A homoszexuális viselkedés az emberi kultúrák 60%-ában eltûrt vagy valamilyen szinten intézményesített, és a többi táradalomban is elõfordul (habár tiltják vagy büntetik). Ez elsõ látásra teljesen ellentmond a darwini tanoknak, hiszen az így élõ egyed nem szaporodik, és reproduktív potenciálja nulla. Mégis, az, hogy ez a jelenség ennyire elterjedt, feltételezi, hogy kialakulása és fenntartása valamilyen módon adaptív lehet.

Sok kutatás tárgya a homoszexualitás kialakulásában résztvevõ mechanizmusok és hatások felderítése. Egy ilyen jelleg hátterében feltételezhetünk genetikai hajlamot és környezeti, nevelési hatásokat is.

1. Genetikai tényezõk hatását kimutatták, mivel egypetéjû ikreknél kétszer olyan gyakori volt rá a hajlam, mindkét testvérnél, mint kétpetéjûeknél, valamint bizonyos kromoszomális egyezéseket is felfedeztek a homoszexuális ikerpároknál.

2. Hormonális hatásokra szintén találtak példát

3. Bizonyított, hogy egyes környezeti hatások, mint az azonos nemûek kizárólagos társasága (hadsereg, börtön, kollégium), az azonnemû testvérek nagy száma, növelhetik az erre való hajlamot. A körülmény megszûntével azonban ez a viselkedés sokszor megszûnik.  

A homoszexualitás jelenségének érdekessége pont az, hogy minden tényezõvel kapcsolatban van, korrelál genetikai, hormonális és környezeti tényezõkkel is, de egyik hatása sem egyértelmû vagy kizárólagos.

Ha a homoszexuális viselkedés adaptív jellegét vizsgáljuk, három hipotézist kell megemlíteni, melyek a homoszexualitás evolúcióját próbálják darwini módon magyarázni.

1. Rokonszelekciós hipotézis (Wilson)
Ennek értelmében a homoszexuális egyedek a rokonaik szaporodási sikerét növelik segítõ (helper) magatartásukkal, emiatt lemondanak a szaporodásról. Habár ilyen módon az õ direkt szaporodási sikerük nulla, mégis lehet adaptív a viselkedés, mert rokonaik ily módon megnövekedett sikere révén az õ génjeik is jobban túlélnek, az inkluzív fitness összességében nagyobb. Ez a stratégia elõnyös lehet egy olyan fajnál, mint az ember, ahol az egyedek túlélése, és így a szaporodási sikere nagyban függ a szülõi befektetéstõl, és ebben egy helper nagy segítség lehet. A homoszexualitás génjei így a rokonok révén fennmaradhatnak, és megõrzõdhetnek a populációban, annak ellenére, hogy a homoszexuális egyedek nem szaporodnak.

A két modell predikciói hasonlók:

a. Homoszexualitás csökkenti az egyedi szaporodási sikert
Sok õsi és modern kultúrában találták példáját, hogy a magukat homoszexuálisnak valló egyedeknek nem volt statisztikailag szignifikánsan kevesebb gyerekük (Természetesen heteroszexuális kapcsolatból).

b. Homoszexuális egyedek növelik a rokonság szaporodási sikerét
Ennek a predikciónak bizonyítására alig van még adat, csak annyit lehet tudni, hogy van rá példa, hogy a homoszexuálisok segítenek a családban. De hogy növeli-e szaporodási sikert, arra még nincs közvetlen bizonyíték.

c. Homoszexualitás tipikusan az alacsony reproduktív potenciálú egyedeknél fordul elõ.
Humán példák azt mutatják, hogy a szaporodási potenciál függhet a biológiai szaporodási varianciától, a demográfiai nemaránytól és a születési sorrendtõl. Tehát kis reproduktív potenciálnak (és így homoszexualitásnak), fõleg poligám társadalmakban, hímeknél (nagyobb a variancia reproduktív potenciálban) és sok testvérrel rendelkezõ egyedeknél kellene jellemzõnek lennie.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a poligámiás kultúrákban nem nagyobb a homoszexualitás aránya, mint a monogámoknál. Általában több fiú vallja magát homokosnak, mint nõ (ez persze lehet a lányok nagyobb szégyenlõsége miatt is). USA és kanadai felmérésekbõl az derült ki, hogy korreláció van a nagyobb testvérek száma és a homoszexuális hajlam között. Kevesebb esetben vallották ilyen hajlamúnak magukat az elsõszülöttek, mint a sok báttyal és nõvérrel rendelkezõk.

