Rendsorozat – Euarchontoglires

Rendsorozat – Euarchontoglires

Rend: LAGOMRPHA – nyúlalakúak

• hosszú, folyamatosan növekvő metszőfogaik vannak és a főmetszőfogak mögött a felső állkapocsban még egy második pár csökevényes metszőfog is található. A metszőfogak hátulsó felszínét is zománc borítja.
• növényevők, emésztőrendszerük ehhez adaptálódott. A cellulóz lebontását végző mikroorganizmusok a vakbélben találhatók. A nélkülözhetetlen B12 vitamint is ezek állítják elő, melyhez a nyulak az éjszakai lágybélsár elfogyasztásával jutnak hozzá.
• kozmopoliták
• az igen magas reprodukciós kapacitásra (évente többszöri fialás, 5-10 egyed/fialás, superfoetatio) a nagy fiatalkori mortalitás (90%) miatt van szükségük

mindkét, hazánkban előforduló faj 360°-ban lát
Koponya: 2 pár felső metszőfog (két kicsi a nagyok mögött), szögletnyúlvány belesimul az állkapocsba. Rostrumon a csont áttört jellegű.

Család: Leporidae – Nyúlfélék

1. Oryctolagus cuniculus Linnaeus, 1758 - üregi nyúl (115:9)

Testhossza 38-50 cm között mozog, testtömege pedig legalább 1,5 kg, de elérheti a 3 kg-ot is. Alapszíne barna, de a fekete és egyéb színváltozatok is ismertek. A farok pamacsszerű és fehér. Bár a faj eredetileg csak Észak-Afrikában és az Ibériai-félszigeten volt őshonos, már 2000 éve betelepítették Nyugat-Európa többi részére is, ahonnan azután másfele is elterjedt. Európai elterjedésének keleti határa Magyarországon húzódik keresztül. Ma már Ausztráliában, Új-Zélandon és számos szigeten megtalálható, ahova betelepítették, és annyira elszaporodott, hogy az őshonos erszényeseket veszélyezteti. Minden olyan élőhelyen előfordul, ahol elegendő fű és egyéb lágyszárú növény van a táplálkozáshoz, a talaj pedig elég puha a kotorékkészítéshez. Ha nincs más élelem a fák kérgét is megrágja. Nagy kiterjedésű városokat is létrehozhat. Főkent naplementekor és alkonyatkor mozog. Évente 3-5 alkalommal almonként 5-6, néha akár 12 utódot fial. Természetben körülbelül 10 évig él. Az ókori rómaiak tenyésztették ki az üregi nyúlból a házi nyulat. Édeskés húsa miatt vadászatilag kevésbé kedvelt, mint a mezei nyúl. Ahol túlságosan elszaporodik, jelentős károkat okozhat a mezőgazdaságnak.

2. Lepus europaeus Pallas, 1778 - mezei nyúl (115:8)

Jóval nagyobb, mint az üregi nyúl, testhossza 40-75 cm, testtömege 1,3-6 kg között mozog. Európában a hűvösebb északi és a magasabban fekvő részek kivételével minden élőhelyen megtalálható, de a nyíltabb lomboserdőket, a mezőgazdasági és füves területeket részesíti előnyben. Hosszú lábaival hatalmasakat ugrik. Farka vagy “bokrétája” (35-120 mm) felül fekete. Füle relatíve nagyobb, mint az üregi nyúlé. Alapszíne a jellegzetes vadszín, a barnának és sárgának a keveréke. Nem készítenek vackot, csak kis mélyedést kaparnak maguknak. Gyakran gyűlik össze több állat egy helyen, főkent tavasszal, amikor a bakok egymással csatáznak vagy a nőstényeket kergetik. Évente 3-4 alkalommal 1-9 kölyköt szül. A nyúlfiak már szőrösen és nyitott szemmel jönnek a világra. Főként éjszaka, füvekkel, lágyszárúakkal, termésekkel, fák kérgével, hajtásával táplálkozik. Fák és vetemények károsításával jelentős kárt tud okozni, de vadászati értéke ezt kompenzálja.

