Zootaxonómiai és szisztematikai fogalomgyűjtemény

Zootaxonómiai és szisztematikai fogalomgyűjtemény

Abdomen
Ízeltlábúaknál (rákok – Crustacea, hatlábúak – Hexapoda) potroh, a törzsi szelvények hátsó csoportja, amelyen lehetnek szelvényes elhelyezkedésű végtagok (Crustacea, Parainsecta) vagy végtag eredetű függelékek (Insecta: genitális és terminális függelékek). A potrohon találhatók a genitális nyílások és a végbélnyílás (anus). Az abdominális szelvények belsejében helyezkedik el az emésztőrendszer nagy része és a genitális rendszer, illetve különböző funkciójú mirigyek.

Emlősöknél (Mammalia) has, felülről a diaphragma által határolt, ahhoz képest aboralisan elhelyezkedő, a zsigeri szerveket tartalmazó testtáj.

Aboralis
Az orális (száj felőli) ellentéte, a test hátsó pólusa felőli. Ahol teljes bélcsatorna van, ott az análissal (végbélnyílás felőli) rokon értelmű. (Ld. még: Bilateria, bilaterális szimmetria, dorsalis, ventralis, stb.)

Abyssalis
Az óceán mélységi (2000 méternél mélyebb) régiója, amely az óceánfenéknek mintegy 75%-át teszi ki. Abyssalisnak nevezzük az ebben a régióban élő állatokat is (pl. abyssalis halak), amelyek gyakran speciális adaptív jellegeket mutatnak (óriási száj, hosszú tapogatófüggelékek, lapított test, könnyű váz).

Acrosoma
A spermium „fejsapkája”, a spermium fejének csúcsi részén elhelyezkedő struktúra. Lipoglükoproteid tartalmú, hidrolitikus enzimeket képez, amelyek a spermiumnak a petesejtbe való behatolását biztosítják. A csalánozók (Cnidaria) törzsében még diffúz, a kétoldalian részarányos élőlényeknél (Bilateria) egységes, utóbbi monofiletikus eredetét bizonyító jelleg.

Actinula
A csalánozók (Cnidaria) egyik lárvaalakja, amely a hydraállatok (Hydrozoa) és a virágállatok és korallok (Anthozoa) egyes csoportjaiban (pl. tengeri györgyike – Tubularia larynx) fordul elő. A planktonikus, csillós planula lárvából létrejövő actinula lárva aboralis tentaculumaival az aljzaton mozog.

Adaptáció

Alkalmazkodás (mint folyamat) illetve alkalmazkodottság (mint állapot, a folyamat eredménye). Lényege az adott szervezet vagy populáció olyan genetikailag rögzített sajátossága (ellentétben a modifikációval, ld. ott), amely biztosítja az adott környezetben az életfunkciók zavartalan ellátását, illetve populáció esetében annak túlélését és továbbszaporodását.

Agglomeratív módszer

A hierarchikus rendszerezésnek (pl. klaszter elemzés) az a módszere, amikor mindig a leghasonlóbb egységeket vonjuk össze, és így jutunk el a magasabbrangú csoportokig. Minden összevonási lépés növeli az adott csoport heterogenitását. (Ld. még: divizív módszer.)

Akceleráció
Az egyedfejlődés felgyorsulása, például korai ivarérés révén. A Haeckel-Müller-féle biogenetikai alaptörvény (ld. ott) nagy evolúciós jelentőséget tulajdonít neki.

Akcesszórikus
Járulékos, az alapműködést kiegészítő vagy pótló, az alapfunkciót eredetileg ellátó szervtől elkülönülten megjelenő, attól eltérő eredetű szerv, például járulékos párzószerv (epiphallus) a szitakötőknél (Odonata), az úszóhólyag mint járulékos légzőszerv a halaknál stb.

Alfaj (subspecies)

Az alfaj az adott faj örökletes jellegeiben eltérő, önálló elterjedéssel és/vagy ökológiai sajátosságokkal (eltérő tápnövény, gazdafaj stb.) bíró populációja illetve populációcsoportja, amely az azonos fajú (konspecifikus) más populációcsoportoktól azonban szaporodásilag még nem izolált, a géncsere velük - legalábbis potenciálisan - végbemehet. Mivel a reproduktív izoláció megléte vagy hiánya a gyakorlatban sokszor nehezen dönthető el, az alfajokat a taxonómiai gyakorlatban általában diagnosztikus alternatív, ritkábban statisztikailag szignifikáns kvantitatív jellegek alapján különítik el. Megnevezése harmadik név adásával történik, amely minden megkülönböztető jelzés (interpunctio) nélkül a fajnév után következik (tehát nem ssp. jelzéssel!). Amennyiben az adott alfaj képviseli a faj nevezéktani törzsalakját, akkor az alfaj neve a fajnévvel azonos, minden más esetben attól eltérő. A prioritás, a szinonímia és a homonímia szabályai (ld. ott) az alfajra ugyanúgy vonatkoznak, mint a fajra.

Allen-szabály
Azt az általános tendenciát fejezi ki, hogy a melegvérű állatoknál észak felé haladva a testtömeghez képest csökken, dél felé haladva pedig növekszik a szabadon álló hőleadó-párologtató testfüggelékek (orr, fül, farok stb.) mérete. Jelentősége erősen vitatott, mert a hőszabályozásnak számos fontosabb lehetősége van (pl. bőr alatti zsírréteg, tollazat vagy szőrzet hőszigetelő képessége, viselkedési formák). További „földrajzi szabályok”: Bergmann-szabály, Gloger-szabály.

Állkapcsi láb (Maxillopedes)

A rákok (Crustacea) elülső tori szelvényein (pl. Astacus: 1-3. torszelvényen) elhelyezkedő módosult lábak, amelyek a táplálék felaprításában vagy kiszűrésében (Maxillopoda) működnek közre. Állkapcsi láb a százlábúak (Chilopoda) 1. pár tori lába is, amelynek tő ízében a ragadozó fajoknál (pl. örvös szkolopendra – Scolopendra cingulata) méregmirigy található.

Allometria, allometrikus növekedés

A test különböző részeinek arányváltozása illetve arányváltozással járó növekedés. Jól ismert például, hogy emlősöknél a juvenilis kortól a felnőtt korig a fej mérete a testtömeghez képest csökken. Emellett allometriás változások játszódnak le a másodlagos ivarjellegek megjelenése során is (pl. hím állatok erőteljesebb csontozata, koponyán csonttarajok kialakulása, emberszabású majmoknál erősebb homlokeresz, nagyobb szemfogak stb.). A filogenezis során is jelentős allometrikus változások zajlottak le, például cerebralizáció ment végbe számos állatcsoportban (főemlősök – Primates, cetek – Cetacea stb.), robusztus fej- és végtagcsontozat a lófélék evolúciója során, ugróegerek sivatagi életmóddal járó arányváltozásai stb.

Ambulakrális
A tüskésbőrűek (Echinodermata) testfelületének az a része, ahol az ún. ambulakrális lábak helyezkednek el. Ezeket a felszíneket, amelyek száma 5 vagy ennek többszöröse, sorokba rendezett, pórusokkal ellátott meszes külső vázlemezek borítják, amelyek alatt a belső vízedényrendszer radiális csatornái helyezkednek el, és amelyek pórusain át nyúlnak ki a hidrosztatikus elven működő ambulakrális lábak.

Amnion
A magzatburkos gerincesek (Amniota) magzatvízzel töltött embriózsákját körülvevő belső magzatburok. Az amnion és a külső magzatburok (chorion) teszi lehetővé, hogy a belső folyékony közegben fejlődő embrió függetlenné váljék a külső közegtől, miáltal a korábbi vízi lárvális fázisokat az amnion-folyadék belső közegében történő fejlődés váltja fel.

Amphiblastula
A szivacsok (Porifera) lárvastádiuma, amelynél az ostoros és nem-ostoros sejtmezők azonos kiterjedésűek. Az átalakulás során az ostoros sejtek a test belsejébe kerülnek, és ezek alkotják a choanodermát.

Analógia
Formai, strukturális illetve funkcionális hasonlóság két olyan faj vagy élőlénycsoport között, amelyek közös ősének még nem volt meg ez a közös tulajdonsága, hanem az adott hasonlóság a két fajban illetve élőlénycsoportban egymástól függetlenül, konvergens fejlődés során alakult ki. Az ilyen csoportok általában nem közvetlen közeli rokonai egymásnak, közös őseik csak a filogenezis valamely távoli időszakában lehettek.

Anamorphosis
Szelvényképző fejlődés, amely során az egyéb jellegeiben a kifejlett állathoz hasonló anamer lárva az utolsó potrohszelvények létrehozásával eléri az adultra jellemző szelvényszámot, például előrovarok (Protura) illetve a százlábúak (Chilopoda) egyes csoportjai.

Anthopolip

A virágállatokra és korallokra (Anthozoa) jellemző polipalak. Az ősbélüreg tömör septumokkal tagolt. A septumokban a kontraktilis elemek entodermális eredetűek és az ősszáj alatt egy ektodermális garatcső fogja össze őket. A septumok száma 4-től néhány 100-ig terjedhet. Jellemző a 8- illetve 6-(ál-)sugaras szimmetria, amely valójában kétoldali (bilaterális) szimmetriából ered (ezt jelzi a garatcső elliptikus keresztmetszete). Tapogatóik üregesek.

Apomorf jelleg
A korábbi állapothoz képest leszármaztatott, abból levezetett jelleg, az (adott összehasonlításban) ősibb (pleziomorf, ld. ott) jelleg ellentéte. Gyakran specializációs illetve adaptív jellegű változást jelent, például rovaroknál a rágó szájszerv típus módosulása szívó, illetve szúró-szívó szájszervvé. Analóg jellegű (adaptív) apomorf jellegek különböző eredetű állatcsoportokban is kialakulhatnak, konvergencia révén [pl. poloskák (Heteroptera) és kétszárnyúak (Diptera) szúró-szívó szájszerve]. Ezeket szigorúan el kell különíteni a közös eredetű (monofiletikus) leszármazást bizonyító apomorf (ún. szünapomorf, ld. ott) jellegektől.

Archaeocyta
A szivacsok (Porifera) törzsére jellemző ostor nélküli, amoeboid, tartalék tápanyagot tartalmazó, totipotens sejtek, amelyek a pinacoderma és a choanoderma közötti kocsonyás mesohyl rétegben helyezkednek el, és az elsődleges sejttípusnak tekintett choanocytákból vezethetők le. A gyöngysarj képzés (gemmulatio) során a szivacs a test tápanyagait archaeocyta-csoportban halmozza fel, amelyet sponginburokkal vesz körül. Ez a gyöngysarj (gemmula). Kedvező körülmények között a gyöngysarjból új szivacstelep fejlődik. A külső körülményekkel szemben ellenálló gyöngysarjak teszik lehetővé a szivacsok passzív szétterjedését.

Autapomorf jelleg, autapomorfia

Adott élőlénycsoportra nézve kizárólagos leszármaztatott, az ősi – pleziomorf – jellegtől eltérő, abból levezethető jelleg. Ilyen például a jelenlegi „egyujjú” lovak patája, amely az ötujjú pleziomorf végtagtípusból, annak specializációs jellegű, adaptív megváltozásával jött létre, és kizárólagosan az Equus genus fajait jellemzi.

Báb, bábtípusok
A teljes átalakulással fejlődő rovarok fejlődésében az ivarérett (imago) alakot megelőző fejlődési stádium. Főbb típusai:

- szabad báb (pupa libera): szabadon álló végtagok (pl. bogarak – Coleoptera, hártyásszárnyúak – Hymenoptera);

- fedett vagy múmiabáb (pupa obtecta): testfüggelékeik végig a testhez vannak forrva (pl. lepkék – Lepidoptera);

- tonnabáb (pupa coarctata): az utolsó lárvastádium exuviuma megkeményedve, hordócskaszerű tokot (puparium) képezve rajtamarad. A pupárium kétféle módon nyílhat fel: egyenes réssel (ld. kétszárnyúak – Diptera: egyenes pupáriumrésűek – Orthorrhapha) vagy körkörös réssel (ld. kétszárnyúak – Diptera: kerek pupáriumrésűek – Cyclorrhapha).

Bilateria
A három csíralemezes szerveződésű, kétoldali részarányos (bilaterális szimmetriájú) alapfelépítésű állatok összefoglaló neve. A másodlagos testüreg (coeloma) és a teljes bélcsatorna megléte száj- és végbélnyílással az alapfelépítésükhöz tartozik, ezek hiánya (ld. laposférgek – Platyhelminthes) másodlagos, redukciós fejlődés eredménye. Esetükben a sugarasság (pl. tüskésbőrűek – Echinodermata) csak látszólagos, másodlagos álsugaras felépítést jelent.

Binominális nomenklatúra

Linné (Carolus Linnaeus) által bevezetett nevezéktani rendszer, amely az arisztoteleszi esszenciális meghatározáson (ld. ott) alapul. Minden faj megjelölésére a genus név és a fajnév együttesen szolgál, amely logikai struktúráját tekintve a „legközelebbi nem” (genus proximum) és a „faji különbség” (differentia specifica) kategóriáinak felel meg. Részletesebben: ld. zoológiai nevezéktan, prioritás elve, szinonímia, homonímia.

Biológiai fajfogalom
A fajt mint a rendszerezés alapkategóriáját evolúciós elvek alapján, populációs szinten meghatározó biológiai fogalom. Eszerint a faj (species) olyan biológiai egység (egyúttal rendszer: egymással genetikai kapcsolatban álló populációk rendszere), amelyet más rokon egységektől (faji minősítésű populációktól) reproduktív izoláció választ el. A fajon belül az egyedek egymással való sikeres szaporodóképességét faj specifikus felismerési mechanizmusok (Specific Mating Recognition System=SMRS) biztosítják, és amelyen belül genetikai, ökológiai és viselkedésbiológiai összetartozás (kohézió) érvényesül, illetve amelyet képviselő populációk adott életközösségben meghatározott funkciót (ökológiai niche) töltenek be.

Campodeoid lárva

Ún. futóka lárva, a teljes átalakulással fejlődő rovarok egyik lárvatípusa, 3 pár fejlett torlábbal és a potroh végén cercusokkal. Fejük többnyire prognath, ragadozók vagy dögevők, ritkábban növényevők. Pl. zöldfátyolkák – Chrysopidae, hangyalesők – Myrmeleontidae, dögbogarak – Silphidae. Módosult alakjuk az ún. ászkaszerű (oniscoid) lárva. Pl. egyes dögbogarak – Silphidae.

Carapax

Hátpajzs, a fej hátsó részéről kiinduló dorzális bőrkettőzet, amely pajzsként borítja be a fejet, illetve a fejtort (cephalothorax). Utóbbi esetben a fejtor szelvényeivel összenőhet, de szabadon is állhat.

Cephalothorax
Fejtor, a feji és a tori szelvények összeolvadásával jön létre a rákok (Crustacea) altörzsének bizonyos csoportjaiban (ld. Malacostraca). Változatos kialakulású. Nem homológ a csáprágós ízeltlábúak (Chelicerata) előtestével (prosoma).

Cerkária lárva

Farkos lárva. A közvetett fejlődésű mételyek (Trematoda) osztályában a redia lárvák további redia-generációkat hoznak létre vagy farkos lárvává (cercaria) alakulnak át. Ezek kirajzanak az 1. köztigazdából (csiga), aktív vagy passzív úton a 2. köztigazdába jutnak vagy betokozódnak, és így alakulnak a végleges gazdát fertőző metacercariává.

Chelicera
Csáprágó, az előtest 1. pár végtagja a csáprágós ízeltlábúaknál (Chelicerata), amely egyedfejlődésileg a 3. fejszelvényhez tartozik. Elsődlegesen 3 ízű, és a 2-3. íz ollót képez. Az atkáknál (Acari) az olló szúrókészülékké redukálódik (pl. kullancsok). A hengerpókok (Solifugae) cVarga Zoltán) sáprágója kettős ollóként működő támadó-védő fegyver, és a zsákmány feldarabolására alkalmas. A pókok csáprágójának vég ízén méregmirigy nyílása található.

Chelicerata
Csáprágós ízeltlábúak, az ízeltlábúak egyik altörzse. Testük elsődlegesen két fő részre tagolódik: előtest (prosoma) és utótest (opisthosoma). Utóbbi a filogenetikailag ősibb csoportokban (pl. skorpiók – Scorpiones) tovább tagolódik mesosoma és metasoma részekre. A prosoma a fejből (acron + 6 fejszelvény) és az első 2 törzsszelvényből jön létre. A 3. fejszelvényhez tartozik a páros csáprágó (chelicera), a 4. fejszelvényhez a szintén páros tapogatóláb (pedipalpus), a két utolsó fejszelvény és a hozzájuk csatlakozó első két torszelvény pedig 1-1 pár járólábat visel. Az atkáknál (Acari) a szelvényhatárok elmosódásával a test egységessé válik.

Choanoderma
A szivacsok (Porifera) belső, galléros-ostoros sejtekből (choanocyta) álló, nem-szövet jellegű sejtrétege, amelynek fő funkciója a sejten belüli emésztés. A galléros-ostoros sejtek ultrastruktúrája a galléros-ostoros protistákéval (Craspedomonadina) egyező, ennek alapvető filogenetikai jelentősége van. A choanoderma a legegyszerűbb, ascon típusú mészszivacsoknál (Calcarospongia) még egységes, a sycon típusúaknál oldaltasakokra tagolt, a fejlettebb mész-szivacsoknál illetve a kova-és szaruszivacsoknál (Demospongia) pedig pórusokkal közlekedő ostorkamrákra tagolódik (leucon típus).

Definíció
Meghatározás, adott fogalom meghatározott kritériumok alapján történő, az adott fogalom egyértelmű használatát biztosító rövid jellemzése. A rendszerezésben két alapvető típusát használták-használják:
- a lényegi (esszenciális) tulajdonságok alapján (ld. esszenciális meghatározás);
- az eredet (leszármazás) alapján (ld. genealogikus meghatározás) történőt.

Descriptio
Leírás, adott taxon részletes jellemzése, a taxonómiai szempontból (ld. identifikáció) lényegesnek vélt jellegek rendszerezett formában történő leírása (pl. testméret, külső morfológia, főbb anatómiai jellegek – rovaroknál a genitáliák, főbb egyedfejlődési – lárvális sajátságok). Részletességét erősen befolyásolják az adott csoport taxonómiai sajátságai. A leíráshoz hozzátartozik a típuspéldány (holotypus illetve paratypoidok) kijelölése és a típuslelőhely (locus typicus) megadása, illetve az, hogy a típuspéldány(ok) mely gyűjtemény(ek)ben van(nak) elhelyezve.

Deuterostomia
Újszájúak (illetve újszájúság). A kétoldali részarányosak (Bilateria) az a fő filogenetikai iránya, amelyeknél az egyedfejlődés során az ős-szájnyílásból (blastoporus) végbélnyílás (anus) lesz, és a szájnyílás másodlagosan jön létre (ellentétben a Protostomia fejlődési iránnyal).

Diagnosis, diagnózis

Adott taxon tömör, az azonosítást (identificatio) lehetővé tevő, a leginkább hasonló illetve legközelebbi rokon(nak vélt) taxonoktól elkülönítő bélyegeket (differenciális diagnózis) tartalmazó jellemzése. Enélkül a taxon leírása, elnevezése érvénytelen, ún. „csupasz név” (nomen nudum).

Diapauza
A rovarok egyedfejlődésében hormonális szabályozással (pl. fotoperiodikus hatás) bekövetkező nyugalmi állapot, amely általában a kedvezőtlen időszakok (hideg, csapadékmentes) átvészelését teszi lehetővé. Diapauza felléphet pete, lárva és báb, sőt imágó állapotban is.

Dichotomia

Kettős irányú elágazás, kétféle irányban történő továbbhaladás illetve annak lehetősége. Logikailag a tézis – antitézis (tétel – ellentétel) kettősségnek felel meg. Ezek az esetek a „kizárt harmadik” elvét is magukba foglalják. („Tertia non datur” – nincs harmadik lehetőség. Pl. adott jelleg fehér és nem fehér mint egymást kizáró jellegek, minőségek).

Dichotómikus határozókulcs
A dichotómia elvére, egymást kizáró jellegek kettősségére felépített, tételekből és ellentételekből álló határozókulcs. Pl. a csáp nem éri el a test fél-hosszát illetve a csáp eléri vagy meghaladja a test fél-hosszát. A dichotómikus kulcsok erősebbek, hatékonyabbak, ha az elágazást két vagy több, azonos irányokba mutató jelleg pár erősíti (vö. a tojócsövesek (Ensifera) – tojókampósok (Caelifera) dichotómia tézis – antitézis párjai az ismert határozókulcsokban).

Dichotomikus rendszer
A rendszerezésnek az az esete, amelyben a kategóriák dichotómikus tézis – antitézis párokra vannak építve, például változó testhőmérsékletűek – állandó testhőmérsékletűek. Először Arisztotelész használt az állatvilág rendszerezésére ilyen rendszert (pl. „enaima”= vérrel rendelkezők – „anaima”=vértelenek). Ez a fajta rendszerezés korábban főleg a mesterséges (egy-egy kiválasztott jellegre épülő) rendszerekben nyilvánult meg, de ma a kladisztika (ld. ott) is ilyen elvű.

Elsődleges jellegállapot

Adott jelleg legkorábban kialakult, legősibb ismert állapota, amelyhez a későbbi változások viszonyíthatók. Ilyen például az ízeltlábúaknál a „hasadt láb” (disztálisan exopoditra és endopoditra) tagolódó jellege, amely megmaradhat például a végtag eredetű szájszerveken (pl. maxilla külső és belső karéjai) ott is, ahol már a végtag eredeti jellege a járó végtagoknál megszűnik, például a szárazföldi életmódhoz való alkalmazkodás következtében (vö. soklábúak – Myriapoda, hatlábúak – Hexapoda).

Enterocoel mezoderma-képződés
A harmadik csíralemez létrejöttének az a módja, amikor a radiális barázdálódást és a gasztrulációt követően a mezoderma az ősbélüreg páros, tasakszerű kitüremkedéseinek béléseként jön létre, majd a mezodermális bélésű tasakok lefűződnek az entodermáról és ezáltal egy hármas tagoltságú (pro-, meso-, metasoma) másodlagos testüreg jön létre. A szelvényesség itt a metasoma további tagolódásával alakul ki (ld. újszájúak –Deuterostomia).

Epidózis, epidotikus csoport
A hagyományos evolúciós rendszerezésben használatos kategória, a viszonylag gyors fejlődés, az evolúció során fellépő „előremutató”, általában adaptív változás illetve az ilyen változásokat hordozó csoportok megjelölésére. Mivel az ilyen jellegek gyakran konvergens módon, hasonló „evolúciós kihívásra” adott analóg válaszként jelennek meg, ezért a modern filogenetikus rendszerezés ezt a kategóriát már nem használja.

Episztázis, episztatikus csoport
Az előző kategória ellentétpárja, konzervatív, „ősi” jellegek illetve az ezeket hordozó csoportok megjelölésére szolgál. Mivel az ilyen jellegek eltérő filogenetikai vonalakon egymástól függetlenül is fennmaradhatnak, ezért ennek a fogalomnak a modern filogenetikus rendszerezésben már nincs jelentősége.

Azonos elnevezéssel a genetika más fogalmat (különböző genetikai lokusokhoz tartozó allélok közötti kölcsönhatást) jelöl.

Epimorphosis

Közvetlen fejlődés. A teljes szelvényszámú (holomer) lárva a kifejlett állathoz hasonló, az ivarérettséget vedlések sorozatával éri el. Az utolsó vedléssel érik el fejlettségüket a genitáliák, illetve röpképes állatok esetében a szárnyak. Jellemző a Parainsecta csoportok többségére (kivétel: Protura, ld. anamorphosis), a pikkelykékre (Lepismatida), a Polyneopterák és Paraneopterák többségére, emellett a fejlettebb százlábúakra (Chilopoda) is.

Esszencializmus
Arisztotelész Logika c. művére épülő logikai irányzat és rendszerezési elv, amely a rendszerezés kategóriáit „lényegi” (esszenciális) jellegek alapján definiálja. Eszerint az egyes kategóriáknak van egy állandó „lényege” (esszenciája), és a kutató feladata, hogy ezt a lényeget feltárja, a hasonló jelenségek közös lényegét megtalálja, és ennek alapján az azonos lényegű jelenségeket közös kategóriába egyesítse. Ld. linnéi rendszer.

Esszencialista klasszifikáció
A fenti elvre épülő osztályozás, amely a létező objektumokat közös, állandónak vélt esszenciális tulajdonságaik alapján foglalja össze általánosabb kategóriákba. A faj tehát a linnéi rendszerben ilyen esszenciális jellegekre alapozott egység: nem „változatlan” (hiszen vannak varietasok), hanem a lényeginek tekintett tulajdonságaiban „állandó”. Ugyanez vonatkozik a szintén objektív kategóriának tekintett fajfeletti egységekre is.

Esszenciális meghatározás

Arisztotelésztől eredő meghatározási forma. A definitio (ld. ott) két lépésben történik: először a hasonló objektumoknak meghatározzuk a közös lényegi sajátságait, miáltal azokat egy fölérendelt kategóriába (genus proximum) egyesítjük, majd az idetartozó objektumokat differenciáljuk az eltérő, jellemző sajátságaik (differentia specifica) alapján. Ennek a logikai struktúrának a kifejezője a kettős névadás, a genus- és fajnév (binominalis nomenclatura).

Evolúciós állapotok
A jellegek elsődleges vagy leszármaztatott (ld. ott) volta alapján jellemezhető stádiumok. Mivel a különböző jellegek elsődleges illetve leszármaztatott állapotai egyazon csoporton belül is gyakran eltérőek, az adott csoportok bizonyos jellegei lehetnek viszonylag „ősiek”, más jellegeik pedig „leszármaztatottak” (ún. „mozaik evolúció”, ld. ott), ezért az evolúciós állapotok gyakran vitatottak. Ezért pontosabbak a jellegek filogenetikus elemzésére alapozott megállapítások, mint a címszóban jelzett általánosítások.

Evolúciós fokozatok

Az egyes szervek „fokozati sorain” alapuló elavult megnevezés, amely az evolúció egyirányúságát (orthogenezis) és fokozatosságát sugallja. Mivel mindkét elvet erős kritika érte a modern evolúcióelmélet részéről, ezért használata nem javasolható.

Evolúciós sorozatok

Azon a korábbi felfogáson alapuló fogalom, hogy az egyes szervek adaptív változásai fokozatosak, illetve direkt módon függenek a környezet változásaitól (lamarckizmus). Mivel az előbbi elv nem általánosítható, az utóbbit pedig a modern evolúcióelmélet cáfolja, ezért e fogalom használata sem javasolható.

Evolúciós szakaszok

Az evolúció korábbi felfogásán alapuló fogalom, amely szerint minden élőlénycsoport fejlődése a kialakulás (epakme), a felvirágzás (akme) és a hanyatlás (parakme) szakaszaira tagolható. Ma úgy látjuk, hogy ez a valós viszonyok durva leegyszerűsítése, ugyanis számos csoport el sem jut a nagyobb mértékű differenciálódás szakaszába, hanem hamar kihal. Ezenkívül vannak sokáig túlélő csoportok is, anélkül, hogy jelentősebb faj- és alakgazdagságot érnének el (pl. őslégcsövesek – Protracheata). Ugyanakkor vannak olyanok is, amelyek hosszú földtörténeti időszakon keresztül igen sikeresek, a hanyatlás leghalványabb jele nélkül (rovarok – Insecta), valamint olyanok is, amelyek sikerességét éppen leegyszerűsödött jellegeik biztosítják (fonálférgek – Nematoda, számos parazita csoport). Bizonyított tény, hogy a sikeres túlélés illetve kipusztulás esélye független az illető csoport filogenetikai életkorától.

