Családsorozat: Bostrychoidea és Cleroidea és Cucujoidea
Csoport: Holometabola – Teljesátalakulású rovarok
Rendsorozat: Neuropterida
Rend: COLEOPTERA - bogarak
Alrend: Polyphaga
Családsorozat: Bostrychoidea
Család: Bostrychidae – csuklyás szúk
Testük csaknem egyenletesen hengeres, fejük elöl dugószerűen ül a nyakpajzson, azaz a felül reszelőszerűen kiképzett nyakpajzs felülről befedi a fejet. Valamennyi idetartozó faj elhalt faanyagban vagy gabonafélék magjában fejlődik. Ezért nem ritkán károkat is okozhatnak pl. az épületfák megrágásával. Világviszonylatban mintegy 600 fajuk ismert, s közülük 13 hazánkban is előfordul.
65. Bostrychus capucinus (Linnaeus, 1758) – piros csuklyásszú (47:11)
8-13 mm-es hosszával családjának legnagyobb hazai faja. Feje, tora, lábai és potrohának első szelvénye fekete, potrohának többi szelvénye ill. a szárnyfedői vörösek. Lárvái, amelyek pajorszerűek, keményfák, főleg a tölgy elhalt tuskóiban vagy a lábonálló és akár még élő fák elhalt részeiben fejlődnek. A szabadban tárolt tűzifa körül is gyakran láthatjuk lassan röpködni. Élő fában nem tesz kárt.
Család: Anobiidae - álszúk
Általában apró termetű, hengeres testű bogarak, hosszú, fonalas vagy fésűs (de nem bunkós, mint az igazi szúknál) csáppal és fejük nem nyúlt meg (ellentétben az igazi szúkkal). Előhátuk rendszerint púpos, s ennek a szaporodásban van jelentősége. Egyes fajoknál ugyanis nászidőszakban ezekkel az előháti púpokkal mind a két nem képviselői (vagy éppen csak a hímek) hevesen ütögetik fába készített járataik falát, s az egyedek így találnak egymásra. Az ilyenkor keltett hang gyakran még az emberi fül számára is hallható, ezért sok fajukat kopogóbogaraknak nevezik, illetve innen a kifejezés „perceg a szú”. A család egyik legismertebb faja, a halál órája (=nagy kopogóbogár – Hadrobregmus pertinax) is a kopogó sajátságáról kapta nevét. Pajor alakú lárváik (ezeket gyakran faférgeknek is hívják) 3 pár tori lábbal rendelkeznek (az igazi szúk lárváinak nincsenek lábai), és általában a teljesen elhalt, kiszáradt faanyag belsejében rágnak járatokat. A nőstények tojásaikat a röplyukak közelében rakják le, így a kikelő kis lárvák könnyen be tudnak hatolni a faanyag belsejébe. Az elfogyasztott faliszt feltárását és lebontását a tápcsatornájukban lévő mikroflóra végzi, amelyet a nőstények a lerakott tojások falára tapasztva adnak át utódaiknak. A frissen kikelt kis lárvák az éppen elhagyott peteburok elfogyasztásával jutnak a szükséges baktériumokhoz és gombákhoz. Erdészeti károkat tehát nem igen okoznak, azonban a faáruk megrágása miatt mégis kártevőként tartják sok fajukat számon. Például a „szúette” bútorok az álszúk számlájára írandók. A család képviselői nemcsak a faanyagban tehetnek kárt, minthogy egyes fajaik pl. kenyérben, csokoládéban (kenyérbogár – Stegobium paniceum) vagy éppen dohányban (dohánybogár – Lasioderma serricorne) fejlődnek. A rövid életű imágók nem táplálkoznak, lárvakorukban felhalmozott zsírtesteiket élik fel. A világon 1600 fajuk fordul, s közülük 70 Magyarországon is él.
66. Anobium punctatum (De Geer, 1774) – kis kopogóbogár (47:13)
Kisméretű, 3-4 mm hosszú faj. A természetben száraz fákban, ágakban található, de gyakoribb az épületekben, ahova legtöbbször fertőzött faanyaggal jutnak be. Előnyben részesíti a fenyőféléket, de tölgy- (Quercus spp.) és bükkfában (Fagus sylvatica) is fejlődhet. A fejlődési idő elég hosszú, általában több mint egy év. A lárvák a fában bábozódnak be.