Rend: RODENTIA – rágcsálók

• az emlősállatok közel 40%-a tartozik ebbe az egyetlen rendbe
  
• a legkülönbözőbb élőhelyeken lehet megtalálni őket (természetes és emberi környezet egyaránt)
  
• jelentős gazdasági károkat vagy súlyos járványokat okozhatnak, de sok helyen fontos élelemforrásként szerepelnek
  
• évente több alkalommal nagyszámú utódot ellenek
  
• táplálkozási spektrumuk igen széles
  
• a legtöbb rágcsáló kicsi, kb. 100 g körüli, farkuk hosszú, végtagjaik rövidek
  
• kiváló érzékszervekkel (szaglás, látás, érzékszőrök) rendelkeznek
  
• többségük növényevő, de kisebb gerinctelenekkel és gerincesekkel is táplálkozhatnak
  
• különösen hatásos az emésztésük, ugyanis a bevitt energia mennyiség kb. 80%-át hasznosítják
  
• a rágcsálók sikeressége többek között arra vezethető vissza, hogy nagyon fiatal csoportnak tekinthetők evolúciós szempontból (26-38 millió év), így megőrizték nagyfokú genetikai varianciájukat
  
• időnként, ciklusosan gradáció figyelhető meg a legtöbb csoportnál, amikor hirtelen nagyon elszaporodik egy-egy faj, majd kis idő múlva összeomlik a nagy populáció.
  

Koponya: Megnyúlt koponya, tipikus rágcsáló fogazattal: jól fejlett, folyamatosan növő alsó és felső metszőfogak, melyeknek csak a külső felszínét borítja zománc (általában narancssárga színű), a metszőfogak és zápfogak közt nagy diasztéma van. Mindig 3 db moláris foguk van.

Alrend: Sciurognathi - Mókusalkatúak

Család: Sciuridae - Mókusfélék

a család tagjai változatos élőhelyeken, elsősorban erdőkben, mezőkön, parkokban, lakott területen fordulnak elő kevéssé specializálódtak, életmódjuk változatos általában megnyúlt testűek, fejük zömök, farkuk hosszú szemük nagy, mellső végtagjaik rövidek, és négy ujjat viselnek, a hátsó lábakon 5 ujj található gyorsmozgású, ügyes állatok általában téli álmot alszanak, odújukba télire tetemes mennyiségű ennivalót szoktak felhalmozni táplálékuk elsősorban magvakból, gyümölcsökből áll. Ezt egészítik ki időnként rovarokkal, gombákkal, madártojásokkal és fiókákkal.

Koponya: Nincs foramen infraorbitale, ezért a rágóizmok nem tudnak előrenyúlni. Infraorbitalis régió széles.

3. Sciurus vulgaris Linnaeus, 1758 – közönséges erdeimókus, vörös mókus (116:2)

Európában a földközi-tengeri szigetek kivételével sokfelé elterjedt, de elsősorban a fenyveseket kedveli. Egyes helyekről (Anglia, Wales) az amerikai szürkemókus már kiszorította, de más helyeken is háttérbe szorult. Feje gömbölyű, télen dús fülpamacsa és hosszú szőrzetű farka van. Bundájának színe változó, vörösbarnától a hamvas feketéig. Télen a hasi oldal mindig fehér. Szeme fekete, ragyogó. Négyujjú mellső lába mászásra adaptálódott. Hátsó végtagja mindig sokkal hosszabb. A nemek színe hasonló. A kölykök is hasonlítanak az idősekre. Testhossz: 21,9 cm, testtömeg: 260-345 g. Évente 3-7 csupasz, vak kölyköt fial, amelyek szőrzete egy hét alatt kialakul. Magvakkal, zöld növényi részekkel, gombákkal, rovarokkal, madártojásokkal és -fiókákkal táplálkozik. Fészkét ágakból, gallyakból készíti, de néha faodvakat foglal el. Korareggel és sötétedés előtt a legaktívabb. Igazi téli álmot nem alszik. Fő ragadozói a nyuszt, nyest, menyét, vadmacska. Prémjéért is vadászták. Populációinak nagysága 7 éves ciklikusságot mutat.

4. Sciurus carolinensis Gmelin, 1788 – szürke mókus

Az előző fajhoz nagyon hasonló, mind életmódjában, mind élőhely preferenciában. Eredetileg észak-amerikai elterjedésű faj, amelyet betelepítettek Európába, és mivel agresszívebb, mint a vörös mókus, sok helyről kiszorította azt. Bundája többnyire szürkés, de sötétebb egyedek is előfordulnak. Füle nem pamacsos télen sem.

5. Spermophilus citellus Linnaeus, 1766 - közönséges ürge (116:3)

Viszonylag rövid lábú és farkú, kerek fülű, mandulavágású szemű állat. Bundája szürkés-barna. Hasi oldala fehér vagy sárgás-fehér. Testhossz: 19-22 cm, testtömeg: 240-340 g. Életmódja nagyon hasonlít a prérikutyáéhoz, nappal, főként hajnalban és alkonyatkor aktív. Gyakran hallatja két lábra állva figyelmeztető, magas hangú füttyét. Évi egy alkalommal 2-13 csupasz, vak és fogatlan kölyköt fial. 10 évig is élhetnek. Téli álmot alszanak. Nyílt vidékek lakói, gyakran utak mentén találhatók. Telepekben élnek, a föld alatt kiterjedt járatokat ásnak. A járatokból vízzel szokták kiönteni (ld. Petőfi). A járatokba nagy mennyiségű magvat hordanak pofazacskójukban, így komoly gazdasági kárt okozhatnak, ha valahol elszaporodnak. Magyarországon azonban számuk jelentősen lecsökkent, szinte már csak repülőterek gyepeiben találhatók meg. Ez azért nagy probléma, mert legtöbb ragadozó madarunknak fő táplálékállata, és így az ürgék száma közvetve kihat ragadozó madarainkra is.

