Kétéltűek

Innen: Állatrendszertan-wiki

Osztály: AMPHIBIA – Kétéltűek

    • az első szárazföldi életmódhoz is alkalmazkodott gerincesek (a devonban jelentek meg)
    • poikolotherm állatok → az optimális testhőmérséklet eléréséhez napoznak, illetve ha túlmelegednek, akkor árnyékos, nyirkos helyre húzódnak; száraz, meleg időszakban nyári álomba merülnek, míg fagyos időben hibernálódnak (pl. földi üregekben, iszapban)
    • tüdejük belső felülete nem túl nagy, ezért igen fontos a bőrlégzés, sőt, szájüreg nyálkahártyája is részt vesz a gázcserében
    • bőrük többrétegű, gyengén elszarusodó laphám → nem nyújt védelmet a kiszáradás ellen (viszont a vízfelvétel jelentős része a bőrön keresztül történik) → vizes, nyirkos, párás környezetben aktívak
    • a gyenge elszarusodás kompromisszum: a szárazföldi élethez való alkalmazkodás eredménye a bőr felső rétegének elszarusodása, mely a mechanikai hatások elleni, és valamennyire a kiszáradás elleni védelmet is biztosítja ↔ a vastag szaruréteg megakadályozná a bőrlégzést
    • az irharétegben nyálkatermelő és méregmirigyek (fertőzésekkel és ragadozókkal szembeni védelem, zsákmányszerzésre nem használják) → kézbevétel után ajánlott az alapos kézmosás, addig kerülni kell a nyálkahártyák érintését; a hazai fajok közül különösen igaz ez a foltos szalamandrára, az unkákra és a varangyokra
    • széles alapú koponyájuk két nyakszirti bütyökkel kapcsolódik az első nyakcsigolyához
    • szívük két pitvarból és egy kamrából áll
    • kloákájuk van
    • a mellső végtagfüggesztő öv nem kapcsolódik csontosan a gerincoszlophoz, de a hátsó igen
    • a legtöbb faj vízbe rakja a poliszaharidokban és mukoproteinekben gazdag, többrétegű kocsonyás burokkal körülvett petéit
    • az összes hazai faj szaporodási időszaka tavaszra esik, bár az unkák később is szaporodhatnak még (lásd ott)
    • legtöbb fajnál metamorfózis: lárva (vízben él, kopoltyúja és oldalvonalszerve van) → szaporodóképes, kifejlett egyed (általában valamennyi időt a szárazföldön tölt, és tüdővel lélegzik)
    • mint nevük is mutatja, lárváik általában vízben fejlődnek, míg kifejlett korban több-kevesebb időt a szárazföldön töltenek; ez a hazai fajokra mind igaz, de ismertek kivételek mindkét irányban (tehát vannak a vizet kifejletten el nem hagyó, illetve lárvakorban az anyjuk testében fejlődő fajok is)
    • a vízben tartózkodó egyedek általában jobban ki vannak téve a ragadozóknak, mint a szárazföldön könnyen elrejtőző példányok
    • jellemzően ragadozók, ami általában a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden általuk elfogható (az élőhelyen előforduló, elkapható sebességgel mozgó, megfelelő méretű, nem veszélyes) mozgó állatot megpróbálnak elkapni
    • Magyarországon az összes kétéltű faj védett! A kétéltűek a legveszélyeztetettebb taxonok közé tartoznak nem csak hazai, de világviszonylatban is. Ennek oka az, hogy többnyire vízi és szárazföldi élőhelyhez is kötődnek, és ha ezek bármelyike (vagy az ezeket összekötő területek) alkalmatlanná válik az adott kétéltűfaj számára, akkor ez a faj helyi eltűnéséhez vezethet. A legfontosabb veszélyeztető tényezők közé a vizek feltöltése, szennyezése (akár úgy, hogy pl. a környező mezőgazdasági területekről bemosódik a műtrágya, vagy más vegyszer), halakkal való betelepítése (a legtöbb kétéltű faj lárváit előszeretettel fogyasztják), a szárazföldi élőhelyek megszűnése (pl. erdők kivágása, rétek felszántása), valamint a vándorlási útvonalak emberi létesítményekkel (pl. utakkal) való blokkolása tartozik. Ismert jelenség például, hogy bizonyos útszakaszokon (általában olyanokon, amelyiknek az egyik oldalán olyan erdős rész van, ahol a szárazföldi életüket élik, a másik oldalon meg ott a petézőhelyül szolgáló víz), főleg a tavaszi esős estéken, nagy számban haladnak keresztül a kétéltűek. Sőt, ilyenkor általában meg is ülnek kicsit melegedni a nappal átmelegedett aszfalton a téli álmukból éppen csak felébredt állatok. A gyorsan haladó gépjárművek ilyenkor rengeteg kétéltűt tudnak elütni. Nagy tévedés azt hinni, hogy ez csak a kerekek nyomvonalán történik meg, ugyanis a gépjármű által keltett huzat akár a 20 dekás varangynőstényeket is képes felemelni és az alvázhoz csapni; vagy például az erdei béka ijedtében gyakran nagyot ugorva „menekül”, akár a szomszéd sávból is a fény, azaz a közeledő gépjármű reflektora felé. Az ilyen (általában nem túl hosszú) szakaszokon a vonulási időszakban célszerű tehát lassan és figyelmesen vezetni, ami azért is indokolt, mert a sok elgázolt kétéltű miatt az utak a nedves időben igencsak csúszóssá válhatnak. Némi megoldást jelenthet az állatok kézi begyűjtése és az út túloldalára való áthordása („békamentő akciók”), valamint az utak alá „békaalagutak” építése is, de sajnos ezek a módszerek sem száz százalékosak (pl. az állatokat az alagutak felé terelő fóliákon a leveli békák át tudnak mászni). A legnagyobb probléma sajnos mégsem ilyen lokális mértékű, ugyanis az emberi tevékenység miatt egyre inkább megszűnnek az egyes élőhelyek közötti összeköttetések, és ezért a populációk feldarabolódnak, genetikailag beszűkülnek; továbbá az újabban létrejövő, elvileg megfelelő, de elszigetelt élőhelyekre is nehezen találnak így rá az állatok. Ugyanakkor viszont az élőhelyek összeköttetéseit javíthatjuk úgy, hogy a parkokba, kertjeinkbe kis tavacskákat létesítünk, mert az új vizeket a legtöbb kétéltű faj meglepően jól kolonizálja (de leginkább csak akkor, ha a közelben van állományuk). Itt ügyelni kell arra, hogy egy víztípus általában csak néhány kétéltűfajnak kedvez, ezért ilyenkor célszerű utánaolvasni a helyi kétéltűfajok igényeink és ennek függvényében a kis tavacskákat különbözőképpen kialakítani a különböző fajok igényeinek megfelelően (illetve a helyileg leginkább „felkarolandónak vélt” faj számára kialakítani egyet, ha nincs lehetőség több kialakítására). A kétéltűek túlélését segíti, ha a tavacska közelében van egy bokrosabb folt, ahol a vizet elhagyó állatok megerősödhetnek. Természetesen figyelni kell, hogy e vizekben ne legyen sok hal, valamint ha a talaj feltehetően szennyezet (ami a kertvárosokban gyakori), akkor érdemes a tavacska medrét fóliával kibélelni, hogy a szennyező anyagok ne mosódhassanak bele.

      Rend: Caudata – Farkoskétéltű-alakúak
      Rend: Anura – Békaalakúak