég "öreg" kifejezés volt, de még ma is használatos.
Az egyenesszárnyú rovarok igen ősi állatok. Már 250 millió évvel ezelőtt is számos, a jelenlegi fajokhoz megtévesztésig hasonló alakok népesítették be a földtörténeti ókor végi tájat. Lásd: Az egyenesszárnyúak származása
Testméreteik rendkívül változatosak, az 5 mm-nél is kisebb fajoktól akár a 11,5 cm testnagyságú és több mint 22 cm szárnyhosszú fajokig terjed. http://www.alamy.com/search.html?ps=100&pn=2&cbstore=0&qt=giant-grasshopper#BHM=foo%3Dbar%26st%3D0%26sortby%3D2%26qt%3Dgiant%2520grasshopper%26qt_raw%3Dgiant%2520grasshopper%26qn%3D%26lic%3D3%26mr%3D0%26pr%3D0%26aoa%3D1%26creative%3D%26videos%3D%26nu%3D%26ccc%3D%26bespoke%3D%26apalib%3D%26ag%3D0%26hc%3D0%26et%3D0x000000000000000000000%26vp%3D0%26loc%3D0%26ot%3D0%26imgt%3D0%26dtfr%3D%26dtto%3D%26size%3D0xFF%26blackwhite%3D%26cutout%3D%26archive%3D1%26name%3D%26groupid%3D%26pseudoid%3D%26userid%3D%26id%3D%26a%3D%26xstx%3D0%26cbstore%3D1%26resultview%3DsortbyPopular%26lightbox%3D%26gname%3D%26gtype%3D%26apalic%3D%26tbar%3D1%26pc%3D%26simid%3D%26cap%3D1%26customgeoip%3D%26vd%3D0%26cid%3D%26pe%3D%26so%3D%26saveQry%3D%26editorial%3D1%26t%3D0%26edoptin%3D%26ps%3D100%26pn%3D2%26cbstore%3D0
Egyenesszárnyú habitusok
Megnyúlt testük — mint általában a rovaroké — három testtájra (fej, tor, potroh) tagolódik.
Egy sáska testrészei vázlatosan (a. fej, b. tor, c. potroh, d. csáp, e. összetett szem, f. lábfej, g. csípő, h. tompor, i. hallószerv, j. légzőnyílások, k. comb, l. lábszár, m. tojókampók, n. cerkusz)
Fejük (caput) egyenes állású (orthognath), rajta változatos alakú egy pár csáp (antenna), meglehetősen nagy összetett szemek és pontszemek (ocellus), valamint erős, a fejet alkotó szelvények végtagjaiból módosult, rágószájszervek találhatók.
A tor (thorax) három szelvényből (segmentum) áll. A torszelvények közül az első (prothorax) az úgynevezett előtorpajzsot (pronotum) hozza létre, amely oldalt részben vagy egészen eltakarja mindhárom torszelvény oldallemezit (kryptopleurit). A második (metathorax) és harmadik (mesothorax) torszelvények az elsővel összeforrva szilárd támasztékot adnak a szárnyaknak. A mellső szárnyak bőrneműen megvastagodott fedőszárnyként (tegmina) a potrohot többnyire háztetőszerűen fedik. A hátulsó, a tulajdonképpeni repülést végző szárny hártyás, nagy felületű, redőzött, nyugalmi állapotban a mellső szárny alá hajtogatva helyezkedik el. Mindkettő lehet másodlagosan többé-kevésbé redukált (mesopter, brachypter illetve squamipter formák), illetve hiányozhat is (szárnyatlan, apter formák). A fedőszárnyak jellemző erezettsége sokszor fontos határozási bélyeg.
A sáska test részei
Egyenesszárnyú szárnytípusok
A fedőszárnyak közreműködnek a hangadásban. Lásd: Az egyenesszárnyúak hangadása
A torszelvényekhez kapcsolódik a három lábpár, melyek közül az első ásólábbá is módosulhat (pl. Gryllotalpa fajok), a megvastagodott combú harmadik lábuk pedig ugróláb.
A potroh (abdomen) eredetileg 11 szelvényből áll, amelyek közül általában csak 9-10 látható, az utolsók vagy redukáltak, vagy besüllyedtek. A potrohvégen a nőstények jellemző tojókészüléket, a hímek párzókészüléket viselnek. A potroh függelékei a sokszor jellemző alakú cerkuszok.
