Alrend: Zeugloptera – állkapcsos molyok; Alrend: Glossata – valódi lepkék
Rendsorozat: Amphiesmenoptera
Rend: LEPIDOPTERA – Lepkealkakúak vagy pikkelyesszárnyú-alakúak
A lepkék átlagos szárnyfesztávolsága 30 mm-es. A legkisebb fajé mindössze 2,5 mm, míg a legnagyobbé 300 mm. A kifejlett lepkék eredetileg viráglátogatók voltak és pollent fogyasztottak, ahogy azt a mai ősmolyoknál látjuk (Micropterygidae). Az ilyen életmódot folytató fajoknál még rágószájszerv található. Ehhez képest levezetett jelleg a pödörnyelv (glossa) megléte, ami a maxillák külső karéjaiból alakult ki. Ez a szájszerv típus a folyékony táplálék felvételére alkalmas, és a lepkék legfontosabb közös levezetett jellege. Ehhez képest leegyszerűsödött levezetett jelleg a másodlagos aphagia, amely sok lepkecsaládnál egymástól függetlenül jelenik meg, és a szájszervek leegyszerűsödésével jár együtt. A fejen nagy összetett szemük van. A lepkéknél több csáptípus is előfordul. A nappali lepkéknek bunkós csápjuk van, fonalas csápjuk van sok éjjeli aktivitású csoportnak (pl. Arctiidae, Geometridae, Noctuidae stb.). Kétoldalasan fésűs csáp figyelhető meg sok éjjeli aktivitású faj hímjeinél (pl. Lymantria dispar, Saturnia pavonia). Végül meg kell még említeni a fésűs csápot (pl. Orhosia spp. hímjei). A csápok gyakran másodlagos ivari bélyegül szolgálnak.
A lepkéknek általában kettő pár szárnyuk van. Ezek a közép- és utótorhoz kapcsolódnak. A jól röpülő fajok esetében ez igen jól fejlett. A szárnyakon kitinpikkelyeket találunk ez a lepkékre igen jellemző sajátosság, a rovaroknál náluk a legfejlettebb ez a képlet. Eredetüket tekintve ezek módosult szőrök. A test színét nagyrészt a pikkelyek szabják meg. A szárnyak mintázata nagyon fontos a fajok elkülönítésében. A színeknek két csoportját különítjük el. A pigment-színek az anyagcsere termékei, főleg melaninok és pterinek. A struktúr-színek fényinterferencia révén jönnek létre, ezek szép fémes vagy irizáló színek. Elsősorban a Morphidae, Uraniidae, Nymphalidae családokra jellemző. Hazánkban is van néhány taxon, amelyek mutatják ezt a jelenséget (pl. Apaturinae). Az előbb említetteken kívül a számos lepkefajnál megfigyeltek olyan mintázatokat a szárnyon, amelyek csak UV fényben válnak láthatóvá az emberi szem számára. Természetesen a lepkék képesek ezt látni. Minden torszelvény visel egy pár járólábat. A Nympahalidae családnál az első pár láb tisztogatólábbá módosult. Az elülső és a hátsószárny együtt mozog különböző kapcsolóstruktúráknak köszönhetően. Ezek lehetnek karéjok vagy lebenyek, amelyek az elülső szárnyon találhatóak és ezek kapcsolódnak a hátulsó szárny elülső szegélyén található szőrökhöz, de lehetnek tüskék vagy erős szőrök is, amelyek a hátulsó szárnyon találhatóak és az elülső szárnyon található redőbe akadnak be.
A potroh sűrűn pikkelyezett. A nőstény utolsó szelvényei között hosszú szelvényközi hártya alakul ki, amelyek lehetővé teszik a potrohgyűrűk kitolását ill. behúzását, így ezek a gyűrűk tojócsőként tudnak funkcionálni. Ennek segítségével a nőstény védettebb helyekre tud petézni. Az ősibb csoportoknál a petéző nyílás egyben a párzónyílás is (Monotrysia). A fejlettebb alakoknál ez a két nyílás elkülönül (Ditrysia). A párzáskor a hím spermatokban (spermatophor) formájában juttatja a hímivarsejteket a nőstény párzótáskájába (bursa copulatrix). Az ivarszervek kitinizált struktúrái fontos faji bélyegeket hordoznak.