Koponya: Infraorbitalis régió keskeny.

Család: Myoxidae = Gliridae – pelefélék

• forma és életmód tekintetében az egér- és mókusfélék között álló család
• többnyire a lombkorona-, kevésbé a cserjeszintben vagy a talajon mozgó, igen aktív állatok
• ujjaik vége kiszélesedik, ami a jobb tapadást segíti elő
• nappal fészkükben pihennek és csak éjszaka aktívak
• rendszerint hosszú téli álmot alszanak, a hibernáció akár októbertől áprilisig is tarthat. A téli álom kialakulását a táplálékhiány, a csökkent fehérje bevitel segíti elő. A hibernáció második szakaszában az állat időnként fel-felébred. A teljes felébredést követően azonnal megkezdődik a párzás, de ebben nem minden ivarérett egyed vesz részt.
• a legtöbb faj bundája dús, bozontos farkukat kétsoros szőrzet borítja
• mindenevők, bár a táplálék milyensége függ az évszaktól, az állat korától és a fajtól
• a pele populációk egyedsűrűsége rendszerint nem éri el az egyéb rágcsálókét (nagy pele; 0,1-10 egyed/ha).

Koponya: alul-felül egy-egy premolarisuk van, zápfogaik felszínén haránt irányban a redők.

6. Glis glis Linnaeus, 1766 – nagy pele (116:1)

Európa-szerte elterjedt, szürke bundájú, lompos farkú, patkány nagyságú rágcsáló. Szemei körül sötétebb szemgyűrű van. Testhossz: 120-200 mm, testtömeg: 113-150 g. Elsősorban tölgy- és bükkerdőkben él, de gyakran megtalálhatjuk parkokban, kertekben, sőt házak padlásán is. Éjszakai állat, makkal, gyümölccsel, hajtásokkal, rügyekkel, néha rovarokkal, tojással vagy madárfiókákkal is táplálkozik. A nyár folyamán 3-10 kölyköt ellik. Fészkét fák odvába, madárodúkba készíti, és gyakran mohával béleli. Megzavarva jellegzetes berregő hangot ad. Hazánkban már augusztus végén téli álomra vonul. Fogságban, meleg helyen tartva nem alszik téli álmot. Az ókori rómaiak felhizlalva megsütötték, és ínyencségként fogyasztották.

7. Muscardinus avellanarius Linnaeus, 1758 – mogyorós pele

Európában a legkisebb pelefaj. Testhossz: 55-89 mm, testtömeg: 18-23 g. Körülbelül háziegér nagyságú vörhenyes alapszínű állat. Mellén fehér folt látható. Hazánkban lombos erdőkben, dús cserjésekben, parkokban gyakori. Faodvakban vagy a bokrok, fák ágaira készített, körülbelül 12 cm átmérőjű, gömbölyded fészkében lakik. Éjszaka aktív. Gyümölcsökkel, magvakkal, rügyekkel és rovarokkal táplálkozik. Évente egy alkalommal 3-5 kölyköt fial. Téli álmát faodvakban vagy az avarban alussza.

