Paracaloptenus caloptenoides
#0340
Magyar név: Ál-olaszsáska
Tudományos név: Paracaloptenus caloptenoides (Brunner v.W., 1861)
Elterjedés: közép-, délkelet-európai
Faunatípus: ponto-mediterrán-xeromontán
Életforma: geobiont
Természetvédelmi értékszám: I
Kopulában
1Nagy Antal & 2Rácz István András
(1 Debreceni Egyetem AGTC Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, Növényvédelmi Intézet, 2 Debreceni Egyetem TEK Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék)
Álolaszsáska – Paracaloptenus caloptenoides (Brunner von Watenwyl, 1861)
Védelmi kategória. IUCN: nem értékelt. Magyarországon fokozottan védett.
Paracaloptenus caloptenoides (Brunner v.W.) 1861
és elterjedése Magyarországon
Leírás, bemutatás. Túlnyomóan vörös- vagy szürkésbarna, sötét spricceléssel vagy foltokkal. A hátsó lábszár piros. A homlok tompa az előhát sima egyenes oldalgerincekkel. A pronotum hátul vágott, vagy enyhén kerekedő. Röpképtelen squamipter, csak kis pikkely alakú szárnyfedők találhatók, a hátsó szárnyak hiányoznak. Szárnyai hangadásra alkalmatlanok, emberi fül által hallható hangja nem ismert. A nemek közti méretbeli különbség jelentős. A kisebb termetű hím 15-22 mm, potrohvége jellemzően megvastagodott, cercusai hosszúak, laposra nyomottak, végükön többszörösen rovátkoltak. A jóval nagyobb nőstények 26-38 mm hosszúak, zömök testalkatúak. A lárvák az azonos élőhelyen élő Calliptamus italicus lárvákkal knnyen összetéveszthetők, faj szintű határozásuk emiatt is problematikus. A lárvák életmódja az imágókéval azonos.
A faj ökológiája. Xerofil, talajfelszínen lakó (geobiont) állatok. A faj egyedei a meleg száraz, alacsony füvű biotópokat részesítik előnyben. Gombafertőzésekre érzékenyek, irodalmi dadatok szerint az egyedek többsége nedvesebb körülmények között elpusztul. Mozgásképességük korlátozott, eloszlásuk az élőhelyeiken belül erősen összpontosuló. Magyarországon a középhegységekben száraz, rövid füvű, hézagos gyepű, sekély termőrétegű, sziklás hegyi tisztásokon (mészkő és dolomit, esetleg bázikus vulkáni alapkőzeten), nyílt mészkő és dolomit sziklagyepeken, valamint edafikus sztyeppréteken szigetszerűen fordul elő. A Natura 2000 jelölő élőhelyek közül az alábbiakon fordulhat elő: pannon sziklagyepek (6190), fajgazdag szőrfűgyepek (6230), sík- és dombvidéki kaszálórétek (6510), hegyi kaszálórétek (6520). Az Á-Nér-ben meghatározottak közül a következő élőhelyeken tenyészhet: hegy-dombvidéki sovány gyepek és szőrfűgyepek (E34), zárt száraz, félszáraz gyepek (H1-4), nyílt szárazgyepek (G2-3).
Egynemzedékes faj, a lárvák tavasszal kelnek ki a talaj felső rétegében elhelyezett áttelelt petékből. Az imágók nagyobb számban július második felében jelennek meg és egészen szeptemberig megtalálhatók. Az egyedek rendszerint talajon, vagy az alacsonyabb növényzeten tartózkodnak. Növényevők tápnövény preferenciájuk nem ismert, feltehetően az élőhelyükön előforduló legtöbb növényfajt fogyasztják. Életmódjuk további részletei feltáratlanok.
Elterjedése Európában. Közép-, Délkelet-európai elterjedésű xeromontán faj. Elterjedésének északi határát a Kárpát-medencében éri el. A Nyugat-Balkánon alfajai is ismertek. A faj megtalálható Alsó-Ausztriában, Szlovákiában, Szlovéniában, Horvátországban, Boszniában, Jugoszláviában, Romániában, Bulgáriában, Görögországban és Törökország európai részén.