3. Szövetségformáló-hipotézis (Kirkpatrick)
Ez reciprok altruizmust feltételez a résztvevõk részérõl. A nemen belüli versengés bizonyos anyagi javakért vagy szociális rangért lehetõvé teszi, hogy direkt szelekció hasson a homoszexualitás kialakulására. Két azonos nemû egyed, egymással szövetkezve sokkal hatékonyabb lehet a források megszerzésében, és a homoszexuális viselkedés erõsebbé és hatékonyabbá teheti a szövetséget (egyfajta barátságot) a hormonális kötődési mechanizmusokkal. A hatékonyság növekedése miatt az egyedi túlélés, vagy az utódnevelés sokkal eredményesebb lehet, így a fitness is növekedik. Ez a modell tehát nem szaporodásisiker-növelő, hanem túlélés-növelő szerepet tulajdonít a veselkedésnek, és nem homo-, hanem biszexualitást feltételez a résztvevõknél. 

A modell predikciói:

a. Azonos nemû szövetségek segítik egymás túlélését és szaporodási sikerét.
A legtöbb kultúrában, ahol elterjedt vagy nagy hangsúlyt kap a jelenség, a homoszexuális kapcsolatok szinte minden esetben patrónus-kliens (pártfogó és pártfogolt) jellegűek (pl. antik Athén, középkori Firenze, Melanézia sok népe, stb.). Sok esetben a homoszexuális partnerek szövetségesként védik és segítik egymás családját.

b. A homoszexualitás segít a szövetségek kialakításában.

c. Biszexualitás gyakoribb, mint homoszexualitás.
Ez a feltételezés minden kultúrában érvényesnek tûnik. Akár modern, akár õsi társadalmakban a magukat kizárólag melegnek mondó személyek aránya kisebb, mint a mindkét nemet kedvelõké. Ezen kívül a homoszexuális emóciók gyakoribbak, mint a viselkedés.

A három alternatív hipotézis egyike sem nyert közvetlen bizonyítást, így nem magyarázza kizárólagosan a jelenség okát, de a mai eredmények birtokában egyiket sem vethetjük el. A legtöbb direkt bizonyíték a szövetségformáló modellt támasztja alá. Ez magyarázza legjobban a homoszexuális viselkedés flexibilitását is. Az azonos neműek közötti kooperációt megkönnyítõ és erõsítõ homoszexuális viselkedés, habár önmagában fitness-csökkentő, indirekt módon azonban, a szövetséges “párok” hatékonyabbá válásával és jobb túlélésével növelheti a fitnesst..

Szinte minden fõemlõsnél létezik valamiféle homoszexualitás magatartás, és náluk is ezt a magyarázatot feltételezik.

A korai Homo evolúció során, a kisebb csoportokban, klánokban élõ emberek túlélése és sikere nagyban függött a kooperációtól, a csoport együttmûködésétõl. A gyereknevelés hosszúsága miatt a szülõk munkamegosztása nagyfokú volt, a szoptató, nevelõ anya nem tudott más aktivitásokban hatékonyan részt venni. A gyakran, és sok ideig egymástól távol lévõ nemeken belüli - hormonális kötődéssel  megtámogatott - kooperáció tehát nagyban növelhette az együtt vadászó, gyûjtögetõ, stb. férfiak és nõk esélyét a forrásokért való versengésben, amivel gyermekeik túlélése nagymértékben nőhetett. Tehát mint az emberi heteroszexuális kapcsolatnál, ahol a szexualitásnak feszültségoldó és kötõdés-erõsítõ funkciója is kialakult, a homoszexuális viselkedésformák hátterében is hasonló okokat lehet feltételeznünk. Az így kialakult preferenciák aztán, a késõbbi korokban is fennmaradva, eredményezhették a történeti és mai korokban tapasztalható homo (bi-) szexuális viselkedést.