A lepkék egyedfejlődésére a teljes átalakulás (holometabolia) jellemző. A peték alakja igen változatos lehet a gömbölyűtől a körte alakúig. A kikelő kis hernyók számára gyakran első táplálékul szolgál, az üres peteburok. A hernyók általában növényevők de vannak ez alól kivételek. Íme néhány kiragadott példa a kivételekre. Ragadozó életmódot folytat pl. élete nagy részében a nagypettyes hangyaboglárka (Maculinea arion) hernyója vagy az atkákat pusztító egyes fényiloncák (Pyralidae). Viasszal és virágpor maradványokkal táplálkoznak a viaszmolyok (Galleria mellonella, Achroia grisella). Valószínűleg a legextrémebb a lajhármoly (Bradypodicola hahneli) aki egész életében a lajhár bundájában él. A hernyók valószínűleg, az ott található algákkal, hámpikkelyekkel és a verejtékmirigyek váladékával táplálkoznak. A hernyók rágószájszervel rendelkeznek. Az alsó ajakon nyílnak a szövőmirigyek kivezető nyílásai. A hernyóknak egyszerű pontszemeik, és igen rövid csápjuk van. A tor mindhárom gyűrűjén egy pár láb ered ezek háromízűek. A potroh 10 szelvényből épül fel. 3-6-ik szelvényig és a 10. szelvényen egy pár potrohláb található, amelyek csak két ízűek. Néhány esetben ezek redukálódtak pl. az endophag életmódú fajoknál, vagy a Geometridae család képviselőinél. A hernyók általában ötször-hatszor vedlenek, de ez alól sok kivételt találunk. A lepkéknek múmiabábjuk van (pupa obtecta), ez alól csak néhány igen ősi moly (Micropterigidae) a kivétel rájuk ugyanis a szabad báb (pupa libera) jellemző. A bábot gyakran szövedék veszi körül. A bábozódás sok helyen megtörténhet pl. növényeken, avarban, mohában, földben, a növény belsejében stb. A kikelő imágó szárnya még puha és a testhez van simulva. Haemolimphát pumpál a szárnyakon lévő erekbe, és ennek segítségével merevíti ki a szárnyát, amíg a kitin meg nem szilárdul.
Alrend: Zeugloptera – állkapcsos molyok
Az idetartozó apró termetű ősi lepkéknek még rágó szájszervük van, felismerhetők a rágók és az állkapcsok. Az imágók pollenfogyasztók.
Családsorozat: Micropterygoidea
Család: Micropterygidae – aranyszárnyú ősmolyok
Apró termetű fajokból álló család, melynek kb. 100 faja ismert, ebből hazánkban 8 fordul elő. A család magyar nevét az imágók csillogó, gyakran aranyos színű szárnyairól kapta. Szárnyfesztávolságuk néhány milliméter. A ma élő legősibb lepkék tartoznak ide, ezt bizonyítja, hogy szájszervük még rágó típusú. Az imágók virágok (leggyakrabban boglákrafélék - Ranunculaceae) pollenjével táplálkoznak. A hernyók minden potrohszelvényén találhatók haslábak. A talaj közelében fű között vagy mohapárnákban fejlődnek, szerves törmelékkel illetve zöld növényi részekkel táplálkoznak. Bábjuk szabad báb (pupa libera).
1. Micropteryx calthella (Linnaeus, 1761) – gólyahír ősmoly
Jegyei: szárnyfesztávolság 8-9 mm körüli. Szárnya fémesen csillogó aranyoszöld. Elterjedés: európai faj, hazánk délnyugati részén fordul elő. Élőhely: nedves gyepek, mocsárrétek. Repülési idő: április-május. Tápnövény: mohapárnákban él a hernyó, szerves törmelékkel táplálkozik. Megjegyzés: az imágókat tavasszal, mocsárréteken elsősorban gólyahír (Caltha) fajok virágzatában lehet megfigyelni, amint pollennel táplálkoznak.
Alrend: Glossata – valódi lepkék
Rágó szájszerveik elcsökevényesedtek, a maxilla külső karélyaiból pödörnyelv (haustellum, glossa) alakul ki.
Családsorozat: Hepialoidea
Család: Hepialidae – gyökérrágólepkék
Közepes- vagy nagytermetű lepkék tartoznak ide, a trópusokon élnek 25 cm-es szárnyfesztávolságú fajok is. Világszerte mintegy 500 fajuk ismert, hazánkban 5 fordul elő. A fajok legnagyobb része Ausztráliában él. A hazai fajok közepes termetűek, általában barnás színezetűek. Az imágók elülső és hátulsó szárnyának erezete nagyon hasonló. Csápjuk igen rövid, pödörnyelvük csökevényes. A család a nevét a hernyók életmódjáról kapta: a hernyók lágyszárú növények vagy cserjék gyökereit rágják a talajban. Ezért általában világos színűek és gyéren szőrözöttek. A talajban hosszú, csőszerű szövedékben bábozódnak. Érdekes, hogy ennél a családnál a nőstények keresik a hímeket illatuk (feromon) alapján. A lepkék inkább a koraesti órákban rajzanak.
2. Hepialus humuli (Linnaeus, 1758) – nagy gyökérrágólepke
Jegyei: szárnyfesztávolság 36-64 mm. A nőstények nagyobbak a hímeknél. A hímek szárnya rajzolatmentes fényes ezüstfehér, a nőstény elülső szárnya okkersárga alapszínű, ezen egy-két barnáspiros keresztsáv húzódik végig. Hátulsó szárnya világos vörhenyesszürke. Elterjedés: észak- és közép-európai, valamint nyugat-ázsiai faj. Hazánkban főként a délnyugat-Dunántúlon (Dráva-sík) található. Élőhely: nedves gyepek, mocsárrétek. Repülési idő: június-július. Az esti szürkületben és az éjszaka első felében repül. Tápnövény: komló (Humulus lupulus), kálmos (Acorus calamus), illetve oroszlánfog (Leontodon) és sóska (Rumex) fajok gyökere.
