Családsorozat: Chrysomeloidea
Csoport: Holometabola – Teljesátalakulású rovarok
Rendsorozat: Neuropterida
Rend: COLEOPTERA - bogarak
Alrend: Polyphaga
Családsorozat: Chrysomeloidea
Család: Cerambycidae – cincérek
Általában karcsú testű, hosszú végtagú bogarak, melyeknek 11-12 ízű csápja sokszor igen hosszú, akár még a test hosszának többszöröse is lehet. Rágóik erősek. Magyar nevüket onnan kapták, hogy zavarás esetén az imágók cincogó, cirpelő hangot hallatnak. Ekkor az előtort a középtoruk reszelőlapjához dörzsölik vagy a hátsó lábaikat a szárnyfedők szélén húzzák végig („hegedülnek”). Sokszor nagyméretű és színpompás bogarak, pl. a világ legnagyobb bogara, az óriás cincér (Titanus giganteus) is ebbe a családba tartozik. Részben dekoratív mivoltuknak köszönhetően is, de számos hazai fajuk élvez törvényes oltalmat. Hát-hasi irányban lapított lárváik lábai hiányoznak vagy a 3 pár tori láb erősen csökevényes, testük gyengén szklerotizált, fejük azonban kemény és erős. A fajok többségének lárvái fában fejlődnek, s abba kanyargós járatokat vájnak. Mivel a cincérek elhalt, pusztulófélben lévő vagy élő fában is rághatnak, gyakran károkat is okozhatnak (bár a már beépített faanyagban csak kevés faj telepszik meg, ugyanis sok esetben csak az egy évnél nem régebben elpusztult faanyagban élnek). Az, hogy a xilofág lárvák a fa melyik részében fejlődnek, milyen a rágásképük és, hogy milyen az alakja a röplyukaknak, sok esetben faji szintű határozóbélyeg is lehet. Tápnövényeikhez sokszor nem ragaszkodnak, sok közöttük a polifág faj. Fejlődésüket gyakorta évekig elhúzzák. Bizonyos cincérfajok lágyszárú növények gyökerében, szárában, vagy levélnyelében fejlődnek. Az imágók főleg virágporral vagy sebesült fák kifolyó nedvével táplálkoznak, ill. sok esetben kifejletten már nem vesznek magukhoz táplálékot. A világon mintegy 30000 fajuk ismert, s közülük 220 nálunk is előfordul.
78. Rutpela maculata (Poda, 1761) – tarkacsápú karcsúcincér (54:6)
14-20 mm hosszú, fekete színű állat, amelynek szárnyfedőjén sárga foltok vannak, rajzolata változékony. A csápok ízeinek tövei a 3. íztől kezdődően sárgák, ill. részben a lábak is sárgásak. A hímek hátulsó lábszárának belső oldalán (középen és a végén) hegyes fog található. A bogár alakja karcsú, mert a szárnyfedők hátrafelé elkeskenyednek. Magyarországon főként domb- és hegyvidéken fordul elő, ahol az egyik leggyakrabban szemünk elé kerülő cincér. A kifejlett egyedekkel elsősorban napsütötte erdei utak mentén, az erdőszegélyben ill. erdei tisztásokon találkozhatunk, ahol különböző lágyszárúak virágain táplálkoznak. A lárvák többnyire lombosfák, ritkábban fenyőfélék kidőlt törzsében, száraz tuskóiban fejlődnek. Védett!
79. Rhagium sychophanta (Schrank, 1781) – tölgyes tövisescincér (54:10a-b)
Fekete teste 15-26 mm hosszú és sárga színű, helyenként foltokba tömörödő szőrökkel sűrűn fedett. A szárnyfedőkön 2-2 vöröses színű harántcsík figyelhető meg, válluk széles. Szemei mögött a halánték erősen fejlett, csápjai viszonylag rövidek és vastagok. Előhátának két oldalán hegyes tüskéket találunk (erről kapta magyar nevét is). Hegy- és dombvidéki állat, melegkedvelő és elsősorban tölgyesekben akadhatunk rá, ahol a lárvák különböző tölgyfajokban (Quercus spp.) élnek, bár kifejlődhetnek nyír (Betula spp.), éger (Alnus spp.) és gesztenyefajokban (Aesculus spp.) is. Fejlődése két évig tart, a lárva a fák kérge alatt fejlődik és bábozódik be.