Család: Dermestidae – porvák
Testük rövid, tojásdad alakú, pikkelyes vagy szőrös. Csápjuk rövid, bunkós, ritkán fűrészes, fejük lefelé irányul, a nyakpajzs alá visszahúzható. Lárváik jellemző elrendeződésű, hosszú szőrpamacsokat viselnek. Bár számos fajuk imágói ártalmatlan növényevők (pl. virágport fogyasztanak), lárválisan (sokszor kifejlett állapotban is) állati eredetű szerves anyagokon (pl. bőr, gyapjú, elpusztult rovarok teste) élnek, ill. egyes fajaik emlősök, madarak vagy éppen hártyásszárnyúak fészkeire specializálódtak. Sok fajuk veszélyes élelmiszer- ill. készletkártevő (innen a család másik magyar neve: szalonnabogarak), amelyek közül pl. a szűcsbogár (Attagenus pellio) vagy a gyapjúbogár (Attagenus unicolor) szőrmét és gyapjúból készült textíliákat károsít. Mára a világban sok fajukat széthurcolta az ember, így pl. a perui szalonnabogár (Dermestes peruvianus) ma már nem csak Dél-Amerikában, de Európában is mindenfelé előfordul. A családnak eddig mintegy 850 faja ismert, amelyek közül hazánkban is előfordul 30, ám ez a szám a széthurcolások miatt is változhat.
67. Dermestes lardarius Linnaeus, 1758 – közönséges szalonnabogár (47:16a-b)
7-9 mm hosszú teste fekete, a szárnyfedők első harmadában széles sárgásbarna sáv húzódik. Eredeti hazája Közép-Európa, de mára már minden kontinensen megjelent, kozmopolita faj, amely Magyarországon mindenfelé elterjedt. A természetben legtöbbször elhullott állatok tetemén található, de előfordul lakásokban, raktárakban, valamint madár- és emlősfészkekben is, ill. néha rovar és gerinces-gyűjteményekben károsít. Szabálytalan lyukakat rág, lárvabőrével, ürülékével szennyezi, emberi fogyasztásra alkalmatlanná teszi az élelmiszereket (pl. szalonnát, sonkát, húsárukat stb.).
68. Anthrenus olgae Kalik, 1946 – kis múzeumbogár (47:17a-b)
Apró, 1,5-2 mm hosszú bogár. Tojás alakú teste barnásfekete, amelyet sárgás pikkelycsoportok borítanak. Hazánkban mindenfelé gyakori. A nőstény tojásait elhullott vagy éppen preparált rovarokra vagy azok közelébe rakja. A kisméretű, szőrös lárvák előbb a rovarok izmait, belső részeit fogyasztják, majd a teljes tetemet felfalják, ennélfogva a rovargyűjtemények veszedelmes kártevői. Jelenlétükről eleinte csak a porszerűen felhalmozódott ürülékkupacok, később már a levedlett lárvabőrök is árulkodnak. A kifejlett bogarak virágporral táplálkoznak.
Családsorozat: Cleroidea
Család: Cleridae – szúfarkasok
Többségükben színes, tarka megjelenésű bogarak. Testük megnyúlt, fejük széles, előtoruk hátrafelé keskenyedő. Csápbunkójuk – ami néhány esetben fésűszerű – 3 ízű és olykor igen hosszú. Gyakran bozontos szőrzet figyelhető meg rajtuk. Imágóik és lárváik (amelyek gyakran vöröses színűek) általában ragadozók, sokuk szúfélékre vadászik, s emiatt hasznosnak tekintendő. A családba tartozó hullabogarak (Necrobia spp.) viszont alkalomadtán károkat is okozhatnak, mert bár általában elhullott állatok tetemein találkozhatunk velük, ahol száraz inakkal, bőrrel stb. táplálkoznak, néha a feldolgozott hús- és bőrárukat is megrághatják. A szintén ide tartozó méhészbogarak is okozhatnak kárt – amennyiben méhkaptárakban a méhek lárváit fogyasztják –, ám kártételük általában nem jelentős. Világszerte mintegy 3500 fajuk él, s közülük 22 nálunk is előfordul.