Elterjedése Magyarországon. Középhegységeinkben szórványosan fordul elő. A Dunántúli-középhegységben Tapolcán és a Visegrádi-hegységben ismert előfordulása. Az Északi-középhegységben több helyen a Börzsönyben, a Mátrában, a Bükkben (pl.: Nagyeged, Derda-kaszáló), valamint az Aggteleki-karszt fennsíki területein fordul elő kisebb-nagyobb, döntően elszigetelt állományokban.
Állománynagyság. A hazai állomány méretére vonatkozó becslés nehezen adható meg, mivel a populációknak csak egy része monitorozott, míg számos elterjedési adat megerősítésre szorul. A rendelkezésre álló adatok alapján, Magyarországon az Aggteleki-karszt fennsíki területein élő állomány tekinthető legjelentősebbnek, mely minden bizonnyal kárpát-medencei léptékben is jelentősnek mondható.
Veszélyeztető tényezők. A faj hazai fauna szigetszerűen előforduló, igen ritka, biogeográfiai szempontból értékes tagja. Ismert előfordulásainak zöme a Balkán-félszigeten van. Állományai elszigeteltségük és helyi tényezők hatása révén egyaránt veszélyeztetettek. A faj csekély terjedőképessége miatt nem képes az őt, illetve élőhelyét érő kedvezőtlen hatások elől kitérni. Fő veszélyeztető tényező az élőhely szerkezetének változása méretének szűkülése, melyet leginkább a szekunder szukcesszió (becserjésedés, beerdősülés) okoz, de szerepe lehet benne a tervezett erdőtelepítésnek is. E mellett különösen a faj bükki élőhelyein jellemző a túltartott vadállomány okozta degradáció, ami szintén a faj lokális kihalásához vezethet.
Kezelés. Természetvédelmi státusza nehezen ítélhető meg mivel életmódja kevéssé ismert és hazai állományaiknak is csak egy részéről rendelkezünk pontosabb adatokkal. Az élőhelyéül szolgáló változatos növényzetű, xeromezofil tisztások fenntartása, a szekunder szukcesszió leginkább kaszálással, cserjeirtással való gátlása kedvezően hat az állományok fennmaradására. Az élőhelyeket veszélyeztető, azok szerkezetét romboló egyéb hatások (pl. taposás) csökkentése szintén növelheti a lokális állományok túlélési esélyeit. Ezen túl az elterjedés térképezése és az ismert állományok monitorozása segítheti a védelmi feladatok tervezését, hatékonyságuk növelését.
Ajánlott szakirodalom.
Kenyeres Z. & Bauer N. (2000): Egyenesszárnyú (Orthopteroidea: Saltatoria) kutatás a Balaton-felvidéken. – A Bakonyi Term. Tud. Muz. Közl. 15(1996): 75-92.
Nagy, A. & Rácz I. A. (2007): Az Orthoptera fauna védelmének prioritásai az Aggteleki Nemzeti Parkban. – Állattani Közlemények 92(1): 53-65.
Nagy B. (2002): Védett és fokozottan védett egyenesszárnyú rovarfajok (Orthoptera) szerepe, jelentőssége Magyarországon, fő tekintettel Nemzeti Parkjainkra és védett területeinkre, MTA-NKI Állattani Osztály, Budapest
Nagy B. & Rácz I. (1996): Orthopteroid insects in the Bükk Mountain.- In: Mahunka S.(ed.): The Fauna of the Bükk National Park, MTM, Budapest, 1996. 95-123.
Nagy B. & Rácz I. A. & Varga Z. (1999): The Orthopteroid insect fauna of the Aggtelek Karst region (NE Hungary) referring to zoogeography and nature conservation. – In: Mahunka S. (ed.): The Fauna of the Aggtelek National Park, MTM, Budapest, 83-102.
Nagy B. & Szövényi G. (2001): Somogy-megye egyenesszárnyú rovarai (Orthoptera). – Nat. Somogyiensis, 1: 107-117.
Parragh D.(1987) Composition of Grasshopper (Orthoptera) communities it the Aggtelek Biosphere Reserve. – Acta Biol. Debr. 19(1986-87): 91-106.
Rácz I. (1979): A Bakony-hegység egyenesszárnyú faunájának alapvetése – Veszprém m. Múz. Közl. 14: 95-114.