80. Cerambyx cerdo Linnaeus, 1758 – nagy hőscincér (54:11a-b)
24-55 mm hosszú, fekete alapszínű faj, de a ráncolva pontozott szárnyfedők sötétbarnák, végük világosabb, vörösbe hajló. Csápjai igen hosszúak, a nagyobb példányoknál akár a 10 cm-t is elérhetik, a hímnél hosszabbak és vastagabbak. Hazánk tölgyeseiben mindenfelé előfordulhat, de főleg öregebb állományokban akadhatunk rá, minthogy a nőstény még lábon álló, de már részben elpusztult tölgyfákba (Quercus spp.), ritkábban szelídgesztenyébe (Castanea sativa) rakja tojásait. Lárvája 3-4 évig fejlődik a fák törzsében, ahol gyakran ujjnyi vastag járatokat váj. Először csak a fa élő és elhalt részeinek határán rág, majd mélyen behúzódik a törzs belsejébe és végül ott is bábozódik be. A kifejlett bogár alkonyat táján aktív, a nappalt fák törzsén tölti, vagy a fában lévő járataiban pihen, ahonnan csak hosszú csápjai nyúlnak ki. Fák kicsorgó nedveivel táplálkozik. Az öreg tölgyfák ritkulásával a nagy hőscincér állományai is erősen fogyatkoznak. Védett!
81. Cerambyx scopolii Fuessly, 1775 – kis hőscincér (54:12)
Az előző fajhoz hasonló, de annál kisebb, 18-28 mm hosszú, fekete színű cincér. Minthogy a kifejezetten nappal aktív imágók virágporral, nektárral és fák kicsorgó nedveivel táplálkoznak, a meleg nyári napokon gyakran galagonya (Crataegus monogyna), kökény (Prunus spinosa), kányabangita (Viburnum opulus), bodza-félék (Sambucus spp.) stb. virágai között lelhetők fel. Lárvája a beteg, elhalt fák pl. tölgy (Quercus spp.), gyertyán (Carpinus betulus), bükk (Fagus sylvatica), szelídgesztenye (Castanea sativa), gyümölcsfák stb. kérge alatt fejlődik, az élő fában nem tesz kárt. A lárvát elől pajzs fedi, testén párhuzamosan futó bordarajzolat látható. 2-4 év alatt fejlődik imágóvá.
82. Rosalia alpina (Linnaeus, 1758) – havasi cincér (54:4)
Teste 16-38 mm hosszú, kékesszürke. Előhátán 1, szárnyfedőin általában 3-3 fekete folt van, de mintázata igen variábilis lehet. A csápok igen hosszúak, rajtuk az ízek fekete szőrpamacsokban végződnek. A Kárpátok bükköseiben általánosan elterjedt, hazánk középhegységeinek magasabb pontjain szórványosan fordul elő, bár helyenként gyakori is lehet. Lárvája a bükkfa (Fagus sylvatica) öreg, sérült vagy kidőlt törzsében rág, de alkalomadtán gyertyánban (Carpinus betulus), hársban (Tilia spp.) és juharban (Acer spp.) is megélhet. 2-3 évig fejlődik. A röplyukai oválisak. A kifejlett imágó a nyár derekán, a forró déli órákban a fák fölött röpdös, vagy a fatörzseken mászkál. Védett!
83. Plagionotus arcuatus (Linnaeus, 1758) – bársonyos darázscincér (55:3)
10-12 mm hosszú, hengeres testű, fekete alapszínű faj, amelynek csápjai és lábai nagyrészt sárgák, ill. fején, előhátán és a szárnyfedőkön is – változatos megjelenésű – sárga mintázat figyelhető meg. Így az állat összességében egy darázsra emlékeztet (magyar nevét is innen kapta). Csápjai a testénél valamivel rövidebbek. Magyarországon elterjedt és tölgyesekben, farakások körül verőfényes napokon helyenként gyakori. A nőstény a nyár elején fakéreg repedéseibe rakja a tojásait. Elsősorban tölgy fajokban fejlődik, de pl. bükkfában (Fagus sylvatica), fűz- (Salix spp.) és nyírfajokban (Betula spp.) is megél. A kikelő lárvák eleinte csak a kéreg alatt rágnak, később a fa mélyebb részeibe is behatolnak. A járat végén horog alakú kamrát készítenek, bábbá alakulnak, amelyekből a kikelő bogarak a tojásdad alakú röpnyílásokon keresztül a következő év nyarán jönnek elő.