Alrend: Castorimorpha - Hódalkatúak

Család: Castoridae – Hódfélék

8. Castor fiber Linnaeus, 1758 – eurázsiai hód

A hód a legnagyobb őshonos, európai rágcsáló. Értékes prémjéért és a hódpézsmáért sok helyről kipusztították, majd az utóbbi években több helyre visszatelepítették (WWF). Magyarországon 1986-ban ismét megjelent a Szigetközben. Az erdős területek álló- és folyóvizeiben fordul elő. Testhossz: 90 cm, testtömeg: 14-34 kg. Jellegzetességeik a zömök test, kicsi fül (melyek zárhatóak), nagy busa fej, pikkelyekkel borított lapos farok. Csak a hátsó láb ujjai között található úszóhártya, a mellsőkön erőteljes karmok vannak. Párzási ideje januártól februárig tart. Évente egy alkalommal 2-4 szőrös és nyitott szemű kölyköt hoz a világra. Az ivar meghatározását ránézésre nem lehet megállapítani, mert a külső nemi szervek nehezen megfigyelhetők (ld. kasztrált). Nyáron különböző zöld, főként vízi növényekkel, a ligeterdők fáinak lerágott kérgével, bogánccsal, télen pedig a korábban felhalmozott ágakkal táplálkozik. Télen csak a fiatalok esznek, az idősebbek zsírraktáraikat élik fel. Elsősorban éjszaka aktív, félénk állatok, amelyek idejük legnagyobb részét a vízben töltik. Rendszerint párosával, vagy a szülőkkel maradt kölykökkel együtt, akár 12 egyedből is álló családokban élnek. Nagy várat készítenek, amelynek bejárata többnyire a víz alatt található. Élőhelyük vízszintjét járatok ásásával és gátak készítésével szabályozzák, habár az eurázsiai hódra nem igazán jellemző a gátépítés. Territóriumukat bűzmirigyük váladékával (hódpézsma) jelölik meg. A hódpézsmát a XVI. és XVII. században a gyógyászatban használták, azóta kiderült, hogy egyik összetevője a szalicilsav, amely az aszpirin egyik alkotórésze. Rendszerint csendes állat, de veszélykor hangos farokcsapással bukik a víz alá.

Koponya: hatalmas, masszív koponya nagy metszőfogakkal, foramen infraorbitale nincs.

9. Castor canadensis Kuhl, 1820 – kanadai hód

Az eurázsiai hódtól csak koponyabélyegek alapján, és genetikai vizsgálatokkal különíthető el. Sok területre sajnálatos módon kanadai hódot telepítettek be, ami veszélyezteti az eurázsiai hód elterjedését a kialakuló versenyhelyzet miatt (hazánkban szerencsére erről nincs szó). Elsősorban a kanadai hódra jellemző a fák kidöntése, és a gátépítés.

Alrend: Myomorpha - Egéralkatúak

Család: Dipodidae – Ugróegérfélék

• Eurázsiában és Észak-Afrikában elterjedt család
• tagjaira a hosszú hátsóláb jellemző
• főként száraz területeken élnek.

10. Sicista subtilis Pallas, 1773 – csíkos szöcskeegér

Az Alföld szikes és homokos területein elszigetelt populációi fordulnak elő, legritkább rágcsálónk. Hosszú idő után újra 2006-ban a Borsodi Mezőség TK területén került elő. Körülbelül 10 cm-es farkával együtt 16 cm hosszú, testtömege: 10-15 g. Háta sárgásbarna, közepén egészen a farok tövéig egy fekete csík fut. Ennek két oldalán egy-egy világosabb sárga csík látható. Életmódjáról nem sokat tudunk. Rovarokkal, magvakkal, bogyókkal táplálkozik.

Család: S p a l a c i d a e – Földikutyafélék

Földalatti életmódhoz alkalmazkodott rágcsálók. Szemük teljesen elcsökevényesedett, legtöbbször a fej bőrébe rejtett. Lábaik ásásra módosultak. Metszőfogaik rendkívül szélesek és laposak.

11. Spalax leucodon Nordmann, 1840 – nyugati földikutya (116:8)

Hengeres testű, vakondszerű állat. A Balkánon és Magyarország alacsonyabban fekvő területein él (pl. hajdúbagosi földikutya rezervátum). Testét puha, bársonyos, barnás vagy vöröses árnyalatú, szürke bunda fedi. Lába rövid, lábujjai rózsaszínűek. Feje kétoldalán az erősebb szőrökből álló érzékelőserték sorokba rendeződnek, elhelyezkedésüket egy fehér vonal jelzi. Szeme a bőr alatt fedve található. Külsőfüle hiányzik. Farka csökevényes. Testhossza 18,5 és 27 cm, testtömege 140 és 220 g közé esik. Szaporodási időszaka novembertől januárig tart. Évente egy alkalommal, 2-4 csupasz, körülbelül 5 cm-es és 5 g-os kölyköt hoz a világra, száraz fűvel bélelt földalatti fészkében. A kölykök 4-6 hetes korukig maradnak a fészekben, majd a felszínre mennek, és territóriumot keresnek maguknak. Földalatti növényi részekkel, magvakkal, kisebb részben rovarokkal táplálkozik. A szaporodási időszak kivételével magányos. Éjszaka aktív. Kiterjedt járatrendszert készít, melyben külön rész szolgál pihenésre, ellésre, táplálék raktározására vagy az ürülék lerakására. A járatok készítéséhez metszőfogait is használja. Rendszerint nem ás mélyre. Elsősorban baglyok ragadozzák. A vakondnál nagyobb túrásokat készít. Fejüket a járatok falához kopogtatják, így kommunikálnak egymással.