69. Thanasimus formicarius (Linnaeus, 1758) – vörösnyakú szúfarkas (47:9)
7-11 mm hosszú, karcsú testű faj. Előtora vörös, fekete szárnyfedőinek válltájéka szintén vörös, rajtuk 2-2 fehér sáv fut keresztül. Magyarországon főként tűlevelű erdőkben fordul elő, de ilyen erdőkben mindenhol elterjedt és gyakori. A kifejlett bogár általában fatörzseken vadászik szúfélékre, amelyeket gyors lerohanás után kap el. A nőstény a tojásait fakéreg alá tojja, a lárvák a szúfélék járataiban élnek, ahol szúlárvákkal és bábokkal táplálkoznak. A fakéreg alatt bábozódnak be.
70. Trichodes apiarius (Linnaeus, 1758) – szalagos méhészbogár (47:8)
9-15 mm hosszú, kékesfekete színű állat, amelynek teste barnásfekete, felálló szőrökkel fedett (erre utal a genusz latin neve is). Szárnyfedői narancsvörösek, rajtuk 3-3 változó kiterjedésű, fekete, kékesfekete harántszalag húzódik keresztül. Az imágókkal főként napos, nyílt helyeken, erdőszegélyeken, virágos réteken találkozhatunk, ahol leginkább ernyős- és fészkesvirágzatúakon kisebb rovarokra vadásznak. Hazánkban mindenütt közönséges. A nőstények magányosan élő vadméhek (pl. Osmia spp., Megachile spp., Anthophora spp.) fészkébe rakják a tojásaikat, egyes irodalmi adatok szerint azonban olykor házi méhek (Apis mellifera) kaptáraiban is megtalálhatók. A bogarak rózsaszínű lárvái – amelyeknek utolsó potrohgyűrűje elszarusodott és villás – a méhek levetett lárvabőreivel és nektárral táplálkoznak, de valószínűleg elfogyasztják a méhek lárváit és bábjait is. A bebábozódra is a méhfészkekben kerül sor.
Család: Malachiidae – bibircses bogarak
Kisebb méretű lapos bogarak. Kültakarójuk lágy, a fej két oldalán szemeik eléggé kidomborodnak, lábaik hosszúak és vékonyak, szárnyfedőik hátrafelé kiszélesednek, a potrohszelvények száma 9-10 (ez ősibb típusú jelleg). Sajátságuk, hogy az előtor oldalából és az 1. potrohszelvény tövéből kétoldalt 1-1 kitűrhető szabálytalan hólyag van, amelyet az állat veszély esetén megtölt testfolyadékkal, így azok vöröslően kitüremkednek. Ezen képességüknek a támadók elriasztásában van szerepe. Valamennyien ragadozók (pl. levéltetvekre vadásznak), illetve részben virágporral táplálkoznak. Eddig mintegy 3000 fajukat írták le, amelyből kb. 40 él nálunk.
71. Malachius aeneus (Linnaeus, 1758) – bibircses bogár (47:5)
6-8 mm-es, fémeszöld színű állat, szárnyfedői vörösek, középen széles fémeszöld varratfolttal. Elsősorban réteken, erdei tisztásokon, kaszálókon vagy legelőkön találhatunk rá, ahol a virágokat látogatja.
Családsorozat: Cucujoidea
Család: Nitidulida – fénybogarak
A család képviselő nevüket onnan kapták, hogy hátoldaluk gyakorta sima és fényes (vagy éppen selyemfényű a szárnyfedőkre simuló finom szőrzet miatt). Kisméretű bogarak, testük lapított, csápjuk bunkós. Külalakjuk és életmódjuk nagyon változatos. Többségükben növényevők (ilyenkor főként virágporral, nektárral vagy más növényi részekkel, esetleg erjedő gyümölcsökkel táplálkoznak), azonban vannak köztük gombaevők, sőt dögevők (pl. Nitidula spp., Omosita spp.) és ragadozók (pl. Glischrochilus spp.) is. Világviszonylatban 3000, Magyarországon 130 fajuk ismert.
