Családsorozat: Hydrophiloidea és Staphylinoidea

Innen: Állatrendszertan-wiki

Csoport: Holometabola – Teljesátalakulású rovarok

Rendsorozat: Neuropterida 

Rend: COLEOPTERA - bogarak

Alrend: Polyphaga

Családsorozat: Hydrophiloidea

Család: Hydrophilidae – csíborok

Általában többé-kevésbé áramvonalas testű bogarak, amelyek közös sajátsága a 6-9 ízből álló csáp, ahol az utolsó 3-5 íz bunkóvá tömörül, az igen hosszú állkapcsi tapogatók, amelyek általában 4 ízűek és az 5-5-5 lábfejíz szám. Bár a csíborokat is általában vízibogarakként ismerjük, mégis számos fajuk nedves, terresztris környezetben él. Így rájuk akadhatunk vízparti hordalék vagy nedves, korhadt avar között is, sőt bizonyos fajokkal leginkább friss trágyakupacokban találkozhatunk (pl. Spaeridium spp., Cercion spp.). A vízi fajok többnyire rossz, néha jó úszók. A 3. és néha a 2. pár láb úszólábbá módosult, és a 3. lábpárukat felváltva mozgatják. Levegőtartalékukat a hasoldalt borító víztaszító szőrtakaróban tárolják. Levegővételkor a szőrözött csápjukat dugják ki a vízből, és ennek segítségével juttatnak levegőt a hasoldalukra. Az imágók többnyire bomló növényi anyagokkal táplálkoznak, esetleg dögevők, a lárvák viszont ragadozók. Világszerte mintegy 2000 csíbor faj ismert, ebből mintegy 70 faj él nálunk.


16. Hydrophilus piceus (Linnaeus, 1758) – közönséges óriáscsíbor (42:9)

Teste 35-50mm hosszú, ovális, fényes fekete olajzöldes árnyalattal. Növényekkel dúsan benőtt állóvizekben él, jól úszik, éjszaka repül. Az imágó növényi eredetű anyagokkal táplálkozik; az akár 6 cm-esre is megnövő lárva vízicsigákat, rovarlárvákat, legyengült halivadékokat fogyaszt. A nőstény a petéknek növényi törmelékek, levéldarabkák felhasználásával felfelé kürtőszerűen elkeskenyedő tokot (cocont) készít, majd azt úgy ragasztja vízinövényekre, hogy a kürtő a víz fölé érjen.


Család: Histeridae – sutabogarak

Testük a szokásosnál jóval keményebb, fényes és sima; nyugalmi állapotban a végtagok a test megfelelő mélyedéseibe simulnak. Csápjuk térdes, szárnyfedőik kissé megrövidültek. Többnyire rejtett életmódú kis bogarak, amelyek közül még a legnagyobbak mérete sem haladja meg a 2cm-t. Hazánkban legtöbbször bomló növényi törmelékek között, tetemek és trágyakupacok körül, illetve madár- és emlősfészkekben akadhatunk rájuk, minthogy az említett helyekre tojásrakási célzattal érkező rovarokra, valamint az itt fejlődő lárvákra, pl. légynyüvekre vadásznak. Persze a fent említett helyeken kívül másutt is találkozhatunk velük, hiszen például a nálunk is előforduló lemez-sutabogár (Hololepta plana) a fák kérge alatt vadászik szúfélékre. A fajok (világviszonylatban 3000, Magyarországon 110) többsége tehát kimondottan ragadozó.


17. Hister quadrimaculatus Linnaeus, 1758 – közönséges sutabogár (46:12)

7-11mm hosszú, lapos testű, fényes fekete bogár, amelynek szárnyfedőjén 2-2 vörös folt található. Magyarországon mindenfelé előfordul. Leginkább a nyílt helyeken, a talajon mászkáló példányaira akadhatunk rá, vagy éppen trágyakupacok és dögök környékén jelenik meg, ahol többnyire légynyüvekre vadászik.

Családsorozat: Staphylinoidea

Család: Staphylinidae – holyvák

Gyors mozgású, nagyrészt apró termetű, általában megnyúlt testű, sötét színezetű, jól repülő bogarak. A szárnyfedők legtöbbször megrövidültek, s így általában csak az első 2 potrohszelvényt takarják. Ennek következtében a potroh hátlemezei erősebben szklerotizáltak. Mozgékony potrohuknak köszönhetően szűk helyeken is könnyen mozognak A hártyás szárnyak erezete speciális, staphylinoidea típusú. Néhány holyvafajnak pontszemei is lehetnek. Csápjuk lehet fonalas, gyöngysorszerű vagy bunkós, illetve szabálytalan alakulású is. A lábfejízek száma 5-5-5 és 3-3-3 között változhat. Legtöbbször campodeoid típusú lárvájuk. Bábjuk a többi bogárhoz hasonlóan általában szabadbáb, de néhány fajuknál múmiabáb figyelhető meg. A potrohuk végén riasztó szagú váladékot termelnek, amelyet akár ki is lövellhetnek, s ez a ragadozók elriasztásában játszik szerepet. Főleg ragadozók, de előfordulnak bomló rothadó anyagokkal táplálkozók, valamint gombaevők is közöttük (a bogarak között ugyancsak ritkának számító parazita és parazitoid életmódú fajaik is vannak). Többnyire avarban, talajban élnek. A család fajokban igen gazdag, mintegy 35000 faj ismert, amelyek közül hazánkban is mintegy 1300 faj fordul elő.