Koponya: Előreálló, nagyon fejlett alsó metszőfog. Lapos, háromszögletű koponya, nagy foramen infraorbitale.

Család: Muridae – egérfélék

• az emlős fajoknak több mint negyede (1137) tartozik ebbe a családba
• az Antarktisz kivételével minden földrészen megtalálhatók
• rendkívül sokrétű csoport
• többségük kicsi, szárazföldi, magvakkal táplálkozó, éjszakai életmódot folytató állat

Az ó-világi egér- és patkányfajokat magában foglaló alcsalád. Zápfogaik gyökeresek, fülük bundájukból jól láthatóan kiáll. A testtel körülbelül megegyező hosszúságú farkuk szőrrel csak gyéren fedett, és romboidális pikkelyek fedik. Fejük hosszúkás.

12. Apodemus sylvaticus Linnaeus, 1758 – közönséges erdeiegér

Európa legészakibb területeinek kivételével kontinensünkön, Észak-Afrikában és Közép-Ázsiában sokféle élőhelyen előfordul. Erdőkben, mezőkön, kertekben, néha (elsősorban télen) épületek, házak belsejében találhatjuk meg. Ha a sárganyakú erdeiegérrel együtt fordul elő, akkor a nyíltabb részeken találhatjuk meg. Hátának sötét sárgásbarna és hasának fehér színe nem éles vonallal határolódik el. Mellén narancssárga folt lehet. Orra megnyúlt, nagy, fekete szeme kiemelkedik a bundából. Szürke és albínó példányok is előfordulnak. A nőstények kissé nagyobbak a hímeknél. Testhossza 81-94 mm, testtömege 14 és 29 g. A terület hőmérsékletétől függően az év nagy részében szaporodó képes. Évente több alkalommal, 4-6 csupasz, vak kölyköt fial. Élettartamuk 2 év, bár átlagosan csak 6 hónapig élnek. Mindenevők. A különböző magvakon kívül rovarokat, rovarlárvákat és pókokat is fogyaszt. Télire nagy mennyiségű makkot, magvakat raktároz földalatti járataiban. A szaporodási időszakban fészkét száraz fűszálakkal, avarral béleli. Elsősorban éjszaka aktív. Ügyesen mászik, gyorsan fut akár az avarban is; veszély esetén cikk-cakkban futva próbál elmenekülni. Lakóterületét igen harcosan védi. Leggyakrabban baglyoknak, rókáknak, menyétféle ragadozóknak, kígyóknak esik áldozatul.

13. Apodemus flavicollis Melchior, 1834 – sárganyakú erdeiegér (115:11)

Az erdei egérhez hasonló, de annál valamivel nagyobb, erőteljesebb állat, a hát és has színe éles vonalban találkozik az állat oldalán. Mellén a barna folt kétoldalra, egy sárga vagy narancssárga, sávban folytatódik (nyakörv, nyakfolt). Testével megegyező hosszúságú farkával együtt, hosszúsága elérheti a 22-24 cm-t is. Leggyakrabban a háborítatlan, klimax erdőkben fordul elő. Néha házakba is behúzódik. Főként éjszakai aktív. Számos emlős és madár ragadozza. Enyhe telek után, illetve 3-4 évente a bőségesebb táplálék következtében létszáma megnő.

14. Apodemus agrarius Pallas, 1771 – pirók erdeiegér

Kelet- és Közép-Európában elterjedt egér. Erdőkben, sövények környékén, mezőgazdasági területeken gyakran találkozhatunk vele. Háta vörösesbarna, hasa fehér. A háta közepén végighúzódó fekete csíkról könnyen felismerhető. Testhossza 9,7-12,2 cm, testtömege 16 és 25 g között mozog. Évente több alkalommal 5-7 kölyköt fial. Életmódjában, táplálkozásában az erdei egérhez hasonlít, de nem annyira agilis és kevéssé ügyesen mászik.

