„Locusta migratoria” változatai közötti eltérés

Innen: orthoptera-wiki
19. sor: 19. sor:
   
 
A hím 29 - 40 mm, a nőstény 37 - 55 mm. A magányos (soliter) alak viselkedése és megjelenése is különbözik a sereges (gregária) alaktól. A testalakban megmutatkozó különbség akkora, és olyan feltűnő, hogy régebben ezeket az eltérő alakokat külön fajként írták le. A magányos alak előhátán éles, kiemelkedő hosszanti él húzódik. Kevesebbet mozog, táplálék igénye is kisebb, mint a társas alaké. Egyedfejlődése is jelentősen hosszabb, mivel nem termeli azt a kémiai jelzőanyagot (feromon), amely a társas alaknál az egyedfejlődést és az ivarérést serkenti. Szinte a sors iróniája, hogy ez a faj, amely még a történelmi időkben is okozott súlyos károkat, az aktuálisan veszélyeztetett fajok listájára került. Jelenleg Közép-európából gyakorlatilag kipusztult. Gyér egyedszámú, valószínűleg utolsó hazai populációja a nyírségi erdőspuszták részén, homoki gyepekben tenyészik. A megvizsgált nőstények fertilisek voltak, de csak kevés (5-10) petét voltak képesek lerakni. Közvetlenül kipusztulás előtt áll. Vöröskönyves, védett faj. Értéke: 10000 Ft.
 