18. Staphylinus caesareus Cederhjelm, 1798 – aranysúlytásos holyva (46:9)

Teste 16-23mm hosszú. Szárnyfedői és lábai vörösek, teste többi része fekete, helyenként aranysárga szőrfoltokkal tarkított. Magyarországon a nyílt, nem túl száraz helyeken elég gyakori, így legelőkön, földutakon is gyakran összefuthatunk vele. Avarban, dögökben vagy pl. trágyában élő rovarokkal és azok lárváival táplálkozik. Jól repül.


19. Ocypus olens (O. Müller, 1764) – bűzös holyva (46:8)

18-32mm testével Közép-Európa legnagyobb termetű holyvája. Sík-, és dombvidéken egyaránt megjelenik, ahol erdős vidékeken, kövek alatt, avarban vadászik kisebb rovarokra.


20. Paederus riparius (Linnaeus, 1758) – közönséges partiholyva (46:11)

7-8mm hosszúságú, élénk színezetű, karcsú testű bogár. Feltűnő megjelenésük arra a maró hatású folyadékra figyelmeztet, amelyet veszély esetén a potrohuk végén lévő mirigyeikből akár ki is tudnak lövellni, és az az ember bőrére jutva fájdalmat kelt. Vízfolyások, állóvizek partján, nedves környezetben fordul elő, ahol főként a talajon futkározik, de az alacsonyabb növényzetre is felmászik. Ragadozó.


Család: Silphidae – dögbogarak

Testük lapos, fénytelen és többnyire elég nagy. Csápjuk vége általában bunkóban végződik. A szárnyfedők a potrohnál legfeljebb csak kissé rövidebbek, a potrohszelvények elég mozgékonyak. Néhány fajnál az előtor hátlemeze fejlett, a fejet is takarja. Színük általában fekete, az ettől eltérőek szárnyfedőin főleg narancssárga rajzolatok figyelhetők meg. Valamennyi lábfejük 5 ízből áll. Többségük dögevő, de vannak köztük ragadozók és növényevők is. Lárvájuk campodeoid típusú. A világon 175, hazánkban pedig 20 fajuk él.


21. Nicrophorus vespillo (Linnaeus, 1758) – közönséges temetőbogár (46:2)

Teste 12-23mm hosszú, fekete, s a helyenként (pl. a csápbunkókon) meglévő sárgásbarna szőröktől eltekintve csupán szárnyfedőin húzódik keresztül 2-2 narancssárga harántsáv. Hazánkban mindenütt közönséges, kedveli a nyílt területeket, mezőket. Az elhullott állatokat (kisemlős, madár, béka, stb.) csapatosan szállják meg, ám azok tetemeit csak a legerősebb pár veszi birtokba. Ezután egy alkalmas helyen kiássák a tetem alól a földet, így az a talajba süllyed. Ásás közben a bogarak igyekeznek az elhullott állat kiálló részeit mindinkább annak testéhez simítani, így végül az már csak egy gombóchoz fog hasonlítani. A dögöt 2-3 óra alatt (ennyi idő alatt fejezik be munkájukat) akár 10 cm mélyre is lesüllyeszthetik. Párosodás után a nőstény elkergeti a hímet, majd lerakja tojásait a döghöz vezető járat falába ásott kis kamrácskákba. Tojásrakás után az állati tetembe egy tölcsér alakú krátert váj (ekkor eszik először), s ezt emésztőnedveivel itatja át. Amikor már eléggé átitatódott a tetem a krátert egy a saját ürülékéből készített „kupakkal” zárja le. A peterakástól számított 5. napon kikelő lárvákat cirpelő hangot hallatva az előemésztett táplálékhoz csalogatja, és rendszeresen eteti (az etetések 10-30 percenként ismétlődnek, s egy-egy ilyen alkalommal 5-6 lárvát tud megetetni a nőstény). Az anya előemésztett tápláléka nélkülözhetetlen a lárvák teljes kifejlődéséhez. A temetőbogarak gyors fejlődésére jellemző, hogy fajonként változóan, de a kikeléstől számított 7-12 nap múlva már a bábozódáshoz kezdenek a lárvák. A bábozódás is a talajban megy végbe. A bábok vagy áttelelnek, vagy kb. 12 nap múlva kikelnek az újabb imágók.


22. Silpha obscura Linnaeus, 1758 – közönséges dögbogár (46:6)

13-17mm-es, matt fekete, enyhén bordázott szárnyfedőjű bogár. A lárva és a kifejlett bogár is ugyanazt eszi, azaz dögöt fogyaszt, de csigákat, férgeket, rovarlárvákat is zsákmányul ejt; néha azonban kultúrnövényeket, főként a cukorrépát is károsíthatja. Érdekes a párzásuk, mikoris a nőstény hátán lévő hím megragadja párjának csápjait, mintha kantárt tartana.


23. Oiceoptoma thoracicum (Linnaeus, 1758) – vörösnyakú dögbogár (46:4)

Hossza 11-17mm. Elsősorban hegyvidéki területekre jellemző faj, amely dögön állati, ürüléken, rothadó növényi és állati anyagok környékén gyakran közönséges.


24. Dendroxena quadrimaculata (Scopoli, 1772) – négypettyes dögbogár (46:7)

Teste 11-15mm hosszú, fényes fekete, ám az előhát két oldala, valamint a szárnyfedők barnássárgák, ill. a szárnyfedőkön 2-2 fekete folt is található. Lombos fákon, bokrokon, főleg tölgyesekben él. Ragadozó. A lárva is és az imágó is lepkehernyókkal táplálkozik, így elfogyasztja pl. a gyapjaslepke (Lymantria dispar) és a tölgy búcsújárólepke (Thaumetopoea processionea) hernyóit is.