15. Mus musculus Linnaeus, 1758 – házi egér

Eredetileg Ázsiában élő faj, amely napjainkban néhány szigetet leszámítva egész Európában megtalálható, elsősorban az ember környezetében. Színe a különböző területeken eltérő lehet. Puha bundája rendszerint barnásszürke (egérszürke), a hasi részen csak kissé világosabb. Előfordulnak teljesen fekete vagy fehér, esetleg szinte teljesen csupasz egyedek is. Orra hegyes, nagy szeme ragyogó fekete, füle körülbelül fele olyan hosszú, mint a feje. Gyengén szőrös farkán 150-205 pikkelygyűrű található. Jellegzetes “egérszaga” van. A szabadban élő példányok kisebbek, farkuk arányosan rövidebb. Testhossza 7 és 9 cm között váltakozik, testtömege 10-41 g között mozog. Egész évben szaporodóképes, de a szabadban élő példányoknál télen csökken az ivari aktivitás. 5-6 csupasz és vak kölyköt hoz világra. Gabonaraktárakban évente akár 10 alkalommal is kölykezhet, bár a szabadban és a házakban az alomszám ennek körülbelül csak fele. A házi egér élettartama a szabadban 3, fogságban akár 6 év is lehet. Elsősorban magvakat eszik, de más táplálék elfogyasztásához is gyorsan adaptálódik. A megfigyelések szerint a csak háztartási hulladékon élők, később már képtelenek az eredeti táplálékhoz visszatérni. Elsősorban éjszaka aktív. Ügyesen mászik, ha megijesztik meglepően nagyokat ugrik. Gyorsan és csendesen mozog. Territóriumát vizelettel jelöli meg, és igen aktívan védelmezi. A kölykök ultrahangot használnak az anya hívásakor, a kifejlett egyedek pedig az egymás közti kommunikációban vagy a sötétben való tájékozódásban. Lakott helyeken az ember és a macska a fő ellensége, a szabadban pedig számos madár és ragadozó emlős, illetve kígyó táplálkozik vele. Denzitása nagymértékben függ a rendelkezésre álló táplálék mennyiségétől.

16. Mus spicilegus Petényi, 1882 – güzüegér (115:13)

A házi egérhez nagyon hasonló faj, egyesek szerint annak egy alfaja. Ez az egyetlen olyan emlősfaj, amelyet magyar ember írt le. A güzüegér hasának világosabb színe élesen elválik a hát sötétebb színétől, farka is valamivel rövidebb és a szeme is kisebb. Testhossza: 68-78 mm, testtömege: 10-26 g. Elsősorban vadon fordul elő, akár mezőgazdasági területeken. Hortobágyon és a Nyírségben rendszeresen találkozhatunk vele. Jellegzetes hordásokat készít, amelyekben növényi részeket, gabonakalászokat halmoz fel. Ezeket a hordásokat nem élelemraktárnak építi, hanem az alatta elhelyezkedő lakóüreget védi a hordás az esőtől, illetve a rothadó növényi részek megfelelő hőmérsékletet biztosítanak a lakóüregben.

17. Micromys minutus Pallas, 1771 – törpeegér

A legkisebb európai rágcsáló, amely a mediterráneum és a Skandináv-félsziget kivételével Nyugat-Európától Kínáig nádasokban, gabonaföldeken, sövényekben és parlagokban mindenütt megtalálható. 50-69 mm hosszú, 4-10 g testtömegű állat. Vastag, sűrű bundája a hátán vörösesbarna, a hasán fehér. A két szín viszonylag élesen válik el. Az egyetlen fogófarokkal rendelkező óvilági rágcsáló. Farka szőrtelen, pikkelyes, és hosszabb, mint a test. Rövid, tompa orra és kicsi, lekerekített füle van. A hátsó lábait és farkát a mászáshoz, a mellsőt a táplálék megfogásához használja. Szaporodási időszaka áprilistól szeptemberig tart. Évente több alkalommal, 5-9 csupasz és vak kölyköt fial. A fiatalok kezdetben szürkék, majd a hátsó testnegyedtől kiindulva fokozatosan vöröses színűvé válnak. Bár élettartama fogságban 4 év is lehet, a természetben csak körülbelül 18 hónapig él. Különböző magvakkal, gyümölcsökkel, nyáron rovarokkal táplálkozik. Földalatti járatokban télire táplálékot halmoz fel. Három órás periodicitással éjjel-nappal aktív. A nem aktív időszakokban a járatokban vagy szénában pihen. Fészke fűből, nádból, kukoricalevélből készül, átmérője körülbelül 7 cm. A fialó fészekben, amelyet a talajtól 60-300 mm magasságban erősebb fűszálakra vagy nádra, sásra készít, csak a nőstény és a kölykök élnek, a hímeket a nőstények elüldözik onnan. Rendszerint barátságos, nem agresszív állatok, bár éhínség esetén a kannibalizmus is előfordul körükben. Ragadozóik között a baglyok, menyétféle ragadozók és kígyók szerepelnek. A populációk nagysága évenként váltakozik, valószínűleg az utóbbi 100 évben folyamatosan csökkent.