84. Carinatodorcadion aethiops (Scopoli, 1763) – fekete gyalogcincér (55:9)
Fekete teste 15-26 mm hosszú és ezzel hazánk legnagyobb gyalogcincére. Mint a gyalogcincérek általában, ez a faj is röpképtelen, hártyás szárnyai hiányoznak, szárnyfedői összenőttek. Száraz réteken, töltésoldalakon kora tavasszal és a nyár elején helyenként gyakori. Az imágó lágyszárúak leveleit rágcsálja, de nem nagyon táplálkozik. Lárvája füvek gyökerét rágja.
85. Pedestredorcadion scopolii (Herbst, 1784) – nyolcsávos gyalogcincér (55:12)
10-13 mm hosszú, fekete alapszínű állat, amelynek szárnyfedőin 4-4 fehéres, hosszanti lefutású sáv figyelhető meg. Lábai és csápjai feketék. Alföldi és dombvidéki területeken, s főleg kötött talajokon egyaránt elterjedt, száraz gyepek, legelők közelében helyenként gyakori.
86. Hylotrupes bajulus (Linnaeus, 1758) – házi cincér (55:5)
Hossza 8-20 mm. Lapos teste fekete vagy barna színű, szürkésfehér szőrzettel fedett, csápjuk rövid és vékony, lekerekített előtorát 2 fényes kiemelkedés díszíti. A nőstények hosszú tojócsöveikkel rakják le 50-200 db tojásukat. A lábatlan lárvák a száraz, sok esetben feldolgozott fenyőfélékben élnek, s így bekerülhetnek a házakba is, ahol különösen tetőgerendákban gyakoriak, furkálásukkal abban komoly károkat okozva. Fejlődési ideje 3-14 évig tart, annak hossza a faanyag nedvességtartalmának
87. Morimus funereus Mulsant, 1862 – gyászcincér (55:6)
20-38 mm hosszú, szürke színű faj, szárnyfedőin 2-2 fekete folt látható. Hártyás szárnyai visszafejlődtek, szárnyfedői összenőttek, röpképtelen. Előtorának két oldala 1-1 tüskeszerű kinövést visel. Vállai szélesek, szárnyfedői hátrafelé elszűkülnek. Ez a mediterrán elterjedésű faj középhegységeink déli fekvésű bükköseiben fordul elő, az ország nyugati felében gyakoribb. Lárvája a bükk (Fagus sylvatica), gyertyán (Carpinus betulus) és a tölgy (Quercus spp.) tönkjeiben, gyökerei között él, de néha rezgőnyárban (Populus tremula) és hárs (Tilia spp.) fajokban is fejlődhet. Mivel csak az öreg beteg fákat károsítja, így erdőgazdasági szempontból közömbös. Az imágó alkonyatkor aktív, de néha, árnyasabb helyeken napközben is előbújik, és a tuskókon, farakásokon pihen. Védett!
Család: Chrysomelidae – levélbogarak
Változatos megjelenésű, de többnyire zömök, erősen domború hátú bogarak. Legtöbb fajuk élénk színű, sokszor fémfényű, s ez gyakran aposzematikus színezet, utalván a tulajdonosuk mérgező sajátságára. A csápok viszonylag rövidek, az ízek száma általában 11 (a nőstényeknél többnyire valamivel kisebb hímek csápjai hosszabbak). Imágóik kizárólag növényevők, de a lárvák között lehetnek állati eredetű szervesanyagot fogyasztók is. Az eruciform lárvák a levélzetet, a növények szárát rágják (vannak közöttük aknázók is), az imágók a gazdanövény leveleit fogyasztják. Sok fajuk mezőgazdasági kártevő. Fajokban igen gazdag család, világviszonylatban 37000 fajukat ismerjük, s közülük 650 Magyarországon is előfordul
88. Chrysomela populi Linnaeus, 1758 – nagy nyárlevelész (57:8a-b)
10-12 mm hosszú állat, szárnyfedője vörös (a varratszögletben 1-1 kisméretű, fekete folttal), feje és előháta zöldeskék. Magyarországon fűz- (Salix spp.) és nyárfaféléken (Populus spp.) szinte mindenütt megtalálható. A nőstény narancssárga tojásait 20-30-as csomókban a levelek fonákjára ragasztja. Egy nőstény akár ezernél is több tojást is lerakhat. Az egy hét múlva kikelő kis lárvák feje és lába fényes fekete, testük szürkésfehér, hosszú sorokba rendezett fekete pettyekkel és szemölcsökkel (ezekből érintésre riasztó hatású anyagot választ ki). A kifejlett bogár és a lárva egyaránt a gazdanövény leveleit fogyasztja, de amíg a fiatal lárvák csak a levelek felszínét hámozgatják, addig az idősebb lárvák és a kifejlett bogarak a teljes levéllemezt elfogyasztják, s csak a főbb ereket hagyják meg. Kedvező körülmények között évente akár 3-4 nemzedék is kifejlődhet. Kártétele fiatal füzesekben, nyárasokban, csemetekertekben tetemes lehet, ugyanis a talajban, az avar alatt, vagy éppen kövek között áttelelő imágók már kora tavsszal megjelenhetnek és ilyenkor lerágják a fiatal fák rügyeit.