3. Triodia sylvina (Linnaeus, 1761) – kis gyökérrágólepke (62:2a-c)
Jegyei: szárnyfesztávolság 20-60 mm, a nőstények jóval nagyobbak a hímeknél. A szárnyak alapszíne barna, vörösesbarna, az elülső szárnyon két feltűnő fehér vonallal, melyek egy széles „V” alakot formálnak. Elterjedés: pontusi faj, hazánkban midenfelé előfordul. Repülési idő: augusztus-szeptember. Éjszaka repül. Gyakran látni közvilágítási lámpák alatt. Tápnövény: szeder (Rubus) fajok, de sok egyéb növény gyökerén megél a hernyó, polifág.
Családsorozat: Tineoidea
Család: Psychidae – zsákhordólepkék
Kistermetű, maximum néhány cm-es szárnyfesztávolságú, gyéren pikkelyezett, szürkés-barnás színezetű fajok tartoznak ide. A 600 ismert faj közül kb. 50 él hazánkban. Nevüket a hernyók különleges életmódjáról kapták, ugyanis a hernyók a tegzesek (Trichoptera) tegezéhez hasonló zsákot készítenek, amit állandóan magukkal cipelnek. Ezen zsák anyaga és alakja fajra jellemző. Készülhet apró növényi részekből, kis ág- és levéldarabokból, de homokszemekből is. A családra általában jellemző, hogy a nőstények szárnyatlanok. Gyakran el sem hagyják a hernyó által készített zsákot, csupán potrohuk végét dugják ki és eregetik feromonjaikat, amit a hímek nagy, tollas csápjaikkal érzékelnek. Vannak olyan fajok, melyek nőstényei petéiket is a zsákon belül rakják le.
4. Canephora hirsuta (Poda, 1761) – kormos zsákhordólepke
Jegyei: szárnyfesztávolsága 25-30 mm, ezzel a legnagyobb európai zsákhordólepke faj. A hím szárnyai halványbarnák, kormos behintéssel. A nőstény szárnyatlan. Elterjedés: eurázsiai faj, Európa mérsékelt övi zónájában széles körben elterjedt. Élőhely: sokféle élőhelyen előfordul, a gyepektől az erdőkig. Repülési idő: júniustól augusztusig. Alkonyatkor rajzik. Tápnövény: a hernyó nagyon polifág.
Család: Tineidae – valódi molyok
Kistermetű lepkék tartoznak ide. Viszonylag fajgazdag család, világszerte mintegy 3000 fajjal, ebből 40 hazánkban is előfordul. Szárnyaik keskenyek, gyakran hegyesek, a szárnyak szegélyén hosszú, pillás szárnyrojttal. Pödörnyelvük általában gyengén fejlett. Vannak olyan fajok, melyek hernyói anyag- és készletkártevők: keratintartalmú anyagokat (szőr, toll), (raktározott) magokat, gombákat, sőt ürüléket fogyasztanak. A hernyók általában maguk készítette zsákszerű lakócsőben tartózkodnak.
5. Tineola bisselliella (Hummel, 1823) – ruhamoly (69:7a-b)
Jegyei: szárnyfesztávolsága 10-15 mm. Szárnyai egyszínű szürkék, enyhén kihegyesedők. Elterjedés: kozmopolita elterjedésű faj, az ember minden földrészre behurcolta. Élőhely: eredetileg emlősök és madarak fészkében élt, de jól alkalmazkodott az emberi környezethez, így szünantróp életmódra tért át. Repülési idő: lakásokban az év bármely szakában lehet imágókat látni, de inkább a nyári hónapokban rajzik. Táp(növény): keratintartalmú anyagok (szőr, toll).
Családsorozat: Cossoidea
Család: Cossidae – farontólepkék
Közepes- és nagytermetű lepkék tartoznak ide. Fajgazdag család, ám hazánkban csak 7 fajuk fordul elő. A fajok egy jelentős része Ausztráliában él, itt vannak 25 cm-es szárnyfesztávolságúak is. Elülső szárnyuk jóval hosszabb, mint a hátulsó. Csápjuk rövid, pödörnyelvük csökevényes. Nevüket a hernyók endofág életmódjáról kapták, általában fák és cserjék törzsében, ágaiban fejlődnek, gyakran több évig. A hernyók általában világos színűek, gyéren szőrözöttek.
6. Cossus cossus (Linnaeus, 1758) – fűz-farontólepke
Jegyei: szárnyfesztávolsága 60-95 mm. A nőstény nagyobb, mint a hím. Szárnyainak alapszíne szürkésbarna, ezen sötétszürke és fekete apró vonalakból álló szabálytalan rajzolat van. Ezzel tökéletesen utánozza a fakéreg mintázatát, így a nappal fatörzsön pihenő lepkét szinte lehetetlen észrevenni. Elterjedés: európai, nyugat-ázsiai és észak-afrikai faj, Magyarországon mindenhol előfordul. Élőhely: leginkább puhafás ligeterdők, de más erdők is. Repülési idő: június-július. Éjjel repül. Tápnövény: főként tölgy (Quercus) és fűz (Salix) fajokon törzsében rág a hernyó. Fejlődési ideje 3 évig tart.