72. Meligethes aeneus (Fabricius, 1775) – repce-fénybogár (49:1)
Apró, 1,5-2 mm-es, kékes vagy zöldes fényben csillogó bogarak. A tavasszal az erdőszegélyekben, sövényekben lévő téli rejtekhelyeikről előbújó imágók nagy mennyiségben keresik fel a repcetáblákat. Itt a repce még ki nem nyílt bimbóját kívülről megfúrják, s azon túl, hogy így hozzájutnak a zsenge pollenszemekhez, minden magházba egy-egy tojást is leraknak. Az ugyancsak virágport fogyasztó lárvák a virágzás végén a talajba húzódnak és ott bebábozódnak. Nyár végére már az újabb generáció kifejlett egyedei is megjelennek, azonban csak táplálkozni fognak, az ő szaporodásukra is majd csak az áttelelésük után kerül sor. Fontos megjegyezni, hogy a repcét más fénybogárfajok is károsíthatják (pl. Meligethes viridescens, Meligethes coracinus), illetve, hogy a repce-fénybogár más növényfajokon (pl. keresztes- és fészkesvirágúakon) is táplálkozik.
Család: Coccinellidae – katicabogarak
Általában kisméretű, 1 cm-nél csak ritkán nagyobb fajok. Testük félgömbszerűen domború, csápjuk bunkós, állkapcsi tapogatóik laposak. Többségük élénk színű, sárga vagy piros alapon fekete foltokkal (vagy éppen fordítva), rajzolatuk igen változatos. Ez a katicák esetében aposzematikus színezet, ugyanis hemolimfájuk rossz ízű anyagokat (adaliin, occcinellin, propylein) tartalmaz, s azt a megzavart bogarak a lábízületeiknél kis cseppek formájában ki is tudják bocsátani (ezt reflektorikus vérzésnek hívjuk és egyes katica fajok akár fél méterre is képesek hemolimfájukat kispriccelni, ill. ilyenkor testfolyadékuknak akár tíz százalékát is kibocsáthatják). Ennek szerepe a ragadozók elriasztásában van. A családba tartozó fajok egy része növényevő (és így akár kártevő) vagy éppen gombaevő, de többségükben azonban a lárvák és az imágók is ragadozók és gyakran igen hasznosak, minthogy sok fajuk levéltetveket, pajzstetveket vagy éppen atkákat pusztít. Bár specialista, monofág fajokat nem ismerünk köztük, sőt gyakran még az afidofág fajok is fogyaszthatnak atkákat, lepke hernyókat, bogár lárvákat, rovartojásokat vagy éppen nektárt és pollent is, mégis a fajok zöme viszonylag szűk táplálékspektrummal rendelkezik és oligofágnak tekinthető. A lárvák bábozódására növények felszíni részén kerül sor és jellegzetességük, hogy az utolsó lárvabőrt védekezésképpen nem vetik le. A Földön eddig körülbelül 4500 fajukat írták le, amelyből Magyarországon is előfordul 100.
73. Coccinella septempunctata Linnaeus, 1758 – hétpettyes katica (49:6a-b)
Teste 6-8 mm hosszú, fekete. Narancssárga szárnyfedőin 3-3 teljes és 1-1 fél (de egy egész pöttyé összeolvadt) folt látható. Magyarországon mindenfelé előfordul. és nemigen válogat az egyes növénytársulások között. Az imágó és a campodeoid típusú lárva is levél- és pajzstetveket fogyaszt, de kisebb hernyókat is elpusztít. A nőstény a petéket 10-12 darabból álló csomókban levéltetű kolóniák közelébe rakja le, de általában csak lágyszárú növényekre. A lárvák kezdetben fekete, majd palakék színűek, sárga, narancssárga foltokkal tarkítottak. Hazánkban egy nemzedéke van. A telet már kifejlett állapotban vészelik át, s gyakran csoportosan húzódnak be valamilyen szélvédett, fagymentes helyre, sőt a nagyobb és jobb kondícióban lévő egyedek egészen nagy távolságokat is megtehetnek alkalmas telelőhelyeket keresve. A biológiai védelemben jelentős szerepet tölt be, Észak-Amerikába például be is telepítették.