89. Leptinotarsa decemlineata (Say, 1824) – burgonyabogár (57:2a-b)
Teste 5,5-11 mm, szárnyfedőin általában szalmasárga alapon 5-5 hosszanti, fekete sáv van, fején és előhátán pedig sötét foltok találhatók, de fekete vagy éppen sárga egyedek is előfordulhatnak. Ennek a melegigényes fajnak az őshazája Mexikó, innen került az USA-ba, Colorado sziklás területeire, ahol a vad Solanum rostratum fajon élt. Amikor itt 1850 körül termeszteni kezdték a burgonyát, arra is áttelepült. Az ember ezután mindenfelé széthurcolta, s bár Európában eleinte sikerült megfékezni terjedését az első világháború lehetetlenné tette a hathatós védekezést. Az így rohamosan terjeszkedő faj 1947-ben már hazánkban is megjelent. A burgonya mellett más vadon növő vagy termesztett növényeken, pl. a paradicsomon, de akár még a fiatal nyárasokban is jelentős károkat okozhat. A nőstény 90-100 petét rak a burgonya levelére. A belőlük kifejlődő lárvák eleinte halványsárgák, később a vedlések előtt vörösek, a vedlések után pedig narancssárgák lesznek. Az egyes vedlések után a levedlett lárvabőrt elfogyasztják. A lárvák szinte megállás nélkül esznek, s tömeges elszaporodásukkor csak a vastagabb levélerek és a csupasz szárak maradnak meg. A lárvák jelenlétét egyébként a burgonyaleveleken levő, tintafolt szerű, sötét ürülékük is elárulja. A lárvák a petéből való kikelésüktől számított 19-29 nap múlva már be is bábozódnak, de addig a kikelési tömegükhöz viszonyítva a testsúlyuknak 214-szeresére gyarapodnak, miközben 0,8 g levelet fogyasztanak el. A talajban bábozódnak, s a talaj hőmérsékletétől függően a bábállapot 5,5-12 napig tart. A faj kártételét csak fokozza, hogy kétnemzedékes (áttelelő és nyári nemzedéke is van), s így a burgonya levelein a bogár és a lárva egyidejűleg is előfordul. Továbbá a bogarak terjeszthetik a gazdanövény vírusait is.
90. Clytra laeviscula Ratzeburg, 1837 – fűzfa-zsákhordóbogár (57:3)
8-11 mm hosszú, hengeres testű, fekete alapszínű bogár, amelynek szárnyfedői narancssárgák 1-1 fekete vállfolttal és 1-1 nagy, széles középen keresztbe futó sávval. Hazánkban mindenfelé előfordul, fűz (Salix spp.) és nyárfélék (Populus spp.) leveleit fogyasztja, de néha galagonyán (Crataegus spp.), kökényen (Prunus spinosa), nyíren (Betula spp.), tölgyön (Quercus spp.), kőrisen (Fraxinus spp.) és mogyorón (Corylus spp.) is megjelenhet. A májusban, júniusban rajzó bogár a frissen lerakott tojásait saját ürülékével veszi körbe ( és hangyafészkekbe csempészi, vagy egy ágról a hangyabolyokra ejti. Az itt. kikelő lárvák „zsákjaikat” nem hagyják el, húsevők és a hangyák által a fészekbe cipelt rovarok tetemeiből, ill. az elhullott hangyák testéből táplálkoznak.