7. Zeuzera pyrina (Linnaeus, 1761) – alma-farontólepke
Jegyei: szárnyfesztávolsága 30-90 mm. A nőstény nagyobb, mint a hím. Szárnyainak alapszíne áttetsző fehér, ezen sok apró, kékesen fénylő fekete folt látható. Elterjedés: eurázsiai faj, Magyarországon mindenütt gyakori. Élőhely: erdők, kertek, gyümölcsösök. Repülési idő: júniustól augusztusig. Éjjel repül. Tápnövény: lombos fák és cserjék, ezek törzsében, ágaiban 2 évig fejlődik a hernyó. Nagyon polifág, eddig kb. 150 tápnövényét találták.
Családsorozat: Sessioidea
Család: Sessidae – szitkárok (=üvegszárnyú lepkék)
Kis-, legfeljebb közepes méretű lepkék tartoznak ebbe a családba. Világszerte mintegy 1000 fajuk él, ebből hazánkban mindössze 35 fordul elő. Nagyon jellegzetes külsejű lepkék tartoznak ide: hártyásszárnyúakat (Hymenoptera) és kétszárnyúakat (Diptera) mimikrizálnak. Szárnyaik ennek megfelelően nagyrészt átlátszóak, pikkely nélküliek, testük - a darazsakéhoz hasonlóan - gyakran fekete-sárga színezetű. Szinte kivétel nélkül nappali aktivitásúak, a legmelegebb déli órákban aktívak, leggyakrabban fehér színű ernyősvirágzatú növények (Apiaceae) virágain lehet őket megfigyelni. Hernyóik – hasonlóan a farontólepkékhez – endofág életmódúak, fás- vagy lágyszárú növények belsejében fejlődnek, egyes fajok két évig.
8. Sesia apiformis (Clerck, 1759) – darázslepke (69:5)
Jegyei: szárnyfesztávolsága 30-40 mm, ezzel Európa legnagyobb szitkár faja. A nőstény nagyobb, mint a hím. Szárnyai átlátszóak, csak az erek és a szárnyszegély borított sötétbarna pikkelyekkel. Teste fekete, vastag sárga potrohgyűrűkkel. Elterjedés: holarktikus faj, Eurázsiában az Altajig elterjedt, Észak-Amerikába behurcolták. Hazánkban mindenütt előfordul, ahol tápnövényei megtalálhatók. Élőhely: elsősorban puhafaligeterdők, de telepített nyarasokban is megél. Repülési idő: májustól augusztusig. Nappal repül. Tápnövény: nyár (Populus), ritkábban fűz (Salix), hárs (Tilia), kőris (Fraxinus) törzsében rág a hernyó. Fiatal telepített nyarasokban kisebb károkat okozhat.
9. Synanthedon spp.
Tipikus kistermetű, nehezen észrevehető, nagyon hasonló szitkárok tartoznak ebbe a genusba. Határozásuk gyakran nehézkes, specialistát igényel.
Néhány kártevő faj is tartozik ide: a lószúnyogszitkár (=szitaszárnyú ribiszkelepke) (S. tipuliformis) ribiszke fajokon, az almafaszitkár (S. myopaeformis) fiatal almacsemetéken okozhat kárt.
Családsorozat: Zygaenoidea
Család: Zygaenidae – csüngőlepkék
Kis- és közepes termetű, élénk színű fajok tartoznak ide. Kb. 1000 fajuk ismert, ebből hazánkban 25 fordul elő. Nappali aktivitású, lomha mozgású lepkék. Az európai fajok egyik része fémfényű zöld vagy kékes (Procridinae – fémlepkék), mások kékesfekete alapon vörösen foltozottak (Zygaeninae – csüngőlepkék). Ez az aposzemarikus (riasztó) színezet jelzi, hogy hemolimfájuk mérgező. A fajok egy részének hernyói olyan pillangósvirágú (Fabaceae) növényeken élnek, melyek cianogén glikozidokat tartalmaznak; ezek az anyagok teszik „fogyaszthatatlanná a hernyókat és a lepkéket is. Hernyóik zömökek, élénk (általában sárga) színűek. Növényekre szőtt pergamenszerű, orsó alakú szövedékben bábozódnak.
10. Zygaena filipendulae (Linnaeus, 1758) – acélszínű csüngőlepke (71:4)
Jegyei: szárnyfesztávolsága 36-48 mm. Fémes csillogású kékesfekete elülső szárnyán hat piros petty van. Hátulsó szárnya piros, vékony fekete szegéllyel. Hazánkban több hasonló mintázatú faj él, de köztük ez az egyetlen, aminek hat piros petty van az elülső szárnyán, és nincs a potrohán piros gyűrű. Elterjedés: eurázsiai faj, hazánkban mindenütt előfordul. Élőhely: száraz és félszáraz gyepek, virággazdag rétek. Repülési idő: június elejétől augusztus közepéig. Nappal repül. Tápnövény: pillangósvirágúak (Fabaceae), különösen kerep (Lotus) és here (Trifolium) fajok.