A hím 29 - 40 mm, a nőstény 37 - 55 mm. A magányos (soliter) alak viselkedése és megjelenése is különbözik a sereges (gregária) alaktól. A testalakban megmutatkozó különbség akkora, és olyan feltűnő, hogy régebben ezeket az eltérő alakokat külön fajként írták le. A magányos alak előhátán éles, kiemelkedő hosszanti él húzódik. Kevesebbet mozog, táplálék igénye is kisebb, mint a társas alaké. Egyedfejlődése is jelentősen hosszabb, mivel nem termeli azt a kémiai jelzőanyagot (feromon), amely a társas alaknál az egyedfejlődést és az ivarérést serkenti. Szinte a sors iróniája, hogy ez a faj, amely még a történelmi időkben is okozott súlyos károkat, az aktuálisan veszélyeztetett fajok listájára került. Jelenleg Közép-európából gyakorlatilag kipusztult. Gyér egyedszámú, valószínűleg utolsó hazai populációja a nyírségi erdőspuszták részén, homoki gyepekben tenyészik. A megvizsgált nőstények fertilisek voltak, de csak kevés (5-10) petét voltak képesek lerakni. Közvetlenül kipusztulás előtt áll. Vöröskönyves, védett faj. Értéke: 10000 Ft.
  +
  +
'''Keleti v. európai vándorsáska'''
  +
  +
  +
''Locusta migratoria'' Linnaeus, 1758
  +
  +
'''Védettség: '''IUCN: - ; hazánkban védett, eszmei értéke 10000 Ft.''' '''
  +
  +
  +
'''Leírás, bemutatás:'''
  +
  +
Legnagyobb testű sáskánk, úgyszintén Közép-Európában is. Zöld, barna és szürkés színváltozatai is lehetnek. A fejen és előtoron határozott sötét foltok vannak. Az előtor hosszanti középgerince ívelten kiemelkedő (szoliter fázis). Az üveges, hosszú, a testen túlérő szárnyak barnán/szürkén foltozottak. A hátulsó lábszárak vöröses színűek.
  +
A vándorló fázis egyedei kisebbek, az előtor középgerince nem emelkedik ki, a szárnyak hosszabbak (a vándorló fázis hazai előfordulása jelenleg nem ismert).
  +
  +
Testhossz: ♂ 30-41 mm, ♀ 35-55 mm
  +
  +
  +
'''A faj ökológiája:'''
  +
  +
Chortobiont, mezohigrofil és thermofil; mélyedésekkel tarkított mezofil rét, parlag. Gyakran élnek homokos területeken.
  +
A tavasszal kelő, gyakran eltérő színezetű lárvák főleg füvekkel táplálkoznak, azonban ismeretes, hogy táplálék szűkében különféle növényeket is megrágnak. Az imágók júliustól szeptemberig élnek; jól repülnek. Utóbbi tulajdonságuknak köszönhető egyes példányainak váratlan előkerülése.
  +
  +
A mediterrán térségben át is telelhetnek, miért az idősebb generáció példányai áprilisig láthatók. A petecsomóikat ősszel homokos talajba rakják. Kedvező környezeti feltételek bekövetkeztekor ''Locusta migratoria'' tömegesen is előfordulhat. A stressz által okozott nagy népsűrűség vezet vándorló (gregária) fázisba, jelentős gazdasági kártétellel. Ez a típus korábban Közép-Európában, így hazánkban is gyakran megjelent. A mezőgazdaság intenzívebbé válása, a vízelvezetés miatt azonban mára ritkává vált számos korábbi területén.
  +
  +
'''Általános elterjedése: '''
  +
  +
A Palearktikumban déli szegélyén Spanyolországtól Kelet-Ázsiáig előfordul. Palearktikus-policentrikus.
  +
  +
  +
'''Elterjedése Magyarországon:'''
  +
  +
Az Alföldön, főleg a Tiszántúl északi felében tűnnek fel egyes példányai. 100-150 évvel korábban sokkal gyakoribb volt.
  +
  +
  +
ELŐFORDULÁSA NEMZETI PARKJAINKBAN (és illetékességi területükön).
  +
  +
BFNP: Kis-Balaton (Diás-sziget/Ko)
  +
  +
HNP: Haláp/N, Csenger/Ko, Hajdúhadház/V (Varga Zoltán szóbeli közlés)
  +
  +
  +
'''Állománynagyság:'''
  +
  +
A korábbi évszázadokban nagy tömegekben jelentkező és gyakran kártevő faj volt, azonban - főként az Alföld lecsapolása, kiszárítása, továbbá mezőgazdálkodás intenzívebbé válása következtében - mostanra szinte a kipusztulás szélére jutott.
  +
  +
  +
'''Veszélyeztető tényezők:'''
  +
  +
Ritka, ma már védelemre szoruló faj. Lehetséges, hogy a művelésből kivont, esetlegesen parlagon maradó területeken jobb életlehetőségekhez jut.
  +
  +
  +
'''Természetvédelmi kezelés:'''
  +
  +
Aligha adható, mivel jelenlegi hazai élőhelyi sajátságai csak hézagosan ismertek. Minden esetre a hajdúhadházi katonai gyakorló-területen a jelenlegi természeti körülmények fenntartása hozzájárul a faj lokális megmaradásához.

A lap 2016. október 6., 10:49-kori változata

#0360

Magyar név: európai vándorsáska

Tudományos név: Locusta migratoria (Linne, 1758)

Elterjedés: kozmopolita

Faunatípus: policentrikus

Életforma: chortobiont

Természetvédelmi értékszám: I

A hím 29 - 40 mm, a nőstény 37 - 55 mm. A magányos (soliter) alak viselkedése és megjelenése is különbözik a sereges (gregária) alaktól. A testalakban megmutatkozó különbség akkora, és olyan feltűnő, hogy régebben ezeket az eltérő alakokat külön fajként írták le. A magányos alak előhátán éles, kiemelkedő hosszanti él húzódik. Kevesebbet mozog, táplálék igénye is kisebb, mint a társas alaké. Egyedfejlődése is jelentősen hosszabb, mivel nem termeli azt a kémiai jelzőanyagot (feromon), amely a társas alaknál az egyedfejlődést és az ivarérést serkenti. Szinte a sors iróniája, hogy ez a faj, amely még a történelmi időkben is okozott súlyos károkat, az aktuálisan veszélyeztetett fajok listájára került. Jelenleg Közép-európából gyakorlatilag kipusztult. Gyér egyedszámú, valószínűleg utolsó hazai populációja a nyírségi erdőspuszták részén, homoki gyepekben tenyészik. A megvizsgált nőstények fertilisek voltak, de csak kevés (5-10) petét voltak képesek lerakni. Közvetlenül kipusztulás előtt áll. Vöröskönyves, védett faj. Értéke: 10000 Ft.