Evolúciós taxonómia

Fejlődéstörténeti alapú rendszerezés, amely a származási (genealogikus) kapcsolatokat és az evolúció során elért fejlettségi szintet egyaránt igyekszik figyelembe venni. Szemléleti alapjai Darwin munkásságára vezethetők vissza, aki úgy vélte, hogy a természetes rendszerezésnek egyaránt tükröznie kell a rokonsági viszonyokat és a fejlődés során létrejött változásokat, különbözőségeket. („Úgy gondolom, hogy a csoportok elrendezése minden osztályon belül szigorúan genealogikus kell, hogy legyen, azért, hogy természetes legyen. A különbség mértéke azonban nagyon eltérő lehet még akkor is, ha a csoportok azonos rokonsági fokúak a közös őshöz viszonyítva, aszerint, hogy milyen változásokon mentek keresztül, és ez abban fejeződik ki, hogy különböző genusokba, családokba, szekciókba és rendekbe soroljuk őket.” Darwin [1872]: A fajok eredete, 6. kiadás, p. 346). Mai formája jelentős neodarwinista evolúciókutatók (Huxley, Mayr, Simpson, Remane) munkásságának köszönhető. Mivel kétféle, gyakran nem kongruens szempont (genealogikus kapcsolat – fejlettség) egyeztetésére törekszik, nincs olyan egyértelműen rögzített algoritmusa, mint akár a fenetikus, akár a filogenetikus rendszerezésnek, amely a különböző taxonómiai iskolák közötti vitákra ad okot.

Faj (Species)
A biológiai rendszerezés alapegysége. Magát az elnevezést John Ray (1686) vezette be, azonban használatát Linné (Carolus Linnaeus, 1707-1778) tette általánossá és nevezéktani szabályok által meghatározottá (Systema Naturae, X. ed., 1758). Taxonómiai szempontból az élővilág viszonylag állandó jellegekkel bíró, megkülönböztethető „féleségeit” jelenti, amelyek egyedei magukhoz hasonló geno- és fenotípusú, termékeny utódokat hoznak létre (vö. Plate fajmeghatározása). Ennél pontosabb a populációs szemléletű biológiai fajfogalom (ld. ott), amely a fajt mint evolúciós és egyben ökológiai egységet határozza meg.

Fajfogalom típusai
A fajfogalmat a legkülönfélébb biológiai tudományágak használják. Mivel például a genetikai jellegeket sokáig csak recens fajokon tudták vizsgálni, ezért az őslénytan fajfogalmát a legutóbbi időkig csak morfológiai, ezen belül is gyakran csak a szilárd vázképződményekre (csontok, csiga- és kagylóhéjak stb.) alapozták (palaeospecies). Szintén nehézségeket okozott a reproduktív izoláció kritériumának alkalmazása is például aszexuális szaporodású szervezetekre vagy azokra az élőlénycsoportokra, amelyek esetében viszonylag gyakoriak a fajhibridek (pl. páfrányok). Ma egyre nagyobb szerepet kapnak a faj meghatározásában a genetikai meghatározottságú biokémiai (pl. feromonok), ultrastrukturális, fiziológiai, viselkedésbiológiai, ökológiai stb. jellegek.

Fajalatti kategóriák
A fajon belüli variabilitás taxonómiai kezelésére létrehozott kategóriák. A populációs szemléletből következik, hogy a korszerű, evolúciós szemléletű rendszerezésben csak az alfaj (subspecies) kategóriája taxonómiai értékű és nomenklatúrai szabályokkal rögzített. Az alfaj örökletes jellegekben eltérő, önálló elterjedéssel és/vagy ökológiai sajátosságokkal (eltérő tápnövény, gazdafaj stb.) bíró populáció illetve populációcsoport. Megnevezése harmadik név adásával történik, amely minden megkülönböztető jelzés (interpunctio) nélkül a fajnév után következik (tehát nem ssp. jelzéssel!). Amennyiben az adott alfaj képviseli a faj nevezéktani törzsalakját, akkor az alfaj neve a fajnévvel azonos, minden más esetben attól eltérő. A prioritás, a szinonímia és a homonímia szabályai (ld. ott) az alfajra ugyanúgy vonatkoznak, mint a fajra.
Korábban fajalatti kategóriaként használatos volt a varietas és az aberratio. Az előbbi még Linnétől eredt, és korábban (1930-ig) gyakran az alfajjal azonos értelemben is használták. Ma egyik sem taxonómiai értékű, mert csupán egyedi eltérésekre vonatkozik, amelyek nem taxonómiai értékűek. Megnevezésükre a zoológiai nomenklatúra nem vonatkozik.

Fajfeletti kategóriák
A rendszerezés magasabb hierarchikus rangot képviselő egységei. Vannak elsődleges, másodlagos és harmadlagos kategóriák. Előbbiek: genus (nem), Család (család), Rend (rend), classis (osztály), phylum (törzs), regnum (ország). A másodlagos kategóriák lehetnek fölé- illetve alárendeltek. A fölérendelt kategóriákat „super”, az alárendelteket „sub” előtagggal képezzük, pl. Családsorozat illetve subfamilia (főcsalád illetve alcsalád). A nevezéktani szabályok megkövetelik az elsődleges és másodlagos kategóriák szabályos képzését. A harmadlagos kategóriáknak nincs nevezéktanilag rögzített egységes rendje, hanem a különböző állatcsoportok taxonómiai tradíciói szerint eltérések lehetségesek. Ezek többnyire a genus és a Család (pl. tribus, subtribus) vagy a Család és Rend kategóriák közé iktatódnak be (cohors, subcohors). A másodlagos és harmadlagos kategóriák a rendszerezésben a monofiletikus eredetű, homogén csoportokra való törekvést fejezik ki, azonban egyúttal sokfokozatúvá, nehezebben áttekinthetővé teszik a rendszert. Ezért újabban helyettük egyszerűen decimális számozást alkalmaznak.

Fenetikus klasszifikáció
A fenotípusos jellegek (morfológiai, anatómiai stb.) alapján történő osztályozás. Általában nagyszámú, súlyozatlan jelleg figyelembevételével történik, mivel nem veszi tekintetbe sem a jellegek genetikai hátterét, sem azok filogenetikus értékét. Amennyiben a jellegek „van –nincs” dichotomikus felosztását alkalmazza, ezeket bináris adatmátrixokba foglalja össze, és ezek alapján szerkeszt dichotómikus felépítésű dendrogramokat. Gyakran alkalmazza a jellegek kvantitatív kifejezését. Ezekben az esetekben lényegében már a numerikus taxonómiáról (ld. ott) van szó.

Filogeográfia

Avise (1987) amerikai evolúciógenetikus által bevezetett megjelölés. Modern kutatási irány, amely molekuláris genetikai jellegek alapján összekapcsolt módon rekonstruálja a filogenezist és az elterjedési terület történeti kialakulását („az area evolúcióját”). Gyakran alapoz a haplotípusokként öröklődő, anyai transzmissziójú, extranukleáris (mitokondrium, plasztisz) genomokra, részben a rövidebb DNS-szekvenciáik, részben pedig a nagyobb mutációrátáik és gyorsabb evolúciós változásaik miatt. Alapvető módszere az area-kladogramok és a filogenetikus kladogramok kongruenciáinak (ld. ott) megállapítása.

Filogenetikus klasszifikáció, filogenetikus rendszerezés

Következetesen származástani (genealogikus) alapú rendszerezés, amely az azonos taxonómiai kategóriába besorolás egyetlen kritériumának a monofiletikus eredetet, a bizonyítottan közvetlen közös őstől való leszármazást tekinti, szemben az evolúciós és a fenetikus rendszerezéssel. A közös őstől való leszármazás bizonyítékainak a (nem-homopláziás, ld. ott) közös leszármaztatott (szünapomorf, ld. ott) jellegeket tekinti, amelyek esetében kizárható, hogy a vizsgált csoportokban egymástól függetlenül alakulhattak ki (pl. parallel vagy konvergens fejlődés révén). A filogenetikus rendszerezés alapelveit és alapvető módszereit Willi Hennig német taxonómus és evolúcióbiológus dolgozta ki még az ’50-es években, majd könyvének amerikai megjelenése után vált világszerte ismertté és lett számos követője.

Gametikus meiozis

Az egyedfejlődési ciklusnak az az esete, amelyben a teljes önálló életszakasz diploid. A meiózis csupán az ivarsejtek érése során következik be. Ez az összes állat esetében igaz (regnum Animalia). Önálló haploid életszakasz tehát nincs, mint számos Protista vagy a növények (gametophyton) esetében, mivel a zigóta létrejöttével már visszaáll a diploid állapot.

Gastrulatio
Bélcsíraképződés: az a folyamat, amelynek során a blastogenesist követően létrejön a külső (ektoderma) és belső csíralemezből (entoderma) álló embrió: a bélcsíra (gastrula). A gasztruláció az alapja az állatvilágban a valódi szövetes szerveződés megjelenésének. A gasztrulációnak számos típusa van:

- betűrődés (invaginatio): a gyorsabban osztódó, ezért nagyobb felületet igénylő leendő ektoderma mintegy „magába kebelezi” a lassabban osztódó sejtekből álló, leendő entodermát. Igen sok állattörzsre jellemző, több esetben kizárólagos (pl. virágállatok és korallok – Anthozoa, ősibb újszájúak – Deuterostomia);

- bevándorlás (immigratio): lehet egyirányú (unipolaris) vagy több irányból történő (pl. hydraállatok többsége – Hydrozoa, egyes puhatestűek – Patella);

- leválás (delaminatio): a blastula (esetleg morula) sejtjei tangenciális irányban befelé leánysejteket képeznek és ezek alkotják az entodermát (pl. hydraállatok – Hydrozoa egy része a planula lárva kialakulása során);

- körülnövés (epibolia): a gyorsabban osztódó mikroméra sejtek mintegy körülnövik a lassabban osztódó makroméra sejteket (pl. sok spirálisan barázdálódó csoportban: örvényférgek – Turbellaria, csigák – Gastropoda, lábasfejűek – Cephalopoda, de ehhez válik hasonlóvá a sokszikű petéjű gerincesek, a hüllők – Reptilia és madarak – Aves) módosult invaginatioja is.

Gemmulatio
Gyöngysarj-képződés (ld. ott).

Genealogikus (helytelenül: genetikus) meghatározás

Adott objektum eredet, leszármazási (genealogikus) kapcsolat szerinti meghatározása. Közös kategóriába a közvetlenül közös eredetű („testvér”) objektumokat foglalja össze.

Genus (a zoológiai nevezéktanban: nem, a botanikaiban: nemzetség)

Faj fölötti kategória, amelyet monofiletikus eredetű, taxonómiai szempontból fontos közös apomorf jellegekkel rendelkező fajok alkotnak. A genus jellemzésében (diagnosis és descriptio) az anatómiai (rovaroknál ivarszerv-morfológiai, gerinceseknél csonttani, pl. koponya-) jellegeknek rendszerint kitüntetett szerepe van. Amennyiben faj gazdag genusokon belül több, jól elkülönülő fajcsoport van, ezek megjelölésére a subgenus (alnem) kategóriát használjuk. A genus leírásakor meg kell jelölni a típusfajt (genus-típus illetve generotípus), amely az adott genust reprezentálja és a genus megosztásakor az eredeti genus-nevet továbbviszi.

Genus típusfaj

Ld. fent (generotípus).

Glochidium lárva

Kajmacsos lárva. A kagylók (Bivalvia) lárvája, amely a halakon (pl. kopoltyúk) a héj ventrális szegélyéből kiálló fogakkal kapaszkodik meg. Tovább fejlődve leválik és önálló életet kezd.

Grad(us)
Törzsfejlődéstani fejlettséget kifejező csoportmegjelölés, pl. „Homoiothermia” az állandó testhőmérsékletű gerinces állatok megjelölésére. Nem, illetve nem okvetlenül monofiletikus eredetű csoportokat foglal magába (mint a fenti példából is látható), ezért a filogenetikus rendszerezés ezt a kategóriát nem használja, illetve lehetőleg kerüli. Vannak azonban esetek, amikor az azonos fejlettségi szintre valamelyik közös levezetett (szünapomorf) jelleg utal (pl. szárnyas rovarok, magzatburkos gerincesek), ilyenkor a gradus egybeeshet valamely magasabb filogenetikus rendszertani kategóriával (tehát feleslegessé is válik).

Gyöngysarj-képződés (gemmulatio)
A litorális tengeri és az édesvizi szivacsokra jellemző ivartalan szaporodási forma. A test néhány helyén archaeocyták csoportosulnak, amelyek ún. nutritív sejtek révén a test tartalék-tápanyagait magukba gyűjtik. Egy másik sejtcsoport kitint szintetizál, és kitinhártyát hoz létre, a scleroblast-sejtek pedig tűket, spiculumokat képeznek az archaeocyták köré, majd az egész képződményt spongin-burokkal veszik körül. Ha a körülmények kedvezőtlenné válnak, a szivacs szétesik és a gemmulák vészelik át a kedvezőtlen időszakot, illetve biztosítják a szivacsok passzív szétterjedését.

Gregaria-fázis
Sáskák (Acridoidea), ritkábban szöcskék (Tettigonoidea) tömeges elszaporodásakor a zsúfoltság okozta stressz hatására hormonális, morfológiai és viselkedésbeli változások következnek be, fokozódik az anyagcsere, erősödik a pigmentáció, a röpképes fajoknál megnagyobbodnak a légzsákok és tömeges vándorlási hajlam jelenik meg, ami az ún. „sáskajárások” kialakulásához vezet (ld. marokkói sáska – Dociostaurus maroccanus, keleti vándorsáska – Locusta migratoria stb. tömeges elszaporodásai).

Hemimetabolia
Tökéletlen (részleges) átalakulás. A lárvális stádium alapfelépítése a kifejlett rovaréval jórészt egyező, azonban az eltérő (pl. vízi) életmód következtében lárvális szervekkel rendelkezik (pl. kérészek, szitakötők lárváinak tracheakopoltyúi). A kérészeknél (Ephemeroptera) az utolsó lárvális stádiumot követően az ivarérettség kettős vedlés után következik be, előbb egy, a kifejlett állathoz hasonló ún. szubimágó jön létre.

Heterepisztazis
A korábbi evolúciós rendszerezés által gyakran használt megjelölés, amely azt fejezi ki, hogy az adott állatcsoportban együttesen vannak jelen viszonylag ősi (pleziomorf) és a fejlődésben „előremutató”, apomorf jellegek. Pl. a zsinórférgek (Nemertinea) testüregét parenchyma tölti ki, kiválasztószervük protonephridium, de keringési rendszerük zárt, coeloma-eredetű, lárvális alakjuk (pilidium) a trochophora lárvára utal.

Holofiletikus

Holofiletikusnak azt a taxonómiai kategóriát tekintjük, amely az adott monofiletikus egység ős-faját és valamennyi leszármazott rész-csoportját tartalmazza, ilyen például a magzatburkos gerincesek (Amniota) kategória, szemben például a hüllők (Reptilia) megjelöléssel, amely az adott filogenetikai egységből csupán a pleziomorf jellegek (pikkelyes kültakaró, poikilothermia stb.) alapján összefoglalt csoportokat tartalmazza.

Holometamorfózis (holometabolia)

Teljes (v. tökéletes) átalakulás. A kifejlett rovartól (imágó) jelentősen eltérő lárva (ún. „harmadlagos” lárva) több vedlést követően, bábállapot közbeiktatásával éri el az adult (ivarérett) állapotot. A bábállapot, melynek kutikulája már a kifejlett rovar sajátságait jelzi, a legvalószínűbb hipotézis szerint a szubimágó stádiummal homológ. Pl. recésszárnyúak – Neuroptera, lepkék – Lepidoptera, hártyásszárnyúak – Hymenoptera, tegzesek – Trichoptera, bogarak – Coleoptera, kétszárnyúak – Diptera, bolhák – Siphonaptera stb.

Holotípus
A fajleírás tartozéka a fajt reprezentáló, a leírás egyértelműségét biztosító típuspéldány (holotípus) kijelölése. A példánynak viselnie kell a diagnózisban illetve a leírásban foglalt jellegeket, lehetőleg ahhoz az ivarhoz kell, hogy tartozzon, amely a rokon fajoktól elválasztó bélyegeket inkább mutatja. Ha a leírás nagyobb sorozat alapján történik, a példány lehetőleg a variációszélesség átlagát képviselje, és olyan helyről származzék, ahonnan több példány áll rendelkezésre. A holotípus példányt (illetve a belőle készült preparátumot) egyértelmű jelzéssel kell ellátni (típuscédula), és olyan gyűjteményben kell elhelyezni, ahol megőrzése és a további vizsgálatok számára a hozzáférhetősége biztosítva van. A fajleírásban közölni kell a típuspéldány gyűjtési adatait (lelőhelye a fajleírásban szereplő ún. típuslelőhely) és hozzáférhetőségének helyét.

Homológia

Olyan formabeli, strukturális (illetve esetenként funkcionális) hasonlóság adott taxonok (fajok és fajfölötti egységek) között, amely már a közös ősüknél is megvolt, tehát leszármazásuk során lényegileg nem változott, legfeljebb az alapvető strukturális sajátságok megőrzése mellett adaptív jelleggel módosult (pl. gerinces elülső járó végtag → szárny). A homológ jelleg lehet közös leszármaztatott (szünapomorf) jelleg, de lehet a közös őssel megegyező viszonylag elsődleges (pleziomorf) jelleg is, ilyenkor azonban a közös leszármazást bizonyító jelleg ereje csekély (pl. a különböző rovarrendek rágó típusú szájszervei). Végezetül lehetséges, hogy a közös ős kevésbé specializált strukturális jellege az alapvető sajátosságok megtartása mellett a belőle levezetett recens alakoknál az eltérő életmódnak megfelelő irányokban módosult, azaz közös alapstruktúrára visszavezethető autapomorf jellegek jöttek létre (pl. a rovarok ízelt lábának életmód szerinti módosulásai, az emlősök fogazatának táplálkozási mód szerinti módosulásai).

Homológia kritériumok, homológia bizonyítása

Funkcionális bizonyítékok: két taxonban adott eltérő (módosult) tulajdonságok nem lehetnek homológok, ha az adott jellegek köztes állapotai működésképtelenek, mivel a jellegállapotokat az evolúciós változás során elvben működőképes köztes állapotoknak kell összekötnie. Ez a bizonyítási mód abból az előfeltételből (premisszából) indul ki, hogy a homológ jellegek változása a természetes szelekció hatására, adaptív változások sorozatával megy végbe (neodarwinista felfogás).
Embriológiai bizonyítékok: a vizsgált taxonokban bizonyos struktúrák csak akkor tekinthetők homológnak, ha egyedfejlődési kialakulásuk is alapvetően hasonló, és kifejlett állapotukban is megvannak a közös strukturális elemek (legalábbis valamilyen módosult vagy redukált formában). Ebből következik, hogy a különböző taxonok korai fejlődési stádiumaiban talált azonos vagy hasonló struktúrák nagyobb biztonsággal utalnak e struktúrák homológ jellegére, mint a kifejlett alakok hasonlóságai.

Homonímia

Névazonosság. A zoológiai nevezéktanban a név érvénytelenségénak az az esete, amikor:

adott genusnév több állatcsoportban létezik (pl. Hoplitis: hártyásszárnyúak –Hymenoptera, lepkék – Lepidoptera, az utóbbi érvénytelen)

adott genus és fajnév kombináció egynél több fajra vonatkozik – utóbbi eset kétféleképpen jöhet létre, úgymint:

primer homonímia: a névadáskor az eredeti kombináció szerint azonos a genus és a fajnév, pl. Hadena doerriesi Staudinger 1898, homoním a Hadena doerriesi Staudinger, 1892-vel, tehát érvénytelen;

szekunder homonímia: más genusba átsoroláskor keletkezik olyan genus és fajnév kombináció, amely az adott genusban korábban létezett, pl. Lasiestra altaica Hampson, 1905 miután át lett sorolva a Lasionycta genusba, a Lasionycta altaica Staudinger, 1892 szekunder junior homonimja lett, új fajneve: Lasionycta hampsoni Varga, 1974.

Homoplázia
A morfológiai hasonlóságra utaló megnevezés a különböző típusú, nem-szünapomorf hasonlóságok megjelölésére. Ez lehet:

-reverzió: a másodlagos hasonlóság korábbi jellegállapothoz visszatéréssel jön létre;

-parallelizmus: a hasonlóság egymástól független párhuzamos fejlődés eredménye;

-konvergencia: a hasonlóság eltérő korábbi állapotból kiinduló, hasonlóvá váló fejlődés eredménye, rendszerint a hasonló életmódra való áttérés következtében.

A fenetikus módszerek nem tesznek különbséget a közös eredetet bizonyító szünapomorf egyezőségek, illetve a homopláziás hasonlóságok között, míg a filogenetikus rendszerezés csak a szünapomorf jellegeket veszi tekintetbe.

Hullámzóhártya (membrana undulans)

a 2. ostor módosulása állati ősostorosoknál (Protomonadina, pl. Trypanosoma), alkalmazkodás az erősen viszkózus testfolyadékban való mozgáshoz.

Hydromedusa
A hydraállatok (Hydrozoa) osztályába tartozó taxonok medúza alakja (ha van). Felépítése a hydropolipéval homológ: az ernyő (umbrella) a polip törzsének és talpkorongjának felel meg, az ernyőalji konkáv rész a polip szájtájékával homológ, a kiemelkedő szájcső a medúza manubriuma. Az ernyő peremén érzéksejt mezők vannak, és egy körkörös kontraktilis elemekben gazdag redő (velum) húzódik. Ezek kontrakciója préseli ki a vizet az ernyő alól (ellenerő-elv). Az alapszimmetria 4-es, a tentaculumok száma 4 kisszámú többszöröse (gyakran 8). A manubrium egyszerű, cső alakú.

Hydropolip
A hydraállatok (Hydrozoa) osztályába tartozó taxonok polip alakja, gyakran telepes. A száj (gastroporus) körüli rész gyakran kiemelkedő, ún. szájcső (hypostomum), körülötte egy vagy több sorban helyezkednek el a tömör tentaculumok. Az ősbélüreg (gastrocoel) nem tagolt.

Identifikáció
Azonosítás (magyartalanul: beazonosítás), a vizsgált egyedek meghatározott taxonként, általában fajként történő azonosítása. Általában a determináció (vö.: konkrét esetek egyértelmű megnevezése és besorolása, például adott egyedek bizonyos fajként meghatározása) szűkebb értelemben vett fogalmával azonos értelemben használják.

Intermedier meiózis
A meiózis az életciklust két, közelítőleg egyenrangú részre tagolja, pl. a növények haploid gametofiton és diploid sporofiton életszakasza.

Jelleg
A taxonómiai műveletek, például a leírás, a diagnózis és a faji azonosítás stb. során figyelembe vett (megvizsgált, meghatározott, lemért stb.) tulajdonság, ún. karakter.

Jellegsúlyozás
A taxonómiai műveletek során figyelembe vett tulajdonságok (ld. előbb) fontosságának, taxonómiai „súlyának”, értékének mérlegelése. Általában a fenetikus rendszerezés pontosabbá tétele, a filogenetikus rendszerezéshez „közelítése” (ami elvben fából-vaskarika) érdekében használják oly módon, hogy a mátrixban szereplő jellegeket számszerű súlyfaktorral látják el. Fontos tény, hogy mivel a súlyozás mindig valamilyen mértékben szubjektív, az így kapott hasonlósági dendrogram nem lesz „objektívebb”, legfeljebb jobban kifejezi ismereteink adott szintjét.

Klád(us)
Törzsfejlődési „ág”, amely közös leszármaztatott (szünapomorf) jellegekkel definiálható, monofiletikus eredetű taxonómiai egység, a filogenetikus rendszerezés valamilyen rangú egysége. Ellentéte az azonos fejlettségi szintű egységeket összefoglaló gradus.

Kladizmus

Rendszerezési irányzat (iskola), amely a rendszerezés egységeit kladusként definiálja, közös leszármaztatott (szünapomorf) jellegeik alapján. Célja monofiletikus egységekre és genealogikus kapcsolataikra alapozott filogenetikus rendszer létrehozása, amelyben az egységek rangját tisztán a testvércsoport (sister-group) relációk határozzák meg, függetlenül a közös őstől való morfológiai eltávolodás (deviáció) mértékétől. A kladizmus módszertani fegyvertárát a „kladisztika” címszó alatt foglaljuk össze (ld. alább).

Kladisztika

A kladisztikus rendszerezés módszertana:

eredetileg a filogenetikusan értékelt jellegek (ld. szünapomorfia) mátrixa alapján kladisztikus dendrogramok létrehozása, amelyek a tényleges leszármazási kapcsolatokat tükrözik. A dendrogramok létrehozása szabványosított eljárásokkal (ma számítógépes programokkal) történik (vö.: „PAUP”, „Hennig” stb. programcsomagok), amelyek biztosítják a rendszerzési eljárások megismételhetőségét.

Mivel a fenti eljárások „működnek” filogenetikus „előfeltételezések” (premisszák) nélkül is, ezért az ún. „transzformált” kladisták a fenti eljárásokat mindenféle elméleti interpretáció nélkül alkalmazzák. Ez azonban a jellegek filogenetikus értékelésének elvetését, illetőleg a fenetikus rendszerezéshez való visszatérést jelenti, ami ellentétes az eredeti „hennigi” filogenetikus rendszerezés (ld. ott) szellemével.

Kladogenezis

A törzsfejlődési elágazások kialakulásának folyamata. Alapja a fajkeletkezés során bekövetkező reproduktív izoláció (ld. ott), amelynek révén a szétváló populációcsoportok között megszűnik a génáramlás, és lehetőség nyílik a további divergens vagy egymástól független párhuzamos fejlődésre. Fontos összefüggés, hogy a reproduktív izoláció bekövetkezése utáni további genetikai differenciálódás változatlannak tekintett mutáció ráták mellett időarányos (vö. „molekuláris órák”), a reproduktív izoláció viszont a különböző állatcsoportokban nagyon is eltérő mértékű előzetes genetikai differenciálódás esetén következhet be.

Kladogram

A kladisztikus rendszerezés eredményeként kapott dendrogram. Formailag hasonló a fenetikus („numerikus”) rendszerezés során kapott dendrogramokhoz, azoktól az különbözteti meg, hogy a nem pusztán a jellegek hasonlóságán, hanem azok „apriori” filogenetikus értékelésén (pleziomorf illetve apomorf jellegállapotok, ld. ott) alapul.