11. Adscita statices (Linnaeus, 1758) – sóska fémlepke
Jegyei: szárnyfesztávolsága 23-35 mm, a hím nagyobb, mint a nőstény. Elülső szárnya fémes csillogású sárgászöld vagy kékeszöld, a hátulsó szürke. Több nagyon hasonló faj él hazánkban, pontos meghatározásukhoz gyakran ivarszervvizsgálatok szükségesek. Elterjedés: európai és nyugat-ázsiai faj, hazánkban mindenütt előfordul. Élőhely: száraz és félszáraz gyepek, virággazdag rétek. Repülési idő: június végétől augusztus elejéig. Nappal repül. Tápnövény: sóska (Rumex) és gubóvirág (Globularia) fajok.
Családsorozat: Tortricoidea
Család: Tortricidae – sodrómolyok (=sodrólepkék)
Igen népes család, világszerte mintegy 6000 fajuk ismert, hazánkban is 300 fajuk él. Kis vagy közepes termetű, viszonylag széles elülső szárnyú fajok tartoznak ide. Hernyóik csupaszok vagy gyéren szőrözöttek, összesodort levelek között élnek (innen ered a család neve). Az imágók éjszaka aktívak. Több erdészeti szempontból fontos faj tartozik ide, néhányuk gyakran kártevőként lép fel.
12. Tortrix viridana (Linnaeus, 1758) – tölgyilonca (70:5a-b)
Jegyei: szárnyfesztávolsága 18-22 mm. Elülső szárnya egyszínű világoszöld, a hátulsó szürke. Elterjedés: eurázsiai faj, hazánkban mindenütt előfordul. Élőhely: elsősorban tölgyesek. Repülési idő: júniustól augusztusig. Éjjel repül. Tápnövény: tölgy (Quercus) fajok fiatal hajtásai. Néha komoly erdészeti károkat okoz.
Családsorozat: Lasiocampoidea
Család: Lasiocampidae – pohókok
Közepes és nagytermetű, zömök testfelépítésű fajok tartoznak ide. Világszerte 1200 fajuk ismert, hazánkban 18 faj fordul elő. Az ivari dimorfizmus általában jelentős, a nőstények jóval nagyobb testűek, nehézkesen repülnek. A feromon-jelzés alapján tájékozódó hím sebes, cikázó repüléssel keresi a nőstényt. A hímeknek ezért viszonylag nagy felületű, kétoldalian fésűs csápjuk van. A hímek gyakran nappal aktívak, míg a nőstények éjszaka. Hernyóik általában dúsan szőrözöttek, gyakran irritáló hatású a szőrzetük. Bábozódáskor a hernyó selyemfonálból szabályos alakú gubót sző, és ennek védelmében bábozódik.
13. Malacosoma neustria (Linnaeus, 1758) – gyűrűsszövő (78:1a-b)
Jegyei: szárnyfesztávolsága 15-40 mm, a nőstény nagyobb a hímnél. Elülső és hátulsó szárnya egyaránt világosbarna alapszínű, az elülső szárnyon két, egymással párhuzamos sötétbarna keresztvonal (harántsáv) fut végig. Elterjedés: a Palearktikum loberdő- és erdőssztep-övezetében mindenhol előfordul, hazánkban is gyakori. Élőhely: erdők, kertek, gyümölcsösök. Repülési idő: június-július. Éjjel repül. Tápnövény: lombos fák, különösen gyümölcsfák. Különösen hazánk északkeleti részén néha komoly károkat okoz gyümölcsösökben. A nőstény petéit szabályos gyűrű alakban helyezi a tápnövény vékonyabb ágaira, innen ered a faj magyar neve.
14. Macrothylacia rubi (Linnaeus, 1758) – málnaszövő (78:3a-b)
Jegyei: szárnyfesztávolsága 35-70 mm, a nőstény nagyobb a hímnél. Szárnyai barna alapszínűek, az elülsőn két vékony, elmosódott okkerbarna harántsáv fut végig. Elterjedés: a palearktikumban általánosan elterjedt, hazánkban is mindenfelé előfordul. Élőhely: rétek, nyílt füves élőhelyek, cserjések, erdőszélek. Repülési idő: április végétől június végéig. A hím délután és alkonyatkor, a nőstény éjjel repül. Tápnövény: különböző lágyszárúak, elsősorban pázsitfűfélék (Poaceae), de cserjék is. A hernyó polifág.
15. Gastropacha quercifolia (Linnaeus, 1758) – tölgylevélpohók (78:5)
Jegyei: szárnyfesztávolsága 46-100 mm, a nőstény jóval nagyobb a hímnél. A szárnyak alapszíne vörösesbarna vagy sárgásbarna, az elülső szárnyon három keskeny, sötét, hullámos harántsáv húzódik végig. A szárnyak szegélye erősen hullámos. A pihenő lepke mesterien utánozza a száraz tölgylevelet. Elterjedés: palearktikus faj, hazánkban elterjedt és gyakori. Élőhely: erdők, elsősorban tölgyesek. Repülési idő: június végétől augusztus elejéig. Éjjel repül. Tápnövény: lombos fák.