Keleti v. európai vándorsáska


Locusta migratoria Linnaeus, 1758

Védettség: IUCN: - ; hazánkban védett, eszmei értéke 10000 Ft.


Leírás, bemutatás:

Legnagyobb testű sáskánk, úgyszintén Közép-Európában is. Zöld, barna és szürkés színváltozatai is lehetnek. A fejen és előtoron határozott sötét foltok vannak. Az előtor hosszanti középgerince ívelten kiemelkedő (szoliter fázis). Az üveges, hosszú, a testen túlérő szárnyak barnán/szürkén foltozottak. A hátulsó lábszárak vöröses színűek. A vándorló fázis egyedei kisebbek, az előtor középgerince nem emelkedik ki, a szárnyak hosszabbak (a vándorló fázis hazai előfordulása jelenleg nem ismert).

Testhossz: ♂ 30-41 mm, ♀ 35-55 mm


A faj ökológiája:

Chortobiont, mezohigrofil és thermofil; mélyedésekkel tarkított mezofil rét, parlag. Gyakran élnek homokos területeken. A tavasszal kelő, gyakran eltérő színezetű lárvák főleg füvekkel táplálkoznak, azonban ismeretes, hogy táplálék szűkében különféle növényeket is megrágnak. Az imágók júliustól szeptemberig élnek; jól repülnek. Utóbbi tulajdonságuknak köszönhető egyes példányainak váratlan előkerülése.

A mediterrán térségben át is telelhetnek, miért az idősebb generáció példányai áprilisig láthatók. A petecsomóikat ősszel homokos talajba rakják. Kedvező környezeti feltételek bekövetkeztekor Locusta migratoria tömegesen is előfordulhat. A stressz által okozott nagy népsűrűség vezet vándorló (gregária) fázisba, jelentős gazdasági kártétellel. Ez a típus korábban Közép-Európában, így hazánkban is gyakran megjelent. A mezőgazdaság intenzívebbé válása, a vízelvezetés miatt azonban mára ritkává vált számos korábbi területén.

Általános elterjedése:

A Palearktikumban déli szegélyén Spanyolországtól Kelet-Ázsiáig előfordul. Palearktikus-policentrikus.


Elterjedése Magyarországon:

Az Alföldön, főleg a Tiszántúl északi felében tűnnek fel egyes példányai. 100-150 évvel korábban sokkal gyakoribb volt.


ELŐFORDULÁSA NEMZETI PARKJAINKBAN (és illetékességi területükön).

BFNP: Kis-Balaton (Diás-sziget/Ko)

HNP: Haláp/N, Csenger/Ko, Hajdúhadház/V (Varga Zoltán szóbeli közlés)


Állománynagyság:

A korábbi évszázadokban nagy tömegekben jelentkező és gyakran kártevő faj volt, azonban - főként az Alföld lecsapolása, kiszárítása, továbbá mezőgazdálkodás intenzívebbé válása következtében - mostanra szinte a kipusztulás szélére jutott.


Veszélyeztető tényezők:

Ritka, ma már védelemre szoruló faj. Lehetséges, hogy a művelésből kivont, esetlegesen parlagon maradó területeken jobb életlehetőségekhez jut.


Természetvédelmi kezelés:

Aligha adható, mivel jelenlegi hazai élőhelyi sajátságai csak hézagosan ismertek. Minden esetre a hajdúhadházi katonai gyakorló-területen a jelenlegi természeti körülmények fenntartása hozzájárul a faj lokális megmaradásához.