Kongruencia

Különböző jellegek ellentmondásmentes taxonómiai elrendeződése. Taxonómiai szempontból kongruensnek tekintjük azokat a jellegeket, amelyekre alapozva a taxonok azonos elrendeződését kapjuk meg. Mivel a különböző jellegek változásának evolúciós sebessége eltérő („mozaik-evolúció”), ezért rendszerint eltérő eredményekre jutunk, ha például a lassan vagy alig változó ősi (pleziomorf), illetve ha a leszármaztatott (apomorf) jellegeket vesszük tekintetbe (gyakori például, hogy egyes rovarcsoportokban a lárvális illetve az imaginális jellegek alapján rendszerezünk). A filogenetikus rendszerezés erőssége, hogy a közös leszármaztatott (szünapomorf, ld. ott) jellegek alapján szükségképpen kongruens taxonómiai elrendezést kell kapnunk (ld. még: parszimónia értelmezése).

Konvergencia

Hasonló, analóg struktúrák független létrejötte eltérő előzetes evolúciós állapotokból (pl. hólyagszem kialakulása a lábasfejűeknél és a gerinceseknél, „ugróegér-habitus” kialakulása az óvilági ugróegereknél és az amerikai kengurupatkányoknál stb.).

Korrelatív jellegek

Általában az adott állatcsoport életmódjával szorosan összefüggő, annak különböző vonatkozásaira reflektáló, egymástól függően kialakuló jellegek. Pl. a lófélék ötujjú végtagjának egyujjú-patás végtaggá történő redukciója, illetve fogazatuk megerősödése, vastag zománcréteg kialakulása a sokmozgású fűevő-legelő életmóddal. Mindkettő a nyílt füves pusztai életmódra való áttérés következményeként alakult ki.

Lektotípus

A leírás alapjául szolgáló példányok („szüntípusok”) közül kiválasztott holotípus (ld. ott) példány. Valójában holotípus, amelyet azonban nem a faj leírója, hanem a csoportot revideáló taxonómus választott ki.

Leszármaztatott jellegállapot

Az apomorf jellegállapot helyes magyar megnevezése, a gyakran használt „levezetett” megnevezés helyett (ami a német „abgeleitet” félreérthető tükörfordítása), mivel nem elméleti „levezetésről”, hanem a korábbihoz képest ténylegesen megváltozott jellegről van szó. A pleziomorf (ld. ott) jellegállapot ellentéte.

Linnéi hierarchia

A taxonómiai kategóriák Linnétől származó hierarchikus rendszere. Lényege, hogy a fajokat egyre magasabb szintű bennfoglaló (enkaptikus) kategóriákba csoportosítjuk. Az eredeti linnéi hierarchia az alábbi kategóriákat használta: species (faj), genus (nem), Rend (rend), classis (osztály). Ezeket ma is használjuk, bár a linnéitől némileg eltérő értelemben. Ez különösen nyilvánvaló a genus esetében, amely Linnénél nagyjából a mai Család (család) értelmezésének felelt meg. Linné a fajon belüli egyedi eltérésekre a varietas (változat) kategóriáját vezette be, azonban ezt jelenleg már nem tekintjük taxonómiai kategóriának, mert taxonómiai értéke csak populációs vagy annál magasabb szintű egységeknek van. A kategóriák rendszere először a család (Család), majd a törzs (phylum) kategóriájával bővült (Latreille 1833, Haeckel 1866). Ezt követően a rendszerezés homogenitásra törekvésével együtt létrejöttek a másodrendű (sub-) illetve harmadrendű (super-) kategóriák. Mivel a filogenetikus rendszerezés hierarchiája csoportfüggően változó módon sokszintű, ezért a filogenetikus rendszerezés olyan dilemma előtt áll, hogy vagy tovább növeli a kategóriák „rendfokozatait” (harmad-, negyed-, stb.-rendű kategóriák), vagy (megtartva a nevezéktani okok miatt kötelező speciest és genust) elveti a magasabb kategóriákat, és helyettük például decimális számozást alkalmaz.

Maximum parszimonia elve

A filogenezis rekonstrukciójának „takarékossági” elve, ami azt fejezi ki, hogy a lehetséges dendrogramok közül a lehetséges legkevesebb evolúciós „lépésből” álló a legvalószínűbb. Ezen az elven alapul a lehető legrövidebb (azaz legkevesebb elágazást tartalmazó) dendrogram előállítása, amelyre szoftvereket fejlesztettek ki (vö. PAUP). A maximum parszimonia a filogenezis rekonstrukciójának általánosan elfogadott alapelve, amely azon alapul, hogy elemi szinten a mutáció rátájánál legalább egy nagyságrenddel ritkább a mutáció reverziója, a magasabb szintű filogenetikus változások pedig vissza-fordíthatatlanok, irreverzibilisek (Dollo-törvény). Tehát e feltételezés szerint az evolúció gyakorlatilag „lépésismétlések” nélkül „játszik”.

Mesogloea

Nem szövet-jellegű, általában kocsonyás, de általában sejteket is tartalmazó réteg a csalánozók (Cnidaria) ekto- és entodermája között. Az egyes osztályokban jelentős eltéréseket mutat:

- mesolamella: vékony, sejtnélküli vagy kevés sejtű réteg (hydraállatok – Hydrozoa);
- collenchyma: vastag, gélszerű, nagyobb számú sejttel és rostokkal (kehelyállatok – Scyphozoa);

- mesenchyma: vastag, gélszerű, rostos alapállománnyal és vándorsejtekkel (virágállatok és korallok – Anthozoa).

Mesohyl

A szivacsok két, nem-szövet jellegű sejtrétege, a pinacoderma és a choanoderma között elhelyezkedő kocsonyás réteg, amely főleg amoeboid sejteket, archaeocytákat és vázképző sejteket tartalmaz.

Mesterséges rendszer

Eredeti értelmezés szerint: egyes, kiemelten fontosnak tekintett (esszenciális) jellegekre alapozott rendszer. Alapja a taxonok esszenciális meghatározása (ld. esszencializmus: Arisztotelész, formális logika), illetve az esszenciális jellegek (viszonylagos) állandósága. Ilyen például Linné rendszerezése, illetve minden további olyan, fenetikus elvű rendszer, amely nem nagyszámú jelleg együttes figyelembevételére épít. Az ilyen rendszer „jósága” esetleges, teljesen attól függ, hogy a rendszerező által kiválasztott jellegek mennyire alapulnak az adott csoport mély ismeretén, illetve mennyire tükrözik a csoport filogenetikai viszonyait, kapcsolatait. Az ellentéteként emlegetett „természetes” rendszer sem attól jó, hogy milyen sok tulajdonságot vesz figyelembe, mivel a filogenetikus viszonyoknak a sok jellegre alapozott fenetikus jellegek sem okvetlenül felelnek meg, így valójában azok sem „természetesek” a mai értelmezés szerint.

Mikrovillusok (Mikrovilli)

Epidermális sejtek felületnövelő citoplazma-nyúlványai, amelyek funkciója az ozmotikus táplálékfelvétel. Ilyenek vannak az ozmotróf táplálkozású galandférgek (Cestoda) syncytialis süllyesztett epithel-sejtjeinek felszínén, amelyeknek a sejtmagvai a perikaryon-tasakokban a bőrizomtömlő alatti parenchymába vannak süllyesztve.

Miracidium lárva

A közvetett fejlődésű mételyek (Trematoda) elsődleges, szabadon úszó monociliaris epithellel borított, ún. „csillós” lárvája, amely vagy behatol a köztigazda (csiga) testébe, vagy pedig az a táplálkozás közben veszi fel, majd a köztigazdában csíratömlővé (sporocysta) alakul. Itt vagy további sporocysta-generációk jönnek létre, vagy pedig létrejönnek belőle a további fejlődési alakok (redia, cercaria).

Molekuláris óra

A molekuláris evolúció viszonylag egyenletes sebességén alapuló megközelítése taxonok kialakulási korának meghatározására. A neutrális mutációkon alapuló változás állandó sebességének (állandó mutáció ráta) feltételezéséből következik, hogy a taxonok közötti genetikai távolság arányos azzal az idővel, amióta a közös őstől eredő két taxon szétválása megtörtént. Korábban a molekuláris órákat fehérjék (pl. hemoglobin, citokróm) aminosav-sorrendje alapján szerkesztették, ma a szétválás sebességét gének, illetve DNS-szakaszok bázisszekvenciáira alapozva mérjük.

Monofiletikus csoport (monophylum)

Taxonok olyan csoportja, amelyet a közös ős(faj) és a belőle leszármazott valamennyi taxon együttesen alkot. Ebben az értelemben megegyezik a holofiletikus csoport fogalmával. Mivel a közös ős („törzsfaj”, ancestor), amely időben szükségképpen megelőzi az összes jelenleg élő leszármazott taxont, nem azonosítható egyetlen jelenleg élő taxonnal sem, ezért a gyakorlatban a monofiletikus csoport (monophylum) általában a közös ősből levezethető valamennyi recens taxon összességét jelenti. A fogalom ellentéte a polifiletikus csoport (polyphylum).

Naupliusz-lárva
Ún. „fejlárva”, az átalakulással fejlődő alsóbbrendű rákok jellemző lárvatípusa. Teste szelvényezetlen. Mediális elhelyezkedésű ún. naupliusz-szeme és 3 pár végtagja van, melyek közül az első kettőből az 1. és 2. pár csáp, a harmadikból pedig a mandibula jön létre.

Neala
A Neoptera szárnyas rovarrendek szárnytípusa, a szárny axilláris lemezekkel kapcsolódik a torszelvényekhez, összehajtogatható és a test fölé helyezhető. A Polyneoptera rendek hátsó szárnyán az anális erezet legyezőszerű, redőzött és összehajtogatható.

Nemzedékváltakozás (Generatio alternans)

Az életciklus során különböző szaporodási módú nemzedékek váltják egymást. Az alábbi típusait különböztetjük meg:

• • primer nemzedékváltakozás: a Protisták életciklusában az agamétás és gamétás szakaszok váltják egymást, amelyek lehetnek azonos ploidiafokúak (haploid-homofázikus, pl. Sporozoa, diploid-homofázikus, pl. Heliozoa) vagy eltérőek (haplo-diplofázikus, pl. Foraminifera)
    

• • szekunder nemzedékváltakozás: csupán az ivarsejtek haploidok (Animalia);
    

• • metagenezis: ivartalan és ivaros szaporodás váltakozása, pl. hidra-medúza;
    

• • heterogonia: biszexuális és parthenogenetikus szaporodás váltakozása;
    

• • • szezonális (pl. levéltetvek – Aphidina);
      

• • • regionális (pl. gubacsdarazsak – Cynipidae).
      

A heterogonia speciális esete a parthenogenetikus paedogenesis, amikor az utódlárvák az anyalárva testében, azt felélve, fejlődnek ki.
Gerinceseknél (farkos kétéltűek – Caudata) ismert a heteroszexuális paedogenesis, a lárva ivarszerveinek korai maturálódása (pl. barlangi vakgőte – Proteus anguinus).

Neoténia
Lárvális állapotban szaporodóképessé válás, voltaképp a heteroszexuális paedogenesis általánosított esete, amely forrásszegény környezetben szelekciós előnnyel jár, ezáltal evolúciós jelentőségű. A gerincesek kialakulását (szabadon úszó életmód, gerinchúr, farok megmaradása) a szesszilis adult forma kiesésével illetve a szabadon úszó lárvaalak maturálódásával magyarázzák.

Neotípus

Utólagosan kijelölt típuspéldány a megsemmisült vagy elveszett holotípus pótlása érdekében. Kijelölésének az eredeti leírással mindenben összhangban kell állnia, azzal egyező tulajdonságokkal rendelkező és eredetű (lelőhelyű) példánynak kell lennie. Megjelölésére és megőrzésére a holotípusra vonatkozó szabályok mérvadók.

Nervatura
A szárnyas rovarok szárnyerezete, a nagyobb erek üregesek, bennük haemolympha kering. Az imágó kifejlődésekor a tracheális légzés segítségével „pumpálja fel” és feszíti ki. A főbb erek (elölről-hátrafelé): costa (szegélyér), subcosta (szegélyalatti ér), radius illetve radii (R1-5, sugárerek), media (anterior és posterior, középerek), cubitus (anterior és posterior, könyökerek), analis (alaperek). Az erek által közrezárt mező: cellula (szárnysejt, pl. oblongum sejt – Adephaga erezet).

Nominalizmus
Filozófiai irányzat, amely azt vallja, hogy az általános fogalmak nem objektív létezők, hanem csupán az emberi elme által megalkotott logikai kategóriák, puszta „nevek” (nomen-inis). Ennek a fajfogalom kapcsán van jelentősége, mivel van olyan taxonómiai „filozófia”, amely szerint a fajfogalomnak nincs objektív biológiai, evolúciós tartalma, hanem az csak a praktikus rendszerezés érdekében létrehozott mesterséges gyűjtőkategória a meghatározott szempontok szerint hasonlónak ítélt (ld. még esszencializmus) egyedek összefoglalására.

Numerikus klasszifikáció

mennyiségileg mért (vagy mérhetővé, számszerűen kifejezhetővé alakított) jellegek alapján végzett klasszifikáció. A taxonokat a jellegek mátrixa alapján számítógépes eljárással dendrogramba rendezzük, amely az eljárás módszerét tekintve hasonló lehet a filogenetikus rendszerezésben használt kladogramokhoz. Ez azonban mindig fenetikus, a manifesztálódott jellegek hasonlósága alapján történő rendszerezés, amely nem vagy nem okvetlenül mutat filogenetikus összefüggéseket. A „numerikus” iskola hívei (pl. Sneath és Sokal) el is utasítják az ilyen klasszifikáció filogenetikus értelmezését, eljárásukat „numerikus fenetikának” nevezik, taxonómiai egységeik pedig ún. „operatív taxonómiai egységek” (OTU: operative taxonomic unit).

Numerikus taxonómia

A numerikus klasszifikáció eredménye. Taxonjai az operatív taxonómiai egységek, összefüggéseiket fenetikus hasonlóság alapján szerkesztett dendrogram ábrázolja.

Nyaló szájszerv
A rágó szájszerv módosulásával létrejövő szájszerv típus a nektárt (is) fogyasztó fullánkos hártyásszárnyúaknál (Aculeata, Apoidea). A labrum és mandibula megmarad, a maxilla tő íze megrövidült, karéjai megnyúltak, összeolvadtak, a palpus maxillaris csökevényes. A labiumon a glossa megnyúlt, csőszerű, végén kis nyalókoronggal (flabellum), a paraglossa csökevényes, a palpus labialis fejlett.

Objektív jellegkiválasztás

Meghatározott elméleti (általában filogenetikus) alapelv szerint történő jellegkiválasztás (pl. filogenetikai értékű anatómiai és citológiai jellegek, biokémiai rokonság, genetikai markerek stb.).

Objektív kategóriák
a rendszerező kutató szubjektív ítéletétől független, megismételhető módszerrel, adott körülmények között nyert kategóriák (pl. a filogenetikus elemzés kategóriái). Ezek a kategóriák sokfokozatú objektív, hierarchikus („nested”) rendszert képeznek. Csak gyakorlati egyszerűsítésekkel feleltethetők meg a praktikus rendszerezés megszokott kategóriáival (vö. faj fölötti kategóriák).

Oncosphaera lárva
A valódi galandférgek (Eucestoda) egyik lárvatípusa. Ún. hathorgas lárva, amelyre 3 pár embrionális horog megléte jellemző.

Operculum

Elölkopoltyús csigáknál (pl. Viviparus, Pomatias, utóbbi ezért „ajtóscsiga”) a ház szájadékát elzáró, izommal nyitható-zárható, a házzal együtt növő meszes zárólemez. Nem tévesztendő össze a tüdőscsigáknál a hosszabb-rövidebb nyugalmi állapotban kialakuló, alkalmi jellegű epiphragmával.

Ivarnyílás fedőlemeze (Merostomata).

Kopoltyúfedő (csontoshalak – Osteognathostomata).

Opisthaptor

A testvégen (hasoldalon) elhelyezkedő horgok nélküli tapadókorong (Aspidogastrea) illetve a testvégen elhelyezkedő tapadóhorgos rögzítőkészülék (közvetlen fejlődésű mételyek –Monogenea).

Osphradium

Vízi puhatestűek (Mollusca) kémiai érzékszerve. A köpenyüregben, a kopoltyúk közelében, a bevezető sipho alapjánál helyezkedik el, ahol a kopoltyúkhoz áramló víz közvetíti a kémiai ingereket. Idegrostjai a kopoltyúideg egyik oldalágából erednek. Érzékeli a víz pH-ját, ozmolalitását, O₂-koncentrációját, ezáltal fontos szerepe van a légzés szabályozásában. Ezenkívül mechanoreceptor funkciója is van.

Outgroup
Külcsoport: adott monofiletikus egységgel közeli rokon faj vagy fajcsoport, amely a vizsgált egységgel együtt egy nagyobb, tágabb monofiletikus egységbe tartozik, és amelynek jellegelemzése segítségével tisztázható az adott rokonsági kör jellegeinek filogenetikai értéke (ld. külcsoport-elemzés).

Outgroup elemzés

Külcsoport elemzés: olyan filogenetikai elemzési módszer illetve vizsgálati technika, amely egy távolabbi rokon csoport bevonásával, annak jellegelemzése segítségével határozza meg egy adott csoportban (monofiletikusnak tekintett fajok között) a vizsgált jellegek pleziomorf illetve apomorf jellegállapotait. Ha az adott fajcsoportban az adott jellegnek kétféle állapotát találjuk, azt tekintjük bizonyítottan az ősibb jellegállapotnak (pleziomorfnak), amely a külcsoportban (outgroup) is megvan, míg az a jelleg, amely kizárólag az adott fajcsoporton belül van meg, apomorfnak tekintendő.

Ősfaj (ancestor, „törzsfaj”, stem species)
A leszármazott (monofiletikus) fajok közös őse. A földtörténeti múltban élt taxon. Elvben nem azonos egyetlen recens taxonnal sem, legfeljebb azokhoz hasonló.

Ősi (pleziomorf) jellegállapot

Ld. pleziomorf jellegállapot, pleziomorfia.

Parafiletikus csoport (paraphylum)

Közös pleziomorf jellegekre alapozott csoport, amely közvetlen közös ősre nem vezethető vissza. Ez azt jelenti, hogy olyan taxonok alkotják, amelyek egy korábbi közös ős valamely jellegállapotát megőrizték és ebben hasonlóak maradtak. A pleziomorf jelleg megmaradása egymástól függetlenül, különböző fejlődési ágakon is megtörténhet (pl. a szárnyas rovaroknál a rágó szájszerv típus mint pleziomorf jelleg fennmaradása, különböző, nem okvetlenül közeli rokon rovarrendekben). Ezért az ilyen jellegek bizonyíthatják az adott csoportok távolabbi rokonságát, azt, hogy bizonyos további csoportok bevonásával a parafiletikus csoport holofiletikussá bővíthető. Tehát lehetséges az, hogy a parafiletikus csoport egy „csonka” holofiletikus csoport. Pleziomorf jellegre alapozott például az „Apterygota”, az elsődlegesen szárnyatlan rovarok (hatlábúak – Hexapoda) csoportja. A monofiletikus eredetű Pterygota hozzáadásával mint Hexapoda holofiletikussá bővíthető (ld. Arthropoda illetve Hexapoda, ezen belül Insecta filogenetikus rendszere). Mivel a filogenetikus rendszer monofiletikus taxonokra épül, ezért benne parafiletikus csoportoknak nincs helye.

Parapodium

Soksertéjű gyűrűsférgek (Polychaeta) szelvényesen elhelyezkedő, páros csonklábai. Dorzális (notopodium) és ventrális (neuropodium) ágra tagolódnak. Mindkét ág belsejében izmokkal mozgatható támasztósörte (aciculum) található. A dorzális ág többnyire kopoltyúfüggelékeket visel.

(Néha – helytelenül – a csigáknál a láb széleiből kialakult evezőlebenyt is nevezik így.)

Paratípus
Helyesebben: paratypoid, mivel szigorú értelemben csak a holotípus A TÍPUS, amely taxonómiai szempontból a fajt reprezentálja. Paratípus az a példány illetve azok a példányok, amelyek a fajleírás alapjául szolgáló sorozatba tartoznak, a faj diagnózisa szempontjából a holotípussal egyezőek illetve ahhoz hasonlóak, lehetőleg azzal azonos lelőhelyről (a típuslelőhelyről) származnak.

Parszimónia
Ld. maximum parszimonia elve.

Pattern, pattern and process

Pattern = „mintázat”, jelen értelemben térbeli és/vagy időbeli eloszlás szabályszerűsége. Process = folyamat, jelen értelemben az adott tér/időbeli eloszlást létrehozó folyamat. Taxonómiai mintázat: a jellegek eloszlásának szabályossága, rendezettsége a taxonok között. Ennek létrejötte az az evolúciós folyamat (process), amelynek során kialakult az általunk tapasztalt taxonómiai „mintázat”, jellegeloszlás. A transzformált kladisták (ld. ott) szerint a rendszerezésben minden elméleti, filogenetikai megfontolást félretéve, csak a „mintázat”, a jellegek eloszlása alapján kell rendszereznünk („prekoncepció” nélkül). Ez a felfogás filozófiájában a neopozitivizmushoz kapcsolódik. Ezzel szemben áll a „reciprok illumináció” (kölcsönös magyarázat) elve (Hennig), aki szerint a mintázat elemzése és a folyamat magyarázata között kölcsönös viszonosság áll fenn. Ez a felfogás az evolúció elvét mint általános természettudományos paradigmát vallja, filozófiailag az ún. evolúciós ismeretelmélethez kapcsolódik.

Pedipalpus

Tapogatóláb, a csáprágós ízeltlábúak (Chelicerata) 2. pár végtagja. Többnyire 6 ízű. Egyedfejlődésileg a 4. fejszelvényhez tartozik. Alakja funkciójától függően változó. A skorpióknál (Scorpiones) nagyméretű és ollós, a hengerpókoknál (Solifugae) lábszerűen megnyúlt, a pókoknál (Araneae) a hím járulékos párzószerve, a spermatophorokat továbbítja.

Perikaryon-tasakok

Ld. süllyesztett epithel.

Planula lárva
A medúzák petéiből kialakuló, két csíralemezre tagolódó „csillós”, ún. bolygólárva. Külső sejtrétege monociliáris epithel, belső rétege tömör entoderma. Aborális testvégével az aljzathoz rögzül, majd az orális testvégén létrejön a gastroporus és a tentaculumok, és polipegyeddé alakul.

Pleziomorf jelleg

„Ősi”, pontosabban adott összehasonlításban viszonylag elsődleges jelleg, szemben a leszármaztatott, apomorf jelleggel. Ilyen pleziomorf jelleg például a szabadon élő laposférgek monociliaris (csillós) epithelje, amely megegyezik valamennyi laposféreg közös ősének csillós epitheljével. Ehhez képest levezetett (apomorf) jelleg a belső élősködő galandférgek (Cestoda) ún. „süllyesztett” epithelje. Pleziomorf jelleg a rovarok (Insecta) rágó szájszerv típusa is, a 4.-5.-6. fejszelvényen található (eredetileg) páros végtageredetű szájszervekkel, amelynek meg kellett lennie annál az ős-taxonnál, amelyből valamennyi Insecta származik. Ám mivel a rákok (Crustacea) 3 pár szájszerve is ezekkel homológ, belátható, hogy az ízeltlábúakon (Arthropoda) belüli m'andibulata fejlődési ág ősének, vagyis a Crustacea+Insecta közös ősének is alapvetően ezzel a pleziomorf alapstruktúrával kellett rendelkeznie.

Pluteus lárva
A tengeri sünökre („echinopluteus”) és kígyókarú csillagokra („ophiopluteus”) jellemző „pálcás” lárva. Virágra emlékeztető alakú csillóöves lárva, 6 pár karszerű függelékkel. Fejlődése igen gyors, az aljzatra süllyedve, de ott nem rögzülve alakul át.

Polifiletikus csoport (polyphylum)

Nem közös eredetű hasonló jellegekre (homopláziákra), konvergens vagy parallel fejlődés révén kialakult hasonlóságokra alapozott csoport. Pl. „Protozoa”, amely a heterotróf életmódú „állati” eukarióta egysejtűeket foglalja magába, tekintet nélkül arra, hogy az „állati” heterotrófia az eukarióta egysejtűek több különböző filogenetikai ágán, egymástól függetlenül alakult ki. polifiletikus csoportok felállítása vagy a rendszerben megtartása a filogenetikus rendszerezés elveivel és gyakorlatával nem egyeztethető össze.

Politipikus faj

Több (legalább két), genetikailag eltérő populációcsoportra tagolódó faj, amelyet taxonómiailag több (legalább két) alfajra bontanak fel. Nagyon sok széles elterjedésű, tág tűrésű faj politipikus, különösen a nagyobb mozgékonyságú állatcsoportokban. Közismert példák: héja, vándorsólyom, mátyásszajkó, barázdabillegető, széncinege, illetve fecskefarkú lepke, vándorsáska, lódarázs stb. Az ilyen állatcsoportokban a zootaxonómia a háromneves nevezéktant (trinominális nomenklatúra) használja, ahol az alfajnévre a fajnévre vonatkozó szabályok érvényesek, és a név három tagú: genus, species, subspecies, pl. Accipiter gentilis gallinarum.

Politomikus határozókulcs
A dichotomikus (ld. ott) határozókulcs ellentéte: az adott tételhez (állításhoz) több ellentétel (alternatív állítás) tartozik. Pl. a „fekete” ellentétele dichotomikusan csakis „nem fekete” (más színű) lehet, politomikus kulcs esetében lehet pl. fehér, sárga, piros stb., bármilyen, az adott jellegre vonatkozóan ténylegesen létező szín. A határozókulcs „lépésszámát” egyébként dichotomikus kulcsok esetében is jól lehet csökkenteni akkor, ha kevés számú alternatív lehetőség esetén mindegyik lehetőségre utalunk egy-egy ellentétellel, s ezáltal a kulcsot átmenetileg politomikussá tesszük. Politomikus kulcsok táblázatos vagy grafikus formában is szerkeszthetők, a hagyományos számozott „tézis-antitézis” felépítés helyett (ld. „Állatismeret” könyv grafikus csoport határozókulcsai).

Politomikus rendszerezés
A dichotomikus rendszerezés (ld. ott, illetve még: szukcesszív felosztás) ellentéte. Adott magasabb kategória nem két, hanem több alárendelt kategóriára tagolódik. Bár a szigorúan következetes filogenetikus rendszerezés elvben a dichotomiára épül, a rendszerezés a gyakorlatban a politomiát nem kerülheti el, hiszen a „vas-következetes” dichotómia a hierarchikus szintek számának rendkívüli megnövekedésével járna (pl. 2 faj → 1 subgenus; 2 subgenus → 1 genus; 2 genus → 1 subfamilia; 2 subfamilia → 1 Család; 2 Család → 1 Családsorozat; 2 Családsorozat → 1 Alrend stb.). Ezért különösen a faj és a közvetlenül fajfeletti kategóriák (fajcsoport, subgenus, genus) szintjén általános és elfogadott gyakorlat a politomia, például minden olyan esetben, ahol 1 genusba vagy subgenusba 2-nél több faj tartozik (már pedig ilyen a legtöbb genus).

Pödörnyelv (Haustellum)

A lepkék (Lepidoptera) szívó szájszerv típusának legfontosabb része, amellyel az állat csak folyékony táplálékot (víz, oldatok, nektár, egyes esetekben vér, könny, izzadság, gyümölcsök nedve) képes felvenni. A gyakran helytelenül „glossának” nevezett szerv az állkapcsok megnyúlt és összeforrt külső karéjaiból (galea) alakult ki. A felpödört szívócsövet oldalról az ajaktapogatók (palpus labialis) veszik körül, a többi szájszervrész csökevényes.