Családsorozat: Bombicoidea
Család: Sphingidae – szenderek
A lepkék egyik legismertebb családja. Mintegy 1200 fajuk él világszerte, ebből 20 fordul elő hazánkban. Közepes, de inkább nagytermetű lepkék tartoznak ide, melyek közös jellemzői: a keskeny, nyújtott elülső szárny, erős, robosztus tor, vaskos, orsó alakú potroh. Ide tartoznak a lepkék legjobb repülői, egyes fajok vándorlásuk során akár néhány ezer kilométert is repülhetnek (pl. Acherontia atropos). Hernyóik csupaszok, testük végén jellegzetes, feltűnő szarvszerű nyúlvány található. A hernyók általában a talajban bábozódnak. Némely faj bábja nagyon jellegzetes, a báb feji részéből egy ormányszerű tok nyúlik ki, ebben foglal helyet a hosszú pödörnyelv. A trópusokon vannak olyan fajok, melyek nyelve akár a 20 cm-es hosszt is meghaladhatja. Táplálkozásukra jellemző, hogy nem szállnak le a virágokra, hanem előtte kolibri módjára lebegnek. A fajok nagy része alkonyati vagy éjszakai életmódú, csak néhány faj repül nappal.
16. Acherontia atropos (Linnaeus, 1758) – halálfejes szender (73:1a-b)
Jegyei: szárnyfesztávolsága 80-130 mm. Elülső szárnya sötét, barnás feketés mintázatú. A hátulsó viszont élénksárga alapon két fekete sávot visel. A potroh is hasonló színű, fekete-sárgán gyűrűzött. A toron található a halálfejre emlékeztető rajzolat, a faj erről kapta a nevét. Elterjedés: a trópusi Afrikában és Ázsia délnyugati részén honos faj Magyarországra (és tőlünk északabbra) csak vándorlásai során jut el. Hazánkban meglehetősen ritka. Élőhely: vándorlepke révén nem kötődik különösebben meghatározott élőhelyekhez, sokfelé felbukkanhat, de inkább a nyílt területeket kedveli.
Repülési idő: első délről bevándorló példányai nyár elején jelennek meg nálunk, majd ősszel (szeptembertől novemberig) már a nálunk kifejlődött nemzedék imágói is rajzanak. Hazánkban nem képes áttelelni, mert minden fejlődési alakja fagyérzékeny. Tápnövény: elsősorban burgonya (Solanum tuberosum) és ördögcérna (Lycium halimifolium). Megjegyzés: az egyetlen olyan hazai lepkefaj, mely az emberi fül számára is hallható hangot képes kiadni. A hernyó, a báb és az imágó is megzavarva ciripelésre emlékeztető hangot hallat. Védett faj.
17. Agrius convolvuli (Linnaeus, 1758) – szulákszender (= folyófű-szender)
Jegyei: szárnyfesztávolsága 90-125 mm. Elülső szárnya szürke, rajta zegzugos sötétebb rajzolat van. Hátulsó szárnya kissé világosabb szürke alapszínű, sötét harántvonalakkal. A potroh fekete-rózsaszín mintás. Elterjedés: a Palearktikum déli részén, a trópusi Ázsiában, Ausztráliában fordul elő, hazánkba rendszeres vándorlásai révén jut el. Élőhely: vándorlepke révén nem kötődik különösebben meghatározott élőhelyekhez, sokfelé felbukkanhat, de inkább a nyílt területeket kedveli. Repülési idő: első délről bevándorló példányai nyár elején jelennek meg nálunk, majd ősszel (szeptembertől novemberig) már a nálunk kifejlődött nemzedék imágói is rajzanak. Hazánkban nem képes áttelelni, mert minden fejlődési alakja fagyérzékeny. Tápnövény: szulák (Convolvulus) fajok.
18. Sphinx ligustri Linnaeus, 1758 – fagyalszender (74:4)
Jegyei: szárnyfesztávolsága 80-110 mm. Elülső szárnya barnás alapszínű, vékony fekete vonalakkal és némi fehér behintéssel. Hátulsó szárnya barnás-rózsaszín, fekete sávokkal. A tor fekete. A potroh rózsaszín és fekete mintázatú. Elterjedés: a Palearktikum nagy részén (az északi területeket kivéve) elterjedt, hazánkban is gyakori. Élőhely: ritkás erdők, erdőszélek, kertek. Repülési idő: kétnemzedékes, májusban és július-augusztusban repül. Éjjel repül. Tápnövény: fagyal (Ligustrum vulgare), orgona (Syringa vulgaris), illetve lonc (Lonicera) és kőris (Fraxinus) fajok.