91. Donacia simplex Fabricius, 1775 – gyakori sásbogár (56:1)
7-10 mm hosszú, fémeszöld vagy kékeszöld színű bogarak. Homlokukon egy mély középbarázda található, s előtoruk durván pontozott. Vizenyős területeken mindenfelé megtalálhatók, s általában vízben álló növények, főleg savanyúfüvek (sás, káka, gyékény, szittyó stb.) és vízben úszó növények leveleit, ritkán virágját rágják. A nőstények petézni a víz alá húzódnak (ott hosszabb ideig kibírják) és tojásaikat a tápnövény vízalatti szárára rakják. A kikelő lárvák is a vízfelszín alatt maradnak, még levegőt venni sem jönnek föl, hanem a potrohuk végén található kampók segtségével megszúrják a növények szárát, s így szerzik (azok levegőztető szövetéből) a szükséges levegőt.
92. Cassida nebulosa Linnaeus, 1758 – pajzsos labodabogár (57:11)
Teste 6-7 mm hosszú, lapos és széles, sárgásbarna szárnyfedőin apró fekete pettyek vannak. A kifejlett bogarak a répa kártevői, de más fajokat, pl. a labodákat (Atriplex spp.) is megrághatják. A faj egyedei imágó alakban telelnek át. A nőstény kora tavasszal tojásait nyálkával borított kis csomókban a gazdanövény leveleire rakja. Sárgászöld lárváira jellemző a testük végén megfigyelhető hosszú farokvilla, amelyre rágyűrik előzőleg levetett lárvabőreiket, majd rákenik ürüléküket. A potroh végét felhajlítják, a farokvillát előre és magukfölé tartják. Ezen viselkedésüknek feltehetően a rejtőzködésben van szerepe. A növényevő lárvák a répa levelein jellegzetes lyukakat rágnak.
93. Chaetocnema concinna (Marsham, 1802) – keserűfű földibolha
Apró termetű, 1,5-2,3 mm hosszú, bronzos vagy zöldes rézszínű, fényes bogarak. Lábaik vörösessárgák, combjaik feketék. A combok megvastagodtak, segítségükkel az állatok ugrani is tudnak (akár 50-06 cm-re is). Hazánkban elterjedt, gyakori faj. Növényevő, tápnövényei sóska (Rumex spp.), keserűfű (Polygonum spp.) és rebarbara (Rheum spp.) fajok. Az imágók a leveleket, a lárvák a gyökereket fogyasztják.
94. Bruchus pisorum (Linnaeus, 1758) – borsózsizsik (58:2)
4,5-5,7 mm hosszú, kisméretű bogár (bár a hazai zsizsikek között kifejezetten nagynak számít). Fekete testét rozsdásszürke és fehér pikkelyek borítják. Farfedőjének csúcsa előtt két nagyméretű, sötét folt található. Egyébként zömök testfelépítésű állat, amelynek az előtornál jóval keskenyebb feje (ami a csápok tövénél meghosszabbodott) lehajlik. A szemek nagyok, szegélyük a csáp tövénél mélyen kikanyarított, s a fej körvonalából kiállnak. A szárnyfedők a potroh végét nem fedik be. Az eredetileg Észak-Amerikából származó borsózsizsik a borsó veszedelmes kártevője lehet, ugyanis a nőstény tojásait a még kicsi borsóhüvelyekre rakja (összesen 130-170-et). Innen a lárvák a borsószemek belsejébe hatolnak és ott fognak fejlődni, rágni. Egy borsószem mindig csak egy lárvát rejt. Érdekessége, hogy a lábatlan lárvák a bábozódás előtt belülről, kör alakban kirágják a magok héját, ugyanis az imágók szájszervei viszonylag gyengék és a frissen kikelt bogarak nem lennének képesek kirágni magukat a borsóból. A magot elhagyó bogár még abban az évben párzik, de a tojások lerakására majd csak a következő évben kerül sor. A kifejlett bogarak virágok porzóival, termőivel táplálkoznak. Fontos megjegyezni, hogy a zsizsik megnevezés a magyar nyelvben nemcsak az ide tartozó levélbogarak sajátja, ugyanis néhány kártevő ormányosbogárfajt (pl. gabonazsizsik – Calandra granaria) is így nevezhetnek, bár az ő esetükben a zsuszók név használata is elterjedt.