Prioritás elve

Elsőbbség elve: valamely taxon érvényes neve a rá vonatkozó legkorábbi alkalmazható név.

Proglottis(ok)
A kifejlett galandféreg testének ízei, amelyek a testet rögzítő scolexszel együttesen a féregláncot, a strobilát alkotják. Minden proglottis teljes értékű, kétivarú ivarkészüléket tartalmaz. Ld. még proterandria.

Proterandria
Hímnős állatoknál a hím ivarkészülék érése (maturációja) rendszerint megelőzi a női ivarkészülékét, ami kizárja az önmegtermékenyítést. Ez a helyzet a galandférgeknél is, ahol a strobilán belül mindig egy fiatalabb kialakulású proglottis hím gonádjának spermiumai termékenyítik meg egy idősebb kialakulású proglottis női gonádjának petesejtjeit.

Protonephridium
A parenchymás „férgekre” (Platyhelminthes, Nemertinea) jellemző kiválasztó és ozmoregulációs szerv. Általában páros, a parenchymában dúsan elágazó csőrendszer, amelynek végegységei (cyrtocyta) egy-egy terminális és csatornasejtből állnak. Az intercelluláris térből a gyakran jellegzetes alakú csillópamaccsal rendelkező terminális sejtek („lángzósejtek”) gyűjtik össze az eltávolítandó folyadékot. A coelomába nyíló, csillós tölcsérű, el nem ágazó csatornarendszerű metanephridiumok (ld. gyűrűsférgek – Annelida) valószínűleg a protonephridiumok módosult formáinak tekintendők.

Rágó szájszerv típus
A rovarok (Insecta) elsődleges (pleziomorf) szájszervtípusa. Elölről a fejtok varrattal elválasztott része, a labrum (felső ajak) fedi, emögött 3 pár végtageredetű szájszerv sorakozik, amelyek beidegzése (garatalatti dúcból) bizonyítja, hogy a 4-5-6. fejszelvényhez tartoznak. A mandibula (rágó) páros, a rovaroknál tagolatlan, hasadt láb-jellege redukált. A maxilla (állkapocs) páros, tő ízekre (cardo, stipes), külső és belső karéjokra (galea, lacinia) tagolt, hozzá palpus maxillaris (állkapcsi tapogató) csatlakozik. A labium (alsó ajak) eredetileg páros (a 2. pár maxillával homológ), kétoldali tő ízei (mentum, submentum) összeforrtak, és páros karéjokban (glossa, paraglossa) folytatódnak, hozzá palpus labialis (ajaktapogató) csatlakozik.

Realizmus
Az a filozófiai irány, amely abból indul ki, hogy létezik az emberi tudattól függetlenül létrejött objektív valóság. A „természettudományos” realizmus abból indul ki, hogy ez a valóság, legalábbis ennek materiális része természettudományos módszerekkel meg-ismerhető. A taxonok vonatkozásában a „realizmus” azt jelenti, hogy a filogenetikus rendszerezés egységei „valóságosak”, a filogenezis során létrejött tényleges entitások. Ezzel szemben áll a nominalizmus (ld. ott) irányzata, mely szerint a rendszerezés egységei (taxonok) csupán a rendszerező emberi elme alkotásai, amelyeknek objektív realitásuk nincs. A két irány ütközése a leginkább szembetűnő a biológiai fajfogalom (ld. ott) értelmezésében, nem ennyire nyilvánvaló a magasabb hierarchikus szinteken, ahol a gyakorlati rendszerezés számos kompromisszumra kényszerül a túlzottan sokszintű kategóriarendszer elkerülése érdekében.

Redia
A közvetett fejlődésű mételyek (Trematoda) második lárvatípusa, az ún. dajka, amely szájnyílással, nyálmiriggyel, bélcsatornával és páros központi idegdúccal rendelkezik. A köztigazdában a miracidiumból jön létre és/vagy további redia-generációkat, vagy pedig cercaria lárvákat hoz létre. Nevét Francesco Redi (1626-1697) olasz természetkutatóról kapta.

Rekapituláció

Ismétlődés, a Haeckel-Müller-féle elv, amely szerint az egyedfejlődés a törzsfejlődés rövid, lényegi megismétlődése. Az egyes szervezetek egyedfejlődésük során „végigmennek” törzsfájuk egyes főbb állomásain. Ezáltal az egyedfejlődés egyes stádiumai hasonlóak az evolúciós múltbeli adult „ősállapotokhoz”. Mivel e szabály alól számos kivétel van, ezért általánosíthatósága kétséges. Nem veszi tekintetbe például a lárvális fejlődés eltérő életközegéből következő adaptív, specializációs jelenségeket (pl. leszármaztatott jellegű lárvális szervek). Lényegesen különbözik a pontos embriológiai adatokon alapuló és pontosabban megfogalmazott Von Baer-elvtől (ld. ott).

Rovarok lárvatípusai

Anamer lárva, amely szelvényképző fejlődés (anamorphosis) révén jön létre. Ld. előrovarok (Protura).
A valódi rovarok (Insecta) lárvái mindig teljes szelvényszámúak (holomer lárvák).
- primer lárvák: a kifejlett rovarhoz hasonlóak, csupán genitáliáik és szárnyaik fejletlenek, közvetlen fejlődésűek (epimorphosis);

- szekunder lárvák: a kifejlett rovarhoz hasonlóak, de eltérő életmódjuk miatt sajátos lárvális szervekkel rendelkeznek, a kérészeknél az imágóvá vedlés elé szubimágó stádium iktatódik. Fejlődésük hemimetamorphosis (hemimetabolia);

- tercier lárvák: a kifejlett rovartól eltérő felépítésűek, bábállapot közbeiktatódásával alakulnak át imágóvá. Fejlődésük holometamorphosis (holometbolia).

A tercier lárvák lehetnek ún. oligopod típusúak, 3 pár tori lábbal (campodeoid +pajorszerű), polypod (hernyószerű) típusúak, a potrohszelvényeken tagolatlan ún. „haslábakkal”, illetve apod (nyűszerű) típusúak.

Schizocoel

Nem valódi testüreg, szövetközti hasadék a parenchymában (Platyhelminthes).

Schizogonia
A spórás egysejtűekre (Polannulifera, Telosporidia) jellemző szaporodási mód. A spórás egysejtűek fejlődésében a gamogonia, a sporogonia és a schizogonia váltja egymást. Jellemző példája a malária-kórokozó Plasmodium-fajok fejlődésmenete. A gamogonia és a sporogonia a köztigazdában (vérszívó rovar), a schizogonia a végleges gazdában zajlik le. Vérszívással a köztigazdába (szúnyog) kerülnek a makro- és mikrogamontok, amelyek kopulálnak és ún. vándor-zigótává (ookineta) egyesülnek Az ookineta a bél-epithel sejtekbe hatolva oocystává alakul, majd sokszoros osztódással nagyszámú sporozoitot hoz létre. A sporozoitok vérszíváskor bekerülnek a végleges gazdába, ahol először a máj-parenchymába hatolnak: az itt létrejövő schizontok feltagolódásából jönnek létre a merozoitok, ezek fertőzik a vörösvérsejteket, ahol a schizogonia többszöri ismétlődésével (lázrohamok) a merozoitok újabb generációi egyre több vérsejtet fertőznek meg és pusztítanak el. A (többszöri) schizogonia után jönnek létre a gamontok, amelyeknek vérszívás révén a köztigazdába való kerülésével az egész ciklus újra indul.

Scolex
A galandférgek (Cestoda) féregláncának „feji” része, amely a férget a gazda bélfalához rögzíti. Ennek „nyaki” része az ún. germinatív zóna, amely létrehozza a proglottisokat.

Scyphomedusa
A kehelyállatok (Scyphozoa) osztályára jellemző medúzaforma. A velum lebenyekre tagolt. A lebenyek közepén levő mélyedésben statikai érzékszerv (rhopalium) található. A manubrium jól fejlett, gyakran gyökérszerűen többszörösen elágazó, 4-sugaras ún. szájbél-karokkal. Nagyszámú tentaculummal rendelkeznek. Rendszerint váltivarúak.

Scyphopolip
A kehelyállatok (Scyphozoa) osztályára jellemző polipalak, amely rendszerint kicsiny méretű, csak kivételesen telepes. Gasztrális ürege 4 septummal tagolt, ezek 4-sugaras elrendezésűek. A medúzaalakok sorozatos terminális bimbózással jönnek létre (strobilatio), a leváló sarjak ún. csillaglárvává (ephyra) alakulnak, amely medúzává fejlődik tovább.

Solenocyta
A protonephridium végsejtjének (cyrtocyta) az a típusa, amelynél a hosszú plazmagallérban ostor nyúlik a sejtek közti üregbe, és onnan folyadékot vesz fel a csatornarendszerbe.

Spirális barázdálódás

Az egymást követő osztódássorozatok tengelyei meghatározott szögben elcsavarodnak a sugáriránytól, ezáltal a felsőbb sorok blastomerjei az alattuk levő sorok „hézagain” ülnek. Jellemző rá a csíralemezek igen korai determinációja. Az ún. ősszájúak egyik fő evolúciós irányának jellemző barázdálódási formája (laposférgek – Platyhelminthes, zsinórférgek –Nemertinea, puhatestűek – Mollusca, gyűrűsférgek – Annellida, számos fejlettebb csoportban módosul: lábasfejűek – Cephalopoda, nyeregképzők – Clitellata, ízeltlábúak –Arthropoda).

Sporozoit
A spórás egysejtűek (Polannulifera, Telosporidia) ivartalanul szaporodó sejttestje. A Gregarinida rendben harántosan tagolt, a Coccidia rendben ovális alakú, a test elején penetrációs pólusszervvel (apicalis komplex, innen a csoport másik neve – „Apicomplexa”).

Strobila

Tobozpolip, a kehelyállatok (Scyphozoa) terminális bimbózással létrejövő polipalakja, amelyből a csillaglárvák (ephyra), majd a medúzaalakok jönnek létre.
Scolexből és proglottisok sorozatából álló féreglánc (Eucestoda).

Süllyesztett epithel
A belső élősködő férgek (közvetett fejlődésű mételyek – Trematoda, galandférgek – Cestoda) syncytialis epithelje, amelyben a sejtmagvak a környező citoplazmával együtt, ún. perikaryon tasakokban a bazális membrán és a bőrizomtömlő alatt, a parenchyma-szövetbe süllyesztve helyezkednek el. A felső rétegben vannak a mitochondriumok, illetve a galandférgeknél még egy microvilli-szegély is.

Stylet
”Szurony”, a különböző állatcsoportokban eltérő eredetű szájszervek (medveállatkák –Tardigrada, amelyeknél az első törzsszelvény karmaiból módosultak; egyes rovarcsoportokban, pl. tripszek – Thysanoptera, szívótetvek – Anoplura esetében a szájszervekből alakultak ki), illetve ragadozó zsinórférgek támadó-védő fegyverei (szuronyos zsinórférgek – Enopla ormány-szervén elhelyezkedő szuronyok).

Systema Naturae

Linné (Carolus Linnaeus) alapműve. A zoológiai nevezéktan lényegében ennek a műnek a X., átdolgozott és bővített kiadására épül (hivatalos évszáma 1758, valójában azonban már 1757 végén megjelent). Ld. még prioritás elve.

Szinonímia (synonymia)

Az az eset, amikor adott taxonnak több használható neve van. Ilyenkor a prioritás elvét kell érvényesíteni, a későbbi az ún. junior szinonim név. Alapvetően kétféle esete van:

• • objektív szinonímia: ha a korábbi és a későbbi leírás is ugyanarra a névhordozó taxonra vonatkozik. Ez rendszerint akkor jön létre, ha a későbbi leíró nem ismeri vagy tévesen értelmezi a korábban leírt taxont. Pl. a Sylvia communis Latham, 1787 fajt Bechstein 1803-ban újra leírta Sylvia communis Bechstein, 1803 néven. Ezért utóbbi a S. communis junior objektív szinonímja.
    

• • szubjektív szinonímia: ha revízió során különböző névhordozó taxonokat ugyanazon rangon egyesítünk egyetlen névhordozó taxonba, egyszerűbben: ha egy eltérő fajként leírt taxon azonosnak bizonyul egy korábban már leírt, vele azonos rangú taxonnal. Így pl. a külön fajként leírt Turdus aterrimus Madarász, 1903 (típuslelőhely Vladykavkaz) faji szinten azonos a Turdus merula Linnaeus, 1758-val (típuslelőhely: Svédország). Itt a szinonímia azért „szubjektív”, mert az újabb név a revíziót végző taxonómus döntése következtében vált szinonimmá. Ilyen esetben azonban az újabb név alacsonyabb rangon érvényben maradhat, pl. T. merula aterrima Madarász, 1903 mint a feketerigó kaukázusi alfaja.
    

Szisztematika (rendszertan)

Tágabb értelemben a rendszerezésről: a rendszerről és értelmezéséről szóló tudomány (systema=rendszer). Ha biológiai objektumokra vonatkozik, akkor a pontos elnevezése bioszisztematika. Szűkebb értelemben használva a rendszerezéstudománynak az a része, amely a rendszer magyarázatával, értelmezésével foglalkozik. Ez ma az evolúciós paradigma, a biológiai evolúció elve alapján történik, amely a rendszer egységeit, a taxonokat genealogikus kapcsolataik alapján definiálja. „Ikertudománya” a taxonómia (pontosabban biotaxonómia illetve zootaxonómia), amely a rendszer kategóriáival, a rendszerezés műveleteivel és szabályaival, valamint a rendszerezett entitásokkal (taxonokkal) foglalkozik.

Szubjektív jellegválasztás

Elméleti alap híján, pusztán személyes vagy praktikus indítékokra alapozott jellegkiválasztás. Az ilyen jellegválasztásra alapozott rendszer általában nem tükrözi a genealogikus kapcsolatokat, ún. „mesterséges” rendszernek (ld. ott) tekinthető.

Szukcesszív approximáció

Általános tudományos módszer, amelynek során a munkahipotézisünket adott esetre vonatkozóan teszteljük, majd miután megerősítettük, érvényességét további, más esetekben is megpróbáljuk tesztelni. Amennyiben az adott munkahipotézist a további esetekben is sikerült megerősíteni, és emellett ellentétes esettel nem találkozunk, akkor azt elfogadottnak tekintjük. Az ellentétes esetet viszont cáfolatnak, ún. falszifikációnak kell tekinteni, akkor is, ha egyelőre nem ismerjük az okát. Ilyenkor az eredeti munkahipotézist legalábbis módosítani, illetve az érvényességi körét korlátozni kell. Ez az eset áll fenn például a rekapituláció elvével kapcsolatban (ld. ott).

Szukcesszív felosztás

Több egymást követő, azonos elvű (pl. dichotomikus) lépéssel végrehajtott felosztás. Ilyen felosztást alkalmazva egy nagyobb csoport (pl. állatvilág – regnum animale) több lépéses felosztásával jutunk el az elemi entitásokhoz (általában a fajokhoz). A rendszerezésbe ezt az eljárást Arisztotelész vezette be, de gyakorlati okokból időnként ma is alkalmazzák (pl. gerinctelenek–gerincesek, majd: változó testhőmérsékletűek–állandó testhőmérsékletűek, majd: tollasak–szőrösek stb.). A dichotomikus határozókulcsok is ilyen módon „működnek”.

Szúró-szívó szájszerv

Folyékony táplálék felvételére módosult szájszerv típus. Két, egymással nem homológ főbb esete:
- Diptera-típus – 6 szúrósörte van (labrum, 2 mandibula, 2 maxilla, hypopharynx), melyek a labiumból kialakult hüvelyben helyezkednek el;

- Heteroptera-típus („szipóka”), a labiumból kialakult, 3-4 ízű csőben (rostrum) 4 szúrósörte van: 2 mandibula, 2 maxilla. A maxillák kétszeresen homorú keresztmetszetű belső felszíne kettős csövet képez, a táplálék felszívására illetve a nyálnak a sebbe bocsátására.

Szünapomorfia
Két vagy több taxonnál előforduló közös leszármaztatott (apomorf) jelleg, amely csak az adott taxonoknál és közös ősüknél fordul elő. A közös ősnél ez a jelleg először, mint csak az adott taxonra jellemző, kizárólagos (ún. autapomorf) jelleg jött létre, amelyet a továbbiakban csak ennek a taxonnak a leszármazottjai, mint adott monofilum tagjai, hordozhatnak. Amennyiben adott szünapomorfia csak két taxonnál, akkor ez a két taxon testvércsoport (ld. ott), és közvetlen közös ősükkel holofiletikus egységet (ld. ott) képez.

Szüntípus (syntypus)
A fajleírás alapjául szolgáló példányok sorozata, amennyiben nem történik közülük holotípus kiválasztása. Korábban sok faj leírása történt meg úgy, hogy a szerzők holotípus kijelölése helyett több egyenrangú példányt jelöltek meg típusként mint szüntípusokat. Mivel a fajleírás egyértelműségét a holotípus kiválasztása biztosítja, ezért szüntípusok kijelölése a zoológiai nevezéktan szabályai szerint jelenleg már nem megengedett.

Szűznemzés (parthenogenezis)
A megtermékenyítetlen petesejt kezd barázdálódni és képez új utódot.

Típusai:
- haploid-diploid: a megtermékenyítetlen petéből haploid hím, a megtermékenyítettből pedig diploid nőstény lesz (pl. euszociális hártyásszárnyúak – Hymenoptera);

- ameiotikus (apomiktikus): a meiózis elmaradása miatt az utódok a szülővel azonos ploidiafokúak (legtöbbször poliploid) lesznek (pl. a tetraploid fűrészlábú szöcske – Saga pedo);
- meiotikus (automiktikus): két haploid petesejt fuzionál és zigótát képez;
- fakultatív: a nőstény az elraktározott spermiumokból egyes petéket megtermékenyít, míg másokat nem. Ilyen esetekben:

• • arrhenotokia: a megtermékenyítetlen petékből mindig hím lesz;
    

• • thelytokia: a megtermékenyítetlen petékből mindig nőstény lesz;
    

• • amphitokia: a megtermékenyítetlen petéből hím is és nőstény is létrejöhet.
    

Takarékossági elv
Ld. maximum parszimonia elve.

Tautonímia
A genus- és fajnév (esetleg még az alfaj név is) egyezősége. A zoológiai nomenklatúrában megengedett, pl. nyerges szöcske – Ephippiger ephippiger, bíbic – Vanellus vanellus, uhu – Bubo bubo stb.

Taxonómia
Pontosabban: biotaxonómia illetve zootaxonómia. A biológiai rendszerezésnek az a résztudománya, amely magával a rendszerrel, a rendszer kategóriáival, a rendszerezés (felosztás, osztályozás, meghatározás, elnevezés) műveleteivel és szabályaival, illetve a rendszerezett entitásokkal (taxonokkal) foglalkozik. Nem foglalkozik viszont a rendszer általános, elméleti magyarázatával (ld. szisztematika).

Teleológia

Általános értelemben a célszerűség elve. Abból indul ki, hogy az élőlények jellegeinek alakulása, környezetükhöz való alkalmazkodása meghatározott „célt”, adott irányt követ (ez utóbbit régebben ortogenezisnek, irányított, „egyenesvonalú” fejlődésnek is nevezték). E feltételezés szerint a szervezeteknek a külső, környezeti hatásokra adott válasza eleve adaptív, és ezek a direkt egyedi változatok öröklődnek is. Ez a felfogás szemben áll az evolúcióról alkotott darwini felfogással, amely szerint a „célszerűség” csupán látszat, a viszonylag (az adott szituációban!) legalkalmasabbak túlélésén és nagyobb esélyű továbbszaporodásán alapul. Az adaptáció tehát nem direkt módon, hanem sok-sok „próbálgatás” és „tévedés” árán alakul ki (vö. a „vak órásmester” hasonlata). Amennyiben teleologikus alapon próbálnánk rendszerezni, akkor egy adott kategóriába kerülhetnének a hasonló környezeti „kihívásokra” adott analóg, konvergens válaszok, ami a filogenetikus rendszerezés elvével szemben áll.

Teloblasztikus mezodermaképződés
A spirális barázdálódás 64-sejtes állapotában a 4d mikromera-kvartett egyik tagja az ún. ősmezoderma sejt, amely a trochofora lárva anális végén helyezkedik el. Ebből az aborális vég két oldalán többszöri osztódással jön létre a mezodermasáv, amely szelvényesen feltagolódik és coeloma-tasakokat képez. Ezeknek a béléséből jön létre a mezoderma. Ez a mezodermaképződési mód jellemző a spirális barázdálódásúakra (puhatestűek – Mollusca, gyűrűsférgek – Annellida).

Természetes rendszer

Régebbi értelemben: sok jelleg egyidejű figyelembevételére alapozott rendszer. Első képviselője Adanson volt (francia királyi botanikus kert igazgatója). Meglepő módon, teljesen más alapokon nyugvó rendszere sok hasonlóságot mutatott a „mesterséges” linnéi rendszerrel. Hasonló elvek alapján rendszereztek a „numerikus” iskola (ld. numerikus klasszifikáció) képviselői is (ún. „neo-adansoniánus” rendszerezés), akik nagyszámú mennyiségi illetve mennyiségileg kifejezett jelleg mátrixára alapozták az adott taxonok rendszerezését. Ez azonban a mai megítélés szerint fenetikus rendszer (ld. ott), és ezért nem tekintjük „természetes” rendszernek. Természetesnek ma az evolúciós szemléletű, a genealogikus kapcsolatok által definiált egységek hierarchiáján nyugvó rendszerezést tekintjük.

Testvércsoport („sister group”)

Közös ősből leszármazott, egymással közvetlen és legközelebbi rokon,

Zootaxonómiai és szisztematikai fogalomgyűjtemény

Abdomen
Ízeltlábúaknál (rákok – Crustacea, hatlábúak – Hexapoda) potroh, a törzsi szelvények hátsó csoportja, amelyen lehetnek szelvényes elhelyezkedésű végtagok (Crustacea, Parainsecta) vagy végtag eredetű függelékek (Insecta: genitális és terminális függelékek). A potrohon találhatók a genitális nyílások és a végbélnyílás (anus). Az abdominális szelvények belsejében helyezkedik el az emésztőrendszer nagy része és a genitális rendszer, illetve különböző funkciójú mirigyek.

Emlősöknél (Mammalia) has, felülről a diaphragma által határolt, ahhoz képest aboralisan elhelyezkedő, a zsigeri szerveket tartalmazó testtáj.

Aboralis
Az orális (száj felőli) ellentéte, a test hátsó pólusa felőli. Ahol teljes bélcsatorna van, ott az análissal (végbélnyílás felőli) rokon értelmű. (Ld. még: Bilateria, bilaterális szimmetria, dorsalis, ventralis, stb.)

Abyssalis
Az óceán mélységi (2000 méternél mélyebb) régiója, amely az óceánfenéknek mintegy 75%-át teszi ki. Abyssalisnak nevezzük az ebben a régióban élő állatokat is (pl. abyssalis halak), amelyek gyakran speciális adaptív jellegeket mutatnak (óriási száj, hosszú tapogatófüggelékek, lapított test, könnyű váz).

Acrosoma
A spermium „fejsapkája”, a spermium fejének csúcsi részén elhelyezkedő struktúra. Lipoglükoproteid tartalmú, hidrolitikus enzimeket képez, amelyek a spermiumnak a petesejtbe való behatolását biztosítják. A csalánozók (Cnidaria) törzsében még diffúz, a kétoldalian részarányos élőlényeknél (Bilateria) egységes, utóbbi monofiletikus eredetét bizonyító jelleg.

Actinula
A csalánozók (Cnidaria) egyik lárvaalakja, amely a hydraállatok (Hydrozoa) és a virágállatok és korallok (Anthozoa) egyes csoportjaiban (pl. tengeri györgyike – Tubularia larynx) fordul elő. A planktonikus, csillós planula lárvából létrejövő actinula lárva aboralis tentaculumaival az aljzaton mozog.

Adaptáció

Alkalmazkodás (mint folyamat) illetve alkalmazkodottság (mint állapot, a folyamat eredménye). Lényege az adott szervezet vagy populáció olyan genetikailag rögzített sajátossága (ellentétben a modifikációval, ld. ott), amely biztosítja az adott környezetben az életfunkciók zavartalan ellátását, illetve populáció esetében annak túlélését és továbbszaporodását.

Agglomeratív módszer

A hierarchikus rendszerezésnek (pl. klaszter elemzés) az a módszere, amikor mindig a leghasonlóbb egységeket vonjuk össze, és így jutunk el a magasabbrangú csoportokig. Minden összevonási lépés növeli az adott csoport heterogenitását. (Ld. még: divizív módszer.)

Akceleráció
Az egyedfejlődés felgyorsulása, például korai ivarérés révén. A Haeckel-Müller-féle biogenetikai alaptörvény (ld. ott) nagy evolúciós jelentőséget tulajdonít neki.

Akcesszórikus
Járulékos, az alapműködést kiegészítő vagy pótló, az alapfunkciót eredetileg ellátó szervtől elkülönülten megjelenő, attól eltérő eredetű szerv, például járulékos párzószerv (epiphallus) a szitakötőknél (Odonata), az úszóhólyag mint járulékos légzőszerv a halaknál stb.

Alfaj (subspecies)

Az alfaj az adott faj örökletes jellegeiben eltérő, önálló elterjedéssel és/vagy ökológiai sajátosságokkal (eltérő tápnövény, gazdafaj stb.) bíró populációja illetve populációcsoportja, amely az azonos fajú (konspecifikus) más populációcsoportoktól azonban szaporodásilag még nem izolált, a géncsere velük - legalábbis potenciálisan - végbemehet. Mivel a reproduktív izoláció megléte vagy hiánya a gyakorlatban sokszor nehezen dönthető el, az alfajokat a taxonómiai gyakorlatban általában diagnosztikus alternatív, ritkábban statisztikailag szignifikáns kvantitatív jellegek alapján különítik el. Megnevezése harmadik név adásával történik, amely minden megkülönböztető jelzés (interpunctio) nélkül a fajnév után következik (tehát nem ssp. jelzéssel!). Amennyiben az adott alfaj képviseli a faj nevezéktani törzsalakját, akkor az alfaj neve a fajnévvel azonos, minden más esetben attól eltérő. A prioritás, a szinonímia és a homonímia szabályai (ld. ott) az alfajra ugyanúgy vonatkoznak, mint a fajra.

Allen-szabály
Azt az általános tendenciát fejezi ki, hogy a melegvérű állatoknál észak felé haladva a testtömeghez képest csökken, dél felé haladva pedig növekszik a szabadon álló hőleadó-párologtató testfüggelékek (orr, fül, farok stb.) mérete. Jelentősége erősen vitatott, mert a hőszabályozásnak számos fontosabb lehetősége van (pl. bőr alatti zsírréteg, tollazat vagy szőrzet hőszigetelő képessége, viselkedési formák). További „földrajzi szabályok”: Bergmann-szabály, Gloger-szabály.