18. Rattus rattus Linnaeus, 1758 – házi patkány

A vándorpatkánynál karcsúbb, kisebb és bundája általában sötétebb, feketés színű. Néha albínó példányok is előfordulnak. Farka hosszú, majdnem csupasz. 260-280 pikkelygyűrű látható rajta. Bajuszszálai hosszúak és feketék. Füle csupasz. Lábujjai rózsaszínűek, alsó felükön pikkelyszerű gyűrűkkel. Testhossza 16,5 és 22,8 cm között váltakozik. Testtömege akár a 200 g-ot is elérheti. Elsősorban az ember környezetében fordul elő. Kedveli a padlásokat, pincéket, pajtákat. Néha erdőben is előfordul. Hajókon a leggyakoribb patkány, valószínűleg a hajózással terjedt el az egész világon. Európában nem őshonos. Egész évben szaporodó képes, bár a szaporodási csúcs nyáron (sokszor ősszel is) figyelhető meg. Évente akár 5 alkalommal is 5-10 csupasz, vak kölyköt hoz a világra. Elsősorban növényi eredetű táplálékot fogyasztanak, de szükség esetén mindent megesznek. Kedvezőtlen körülmények között a kannibalizmus is előfordul. Főként éjszaka aktívak. Ritkán tesznek meg nagyobb távolságot 90 m-nél. Ügyesen másznak, csak ritkán úsznak. Lakott területen fő ellensége a házimacska, a természetben pedig a ragadozó madarak és emlősök. Sok helyütt, elsősorban Európa északi területein a táplálékért és az élőhelyért folytatott harcban a vándorpatkány kiszorította.

19. Rattus norvegicus Berkenhout, 1769 – vándorpatkány (116:5)

Az előző fajnál valamivel nagyobb testű, körülbelül 20,3-26,7 cm testhosszú állat. Háta szürkésbarna, hasa piszkosfehér. Farkán a pikkelygyűrűk száma 200-220 között mozog. Tömege az 500 g-ot is elérheti. Eredetileg Indiában élt, de Európában is már legalább 250 éve megjelent. Észak-Európában teljesen, Közép-Európában pedig nagyrészt kiszorította a házi patkányt, mivel nagyobb családokban él és agresszívebb annál. Gyakran kiterjedt földalatti járatokat készít. Épületek földalatti részein, csatornákban fordul elő. Sok városban több patkány él, mint ember. Jól úszik. Nemcsak növényi magvakat eszik, hanem megrág állatokat, dögöket is, ezzel különböző járványokat terjeszthet (pl. pestis). Több élelmet is megfertőz, mint amennyit képes megenni. Egész évben szaporodóképes. Évente 3-5 alkalommal 4-10 csupasz és vak kölyköt hoz a világra. A kölyköket az anya kitartóan védelmezi. Éjszaka, főként szürkület és pirkadás idején aktív. Jól ugrik, de nem mászik olyan ügyesen, mint a házi patkány. Lakott területeken kutya, macska és az ember a fő ellensége, a természetben pedig a baglyok és a ragadozó emlősök.

Család: C r i c e t i d a e – Hörcsögfélék

Rövid lábú és farkú, viszonylag nagy állatok. Pofazacskójuk és két rekeszes gyomruk van. Üregeket ásnak. Gumós zápfogaik vannak, a gumók a felső zápfogakban két sorban állnak. Járomívük széles, rostrumuk rövid.

20. Cricetus cricetus Linnaeus, 1758 – közönséges hörcsög (116:4)

Az alcsalád legismertebb tagja. Háromszínű, alul sötétebb, felül sárgásbarna, oldalán fehér foltokkal. Majdnem teljesen fekete színváltozatok is előfordulnak. Lába széles, rajta fejlett karmok láthatók. Hatalmas pofazacskója segítségével élelem-tartalékot gyűjt (akár 15 kg-ot is). Testhossza 21,5-32 cm, testtömege 150-385 g közé esik. Territóriumát szaganyaggal jelzi. A nem túl nedves, nem homokos és nem köves területeket kedveli. Gyakran mezőgazdasági művelés alatt álló földeken lehet megtalálni. Maga ásta 1-2 m mély, két kijárattal (rejtekút és függőleges lyuk) is rendelkező üregben él. A hímekébe egy, a nőstényekébe több függőleges lyuk vezet. Napkelte előtt a legaktívabb. Évente kétszer 6-12 csupasz és vak kölyköt fial. Az ivarérettséget a következő tavasszal érik el. Októbertől márciusig téli álmot alszik. A föld felengedése után felébred, de nem nyitja ki üregének bejáratát, hanem az elraktározott élelmet fogyasztja. Később nyári lakást készít. A párzás idejére a hímek a nőstények üregébe költöznek. Igen agresszív, ingerlékeny állat. Több alfaja is van.