19. Macroglossum stellatarum (Linnaeus, 1758) – kacsafarkú szender (73:5)
Jegyei: szárnyfesztávolsága 40-55 mm. Elülső szárnya szürke, néhány sötétebb harántsávval. Hátulsó szárnya barnás narancssárga, a tő- és szegélytér barna. A potroh végén található a névadó, fekete-fehér szőrökből álló farokszerű szőrpamacs. Elterjedés: nyugat-palearktikus faj, mely Magyarországon is mindenfelé gyakori. A hazai példányok zömét az évente délről felvándorló egyedek alkotják. Élőhely: melegkedvelő faj, virágos réteken, erdőszéleken, kertekben találkozhatunk vele. Repülési idő: első délről bevándorló példányai nyár elején jelennek meg nálunk, majd nyár végén már a nálunk kifejlődött nemzedék imágói is rajzanak. Nappali aktivitású. Hazánkban általában nem képes áttelelni, mert minden fejlődési alakja fagyérzékeny. Egy-egy példány mégis átvészelheti a telet, ha sikerül a lepkének fagymentes helyekre (pl. épületekbe) behúzódnia. Tápnövény: különböző lágyszárú növények, elsősorban galaj (Galium), müge (Asperula), csillaghúr (Stellaria) fajok.
20. Hyles euphorbiae (Linnaeus, 1758) – kutyatejszender
Jegyei: szárnyfesztávolsága 50-85 mm. Elülső szárnyának alapszíne világos, sárgás-rózsaszínes árnyalatú. A szárny tövében, és az elülső szegély mentén a szárny közepénél van egy-egy olajzöld folt, illetve a szegélytérben a külső szegéllyel párhuzamosan egy lefelé szélesedő szintén olajzöld sáv fut végig. Hátulsó szárnya pirosas-rózsaszínű, tőtere fekete. A potroh fekete-fehér-zöld foltozású. Elterjedés: a Palearktikum déli részén honos, hazánkban is szélesen elterjedt. Élőhely: különösen meleg, száraz rétek, sziklagyepek, legelők. Repülési idő: kétnemzedékes, május-júniusban és július végétől szeptember elejéig repül. Éjjeli aktivitású. Tápnövény: kutyatej (Euphorbia) fajok, elsősorban a farkas-kutyatej (E. cyparissias).
Család: Saturnidae – (éjjeli) pávaszemek
Nagy vagy igen nagytermetű fajok tartoznak ide, többek között a világ legnagyobb lepkéje, a dél-Amerikában honos atlaszlepke (Attacus atlas). Világszerte 1500 fajuk él, hazánkban csak 5 fordul elő. Szárnyaikon nagyon gyakran feltűnő szemfoltszerű rajzolat van, innen ered a család neve. Hernyóik általában gyéren szőrözöttek, gyakran színes szemölcsöket viselnek. Bábozódáskor gubót szőnek. Az imágók éjszakai aktivitásúak, csak néhány faj hímje rajzik nappal. A hímeknek nagy felületű kétoldalasan fésűs csápjuk van, melyekkel a nőstények feromonjait érzékelik.
21. Saturnia pyri ([Denis & Schiffermüller], 1775) – nagy (éjjeli) pávaszem (75:1a-c)
Jegyei: szárnyfesztávolsága 100-145 mm, ezzel hazánk, és egyben Európa legnagyobb termetű lepkéje. A nőstény nagyobb, mint a hím. A szárnyak sötét, barnás-feketés színűek, szegélyük világos, mindegyiken egy-egy feltűnő szemfolttal és zegzugos hullámvanallal. Elterjedés: a Földközi-tenger medencéjének európai és afrikai részén fordul elő, keleten Iránig terjed az areája. Hazánkban országszerte elterjedt, de általában nem gyakori. Élőhely: kertekben, gyümölcsösökben és olyan erdőkben fordul elő, melyekben elegyfafajként vad gyümölcsfák is vannak. Repülési idő: április közepétől június elejéig. A késő éjjeli órákban rajzik. Tápnövény: gyümölcsfák, szilva (Prunus), körte (Pyrus), alma (Malus) és dió (Juglans). Megjegyzés: védett faj.
22. Saturnia pavonia (Linnaeus, 1758) – kis (éjjeli) pávaszem (75:2a-b)
Jegyei: szárnyfesztávolsága 50-80 mm, a nőstény nagyobb, mint a hím. A hím elülső szárnya barna alapszínű, közepén egy fehér mezőben van egy feltűnő szemfolt. A hátulsó szárny narancssárgás színű, közepén egy szemfolttal. A nőstény szárnyai szürkés alapszínűek, a hímekhez hasonlóan mindegyiken van egy-egy szemfolt. Elterjedés: a Palearktikum csaknem egész területén elterjedt faj, hazánkban is gyakori, de az Alföld nagy részéről hiányzik. Élőhely: cserjés erdőszélek, bokros, bozótos domboldalak. Repülési idő: március közepétől május közepéig. A hímek verőfényes tavaszi napsütésben cikázva röpködnek a bokrok között, keresik a növényzet közt ülő nőstényeket. A nőstények éjjel aktívak. Tápnövény: elsősorban kökény (Prunus spinosa) és galagonya (Crataegus monogyna), ritkábban rósza (Rosa), szeder (Rubus) és fűz (Salix) fajok. Megjegyzés: védett faj.