74. Adalia bipunctata (Linnaeus, 1758) – kétpettyes katica (49:7a-b)
Az imágó 3,5-5,5 mm hosszú, kevésbé domború, teste fekete és az előtorának két oldalán 1-1 fehér sáv figyelhető meg. A törzs szárnyfedői sárgásvörösek 1-1 fekete folttal, előfordulnak azonban 4-7 pettyes, ill. sávozott és tiszta piros változatai is, sőt lehet teljesen fekete vagy fekete alapon 4 (vörös) pettyel rendelkező is, amely foltok közül 2 (1-1) a vállaknál, 2 (1-1) pedig a varratnál helyezkedik el. Hasonlóan az előző fajhoz, hazánkban szinte mindenhol közönséges, de előnyben részesíti a lombos erdőket, ahol mind az imágó, mind pedig a lárva főként levéltetvekre vadászik (ezen tulajdonsága ill. hasznossága miatt Észak- és Dél-Amerikába is betelepítették). Nálunk általában egy évben egy vagy két nemzedéke van, de néha a harmadik, csonka nemzedék is megjelenhet. A kifejlett egyedek telelnek át (gyakran lakóházakba húzódva).
75. Psyllobora vigintiduopunctata (Linnaeus, 1758) – huszonkétpettyes katica (49:11)
3-4,5 mm hosszú, sárga alapszínű állat, előtorán 5, a szárnyfedőin 11-11 fekete folt figyelhető meg. Az egyik leggyakoribb katicabogarunk, nedves réteken, nádasok szélén közönséges. A lárvák és a kifejlett bogarak is lisztharmatgombákkal táplálkoznak, ill. esetenként levéltetveket is fogyaszthatnak. A telet az imágók fák kérge alatt, száraz fűcsomók és a talaj közelében lévő növényi részek között vészelik át.
76. Subcoccinella vigintiquatorpunctata (Linnaeus, 1758) – lucernaböde (49:5)
3-4 mm hosszú faj. Finoman szőrös, barnásvörös szárnyfedőin 12-12 fekete folt látható. Hártyás szárnyai néha csökevényesek. A lárva és az imágó is növényevő, pillangósvirágúakon és szegfűféléken tömeges lehet, ill. a lucerna, és a vörös here, valamint más takarmánynövények leveleit károsíthatja. Évente 2-3 nemzedéke jelenik meg. Az imágók az átteleléshez a talajba húzódnak.
Család: Mordellidae – marókák
Általában kistermetű, selyemfényű, sötét színű bogarak. A fej a szemek mögött egyenes vonalú, oldalszegélye éles és a halánték hiányzik. Szemeik nagyok és recézettek, csápjuk 11 ízből áll. Lábfejeik száma: 5-5-4. A szárnyfedők hátrafelé keskenyednek. A farfedő hosszú, hegyes, hátrafelé irányuló tövist képez. A kifejlett bogarak főleg virágokon találhatók, veszély esetén sajátos, bukfencező mozgással vetik le magukat a növényről, és esetleg még esés közben szárnyra kelnek. Lárváik korhadt fában, dudvaszárakban vagy éppen gombákban fejlődnek. Az eddig megismert 1200 maróka fajból Magyarországon 140 fordul elő.
77. Variimorda villosa (Schrank, 1781) – szalagos maróka (51:4)
5,5-8,5 mm-es faj, amely hazánkban elterjedt, olykor tömeges. A kifejlett egyedekre napsütéses időben nagy számban találhatunk rá virágokon, főleg ernyősvirágzatú növényeken, ahol a gyenge növényi részekkel táplálkoznak. A kis lárvák virágokba, elgombásodott fákba, száraz fatörzsekbe fúrják be magukat.