Állkapcsi láb (Maxillopedes)

A rákok (Crustacea) elülső tori szelvényein (pl. Astacus: 1-3. torszelvényen) elhelyezkedő módosult lábak, amelyek a táplálék felaprításában vagy kiszűrésében (Maxillopoda) működnek közre. Állkapcsi láb a százlábúak (Chilopoda) 1. pár tori lába is, amelynek tő ízében a ragadozó fajoknál (pl. örvös szkolopendra – Scolopendra cingulata) méregmirigy található.

Allometria, allometrikus növekedés

A test különböző részeinek arányváltozása illetve arányváltozással járó növekedés. Jól ismert például, hogy emlősöknél a juvenilis kortól a felnőtt korig a fej mérete a testtömeghez képest csökken. Emellett allometriás változások játszódnak le a másodlagos ivarjellegek megjelenése során is (pl. hím állatok erőteljesebb csontozata, koponyán csonttarajok kialakulása, emberszabású majmoknál erősebb homlokeresz, nagyobb szemfogak stb.). A filogenezis során is jelentős allometrikus változások zajlottak le, például cerebralizáció ment végbe számos állatcsoportban (főemlősök – Primates, cetek – Cetacea stb.), robusztus fej- és végtagcsontozat a lófélék evolúciója során, ugróegerek sivatagi életmóddal járó arányváltozásai stb.

Ambulakrális
A tüskésbőrűek (Echinodermata) testfelületének az a része, ahol az ún. ambulakrális lábak helyezkednek el. Ezeket a felszíneket, amelyek száma 5 vagy ennek többszöröse, sorokba rendezett, pórusokkal ellátott meszes külső vázlemezek borítják, amelyek alatt a belső vízedényrendszer radiális csatornái helyezkednek el, és amelyek pórusain át nyúlnak ki a hidrosztatikus elven működő ambulakrális lábak.

Amnion
A magzatburkos gerincesek (Amniota) magzatvízzel töltött embriózsákját körülvevő belső magzatburok. Az amnion és a külső magzatburok (chorion) teszi lehetővé, hogy a belső folyékony közegben fejlődő embrió függetlenné váljék a külső közegtől, miáltal a korábbi vízi lárvális fázisokat az amnion-folyadék belső közegében történő fejlődés váltja fel.

Amphiblastula
A szivacsok (Porifera) lárvastádiuma, amelynél az ostoros és nem-ostoros sejtmezők azonos kiterjedésűek. Az átalakulás során az ostoros sejtek a test belsejébe kerülnek, és ezek alkotják a choanodermát.

Analógia
Formai, strukturális illetve funkcionális hasonlóság két olyan faj vagy élőlénycsoport között, amelyek közös ősének még nem volt meg ez a közös tulajdonsága, hanem az adott hasonlóság a két fajban illetve élőlénycsoportban egymástól függetlenül, konvergens fejlődés során alakult ki. Az ilyen csoportok általában nem közvetlen közeli rokonai egymásnak, közös őseik csak a filogenezis valamely távoli időszakában lehettek.

Anamorphosis
Szelvényképző fejlődés, amely során az egyéb jellegeiben a kifejlett állathoz hasonló anamer lárva az utolsó potrohszelvények létrehozásával eléri az adultra jellemző szelvényszámot, például előrovarok (Protura) illetve a százlábúak (Chilopoda) egyes csoportjai.

Anthopolip

A virágállatokra és korallokra (Anthozoa) jellemző polipalak. Az ősbélüreg tömör septumokkal tagolt. A septumokban a kontraktilis elemek entodermális eredetűek és az ősszáj alatt egy ektodermális garatcső fogja össze őket. A septumok száma 4-től néhány 100-ig terjedhet. Jellemző a 8- illetve 6-(ál-)sugaras szimmetria, amely valójában kétoldali (bilaterális) szimmetriából ered (ezt jelzi a garatcső elliptikus keresztmetszete). Tapogatóik üregesek.

Apomorf jelleg
A korábbi állapothoz képest leszármaztatott, abból levezetett jelleg, az (adott összehasonlításban) ősibb (pleziomorf, ld. ott) jelleg ellentéte. Gyakran specializációs illetve adaptív jellegű változást jelent, például rovaroknál a rágó szájszerv típus módosulása szívó, illetve szúró-szívó szájszervvé. Analóg jellegű (adaptív) apomorf jellegek különböző eredetű állatcsoportokban is kialakulhatnak, konvergencia révén [pl. poloskák (Heteroptera) és kétszárnyúak (Diptera) szúró-szívó szájszerve]. Ezeket szigorúan el kell különíteni a közös eredetű (monofiletikus) leszármazást bizonyító apomorf (ún. szünapomorf, ld. ott) jellegektől.

Archaeocyta
A szivacsok (Porifera) törzsére jellemző ostor nélküli, amoeboid, tartalék tápanyagot tartalmazó, totipotens sejtek, amelyek a pinacoderma és a choanoderma közötti kocsonyás mesohyl rétegben helyezkednek el, és az elsődleges sejttípusnak tekintett choanocytákból vezethetők le. A gyöngysarj képzés (gemmulatio) során a szivacs a test tápanyagait archaeocyta-csoportban halmozza fel, amelyet sponginburokkal vesz körül. Ez a gyöngysarj (gemmula). Kedvező körülmények között a gyöngysarjból új szivacstelep fejlődik. A külső körülményekkel szemben ellenálló gyöngysarjak teszik lehetővé a szivacsok passzív szétterjedését.

Autapomorf jelleg, autapomorfia

Adott élőlénycsoportra nézve kizárólagos leszármaztatott, az ősi – pleziomorf – jellegtől eltérő, abból levezethető jelleg. Ilyen például a jelenlegi „egyujjú” lovak patája, amely az ötujjú pleziomorf végtagtípusból, annak specializációs jellegű, adaptív megváltozásával jött létre, és kizárólagosan az Equus genus fajait jellemzi.

Báb, bábtípusok
A teljes átalakulással fejlődő rovarok fejlődésében az ivarérett (imago) alakot megelőző fejlődési stádium. Főbb típusai:

- szabad báb (pupa libera): szabadon álló végtagok (pl. bogarak – Coleoptera, hártyásszárnyúak – Hymenoptera);

- fedett vagy múmiabáb (pupa obtecta): testfüggelékeik végig a testhez vannak forrva (pl. lepkék – Lepidoptera);

- tonnabáb (pupa coarctata): az utolsó lárvastádium exuviuma megkeményedve, hordócskaszerű tokot (puparium) képezve rajtamarad. A pupárium kétféle módon nyílhat fel: egyenes réssel (ld. kétszárnyúak – Diptera: egyenes pupáriumrésűek – Orthorrhapha) vagy körkörös réssel (ld. kétszárnyúak – Diptera: kerek pupáriumrésűek – Cyclorrhapha).

Bilateria
A három csíralemezes szerveződésű, kétoldali részarányos (bilaterális szimmetriájú) alapfelépítésű állatok összefoglaló neve. A másodlagos testüreg (coeloma) és a teljes bélcsatorna megléte száj- és végbélnyílással az alapfelépítésükhöz tartozik, ezek hiánya (ld. laposférgek – Platyhelminthes) másodlagos, redukciós fejlődés eredménye. Esetükben a sugarasság (pl. tüskésbőrűek – Echinodermata) csak látszólagos, másodlagos álsugaras felépítést jelent.

Binominális nomenklatúra

Linné (Carolus Linnaeus) által bevezetett nevezéktani rendszer, amely az arisztoteleszi esszenciális meghatározáson (ld. ott) alapul. Minden faj megjelölésére a genus név és a fajnév együttesen szolgál, amely logikai struktúráját tekintve a „legközelebbi nem” (genus proximum) és a „faji különbség” (differentia specifica) kategóriáinak felel meg. Részletesebben: ld. zoológiai nevezéktan, prioritás elve, szinonímia, homonímia.

Biológiai fajfogalom
A fajt mint a rendszerezés alapkategóriáját evolúciós elvek alapján, populációs szinten meghatározó biológiai fogalom. Eszerint a faj (species) olyan biológiai egység (egyúttal rendszer: egymással genetikai kapcsolatban álló populációk rendszere), amelyet más rokon egységektől (faji minősítésű populációktól) reproduktív izoláció választ el. A fajon belül az egyedek egymással való sikeres szaporodóképességét faj specifikus felismerési mechanizmusok (Specific Mating Recognition System=SMRS) biztosítják, és amelyen belül genetikai, ökológiai és viselkedésbiológiai összetartozás (kohézió) érvényesül, illetve amelyet képviselő populációk adott életközösségben meghatározott funkciót (ökológiai niche) töltenek be.

Campodeoid lárva

Ún. futóka lárva, a teljes átalakulással fejlődő rovarok egyik lárvatípusa, 3 pár fejlett torlábbal és a potroh végén cercusokkal. Fejük többnyire prognath, ragadozók vagy dögevők, ritkábban növényevők. Pl. zöldfátyolkák – Chrysopidae, hangyalesők – Myrmeleontidae, dögbogarak – Silphidae. Módosult alakjuk az ún. ászkaszerű (oniscoid) lárva. Pl. egyes dögbogarak – Silphidae.

Carapax

Hátpajzs, a fej hátsó részéről kiinduló dorzális bőrkettőzet, amely pajzsként borítja be a fejet, illetve a fejtort (cephalothorax). Utóbbi esetben a fejtor szelvényeivel összenőhet, de szabadon is állhat.

Cephalothorax
Fejtor, a feji és a tori szelvények összeolvadásával jön létre a rákok (Crustacea) altörzsének bizonyos csoportjaiban (ld. Malacostraca). Változatos kialakulású. Nem homológ a csáprágós ízeltlábúak (Chelicerata) előtestével (prosoma).

Cerkária lárva

Farkos lárva. A közvetett fejlődésű mételyek (Trematoda) osztályában a redia lárvák további redia-generációkat hoznak létre vagy farkos lárvává (cercaria) alakulnak át. Ezek kirajzanak az 1. köztigazdából (csiga), aktív vagy passzív úton a 2. köztigazdába jutnak vagy betokozódnak, és így alakulnak a végleges gazdát fertőző metacercariává.

Chelicera
Csáprágó, az előtest 1. pár végtagja a csáprágós ízeltlábúaknál (Chelicerata), amely egyedfejlődésileg a 3. fejszelvényhez tartozik. Elsődlegesen 3 ízű, és a 2-3. íz ollót képez. Az atkáknál (Acari) az olló szúrókészülékké redukálódik (pl. kullancsok). A hengerpókok (Solifugae) cVarga Zoltán) sáprágója kettős ollóként működő támadó-védő fegyver, és a zsákmány feldarabolására alkalmas. A pókok csáprágójának vég ízén méregmirigy nyílása található.

Chelicerata
Csáprágós ízeltlábúak, az ízeltlábúak egyik altörzse. Testük elsődlegesen két fő részre tagolódik: előtest (prosoma) és utótest (opisthosoma). Utóbbi a filogenetikailag ősibb csoportokban (pl. skorpiók – Scorpiones) tovább tagolódik mesosoma és metasoma részekre. A prosoma a fejből (acron + 6 fejszelvény) és az első 2 törzsszelvényből jön létre. A 3. fejszelvényhez tartozik a páros csáprágó (chelicera), a 4. fejszelvényhez a szintén páros tapogatóláb (pedipalpus), a két utolsó fejszelvény és a hozzájuk csatlakozó első két torszelvény pedig 1-1 pár járólábat visel. Az atkáknál (Acari) a szelvényhatárok elmosódásával a test egységessé válik.

Choanoderma
A szivacsok (Porifera) belső, galléros-ostoros sejtekből (choanocyta) álló, nem-szövet jellegű sejtrétege, amelynek fő funkciója a sejten belüli emésztés. A galléros-ostoros sejtek ultrastruktúrája a galléros-ostoros protistákéval (Craspedomonadina) egyező, ennek alapvető filogenetikai jelentősége van. A choanoderma a legegyszerűbb, ascon típusú mészszivacsoknál (Calcarospongia) még egységes, a sycon típusúaknál oldaltasakokra tagolt, a fejlettebb mész-szivacsoknál illetve a kova-és szaruszivacsoknál (Demospongia) pedig pórusokkal közlekedő ostorkamrákra tagolódik (leucon típus).

Definíció
Meghatározás, adott fogalom meghatározott kritériumok alapján történő, az adott fogalom egyértelmű használatát biztosító rövid jellemzése. A rendszerezésben két alapvető típusát használták-használják:
- a lényegi (esszenciális) tulajdonságok alapján (ld. esszenciális meghatározás);
- az eredet (leszármazás) alapján (ld. genealogikus meghatározás) történőt.

Descriptio
Leírás, adott taxon részletes jellemzése, a taxonómiai szempontból (ld. identifikáció) lényegesnek vélt jellegek rendszerezett formában történő leírása (pl. testméret, külső morfológia, főbb anatómiai jellegek – rovaroknál a genitáliák, főbb egyedfejlődési – lárvális sajátságok). Részletességét erősen befolyásolják az adott csoport taxonómiai sajátságai. A leíráshoz hozzátartozik a típuspéldány (holotypus illetve paratypoidok) kijelölése és a típuslelőhely (locus typicus) megadása, illetve az, hogy a típuspéldány(ok) mely gyűjtemény(ek)ben van(nak) elhelyezve.

Deuterostomia
Újszájúak (illetve újszájúság). A kétoldali részarányosak (Bilateria) az a fő filogenetikai iránya, amelyeknél az egyedfejlődés során az ős-szájnyílásból (blastoporus) végbélnyílás (anus) lesz, és a szájnyílás másodlagosan jön létre (ellentétben a Protostomia fejlődési iránnyal).

Diagnosis, diagnózis

Adott taxon tömör, az azonosítást (identificatio) lehetővé tevő, a leginkább hasonló illetve legközelebbi rokon(nak vélt) taxonoktól elkülönítő bélyegeket (differenciális diagnózis) tartalmazó jellemzése. Enélkül a taxon leírása, elnevezése érvénytelen, ún. „csupasz név” (nomen nudum).

Diapauza
A rovarok egyedfejlődésében hormonális szabályozással (pl. fotoperiodikus hatás) bekövetkező nyugalmi állapot, amely általában a kedvezőtlen időszakok (hideg, csapadékmentes) átvészelését teszi lehetővé. Diapauza felléphet pete, lárva és báb, sőt imágó állapotban is.

Dichotomia

Kettős irányú elágazás, kétféle irányban történő továbbhaladás illetve annak lehetősége. Logikailag a tézis – antitézis (tétel – ellentétel) kettősségnek felel meg. Ezek az esetek a „kizárt harmadik” elvét is magukba foglalják. („Tertia non datur” – nincs harmadik lehetőség. Pl. adott jelleg fehér és nem fehér mint egymást kizáró jellegek, minőségek).

Dichotómikus határozókulcs
A dichotómia elvére, egymást kizáró jellegek kettősségére felépített, tételekből és ellentételekből álló határozókulcs. Pl. a csáp nem éri el a test fél-hosszát illetve a csáp eléri vagy meghaladja a test fél-hosszát. A dichotómikus kulcsok erősebbek, hatékonyabbak, ha az elágazást két vagy több, azonos irányokba mutató jelleg pár erősíti (vö. a tojócsövesek (Ensifera) – tojókampósok (Caelifera) dichotómia tézis – antitézis párjai az ismert határozókulcsokban).

Dichotomikus rendszer
A rendszerezésnek az az esete, amelyben a kategóriák dichotómikus tézis – antitézis párokra vannak építve, például változó testhőmérsékletűek – állandó testhőmérsékletűek. Először Arisztotelész használt az állatvilág rendszerezésére ilyen rendszert (pl. „enaima”= vérrel rendelkezők – „anaima”=vértelenek). Ez a fajta rendszerezés korábban főleg a mesterséges (egy-egy kiválasztott jellegre épülő) rendszerekben nyilvánult meg, de ma a kladisztika (ld. ott) is ilyen elvű.

Elsődleges jellegállapot

Adott jelleg legkorábban kialakult, legősibb ismert állapota, amelyhez a későbbi változások viszonyíthatók. Ilyen például az ízeltlábúaknál a „hasadt láb” (disztálisan exopoditra és endopoditra) tagolódó jellege, amely megmaradhat például a végtag eredetű szájszerveken (pl. maxilla külső és belső karéjai) ott is, ahol már a végtag eredeti jellege a járó végtagoknál megszűnik, például a szárazföldi életmódhoz való alkalmazkodás következtében (vö. soklábúak – Myriapoda, hatlábúak – Hexapoda).

Enterocoel mezoderma-képződés
A harmadik csíralemez létrejöttének az a módja, amikor a radiális barázdálódást és a gasztrulációt követően a mezoderma az ősbélüreg páros, tasakszerű kitüremkedéseinek béléseként jön létre, majd a mezodermális bélésű tasakok lefűződnek az entodermáról és ezáltal egy hármas tagoltságú (pro-, meso-, metasoma) másodlagos testüreg jön létre. A szelvényesség itt a metasoma további tagolódásával alakul ki (ld. újszájúak –Deuterostomia).

Epidózis, epidotikus csoport
A hagyományos evolúciós rendszerezésben használatos kategória, a viszonylag gyors fejlődés, az evolúció során fellépő „előremutató”, általában adaptív változás illetve az ilyen változásokat hordozó csoportok megjelölésére. Mivel az ilyen jellegek gyakran konvergens módon, hasonló „evolúciós kihívásra” adott analóg válaszként jelennek meg, ezért a modern filogenetikus rendszerezés ezt a kategóriát már nem használja.

Episztázis, episztatikus csoport
Az előző kategória ellentétpárja, konzervatív, „ősi” jellegek illetve az ezeket hordozó csoportok megjelölésére szolgál. Mivel az ilyen jellegek eltérő filogenetikai vonalakon egymástól függetlenül is fennmaradhatnak, ezért ennek a fogalomnak a modern filogenetikus rendszerezésben már nincs jelentősége.

Azonos elnevezéssel a genetika más fogalmat (különböző genetikai lokusokhoz tartozó allélok közötti kölcsönhatást) jelöl.

Epimorphosis

Közvetlen fejlődés. A teljes szelvényszámú (holomer) lárva a kifejlett állathoz hasonló, az ivarérettséget vedlések sorozatával éri el. Az utolsó vedléssel érik el fejlettségüket a genitáliák, illetve röpképes állatok esetében a szárnyak. Jellemző a Parainsecta csoportok többségére (kivétel: Protura, ld. anamorphosis), a pikkelykékre (Lepismatida), a Polyneopterák és Paraneopterák többségére, emellett a fejlettebb százlábúakra (Chilopoda) is.

Esszencializmus
Arisztotelész Logika c. művére épülő logikai irányzat és rendszerezési elv, amely a rendszerezés kategóriáit „lényegi” (esszenciális) jellegek alapján definiálja. Eszerint az egyes kategóriáknak van egy állandó „lényege” (esszenciája), és a kutató feladata, hogy ezt a lényeget feltárja, a hasonló jelenségek közös lényegét megtalálja, és ennek alapján az azonos lényegű jelenségeket közös kategóriába egyesítse. Ld. linnéi rendszer.

Esszencialista klasszifikáció
A fenti elvre épülő osztályozás, amely a létező objektumokat közös, állandónak vélt esszenciális tulajdonságaik alapján foglalja össze általánosabb kategóriákba. A faj tehát a linnéi rendszerben ilyen esszenciális jellegekre alapozott egység: nem „változatlan” (hiszen vannak varietasok), hanem a lényeginek tekintett tulajdonságaiban „állandó”. Ugyanez vonatkozik a szintén objektív kategóriának tekintett fajfeletti egységekre is.

Esszenciális meghatározás

Arisztotelésztől eredő meghatározási forma. A definitio (ld. ott) két lépésben történik: először a hasonló objektumoknak meghatározzuk a közös lényegi sajátságait, miáltal azokat egy fölérendelt kategóriába (genus proximum) egyesítjük, majd az idetartozó objektumokat differenciáljuk az eltérő, jellemző sajátságaik (differentia specifica) alapján. Ennek a logikai struktúrának a kifejezője a kettős névadás, a genus- és fajnév (binominalis nomenclatura).

Evolúciós állapotok
A jellegek elsődleges vagy leszármaztatott (ld. ott) volta alapján jellemezhető stádiumok. Mivel a különböző jellegek elsődleges illetve leszármaztatott állapotai egyazon csoporton belül is gyakran eltérőek, az adott csoportok bizonyos jellegei lehetnek viszonylag „ősiek”, más jellegeik pedig „leszármaztatottak” (ún. „mozaik evolúció”, ld. ott), ezért az evolúciós állapotok gyakran vitatottak. Ezért pontosabbak a jellegek filogenetikus elemzésére alapozott megállapítások, mint a címszóban jelzett általánosítások.

Evolúciós fokozatok

Az egyes szervek „fokozati sorain” alapuló elavult megnevezés, amely az evolúció egyirányúságát (orthogenezis) és fokozatosságát sugallja. Mivel mindkét elvet erős kritika érte a modern evolúcióelmélet részéről, ezért használata nem javasolható.

Evolúciós sorozatok

Azon a korábbi felfogáson alapuló fogalom, hogy az egyes szervek adaptív változásai fokozatosak, illetve direkt módon függenek a környezet változásaitól (lamarckizmus). Mivel az előbbi elv nem általánosítható, az utóbbit pedig a modern evolúcióelmélet cáfolja, ezért e fogalom használata sem javasolható.

Evolúciós szakaszok

Az evolúció korábbi felfogásán alapuló fogalom, amely szerint minden élőlénycsoport fejlődése a kialakulás (epakme), a felvirágzás (akme) és a hanyatlás (parakme) szakaszaira tagolható. Ma úgy látjuk, hogy ez a valós viszonyok durva leegyszerűsítése, ugyanis számos csoport el sem jut a nagyobb mértékű differenciálódás szakaszába, hanem hamar kihal. Ezenkívül vannak sokáig túlélő csoportok is, anélkül, hogy jelentősebb faj- és alakgazdagságot érnének el (pl. őslégcsövesek – Protracheata). Ugyanakkor vannak olyanok is, amelyek hosszú földtörténeti időszakon keresztül igen sikeresek, a hanyatlás leghalványabb jele nélkül (rovarok – Insecta), valamint olyanok is, amelyek sikerességét éppen leegyszerűsödött jellegeik biztosítják (fonálférgek – Nematoda, számos parazita csoport). Bizonyított tény, hogy a sikeres túlélés illetve kipusztulás esélye független az illető csoport filogenetikai életkorától.

Evolúciós taxonómia

Fejlődéstörténeti alapú rendszerezés, amely a származási (genealogikus) kapcsolatokat és az evolúció során elért fejlettségi szintet egyaránt igyekszik figyelembe venni. Szemléleti alapjai Darwin munkásságára vezethetők vissza, aki úgy vélte, hogy a természetes rendszerezésnek egyaránt tükröznie kell a rokonsági viszonyokat és a fejlődés során létrejött változásokat, különbözőségeket. („Úgy gondolom, hogy a csoportok elrendezése minden osztályon belül szigorúan genealogikus kell, hogy legyen, azért, hogy természetes legyen. A különbség mértéke azonban nagyon eltérő lehet még akkor is, ha a csoportok azonos rokonsági fokúak a közös őshöz viszonyítva, aszerint, hogy milyen változásokon mentek keresztül, és ez abban fejeződik ki, hogy különböző genusokba, családokba, szekciókba és rendekbe soroljuk őket.” Darwin [1872]: A fajok eredete, 6. kiadás, p. 346). Mai formája jelentős neodarwinista evolúciókutatók (Huxley, Mayr, Simpson, Remane) munkásságának köszönhető. Mivel kétféle, gyakran nem kongruens szempont (genealogikus kapcsolat – fejlettség) egyeztetésére törekszik, nincs olyan egyértelműen rögzített algoritmusa, mint akár a fenetikus, akár a filogenetikus rendszerezésnek, amely a különböző taxonómiai iskolák közötti vitákra ad okot.

Faj (Species)
A biológiai rendszerezés alapegysége. Magát az elnevezést John Ray (1686) vezette be, azonban használatát Linné (Carolus Linnaeus, 1707-1778) tette általánossá és nevezéktani szabályok által meghatározottá (Systema Naturae, X. ed., 1758). Taxonómiai szempontból az élővilág viszonylag állandó jellegekkel bíró, megkülönböztethető „féleségeit” jelenti, amelyek egyedei magukhoz hasonló geno- és fenotípusú, termékeny utódokat hoznak létre (vö. Plate fajmeghatározása). Ennél pontosabb a populációs szemléletű biológiai fajfogalom (ld. ott), amely a fajt mint evolúciós és egyben ökológiai egységet határozza meg.

Fajfogalom típusai
A fajfogalmat a legkülönfélébb biológiai tudományágak használják. Mivel például a genetikai jellegeket sokáig csak recens fajokon tudták vizsgálni, ezért az őslénytan fajfogalmát a legutóbbi időkig csak morfológiai, ezen belül is gyakran csak a szilárd vázképződményekre (csontok, csiga- és kagylóhéjak stb.) alapozták (palaeospecies). Szintén nehézségeket okozott a reproduktív izoláció kritériumának alkalmazása is például aszexuális szaporodású szervezetekre vagy azokra az élőlénycsoportokra, amelyek esetében viszonylag gyakoriak a fajhibridek (pl. páfrányok). Ma egyre nagyobb szerepet kapnak a faj meghatározásában a genetikai meghatározottságú biokémiai (pl. feromonok), ultrastrukturális, fiziológiai, viselkedésbiológiai, ökológiai stb. jellegek.

Fajalatti kategóriák
A fajon belüli variabilitás taxonómiai kezelésére létrehozott kategóriák. A populációs szemléletből következik, hogy a korszerű, evolúciós szemléletű rendszerezésben csak az alfaj (subspecies) kategóriája taxonómiai értékű és nomenklatúrai szabályokkal rögzített. Az alfaj örökletes jellegekben eltérő, önálló elterjedéssel és/vagy ökológiai sajátosságokkal (eltérő tápnövény, gazdafaj stb.) bíró populáció illetve populációcsoport. Megnevezése harmadik név adásával történik, amely minden megkülönböztető jelzés (interpunctio) nélkül a fajnév után következik (tehát nem ssp. jelzéssel!). Amennyiben az adott alfaj képviseli a faj nevezéktani törzsalakját, akkor az alfaj neve a fajnévvel azonos, minden más esetben attól eltérő. A prioritás, a szinonímia és a homonímia szabályai (ld. ott) az alfajra ugyanúgy vonatkoznak, mint a fajra.
Korábban fajalatti kategóriaként használatos volt a varietas és az aberratio. Az előbbi még Linnétől eredt, és korábban (1930-ig) gyakran az alfajjal azonos értelemben is használták. Ma egyik sem taxonómiai értékű, mert csupán egyedi eltérésekre vonatkozik, amelyek nem taxonómiai értékűek. Megnevezésükre a zoológiai nomenklatúra nem vonatkozik.

