Előszó

Innen: Állatrendszertan-wiki


Előszó a web-es változathoz

Az első kiadás megjelenése óta eltelt 15 év alatt a taxonómiában is olyan új eredmények születtek, amelyek bizonyos taxonómiai egységek átrendeződésével jártak. Ezeket jól tükrözi a 2021-ben megjelent Zootaxonómia: Az állatvilág sokfélesége című kézikönyv (Szerk: Varga Zoltán, Rózsa Lajos, Papp László, Peregovits László). Ennek fényében szükségessé vált a jegyzetünk átdolgozása is, hogy a megváltozott taxonómiai rendnek megfelelően tárgyaljuk az egyes fajokat.

A szerzők nevében is jó munkát kíván:

Debrecen, 2022.



Az első kiadás Előszava


Ember és természet – megbonthatatlan egységet képeznek. Szűkebb és tágabb környezetünkben élőlények sokasága éli a maga életét, megítélésünk szerint hasznosan, károsan vagy közömbösen, ahogyan Herman Ottó írta 1901-ben A madarak hasznáról és káráról című könyvében. Holott minden élőlény sajátos, egyedi és megismételhetetlen szerepet játszik az élet színpadán, amely nagy színjátékot az emberi dramaturgia egyre erőszakosabban írja át, évről-évre egyre több szereplőt „kiírva” a darabból.

Ezért is fontos, hogy – függetlenül az emberközpontú megítéléstől – megismerjük környezetünk élővilágát, az egyes fajok jellemző tulajdonságait.

A most útjára bocsátott jegyzetünk az állatvilág, elsősorban hazánkban illetve a Kárpát-medencében előforduló, fajainak megismerését kívánja elősegíteni, hozzájárulva a változó egyetemi oktatás keretein belül az alapképzés állatrendszertani ismereteinek minél alaposabb elsajátításához.

A fajok bemutatása taxonómiai sorrendben történik, figyelembe véve a legkorszerűbb eredményeket is.

Jegyzetünkben ennek megfelelően mindig egy, az adott csoportra vagy csoportokra vonatkozó taxonómiai összefoglaló után kerül sor a magasabb rendszertani egységek bemutatására, majd az egyes fajok jellemzése következik.

Technikai és terjedelmi okok miatt a jegyzet a szöveges tartalom mellett csak a megértéshez legszükségesebb ábrákat tartalmazza, a fajok képei az Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék honlapján (https://zoology.unideb.hu/), illetve az egyes egységek után a felhasznált irodalmak listájában fellelhető honlapokon érhetők el. A fajnevek után látható zárójeles, kövér számok Dr. Varga Zoltán Állatismeret című könyvében található illusztrációkra utalnak.

A tanszéki honlapon az egyes gyakorlatok szöveges anyaga is elérhető.

Jegyzetünk egy alkotói közösség munkája. S bár a szerkesztő törekedett a tartalmi egységesség mellett a megjelenés egységességére is, de csak a szükséges mértékig, hogy az egyes szerzők önálló arculata, illetve az egyes taxonómiai egységek által megkövetelt sajátos vonások is megmaradjanak.

Végül mindannyiónk nevében hálás köszönet illeti Prof. Dr. Varga Zoltánt, aki a legújabb taxonómiai eredmények rendelkezésünkre bocsátásával, szakmai és baráti észrevételeivel és tanácsaival, valamint a kész anyag „lektori” átnézésével és javításával felülmúlhatatlan segítségünkre volt. Hasonlóképpen köszönjük Orci Kiril Márk fáradozását, aki a kész kézirat lektorálásával, és előremutató tanácsaival jobbította munkánkat.


A szerzők nevében is jó munkát kíván:

Debrecen, 2007. novemberében



Dr. Rácz István András CSc

szerkesztő