Subfamilia: Arvicolinae – pocokformák

Zömök testű, lekerekített fejű, változatos nagyságú rágcsálók. Az összes mezei pocokformának viszonylag rövid, csak a test 2/3-át elérő, gyérszőrű, gyűrűs farka van. Kicsiny fülük alig látszik ki bundájukból. A pockok feje az egerekhez viszonyítva kerek, kövér, orruk tompa. A fogak száma 16, zápfogaik gyökértelenek, és felszínük háromszögű prizmákból áll össze. Egyes fajok idősebb példányainak zápfoga gyökeres lehet, a metszőfogak azonban soha nem azok. Több fajuk mezőgazdasági kártevő.

Csoport: Gyökeres fogú pockok

Foguk pulpaürege idősebb korban bezárul, és ezért megáll a fog növekedése.

21. Ondatra zibethicus Linnaeus, 1766 – pézsmapocok (116:6)

Észak-Amerikából a XX. század húszas éveiben, prémje miatt betelepített faj. A legnagyobb méretű pocokfaj. A körülbelül 19-27,5 cm hosszú farka nélkül, 26-40 cm hosszú állat. Tömege 0,6 és 1,7 kg között mozog. Prémje sárgásbarna, puhaszálú és tömött. A lassú folyású vizeket és tavakat kedveli. A növényzettel dúsan benőtt partokon építi bonyolult, 1 m-re is lehatoló, több kijárattal is rendelkező alagútrendszerét, ezáltal gyakran gátszakadásokat is előidéz. Télire nádból, sásból 1 m magas, 2 m átmérőjű, kúpalakú várat készít magának. Éjjel és nappal is aktív. Elsősorban a vízi- és vízparti növényeket eszi, de csigákat, kagylókat, esetleg halakat is elfogyaszt. Territóriumát illatmirigyének váladékával, pézsmával jelöli. Évente többször, 4-8 kölyköt ellik. Nem alszik téli álmot. Úszáshoz a hátsó lábait és farkát használja. Ügyesen bukik víz alá.

Csoport: Gyökértelen fogú pockok

Fogak pulpaürege alulról nyitott, ezért egész életükben nő a foguk.

22. Microtus arvalis Pallas, 1779 – mezei pocok (115:12)

A Brit-szigetek kivételével Európa szerte elterjedt faj, gyakori. Bundája felül sárgásbarna vagy vörhenyes árnyalatú, alul világosabb. Farka majdnem egyszínű. Körülbelül 83-120 mm hosszúságú állat, tömege 14 és 46 g között mozog. Elsősorban a mezőgazdasági területeken, legelőkön, gyümölcsösökben fordul elő. Március és október között évente 2-3 vagy még több alkalommal szaporodik. Egy-egy alkalommal 4-7 kölyköt fial, amelyek körülbelül 1-3 g-osak, csupaszok és vakok. A nőstények azonban már 13-21 napos korukban ivarérettek, és a felnőtt hímek már ekkor befedezik őket. Élettartamuk a szabadban fél év körülire tehető, fogságban azonban akár három évig is élnek. Időnként rendkívüli módon elszaporodnak (pocokinvázió). A földalatti fészkeket járatok kapcsolják össze, sőt még a hó alatt is készítenek járatokat. Télire táplálékot halmoznak fel.

23. Arvicola terrestris Linnaeus, 1758 – vízipocok/kószapocok

Európában a vízi pocok a legnagyobb termetű őshonos pocokfaj. Az Amerikából betelepített nagy testű pézsmapocoktól eltérően testfelépítésében nem tükröződik a víz közeli életmód: farka nem lapított, ujjai között nem fejlődött úszóhártya. Hasa és háta is sötétbarnás. Elsősorban a folyó- és állóvizek parti zónájában, maga fúrta járatokban él. Nedves környezetben, a magas talajvízszint miatt 18–35 centiméteres átmérőjű fészkét a felszínen, az aljnövényzet borításában készíti. A vízpartokon elsősorban nád, gyékény és sásfélék zsenge leveleivel és raktározó szöveteivel táplálkozik. Mezőgazdasági területeken és konyhakertekben különböző gabonaféléket, burgonyát, répát, káposztát, salátát, hagymát is fogyaszt. Időnként elfog egy-egy békát, halat, rákot, megeszi a különféle vízi rovarok lárváit és kifejlett példányait is. A szaporodási időszak márciustól októberig tart. Az egyedek egymásra találását egy speciális bőrmirigy átható szagú váladéka segíti. A nőstény évente 2–4 alkalommal, ellésenként 4–9 utódnak ad életet. A fiatalok már 2-3 hónapos korban ivarérettek, a 65 grammos nőstények már eredményesen felnevelhetik utódaikat. A vízi pocok maximális életkora 2,5-3 év.