Fajfeletti kategóriák
A rendszerezés magasabb hierarchikus rangot képviselő egységei. Vannak elsődleges, másodlagos és harmadlagos kategóriák. Előbbiek: genus (nem), Család (család), Rend (rend), classis (osztály), phylum (törzs), regnum (ország). A másodlagos kategóriák lehetnek fölé- illetve alárendeltek. A fölérendelt kategóriákat „super”, az alárendelteket „sub” előtagggal képezzük, pl. Családsorozat illetve subfamilia (főcsalád illetve alcsalád). A nevezéktani szabályok megkövetelik az elsődleges és másodlagos kategóriák szabályos képzését. A harmadlagos kategóriáknak nincs nevezéktanilag rögzített egységes rendje, hanem a különböző állatcsoportok taxonómiai tradíciói szerint eltérések lehetségesek. Ezek többnyire a genus és a Család (pl. tribus, subtribus) vagy a Család és Rend kategóriák közé iktatódnak be (cohors, subcohors). A másodlagos és harmadlagos kategóriák a rendszerezésben a monofiletikus eredetű, homogén csoportokra való törekvést fejezik ki, azonban egyúttal sokfokozatúvá, nehezebben áttekinthetővé teszik a rendszert. Ezért újabban helyettük egyszerűen decimális számozást alkalmaznak.

Fenetikus klasszifikáció
A fenotípusos jellegek (morfológiai, anatómiai stb.) alapján történő osztályozás. Általában nagyszámú, súlyozatlan jelleg figyelembevételével történik, mivel nem veszi tekintetbe sem a jellegek genetikai hátterét, sem azok filogenetikus értékét. Amennyiben a jellegek „van –nincs” dichotomikus felosztását alkalmazza, ezeket bináris adatmátrixokba foglalja össze, és ezek alapján szerkeszt dichotómikus felépítésű dendrogramokat. Gyakran alkalmazza a jellegek kvantitatív kifejezését. Ezekben az esetekben lényegében már a numerikus taxonómiáról (ld. ott) van szó.

Filogeográfia

Avise (1987) amerikai evolúciógenetikus által bevezetett megjelölés. Modern kutatási irány, amely molekuláris genetikai jellegek alapján összekapcsolt módon rekonstruálja a filogenezist és az elterjedési terület történeti kialakulását („az area evolúcióját”). Gyakran alapoz a haplotípusokként öröklődő, anyai transzmissziójú, extranukleáris (mitokondrium, plasztisz) genomokra, részben a rövidebb DNS-szekvenciáik, részben pedig a nagyobb mutációrátáik és gyorsabb evolúciós változásaik miatt. Alapvető módszere az area-kladogramok és a filogenetikus kladogramok kongruenciáinak (ld. ott) megállapítása.

Filogenetikus klasszifikáció, filogenetikus rendszerezés

Következetesen származástani (genealogikus) alapú rendszerezés, amely az azonos taxonómiai kategóriába besorolás egyetlen kritériumának a monofiletikus eredetet, a bizonyítottan közvetlen közös őstől való leszármazást tekinti, szemben az evolúciós és a fenetikus rendszerezéssel. A közös őstől való leszármazás bizonyítékainak a (nem-homopláziás, ld. ott) közös leszármaztatott (szünapomorf, ld. ott) jellegeket tekinti, amelyek esetében kizárható, hogy a vizsgált csoportokban egymástól függetlenül alakulhattak ki (pl. parallel vagy konvergens fejlődés révén). A filogenetikus rendszerezés alapelveit és alapvető módszereit Willi Hennig német taxonómus és evolúcióbiológus dolgozta ki még az ’50-es években, majd könyvének amerikai megjelenése után vált világszerte ismertté és lett számos követője.

Gametikus meiozis

Az egyedfejlődési ciklusnak az az esete, amelyben a teljes önálló életszakasz diploid. A meiózis csupán az ivarsejtek érése során következik be. Ez az összes állat esetében igaz (regnum Animalia). Önálló haploid életszakasz tehát nincs, mint számos Protista vagy a növények (gametophyton) esetében, mivel a zigóta létrejöttével már visszaáll a diploid állapot.

Gastrulatio
Bélcsíraképződés: az a folyamat, amelynek során a blastogenesist követően létrejön a külső (ektoderma) és belső csíralemezből (entoderma) álló embrió: a bélcsíra (gastrula). A gasztruláció az alapja az állatvilágban a valódi szövetes szerveződés megjelenésének. A gasztrulációnak számos típusa van:

- betűrődés (invaginatio): a gyorsabban osztódó, ezért nagyobb felületet igénylő leendő ektoderma mintegy „magába kebelezi” a lassabban osztódó sejtekből álló, leendő entodermát. Igen sok állattörzsre jellemző, több esetben kizárólagos (pl. virágállatok és korallok – Anthozoa, ősibb újszájúak – Deuterostomia);

- bevándorlás (immigratio): lehet egyirányú (unipolaris) vagy több irányból történő (pl. hydraállatok többsége – Hydrozoa, egyes puhatestűek – Patella);

- leválás (delaminatio): a blastula (esetleg morula) sejtjei tangenciális irányban befelé leánysejteket képeznek és ezek alkotják az entodermát (pl. hydraállatok – Hydrozoa egy része a planula lárva kialakulása során);

- körülnövés (epibolia): a gyorsabban osztódó mikroméra sejtek mintegy körülnövik a lassabban osztódó makroméra sejteket (pl. sok spirálisan barázdálódó csoportban: örvényférgek – Turbellaria, csigák – Gastropoda, lábasfejűek – Cephalopoda, de ehhez válik hasonlóvá a sokszikű petéjű gerincesek, a hüllők – Reptilia és madarak – Aves) módosult invaginatioja is.

Gemmulatio
Gyöngysarj-képződés (ld. ott).

Genealogikus (helytelenül: genetikus) meghatározás

Adott objektum eredet, leszármazási (genealogikus) kapcsolat szerinti meghatározása. Közös kategóriába a közvetlenül közös eredetű („testvér”) objektumokat foglalja össze.

Genus (a zoológiai nevezéktanban: nem, a botanikaiban: nemzetség)

Faj fölötti kategória, amelyet monofiletikus eredetű, taxonómiai szempontból fontos közös apomorf jellegekkel rendelkező fajok alkotnak. A genus jellemzésében (diagnosis és descriptio) az anatómiai (rovaroknál ivarszerv-morfológiai, gerinceseknél csonttani, pl. koponya-) jellegeknek rendszerint kitüntetett szerepe van. Amennyiben faj gazdag genusokon belül több, jól elkülönülő fajcsoport van, ezek megjelölésére a subgenus (alnem) kategóriát használjuk. A genus leírásakor meg kell jelölni a típusfajt (genus-típus illetve generotípus), amely az adott genust reprezentálja és a genus megosztásakor az eredeti genus-nevet továbbviszi.

Genus típusfaj

Ld. fent (generotípus).

Glochidium lárva

Kajmacsos lárva. A kagylók (Bivalvia) lárvája, amely a halakon (pl. kopoltyúk) a héj ventrális szegélyéből kiálló fogakkal kapaszkodik meg. Tovább fejlődve leválik és önálló életet kezd.

Grad(us)
Törzsfejlődéstani fejlettséget kifejező csoportmegjelölés, pl. „Homoiothermia” az állandó testhőmérsékletű gerinces állatok megjelölésére. Nem, illetve nem okvetlenül monofiletikus eredetű csoportokat foglal magába (mint a fenti példából is látható), ezért a filogenetikus rendszerezés ezt a kategóriát nem használja, illetve lehetőleg kerüli. Vannak azonban esetek, amikor az azonos fejlettségi szintre valamelyik közös levezetett (szünapomorf) jelleg utal (pl. szárnyas rovarok, magzatburkos gerincesek), ilyenkor a gradus egybeeshet valamely magasabb filogenetikus rendszertani kategóriával (tehát feleslegessé is válik).

Gyöngysarj-képződés (gemmulatio)
A litorális tengeri és az édesvizi szivacsokra jellemző ivartalan szaporodási forma. A test néhány helyén archaeocyták csoportosulnak, amelyek ún. nutritív sejtek révén a test tartalék-tápanyagait magukba gyűjtik. Egy másik sejtcsoport kitint szintetizál, és kitinhártyát hoz létre, a scleroblast-sejtek pedig tűket, spiculumokat képeznek az archaeocyták köré, majd az egész képződményt spongin-burokkal veszik körül. Ha a körülmények kedvezőtlenné válnak, a szivacs szétesik és a gemmulák vészelik át a kedvezőtlen időszakot, illetve biztosítják a szivacsok passzív szétterjedését.

Gregaria-fázis
Sáskák (Acridoidea), ritkábban szöcskék (Tettigonoidea) tömeges elszaporodásakor a zsúfoltság okozta stressz hatására hormonális, morfológiai és viselkedésbeli változások következnek be, fokozódik az anyagcsere, erősödik a pigmentáció, a röpképes fajoknál megnagyobbodnak a légzsákok és tömeges vándorlási hajlam jelenik meg, ami az ún. „sáskajárások” kialakulásához vezet (ld. marokkói sáska – Dociostaurus maroccanus, keleti vándorsáska – Locusta migratoria stb. tömeges elszaporodásai).

Hemimetabolia
Tökéletlen (részleges) átalakulás. A lárvális stádium alapfelépítése a kifejlett rovaréval jórészt egyező, azonban az eltérő (pl. vízi) életmód következtében lárvális szervekkel rendelkezik (pl. kérészek, szitakötők lárváinak tracheakopoltyúi). A kérészeknél (Ephemeroptera) az utolsó lárvális stádiumot követően az ivarérettség kettős vedlés után következik be, előbb egy, a kifejlett állathoz hasonló ún. szubimágó jön létre.

Heterepisztazis
A korábbi evolúciós rendszerezés által gyakran használt megjelölés, amely azt fejezi ki, hogy az adott állatcsoportban együttesen vannak jelen viszonylag ősi (pleziomorf) és a fejlődésben „előremutató”, apomorf jellegek. Pl. a zsinórférgek (Nemertinea) testüregét parenchyma tölti ki, kiválasztószervük protonephridium, de keringési rendszerük zárt, coeloma-eredetű, lárvális alakjuk (pilidium) a trochophora lárvára utal.

Holofiletikus

Holofiletikusnak azt a taxonómiai kategóriát tekintjük, amely az adott monofiletikus egység ős-faját és valamennyi leszármazott rész-csoportját tartalmazza, ilyen például a magzatburkos gerincesek (Amniota) kategória, szemben például a hüllők (Reptilia) megjelöléssel, amely az adott filogenetikai egységből csupán a pleziomorf jellegek (pikkelyes kültakaró, poikilothermia stb.) alapján összefoglalt csoportokat tartalmazza.

Holometamorfózis (holometabolia)

Teljes (v. tökéletes) átalakulás. A kifejlett rovartól (imágó) jelentősen eltérő lárva (ún. „harmadlagos” lárva) több vedlést követően, bábállapot közbeiktatásával éri el az adult (ivarérett) állapotot. A bábállapot, melynek kutikulája már a kifejlett rovar sajátságait jelzi, a legvalószínűbb hipotézis szerint a szubimágó stádiummal homológ. Pl. recésszárnyúak – Neuroptera, lepkék – Lepidoptera, hártyásszárnyúak – Hymenoptera, tegzesek – Trichoptera, bogarak – Coleoptera, kétszárnyúak – Diptera, bolhák – Siphonaptera stb.

Holotípus
A fajleírás tartozéka a fajt reprezentáló, a leírás egyértelműségét biztosító típuspéldány (holotípus) kijelölése. A példánynak viselnie kell a diagnózisban illetve a leírásban foglalt jellegeket, lehetőleg ahhoz az ivarhoz kell, hogy tartozzon, amely a rokon fajoktól elválasztó bélyegeket inkább mutatja. Ha a leírás nagyobb sorozat alapján történik, a példány lehetőleg a variációszélesség átlagát képviselje, és olyan helyről származzék, ahonnan több példány áll rendelkezésre. A holotípus példányt (illetve a belőle készült preparátumot) egyértelmű jelzéssel kell ellátni (típuscédula), és olyan gyűjteményben kell elhelyezni, ahol megőrzése és a további vizsgálatok számára a hozzáférhetősége biztosítva van. A fajleírásban közölni kell a típuspéldány gyűjtési adatait (lelőhelye a fajleírásban szereplő ún. típuslelőhely) és hozzáférhetőségének helyét.

Homológia

Olyan formabeli, strukturális (illetve esetenként funkcionális) hasonlóság adott taxonok (fajok és fajfölötti egységek) között, amely már a közös ősüknél is megvolt, tehát leszármazásuk során lényegileg nem változott, legfeljebb az alapvető strukturális sajátságok megőrzése mellett adaptív jelleggel módosult (pl. gerinces elülső járó végtag → szárny). A homológ jelleg lehet közös leszármaztatott (szünapomorf) jelleg, de lehet a közös őssel megegyező viszonylag elsődleges (pleziomorf) jelleg is, ilyenkor azonban a közös leszármazást bizonyító jelleg ereje csekély (pl. a különböző rovarrendek rágó típusú szájszervei). Végezetül lehetséges, hogy a közös ős kevésbé specializált strukturális jellege az alapvető sajátosságok megtartása mellett a belőle levezetett recens alakoknál az eltérő életmódnak megfelelő irányokban módosult, azaz közös alapstruktúrára visszavezethető autapomorf jellegek jöttek létre (pl. a rovarok ízelt lábának életmód szerinti módosulásai, az emlősök fogazatának táplálkozási mód szerinti módosulásai).

Homológia kritériumok, homológia bizonyítása

Funkcionális bizonyítékok: két taxonban adott eltérő (módosult) tulajdonságok nem lehetnek homológok, ha az adott jellegek köztes állapotai működésképtelenek, mivel a jellegállapotokat az evolúciós változás során elvben működőképes köztes állapotoknak kell összekötnie. Ez a bizonyítási mód abból az előfeltételből (premisszából) indul ki, hogy a homológ jellegek változása a természetes szelekció hatására, adaptív változások sorozatával megy végbe (neodarwinista felfogás).
Embriológiai bizonyítékok: a vizsgált taxonokban bizonyos struktúrák csak akkor tekinthetők homológnak, ha egyedfejlődési kialakulásuk is alapvetően hasonló, és kifejlett állapotukban is megvannak a közös strukturális elemek (legalábbis valamilyen módosult vagy redukált formában). Ebből következik, hogy a különböző taxonok korai fejlődési stádiumaiban talált azonos vagy hasonló struktúrák nagyobb biztonsággal utalnak e struktúrák homológ jellegére, mint a kifejlett alakok hasonlóságai.

Homonímia

Névazonosság. A zoológiai nevezéktanban a név érvénytelenségénak az az esete, amikor:

adott genusnév több állatcsoportban létezik (pl. Hoplitis: hártyásszárnyúak –Hymenoptera, lepkék – Lepidoptera, az utóbbi érvénytelen)

adott genus és fajnév kombináció egynél több fajra vonatkozik – utóbbi eset kétféleképpen jöhet létre, úgymint:

primer homonímia: a névadáskor az eredeti kombináció szerint azonos a genus és a fajnév, pl. Hadena doerriesi Staudinger 1898, homoním a Hadena doerriesi Staudinger, 1892-vel, tehát érvénytelen;

szekunder homonímia: más genusba átsoroláskor keletkezik olyan genus és fajnév kombináció, amely az adott genusban korábban létezett, pl. Lasiestra altaica Hampson, 1905 miután át lett sorolva a Lasionycta genusba, a Lasionycta altaica Staudinger, 1892 szekunder junior homonimja lett, új fajneve: Lasionycta hampsoni Varga, 1974.

Homoplázia
A morfológiai hasonlóságra utaló megnevezés a különböző típusú, nem-szünapomorf hasonlóságok megjelölésére. Ez lehet:

-reverzió: a másodlagos hasonlóság korábbi jellegállapothoz visszatéréssel jön létre;

-parallelizmus: a hasonlóság egymástól független párhuzamos fejlődés eredménye;

-konvergencia: a hasonlóság eltérő korábbi állapotból kiinduló, hasonlóvá váló fejlődés eredménye, rendszerint a hasonló életmódra való áttérés következtében.

A fenetikus módszerek nem tesznek különbséget a közös eredetet bizonyító szünapomorf egyezőségek, illetve a homopláziás hasonlóságok között, míg a filogenetikus rendszerezés csak a szünapomorf jellegeket veszi tekintetbe.

Hullámzóhártya (membrana undulans)

a 2. ostor módosulása állati ősostorosoknál (Protomonadina, pl. Trypanosoma), alkalmazkodás az erősen viszkózus testfolyadékban való mozgáshoz.

Hydromedusa
A hydraállatok (Hydrozoa) osztályába tartozó taxonok medúza alakja (ha van). Felépítése a hydropolipéval homológ: az ernyő (umbrella) a polip törzsének és talpkorongjának felel meg, az ernyőalji konkáv rész a polip szájtájékával homológ, a kiemelkedő szájcső a medúza manubriuma. Az ernyő peremén érzéksejt mezők vannak, és egy körkörös kontraktilis elemekben gazdag redő (velum) húzódik. Ezek kontrakciója préseli ki a vizet az ernyő alól (ellenerő-elv). Az alapszimmetria 4-es, a tentaculumok száma 4 kisszámú többszöröse (gyakran 8). A manubrium egyszerű, cső alakú.

Hydropolip
A hydraállatok (Hydrozoa) osztályába tartozó taxonok polip alakja, gyakran telepes. A száj (gastroporus) körüli rész gyakran kiemelkedő, ún. szájcső (hypostomum), körülötte egy vagy több sorban helyezkednek el a tömör tentaculumok. Az ősbélüreg (gastrocoel) nem tagolt.

Identifikáció
Azonosítás (magyartalanul: beazonosítás), a vizsgált egyedek meghatározott taxonként, általában fajként történő azonosítása. Általában a determináció (vö.: konkrét esetek egyértelmű megnevezése és besorolása, például adott egyedek bizonyos fajként meghatározása) szűkebb értelemben vett fogalmával azonos értelemben használják.

Intermedier meiózis
A meiózis az életciklust két, közelítőleg egyenrangú részre tagolja, pl. a növények haploid gametofiton és diploid sporofiton életszakasza.

Jelleg
A taxonómiai műveletek, például a leírás, a diagnózis és a faji azonosítás stb. során figyelembe vett (megvizsgált, meghatározott, lemért stb.) tulajdonság, ún. karakter.

Jellegsúlyozás
A taxonómiai műveletek során figyelembe vett tulajdonságok (ld. előbb) fontosságának, taxonómiai „súlyának”, értékének mérlegelése. Általában a fenetikus rendszerezés pontosabbá tétele, a filogenetikus rendszerezéshez „közelítése” (ami elvben fából-vaskarika) érdekében használják oly módon, hogy a mátrixban szereplő jellegeket számszerű súlyfaktorral látják el. Fontos tény, hogy mivel a súlyozás mindig valamilyen mértékben szubjektív, az így kapott hasonlósági dendrogram nem lesz „objektívebb”, legfeljebb jobban kifejezi ismereteink adott szintjét.

Klád(us)
Törzsfejlődési „ág”, amely közös leszármaztatott (szünapomorf) jellegekkel definiálható, monofiletikus eredetű taxonómiai egység, a filogenetikus rendszerezés valamilyen rangú egysége. Ellentéte az azonos fejlettségi szintű egységeket összefoglaló gradus.

Kladizmus

Rendszerezési irányzat (iskola), amely a rendszerezés egységeit kladusként definiálja, közös leszármaztatott (szünapomorf) jellegeik alapján. Célja monofiletikus egységekre és genealogikus kapcsolataikra alapozott filogenetikus rendszer létrehozása, amelyben az egységek rangját tisztán a testvércsoport (sister-group) relációk határozzák meg, függetlenül a közös őstől való morfológiai eltávolodás (deviáció) mértékétől. A kladizmus módszertani fegyvertárát a „kladisztika” címszó alatt foglaljuk össze (ld. alább).

Kladisztika

A kladisztikus rendszerezés módszertana:

eredetileg a filogenetikusan értékelt jellegek (ld. szünapomorfia) mátrixa alapján kladisztikus dendrogramok létrehozása, amelyek a tényleges leszármazási kapcsolatokat tükrözik. A dendrogramok létrehozása szabványosított eljárásokkal (ma számítógépes programokkal) történik (vö.: „PAUP”, „Hennig” stb. programcsomagok), amelyek biztosítják a rendszerzési eljárások megismételhetőségét.

Mivel a fenti eljárások „működnek” filogenetikus „előfeltételezések” (premisszák) nélkül is, ezért az ún. „transzformált” kladisták a fenti eljárásokat mindenféle elméleti interpretáció nélkül alkalmazzák. Ez azonban a jellegek filogenetikus értékelésének elvetését, illetőleg a fenetikus rendszerezéshez való visszatérést jelenti, ami ellentétes az eredeti „hennigi” filogenetikus rendszerezés (ld. ott) szellemével.

Kladogenezis

A törzsfejlődési elágazások kialakulásának folyamata. Alapja a fajkeletkezés során bekövetkező reproduktív izoláció (ld. ott), amelynek révén a szétváló populációcsoportok között megszűnik a génáramlás, és lehetőség nyílik a további divergens vagy egymástól független párhuzamos fejlődésre. Fontos összefüggés, hogy a reproduktív izoláció bekövetkezése utáni további genetikai differenciálódás változatlannak tekintett mutáció ráták mellett időarányos (vö. „molekuláris órák”), a reproduktív izoláció viszont a különböző állatcsoportokban nagyon is eltérő mértékű előzetes genetikai differenciálódás esetén következhet be.

Kladogram

A kladisztikus rendszerezés eredményeként kapott dendrogram. Formailag hasonló a fenetikus („numerikus”) rendszerezés során kapott dendrogramokhoz, azoktól az különbözteti meg, hogy a nem pusztán a jellegek hasonlóságán, hanem azok „apriori” filogenetikus értékelésén (pleziomorf illetve apomorf jellegállapotok, ld. ott) alapul.

Kongruencia

Különböző jellegek ellentmondásmentes taxonómiai elrendeződése. Taxonómiai szempontból kongruensnek tekintjük azokat a jellegeket, amelyekre alapozva a taxonok azonos elrendeződését kapjuk meg. Mivel a különböző jellegek változásának evolúciós sebessége eltérő („mozaik-evolúció”), ezért rendszerint eltérő eredményekre jutunk, ha például a lassan vagy alig változó ősi (pleziomorf), illetve ha a leszármaztatott (apomorf) jellegeket vesszük tekintetbe (gyakori például, hogy egyes rovarcsoportokban a lárvális illetve az imaginális jellegek alapján rendszerezünk). A filogenetikus rendszerezés erőssége, hogy a közös leszármaztatott (szünapomorf, ld. ott) jellegek alapján szükségképpen kongruens taxonómiai elrendezést kell kapnunk (ld. még: parszimónia értelmezése).

Konvergencia

Hasonló, analóg struktúrák független létrejötte eltérő előzetes evolúciós állapotokból (pl. hólyagszem kialakulása a lábasfejűeknél és a gerinceseknél, „ugróegér-habitus” kialakulása az óvilági ugróegereknél és az amerikai kengurupatkányoknál stb.).

Korrelatív jellegek

Általában az adott állatcsoport életmódjával szorosan összefüggő, annak különböző vonatkozásaira reflektáló, egymástól függően kialakuló jellegek. Pl. a lófélék ötujjú végtagjának egyujjú-patás végtaggá történő redukciója, illetve fogazatuk megerősödése, vastag zománcréteg kialakulása a sokmozgású fűevő-legelő életmóddal. Mindkettő a nyílt füves pusztai életmódra való áttérés következményeként alakult ki.

Lektotípus

A leírás alapjául szolgáló példányok („szüntípusok”) közül kiválasztott holotípus (ld. ott) példány. Valójában holotípus, amelyet azonban nem a faj leírója, hanem a csoportot revideáló taxonómus választott ki.

Leszármaztatott jellegállapot

Az apomorf jellegállapot helyes magyar megnevezése, a gyakran használt „levezetett” megnevezés helyett (ami a német „abgeleitet” félreérthető tükörfordítása), mivel nem elméleti „levezetésről”, hanem a korábbihoz képest ténylegesen megváltozott jellegről van szó. A pleziomorf (ld. ott) jellegállapot ellentéte.

Linnéi hierarchia

A taxonómiai kategóriák Linnétől származó hierarchikus rendszere. Lényege, hogy a fajokat egyre magasabb szintű bennfoglaló (enkaptikus) kategóriákba csoportosítjuk. Az eredeti linnéi hierarchia az alábbi kategóriákat használta: species (faj), genus (nem), Rend (rend), classis (osztály). Ezeket ma is használjuk, bár a linnéitől némileg eltérő értelemben. Ez különösen nyilvánvaló a genus esetében, amely Linnénél nagyjából a mai Család (család) értelmezésének felelt meg. Linné a fajon belüli egyedi eltérésekre a varietas (változat) kategóriáját vezette be, azonban ezt jelenleg már nem tekintjük taxonómiai kategóriának, mert taxonómiai értéke csak populációs vagy annál magasabb szintű egységeknek van. A kategóriák rendszere először a család (Család), majd a törzs (phylum) kategóriájával bővült (Latreille 1833, Haeckel 1866). Ezt követően a rendszerezés homogenitásra törekvésével együtt létrejöttek a másodrendű (sub-) illetve harmadrendű (super-) kategóriák. Mivel a filogenetikus rendszerezés hierarchiája csoportfüggően változó módon sokszintű, ezért a filogenetikus rendszerezés olyan dilemma előtt áll, hogy vagy tovább növeli a kategóriák „rendfokozatait” (harmad-, negyed-, stb.-rendű kategóriák), vagy (megtartva a nevezéktani okok miatt kötelező speciest és genust) elveti a magasabb kategóriákat, és helyettük például decimális számozást alkalmaz.

Maximum parszimonia elve

A filogenezis rekonstrukciójának „takarékossági” elve, ami azt fejezi ki, hogy a lehetséges dendrogramok közül a lehetséges legkevesebb evolúciós „lépésből” álló a legvalószínűbb. Ezen az elven alapul a lehető legrövidebb (azaz legkevesebb elágazást tartalmazó) dendrogram előállítása, amelyre szoftvereket fejlesztettek ki (vö. PAUP). A maximum parszimonia a filogenezis rekonstrukciójának általánosan elfogadott alapelve, amely azon alapul, hogy elemi szinten a mutáció rátájánál legalább egy nagyságrenddel ritkább a mutáció reverziója, a magasabb szintű filogenetikus változások pedig vissza-fordíthatatlanok, irreverzibilisek (Dollo-törvény). Tehát e feltételezés szerint az evolúció gyakorlatilag „lépésismétlések” nélkül „játszik”.

Mesogloea

Nem szövet-jellegű, általában kocsonyás, de általában sejteket is tartalmazó réteg a csalánozók (Cnidaria) ekto- és entodermája között. Az egyes osztályokban jelentős eltéréseket mutat:

- mesolamella: vékony, sejtnélküli vagy kevés sejtű réteg (hydraállatok – Hydrozoa);
- collenchyma: vastag, gélszerű, nagyobb számú sejttel és rostokkal (kehelyállatok – Scyphozoa);

- mesenchyma: vastag, gélszerű, rostos alapállománnyal és vándorsejtekkel (virágállatok és korallok – Anthozoa).

Mesohyl

A szivacsok két, nem-szövet jellegű sejtrétege, a pinacoderma és a choanoderma között elhelyezkedő kocsonyás réteg, amely főleg amoeboid sejteket, archaeocytákat és vázképző sejteket tartalmaz.

