„Orthopterida kládusz”
Alosztály: Neoptera
Csoport: Polyneoptera
„Orthopterida kládusz”
Rend: DERMAPTERA – Fülbemászók
A fülbemászók rendjébe kb. 1900 faj tartozik, világszerte elterjedt csoport, hazánkban 6 fajuk fordul elő. Testnagyságuk 0,7-5 cm között változik. Hát-hasi irányban erősen lapított állatok tartoznak ebbe a csoportba. Táplálkozásukat tekintve nagy részük növényevő, de vannak ragadozók és élősködők is. A teljes kifejlődésükig ötször vedlenek. Az első szárnyuk redukálódott, erezete nincs. A hátsó szárnyak nyugalmi állapotban, többszörösen összehajtogatva a fedőszárnyak alatt helyezkednek el. Potrohuk végén fogószervvé módosult fartoldalékot viselnek, a hímeké íveltebb, a nőstényeké egyenesebb, ezeket védekező és támadó fegyverként is használják. A lábfejízek száma 3. A nőstények általában a talajba petéznek, petéiket és a lárváikat kikelés után bizonyos ideig őrzik. A néphiedelemmel ellentétben nem mászik bele éjszaka az emberek fülébe, és ott nem rágja át a dobhártyát.
3. Labidura riparia (Pallas, 1773) – homoki fülbemászó (31:6)
A 20 mm-t is meghaladó hosszával a legnagyobb fülbemászónk. Hatalmas ollóival – ezek a hímen 1 cm hosszúak – ügyesen fogja az apró svábbogarakat és más apró rovarokat. Nemcsak tengerparton él, hanem homokos síkságokon is előfordul, itt 30–40 cm mély járatokat ás. A nappalt ezekben tölti, éjjel aktív. Hazánkban nem ritka.
4. Forficula auricularia Linnaeus, 1758 – közönséges fülbemászó (31:5)
A 11–15 mm hosszú állat, teste lapított, hosszúkás. Egész Európában gyakori. Gesztenyebarna színű, oldalt világosabb, a lábak sárgásak. A hím ollói kampósak, rajtuk egy-egy fog található, a nőstényéi majdnem egyenesek. A potrohon bűzös váladék kilövésére szolgáló hólyagok találhatóak, ezeknek az ellenség elriasztásában van szerepe. Mindenevő, de leginkább levéltetvekkel és hernyókkal táplálkozik. Határozottan társas életet él, a falak repedéseiben, kövek alatt és nyirkos helyeken találkozhatunk vele. Úgy látszik, ez a faj annak ellenére, hogy szárnyas, mégsem repül, ugyanis sohasem figyelték meg eddig a fülbemászó repülését.
Rendsorozat: Orthopteroida
Ismert fajaik száma ~28000. Az egyes taxonokba tartozó egyenesszárnyúak külső megjelenésükben sokszor különböznek egymástól, azonban testalkatuk fő tulajdonságaiban egységesek. Testnagyságuk 1,5 mm és 20 cm között változik. Harmadik pár lábuk ugróláb. Fejük viszonylag nagy, alsó állású (orthognath). Az egyszerű szemekből legtöbb esetben három található, néha azonban hiányozhatnak is (pl.: Myrmecophila). Erős rágó szájszervvel rendelkeznek. A növényevő fajok nem specialisták, általában többféle növényi táplálékot fogyasztanak. A ragadozók elsősorban rovarokat fogyasztanak. Az előtort nyakpajzs (pronotum) borítja, rajta néha tüskeszerű kiemelkedéseket találhatunk. Az egyenesszárnyúaknak eredetileg két pár szárnyuk van, ezek elcsökevényesedhetnek. Az első szárnyak kemény fedőszárnyakká alakultak, a hátsó szárnyak gyengébb felépítésűek, gyakran sajátos színűek, mintájúak. A szárnyaikat hosszabb repülésre csak ritkán használják, legtöbbször csak az ugrás meghosszabbítására szolgálnak, a sáskák jobban repülnek, mint a szöcskék. Talán egyik legkutatottabb tulajdonságuk az énekük, a hímek és egyes fajok nőstényei is képesek hangadásra. A hímek és nőstények a ciripelés segítségével találják meg egymást, minden fajnak egyedi éneke van, a nőstény csak azt a hímet fogadja el, amelyik az adott fajra jellemzően ciripel. Az egyenesszárnyúakat csoportosíthatjuk életforma típusok szerint. Négy kategóriát különíthetünk el: I. Chortobiont (Ch) ebbe a csoportba azokat a fajokat soroljuk, akik valódi gyeplakónak tekinthetők, vagyis idejük nagy részét a gyepben töltik; II. Geobiont (G) az ide tartozó fajok a nyílt, kopár talaj- és sziklafelszíneket kedveleik; III. Thamnobiont (Th) álltalában cserjéken, fákon fordulnak elő; IV. Fissurobiont (Fi) a földbe készített járatokban élnek.
Rend: PHASMATODA (=Cheluthoptera) – Botsáska-alakúak
Megnyúlt, vagy lapított testű, trópusi területeken, többségükben Délkelet-Ázsiában élő állatok. Változatos testformájuk, a toron és lábaikon lévő különböző testfüggelékeik és színük (zöld, sárgászöld, barna), növényi részekhez, ágakhoz, levelekhez teszik hasonlóvá őket, ami nagyfokú védelmet biztosít számukra (mimikri). Előtoruk kicsi, mozgathatóan ízesül a potrohhal összenőtt közép- és utótorhoz. Testalakjuk hosszú és vékony botra, pálcikára hasonlító (Phasmatidae–Valódi botsáskák) vagy kiszélesedő levélszerű (Phyllidae–Vándorló levelek). Hímjeik ritkák, a kísérleti állatként ismert mogorva botsáska (Carausius morosus) fajnál 1000 nőstény jut egy hímre. A hímek gyakran hiányozhatnak is a szűznemzéssel való szaporodás (parthenogenezis) elterjedt körükben. Nagyobb részt növényevők, de ragadozó is akad közöttük. Néhány további érdekesség a botsáskákról: a szöcskékhez hasonlóan a lábszárakon hallószerv van; egyes fajaik képesek arra is, hogy testfüggelékeiket öncsonkítással leválasszák testükről (autotomia); a ma élő legnagyobb méretű rovarok körükből kerülnek ki, a Borneóban élő óriási botsásáka (Pharnacia serratipes) elérheti a 30 cm nagyságot is.
5. Bacillus rossii Rossi, 1788 - európai botsáska
10 cm nagyságú. Alakja bot, vagy szalmaszálra emlékeztető, lábai igen vékonyak, hosszúak, szárnyatlan botsáska faj. A Földközi-tenger környékén él.