23. Aglia tau (Linnaeus, 1758) – t-betűs pávaszem (76:3a-b)
Jegyei: szárnyfesztávolsága 55-85 mm, a nőstény nagyobb és halványabb színű, mint a hím. A szárnyak barnába hajló narancssárgák, mindegyiken van egy-egy sötétkék pupillájú szemfolt, melyben egy T betűre emlékeztető fehér rajzolat foglal helyet. Elterjedés: a Palearktikum lomberdő-zónájában elterjedt, Magyarországon hegyvidéken sokfelé előfordul.
Élőhely: hegyvidéki bükkösök. Repülési idő: április elejétől (esetleg március végétől) május végéig. A hímek enyhe, napsütéses tavaszi napokon cikázva röpködnek, keresik a fák tövében ülő nőstényeket. A nőstény éjszaka aktív. Tápnövény: bükk (Fagus sylvatica).
Családsorozat: Hesperoidea
Család: Hesperidae – busalepkék
Jelenleg 4500 fajuk ismert ebből a palearktisz területén csak 200-at, Magyarországon mindössze 18-at találhatunk meg. A busalepkék zöme a trópusokon él (2338 faj a neotropiszban). Közös jellemzőjük hogy fejük nagy homlokuk igen széles. A csápok egymástól távol erednek. A szárnyfesztávolságuk általában 2-3 cm-es, de a D-Amerikai fajok között akadnak 7 cm-est is meghaladó fajok. Szárnytartásuk nagyon jellegzetes: az első szárnyakat csaknem párhuzamosan fölfelé tartják, míg a hátsó szárnyukat közel vízszintesen. A nőstények egyesével rakják petéiket a tápnövényre. A hernyók általában csupaszok legfeljebb enyhén szőrösek. Általában az összehúzott levelekből lakócsövet készítenek. Táplálkozás közben csak a fejüket dugják ki. Az imágók hőigényesek napsütötte réteken, tisztásokon találkozhatunk velük. Röptük igen gyors.
24. Pyrgus malvae''' (Linnaeus, 1758) – kis busalepke (86:17)
Jegyei: Szárnyfesztávolsága 20-27 mm. A szárny töve olajszürke, a középtér barnába hajló fekete. Az elülső szárnyán a külső szegély mentén minden érközben havány szürkés olajzöld folt van. A hátulsó szárny barnába hajló fekete, a tőtérben és a belső szegély mentén olajszürke szőrök fedik. A hátulsó szárny sejtjében található fehér folt kétgyökerű zápfogra emlékeztet. A nőstény szárnyi kerekebbek, az olajszürke szín háttérbe kerül. Hasonló fajok: A többi Pyrgus fajnál az elülső szárnyán a külső szegély mentén lévő szürkés olajzöld foltsor hézagos vagy teljesen hiányzik. A hátulsó szárny sejtjében található fehér kétgyökerű zápfogra emlékeztető folt a többi fajnál vagy hiányzik, vagy nem ilyen alakú. Elterjedés: A palearktikumban elterjedt, hazánkban is mindenfelé előforduló gyakori faj. Élőhely: Sokféle élőhelyen előfordul, még megművelt területeken is. Repülési idő: Márciustól–augusztusig (2 nemzedék). Tápnövény: Malva (mályva) és Fragaria (szamóca) fajok.
25. Carterocephalus palaemon''' (Pallas, 1771) – kockás busalepke
Jegyei: Szárnyfesztávolsága 20-27 mm. A szárnyainak alapszíne barnásfekete, rajzolati elemei sárgásvörösek. A hátsó szárny fonákja világos narancsbarna a fekete rajzolati elemek háttérbe szorulnak. A hátulsó szárny fonákja sárgásszürke, rajzolata halványsárga. Hasonló faj: Faunaterületünkön nincs. Elterjedés: A palearktikumban elterjedt, hazánkban is mindenfelé előfordul. Élőhely: Mezofil üde gyepek erdőszegélyek. Repülési idő: Májustól–júliusig. Tápnövény: Fűfélék.
26. Hesperia comma''' (Linnaeus, 1758) – vesszős busalapke
Jegyei: Szárnyfesztávolsága 25-33 mm. Szárnyainak alapszíne rókavörös. A hím elülső szárnyán vese alakú fekete középen ólmoskéken csillógó illatcsík van. A csúcstérben foltok találhatóak (a nősténynél is). A hátulsó szárnyán a foltok elmosódottak. A fonákon a rajzolati elemek fehérek vagy sárgásfehérek erősen elütnek az alapszíntől. Hasonló faj: Az Ochlodes sylvanus szárnyának fonákján látható foltok halványak elmosódottak, az alapszíntől nem ütnek el élesen.
Elterjedés: A holarktiszban elterjedt faj, Magyarországon mindenfelé megtalálható. Élőhely: Mindenféle nyílt élőhelyen előfordul. Repülési idő: Júniustól–szeptemberig. Tápnövény: Fűfélék, elsősorban Festuca, Poa, Triticum, fajok.