Nőstény tücsök potrovége és függelékei
Nóstény sáska potrohvége és függelékei
Hím tücsök potrohvége és függelékei
Hím sáska potrohvége
Színezetük
Színezetük, amely a különböző fajoknál rendkívül változatos lehet, általában rejtőszín, többnyire vagy a növényzethez, vagy a háttérhez alkalmazkodik. Néhány trópusi fajra mérgező voltukra figyelmeztető, úgynevezett aposzematikus színezet is jellemző. .
Zöld...
barna...
Taeniopoda eques
Tropidacris cristata
Más fajok mimikrázálnak, mint például a Macroxiphus sumatranus hangyautánzó faj
Macroxiphus sumatranus
A nőstények petéiket egyesével (szöcskék, tücskök) vagy többesével petetokba zárva (sáskák) az alzatba, vagy növényi részekbe, ritkán azokra szabadon rakják. A peték nem indulnak feltétlenül fejlődésnek a következő tenyészidőszak elején, gyakori az 1-2, esetenként 4-5 éves diapauza is. A petékből kikelő féregszerű lárvák vedlés után szinte csak méreteikben különböznek a kifejlett egyedektől (imágó), szárnyaik és ivarszerveik azonban fejletlenek. Többszöri vedléssel (tücskök: 5-7-(14), szöcskék: 6-11, sáskák: 5-6) érik el az ivarérett állapotot. A lárvastádiumok száma fajonként, ivaronként különböző lehet, és a klimatikus viszonyok is erősen befolyásolják. Egyedfejlődésük tökéletlen átalakulás vagy kifejlés (epimorfózis). Azok a fajok, amelyeknek imágói a mérsékelt klímában általában július-október között fordulnak elő, többnyire pete alakban telelnek át. Ismert ugyanakkor néhány faj, amelyek lárva (tücskök többsége), esetleg imágó (önbeásó sáska - Acrotylus insubricus, áttelelő sáska - Aiolopus strepens, Tetrix fajok) alakban telelnek, ezek már koratavasszal megjelennek.
Talajba petéző szöcske (Poecilimon sp.)
Decticus verrucivorus lárva
Imágóvá vedlő olaszsáska 1
Imágóvá vedlő olaszsáska 2
Imágóvá vedlő olaszsáska 3
Életmódjuk
Fajaik általános és fontos komponensei a szárazföldi rovarfaunának. (Lásd még: Élőhelyeik, jelentőségük az életközösségekben, természetvédelmi vonatkozásaik, Életforma típusok) Általában növényevők (sáskák), de vannak vegyes táplálkozásúak és ragadozók is közöttük (szöcskék, tücskök). Néhány szubtrópusi fajuk speciális táplálékot fogyaszt, például virágport. Ezek részt vehetnek az adott növények beporzásában is.
https://jor.pensoft.net/article/15021/
Ismerünk hangyavendég fajokat is, mint pl. a hangyásztücsök (Myrmecophylus acervorum). Több faj esetében ismerünk tömeges állapotot (gregária-fázis); ennek egyedei alakban, életmódban is különböznek a magányos állapotban (szolitária-fázis) levőktől, s ezért nagy károkat képesek okozni. A hajdan hazánkban is gyakori sáskajárásokról a középkori uradalmi gazdatisztek jelentéseiben is olvashatunk. Ma már ezek reális veszélye hazánkban nem számottevő, de Afrikában és a világ más meleg-száraz területein igen jelentős, sokszor éhínséggel járó károkat okoznak.
Populációméreteik szabályozásában fontos szerepet játszanak a velük táplálkozó természetes ellenségeik (ragadozó ízeltlábúak — pl. rablópoloskák, rovarevő kisemlősök, hüllők, madarak), valamint parazitáik. A hollóbogár (Epicauta rufidorsum) lárvái a petéket fogyasztják, a fürkészlegyek több faja petéit a petékre, vagy lárvákra rakja. A bársonyatkák (Trombiidae család) lárvái a testnedveket szívogatják, belső élősködőik a fonalférgek (Nematoda) néhány faja (Mermis és Gordius fajok). Járványszerű elhullást is okozhat a légcső-rendszerükben élősködő Entomophaga (Empusa) grylli FR. gomba.
Rablópoloska egy szöcske testnedveit szívogatja
Hollóbogár
Anonconotus sp.-ből távozó Gordius faj 1.
2.
Entomophaga grylli gombával fertőzött sáska-hulla
Az öregrend mintegy 27 000 faja az egész világon elterjedt, különösen a trópusokon mutat igen nagy változatosságot (diverzitást). Magyarországról 126 fajukat ismerjük. Lásd: Az Egyenesszárnyúak (Orthopteroida) öregrendjének rendszere illetve https://www.izeltlabuak.hu/egyenesszarnyuak/fajlista/reszletes