Mesterséges rendszer

Eredeti értelmezés szerint: egyes, kiemelten fontosnak tekintett (esszenciális) jellegekre alapozott rendszer. Alapja a taxonok esszenciális meghatározása (ld. esszencializmus: Arisztotelész, formális logika), illetve az esszenciális jellegek (viszonylagos) állandósága. Ilyen például Linné rendszerezése, illetve minden további olyan, fenetikus elvű rendszer, amely nem nagyszámú jelleg együttes figyelembevételére épít. Az ilyen rendszer „jósága” esetleges, teljesen attól függ, hogy a rendszerező által kiválasztott jellegek mennyire alapulnak az adott csoport mély ismeretén, illetve mennyire tükrözik a csoport filogenetikai viszonyait, kapcsolatait. Az ellentéteként emlegetett „természetes” rendszer sem attól jó, hogy milyen sok tulajdonságot vesz figyelembe, mivel a filogenetikus viszonyoknak a sok jellegre alapozott fenetikus jellegek sem okvetlenül felelnek meg, így valójában azok sem „természetesek” a mai értelmezés szerint.

Mikrovillusok (Mikrovilli)

Epidermális sejtek felületnövelő citoplazma-nyúlványai, amelyek funkciója az ozmotikus táplálékfelvétel. Ilyenek vannak az ozmotróf táplálkozású galandférgek (Cestoda) syncytialis süllyesztett epithel-sejtjeinek felszínén, amelyeknek a sejtmagvai a perikaryon-tasakokban a bőrizomtömlő alatti parenchymába vannak süllyesztve.

Miracidium lárva

A közvetett fejlődésű mételyek (Trematoda) elsődleges, szabadon úszó monociliaris epithellel borított, ún. „csillós” lárvája, amely vagy behatol a köztigazda (csiga) testébe, vagy pedig az a táplálkozás közben veszi fel, majd a köztigazdában csíratömlővé (sporocysta) alakul. Itt vagy további sporocysta-generációk jönnek létre, vagy pedig létrejönnek belőle a további fejlődési alakok (redia, cercaria).

Molekuláris óra

A molekuláris evolúció viszonylag egyenletes sebességén alapuló megközelítése taxonok kialakulási korának meghatározására. A neutrális mutációkon alapuló változás állandó sebességének (állandó mutáció ráta) feltételezéséből következik, hogy a taxonok közötti genetikai távolság arányos azzal az idővel, amióta a közös őstől eredő két taxon szétválása megtörtént. Korábban a molekuláris órákat fehérjék (pl. hemoglobin, citokróm) aminosav-sorrendje alapján szerkesztették, ma a szétválás sebességét gének, illetve DNS-szakaszok bázisszekvenciáira alapozva mérjük.

Monofiletikus csoport (monophylum)

Taxonok olyan csoportja, amelyet a közös ős(faj) és a belőle leszármazott valamennyi taxon együttesen alkot. Ebben az értelemben megegyezik a holofiletikus csoport fogalmával. Mivel a közös ős („törzsfaj”, ancestor), amely időben szükségképpen megelőzi az összes jelenleg élő leszármazott taxont, nem azonosítható egyetlen jelenleg élő taxonnal sem, ezért a gyakorlatban a monofiletikus csoport (monophylum) általában a közös ősből levezethető valamennyi recens taxon összességét jelenti. A fogalom ellentéte a polifiletikus csoport (polyphylum).

Naupliusz-lárva
Ún. „fejlárva”, az átalakulással fejlődő alsóbbrendű rákok jellemző lárvatípusa. Teste szelvényezetlen. Mediális elhelyezkedésű ún. naupliusz-szeme és 3 pár végtagja van, melyek közül az első kettőből az 1. és 2. pár csáp, a harmadikból pedig a mandibula jön létre.

Neala
A Neoptera szárnyas rovarrendek szárnytípusa, a szárny axilláris lemezekkel kapcsolódik a torszelvényekhez, összehajtogatható és a test fölé helyezhető. A Polyneoptera rendek hátsó szárnyán az anális erezet legyezőszerű, redőzött és összehajtogatható.

Nemzedékváltakozás (Generatio alternans)

Az életciklus során különböző szaporodási módú nemzedékek váltják egymást. Az alábbi típusait különböztetjük meg:

primer nemzedékváltakozás: a Protisták életciklusában az agamétás és gamétás szakaszok váltják egymást, amelyek lehetnek azonos ploidiafokúak (haploid-homofázikus, pl. Sporozoa, diploid-homofázikus, pl. Heliozoa) vagy eltérőek (haplo-diplofázikus, pl. Foraminifera)
szekunder nemzedékváltakozás: csupán az ivarsejtek haploidok (Animalia);
metagenezis: ivartalan és ivaros szaporodás váltakozása, pl. hidra-medúza;
heterogonia: biszexuális és parthenogenetikus szaporodás váltakozása;
szezonális (pl. levéltetvek – Aphidina);
regionális (pl. gubacsdarazsak – Cynipidae).
A heterogonia speciális esete a parthenogenetikus paedogenesis, amikor az utódlárvák az anyalárva testében, azt felélve, fejlődnek ki.
Gerinceseknél (farkos kétéltűek – Caudata) ismert a heteroszexuális paedogenesis, a lárva ivarszerveinek korai maturálódása (pl. barlangi vakgőte – Proteus anguinus).

Neoténia
Lárvális állapotban szaporodóképessé válás, voltaképp a heteroszexuális paedogenesis általánosított esete, amely forrásszegény környezetben szelekciós előnnyel jár, ezáltal evolúciós jelentőségű. A gerincesek kialakulását (szabadon úszó életmód, gerinchúr, farok megmaradása) a szesszilis adult forma kiesésével illetve a szabadon úszó lárvaalak maturálódásával magyarázzák.

Neotípus

Utólagosan kijelölt típuspéldány a megsemmisült vagy elveszett holotípus pótlása érdekében. Kijelölésének az eredeti leírással mindenben összhangban kell állnia, azzal egyező tulajdonságokkal rendelkező és eredetű (lelőhelyű) példánynak kell lennie. Megjelölésére és megőrzésére a holotípusra vonatkozó szabályok mérvadók.

Nervatura
A szárnyas rovarok szárnyerezete, a nagyobb erek üregesek, bennük haemolympha kering. Az imágó kifejlődésekor a tracheális légzés segítségével „pumpálja fel” és feszíti ki. A főbb erek (elölről-hátrafelé): costa (szegélyér), subcosta (szegélyalatti ér), radius illetve radii (R1-5, sugárerek), media (anterior és posterior, középerek), cubitus (anterior és posterior, könyökerek), analis (alaperek). Az erek által közrezárt mező: cellula (szárnysejt, pl. oblongum sejt – Adephaga erezet).

Nominalizmus
Filozófiai irányzat, amely azt vallja, hogy az általános fogalmak nem objektív létezők, hanem csupán az emberi elme által megalkotott logikai kategóriák, puszta „nevek” (nomen-inis). Ennek a fajfogalom kapcsán van jelentősége, mivel van olyan taxonómiai „filozófia”, amely szerint a fajfogalomnak nincs objektív biológiai, evolúciós tartalma, hanem az csak a praktikus rendszerezés érdekében létrehozott mesterséges gyűjtőkategória a meghatározott szempontok szerint hasonlónak ítélt (ld. még esszencializmus) egyedek összefoglalására.

Numerikus klasszifikáció

mennyiségileg mért (vagy mérhetővé, számszerűen kifejezhetővé alakított) jellegek alapján végzett klasszifikáció. A taxonokat a jellegek mátrixa alapján számítógépes eljárással dendrogramba rendezzük, amely az eljárás módszerét tekintve hasonló lehet a filogenetikus rendszerezésben használt kladogramokhoz. Ez azonban mindig fenetikus, a manifesztálódott jellegek hasonlósága alapján történő rendszerezés, amely nem vagy nem okvetlenül mutat filogenetikus összefüggéseket. A „numerikus” iskola hívei (pl. Sneath és Sokal) el is utasítják az ilyen klasszifikáció filogenetikus értelmezését, eljárásukat „numerikus fenetikának” nevezik, taxonómiai egységeik pedig ún. „operatív taxonómiai egységek” (OTU: operative taxonomic unit).

Numerikus taxonómia

A numerikus klasszifikáció eredménye. Taxonjai az operatív taxonómiai egységek, összefüggéseiket fenetikus hasonlóság alapján szerkesztett dendrogram ábrázolja.

Nyaló szájszerv
A rágó szájszerv módosulásával létrejövő szájszerv típus a nektárt (is) fogyasztó fullánkos hártyásszárnyúaknál (Aculeata, Apoidea). A labrum és mandibula megmarad, a maxilla tő íze megrövidült, karéjai megnyúltak, összeolvadtak, a palpus maxillaris csökevényes. A labiumon a glossa megnyúlt, csőszerű, végén kis nyalókoronggal (flabellum), a paraglossa csökevényes, a palpus labialis fejlett.

Objektív jellegkiválasztás

Meghatározott elméleti (általában filogenetikus) alapelv szerint történő jellegkiválasztás (pl. filogenetikai értékű anatómiai és citológiai jellegek, biokémiai rokonság, genetikai markerek stb.).

Objektív kategóriák
a rendszerező kutató szubjektív ítéletétől független, megismételhető módszerrel, adott körülmények között nyert kategóriák (pl. a filogenetikus elemzés kategóriái). Ezek a kategóriák sokfokozatú objektív, hierarchikus („nested”) rendszert képeznek. Csak gyakorlati egyszerűsítésekkel feleltethetők meg a praktikus rendszerezés megszokott kategóriáival (vö. faj fölötti kategóriák).

Oncosphaera lárva
A valódi galandférgek (Eucestoda) egyik lárvatípusa. Ún. hathorgas lárva, amelyre 3 pár embrionális horog megléte jellemző.

Operculum

Elölkopoltyús csigáknál (pl. Viviparus, Pomatias, utóbbi ezért „ajtóscsiga”) a ház szájadékát elzáró, izommal nyitható-zárható, a házzal együtt növő meszes zárólemez. Nem tévesztendő össze a tüdőscsigáknál a hosszabb-rövidebb nyugalmi állapotban kialakuló, alkalmi jellegű epiphragmával.

Ivarnyílás fedőlemeze (Merostomata).

Kopoltyúfedő (csontoshalak – Osteognathostomata).

Opisthaptor

A testvégen (hasoldalon) elhelyezkedő horgok nélküli tapadókorong (Aspidogastrea) illetve a testvégen elhelyezkedő tapadóhorgos rögzítőkészülék (közvetlen fejlődésű mételyek –Monogenea).

Osphradium

Vízi puhatestűek (Mollusca) kémiai érzékszerve. A köpenyüregben, a kopoltyúk közelében, a bevezető sipho alapjánál helyezkedik el, ahol a kopoltyúkhoz áramló víz közvetíti a kémiai ingereket. Idegrostjai a kopoltyúideg egyik oldalágából erednek. Érzékeli a víz pH-ját, ozmolalitását, O2-koncentrációját, ezáltal fontos szerepe van a légzés szabályozásában. Ezenkívül mechanoreceptor funkciója is van.

Outgroup
Külcsoport: adott monofiletikus egységgel közeli rokon faj vagy fajcsoport, amely a vizsgált egységgel együtt egy nagyobb, tágabb monofiletikus egységbe tartozik, és amelynek jellegelemzése segítségével tisztázható az adott rokonsági kör jellegeinek filogenetikai értéke (ld. külcsoport-elemzés).

Outgroup elemzés

Külcsoport elemzés: olyan filogenetikai elemzési módszer illetve vizsgálati technika, amely egy távolabbi rokon csoport bevonásával, annak jellegelemzése segítségével határozza meg egy adott csoportban (monofiletikusnak tekintett fajok között) a vizsgált jellegek pleziomorf illetve apomorf jellegállapotait. Ha az adott fajcsoportban az adott jellegnek kétféle állapotát találjuk, azt tekintjük bizonyítottan az ősibb jellegállapotnak (pleziomorfnak), amely a külcsoportban (outgroup) is megvan, míg az a jelleg, amely kizárólag az adott fajcsoporton belül van meg, apomorfnak tekintendő.

Ősfaj (ancestor, „törzsfaj”, stem species)
A leszármazott (monofiletikus) fajok közös őse. A földtörténeti múltban élt taxon. Elvben nem azonos egyetlen recens taxonnal sem, legfeljebb azokhoz hasonló.

Ősi (pleziomorf) jellegállapot

Ld. pleziomorf jellegállapot, pleziomorfia.

Parafiletikus csoport (paraphylum)

Közös pleziomorf jellegekre alapozott csoport, amely közvetlen közös ősre nem vezethető vissza. Ez azt jelenti, hogy olyan taxonok alkotják, amelyek egy korábbi közös ős valamely jellegállapotát megőrizték és ebben hasonlóak maradtak. A pleziomorf jelleg megmaradása egymástól függetlenül, különböző fejlődési ágakon is megtörténhet (pl. a szárnyas rovaroknál a rágó szájszerv típus mint pleziomorf jelleg fennmaradása, különböző, nem okvetlenül közeli rokon rovarrendekben). Ezért az ilyen jellegek bizonyíthatják az adott csoportok távolabbi rokonságát, azt, hogy bizonyos további csoportok bevonásával a parafiletikus csoport holofiletikussá bővíthető. Tehát lehetséges az, hogy a parafiletikus csoport egy „csonka” holofiletikus csoport. Pleziomorf jellegre alapozott például az „Apterygota”, az elsődlegesen szárnyatlan rovarok (hatlábúak – Hexapoda) csoportja. A monofiletikus eredetű Pterygota hozzáadásával mint Hexapoda holofiletikussá bővíthető (ld. Arthropoda illetve Hexapoda, ezen belül Insecta filogenetikus rendszere). Mivel a filogenetikus rendszer monofiletikus taxonokra épül, ezért benne parafiletikus csoportoknak nincs helye.

Parapodium

Soksertéjű gyűrűsférgek (Polychaeta) szelvényesen elhelyezkedő, páros csonklábai. Dorzális (notopodium) és ventrális (neuropodium) ágra tagolódnak. Mindkét ág belsejében izmokkal mozgatható támasztósörte (aciculum) található. A dorzális ág többnyire kopoltyúfüggelékeket visel.

(Néha – helytelenül – a csigáknál a láb széleiből kialakult evezőlebenyt is nevezik így.)

Paratípus
Helyesebben: paratypoid, mivel szigorú értelemben csak a holotípus A TÍPUS, amely taxonómiai szempontból a fajt reprezentálja. Paratípus az a példány illetve azok a példányok, amelyek a fajleírás alapjául szolgáló sorozatba tartoznak, a faj diagnózisa szempontjából a holotípussal egyezőek illetve ahhoz hasonlóak, lehetőleg azzal azonos lelőhelyről (a típuslelőhelyről) származnak.

Parszimónia
Ld. maximum parszimonia elve.

Pattern, pattern and process

Pattern = „mintázat”, jelen értelemben térbeli és/vagy időbeli eloszlás szabályszerűsége. Process = folyamat, jelen értelemben az adott tér/időbeli eloszlást létrehozó folyamat. Taxonómiai mintázat: a jellegek eloszlásának szabályossága, rendezettsége a taxonok között. Ennek létrejötte az az evolúciós folyamat (process), amelynek során kialakult az általunk tapasztalt taxonómiai „mintázat”, jellegeloszlás. A transzformált kladisták (ld. ott) szerint a rendszerezésben minden elméleti, filogenetikai megfontolást félretéve, csak a „mintázat”, a jellegek eloszlása alapján kell rendszereznünk („prekoncepció” nélkül). Ez a felfogás filozófiájában a neopozitivizmushoz kapcsolódik. Ezzel szemben áll a „reciprok illumináció” (kölcsönös magyarázat) elve (Hennig), aki szerint a mintázat elemzése és a folyamat magyarázata között kölcsönös viszonosság áll fenn. Ez a felfogás az evolúció elvét mint általános természettudományos paradigmát vallja, filozófiailag az ún. evolúciós ismeretelmélethez kapcsolódik.

Pedipalpus

Tapogatóláb, a csáprágós ízeltlábúak (Chelicerata) 2. pár végtagja. Többnyire 6 ízű. Egyedfejlődésileg a 4. fejszelvényhez tartozik. Alakja funkciójától függően változó. A skorpióknál (Scorpiones) nagyméretű és ollós, a hengerpókoknál (Solifugae) lábszerűen megnyúlt, a pókoknál (Araneae) a hím járulékos párzószerve, a spermatophorokat továbbítja.

Perikaryon-tasakok

Ld. süllyesztett epithel.

Planula lárva
A medúzák petéiből kialakuló, két csíralemezre tagolódó „csillós”, ún. bolygólárva. Külső sejtrétege monociliáris epithel, belső rétege tömör entoderma. Aborális testvégével az aljzathoz rögzül, majd az orális testvégén létrejön a gastroporus és a tentaculumok, és polipegyeddé alakul.

Pleziomorf jelleg

„Ősi”, pontosabban adott összehasonlításban viszonylag elsődleges jelleg, szemben a leszármaztatott, apomorf jelleggel. Ilyen pleziomorf jelleg például a szabadon élő laposférgek monociliaris (csillós) epithelje, amely megegyezik valamennyi laposféreg közös ősének csillós epitheljével. Ehhez képest levezetett (apomorf) jelleg a belső élősködő galandférgek (Cestoda) ún. „süllyesztett” epithelje. Pleziomorf jelleg a rovarok (Insecta) rágó szájszerv típusa is, a 4.-5.-6. fejszelvényen található (eredetileg) páros végtageredetű szájszervekkel, amelynek meg kellett lennie annál az ős-taxonnál, amelyből valamennyi Insecta származik. Ám mivel a rákok (Crustacea) 3 pár szájszerve is ezekkel homológ, belátható, hogy az ízeltlábúakon (Arthropoda) belüli mandibulata fejlődési ág ősének, vagyis a Crustacea+Insecta közös ősének is alapvetően ezzel a pleziomorf alapstruktúrával kellett rendelkeznie.

Pluteus lárva
A tengeri sünökre („echinopluteus”) és kígyókarú csillagokra („ophiopluteus”) jellemző „pálcás” lárva. Virágra emlékeztető alakú csillóöves lárva, 6 pár karszerű függelékkel. Fejlődése igen gyors, az aljzatra süllyedve, de ott nem rögzülve alakul át.

Polifiletikus csoport (polyphylum)

Nem közös eredetű hasonló jellegekre (homopláziákra), konvergens vagy parallel fejlődés révén kialakult hasonlóságokra alapozott csoport. Pl. „Protozoa”, amely a heterotróf életmódú „állati” eukarióta egysejtűeket foglalja magába, tekintet nélkül arra, hogy az „állati” heterotrófia az eukarióta egysejtűek több különböző filogenetikai ágán, egymástól függetlenül alakult ki. polifiletikus csoportok felállítása vagy a rendszerben megtartása a filogenetikus rendszerezés elveivel és gyakorlatával nem egyeztethető össze.

Politipikus faj

Több (legalább két), genetikailag eltérő populációcsoportra tagolódó faj, amelyet taxonómiailag több (legalább két) alfajra bontanak fel. Nagyon sok széles elterjedésű, tág tűrésű faj politipikus, különösen a nagyobb mozgékonyságú állatcsoportokban. Közismert példák: héja, vándorsólyom, mátyásszajkó, barázdabillegető, széncinege, illetve fecskefarkú lepke, vándorsáska, lódarázs stb. Az ilyen állatcsoportokban a zootaxonómia a háromneves nevezéktant (trinominális nomenklatúra) használja, ahol az alfajnévre a fajnévre vonatkozó szabályok érvényesek, és a név három tagú: genus, species, subspecies, pl. Accipiter gentilis gallinarum.

Politomikus határozókulcs
A dichotomikus (ld. ott) határozókulcs ellentéte: az adott tételhez (állításhoz) több ellentétel (alternatív állítás) tartozik. Pl. a „fekete” ellentétele dichotomikusan csakis „nem fekete” (más színű) lehet, politomikus kulcs esetében lehet pl. fehér, sárga, piros stb., bármilyen, az adott jellegre vonatkozóan ténylegesen létező szín. A határozókulcs „lépésszámát” egyébként dichotomikus kulcsok esetében is jól lehet csökkenteni akkor, ha kevés számú alternatív lehetőség esetén mindegyik lehetőségre utalunk egy-egy ellentétellel, s ezáltal a kulcsot átmenetileg politomikussá tesszük. Politomikus kulcsok táblázatos vagy grafikus formában is szerkeszthetők, a hagyományos számozott „tézis-antitézis” felépítés helyett (ld. „Állatismeret” könyv grafikus csoport határozókulcsai).

Politomikus rendszerezés
A dichotomikus rendszerezés (ld. ott, illetve még: szukcesszív felosztás) ellentéte. Adott magasabb kategória nem két, hanem több alárendelt kategóriára tagolódik. Bár a szigorúan következetes filogenetikus rendszerezés elvben a dichotomiára épül, a rendszerezés a gyakorlatban a politomiát nem kerülheti el, hiszen a „vas-következetes” dichotómia a hierarchikus szintek számának rendkívüli megnövekedésével járna (pl. 2 faj → 1 subgenus; 2 subgenus → 1 genus; 2 genus → 1 subfamilia; 2 subfamilia → 1 Család; 2 Család → 1 Családsorozat; 2 Családsorozat → 1 Alrend stb.). Ezért különösen a faj és a közvetlenül fajfeletti kategóriák (fajcsoport, subgenus, genus) szintjén általános és elfogadott gyakorlat a politomia, például minden olyan esetben, ahol 1 genusba vagy subgenusba 2-nél több faj tartozik (már pedig ilyen a legtöbb genus).

Pödörnyelv (Haustellum)

A lepkék (Lepidoptera) szívó szájszerv típusának legfontosabb része, amellyel az állat csak folyékony táplálékot (víz, oldatok, nektár, egyes esetekben vér, könny, izzadság, gyümölcsök nedve) képes felvenni. A gyakran helytelenül „glossának” nevezett szerv az állkapcsok megnyúlt és összeforrt külső karéjaiból (galea) alakult ki. A felpödört szívócsövet oldalról az ajaktapogatók (palpus labialis) veszik körül, a többi szájszervrész csökevényes.

Prioritás elve

Elsőbbség elve: valamely taxon érvényes neve a rá vonatkozó legkorábbi alkalmazható név.

Proglottis(ok)
A kifejlett galandféreg testének ízei, amelyek a testet rögzítő scolexszel együttesen a féregláncot, a strobilát alkotják. Minden proglottis teljes értékű, kétivarú ivarkészüléket tartalmaz. Ld. még proterandria.

Proterandria
Hímnős állatoknál a hím ivarkészülék érése (maturációja) rendszerint megelőzi a női ivarkészülékét, ami kizárja az önmegtermékenyítést. Ez a helyzet a galandférgeknél is, ahol a strobilán belül mindig egy fiatalabb kialakulású proglottis hím gonádjának spermiumai termékenyítik meg egy idősebb kialakulású proglottis női gonádjának petesejtjeit.

Protonephridium
A parenchymás „férgekre” (Platyhelminthes, Nemertinea) jellemző kiválasztó és ozmoregulációs szerv. Általában páros, a parenchymában dúsan elágazó csőrendszer, amelynek végegységei (cyrtocyta) egy-egy terminális és csatornasejtből állnak. Az intercelluláris térből a gyakran jellegzetes alakú csillópamaccsal rendelkező terminális sejtek („lángzósejtek”) gyűjtik össze az eltávolítandó folyadékot. A coelomába nyíló, csillós tölcsérű, el nem ágazó csatornarendszerű metanephridiumok (ld. gyűrűsférgek – Annelida) valószínűleg a protonephridiumok módosult formáinak tekintendők.

Rágó szájszerv típus
A rovarok (Insecta) elsődleges (pleziomorf) szájszervtípusa. Elölről a fejtok varrattal elválasztott része, a labrum (felső ajak) fedi, emögött 3 pár végtageredetű szájszerv sorakozik, amelyek beidegzése (garatalatti dúcból) bizonyítja, hogy a 4-5-6. fejszelvényhez tartoznak. A mandibula (rágó) páros, a rovaroknál tagolatlan, hasadt láb-jellege redukált. A maxilla (állkapocs) páros, tő ízekre (cardo, stipes), külső és belső karéjokra (galea, lacinia) tagolt, hozzá palpus maxillaris (állkapcsi tapogató) csatlakozik. A labium (alsó ajak) eredetileg páros (a 2. pár maxillával homológ), kétoldali tő ízei (mentum, submentum) összeforrtak, és páros karéjokban (glossa, paraglossa) folytatódnak, hozzá palpus labialis (ajaktapogató) csatlakozik.

Realizmus
Az a filozófiai irány, amely abból indul ki, hogy létezik az emberi tudattól függetlenül létrejött objektív valóság. A „természettudományos” realizmus abból indul ki, hogy ez a valóság, legalábbis ennek materiális része természettudományos módszerekkel meg-ismerhető. A taxonok vonatkozásában a „realizmus” azt jelenti, hogy a filogenetikus rendszerezés egységei „valóságosak”, a filogenezis során létrejött tényleges entitások. Ezzel szemben áll a nominalizmus (ld. ott) irányzata, mely szerint a rendszerezés egységei (taxonok) csupán a rendszerező emberi elme alkotásai, amelyeknek objektív realitásuk nincs. A két irány ütközése a leginkább szembetűnő a biológiai fajfogalom (ld. ott) értelmezésében, nem ennyire nyilvánvaló a magasabb hierarchikus szinteken, ahol a gyakorlati rendszerezés számos kompromisszumra kényszerül a túlzottan sokszintű kategóriarendszer elkerülése érdekében.

Redia
A közvetett fejlődésű mételyek (Trematoda) második lárvatípusa, az ún. dajka, amely szájnyílással, nyálmiriggyel, bélcsatornával és páros központi idegdúccal rendelkezik. A köztigazdában a miracidiumból jön létre és/vagy további redia-generációkat, vagy pedig cercaria lárvákat hoz létre. Nevét Francesco Redi (1626-1697) olasz természetkutatóról kapta.

Rekapituláció

Ismétlődés, a Haeckel-Müller-féle elv, amely szerint az egyedfejlődés a törzsfejlődés rövid, lényegi megismétlődése. Az egyes szervezetek egyedfejlődésük során „végigmennek” törzsfájuk egyes főbb állomásain. Ezáltal az egyedfejlődés egyes stádiumai hasonlóak az evolúciós múltbeli adult „ősállapotokhoz”. Mivel e szabály alól számos kivétel van, ezért általánosíthatósága kétséges. Nem veszi tekintetbe például a lárvális fejlődés eltérő életközegéből következő adaptív, specializációs jelenségeket (pl. leszármaztatott jellegű lárvális szervek). Lényegesen különbözik a pontos embriológiai adatokon alapuló és pontosabban megfogalmazott Von Baer-elvtől (ld. ott).

Rovarok lárvatípusai

Anamer lárva, amely szelvényképző fejlődés (anamorphosis) révén jön létre. Ld. előrovarok (Protura).
A valódi rovarok (Insecta) lárvái mindig teljes szelvényszámúak (holomer lárvák).
- primer lárvák: a kifejlett rovarhoz hasonlóak, csupán genitáliáik és szárnyaik fejletlenek, közvetlen fejlődésűek (epimorphosis);

- szekunder lárvák: a kifejlett rovarhoz hasonlóak, de eltérő életmódjuk miatt sajátos lárvális szervekkel rendelkeznek, a kérészeknél az imágóvá vedlés elé szubimágó stádium iktatódik. Fejlődésük hemimetamorphosis (hemimetabolia);

- tercier lárvák: a kifejlett rovartól eltérő felépítésűek, bábállapot közbeiktatódásával alakulnak át imágóvá. Fejlődésük holometamorphosis (holometbolia).

A tercier lárvák lehetnek ún. oligopod típusúak, 3 pár tori lábbal (campodeoid +pajorszerű), polypod (hernyószerű) típusúak, a potrohszelvényeken tagolatlan ún. „haslábakkal”, illetve apod (nyűszerű) típusúak.

Schizocoel

Nem valódi testüreg, szövetközti hasadék a parenchymában (Platyhelminthes).

Schizogonia
A spórás egysejtűekre (Polannulifera, Telosporidia) jellemző szaporodási mód. A spórás egysejtűek fejlődésében a gamogonia, a sporogonia és a schizogonia váltja egymást. Jellemző példája a malária-kórokozó Plasmodium-fajok fejlődésmenete. A gamogonia és a sporogonia a köztigazdában (vérszívó rovar), a schizogonia a végleges gazdában zajlik le. Vérszívással a köztigazdába (szúnyog) kerülnek a makro- és mikrogamontok, amelyek kopulálnak és ún. vándor-zigótává (ookineta) egyesülnek Az ookineta a bél-epithel sejtekbe hatolva oocystává alakul, majd sokszoros osztódással nagyszámú sporozoitot hoz létre. A sporozoitok vérszíváskor bekerülnek a végleges gazdába, ahol először a máj-parenchymába hatolnak: az itt létrejövő schizontok feltagolódásából jönnek létre a merozoitok, ezek fertőzik a vörösvérsejteket, ahol a schizogonia többszöri ismétlődésével (lázrohamok) a merozoitok újabb generációi egyre több vérsejtet fertőznek meg és pusztítanak el. A (többszöri) schizogonia után jönnek létre a gamontok, amelyeknek vérszívás révén a köztigazdába való kerülésével az egész ciklus újra indul.

Scolex
A galandférgek (Cestoda) féregláncának „feji” része, amely a férget a gazda bélfalához rögzíti. Ennek „nyaki” része az ún. germinatív zóna, amely létrehozza a proglottisokat.

Scyphomedusa
A kehelyállatok (Scyphozoa) osztályára jellemző medúzaforma. A velum lebenyekre tagolt. A lebenyek közepén levő mélyedésben statikai érzékszerv (rhopalium) található. A manubrium jól fejlett, gyakran gyökérszerűen többszörösen elágazó, 4-sugaras ún. szájbél-karokkal. Nagyszámú tentaculummal rendelkeznek. Rendszerint váltivarúak.

Scyphopolip
A kehelyállatok (Scyphozoa) osztályára jellemző polipalak, amely rendszerint kicsiny méretű, csak kivételesen telepes. Gasztrális ürege 4 septummal tagolt, ezek 4-sugaras elrendezésűek. A medúzaalakok sorozatos terminális bimbózással jönnek létre (strobilatio), a leváló sarjak ún. csillaglárvává (ephyra) alakulnak, amely medúzává fejlődik tovább.

Solenocyta
A protonephridium végsejtjének (cyrtocyta) az a típusa, amelynél a hosszú plazmagallérban ostor nyúlik a sejtek közti üregbe, és onnan folyadékot vesz fel a csatornarendszerbe.

Spirális barázdálódás

Az egymást követő osztódássorozatok tengelyei meghatározott szögben elcsavarodnak a sugáriránytól, ezáltal a felsőbb sorok blastomerjei az alattuk levő sorok „hézagain” ülnek. Jellemző rá a csíralemezek igen korai determinációja. Az ún. ősszájúak egyik fő evolúciós irányának jellemző barázdálódási formája (laposférgek – Platyhelminthes, zsinórférgek –Nemertinea, puhatestűek – Mollusca, gyűrűsférgek – Annellida, számos fejlettebb csoportban módosul: lábasfejűek – Cephalopoda, nyeregképzők – Clitellata, ízeltlábúak –Arthropoda).

Sporozoit
A spórás egysejtűek (Polannulifera, Telosporidia) ivartalanul szaporodó sejttestje. A Gregarinida rendben harántosan tagolt, a Coccidia rendben ovális alakú, a test elején penetrációs pólusszervvel (apicalis komplex, innen a csoport másik neve – „Apicomplexa”).

Strobila

Tobozpolip, a kehelyállatok (Scyphozoa) terminális bimbózással létrejövő polipalakja, amelyből a csillaglárvák (ephyra), majd a medúzaalakok jönnek létre.
Scolexből és proglottisok sorozatából álló féreglánc (Eucestoda).

Süllyesztett epithel
A belső élősködő férgek (közvetett fejlődésű mételyek – Trematoda, galandférgek – Cestoda) syncytialis epithelje, amelyben a sejtmagvak a környező citoplazmával együtt, ún. perikaryon tasakokban a bazális membrán és a bőrizomtömlő alatt, a parenchyma-szövetbe süllyesztve helyezkednek el. A felső rétegben vannak a mitochondriumok, illetve a galandférgeknél még egy microvilli-szegély is.

Stylet
”Szurony”, a különböző állatcsoportokban eltérő eredetű szájszervek (medveállatkák –Tardigrada, amelyeknél az első törzsszelvény karmaiból módosultak; egyes rovarcsoportokban, pl. tripszek – Thysanoptera, szívótetvek – Anoplura esetében a szájszervekből alakultak ki), illetve ragadozó zsinórférgek támadó-védő fegyverei (szuronyos zsinórférgek – Enopla ormány-szervén elhelyezkedő szuronyok).

Systema Naturae

Linné (Carolus Linnaeus) alapműve. A zoológiai nevezéktan lényegében ennek a műnek a X., átdolgozott és bővített kiadására épül (hivatalos évszáma 1758, valójában azonban már 1757 végén megjelent). Ld. még prioritás elve.

Szinonímia (synonymia)

Az az eset, amikor adott taxonnak több használható neve van. Ilyenkor a prioritás elvét kell érvényesíteni, a későbbi az ún. junior szinonim név. Alapvetően kétféle esete van:

objektív szinonímia: ha a korábbi és a későbbi leírás is ugyanarra a névhordozó taxonra vonatkozik. Ez rendszerint akkor jön létre, ha a későbbi leíró nem ismeri vagy tévesen értelmezi a korábban leírt taxont. Pl. a Sylvia communis Latham, 1787 fajt Bechstein 1803-ban újra leírta Sylvia communis Bechstein, 1803 néven. Ezért utóbbi a S. communis junior objektív szinonímja.
szubjektív szinonímia: ha revízió során különböző névhordozó taxonokat ugyanazon rangon egyesítünk egyetlen névhordozó taxonba, egyszerűbben: ha egy eltérő fajként leírt taxon azonosnak bizonyul egy korábban már leírt, vele azonos rangú taxonnal. Így pl. a külön fajként leírt Turdus aterrimus Madarász, 1903 (típuslelőhely Vladykavkaz) faji szinten azonos a Turdus merula Linnaeus, 1758-val (típuslelőhely: Svédország). Itt a szinonímia azért „szubjektív”, mert az újabb név a revíziót végző taxonómus döntése következtében vált szinonimmá. Ilyen esetben azonban az újabb név alacsonyabb rangon érvényben maradhat, pl. T. merula aterrima Madarász, 1903 mint a feketerigó kaukázusi alfaja.
Szisztematika (rendszertan)

Tágabb értelemben a rendszerezésről: a rendszerről és értelmezéséről szóló tudomány (systema=rendszer). Ha biológiai objektumokra vonatkozik, akkor a pontos elnevezése bioszisztematika. Szűkebb értelemben használva a rendszerezéstudománynak az a része, amely a rendszer magyarázatával, értelmezésével foglalkozik. Ez ma az evolúciós paradigma, a biológiai evolúció elve alapján történik, amely a rendszer egységeit, a taxonokat genealogikus kapcsolataik alapján definiálja. „Ikertudománya” a taxonómia (pontosabban biotaxonómia illetve zootaxonómia), amely a rendszer kategóriáival, a rendszerezés műveleteivel és szabályaival, valamint a rendszerezett entitásokkal (taxonokkal) foglalkozik.

Szubjektív jellegválasztás

Elméleti alap híján, pusztán személyes vagy praktikus indítékokra alapozott jellegkiválasztás. Az ilyen jellegválasztásra alapozott rendszer általában nem tükrözi a genealogikus kapcsolatokat, ún. „mesterséges” rendszernek (ld. ott) tekinthető.

Szukcesszív approximáció

Általános tudományos módszer, amelynek során a munkahipotézisünket adott esetre vonatkozóan teszteljük, majd miután megerősítettük, érvényességét további, más esetekben is megpróbáljuk tesztelni. Amennyiben az adott munkahipotézist a további esetekben is sikerült megerősíteni, és emellett ellentétes esettel nem találkozunk, akkor azt elfogadottnak tekintjük. Az ellentétes esetet viszont cáfolatnak, ún. falszifikációnak kell tekinteni, akkor is, ha egyelőre nem ismerjük az okát. Ilyenkor az eredeti munkahipotézist legalábbis módosítani, illetve az érvényességi körét korlátozni kell. Ez az eset áll fenn például a rekapituláció elvével kapcsolatban (ld. ott).

Szukcesszív felosztás

Több egymást követő, azonos elvű (pl. dichotomikus) lépéssel végrehajtott felosztás. Ilyen felosztást alkalmazva egy nagyobb csoport (pl. állatvilág – regnum animale) több lépéses felosztásával jutunk el az elemi entitásokhoz (általában a fajokhoz). A rendszerezésbe ezt az eljárást Arisztotelész vezette be, de gyakorlati okokból időnként ma is alkalmazzák (pl. gerinctelenek–gerincesek, majd: változó testhőmérsékletűek–állandó testhőmérsékletűek, majd: tollasak–szőrösek stb.). A dichotomikus határozókulcsok is ilyen módon „működnek”.

Szúró-szívó szájszerv

Folyékony táplálék felvételére módosult szájszerv típus. Két, egymással nem homológ főbb esete:
- Diptera-típus – 6 szúrósörte van (labrum, 2 mandibula, 2 maxilla, hypopharynx), melyek a labiumból kialakult hüvelyben helyezkednek el;

- Heteroptera-típus („szipóka”), a labiumból kialakult, 3-4 ízű csőben (rostrum) 4 szúrósörte van: 2 mandibula, 2 maxilla. A maxillák kétszeresen homorú keresztmetszetű belső felszíne kettős csövet képez, a táplálék felszívására illetve a nyálnak a sebbe bocsátására.

Szünapomorfia
Két vagy több taxonnál előforduló közös leszármaztatott (apomorf) jelleg, amely csak az adott taxonoknál és közös ősüknél fordul elő. A közös ősnél ez a jelleg először, mint csak az adott taxonra jellemző, kizárólagos (ún. autapomorf) jelleg jött létre, amelyet a továbbiakban csak ennek a taxonnak a leszármazottjai, mint adott monofilum tagjai, hordozhatnak. Amennyiben adott szünapomorfia csak két taxonnál, akkor ez a két taxon testvércsoport (ld. ott), és közvetlen közös ősükkel holofiletikus egységet (ld. ott) képez.

Szüntípus (syntypus)
A fajleírás alapjául szolgáló példányok sorozata, amennyiben nem történik közülük holotípus kiválasztása. Korábban sok faj leírása történt meg úgy, hogy a szerzők holotípus kijelölése helyett több egyenrangú példányt jelöltek meg típusként mint szüntípusokat. Mivel a fajleírás egyértelműségét a holotípus kiválasztása biztosítja, ezért szüntípusok kijelölése a zoológiai nevezéktan szabályai szerint jelenleg már nem megengedett.

Szűznemzés (parthenogenezis)
A megtermékenyítetlen petesejt kezd barázdálódni és képez új utódot.

Típusai:
- haploid-diploid: a megtermékenyítetlen petéből haploid hím, a megtermékenyítettből pedig diploid nőstény lesz (pl. euszociális hártyásszárnyúak – Hymenoptera);

- ameiotikus (apomiktikus): a meiózis elmaradása miatt az utódok a szülővel azonos ploidiafokúak (legtöbbször poliploid) lesznek (pl. a tetraploid fűrészlábú szöcske – Saga pedo);
- meiotikus (automiktikus): két haploid petesejt fuzionál és zigótát képez;
- fakultatív: a nőstény az elraktározott spermiumokból egyes petéket megtermékenyít, míg másokat nem. Ilyen esetekben:

arrhenotokia: a megtermékenyítetlen petékből mindig hím lesz;
thelytokia: a megtermékenyítetlen petékből mindig nőstény lesz;
amphitokia: a megtermékenyítetlen petéből hím is és nőstény is létrejöhet.
Takarékossági elv
Ld. maximum parszimonia elve.

Tautonímia
A genus- és fajnév (esetleg még az alfaj név is) egyezősége. A zoológiai nomenklatúrában megengedett, pl. nyerges szöcske – Ephippiger ephippiger, bíbic – Vanellus vanellus, uhu – Bubo bubo stb.

Taxonómia
Pontosabban: biotaxonómia illetve zootaxonómia. A biológiai rendszerezésnek az a résztudománya, amely magával a rendszerrel, a rendszer kategóriáival, a rendszerezés (felosztás, osztályozás, meghatározás, elnevezés) műveleteivel és szabályaival, illetve a rendszerezett entitásokkal (taxonokkal) foglalkozik. Nem foglalkozik viszont a rendszer általános, elméleti magyarázatával (ld. szisztematika).

Teleológia

Általános értelemben a célszerűség elve. Abból indul ki, hogy az élőlények jellegeinek alakulása, környezetükhöz való alkalmazkodása meghatározott „célt”, adott irányt követ (ez utóbbit régebben ortogenezisnek, irányított, „egyenesvonalú” fejlődésnek is nevezték). E feltételezés szerint a szervezeteknek a külső, környezeti hatásokra adott válasza eleve adaptív, és ezek a direkt egyedi változatok öröklődnek is. Ez a felfogás szemben áll az evolúcióról alkotott darwini felfogással, amely szerint a „célszerűség” csupán látszat, a viszonylag (az adott szituációban!) legalkalmasabbak túlélésén és nagyobb esélyű továbbszaporodásán alapul. Az adaptáció tehát nem direkt módon, hanem sok-sok „próbálgatás” és „tévedés” árán alakul ki (vö. a „vak órásmester” hasonlata). Amennyiben teleologikus alapon próbálnánk rendszerezni, akkor egy adott kategóriába kerülhetnének a hasonló környezeti „kihívásokra” adott analóg, konvergens válaszok, ami a filogenetikus rendszerezés elvével szemben áll.

Teloblasztikus mezodermaképződés
A spirális barázdálódás 64-sejtes állapotában a 4d mikromera-kvartett egyik tagja az ún. ősmezoderma sejt, amely a trochofora lárva anális végén helyezkedik el. Ebből az aborális vég két oldalán többszöri osztódással jön létre a mezodermasáv, amely szelvényesen feltagolódik és coeloma-tasakokat képez. Ezeknek a béléséből jön létre a mezoderma. Ez a mezodermaképződési mód jellemző a spirális barázdálódásúakra (puhatestűek – Mollusca, gyűrűsférgek – Annellida).

Természetes rendszer

Régebbi értelemben: sok jelleg egyidejű figyelembevételére alapozott rendszer. Első képviselője Adanson volt (francia királyi botanikus kert igazgatója). Meglepő módon, teljesen más alapokon nyugvó rendszere sok hasonlóságot mutatott a „mesterséges” linnéi rendszerrel. Hasonló elvek alapján rendszereztek a „numerikus” iskola (ld. numerikus klasszifikáció) képviselői is (ún. „neo-adansoniánus” rendszerezés), akik nagyszámú mennyiségi illetve mennyiségileg kifejezett jelleg mátrixára alapozták az adott taxonok rendszerezését. Ez azonban a mai megítélés szerint fenetikus rendszer (ld. ott), és ezért nem tekintjük „természetes” rendszernek. Természetesnek ma az evolúciós szemléletű, a genealogikus kapcsolatok által definiált egységek hierarchiáján nyugvó rendszerezést tekintjük.

Testvércsoport („sister group”)

Közös ősből leszármazott, egymással közvetlen és legközelebbi rokon, taxonómiailag egyenrangú taxonpár (újabb elnevezéssel adelfotaxonok). A közös őssel együtt monofiletikus egységet (monofilumot) alkotnak, amely közös leszármaztatott jelleggel/jellegekkel, szünapomorfiákkal definiálható (ld. ott).

Testvérfajok („sister species”)

Közös ősből leszármazott, legközelebbi rokon fajpár. Amennyiben szétválásuk földrajzi izoláció révén ment végbe és viszonylag új keletű, elterjedésük általában allopatrikus (területi átfedés nélküli). Régebben szétvált rokonfajokra ez nem jellemző, azok elterjedése gyakran átfedő (szünpatrikus). Ezért a testvérfajok vizsgálata az elterjedés történeti rekonstrukciója (ld. filogeográfia) szempontjából is fontos.

Típuslelőhely (locus typicus, terra typica)
A holotípus gyűjtési helye, amelyet mind politikai, mind topográfiai koordináták szerint (földrajzi koordináták, tengerszint feletti magasság) általában a lehető legpontosabban kell megadni. Jelentősége abban van, hogy ha az adott faj több alfajra tagolódik, a nevezéktani törzsalakot az a populáció képviseli, amely a típuslelőhelyen él, illetőleg ha a holotípus elvész vagy megsemmisül, akkor a típuslelőhelyről származó neotípus jelölhető ki.

Törzsfa
Taxonok genealogikus kapcsolatainak ábrázolása. Lehet dichotomikus (ld. ott), amennyiben elágazásai testvércsoport-párokat definiálnak, illetve politomikus, ha egy ősből (ősfajból) több testvércsoport is eredhet. A filogenetikus rendszerezés általában az előbbi elven alapul, mivel mindig adott taxon legközelebbi rokon taxonját („testvércsoportját”) igyekszik definiálni. Amennyiben a törzsfa az adott csoport ősfaját is megadja, a törzsfa „gyökeres”, amennyiben viszont csak a jelenlegi csoportok rokonsági kapcsolatait ábrázolja, „gyökértelen” (ún. Wagner-fa). Mindkettő közös sajátossága, hogy összeolvadó (anasztomizáló) ágai nincsenek, tehát nem számol az állatvilágban igen ritka hibridogén fajkeletkezéssel.

Transzformált kladizmus
A filogenetikus rendszerezésre kidolgozott módszerek alkalmazása olyan klasszifikáció létrehozására, amely nem (vagy nem okvetlenül) filogenetikus alapelvekre épül. Az általa definiált csoportok is szünapomorfiákra épülnek, de fejlődéstörténeti értelmezés nélkül. Az ilyen rendszerezés gyakran épül olyan bináris jellegmátrixokra, ahol csak az adott jellegek megléte/nemléte, egyezése/nem-egyezése van feltüntetve, a jelleg apomorf vagy pleziomorf állapotának vizsgálata nélkül.

Trochofora lárva

Csillókoszorús lárva, a kétoldali részarányosak (Bilateria) legelterjedtebb, legfontosabb lárva-alaptípusa, amelynek igen sokféle módosulata van. Általában gömbölyded, esetleg lencse- vagy körte alakú, szája laterálisan, végbélnyílása aborálisan helyezkedik el, bélcsatornája nagyjából derékszögben hajlott. A száj előtti testtáj a prostomium, a száj utáni a metastomium. A szájnyílás feletti csillókoszorú a protrochus, a száj alatti a metatrochus. A test elején fejtetőlemez található érzőcsillózattal, a test végén a paratrochus-csillózat. Az aborális részen, a bélcsatorna két oldalán helyezkedik el a mezodermasáv, melynek feltagolódásával coeloma-zacskók képződnek. Általában szabadon úszó lárvatípus. Pl. soksertéjű gyűrűsférgek (Polychaeta), tengeri puhatestűek (Mollusca), mohaállatok (Bryozoa), pörgekarúak (Brachiopoda), de a tüskésbőrűek (Echinodermata) módosult lárvaalakjai is ebből a típusból vezethetők le.

Uniformitarianizmus
Az a tézis, amely szerint bizonyos folyamatok, hatások az általunk meg nem figyelhető múltban is ugyanolyan törvényszerűségek szerint mentek végbe, mint ahogyan azok a jelenben is végbemennek. Általános alapelvként való alkalmazása Lyell angol geológus nevéhez fűződik, tőle került át a darwini evolúcióelméletbe is. Azóta is az evolúcióra vonatkozó munkahipotézisek, az evolúcióra vonatkozó általánosítások fontos alapelve. A magyar szakmai szóhasználatban gyakran „aktualizmus elve” néven emlegetik.

Veligera lárva

Vitorlás lárva, a tengeri puhatestűek 2. lárvája. Szabadon úszó lárvatípus, amelynek a szájnyílás előtt két nagy csillós lebenye („vitorla”) van (módosult protrochus). Megtalálható rajta a későbbi láb és héj telepe.

Von Baer-törvény
Azt fejezi ki, hogy az állatvilágban a magasabb taxonokra jellemző általános tulajdonságok az embrionális fejlődés során korábban jelennek meg, mint az adott szűkebb csoportra jellemző speciális jellegek. Ez azt jelenti, hogy a magasabb taxonokra jellemző általános tulajdonságokat az embrionális fejlődés fázisait vizsgálva állapíthatjuk meg. Ezek az általános tulajdonságok valószínűleg ősibbek (pleziomorf jellegállapotúak), mint a csak szűkebb csoportokra jellemző sajátosságok.

Zoea lárva

Tövises lárva, a legtöbb tengeri tízlábú rák (Decapoda) tipikus pelágikus lárvaalakja. 2-3 pár állkapcsi lába van, tora szelvényezetlen, potroha szelvényezett, végtag nélküli.

taxonómiailag egyenrangú taxonpár (újabb elnevezéssel adelfotaxonok). A közös őssel együtt monofiletikus egységet (monofilumot) alkotnak, amely közös leszármaztatott jelleggel/jellegekkel, szünapomorfiákkal definiálható (ld. ott).

Testvérfajok („sister species”)

Közös ősből leszármazott, legközelebbi rokon fajpár. Amennyiben szétválásuk földrajzi izoláció révén ment végbe és viszonylag új keletű, elterjedésük általában allopatrikus (területi átfedés nélküli). Régebben szétvált rokonfajokra ez nem jellemző, azok elterjedése gyakran átfedő (szünpatrikus). Ezért a testvérfajok vizsgálata az elterjedés történeti rekonstrukciója (ld. filogeográfia) szempontjából is fontos.

Típuslelőhely (locus typicus, terra typica)
A holotípus gyűjtési helye, amelyet mind politikai, mind topográfiai koordináták szerint (földrajzi koordináták, tengerszint feletti magasság) általában a lehető legpontosabban kell megadni. Jelentősége abban van, hogy ha az adott faj több alfajra tagolódik, a nevezéktani törzsalakot az a populáció képviseli, amely a típuslelőhelyen él, illetőleg ha a holotípus elvész vagy megsemmisül, akkor a típuslelőhelyről származó neotípus jelölhető ki.

Törzsfa
Taxonok genealogikus kapcsolatainak ábrázolása. Lehet dichotomikus (ld. ott), amennyiben elágazásai testvércsoport-párokat definiálnak, illetve politomikus, ha egy ősből (ősfajból) több testvércsoport is eredhet. A filogenetikus rendszerezés általában az előbbi elven alapul, mivel mindig adott taxon legközelebbi rokon taxonját („testvércsoportját”) igyekszik definiálni. Amennyiben a törzsfa az adott csoport ősfaját is megadja, a törzsfa „gyökeres”, amennyiben viszont csak a jelenlegi csoportok rokonsági kapcsolatait ábrázolja, „gyökértelen” (ún. Wagner-fa). Mindkettő közös sajátossága, hogy összeolvadó (anasztomizáló) ágai nincsenek, tehát nem számol az állatvilágban igen ritka hibridogén fajkeletkezéssel.

Transzformált kladizmus
A filogenetikus rendszerezésre kidolgozott módszerek alkalmazása olyan klasszifikáció létrehozására, amely nem (vagy nem okvetlenül) filogenetikus alapelvekre épül. Az általa definiált csoportok is szünapomorfiákra épülnek, de fejlődéstörténeti értelmezés nélkül. Az ilyen rendszerezés gyakran épül olyan bináris jellegmátrixokra, ahol csak az adott jellegek megléte/nemléte, egyezése/nem-egyezése van feltüntetve, a jelleg apomorf vagy pleziomorf állapotának vizsgálata nélkül.

Trochofora lárva

Csillókoszorús lárva, a kétoldali részarányosak (Bilateria) legelterjedtebb, legfontosabb lárva-alaptípusa, amelynek igen sokféle módosulata van. Általában gömbölyded, esetleg lencse- vagy körte alakú, szája laterálisan, végbélnyílása aborálisan helyezkedik el, bélcsatornája nagyjából derékszögben hajlott. A száj előtti testtáj a prostomium, a száj utáni a metastomium. A szájnyílás feletti csillókoszorú a protrochus, a száj alatti a metatrochus. A test elején fejtetőlemez található érzőcsillózattal, a test végén a paratrochus-csillózat. Az aborális részen, a bélcsatorna két oldalán helyezkedik el a mezodermasáv, melynek feltagolódásával coeloma-zacskók képződnek. Általában szabadon úszó lárvatípus. Pl. soksertéjű gyűrűsférgek (Polychaeta), tengeri puhatestűek (Mollusca), mohaállatok (Bryozoa), pörgekarúak (Brachiopoda), de a tüskésbőrűek (Echinodermata) módosult lárvaalakjai is ebből a típusból vezethetők le.

Uniformitarianizmus
Az a tézis, amely szerint bizonyos folyamatok, hatások az általunk meg nem figyelhető múltban is ugyanolyan törvényszerűségek szerint mentek végbe, mint ahogyan azok a jelenben is végbemennek. Általános alapelvként való alkalmazása Lyell angol geológus nevéhez fűződik, tőle került át a darwini evolúcióelméletbe is. Azóta is az evolúcióra vonatkozó munkahipotézisek, az evolúcióra vonatkozó általánosítások fontos alapelve. A magyar szakmai szóhasználatban gyakran „aktualizmus elve” néven emlegetik.

Veligera lárva

Vitorlás lárva, a tengeri puhatestűek 2. lárvája. Szabadon úszó lárvatípus, amelynek a szájnyílás előtt két nagy csillós lebenye („vitorla”) van (módosult protrochus). Megtalálható rajta a későbbi láb és héj telepe.

Von Baer-törvény
Azt fejezi ki, hogy az állatvilágban a magasabb taxonokra jellemző általános tulajdonságok az embrionális fejlődés során korábban jelennek meg, mint az adott szűkebb csoportra jellemző speciális jellegek. Ez azt jelenti, hogy a magasabb taxonokra jellemző általános tulajdonságokat az embrionális fejlődés fázisait vizsgálva állapíthatjuk meg. Ezek az általános tulajdonságok valószínűleg ősibbek (pleziomorf jellegállapotúak), mint a csak szűkebb csoportokra jellemző sajátosságok.

Zoea lárva

Tövises lárva, a legtöbb tengeri tízlábú rák (Decapoda) tipikus pelágikus lárvaalakja. 2-3 pár állkapcsi lába van, tora szelvényezetlen, potroha szelvényezett, végtag nélküli.